MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP"

Átírás

1 MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP december 23. I. évfolyam 19. szám KÖVETKEZÕ SZÁMUNK JANUÁR 6-ÁN, PÉNTEKEN JELENIK MEG. Tisztelt Makói és Térségi olvasók! ASzenteste elõtti napokban kerül postaládájukba lapunk ünnepi száma. Az adventi várakozás végéhez ér lassan, tiszta már a ház, nagyszerû illatok terjengnek, a gyerekekkel már alig lehet bírni, olyan izgatottak. Ebben az évben néhány lépéssel megint közelebb kerültünk egy olyan, közösen megálmodott európai kisvárosi és térségi modellhez, amelyben már most is jó élni. Makóiként büszkék lehetünk arra, hogy a környezetszépítésünk, virágosításunk eredményeként az Unió ezüstérmes városként tekint ránk Európa és Magyarország. A gondozott zöldfelület a községekben is egyre jellemzõbb látvány. Ezzel párhuzamosan, a város beruházásainak (a Korona, az új kollégium, a közlekedést segítõ fejlesztések, utak és járdák, a városrészek, templomok, mûalkotások felújítása) eredményeként egyre szebb, patinásabb Makó. Ebben az évben elkészült az itt élõk szempontjából különösen fontos új munkahelyek létesítését segítõ Ipari Park és Inkubátorház. Elõkészítettük Makó és térsége történetének legnagyobb beruházását, a szennyvízcsatornázást. Sok szempontból lehetünk tehát büszkék magunkra, mert amikor összefogtunk, úgy a városban, mint a térségben: jelentõs eredményekre voltunk képesek. Örömmel tölt el az is, hogy a "Gondoskodó Önkormányzat" jegyében mind több nehéz helyzetben lévõ embertársunkon tudtunk segíteni. Olyanokon is, akik nem kértek, de szükségük van a segítségre. Advent van. A koszorún az elmúlt vasárnap meggyújtottuk az utolsó gyertyát is. Várunk a szentestére, az év legmeghittebb pillanataira, Jézus születésének napjára. Az ünnepre, amikor elcsitulnak az indulatok, amikor megbékélünk, és csendesség honol az ember lelkében. Ezekben a napokban valamennyiünkben megerõsödik a valakihez, valakikhez tartozás érzése. Tetteinket a viszonzást nem váró önzetlenség jellemzi ilyenkor. Közeleg a karácsony. A szeretet, a megbékélés és a családok nagy ünnepe. A szereteté, amely minden erõfeszítés nélkül képes önmagát megsokszorozni. Valamennyien tudjuk, hogy adni az egyik legfelemelõbb érzés. Minden önkormányzat e gondolatok jegyében készült a karácsonyi rendezvényekre. Azzal a szándékkal, hogy minél több embernek nyújthassuk oda a közösség segítõ kezét. A Makói Kistérség Többcélú Társulása, polgármester kollégáim, a makói Képviselõ-testület, a Makó Városi Polgármesteri Hivatal dolgozói és a magam nevében A szeretet himnuszának soraival kívánok boldog karácsonyt: A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, / a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély./ Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, / nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. / A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, / Nem örül a gonoszságnak, / örömét az igazság gyõzelmében leli. / Mindent eltûr, mindent elhisz, / mindent remél, mindent elvisel. / A szeretet nem szûnik meg soha. Dr. Buzás Péter A Makói Kistérség Többcélú Társulása elnöke Makó város polgármestere MAKÓ VÁROS HÍREI Új szociális ellátások Makón és a kistérségben Makó Város Önkormányzata január 1-jétõl két új szociális ellátási forma bevezetésérõl döntött. A Makó, Királyhegyes, Ferencszállás és Klárafalva településeket érintõ támogató szolgáltatást a jelzett idõponttól az Egyesített Népjóléti Intézmény nyújtja. A támogató szolgáltatás célja a fogyatékos személyek lakókörnyezetben történõ ellátása, elsõsorban a lakáson kívüli közszolgáltatások elérésének segítése, valamint életvitelük önállóságának megõrzése mellett a lakáson belüli speciális segítségnyújtás biztosítása révén. A szolgáltatás mûködési engedélyének megszerzéséhez 1 szociális munkás, 1 gépkocsivezetõ és 2 gondozónõ foglalkoztatása szükséges, valamint rendelkezni kell olyan gépjármûvel, amely a lakáson kívüli közszolgáltatások eléréséhez alkalmas a fogyatékos személyek számára. A decemberi testületi ülés biztosította a szükséges személyi feltételeket, jóváhagyta a szolgáltatás szakmai programját, továbbá 6,5 millió Ft-ot biztosított a szükséges gépjármû beszerzésére. A támogató szolgálat igénybevétele díjköteles, melynek méltányos összegeirõl is döntött a testület. A másik új szociális típusú szolgáltatás, amely Makó városát érinti: a tanyagondnoki szolgáltatás, melynek célja a külterületi vagy egyéb belterületi helyek intézményhiányból eredõ hátrányainak enyhítése, az alapvetõ szükségletek kielégítését segítõ szolgáltatásokhoz, közszolgáltatásokhoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutás biztosítása, továbbá az egyéni, közösségi szintû szükségletek teljesítésének segítése. A tanyagondnoki szolgáltatás körébe tartozó feladat különösen az egyes szociális alapellátási feladatok biztosítása, gyógyszerkiváltás, óvodás- és iskoláskorú gyerekek intézménybe történõ szállítása, a helyi szociális ügyek, egyéb szolgáltatási igények, információk közvetítése az önkormányzat felé. Az önkormányzatnak a tanyagondnoki szolgáltatást térítésmentesen kell biztosítani. Makó város külterületén jelenleg 192, Makó-Rákos területén 137 lakos él - e lakosok esélyegyenlõségének megteremtését segíti elõ a szolgálat létrehozása, melyet szintén az ENI nyújt a rászorulóknak. A képviselõ-testület a tanyagondnok foglalkoztatásán túl 3 millió forintot biztosított egy terepjáró gépkocsi beszerzésére, mely ugyancsak a jövõ elején kerül megvásárlásra. ÚJÉVI KONCERT 2006 Az újév elsõ napján ismét megrendezésre kerül a már hagyományos Újévi Koncert a makói Városi Sportcsarnokban. A rendezvény plakátját lapunk harmadik oldalán találják.

2 2. MAKÓ és TÉRSÉGE december 23. Sport 7 eredmények Az elmúlt héten Sport7 néven számos tömegsport-rendezvényt szervezett a makói önkormányzat. A nagysikerû versenyeken az alábbi eredmények születtek: Tenisz (páros): 1. Kiss Ernõ-Põcze Gábor; 2. Szanyi Sándor-Huba Mihály; 3. Kaszab Zsolt-Kovács Gábor Fallabda: 1. Földesi Sándor; 2. Tóth Attila; 3. Zöllei Ferenc Bowling: 1. Molnár Dorina; 2. Süli- Zakar László Darts: 1. Nyilasi László; 2. Süli Zakar László; 3. Molnár Dorina Billiárd (pool): 1. Kovács Gábor; 2. Kaszab Zsolt; 3. Tóth Roland Csocsó: 1. Barta Zoltán Bíró Sándor; 2. Haklik Tamás-Lázár Balázs; 3. Dinynyés Tibor-Varga Péter Középiskolás kosárlabda torna: 1. Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképzõ Iskola B ; 2. Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola; 3. Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképzõ Iskola A. Középiskolás teremlabdarúgó torna: 1. Galamb József Szakképzõ Iskola; 2. József Attila Gimnázium; 3. Juhász Gyula Református Szakközépiskola és Gimnázium Asztalitenisz diákolimpia: Fiú III.kcs.: 1. Kuczora Imre; 2. Kovács Dániel; 3. Rózsa Krisztián (mindhárom Szent István Egyházi. Ált. Isk.) Lány III.kcs.: 1. Bódi Zsanett (Szikszai) Fiú IV. kcs.: 1. Csala Dávid (Maroslele); 2. Laudisz Gábor (Maroslele); 3. Éberhardt Mihály (Szent István) Felnõtt amatõr 1. Bernáth Nándor (Klárafalva) VI. Atlas Kupa fekvenyomó verseny: 10 versenyzõ, rendkívül szoros verseny 1. Hajdú Tibor (150/86,2); 2. Kaszab Zsolt (150/86,8); 3. Madár Zoltán (142,5/83,2). Az abszolút legnagyobb teljesítményt Vancsó Tamás érte el 200 kilogrammal. Végeredmény: 1. Hajdú Tibor 1,74 (150/86,2) 2. Kaszab Zsolt 1,73 (150/86,8) 3. Madár Zoltán 1,71 (142,5/83,2) 4. Kovács Gábor 1,70 (142,5/83,9) 5. Vancsó Tamás 1,59 (200/125,9) 6. Szabó Gábor 1,49 (105/70,2) 7. Simon Jenõ 1,32 (100/75,5) 8. Veréb Norbert 0,87 (75/86,1) 9. Fekete Gábor DNF 10. Czene Árpád DNS SPORT Úszás diákolimpia 2005/06 Az alábbiakban a makói diákolimpia úszásban (az Almási Kupán) helyezést elért tanulók névsorát közöljük: III. korcsoport lány B 50m mellúszás: 1. Szekeres Tímea (Almási), 2. Fodor Hella (Belvárosi) 3. Kovács Melinda (Almási) 4. Kovács Alexandra (Almási) 5. Németh Anita (Almási) 6. Takács Zsófia (Belvárosi). III. korcsoport fiú A 50m mellúszás: 1. Borka Péter (Belvárosi) 2. Csomor Tamás (Belvárosi) 3. Opre Dániel (Belvárosi) 4. Dán András (Belvárosi). III. korcsoport lány A 50m mellúszás: 1. Kalász Evelyn (Belvárosi) 2. Juhász Melitta (Belvárosi), 3. Almási Dorottya (Belvárosi) IV. korcsoport fiú B 100m mellúszás: 1. Galla Zoltán (Kertvárosi) 2. Szarka Vilmos (Belvárosi), 3. Ferencsik Gábor (Kertvárosi), 4. Dobó Zsolt (Kertvárosi) 5. Szalma Tamás (Belvárosi). IV. korcsoport lány B 100m mellúszás: 1. Baranyi Andrea (Belvárosi) 2. Somodi Izabella (Belvárosi). IV. korcsoport fiú B 100m mellúszás: 1. Rácz Kamill (Belvárosi) 2. Nagy György Péter (Belvárosi 1:37,49 3. Forrai Balambér (Kertvárosi). I. korcsoport fiú 50m gyorsúszás: 1. Megyesi Bence (Belvárosi) 2. Vitoris László (Belvárosi) 3. Fekete Dániel (Belvárosi) 4. Kabók Áron (Belvárosi) 5. Takács Keve (Kertvárosi) 6. Kurucsai Bence (Belvárosi) 7. Takács Ádám (Belvárosi) 8. Fejes Máté (Belvárosi) I. korcsoport lány 50m gyorsúszás: 1. Rózsa Nikolett (Belvárosi) 2. Suhajda Cseperke (Almási) 3. Gazdag Klaudia (Almási) 4. Borsos Olga (Belvárosi) 5. Kádár Johanna (Almási) 6. Molnár Nikoletta (Belvárosi) 7. Tokai Dóra (Almási). II. korcsoport fiú 50m gyorsúszás: 1. Suhajda Levente (Almási) 2. Nagy Gergõ (Belvárosi) 3. Szabó Ádám (Belvárosi) 4. Szabó Dániel (Almási) 5. Gera Nándor (Belvárosi) 6. Kovács Marcell (Belvárosi) 7. Acsay Botond (Almási) 8. Szöllõsi Martin (Belvárosi) 9. Kiss Tamás (Belvárosi). II. korcsoport lány 50m gyorsúszás: 1. Marsi Krisztina (Szikszai) 2. Marsi Annamária (Szikszai) 3. Szabó Edina (Almási) 4. Dán Annamária (Belvárosi) 5. Balogh Vígh Klaudia (Belvárosi). III. korcsoport fiú B 100m gyorsúszás: 1. Kiss Gergely (Almási) 2. Szlama Bence (Almási) 3. Jancsik Gergõ (Almási). III. korcsoport lány B 100m gyorsúszás: 1. Szakares Tímea (Almási). III. korcsoport fiú A 100m gyorsúszás: 1. Borka Péter (Belvárosi) 2. Kiss Richárd (Kertvárosi) 3. Hegedûs Bence (Belvárosi) 4. Opre Dániel (Belvárosi). III. korcsoport lány A 100m gyorsúszás: 1. Kisjakab Tímea (JAG) 2. Veréb Marietta (Belvárosi) 3. Juhász Melitta (Belvárosi) 4. Gera Laura (Belvárosi) 5. Kalász Evelyn (Belvárosi) 6. Almási Dorottya (Belvárosi) 7. Puskás Rebeka (Kertvárosi). IV. korcsoport fiú B 100m gyorsúszás: 1. Galla Zoltán (Kertvárosi) 2. Gruber Attila (Kertvárosi). IV. korcsoport fiú A 100m gyorsúszás: 1. Rácz Kamill (Belvárosi) 2. Takács Richárd (Belvárosi) 3. Forrai Balambér (Kertvárosi). IV. korcsoport fiú A 100m gyorsúszás: 1. Szabó Pálma (Belvárosi) 2. Molnár Henriett (Belvárosi) Szilveszteri futás lesz ismét Makón Makó Város Önkormányzata és a Makói SVSE tömegsport szakosztályának szervezésében kerül sor az év utolsó sportversenyére, a hagyományos szilveszteri futásra, amelyre minden érdeklõdõt szeretettel várunk december 31-én, szombaton 10 órára a Makó városi fürdõ elé. A táv korosztálytól függõ (500 m m). Rajt, cél: a Városi Termál és Gyógyfürdõ elõtti téren (Marczibányi tér). Útvonal (legkisebbeknek kb. 500 m): Fürdõ Teleki L. u. József A. u. Csanád vezér tér (Kalász étterem elõtt) Marczibányi tér) Útvonal a nagyobbaknak: (Fürdõ Szép u. Kálvária u. Móricz Zs. u. Lehel u. József A. u. Csanád vezér tér (Kalász étterem elõtt) Marczibányi tér) RÉSZTVEVÕK (KATEGÓRIÁK): január 1. után születettek, január 1. és január között születettek, január 1. és január 1. között születettek, január 1. és január 1. közöt születettek, január 1. és január 1. között születettek, január 1. és január 1. között születettek, január 1. és január 1. között születettek, január elõtt születettek. Díjazás: a korosztályok 1-3. helyezettjei érmet és tárgyjutalmat kapnak. A lányok és a fiúk eredményhirdetése külön történik. Nevezni a helyszínen lehet 9.55-ig, nevezési díj nincs. A rendezvényt támogatja a Csongrád Megyei Szabadidõsport Szövetség. Mindenkinek jó sportolást kívánunk!

