J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 Kóka Község Önkormányzat Képviselő testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Kóka Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 14-én kor megtartott soros képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Juhász Ildikó polgármester, Kiss Imre jegyző, Bóka Gergely, Czakóné Hanga Katalin, Dankóné Dr. Havas Mária, Dr. Faroun Ghassan, Kovács László, Nyári László, képviselők, valamint a jelenléti íven szereplő meghívottak. Az ülés helye: Kókai Polgármesteri Hivatal Tanácskozó terme. ( Kóka, Dózsa György út 1. ) JUHÁSZ ILDIKÓ tisztelettel köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy a képviselőtestület mind a 7 tagja jelen van a képviselő-testületi ülésen. Megállapította, hogy határozatképesek és megnyitotta az ülést. Javaslatot tett jegyzőkönyvvezető személyére, javasolta Pozsgainé Szabó Ilonát. Javaslatot tett a jegyzőkönyv-hitelesítő személyére, javasolta Dr. Faroun Ghassan képviselőt. A testület egyhangú 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül jegyzőkönyv vezetőnek Pozsgainé Szabó Ilonát, a jegyzőkönyv hitelesítőjének Dr. Faroun Ghassan képviselőt elfogadta. JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester javasolta, hogy a megívóban szereplő kiadott napirendi pontokat sorrendben tárgyalják, de még vegyék fel a kiadott napirendi pontokon kívül az alábbiakat: - Civilház felújítása - A Helyi Esélyegyenlőségi program felülvizsgálata - Óvoda helye - Művelődési ház elnevezése Kérte, hogy aki a napirendi pontok sorrendben történő tárgyalásával egyet ért kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenvélemény és tartózkodás nélkül elfogadta a napirendek alábbiak szerinti tárgyalását. 1.) A Képviselő-testület évi munkatervének elfogadása 1

2 2.) A évre vonatkozó belső ellenőrzési terv elfogadása 3.) Az elektronikus ügyintézés helyi szabályozásáról szóló 7/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése 4.) A helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére érvényes eljárási szabályokról szóló 8/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése 5.) Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterület használat szabályairól szóló 33/2015. (X.29.) számú önkormányzati rendeletének módosítása 6.) A Kóka Község települési arculati kézikönyvének és a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletnek az elfogadása 7.) A Kókai Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítása 8.) Az ASP rendszer szolgáltatási szerződése tárgyában a Magyar Államkincstárral megkötött szerződés módosítása 9.) A Kóka 031. hrsz-ú árok 025. hrsz-hoz kapcsolódó szakaszának a Földhivatali határrendezése 10.) A Képviselő-testület 107/2017. (X. 19.) számú Kt. határozatának a módosítása 11.) A évre vonatkozó költségvetési tervkoncepciónak a megtárgyalása 12.) A évi közfoglalkoztatási program tervezése 13.) Civilház felújítása 14.) A Helyi Esélyegyenlőségi program felülvizsgálata 15.) Óvoda helye 2

3 16.) Művelődési ház elnevezése 1. napirendi pont: A Képviselő-testület évi munkatervének elfogadása JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy a képviselő-testület tagjai megkapták a Képviselő-testület évi munkatervéről az előterjesztést. A képviselő-testület szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott számú, de évente legalább hat ülést tart. A testület az üléseit egyéves munkaterv szerint tartja. A munkaterv tervezetét a tárgyévet megelőző év december 20-ig a polgármester a képviselő-testület elé terjeszti elfogadásra. A képviselő-testületi ülés helye a meghívó szerint, de általában a községháza tanácskozó terme, időpontja minden hónap utolsó csütörtöki munkanapja óra. A Képviselő-testület munkaterv szerinti ülést (évente legalább egyszer közmeghallgatást) tart, indokolt esetben rendkívüli ülés összehívására is sor kerülhet. A nyári szünet július hónapban tervezhető. A Képviselő-testület évi munkaterve az alábbi: január 25. 1, Beszámoló a két ülés között végzett munkákról és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. Az önkormányzat évi költségvetés-tervezetének tárgyalása (I. forduló) 3. A Kókai Kossuth Lajos Általános Iskola 2018/2019-es tanévre vonatkozó felvételi körzete tervezetének véleményezése. Előkészítésért felelős: Szociális, Oktatási és Jogi Bizottság 4. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal évi munkájáról Előadó: Kiss Imre jegyző 5. A köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező évi célok meghatározása Előadó: Kiss Imre jegyző 6. Polgármesteri Hivatalban a évi igazgatási szünetek meghatározása 7. Kóka Község Önkormányzata és a Kókai Roma Nemzetiségi Önkormányzat között együttműködési megállapodás felülvizsgálata. Előadó: Juhász Ildikó Polgármester évre vonatkozóan a belső ellenőr megbízása 3

4 előadó: Juhász Ildikó polgármester 9. Kókai Községi Óvoda nyári zárva tartása február Beszámoló a két ülés között végzett munkákról 2. Kóka Község Önkormányzata évi költségvetésének elfogadása előadó: Juhász Ildikó polgármester 3. Pályázat kiírása a civil szervezetek támogatására előadó: Juhász Ildikó polgármester 4. A Polgármester évi szabadsága ütemezésének jóváhagyása. előadó: Juhász Ildikó polgármester március Beszámoló a két ülés között végzett munkákról 2. Beszámoló a Nagykátai Rendőrkapitányság évi munkájáról és Kóka település közbiztonságának helyzetéről. előadó: Juhász Ildikó polgármester 3. Beszámoló a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ceglédi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Nagykátai Hivatásos Tűzoltóparancsnokság évi tevékenységéről előadó: Juhász Ildikó polgármester 4. A civil szervezetek beszámolója a évi elnyert támogatás felhasználásáról, a évi támogatásra kiírt pályázatok elbírálása előadó: Juhász Ildikó polgármester 5. Kóka Községi Óvodával kapcsolatos fenntartói döntések meghozatala előadó: Juhász Ildikó polgármester 6. Kóka Község Önkormányzata évi összesített közbeszerzési tervének az elfogadása előadó: Juhász Ildikó polgármester április Beszámoló a két ülés között végzett munkákról és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 4

5 2. A Kókai Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat évi beszámolója Tárgyalta: Szociális, Oktatási és Jogi Bizottság 3. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok évi ellátásáról szóló értékelés megtárgyalása. Előadó: Kiss Imre jegyző Tárgyalta: Szociális, Oktatási és Jogi Bizottság május Beszámoló a két ülés között végzett munkákról IV. negyedévi előirányzat módosítása évi költségvetési rendelet módosítása évi zárszámadás elfogadása, rendelet megalkotása 5. Ajánlatkérés a közétkeztetés biztosítására, készétel beszerzésére 6. Beszámoló a Kókai Polgárőrség évi munkájáról 7. A Kóka Kft évi mérleg beszámolójának elfogadása 8. A évre vonatkozó belső ellenőrzési jelentés megtárgyalása 9. Falunap megszervezése június Beszámoló a két ülés között végzett munkákról 2. Beszámoló a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt Kóka településen nyújtott évi tevékenységéről. 5

6 2018. augusztus Beszámoló a két ülés között végzett munkákról és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. Pályázat benyújtása szociális-célú tüzelőanyag vásárlás támogatásához. 3. A évi költségvetési rendelet módosítása szeptember Beszámoló a két ülés között végzett munkákról 2. Csatlakozás a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszer évi pályázati fordulójához. 3. Beszámoló a Kókai Községi Óvoda és a Kókai Kossuth Lajos Általános Iskola 2017/2018. nevelési évéről október 25. 1, Beszámoló a két ülés között végzett munkákról és a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról 2. A köztemetőre vonatkozó díjak mértékének a felülvizsgálata november Beszámoló a két ülés között végzett munkákról 2. Az önkormányzat évi költségvetéséről szóló rendelet módosítása 6

