Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről"

Átírás

1 577-5/2018 jegyzőkönyv 8.melléklete 70/2018. (III.27.) határozati javaslat melléklete Beszámoló a civil szervezetekkel való évi együttműködésről Martonvásár évi esemény naptárában számos olyan oktatási-képzési, sport, kulturális, környezetvédelmi program található, melyet valamelyik civil szervezet rendezett, fogott össze. Helyi szervezeteink az elmúlt évben is többször átlépték a település határait és térségi együttműködésben gondolkodtak. A Brunszvik-Beethoven Kulturális Központhoz szorosan kötődő Százszorszép Alapítvány és a Martonvásári Kulturális Egyesület tavalyi programjairól és pályázatairól szóló összefoglalót az intézmény évi beszámolója tartalmazza. Két kimutatást készítettünk. Az egyikből kiderül, hogy az intézmény keretein belül működő klubokat, foglalkozásokat milyen korosztályok, milyen létszámban látogatták, továbbá mennyi időt töltöttek el az intézményben és ez mekkora összegű önkormányzati támogatást jelent nem pénzbeli juttatásként. A másik táblázat azt mutatja be, hogy mennyi és milyen típusú rendezvényt, hány látogatóval fogadtunk be, ezek milyen időtartamban foglalták le az intézményünk termeit, és ez mekkora összegű önkormányzati támogatást jelent nem pénzbeli juttatásként. Srsz. 15 év alatt év év 60 év 1. Teleki Blanka Hölgyklub Ft 2. Martonvásári Nyugdíjas Klub Ft 3. Civil Társaság (Ifi klub) Ft 4. Folyton-Folt Ft Martonvásári Fúvószenekar Százszorszép Táncegyüttes Ft Ft 7. Nyugdíjas torna Ft 8. MASZK Ft 9. Film klub Ft 10. Csiri-biri babatorna Ft 11. Életmód Klub Ft 12. Klub Sakk szakkör/martonvál SC Létszám Kimutatás a BBK Központban 2017-ben működő közösségekről Életkor Klubfoglalkozások száma Óraszám Éves klublátogatottság száma Támogatásként nyújtott összeg (térítésmentes terembérleti díj) Ft 13. Südi Iringó tánc Ft 14. Mozgó békák Ft 15. Jótékonysági karácsonyi vásár-készülődés Ft Összesen Ft 1

2 A fenti táblázatból kiolvasható, hogy 15 féle klub jellegű tevékenység zajlott nálunk, összesen 365 alkalommal, 4561 klubtagot, látogatót elérve, és Ft értékben kaptak önkormányzati támogatást, nem pénzbeli juttatásként. 2

3 Időszak: Dátum/időtartam Óraszám Támogatott intézmény/személy Rendezvény megnevezése Használt terület napján 16:00 órától 24: napján 12:00 órától napján 01: napján 14:00 órától 21: napján 16:00 órától napján 02: napján 8:00 órától 16:00 Teremhasználat értéke 8,0 Szent László Völgye Lovas Egyesület Huszárbál Színházterem, kiállítóterem Ft ,0 Szent László Regionális Óvova (mai neve: Szent László Katolikus Óvoda) Résztvevők száma Jótékonysági Est Színházterem Ft 100 7,0 Körúti Színház Bérletes előadás Színházterem Ft ,0 Martonvásári Kézilabda Sport Egyesület Jótékonysági Kézilabdás Est Színházterem és kiállítóterem Ft 250 8,0 MartonVál Sakk Club Sakkverseny Színházterem Ft ( órában) 34,0 Galambos Tibor kiállítás kiállítóterem Ft napján 14:00 órától 17: napján 14:00 órától 16: napján 9:00 órától 12: napján 12:00 órától 19: napján 14:00 órától 21:00 3,0 Szent László Völgye Segítő Szolgálat Gyermekvédelmi tanácskozás színházterem Ft 50 2,0 Beethoven Ált. Isk. Hőlégballon állítás udvar Ft 50 3,5 Hájas Petra Csencselde kiállítóterem Ft 120 7,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Családi Nap Színházterem és rendezvényudvar Ft 350 7,0 Körúti Színház Bérletes előadás Színházterem Ft ,0 FolytonFolt Foltvarró Kiállítás kiállítóterem Ft napján 16:00 órától kb. 20: napján 17:30 órától kb. 19: napján 18:00 órától kb. 20: napján 16:00 órától kb. 20: napján 10:00 órától 19: napján 15:00 órától 19:00 A Brunszvik-Beethoven Kulturális Központ által bizosított térítésmentes teremhasználat nyilvántartása 4,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Ki Mit Tud Gála Színházterem Ft 75 2,0 Fehér László István Emlékfutás megbeszélés kiállítóterem Ft 20 2,0 MTA Lakossági fórum Színházterem Ft 70 4,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Tanári koncert Színházterem Ft 200 9,0 PR Garden Média Kft. Fülesbagoly Tehetségkutató Színházterem + Kiállítóterem Ft 150 4,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Zongora tanszaki koncert Színházterem Ft 30 3