3 2005. december 23. MAKÓ és TÉRSÉGE 3. KULTÚRA január 1. este 6 óra MAKÓ, VÁROSI SPORTCSARNOK ÚJÉVI KONCERT ÚJÉVI KÖSZÖNTÕT MOND: DR. BUZÁS PÉTER polgármester HÁZIGAZDA: A MAKÓI MAGÁN ZENE ÉS MÛVÉSZETEK ISKOLA IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKARA KARNAGYIGAZGATÓ: CSIKOTA JÓZSEF Közremûködnek: A BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZ TÁNCMÛVÉSZEI Janza Kata emerton díjas musical színész TÛZIJÁTÉK Molnár László emerton díjas musical színész KÖSZÖNTI AZ ÚJ ESZTENDÕT ESTE 8 ÓRAKOR! 2006 db számozott, helyreszóló ülõhely várja a Városi Sportcsarnokban a közönséget. Jegyek 126 Ft-os helyárral kaphatók a Hagymaházban és a Városi Sportcsarnokban. A Városi Sportcsarnok falán kivetítõn is láthatják a koncertet a tûzijátékra érkezõk.

4 4. MAKÓ és TÉRSÉGE december 23. Ünnepek alatt pihennek a kéményseprõk A Makói Kommunális és Közbeszerzési Kht. Kéményseprõ részlege (6900. Makó, Návay Lajos tér 5-7.) tájékoztatja az érdekeltségi területükhöz tartozókat, hogy a cég ügyfélfogadási rendje a két ünnep között az alábbiak szerint megváltozik: december 27-én ZÁRVA; december 28-án NYITVA: 7 15 óráig; december 29-én ZÁRVA; december 30-án ZÁRVA. Ezt követõen az iroda január 2-ától a korábbiak szerint várja ügyfeleit (Hétfõ, kedd, péntek 7 10 óráig; Szerda óráig; Csütörtök óráig). Kéményseprés bejelentése Nagyér, Ambrózfalva, Csanádalberti területére a 06/ es, Makó, Ferencszállás, Klárafalva területére pedig a 06/ es telefonszámon lehetséges. Megújul a rákosi orvosi rendelõ Makó-Rákos lakóinak egészségügyi alapellátását (felnõtt és gyermek háziorvosi ellátás, valamint védõnõi szolgálat) szerzõdés alapján Királyhegyes önkormányzata biztosítja, azaz a királyhegyesi háziorvos és védõnõ hetente egyszer a Makó-Rákoson is rendelést tart. A többi napokon a rákosiak a királyhegyesi rendelõben vehetik igénybe az ellátást. Az egészségügyi alapellátás biztosítására az Egyesített Népjóléti Intézmény bérel rendelõhelyiséget a Belvárosi Római Katolikus Egyháztól. A rendelõ mûszaki állapotának felülvizsgálata során kiderült, olyan karbantartási és felújítási munkák elvégzése szükséges, amelyek elmaradás esetén veszélyeztetik a településrészen mûködõ egészségügyi alapellátás biztosítását. Az elõzetes árajánlatok alapján a rendelõ felújításának költsége Ft. A katolikus egyházzal folytatott egyeztetés alapján elmondható, hogy a fenti munkák elvégzését követõen a tulajdonos 3 évig nem emeli a jelenlegi bérleti díjat. Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a Belvárosi Római Katolikus Egyházközség rendelõ helyiség nyílászáró és padló felújítását támogatja. MAKÓ VÁROS HÍREI A jó tanulókat köszöntötte Makó polgármestere Jó tanuló diákokat köszöntött december 11-én a Városháza nagytermében Makó város polgármestere. Dr. Buzás Péter elmondta, a város kétezer tanulója közül a legjobb tíz százalék kapott meghívást a városházi ünnepségre, hogy a makói önkormányzat ezzel is elismerje kiemelkedõ teljesítményüket. Lapunk az alábbiakban az önkormányzati ünnepségen elismert diákok névsorát közli. Almási Utcai Általános Iskola: Baranyi Bence 1.a; Dóri Enikõ 1.a; Turányi Dóra 1.a; Mûhelyi Felícia 1.b; Sipos Bence 1.b; Kiefer Gréta 2.a; Kiss Nelli 2.a; Tokai Dóra 2.b; Vajka Bence 2.b; Mûhelyi Alex 3.a; Méhes Alexandra 3.a; Rózsavölgyi Enikõ 3.a; Farkas Brigitta 3.b; Suhajda Cseperke 3.b; Sárkány Roland 3.b; Makó Evelyn 4.a; Erki Kiss Szilvia 4.b; Szekeres Szilvia 4.b; Gáspár Krisztina 5.a; Tóth Kinga 5.a; Tóth Márk 5.b; Oláh Máté 6.a; Szekeres Tímea 6.b; Kiss László 7.a; Kiss Vivien 7.a; Rácz Martin 7.a; Péli Ferenc 7.b; Répa Renáta 7.b; György Evelin 8.a; Sági Kitti 8.b. Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet: Almási Dorottya 5.a Szabó Andrea 5.a; Fejes Laura 5.a; Tapasztó Daniella 5.a; Langó István 5.a; Juhász Melitta 5.b; Kimpán Erika 5.b;Gyenes Enikõ 5.b; Zeitler Ádám 5.b; Fekete Vivien 5.c; Jenei Dávid 5.c; Siket Máté 5.c; Szánkár Gergõ 5.c Kelemen Liza 5.z; Murvai Diána 5.z; Szabó Krisztina 5.z; Vadaszán Aurélia 5.z; Varga Erik 5.z; Gera Laura 6.a; Dégi Mónika 6.a; Veréb Marietta 6.a; Üveges Zsófia 6.a; Vernyik Lilla 6.a; Badó Emese 6.a; Gajáta Fanni 6.b; Szilágyi Zoltán 6.b; Jung Julietta 6.c; Banyó Viktória 6.z; Erdélyi Andrea 6.z; Kiss Gabriella 6.z; Lovász Henrietta 6.z; Sinka Dániel 6.z; Ádok Róbert 7.a; Bajnai Petra 7.a; Baranyi Annamária 7.a; Almási Péter 7.a; Csapó Botond 7.a; Farkas Beáta 7.a; Fehér Tibor 7.a; Kander Bence 7.a; Kiss Dominika 7.a; Kovarek Dániel 7.a; Medvey Fanni 7.a; Nagy György Péter 7.a; Szabó Ágnes 7.a; Szabó Gréta 7.a; Ács Szimonetta 7.b; Borka Péter 7.b; Szigeti Bettina 7.b; Albert Barbara 7.c; Nagy Ildikó 7.c; Banyó Enikõ 7.z; Bojtor Boglárka 7.z; Hepp Anita 7.z; Jáksó Éva 7.z; Szabó Pálma 7.z; Ambrus Emese 7.d; Ambrus Nikolett 7.d; Faragó Dávid 7.d; Florea Shanice 7.d; Benkõ Andrea 8.a; Kocsis Dávid 8.a; Kiss Richárd 8.a; Totobé Eszter 8.b; Kertész Adrienn 8.c; Simon Nikolett 8.c; Szalai Renáta 8.c; Práger Zsuzsanna 8.z; Vancsó Renáta 8.z; Molnár Tamás 8.z Kertvárosi Általános Iskola: Szilassy Horváth Réka 2.a; Harsányi Bernadett 2.a; Süket Richárd 2.b; Kókai Róbert 2.b; Sebõk Dániel 3.a; Erdei Melinda 3.a; Szûcs Máté 3.b; Binecz Lolita 3.b; Vígh Szilvia 4.a; Bene Emese 4.a; Kovács Norbert 4.b; Rácz Tímea 4.b; Bencze Enikõ 5.a; Ván Demeter 5.a; Jakab Cintia 5.b; Mircsov Cintia 5.b; Kurai Elizabeth 5.b; Bódi László 6.a; Tóth Ágnes 6.a; Bernáth Cristopher 6.b; Kókai Szilvia 6.b; Gila Noémi 7.a; Hõs Nikolett 7.a; Pintér Evelin 7.a; Szûcs Tamás 7.a; Badó Brigitta 7.a; Balogh Miklós 7.a; Szekeres Krisztina 7.a; Lehoczki Zóra 7.b; Fodor Zsuzsanna 7.b; Schultcz Márton 7.b; Kósa Tímea 8.a; Baranyi Tamás 8.b; Baróczi József 8.b; Takács Alexandra 8.b. Szikszai György Református Általános Iskola: Bódi Anita; Martonosi Bence; Varga Hajnalka 5. osztályos; Kiss András; Lakatos János; Sebõk András; Törõs Krisztofer 6. osztályos; Jáksó Nikoletta; Joó Teréz; Molnár Anett; Nagy Gábor 7. osztályos; Kurusa Pál; Sipos Renátó; Sztojkó Sándor; Szõke Hermina 8. osztályos. Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium és Szent Gellért Diákotthon: Majoros Viktória 1.a; Gyõrfi Mónika 2.a; Rácz Zsófia 3.a; Kollár Géza 3.b; Orbán Enikõ 4.a; Majoros Dominika 4.a; Mészáros Ágnes 4.b; Stróbl Miklós Frigyes 5.a; Papp Norbert 5.b; Rózsa Krisztián 6.a; Pál Krisztina 6.a; Fürge Erika 7.a; Pánczél Zsuzsanna 8.a; Majoros Máté 7.G; Laczkó Gabriella 8.G József Attila Gimnázium: Keresztes Márk 5.a; Nagy Bendegúz 5.a; Rácz Vivien 5.a; Sajtos Bettina 5.a; Siket Máté 5.a; Cseh Petra 6.a; Dóczi Alexandra 6.a; Kúsz Rita 6.a; Mucsi Anna 6.a;Szalai Szilvia 6.a; Csúzdi Anita 7.a; Martinusz Réka 7.a; Szabó Zsanett 7.a; Szûcs Anita 7.a; Vizhányó Dávid 7.a; Balogi Ivett 8.a; Domján Dóra 8.a; Kusz Emese 8.a; Németh Marietta 8.a; Surányi Regina 8.a Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermekotthon és Diákotthon: Ivanovics Gábor 3. osztályos; Galváts Szilvia 4.a; Ajtai Bernadett 4.b; Bíró Tibor 4.b; Békési Vivien 5.a; Koczkás Anett 5.a; Kisalaki Andrea 5.b; Szabó Angéla 6. osztályos; Kisalaki Tibor 6. osztályos; Márton Kamilla 6. osztályos; Baksa Andrea 7. a; Balogh Tibor 7.a; Gán Roland 7.b; Kocsis Norbert 8.a; Péli Mihály 8.b.