7 3. A Ceglédi Tankerületi Központtal február 28-án kelt megállapodás módosítása 4. Szerződés kötése az OTP Bankkal folyószámlahitelre vonatkozóan 5. Pénzügyi tárgyú rendeletek felülvizsgálata december Beszámoló a két ülés között végzett munkákról 2. Kóka Község Önkormányzat Képviselő-testülete évi munkatervének megtárgyalása 3. Kóka Község Önkormányzat Képviselő-testülete évi költségvetési tervkoncepciójának a megtárgyalása 4. A évi belső-ellenőrzési terv elfogadása JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester kérte, a testület tagjait, amennyiben elfogadják a évi testületi munkatervet, kézfeltartással jelezzék: Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 129/2017. (XII. 14.) számú Testületi határozat Tárgy: A Képviselő-testület évi munkatervének elfogadása Kóka Község Önkormányzatának képviselő-testülete a évre vonatkozó munkatervét elfogadja. Felkéri a polgármestert és a jegyzőt, hogy az ülések technikai feltételeinek biztosításáról gondoskodjon. Határidő: folyamatosan Felelős: polgármester, jegyző 2. Napirendi pont: A évre vonatkozó belső ellenőrzési terv elfogadása JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy a bizottságok megtárgyalták a évre vonatkozó belső ellenőrzési tervet és elfogadásra javasolták a képviselőtestületnek. 7

8 A belső kontrollrendszer létrehozásáért, működtetéséért és fejlesztéséért a költségvetési szerv vezetője felelős az államháztartásért felelős miniszter által közzétett módszertani útmutatók figyelembevételével. A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 32. -a értelmében a helyi önkormányzatokra vonatkozó éves ellenőrzési tervet a képviselő-testület az előző év december 31-ig hagyja jóvá. JUHÁSZ ILDIKÓ kérte, hogy aki a 2018 évi belső ellenőrzési ütemtervvel egyet ért kézfeltartással jelezze. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 130/2017. (XII. 14.) számú Testületi határozat Tárgy: A évre vonatkozó belső ellenőrzési terv elfogadása Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező évre vonatkozó belső ellenőrzési tervét elfogadja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 3. Napirendi pont: Az elektronikus ügyintézés helyi szabályozásáról szóló 7/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése JUHÁSZ ILDIKÓ elmondta, hogy az önkormányzatok január 1. napjától kötelesek az ügyek elektronikus intézését a hatályos törvényben meghatározottak szerint biztosítani. A törvényi szabályozás alapján (magasabb szintű jogszabály) okafogyottá vált az elektronikus ügyintézés önkormányzati rendeletben történő szabályozása. JUHÁSZ ILDIKÓ kérte, hogy aki a rendelet hatályon kívül helyezésével egyet ért az kézfeltartással jelezze: Kóka Község Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotja az elektronikus ügyintézés helyi szabályozásáról szóló 7/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló önkormányzati rendeletét. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2017. (..) számú rendelete az elektronikus ügyintézés helyi szabályozásáról szóló 7/2015. (VI.25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogalkotói hatáskörében eljárva a következőket rendeli el: 8

9 1. Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének az elektronikus ügyintézés helyi szabályozásáról szóló 7/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelete hatályát veszti. 2. E rendelet január 1. napján lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Juhász Ildikó polgármester Kiss Imre jegyző Kihirdetve: Kiss Imre jegyző 4. Napirendi pont: A helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére érvényes eljárási szabályokról szóló 8/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezése JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy a törvény felhatalmazása alapján Kóka Község Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotta a helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére érvényes eljárási szabályokról szóló 8/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendeletét. A törvényi szabályozás alapján (magasabb szintű jogszabály) okafogyottá vált az elektronikus ügyintézés önkormányzati rendeletben történő szabályozása. JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester kérte, hogy aki, a rendelet hatályon kívül helyezésével egyet ért az kézfeltartással jelezze: Kóka Község Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotja a helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére érvényes eljárási szabályokról szóló 8/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló önkormányzati rendeletét. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeltet alkotta: Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2017. ( ) számú rendelete a helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére érvényes eljárási szabályokról szóló 8/2015. (VI.25.) számú önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogalkotói hatáskörében eljárva a következőket rendeli el: 9

10 1. Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adóügyek elektronikus ügyintézésére érvényes eljárási szabályokról szóló 8/2015. (VI. 25.) számú önkormányzati rendelete hatályát veszti. 2. E rendelet január 1. napján lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Juhász Ildikó polgármester Kiss Imre jegyző Kihirdetve: Kiss Imre jegyző 5. Napirendi pont: Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterület használat szabályairól szóló 33/2015. (X.29.) számú önkormányzati rendeletének módosítása JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy a Tv. átmeneti rendelkezéseiben szereplő 108. (1) bekezdése értelmében az pont a)-k) alpontja szerinti jogalanyok január 1. napjától kötelesek az ügyek elektronikus intézését az e törvényben meghatározottak szerint biztosítani. Kóka Község Önkormányzatának a közterület használat szabályairól szóló 33/2015. (X. 29.) számú önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése értelmében (6) a közterület használati díjat Kóka Község Önkormányzata számú számlájára kell befizetni. A rendelet a fentiek alapján nem rendelkezik arról, hogy a díj befizetését milyen módon lehet megtenni. A módosítással a befizetési módok - köztük az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódóan az elektronikus fizetési mód is - megjelölésre kerül. JUÁSZ ILDIKÓ polgármester kérte, hogy, aki a rendelet megalkotásával egyet ért az kézfeltartással jelezze. Kóka Község Önkormányzatának képviselő-testülete megalkotja a közterület használat szabályairól szóló 33/2015. (X. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendeletét. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: 10

11 Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2017. (..) számú rendelete a közterület használat szabályairól szóló 33/2015. (X.29.) számú önkormányzati rendelet módosításáról Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontja és e) pontja, (2) bekezdése, valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 23. (4) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja: 1. Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének a közterület használat szabályairól szóló 33/2015. (X. 29.) számú önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: (6) A közterület használati díjat Kóka Község Önkormányzata házipénztárában, vagy a Polgármesteri Hivatalban beszerezhető csekken vagy elektronikus úton Kóka Község Önkormányzatának számú számlájára történő átutalással kell befizetni. 2. E rendelet január 1. napján lép hatályba és a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. Juhász Ildikó polgármester Kiss Imre jegyző Kihirdetve: Kiss Imre jegyző 6. Napirendi pont: A Kóka Község települési arculati kézikönyvének és a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletnek az elfogadása JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy a testület tagjainak kiküldésre került az Arculati kézikönyv tervezetet. Kérte, hogy aki a Településképi arculati kézikönyvet elfogadja, az kézfeltartással jelezze: 11

12 Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 131/2017. (XII. 14.) számú Testületi határozat Tárgy: Kóka Község települési arculati kézikönyvének és a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletnek az elfogadása Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet tervezetére vonatkozó véleményeket figyelembe veszi. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a településképi arculati kézikönyvét. Határidő: azonnal felelős: polgármester Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotja a településkép védelméről szóló önkormányzati rendeletét. Kóka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2017. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló évi LXXIV. törvény 12. (2) bekezdésében, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 57. (3) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 1. pontjában, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. -ában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pest Megyei Kormányhivatal, Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, Miniszterelnökség és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága véleményének kikérésével a következőket rendeli el: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya 1. E rendelet hatálya Kóka Község közigazgatási területére terjed ki. 2. Értelmező rendelkezések 2. 12

