ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, VALAMINT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, VALAMINT"

Átírás

1 ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ IV. szám TISZTELT LAKOSSÁG! ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET, VALAMINT BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁN A TELEPÜLÉS MINDEN LAKOSÁNAK KISSZÁLLÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

2 Az önkormányzat a lakosság teherbíró képességének szem előtt tartása mellett a magánszemélyek kommunális adójának mértékét nem emelte meg, így évben is a már megszokott adótételekkel tervezhetnek a kisszállási lakosok. A Képviselő-testület a Napraforgó Óvoda vezetői feladatok ellátására kiírta pályázatát és a november 30-i ülésén Varga Nándornét bízta meg újabb öt évre Kisszállás Község Önkormányzat Napraforgó Óvoda vezetői feladatainak ellátásával. A Képviselő-testület a Művelődési ház és Könyvtár vezetői feladatok ellátására kiírta pályázatát és az október 26-i ülésén Bundula Melindát bízta október 28-ig meg a Művelődési Ház és Könyvtár vezetői feladatainak ellátásával. Kisszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete a113/2017.(v.25.) ÖK határozatával igazgatási szünetet rendelt el a Polgármesteri Hivatalban december 27. napjától december 29. napjáig. Az igazgatási szünet alatt a Polgármesteri Hivatalban valamennyi ügykörben kizárólag halaszthatatlan ügyben (pl: haláleset anyakönyvezése, súlyos veszélyeztetettség esetén stb.) csökkentett létszámmal történik, előzetes egyeztetés alapján. Megértésüket köszönjük! Tájékoztató a téli szünidei étkeztetés igénybevételéről Aki gyermeke részére a téli szünidei étkeztetést a tanítási szünet december január 2. közötti időtartamára (munkanapon: hétfőtől péntekig, kivéve ünnepnap) megigényelte, annak az alábbi táblázat szerinti napokon biztosítja az önkormányzat napi egy alkalommal a meleg ételt. Az ebédet az alábbi napokon lehet igénybe venni: szerda csütörtök péntek szombat vasárnap hétfő kedd dec. dec. dec. dec. dec. jan. jan X X X X Szeretnénk felhívni az igénybe vevők figyelmét arra, hogy aki az étkeztetést kérte, az a tényleges szünidei napokon vegye is igénybe az ellátást, hiszen a leadott igények alapján az étel előállításra kerül. Tiegelmann Sándor és segítő baráti társasága a négyestelepi temető rendben tartása mellett elkezdte a Rohodai temető területének cserjétlenítését is. A munka megkezdése óta tapasztalják, hogy több síron helyeztek el hozzátartozók friss koszorúkat, díszeket. Szeretnék, ha valamennyi Rohodai temetőben nyugvó embertársunk sírhelye jelölt sír lenne. Sajnos a régóta bezárt temetőben több síremlék is megrongálódott, megrongálták, illetve eltűnt. Ezért kéri a temetőbe látogatók segítségét abban, hogy a jelenleg jeltelen sírban nyugvók adatai is előkerüljenek. Bízik abban, hogy amíg látogatható állapotban volt a temető, a hozzátartozók emlékeznek arra, hogy halottjuk környezetében ki vagy kik nyugszanak. Az önkormányzat is együttműködik az

