Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2015. évi rendezvénynaptár"

Átírás

1 Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a több napos túrákra. Ezekre ugyanis a szállásbiztosítás érdekében az I. félévi túrák esetén jan. 15-ig, a II. félévi túrák esetén márc. 31-ig kérjük jelentkezni szíveskedjenek. Több éves tapasztalatunk ugyanis, hogy egyébként a szállás nem biztosítható. Minden hónapban kiadjuk a következő havi, indulási időpontokkal kiegészített túratervet. A többnapos túrák költségét legkésőbb a túra időpontja előtt két hónappal kérjük a túravezetőnél befizetni. Kevés jelentkező esetén a túra meghiúsul. Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy az éves közgyűlésünket kétnapos túrával illetve háziversennyel egybekötve április én a Bükkben tartjuk. Kérjük szíveskedjék jelentkezni a túravezetőknél! A túrákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre elsősorban a túravezetőkhöz szíveskedjen fordulni, de adott esetben Kremzer Ferenc elnök, Gajdos Éva alelnök; Törék István, Krix Helga, Lelkes Péter elnökségi tagok is rendelkezésre állnak. Minden péntek délután klubnapot tartunk az OT Industries (volt OLAJTERV Csoport) székház ának tanácstermében (XI. Galvani u. 44). A túrákra való jelentkezést itt, vagy az előző túrák alkalmával kérjük eszközölni. Telefoni megkeresést csak szükség esetén, csütörtök, vagy péntek délután óra között vegyünk igénybe. A vonatos túrákra lehetőleg csütörtökön estig kérjük a jelentkezést. A természetjárás egészségvédelem is. A rendszeres természetjárás sport. Ez a sport korra, nemre és az évszakra tekintet nélkül gyakorolható, mindenki számára nagyon fontos testmozgás. A rendszeressé tételét nagyon jól szolgálják a túramozgalmak (or szágos kék túra, minősítő túra, megyei túramozgalmak). Soha korábban nem volt annyira szüksége a nagyvárosi embernek arra, hogy tiszta levegőn, erdei környezetben mozogjon, mint ma. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az igazolványok március 31-ig érvényesek. A évi érvényesítéshez új tagok esetén lakcímet és születési évet is kérjük megadni az éves tagdíj egyidejű befizetésével. A tagdíj befizetésekkel kapcsolatban az elnökség tagjain kívül Szabó Endrénéhez szíveskedjenek fordulni. Éves tagdíj: felnőtt: 3000,-Ft/év, nyugdíjas 1500,-Ft/év, diák: 1200,-Ft/év. Nyugdíjas túrákat vezetünk a Budai hegységben minden szerdán. Találkozó: Széll Kálmán (Moszkva) téri METRÓ kijárat kor. Ugyanez a találkozó időpontja a hétvégi Budai hegység túráknál is, ha nincs külön megjelölve. Kremzer Ferenc Pilisi hegységbe vezetett túráira a találkozó: a Batthyány téri HÉV pénztárnál kor. A Budai hegység túrái nyílt túrák, melyeken bárki részt vehet. Ez a túraterv elérhető a következő internet címen:w3.hdsnet.hu/tura19 Kérjük tagjainkat és hozzátartozóikat, ismerőseiket, hogy továbbra is támogassák adójuk 1%-ával egyesületünket. Egyesületünk adószáma: Támogatásukat köszönjük 1

2 Tájékoztatás céljából közöljük a 2013-ban legtöbb pontszámot teljesítő tagjaink névsorát, a teljesített túranapokat: Ssz. Név Pontszám Megtett km Túranap Túraszám Minősitett Szint (m) 1 Törék István Kremser Ferenc Krix Helga Tolnai Ferenc Süle Jánosné Venczel István Német György Német Györgyné Szabó Endréné Zaka Lajosné Kissné Póti Erzsébet Radnóti Barna Imréné Antal Adorjánné Fodor Gizella Benda Istvánné Szerencsy Kálmánné Erdei Ildikó Thaly Emese Truczkai né Kazinczy né Varga Zoltánné Szepesi Józsefné Lovas Miklósné Mikulás Frigyesné Radnóti Judit Marx Miklósné Vendl Szilvia Ambrus Gyuláné Mendelényi Rudolfné Császár Henrikné Jenes Eszter Aradi Attiláné Komáromi Magdolna Ezsől Miklósné Fóti Gabriella Babó István Németh Csaba István Gabriella Plajner Tibor Kajcsáné André Éva Bertók Lászlóné Ambrus Gyula Sós Margit Venczel Istvánné Göblyös Flóriánné Schmitt Pálné Lelkes Péter Szabó Györgyné Gratulálunk legjobbjainknak, további sikeres túrázást kívánunk és reméljük, hogy a jövőben még többen érnek el hasonló eredményeket. Sikeres túrákat és eredményekben gazdag Boldog Új Évet kíván mindenkinek az SE vezetősége 2

3 Túravezetők telefonjegyzéke: Berkes Attiláné, Piroska 20/ Plajner Tibor 20/ Cserfalvy Éva 20/ Schulcz nna 30/ Gajdos Éva 70/ Száraz Mihály Hatházi Attila 30/ Szerencsy Kálmánné 20/ Kremzer Ferenc 30/ Törék István (Döme) 30/ Kürti István 20/ Pilcz Erzsébet 30/ Lelkes Péter Venczel István 20/ Mészáros Ernő Viola Róbertné / / Zachár Ottó 30/ Német György 20/ / Zámbori Mária 70/ Budai JANUÁR Szépjuhászné Nagy-Hárs-hegy Kis-Hárs-hegy Jánoshegy nyerge (Z háromszög) Erzsébet-kilátó János-hegynyerge (sárga) Tücsök-rét jelzetlenen Szt. Anna kápolna - Normafa (10 km, 450 m) Találk.: Széll Kálmán tér ig! Libanoni-cédrus Újlaki-hegy Kálvária-hegy Solymári vár Solymár (16 km, 350 m) Budai Visegrádi Pomáz Kő-hegy Lajos-forrás Pilisszentlászló Venczel I Budai Nagykovácsi Nagy-Kopasz Hidegvölgyi-erdészlak Német Gy Budai Hűvösvölgy Újlaki-hegy Kálvária-hegy Alsó-jegenyevölgy Solymár Találk.:Széll Kálmán tér ig Budai Kamaraerdő és tanösvény a Tétényi fennsíkon Schulcz Találk.: Kelenföldi pu., 87-es busz végáll /ind.: 8 28 / Pilis Csillaghegy HÉV m.á. Ezüst-Kevély Nagy-Kevély Csúcs-hegy Oszoly-csúcs Pomáz HÉV m.á. Pilcz Találk.: Csillaghegy HÉV megállóban kor Erzsébet Börzsöny Zebegény Szt.Mihály-hegy Hegyes-tető Nagymaros Német Gy Budai Normafa Sorrento Szekrényes Farkasrét (12 km) Találk.: Széll Kálmán tér ig! Budai Budakeszi Mária-szakadék Makkosmária Végvári Törék István szikla Csillebérc, KFKI Frankhegyi th. Rupp-h. 8 busz (10 km) Budai Normafa Makkosmária Végvári-szikla Sorrento Szekrényes P+ jelzetlenen magasles P PS S Csacsi-rét Szt.Anna kápolna Normafa (14 km, 400 m) Börzsöny Szokolya Kóspallag Márianosztra Venczel I Pilis Dobogókő Két-bükkfa-ny. Égett hárs Pilisszentlélek (10 km, 100 m) Fakultatív prog.: Esztergom, Párkány városnézés, vásárlás Hatházi Attila Visegrádi Dobogókő Zsivány-sziklák Mária-pad Trézsi-kút Pilisszántó Budai Nagykovácsi Ilona-lak Meszes-hegy Nagykovácsi Találk.: Széll Kálmán tér ig! Gödöllői Gödöllő Máriabesenyő Juharos Találk.: Keleti pu. Német Gy. Kremser F. 3

