Sabrina Jeffries ÖRDÖGI CSÁBÍTÓ.

Átírás

1

2 Sabrina Jeffries ÖRDÖGI CSÁBÍTÓ General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

3 A mű eredeti címe A Hellion in Her Bed Copyright 2010 by Sabrina Jeffries, LLC The original edition was published by Pocket Star Books, a Division of Simon and Schuster, Inc. Hungarian translation Hajnal Gabriella GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította HAJNAL GABRIELLA Szerkesztette SZABOLCSI ESZTER A borítótervet ZELENY1ÁNSZKI ZOLTÁN készítette ISSN ISBN Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca fszt. 2. Telefon: , Fax: generalpress@generalpress.hu Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető KISS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZALA BOGLÁRKA Készült 21,5 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám

4 A két nőnek, akik kezdetektől fogva mellettem álltak, és egyengették a karrieremet: Micki Nudingnak, a szerkesztők szerkesztőjének, és Pamela Gray Ahearnnek, a legcsodálatosabb ügynöknek. Kimondhatatlanul hálás vagyok az érdekemben bevetett varázserőtöknek! Valamint Claudia Dainnek, Deb Marlowe-nak, Liz Carlyle-nak, Caren Crane Helmsnek és Rexanne Becnelnek - nálatok nagyszerűbb barátot író nem is kívánhatna magának. Köszönet, amiért mindannyiszor visszarángattatok a szakadék széléről!

5 Prológus Eton, 1806 A tizenhárom éves Lord Jarret Sharpé nem akarta az éjszakát a pokolban tölteni. A hintó ablakán át a holdra pillantott, és összerezzent. Nyolc körül lehetett - pont akkor érnek Etonba, amikor a fiúk a hálóterembe vonulnak. És elszabadul a pokol. Fekete nyakkendőjét rángatva vizslatta nagyanyját. Mit mondhatna, hogy az asszony meggondolja magát? Hat hónappal ezelőtt nagyanyja Londonba vitte, hogy nála éljen - el Halstead Haliból, a legjobb helyről a világon. Soha többé nem mehetett vele a sörfőzdébe. És beíratta egy szörnyű iskolába. És mindezt anyja és apja halálának körülményei miatt. Jeges rémület lett úrrá rajta, és úgy érezte, mintha benne is meghalt volna valami. Képtelen volt enni, aludni... ahogy sírni is. Hát miféle szörnyeteg ő? A temetésen még idősebb testvérének, Olivernek is hullottak a könnyei. Jarret szeretett volna sírni, de a könnyei elapadtak. Akárcsak késő éjjel, amikor koporsóban fekvő atyját látta rémálmaiban. Olvasta a napilapokban megjelent beszámolókat arról, miként zúzta össze őlordsága arcát a golyó, és a kép örökre az emlékezetébe vésődött. Mindennek tetejébe továbbra is kísértette anyja látványa, amint mereven és sápadtan fekszik érckoporsójában, a golyó ütötte sebet takaró hófehér ruhájában. Valahányszor eszébe jutott, mit is jelent apja lezárt koporsója, alig kapott levegőt. - Mondd meg Olivernek, elvárom, hogy hetente írjon, hallod? - mondta a nagyanyja. - Igen, asszonyom. - A fájdalomtól összeszorult a szíve. Titkon mindig azt remélte, hogy ő a nagyi kedvence. De ez most már a múlté. - És persze tőled is - tette hozzá az asszony lágyabb hangon. - Nem akarok iskolába járni! - fakadt ki. Miközben nagyanyja szemöldöke magasba szaladt, sietősen még hozzátette: - Otthon akarok maradni. El akarlak kísérni a sörfőzdébe mindennap. - Jarret, gyermekem...

6 - Nem, te figyelj ide! - Ahogy a szavak megállás nélkül záporoztak a szájából, kezében fekete gyászkesztyűjét gyűrögette. - Nagyapa azt mondta, én öröklöm a sörfőzdét, és én már most is tudok mindent a sörfőzésről. Tudom, hogyan zajlik a cefrézés, és hogy mennyi ideig kell aszalni az árpát. Számtanból is jó vagyok - te magad mondtad. A könyvelést is megtanulhatom. - Sajnálom, fiatalúr, de ez nem lenne bölcs dolog. Elhibázott lépés volt részemről, hogy nagyapáddal egyetértésben támogattam az érdeklődésedet a sörfőzés iránt. Anyád nem ezt akarta, és igaza is volt. Pontosan azért ment nőül egy márkihoz, hogy a gyermekeinek jobb élete lehessen, és ne holmi sörfőzde körül kelljen sertepertélniük. - Hisz te magad is ezt teszed - ellenkezett. - Mert nekem muszáj. Mert ez az egyetlen megélhetési forrás a számotokra, míg szüleitek öröksége rátok száll. - De segíthetnék! - Mindennél jobban szeretett volna a családja hasznára lenni. A Plumtree Sörfőzde sokkal érdekesebb volt, mint arról tanulni, ki hajózott a Níluson, és hogy kell ragozni a latin igéket; mi hasznát vehetné ezeknek? - Inkább a javára lehetsz a családnak, ha tiszteletre méltó mesterséget választasz, amilyet csak Etonba járva szerezhet az ember. Komolyabb dolgokra születtél - hogy ügyvéd vagy püspök légy. De az ellen sincs kifogásom, ha be akarsz lépni a hadseregbe vagy a tengerészethez, már ha ez az, amit szeretnél. - Nem akarok katona lenni - vágta rá Jarret rémülten. Már a gondolatra, hogy pisztolyt tart a kezében, felkavarodott a gyomra. Anyja történetesen pont egy pisztollyal lőtte le az apját. Aztán pedig saját magát. A történetnek ez a része némiképp zavaros volt. Nagyanyja azt nyilatkozta az újságoknak, hogy miután anyjuk rájött, hogy saját kezével ölte meg az apjukat, annyira elkeseredett, hogy aztán saját magát is lelőtte. Ő ennek nem látta értelmét, de nagyanyjuk rájuk parancsolt, hogy többé ne hozzák szóba a dolgot, így hát nem tette. Ahogy megtiltotta azt is, hogy kérdezősködjenek. Fájdalmas volt még rágondolni is, hogy anyjuk agyonlőtte magát. Hogy volt képes magára hagyni őket? Ha élne, bizonyára megengedné, hogy házitanítója legyen, és továbbra is bejárjon nagyival a sörfőzdébe.

7 A torka összeszorult. Igazságtalanság! - Akkor ne légy katona - válaszolta nagyanyja engesztelőn. - Válaszd az ügyvédi pályát. Éles eszeddel remek ügyvéd válna belőled. - Nem akarok ügyvéd lenni! Veled együtt akarom vezetni a sörfőzdét! A sörfőzdében soha senki nem mondott neki ocsmányságokat. A sörfőzők férfiként bántak vele. Soha nem nevezték anyját Halstead Hall gyilkosának. Ahogy Olivérről sem terjesztettek aljas hazugságokat. Amikor észrevette, hogy nagyanyja figyeli, fegyelmezte az arcvonásait. - Van ennek köze a verekedésekhez, amelyekbe az iskolában keveredtél? - kérdezte a nagyi, hangjában aggodalommal. - Az igazgató azt állítja, hogy majd minden héten kénytelen megbüntetni verekedés miatt. Miért csinálod ezt? - Nem tudom - motyogta. Az asszony arcán látszott, hogy hihetetlen zavarban van. - Ha a többi fiú ocsmányságokat mondana a szüléidről, beszélhetek az igazgatóval... - A pokolba is, ne! - kiáltotta Jarret megrémülve, hogy az asszony ilyen könnyen átlát rajta. Nem beszélhet az igazgatóval - attól a helyzet csak még rosszabbra fordulna! - Ne káromkodj a jelenlétemben. Ki vele, nagyinak elmondhatod. Ezért nem akarsz visszamenni az iskolába? A fiú alsó ajka lebiggyedt. - Egyszerűen csak nem szeretek tanulni, ez minden. Az asszony szigorú tekintettel tanulmányozta unokája arcát. - Akkor hát lusta vagy? Jarret nem szólt egy szót sem. Lustának lenni még mindig jobb, mint árulkodónak. Az asszony mélyet sóhajtott. - Nos, az, hogy nem szeretsz tanulni, még nem ok rá, hogy hazagyere. A fiúk sosem szeretnek tanulni. De hasznukra válik. Ha megbecsülöd magad és szorgalmasan tanulsz, jó életed lesz. Nem akarsz jól élni? - De igen, asszonyom - mormogta. - Akkor biztos vagyok benne, hogy így is lesz. - Kinézett az