5 2005. december 23. MAKÓ és TÉRSÉGE 5. Megajándékozott tíz nagycsaládot a város A makói nagycsaládosokat köszöntötte a közelgõ Karácsony alkalmából Dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere december 11-én a Városházán. A több mint évtizedes makói kezdeményezés keretében 66, az ifjúságvédelmi felelõsök által kiválasztott három, vagy többgyerekes család közül sorsolás útján választ ki a polgármesteri hivatal 10-et, akiknek néhány ajándékkal gazdagabbá teszi a karácsonyát. Nekik nyújtotta át kis ünnepség keretében a város elsõ embere az 50 ezer forintos ajándékcsomagokat. Dr. Buzás Péter elmondta, az advent hangulata mindannyiunknak egyet jelent: közeledik a szeretet ünnepe, amikor könnyebben megértjük egymást, és békesség uralja el lelkünket. A makói nagycsaládok közül az önkormányzat 1994 óta minden évben kiválaszt tízet, akiknek szebbé teszi a karácsonyát. Idén 50 ezer forint értékben válogathattak a családok az ajándékok között, és így olyasmi is a fa alá került, amire e nélkül a segítség nélkül nem jutott volna elegendõ pénzt. Lapunk megtudta, az ifjúságvédelmi felelõsök 66, három, vagy több gyermekkel rendelkezõ makói családot választanak ki, akik közül sorsolás útján dõl el, ki az a tíz szerencsés, aki elnyeri az önkormányzat 50 ezer forintos ajándékát. El sem akartam hinni, hogy bennünket is kiválasztottak, hiszen még sosem nyertem semmit mondta el lapunknak Nagy Lászlóné, az egyik kisorsolt nagycsalád boldog anyukája. A középsõ lányom, Nikolett hozta elõször a Mikulás-futás után a hírt, hogy gazdagabb lesz a Karácsonyunk, de csak a hivatalos értesítés után kezdtem el igazán örülni. A JAG-ba járó Balázs fiamnak egy DVD-lejátszót, Nikolettnek egy komolyabb társasjátékot, a legkisebbnek, az óvodás Georginának pedig egy játék-laptopot választottunk ki. Õ nagyon régóta vágyott erre az eszközre, de ha nincs az önkormányzat segítsége, nem tudtunk volna elõteremteni rá a pénzt. Szerencsére igazi nagycsaládban élünk, férjemnek is, nekem is van testvérem, a szülõkkel is jó a kapcsolat, ezért az ünnep bizony nyomot hagy a családi kasszán, de nincs is annál szebb, amikor az ünnep minden napján más és más családtagnál gyûlik össze a família. FélÚton lelki segély a nem fiataloknak Ingyenesen hívható lelki segély szolgálat mûködtet egy alapítvány FélÚton elnevezéssel a 45 éven felüli korosztályoknak. A DélUtán Alapítvány szolgáltatása minden nap 18-tól 21 óráig vehetõ igénybe a os telefonon. A Makóról az Idõs Emberek Telefonos Lelki segély Szolgálatához érkezõ hívások között kiemelkedõen sok az olyan probléma, melyek keletkezése még az aktív életszakaszhoz kötõdik, de kezelésük módja, hatása meghatározó a késõbbi életszakasz minõségére. A gondok elõli menekülés, amelyet ebben a helyzetben nagyon sokan választanának, valójában azok súlyosbodását okozza. A DélUtán Alapítvány szakmai vezetése ezért úgy határozott, hogy a harmadik negyedévtõl hívóik közé várja a 45 év feletti korosztályt is, akik közül sokan már nem tartoznak munkahelyi közösséghez, új állás megszerzésére alig van esélyük, családi hátterük ingadozik (a gyerekek már megnõttek, párkapcsolataikban új, a korral járó MAKÓ VÁROS HÍREI jelenségek akár válsághelyzetet is okozhatnak), testileg egészségügyi, lelkileg önértékelési problémákkal küzdenek, és közvetlen környezetükben egyre gyakrabban szembesülnek halálesetekkel. Nincs szégyellnivalójuk! Ha úgy érzik, nincs kiút, tárcsázzák az alapítvány ingyenesen hívható számát. Búza utca: munkahely lett Karácsonyra A SZEFO Rt. új makói üzemegységét látogatta meg az elsõ munkanapon, december 15-én Dr. Buzás Péter, Makó és Szegvári Ernõné Kiszombor polgármestere. A két önkormányzat összesen 7 millió forinttal támogatta az üzemegység beindítását. A Búza utcai volt általános iskolában nyílt munkahely speciális munkafeltételeket teremt a megváltozott munkaképességûek számára. A SZEFO nem csak beszél róla, de a kormányzat támogatásával létre is hozza a munkahelyeket a megváltozott munkaképességûek számára mondta Dr. Buzás Péter a Búza utcai üzem megnyitásán. Olyan sikeres, új munkahelyeket teremtõ beruházásokat szorgalmaz a cég, amelyek mellé szívesen áll oda a képviselõ-testület. Az önkormányzatoknak hellyel és pénzzel is támogatnia kell a munkahelyeket teremtõ beruházásokat. Szegvári Ernõné, Kiszombor elsõ embere megerõsítette: a község önkormányzata is partner minden olyan beruházásnál, amely új zombori munkahelyeket teremt. A sajtónyilvánosság elõtt zajló üzemlátogatáson megtudtuk, 125 fõ, megváltozott munkaképességû dolgozót tud a cég alkalmazni új üzemegységében. Ennek 20 százaléka kiszombori, így a kiszombori önkormányzat a beruházás 20 százalékát, közel másfél millió forintot magára a vállalt. A két önkormányzat 7 millió forintot fordított az iskolaépület átalakítására, azaz az öltözõ, a vizesblokk és az akadálymentesítés megteremtésére. A zomboriak számára a Volán kisegítõ járat üzembe állítását is vállalta. Kiss Sándor, a Szefo Rt. ügyvezetõje a dolgozóknak elmondta, az önkormányzatok támogatása nélkül nem válhatott volna a 125 ember az 1300 fõs kollektíva mellé. Kiemelte, hogy cége öt éve mûködik együtt a makói önkormányzattal, amely különleges figyelemmel fordul a megváltozott munkaképességûeket foglalkoztató cégek felé. Lapunk megtudta, a cég papír és mûanyag alapú termékek (csomagolópapír, szalvéta, kreatív ajándék, pohár, stb.) ipari mennyiségrõl kiskereskedelmi mennyiségûre történõ átalakításával foglalkozik. A piac által el nem ismert többletköltséget (személyre szabott munkatervek kialakítása, rendszeres egészségügyi vizsgálat, mentálhigiénés gondozók alkalmazása, stb.) az állami támogatással pótolják ki, így az üzem rentábilis lehet. Az üzem három termében dolgozó 125 ember mindegyike a háláját fejezte ki az önkormányzat és a cég törõdésért, akadt, akinél az örömtõl még a mécses is eltörött. NEM SZÛNIK MEG AZ INGYENES BUSZJÁRAT! Elterjedt a városban az a szóbeszéd, miszerint a makói önkormányzat ingyenesen igénybe vehetõ helyi buszjárata az év végével megszûnik. A hír természetesen nem igaz, a bevett és megszeretett buszjárat a megszokott útvonalon és idõben 2006-ban is várja makói és térségi utasait. Vegye igénybe mindenki, akinek megkönnyíti úti céljának elérését!

6 6. MAKÓ és TÉRSÉGE december 23. A szakértõk megfelelõnek találták az ellenõrzött a makói óvodákat A közoktatásról szóló törvény szerint a fenntartó négyévenként legalább egy alkalommal ellenõrzi a közoktatási intézményeinek gazdálkodását, mûködésének törvényességét, hatékonyságát, a szakmai munka eredményességét. Makó városban idén az óvodák ellenõrzésére került sor. Az átfogó ellenõrzést az önkormányzat közoktatási osztálya, a pénzügyi osztály, a belsõ ellenõrzési szervezet; valamint, Somogyiné Tálas Anikó, közoktatási szakértõ végezte. Makón a Belvárosi Óvodában és az Újvárosi Óvodában, négy-négy épületben folyik nevelõ munka. A Közoktatási Osztály az intézményvezetõkkel minden év májusában közösen elõkészíti a következõ nevelési év mûködéséhez szükséges tervezési feladatokat, megtervezik az indítható csoportok számát. A nevelési év elõkészítése során folyamatos és hatékony kapcsolat alakult ki a Közoktatási Osztály és az óvodavezetõk között. Az intézményvezetõk elõkészítõ munkája mindig precíz és a határidõket pontosan betartó. A törvényességi ellenõrzés egyik formája az intézmények folyamatosan beérkezõ dokumentumainak elemzése. A jogszabályokban elõírt dokumentumokat és az osztály által kért adatokat mindkét óvoda mindig határidõben megküldi, az esetleges javításokat, hiánypótlásokat elvégzi. A makói képviselõ-testület, valamint az oktatási bizottság által jóváhagyott határozatokat mindkét intézmény maradéktalanul végrehajtja. A személyi és tárgyi feltételeknek mindkét óvoda megfelel. A szervezeti és mûködési szabályzatot, a nevelési programot, a minõségirányítási programot, házirendet az óvodák a jogszabályok figyelembevételével és a határidõk betartása mellett készítették el, illetve módosították. Az éves munkaterv, a nevelési év nyitó, és záró értekezleteinek jegyzõkönyvei, illetve mindazok a jegyzõkönyvek, amelyek nevelõtestületi döntéssel zárulnak jogszerûek voltak, a törvényes mûködés biztosítják a tanév rendjének megfelelõen. Az ellenõrzött október 1-jei statisztikai állapot szerint a gyerek létszám, az óvodai csoportok, az intézményben étkezõk, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülõk, a bejáró gyerekek és a sajátos nevelési igényû gyermekek száma megegyezett az intézmény által elkészített közoktatási statisztikai adatlappal. Az intézmények közszolgálati / közszolgáltatási feladatai ellátásának szervezeti és mûködési keretei, a pénzügyi-gazdálkodási folyamatok szabályozottak, a OKTATÁS folyamatos mûködést biztosító források rendelkezésre álltak. Az önkormányzat közoktatási osztályával közösen a pénzügyi osztály a helyszínen rendszeresen végez tételes ellenõrzést az október 1-jei statisztikai adatszolgáltatás alapján melynek célja, hogy a költségvetési törvényben a közoktatási feladatellátáshoz meghatározott normatív támogatások fajlagos mutatói a valós adatokat tartalmazzák. Pénzügyi Osztály részérõl ugyanez a tételes helyszíni ellenõrzés megállapította azt, hogy a kötött felhasználású normatívák elszámolása törvényes és hiteles bizonylatokkal alátámasztott. A fenntartó, a közoktatási intézményben folyó szakmai munka eredményességét az országos szakértõi névjegyzékben szereplõ szakértõ által készített szakértõi vélemény, illetve a közoktatási intézmény által készített beszámoló alapján értékelte. A szakmai ellenõrzés megvizsgálta, hogy az intézményi dokumentumokban megfogalmazott célok hogyan érvényesülnek a gyakorlatban, az intézmény pedagógiai munkájában. Somogyiné Tálas Anikó óvodai szakértõ az elõzetesen megkapott intézményi dokumentumok (Nevelési program, Intézményi Minõségirányítási Program, Tanévzáró értekezlet jegyzõkönyve, Éves munkaterv) tanulmányozását követõen helyszíni szemle során betekintést nyert az óvoda szakmai gyakorlatába. Ezt követõen történt meg a vezetõi interjú (kérdõív), melyet a csoportnaplók, fejlõdési naplók, gyermekvédelemmel kapcsolatos dokumentumok elemzése követett. Az óvodapedagógusokkal, dajkákkal történõ fókuszcsoportos beszélgetés zárta a szakértõi ellenõrzést. Az ellenõrzés tapasztalatait a szakértõ intézményvezetõi értekezlet keretein belül ismertette, melyen részt vett a Közoktatási Osztály vezetõje és a témafelelõs szakreferens is. A szakértõ megállapításait így összegezte: A Belvárosi Óvoda egészének gyakorlatára jellemzõ: az egyéni képességek figyelembe vétele, a gyermeki játék tiszteletben tartása; tapasztalatokra és élményekre építve az életkornak megfelelõ, játékos, cselekvéses tanulás keretein belül az anyanyelvi, kommunikációs, értelmi képességek és a kreativitás fejlesztése; felelõsségvállalás (elméleti felkészülés a feladatra, munkaközösség létrehozása stb.) a gyermekek integrált nevelése, fejlesztése érdekében; az egészséges életmód igényének megalapozását minden csoportban kiemelten kezelik, a tervezõmunka, a gyakorlat, a környezet kialakításának összhangja tapasztalható. Az Újvárosi Óvoda helyi nevelési programja a helyi társadalmi igények kielégítését szolgálja, sokszínû tevékenységformákkal áll a gyermekek rendelkezésére. A szakirányú képzettséget tekintve a humán erõforrás jó színvonalú. A továbbképzések és a speciális képzések a nevelési program színvonalas megvalósítását szolgálják. Az óvoda vezetése felismerte, hogy az óvoda, szolgáltató intézmény, ennek megfelelõen tudja, mit várnak el tõle az egyes partnerek. Az óvoda elindult a minõségfejlesztés útján, tudatosan készül a folyamatos megújulásra, melynek elengedhetetlen feltétele a mûködés törvényes kereteinek biztosítása. Az intézményvezetõk beszámolóik tartalmát gazdag képi anyaggal reprezentálták. Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete elfogadta az óvodák átfogó ellenõrzésérõl szóló tájékoztatót és egyben megköszönte mindkét óvoda eddigi kiemelkedõ munkáját. KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓ ÜNNEPI VÁLTOZÁS A HULLADÉKSZÁLLÍTÁSBAN A Bio-Pannónia Kft. értesíti ügyfeleit, hogy a hulladékszállításra december 26- a, hétfõ helyett december 24-én, szombaton kerül sor. A szolgáltató kéri, szíveskedjenek a gyûjtõedényeket korán kihelyezni. A Bio-Pannónia ügyfélfogadása a Szent János tér 19/A alatt történik. A mobil telefonszámaik megváltoztak: Üzemigazgató: ; Telepvezetõ: ; Központi Iroda:

7 2005. december 23. MAKÓ és TÉRSÉGE 7. INTERJÚ Nagyító alatt ismerszik meg igazán a címer Makó város történelmi címere 450 éves évfordulója alkalmából egy nagyméretû címerkép megfestésére kérte fel Szekeres Istvánt, Makó város díszpolgárát. Az alkotó lapunknak is elmondta, a város címerében minden jel õsi. Szekeres István interjúnkban is hangsúlyozza, szándéka volt, hogy közelrõl a készítés mûvessége, míg távolról az egész címerképnek a meggyõzõ ereje hasson. Mi adta meg annak az aktualitását, hogy megfesse a város címerképét? Kicsit messzire kell mennem: amikor Makó város közössége megtisztelt azzal, hogy a díszpolgárává avatott, láttam, hogy miközben a polgármester interjút adott a helyi televíziónak, a régi, XIX. századi címer volt a polgármester hátterében, noha az eredeti címer rekonstrukcióját én már 1990-ben elkészítettem, igaz, nem olyan mutatósan nagy nagy méretben, mint most. Az a 120 év, amely a XIX. század óta, azaz a címer elsõ rekonstrukciója óta eltelt, újabb eredményeket hozott. A címeralkotás ugyanis két elembõl tevõdik össze: egyszerre tudományos és mûvészeti munka. A címerekkel tudományosan a heraldika foglalkozik, a másik résszel pedig az esztétika. A heraldika pedig rengeteget fejlõdött. De visszatérve a miértre: ebben az évben lett Makó város címere 450 éves, tehát igen aktuálissá vált megemlékezni róla. Makó város felkérésére ezért kezdtem neki az idén ennek az alkotásnak. Amikor a címerképet festettem, az volt a szándékom, hogy az közelrõl a készítés mûvessége, távolról pedig az egésznek a meggyõzõ ereje hasson. Mekkora háttérmunkát igényel a mûvésztõl egy ilyen címerfestmény megalkotása? Jelentõset. Tudomásom szerint Makó város volt az elsõ, amelyik a rendszerváltozás hajnalán úgy döntött egy csapatmunka eredményeként, hogy visszaállítja az eredeti címert. Ennek újraalkotásával engem bíztak meg, ez egy nagyon nagy, de igen megtisztelõ feladat volt. Az elsõ dolgom az volt, hogy megtekintsem az Országos Levéltárban a városok címereit, és a fennmaradt 1615-ös makói címert. Ezt úgy kell elképzelni, hogy vittem szépen a nagyítómat, és alaposan megnéztem az elérhetõ dokumentumokat. Heraldikailag, azaz tudományosan is nagyon alaposan utána kellett járni a dolgoknak, hiszen a régi címert a XIX. században egy igen kiváló tudós, Tagányi Károly kutatta. Közben azonban eltelt több mint száz év, és új eredmények kerültek felszínre. Például a címer megformálásánál figyelembe vettem a korabeli címereket, hiszen a miénk számos közös elemet felhasznál. Tagányi professzor úr külön kiemelte, hogy csak a legõsibb eredetit szabad figyelembe venni, mert a többi csak annak az artisztikus, gyakran ügyeskedõ újraalkotása. Mint tudósnak, Tagányinak itt teljesen igaza van. Azonban közben kiderült, hogy néhány motívum a nagyító alatt vizsgálva nem egészen azonos az általa a XIX. században megformált, és az itteni tanító által megfestett címer motívumával. Nemcsak heraldikai szemmel tévedtek eleink: hogy például a felsõ madarat meg kellett fordítani, hanem az egész madarat át kellett hogy így mondjam értékelni. Ugyanis õk galambként látták, míg a többi, hasonló korú címert vizsgálva ki nem derült, hogy annál jóval nagyobb testû állatról kell, hogy szó legyen. Végül szakértõkkel egyeztetve a fehér holló látszott a legvalószínûbbnek címerállatként. De például ahhoz, hogy a másik madárról egyértelmûsíteni tudjam, hogy daru, korabeli feljegyzéseket kellett elolvasnom, amelyekbõl kiderül: az itteniek az adót az aranyakon túl darutollakkal váltották meg. A szabályozatlan Maros nyilván létrehozott olyan mocsaras, lápos területeket, ahol a daru megélt. A daru ezeknek a lápos búvóhelyeknek lehet a szimbóluma. MAKÓ VÁROS HÍREI Adventi hangulatú testületi ülés Makón Ajándékozással és karácsonyi ünnepséggel kezdõdött Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testületének decemberi soros ülése december 14-én, szerdán a Városházán. Szekeres István festõmûvész, díszpolgár átadta az általa készített címerképet a városnak, az alkotást Feledy Balázs mûvészeti író méltatta. A testületi ülésen az ünnepi mûsort a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet tanulói adták. Az adventi hangulatban, a nyugdíjba vonuló Dr. Pataki Olga tiszti fõorvos, és a kitüntetett tanárnõ, Demkóné Simon Katalin köszöntése után a képviselõk több mint 50 elõterjesztés tárgyaltak meg. Nagyszerû karácsonyi ajándékot kapott Szekeres Istvántól, Makó város díszpolgárától Makó Város Önkormányzata, melyet a képviselõk a december 14-i testületi ülésen vehettek át. A mûvész megfestette, és a városnak adta Makó címerképét. Az alkotásról szólva Feledy Balázs, budapesti mûvészeti író kiemelte a hagyományok és örökségünk ápolásának fontosságát. A címeralkotás rokonítható a népmûvészettel, hiszen mindkettõ közösségi munka. A kritikus kiemelte, az alkotó régi címerfestõ hagyományokat elevenített fel azzal, hogy természetfestõ, részletezõ módon alkotta meg Makó város címerképét. A címerkép a továbbiakban a Városháza nagytermét díszíti. Dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere a belvárosis tanulók színvonalas karácsonyi mûsora után köszöntõjében elmondta, a karácsony annak az idõszaka, amikor önmagunkkal és ezáltal mindenkivel békét kötünk. A polgármester hangsúlyozta a döntéshozók felelõsségét abban, hogy mindenkinek átélhetõvé tegyék a karácsonyt, és anyagi természetû problémák ne gátolják az ünnepet. A testületi ülés napirendjeinek megtárgyalása elõtt Dr. Buzás Péter virággal és ajándékkal köszöntötte Dr. Pataki Olga tiszti fõorvost, az ÁNTSZ Makó Városi Intézetének vezetõjét nyugállományba vonulása alkalmából. Ugyancsak virágcsokorral köszöntötte a képviselõ-testület nevében a polgármester Demkóné Simon Katalint, aki nemrégiben Életmentõ díjat kapott. Ismeretes, hogy a tanárnõ lélekjelenlétének köszönhetõen egy busznyi kisdiákot mentett meg a katasztrófától, amikor a sofõr rosszulléte miatt elvesztette a kontrollt a jármû fölött. A polgármester felhívta a képviselõk figyelmét arra a díjra, amit nemrégiben Gilicze János alpolgármester vehetett át Szegeden. A Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke ugyanis Az Alföld Turizmusárét díjat adományozta Makó Város Önkormányzatának a turizmus terén végzett több évtizedes sikerese tevékenysége elismeréseként. Dr. Buzás Péter elmondta, ez a díj kifejezi azt az örömteli tendenciát, mely szerint Makó városa az átmenõ turizmus felõl a megállító turizmus irányába halad. A képviselõk ezután hat fõ napirendi pontot és több mint 50 elõterjesztést tárgyaltak meg a december 14-i testületi ülésen.