13 E rendelet alkalmazása tekintetében: 1. Cégtábla: a cég nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla. 2. Cégfelirat: a rendeltetési egység megnevezését (nevét), funkcióját, tulajdonosát, jelképét, logóját, az alapítás évét tartalmazó, az egység közterület felöl látható homlokzatán megjelenő, az előbb felsoroltakat részben vagy egészében tartalmazó tájékoztató szöveg és ábra. 3. Címtábla: intézmény, társadalmi szervezet, vállalkozás nevét feltüntető tábla, mely azok egyéb adatait is tartalmazhatja. II. FEJEZET Helyi védelem 3. A helyi védelem feladata 3. (1) A helyi védelem feladata: a) a község történeti múltjával, építészeti kultúrájával polgárainak önbecsülését, identitását elősegítő épületek, építmények, illetve az azok által létrehozott utcák, útszakaszok, terek, valamint parkok, fasorok, zöldfelületek számbavétele és meghatározása, védetté nyilvánítása, dokumentálása, egészben vagy részbeni megőrzése, megőriztetése és a lakossággal történő megismertetése; b) a helyi védettségű építészeti örökség károsodásának megelőzése, elhárítása, illetve a bekövetkezett károsodás csökkentésének vagy megszüntetésének elősegítése. (2) A helyi védelem fajtája a helyi egyedi védelem. (3) A helyi egyedi védelem a) az építmény (épület és műtárgy) vagy ezek együttese egészére vagy valamely részletére (anyaghasználat, szerkezet, színezés, stb.), b) szobor, képzőművészeti alkotás, emléktáblák védelmére terjedhet ki. 4. Védetté nyilvánítás és a védettség megszüntetése 4. (1) Helyi védettség alá helyezésről vagy a védettség megszüntetéséről Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) dönt. (2) A helyi védetté nyilvánítás szakmai előkészítése, koordinálása, az ezzel kapcsolatos társadalmi kapcsolattartás a Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) feladata

14 (1) Helyi védetté nyilvántartásra vagy a védettség megszüntetésére bármely természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet javaslatot tehet a Bizottságnál. Védetté nyilvánítási eljárás hivatalból is indulhat. (2) A javaslatnak tartalmaznia kell: a) a védelemre javasolt érték pontos megnevezését, területi javaslat esetén egyértelmű körülhatárolását, b) a védelemre javasolt érték pontos elhelyezkedését (azonosító adatokat), c) a védelemre javasolt érték rövid leírását, bemutatását, d) a védelem indokolását, e) fotót vagy fotódokumentációt, f) megszüntetésre vonatkozó javaslat esetén az a), b), e) pontokban foglaltakat, valamint a megszüntetési ok részletes indokolását. (3) A védetté nyilvánítást vagy annak megszüntetését megelőzően értékvizsgálatot kell végezni a Bizottság, a Helyi Értéktár Bizottság és a védendő érték jellegétől függően, megfelelő szakirányú szakképesítéssel rendelkező szakértő bevonásával. (4) A helyi védetté nyilvánításra vagy a védettség megszüntetésére irányuló javaslatot a Bizottság a saját szakmai véleményével, valamint az értékvizsgálat során keletkező szakvéleménnyel kiegészíti, majd kikéri a helyi társadalmi szervezetek, valamint az érintett tulajdonos(ok) véleményét, amennyiben az(ok) nem azonos(ak) a javaslattevővel. (5) A kezdeményezéssel kapcsolatban az érintettek 30 napon belül írásban észrevételt tehetnek. (6) A beszerzett véleményekkel kiegészített javaslatot, a Bizottság terjeszti döntésre a Képviselő-testület elé. (7) A helyi védett értékek jegyzékét e rendelet 1. melléklete tartalmazza. A helyi védettség megszüntetésére akkor kerülhet sor, ha a) a helyi védett érték megsemmisül, b) a helyi védett érték a védelem alapját képező értékeit helyreállíthatatlanul elveszti (1) A helyi védetté nyilvánításról vagy a helyi védettség megszüntetéséről a Bizottság írásban értesíti: a) a védelemmel, vagy a védelem megszüntetésével érintett ingatlan valamennyi tulajdonosát, b) a javaslattevő(ke)t és véleményt adókat, (2) A jegyző kezdeményezi a helyi védelem alá helyezés, és annak megszüntetése tényének az ingatlan nyilvántartásba történő bejegyzését vagy törlését. A bejegyzés esetleges elmaradása a védettség hatályát nem érinti. 14

15 5. Védett értékek nyilvántartása (1) A területi és egyedi védelem alá helyezett értékekről a Bizottság nyilvántartást vezet. 8. (2) A nyilvántartás tartalmazza: a) a védelem típusát, b) a védett érték pontos megnevezését, egyértelmű körülhatárolását, c) a védett érték pontos elhelyezkedését (azonosító adatait), d) a védett érték rövid leírását, e) a védelem rövid indokolását, f) fotót vagy fotódokumentációt, g) védelem alá helyezett ingatlan esetén építésének, esetleges felújításának időpontját. 9. (1) A helyi védelemre kijelölt építményeket táblával meg lehet jelölni. A szobrokat, a köztéri műalkotásokat és az emléktáblákat nem kell táblával megjelölni. (2) A jelzés elhelyezéséről és fenntartásáról a Polgármesteri Hivatal gondoskodik. (3) A tábla kihelyezése előtt az építmény tulajdonosát a kihelyezésről írásban, előzetesen értesíteni kell. A tulajdonos a tábla kihelyezését tűrni köteles. (4) A táblát az épület építészeti elemeihez igazodóan, annak jól látható részén kell elhelyezni. (5) A táblán fel kell tüntetni a helyi védelem tényét. 6. A védett értékek fenntartása és annak támogatása 10. A helyi védelem alatt álló értékeknek a védelem céljának megfelelő folyamatos karbantartásáról, fenntartásáról a tulajdonos köteles gondoskodni. III. FEJEZET Településképi szempontból meghatározó területek 11. (1) A településképi szempontból meghatározó területek jegyzéke: 1. TELEPÜLÉSKÖZPONTI TERÜLET 2. FALUSIAS LAKÓTERÜLET 3. ÁTALAKULÓ LAKÓTERÜLET 4. GAZDASÁGI TERÜLET 15

16 (2) A településképi szempontból meghatározó területek térképét jelen rendelet 2. melléklete tartalmazza. IV. FEJEZET Településképi követelmények 7. Egyéb területekre vonatkozó építészeti követelmények 12. (1) Az egyéb területek azok a területek, amelyek nem tartoznak a meghatározó területek közé. (2) Tető héjalásaként a következő anyagok nem használhatók:natúr alumínium hullámlemez, bitumenes hullámlemez, cserépfedés mintázatú bitumenes lemez. Sárga, rózsaszín, lila színű vagy fényes felületek tetőfedésként nem alkalmazhatók. (3) Az utcafronti kerítések esetén műanyag vagy acél hullám- illetve trapézlemez, vakolatlan beton zsalukő, vakolatlan tégla, faforgács lemez (osb), hullámpala kerítések nem építhetők. 8. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények 13. (1) Kóka Községre jellemző az előkertes beépítési mód, ezért az utcakép védelme érdekében új épület építése vagy épületbővítés esetén a szomszédos épületek előkertméretéhez kell igazodni, kivéve a gazdasági területeken. Amennyiben a szomszédos ingatlanok nem beépítettek, az utcában kialakult állapotot kell figyelembe venni. Amennyiben kialakult állapot nem határozható meg, az előkertek mérete az újonnan beépülő lakóterületeken 5-6 méter közötti lehet. (2) A falusias és az átalakuló lakóterületen új épület építése vagy épületbővítés esetén, a pinceszinten kívül csak maximum két lakószint alakítható ki, melyből a felső szint csak tetőtérbeépítés lehet. A pinceszint és a tetőtér tetszőlegesen elhagyható. (3) Kerti építmények elhelyezése csak az oldal- és a hátsókertben lehetséges, kivéve a kerítéssel egybe épített esőbeállót és a kukatárolót. (4) Az utcafronti kerítéseket az épület építészeti karakteréhez, anyaghasználatához, színezéséhez illeszkedően kell kialakítani. (5) A kereskedelmi, szolgáltató és az ipari területeken a közterület felőli kerítések legalább 50 %-ban áttörtek kell, hogy legyenek. 16