4 napján 17:30 órától 19: napján 07:00 órától 15: napján 11:00 órától 14: napján 11:00 órától, :00 1,5 Fehér László István Emlékfutás megbeszélés padlásterem Ft 20 8,0 Fehér László István Fehér Enikő és Vörös Balázs emlékverseny/futóverseny rendezvényudvar és öltözők Ft 200 3,0 Hájas Petra Csencselde kiállítóterem Ft ,0 SZÓLABOR Kft. Volán Rallye Historic 23. SZÓLABOR Kft. Volán Rallye Historic napján 17:00 órától 19: napján 16:00 órától, napján 02: napján 07:00 órától 17: napján 09:00 órától, : napján 15:00 órától, 23: napján 12:00 órától, 22: napján 14:00 órától, 19: napján 12:00 órától, 20: napján 14:00 órától, napján 02: napján 16:30 órától, 19: napján 11:00 órától, 18: napján 9 órától, 16: napján 11:30 órától, 18: naponta7:30-16:30 kemence terület, fogadótér és murvás parkoló kemence terület, fogadótér, kiállítóterem és murvás parkoló Ft 300 2,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Népzene tanszaki koncert kiállítóterem Ft 60 10,0 Szalkainé Ivanits Dóra Nyereményjátékon nyert voucher kemence terület Ft 80 10,0 Dobos Lajos EbFeszt IV ÓM udvar, ÓM mosdói Ft ,0 Brunszvik Teréz Óvoda SZMK elnök/kramárné Putnoki Katalin Margit Grease - a Brunszvik Teréz Óvoda jótékonysági bulija 280 színházterem, kiállítóterem Ft 250 8,0 Horváth Zsuzsanna Nyereményjátékon nyert voucher kiállítóterem Ft 52 10,0 Martonvásári Kertbarát Egyesület Orbán-napi borünnep Kemence Ft 50 5,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Táncgála főpróba Színpad Ft 100 8,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Táncgála Teljes BBK Ft ,0 Martonvital Fitness Kft. Közösségi Főzés rendezvényudvar Ft 250 3,0 Dynamic Dance Crew Táncegyesület Dynamic Dance Crew (ECDS) főpróba színházterem Ft 100 7,5 Dynamic Dance Crew Táncegyesület Dynamic Dance Crew (ECDS) táncgála színházterem 320 7,0 Civil kezdeményezés Hazahívó-Hazaváró Színházterem, kiállítóterem és udvar Ft 150 7,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Táborzáró koncert színházterem Ft ,0 Szent László Völgye Segítő Szolgálat napközis tábor kiállítóterem Ft 40 4