8 8. MAKÓ és TÉRSÉGE december 23. Ferencszállási apró tehetségek A Ferencszállási Óvoda amely szeptember 1-jétõl a Kiszombori Karátson Emília Napközi Otthonos Óvoda Tagóvodája 15 aprósága rendszeresen rajzpályázatokon vesznek részt. Ebben a tanévben hirdette meg a Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság és a Rádió 7. közös pályázatát A közlekedés és én címmel az óvodások részére. Ezen a pályázaton Ferencszállásról két kislány, Nagy Nóra Sára és Magda Nikolett Klaudia vettek részt. Munkájukat könyvvel jutalmazták. A Henkel Móka és Kacagás Tomi rókával Tisztaság Királyságban rajzpályázatra Scherer Ákos, Nagy Nóra Sára, és Magda Nikolett Klaudia alkotásai lettek elküldve. Az elért eredményrõl még nem érkezett értesítés. Így tornázunk mi címmel a WESCO Képviselet Quatro-Sport Kft. hirdetett gyermekrajz versenyt, amelyre szintén elküldte az óvó néni a három legtehetségesebb gyermek munkáját, így Nagy Nóra Sára, Magda Nikolett Klaudia, és Scherer Ákos rajzait. Az iskolai létszám is igen alacsony: 12 gyermek jár a Ferencszállási Általános Iskolába (szeptember 1-jétõl a Makói Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet Tagiskolája), azonban örömmel adunk hírt róla, hogy ilyen kis létszám mellett is a gyerekek rendszeresen indulnak különbözõ tanulmányi versenyeken és pályázatokon. Még a múlt tanévben írt ki szegedi Somogyikönyvtár a nagy könyv program keretében megyei rajzpályázatot Kedvenc olvasmányaim címmel, melynek a díjkiosztójára december 9-én került sor. A Ferencszállási Iskolából Kemény Éva 4-6. osztályos kategóriában I. helyezést, Veréb Fanni 1-3. osztályos kategóriában 2. helyezést ért el. November 10-én a Makói Almási utcai Általános Iskolában Dinnyés Violetta és Schmidt Mónika versmondó versenyen értek el szép eredményt. A Csongrád Megyei Rendõr-fõkapitányság és a Rádió 7 által meghirdetett rajz és novellaíró versenyre Balesetmegelõzés témában Dinnyés Violetta rajza került elküldésre. Az eredményhirdetésre december 19-én kerül sor, melyre Violetta is kapott meghívót. A Mikulás járt Kövegyen TÉRSÉGI HÍRMONDÓ Falukarácsony Magyarcsanádon Közel két órás elõadáson látta vendégül a falu apraja, nagyját Magyarcsanád község önkormányzata december 17-én a Mûvelõdési Házban Falukarácsony címmel. A mûsorban felléptek a helyi óvoda kis-, közép-, és nagycsoportosai, akik elõször Karácsonyi játék címmel egy jelenetet, majd pedig román nyelven betlehemest adtak elõ. Az általános iskola tanulóiból verbuválódott "Csanád" Néptánccsoport bánsági román, marosszéki és cigány táncokat mutatott be. Az iskola szerbet tanuló diákjai karácsonyi verseket szavaltak, és végül, de nem utolsósorban az alsó tagozatos tanulók egy verses-dalos összeállítással kedveskedtek a megjelenteknek. Az önkormányzat a falu 70 év feletti lakosainak egy-egy ajándékcsomaggal is hozzájárult az örömteli ünnephez. Lapunk úgy tudja, a község hagyományt szeretne teremteni ezzel a rendezvénnyel, ezért 2004 és 2005 után 2006-ban is szeretné megrendezni ezt az elõadást. Te is más vagy, te sem vagy más Te is más vagy, Te sem vagy más címmel vers- és prózamondó verseny volt nemrégiben Apátfalván, a Kisebbségek Napja alkalmából. A diákok teljesítményét zsûri értékelte, melynek tagjai voltak: Mátó Erzsébet a makói könyvtár igazgatója, Mátó József, a Magyarcsanádi Általános Iskola szabadidõprogram-szervezõje, ifj. Károlyi Sándor, a CKÖ oktatási referense. A versenyen az alábbi eredmények születtek: Alsó tagozatos tanulók: I. helyezést ért el: Károlyi Laura 3. osztályos tanuló (Apátfalva), II. helyezést ért el: Nagy Tifani 1. osztályos tanuló (Apátfalva), III. helyezést ért el: Simon Zsolt 3. osztályos (Makó). Felsõ tagozatos tanulók: I. helyezést ért el: Janovics Sándor 5. osztályos tanuló (Apátfalva), II. helyezést ért el: Prónai Szilvia 8. osztályos tanuló (Magyarcsanád), III. helyezést ért el: Károly Márk 5. osztályos tanuló (Apátfalva), Különdíj: Ficsor János 8. osztályos tanuló (Magyarcsanád). A cigány néprajzi vetélkedõre benevezett csapatok eredményeit is értékelte egy zsûri, melynek tagjai: Mátó Lajos, a Dózsa György ÁMK igazgatója, Vargáné Nagyfalusi Ilona, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület vezetõségi tagja, Nagy Zoltán a CKÖ képviselõje. Itt elsõ helyezést ért el: az apátfalvi középiskolás cigány tanulók csapata: Károlyi Bernadett, Raffai Mónika, Nagy Petra, Kisalbert Roland, Nagy Henrik, Károlyi Alex. II. helyezést ért el a magyarcsanádi Általános Iskola csapata: Gán Anett, Ficsor János, Prónai Szilvia, Berta Arnold. III. helyezést ért el: a Dózsa Gy. ÁMK tanulói: Méreg Richárd, Berta Erika, Kardos Renáta, Károlyi Dániel. Gratulálunk! Nemrégiben megérkezett Kövegyre is a Mikulás. Az akkor tapasztalható enyhe idõjárás végett a Mikulás a lovas hintóját vette elõ. A kocsis mellett ott ült a Mikulás segédje, a Krampusz. Tele kosárral érkezett, szaloncukrot és csokoládét osztott szét az álmélkodó gyermekeknek. Csengettyûszóval járták körbe a kicsiny falut. Közben a faluházban izgatottan várta gyerek, felnõtt egyaránt. Az ünnepi asztal telis-tele volt finom házi süteményekkel, üdítõvel. A felnõtteket forralt borral kínálták a vendégvárók. A gyerekek természetesen külön mûsorral készültek a várva várt piros ruhás vendégnek. A mûsor után a Mikulás találós kérdésekkel és mesével szórakoztatta a közönséget. A Krampuszt meg elzavarták seprûvel, hogy ne féljenek a gyerekek, de õ nagyon szemtelen volt, mindig visszajött, viszont ígérte, jó segédje lesz a Mikulásnak. Mire kiosztották a sok csomagot, egészen megszerették a gyerekek a Krampuszt. A Mikulás jövõre is eljön Kövegyre, mert nagyon jól érezte magát egy ilyen családias közösségben. A kicsiny falu lakói, szeretettel várják a Mikulást és segédjét, hogy örömet szerezzenek egymásnak. Téli szünet Csanádpalotán A csanádpalotai Dér István Általános Iskolában a téli szünet december 22-én kezdõdött. A diákok január 3-án folytatják majd a tanulást. Az iskolai téli szünet idõpontjához igazodóan szünet lesz a Napközi Otthonos Óvodában is. Az önkormányzat fenntartásában mûködõ, 20 férõhelyes bölcsõde a két ünnep közötti négy munkanapon: december én és 30-án tart zárva.

9 2005. december 23. CSATORNAHÍRMONDÓ Közeledik a kedvezmények vége Ez év december 31-e az utolsó dátum, amíg az önkormányzatok által biztosított kedvezményeket igénybe vehetik az Apátfalva, Földeák, Kiszombor, Makó, Maroslele és Magyarcsanád településeket érintõ, a bruttó 17 milliárdos csatornázás pénzügyeit koordináló Makó és Térsége Víziközmû Társulás tagjai, azaz a felsorolt települések ingatlantulajdonosai. Lakástakarékpénztár (LTP) szerzõdések is csak e fenti idõpontig köthetõek, azaz december 31- e után már csak egy összegben lehet befizetni a kötelezõ társulati hozzájárulást, elveszítve minden biztosított kedvezményt. Az LTP szerzõdés egy aspektusával kapcsolatban ugyanakkor számos észrevétel érkezett lapunkhoz. A csatornázásban érintett egy része elmondta, bármennyire is szeretnének, nem tudnak LTP szerzõdést kötni, mert más célra már kötöttek ilyen szerzõdést, az nem konvertálható át jelenleg és nincs is olyan hozzátartozójuk, akinek a nevére ilyen szerzõdést köthetnének. Ugyanakkor teljesen egyetértenek a csatornázással, annak céljaival, szükséges és fontos beruházásnak tartják azt, de az egyösszegû befizetéshez nincs elegendõ pénzük. Dr. Nagy Lajostól, a Makó és Térsége Víziközmû Társulat elnökétõl lapunk megtudta, ha valóban objektív okok korlátozzák azt, hogy a társulati tag LTP szerzõdést kössön, a társulat küldöttgyûlésnek joga van ahhoz, hogy neki részletfizetési kedvezményt nyújtson. Ehhez egyedi részletfizetési kérelmet kell benyújtania, hogy a Társulat megismerhesse a fennálló helyzetet, és ez alapján dönthessen a részletfizetés engedélyezésérõl, vagy esetleges elutasításáról. Dr. Nagy Lajos lapunknak elmondta, a részletfizetés pontos konstrukcióját a Társulat Intézõbizottsága a kérelmek beérkezése után fogja kidolgozni. A társulás elnöke hozzátette: a Lovonics sugárúti irodában minden nap 8-16 óráig várják ( tel: /114 mellék) az év végéig a szokásosnál több munkatárssal áll a társulat a szerzõdéskötõk rendelkezésére, és a szakértõk igyekeznek az egyedi eseteket, problémákat is orvosolni. Fontos tudni, hogy a Makó és Térsége Víziközmû Társulat leginkább praktikus okokból költözött a vízellátást és szennyvízelvezetést régóta biztosító Makó-térségi Víziközmû Kft. régi épületébe, hiszen ez gyorsítani fogja a két szervezet együttmûködését. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban jelenleg lassítja az ügyintézést az, hogy a társulati tagok társulati problémáikkal a szolgáltató kft. keresik fel. A szolgáltató tehát arra kéri az érdekelteket, hogy társulati ügyben a Lonovics sgt. 24. szám alatti régi épületben elhelyezett társulati irodát szíveskedjenek felkeresni. Kéri továbbá a társulat mûködési területébe tartozó 6 településen élõket, hogy a névhasonlóság és a telephely-azonosság miatt ügyeik intézése elõtt a kapott iratokat figyelmesen tanulmányozzák át a még hatékonyabb ügyintézés érdekében. MAKÓ és TÉRSÉGE 9. TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁS HÍREI Többmilliárdos fejlesztési tõke tart a térségbe Ünnepi ülést tartott december 13-án a Makói Kistérség Többcélú Társulása Polgármesterek Tanácsa és Jegyzõi Kollégiuma. Az adventi hangulatban megtartott tanácskozáson többek között 25 ezer millió forint fejlesztési tõke sorsáról hallgattak meg tájékoztatót a települések döntéshozói. Atöbbcélú társulás legfõbb döntéshozó szerve december 13-án tárgyalta Medgyesi Pál, a Makó-térségi Víziközmû Kft. ügyvezetõ igazgatójának a tájékoztatóját a települések szennyvíz-csatornázási és ivóvíz-minõség-javító programjának elõrehaladásáról. Elhangzott, Klárafalva, Ferencszállás és Óföldeák már ma is csatornázott utcákkal és tisztított szennyvízzel rendelkezik. Megtudtuk, a makói agglomeráció szennyvízberuházása elsõ ütemének elõkészítése teljes egészében megtörtént, a társberuházó Makó és Térsége Víziközmû Társulat az érintett hat település (Apátfalva, Földeák, Kiszombor, Magyarcsanád, Makó és Maroslele) ingatlantulajdonosaiból megalakult. A magyar állam 110 millió forintos támogatási szerzõdést kötött a tendertervek elkészítésre. A brüsszeli szakértõ külön is dicsérte az eddig elvégzett munkát, és igen biztatónak ítélte meg a pályázatunkat. A beruházás II. ütemérõl szólva (amely a most kimaradó kistérségi településeket érinti) az ügyvezetõ elmondta, szintén uniós pénzekbõl, 2013-ra lenne jó azt befejezni. Ez egyrészt a Nagyér- Kövegy vonalat jelenti, Csanádpalota központtal, másrészt külön vizsgálandó Nagylak és Királyhegyes bevonása a rendszerbe. Ugyanakkor a projekt sikeréhez egy kormányrendelet Csanádpalotának kedvezõ módosítását kell a közeljövõben kezdeményezni. Perneki László, a nagyközség polgármestere elmondta, az érintett települések már megkezdték az operatív munkát a beruházás elõkészítése érdekében. Medgyesi Pál hozzátette: ha valamiért mégsem sikerülne a brüsszeli kohéziós alapból a szükséges 4 milliárd forintot megszerezni a II. ütemre, azt több kisebb részre bontva hazai forrásokból is meg lehetne valósítani. Szintén a kohéziós alap támogatására vár a mindösszesen 7 milliárdos beruházást igénylõ térségi ivóvízminõség-javító program kivitelezése. Mint ismeretes, Magyarország az uniós csatlakozáskor vállalta, hogy a víz minõségét hozzájavítja a szigorú uniós normákhoz. A forráshiányos települések önerõ nélkül, míg a szennyvíz-beruházásban részt vevõ, nem forráshiányos települések kedvezményes önerõvel vesznek részt a 2013-ig lezáruló ivóvízminõség-javító programban. A fejlesztés felügyeletére az önkormányzatok konzorciumot hoztak létre, amely beruházóként levezényeli majd a hatalmas beruházást. Dr. Buzás Péter, a társulás elnöke hozzátette, mindehhez a pénzekhez érdemes hozzászámolni az M43-as autópálya törvény alapján megvalósítandó beruházást, amely további többmilliárdos pluszt jelent. A tõke ilyetén térségbe áramlása pedig biztosan magával hozza a munkahely-teremtõ beruházásokat is. Medgyesi Pál tájékoztatóját a Többcélú Társuláson résztvevõ polgármesterek egyhangúlag elfogadták. A települések döntéshozói ezen kívül elõterjesztést kaptak lapunk, a kistérségi újság eddigi mûködésérõl, annak tapasztalatairól, valamint egy térségi pályázatokat figyelõ, menedzselõ elektronikus rendszer kiépítésérõl.