17 (6) Az utcai telekhatár előtti közterület útszegélyig terjedő részének az átalakítása, burkolása, beleértve a járdát is, közterület-alakítási terv alapján lehetséges, amelyet az e rendeletben meghatározott kötelező szakmai konzultáció alkalmával be kell mutatni. 9. A településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények 9/a. Általános követelmények 14. (1) Az utcafronti kerítések esetén műanyag vagy acél hullám- illetve trapézlemez, továbbá faforgácslap, vakolatlan tégla vagy zsalukő, vagy cementkötésű faforgácslap kerítések nem építhetők. A kerítésmezőkben vagy az áttört kerítések átláthatóságának takarására nádfonat, műanyag háló vagy fémlemez nem alkalmazható. (2) Az utcafronti kerítések tetejének védelmére kő, műkő vagy égetett agyag illetve beton anyagú fedés építhető. Nem alkalmazható lefedésre és a kerítés felületén csempe, greslap, valamint szabálytalan formájú kőlap burkolat. (3) Az épületek színezése harsány színű, valamint rózsaszínű, lila nem lehet. (4) A településközponti, a falusias lakó és az átalakuló lakóterületen tetőfedő anyagként trapézlemez, bitumenes hullámlemez, cserép mintázatú bitumenes lemez, valamint zöld és kék színű, vagy fényes, engóbozott tetőfedő anyag nem alkalmazható. A tetőfelépítményeknél a sík fémlemez használata megengedett. (5) Az újonnan kijelölt, vagy nem lakóterületbe ékelődő gazdasági területeken a fém burkolatú falburkoló és tetőfedő anyagok használata megengedett. (6) A településen új épület vagy épület-átalakítás lapostetővel nem építhető, kivéve a nem lakóterületbe ékelődő gazdasági területeket. A magastető hajlásszöge 30 fok alatti és 45 fok feletti nem lehet. A tetőfelépítmények hajlásszöge ettől eltérhet. 15. (1) Az épületek építését vagy felújítását követően, a kedvező utcaképi megjelenés érdekében az utcai homlokzatokon a nyílászárók nem lehetnek különböző színűek. (2) Nyílászárók cseréje esetén, színben és osztásban az új nyílászáró nem térhet el a meglévő nyílászáróktól, kivéve, ha a csere az adott épület egésze vonatkozásában történik. (3) Homlokzatok utólagos hőszigetelése, homlokzatfestése nem történhet homlokzatonként eltérő időben és színben, így a közterület felől látszó homlokzatok színezése nem térhet el egymástól. (4) A homlokzatokon a nyílások keretezésére szabálytalan alakú kőlapokat nem lehet használni. 17

18 (5) Ingatlan előtti új járda építésénél az új járda felső szintje a meglévő csatlakozó járdák felső szintjétől maximum 2 cm-rel térhet el. (6) Meglévő épületeken a klíma berendezés kültéri egységeit el lehet helyezni az oldalkerti vagy hátsókerti homlokzaton, a közterület felől takarásban. Az új épületeknél a klíma berendezések kültéri egységei a közterület felől látható módon nem helyezhetők el. (7) Utcafronti homlokzaton, tetőszakaszon híradástechnikai berendezés nem helyezhető el. 9/b. Településközponti terület 16. (1) A vakolt felületek, kő-, fa- és téglaburkolatok alkalmazása a homlokzatokon megengedett. (2) A homlokzatokon és a kerítéseken burkolatként trapézlemez, csempe vagy greslap, valamint szabálytalan formájú kőlap nem alkalmazható. 9/c. Falusias lakóterület 17. (1) Tetőfedésre a nád- és a zsúpfedés is alkalmazható. (2) A homlokzatokon és a kerítéseken burkolatként trapézlemez, csempe vagy greslap, valamint szabálytalan formájú kőlap nem alkalmazható. 9/d. Átalakuló lakóterület 18. (1) Cserépfedések cseréje vagy új fedés építése esetén a tégla, antracit, barna vagy vörös színű elemek, illetve barna vagy piros cserepeslemez alkalmazható. (2) A homlokzatokon és a kerítéseken burkolatként trapézlemez, csempe vagy greslap, valamint szabálytalan formájú kőlap nem alkalmazható. 9/e. Gazdasági terület 19. (1) A lakóterületekbe beékelődő gazdasági területeken, új épület építése esetén, az anyaghasználat, tetőforma nem térhet el a lakóövezetben (2) A nem lakóterületbe ékelődő gazdasági területeken lapostetős épületek is építhetők, a fém anyagú falburkolat és tetőfedés használata megengedett. 18

19 (3) Az utcafronti kerítések esetén műanyag vagy acél hullám- illetve trapézlemez kerítések nem építhetők. 10. A helyi védett értékekre vonatkozó településképi követelmények 20. (1) Általános előírások: a) A helyileg védett építészeti értékeket rendeltetésüknek megfelelően, a védettséghez méltóan kell használni. b) A védett zöldfelületi értékek megóvása, esetenként őrzése és fenntartása a terület kezelőjének, magántulajdonú ingatlanokat érintő esetben, az ingatlan tulajdonosának a feladata. (2) A helyi egyedi védelem előírásai: a) Épületek részletes előírásai: aa) A védett épületeket, építményeket hagyományos építészeti tömegükben meg kell őrizni. ab) A védett épületek tetőformája megtartandó. A tető héjalása az eredetihez hasonló színű, mintázatú és anyagú új építőanyaggal felváltható. ac) Törekedni kell a homlokzati nyílásrend és a nyílások, nyílászárók osztásának megtartására. Ezek változtatása csak igen indokolt esetben, megfelelő tervezői alátámasztással lehetséges. ad) A meglévő homlokzati tagozatok megtartandók vagy esetlegesen fellelhető korábbi hiteles dokumentumok alapján eredeti formájukba visszaállítandók. ae) A homlokzat burkolatai az eredeti állapotra, vagy annak hatását keltve korszerű anyagok használatával cserélhetők. af) A homlokzat színezését az eredeti állapotnak megfelelően kell kialakítani. ag) A védett épületeket - indokolt esetben - úgy lehet bővíteni, hogy az épület jellege, homlokzati kialakítása, utcaképi szerepe ne változzon, illetve a legkisebb kárt szenvedje. A bővítésnek a védett épület formájával, szerkezetével, anyagaival összhangban kell lennie. ah) A védett épületekben belső átalakítási, korszerűsítési, felújítási munkák végezhetők, az eredeti szerkezet és a belső értékek megtartásával. ai) Védett épület, építmény csak a védettség megszüntetése után vagy életveszélyessé nyilvánítás esetén bontható le. A bontás előtt az épület, építmény tulajdonosának kötelessége az épület, építmény bontási- és fotódokumentációjának elkészíttetése. b) Épületrészek részletes előírásai: ba) Ha a védett épületrészt az épület utcai homlokzata képezi, az épületet hagyományos építészeti tömegében kell megtartani, megőrizve a homlokzati nyílásrendet, a nyílások osztását, a homlokzati tagozatokat. Az eredeti építőanyagok az eredetihez hasonló megjelenést adó korszerű anyagokkal felválthatóak, de az anyagszerűség megtartása alapkövetelmény. A homlokzat színezését az eredeti állapotnak megfelelően kell meghatározni. bb) Egyéb védett épületrészek az eredeti állapotnak megfelelően megtartandók. Az épület átépítése esetén a védett épületrészt károsodás nélkül kell megtartani. bc) Védett épületrész csak a védettség törlése után, vagy életveszélyessé nyilvánítás esetén bontható el. A bontást megelőzően a védett épületrész tulajdonosának kötelessége az épületrész felmérési és fotódokumentációjának elkészíttetése. c) A védett népi- és képzőművészeti alkotások és emléktáblák az eredeti állapotnak megfelelő formában és anyaggal, az eredeti felállítási helyükön tartandók fenn. 19