4 FEBRUÁR Pilis P.szentkereszt Vaskapu Pilis-tető Hosszú-hegy Csobánka (18 km) Pilis Két-bükkfa-nyereg Fekete-kő Pilis-nyereg Klastromszirtek Klastrompuszta Postás úton fel Kétágú-hegy, szép kilátás Sasfészek Postás úton lefelé Két-bükkfanyereg (16 km, 400 m) Vértes Csákberény Ugró völgy Csókakakői vár-csákberény Venczel I Budai Nagykovácsi Vörös-pocsolyás-hát Szépjuhászné / V / Zugliget Pilis 218-as busz Köves-bérc Solymári-völgy Csobánka Pilisszentkereszt Pilcz Találk.: Szentlélek tér 218-as busz v.á /ind.: 7 32 / Erzsébet Börzsöny Nagymaros Rigó-hegy Szt.Mihály-hegy Hegyes-tető Köves-mező Csizmadia-völgy Zebegény (12 km, 300 m) Budai Solymár Zsíros-hegy Nagy-szénás Nagykovácsi Német Gy Budai Nagykovácsi erdészház Nagy-Kopasz Szarvas-árok Adyliget Budai Biatorbágy, Viadukt Keserű-kút Szily-kápolna Iharos erdő Dobogó-h. Biai erdő Nagy-mező Sóskút (12 km) Törék István Börzsöny Nagymaros Hegyes-tető Zebegény Nagymaros (14 km, 400 m) Börzsöny Kóspallag Törökmező - Nagymaros Venczel I Pilis Két-bükkfa-nyereg Pilis-tető Pilisszántó Német Gy Bp.Rákoskeresztúr Elhalt túratársaink emléktúrája I. Kürti István Találk.: EMKE aluljáró Budai Adyliget Petneházy-rét Vöröspocsolyás-hát Kremser F. Nagykovácsi (18 km) Budai Hűvösvölgy Nagy-rét Kis- és Nagy-Hárs-hegy Szépjuhászné Libegő Normafa Találk.: Széll Kálmán tér 9 30 Viola Róbertné Szentendre Bükkös patak tanösvény és vissza a városszéli Schulcz tanösvényen (9 km, 100m) Budai Biatorbágy Nyakas-kő Iharos Kőorr (18 km, 250 m) Találk.:Déli pu Budai Szépjuhászné Makkosmária Farkas-hegy Budaörs Német Gy Mátra Kékestető Mátraháza Mátrafüred (10 km, 100 m) Hatházi Rossz idő esetén: Gyöngyös városnézés, Mátra Múzeum Attila 4

5 MÁRCIUS Budai Szépjuhászné Makkkkosmária Sorrento Szekrényes / V / Kakukk-hegy Farkasrét Visegrádi Pilisszentlászló Prédikálószék Király-kút Lukácsárok Venczel I. / Szo / Dömös Pilis Bécsi út Kő-hegy Kevély-nyereg Csobánka Német Gy Mátra Kékestető Sas-kő Kis-Sas-kő Disznó-kő Rózsaszállás Gabi-halála Sombokor Kékestető (12 km, 350m) Budai Fenyőgyöngye Látó-hegy Nyéki-hegy Hármashatárhegy Fenyőgyöngye Találk.: Szépvölgyi út, Kolosi tér busz v.á Budai Nagykovácsi Nagy-Kopasz Mamutfenyők - Budakeszi Visegrádi Pilismarót Hosszú-h. Szakó-ny. Égett-hárs Pálos kolostor romja Psztlélek Pilis-ny. Feketekő Törék István Két-bükkfa-ny. (16 km ) Visegrádi Szentendre Szarvas-hegy Szekrény-kő Pap-rét Kis-bükk-tető- Leány-kút Tahitótfalu Tildy Zoltán-híd Találk.: Szentendre, 870 busz 8 00 /ind.: 8 05 / (15km) Visegrádi Dobogókő Két-bükkfa-nyereg Pilis-nyereg Vaskapuvölgy Pilisszentkereszt Börzsöny Diósjenő Törökasszony útja Pénzásás-th. Csánkikert Kámor Jenői-Závoz Tanösvény Diósjenő v.á. (18 km, 500m) Jászság Jászfelsőszentgyörgy Zagyva-part Jászberény (12 km, 50 m) Fakultatív program:állatkert, városnézés, Lehel Múzeum / Szo / Pilcz Erzsébet Német Gy. Hatházi Attila Gödöllői Isaszeg Honvédsírok Pécel Visegrádi Pilisszentkereszt Döme-halála Zsivány-sziklák Matyi-büfé Szakó-nyereg Makó-rét Lukács-árok Dömös (14 km, 250m) Mátra Kékestető Ilona-vízesés Parádfürdő Venczel I Pilis Bécsi út Kevély-nyereg Pilisborosjenő Német Gy Paks Bakancsos Atom Kupa tájékozódási verseny Lelkes P. Paks, Ürgemező Börzsöny Emlékezzünk a Mikulásra 22. Túrák Királyháza környékén Gerecse Héreg Bánya-hegy Gerecse-tető Király-kút Héreg Találk.: Déli pu Gödöllői dombság Káva Pilis (15 km 100m) Schulcz / Szo / Visegrádi Dömös Rám-szakadék Dobogókő Pilisszentkereszt (12 km, 600m) Budai Hűvösvölgy Újlaki-hegy Hármashatár-hegy Repülős temető Fenyőgyöngye 5

6 ÁPRILIS Visegrádi Csobánkai elágazás Csikóváraljai-th Gyopár-forrás Kis-Csikóvár Nagy-Csikóvár Bölcső-hegy Lajos-f. Tölgyikrek Sikáros Király-kút Prédikálószék Vadálló-kövek Dömös (20 km, 550m) Budai Nagykovácsi Kutya-hegy Garancsi-tó Piliscsaba /Hhétfő/ Visegrádi Pilisszentlászló - Sikáros Király-völgy Szőkeforrás-völgy Dömös Börzsöny Perőcsény Tilalmas lápa Jancsi-h. Holló-kő Kövirózsás Salgóvár Bánya-bérc Magyar-h. Magyar-vgy. Báróné kútja Nagybörzsöny Cserfalvy É Szerencsy J Törék István (16 km, 750 m) Bakony Bakonybél - Kerteskői-szurdok -medvehagymázás Venczel I Visegrádi Pilisszentlászló Urak-asztala Leányfalu Német Gy Kisszállás Rezét Kupa tájékozódási verseny Lelkes P Vértes Csákberény Csókakői vár Mór (17 km, 200m) Schulcz Bükk Évzáró túra és verseny Bükk-fennsík, buszos túra Gerecse Héreg Bánya-hegy Fekete-kő Pes-kő-tető Tuskó-rét Tarján Találk.: Déli pu Börzsöny Diósjenő Csehvár Verebes-kaszáló Fultán-kereszt Hárs-gerinc Suta-berki-nyiladék Bajdázó Királyrét (14 km, 600m) Mátra Kékestető Kis-kő Mátrafüred Német Gy Budai Normafa Magas-kő Sorrentó Út-hegy Budaörs Mátra Verpelét, földvár Tarnaszentmária, Várhegy Cserfalvy É. /Cs/ Vártúra (10 km) Szerencsy J Mátra Galyatető Nyesettvár Szalajka-ház Árnyék-bérc Üstökfő Lajosháza Vörösmarthy-th. (15 km, 300m) Visegrádi Szobi komp Pilismarót Hideglelős-kereszt Savó kút- Venczel I. Vaskapu - Esztergom Börzsöny Verőce Nagy-Kő-hegy Nógrád Német Gy Varsányi Kupa Tájékozódási verseny a Pilisben Lelkes P Budai Nagykovácsi Kutya-hegy Ördögoltár Piliscsaba 6

