Közhasznúsági Jelentés (2006. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Közhasznúsági Jelentés (2006. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány"

Átírás

1 Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Székhely: 1027 Budapest, Frankel Leó u. 12. I/9A Fővárosi Bíróság 7.Pk /2005/2. Adószám: Statisztikai szám: Bankszámla: OTP Honlap: Közhasznúsági Jelentés (2006. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány átfogó célja, hogy elősegítse, támogassa Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása után az európai értékek megerősödéséhez és érvényesüléséhez elengedhetetlen helyi közösségek, civil szerveződések és autonóm állampolgárok képességeinek, erőforrásainak, lehetőségeinek fejlesztését és kiaknázását elősegítő önálló kezdeményezéseket, programokat. Az Alapítvány segítséget kíván adni a civil partnerek számára különböző ötleteik konkrét fejlesztési projektté érleléséhez, illetve azok megvalósításához. Ennek során nagy hangsúlyt szeretne fektetni a megértés, az együtt gondolkodás és együttműködés, illetve a nyílt kommunikáció és információcsere módszereire, eszközeire. 1. TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2006-BAN VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL 1.1. Beadott pályázatok A év nyarán bejegyzett Alapítvány működésében a 2006-os év volt az első teljes év. A közhasznú civil szervezet 2006-ban - amellett, hogy tovább erősítette jogi, személyi és infrastrukturális hátterét - megkezdte a célkitűzéseihez szorosan illeszkedő szakmai munkát. A Kuratórium év végi ülésén hozott határozatoknak megfelelően benyújtotta első pályázatait. Az alapítvány 2006-ban az alábbi pályázatokon vett részt: - Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium: Zöld Forrás pályázat; - VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.: Interreg III/A (HU/SK/UA) pályázat (partner: Tiszaháti Területfejlesztési Önkormányzati Társulás); - Holland Nagykövetség: Matra KAP-2006 pályázat; - Promei Kht.: Norvég Alap pályázati kiírás (partner: Országos Gyermekvédő Liga); - Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH): Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési program pályázat (partnerek: ELTE Pszichológia Tanszék, Országos Egészségfejlesztési Intézet és EMEGY Egyesület); - VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht.: Magyarország - Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (partner: Szatmárért Egyesület) - Nemzeti Fejlesztési Ügynökség - Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Közösségi Kezdeményezés Irányító Hatóság (HEFOP IH): HEFOP/ /1 a nők munkaerőpiacra való visszatérésének ösztönzése 2. komponens: A nők vállalkozóvá válásának támogatása, a női vállalkozások megerősítése, fejlesztése pályázat (partner: Szatmárért Egyesület) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Honlap: 1

2 1.2. Pályázati kiírásokra kidolgozott és benyújtott közhasznú projektek A középiskolások környezettudatos gondolkodásának erősítése (2006.) A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöldforrás pályázati kiírására olyan projektet dolgoztunk ki, amelynek célja a középiskolai korosztály környezettudatosságának növelése, a környezeti információkhoz való hozzájutás segítése, a környezeti veszélyforrásokat bemutató ismeretek terjesztése, ezen keresztül környezetünk megóvása, védelme volt. Az ismereteket egy 5 fordulós középiskolai verseny keretében terveztük átadni. KKV-k fejlesztése a Tiszahát kistérségben (2006.) Kétlépcsős projektet dolgoztunk ki a Tiszahát kistérség számára, amelynek célja az volt, hogy alapot teremtsünk az ukrán-magyar határ két oldalán tevékenykedő KKV-k szervezett, hosszú távon is fenntartható keretek között megvalósuló együttműködésének kialakításához, közös projektfejlesztési lehetőségeinek kiaknázásához. Az I. ütemben a KKV-k határon átnyúló fejlesztési lehetőségeit felmérő tanulmány, a kapcsolatfelvétel és az információáramoltatás beindítását célzó képzések és workshopok, míg a II. ütemben a tanulmány részeként elkészült akcióprogram megvalósítása a cél. Esélyegyenlőség az egészségfejlesztés területén (2006.) A Holland Nagykövetség MATRA KAP pályázati kiírására olyan projektet dolgoztunk ki, amelynek célja a kistelepülésen élő középiskolás korosztály egészséges életmóddal kapcsolatos ismereteinek növelése volt. NON-STOP Mentálhigiéné (2006.) Az Országos Gyermekvédő Liga partnereként a Norvég Alap pályázati kiírásra olyan projektet dolgoztunk ki, amelynek célja a éves korosztály mentálhigiénés ellátásának javítása, a mentálhigiéné társadalmasítása, hiánypótló szolgáltatás létrehozása volt. Felmértük a szükségleteket, megvizsgáltuk a jelenleg működő szolgáltatásokat és ezek alapján az alábbi tevékenységek megvalósítását tűztük célul: - Non-stop mentálhigiénés ambulancia üzemeltetése éveseknek, Gyulán, Dombóváron és Budapesten. - A projekt honlapján on-line tanácsadás és információ-szolgáltatás. - Kékszám üzemeltetése: segítségnyújtás krízishelyzetben, információátadás a mentálhigiénés segítségnyújtó helyekről és a problémákról. - Országos mentálhigiénés roadshow a célcsoportnak, valamint az érintett szülőknek és szakembereknek (Budapest, Eger, Nyíregyháza, Gyula, Dombóvár és Szombathely). Munkahelyi dohányzásról leszokást támogató program (2006.) Az ELTE pszichológia tanszékével, az Országos Egészségfejlesztési Intézettel, valamint az EMEGY egyesülettel partnerségben a Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési program pályázati kiírásra olyan projektet dolgoztunk ki, amelynek keretében munkahelyi dohányzásról leszokást támogató csoportos programot fejlesztünk ki a hazai és nemzetközi tapasztalatok beépítésével. KKV-k határon átnyúló együttműködésének ösztönzése a magyarországi Fehérgyarmati Kistérség és a romániai Szatmár Megye területén - I. ütem (2006.) A projekt Magyarországon a Fehérgyarmati Kistérséget, Romániában Szatmár Megye területét érinti. Mindkét térség határmenti terület, melyek periférikus fekvésük miatt lemaradtak a kelet-közép európai rendszerváltást követő gazdasági fejlődésben. A kétlépcsős projekt I. ütemének célja a KKV-k határon átnyúló fejlesztési lehetőségeit felmérő szakmai tanulmány elkészítése, illetve képzés és szakmai workshopok szervezése a kapcsolatfelvétel és az információáramlás beindítására. HEFOP Női vállalkozók kapacitás- és hálózatfejlesztése, pályázói potenciáljának erősítése a Fehérgyarmati Kistérségben (2006.) A projekt közvetlen célja a fehérgyarmati kistérség női vállalkozásainak megerősítése vállalkozás fejlesztését célzó képzés és hálózatépítés segítségével, valamint vállalkozás indítását tervező, a munkaerőpiacról huzamosabb ideje távol lévő nők segítése a vállalkozásalapításban. Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Honlap: 2