20 11. Az egyes sajátos építményfajták, műtárgyak és egyéb műszaki berendezések elhelyezése 21. (1) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére elsősorban alkalmas területek: a.) Külterületen: aa) mezőgazdasági területek ab) külterületi kereskedelmi, szolgáltató területek, és ac) külterületi ipari területek b.) Belterületen a főútvonalak mentén közterületen a (3) - (7) bekezdésekben foglaltakkal összhangban. (2) A teljes település ellátását biztosító felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények, műtárgyak elhelyezésére nem alkalmas területek: a) tájképvédelmi terület, b) helyi jelentőségű védett természeti terület, (3) A település igazgatási területén antenna és egyéb gépészeti berendezés csak közterületről nem látható módon helyezhető el a következő területeken: a) műemléki épületen és a hozzá tartozó telek területén. b) műemléki környezet területén, c) helyi védelem alatt álló épületen, építményen. (4) A település közigazgatási területén új távközlési hálózatot létesíteni, illetve meglévő hálózat rekonstrukcióját megvalósítani vagy földalatti (földkábel, alépítmény), vagy más légkábeles - kisfeszültségű és közvilágítási, kábel TV-hálózatokkal egy tartószerkezeten történő elhelyezéssel szabad. (5) A településen új villamosenergia (közép- és kisfeszültségű közvilágítási) hálózatokat kizárólag térszín alatt földkábelbe fektetve lehet megvalósítani. (6) Transzformátor állomás a településen kizárólag építményben helyezhető el, amely formavilágában illeszkedik a településképhez. 12. A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények 22. Reklámhordozó és reklám - jogszabályban meghatározott kivétellel az alábbiakban felsorolt közterületen és magánterületen nem helyezhető el: a) a műemlék területe és a műemléki környezet területe; b) a régészeti érdekű terület és a régészeti lelőhely területe; c) a NATURA 2000 terület; d) az országos ökológiai hálózat magterülete és ökológiai folyosó területe; e) a tájképvédelmi terület,

21 (1) Reklám közzététele és reklámhordozók, reklámhordozót tartó berendezések elhelyezése csak közterületen elhelyezett utcabútorok igénybevételével lehetséges. (2) Évente legfeljebb 12 naptári hét időszakra Kóka közterületein, a reklám, reklámhordozó berendezések elhelyezésére vonatkozó tilalmak és követelmények alól felmentést adható, ha a község szempontjából jelentős valamely eseményről való tájékoztatás érdekében szükséges. Ezen időszakban úttest és járda feletti átfeszítés, homlokzaton molinó, és az ünnepek és időszakos rendezvények feliratai elhelyezhetők. (3) Építési tevékenység idejére építési reklámháló amennyiben azt a polgármester településképi bejelentési eljárás keretében engedélyezi -, az építési tevékenység időtartamára kihelyezhető azzal a feltétellel, hogy építési napló-bejegyzés igazolja a felújítás megkezdését, illetve, ha építési napló vezetésére nem áll fenn kötelezettség, úgy vállalják ennek vezetését az érintettek és ezzel igazolják a felújítás megkezdését. Az építési tevékenység befejezésével az építési reklámhálót 8 napon belül el kell bontani. 13. Cégérek, cím- és cégtáblák, cégfeliratok elhelyezése 24. (1) Rendeltetési egységenként az épület utcai homlokzatán 1 db cégér, cég- és címtábla és cégfelirat helyezhető el. (2) A homlokzatsíkra merőlegesen elhelyezett cégér, cég- és címtábla és cégfelirat a homlokzatsíktól legfeljebb 1,0 m-t ugorhat ki, és nagysága legfeljebb 1,0 m 2 lehet. (3) Cégér, cég- és címtábla és cégfelirat az épület építészeti részletképzésével, színezésével, építészeti hangsúlyaival összhangban helyezhető el. (4) Cégér, cég- és címtábla és cégfelirat az épületek homlokzatain épületdíszítő tagozatot nem takarhatnak. (5) Cégérek, cég- és címtáblák és cégfeliratok homlokzatonként a) az elhelyezési magasság, b) a betűnagyság, c) a színvilág tekintetében egymáshoz illeszkedően alakítandók ki, figyelembe véve az épület homlokzati kialakítását. (6) Az önálló világító betűkkel megvalósuló cégér kialakításánál a kábeleket a falon belül, vagy takartan kell vezetni. V. FEJEZET 14. Településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

22 (1) A településkép védelme érdekében a polgármester a Polgármesteri Hivatal közreműködésével - tájékoztatást ad és szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről. (2) A szakmai konzultáció legalább egyszer a településkép eljárásokat megelőzően - kötelező a következő esetekben: a) a lakóépületek egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, valamint b) a fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban. (3) A konzultációra vonatkozó kérelmet a Polgármesteri Hivatalban kell előterjeszteni. A kérelem tartalmi követelményei: a.) helyszín megjelölése (cím, helyrajzi szám), b.) tervezési program (tervezett tevékenység leírása), c.) vázlatterv, vázlatrajz, amennyiben rendelkezésre áll. (4) A szakmai konzultációról emlékeztetőt kell felvenni, amelyben az üggyel kapcsolatos lényeges információkat, a felvetett javaslatok lényegét, valamint a lényeges nyilatkozatokat rögzíteni kell. A szakmai konzultáció emlékeztetőjét a településképi eljárások dokumentációjához csatolni kell. (5) A szakmai konzultációt a Polgármesteri Hivatal folytatja le, a településkép-védelmi tájékoztatást és a szükséges nyilatkozatokat a polgármester teszi meg, aki szükség szerint a folyamat szakmai előkészítését főépítész bevonásával végzi. VI. FEJEZET 15. Településképi bejelentési eljárás 26. (1) A polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le a reklámok és reklámhordozók elhelyezésével kapcsolatban. (2) Jelen rendelet VI. Fejezetének előírásait a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben foglalt rendelkezésekkel együtt kell alkalmazni. 16. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre 27. (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építés-felügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében meghatározott, építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységek közül az önálló reklámtartó építmény építése, felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása tárgyában. (2) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni továbbá: a) építési reklámháló kihelyezését, 22

23 b) a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendeletben szereplő általános településképi követelmények tekintetében a reklámok és reklámhordozók elhelyezését, c) cégér, cég- és címtábla és cégfelirat építmény homlokzatára történő elhelyezését megelőzően. 17. A településképi bejelentési eljárás szabályai 28. (1) A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesternek címzett, de a Polgármesteri Hivatalhoz benyújtott, jelen rendelet 3. melléklete szerinti papíralapú bejelentésre indul. (2) A bejelentéshez papíralapú építészeti-műszaki tervdokumentációt vagy a dokumentációt tartalmazó digitális adathordozót kell mellékelni a bejelentés tárgyához igazodó tartalommal. (3) A 27 szerinti tevékenység a bejelentés alapján a (4) bekezdés szerinti határozat birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével megkezdhető, ha ahhoz külön jogszabályban kötelezően előírt hatósági engedély nem szükséges. (4) A polgármester szükség szerint a főépítész szakmai állásfoglalása alapján - a reklámelhelyezést kikötéssel vagy anélkül tudomásul veszi és a bejelentőt erről a tényről a döntés megküldésével értesíti, ha a bejelentés a) megfelel a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott követelményeknek, b) a tervezett reklámhordozó elhelyezése illeszkedik a településképbe, és megfelel a településképi követelményeknek, (5) A polgármester szükség szerint a főépítész szakmai állásfoglalása alapján - megtiltja a reklámelhelyezést és a megtiltás indokainak ismertetése mellett figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elhelyezés jogkövetkezményeire, ha a bejelentés a) nem felel meg a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendeletben meghatározott követelményeknek, b) a tervezett reklámhordozó elhelyezése nem illeszkedik a településképbe, és nem felel meg a településképi követelményeknek. (6) A polgármester a döntését a bejelentést követő 15 napon belül - hatósági határozatban hozza meg. (7) A polgármester (4) és (5) bekezdése szerinti hatósági döntésével szemben a képviselőtestülethez lehet fellebbezni

