EGYMILLIÓ VENDÉGBELÉPÉS, ÖTSZÁZMILLIÓS MEGTAKARÍTÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "EGYMILLIÓ VENDÉGBELÉPÉS, ÖTSZÁZMILLIÓS MEGTAKARÍTÁS"

Átírás

1 EGYMILLIÓ VENDÉGBELÉPÉS, ÖTSZÁZMILLIÓS MEGTAKARÍTÁS Rövid szakmai helyzetelemzés a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. 3. születésnapján Vivicittá Városvédő futás 2013., Pécs, Belváros, 2100 résztvevő Készült - rövid szöveges szakmai összefoglalóként - a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. megalakulásának 3. évfordulóján az eddig elvégzett munkáról az alapító Pécs M. J. V. Önkormányzata számára.

2 Három év - az alapkőletételtől a félmilliárdos megtakarításig Immár hét intézmény (sportlétesítmény) és 120 dolgozó napi működésének-munkájának szervezése, irányítása, 1100 lelkes és eredményes sportiskolás fiatal, tanévenként 110 iskolából ezer résztvevő a saját szervezésű, összesen nyolcvannál több városi, megyei, területi és országos diákolimpiai döntőn, évente tízezernél több aktív résztvevő a legkülönfélébb szabadidősport-eseményeken, illetve a városi kispályás és téli teremfoci-bajnokságon, három olimpikon és egy paralimpikon PSN-sportoló a londoni ötkarikás játékokon, évi ezres több vendégbelépés intézményeinkbe... Emellett csaknem megduplázott saját bevétel, a két ciklusban 270 millió forint elnyert (ebből 240 millió be is folyt) TAO-támogatás; és nem utolsó sorban a költséghatékonyság javításának és a takarékosságnak köszönhetően a három év alatt (ahhoz képest, mintha minden maradt volna a régi rendszerben) több mint 500 millió (!) forintnyi kimutatható megtakarítás a város büdzséjének - ezek lehetnek a Pécs M. J. V. Közgyűlése által július 1-ével létrehozott és 2013 nyarán immár 3. születésnapját ünneplő Pécsi Sport Nonprofit Zrt. eddigi működését keretbe foglaló legbeszédesebb számok. Az új "sportholding" elsődleges feladata megalakulásakor a négy nagy városi sportlétesítmény (Sportcsarnok, Műjégpálya, Lőtér, Várkői-stadion) zökkenőmentes átvétele volt a korábbi Városi Sportlétesítmények Igazgatóságától, illetve még ugyanazon év szeptemberében a Hullámfürdőé a Pécsi Fürdő Kft.-től. Az üzemeltetés folytatásával párhuzamosan egy teljesen új, struktúrájában áttekinthetőbb, a tulajdonos számára megnyugtatóbb kezelést ígérő, a piaci lehetőségek kiaknázását is szélesebb körűen felvállaló társasági forma kialakításával. Ezt követően folyamatosan bízta meg az intézményt további sportszervezési és üzemeltetési feladatokkal az Önkormányzat. Jelentős lépés volt a korábbi Pécs Városi Sportiskola Egyesület (PVSE, még korábban TÁSI) gyökeres átszervezése, ahonnan 2012 elejére befejeződött a sportolók, illetve a teljes edzői kar átigazolása az újonnan létrehozott PSN Zrt. Sportiskolába, ahol a szakosztályok száma és létszáma az országos trenddel szembe menve nemhogy csökkent volna, de örvendetesen bővült is (legfiatalabbként a hegyikerékpárosokat soraiban tudva), ma itt 12 szakosztályban összesen ezernél több fiatal sportol nap mint nap. Nívós utánpótlásbázisát adva ezzel a város több, csak felnőttsporttal foglalkozó egyesületének, illetve velük stratégiai együttműködésben (PEAC, Rátgéber Kosárlabda Akadémia, előbbi esetében női kosárlabdában az NB I-es csapatot üzemeltető gazdasági társaságban lévő többségi városi tulajdon megtestesítőjeként). További feladat volt a város óvodai-iskolai tantervi úszásoktatásának szervezeti átvétele, illetve több kiemelt önkormányzati iskola tornacsarnokának tanórán kívüli hasznosítása.