8 ablakon. - Na, végre, itt is vagyunk. Jarret torkát gombóc szorongatta. Könyörögni akart, ne kényszerítse, de ha nagyanyjuk egyszer a fejébe vett valamit, szándékától senki sem tudta eltéríteni. És nem akarta, hogy az unokája mellette legyen a sörfőzdében. Ahogy senki más sem tartott rá igényt, soha többé. Kiszálltak a kocsiból, majd az igazgató irodájába mentek. Miközben az asszony beíratta, egy szolga felcipelte az utazóládáját a hálóterembe. - Ígérd meg nekem, hogy nem keveredsz újabb verekedésbe! - kérlelte a nagyanyja. - Ígérem - mondta ő unottan. Mit számít, ha úgyis hazugság? Mit számít bármi is? - Jó fiú. Olivér holnap érkezik. Mihelyt itt lesz, te is jobban érzed majd magad. Válaszát magába fojtotta. Olivér ugyan megpróbált rá vigyázni, de nem lehetett mindig mellette. Azonkívül a tizenhat éves Olivér ideje java részét haszontalanságokra és ivászatra fecsérelte, és idősebb barátaival töltötte. Ma este pedig egyáltalán nem lesz a közelében. Jarret a gondolatra újra elborzadt. - Most pedig csókold meg nagyanyádat, és köszönj szépen el tőle - mondta az asszony halkan. Kötelességtudóan úgy tett, ahogy nagyanyja parancsolta, majd felvonszolta magát a lépcsőn. Épp csak belépett a hálóterembe, és hallotta, hogy bezárul mögötte az ajtó, amikor az az aljas John Platt elősomfordált, és nekiállt átkutatni a táskáját. - Na, te Pólyás, ez alkalommal mit hoztál nekünk? Jarret utálta a gúnynevet, amit Platt és a barátai ragasztottak rá sima álla és alacsony termete miatt. De tizenhét évesen Platt legalább egy fejjel magasabb volt, és rettenetesen alávaló. Platt rátalált a papírba csomagolt almás süteményre, amelyet nagyanyja készített neki, és hatalmasat harapott a közepéből, miközben Jarret a fogát csikorgatva nézte. - Na, mi az, nem is akarsz behúzni egyet? - kérdezte Platt, a fiú orra előtt hadonászva a süteménnyel. Mi értelme lenne? Platt és a barátai csak jól elagyabugyálnák, és ő megint bajba kerülne.

9 Bármikor bármi megtetszett neki, azt elvették tőle. Ha látszott rajta, hogy a dolog bántja, csak még rosszabb volt. - Utálom az almás pitét - hazudta Jarret. - A szakácsunk kutyapiszkot tesz bele. Elégtétellel töltötte el a tudat, hogy Platt szkeptikusan mered a süteményre, majd ostoba barátainak kezébe nyomja. Reménykedett, hogy megfulladnak tőle. Platt ismét a táskájában kezdett matatni. - Mi van még itt? - kérdezte, miközben ráakadt az aranyozott dobozkában rejlő kártya paklira, amelyet Jarret még a születésnapjára kapott apjától ajándékba. A fiú ereiben megfagyott a vér. Azt hitte, megfelelő rejtekhelyre dugta. A kártyát hirtelen felindulásból hozta magával az iskolába, azért, hogy legyen valami, ami a szüleire emlékezteti. Ez alkalommal nehezebb volt nyugalmat erőltetnie magára. - Fogalmam sincs, mihez akarsz kezdeni vele - mondta, igyekezvén nyugodtnak tűnni. - Hisz pocsékul játszol. - Nocsak, a sunyi kis patkány! - A nyakkendőjénél megragadva Platt akkorát rántott a fiún, hogy az kis híján megfulladt. Jarret, görcsösen markolva Platt ujjait, próbált levegőhöz jutni, amikor Giles Masters, egy vicomte fia és Olivér legjobb barátjának fivére lefejtette Platt kezét áldozata nyakáról. - Hagyd békén a fiút! - figyelmeztette Masters, miközben Jarret csak állt ott levegő után kapkodva. Masters tizennyolc éves volt, nagyon magas, és a bal öklétől mindenki rettegett. - Vagy mi lesz? - heccelődött tovább Platt. - Talán golyót ereszt belém? Ahogy a fivére tette az apjával, hogy az örökségét megszerezze? - Ez szemenszedett hazugság! - kiáltotta Jarret, öklét ütésre emelve. Masters, hogy megállítsa, egyik kezét a fiú vállára tette. - Ne provokáld, Platt! És add vissza a kártyáját, különben kidekorálom a képed! - A záróvizsgák közeledtével csak nem kockáztatod, hogy bajba kerülj - vetette oda hanyagul Platt. Aztán Jarretre pillantott. - De mondok én valamit. Ha a Pólyás vissza akarja kapni a kártyáját, visszanyerheti egy pikétjátszmában. Van pénzed, amit megtehetnél tétnek, Pólyás?

10 - A fivére nem helyeselné, ha hazárdjátékot játszana - válaszolta Masters. - Hű! Hát nem édes? - folytatta Platt, arcán önelégült mosollyal. - A Pólyás úgy tesz, ahogy azt a bátyuskája mondja. - Platt, az isten szerelmére... - kezdte Masters. - Van pénzem - vágott közbe Jarret. Apja ölében ülve tanult meg kártyázni, és meglehetősen jól játszott. Büszkén felszegte a fejét. - Tudok fizetni. Platt szemöldökét felvonva ült le a földre, és válogatta ki a pikétjátszmához szükséges harminckét lapot. - Jól meggondoltad? - kérdezte Masters, miközben Jarret elhelyezkedett esküdt ellenségével szemben. - Bízz bennem - válaszolta Jarret. Egy óra múlva visszanyerte a kártyáit. Két órával később tizenöt schillinggel kopasztotta meg Plattét. Reggelre, Platt nehéz felfogású barátainak legnagyobb megrökönyödésére, öt fontot nyert el tőle. Azt követően soha többé nem nevezte senki Pólyásnak. Első fejezet London, március A sorsdöntő éjszaka óta eltelt tizenkilenc év során Jarret egy fejjel magasabb lett, meg tanult küzdeni, és azóta sem vetette meg a szerencsejátékot. Viszont most már a megélhetésért játszott. Ma azonban a kártya csak azt a célt szolgálta, hogy elterelje valamivel a figyelmét. Nagyanyja városi házának dolgozószobájában az asztalnál ücsörögve újabb hét sor kártyát terített ki. - Hogy vagy képes kártyázni még ilyenkor is? - kérdezte a húga, Celia, aki a kanapén ült. - Nem kártyázom - felelte szenvtelenül. - Pasziánszozom. - Ismered Jarretet - szólt közbe a fivére, Gabe. - Nem érzi jól magát, ha nincs a keze ügyében egy pakli kártya. - Úgy érted, nem érzi jól magát, ha nem nyerhet - jegyezte