3 Partnerségben a Szatmárért Egyesülettel az alábbi tevékenységek megvalósítására kerül sor: órás, gyakorlatorientált vállalkozói képzést indítunk, - női vállalkozók klubot szervezünk, - KKV portált hozunk létre, valamint - tanácsadási és pályázatfigyelési szolgáltatásokat biztosítunk Szakmai tevékenységek Tiszazug kistérség foglalkoztatási stratégiájának honlapja (2006.) A Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulása megbízásából, a már korábban elkészült kistérségi honlaphoz kapcsolódva elkészítettük a kistérség ROP /37 regisztrációs számú pályázatához kapcsolódó internetes oldalakat. A Regionális Operatív Programból finanszírozott projekt célja a kistérség foglalkoztatási stratégiájának kidolgozása. A honlap a URL-en érhető el. HEFOP monitorozása ( ) Az Egészségügyi Minisztérium/Strapi által kiírt nyílt közbeszerzési eljárás keretében a HitesyBartuczHollai Euroconsulting Kft. - Hydea Tanácsadó Kft. konzorciuma nyerte el az EU Strukturális Alapok Európai Szociális Alapjából támogatott projektek szakmai monitoringja tárgyú pályázatot. A nyertes konzorcium szakértői közé a Jövőkerék Közhasznú Alapítvány szakértőjét is beválogatták. A projektben a 2.2. intézkedés alá tartozó nyertes pályázatok szakmai monitorozásában 2007 januárjáig vettünk részt Partnerség fejlesztése, együttműködés Az Alapítvány 2006-ban jelentős energiákat fektetett partnerkapcsolatainak fejlesztésébe. A pályázatok szakmai anyagainak kidolgozásában és azok benyújtásában számos partnerrel működött, működik együtt. Az európai értékek megerősödéséhez és érvényesüléséhez elengedhetetlen partnerség szellemében az alábbi szervezetekkel és intézményekkel építettünk ki munkakapcsolatot: - Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület (EMEgy), honlap: - Fiatal Térségfejlesztők Egyesülete (FTE), honlap: - Filmműhely Alapítvány (Budapest), - Kapaszkodó Szociális Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ (Dombóvár), - Kárpát-medencei Műhely Alapítvány (Pécs), - Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI), honlap: - Országos Gyermekvédő Liga (OGYL), honlap: - Pejkó Lovas Egyesület (Budakalász), - Szatmárért Egyesület (Tiszabecs), - Tiszaháti Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (Tiszabecs), - Tiszazugi Települések Szövetsége (Kunszentmárton), honlap: Működési környezet (jogi, személyi és infrastrukturális háttér) Annak ellenére, hogy 2006-ban még nem sikerült pályázaton működési támogatást elnyerni az alábbi eredményeket sikerült elérni: - az Alapítvány stabilan és jogszerűen végzi tevékenységét. Minden szükséges azonosítóval (pl. KSH szám), adószámmal, banki folyószámlával, stb. rendelkezik; - elkészült a Jövőkerék Közhasznú Alapítvány hivatalos honlapja: - elkezdődött az Alapítvány logójának megtervezése; - a könyvelést a szakszerűen, megbízhatóan és pontosan dolgozó Klein és Szedlár Kft. végzi; Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Honlap: 3