7 MÁJUS Vértes Oroszlány v.á. Várgesztes,vár Majkpuszta (Kolostor, /P/ Kastély) Oroszlány v.á. (10 km) Balatonkenese Tátorjános Természetvédelmi Terület (Időpontja változhat) Őrség Ő r s é g i t ú r á k (péntek-vasárnap, 3 nap) Pilis- Budakalász Nagy-Kevély Csobánka Pilisszent-kereszt Visegrádi Dobogókő Szakó-nyereg Dömös (25 km) /Szo-Szo 8 nap/ Találk.:Budakalász, Lenfonógyár HÉV m.á PLZEŇ-től NYUGATRA ritkán látogatott vidék Városok: Domażlice, Tachov, Klatory, Stoíbro, Sušice, Nepomuk, Plzeň Várak, kastélyok: Švíhov, Přimda, Horšovskȳ Týn, Manètīn Kolostorok, templomok: Kladryby, Starȳ Plzenec, Prēslice, Plasy Kirándulás: Sumava (Fekete-tó, Ördög-tó) Sörgyár: Prazdvoj Mátra Galyatető Ágasvár Vándor-forrás Csörgő-patak-völgy Mátraszentistván Találk.: Stadionok busz pu Zsámbéki Tarján Omlás-dűlő Zsilip Széplaki tanya Vár-berek medence Vasztély Kerekerdő pihenőpark Irtás Mány Mátrai Jobbágyi Nagy-Hársas Széleskő - Bányató Somlyó-vár /P/ vártúra Apc, Erődtemplom Bükk Túrák a Bükkben miskolci szállással (péntek-hétfő, 4 nap) Visegrádi Csikóvári elágazás Holdvilág-árok Lajos-forrás Vasasszakadék Kőhegyi th. Janda kulcsosház Gyopár-forrás Cserfalvy É. Szerencsy J. Schulcz Csehország Pilcz Erzsébet Bohémia- Zachár Ottó Törék István Cserfalvy É. Szerencsy J. Venczel I. Csikóvári elágazás (15 km, 400m) Balaton Tihanyi körút Német Gy Budai Normafa Makkosmária Sorrentó Szekrényes Farkashegy Kakukk-hegy Farkasrét Őrség 5 napos csillagtúra v.sz. Magyarszombatfai szállással Schulcz 14. (Kerkaszomor és Szalafő Csörgőszer mindenképen) /V-Cs/ Részletes program később az előre jelentkezetteknek Ausztria Börzsöny Rax alpok, Schneeberg, kőszegi szállással (szerda-vasárnap, 5 nap) Királyrét Cseresznyés-völgy Fultán-kereszt Csóványos Hangyás-bérc Égés-tető Nagy-Hideg-hegy Királyrét Nagybörzsöny (19 km, 800m) Mátra Parádfürdő Ilona-vízesés Rákóczi út Parádfürdő Börzsöny Perőcsény Pintér-bérc Hamuház - Feketevölgy panzió - Perőcsény (17 km) Budai OTSE Mese-túra szakosztályi unokák számára (felnőtt kisérettel, kizárólag jó idő esetén) Találk.: Széll Kálmán tér 9 30 Német Gy. Cserfalvy É. Lelkes Péter Börzsöny Diósjenő Csóványos Foltán-kereszt Királyrét Venczel I Budai Nagykovácsi Meszes-hegy Ilona-lak Nagykovácsi /Phétfő/ (18 km) Visegrádi Dobogókő Szakó-nyereg Pilismarót Találk.: Pomáz, busz pu P. Erzsébet Börzsöny Szokolya Királyrét Nógrád Német Gy Budai Hűvösvölgy Újlaki-hegy Látó-hegy Apáthy-szikla Cserhát Katalinpuszta Naszály Násznép-barlang Gyadai-rét Katalinpuszta Találk.: Újpest Városkapu busz p.u. 7

8 JÚNIUS Mátrai Mátraszentlászló Gyökeres-tető Orosz Mátyás vára Cserfalvy Éva /Cs/ vártúrák Mátraalmás Szuha Szerencsy J Börzsöny Kisinóc Pokol-völgy Kollár-völgy Nagybörzsöny (14 km, 400m) Balatonfelvidékilátó Balatonfüred Koloska-völgy Koloska-sziklák Jókai- Német Gy. Balatonfüred (12 km) Velencei Sukoró Likas kő Nadap Velence (12 km, 250m) Schulcz hg. (Fürdőtúra is!) Budai Normafa János-hegy Makkosmária Mária-szakadék Budakeszi (12 km) Visegrádi Csikóvári elágazás Tölgyikrek Fagyoskatona Dobogókő Thirring-körút Két-bükkfa-nyereg (15 km, 400m) Bakony Vinye Cuha-szurdok Zirc Venczel I Börzsöny Nagyoroszi - Drégelyvár Diósjenő Német Gy Budai Máriaremete Hétlyuk-barlang Zsiros-hegy Nagyszénás Kutya-hegy Nagykovácsi Mátra Kékes Négyeshatár Markazi-kapu. Sas-kő Kékes Találk.: Stadionok busz p.u. Viola Róbertné Szlovénia Hadiutakon az Isonzó és a Tagliamento mentén Urbán L. 28. Szállás: Nova Gorica (péntek-vasárnap,10 nap) Budai Nagykovácsi jelzetlenen zöld háromszögig Nagy-Kopasz Anna-vadászlak Zsíros-hegy Ilona-lak Zsíros-hegy Cseres-tető Széna-hegy Kutya-hegy Nagy-szénás Nagykovácsi (14 km, 650m) Visegrádi Pilisszentlászló Pap-rét Kis-bükk-tető Leányfalu Találk.: Szentendere 870-es busznál 8 00 /ind.: 8 05 / (18 km) P. Erzsébet Mátra Kékestető Mátraháza Mátra-nyereg Parádsasvár Német Gy Észak Bohémia Franciaország Zachár Ottó /Szo-P 14 nap/ Budai Mátrai vártúrák Bakony 29. /Cs-H/ A GÓTIKA BÖLCSŐJÉHEZ ÉSZAK FRANCIAORSZÁG Bp. Bécs Linz Landshut München Augsburg Gmünd Ulm Freiburg Colmar Strasbourg Luxembourg Verdun Reims Párizs Orleans Blois Chamborg Chartres Mt.Saint Michel Bayeux Versailles Rouen Beauvais Amiens Brüsszel Aachen Köln Frankfurt a M. Heidelberg Rothenburg Nürnberg Plzeň Prága Kolin Kutnǎ Hora Bp. Nagykovácsi Nagy-szénás Ördög-torony Kutya-hegy Nagykovácsi Recsk, Parádfürdő v.á. Györke-tető Szederjes-tető, sánc Oroszlánvár Recsk, Parádfürdő v.á. (18 km) Úrkút környéki túrák (Kab-hegy, Bazaltkarszt tanösvény, Csinger-völgyi bánya, bányász múzeumok őslény- és kőzettár, Hölgykő-vára, Csárda-hegyi őskarszt) Jelentkezést és előleget február végéig várok! Visegrádi Dömös Rám-szakadék Szakó-nyereg Szakó-hegy Pilismarót Budai Hűvösvölgy Vadaskerti-nyereg Katonasír Homok-hegy Határnyereg Kecske-hegy Árpád-kilátó Apáthy-szikla vissza Oroszlán-szikla Harárnyereg Hűvösvölgy (10 km, 300m) Budai Hűvösvölgy Nagy-Hárs-hegy Makkosmária Normafa Úti Madonna - Ördög-orom Mátra Csillagtúrák Galyatetőről későbbi részletezés szerint ( vasárnap csütörtök, 5 nap ) Cserfalvy Éva Szerencsy J. Viola Róbertné Venczel I. Törék István 8