3 igen elismerésre méltó önkéntesek munkájának eredményessége érdekében, ezért a temető területét földmérő által kimérettette. Összefogással szeretnénk bekeríteni a kitisztított temetőt és a volt keresztet is szeretnénk újra felállítani. A temetőről nyilvántartás sajnos nem föllelhető, ezért kérjük a Tisztelt hozzátartozókat, hogy információikat Tiegelmann Sándorral /+36-30/ / osszák meg. Ő vállalja a helyszínen való találkozást is a sírhely bemutatása esetére telefonos egyeztetés alapján. Megüresedik januártól a hivatallal szembeni üzlethelyiség, aki hasznosítani kívánja, az jelezze bérleti szándékát a polgármesteri hivatalban. Ugyanígy bérbe vehető a piaccsarnokban, a gazdabolt melletti üzlethelyiség is. Az év végi egyészségügyi ellátásról DR. Binszki Terézia háziorvos minden munkanapon fogadja a betegeit a szokásos rendelési idejében. DR. Szincsák Eleonóra gyermekorvos december 21, 28 és 29 napján szabadságon lesz, helyette DR. Szarvas Gyula látja el (bejelentkezés alapján; 77/ ) a kisszállási gyermekeket. - december 21-én és - december 28-án 8-11 a doktor úr Tompán a rendelőjében fogadja a gyermekeket - december 29-én pedig Kisszállásra jön ig DR. Mojzes Gyula fogorvos a két ünnep között szabadságon lesz. Sürgős halaszthatatlan esetben a Halas Dent fogászati Kft. kiskunhalasi rendelője 77/ , +77/ kereshető fel. Intézményi információk ÁLTALÁNOS ISKOLAI HÍREK Iskolánk ebben a tanévben több sikeres pályázatot adott be. 1. EFOP Állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek Infrastrukturális fejlesztése. 105 millió forintot nyertünk Sportcsarnok felújításra. 2. EFOP Iskolaközpontú helyi együttműködések támogatása. Közös célunk: Kisszállás jövője. A pályázaton 75 millió forintot nyertünk négy témakörben. Konzorciumi partnerként bevontuk a KISZE civil szervezetet. Lehetőség lesz programok szervezésére és eszközök vásárlására. 3. EFOP Menő menzák az iskolában Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok támogatása. Lehetőség van a pályázat keretében az önkormányzati konyhán eszközök vásárlására.

4 4. Sikeresen pályáztunk a Bakker.com pályázatán, aminek keretében több mint 1000 tavaszi virághagymát kaptunk a cégtől, amit ősszel elültettünk és bízunk benne, hogy tavasszal virágos iskola fogadja a gyermekeket. Az Önkormányzat által beadott EFOP-os pályázatokon is részt vesz iskolánk. Nevelőtestületünk december 11-én, szakmai napon vett részt Pécsen a Gandhi gimnáziumban. Megismerkedtünk új módszerekkel és órákon hospitáltunk. FELHÍVÁS! Tavasszal elindítjuk az iskolai gyakorlókertünket. Ide szeretnénk a község lakosaitól felajánlásokat kérni (szamóca, málna, fekete ribizli hajtásokat, fűszerpalántákat). EREDMÉNYEINK! - Iskolánk harmadik osztályos tanulója Hadar Márkó megnyerte a területi mesemondó versenyt és így a térséget Kecskeméten a megyei könyvtárban ő fogja képviselni novemberében a Tolerancia hetében rajzpályázatot hirdettünk iskolánk tanulói közt, ami megtekinthető az iskola alsó folyosóján. EREDMÉNYEK: 1-2. osztály I. Takáncs benett 1.o II. Ábrahám Gréta 2.o III. Kádár Csenge 2.o IV. Halász Bálint 2.o V. Dóra Csenge 2.o. VI. Rafai Oszkár 1.o 3-4. osztály I. Gyarmati Zsófia 3.o. II. Taskovics Ramóna 4.o III. Gyarmati Anna 4.o IV. Sajnovics Milán 3.o V. Lengyel Zsófia 3.o VI. Birkás Ábel 3.o 5-6. osztály I. Pap Korina 6.o. II. Csíszár Sára 5.o. III Kothencz Kitti 5.o. IV. Sajnovics Miléna 6.o. V. Kerékgyártó Petra 5.o. VI. Kiss Jázmin 5.o. 7-8 osztály I. Gyarmati Szabolcs 8.o. II. Szabó Vivien 7.o. III. Turi Dominika 8.o. IV. Lipka Kíra 7.o. V. Schőn Vivien 7.o. VI. Szili Attila 8.o. RENDEZVÉNYEINK A Tolerancia rajzpályázat különdíjasa Huszár Brigitta 7. osztály. - November 27-én az Ifjú zenebarátok napjának alkalmából, nagysikerű hangversenyt adott a szabadkai Gróf Széchenyi István Általános Iskola zenekara, amely az iskola tanáraiból és diákjaiból állt össze. - December 7-én megrendeztük a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából a hagyományos Nagyfiúk- Kisfiúk futballmérkőzést igen jó hangulatban.