3 Kommunikációs területen a számítástechnikai alapok megteremtése, az egységes arculati rendszer kidolgozása, a saját kettős struktúrájú (modern céges weblap, plusz informatív városi tömegsportos hírportál ) folyamatos működtetésének kiépítése után, a fiatalabb korosztályok felé fordulás jegyében immár saját facebookoldalainkon (ezeregyszáz lájkolóval!) is népszerűsítjük eseményeinket, illetve adunk hírt azok eredményéről ben újabb szintre emelkedett a TAO-pályázattal kapcsolatos teendők sora, illetve az előző évben elnyert pályázati források felhasználása. Városunkban a PSN Zrt. az a sportszervezet, amely a legtöbb sportágban, a legszélesebb sportolói kört képviselve, az önkormányzat sportcéljaival összhangban pályázott, és összességében eddig mintegy 270 millió forintot el is nyert a kijelölt szövetségektől utánpótlás-nevelési és sportágfejlesztési célokra. A Megyei Közgyűléssel folytatott együttműködés jegyében 2012-től a PSN Zrt. fennhatósága alá került az Orfűi Aktív Víziturisztikai Központ is - az ott folyó legfontosabb szakmai tevékenység, a kajak-kenus utánpótlás képzése terén aktív együttműködésben a Pécsi Kajak-Kenu Clubbal. A diáksport kiemelt önkormányzati feladatkénti kezelése annál is fontosabb, mert a felnövekvő generációk egészséges testi és lelki fejlődésének nélkülözhetetlen eszköze a testmozgás, a sport. A mozgáskultúra alapjainak ideális korban és szervezeti keretek közötti lerakására érdekében került nem sokkal megalakulása után a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. szervezeti keretébe a Pécs városi diáksport szervezése, előbb a városi, majd kibővülve megyei szintű diákolimpiákkal is. Az elmúlt tanévekben Pécsett tizennyolc sportágban évente közel nyolcvan versenyt rendeztünk vagy vettünk részt azok szakmai lebonyolításában. Sportszakmai sikerként könyvelhetjük el, hogy 2012-ben a IV. korcsoportban a labdás sportágakban az országos döntők rendezési jogát is elnyerte a város, illetve a PSN Zrt., e sor 2013-ban is újabb országos döntők, elődöntők rendezésének jogával-feladatával bővült.

4 Ennek során Pécsett mintegy ezer gyerek jutott rendszeres sportolási és versenyzési lehetőséghez, akik közül huszonheten országos diákolimpiai bajnoki címet, negyvennél többen dobogós helyezéseket szereztek. A városi diáksportvezetők célja, hogy minden évben színesítsék a versenyzési lehetőségek kínálatát, elősegítve a tanulók mind szélesebb körű bekapcsolódását a diáksportba. Ezért honlapunkon külön is foglalkozunk a diáksport eseményeivel, rendszeresen beszámolunk az eredményekről és segíteni igyekszünk minden fiatalt, hogy megtalálja a számára ideális mozgásformát. Humánerőforrás-szükségletében ez rendkívül szerteágazó terület: egy-egy fő foglalkozik hivatalból a városi, illetve megyei diáksportfeladatokkal; a PSN Zrt. munkatársai, illetve a társaság égisze alatt az adott versenyeken eseti megbízással dolgozó edzők, testnevelők mellett a sportos civil szerezetek további több tucatnyi társadalmi aktívája (sportági szakágvezetők, közreműködők, városi bajnokságok szervezői, versenybírók stb) bevonását is jelenti a munkába - és év végén nem feledkeztünk meg utóbbiak munkájának illendő megköszönéséről, jutalmazásáról sem. Az önkormányzati érdekeltségbe tartozó szabadidősport-feladatok terén a PSN Zrt. átvette a korábbi városi sportcsoport megszűnte után a szervezéssel külső partnerként megbízott Melitta SE-től a városi szabadidősportesemények, a téli-nyári kispályás labdarúgó-bajnokság szervezését is. (Ezen a Várkői-stadionban hetente két alkalommal több mint nyolcvan csapat ezerkétszáz játékosa mérkőzik meg egymással. Sportszervezőink arra is figyelnek, hogy ne csak az apukák élvezzék a labdarúgást, hanem a család többi tagja is szívesebben járjon el szurkolni: a meccsek köré szervezett családi napjainkon már többször is játékokkal, légvárral várták a legkisebbeket.). Szabadidősport terén igyekeztünk a korábbi klasszikus futás kerékpározás túrázás sportháromszöget kinyitni, így az idén már nagy érdeklődésre számot tartó fitnesznapot is rendeztünk, de olyan sportágakkal is megismerkedhettek nálunk az érdeklődők, mint a wakeboard és a Magyarországon még gyerekcipőben járó disc golf. Ugyancsak a PSN Zrt. vette át a korábbi Felkészülni, vigyázz, rajt! szabadidős versenysorozatot, amely tíznél több nagyszabású rendezvényével, több újdonsággal résztvevők százait mozgósította egy-egy alkalommal (a sorból kiemelkedő belvárosi két futónapon, együttműködésben a Budapest Sportirodával és más helyi támogatókkal több mint 2000-en teljesítették a távokat. A londoni olimpia évében több sikeres eseménnyel (futás, úszás, kerékpár) lezárult az EDF-Démász Olimpiai Ötpróba London 2012 versenysorozata, ahol a legjobbak a sportélmény mellett értékes sportszerekkel is gazdagodhattak. E körbe sorolhatjuk azokat a városi szakági bajnokságokat (a kosárlabdával, asztalitenisszel az élen), amelyek szervezését ugyan azok saját városi szövetségei bonyolítják le, de a PSN Zrt. anyagi lehetőségei függvényében pénzbeni, vagy intézményei kedvezményes használatának lehetővé tételével támogatja őket. Ugyancsak a londoni olimpiához, illetve a 2012-es labdarúgó Eb-hez kötődött az a hiánypótló és hagyományteremtő többhetes nyári akciónk, amelynek során az ANK sportegységében a strandfoci és a strandröplabda szerelmesei szabályos bajnokság keretében tehették próbára ügyességüket, míg a csak szurkolni vágyók a pálya mellé szervezett szabadtéri büfé kínálatát élvezve ott helyben hatalmas óriáskivetítőn követhették nyomon a két világverseny eseményeit.