9 JÚLIUS Budai Remeteszőlős Remete-szurdok körbe a hegy körül P+-en a P-ig Kecske-háton át Adyligetig Fekete-fej Nagy-Hárs-hegy oldal Szépjuhászné (12 km, 300m) Balatonf. Badacsonyi túra Német Gy Budai Alsó-Jegenye-völgy Kálvária-hegy Csúcs-hegy Hármashatár-hegy Újlaki-hegy Látó-hegy Vértes Várgesztes Szép Ilonka f. Sárkány-lyuk Vérteskozma Venczel I. Német-völgy - Várgesztes Pilis Pilisszentkereszt Vaskapu Pilis-tető Panoráma út Trézsi-forrás Orosdy-kastély Pilisszántó (10 km, 400m) Mátra Galyatető Mátraháza Mátrafüred Német Gy Pilis Pilisszántó Legény- és Leány-barlang Pilis-nyereg Két-bükkfa-nyereg Pilisszentkereszt Viola Róbertné Pilcz Erzsébet Cserfalvy É. Szerencsy J Törék István Találk.: Árpád-híd Volánbusz pu Visegrádi Pilisszentkereszt - Két-bükkfa-nyereg Szakó-nyereg Dömös (15 km) Találk.: Pomáz busz pu Budai Nagykovácsi Nagy-Kopasz Nagyszénás Kutyahegy- Nagykovácsi Mátrai Galyatető Nyesettvár Solymosi óvár Szalajka e.h. vártúra Lajosháza v.á. Vörösmarty th. (18 km) Erdély Busztúra, félpanziós ellátással 26. (vasárnap vasárnap, 8 nap) Már van előzetes program! Mátra Szurdokpüspöki Muzsla Mátrakeresztes /Pásztó Venczel I Börzsöny Nagybörzsöny Kisirtáspuszta Nagyirtáspuszta Német Gy. Márianosztra Csehország Vízitúta a Moldván Bohémia /Szo V, 9 nap/ Zahár O Budai hg Nagykovácsi Nagy-Kopasz Sziklafal Mamutfenyők Budakeszi (16 km, 300 m) 9

10 AUGUSZTUS Visegrádi Leányfalu Vörös-kő Kis-bükk-tető Pap-rét Pilisszentlászló (12 km, 400m) Budai Nagykovácsi Kutya-hegy Kőris-völgy Piliscsaba Börzsöny Perőcsény Bányapuszta Vasedény kh. Zálogbérc Venczel I. Nagybörzsöny Visegrádi Pilisszentlászló Hegy-tető Urak asztala Dunabogdány Német Gy Visegrádi Csikóvári elágazás Holdvilág-árok Vasas-szakadék Kőrösi Csoma emlék Pilisszentlászló Pilis Csobánka Hosszú-hegy Magas-hegy Boldogasszony kápolna Klastrompuszta Piliscsév 805 busz Találk.: Pomáz busz pu Pilcz Erzsébet Visegrádi Csikóváralja busz m.á. Bölcső-hegy Tölgyikrek - Német Gy. Kiskovácsi Vértes Szárliget Csákányos pta. Mária-szakadék Körtvélyes Törék István Vitányvár - Szarvas-kút Mátyás-kút Lófő Gesztesivár Kis-vár Várgesztes (18 km) Budai Középső-Jegenye-völgy Zsiros-hegy Nagy-szénás Nagykovácsi Csehország CSEHORSZÁG ÖSSZES VILÁGÖRÖKSÉGE Bohémia- Valtįce Lednice (kastélyok) Brno (Tugendhal villa) Kromēřiž (püs- Zachár Ottó 23. /V V pöki palota és kert) Olomouc (Szentháromság szobor) Litomyšl (kastély) Zelenǎ Hora (temető kápolna) - Kutnǎ Hora Holašovice 8 nap/ (falu) - Českȳ Krumlov Telč - Třebič Budai Normafa Makkosmária Mária út Hűvösvölgy /Cs/ Pilis Pilisszentkereszt Fagyoskatona Dobogó kő Öregvágás-h. Venczel I. Sikáros Pilisszentlászló Budai Hűvösvölgy Újlaki-hegy Csúcs-hegy Kálvária-hegy - Alsó-Jegenye-völgy - Solymár Pilis Két-bükkfa nyereg Klastrom-kút Trézsi-kút Pilisszántó Börzsöny Perőcsény Vár-nyereg Vár-bérc Magyar-hegy Német Gy Budai Börzsöny vártúra Nagybörzsöny (12 km) Máriaremete Remete-szurdok Hétlyuk-barlang Zsiroshegy Nagy-Szénás Kutya-hegy Nagykovácsi (15 km) Kóspallag Pusztatorony (Bibervár) Törökmező th. Zamenhof-kilátó Kismaros Cserfalvy É. Szerencsy J 10

11 SZEPTEMBER komppal Szobra Vasútáll. (18 km, 150m) 5 napos csillagtúra valószínüleg Poroszlói szállással (tókerülés, az akvárium mindenképen, esetleg csónakázás is) Részletes program később az előre jelentkezetteknek. Budai Nagykovácsi Meszes-hegy Ilona-lak Anna-vh Olaszország Adamello Brenta Dolomitok Urbán L. 12. (csütörtök-szombat, 10 nap) Budai Hűvösvölgy Vadaskerti-nyereg Határ-nyereg Újlaki-hegy Hármashatár-hegy Vihar-hegy nyerge Katonasír Csúcshegy Kötők padja Kálvária Őz-völgy Alsó-Jegenye-völgy Solymár (12 km, 350m) Vértes Szár Vitányvár Nagy-tisztás busz m.á./várgesztes Német Gy Zsámbéki medence Mány Vasztély Tarján (Szent Jakab út) (16 km, 100m) Schulcz Campona Kupa tájékozódási verseny Lelkes P. Budapesten Budai Hűvösvölgy Kecske-hegy Vihar-hegy Budagyöngye Mátra Mátra-nyereg Galyatető - Mátraszentlászló Találk.: Stadionok busz pu Mátra, Sirok, Várhegy Rozsnak Bükkszék Cserfalvy É /Cs/ Bükk Vártúra SzerencsyJ Pilis Csobánka Oszoly-csúcs Csúcs-hegy Mackó-barlang Kevély-nyereg Nagy-Kevély Kevély-nyereg Teve-szikla Köves-bérc Külső Bécsi út (12 km, 450m) Vértes Gánt Gém-hegy Vérteskozma Várgesztes Venczel I Pilis Két-bükkfa-nyereg Pilis-nyereg Kémény-szikla Német Gy. Pilisszántó Kiskunság X. Eltájoló Kupa tájékozódási verseny Lelkes P Budai Nagykovácsi Nagy-Kopasz Mamutfenyők Budakeszi Szekszárdi Csillagtúrák későbbi részletezés szerint Törék István 17. dombvidék (vasárnap csütörtök, 5 nap) Börzsöny Kisinóci th. Nagy-Hideg-hegy Csóványos Diósjenő (16 km, 700m) Visegrádi Dömös Vadálló-kövek Pilisszentlászló Német Gy Visegrádi Két-bükkfa nyereg Égett hárs Enyedi halála Dobogó Savó-kúti-tisztás Hosszú-hegy Basaharci-völgy Basaharc Tisza-tó 23. szo-sze Pilis- Visegrádi Schulcz Nagykovácsi (18 km) Esztergom Kálvária-hegy Vaskapu th. Barát-kúti Cserfalvy É. eh. Fekete-hegyi th. Kesztölc Viola Mátra Kékestető Markazi kapu Domoszlói kapu Domoszló Venczel I Visegrádi Pilisszentlászló Pap-rét Palóczki-rét Visegrádi kapu Visegrád (15km) Találk.: Szentendre 870 busz 8 00 /ind.: 8 05 / Balatonfelvidék Balaton-felvidéki buszos túra (szombat-vasárnap, 2 nap) Pilis Pilisszántó Hosszú-hegy Csobánkai-nyereg Teve-szikla Köves-bérc Bécsi út Találk.: Árpád-híd Volánbusz pu. Pilcz Erzsébet 11