5 - Iskolánk karácsonyi ünnepsége december 21-én 10 órától lesz a Művelődési házban. 11:30-tól a Tanoda szervezésében (Jenei Tibor Alapítvány) Tintanyúl (Farkasházi Réka) koncerttel kedveskedik karácsony alkalmából a gyermekeknek. Osztályok karácsonyi ünnepségei: 1.o. december :30 2.o. december :30 3.o. december :00 4.o. december :00 5.o. december :30 - Idősek köszöntése december óra. A műsort a 4. osztály adja. - Pedagógus karácsony december :30. A műsort a 4. osztály adja. Itt szeretnénk megköszönni Korbely Gábor erdésznek a fenyőfákat. Téli szünet: december január 2. Január 3-án várunk minden tanulót az iskolába. Minden kedves gyereknek, szülőnek és nagyszülőnek Áldott, Békés Karácsonyt Kíván az iskola nevelőtestülete. HÍREK A MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁRBÓL RENDEZVÉNYEINK január 22-én Magyar Kultúra Napja február 3-án Farsangi Forgatag. Intézményünknek elkészült a honlapja mely hamarosan feltöltésre is kerül elérhetőségünk: Köszönjük, hogy 2017-ben is sokan látogatták rendezvényeinket, minden kedves olvasónknak, vendégünknek békés karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánunk! Bundula Melinda intézményvezető és munkatársai A Kisszállási Kulturális Infornációs és Mentálhigiénés Szolgáltató Egyesület részére felajánlott adó 1% mindenkinek nagyon köszönjük. A népdalkör a tánccsoport és a szüreti felvonás szervezésére, működésére használtuk fel. Kérjük jövőre is támogassák egyesületünket. Horváth Istvánné Dora Klára elnök

6 Kisszállási Szociális Alapítvány A szociális alapítvány alapító tagjai és vezetősége köszönetet mond minden jó szívű és nemes akaratú segítőnek és adományozónak, akik pénzbeli, természetbeni és közvetlen segítő munkájukkal, hozzájárultak az alapítvány évi működéséhez. Lehetővé téve a gyermeknapi rendezvény segítését, a jótékonysági bál megrendezését, a 70 éven felüliek megajándékozását karácsony előtt, a nagycsaládosok karácsonyi ünnepségének megszervezését, a nehéz helyzetben lévő személyek karácsony előtt élelmiszercsomaggal való megajándékozását. Áldott békés, boldog karácsonyt és erőt egészséget kívánunk minden Kisszállási Családnak. NAPRAFORGÓ ÓVODA HÍREI december 22-én 10 órakor tartjuk az óvodai karácsonyi ünnepséget a Művelődési Házban. Téli szünet ideje: december január 2-ig, nyitás január 3.-án szerdán. Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt, és Örömteli Új Évet kíván a település minden lakosának az óvoda Nevelőtestülete EGYHÁZI HÍREK Szeretet programozás Terméktámogatás: Igen, miben segíthetek? Vásárló: Hát, hosszas megfontolás után úgy döntöttem, installálni fogom a Szeretetet. Végigvezetne kérem a folyamaton? Terméktámogatás: Rendben, szívesen segítek. Készen áll az indulásra? Vásárló: Hát, nem vagyok egy műszaki zseni, de azt hiszem, készen állok. Mit kell először tennem? Terméktámogatás: Első lépésként nyissa meg a Szívét. Megtalálta a Szívét? Vásárló: Igen, de egy csomó más program is fut jelenleg. Lehet telepíteni a Szeretetet, miközben ezek futnak? Terméktámogatás: Milyen más programok futnak? Vásárló: Lássuk csak, van Múltbéli Megbántódás, Alacsony Önértékelés, Harag és Neheztelés. Ezek futnak éppen. Terméktámogatás: Nem gond, a Szeretet fokozatosan törölni fogja a Múltbéli Megbántódást a jelenleg működő rendszeréből. A hosszú távú memóriában esetleg megmaradhat, de már nem fog megzavarni más programokat. Végül a Szeretet felül fogja írni az Alacsony Önértékelést a saját moduljával, amit Egészséges Önértékelésnek hívnak. Viszont a Haragot és a Neheztelést teljesen ki kell kapcsolnia. Ezek a programok megakadályozzák a Szeretet megfelelő installálását. Ki tudja kapcsolni ezeket? Vásárló: Nem tudom, hogyan kell kikapcsolni őket. Meg tudja mondani? Terméktámogatás: Örömmel. Menjen a startmenübe és indítsa el a Megbocsátást. Ezt addig kell ismételnie, amíg a Harag és a Neheztelés teljesen ki nem törlődnek. Vásárló: Rendben, kész! A Szeretet automatikusan elkezdte telepíteni magát. Ez normális? Terméktámogatás: Igen, de ne feledje, önnek csak az alapprogram van meg. El kell kezdenie kapcsolódni más Szívekhez, hogy hozzáférjen a frissítésekhez. Vásárló: Hoppá! Máris kaptam egy hibaüzenetet. Azt mondja: Hiba A program nem fut külső egységeken. Most mit tegyek?