11 meg Minerva, a másik húga. - Akkor most minden bizonnyal nagyon odavan - mondta Gabe. - Az utóbbi időben sorozatosan veszít. Jarret megmerevedett. Ez igaz volt. S tekintve pazarló életmódját, amelyet nyereményeiből finanszírozott, ez komoly gondot jelentett. Természetes hát, hogy Gabe ezzel bosszantotta. A maga huszonhat évével a fivére hat évvel volt fiatalabb Jarretnél, és átkozottul idegesítő természettel áldotta meg az ég. Akárcsak Minervának, neki is barna haja volt, amibe aranyfényű csíkok vegyültek, és ugyanolyan árnyalatú zöld szeme, mint anyjuknak. De Gabe-ben és szigorú erkölcsű anyjában ez volt az egyetlen közös vonás. - A pasziánsz nem az a fajta játék, ahol csalás nélkül állandóan nyerni lehet - szögezte le Minerva. - Sosem csalok a kártyán. - Ez igaz volt, már ha az ember figyelmen kívül hagyja Jarret hátborzongató képességét, hogy a pakliban lévő összes lap mozgását nyomon tudta követni. Néhányan tetten is érték. - Nem az imént mondtad, hogy a pasziánsz nem is kártyajáték? - gúnyolódott Gabe. Az a nyavalyás lókötő! Hogy a sérelmet sértéssel tetézze, Gabe az ujjperceit ropogtatta, amivel a bátyja idegeire ment. - Az isten szerelmére, abbahagynád végre?! - csattant fel Jarret. - Úgy érted, ezt?- kérdezte Gabe, majd határozott mozdulattal ismét csak megropogtatta ujjperceit. - Ha nem vigyázol, kisöcsém, akkor az állkapcsod mindjárt összetalálkozik az öklömmel - figyelmeztette a fivére. - Hagyjátok abba a veszekedést! - Celia szeme megtelt könnyel, ahogy pillantása a nagyanyjuk hálószobájába nyíló összekötő ajtóra esett. - Hogy vagytok képesek veszekedni, amikor az is lehet, hogy nagyi haldoklik? - Nagyi nem haldoklik - válaszolta a rendkívül gyakorlatias Minerva. Négy évvel volt fiatalabb Jarretnél, és teljes mértékben hiányzott belőle Celia drámai hősnőket megszégyenítő színpadiassága... mert azt az általa írt rémregényekben élte ki. Mindamellett, Jarrethez hasonlóan, Minerva sokkal jobban ismerte nagyanyjukat, mint a kishúguk. Hester Plumtree elpusztít-

12 hatatlan volt. Minden kétséget kizáróan ez a betegség sem lehetett egyéb, mint egy újabb trükk a tarsolyában, amellyel engedelmességre kényszerítheti őket. Nagyanyjuk korábban már ultimátumot adott nekik - miszerint vagy házasságot kötnek még az év lejárta előtt, vagy mindannyiukat kizárja az örökségükből. Jarret megtehette volna, hogy az asszony képébe vigyorog, de testvéreit nem volt szíve pénztelenségre ítélni. Olivér ugyan megpróbált szembeszállni az akaratával, végül azonban mindannyiukat meglepte, amikor egy amerikai nő mellett állapodott meg. De nagyanyjuk nem érte be ennyivel. Az adósságot könyörtelenül be akarta hajtani valamennyiüktől. És az évből már tíz hónap sem volt hátra. Ez volt az, ami az utóbbi időben elvonta Jarret figyelmét a játékról - nagyanyja törekvése, hogy rákényszerítse a házasságra az első olyan nőszeméllyel, aki nem riad vissza a botrányairól híres és kicsapongó életmódot folytató Sharpé családtól. Kétségbeesetten szeretett volna egy nagyobb összeghez jutni, hogy aztán nyereményéből támogathassa testvéreit, azok pedig a pokolba küldhessék a nagyanyjukat. De a kétségbeesés a kártyaasztalnál rossz tanácsadó. A siker záloga, hogy képes hideg fejjel gondolkodni, és az eredmény nem aggasztja. Csak így tudja kijátszani a lapjait. A kétségbeesés arra sarkallja az embert, hogy érzelmi alapon, és ne képességeire hagyatkozva döntsön, ami kockázatos. És az utóbbi időben ez túl gyakran esett meg vele. Mégis mi a csodát gondolt a nagyanyjuk, mit nyer, ha házasságra kényszeríti őket? Semmi egyebet, mint néhány további, a szüleikéhez hasonló, szánalmasan gyatra házasságot. De Olivér nem szánalmas. Olivernek szerencséje volt. Rátalált az egyetlen nőre, aki meg tudott birkózni a vele kapcsolatos képtelen pletykákkal és kitalációkkal. Az esélye annak, hogy egy családon belül ez kétszer is megtörténhet, vajmi kevés. És hogy még négyszer? Annál is csekélyebb. Fortuna istenasszony az életben éppolyan szeszélyes, mint a kártyában. Jarret szitkozódva szökkent talpra, és kezdett el járkálni. A Halstead Hall-i dolgozószobával ellentétben nagyié tágas volt,

13 és világos, a legújabb divat szerint berendezve, és egy rózsafából faragott asztal tetején, kiemelt helyen a Plumtree Sörfőzde nagyméretű makettje díszelgett. A fogát csikorgatta. Az az átkozott sörfőzde - az asszony olyan hosszú időn keresztül vezette sikeresen, hogy azt gondolta, az ő életüket is megrendszabályozhatja. Lételeme volt a parancsolgatás. Egyetlen pillantás azonban az íróasztalán magasan felhalmozott papírtornyokra elárulta, hogy a sörfőzde irányítása hetvenegy évesen kissé kezdte meghaladni az erejét. A makacs nőszemély azonban még most is visszautasította, hogy felvegyen egy igazgatót, bármennyire is erősködött Olivér, hogy meggyőzze. - Jarret, megírtad azt a levelet Olivernek? - kérdezte Minerva. - Igen, míg te a patikusnál jártál. Az inas postára is adta. - Habár Olivér és újdonsült felesége Amerikába utaztak, hogy meglátogassák az ottani rokonokat, Jarret és Minerva úgy vélték, jobb, ha értesítik nagyanyjuk betegségéről, ha az állapota esetleg rosszabbra fordulna. - Remélem, ő és Maria jól érzik magukat Massachusettsben - mondta Minerva. - Aznap a könyvtárban nagyon feldúlnak tűnt. - Te is feldúlt lettél volna, ha azt hiszed, te okoztad a szüleid halálát - mutatott rá Gabe. Az volt Olivér másik meglepetése - annak beismerése, hogy ő és az édesanyjuk a tragédia napján összeszólalkoztak, ami odavezetett, hogy az asszony dühödten indult apjuk keresésére. - Gondolod, hogy Olivernek igaza lehet? - kérdezte Celia. - Tényleg az ő hibája volt, hogy anya lelőtte apát? - Celia mindössze négyéves volt, amikor az eset történt, így nem emlékezhet túl sok mindenre. Jarrettel azonban más volt a helyzet. - Nem. - Miért nem? - szegezte neki a kérdést Minerva. Mennyit áruljon el nekik? Élénken emlékszik, hogy... Nem, nem kellene alaptalanul vádaskodnia, s az sem számít, kire gyanakszanak. Viszont el kellene mondania nekik egy másik dolgot, ami aggasztja. - Még ma is a fülembe cseng, amikor apa a pikniken azt suttogta: Hova az ördögbe megy?. A mezőt kémlelve láttam