12 OKTÓBER Visegrádi Visegrád Apákúti-völgy - Pilisszentlászló Német Gy Kaposvár Zöldpont Tájékozódási túraverseny Lelkes P /Szo-V/ B.felvidék 2 napos túra, valószínüleg zánkafürdői szállással. Részletes program később az előre jelentkezetteknek. Schulcz Visegrádi PÁLOS 70 zarándoklat teljesítménytúra résztávja Pilisszentlélektől Márianosztráig (22 km, 550m) Részvételi díj 1300 Ft Budai Szépjuhászné Magas-kő Sorrento Szekrényes Frankhegy Farkasrét Mátrai Mátrafüred Abasár Gyöngyös Gyöngyöspüspöki, Cserfalvy É vártúrák Erődtemplom (12 km) Viola Visegrádi Dobogókő Két-bükkfa-nyereg Mária-pad Trézsi-kút - Német Gy. Pilisszántó Börzsöny Diósjenő Pénzásás Kámor Diósjenő Venczel I Mátra Szurdokpüspöki Harka-tető Muzsla Nyikom-nyereg Vöröskő-bérc Szalajkás-tető Hidegkút-hegy Mátrakeresztes (16 km, 600m) Mátra Kupa Tájékozódási túraverseny Lelkes P Budai Nagykovácsi Nagy-szénás József-liget Boróka-árok Kőris-völgy Nagy-szénás Nagykovácsi Találk.: Széll Kálmán tér Vértes Szárliget Mária-szurdok Vitányvár Szarvas-kút Szép Ilonka- forrás Mátyás-kút Várgesztes (19 km) Pilis Piliscsév Basina-vgy. Eszperantó-f. Klastrompuszta Kémény szikla Vörös út Pilis-ny. Öreg szirt Kesztölc Velencei Kápolnásnyék Nadap Meleg-hegy Angelika-forrás Sukoró Visegrádi Pilisszentlászló Palóczki-rét József-f. Dunabogdány Találk.: Szentendre 870 busz 8 00 /ind.: 8 05 / (Kb.14 km) Mátra Mátrakeresztes Óvár Ágasvári th. Ágasvár Szamárkő Mátra-bérc Mátraszentlászló Piszkéstető alatt Lengyedigalya Galyatető (14 km, 600m) Tiszamente Rákóczifalva Tiszapart tanösvény Rákóczifalva Maci Múzeum, Éden madárpark (12 km, 50 m) Budai Máriaremete Hétlyuk-bg. Nagy-szénás Nagykovácsi Zemplén Zempléni túrák Telkibánya szállással (Amádé-vár, Borsóhegy, 24. Kutyaszorító) Buszos túra (szerda szombat, 4 nap) Börzsöny Letkés Sákola-tető Koppány-nyereg Nagy-Koppány Nagyirtáspuszta Szt.Orbán Hotel Érsek-tisztás Kóspallag (14 km, 600m) Törék István Német Gy. P. Erzsébet Hatházi Attila Visegrádi Dobogókő Sikáros Szőke-forrás-völgy Dömös Venczel I Budai Budakeszi vadasparkon át Nagykovácsiig Találk.: Széll Kálmán tér Budai Libanoni Cédrus Újlaki-hegy Kálvária-hegy Solymár Vértes Gánt Gém-hegy Köles verem Disznó-Malac hát Schulcz Csákvár (14.5 km, 250m) 12

13 NOVEMBER Budai Nagykovácsi Kutya-hegy Nagy-Szénás Zsíros-hegy Ördöglyuk-barlang Solymár (16 km, 300 m) Pilis Dobogókő Két-bükkfa-nyereg Pilis-nyereg Vörös út Venczel I. Pilisszántó Visegrádi Csikóvári elágazás Lajos-f. Vasas-szakadék Kő-hegy Német Gy. Pomáz Visegrádi Túra a Spartacus ösvényen Csepelsziget Halásztelek Dunapart Lakihegy M0 híd Buda 138 busz (13,5 km) Schulcz Visegrádi Visegrád Fellegvár Nagy-Villám Visegrádi kapu Borjúfő Vízverés nyerge Úrasztal oldal Pap-rét Pilisszentlászló (14 km, 450 m) Mátra Galyatető Mátraháza Mátrafüred Német Gy Budapest Elhalt túratársaink emléktúrája II. Kürti István Fiumei út Találk.: Keleti pu. előtt Budai Nagykovácsi Fehér út Meszes-hegy Éles-kő Ilona-lak Anna-vh. Nagykovácsi (18 km, 450 m) Börzsöny Kismaros Nagy-Morgó Nagy-kőszikla Gál-h. Száraz fák Nacsagromi árok Szokolya Les-vgy. Magyarkút (18 km) Pilis Kesztölc Klastrompuszta Pilisszántó Találk: Árpád-híd Busz pu (805 busz) / ind.: 8 45 / Törék István P. Erzsébet Hatházi Attila Visegrádi Kétbükkfa-ny. Égett hárs Hirsch-orom Pilismarót Szekeres Andor és Gabi emléktúra! (12 km, 150 m) Börzsöny Letkés Sákola-tető Gömbölyű-kő Ipolytölgyes Venczel I Börzsöny Királyrét Kisinóc Márianosztra Német Gy Budai Libanoni cédrus Kecske-hegy Újlaki-hegy Kálvária-hegy Kremzer F Solymár Budai Hűvösvölgy Vihar-hegy Hármashatár-hegy Repülőstemető Tábor-hegyi-bg. Kőtaraj Óbuda 13

14 /Szo-V/ DECEMBER Börzsöny Diósjenő Királyháza Dobogó bérc Diósjenő Venczel I. Börzsöny Mikulástúra (megfelelő számú jelentkezés esetén) Diósjenő Királyháza Dobogó-bérc Királyháza; K.háza Nagy-Mána Csóványos Foltán-kereszt Diósjenő Vértes Szárliget- Szár (9 km, 100m) Schulcz Zs. Visegrádi Dobogókő Király-kúti-nyereg Király-völgy Tölgyikrek Kiskovácsi (15 km) Pilcz Erzsébet Budai Nagykovácsi Budakeszi Német Gy Budai Máriaremete Remete-szurdok és kőfülke Hétlyuk-bg. Cseresznyés út Középső-Jegenye-völgy Solymár Budai Pilisborosjenő Köves-bérc Solymári-vgy. Rozália tgy. Guckler K.út Virágos-ny. Táborh. Fenyőgyöngye Törék István Visegrádi Pilisszentkereszt Két-bükkfa-nyereg Hoffman-kunyhó Venczel I. Szakó-nyereg Pilismarót Budai Csillaghegy Róka-hegy Ürömi tanösvény Ezüst-hegy Német Gy. Aranylyuk Pilisborosjenő Kisújszállás Fürdőtúra Hatházi Attila Budai Szépjuhászné Vadaspark Sziklafal Mamutfenyők B.keszi Kremzer F Pilis Napfölkelte túra:pilisszántó Boldogasszony kápolna /H/ Ziribár Macska-bg. Csobánka (14 km, 250 m) Budai Nagykovácsi Nagy-Kopasz Szarvas-árok Mamutfenyők Budakeszi Budai Nagykovácsi Nagy-Kopasz Fekete-hegyek Dezső- vh. Erzsébet-puszta Hosszúhajtás-hegy Budakeszi (18 km) /Cs/ Budai Triál csoport évzáró túrája Törék István 14

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2016. évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2016. évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2016. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2016. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2014. évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2014. évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2014. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2014. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Klubnap minden hónap első

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetjáró Szakosztály 2011-év II. negyedévi túra terve ÁPISZ Természetjáró Szakosztály címe: MAG-HÁZ földszint Budapest,

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2015. I. negyedévi túraterv. Címünk: 1076. VII. kerület István utca 29. szám alatti, Erzsébetváros

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2012. évi versenynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2012. évi versenynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2012. évi versenynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2012. évi versenynaptárt. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a több

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2013. évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2013. évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2013. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2013. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2015. év Január 17. Január 31. Budai hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Apáti-szikla Pasarét Táv: 4,5 km Szintkülönbség: 60 m

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály.