7 Terméktámogatás: Ne aggódjon. Ez azt jelenti, hogy a Szeretet program Belső Szíveken való futásra lett tervezve, de az ön Szívén még nem futott. Kevésbé technikai nyelven ez csak annyit jelent, hogy önnek először saját magát kell Szeretnie, mielőtt másokat Szerethetne. Vásárló: Tehát most mit tegyek? Terméktámogatás: Gördítse le az Önelfogadás menüt; majd kattintson az alábbi fájlokra: Megbocsátok Magamnak 2.0, Felfedezem az Értékeimet 1.5, Tudomásul Veszem a Korlátaimat 3.0. Vásárló: Rendben, kész. Terméktámogatás: Most másolja őket az Én Szívem könyvtárba. A rendszer felül fog írni minden zavaró programot és kijavítja a hibás programozást. Ezen kívül törölnie Kell a Terjengős Önkritikát az összes könyvtárból és kiürítenie a Kukát, hogy biztosan eltávolítsa teljesen és soha ne jöhessen újra elő. Vásárló: Megcsináltam. Hé! A Szívem új fájlokkal telik meg. Mosoly jelent meg a képernyőmön és a Béke meg az Elégedettség bemásolja magát minden felé a Szívembe. Valamint az egész rendszerem melegedni kezdett. Ez normális? Terméktámogatás: Sok esetben. Másoknak eltart egy ideig, de végül minden helyreáll a megfelelő időben. A rendszer melegedése normális, és javítja a Szív működését, ne aggódjon. Egyébként jó érzés nem? Vásárló: De, csak szokatlan. Terméktámogatás: Szóval, a Szeretet telepítve és rendesen fut. Még egy dolog mielőtt letennénk. A Szeretet Ingyenes Program. Figyeljen rá, hogy továbbítsa azt és a különféle változatait mindenkinek, akivel kapcsolatba kerül. Ők is megosztják majd másokkal és visszajuttatnak viszonzásul önhöz is új és izgalmas változatokat. Vásárló: Köszönöm Ez egy jó, tanulságos történet! Így szoktuk magunkba lezárni, miután legalább kétszer elolvastuk. Azért kétszer, mert először érdekes, utána pedig a tanulságot hámozzuk ki belőle! Értő olvasás! Ez nemcsak egy jó, tanulságos történet, hanem a valóság is lehet! Hiszen az adventi időszak erre készít fel bennünket. Mert karácsonykor valóban letölthetjük a szeretetet. János evangéliumában így olvashatunk erről: 10A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. 11A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. 12Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, 13akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 14S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. Jn 1,10-14 Sokan sokféle ajándékot adnak, kapnak, remélnek Plébánosként minden Kisszállásinak éljen a világ bármely pontján, távol vagy közel ezt az ajándékot kérem Istentől: programozza újra a SZÍVÜNKET az Ő SZERETET programjával! Ezekkel a gondolatokkal kívánok a magam egyházközségek nevében Istentől áldott, boldog Karácsonyt!