14 anyát, amint lóháton a vadászlak felé igyekszik. Ez az emlék azóta is kísért. Gabe továbbszőtte Jarret okoskodását. - Vagyis ha apánk keresésére indult, ahogy Olivér feltételezte róla, akkor a pikniken ráakadt volna. Nem kereste volna másutt. - Pontosan - mondta Jarret. Minerva ajka lebiggyedt. - Ami azt jelenti, hogy nagyi verziója az eseményeket illetően helytálló lehet. Anya azért lovagolt a vadászlakhoz, mert bosszús volt, és egyedül akart maradni. Aztán elaludt, apa érkezése felriasztotta, mire lelőtte és aztán lelőtte saját magát is, amikor apánkat holtan találta? - fejezte be Celia. - Nem hiszem. Ennek semmi értelme. Gabe elnéző pillantást vetett rá. - Csak mert nem akarod elhinni, hogy egy nő lehet annyira vakmerő, hogy gondolkodás nélkül lelőjön valakit. - Biztos vagyok benne, hogy én sosem tennék ilyen ostobaságot - vágott vissza Celia. - Pedig te odavagy a lövöldözésért, és a fegyverek is érdekelnek - mutatott rá Minerva. - Anya nem rajongott egyikért sem. - Ahogy mondod - válaszolta Celia. - így aztán hirtelen felindulásból fog egy pisztolyt, és életében először pont aznap el is süti? Ez nevetséges. Először is, hogy töltötte meg? Valamennyiük tekintete Celiára szegeződött. - Ezt egyikőtök sem gondolta végig, ugye? - Megtanulhatta - szólt közbe Gabe. - Nagyi is tud lőni. Csak mert sosem láttuk anyát pisztollyal a kezében, még nem jelenti azt, hogy nagyi nem tanította meg. Celia összevonta a szemöldökét. - Másrészről, ha anya valóban azzal a szándékkal rohant el, hogy apát lelője, ahogy Olivér állítja, akkor valaki akár segíthetett is neki megtölteni a pisztolyt - talán egy lovász. Aztán kileshette apát a pikniken, és követhette a vadászlakba. Ennek több értelme van. - Érdekes, hogy a lovászokat emlegeted - jegyezte meg Jarret. - Fel kellett, hogy nyergeljék a lovát - és talán azt is tudják, hova ment és mikor indult. Talán azt is elárulta nekik, miért

15 lovagol ki. Ha kérdőre vonhatnánk őket... - Többségük szedte a sátorfáját, amikor Olivér lezárta Halstead Hallt - emlékeztette őket Minerva. - Ezért fordult meg a fejemben, hogy a felkutatásukkal megbízom Jackson Pintert. Celia felszisszent. - Talán nem kedveled - mondta neki Jarret de ő az egyik legkeresettebb nyomozó London-szerte. - Bár úgy volt, hogy Pinter szolgálatait a lehetséges jövendőbeli házastársak hátterének felderítése céljából veszik igénybe, ez nem zárja ki, hogy a férfit egyben más feladattal is megbízzák. A nagyi hálószobájába vezető ajtó kinyílt, és Wright doktor lépett a dolgozószobába. - Nos? - szegezte neki a kérdést Jarret határozottan. - Mi a véleménye? - Bemehetünk hozzá? - érdeklődött Minerva. - Igazság szerint Lord Jarretet kívánja látni - válaszolta az orvos. Jarret megfeszült. Olivér távollétében ő volt a rangidős. Nem volt nehéz kitalálni, nagyi mit főzött ki a számára, most, hogy lebetegedett". - Jól van? - kérdezte Celia riadt tekintettel. - Pillanatnyilag csak a mellkasát fájlalja. Az állapota nem súlyos. - Wright doktor Jarret szemébe nézett. - De míg jobban nem lesz, csendre és nyugalomra van szüksége. És esze ágában sincs ezzel törődni, míg nem beszélt önnel, mylord. - Amikor a többiek felálltak, még hozzátette: - Négyszemközt. Jarret sietősen biccentett, majd követte a férfit nagyanyjuk szobájába. - Ne mondjon semmi olyat, amivel felizgathatja - suttogta Wright doktor, aztán maga mögött becsukva az ajtót, távozott. Nagyanyjára pillantva Jarretnek egy pillanatra elakadt a lélegzete. El kellett ismernie, hogy az asszony nincs valami jó színben. A párnáknak támaszkodott, vagyis tényleg nem volt a halálán, de tény és való, hogy nem festett valami jól. Elhessegette a szívét szorongató félelmet. Nagyi csak megjátssza, hogy beteg. Ez is csak egy újabb kísérlet arra, hogy átvegye az irányítást az életük felett. De meg fog lepődni, ha azt hiszi,

16 hogy a taktika, ami bevált Olivérnél, beválik nála is. Az asszony az ágya mellett álló székre bökött, és Jarret végül vonakodva leült. - Az az ostoba Wright azt mondja, hogy legalább egy hónapig nem kelhetek fel - zsémbeskedett. - Egy hónap! Nem hagyhatom magára a sörfőzdét ilyen sokáig. - Addig maradsz ágyban, míg jobban nem leszel - szögezte le Jarret, s míg nem volt biztos benne, mit forral az asszony, kínosan ügyelt rá, hogy diplomatikusan fogalmazzon. - Az egyetlen módja, hogy egy hónapig ebben az ágyban lustálkodjak, ha találok egy megbízható személyt, aki felügyel a dolgokra a sörfőzdében. Valakit, akiben megbízom. Valakit, akinek anyagi érdeke fűződik hozzá, hogy a dolgok odabenn jól menjenek. Amikor elszánt tekintettel egyenesen rámeredt, Jarret megdermedt. Szóval egész végig ebben mesterkedett. - Ki van zárva! - kiáltotta, majd talpra szökkent. - Ne is álmodj róla! - Nem fog úgy ugrálni, ahogy a nagyanyja fütyül. Már az is épp elég baj, hogy elő akarja írni, mikor nősüljön meg - nem engedi, hogy mindenben ő mondja ki az áment. Az asszonynak nehezére esett a levegővétel. - Volt idő, amikor pont ezért könyörögtél. - Az már régen volt. - Amikor kétségbeesetten szerette volna meglelni a helyét az életben. Aztán megtanulta, hogy nem számít, az ember megtalálta-e számítását, mivel a sors a másodperc törtrésze alatt megfoszthatja mindenétől. Elég egy szó, és jővőbeni terveink meghiúsulhatnak, egyik pillanatról a másikra elveszíthetjük szüleinket, és a család jó híre kicsinyes rosszindulatból fakadóan örökre oda. Az életben semmi sem biztos. Szóval jobb, ha az ember a mának él, nem kötődik senkihez és semmihez, és nincsenek álmai. Ez az egyetlen módja a csalódás elkerülésének. - Egy szép nap te öröklöd majd a sörfőzdét - emlékeztette a nagyanyja. - Csak akkor, ha még az év vége előtt sikerül mindannyiunknak megházasodni - mutatott rá. - De feltételezve, hogy én öröklöm, alkalmazok egy igazgatót. Amit neked már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenned.

17 Az asszony ennek hallatán felvonta szemöldökét. - Nem akarom, hogy a sörfőzdémet egy idegen irányítsa. Már megint a régi nóta. - Ha nem fűlik hozzá a fogad, Desmondot bízom meg a feladattal - tette hozzá. Ez kellőképpen felingerelte Jarretet. Desmond Plumtree anyja első unokatestvére volt, egy olyan férfi, akit mindannyian megvetettek - ő pedig különösen. Nagyanyjuk már korábban is fenyegetőzött vele, hogy a sörfőzdét arra a nyavalyásra hagyja, és tudta, az unokája miként vélekedik a dologról, így most tulajdon érzéseit próbálta ellene fordítani. - Tedd azt, nevezd csak ki Desmondot - válaszolta, bár minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne essen áldozatul nagyanyja mesterkedésének. - Ő még náladnál is kevesebbet tud a sörfőzésről - felelte ingerülten az asszony. - Azon kívül lefoglalja a legújabb vállalkozása. Jarret igyekezett palástolni megkönnyebbülését. - Csak akad valaki, aki ért az üzlethez, és átvehetné. Az asszony a zsebkendőjébe köhögött. - Senki, akiben megbíznék. - És bennem talán megbízol? - Cinikusan felnevetett. - Hadd emlékeztesselek, hogy pár évvel ezelőtt azt vágtad a fejemhez, hogy a szerencsejátékosok a társadalom nyakán élősködnek. Nem félsz, hogy tönkreteszem a jól jövedelmező sörfőzdédet? Hetty tudta, hogy most a kegyeibe férkőzhet. - Azt csak azért mondtam, mert fájt látnom, hogy a kártyaasztal mellett pazarolod el a tehetséged. Ez nem élet egy olyan értelmes embernek, amilyen te vagy, főleg mert tudom, hogy ennél többre vagy képes. Már korábban is voltak jövedelmező befektetéseid. Nem kell hozzá sok idő, és a sörfőzde irányításába is belejössz. És hozzám bármikor fordulhatsz, ha tanácsra volna szükséged. A nagyanyja hangjából kicsendülő szomorúság elbizonytalanította Jarretet. Az asszony már-már... kétségbeesettnek tűnt. A szeme résnyire szűkült. Talán a dolgot még a maga javára is fordíthatja. Ismételten letelepedett a nagyanyja mellé.