5 A PSN Zrt. a jövő generáció egészséges életmódra nevelése azaz a diáksport mellett az idősebb korosztályokat is igyekszik bekapcsolni sporteseményeibe. Utóbbiaknak kedvezve nagyszabású uszodai mozgásprogram indult Pécs nyugdíjasai számára az Egészséges Városért Alapítvány, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Pécsi Úszóiskola támogatásával. Továbbra is rendszeres házigazdaszerepet vállal (immár piac-közeli feltételekkel) a PSN Zrt. számos külső egyesület, rendező sportversenyeinek, bajnokságainak, kupáinak, tornáinak lebonyolításában nyarának újdonsága, hogy egy pályázat elnyerése jóvoltából heti rendszerességgel tartunk saját létesítményeinkben, korábbi sikeres sportpályafutást maguk mögött tudó aerobik- és fitneszedzők vezetésével ingyenes lakossági gimnasztika-, illetve a Hullámfürdőben aquafitnesz-órákat. Nem feledkezünk meg a különféle fogyatékkal élők sportolási lehetőségeiről sem, részben saját szakosztályainkba történő integrálásukkal. Eredményesség terén kiemelkedik a londoni paralimpián döntőbe jutó pécsi paraúszó, Meilinger Csaba példája. A fenti sportszakmai célok anyagi alapjainak megteremtése szempontjából kiemelt feladat a létesítmények nem sportcélú (kultúra, koncertek, kongresszusok, szakmai találkozók, kiállítások, vásárok) piaci alapú bérbeadása, e területen az új lehetőségek feltérképezése, minél teljesebb kiaknázása. Összegzésként hangsúlyosan kell megemlíteni, hogy mindezen célokat és feladatokat úgy valósította meg a PSN Zrt., hogy miközben a felsoroltakból jól kitűnően feladatköre folyamatosan bővült, az ehhez felhasznált önkormányzati forrásszükséglete drasztikusan csökkent. Miközben a társaság megalakulása előtti utolsó esztendőben a Városi Sportlétesítmények Igazgatóságának az éves támogatása millió forint volt (a Hullámfürdő és a Sportiskola nélkül!), addig a PSN Zrt ben (immár a Hullámfürdővel együtt, időarányosan) 330 millió, 2011-ben (a Sportiskolával és a városi diáksportfeladatokkal kiegészülve) 295 millió, 2012-ben (immár az Orfűi Aktív Víziturisztikai Központot is létesítményei között tudva és a megyei sportfeladatokkal kibővülve) 272 millió; végül 2013-ban (a Szellemvárosi kerékpáros dirt-parkkal bővülve) már csak 268 millió városi forintból gazdálkodhat. E számokat tovább árnyalja (csökkenti), hogy a társaság nem szerepeltetheti saját bevételei között, azaz nem javíthatja tovább mérlegét azon sportegyesületek, illetve versenyek, rendezvények (a diákolimpiáktól kezdve a közérdekűnek minősített sport- és kulturális eseményekig, jótékonysági koncertekig) bérleti díjaival, bevételeivel, amelyek önkormányzati döntéssel ingyen vagy jelentős kedvezménnyel használhatják a sportcsarnokot, uszodát, jégpályát és a Várkői-stadiont és Lőteret. Mindez együttesen és évente nagyjából 70 millió forintot jelent, ha a jelzett intézményeknél csak önköltségi és nem piaci árat is számolunk.