8 KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI SZENTMISÉK RENDJE: December 24. Ádám- Éva napján : Éjféli Szentmise templomban órakor. Szentmise után élő Betlehem megtekintése ünnepi forralt borozással, melyre mindenkit szeretettel hívunk és várunk. December 25. Karácsony I. napján: December 31. Szilveszter napján : Január 1. Újév napján: Szentmise órakor Szentmise órakor Szentmise órakor Bolvári János plébános Kisszállás, december 18. Kisszállás Község Önkormányzat Képviselő-testülete

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE:

DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR / A TANÉV HELYI RENDJE: DEÁK TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA SOPRON, DEÁK TÉR 78. 2017/2018. - A TANÉV HELYI RENDJE: Szorgalmi idő, tanítási szünetek: 2017. szeptember 1. Első tanítási nap péntek 2017. okt. 30. - nov. 3. Őszi szünet Utolsó

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2015/2016

Tanítási év helyi rendje 2015/2016 Tanítási év helyi rendje 2015/2016 jogszabályi háttér: az emberi erőforrások minisztere 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete a 2015/2016. tanév rendjéről tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok

Részletesebben

2014. október - november hónap

2014. október - november hónap 2014. október - november hónap Téma: A Lélek gyümölcse 5. hét Szeretet 2014. szeptember 30., kedd Tapasztald meg Isten szeretetét Ige: Drágának tartalak, és becsesnek (Ézsaiás 43,4) Max Lucado: Értékes

Részletesebben

Ütemterv AUGUSZTUS

Ütemterv AUGUSZTUS Ütemterv 2018. AUGUSZTUS 24. P 25. Szo 26. V 27. H Alakuló értekezlet 9 óra Munkavédelmi oktatás Pótvizsgák 10 óra Tanévnyitó értekezlet 9:00 óra 16:00 Közösségi fórum az 1. osztályos szülőknek, Családi

Részletesebben

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap)

KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA as TANÉV (Napokra lebontva tanítási nap) KECSKEMÉTI BELVÁROSI ZRÍNYI ILONA ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKE ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA 201819as TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP 2018 AUGUSZTUS ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPÉLYEK)

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő

Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő Szeptember 2. vasárnap Évnyitó 18 óra Kertváros 3. hétfő 1 tanítási nap: alsóban 4, felsőben 5 osztályfőnöki óra Szülői értekezlet 1ab 4. kedd Szülői értekezlet 2ab 5. szerda Szülői értekezlet 3ab 6. csütörtök

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév

Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév I. A tanév időbeosztása Tanévnyitás Munkaterv kivonat 2016/2017 tanév 1. Tanévnyitó munkaértekezlet 2016. augusztus 26. (péntek) 09 00 óra nevelői szoba Résztvevő: minden tanító és tanár, 2. Tankönyvosztás

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK:

AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: AZ ISKOLAI TANÉV HELYI RENDJE SZORGALMI IDŐSZAK: Tanítási napok száma: 180 Első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) Utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) Az első félév 2018. január 26-ig

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Gemma Fejlesztő Nevelés - oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola 2017-2018-as tanév A következő adatokat tesszük közzé iskolánkról: 1. Intézmény neve, nyitva tartása 2. Személyi

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1.

Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV. Első tanítási nap szeptember 1. Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Iskola MUNKANAPTÁR 2016/2017. TANÉV Tanév rendje Tanévnyitó ünnepség 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8.00 óra Első tanítási nap 2016. szeptember

Részletesebben

2018. évi DECEMBER havi programok

2018. évi DECEMBER havi programok 2018. évi DECEMBER havi programok Időpont Program, rendezvény Felelős december 3. hétfő 13 óra december 3-4-5. hétfő kedd - szerda december 3. hétfő 8 óra december 4. kedd december 4. kedd december 5.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

XIV évfolyam - 12 szám 2013 December Meghívó Programajánló Az Örökzöld Nyugdíjas Klub meghívja klubtagjait 2013 december 18-án 16 órai kezdettel Karácsony és Névnapok ünneplésére a Dr Brusznyai Árpád Művelődési

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője

havonta of. irányításával, minden hónap 1. hétfője Horváth István Általános Iskola 8105 Pétfürdő, Berhidai út 54. Tel/Fax: 06-88/598-910 E-mail: petisuli32@gmail.com Web: www.petfurdoiskola.hu OM: 037023 2. sz.melléklet A 2017/18. tanév programterve Alakuló

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola

Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 2016-2017 Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu OM 035022 Iskolai szünetek:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u /2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap

RENDEZVÉNY. 2017/ szeptember 1 (péntek) június 15 (péntek) 180 tanítási nap RENDEZVÉNYTERV 2017/2018. 2017.szeptember 1 () 2018. június 15 () 180 tanítási nap aug. 22-ig IDŐPONT RENDEZVÉNY Tankönyvek átvétele FELELŐS/ RÉSZTVEVŐ Nagyné Szabó Cecília aug. 23. Pedagógusok munkába

Részletesebben

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai A nyitva tartás rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai TARTALOM NYITVATARTÁS RENDJE... 3 CSENGETÉSI REND NAPPALI TAGOZAT... 3

Részletesebben

A 2018/2019-es tanév rendje

A 2018/2019-es tanév rendje A 2018/2019-es tanév rendje Szorgalmi idő A 2018/19. tanévben a szorgalmi idő első napja 2018. szeptember 3. (hétfő), utolsó tanítási nap 2018. június 14. (péntek). A tanítási napok száma 181 nap + 6 tanítás

Részletesebben

Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye

Közzétételi lista 2015/2016. tanévre. Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Arany János Tagintézménye Közzétételi lista 2015/2016. tanévre Az iskola neve: Bajai Szentistváni Általános Iskola Az iskola címe: 6447. Felsőszentiván Szent István utca 19. OM azonosító: 027735-006 Elérhetőségek: Intézményvezető:

Részletesebben

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf.

Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap. Szülői ért. 1. évf. A szept. 3. hétfő 8.00, 3 tanítási óra alsóban, ebéd 11-től folyamatosan Ünnepélyes tanévnyitó, első tanítási nap 17.00 Szülői ért. 1. évf. szept. 4. kedd szept. 5. szerda szept. 6. csüt. szept. 7. péntek

Részletesebben

A 2016/17. tanév munkaterve

A 2016/17. tanév munkaterve A 2016/17. tanév munkaterve Alakuló értekezlet Munkavédelmi oktatás Javítóvizsgák Tankönyvosztás Elsősök előkészítője Szakkörök szervezése Elsős szülői értekezlet Tanévnyitó ünnepély Tanévnyitó értekezlet

Részletesebben

Eseménynaptár 2014/2015

Eseménynaptár 2014/2015 Eseménynaptár 2014/2015 SZEPTEMBER 01. hétfő Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási nap 8:00 óra 03. szerda Modul órák, szakköri foglalkozások megkezdése. Modul óra és szakkörvezetők 09. kedd Iskolavezetőségi

Részletesebben

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus

Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín. Augusztus Győrújbaráti II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola naptári terve a 2018-19 tanévre Jelmagyarázat Tanítási szünet Ünnepnap, pihenőnap tanítás nélküli munkanap Helyszín Augusztus 2018.08.01 szerda 2018.08.02