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség, ÁPISZ Sportegyesület, Természetbarát Szakosztály. 2012. év III. negyedévi túra terv. Figyelem!!!!! Ismét ELKÖLTÖZTÜNK. Új címünk: 1077 Bp.Wesselényi

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu Farkas Gyula túravezető 20-327-4660

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2013. év IV. negyedévi túra terv. Címünk:1077 Bp.Wesselényi u. 17. Erzsébetváros Természetbarát

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év

PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év PÉNZÜGYŐR SPORTEGYESÜLET TERMÉSZETBARÁT SZAKOSZTÁLYA TÚRATERV ÉS ESEMÉNYNAPTÁR 2016. év Január 16. Budai-hg.: Fenyőgyöngye Árpád-kilátó Határ-nyereg Görgényi út Apáthy-szikla Pasarét Táv: 6 km Szintkülönbség:

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Olajipari Természetbarát Sportegyesület Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 2014. július szeptember A szakosztály működése A Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 1994. áprilisban alakult meg

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve 1sz.Túra: Börzsöny Április 20. Szombat Távolság:23km Szint:780m Nehézségi fok: Nehéz Útvonal:Királyrét-

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Olajipari Természetbarát Sportegyesület Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 2014. január március A szakosztály működése A Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály 1994. áprilisban alakult meg a

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: Olajipari Természetbarát Sportegyesület NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető Babó István túravezető 70-327-9900 70-519-7131

Részletesebben

Vasas SC Természetbarát Szakosztály

Vasas SC Természetbarát Szakosztály Fischbacher Alpok Útvonal: Bécsi erdő és Graz környéke Találkozás: Bp.XIII.Váci út 73. Nyufig oldalánál 6.45 Vezető: Dani László és Bálint Sarolta táv: 40km költség.: 40 000Ft +50 EURO Előre jelentkezés

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 1 A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2014. II. FÉLÉVI ÉS 2015. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE AUGUSZTUS 31. Vasárnap. TÚRA A GERECSE HEGYSÉGBEN (részben Országos Kéktúra) Útvonal: Héreg Halyagos

Részletesebben

Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében

Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében Felfedezett ex lege védett barlangok Pest megyében A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Dokumentációs Szakbizottsága 1971-72-ben elkészítette Magyarország barlangkataszteri számfelosztását az Ausztriában

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2016. I. negyedévi túraterv. Címünk: 1076. VII. kerület István utca 29. Erzsébetváros Sportegyesületi

Részletesebben

Vasas SC Természetbarát Szakosztály 2006. első negyedévi túrák

Vasas SC Természetbarát Szakosztály 2006. első negyedévi túrák 2006. április 24-27 hétfő-csütörtök kerékpáros 2006. május 25-28. csütörtök- vasárnap Nagyalföld 10 megye 100 helye Hegység: Szlovák Paradicsom Tisza-tó kerülés, Hortobágy, Hajdú városok Útvonal: Budapest

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu túravezető 20-327-4660 gyuszif@gmail.com

Részletesebben

ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA

ÚJBUDA 60+ PROGRAM JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2016. JÚLIUS HAVI PROGRAMLISTA Dátum július 3. vasárnap 7.50 Nyugati pu. pénztárak Börzsöny hg., kisvonattal: Szob - Márianosztra, gyalog: Nagyirtás psz. - Királyrét Táv: 11 km, szint:

Részletesebben

TURISTA EGYESÜLET 2015/1

TURISTA EGYESÜLET 2015/1 HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2015/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben K i r ándulások 2008. II. negyedévben Ideje Helye utazási költség Áp r i l i s 2. 5. 5 9 12 Normafa, Csillebérc, Irhásárok, Gazdagrét Budai hegység Csacsi rét, Makkosmária, Mária szurdok, Budakeszi Visegrádi

Részletesebben

Budapesti Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság. Sylvanus Csoport. Túraterv 2011.

Budapesti Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság. Sylvanus Csoport. Túraterv 2011. Budapesti Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Sylvanus Csoport Túraterv 2011. AZ ERDŐ FOHÁSZA Vándor, ki elhaladsz mellettem hallgasd a kérésem. Én vagyok tűzhelyed melege Hideg téli éjszakákon,

Részletesebben

ÁPRILIS: Költség: BKV bérlet. A túrák programja és útvonala a helyszínen lesz megbeszélve az idıjárás függvényében.

ÁPRILIS: Költség: BKV bérlet. A túrák programja és útvonala a helyszínen lesz megbeszélve az idıjárás függvényében. 1. ÁPRILIS: 13/0. Április 1: (Húsvét hétfı): Locsolótúra a Pilisben: Csillaghegy, Kevélyek, Oszolytetı, Csobánka. Táv/szint: 12km / 300m Találkozó: 8.45 -kor a Batthyány téren a HÉV végénél. Vonat indul:

Részletesebben

Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár

Olajipari Természetbarát Sportegyesület évi rendezvénynaptár Olajipari Természetbarát Sportegyesület 2017. évi rendezvénynaptár Kedves Túratársunk! Örömmel nyújtjuk át a 2017. évi túraprogramunkat. Kérjük az éves program áttanulmányozását, különös tekintettel a

Részletesebben

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály

Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály Budapest VII. ker. Erzsébetváros Természetbarát Sportszövetség ÁPISZ Sportegyesület Természetbarát Szakosztály 2012. év II. negyedévi túra terve Figyelem!!!!! Ismét (ELKÖLTÖZTÜNK) Új címünk után és a klubnapok

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

TURISTA EGYESÜLET 2016/2

TURISTA EGYESÜLET 2016/2 HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2016/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet. a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről

34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet. a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. -a (1) bekezdésének a) pontjában, valamint 85. -ának b) pontjában kapott

Részletesebben

A ZÖLDSPORT EGYESÜLET 2008. évi TÚRAPROGRAMJAI

A ZÖLDSPORT EGYESÜLET 2008. évi TÚRAPROGRAMJAI A ZÖLDSPORT EGYESÜLET 2008. évi TÚRAPROGRAMJAI Duna-forrás Szelek-barlangja Tisza-tó január ZÖLDSPORT Egyesület Tisztelt Túratársak! A program csak tervezet, attól eltérés lehet idõpontban, költségben,

Részletesebben

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre

Erdőtűz-védelmi terv készítésére kötelezett gazdálkodók köre (A 100 hektárnál nagyobb et kezelők listája) 453 Pusztavacsi Erdészet 2378 Pusztavacs Pf.:10. 5575 Albertirsa 2,87 5,40 5576 Cegléd 96,48 6,83 5577 Ceglédbercel 35,83 5578 Csemő 405,40 1,23 5592 Dabas

Részletesebben

Október: 063. Kb. 064. 16 km. 250m 8.20 Batthányi tér- 065. Kb. 066. 10 km 50 m. 9.00 Moszkva tér. 067. 8 km. - 9.00 Moszkva tér

Október: 063. Kb. 064. 16 km. 250m 8.20 Batthányi tér- 065. Kb. 066. 10 km 50 m. 9.00 Moszkva tér. 067. 8 km. - 9.00 Moszkva tér Október: Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 01. Szépjuhászné-Hárshegyi krt.-makovecz Imre tervezte Kishárshegyi kilátó- Hűvösvölgy 061. 8 km. 50

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mátra Kupa. Heves megyei TbSZ Információ: www.tajbpbajn.fw.hu

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mátra Kupa. Heves megyei TbSZ Információ: www.tajbpbajn.fw.hu IV. NEGYEDÉV 10.03-05. Túra a Ausztriába Helyszín: Ausztria Váci Síiskola SE Ferihegyi Természetjáró Szakosztály Információ: Keszte Zsuzsa 06 (30) 272-2762 Takács Sándor, Kustra Attila, www.brtsz.hu 10.05.

Részletesebben

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember

2017. I. negyedév január -- február --március szeptember JANUÁR-FEBRUÁR-MÁRCIU 2017. I. negyedév január -- február --március szeptember T ú r a v e z e t ő i n k Fábián Ágnes szakosztályvezető Tel: 0612400427 06302986251 Farkas Márton szakosztályvezető helyettes

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét CsihákLaci és barátai biztosítják

Részletesebben

Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára. 2014. évre

Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára. 2014. évre Vulkán TSE Természetjáró Szakosztályának Túra és eseménynaptára 2014. évre ok Szakosztályi megbeszélést minden hónap első i napján tartunk 17.00 órai kezdettel a tatabányai Vértes Agoraja kamaratermében.

Részletesebben

Tisztelt Túratársak! Az esetleges változtatások miatt elengedhetetlenül szükséges időben egyeztetni a túravezetővel!