18 - Ha valóban azt szeretnéd, hogy egy hónapra átvegyem a sörfőzde irányítását, kérnék valamit cserébe. - Kapsz fizetést, és biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni az ö... - Nem a pénzről van szó. Azt akarom, hogy vond vissza az ultimátumod. - Előrehajolt, és úgy nézett vele farkasszemet. - Nem fenyegetőzöl többet, hogy kizársz bennünket az örökségből, ha nem kötünk házasságot, ahogy eltervezted. A dolgok visszatérnek a régi kerékvágásba. Az asszony átható tekintettel meredt rá. - Erről ne is álmodj! - Akkor úgy vélem, jobb lesz, ha máris elkezdesz igazgatót keresni. - Azzal felállt, és elindult az ajtó felé. - Várj! - kiáltotta az asszony. Jarret megtorpant, majd felvont szemöldökkel fordult nagyanyja felé. - Mi van, ha visszavonom az ultimátum rád eső részét? A férfi elfojtott magában egy mosolyt. Nagyanyja szörnyen kétségbeesett lehet, ha hajlandó alkudozni. - Hallgatlak. - Utasítom Mr. Boggot, változtassa meg a végrendeletet, és írja bele, hogy történjen bármi, a sörfőzdét te öröklöd. - Hangja keserűen csengett. - Ha tetszik, életed végéig agglegény maradhatsz. Ez megfontolandó. Ha övé lenne a sörfőzde, segíthetne az öccsének és húgainak, ha azok nem képesek teljesíteni nagyanyjuk feltételeit még az év vége előtt. Persze az asszony halálának napjáig magukra lennének utalva, de aztán Jarret támogathatná őket. A jelenlegi helyzetnél mégiscsak jobban hangzott. - Nincs ellenemre. Az asszony reszelősen vette a levegőt. - De bele kell egyezned, hogy a sörfőzdében maradsz, míg le nem jár az év. Jarret megfeszült. - Miért? - Túl sok ember megélhetése áll vagy bukik ezen. Ha rád ha-

19 gyom örökül, meg kell győződnöm róla, hogy boldogulsz, még akkor is, ha halálom után felveszel egy igazgatót. Sokat kell tanulnod, hogy megtaláld a megfelelő személyt, nekem pedig biztosítékra van szükségem, hogy nem hagyod a vállalatot tönkremenni. - Isten legyen hozzád irgalmas, ha azt a tulajdon unokád gondjaira kell bíznod! - De volt a nagyanyja szavaiban igazság. Tizenkilenc éven keresztül be sem tette oda a lábát. Mit is tudhatna a sörfőzésről? Viszont beletanulhat. És bele is fog, ha ez kell hozzá, hogy nagyanyjukat megakadályozza, hogy saját érdekükben az életükbe avatkozzon. De ő diktálja a feltételeket. - Rendben - egyezett bele. - Maradok az év végéig. - Amikor az asszony elmosolyodott, még hozzátette: - De szabad kezet akarok. A vállalat ügyeiről folyamatosan tájékoztatlak, és a véleményedet is meghallgatom, a döntéseket azonban én hozom. Ettől azonnal lehervadt a nagyanyja arcáról a mosoly. - Úgy vezetem a Plumtree Sörfőzdét, ahogy jónak látom, és te ebbe nem szólsz bele - folytatta az unokája. - És ezt írásba adod. Az asszony kék szemének jeges pillantása elárulta, hogy nem olyan beteg, mint ahogy színlelte. - Egy év alatt tetemes kárt okozhatsz. - Pontosan. De ne feledd, nem az én ötletem volt. - Akkor meg kell ígérned, hogy jelentős változtatásokra nem kerítesz sort. Jarret összefonta karját a mellkasa előtt. - Nem. Nagyanyja arcára rémület költözött. - Legalább azt ígérd meg, hogy tartózkodsz a kockázatos befektetésektől. - Nem. Vagy szabad kezet adsz, vagy kereshetsz magadnak másik igazgatót. Jó érzés volt, hogy ezúttal ő diktálta a feltételeket. Visszautasította, hogy az asszony a háttérből irányítsa, hogy felülbírálja minden döntését. Ha rá hárul a vállalat irányítása, hát a maga módján irányítja majd. Aztán az év leteltével szabadul, és éli az

20 életét, ahogy neki tetszik... és gondoskodik róla, hogy a testvérei is ezt tehessék. Nem mintha nagyi belemenne a feltételeibe. Soha nem engedte ki az irányítást a kezéből, legyen szó bármiről, egyetlen napra sem. Kizárt, hogy élősködő unokája kezébe adná a gyeplőt egy egész évre. Nagyanyja válaszát hallva így aztán némileg meglepődött: - Hát legyen, elfogadom a feltételeidet. Intézkedem, hogy holnapra ezt írásban is megkapd. Az asszony szemében felcsillant valami, ami egy pillanatra elgondolkodtatta a férfit, de a villanás olyan hamar tovatűnt, hogy biztos volt benne, csak képzelődik. - Egy kikötésem azonban nekem is van - folytatta a nagyanyja. - Mr. Croft továbbra is marad, és a titkárodként alkalmazod. Jarret felhördült. Nagyi titkára a sörfőzdében az egyik legfurcsább ember volt, akit valaha ismert. - Muszáj? - Tudom, hogy fura szerzet, de ígérem, hogy egy hét sem telik el, és hálás leszel, amiért megtartottad. A sörfőzdében nélküle megállna az élet. Nos, ez igazán nem nagy ár, tekintve, hogy visszanyerte a szabadságát. Az alkujukból kétségkívül ő jött ki jobban. Második fejezet A Plumtree Sörfőzde merőben különbözött attól, amilyennek Annabel Lake képzelte. Szülővárosában, Burtonben a sörfőzdék kicsi, barátságos helyek voltak, amelyeket elárasztott a komló és a szárított árpa illata. A Plumtree Sörfőzdét leginkább a szén szaga lengte be, amely a hatalmas gőzgépeket fűtötte, és amelyekre tátott szájjal bámult. A masinák hosszú keverőlapátokat mozgattak, amelyek hihetetlen csendben forogtak, és keverték a malátát a majdnem négy méter magas tartályokban. Fivére sörfőzdé-