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév

ESEMÉNYNAPTÁR es tanév ESEMÉNYNAPTÁR 2013-2014-es tanév Augusztus Alakuló értekezlet Timáriné K. S. Munkaközösségi értekezlet Tanterem rendezése, órarend, tankönyv Tanévnyitó értekezlet 31. csütörtök Csopak, Országos Tanévnyitó

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017

RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 RENDEZVÉNYTERV 2017/2017 SZEPTEMBER VIII. 31. - Tanévnyitó ünnepély (csütörtök 17 00 óra) 1. - Első tanítási nap (péntek) elején - Első évfolyamos szülői értekezlet 17 00 -órakor 8 10. - Halasi Szüret

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve

A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve A 2017/2018-as tanév helyi rendje, az iskola munkaterve - A 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. péntek és utolsó tanítási napja 2018. június 15. péntek. A tanítási napok száma 180

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak

es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak 2018-19-es tanév programtervezete szülőknek, tanulóknak Szeptember 3. 8 óra: tanévnyitó ünnepély 16 órától kamara és hangszeres órabeosztása külön értesítést kapnak az érintettek 17 órától szülői értekezlet:1.a,

Részletesebben

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés

Család és Gyermekjóléti Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés GONDOZÁSI KÖZPONT 2133 Sződliget, Szent István u. 34-36. Email: gondozasi@szodliget.hu Mobil tel.: 06 30 485 9298 Tel.: 06 27 590-ö95/113 mellék Kirendeltsége: 2163 Vácrátót, Petőfi tér 3. Email: gyermekjoleti@vacratot.hu

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2018. szeptember 3. 2019. június

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax:

ISKOLAI KISOKOS 2018/2019. Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 2018/2019 ISKOLAI KISOKOS Budapest XIII. Kerületi Számítástechnikai Általános Iskola 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7. Telefon/telefax: 340-2556 Email: gyongyosi@chello.hu Web: www.gyongyosisk.hu Iskolai

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax: Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS

Részletesebben

A tanév szervezési feladatai

A tanév szervezési feladatai 1. Szorgalmi idő A tanév szervezési feladatai Esemény Időpont Felelős a befejező évfolyamon A tanév utolsó napja Első félév vége Szülők értesítése a tanulmányi eredményekről 2017. szeptember 1. 2018. június

Részletesebben

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap

Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap. Szeptember. Tanítási napok száma: 22 nap Általános iskola: 181 tanítási nap Gimnázium: 180 tanítási nap Szeptember Tanítási napok száma: 22 nap Feladatok Határidők Szervezők Tanévnyitó szentmise (Endrődi Lukács László 2014. 08. 31. 17-18.30 óra

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap

A TANÉV HELYI RENDJE ügyelet (síszünet. ügyelet (síszünet 02. ügyelet munkanap A TANÉV HELYI RENDJE A ok jai, felhasználása sz. esemény / téma tanulók felének ellátása 1. (szombat) 2016. 10. 15. 2. (szerda) 2016. 12. 21. 2017. 3. 02. (síszünet 24. péntek) 2017. 4. 02. (síszünet 27.

Részletesebben

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm.

MISEREND. (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. MISEREND (Dec. 25 Jan. 1.) Dec. 25. Vasárnap Urunk születése/karácsony 1. napja 9.30 Nm. Dec. 26. Hétfő Karácsony 2. napja/szent István vrt. 9.30 Nm. Dec. 27. Kedd 7.30 Makrányi Antal; Id. Mátyók András

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős

A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása. Dátum Esemény Felelős A tanév helyi rendjének, feladatainak meghatározása 12/2016. (VI. 27.) EMMI rendelet a 2016/2017. tanév rendjéről alapján Dátum Esemény Felelős 2016. Augusztus 24. (szerda) 9:00 óra 26. (péntek); 29. (hétfő)

Részletesebben

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE

A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE A NAGYMÁGOCSI HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019-ES TANÉV HELYI RENDJE AUGUSZTUS Augusztus 08. Tankönyvek érkezése Augusztus 21. Alakuló értekezlet, munkaközösségi foglalkozások ig, mkv-k Augusztus

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben