Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS MÁJUS

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS MÁJUS 17 20."

Átírás

1 Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2013 MÁJUS

2 KEDVES SZEKSZÁRDIAK, TISZTELT VENDÉGEINK! Szeretettel köszöntöm Önöket a XXIII. Pünkösdi Fesztiválon, mely korábban elsősorban a szekszárdi illetve a tolna megyei németség ünnepének számított. A rendezvény az alapító Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület szándékának megfelelően az 1991-es indulás óta alkalmat ad arra, hogy a megyeszékhelyen és a környéken élő német nemzetiségű barátaink méltó módon mutathassák be hagyományaikat. A tavalyi évtől már nem a német egyesület a főszervező, de az új rendezők is figyelembe veszik az elődök iránymutatásait, és olyan programokat szolgáltatásokat nyújtanak a rendezvényen mind a kultúra mind a gasztronómia területén, mely minden idelátogatónak jó szórakozást és kellemes időtöltést jelent. A Pünkösdi Fesztivál egyben évről évre a szekszárdi emberek összefogásának mintaképe, hiszen a mai világban rendkívül nehéz egy ilyen gazdag és színvonalas fesztivált újra és újra tartalommal megtölteni. A szervezők mégis mindig csodát tesznek, így nem meglepő, hogy a rendezvény immár helyet követelt magának a város és a régió legnépszerűbb ünnepei között. Ha végiglapozzuk a műsorfüzetet, látható, hogy idén is minden korosztály találhat kedvére való programot, s ami igazán nagy szó: ezeken belépőjegy megváltása nélkül, ingyen vehetnek részt. A fesztivál az elmúlt években már új helyszínen, de továbbra is a város szívében várta vendégeit. Hogy a választás jónak bizonyult, azt a bel- és külföldről egyaránt szép számmal érkező látogatók jó hangulata igazolta. A korábban sörfesztiválként aposztrofált eseményen már hagyományosan megjelentek a szekszárdi borászok és vendéglátók kiváló portékáikkal, ami teljessé tette a szekszárdi térség gasztronómiai kínálatát. Bátorítom Önöket, hogy idén (is) vegyék ki részüket a gazdag programkínálatból, töltsék ezt a hosszú hétvégét gondtalanul, szórakozzanak vidáman családjukkal, barátaikkal. A távolabbról érkezőket arra kérem, vigyék hírét, hogy Szekszárdon létezik egy több, mint 20 éves hagyományokra visszatekintő nagyszerű fesztivál, amely évről évre visszavárja vendégeit! Kellemes kikapcsolódást kívánok: Horváth István Szekszárd MJV polgármestere FŐ TÁMOGATÓK: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Paksi Atomerőmű Zrt. Gemenc Autóbusz közlekedési Zrt., Szekszárd HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. Alisca Terra Kft., Szekszárd Szekszárdi Vízmű Kft. Peratin Kft. Happy New World Az országjáró élménypark TÁMOGATÓK: Útviép Kft. Szekszárd Cseh Gábor festőművész Alisca Autócentrum Kft. Gemenc Autóház Ferropatent Kft., Szekszárd TIR SULI Autósiskola, Szekszárd Tolnai Népújság Szerkesztősége Szekszárdi Nyomda Kft. Stefán ételbár Gemencprint 2006 Kft. Tarr Kft., Szekszárd Szekszárd Városi Sport és Szabadidőközpont PEPSI Völgység Hegyhát Takarékszövetkezet Városi Tűzoltóság Szakszervezetek Háza, Szekszárd Pilsner Bt., Fonyód Fritz Borászat Bodri Borászat Betta Kft. Horfer Serleg Nestor Gold Kft. A XXXIX. GEMENCI NAGYDÍJ PROGRAMJA: május 18. (szombat): I. szakasz, MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Nagydíj, 147 km-es mezőnyverseny Rajt: óra, Szekszárd, Garay tér. Várható célba érkezés: óra Szekszárd, Garay tér. Útvonal: Szekszárd-Harc- Medina-Szedres-Jánosmajor-Kölesd-Medina (4 kör)-kölesd-harc-szekszárd/ május 19. (vasárnap): II. szakasz, Tarr Kft. Nagydíj, 70 km-es mezőnyverseny, Szekszárdon belüli körpályán 16 kör. Rajt: óra, Garay tér. Várható célba érkezés: óra. A körpálya útvonala: Garay tér-várköz u.-széchenyi u.-szent L. u.-flórián u.-béla tér- Munkácsy u.- Alisca u.- Május 1. u.-béri Balogh Á. u.-széchenyi u.- Garay tér május 19. (vasárnap): III. szakasz, Alisca Bau Zrt. Nagydíj - Pálinkás Csaba Emlékverseny, 50 km-es háztömbkörüli verseny. Rajt: óra, Garay tér. Várható célba érkezés: óra óra és óra között általános iskolások, igazolt utánpótlás korúak, amatőrök és szeniorok részére kiírt futamok zajlanak. A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei szervezete Május 17.-én délután óráig a rendezvényhez kapcsolódó véradást szervez a Vérellátó Centrumba Béri Balogh Á. u szám alatt!

3 2013. május 17. péntek május 18. szombat 17,30 ÜNNEPI MEGNYITÓ : Horváth István Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármestere SÖRCSAPOLÁS BORUDVAR megnyitása 10,30 12,00 15,00 16,00 16,00 17,00 17,00 18,00 Tücsök Színpad műsora Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar Dicső Zsolt - Komjáthy Tamás fellépése Funky Fewer Band együttes műsora 18,00 19,00 Pánsíp varázslatos világa 19,00 Peller Anna, Jódli királynő 20,00 órakor 18, 00 órakor Erox Martini Mediterrán est 19,00 órakor Bulletproof New Country SVÁB PARTY Sramli Kings Ich liebe dich 23,30 órakor Táncos mulatság és zenés est Péterrel 22,00 órakor Sváb bál Taksonyi Szigeti Fiúk 19,00 órakor Pánsíp varázslatos világa 20, órakor Benkó Dixieland Band 30 20,00 órakor MEGAROX Színház műsora

4 2013. május 19. vasárnap május 20. hétfő : 15,00 16,00 The Banjo Jumping Band 16,00 17,00 Junior Stars együttes 17,00 18,00 Tücsök Színpad műsora , 20, Szekszárd Városi Redőrkapitányság Városi Baleset megelőzési Bizottsága NO ALKOHOL NO PROBLEM című programja az ittas vezetés veszélyeiről 15,00 16,00 16,00 17,00 Szekszárdi Jazz Quartet Pecze István 20 órakor Latin ritmusok a Lobo Latinoval 18 órakor Elvis Emlékműsor 18 órakor Buck Tibor és Mádi Piros Operett Gála 20 órakor Continental Band 19 órakor Soproni Fúvósok 23,30-tól Buli kifulladásig 19 órakor Hazafias Dalok Varga Miklós előadása 20 órakor Fergeteg Party: 19 órakor Korda Gyuri és Balázs Klári BÁRÁNY ATTILA és DJ DOMINIQUE 23 órakor ZÁRÓBULI 20 órakor Ocho Macho Koncert

5 HÍVJON VENDÉGET PÜNKÖSDRE, MI AZ INGYENES, SZÍNVONALAS SZÓRAKOZTATÁST BIZTOSÍTJUK! RENDEZVÉNY HELYSZÍNEK: 1. Nagyszínpad Prometheus park 2. Sörsátor Szent István tér 3. Borudvar - Liszt Ferenc tér 4. Kézműves Vásár Augusz Imre utca 5. Vásár Szent István tér (fasor) 6. Vidámpark Szent István tér (Augusz Imre utcától Mészáros Lázár utcáig) A rendezvény ideje alatt a parkolási nehézségekért és az ezzel járó kellemetlenségekért megértő türelmüket kérjük és köszönjük! 7. Autó kiállítás Arany János utca Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, kedves vendégeinknek felejthetetlen élményeket, jó szórakozást kíván Happy New World - Az országjáró élménypark, és a rendezvény szervezői!

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Kedves Szekszárdiak, Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntöm Önöket a XXV. Pünkösdi Fesztiválon. A Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál immár

Részletesebben

Tisztelt Osztályvezető Úr!

Tisztelt Osztályvezető Úr! SZMJV Önkormányzata Művelődési Osztály 7100 Szekszárd, Béla tér 8. I f j ú s á g i F ú v ó s z e n e k a r i A l a p í t v á n y 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 38. T: 74/511-028 F: 74/511-029 E-mail: lfzeneiskola@altisk2-szekszard.sulinet.hu

Részletesebben

FŐ TÉRI FORGATAG. 2013. június 14-16. 2013. június 13., csütörtök. 2013. június 14. péntek

FŐ TÉRI FORGATAG. 2013. június 14-16. 2013. június 13., csütörtök. 2013. június 14. péntek 2013. június 13., csütörtök 2013. június 14-16. 21.00 Szigeti veszedelem - Pápai Forgatag, TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0157 projekt Helyszín: Pápa, Erzsébet liget Esőnap: 2013. június 17. hétfő 2013. június

Részletesebben

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD

116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD 116. ATLÉTIKAI MAGYAR BAJNOKSÁG SZEKSZÁRD Sport- és Szabadidőközpont Atlétikai Centrum 2011. augusztus 6-7. SAJTÓANYAG I. ADATOK A verseny: 116. Atlétikai Magyar Bajnokság, célja a 2011. évi magyar bajnoki

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

OTP DUATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ

OTP DUATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ OTP DUATLON UTÁNPÓTLÁS OLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011. október 8. Szekszárd A verseny helye, ideje: 2011.október 8.Szekszárd, Keselyűsi u. 3. Szekszárd Sport és Szabadidő Központ, NÉVADÓ FŐTÁMOGATÓK: OTP

Részletesebben

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál

Programajánló. Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Kobuci Blues Fesztivál Balaton Sound Fesztivál Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál Bajai Halfőző Fesztivál X. Jubileumi Dobfesztivál New Orleans Jazz Fesztivál Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2. Gönci

Részletesebben

Beszámoló a 65. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozóról

Beszámoló a 65. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozóról Beszámoló a 65. Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozóról Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az iparági versenyek sorában a legrégebbi, több évtizedes múltra visszatekintő találkozót

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV

SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV 2016. június-július Az önkormányzat havi programajánlója SZÍNHÁZ RENDEZVÉNY KONCERT KÖNYV Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok,

Részletesebben

GAGLIARDA KAMARAKÓRUS RÖVID BEMUTATÁSA

GAGLIARDA KAMARAKÓRUS RÖVID BEMUTATÁSA GAGLIARDA KAMARAKÓRUS RÖVID BEMUTATÁSA A GAGLIARDA KAMARAKÓRUS EGYESÜLET célja zenei kulturális tevékenység folytatása, amely elsősorban a zeneművek felkutatásával, feldolgozásával és a kamarakórus keretein

Részletesebben

HOT JAZZ BAND koncert

HOT JAZZ BAND koncert XVI. évfolyam 4. szám önkormányzati havilap 2011. május HOT JAZZ BAND koncert Közérdekû címek, telefonszámok KÖZMEGHALLGATÁS: 2011. május 25. Idén is főtéri esték PROGRAMOK HOT JAZZ BAND Taksony, Fõtér

Részletesebben

Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási Igazgatóság Humán Osztály Szekszárd Majnay Gábor Osztályvezető Úr részére!

Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási Igazgatóság Humán Osztály Szekszárd Majnay Gábor Osztályvezető Úr részére! Szám: VI.15/2013 E.a.: Pócs Margit Tárgy: Kiemelkedő Művészeti Együttesesek 2012.évi tájékoztatója,2013..évi tervei Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási Igazgatóság Humán

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 151-7/2010. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási

Részletesebben

Éves munkaterv 2015.

Éves munkaterv 2015. Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi E-mail: gaal.dora777@gmail.com Éves munkaterv 2015. Január 07.-e Próba 17,00-18,30 / Rendezvényterem / 10.-e Próba 9,00 11,00? Munkanap révén kérdéses, hogy melyik

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-10/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2013. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,

Részletesebben

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól

NEVEZÉS : 2016. február 8-tól Versenykiírás Futónaptár.hu NEVEZÉS : 2016. február 8-tól http://anr.govern-soft.hu/index.php Rendezvénykiírás: VI.Szelidi tó futás Kerüld meg a kígyó farkát 31. SPAR Budapest Maraton hivatalos felkészülési

Részletesebben

Badacsonyi. Programfüzet

Badacsonyi. Programfüzet ... s ez a hely, ahol állunk a világ leggyönyörűbb vidéke.... egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak.

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Ügyiratszám: P/57/2015. 1 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. június 4-i ülésére Tárgy: Tájékoztató a város 2015. évi lekötött és tervezett nyári programjairól Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

2009.06.20. - 2009.07.05. Hol: Tokaj, Serház u. 1. Leírás: A Zenpléni Fesztivál előfesztiváljának keretén belül, a TourinformTokaj kiállítótermében

2009.06.20. - 2009.07.05. Hol: Tokaj, Serház u. 1. Leírás: A Zenpléni Fesztivál előfesztiváljának keretén belül, a TourinformTokaj kiállítótermében 2009.07.04. Gőbölyös Luca fotóművész kiállítása 2009.06.20. - 2009.07.05., Serház u. 1. A Zenpléni Fesztivál előfesztiváljának keretén belül, a TourinformTokaj kiállítótermében ezen a héten hétfőtől-péntegig

Részletesebben

Tisztelt Látogatóink!

Tisztelt Látogatóink! Tisztelt Látogatóink! Ezúton szeretnénk figyelmükbe ajánlani a Zuglói Cserepes Kulturális Non-profit Kft. tagegységeinek programjait. Rendszeres foglalkozásainkról honlapunkon (www.cserepeshaz.hu) valamint

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR

Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Programok, rendezvények Sárváron & környékén 2014.11.24. 2014.12.07. SÁRVÁR Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő: Nyugdíjas kedd - Szeptembertől újra! 2014. szeptember 2-től folytatódik a "Nyugdíjas kedd" akció.

Részletesebben

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016

Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 Versenyszabályzat Tour de Tur XI - 2016 1. Bevezető Jelen versenyszabályzat a Tour de Tur kerékpáros tájékozódási verseny (továbbiakban TdT) versenyszabályzata, mely verseny 2016. május 21-én kerül megszervezésre

Részletesebben

Aktuális, hirdethető állásajánlatok a támogatásos és a külföldis állások nélkül

Aktuális, hirdethető állásajánlatok a támogatásos és a külföldis állások nélkül Szekszárdi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége Állás azonosító 3097372 3099852 3104242 3097814 3088556 3095725 3097355 3103905 3102891 3085624 3097445 3101291 3094413 3105793 3092017 3096871

Részletesebben

Fonyód Bartók Béla u.3.

Fonyód Bartók Béla u.3. Június 20. szombat 14.00-tól Szabadtéri sütés-főzés megkezdése a közönség aktív közreműködésével (cserépedény, kemence) 15.00-19.00. Kosárfonás Böröczki Ágnes népi iparművész irányításával. 15.00-19.00.

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

Ü É Í Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Á Á É Á Á Á Á Á Á É Á Á Í Á Á Á ű É É Á Á Á Á Á Á É Á Á Á Á Í ű ű ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű É Í ű ű Í ű Á ű ű ű ű ű ű ű É Í Á Á Í Í ű É ű ű ű ű ű Í Í ű É ű ű Í Í

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szám: IV.77-15/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlésének 2009. június 25-én (csütörtökön) 9 óra 15 perckor a Polgármesteri Hivatal konferencia termében megtartott ülésérıl.

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. ÁPRILIS 25-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. ÁPRILIS 25-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. ÁPRILIS 25-I ÜLÉSÉRE 18. IKTATÓSZÁM: 55-2/2013. MELLÉKLET: TÁRGY: Tájékoztató a közgyőlés két ülése között történt fontosabb eseményekrıl ELİTERJESZTİ: Törı

Részletesebben

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny!

M e g h í v ó. Somogy Tour országúti kerékpárverseny! M e g h í v ó Somogy Tour országúti kerékpárverseny! Somogy Tour, ahol a rendezőség is rajthoz áll! Szervezés A Somogy Tour országúti kerékpárversenyt 2011. évben a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI)

Részletesebben

Í ű ű ű ű ű ű ű ű Í ű Í É Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á ű Á É Á Á É Í ű É É Á Á Á ű Á Á É ű Á Á Á Í Á É Í ű Í ű Í ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű Í Í É Í ű ű Í ű ű ű Á ű Í ű Á Á Í ű É ű ű ű ű ű ű Í ű Í ű ű ű ű ű ű ű

Részletesebben

Í ű ű ű ű Í ű ű ű ű ű ű É Í Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Ó Á Í Í ű Í Á ű Á Á Á Á Á Á Á É É Á Á Í Í Í ű ű Í Í ű Í ű ű ű Í ű Í Í ű ű ű ű ű ű ű É ű ű ű ű ű ű Á Á ű ű Í Í Í Í Í Í ű ű ű ű ű Í ű ű Í ű Í ű ű ű Í Í ű ű

Részletesebben

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67 Versenykiírás A verseny célja: Időpontja: A téli sportfoglalkozások népszerűsítése, a friss, hideg levegőn végzett szabadtéri mozgások jótékony, immunrendszert- erősítő hatásának hangsúlyozása. Versenyzési

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

É Í ű ű ű ű ű ű ű ű Ü ű É Í Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á É Ó Ó ÁÁ Á ű É Á Á Á É Á É Í Á Á Á Á Ó ű ű Í Í ű ű Í ű ű ű Í ű ű ű ű Í ű ű Í ű ű Í ű ű ű ű Í Í ű Á Á É Á É Í ű ű É Ü ű Í É É ű ű ű ű ű ű Ő ű ű ű ű

Részletesebben

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67

Mikulás Futás és Túra. Versenykiírás. Mikulás Futás és Teljesítménytúra: Czirják György 06-70-630-59-67 Versenykiírás A verseny célja: Időpontja: A téli sportfoglalkozások népszerűsítése, a friss, hideg levegőn végzett szabadtéri mozgások jótékony, immunrendszert- erősítő hatásának hangsúlyozása. Versenyzési

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

GTTSZ HÍRLEVÉL. 2. szám 2011. december A TARTALOMBÓL: 1. 2012. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ...2. oldal

GTTSZ HÍRLEVÉL. 2. szám 2011. december A TARTALOMBÓL: 1. 2012. ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ...2. oldal GTTSZ HÍRLEVÉL GAZDÁLKODÁSI ÉS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁGOK SZÖVETSÉGE 1027 Budapest, Fő u. 68. Telefon/fax: 201-8737 Web: www.gttsz.hu e-mail: gttsz@mtesz.hu; gttsz@gttsz.hu 2. szám 2011. december A TARTALOMBÓL:

Részletesebben

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Pályázat címe, a támogatandó tevékenység

Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Pályázat címe, a támogatandó tevékenység Összes elosztható keret: 1.100.000.- Elnyerhető támogatás mértéke: 20.000. - 120.000.- Javaslat a Kulturális Támogatási Keret felosztására 2015. Sorszám 1. 2. 3. Iktatószám 209/2015. 210/2015. 211/2015.

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 85-13/2009. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási Bizottságának

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó. 2014. szeptember 26-28. Nagyatád

PROGRAMFÜZET. XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó. 2014. szeptember 26-28. Nagyatád PROGRAMFÜZET NAGYATÁDI XXV. Szívbetegek Országos Orvos-Beteg Konferencia és Sporttalálkozó 2014. szeptember 26-28. Nagyatád A Magyar Szív Egyesület és a Nagyatádi Szív Egyesület közös szervezésben a XXV.

Részletesebben

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás

Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás Magyarország 2016 évi 50 km-es Ultrafutó Bajnokság, és Nyílt Bajnokság. versenykiírás 1. Általános tudnivalók futónaptár.hu 1.1. Általános információk Magyarország 2016.évi 50 km-es ULTRAfutó Bajnoksága

Részletesebben

Jászvidék 6 RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS 2007. június 28. Felhívás kenyérsütô versenyre! Együtt előzzük meg a bajt! A tanév befejeztével biztosan több szabadidő és ezáltal különböző programok fogják várni a gyerekeket,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 1-i üléséről. Határozat számok: 183, 184, 185, 186, 187, 188, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 199, 200,

Részletesebben

re.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kisk

re.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kisk kiskore_program_2009.qxd 2009.02.16. 9:16 Page 1 re.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kiskore.hu www.kisk kiskore_program_2009.qxd 2009.02.16. 9:16 Page

Részletesebben

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ

ORBÁN ATTILA. KECSETI GABRIELLA textiltervezõ F E L H Í V Á S A FÉSZEK önfenntartó, egyre nehezebb pénzügyi helyzetében fordulunk a Klub t a g s á g á h o z, h o g y a z E G Y É N I V Á L L A L K O Z Ó K S Z E M É L Y I JÖVEDELEMADÓ kötelezettségeik

Részletesebben

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere

LÉGY OTT. programfüzet június 1 július 17. 2016. 2016. június 5. 15.00 Hősök tere LÉGY OTT 2016. június 5. 15.00 Hősök tere eső esetén Petőfi Sándor Művelődési Ház programfüzet június 1 július 17. 2016. 11 órától Beharangozó emődi és egri fúvósok, valamint sátoraljaújhelyi mazsorettek

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

SZEKSZÁRDI BIORÁMA KFT 12767083217 SZEKSZÁRD KESELYŰSI U. 9. 145 143 17 731 352. Fadd, 2015. november 23. Dr. Percsi Elvira jegyző

SZEKSZÁRDI BIORÁMA KFT 12767083217 SZEKSZÁRD KESELYŰSI U. 9. 145 143 17 731 352. Fadd, 2015. november 23. Dr. Percsi Elvira jegyző 100 ezer forintot elérő 90 napon túli adótartozással rendelkező nem magánszemély adózók (2015.11.18. állapot) Adószám BOKROS ÉS TÁRSA BT 21447642217 MÓR VÉRTES U. 7. 288 740 DIZASZTER KFT 14336935217 FADD

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia

ESEMÉNYNAPTÁR. Magyarkanizsa. MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér 1. 24420 Magyarkanizsa Szerbia ESEMÉNYNAPTÁR Magyarkanizsa HOGY AZ ESEMÉNYNAPTÁR AZ ÖN RENDEZVÉNYÉT IS TARTALMAZZA, ILLETVE AMENNYIBEN REKLÁMOZNI SZERETNE KIADVÁNYUNKBAN, KERESSE ÖNKORMÁNYZATUNKAT: MAGYARKANIZSAI ÖNKORMÁNYZAT Fő tér

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

Tájékoztató anyag a 2015-ös városi szervezésű táborokhoz

Tájékoztató anyag a 2015-ös városi szervezésű táborokhoz Tájékoztató anyag a 2015-ös városi szervezésű táborokhoz A tavalyihoz hasonlóan színes programokkal várjuk a székesfehérvári általános iskolák tanulóit bejáró és bentlakásos táborainkban egyaránt. Mindkét

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

Kedves Csepeliek! Kellemes nyarat, jó időtöltést kívánok! Borbély Lénárd Csepel polgármestere

Kedves Csepeliek! Kellemes nyarat, jó időtöltést kívánok! Borbély Lénárd Csepel polgármestere Kedves Csepeliek! Az elmúlt években Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nyaranta is színes, változatos programokat kínál a kerületünkben élők számára. Ez idén sem lesz másképpen. Célunk, hogy olyan

Részletesebben

BABITS-ÉV 2008 EMLÉKHAJÓVAL A DUNÁN. 2008. Szeptember 18 20.

BABITS-ÉV 2008 EMLÉKHAJÓVAL A DUNÁN. 2008. Szeptember 18 20. BABITS-ÉV 2008 1883 2008 VisszAfelé az életúton ' EMLÉKHAJÓVAL A DUNÁN 2008. Szeptember 18 20. merengj a messze multba visszaríván, melynek emléke édesen gyötör, elmúlt korodba, mely miként a bűvös lámpának

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Ú ő É ő ű ő ű Á É ő Ó Á Á ő ű ű Á ű Ú É ő É Ú Ö ő ő Á ő ő Á É É Á ő ő ő ő ő ő Á Ó Á É Ú Á Á Á ő Á Á Á Á Á É ő ő ű ő ő É ő ő Á Á Ó Ü Á É Á ő Á ő ő ő Á É Ü ő Á Á ő Ö ő ő Á É ő ő ű ő Ö Á Á Ú Á Á Á É É ő ű

Részletesebben

Ó Ú Ö Ú É Ö É Á ű ű ű ű ű ű ű ű Á ű Á Ú ű Ü ű ű Ü ű Ó ű ű Ú ű Ö Ö ű ű ű ű Á É Ó ű ű Ü Ö ű ű Ü Ú É ű ű ű ű É Ü Ü Ü É Ü Ü Ü Ü ű ű ű ű ű ű ű Ú É ű ű ű ű É Ü ű ű ű ű ű ű ű ű ű Ú ű Ö ű Ü ű ű ű ű É ű Ó ű ű É

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. december 4-i RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. december 4-i RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE Előterjesztés sorszáma: 277. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2015. évi Közbeszerzési Tervének módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁS Rendezvény ideje, helyszíne: A találkozó időpontja: 2016. június 17-19. A találkozó helye: Paks, Füzes-tavak A találkozó szervezője: MVM ATOMIX Kft A találkozó fővédnöke: Szücs Gábor Atomix

Részletesebben

Á É ö ö ő ő ő Ú Ü ö ö ő ő ö ú ő ö ő ö ú ü ö Ü Ó ö ö ö ö ö ő ö ú ú ö ü Ü ö ö ö ö ö ö ő ö ö ő ö ü ő ö ő ü Ü Ó Ó ö ö ő Ü Ó ö ő ő ő ő Á ő ő Ü ő ö ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő É ü É ö ö É Ó ő ő ő ő Ü É ő Ó ő ő

Részletesebben

ú ú ű ú ú Ú É É Ó ű ű ü ú ü ű ü ú ú ü ü ü ú ü ú ü ü ü ü ú ű ü ü ú ű ü ü ü Á ű ű ú ű ü ü ú ű ü ű ú ü ü ü ú ű ü ü ü ű ú ü ú ü ü ü ű ű ú ü ú ű Ö ú ü ü ü ü ü ú ű Ö ü Ú É ú ú ü ü ü ü ü ü ü ü ü ú ü ú ü ú ü ü

Részletesebben

Á ú ő ú Ú ü Ö ú Á Ó ú ü ő ő ő ú Ö ú É ú ű ü É ü ú ő ő ő ú ú ü ü Ö Ö ú ő ő ű É ü ü ü ú ő ő ú ü ü ő ő ő ú ü ő Ö ű ő ü ő ü ő ő Á É ő ü ő ü ú ú ő ü ü ü ő ü ő Ó ü ü ü ü ú É ő ü ü ü ú ő ü Ó ü ü ő ú ő ő ü ü ú

Részletesebben

ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ő ű Ö ő Ö ő ő ő ő ő ő ő ő ü Ö ő ő ü É ő ő ü ő Ú üü ő ő Á Á É É Á ü Ú ő Ó ű ő É ő ű ő ő ő ő ő ű É Ö ű Ú Ö É ő ű ü ő ü É É É É É ő É ü ű ő ü űú ű ü ű Ú É ü ű É É É ő Ó ő ű Á ÚÚ ő ő É

Részletesebben

Á ő ő ő ö ö Ó ő ú ö Á É É ü Ö ő ö ő ő ö Ó ö Ú Ó ő ő ő ö Ö Ú Ú ő Ö ú ö ő ú ú ú Ó ö Ó Ó Ú Ú Ú Ú Ö Ó ő ő ú ő ű ü ő ö ö ö ő ü Ó Ó ő ő Ó ö Ó Ó ü ő ő Ó ő ö ő ő Ó ő ő ő Ú ö ő Ó Ó ő Ó ő Ö ő ö ő ü ü ű ö ö ö Ó ö

Részletesebben

Á Á é é ő ö ó é é é é é ő é é é ő ő ő é ü ő ó ó ó ö ö é é ő é ő é ő ö é é é é é é é ő é ű ő é é é é é ó ő ö é ú ö é ö é é ö ő ó ő ó é ő é ő ő é ő ó ó é ő ő é é ü ő é ó é ö ő é ő é ó ő é é ő é é ő é é é

Részletesebben

Á ű Ú ÚÉ Á Á Ü Ü ű Ü Ü Ü Ú Ü Ü Ü É Ú Ü ű Ü Ü Ö ű ű Ü Ü Ü Ü Ü ű ű ű Ú ű ű Ú ű ű ű ű Á Ú É Á ű Á É Á Ú ű Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á Á ű Á Á Á Á Á É ű Ü ű Á ű ű ű Á ű Ú Ó Á Á ű Ú ű Ü ű Ü Á Á ű ű É

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ö Á É É ö ö Ö ö ű ö ő ö ő ö ú ü ö Ü ö ö ö ö ü ö ú ö ő ü ö Ú ü ü ö Ü ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ö ü ő ö ú ö ö ü ö ö ö ö ő ő ö ű ö ö ű ö ö ő Ü ö Ü ö ü Ü ö ö ö ú Ó ö ö ö ö ö ő ö ö ú ö ő ö ö ő ő ö ö ö ü ö ö É ö

Részletesebben

ö ű ö ö ö ö ü ö ö ü ö ö ö ö ö ö ű ö ü ú ö ö ö ö ű ü ü Ö ü ö ű ű ű ö ú Ü Á Á Á ö ö ú ü ú Ü ö ö ö ö ö ú Ü Ü ö ö Ü ö ü ö ú ö ü ö ü ü Ü ü ű ö ü ö Ü Ú Ü ü Ü ü Ü ú Ü ö ö ü ö ö ű ű ü ö ű Á ö ü ö ö ú ö Ü Á Ü Ő

Részletesebben

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt.

XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása. Helyszín: Tále, Szlovákia. Időpontja: 2015. február 12-15. Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI SÍTALÁLKOZÓ 1 XXXII. Villamosenergia-ipari sítalálkozó kiírása Helyszín: Tále, Szlovákia Időpontja: 2015. február 12-15 Rendező: Mátrai Erőmű Zrt. XXXII. VILLAMOSENERGIA-IPARI

Részletesebben

É ú ú Á É ú É ű Á Ú ú ú ú ű ú É ű ú ú ű ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ű ű ú Á Á ű É É ú ú ú ú ú ú ű Ü ű ű ű Ö Ú ú Ú ú ű ú ú ű ú ű ű ú ú Ö ű ú ú ú ű ű ű ű ú ú É É ű ű É É ú ú ű Á ú ú ú É Ú ű ú ú ű ú ú ú Ü ú

Részletesebben

ö ő ö Ö ö ó ő ő ő ú ö ö ő ó ü ö ö ő ő ő ő ő ö ő ö ő ó ő ö ő ő ő ú ó ő ö ó ö ő ó ö ő ő ő ó ő ő ő ő ö ö ő ö ő ó ú ö ö ő ő ó ő ő ú ő ü ő ó ö ö ő ő ő ü ö ö ő ó ó ö ő ő ö ő ö ö ö ö ő ő ő ü ű ö ö ő ő ó ö ö ö

Részletesebben

GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA Intézményi szülői munkaközösségi értekezlet. 2016.február 8.

GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA Intézményi szülői munkaközösségi értekezlet. 2016.február 8. GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA Intézményi szülői munkaközösségi értekezlet 2016.február 8. Napirendi pontok Féléves beszámoló ismertetése Önértékelés Eseménynaptár 1. Féléves beszámoló A Beszámoló

Részletesebben

ö É ö ö ő ő ö ó ó ú ő ó ö ö ő ő ö ö ó ű ű ó ú ó ő ő ö ű ó ő ö ö ű ű ó ú ő ó ó ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ő ö Ü Ü ö ű ó ő ö ö ű ű ó ő ó Ü Ü ó ő ő ű ö ö ű ű ű ű ő ö ó ű ó ö ű ö ó ö ó ö ő ó ö ö ő ó ö ö ö ű Ö ö ö

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama

VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama VERSENYKIÍRÁS 2016.Racing Stars Profil Kupa Amatőr Tehetségkutató versenysorozat II. futama 1. Időbeosztás és helyszínek 2. Rendezés 3. Rendező 4. Pálya 5. A verseny tisztségviselői 6. Nevezés és biztosítás

Részletesebben

ú Ö ó ú ó ú Ö ő ü ú ő ó ü ú ő ü ú ő ó ó ó ó Ö ő ü ü ü ü ő ú ű ü ú Ö ő ü ő ó ü ü ü ő ő ő ü ó ő ü ú ő ü ő ő ő ó ó ő ó ó ü ő ó ü ó ó ü ú ó ó ő ú Ö ó ü ó ő ó ő ó ő ó ó ü ó ó ó ó ú ő ü ó ü ú ó ő ü ó ő ő ő ü

Részletesebben

MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29

MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 MEGHÍVÓ A Magyar Gyermekneurológiai Idegsebészeti, Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Társaság XXXIV Kongresszusa 2010 május 27- május 29 A Kongresszus rendezője: Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti,

Részletesebben