21 je, a Lake Ale, méreteit tekintve semmiben sem vehette fel a versenyt ezzel. Talán, ha lennének... Nem, nem a berendezés volt az oka a Lake Ale-ben uralkodó kritikus helyzetnek. A problémát Hugh mértéktelen ivászata jelentette. - Kisasszony, maga ott, mit művel? - kérdezte egy munkás fatörzs vastagságú karral, amint épp egy hordót igyekezett felpakolni egy áruszállító kocsira. A nő felkapta a ládikáját, vigyázva, hogy tartalmát össze ne rázza. - Mrs. Hester Plumtreehez jöttem. - Arra. - A férfi a fejével egy lépcsőfeljáró irányába bökött, amely egy második emeleten futó galériára vezetett. A lépcsőn felfelé menet Annabel szeme csak úgy itta a látványt. A hely minden sörfőző álma volt. A padlót borító fémburkolatnak és a téglafalaknak köszönhetően szinte tűzbiztos volt, és a fényesen ragyogó főzőtartályok két emelet magasba nyúltak. Ezekbe aztán fér komló. Egészen bámulatos! Miután Sissyvel, a sógornőjével és Geordie-val kora délután megérkeztek a városba, a fogadóban megkóstolta a Plumtreeféle barna sört. El kellett ismernie, hogy lenyűgöző, már-már vetekszik a saját receptjével. Önelégülten elmosolyodott. Már-már. Amikor a lépcsőn felérve kis ügyeskedéssel kinyitotta az ajtót, egy másik világba csöppent. Egyértelmű volt, hogy a sörfőzdét egy nő vezeti. A külső irodát az akkori divat szerinti csíkos kanapé, diófából faragott székek és csodaszép, bár régi szőnyeg díszítette. Annabel véleménye szerint egy férfi nem adott az ilyesmire. A helyiség közepén egy ízléses, diófából készült íróasztal mögött nyurga, szőke alkalmazott ücsörgött, aki annyira elmerült a munkájában, hogy észre sem vette, amint ő belépett. Közelített az asztal felé, ám a férfi, kezében egy borotvapengével, továbbra is csak újságcikkeket vagdosott ki egy újságból, olyan precíz vágásokat ejtve, mintha vonalzó mentén végezte volna a műveletet. Annabel megköszörülte a torkát. A férfi olyan hirtelen pattant fel, hogy a széke feldőlt.

22 - Ki... mi... - Amint a nőt meglátta, arcán kenetteljes mosoly terült szét. - Segíthetek? - Sajnálom. Nem állt szándékomban megijeszteni. A nevem Annabel Laké. Mrs. Hester Plumtreehez jöttem, ha volna szíves bejelenteni. A férfi mintha megrémült volna. - Teremtőm, azt nem lehet. Úgy értem, most alkalmatlan. Lehetetlent kér. Mrs. Plumtree jelenleg senkit sem fogad. - Mi az, hogy nem fogad senkit? - Annabel azonnal kiszagolta, ha át akarták verni. A férfi mögött csak egyetlen ajtót látott. Mrs. Plumtree irodájának ajtaja kellett, hogy legyen, és mivel az alkalmazott nem mondta, hogy házon kívül van, az asszony valószínűleg oda zárkózott be, hogy ne kelljen látogatókat fogadnia. - Úgy értesültem, kora reggeltől késő estig mindennap itt van, és most még három óra sincs. A férfi pislogott, ébersége látszólag megingott. - Nos, igen... ez így igaz, de ma más a helyzet. Távoznia kell. Senkit sem engedhetek be. Senkit. Adja meg a nevét, és mondja meg, hol érhetjük el, és mihelyt alkalmas lesz az időpont... - És az mikor lesz? A férfit páni félelem kerítette hatalmába. - Honnan tudhatnám? - Kezét tördelte, és ideges pillantásokat vetett az ajtóra. Milyen fura kisember. Annabel hangját ellágyítva próbálta megnyugtatni. - Kérem, nagyon fontos lenne, hogy beszélhessek vele. - Nem, nem, nem, nem és nem. Az kizárt. Teljességgel kizárt. Nem lehet. Mrs. Plumtree... úgy értem... Egyszerűen csak menjen el! - Megkerülte az asztalt, mintha ki akarná kísérni. Annabel nem azért jött idáig, hogy egy fura alkalmazott egyszerűen kitessékelje. Mielőtt még a férfi észbe kaphatott volna, nekiiramodott, és a másik irányból kerülve meg az íróasztalt, az ajtón át berontott a hátsó irodába. Kétség sem fért hozzá, hogy az impozáns mahagóni íróasztal mögött ücsörgő személy nem egy élemedett korú nőszemély. Az asztalnál egy férfi ült, fiatal, hollófekete hajú és jóképű férfi, nagyjából olyan korú, ha kicsivel nem idősebb, mint ő.

23 - Maga meg ki az ördög? - szaladt ki a száján. Székében hátradőlve a férfi felnevetett. - Úgy vélem, ezt inkább én kérdezhetném. Az alkalmazott beviharzott, és a karjánál fogva megragadta a látogatót. - Elnézését kérem, mylord. - Megpróbálta az ajtó felé tuszkolni. - Bocsánatáért esedezem, de fogalmam sincs, az ifjú hölgy... - Croft, eressze el. - A férfi felállt, szeme még mindig vidáman csillogott. - Innentől átveszem. - De mylord, ön mondta, hogy senki sem szerezhet tudomást róla, hogy a nagyanyja... - Minden rendben. Megoldom az ügyet. - Ó. - Az alkalmazott egészen elvörösödött. - Rendben. Nos hát akkor, ha úgy gondolja, hogy minden rendben lesz... A férfi kajánul elvigyorodott. - Ha a hölgy harapna, vagy felgyújtaná az íróasztalomat, azonnal hívatom. Croft eleresztette a foglyát. - Parancsoljon, kisasszony. Beszéljen akkor őlordságával. Ő majd a segítségére lesz. - Azzal kioldalgott az irodából, magára hagyva a vendéget a férfival, aki csakis Hester Plumtree egyik unokája lehet. Atyaisten! Annabel hallott már a botrányos életű Sharpé fivérekről Sissytől, aki még nem hallott olyan pletykát, ami ne érdekelte volna. Amikor a férfi az ajtóhoz sétált, és határozott mozdulattal becsukta mögötte, egy pillanatra úrrá lett rajta a rémület - különösen, amikor kutató tekintetével tetőtől talpig végigmérte. Annabel azt kívánta, bár ne rítt volna le ruhájáról, hogy a tavalyi divat szerint készült, de ezen nem segíthetett. Szűkös idők jártak a Laké családra. Nem volt szíve pénzét ruhákra pazarolni, amikor Geordie taníttatására kellett spórolnia, hisz Sissy és Hugh nem engedhette meg magának, hogy jó iskolába írassák a fiút. Vajon a rossz hírű Sharpe-ok melyike a férfi? A féktelen legifjabb, Lord Gábriel, akit lóversenyek iránti nyughatatlan szenvedélye és állandó fekete viselete alapján az emberek nemes egysze-

24 rűséggel csak a Halál Angyalának neveznek? Nem, ez a férfi sötétkék felöltője alatt krémszínű bársonymellényt viselt. Talán a legidősebb fivér, a hírhedt élvhajhász és szoknyapecér? Ő sem - Sissy épp ma reggel olvasta fel neki az újságból, hogy Stoneville márkija ifjú feleségével Amerikában van nászúton. Akkor csakis a középső unoka lehet, akinek a nevére nem emlékszik. Ő szerencsejátékos volt, és valószínűleg velejéig romlott csirkefogó, akár a fivérei. Michelangelo Dávidjának arcvonásaival megáldott férfiak nem tudnak ellenállni a gyengébb nem csábításának. És az a bűvös szem - úgy tűnt, a fényviszonyok hatására káprázatos kékről hasonlóan káprázatos zöldre változik. A hozzá foghatóan jóképű férfiak hamar megtanulják, miként fordítsák hasznukra előnyös megjelenésüket, amikor csak kedvük tartja. Ez ám a csalafintaság. - Bocsássa meg Mr. Croft viselkedését - mondta a férfi halk, dörmögő hangon, közben a zsúfolásig telepakolt asztallapra támaszkodva. - Nagyi arra tanította, hogy tegyen meg mindent a hívatlan látogatók feltartóztatására, Mrs Miss - javította ki ösztönösen. Amikor a férfi telt ajka kaján vigyorra húzódott, hirtelen megborzongott. - Miss Annabel Lake. Magam is sörfőző volnék, Lord... - Jarret, Jarret Sharpé - válaszolta megkeményedő arccal. Cseppet sem szokatlan, gondolta a nő cinikusan. A nagy sörfőzdéket vezető férfiak általában megvetéssel viseltettek a női versenytársakkal szemben. Ezért is jött egyenesen Mrs. Plumtreehez - hogy ne lehessen lerázni. - Gondolom, állásra volna szüksége - mondta a férfi hűvösen. - Minden bizonnyal a nagyanyám küldetett önért. - Tessék? Nem! Miért küldetett volna értem? Hisz nem is ismerem. Jarret Sharpé gyanakvó pillantással méregette. - Bocsásson meg. Manapság elég kevés a hölgy a sörfőzők közt, pláne a fiatal, hajadon és csinos... Nos, azt hittem, hogy ez is csak egyike nagyi újabb trükkjeinek. - Trükk? - Ne is törődjön vele. Nem érdekes.