6 (A jövőben - már csak az érintett klubok tényleges támogatása körüli tisztánlátás, illetve a PSN Zrt. mérlegének - nagymértékű - javítása érdekében is érdemes megfontolni, hogy az erre szánt bérleti díjakat a város ténylegesen utalja ki az érintett egyesületeknek, azok pedig fizessék meg azt a PSN Zrt.-nek. A város pedig ugyanennyivel csökkentve a PSN Zrt. támogatását, pénzénél marad, ám a PSN Zrt.-nél máris több tízmillióval kedvezőbb mérleg alakulhat ki...) Zárásként pedig ugyancsak néhány - mindennél beszédesebb - számmal* illusztráljuk, hogy mekkora "tömegmozgató" ereje is van a sportnak, illetve ebből a baranyai megyeszékhelyen mi hárul a PSN Zrt. létesítményeire, rendezvényeire: éves szinten a Sportcsarnokban - beleértve a pécsi labdás csapatok valamennyi hazai mérkőzését, a téli foci teremkupaidény összecsapásait, minden más sporteseményt, a diákolimpiákig, karate, sporttánc, ökölvívó és egyéb versenyekig bezárólag; továbbá a vásárok, kulturális események, koncertek, szalagavatók, diplomaátadók, egyházi ünnepségek közönségét - évente 50 ezernél több belépést regisztrálunk; a Jégpályán idényenként 40 ezernél többen váltanak belépőt; a Várkői-stadionban, a Lőtéren és az orfűi kajaktáborban évente összesen 20 ezernél több a belépések száma. A legkülönlegesebb - elsőre hihetetlennek tűnő - szám a Hullámfürdőhöz kötődik, ahol a téli-nyári időszakban évente összesen 180 ezer (!) belépést regisztrálunk. Ezzel együtt, eddigi háromesztendős pályafutásunk során minden intézményünket tekintve összesen 1 milliónál (!) is több belépőt fogadhattunk. * A fenti bekezdés számai nem személyeket, hanem belépés-számokat takarnak, beleértve, hogy az összes (főként sport)- eseményen rendszeresek a visszatérő vendégek; illetve, hogy a Hullámfürdőben a sportolók százai napi rendszerességgel járnak edzésekre, esetükben minden megjelenést egy-egy belépésként regisztrál a rendszer. A Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-nek a jövőben is kiemelt célja, hogy az intézményekben folyó sportélet folyamatosságának megőrzése, illetve lehetőség szerinti bővítése mellett olyan gazdálkodást folytasson, amellyel saját bevételi forrásait növelheti ezzel párhuzamosan csökkentheti az önkormányzati támogatás összegét. Kelt Pécsett, én... Vári Attila vezérigazgató

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak. SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. JANUÁR 1-ÁPRILIS 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai módszertani

Részletesebben

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre

Melléklet. ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Melléklet ISK munkaterv 2014/ 2015. tanévre Iskolai Diáksportkörünk elsődleges feladata, hogy minden tanulónk részére biztosítsa a lehetőséget a sportolásra. Ezt több iskolai sportolási lehetőség keretén

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete. a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2008. (XI.17.) rendelete a sportról Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. (1)

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete

Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2010. (VI.29.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ Az Önkormányzat helyi sporttevékenységgel kapcsolatos feladatairól és kötelezettségeiről,

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja

Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról. 1. A rendelet célja Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelete a sportról Segesd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 55. szám alatt nyilvántartásba vette a Magyar Diáksport Szövetséget az 1997.évi CLVI.tv.22. /3 / bekezdése alapján 1998. január 1-től kiemelkedően

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

(' N Y R E G ~ H Á Z A. A, OA 0P'y~... t MEGYEI JOGU VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. EléSterjesztés. Tisztelt Bizottság!

(' N Y R E G ~ H Á Z A. A, OA 0P'y~... t MEGYEI JOGU VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA. EléSterjesztés. Tisztelt Bizottság! NYíREGYHÁZA MEGYE JOGU VAROS POLGÁRMESTER HVATALA POLGÁRMESTER KABNET A, OA 0P'y~... t 4~C'1 Nvi\EC,YJ"Ál", COS5U1H ~r1l.1 N..: t3-. TELEFON:.. ),6 4_ Pi"544; FAX; +3f. 42 :'~041 E MAl: fol(.aflme.5 TE

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint)

MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) MOB 2015. évi állami sportcélú támogatásianak költségvetési terve (2015. évi Költségvetési tv. Javaslat szerint) 23 6 Az olimpiai mozgalommal összefüggő, valamint egyéb, a sport stratégiai fejlesztését

Részletesebben

Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2.

Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2. Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2. Tel/fax: (30) 502-5478 E-mail: polgardivse@gmail.com www.polgardi.hu I. TÁJÉKOZTATÓ A Polgárdi Városi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztályának

Részletesebben

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport!