24 (1) A rendeletben foglalt kötelezettségek teljesítését a polgármester ellenőrzi. (2) Amennyiben a rendelettől eltérő végrehajtást tapasztal, akkor a) a VII. Fejezet szerinti településképi kötelezési eljárást folytat le, vagy b) reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti az illetékes megyei kormányhivatalt. VII. FEJEZET 18. Településképi kötelezés 30. (1) A településképi követelmények teljesítése érdekében a polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést bocsát ki, a közigazgatási hatósági eljárásra vonatkozó jogszabály szerint. (2) A polgármester az (1) bekezdés szerinti eljárásban az érintett ingatlan tulajdonosát a helyi építészeti értékek, a településkép védelme érdekében az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti. (3) A polgármester településképi kötelezést tartalmazó döntése ellen jogorvoslattal a Képviselő-testülethez lehet fordulni. (4) A (2) bekezdésben foglaltak megszegése, vagy teljesítésének elmaradása esetén, a magatartás elkövetőjével szemben egyszeri felszólítást követően -, forinttól forintig terjedő pénzbírság szabható ki, melynek kiszabása megismételhető. (5) A bírság kiszabása során mérlegelni kell a jogsértő magatartás súlyát, különösen a településkép védelméhez fűződő érdek sérelmének mértékét, a jogsértéssel okozott hátrányt, a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatatlanságát, a jogsértés időtartamát, a jogsértés ismétlődését és gyakoriságát, valamint a jogsértő személyéhez köthető körülményeket. (6) A bírság mértéke korlátlanul enyhíthető vagy a jogsértő magatartás csekély súlya miatt a bírság kiszabása mellőzhető, feltéve, hogy a jogsértő magatartást tanúsító személy a jogsértést írásbeli felszólítást követően haladéktalanul megszünteti. (7) A bírság megfizetése nem mentesíti a kötelezettet a jogsértő állapot megszüntetésének kötelezettsége alól. VIII. FEJEZET 19. Záró és átmeneti rendelkezések 31. (1) Ez a rendelet január 1. napján lép hatályba. A rendeletben foglalt szabályokat a hatályba lépést követően indult eljárásokban kell alkalmazni. 24

25 Juhász Ildikó polgármester Kiss Imre jegyző A rendelet kihirdetve: Kiss Imre jegyző 1. melléklet a 23/2017. (.) önkormányzati rendelethez Helyi védelem alatt álló értékek 1) Malom épülete Dózsa György u. 39. hrsz.:1345 2) Bereg-kút hrsz.: 0144/1. 3) Bánkódó Krisztus hrsz.:107 4) Középkori vízimalom romjai hrsz.: 0124 és ) Bronzkori földvár lelőhelye hrsz:0119/1-7; 019/10; 019/11; 0119/13; 0119/14; 0152/1; 0152/2. 25

26 26

27 27 2. melléklet a 23/2017 ( ) önkormányzati rendelethez

28 Kóka Község Önkormányzata Kóka Község Polgármestere részére 2243 Kóka, Dózsa György út melléklet a 23/2017 (...) önkormányzati rendelethez Településképi bejelentés (Nyomtatvány) Kérelmező adatai: név: cím/székhely: (ir.szám).(település)..(utca) (hsz.)...(em/aj) Kérelmező elérhetőségei: címe:. telefonszáma: A kérelemmel érintett ingatlan: címe: (ir.szám)...(település)..(utca) (hsz.)...(em/aj) helyrajzi száma:. A megbízott tervező (amennyiben a kérelmező nem azonos a tervezővel): név: cím/székhely: (ir.szám).(település)..(utca) (hsz.)...(em/aj) címe:. telefonszáma: A tervezett beavatkozás, annak tervezett időtartama:.... Mellékletek: - szakmai konzultációról készült emlékeztető (amennyiben korábban ilyen készült) A településképi bejelentést jelen nyomtatvány és szükség szerinti mellékletei benyújtásával, a polgármesteri hivatalhoz postai úton vagy személyesen ügyfélfogadási időben - eljuttatva lehet kezdeményezni. A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes., 20. aláírás 7. Napirendi pont: A Kókai Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítása

29 29 JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy a Kókai Polgármesteri Hivatalnak - az alapító okirata tartalmazza többek között a költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölését. Az alapító okiratban szükségessé vált a jelenleg 14/ pontban szereplő szakfeladatok egy szakfeladattal történő kiegészítése: Adó-, vám-és jövedéki igazgatás funkcióval. Az államháztartásról szóló törvény alapján a formanyomtatvány azonban megváltozott, e miatt a módosítás az egész alapító okiratot érinti. A módosításánál az alapító okiratot a kincstár által közzétett formanyomtatványnak megfelelően módosítani kell. JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester kérte, hogy aki az alapító okirat módosításával egyet ért kézfeltartással jelezze: Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 132/2017. (XII. 14.) számú Testületi határozat Tárgy Kókai Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítása Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező Kókai Polgármesteri Hivatal alapító okiratára vonatkozó módosító okiratát elfogadja. Határidő: átvezetésre 15 nap. Felelős: Juhász Ildikó polgármester Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 133/2017. (XII. 14.) számú Testületi határozat Tárgy Kókai Polgármesteri Hivatal alapító okiratának a módosítása Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező Kókai Polgármesteri Hivatal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát elfogadja. Határidő: átvezetésre 15 nap. Felelős: Juhász Ildikó polgármester 8.Napirendi pont: Az ASP rendszer szolgáltatási szerződése tárgyában a Magyar Államkincstárral megkötött szerződés módosítása JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy az önkormányzatoknak kötelező csatlakozniuk a rendszerhez, mely alapján én a szolgáltatási szerződés megkötésre került. Az ASP rendszernek azonban bővült a szolgáltatási köre, amely alapján az eddig megkötött szolgáltatási szerződés módosítása szükséges. Az Államkincstár a szerződésmódosítás tervezetét megküldte, nekünk csak a szükséges adatokat kell a részére eljuttatnunk, amely alapján a módosító szerződést elkészítik és aláírásra megküldik. 29