4 - jelentős létszámú, megbízható, önkéntes munkát végző szakértői kört sikerült az Alapítvány céljai mögé állítani. A magasan képzett külső szakértőink fontos segítséget nyújtanak a működéshez és a pályázatok benyújtásához. Szakértőink szakmai tapasztalata, rövid bemutatkozása az interneten is olvasható: - a hiányos infrastrukturális háttér - számítógép, szélessávú internet kapcsolat, nyomtató, szkenner, oktatási segédeszközök, stb. - ellenére az önkéntes támogatóink biztosítják a működéshez szükséges erőforrásokat. A kiszolgáltatottságunk csökkentésére és a működés feltételeinek stabil biztosítására 2007-ben az Alapítvány már pályázatot nyújthat be működési támogatás elnyerésére a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Közép-Magyarországi Kollégiumához. 2. Költségvetési támogatás felhasználása Az Alapítvány 2006-ban nem kapott és nem használt fel költségvetési támogatást. A felhasznált költségvetési támogatások összege 0 Ft. 3. Vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás Tárgyévi eredmény alaptevékenységből -59 eft. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből 124 eft. A saját tőke december 31-én 352 eft. 4. Cél szerinti juttatások kimutatása Az Alapítvány 2006-ban tevékenységei keretében nem nyújtott sem pénzbeli, sem egyéb, nem pénzbeli szolgáltatást. A cél szerinti juttatások összege 0 Ft. 5. Támogatások mértéke Az évi CLVI tv a (3) bekezdés e) pontja szerint az Alapítvány 2006-ban nem kapott támogatást központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalaptól, helyi önkormányzattól, települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől. A kapott támogatások összege 0 Ft. 6. Vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások Az Alapító Okirat 7. pontja szerint az Alapítvány kezelő szerve annak kuratóriuma. Az Alapítvány vezető tisztségviselői a kuratórium tagjai. Az Alapítvány vezető tisztségviselőinek 2006-ban sem pénzbeli, sem egyéb, nem pénzbeli juttatást nem adott. A vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások összege 0 Ft. Budapest, április 27. Farkas Tamás Kuratóriumi elnök, képviselő Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Honlap: 4

5 7. Számviteli beszámoló A beszámoló a Jövőkerék Közhasznú Alapítvány hatályos számviteli jogszabályok szerint elkészített egyszerűsített éves beszámolója alapján készült Mérleg KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ EGYÉB SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE Vállalkozás megnevezése: Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Címe: 1027 Budapest, Frankel Leó utca 12. Bírósági bejegyzési száma: 60571/2005 Statisztikai számjele: Adószáma: Az eredménykimutatás időszaka : év Adatok E Ft-ban Előző időszak Előző időszak korrekciója Tárgyidőszak A. Befektetett eszközök (2-4. sorok) I. Immateriális javak 0 0 II. Tárgyi eszközök 0 0 III. Befektetett pénzügyi eszközök 0 0 B. Forgóeszközök (6-9. sorok) I. Készletek 0 0 II. Követelések III. Értékpapírok 0 0 IV. Pénzeszközök C. Aktív időbeli elhatárolások ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) ÖSSZESEN (1.+5. sor) D. Saját tőke ( sorok) I. Induló tőke / Jegyzett tőke II. Tőkeváltozás / Eredmény 0-13 III. Lekötött tartalék 0 0 IV. Értékelési tartalék 0 0 V. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből VI. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből E. Céltartalékok F. Kötelezettségek ( sorok) I. Hátrasorolt kötelezettségek 0 0 II. Hosszú lejáratú kötelezettségek 0 0 III. Rövid lejáratú kötelezettségek G. Passzív időbeli elhatárolások FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) ÖSSZESEN ( sor) Budapest, április 25. Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Honlap: 5

6 7.2. Eredmény Közhasznú egyéb szervezet közhasznú eredménykimutatása Vállalkozás megnevezése: Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Címe: 1027 Budapest, Frankel Leó utca 12. Bírósági bejegyzési száma: 60571/2005 Statisztikai számjele: Adószáma: Az eredménykimutatás időszaka : Adatok e Ft-ban Előző időszak Előző évek korrekciója Tárgyidőszak A. Összes közhasznú tevékenység bevétele Közhasznú célú működésre kapott támogatás a., alapítótól 0 0 b., központi költségvetésből 0 0 c., helyi önkormányzattól 0 0 d., egyéb Pályázati úton elnyert támogatás Közhasznú tevékenységből származó bevétel Tagdíjból származó bevétel Egyéb bevétel 0 2 B. Vállalkozási tevékenység bevétele C. ÖSSZES BEVÉTEL (A+B) D. Közhasznú tevékenység ráfordításai Anyagjellegű ráfordításai Személyi jellegű ráfordítások 0 0 Értékcsökkenési leírás 0 0 Egyéb ráfordítások 0 1 Pénzügyi műveletek ráfordításai 0 0 Rendkívüli ráfordítások 0 0 E. Vállalkozási tevékenység ráfordításai Anyagjellegű ráfordításai Személyi jellegű ráfordítások 0 0 Értékcsökkenési leírás 0 0 Egyéb ráfordítások 0 0 Pénzügyi műveletek ráfordításai 0 0 Rendkívüli ráfordítások 0 0 F. ÖSSZES RÁFORDÍTÁS (D+E) G. ADÓZÁS ELŐTTI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY (B-E) H. Adófizetési kötelezettség 0 24 I. TÁRGYÉVI VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY J. TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ EREDMÉNY (A-D) Budapest, április 25. P.H. Tájékoztató adatok A. Személyi jellegű ráfordítások Bérköltség 0 0 ebből:-megbízási díjak tiszteletdíjak Személyi jellegű egyéb kifizetések Bérjárulékok 0 0 B. A szervezet által nyújtott támogatások 0 0 Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Honlap: 6