A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN. FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ SZEREPE A FOGYATÉKOSOK SPORTJÁBAN FODISZ: Több, mint sport! A FODISZ megalakulásának indítékai Közel 80.000 fogyatékos diák tanul integrált és szegregált oktatási intézményekben Magyarországon;

Részletesebben

ASCENDE, SUPERIUS A DUNAKESZI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZOKTATÁSI TÍPUSÚ SPORTISKOLA BEMUTATÁSA

ASCENDE, SUPERIUS A DUNAKESZI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZOKTATÁSI TÍPUSÚ SPORTISKOLA BEMUTATÁSA ASCENDE, SUPERIUS A DUNAKESZI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA, KÖZOKTATÁSI TÍPUSÚ SPORTISKOLA BEMUTATÁSA Sportiskolai kontrolling 2014. április 2. STATISZTIKÁINK 46,5 fő pedagógus, 1 fő adminisztratív

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről

TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről TÁJÉKOZTATÓ az Ózdi Kézilabda Club tevékenységéről Ó z d, 2014. június 26. Előterjesztő: Ózdi Kézilabda Club Elnöke Az Ózdi Kézilabda Club nevében szeretnénk Önöket tájékoztatni egyesületünk működéséről.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere Az előterjesztés tárgya: Sportegyesületek támogatása Iktatószám: 01/12941/2009 Melléklet:

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013

Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club Alapszabálya 2013 1/5 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az Esztergomi Vitézek Rögbi, Atlétikai és Football Club (a továbbiakban: sportegyesület) az

Részletesebben

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág

Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Szakmai beszámoló 2011/12. Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Kézilabda Utánpótlás Szakág Pécs a város jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében is nagy jelentőséget tulajdonít a sportnak. Ennek keretében kiemelten

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 3/2008. (III.12.) számú rendelete. Miskolc Megyei Jogú Város testnevelési és sport feladatairól

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 3/2008. (III.12.) számú rendelete. Miskolc Megyei Jogú Város testnevelési és sport feladatairól MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 3/2008. (III.12.) számú rendelete Miskolc Megyei Jogú Város testnevelési és sport feladatairól (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 56/2009.(XII.23.),

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2010. év A tevékenység meghatározása 2010 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2014. május 6. 1 Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2013. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2014.

Részletesebben

Versenykiírás. Általános rendelkezések

Versenykiírás. Általános rendelkezések Versenykiírás Általános rendelkezések 1. A Campus Olimpia bemutatása A Campus Olimpia 2010. július 20-22 között megrendezendő sportrendezvény a magyarországi és a határon túli felsőoktatási intézmények

Részletesebben

REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRME.STERI KABINET. ,1_. ~[ \; Ll lj' Batizi Tamás. Ügyiratszám: PKAB/102-23/ 2014.

REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRME.STERI KABINET. ,1_. ~[ \; Ll lj' Batizi Tamás. Ügyiratszám: PKAB/102-23/ 2014. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA POLGÁRME.STERI KABINET 4401 WiHI (,YHÁZA. KOSSUTH TÉR 1. PI.: 83. TE~EFON: +3642514.>44; FAX: +,6 41 311 041 E-MAIL: POLGARMESTERIKABINET@NYIRH.YHAZA.Hv

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE. Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága. 35/2013.(11.25.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsága 35/2013.(11.25.) számú határozata a 2013. évi Egyéb csapat és egyéni sportágak keretre beérkezett kérelmekkel kapcsolatos

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS

A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS INTÉZMÉNYI SPORTSZAKMAI FEJLESZTÉSI PROGRAM A SZOLNOKI FŐISKOLA SPORTSZOLGÁLTATÁSAINAK FEJLESZTÉSE (2013. OKTÓBER 10-2015. JÚNIUS 30.) SZAKMAI MEGVALÓSULÁS ELŐADÓ: H. SZŰCS LÁSZLÓ PROJEKTMENEDZSER 2015.

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet alapelvei. 2. A rendelet célja

I. fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. A rendelet alapelvei. 2. A rendelet célja Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2010. (V. 03.) önkormányzati rendelete A sportról és az önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 50/2009. (III.19.) Kt. sz. határozata

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 50/2009. (III.19.) Kt. sz. határozata TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 50/2009. (III.19.) Kt. sz. határozata a városi sportlétesítmények Használati Szabályzatának jóváhagyásáról Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

MÁTRATERENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

MÁTRATERENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MÁTRATERENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK SPORTFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA (2015-2019) Elfogadva /2015. (VI.4) számú Képviselő-testületi határozattal 1 1. BEVEZETÉS A helyi önkormányzatok sporttal kapcsolatos feladatait

Részletesebben

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG

53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG MAGYAR EJTŐERNYŐS SZÖVETSÉG 53. EJTŐERNYŐS CÉLBAUGRÓ MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG II. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI ÉS UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁG MESTER BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Szeged 2015. 09. 17-20. 53. EJTŐERNYŐS