30 30 JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester kérte, hogy aki az ASP rendszer szerződés módosítás aláírásával egyet ért az kézfeltartással jelezze. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 134/2017. (XII. 14.) számú Testületi határozat Tárgy: Az ASP rendszer szolgáltatási szerződése tárgyában a Magyar Államkincstárral megkötött szerződés módosítása Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati ASP rendszer szolgáltatási szerződése tárgyában a Magyar Államkincstárral megkötött szerződést az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően módosítja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 9. Napirendi pont: A Kóka 31. hrsz-ú árok 25. hrsz-hoz kapcsolódó szakaszának a Földhivatali határrendezése KISS IMRE elmondta, hogy a kiosztott rajz alapján nézhetik meg a bizottsági tagok, hogy miről is van szó valójában. A 31 es Hrsz-ú önkormányzati ingatlan árokként szerepel, de voltak kint a kollégák terepszemlén, és megállapították, hogy a valóságban nincs már ott árok. Ezt a területet határrendezéssel lehetne rendezni. A kérelmező azért szeretné ennek az ingatlannak a határrendezését, hogy a későbbiekben a belterület 25- ös hrsz-ú ingatlanon lévő tó megközelítését a 015-ös hrsz-ú ingatlanon keresztül tudná megoldani. Ahhoz, hogy a 25- ös hrsz- ú ingtalan összevonható legyen a 31 hrsz.ú ingatlannal szükséges a határrendezés. JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester elmondta, hogy amennyiben a bizottság tagjai az előterjesztésben szereplő térképvázlatot megnézik, láthatják, hogy a kérelmező, csak abban az esetben tudja a Földhivatalnál elindítani a kérelmét a belterület 25. hrsz-ú ingatlannal kapcsolatban, ha Kóka Község Önkormányzata engedélyezi a 31 hrsz-ú árok művelési ágú ingatlan határrendezését. Az előterjesztésben az is szerepel, hogy a kérelmező fizesse az eljárással kapcsolatban felmerülő költségeket. JUHÁSZ ILDIKÓ polgármester kérte, hogy aki egyet ért a 31 hrsz -ú árok 25. hrsz-hoz kapcsolódó szakaszának a Földhivatal általi határrendezésével, az kézfeltartással jelezze. Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 135/2017. (XII.14. ) számú Testületi határozat Tárgy: A Kóka 31. hrsz-ú árok 25. hrsz-hoz kapcsolódó szakaszának a Földhivatali határrendezése Kóka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Kovács István 1182 Budapest, Alacskai u. 64. sz. alatti lakos kérelmének helyt ad, a Kóka belterület 31-es hrsz-ú ( árok művelési ágú) 30

Dány Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2017. (..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről. I. FEJEZET Általános rendelkezések

Dány Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2017. (..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről. I. FEJEZET Általános rendelkezések Dány Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2017. (..) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi

Részletesebben

Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről

Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../2018. (...) Önkormányzati rendelete Tomajmonostora Község településképének védelméről Tomajmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete

LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete Reklámok, reklámhordozók, cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,valamint

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület október 30.-i ülésére Napirend: Ügyiratszám: /2017. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 30.-i ülésére Tárgy: A reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről

Részletesebben

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről

Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete. Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat Képviselő-testületének /2017. ( ) önkormányzati rendelete Jánoshalma Város településképének védelméről Jánoshalma Városi Önkormányzat a településkép védelméről szóló 2016.

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete

Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017.(X.27.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről

Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(IX.25.) önkormányzati rendelete a helyi egyedi védeleméről Kocs Község Önkormányzata Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmat Város Önkormányzatának P o l g á r m e s t e r é t ő l 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: polgarmester@fuzesgyarmat.hu ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete 1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló

Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete. /2019. (.) önkormányzati rendelete. a településkép védelméről szóló Taliándörögd község Önkormányzata Képviselő-testülete /2019. (.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 3/2018.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról 2 Taliándörögd Község Önkormányzata

Részletesebben

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete

Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2013. (V. 2.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről (Egységes szerkezetben a 27/2016.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 9-i ülésére 2. napirendi pont Nyirád Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel.: 88/235-001; 88/506-070; fax: 88/235-001 www.nyirad.hu; e-mail: hivatal@nyirad.hu Szőc Ügyiratszám:

Részletesebben

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Vasad Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ 34/2014. (X.29.) önkormányzati rendelet által módosított 9/2013. (III.11.) önkormányzati rendelete egységes

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2017. (XII.08.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete

Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete Daruszentmiklós Község Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2004. (IV. 1.) ÖKT számú rendelete A község történelme szempontjából meghatározó épített környezet védelméről Daruszentmiklós Község Önkormányzat

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz.

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a településkép bejelentési eljárásról szóló. 11/2014. (VII. 02.) sz. 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a településkép bejelentési eljárásról szóló 11/2014. (VII. 02.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről

Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2017. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről Vaskút Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/2004. (XI. 25.) ÖR. sz. rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a település

Részletesebben

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél

3a város közigazgatási terültén, az 1. számú mellékletben lehatárolt területen kívül, azokban az esetekben, amelyeknél Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben az 1/2014. (II. 06.) és a 23/2014. (IX.

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014.(IX.19.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési és a településképi kötelezési eljárásról 1 KIHIRDETÉSI ZÁRADÉK A rendelet kihirdetésének

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015. (IX.22.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t. Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013. (VI. 28.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról és a településképi kötelezésről egységes szerkezetben a 2/2014.

Részletesebben

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete

Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő Község Önkormányzatának 7/2004. (IV.23.) rendelete Kaposfő község helyi értékei védelmének szabályozásáról (Egységes szerkezetben a 11/2008. (X. 30.) Ör-rel) Kaposfő Község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ

A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSRÓL ÉS TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉSRŐL SZÓLÓ 11/2017. (II.24.) önkormányzati rendelet által módosított 6/2016.(II.26.) önkormányzati

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya

I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet hatálya Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2017. (XII.1.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról,

Részletesebben

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére

8. számú előterjesztés Minősített többség. ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére 8. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: A településképi véleményezési, bejelentési és a településképi

Részletesebben

TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

TERVEZET! véleményének kikérésével a következőket rendeli el: TERVEZET! Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /2018.(IX.) önkormányzati rendelete Báránd község településképének védelméről szóló19/2017.(x.27.) önkormányzati rendeletének módosításáról

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYVEK ELKÉSZÍTÉSE a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény végrehajtása során A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény A törvény célja, hogy a települési közösségek hatékonyan óvják meg környezeti

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2.

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 12/2013. (IV.17.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárás és a településképi kötelezés szabályairól Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja

I. Általános szabályok. 2. Az Eljárások célja Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési és településképi bejelentési eljárás szabályairól Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 24/2017. (XII.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Gödöllő Város Képviselő-testülete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi

Részletesebben

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző

Kósa Erzsébet Anikó sk. jegyző Gomba Község Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2013. (IX. 13.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról (egységes szerkezetben a./2014. (IX. ) önkormányzati rendelettel) A rendelet

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tahitótfalu Község ÖnkormányzataKépviselő-testületének../2015. (...) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési,a településképi bejelentési eljárások, valamint a településképi kötelezés szabályairól

Részletesebben

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.), 5/2016.(II.26.) és a 10/2017. (II.24.)önkormányzati

Részletesebben

A helyi építészeti értékek fogalma 1.

A helyi építészeti értékek fogalma 1. Döbrököz Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013. (V.17.) önkormányzati rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről (Egységes szerkezetbe foglalva a 4/2014. (V.28.) számú önkormányzati

Részletesebben

Nagyiván Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete. Nagyiván község településképének védelméről

Nagyiván Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (...) önkormányzati rendelete. Nagyiván község településképének védelméről Nagyiván Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017. (......) önkormányzati rendelete Nagyiván község településképének védelméről Nagyiván Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5

2009.03.12. du. 3:13 C:\hivatal\kozlony\download\2009_14.doc Horváth János 1. oldal, összesen: 5 Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzatának 14/2009. (II.27) önkormányzati rendelete Kaposvár Építési Szabályzatának és Szabályozási Tervének megállapításáról szóló, többször módosított 70/2005.(XII.15.)

Részletesebben

Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére

Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Javaslat a Településképi Arculati Kézikönyv (TAK), valamint településképi önkormányzati rendelet előkészítésére Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi és Gazdasági Osztály Ózd 2017. március 23.