25 - Elnézését kérem, uram, de ha beszélhetnék Mrs. Plumtreevel... - Lehetetlen. Pillanatnyilag... házon kívül van. Annabelnek lassan kezdett elege lenni a köntörfalazásból. - De nemsokára visszajön, ugye? A reménykedő hang hatására a férfi arcvonásai megenyhültek. - Egy ideig nem. Az elkövetkező évet a család ügyes-bajos dolgainak intézésével tölti. Egy évig! Mire az évnek vége, a hitelezők darabjaira szedik a Lake Ale-t. A férfi észrevehette aggodalmát, mert hozzátette: - Távollétében engem ruházott fel az ügyek intézésével, szóval talán én is segíthetek. Őt? Mégis mi jutott eszébe a nagyanyjának? Egy páratlan üzleti érzékkel rendelkező asszony hogy engedheti át a vállalatot egy ilyen semmirekellőnek? Annabel méricskélni kezdte, próbálta eldönteni, megbízhat-e benne. Ülő foglalkozást végző úriemberhez mérten kabátját és nadrágját tökéletesen kitöltötte. De milyen férfi öltözne ilyen elegánsan egy sörfőzdében? Olyasvalaki, akinek fogalma sincs az üzletről. Aki valószínűleg csak a maga szórakoztatására vágott bele az egészbe, ami azt jelenti, hogy nem várhat tőle túl sokat. Mégis, mi más választása volna? A lord a főnök. És Sissyvel hosszú utat tettek meg idáig. Nyugalmat erőltetve magára emelte fel a ládikáját. - A beteg fivérem nevében jöttem, és volna egy üzleti ajánlatom az ön számára. A férfi egyik szépen ívelt szemöldöke a magasba szökkent. - Miféle üzleti ajánlat? És ki az ön fivére? - Hugh Lake. Övé a Lake Ale... - Burton-upon-Trentben. Igen, hallottam már róla. Annabel szeme megvillant. - Valóban? Jarret hátradőlt, és átnyálazott egy köteg iratot, mígnem ráakadt egy papírra, melyen pár sornyi szöveg állt.

26 - A vállalatot az apja, Aloysius Lake alapította 1794-ben, és néhány évvel ezelőtt bekövetkezett halála utána fivére örökölte. A sörfőzde specialitásai közé tartoznak a felső erjesztésű barna sörök, az édeskés, étcsokoládé-zamatú porter és az alacsony alkoholtartalmú sörök. - Amikor felnézett, és látta, hogy a nő szájtátva bámul rá, még hozzátette: - Igyekszem tájékozódni a versenytársakról. Szóval nem pusztán mézesmázos modorú szépfiú. - Valójában azért jöttem, hogy versenytársak helyett ezután üzleti partnerek legyünk. A férfi kétkedő arckifejezéssel fonta össze karját figyelemre méltó mellkasa előtt. - Információim szerint a Lake Ale évente csupán ötvenezer hordót termel, a Plumtree kétszázötvenezer hordójával szemben. Nem igazán értem, miben lehetnénk partnerek. Annabel nem volt benne biztos, mi döbbentette meg jobban - az, hogy a férfi tisztában volt a Lake Ale termelési adataival, vagy hogy egyenrangú félként tárgyal vele. Örömmel nyugtázta, hogy a férfi nem nyilvánította ki, hogy a nő helye otthon van, és inkább a fivérével tárgyalna. Másfelől, nagyanyjának hála, valószínűleg, ahhoz van szokva, hogy egy nő is érthet az ilyesmihez. - Mielőtt elmagyaráznám, szeretném, ha valamit megkóstolna. - Ládikáját az íróasztalra helyezve kipakolta féltve őrzött rakományát - egy üveg sört és egy poharat. Kihúzta a dugót, majd vigyázva, hogy ne képződjön túl sok hab rajta, félig töltötte a poharat. Amikor a férfi felé nyújtotta, az ferde szemmel nézett rá. - Talán méreg segítségével akar megszabadulni a versenytársaktól? A nő elnevette magát. - Aligha. De ha ez megnyugtatja, először iszom én egy keveset. - Kortyolt egyet, mire a férfi a szájára meredt. Nem lehetett nem észrevenni a villanást a szemében, amikor tekintetével követte, ahogy Annabel nyelvével lenyalja a habot az ajkáról. - Magán a sor - mondta hűvösen. Azzal a poharat a lord kezébe nyomta, félig-meddig arra számítva, hogy a férfi előbb illet-

27 len megjegyzést tesz a szájára, majd folytatja egyéb malacságokkal, amelyeknek vajmi kevés köze van a sörfőzéshez. Ehelyett azonban a magasba emelte a poharat, hogy tüzetesebb vizsgálatnak vethesse alá az aranysárga folyadékot. - Ez itt világos sör? - Igen, egy ale-féle. - Ó. Ez a narancsosan aranyló árnyalat mesés. - A pohár tartalmát kissé felkavarta, majd az orrához közel tartva, mély levegőt véve beszippantotta az illatot. - Intenzíven érződik benne a komló. Némi gyümölcsös aromával elegyítve. Miközben belekortyolt, a lány megforgatta az ujján édesanyja gyűrűjét. Korábban mindig szerencsét hozott, ezért sosem vette le egyetlen pillanatra sem, még a sörfőzdében sem. A férfi szeme kobaltkékre változott, amint a sört egy rövid másodpercre a szájában tartotta, majd lenyelte. Aztán újból az italba kortyolt, mintha csak megerősítést akart volna szerezni. Végül kihörpintette az utolsó csepp sört is a pohárból. - Határozottan jó. Testes ital, kellemes keserű utóízzel. A kelleténél semmivel sem több malátával. A Lake Ale raktárkészletéből van? A lány megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. - Igen. Én magam főztem. A férfi teljes hosszában kiegyenesedett, tekintélyt parancsolóan az ő százötvenöt centiméteres magasságához képest. - Még mindig nem értem, miért érdekelné ez a Plumtreet. - Szeretném, ha segítene nekem az értékesítésben. Nem hazudtolva meg a benne lakozó üzletembert, Jarret visszaadta a poharat a lánynak. - Nézze, Miss Laké, teljesen őszinte leszek önhöz. Az idő a sörpiacon most nem kedvez az efféle befektetéseknek. Az orosz piac hanyatlásával... - Pontosan ezért vagyok itt. Mivel a fivérem beteg, mi is nehézségekkel küzdünk. De én segíthetek mindkettőnk vállalatának pótolni az oroszok miatt elszenvedett veszteségeket. - A sörösüveget az íróasztalon hagyva, a poharat visszatette a ládikába. - Hallott már a Hodgson s Sörfőzdéről?

28 - Természetesen. Az indiai piac jórészt az övék. - Nem, amióta összeálltak Thomas Drane-nel. Úgy döntöttek, hogy a Kelet-indiai Társaság megkerülésével maguk szállítanak a területre. A férfi szeme elkerekedett. - Az ostobák. - De még mekkorák. A Társaságot senki sem játszhatja ki. - Bár a Társaságnak haszna származott az Indiából Angliába behozott portékák eladásából, a haszon egy részét átengedték az Indiába árut szállító hajók kapitányának, akik a rakományt az ott élő angoloknak adták el. A hajóskapitányok által árult legkelendőbb cikk idővel a sör lett, elsősorban a Hodgson s-féle ale. A sörfőzde aztán úgy döntött, hogy a kapitányokkal kötött szerződést is felrúgja, így most bajban volt. - A Hodgson s felhagyott a hitelezéssel, és az árakat is megemelte - folytatta. - így aztán a Kelet-indiai Társaság hajóinak kapitányai úgy döntöttek, hogy felbontják a Hodgson sszal a megállapodást, és keresnek egy másik sörfőzdét, amely megfőzi majd számukra ugyanazt a sört. Választásuk a burtoni székhelyű Allsopp sra esett. Az első szállítmányt két évvel ezelőtt indították útnak, de lelkes visszajelzéseken kívül eddig még semmit sem kaptak. Ez egy hatalmas piac, ahová a Lake Ale szeretne betörni. De ehhez segítségre van szükségünk. - A nagyanyám évekkel ezelőtt tett már egy sikertelen kísérletet az indiai piac megszerzésére. - A Plumtree egy ale-félét kínált megvételre, ugye? A férfi rövid tétovázás után bólintott. - Rájöttünk, hogy a burtoni vízből kellemesebb ízű főzet készíthető, mint a londoniból. Allsopp exportra szánt készleteinek felét az Indiában értékesített világos sör teszi ki. Ezt én is meg tudnám tenni, ha a Kelet-indiai Társaság hajlandó volna tárgyalásokba bocsátkozni a Lake Ale-lel, de nem fognak, a fivérem - Annabel hirtelen elhallgatott, mielőtt még kimondta volna, hogy megbízhatatlansága okán - betegsége miatt. És mert nő vagyok. Nem bíznak benne, hogy képesek vagyunk rá, én pedig

29 nem kockáztathatom meg, hogy belevágok, ha nem veszik át az árut. Ezért van szükségem önre. A férfi szeme összeszűkült. - Szóval azt akarja, hogy a sört én adjam el a Társaság kapitányainak. A nő sugárzó mosollyal nézett rá. - Pontosan. Az üzlet előnyös lenne mindkettőnk számára, és kárpótolná valamelyest a veszteségeket, amelyeket mindketten kénytelenek voltunk elszenvedni, amióta az oroszok megemelték az angol sörre kivetett vámot. - Miből gondolja, hogy veszteségeink voltak? - kérdezte óvatosan a férfi. - Minden sörfőzdének voltak, és ezt ön is jól tudja. Jarret a távolba révedve egyik kezével az állát dörzsölgette. - Csábító ajánlat. - Akkor hajlandó fontolóra venni? Ahogy a lány szemébe nézett, tekintete megtelt sajnálkozással. - Nem. Annabelnek majd elállt a szívverése. A Plumtree Sörfőzde volt az egyetlen reménye! - Miért nem? - Először is azért,mert alig egyhete vettem át a vállalatot, és még mindig csak a lehetőségek feltérképezésénél tartok. Szóval nem áll szándékomban belebonyolódni semmilyen meggondolatlan ügyletbe, pláne nem egy ifjú sörfőző esztelen tervébe... - A terv nem esztelen! - És közel a harminchoz egyáltalán nem volt már olyan fiatal. Ez a hátulütője, ha az ember alacsony, rosszul ítélik meg az életkorát. - Járjon csak utána Allsopp sikerének. Biztos vagyok benne, hogy más londoni sörfőzdék érdeklődését is felkeltette már a dolog. És az általam készített ale kiváló! Maga is elismerte! - A dolog ennél azért komplikáltabb - mondta a lord abban az atyáskodó hangnemben, ami oly ismerős volt Annabelnek a burtoni sörfőzőkkel folytatott tárgyalásoknak köszönhetően. Állát dacosan előreszegte.

30 - Úgy érti, mert nő vagyok. - Mert sörfőző. A sörfőzők nem látnak tovább az orruknál. Kiváló főzetet készítenek, és azt hiszik, hogy ez minden. De a sör minőségén túl egyéb tényezők is számítanak. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a fivére is tisztában van, és ezért nem jött ő maga személyesen. - Nem jöhetett, hisz beteg! - kiáltotta. - Akkor minden bizonnyal küldött ajánlólevelet, amelyben kinevezi önt képviselőjének. Annabel nagyot nyelt. Természetesen nem. Hugh abban a hiszemben volt, hogy ő és Sissy azért jöttek Londonba, hogy iskolát keressenek Geordie-nak. - Túl beteg, hogy megtehette volna. Lord Jarret felvonta a szemöldökét. Elkeseredésében a nő taktikát változtatott. - Nagy tétekhez szokott szerencsejátékoshoz képest felettébb óvatos a befektetéseket illetően. A férfinak megrándult a szája széle. - Látom, a hírnevem megelőzött. - Mivel előszeretettel botránkoztatja meg a társaságot, számolnia kell vele, hogy az emberek beszélnek ezt-azt. Bár el sem tudom képzelni, mi érdekeset találnak benne. Ha fenntartásai vannak egy ilyen biztosnak tűnő befektetéssel szemben, nem lehet valami vakmerő vagy bátor a szerencsejáték terén sem. Legnagyobb bosszúságára a férfi mosolyra derült, s nem is egy, de két gödröcske jelent meg az arcán. - Drága Miss Lake, az efféle taktika lehet, hogy szerencsétlen fivérénél beválik, de nekem is van két húgom. Nem vesztem el egykönnyen a fejem. Egy kis csúfolódástól nem. Hogy az ördög vinné, amiért... velejéig férfi. - A nagyanyja látna rációt a dologban. Ő megértené. A férfi arcáról lehervadt a mosoly. Közelebb lépett hozzá, és száznyolcvan centiméteres magasságával szinte fölé tornyosult. - Pillanatnyilag nem a nagyanyám vezeti a céget. De ha így lenne, sem hiszem, hogy belemenne. Nem hagyta, hogy a férfi puszta erőfölénye megfélemlítse.

31 - Honnan tudja, ha meg sem kérdi tőle? - Nincs rá szükség, hogy megkérdezzem. - Az imént arra hivatkozott, alig egy hete, hogy itt van, és még csak tapogatózik. - Igyekezett lenézni rá, ám magasságából fakadóan kénytelen volt felnézni. - Tudja, hogy akár tévedhet is. Tőle magától szeretném hallani, hogy a Plumtree Sörfőzdét a dolog nem érdekli. - Lehetetlen. Pillanatnyilag... - Házon kívül van. Tudom. Jó kifogás. - Egyenesen a férfi szemébe nézett. - Elszalaszt egy páratlan üzleti lehetőséget, csak mert nincs a helyzet magaslatán. Kíváncsi lennék, mi volna erről a véleménye a nagyanyjának, ha a fülébe jutna. - Miss Lake, nálam a fenyegetőzés éppoly hasztalan. És most, ha megbocsát... Amikor megindult az ajtó felé, Annabelt páni félelem fogta el. - A Lake Ale-re nehéz idők járnak - kiáltott utána -, és én nem kérek öntől egyebet, mint hogy tolmácsolja ajánlatomat a nagyanyja felé. Miért esik olyan nehezére? Ha a Lake Ale tönkremegy, negyven ember kerül utcára. A családomnak komoly gondjai támadnak, és... - Ó, az isten szerelmére! - Hogy a nő szemébe nézhessen, megpördült. - Beéri annyival, ha megígérem, említést teszek nagyanyámnak az ajánlatáról? Annabelben remény ébredt. - Igen. Bár talán jobb lenne, ha én... - Felejtse el! Beavatom a dologba még ma este. De ha elveti az ajánlatot - mint ahogy arról meg vagyok győződve -, a választ véglegesnek tekinti. Megértette? A nő egy pillanatig habozni látszott, majd bólintott. Legalább egy csekélyke esélyt kapott. A férfi feltépte az ajtót. - Holnap reggel jöjjön vissza, és akkor elmondom, mit válaszolt. További szép napot, Miss Lake. Tiltakozását megelőzendő, amiért a lord rövid úton kiebrudalta, Annabel az ajkába harapott. Ennél többre nem is számított