5 napján 14:00 órától 20: napján 18:00 órától 20: napján 18:00 órától 20: napján 17:00 órától 22: napján 7:00 órától 15: napján 11:00 órától 13: december :00 órától 18: december :00 órától 18: december 03. napján 11:00 órától 19: december 03. napján 14:00 órától 21: december 09. napján 7:00 órától 13: napján 7:00 órától 15: napján 17:00 órától 19:00 6,0 Martonvásári Kertbarát Egyesület XV. Borút Találkozó színházterem és kemence Ft 80 2,0 Tessely Zoltán Térségi konferencia Színházterem Ft 150 2,0 Fidesz Fórum Színházterem és kiállítóterem Ft 160 5,0 Martonvásári Kertbarát Egyesület Libabál Színházterem Ft 55 8,0 MartonVál Sakk Club VII. Pammer Endre Országos Gyermek Sakkverseny Színházterem és kiállítóterem Ft 150 2,0 Szent László Völgye Segítő Szolgálat Szakmai Workshop padlásterem Ft 20 1,0 Leader Leader fórum padlásterem Ft 25 4,0 Civil kezdeményezés Helyi Kézműveseink Adventi Vására kiállítóterem Ft 80 8,0 Civil kezdeményezés Helyi Kézműveseink Adventi Vására kiállítóterem 80 7,0 Körúti Színház Bérletes előadás Színházterem Ft 150 6,0 Civil szervezés Jótékonysági Karácsonyi Vásár Udvar Ft 300 8,0 Szent László Völgye Segítő Szolgálat + civil kezdeményezés Szeretetvendégség színházterem, kiállítóterem Ft 80 2,0 MTA Lakossági fórum Színházterem Ft napján 9:30-kb.10:30 1,0 Együtt-Értük Alapítvány Próba kiállítóterem Ft napján 12:00-kb.22:00 10,0 Együtt-Értük Alapítvány Jótékonysági est Színházterem és kiállítóterem Ft napján 12:00-17:00 5,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Karácsonyi koncert Színházterem és kiállítóterem Ft napján 18:00-21:00 3,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Karácsonyi vacsora Színházterem és kiállítóterem Ft napján 16:00 órától 19:00 3,0 Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Fuvola tanszaki Színházterem Ft 85 5

6 :00-12:00 3,0 Beethoven Ált. Isk. Karácsonyi műsor - próba Színházterem Ft :00-12:00 3,0 Beethoven Ált. Isk. Karácsonyi műsor - próba Színházterem Ft :00 2,0 Beethoven Ált. Isk. Karácsonyi műsor Színházterem Ft :00 2,0 Beethoven Ált. Isk. Karácsonyi műsor Színházterem Ft 280 ÖSSZESEN: 418, Ft A fenti táblázatból kiderül, hogy összesen 59 külső eseménynek adtunk helyet, 29 különféle igénybevevőt szolgáltunk ki. Ezeken a rendezvényeken 8177 látogató fordult meg és Martonvásár Város Önkormányzata Ft értékben nem pénzbeli juttatással támogatta a fenti események megvalósulását. Köszönjük a város támogatását! 6

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú

2014. augusztus - december TARTALOM: Általános Iskola és Alapfokú Fábiáni 2014. augusztus - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Sajtóközlemények Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse város. 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse város 2010. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Szervezıje Idıpontja Helyszíne Magyar Kultúra Napi rendezvények Lajosmizse Város január Lajosmizse Szabadság bérletes felnıtt-

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2015. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője 2015.01.109:00-13:00 Harsányi Zsuzsa grafikus kiállítása 2015.01.16-02.23 Háza és Magyar Kultúra

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

2015. január - december TARTALOM:

2015. január - december TARTALOM: Fábiáni 2015. január - december TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola beszámolója Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány hírei Fábiánsebestyéni

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Gyermekszületési támogatás Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány. 2013. január - július

TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Gyermekszületési támogatás Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány. 2013. január - július Fábiáni 2013. január - július TARTALOM: Polgármesteri beszámoló Gyermekszületési támogatás Fábiánsebestyén Gyermekeiért Alapítvány Arany János ÁMK Napköziotthonos Óvoda eseményei Hírek a Fábiánsebestyéni

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

2014. évi támogatások

2014. évi támogatások 2014. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. Kispályás Műfüves Nonprofit Kft. 1 640 000 Ft 2014.

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett,

Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, lebonyolított program Kft.-vel közösen más szervezet/ek által szervezett, Oldal 1 / 10 Mezőtúri Közművelődési és Sport Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: Kft) Mezőtúr Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2019. év Január Rendezvény neve Időpont Rendezvény szervezője

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS

8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS 8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Ikt. szám: Ph/511-7/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2012. május 07-én megtartott ülésének 7/2012. számú j e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1

rendezvenynaptar2010_0418 2010.04.19. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 1 rendezvenynaptar2010_0418 2010.019. 13:10 Page 2 Január 7. 7. 1 18., 18:00 18. 19., 17:00 2, 17:00 22. 22. 22., 16:30 Ráckeresztúr 23. 23., 17:00 29., 10:00

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

6. napirend. E-szám: 19/2015

6. napirend. E-szám: 19/2015 ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 19/2015 Tárgy: Döntés a 2014. évben nyújtott költségvetési támogatások elszámolásainak elfogadásáról Előterjesztő neve: Kiszelné Mohos Katalin polgármester Előadó neve:

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

1. Bicske Tabódy-emlékest Műv. Központ 2. Ercsi Nemzetközi Gyerekkönyvnap Könyvtár 3., 15 18 óra Baracska Bolondos Bambi-Buli, Interaktív mesejáték

1. Bicske Tabódy-emlékest Műv. Központ 2. Ercsi Nemzetközi Gyerekkönyvnap Könyvtár 3., 15 18 óra Baracska Bolondos Bambi-Buli, Interaktív mesejáték Április 1. Bicske Tabódy-emlékest 2. Ercsi Nemzetközi Gyerekkönyvnap Könyvtár 3., 15 18 óra Baracska Bolondos Bambi-Buli, Interaktív mesejáték Faluház 7., 14 17 óra Gyúró Véradás Műv. Ház 8. Bicske Kárpátia

Részletesebben

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről Martonvásár város képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és muzeális intézményekről,

Részletesebben

Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. TANÉV

Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. TANÉV Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2015/2016. TANÉV 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR - A nemzeti köznevelésről szóló 2011.ÉVI CXC törvény

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2017. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Móczó István kiállítása 2017.01.10-01.28. Háza és 2017.01.14 9.00- Fabrikáló - kreatív kézműves

Részletesebben

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR i Kistérség Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR április május 11.-12. MindenMás Alternatív Kulturális Fesztivál 17. Húsvéti készülődés 19. Húsvéti tojáskereső 20. Locsolóbál 2 Pokla nyílt futó-

Részletesebben

2014. január - július

2014. január - július Fábiáni 2014. január - július Polgármesteri beszámoló Más szemmel... Az Iskolánkról A Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda életéből TARTALOM: Nyugdíjas Klub Az Erzsébet Otthon életéből Fábiánsebestyén Gyermekeiért

Részletesebben

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA

VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA VÁROSI AMATŐR MŰVÉSZETI CSOPORTOK 2012.ÉVI PÁLYÁZATI ELSZÁMOLÁSA Rábaköz-Hanság Működési, utazási és Kiss József Turisztikai anyagköltség (Hanság Big Band) Szent Anna Plébánia Énekes Gitáros Csoportja

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

2012. évi támogatások

2012. évi támogatások 2012. évi támogatások Sorsz. Támogatás kedvezményezettjének a neve Támogatás összege (Ft) Támogatás célja Támogatási program megvalósíátásnak helye 1. 150. sz. Galamb és Kisállattenyésztő Egyesület 50

Részletesebben

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2014. évben megítélt támogatások

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2014. évben megítélt támogatások Határozat száma Szervezetek neve Támogatás célja Megvalósítás konkrét helye Támogatás összege (Ft) SPORT TÁMOGATÁSOK 83/2014.(IV.8.) FutaPét Tömegsport - 230.000,- Ft működési cél - 200.000,- Ft Pétfürdő-Öskü

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

A Gödi Művészetoktatásért Alapítvány éves beszámolója a 2018-as költségvetési évről

A Gödi Művészetoktatásért Alapítvány éves beszámolója a 2018-as költségvetési évről A éves beszámolója a 2018-as költségvetési évről A a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti tagozatain tanuló növendékek művészetoktatásának támogatására jött létre.

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 1 509-8/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2013. szeptember 30-án megtartott üléséről 8. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J E

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 25- ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzat által 2008. évben támogatásban részesített szervezetek elszámolásáról

Részletesebben

2010. december 10 23.

2010. december 10 23. 2010. december 10 23. Helyi termékek kóstolójával, helyi és szomszédos települések ünnepi műsoraival, karácsonyi kézműves játszóházzal, kiállítással és koncerttel várják az érdeklődőket! December 10. péntek

Részletesebben

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 12-i ülésére 2. Tárgy: Lajosmizse város 2015. évi kulturális rendezvénynaptárának elfogadása Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR JANUÁR 24. Csütörtök 18:00

KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR JANUÁR 24. Csütörtök 18:00 KÖZMEGHALLGATÁS MARTONVÁSÁR 2019. 2019. JANUÁR 24. Csütörtök 18:00 I. Napirendi pont KÖLTSÉGVETÉSI KONCEPCIÓ MEGTÁRGYALÁSA MILLIÓ FORINT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖLTSÉGVETÉSI FŐÖSSZEG-VÁLTOZÁSA

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-305/2017. ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2017. június 28.-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP GM Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1.

RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP GM Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1. RENDEZVÉNYNAPTÁR HELYI IDENTITÁS ÉS KOHÉZIÓ ERŐSÍTÉSE KAPUVÁRON TOP-5.3.1-16-GM1-2017-00006 Kapuvár Városi Önkormányzat 9330 Kapuvár, Fő tér 1. 2018. december PROGRAMOK 2019-BEN KAPUVÁR TELEPÜLÉSEN ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 12-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 12-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-15/2012/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 12-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Munkaterv 2010/2011. tanév (művészeti iskola)

Munkaterv 2010/2011. tanév (művészeti iskola) Munkaterv 2010/2011. tanév (művészeti iskola) Dátum Rendezvény-Esemény Érintettek köre Felelős júl.06-12. Zabosfa Táncegyüttes Lengyelországban néptáncosok Kispéter Éva júl. 11. Aratóünnep Zákányszék Nefelejcs

Részletesebben

Földes Nagyközség rendezvény naptára (2010. év) S.sz. Időpont Rendezvény neve Helyszín 1. Január 9.

Földes Nagyközség rendezvény naptára (2010. év) S.sz. Időpont Rendezvény neve Helyszín 1. Január 9. FÖLDES NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2010. (II.25.) Kt. HATÁROZATA Földes Nagyközség 2010. évi közművelődési rendezvénytervéről A Képviselő-testület Földes Nagyközség 2010. évi közművelődési

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 5/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 5/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e Ikt. szám: Ph/511-5/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2012. március 29-én megtartott ülésének 5/2012. számú j e g y z ő k ö n y

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére 78/2015. T Á J É K O Z T A T Ó Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 23-i ülésére Tárgy: Humán Bizottság tájékoztatója a 2015. évi támogatási kérelmek elbírálásáról Előterjesztő:

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről

A Lovas Jövőjéért Egyesület. Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről Lovas Jövőjéért Egyesület Lovas, Fő u. 8. KSH azonosító: 721338 Jogállás: közhasznú Bírósági bejegyzés száma: 60.067/2009/5. A Lovas Jövőjéért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010. évi működéséről Tartalma:

Részletesebben

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet)

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet) A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára 20 (tervezet) JANUÁR 1 Zenés disznótor 2 A magyar kultúra napja FEBRUÁR Baráti találkozó Kertbarát Kör, Péti Nyugdíjas Klub előadás 1 Dance Action Gála

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: 2014. évi civil keret felosztása Előterjesztő: Nagy

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk.

Éves beszámoló 2012. A település élhetõbbé tétele szempontjából az itt élõk bevonása a község életébe az egyik legfontosabb célkitûzésünk. Éves beszámoló 2012 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Kapott támogatások és egyéb bevételek bemutatása 3. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás 4. Vagyon kimutatás a 2012. évre 5. A cél szerinti

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA ÉV

FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA ÉV FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA 2007. ÉV IDİPONT ESEMÉNY RENDEZİ INTÉZMÉNYEGYSÉG/HELYSZÍN JANUÁR 1. Újévi köszöntés Tőzijáték Hısök tere 19. Alapítványi Bál 20. Magyar Kultúra Napja 22. i ünnepség a magyar

Részletesebben

DRÁMAPEDAGÓGIAI NEVELÉST SEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY

DRÁMAPEDAGÓGIAI NEVELÉST SEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY DRÁMAPEDAGÓGIAI NEVELÉST SEGÍTŐ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008. év Kelt: Budapest, 2009. február 24. 1 TARTALOM: 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 RÁKOSKERESZTÚRI REFORMÁTUS TEMPLOMÉPÍTÉSI ALAPÍTVÁNY Székhely: 1172. BUDAPEST, Ferihegyi út 21. Adószám: 18065200-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére. KEREPES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL 2144 Kerepes, Vörösmarty u. 2., (28) 561-050 E l ő t e r j e s z t é s Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő Testületének 2012. április 26-i ülésére.... napirendi

Részletesebben

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 19-i rendes ülésére Tárgy: 2015. évi Civil keret felosztása Előterjesztő: Tóth Gyula

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

SZAKMAI ANYAG. Barátságház felújítása. FALULÁNC Kulturális és Közérdekű Szövetség 2423. Daruszentmiklós, Fő utca 61/B.

SZAKMAI ANYAG. Barátságház felújítása. FALULÁNC Kulturális és Közérdekű Szövetség 2423. Daruszentmiklós, Fő utca 61/B. SZAKMAI ANYAG Új Magyarország Vidékfejlesztési Terv keretében a 35/2013. (V.22.) VM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások

Részletesebben

Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala.

Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. 1. sz. melléklet Adatközlő neve: Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Vigyázó Sándor Művelődési Ház

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2016-2017 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához.

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2010. május 31-én megtartott soros üléséről J e

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

November 27. Műsor: Pallavicini Sándor Általános Iskola alsó tagozatos diákjai Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola tanulói

November 27. Műsor: Pallavicini Sándor Általános Iskola alsó tagozatos diákjai Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola tanulói November 27. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester Hüvös László, a Pallavicini Sándor Általános Iskola igazgatója Pallavicini Sándor Általános Iskola alsó tagozatos diákjai Térségi Alapfokú Művészeti

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat

Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM Művészeti tagozat Kisfaludy Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2851 Környe, Beloiannisz u. 1. OM 031914 Művészeti tagozat Évfolyamok Az intézmény művészeti tagozata 2007-ben kapta meg a: Kiválóra minősített

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2017. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Móczó István kiállítása 2017.01.10-01.28. Háza és 2017.01.14 9.00-2017.01.21. Háza és Magyar

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők

Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Rendezvény neve Időpontja Helyszín Kapcsolattartó neve telefonszáma Farsang 2015. február hónapban Madarász Imre Egyesített Tagintézmény vezetők Óvoda minden tagóvodájában Aprólábak Néptánc gála 2015.

Részletesebben