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről

Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről 1 Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestület 2/2005.( I. 29.) sz. önkormányzati rendelete az épített környezet helyi védelméről Pölöske Község Önkormányzati Képviselőtestülete (továbbiakban: Képviselőtestület

Részletesebben

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének,

Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017. (...) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók és cégérek elhelyezésének, alkalmazásának követelményeiről, feltételeiről és tilalmáról

Részletesebben

5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelete 1

5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelete 1 5/2017.(III.20.) önkormányzati rendelet Maglód Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 4/2016.(III.3.) önkormányzati rendelet módosításáról Hatályos: 2017. április 4-től Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (IV. 3.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Abony Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja Bugyi Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013 (IX.24.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról egységes szerkezetben a 14/2014. (IX.15.); és a 8/2015. (IV.24.) sz. rendelettel

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat /2013. ( ) számú rendelete a településképi bejelentési eljárásról Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1) a)

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 16/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG VÉDELMÉNEK HELYI

Részletesebben

FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE

FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE FÁCÁNKERT TELEPÜLÉSKÉPI RENDELETE Véleményeztetési rendelet 1 FÁCÁNKERT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2017. ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A KÖZSÉG TELEPÜLÉSKÉPÉNEK VÉDELMÉRŐL Fácánkert Község

Részletesebben

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014. (VII.14.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

8/2013. (III.11.) önkormányzati rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének A TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSRÓL SZÓLÓ a8/2014. (III.31.), 35/2014. (X.29.), 7/2015. (III.30.)és 5/2016.(II.26.)önkormányzati rendeletek által

Részletesebben

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról

Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Dunabogdány Község Önkormányzata 10/2013. (IV. 16.) önkormányzati e a településképi bejelentési eljárásról (Egységes szerkezetben a 12/2014. (X. 7.) és a 21/2014. (XI. 7.) módosító tel) Dunabogdány Község

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki.

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. (1) A rendelet hatálya Gyömrő közigazgatási területére terjed ki. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról 20/2014.(XI.27.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Biri Község településképének védelméről szóló önkormányzati rendelet módosításáról 1

Biri Község településképének védelméről szóló önkormányzati rendelet módosításáról 1 435 BIRI, KOSSUTH LAJOS ÚT 4. SZÁM / + 36 (4) 65-37 + 36 (0) 51-407 E-mail: biriph@gmail.com E L Ő T E R J E S Z T É S BIRI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK Biri Község településképének védelméről

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013. (II.01.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Mórahalom Város Képviselő-testületének

Mórahalom Város Képviselő-testületének Mórahalom Város Képviselő-testületének 15/2014. (/IV. 29.) önkormányzati R E N D E L E T E 0254/9 hrsz-ú ingatlan helyi egyedi védelem alá helyezéséről Mórahalom Város képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017.(III.28.) rendelete a partnerségi egyeztetés szabályairól A Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések II. FEJEZET A BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÁS Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi településrendezési előírások tartalmáról szóló előzetes tájékoztatás és a tervekkel kapcsolatos szakmai

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete szükségesnek tartja,

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása

Az előterjesztés száma: 79/2017. partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet-tervezet megvitatása A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 79/2017. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bakosné Szécsényi Bernadett Csontos István Király Csaba Nagy Imre Solti Gábor

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bakosné Szécsényi Bernadett Csontos István Király Csaba Nagy Imre Solti Gábor Úri Község Önkormányzata 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri Polgármesteri Hivatalában 2017. október 27-én 15.30 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

DEBRECEN FEBRUÁR

DEBRECEN FEBRUÁR HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECEN 2017. FEBRUÁR 2 HORT NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA ZÁRÓ SZAKMAI VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e. a helyi jellegű építészeti értékek védelméről Szentlőrinc Városi Önkormányzat 9/1996.(IV.25.) KT. R e n d e l e t e a helyi jellegű építészeti értékek védelméről (Egységes szerkezetben a 15/2008.(VI.27.) KT. Rendelettel) Szentlőrinc Városi Önkormányzat

Részletesebben

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése

2. A helyi védelem irányítása. 3. Védetté nyilvánítás és annak megszüntetése Cegléd Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi jelentőségű építészeti értékek védelméről 1 szóló 18/1997. (VII. 18.) Ök. rendelete, a 18/1998. (VII. 24.), a 28/2000.(X. 19.) és a 20/2001.(VII.

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének. 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e. a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 13/2014. (V.27.) önkormányzati r e n d e l e t e a településkép védelméről Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. november 12. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 68. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 68. szám MAGYAR KÖZLÖNY 68. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. április 23., kedd Tartalomjegyzék 85/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet A kiemelt településkép-védelmi környezettel kapcsolatos egyes kormányrendeletek

Részletesebben

Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete

Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete a településkép véleményezési eljárásról Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.21), a 12/2014.(VIII.28.) és a 12/2016.(IV.21.)

Részletesebben

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete

Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (V.8.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített környezet

Részletesebben

É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/

É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ É P Í T É S Z M Ű H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. E-mail: epitmuh@t-online.hu Tervező: Szilberhorn Erzsébet TT1/É-03-0105 E-mail:

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK

TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK SZÉKESFEHÉRVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁSA TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK LANTAY ATTILA FŐÉPÍTÉSZ 2013. MÁRCIUS 6. TELEPÜLÉSKÉPI ELJÁRÁSOK MIÉRT?

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/ Üsz.: 22-185/2017. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax.: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Tárgy: A településkép védelméről szóló rendelet Mell.: 1 pld.

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete. a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (VIII.29.) önkormányzati rendelete a városkép alakításáról és védelméről Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az épített

Részletesebben

Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához

Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához Őr Község településkép védelmi rendeletének módosításához A község területére vonatkozó, a 2017. év végén jóváhagyott településkép védelmi rendelet módosításának szükségessége az alábbiak szerint: Jelen

Részletesebben

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS

Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS a településfejlesztési, a településrendezési, és a településképi partnerségi egyeztetés szabályairól

Részletesebben

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 26/2008. (XII.18.) számú rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmével összefüggő szabályokról Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 26/2008. (XII.18.) számú rendelete

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére. A reklámelhelyezésekről szóló rendelethez

ELŐTERJESZTÉS. Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére. A reklámelhelyezésekről szóló rendelethez ELŐTERJESZTÉS Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31-én tartandó ülésére A reklámelhelyezésekről szóló rendelethez Tisztelt Képviselő-testület! Az országgyűlés a 2017. szeptember

Részletesebben

HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete

HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete HERNÁDCÉCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2017.(VIII. 26.) önkormányzati rendelete a településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2016. (IV.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Kiskunhalas Város Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete

Részletesebben

Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről

Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete. a helyi építészeti értékek védelméről Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012 (IX.05.) önkormányzati rendelete a helyi építészeti értékek védelméről Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, Magyarország

Részletesebben

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS

TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS Tata Város Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2013.(XII. 19.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezés, bejelentés és kötelezés helyi szabályairól Hatályos: 2015. június 3-tól Tata Város

Részletesebben

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az

Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 2. oldal 2. A Partnerek tájékoztatásának módja és eszközei 2. (1) Az Helyi joganyagok - Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képvisel 1. oldal Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (III. 28.) rendelete a partnerségi

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel.

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel. Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatásról Nagykőrös Városi Önkormányzat

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzata 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67., : 96/ , Fax: 96/ ,

Gönyű Község Önkormányzata 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67., : 96/ , Fax: 96/ , Szám: 186-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. december 16-án 17 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében tartott, nyílt üléséről. Jelen vannak: Major Gábor polgármester Hécz

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV (TAK) és A TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET KÉSZÍTÉSE

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV (TAK) és A TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET KÉSZÍTÉSE A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV (TAK) és A TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET KÉSZÍTÉSE Mátészalka-Lakossági fórum Előadó: Végh József okl. építészmérnök, városépítési szakmérnök Art Vital Kft. 2017.június.08.

Részletesebben

Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről

Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2017. (X.31.) önkormányzati rendelete a reklámelhelyezésekről Nógrádszakál Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK RÁCKEVE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2015.(VI.1.) önkormányzati rendelete a településképi bejelentési eljárásról a 17/2016.(VI.27.) módosító önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben

Részletesebben