Részletesebben

Iskolai Sportkör szakmai programja

Iskolai Sportkör szakmai programja Iskolai Sportkör szakmai programja 2010-2011. tanév Összeállította: Fábosné Józsa Zsuzsanna Keresztesné Lengyel Erzsébet Bognár Tamás Czirják György Tápiószecső, 2010. szeptember 1. 1 A szakmai program

Részletesebben

A Táncsics Mihály úti sporttelep üzemeltetési tapasztalatai a 2009. évben

A Táncsics Mihály úti sporttelep üzemeltetési tapasztalatai a 2009. évben A Táncsics Mihály úti sporttelep üzemeltetési tapasztalatai a 2009. évben Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő Város Önkormányzatával megkötött bérleti szerződés értelmében a Táncsics Mihály úti sporttelepen

Részletesebben

I. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3.

I. Általános rendelkezések. A rendelet célja 1. A rendelet hatálya 2. Értelmező rendelkezések 3. NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/2009.(IV.15.) SZ.RENDELETE A HELYI SPORTTEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS FELADATAIRÓL ÉS KÖTELEZETTSÉGEIRŐL, VALAMINT A SPORT HELYI PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSI RENDSZERÉRŐL Nyírábrány

Részletesebben

Egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója

Egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámolója 1 8 1 5 8 4 7 9 3 1 9 5 4 9 1 Nyilvántartási szám: 2/1/25. Bejegyző határozat száma: PK.6118/21 Közhasznú szervezet az egyéb szervezet megnevezése 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. az egyéb szervezet

Részletesebben

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY A verseny Fővédnöke: Szervezőbizottság tagjai: Pásztor

Részletesebben

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746

További információk és részletes versenykiírások hamarosan https://www.facebook.com/pages/es%c3%a9lyegyenl%c5%91s%c3%a9gisportnap/293850744104746 1 MEGHÍVÓ ESÉLYEGYENLŐSÉGI SPORTVÁLASZTÓ NAP A BAKONY ÉS BALATON KELETI KAPUJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN 2014. MÁJUS 25. BALATONFŰZFŐ VÁROSI STADION, BALATON USZODA 2014. május 9-én pénteken 16

Részletesebben

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves előrehaladási jelentés Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

MÁGOCS NAGYKÖZSÉG SPORTKONCEPCIÓJA (2009-2011)

MÁGOCS NAGYKÖZSÉG SPORTKONCEPCIÓJA (2009-2011) MÁGOCS NAGYKÖZSÉG SPORTKONCEPCIÓJA (2009-2011) Készítette: Kusztor Csaba (elnök) Mágocs Községi Sport Kör Mágocs, 2008. december 18. 1. Mágocs nagyközség sportjának elemzése Mágocs Nagyközség Önkormányzata

Részletesebben

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ

MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ MAGYAR KAJAK-KENU SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ Sukoró (Velencei-tavi kajak-kenu versenypálya, 2015. május 29-31. 1 2014/2015. TANÉVI KAJAK-KENU DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1.

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club sportfejlesztési programja a 2013/2014 es bajnoki évadra.

KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club sportfejlesztési programja a 2013/2014 es bajnoki évadra. KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club elnöksége tájékoztatja a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által elfogadott stratégiai fejlesztési koncepciójával egyetértve, azt elfogadva

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre. A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója címre A Emberi Erőforrások Minisztériuma nyílt pályázatot ír ki A Magyarország Jó tanulója - Jó sportolója 2013 cím elnyerésére A pályázat

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET

2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET 2014/2015. TANÉVI MEGYEI ÉS PÉCS VÁROSI DIÁKSPORT VERSENYNAPTÁR-TERVEZET A versenynaptár tervezett időpontokat és helyszíneket jelöl. A versenykiírások tartalmazzák a konkrétumokat, melyek letölthetők

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2..

Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. A rendelet célja 1.. A rendelet hatálya 2.. Ózd Város Önkormányzatának 35/2004. (XII.21.).számú rendelete a sportról. Ózd Város Önkormányzata a sportról szóló 2004. évi I. törvény (továbbiakban: Tv.) 55.. (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján,

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2009. (IV.21.) rendelete a sportról

Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2009. (IV.21.) rendelete a sportról Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2010.(II.26.) rendelettel módosított 17/2009. (IV.21.) rendelete a sportról Dombóvár Város Önkormányzatának (továbbiakban: Önkormányzat) Képviselőtestülete

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 1. E rendelet hatálya kiterjed

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet hatálya. 1. E rendelet hatálya kiterjed Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010. (V.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat testnevelés és sportfeladatairól, a helyi testnevelés és a sporttevékenység

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) 2008. év A tevékenység meghatározása 2008 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL. A rendelet célja

A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL. A rendelet célja A Szarvasi Önkormányzat 11/2004. (III.19.) rendelete A SPORTRÓL A Szarvasi Önkormányzat Képviselő-testülete elismerve a sport kiemelkedő jelentőségét az egészség megőrzésében, az ifjúság fizikai és erkölcsi

Részletesebben

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL

Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL Z M N E KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. ÉVRÕL A közhasznú társaságokra vonatkozó törvényi szabályozások rendelkezéseinek megfelelõen, a Honvéd Zrínyi Sportegyesület elnöksége - a társadalmi szervezet alapszabályával

Részletesebben

1. számú mellékiete. szerint elfogadta azt. Nyíregyháza, 2012. február 20.