Tisztelt Túratársak! Az esetleges változtatások miatt elengedhetetlenül szükséges időben egyeztetni a túravezetővel! A BKV ZÖLDSPORT EGYESÜLET 2006. évi TÚRAPROGRAMJAI Tisztelt Túratársak! Az esetleges változtatások miatt elengedhetetlenül szükséges időben egyeztetni a túravezetővel! január 1. Újévi séta a péterhalmi

Részletesebben

TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM FEBRUÁR 11-IG

TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM FEBRUÁR 11-IG TIPOGRÁFIA TESTEDZŐ EGYESÜLET Természetbarát Szakosztály TÚRAPROGRAM 2017-2018 FEBRUÁR 11-IG TIPOGRÁFIA Testedző Egyesület 1067 Budapest, Benczúr u 37 e-mail: tipografiatestedzo@gmailcom http://tip19035mpeu

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

Teljesítménytúra programfüzet 2013

Teljesítménytúra programfüzet 2013 Teljesítménytúra programfüzet 2013 A Zerge Teljesítménytúra Csapat részvételével Csapatkapitány : Kalinovits Bence Balázs (Elérhetőség: mastrius@gmail.com és 003630/402-57-66) Frissítve: 2012.12.18. 1

Részletesebben

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván

Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁNBUSZ Zrt. AUTÓBUSZJÁRATAINAK KARÁCSONYI KÖZLEKEDÉSI RENDJÉRŐL (2013. december 22-23., valamint 2013. december 25. - 2014. január 3.) A kiadványban nem szereplő járatok, az eredetileg

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében

XII/a. Településlista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében XII/a. lista a Közép-Magyarországi régió mikrovállalkozásnak minősülő pályázói esetében Nem kedvezményezett kistérségekben: Alsónémedi Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest Csobánka

Részletesebben

Pest megyei települések ABC sorrendben

Pest megyei települések ABC sorrendben Közép-magyarországi 1 / 7 Pest megyei települések ABC sorrendben Pest megye lakónépessége: 1 229 880 fı Pest megye területe: 6 390,72 km 2 Pest megye átlagos népsőrősége: 192 fı/km 2 Pest megye településeinek

Részletesebben

Budapesti Természetbarát Sportszövetség

Budapesti Természetbarát Sportszövetség Budapesti Természetbarát Sportszövetség Eseménynaptára 2007. I. félév Budapest, 2007. A Budapesti Természetbarát Sportszövetség eseménynaptára 2007. I. félév Felelős kiadó: Kovács Tamás Szerkesztette:

Részletesebben

Az egynapos túrákra leghamarabb az előző "FŐtúrán" lehet jelentkezni, utána a nagyvenyimi könyvtárban illetve Németh Lászlónál a lenti telefonszámon.

Az egynapos túrákra leghamarabb az előző FŐtúrán lehet jelentkezni, utána a nagyvenyimi könyvtárban illetve Németh Lászlónál a lenti telefonszámon. 2015. éves programterv ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK: Az egynapos túrákra leghamarabb az előző "FŐtúrán" lehet jelentkezni, utána a nagyvenyimi könyvtárban illetve Németh Lászlónál a lenti telefonszámon. A FŐ -túrák

Részletesebben

Őszi Vértes - A külön buszos utak programfüzetében részletezve

Őszi Vértes - A külön buszos utak programfüzetében részletezve X.3. X. 4. X.4. X. 10. X. 11 X. 11. X. 14. K i r á n d u l á s o k 2 0 1 5. I V. n e g y e d é v b e n () O k t ó b e r ( 1. o l d a l ) Őszi Vértes - A külön buszos utak prografüzetében részletezve (15/095)

Részletesebben

Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye

Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye Április 01. Normafa,Makkosmária,Budakeszi Mezei Mária háza Himnusz Emlékmű(az út megszakitható)szép Juhászné 033. Kb.. Tel:319-4265 04. (szombat)űröm: (Kápolna,Katolikus templom)és a déli tanösvény szakvezetéssel.

Részletesebben

B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 5. TELEKI

B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 5. TELEKI B Ö R Z S Ö N Y A K C I Ó C S O P O R T 5. TELEKI 50 TELJESÍTMÉNYTÚRA DR. TELEKI PÁL GRÓF EMLÉKÉRE BÖRZSÖNY, 2004. ÁPRILIS 3. Kedves Résztvevő! Szeretettel köszöntünk az ötödik TELEKI 50 TELJESÍTMÉNYTÚRÁN.

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Évnyitó túra Helyszín: Normafa Találkozás: 9.45 órakor Széll Kálmán tér, METRO belső csarnoka 01.08. Sítúra Helyszín: Budai-hegység Útvonal: Normafa Libegő Budakeszi

Részletesebben

A PILIS ÉS VISEGRÁDI HEGYSÉGBEN TÁRSAS VADÁSZATOK MIATT LEZÁRT TERÜLETEK IDŐRENDBEN

A PILIS ÉS VISEGRÁDI HEGYSÉGBEN TÁRSAS VADÁSZATOK MIATT LEZÁRT TERÜLETEK IDŐRENDBEN A PILIS ÉS VISEGRÁDI HEGYSÉGBEN TÁRSAS VADÁSZATOK MIATT LEZÁRT TERÜLETEK IDŐRENDBEN 2011-2012 vadgazdálkodási évre tervezett társas vadászatok helye és ideje (görgesse le a táblázatot) A lezárás ideje

Részletesebben

VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET

VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET VÉRTES METEOR TERMÉSZETBARÁT SPORT EGYESÜLET 2017 évi túravezetői programok BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN TÚRÁZÓNAK! JANUÁR 1. V Újév Sukoró hagyományos Újévi túra. Tv: Kakas Zssuzsa Kijózanító túra,

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.05. Újévköszöntő túra Helyszín: Szépvölgy Árpád-kilátó Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság Információ: Telek György

Részletesebben

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1

354748 aszfalt keskeny műút A 94 m 1 m 0 m J (Ady Endre utca) 1 T20_1 306301 aszfalt keskeny műút A 63 m 1 m 0 m NxJ3 COMMENT 1 T20_1 Mátraverebély 918234 aszfalt keskeny műút A 145 m 0 m 0 m 1 T20_1 918235 aszfalt keskeny műút A 223 m 1 m 0 m 1 T20_1 354747 aszfalt keskeny műút A 123 m 1 m 0 m J (Ságvári Endre utca) 1 T20_1 Móricz kocsma

Részletesebben

Programok, rendezvények

Programok, rendezvények Programok, rendezvények I. NEGYEDÉV 01.01. Újévi túra Helyszín: Normafa 01.10. Természetismereti kirándulás Helyszín: Tabáni tanösvény Gellérthegyi séta Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság

Részletesebben

ELŐSZÓ. A BTSSZ valamennyi túrája nyílt túra, melyre bárki jöhet, de érdemes előtte a túravezetőtől minden részletet megérdeklődni.

ELŐSZÓ. A BTSSZ valamennyi túrája nyílt túra, melyre bárki jöhet, de érdemes előtte a túravezetőtől minden részletet megérdeklődni. TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 2 Az erdő éve a BTSSZ-nél rendezvénysorozat kiemelt eseményei... 3 A BTSSZ központi rendezvényei... 7 Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság... 9 Teljesítménytúrák... 11 Ifjúsági

Részletesebben

Pest megyei települések listája

Pest megyei települések listája 1 Abony 15 679 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 2 Acsa 1 501 fő ÁNTSZ Váci,Szobi,Dunakeszi i Intézete Váci 3 Albertirsa 11 280 fő ÁNTSZ Ceglédi i Intézete Ceglédi 4 Alsónémedi 4 829 fő ÁNTSZ Dabasi-,Gyáli

Részletesebben

HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET

HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2014/1 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály

Vágtató Csigák Természetbarát Szakosztály Telefonszámok, e-mail címek túra ügyekben: NÉV TELEFON E-MAIL CÍM Olajipari Természetbarát Sportegyesület Kissné Póti Erzsébet megbízott szakosztályvezető 70-519-7131 L: 23-414-158 poti.erzsebet@freemail.hu

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mindenszentek vetélkedô. Gémes TE Információ: www.tajbpbajn.fw.hu

IV. NEGYEDÉV. 10.11. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Mindenszentek vetélkedô. Gémes TE Információ: www.tajbpbajn.fw.hu IV. NEGYEDÉV 10.03-04. Lombhullató túra Helyszín: Szentendrei Duna Vízitúra Bizottsága Információ: Kis János 06 (20) 989-0384, kis.janos@chello.hu 10.04. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus

Részletesebben

OKTÓBER. Találkozó: 7.45 -kor a Batthyányi-téri HÉV.végénél. HÉV. indul: 7.58-kor. Jegy:Pomázig!