Közhasznúsági Jelentés (2007. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány

Közhasznúsági Jelentés (2007. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Székhely: 1027 Budapest, Frankel Leó u. 12. I/9A Fővárosi Bíróság 7.Pk.60.571/2005/2. Adószám: 18121214-2-41 Statisztikai szám: 18121214-9133-569-01 Bankszámla: OTP 11702036-20706856

Részletesebben

Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 2011.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK

Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 2011.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK Jövőnk nukleáris energetikusáért alapítvány 211.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SZÁMSZAKI ADATOK Az alapítvány neve: JÖVŐNK ENERGETIKUSÁÉRT ALAPITVÁNY Képviselők neve: Dr. Csom Gyula Budapest Dr. Bihari Péter

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Beszámolási időszak: 01.01. - 12.31 AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI: Alapítás éve: 2008. Működés kezdete: 2009.02.04. Bírósági bejegyzés száma: 9. Pk.60.716/2008/2. Bejegyezte: Fővárosi Bíróság

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. 01. 01.-2011. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b) Eredménylevezetés

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 8 9 5 5 4 9 1 9 9 3 3 3 7 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 8 év DEMOKRATIKUS IFJÚSÁGÉRT

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS GYERMEKVARÁZS ALAPÍTVÁNY 8800 Nagykanizsa, Teleki u. 7/C KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évről Készítette: Naprakész Könyvelő és Szolgáltató Egyesület Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15.

FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY 1061. BUDAPEST, PAULAY EDE UTCA 15. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május 30. Steven Johnson képviselő FIATALOK KÜLDETÉSSEL ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 1 év NAGYMAROS VÁROS FEJLESZTÉSÉÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY egyéb szervezet megnevezése 2626 NAGYMAROS, FŐ TÉR

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 9 6 7 5 9 1 9 9 5 2 9 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 3 egyéb szervezet megnevezése 125 Budapest

Részletesebben

2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló

2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Közhasznúsági jelentés 1. számú melléklete 18693001-1-13 Pk.60.266/2001 Ceglédi Őszikék Szociális Alapítvány 2700 Cegléd Bajcsy-Zs. u. 1 2010. évi Egyszerűsített éves beszámoló Tartalma: Egyszerűsített

Részletesebben

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM

Gyerekszem Művészeti Egyesület EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM 1 8 1 2 7 2 7 2 9 1 3 3 5 2 9 0 KSH 1 1 5 6 / 0 7 NYILVÁNTARTÁSI SZÁM Gyerekszem Művészeti Egyesület 1012 Budapest, Kuny Domokos u. 1. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2010. Egyszerűsített éves beszámoló

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentése

2010. évi Közhasznúsági jelentése A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 4954 Sonkád, Rákóczi u. 36. i Közhasznúsági jelentése Sonkád, 2011.03.21. Róka Edit Alapítvány elnöke 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Sonkádi Európa

Részletesebben

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 18329394995692 statisztikai számjel ORMÁNSÁG SZÍVE KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 26 Székhely: 7838 Vajszló Rákóczi u 1 Adószám: 183293-1-2 Statisztikai számjel: 183293-9499-569-2

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1. Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3.

Egyszerűsített éves beszámoló 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1. Szkéné Színház Nonprofit Közhasznú Kft. 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3. 1 2 4 5 9 4 1 8 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 3 5 3 5 1 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1111 Budapest Műegyetem rkp. 3., 1-463-3970 2013.

Részletesebben

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT 2011. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT.

Részletesebben

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS SIKERES GAZDASÁGÉRT KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2007. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Készítette: Alf Martienssen elnök sk. - 2 - T A R T A L O M 1. A 2007. évi számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület

A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Közhasznúsági jelentés 1/9. oldal Közhasznúsági Jelentés az A Fekete Gyémánt Fúvószenekarért Egyesület 2010. évi működéséről A szervezet

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011.02.23-2011.12.31. Budapest, 2012. 2 T a r t a l o m 1. A Bókay Gyermekklinikáért Kiemelten Közhasznú

Részletesebben

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés

Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány. 2011. évi Közhasznúsági jelentés Amerikaiak a Magyarokért Alapítvány 2011. évi Közhasznúsági jelentés Címe: 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky u. 9. Bírósági végzés száma: 61194 Statisztikai száma: 18023099-9499-569-01 Közhasznúság fokozata:

Részletesebben

2010. évi Közhasznúsági jelentés

2010. évi Közhasznúsági jelentés Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint 18028049-1-13 i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint, 2011. május 10. képviselő 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A szervezet ben gazdálkodásáról a számviteli

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Név: " Koháry István " Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. Adószám: 18354517-1-03 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló ( Korm.rendelet

Részletesebben

Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület 1039 Budapest, Barátpatak u. 6/B. i Közhasznúsági jelentése Budapest,2012.március 7. A Magyar Hangszermíves Céh Közhasznú Egyesület Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁSA 7.Pk.60.080/2009/2. A vállalkozás megnevezése 1021 Budapest, Szerb Antal utca 8. A vállalkozás címe, telefonszáma KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZET KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJÁNAK MÉRLEGE ÉS

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.év

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.év Név: " Koháry István " Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Piaristák tere 5. Adószám: 18354517-1-03 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.év Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I. Közhasznú éves beszámoló ( Korm.rendelet

Részletesebben

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom

KERESZTÚRI REFORMÁTUS MISSZIÓ ALAPÍTVÁNY. Tartalom KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Székhely: 1173. BUDAPEST, Pesti út 31 Adószám: 18195998-1-42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú alapítvány Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért Közhasznúsági jelentés 2011. évre

Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért Közhasznúsági jelentés 2011. évre Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért Közhasznúsági jelentés 2011. évre Készítette: 2012. április 20. Alapítvány a klinikai biostatisztikai színvonal emeléséért 1138 Budapest, Népfürdő

Részletesebben

Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése

Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Napsárkányok Kajak-kenu és Sárkányhajó Klub 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. április 09. Kállay Kristóf elnök A Napsárkányok Közhasznúsági jelentése

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló 2011

Egyszerűsített éves beszámoló 2011 Közhasznúsági jelentés 1. sz. melléklete Pk.60.147/2007/2 Szent Kristóf Természetjáró Egyesület 8622 Szántód Iskola u.9. Egyszerűsített éves beszámoló 2011 Tartalma: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredménykimutatás

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009. év. Klímabarát Települések Szövetsége

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009. év. Klímabarát Települések Szövetsége 18135365-1-41 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 29. év Klímabarát Települések Szövetsége 138 Budapest, Templom utca 64. Budapest, 21. január 11.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Adószám: 18259089-1-43 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12215. Közhasznúsági jelentés 2007. Fordulónap: 2007. december 31. Beszámolási időszak: 2007. január 01. - 2007. december 31.

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 1 8 0 0 0 6 2 7-1 - 4 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet

Részletesebben

Készült: 2012. április 26... aláírás

Készült: 2012. április 26... aláírás Adószám: 18131677-1-41 Statisztikai számjel: 18131677-9499-569-01 Székhely: 1135 Budapest, Szent László út 15. V/8. EUROPA VARIETAS ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. Készült: 2012. április 26....

Részletesebben

TASSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET 6098 Tass, Dózsa György út 24.

TASSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET 6098 Tass, Dózsa György út 24. TASSI HELYTÖRTÉNETI EGYESÜLET 6098 Tass, Dózsa György út 24. 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Tass, 2012. február 24. Gubacsi István elnök ph. Tassi Helytörténeti Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2011-

Részletesebben

Közhasznúsági Jelentés (2008. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány

Közhasznúsági Jelentés (2008. év) Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Jövőkerék Közhasznú Alapítvány Székhely: 1021 Budapest, Kuruc u. 8. Fővárosi Bíróság 7.Pk.60.571/2005/2. Adószám: 18121214-2-41 Statisztikai szám: 18121214-9133-569-01 Bankszámla: OTP 11702036-20706856

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2011 Nagykanizsa, 2012. május T a r t a l o m 1. A Dél-Zalai Civil Fórum Egyesület számviteli beszámolója 2. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:../2013.K KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2012. évi gazdálkodásáról Jóváhagyom:... elnök 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI

Részletesebben

MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése MTH Magyar Túra Hajó Közhasznú Vitorlás Egyesület 2400 Dunaújváros, Semmelweis utca 1. III./12. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Dunaújváros, 2012. május 19. Katona Dániel elnök Az MTH Magyar Túra Hajó

Részletesebben

2012. évi Közhasznúsági jelentés

2012. évi Közhasznúsági jelentés Törökbálinti Városőrség Polgárőr Egyesület, Törökbálint Adószám: 18028049-1-13 Bírósági végzés száma: 13.Pk.60.467/2009/6.sz. Képviselő neve: Géczy Krisztián i Közhasznúsági jelentés Kelt: Törökbálint,

Részletesebben

2009. évi közhasznúsági jelentés

2009. évi közhasznúsági jelentés Alapítva: 1986 M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ SZERVEZET Székhely: 1221 Budapest Leányka u. 34. III/21. Adószám: 19004909-2-43 Telefon/Fax: (1) 229-3542 Levélcím: Segítő Kéz Iroda

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2014 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe Nagykanizsa,

Részletesebben

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület

Kozmikus Tudat Közhasznú Egyesület 1 8 7 2 5 5 6 4-9 4 9 9-5 2 9-1 3 Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2009. augusztus 18. - 2009. december 31. 2009 Kelt Budapest, 2010. május 31. P. H. A vállakozás

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 1 8 2 4 4 6 8 6 9 0 5 6 9 0 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 egyéb szervezet megnevezése

Részletesebben

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖRZETI TŰZOLTÓ EGYESÜLET LETENYE 8868 Letenye, Kossuth L. u.58. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013 évről Készítette: Talentum Kontakt kft 2014-04-22 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY

DR. SZAKÁL SÁNDOR ALAPÍTVÁNY 1 1 0 1-4 - - 1 00 PÁPA, MÁRCIUS 1. TÉR. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 20. január 01. - 20. december 31. 20 Kelt Pápa, 2012. január 31. P. H. Az adatok 0 könyvvizsgálattal

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szociális Háló Egyesület 7960 Sellye Batthyány u. 4. Közhasznúsági fokozat: Kiemelten közhasznú Közhasznúsági végzés: Pk. 60.163/1995/22 2008.év Tartalom: I. Közhasznú beszámoló

Részletesebben

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Csillagjáró Fejlesztőház Nonprofit Közhasznú Kft 2040 Budaörs, Csillag u. 1. Statisztikai számjel: 22962227-8891-572-13 Cégjegyzékszám: 13-09-140849 2011. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Budaörs, 2012. március

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója. Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet megnevezése 1 8 0 0 0 6 2 7-1 - 4 3 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 2 Két Kéz Segítő Alapítvány egyéb szervezet

Részletesebben

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010.

KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010. FALUNKÉRT, ISKOLÁNKÉRT, GYERMEKEINKÉRT ALAPÍTVÁNY 2615, Csővár, Kinizsi út 53/A. KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2010. I. Számviteli beszámoló MÉRLEG 2010. ÉV Adatok e Ft-ban Sorsz. Tétel megnevezése Előző évi Önrevízió

Részletesebben

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y

M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y M E N E D É K A L A P Í T V Á N Y Ki e melkedően közhaszn ú szervezet 1 2 21 Budapest L eá nyk a u 34. 3/21. Telefon / Fax: 1/229-3542 A kuratórium elnöke: Kovács Zoltán 2010. évi közhasznúsági jelentés

Részletesebben

FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT

FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS FACULTAS Közhasznú Nonprofit Kft 2010. évi tevékenységéről (készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény 19. előírásai szerint) FACULTAS KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT

Részletesebben

adatok eft-ban Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

adatok eft-ban Sor A tétel megnevezése Előző év Tárgyév 1. SZ. MELLÉKLET AZ PILI ALAPÍTVÁNY SZÁMVITELI BESZÁMOLÓJA 18896053-8040-569-01 Statisztikai számjel 167 Nyilvántartási szám PILI Alapítvány Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE adatok eft-ban Sor A tétel

Részletesebben

1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET

1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET 1 2 P K 6 0 0 1 1 2 0 0 5 3 Bírósági végzés száma 1427 VÍZILABDA SPORTEGYESÜLET 2014. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest, 2015. május 4. Tartalomjegyzék: I. Számviteli beszámoló II. III. IV. Költségvetési

Részletesebben

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése

A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet. 2012. évi közhasznúsági jelentése A Byblos Alapítvány közhasznú szervezet székhely: 1026 Budapest, Pasaréti út 66/b a.sz.: 18132283-1-41 2012. évi közhasznúsági jelentése Hudecz András a Kuratórium elnöke 2013. május 18. A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány

Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány A számviteli törvény szerinti Közhasznú szervezetek egyszerűsített beszámolója 2010. év Hajós Alfréd Általános Iskola Alapítvány Gödöllő, 2011. március 8. Közhasznúsági jelentés 2010. A Hajós Alfréd Általános

Részletesebben

Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés

Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés Virtuális Plébánia Alapítvány Közhasznúsági jelentés Készítette: Wünsch Kft. 2012.02.18. Virtuális Plébánia Alapítvány 1136 Budapest, Hollán Ernő utca 38/a 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2011. január 1. - 2011. december 31. I. A szervezet alapadatai 1. Név: Ars Erotica Alapítvány 2. Igazgató: Mester Dóra Djamila 3. Székhely: 1024.Budapest Keleti K.u.33.I/4. 4. Adószám:

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság Az élmény önmagát írja; az ötletet te írod. Márai Sándor Közhasznúsági jelentés 2010. július 17-2010. december 31. Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság (KERT)

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2012 év Tüttő János Nótaklub Közhasznú Egyesület egyéb szervezet megnevezése 8800 Nagykanizsa, Munkás u. 1/B címe

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2011 Magánorvosok Országos Szövetsége (MAOOSZ) 1135 Budapest, Kerekes utca 9. 5/7. Közhasznúsági jelentés részei: 1. Számviteli beszámoló 2. Költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Nemzeti Zenede Alapítvány. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 18198898 8552 569 01 Nemzeti Zenede Alapítvány 1065 Budapest, Nagymező utca 1. Közhasznú alapítványok, közhasznú közalapítványok közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 2009 A közzétett adatok könyvvizsgálattal

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló (egyszerűsített mérleg, eredménylevezetés) Közhasznúsági melléklet

Egyszerűsített beszámoló (egyszerűsített mérleg, eredménylevezetés) Közhasznúsági melléklet A szervezet megnevezése: Földrajzos Klub a Hallgatókért és a Tudományért Egyesület A szervezet címe: 1154 Budapest, Kisrákos utca 54/a. Bírósági bejegyzés száma: Egyszerűsített beszámoló (egyszerűsített

Részletesebben

Közhasznú jelentés és pénzügyi beszámoló 2011.

Közhasznú jelentés és pénzügyi beszámoló 2011. Martfűi Városi Sportegyesület 5435 Martfű, Strand út 3. Adószám: 19866358-1-16 Közhasznú jelentés és pénzügyi beszámoló 2011. KIMUTATÁS A VEZETŐ TISZTSÉGVISELŐKNEK NYÚJTOTT JUTTATÁSOKRÓL Juttatás megnevezése

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18125861-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 14.Pk.61.013/2006 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

2013. évi. Közhasznúsági jelentése

2013. évi. Közhasznúsági jelentése ŐRI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG JÖVŐJÉÉRT ALAPÍTVÁNY i Közhasznúsági jelentése Az Őri Református Egyházközség Jövőjéért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Az Alapítvány

Részletesebben

Segítőszándék Alapítvány. Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerüsített éves beszámolója 2011

Segítőszándék Alapítvány. Kettős Könyvvitelt vezető egyéb szervezetek közhasznú egyszerüsített éves beszámolója 2011 Statisztikai számjel: Bejegyzés száma: 1 8 1 1 4 5 1 7 9 4 9 9 5 6 9 1 16.PK.6. 512/24/2.9277 A vállalkozás megnevezése: Segítőszándék Alapítvány A vállalkozás címe: 147. Budapest, Battyhyány utca 11/a.

Részletesebben

ÉSZAKBALATONI EBMENTŐ EGYESÜLET 8248 Veszprémfajsz, Fő utca 27. 2014. évi Közhasznúsági jelentése

ÉSZAKBALATONI EBMENTŐ EGYESÜLET 8248 Veszprémfajsz, Fő utca 27. 2014. évi Közhasznúsági jelentése ÉSZAKBALATONI EBMENTŐ EGYESÜLET 8248 Veszprémfajsz, Fő utca 27. Alakulás időpontja: 2007.10.31. Célja szerinti besorolás: Állatvédelem Adószám: 19382278-1-19 Statisztikai számjel: 193832278-9499-529-19

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év.

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év. Név: Őszidő Alapítvány Székhely: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Adószám: 18410061-1-05 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2012 év. Tartalma: 1. Számviteli beszámoló I/A. Mérleg I/B. Eredménykimutatás (és

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012 Profilantrop a Kultúrantropológia Társadalmi Hasznosításáért Egyesület székhely: 1137 Budapest, Szent István krt. 26. 3/25. adószám:18125191141 közhasznúsági fokozat: közhasznú

Részletesebben

Fiatal Kutatók Egyesülete 1056 Budapest, Belgrád rkp. 22. 2011. évi Közhasznúsági jelentése

Fiatal Kutatók Egyesülete 1056 Budapest, Belgrád rkp. 22. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Fiatal Kutatók Egyesülete 1056 Budapest, Belgrád rkp. 22. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012. május 28. dr. Kovács Tamás Elnök Fiatal Kutatók Egyesülete Közhasznúsági jelentése a 2011-es

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Akadálymentes Tanulásért Alapítvány 2009. évi Közhasznúsági jelentése Nyíregyháza, 2010. március 01. 2 AZ Akadálymentes Tanulásért Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2009-es esztendőről

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Csillogó Gyermekszemek Alapítvány 4100 Berettyóújfalu Vass Jenő u. 8. 2011. évi Közhasznúsági jelentése Gálné Tóth Klára elnök 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ A Csillogó Gyermekszemek Alapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 18188394-2-42 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 60953/2005 EgÉszsség, PRevenció, BizTonság, Életmód, Közbiztonság (ÉRTÉK-REND) Alapítvány 1161 Budapest, Baross utca 191 A Közhasznúsági

Részletesebben

SM Betegek Gy-M-S M. Egyesülete

SM Betegek Gy-M-S M. Egyesülete 1 2 3 2 2-4 - 5 2-0 0 Töltéstava, Petőfi út 51. Közhasznú Egyéb Szervezet Egyszerűsített Éves Beszámolója Éves zárómérleg 2014. január 01. - 2014. december 31. 2014 Kelt Töltéstava, 2015. május 2. P. H.

Részletesebben

A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014. évről

A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014. évről A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014. évről Pécs, 2015. február 24. Arató Csongor elnök 1 A Pécsi Túrakerékpáros és Környezetvédő Klub Közhasznúsági jelentése a 2014.

Részletesebben

KUKA Környezetvédelmi és Újrafelhasználó Közhasznú Alapítvány. 2010. évi Közhasznúsági jelentése

KUKA Környezetvédelmi és Újrafelhasználó Közhasznú Alapítvány. 2010. évi Közhasznúsági jelentése KUKA Környezetvédelmi és Újrafelhasználó Közhasznú Alapítvány 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. május 9. Dr. Huszák Gáborné KUKA Környezetvédelmi és Újrafelhasználó Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2013.

Közhasznúsági jelentés 2013. Adószám: 18128204-1-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: 12.Pk.60.535/2007 1053 Budapest, Ferenczy István utca 28. 5. 4. 2013. Fordulónap: 2013. december 31. Beszámolási időszak: 2013.

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Tíz Gira Kft 2008. március 1. TEVAN Alapítvány 1146 Budapest, Cházár András u. 15. 2007. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2008. március 1. WOLNER KRISZTINA elnök

Részletesebben

2012 évi 2012. 01. 01. - 2012. 12. 31.

2012 évi 2012. 01. 01. - 2012. 12. 31. J Hajlék Nélküliek Jövőjéért Alapitvány az egyéb szervezetmegncvezése 1045 Budapest. Berlini út 47-49. az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. 01. 01. - 2012. 12. 31.

Részletesebben

2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ

2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE 2011. ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Tartalom: Egyszerűsített mérleg Közhasznú eredmény-kimutatás 7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 77. Fordulónap: 2011.12. 31.

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S Moravcsik Alapítvány K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2009 Budapest, 2010. 2 T a r t a l o m 1. A szervezet alapadatai 2. A Moravcsik Alapítvány számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

2008. évi Közhasznúsági jelentése

2008. évi Közhasznúsági jelentése ARWEN torna Női egészségért! Közhasznú Alapítvány 296 Üröm, Tücsök köz 1/A, 2.em. 12. 28. évi Közhasznúsági jelentése Üröm, 29. március 11. Németh Tünde elnök ARWEN torna Női egészségért! Közhasznú Alapítvány

Részletesebben

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009.

Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója. 2009. Egyesület címe: 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 97. 3/7 Egyesület adószáma: 18474660-1-06 Dél-Alföldi Eurotender, Ifjúsági, Kulturális, Oktatási és Környezetvédelmi Egyesület közhasznú egyszerűsített beszámolója

Részletesebben

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4.

Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület 8960 Lenti, Bottyán J. utca 3. II/4. 2010. évi Közhasznúsági jelentése 1 Négy Kos Hagyományőrző és Íjász Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója

Az Új Magyar Zene Egyesülete. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 181899 9499 29 1 Az Új Magyar Zene Egyesülete 167 Budapest, Podmaniczky u. 31. Közhasznú társadalmi szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolója 211 A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek

Részletesebben

2008. évi közhasznúsági jelentés

2008. évi közhasznúsági jelentés Ökováros Alapítvány 4025 Debrecen, Mácsai Sándor u. 6/b. 2008. évi közhasznúsági jelentés Debrecen, 2009. május 24. Ecsedi Zsolt elnök Az Ökováros Alapítvány Közhasznúsági jelentése a 2008-as esztendőről

Részletesebben

Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület

Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület BODOR KARATE ÉS REKREÁCIÓS KÖZHASZNÚ SPORTEGYESÜLET 6724 Szeged, Körtöltés u. 52. i Közhasznúsági jelentése 1 A Bodor Karate és Rekreációs Közhasznú Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

Szervezet neve: Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Ikt. Sz.:.. /2006.K Jóváhagyom:.. elnök KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a Hajdú- Bihar Megyei Mérnöki Kamara 2005. évi gazdálkodásáról 1 KIMUTATÁS A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI

Részletesebben

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése

Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Élő Kövek Alapítvány 8056 Bakonycsernye Dózsa Gy. út 1. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Bakonycsernye 2014..május 14. Szabó János elnök Közhasznúsági jelentése a 2013-as esztendőről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. DECEMBER 31. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek számára

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2011. DECEMBER 31. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek számára 0 8 7 2 4 4 0 8-9 3 1 2-5 2 9-0 1 Statisztikai számjel 1 8 2 4 4 2 7 4-2 - 4 1 Adószám A vállalkozás megnevezése: "Ha megvetted, tekerd!" Egyesület A vállalkozás címe, telefonszáma:. DECEMBER 31. KÖZHASZNÚ

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010 évi. Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány. Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2010 évi. Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány. Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010 évi Református Elemi Iskola és Szeretetotthon Alapítvány Székhelye: 5530 Vésztő, Bartók Béla tér 6 Adószáma: 19061175-1-04 Közhasznúsági fokozat: Közhasznú alapítvány 1./ Számviteli

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. 2 0 0 9 ÉV Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

Részletesebben

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 4 5 0 5 9 6 9 4 9 9 5 6 9 0 6 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 2 egyéb szervezet megnevezése

Részletesebben

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1821323-9499-529-1 PRIZMA KOLLEKTÍVA KORTÁRS ÖSSZMŰVÉSZETI KÖZHASZNÚ 164 Budapest, Vörösmarty utca 59. 3/24. KÖZHASZNÚ EGYÉB SZERVEZET EGYSZERŰSÍTETT BESZÁMOLÓJA 21. JANUÁR 1. - 21. DECEMBER 31. 21 Kelt:

Részletesebben