1. számú mellékiete. szerint elfogadta azt. Nyíregyháza, 2012. február 20. NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatás, Kulturáls és Sport Bzottsága 18-1/2012.(11.20.) számú határozata a 2011. év működés célú támogatások elszámolásáról A Bzottság az előterjesztést megtárgyalta,

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása

1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása Martfűi Városi Sportegyesület Női Kézilabda Szakosztály Utánpótlás-nevelésre vonatkozó sportfejlesztési programja Szakmai és költségterv 2013/2014. évad 1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint

Részletesebben

KŐBÁNYA SPORTFEJLESZTÉSI TERVE ÉS PROGRAMJA 2011-2014.

KŐBÁNYA SPORTFEJLESZTÉSI TERVE ÉS PROGRAMJA 2011-2014. KŐBÁNYA SPORTFEJLESZTÉSI TERVE ÉS PROGRAMJA 2011-2014. TARTALOMJEGYZÉK: Általános helyzetelemzés 1.Rövid helyzetelemzés 2.Létesítmény ellátottság Javaslatok 3.Óvodai testnevelés Javaslatok 4.Iskolai testnevelés

Részletesebben

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban!

BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET. LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! BEMUTATJUK A SZÉKESFEHÉRVÁRI KODOLÁNYI FŐISKOLAI RÖPLABDA KLUB EGYESÜLETET LÁTVÁNY, IZGALOM, SZENVEDÉLY mindez egy remek olimpiai sportágban! MI IS AZ A RÖPLABDA? A röplabda csapatsport, amelyet két, egymástól

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Jánoshida Község Sportfejlesztési Koncepciója

Jánoshida Község Sportfejlesztési Koncepciója Jánoshida Község Sportfejlesztési Koncepciója 2009-2014 Tartalomjegyzék I. Bevezető 3. old. II. Helyzetelemzés 4. old. III. Fejlesztési Stratégia 9. old. IV. Intézkedési Terv 10. old. V. Összegzés 12.

Részletesebben

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról

Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2009.(IV.03.) számú képviselő-testület rendelete a sportról Sand Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az egyetemes emberi kultúra és a nemzeti kultúra

Részletesebben

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása

Chek Nisszá Kupa. Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása Chek Nisszá Kupa Tárgy: Chek-Nisszá Fesztivál támogatása 2011 1 Bemutatkozás: A Chek-Nisszá kispályás labdarúgócsapatot 1998-ban alapítottuk. Eleinte csak a sport területén próbáltuk megmutatni, mire is

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottságának Elnöke aranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti- és Etnikai Kisebbségi, Ifjúsági és Sport izottságának Elnöke Szám: 452-42/2010. Melléklet: 1 db Előterjesztés a aranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Nemzeti-

Részletesebben

Tisztelt cégvezető Úr/Asszony!

Tisztelt cégvezető Úr/Asszony! Tisztelt cégvezető Úr/Asszony! Felkérés támogatásra. A Békéscsabai Torna Klub Fitness Szakosztálya 2013 május 11.-én Békéscsabán a Szent István Egyetem tornacsarnokában, Országos Fit-Kid bajnokságot szervez,

Részletesebben

Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról

Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról Sásd Város Képviselő-testületének 8/2009.(IV:23.) Ökr. számú rendelete a sportról Sásd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a sportról szóló 2004. évi I. törvény 55. (1) bekezdése alapján a kötelező

Részletesebben

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál

Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál A jégkorong bűvöletében! Sebesség, erő, dinamika, kreativitás és egyedülálló hangulat! Támogatási lehetőség a Debreceni Hoki Klubnál 1 Előzmények 1989-ben megalakult a Debreceni Amatőr Hoki Klub (DAHK)

Részletesebben

Sportismeret-terjesztő és matricás gyűjtőalbum. Médiaajánló

Sportismeret-terjesztő és matricás gyűjtőalbum. Médiaajánló Sportismeret-terjesztő és matricás gyűjtőalbum Médiaajánló A projekt ars poeticája és célja A gyermek a mi mai befektetésünk a holnap társadalmába. WHO TÁMOGASSA Mellyel nem csupán fontos szerepet vállalhat

Részletesebben

100 éves a Baja Városi Sporttelep

100 éves a Baja Városi Sporttelep Légifelvétel 2008. 100 éves a Baja Városi Sporttelep Baja 2012 132 100 éves a Baja Városi Sporttelep Az új sportcsarnok nemcsak a kosarasoknak adott otthont, hanem biztosította az egyéb sportok számára

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna Előzmények, célok Adótörvények 2010-ben elfogadott módosítása. Látvány-csapatsport (labdarúgás, kézilabda,

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

Pályázati felhívás sportegyesületek részére Pályázati felhívás sportegyesületek részére Kiírás Leadási határidő Elbírálás 2014. február 5. 2014. február 21. 2014. március 7. iktatószám: 7738/2014/MAV. Pályázati Kiírás A MÁV Zrt. Támogatói Bizottsága

Részletesebben

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői:

Duatlon B KATEGÓRIA. 1. A verseny célja: 3. A versenyek időpontjai, helyszínei: 4. A versenyek résztvevői: Duatlon B KATEGÓRIA 1. A verseny célja: A futás, és kerékpározás, mint az egészséges életmód kialakításának egyik eleme, része legyen a diákok mindennapos mozgáskultúrájának. Az iskolák közötti kapcsolatok

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1. 1.

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1. 1. Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése 1/2002. (II. 01.) önkormányzati rendelete Zalaegerszeg Megyei Jogú Város sportjáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése, a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt.

Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Takarítson meg pénzt vállalkozásának a látvány-csapatsportágak társasági adó (TAO)-kedvezményével! Az Ön partnere ebben a: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. www.psnzrt.hu; facebook.com/pecsisport 2015/2016 Tisztelt

Részletesebben

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09.

SPORTPONT - KRE TAVASZI SPORTNAP FÉRFI LABDARÚGÓ TORNA. 2014. április 09. 2014. április 09. 1. A verseny célja: A résztvevő csapatok játéklehetőségeinek bővítése. Az elért eredmények alapján a torna győztesének és helyezettjeinek megállapítása. A mérkőzés nézőinek kulturált

Részletesebben

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. MINTA DOKUMENTUM Tárgy: Szakmai beszámoló 1 Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a Magyar Labdarúgó

Részletesebben

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL

Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 4/2009. (IV. 22.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT SPORTFELADATAINAK ELLÁTÁSÁRÓL Bak Község Önkormányzatának Képvisel -testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Csapatbemutató kiadványa

Csapatbemutató kiadványa BÉKÉSCSABAI NŐI LABDARÚGÓ SPORT CLUB Csapatbemutató kiadványa A kiadvány a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával készült. Kedves Olvasó, Sportbarát! Üdvözöljük csapatbemutató kiadványunkon keresztül,

Részletesebben

Az A z ran a y n y Já J n á o n s o s Gi G mná n zi á u zi m u és é Álta t l a án á o n s o s Isk s o k l o a a, Diák á o k t o tth t o h n o n és é

Az A z ran a y n y Já J n á o n s o s Gi G mná n zi á u zi m u és é Álta t l a án á o n s o s Isk s o k l o a a, Diák á o k t o tth t o h n o n és é 2011.11.15. 1 Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona Mottó: Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megtanulja

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN

SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN 1. Atlétika 2. Torna 3. Sportaerobic 4. Jégkorong 5. Kézilabda 6. Duatlon 7. Cselgáncs 8. Úszás 9. Kosárlabda 10. Vívás 11. RG 12. Kendó 13. Öttusa Sportágak Esemény

Részletesebben

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT 2014 A Magyar Triatlon Szövetség KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA 1 A Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban: MTSZ) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény a továbbiakban Stv.- 23.

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére 1. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága 2015. március 9-i ülésére Tárgy: Sport és társadalmi szervezetek pályázati felhívására beérkezett pályázatok

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány

Tartósan beteg gyermekek támogatása: 250. 000,- Családi nap megrendezése: 100 000,- Mikulás ünnep Nagykállói Beteg Gyerekekért Alapítvány Nagykálló Város Önkormányzathoz 2011. évre az önszerveződő közösségek támogatási igényei Szociális és Népjóléti Bizottság A Bizottságok által javasolt támogatás dévai és helyi hátrányos helyzetű gyerekeknek

Részletesebben

be/sfp-08412/2015/mlsz

be/sfp-08412/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása

Részletesebben

Szakosztályi szabályzatok

Szakosztályi szabályzatok 1. számú melléklet Szakosztályi szabályzatok 1.) MTB Szakosztály: 1.1.) A szakosztály céljai és feladatai: - versenyeken való minél sikeresebb szereplés, - színvonalas versenyek szervezése, - utánpótlás

Részletesebben