OKTÓBER. Találkozó: 7.45 -kor a Batthyányi-téri HÉV.végénél. HÉV. indul: 7.58-kor. Jegy:Pomázig! 1. OKTÓBER 13/105. - 13/112. -13/121. Október 2.-16.-30: (szerdai napok): Budai - hegység: 13/106. Október 5. (szombat): Pilis-hegység: PIKNIK: Szalonnasütés a Rókahegyi Kőfejtőben. A szalonnát és a sütéshez

Részletesebben

ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA

ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA ÚJBUDA 60+ PROGRAM 2015. AUGUSZTUS HAVI PROGRAMLISTA Nap 2. V. 7.20 Széll Kálmán tér metro 2. V. 8.00-9.00 Katolikus Szentmise 2. V. 10.00-12.00 Református Istentisztelet 3. H. 8.30-9.30 Senior torna 3.

Részletesebben

TURISTA EGYESÜLET 2014/2

TURISTA EGYESÜLET 2014/2 HEGYEK VÁNDORAI TURISTA EGYESÜLET 2014/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba! Olyan legyen kedvünk,

Részletesebben

2014. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. augusztus hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/7512/7/2014.ált. 2014. augusztus hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Augusztus 1. (péntek) 14.00-21.00 10. sz.

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS 2. JANUÁR 1. K Kijózanító túra Pentelei erdő. (Mező Pál) Sukoró-Meleghegy-Angelika forrás. (Kerekes János) 5. Szo BUÉK 20 TT. (Szemkeő Ferenc) 6. V Csákberény: Piroska emléktúra. (Bracsok Mária) 12. Szo

Részletesebben

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár

Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság 2008 évi eseménynaptár A Természetvédelmi és Természetismereti Bizottság túráin kirándulásain Természetismereti felvilágosító, út és létesítményellenőrző

Részletesebben

FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA

FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA FKF ZRT SPORTKÖR TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY FŐVÁROSI KÖZTERÜLET-FENNTARTÓ ZRT. SPORTKÖR -TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY- 2015. ÉVI PROGRAMJA A természetjáró szakosztály vezetősége Vezetés Tisztség Név E-mail

Részletesebben

Budapest és Pest megye

Budapest és Pest megye Abony Acsa Albertirsa Alsónémedi Apaj Áporka Aszód Bag Bénye Bernecebaráti Biatorbágy Budajenő Budakalász Budakeszi Budaörs Budapest és Pest megye Kizárólag gyermekegészségügyi ellátást végző szolgáltató

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa

Részletesebben

Házhoz szállítási díjaink!

Házhoz szállítási díjaink! Kiszállítás Magyarországon Fizethet készpénzzel vagy előre utalással. 50 000 Ft alatt 50 000 Ft felett Budapest 5 000 Ft ingyenes Pest megye Budapesthez közeli települései (lásd lentebb a teljes település

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

Vasas SC Természetbarát Szakosztály 2006. második negyedévi túrák

Vasas SC Természetbarát Szakosztály 2006. második negyedévi túrák Előzetes!!!!!!!!!! 2006. július 8.szombat - 19 szerda Svájci és Francia Alpok Program: Túrák Chamonixból a Mont Blanc környékére, Túrák Interlakenből a Matterhorn és a Monte Rose környékére, Túrák Interlakenből

Részletesebben

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA

(bérlet is kapható) ITON Kft. Viszonteladói pénztár (bérlet is kapható) Kamaraerdei utca 23. közért 6.00-19.00 7.00-14.00 ZÁRVA Nyitva tartás Település Cím Cégek Hétköznap Szombat Vasárnap Alsónémedi 8.00-16.00 Biatorbágy Baross Gábor út 5/a. 8.00-18.00 Kossuth Lajos utca 6. Budakeszi Autóbusz végállomás ITON Kft. Viszonteladói

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:

Részletesebben

2015. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2015. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6647/6/2015.ált. 2015. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Július 1. (szerda) 10.00-12.00 Budaörs, Kinizsi

Részletesebben

09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00 M51 jobb pálya 26+150 01:00-05:00 M0 jobb pálya 6+400 12.00-16.00 M31 jobb 0-9 km között

09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00 M51 jobb pálya 26+150 01:00-05:00 M0 jobb pálya 6+400 12.00-16.00 M31 jobb 0-9 km között 13000/10397/9/2015.ált. 2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 09:00-12:00 M0 jobb pálya 8+800 14:00-18:00

Részletesebben

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat)

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat) Duna-Tisza köze Autóbuszos program 2003. március 22. (szombat) Szalkszentmárton: Nyakvágó csárda: Pusztavacs: Tápiószele: Jászberény: Aszód: Petöfi Múzeum múzeum Magyarország közepe, emlékhely Blaskovics

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról

Elemzés a 2010-es év teljesítménytúráiról Elemzés a 21-es év teljesítménytúráiról Tartalomjegyzék oldal A teljesítménytúrák száma 21-ben szakágak szerint Új túrák 21-ben 2 Teljesítménytúrák száma hetente 3 Teljesítménytúrák tájegységek szerint

Részletesebben

Túrázók Baráti Köre. Természetjáró Egyesület. Programfüzet 2015.

Túrázók Baráti Köre. Természetjáró Egyesület. Programfüzet 2015. Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Programfüzet 2015. 1 Kedves Túratársunk! Programunkat 2015-re is igyekeztünk úgy összeállítani, hogy minden érdeklődő megtalálja a számára legérdekesebbet, legjobbat,

Részletesebben

279381 beton szekérút A 168 m 17 m 0 m 1 T17_1. 25180 középen füves szekérút B 1 116 m 140 m 0 m 1 T17_1

279381 beton szekérút A 168 m 17 m 0 m 1 T17_1. 25180 középen füves szekérút B 1 116 m 140 m 0 m 1 T17_1 Nagymaros 8304 aszfalt országút A 23 m 0 m 0 m 1 T17_1 75198 aszfalt országút A 131 m 0 m 1 m 1 T17_1 75197 aszfalt országút A 12 m 0 m 0 m BJ2 C17.1.1x 1 T17_1 28129 aszfalt szekérút A 92 m 4 m 0 m Balra

Részletesebben

A Mátra Múzeum herbáriuma a Gotthárd-gyûjtemény II. (Dicotyledonopsida: Berberidaceae Fabaceae)

A Mátra Múzeum herbáriuma a Gotthárd-gyûjtemény II. (Dicotyledonopsida: Berberidaceae Fabaceae) FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2000 24: 77 93 A Mátra Múzeum herbáriuma a Gotthárd-gyûjtemény II. (Dicotyledonopsida: Berberidaceae Fabaceae) BÁNKUTI KÁROLY ABSTRACT: (The herbarium of the

Részletesebben

Tisztelt Túratársak! Az esetleges változtatások miatt elengedhetetlenül szükséges időben egyeztetni a túravezetővel!

Tisztelt Túratársak! Az esetleges változtatások miatt elengedhetetlenül szükséges időben egyeztetni a túravezetővel! A ZÖLDSPORT EGYESÜLET 2007-évi TÚRAPROGRAMJAI Tisztelt Túratársak! Az esetleges változtatások miatt elengedhetetlenül szükséges időben egyeztetni a túravezetővel! január 1. Újévi séta a péterhalmi erdőben

Részletesebben