10 10. MAKÓ és TÉRSÉGE december 23. Közbiztonságról és településfejlesztésrõl tárgyalt a maroslelei testület Maroslele község képviselõ-testülete a legutóbbi képviselõ-testületi ülésen többek között beszámolót kapott Kõvágó Attila rendõr fõtörzsmestertõl és Dr. Márton István rendõr alezredes, kapitányságvezetõtõl a község közbiztonsági helyzetérõl. A beszámolóból kiderült, hogy a rendõrkapitányságon is jól tudják, hogy a megelõzés, illetve biztonságérzet alapja a rendõri jelenlét. Maroslele területén évtizedek óta egy körzeti megbízott tevékenykedik. A testületi ülésen kiderült, a rendõrségnek jelenleg nincs lehetõsége a létszám bõvítésére. A községben dolgozó rendõrök munkáját több éve társadalmi segítõk mozdítják elõre. Az eltelt évek során az ismertté vált bûncselekmények számarányát tekintve továbbra is a vagyon elleni cselekmények vezetnek a statisztikában. A közlekedés rendõri ellenõrzése az utakon sok esetben megdöbbentõ képet mutatott: a faluban közlekedõ kerékpárok és egyéb jármûvek felszereltsége igen siralmas. A feltárt hiányosságok okán a közeljövõben a kerékpárosok fokozott ellenõrzésére fog sor kerülni. A közbiztonságról szóló beszámolót a képviselõ-testület elfogadta. A következõkben tájékoztató hangzott el a község önkormányzatának évi költségvetésének III. negyedévi teljesítésérõl. A tájékoztatóból kiderült, hogy a bevételek összességében tekintve alulteljesítettek. A mûködési bevételek teljesülése idõarányos, a normatív állami támogatások folyósítása a jogszabályban meghatározott ütemben történik. A fejlesztési célú támogatások folyósítása a kiadási teljesítések alapján történik. A dologi kiadások is idõarányosan teljesültek. Az ellátottak pénzbeli juttatása (mely a rendszeres és nem rendszeres támogatások, valamint a közép és felsõoktatási intézményben tanulók önkormányzati támogatását tartalmazza) az önkormányzati költségvetés 11,6 százalékát teszi ki. Ezek után Maroslele önkormányzatának évi költségvetési koncepcióját tárgyalta, illetve fogadta el a testület. Következõ napirendi pontként a és évi községfejlesztési program évi teljesítésérõl tájékozódhatott a testület. A képviselõ-testület az építkezni szándékozók részére telket és pénzbeli támogatást biztosít, ebben az évben két ilyen igény teljesítésére került sor. A szilárd, folyékony és a szelektív hulladékszállítást a Csongrád Megyei Településtisztasági Kft végzi. Problémát jelent, hogy a lakosságnál a szemétdíjat tekintve jelenleg is közel 2 millió forintos a kintlévõség. A község belvízelvezõ árkainak karbantartása évenként visszatérõ feladatként jelentkezik, amit a közcélú, illetve közhasznú munkásokkal végeztetnek el. Maroslele útjai teljes felújításra szorulnak, azonban a szennyvízhálózat kiépítéséig csak a kisebb javítások elvégzését kell megoldani. A Többcélú Kistérségi Társulás létrejöttével Maroslele önkormányzata 4 millió 600 ezer forinthoz jutott a közútkezelési feladatok ellátásra. E pályázati összegbõl ebben az évben 700 négyzetméter kátyúzást, 1200 négyzetméter felületkezelést, valamint 3820 négyzetméter padkanyesést tudott megoldani az önkormányzat. A járda felújítás terén lényeges elõrelépés történt, 11 milliós beruházás fog kezdõdni még ebben az évben, melyet pályázati úton nyert a község. Az önkormányzat a parkgondozás és közterületek tisztántartására, külterületi csatornák rendbe tételére, TÉRSÉGI HÍRMONDÓ parlagfû irtásra ebben az évben közel 4570 óra munkát végzett közcélú és közhasznú munkásokkal. Arankairtás végzése külterületen valósult meg. Szúnyoggyérítési pályázaton a község 691 ezer forint nyert, amelyhez az önkormányzat 211 ezer forint saját erõt biztosított, így ebben az évben háromszori szúnyogirtás volt. Maroslele képviselõ-testülete megtárgyalta és elfogadta a község Szociális Szolgáltatástervezési Koncepcióját Ezek után a testület zárt ülésen döntött az Arany János Tehetséggondozó Programban résztvevõkrõl, valamint a Bursa Hungarica pályázatok elbírálásáról. Híd a nemzetek között Mint arról már lapunk beszámolt, a földeáki Návay Lajos Általános Iskola egy nemzetközi projektben vett részt, mely során iskolai önértéklést végeztek el a magyarországi általános iskolák közül egyedüliként. A projekt zárásaként egy nemzetközi konferencián vettek részt Budapesten. A konferenciára Csehországból 25-en, Szlovákiából 30-an, Lengyelországból 45-en, Svájcból és Görögországból pedig 6-an vettek részt. A földeáki intézményt Rakonczai Réka 8.a osztályos diák, Hoffmanné Lele Anikó és Vízhányó Gábor tanárok (8. osztályos osztályfõnökök), valamint Tóth Imre igazgató képviselte. A konferencia elsõ napján a projekt szellemi atyjától, John MacBaeth-tõl megtudták a földeákiak is, hogy hogyan folytathatják az iskolai önértékelésüket, és mi lehet ennek a projektnek a jövõje. Az elõadásokat mûhelymunkák követték, mely során minden jelenlévõ iskola poszterek, szóróanyagok, évkönyvek segítségével bemutatta az intézményét, valamint beszámolt az elvégzett vizsgálatok eredményeirõl. Ezeken a mûhelyfoglalkozásokon lehetõség nyílt kapcsolatok létesítésre külföldi iskolákkal. A diákok a mûhelyfoglalkozások ideje alatt külön dolgoztak, egy fotómontázst kellett készíteniük arról, hogy különbözõ anyanyelvû emberek hogyan tudnak egymással kommunikálni, kapcsolatot létesíteni, illetve a projektnek egy új logoján gondolkodhattak. A konferencia nagy tanulsága az volt, hogy az idegen nyelv ismerete ma már elengedhetetlen a sikeres kommunikációhoz. A magyarok igen érdeklõdve várták a volt szocialista országok tájékoztatóit. Látható volt, hogy a közép-kelet-európai régió országaiban az iskolák hasonló módszerekkel és eredményekkel végeztek, azonosak az örömeik és gondjaik, problémáik. A cseh és lengyel iskolák kritikus barátja egy görög professzor volt. (A magyar iskoláké Naterico Afonso, portugál professzor.) Nagy tanulság, hogy minden volt szocialista ország hasonló problémákkal küzd, és hasonló eredményekkel dicsekedhet. Természetesen a problémák megoldása, kijavítása az egyik legfontosabb feladat. A második napon minden résztvevõ ország képviselõi eldöntötték, hogyan folytatják, népszerûsítik az iskolai önértékelés ezen módszerét. Minden ország, bár eltérõ módon, de megfogalmazta, hogy a megkezdett folyamatot folytatni szeretné. Ehhez kértek segítséget az országos, nemzetközi szervezetektõl. A magyarországi iskolák képviselõi eldöntötték, hogy a módszerrõl készült könyv fordítását roadshow keretében ismertetik majd, illetve megpróbálják átadni egymásnak a tapasztalataikat. A konferencia másik óriási hozadéka volt, hogy valóban kinyíltak a határok. Az itt lévõ iskoláknak sikerült határon túli intézményekkel kapcsolatot teremteniük. A földeáki iskola is sikeresen felvette a kapcsolatot egy lengyel iskolával, amellyel közös, a három országot (várhatóan még a csehek jönnek) érintõ projektben vehetnek részt.

11 2005. december 23. MAKÓ és TÉRSÉGE 11. TÉRSÉGI HÍRMONDÓ Bursáról döntött a csanádpalotai testület November legvégén tartotta munkaterv szerinti soros ülését Csanádpalota Nagyközség Önkormányzatának Képviselõ-testülete. A nyílt ülésen a napirendek elõtt a Makói Többcélú Kistérségi Társulás munkájáról tartott tájékoztatót a Társulás elnöke, Dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere. Az ülés további részében a fõbb napirendek között a képviselõk megtárgyalták az önkormányzat évi háromnegyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót, elfogadták a évi költségvetési koncepciót. A zárt ülésen elbírálták a Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíj pályázatokat. A pályázati felhívásra 12 db A típusú és 1 db B típusú pályázat érkezett, melyek közül a Képviselõ-testület 12 pályázatot elfogadott. 1 pályázat nem felelt meg a pályázati kiírásban szereplõ feltételek egyikének sem, így azt a Képviselõ-testület elutasította. Határmenti települések fóruma Csanádpalotán Fórumot tartottak a Csanád Mikro-térségi és a Maroshát Területfejlesztési Önkormányzati Társulás szervezésében Csanádpalotán december 2-án, melynek témája Románia európai uniós csatlakozásának hatása a határmenti települések, kistérségek gazdaságára volt. A két társulást alkotó 13 település, a romániai Arad megyébõl Nagylak, Pécska és még négy környékbeli település polgármesterei, valamint a makói kistérség polgármesterei, helybeli gazdasági társaságok vezetõi és néhány egyéni vállalkozó részvételével tartott fórum keretében Gilyán György, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára, Dr. Frank József, a Csongrád megyei közgyûlés elnöke, és Bognár Levente, Arad város alpolgármestere tartott elõadást. A Határmenti Települések Fórumát követõen a mûvelõdési házban délután 14 órától a Makói kistérség polgármesterei tanácskoztak. A Makó és Térsége Polgármesterek Fóruma ülésének fõbb napirendjei között tájékoztató hangzott el az ivóvízminõség-javító programról, a szennyvízberuházásról és a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelõintézet mûködésérõl. Bursa-pályázatról döntöttek Ferencszálláson Ferencszállás Községi Önkormányzat Képviselõ-testületéhez a Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati ösztöndíjpályázat évi fordulójára 7 A típusú és 1 B típusú pályázat érkezett. Mind a 8 pályázat megfelelt a formai és tartalmi követelményeknek, illetve egyik esetben sem érte el az egy fõre jutó jövedelem a helyi feltételként meghatározott öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát. Így mind a 8 pályázó esetében Ft/hó mértékû ösztöndíj került megállapításra. A nyertes pályázók: Jani János, Honti Ágnes, Kovács Judit, Mészáros Erzsébet Nelli, Ocskó Olivér, Szutor Viktória, Virág Noémi, Zöldi Zsolt Lajos. Télköszöntõ óvodai bál Hagyományos tél köszöntõ bálját a Földeáki Óvodásokért Közalapítvány december 10-én immár kilencedik alkalommal rendezte meg a helyi Mûvelõdési Ház és Könyvtár nagytermében. A rendezvény célja az óvodai nevelés hatékonyabbá tételéhez, kirándulások szervezéséhez való közösségi hozzájárulás, játékok vásárlása, az óvoda segítése. A báli belépõkbõl, tombolajegyekbõl és a felajánlásokból több mint félmillió forint folyt be, melyet az óvoda udvarán egy fedett terasz kialakítására fognak fordítani. A terasz nyáron az étkezések helyszínéül fog szolgálni, esõs idõ esetén a gyermekek levegõztetésére nyújt megoldást. A bál népes vendégseregét szám szerint 230 fõt az alapítvány elnökének megnyitó beszédét, valamint az óvodavezetõ köszöntõjét követõen az óvodások mûsora szórakoztatta. A mûsorhoz a jelmezeket és a díszleteket az óvónõk és a szülõk közösen készítették el. Elsõ mûsorszámként a Süni csoport elõadásában palotást láthatott a közönség, majd ezt követte a Delfin csoport közremûködésével a Eszményi cirkusz a porondon címû elõadás. Végül a Csõrike csoport Téli esték címû produkciója varázslatos téli tájat tárt a vendégek szeme elé, táncoló hópelyhekkel, hóemberrel és télapóval. Mindhárom elõadást nagy tapssal jutalmazta a közönség. A hajnalig tartó mulatsághoz a talpalávalót Csikota József és zenekara szolgáltatta szintén felajánlásként. Idõsek Karácsonya Földeákon Földeák község Önkormányzata december 11-én kilencedik alkalommal rendezte meg az Idõsek ünnepét a Mûvelõdési Ház és Könyvtár nagytermében. Hagyományosan az ünnepség keretében köszöntötte az önkormányzat nevében a polgármester a megjelent vendégeket, a község legidõsebb polgárát, valamint az aranylakodalmukat ünneplõ házaspárokat a legidõsebb polgár személyében egy a 99. életévét betöltött hölgyet. Az aranylakodalmukat ebben az évben ünneplõk közül hat olyan házaspárt, akik megélhették ezt a szép évfordulót. A polgármester méltató szavait követõen, az 50. házassági évfordulójukat ünneplõ házaspárokat az anyakönyvvezetõ köszöntötte, majd átadásra kerültek az önkormányzat ajándékai az ünnepeltek részére. Ezt követõen a vendégeket Labozár Antal és zenekara mûsora szórakoztatta. Nyelvünkben élünk Atérségi Nyelvünkben élünk kommunikációs versenyt 7. és 8. osztályos korcsoportban december elején rendezte meg a makói Kertvárosi Általános Iskola. A verseny írásbeli és szóbeli részbõl áll. A városi verseny eredménye az alábbiak szerint alakult. 7. osztályos korcsoport: I. helyezett: Pintér Evelin, II. helyezett: Hõs Nikolett, III. helyezett Lehoczki Zóra. Felkészítõjük: Kovácsné Bodzsár Zsuzsanna. 8. osztályos korcsoport: I. helyezett: Takács Alexandra, felkészítõje: Túri Józsefné. Térségi verseny eredménye: 7. osztályban I. helyezett: Kardos Alexandra Csanádpalota, felkészítõje: Bodzás István. 8. osztályosoknál: I. helyezett: Varga Viktória Csanádpalota, felkészítõ: Bodzás István, II. helyezett: Bedõ Sarolta Kiszombor, III. helyezett: Fülöp Rebeka Csanádpalota, felkészítõ: Bodzás István. A megyei versenyen az I. II. helyezettek képviselik a várost, illetve a térséget. Ez úton is sok sikert kívánunk nekik!

12 12. MAKÓ és TÉRSÉGE december 23. KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK ADÓFIGYELÕ Fontos határidõ December 28.: Környezetvédelmi termékdíj-elõleg és jövedéki adóelõleg befizetése. Környezetterhelési díj-elõleg befizetése. CSATORNAHÍRMONDÓ A szennyvíz társulattal, a beruházással és a lakás-takarékpénztárral kapcsolatos kérdéseit a nap 24 órájában felteheti a makói önkormányzat ingyenes számán ( ), vagy a címen, illetve minden nap 8-16 óráig személyesen a Lonovics sgt. 24. szám alatt ( tel: /114 mellék). FOGÁSZATI ÜGYELET Szenteste napján, december 24-én a Justh Gyula utcai, Karácsonykor, azaz 25-én, vasárnap, illetve 26-án hétfõn a fogorvosi ügyelet a Kálvin utcai fogorvosi rendelõben 8-tól 11 óráig lesz. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Makón ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következõ: december 25-ig Kígyó Gyógyszertár (Széchenyi tér 8), december 26. és január 1. között Korzó Gyógyszertár (Széchenyi tér 25/.). GAZDIT KERESÜNK A gyepmesteri telepen 6 keverék kutya van, ebbõl 3 fiatalabb. Az ebek reménykedve várják régi vagy leendõ új gazdáikat munkaidõben, hétfõtõl péntekig 7-15 óra között. Mivel két hét után elaltatják az ebeket, kérjük, ha tud, minél hamarabb segítsen rajtuk! A gyepmester tel. száma: 06-30/ A gyepmesteri telep az állati tetemeket ingyen átveszi, de a háztartási szemetet kérjük ne vigyék a telepre, mert az kommunális hulladék! Több egészséges és szép kutya várja reménykedve leendõ gazdáját a Makói Természetvédõ és Állatvédõ Egyesületnél (telefon: 30/ , naponta 15 és 18 óra között.). ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Szabados Zoltán Ovidiunak és Szabó Nellinek (Bajcsy-Zs. ltp. A/4. B) Dominik Noé, Martonosi Imrének és Szentpéteri Mónika Katalinnak (Makó- Rákos, Táncsics M. u. 4.) Balázs, Nacsa Zsolt Károlynak és Kerekes Hajnalkának (Vágóhíd u. 6.) Klaudia, Madari Istvánnak és Igaz Hajnalkának (Kinizsi u. 4.) Edvárd Richárd, Szegvári Csabának és Bódi Anitának (Verebes u. 20.) Dóra utónevû gyermeke. Elhunyt: Angyal Józsefné Hochheiser Julianna Margit (Magyarcsanád), Martonosi István (Kiszombor), Nádasdi Istvánné Bárdi Ágnes (Földeák), Bakai Mihály Imréné Nagy Margit, Engedi András, Farkas Gyula, Kiss Béla Imréné Tóth Éva, id. Kiss József, Kovács Mihály, Kurai Ferencné Márkus Margit, Kusz Imre László, Rácz Sándor, Sipos Ferenc, Varjasi Zoltán és Zubán István (Révész u. 4.) makói lakosok. Egy százalék a Belvárosi Iskolának A kuratórium a tanulóifjúság nevében ezúton is köszönetet mond mindazoknak az állampolgároknak, akik felajánlásukkal segítették céljaink elérését. Az alapító okiratunkban meghatározott célok és feladatok szerint az iskolai munka minõségi feltételeinek javítását, a tanulók órai ill. tanítási órán kívüli munkájának segítését, a kiemelkedõ közösségi ill. tanulmányi munka elismerését biztosító feltételrendszer javítását támogattuk ebbõl az összegbõl. Iskolai tanulmányi verseny Ft. (tanulók munkájának elismerése). Az eszközrendszer fejlesztése Ft. A különbözetet tartalékoltuk. Karácsonyi dekoráció készítés Karácsony közeledtével Makó Város Diákönkormányzata is szeretett volna hozzájárulni az ünnep hangulatához; a gyerekeket aktívan, de szórakoztatva ráhangolni az ünnepvárásra; megmutatva nekik, hogyan járulhatnak hozzá környezetük díszítéséhez, vagy hogyan készíthetnek szép, egyedi ajándékot szeretteiknek. December 15-e délutánján a sok lelkes gyerek között ott volt a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet 21 diákja is. Minden eszköz és kellék rendelkezésükre állt, aminek segítségével szebbnél szebb asztali és ajtódekorációkat, fenyõfadíszeket készíthettek, miközben karácsonyi zenét hallgattak. Örömmel vitték haza az elkészült mûveket és jelezték, hogy ha lehetõség lesz rá, jönnek jövõre is. Focieredmények A Téli Kupa eredményei a következõk: december 11.: Posta A-Posta B -; MUFC 15-MUFC 19 3:9; Posta-Dundi United 1:6; Makó FC Old Boys-Baustudium 5:4; Szetáp-Mix-Phoenix Csatalovak 1:0; Ferencszállás-Apátfalva Ifj. Önk. 4:1; Spartacus ifi-baustudium 4:2; Phoenix Csatalovak-Posta 3:1; Dundi United- Baustudium 3:1; Bartal Trans-Favor Trans 3:2; Johnny Walker-Apátfalvi Takarék 0:2. A lapzártánk elõtt lejátszott bajnoki labdarúgó mérkõzések eredményei a következõk: Makó FC-Kovács Kft. 3:1; góllövõk: Podonyi, Kazán Varga R. Edzõ: Takács Zoltán. Megyei I. osztály: Deszk- FK Makói Spartacus 3:3; góllövõk: Patkós S. 2, Szabó N., edzõ: Botlik Róbert. ifi: Deszk-FK Makói Spartacus 1:8; góllövõk: Kerekes 4, Tóth M. 1, Igaz B. 2, Komáromi 1, edzõ: Madránszki Zoltán. Asztma Klub A makói Asztma Klub következõ öszszejövetelét január 3-án, 16 órakor tartja a Civil Szervezetek Hajnal utcai házában. Vendég: Dr. Szendrei Ferenc. Téma: Belégzõeszközök helyes használata. 60 év jóban, rosszban Csala Sándor és Gyürösi Rozália, Makó, Ardics u. 22. szám alatti lakosok december 10-én kötöttek házasságot Makón. Házasságkötésük 60. évfordulóján gyermekeik, unokáik, rokonok, barátok köszöntötték az ünneplõ házaspárt. Gratulálunk, és jó egészséget kívánunk. MAKÓ ÉS TÉRSÉGE KIADJA: A MAKÓI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA FELELÕS KIADÓ: A MAKÓI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA SZERKESZTÕSÉG: 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22., TELEFON: 62/ INGYENES ZÖLD SZÁM: 06-80/ FELELÕS SZERKESZTÕ: DR. BÁNFI MARGIT JEGYZÕ ISSN NYOMÁS: MAKÓI NYOMDA KÉZBESÍTI: MAGYAR POSTA RT.

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését,

Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, Földeák község Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. június 18. napján tartotta együttes rendkívüli ülését, melyen az alábbi fontosabb döntések születtek. Földeák és Óföldeák képviselő-testületei

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika

VERSENYEREDMÉNYEK. Matematika VERSENYEREDMÉNYEK EGYÉNI VERSENYEK Matematika Általános iskola 1. osztály: 1. helyezett: Papik Petra Szent László Általános Iskola, Kisvárda Felkészítő tanár: Dancs Mónika 2. helyezett: Jenei Marcell Szent

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/339-1/2015/I. Ea: Paksi Pauletta Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20

név egyesület idı eredmény 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 Jegyzıkönyv: Tótkomlós 2007. július 21. Rózsa Fürdı Kupa név egyesület idı eredmény 1 33 1/3m lány mell 1 Nagy Nikolett 1998 Tótkomlósi UE 00:32,45 2 Karkus Linda 1998 Orosházi UE 00:33,20 3 Gulyás Dzsenifer

Részletesebben

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó

Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó 2015/2016. tanév 9. évfolyam nyelvi csoportjai Könyv: Angol I. nyelv 3 óra New English File Pe-Intermediate Haladó Osztály 1 Korossy Ádám A 2 Borsos Áron A 3 Schmeiszer Gergő A 4 Családi Krisztián A 5

Részletesebben

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei

A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei A Vántus István Általános Iskola 2013/2014 tanév versenyeredményei Osztály Név Verseny Helyezés Felkészítő tanár 1.o. Goda Bálint Túl az Óperencián mesemondó I Tószegi Károlyné verseny, pócs 1.o. Goda

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY Körzeti Diákolimpia Úszás 2011.11.28. 14:00 Helyszín: KOMÁROM GYÓGYFÜRDŐ FEDETT USZODA EREDMÉNYEK 0. KORCSOPORT - FIÚ 33,3 m GYORS 1. Halász Viktor (oklevél) 1 : 05 : 30 Gesztenyés Óvoda 33,3 MELL 1. Halász

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22.

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny 2011. szeptember 22. 187 fő versenyző (BJG 84 fő, 52 fő Sághy 51, fő Bársony.) 1993-as fiúk 1. Lelik András Bársony 8:26 2. Bürgés Ferenc Bársony 8:51

Részletesebben

02 Közgazdasági szak

02 Közgazdasági szak 01 Közlekedési szak Balogh Barbara József Attila Dombóvár 78648474882 Koller Imre Vásárosdombó 76338751299 Lelkes Réka Belvárosi 74829857000 Boros Szabina József Attila Dombóvár 77194104062 Vincze Balázs

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009)

100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 100 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 0:47.31 (Takács Krisztián - 2009) 1. Holoda Péter 1996 Hőgyes G SZKI Hszob. 0:52,74 2. Gyulai Dávid 1996 Tóth Á G Debrecen 0:56,12 3. Kosina Gergő Péter

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Budapest XXI. kerületi Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA Ssz. Név Ssz. Név 1. Futó Kovács Szandra 36. Török Nándor 2. Barta Róbert 37. Moroncsik Roland 3. Sólyom Vivien 38. Simon Dániel 4. Csorba Adrienn 39. Gáspár Gabriella 5.

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

A Junior kvíz 2. fordulójának nyertesei

A Junior kvíz 2. fordulójának nyertesei A Junior kvíz 2. fordulójának nyertesei Nyeremény: páros mozijegy kupon 1. Játéknap (2015.01.20.) Gál Csongor Kovács Dániel Nagy Fanni Vivien Csongrádi Norbert Székely Klaudia Nagy Bence Cilling Andi Juhász

Részletesebben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben

Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben Nyelvvizsga-eredményeink a 2015/2016-os tanévben 9. D osztály FELSŐFOKÚ NYELVVIZSGÁK Ferracci Simone angol felsőfokú C 10. B osztály Ténai Éva angol felsőfokú A 12. A osztály Gazsi Bettina angol felsőfokú

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

Egyesített Népjóléti Intézmény

Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat 1 2 Egyesített Népjóléti Intézmény Alapító Okirat Költségvetési szerv neve: Egyesített Népjóléti Intézmény Székhelye: Makó, Béke u. 9. Telephelyei: Makó, Deák Ferenc u. 57. Makó, Királyhegyesi

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat

VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének. 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2008. február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének j e g y z ő k ö ny v e 42/2008. sz. Képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők elfogadása

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. április 25-26. V. Országos Modern- és Kortárstánc Verseny Modern tánc verseny A) Szóló kategória

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

Kód: 90. Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D. Munkalap1. felvehető létszám: 60 fő

Kód: 90. Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D. Munkalap1. felvehető létszám: 60 fő Kód: 90 felvehető létszám: 60 fő Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D Rangsor Név Iskolája 101. Arany Rita Szabadszállás, Petőfi Sándor Ált. Isk. 106. Bacsa Anikó Kunadacs, Kunadacs-Ladánybene Ált.

Részletesebben

Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke

Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzéke Az angol nyelvi előkészítő (01) osztályba jelentkezők Első helyen az angol nyelvi előkészítő tagozatot megjelölő WANIC991 94 1. BIANKA01 92 2. LENDVAI ÁDÁM 90 3. VARGA TAMÁS BOTOND 89 4. NÉMETH KLAUDIA

Részletesebben

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek:

Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. évi ülés- és munkaterve. Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: Zsombó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi ülés- és munkaterve Az ülésterv összeállításánál az alábbi szempontok érvényesültek: 1. Jogszabályok által kötelezően előírt napirendi pontok

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny 1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Tisztelt Szerkesztőség!

Tisztelt Szerkesztőség! TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0034 Össze-Tett A tehetség a gyermeknek adottság, a pedagógusnak felelősség Lilla Téri Általános Iskola - Kazinczy Ferenc Általános Iskola és AMI Tisztelt Szerkesztőség! Előzetes

Részletesebben

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI.

Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő. Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. TERÜLETI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA i Batthyány Sportiskolai 2015.02.07. Tollaslabda diákolimpia Észak-Magyarországi területi döntő Pest megye, Heves megye Nógrád megye Tollaslabda B kategória II-VI. korcsoport

Részletesebben

y JJ Dalló Krisztina, 9 éves Dávid Edit, 1. osztály Demeter László, 10 éves Deres Anita, 12 éves Dolmán Gábor, 10 éves Dominek Balázs. 7.

y JJ Dalló Krisztina, 9 éves Dávid Edit, 1. osztály Demeter László, 10 éves Deres Anita, 12 éves Dolmán Gábor, 10 éves Dominek Balázs. 7. Almán Csilla, 12 éves Antal Ágnes, 13 éves Appel Zoltán, 6. osztály Azari Fruzsina, 3. osztály 7 8 9 10 Chikhi Lilla, 5. osztály Czakó Csaba, 5. osztály Czékmán Csaba, 5. osztály Czinege Diána, 7. osztály

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK

EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK EURO GEO KUPA ZALAEGERSZEG 2015,04,25, EREDMÉNYEK FÉRFI: 100m 1. Köcse Richárd 1997 Zalaszám-ZAC 10,8 I/1 2. Aranyics Bence 1995 Zalaszám-ZAC 10,9 I/2 3. Szűcs Valdó 1995 Zalaszám-ZAC 11,0 I/3 4. Balogh

Részletesebben

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.

Verseny neve I. HELYEZETT II. HELYEZETT III. HELYEZETT. Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3. Széchenyi matematika verseny 3. évfolyam Széchenyi matematika verseny 4. évfolyam Budaházi Máté 3.b Monostori Róbert 3.b Bánfalvi Boglárka 3.b Oláh Tamás 3.b Tollár Anna 4.b Maczkó Flórián 4.b Janovich

Részletesebben

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport

Első nap 1. 25 m. fiú gyors. I. korcsoport Első nap. 25 m. fiú gyors I. korcsoport Farkas Viktor Mezőtúri Ref. Kollégium I. 0:6,00 0:6,78 9 2 Tajthy Milán Jókai Mór Ref. Ált. Isk. Nyíregyháza I. 0:8,5 0:7,42 7 3 Cseresznyés Zoltán Magvető Általános

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

FIGYELEM! A kollégiumba a 2012/2013-as tanévre felvételt nyert hallgatók névsora

FIGYELEM! A kollégiumba a 2012/2013-as tanévre felvételt nyert hallgatók névsora A kollégiumba a 2012/2013-as tanévre felvételt nyert hallgatók névsora Sorszám Név Született Pontszám Megjegyzés 1 Szenek Viktória 1994.12.25 36,73 2 Jacenyák Viktória 1993.12.29 32,83 3 Oroszi Timea 1990.01.19

Részletesebben

2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga

2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga 2010/2011. tanévben az 1.d tanulóinak névsora Osztályfőnök: Dóczi Zsuzsanna Napközis nevelő: Kovács Kinga 1. Auer Vanessza Anikó 2. Babai Cintia 3. Boros Zoltán Brendon 4. Bus Anna Dzsesszika 5. Csiszár

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Fiúk. I.kcs. II. kcs.

Fiúk. I.kcs. II. kcs. A Szegvári Forray Máté Általános Iskola tornatermében a 24. alkalommal megrendezett Forray Tornán 36 csapat 229 általános iskolás korú tornásza mutatta be szertorna gyakorlatait a szép számmal összegyűlt

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2010-2011. Városi bajnokság keretében lezajlott sportversenyen iskolánk Csapattagok: Albert Alexa Minich Melinda Fazekas Máté Novák Dávid Czaltig Dániel Illés Eszter Pál Lili Schneider

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. I. FÉLÉVI MUNKATERVE MELLÉKLET 2013. január 31. (csütörtök) 1. Pályázat kiírása a Goldmark Károly Művelődési Központ intézményvezetői munkakörére

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május 15-17. Jégpalota Szállás 52 1 Pados László 1995.09.11 Igen D Fehér 2 Láday Tamás 1996.03.20 Igen D Fehér 3 Jacsó Richárd 1996.12.25 Nem D Fehér 4 Antal Arnold István 1997.04.14 Igen D Fehér 5 Szabó Bence 1998.02.02 Igen

Részletesebben

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19.

KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. KERÜLETI ANGOL-NÉMET TANULMÁNYI VERSENY 2014. február 19. A N G O L I. kategória /4-5. évfolyam alap szint Elérhető: 62 pont 1. 108 60,5 98 Szabó Benedek 4. a Kossuth 2. 107 56 90 Juhász Regina 4.b Kossuth

Részletesebben

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás

SZÁMOLÁSI VERSENY - JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2014. MÁJUS 5. 1. évfolyam. megoldás próbálkozás 1. évfolyam idő 1. Timár Bálint 1.b 104 104 7,14 2. Ozorai Zsóka 1.c 104 104 8,22 3. Ignácz András 1.b 103 104 8,18 4. Porcsa Tamás 1.c 103 104 8,20 5. Lesták Eszter Boglárka 1.c 103 104 8,50 6. Balika

Részletesebben

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós,

Árpád Fejedelem Általános Iskola, Dunavarsány. Bíró Lajos Általános Iskola, Szigetszentmiklós, 2015. november 18. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD területi vetélkedő Iskolánk idén is megrendezte a területi vetélkedőt 2015.november 18.-án, szerdán. A vetélkedő szervezésében újdonság volt, hogy a verseny megrendezését

Részletesebben

Szóbeli beosztás angol nyelvből

Szóbeli beosztás angol nyelvből Szóbeli beosztás angol nyelvből Név Nap időpont Andl-Beck Boróka péntek 12.30 óra Bali Bence csütörtök 13. 30 óra Balogh Zita péntek 12..30 óra Baráth Amanda Alexandra csütörtök 13.30 óra Becker Sára Melánia

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti

Az intézménybe felvehető maximális gyermeklétszám címszó alatti 1/2010. (I. 28.) önkormányzati testületi határozat a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 34. (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői tekintetében

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs Város Önkormányzata VERSENYJEGYZŐKÖNYV Verseny megnevezése: VI. SZERENCS TRIATLON jótékonysági verseny Verseny időpontja: 2014. szeptember 7. Verseny helye: Szerencs Verseny rendezője: Szerencs Város Sportegyesülete és Szerencs

Részletesebben

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK

SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni

Részletesebben

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld.

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 2013. február 25., hétfő 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Basky Éva Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Benke Ádám Református, Kmét

Részletesebben

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló I. korcsoport 25 m fiú gyors 1. Mócsány Dominik Gagarin 22,2 10p 2. Vágvölgyi Ádám Gagarin 22,5 8p 3. Fehér Romvald Gagarin 28,1 7p 4. Tóth Ármin

Részletesebben

Michelin Bringafesztivál - Bringarally

Michelin Bringafesztivál - Bringarally Amatőr férfi 1 325 Trabach Norbert 01:38:48 00:00:00 2 116 Gyurkó László 01:48:14 00:09:25 3 84 Farkas József 01:48:46 00:09:57 4 237 Ónodi Péter 01:48:52 00:10:03 5 82 Evinyih Zsolt 01:53:00 00:14:12

Részletesebben

Helyezések-B kategória

Helyezések-B kategória Helyezések-B kategória Helyezés Név Megjegyzés I-kcs. fiú Boros Gergely (2001) Bolyai János Általános Iskola Érd Kis Kasza Miklós (2004) Batthyány Általános Iskola és Sportiskola Érd Pintér Olivér (2001)

Részletesebben

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP

NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP Eredmények A verseny időpontja: 2013. OKTÓBER 12. 09-14 óra A verseny színhelye: SZOLNOKI FÜVES SPORTREPÜLŐTÉR A verseny rendezői: SZOLNOKI HONVÉD SPORTEGYESÜLET MH 86 SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS Versenyt

Részletesebben

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/11 Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 29. (csütörtök) 18:00

Részletesebben

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Bizottság! Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági, pénzügyi és ügyrendi bizottságának 2014.01.31-i ülésére (3. napirendi pont) és Báta Község Önkormányzat Képviselő- Testületének 2014.01.31.-i

Részletesebben

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DUNASZEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MUNKATERV 2015. 1/10 Dunaszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. évi üléseinek tervezett időpontjai: 2015. január 26. (hétfő) 18:00 2015.

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően - 2015 2016 tanév

Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően - 2015 2016 tanév Ideiglenes középiskolai felvételi rangsor - módosítási lehetőséget követően - 2015 2016 tanév Tanulmányi terület: 01-4 évfolyamos; gimnáziumi kerettanterv; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4.

Budapest, 2012. április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló 2012. április 4. 1. Golovics Milán Kecskemét 3 4 1 3 7 5 5 5 4 37 4 4 3 3 2 3 4 3 26 4 4 2 3 5 3 6 2 29 92 2. Boros Klaudia Miskolc 3 2 2 2 9 4 5 5 4 36 2 4 4 2 2 1 4 4 23 4 4 2 4 4 3 6 2 29 88 3. Tóth Gergő János Debrecen

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbiakban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a tanfolyam kezdő napján, a megadott időpontban, a megadott teremben jelenjetek meg. Kérjük, hogy a tankönyvre mindenki hozzon

Részletesebben

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7.

Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló. 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta. 7. Bólyai Matematika Csapatverseny 2012.10.12. Megyei forduló 3.a Gézengúzok: Béres Eszter Csákó András Elek Attila Fényes Gréta 3.a Csipet csapat: Bereczki Enikő Darabos Zsombor Lakato Réka Major Eszter

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 30-án (csütörtök) 15:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. április 30.

Részletesebben