QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "QUAESTOR 7 Piaci előretekintő"

Átírás

1 QUAESTOR 7 Piaci előretekintő szeptember 2.

2 Mi várható a héten? Zsúfolt hét jön a börzéken Az előttünk álló héten fennmaradhat a bizonytalanság a nemzetközi részvénypiacokon. A szíriai helyzettel kapcsolatos aggodalmak továbbra is előtérben maradnak, a hét vége felé közeledve pedig egyre inkább a pénteki átfogó amerikai munkaerő-piaci adatközlésre fókuszálnak majd a befektetők. A makronaptár sűrű lesz, és a csütörtökön induló G20-as csúcstalálkozóra is érdemes lesz figyelni, így mozgalmas hét vár a börzékre. A G20-ak csütörtöki kezdéssel két napos csúcstalálkozót tartanak Szentpéterváron, hogy megvitassák a szíriai konfliktushelyzetet, a világgazdaság növekedésének esetleges további támogatását és visszaszorítsák az országhatárokon átnyúló adóelkerüléseket. A magyar gazdaság a KSH előzetes adatai szerint 0,5%-kal nőtt éves szinten a várt 0,6% helyett. Az első negyedévben még 0,9%-os gazdasági visszaesést regisztráltak. Az előző negyedévhez képest 0,1%-kal nőtt a GDP. Utóbbi jócskán elmarad az első negyedévben mért 0,6%-os ütemtől, de technikai-statisztikai értelemben véve elmondhatjuk, hogy maga mögött hagyhatja lassan a recessziót a gazdaság. A részletes második negyedéves GDP-statisztika szerdán reggel érkezik, de nagy valószínűséggel a mezőgazdaság jelenthette az egyik húzóerőt, a másik pedig az építőipar lehetett. Az Egyesült Államokban a befektetők figyelme elsősorban az átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentésre irányul, hiszen ez vihet közelebb bennünket annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy vajon várhatjuk-e a Fed szeptember i ülésén a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program szűkítését, vagy sem. A munkanélküliség feltehetően 7,4%-on, négyéves mélyponton maradt, miközben a foglalkoztatottság a júliusi 162 ezer fős ütem után 180 ezer fővel nőhetett. Az eurozónában a befektetők figyelme az EKB csütörtöki 13:45-kor ismertetett kamatdöntése után Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatójára irányul. Nem mutatott új irányt az EKB az augusztus 1-jei kamatdöntő ülésén. Maradt az irányadó ráta 0,50%-os történelmi mélyponton, a kormányzótanács pedig egyöntetűen megerősítette, hogy az alapkamat tartósan alacsony vagy ennél is alacsonyabb lehet az előttünk álló hónapokban, de nem döntöttek arról, hogy pontosan mennyi időre szól ez az iránymutatás, annyi biztos, hogy a jelenlegi fél százalékos kamatszint nem az alsó határ. A szigetország jegybankja (BoJ) csütörtök hajnalban tartja kamatdöntő ülését, amelyet a mi időnk szerint 8:30-kor a jegybankelnök sajtótájékoztatója követ. Nem számítunk sem a nullához közeli (0,00-0,10%) kamatszint módosítására, sem pedig újabb eszközvásárlások bejelentésére. -2-

3 Várható piaci irányok Instrumentum DAX index (eqtrader: DAX.I) S&P500 index (CFD) (eqtrader: SP500.I) BUX index OTP MOL Richter EURHUF EURUSD USDHUF Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Arany (eqtrader: XAUUSD) Heti várakozás Kommentár Letörésre került a korábbi kereskedési sáv pont között, a hét első napján pozitív korrekció indult. Amennyiben sikerül a pontos szint felett zárni, visszakerülhet az árfolyam a korábbi sávba, a pontos tartományban azonban több fontos ellenállás található. Csökkenő trendben mozog az amerikai részvényindex, pontnál fontos ellenállás húzódik, amíg alatta mozog a mutató, nem számíthatunk érdemi emelkedésre. Alul pontnál találunk fontos támaszt, letörése esetén pontig eshet az árfolyam. Csökkenő ék alakzatból lép ki a hazai részvényindex, a következő ellenállás a 21 napos mozgóátlag, áttörése esetén a 200 napos mozgóátlagig emelkedhet az index, mely pontnál húzódik jelenleg. A technikai kép összességében felfelé mutat. Nem esett el fontos támasz az OTP árfolyamában a múlt héten, a hétfői kereskedésben pedig egy csökkenő trendvonalat tört át, így technikailag további emelkedés várható, amennyiben sikerül áttörni a Ft-nál húzódó 21 napos mozgóátlagot, ez esetben a Ft-os szintet célozhatja meg hamarosan. Nincs érdemi változás, az olajtársaság árfolyama tovább oldalazhat egy enyhén csökkenő trendcsatornán belül Ft-nál találunk fontosabb támaszt, míg felül a 21 napos mozgóátlag képezi az elsődleges ellenállási szintet rövid távon, mely Ft-nál húzódik. A nagyobbik gyógyszerpapír árfolyama hamarosan elérheti a Ft Ftos szintet, ahol ismét elakadhat az emelkedés, azonban a következő hetekben is az emelkedő trendcsatorna lehet az irányadó, az alsó trendvonal közelében érdemes a vételi lehetőséget keresni. Továbbra is a 301-es szintet tesztelgeti az euró-forint árfolyama, amennyiben szignifikánsan áttörésre kerül, jelentős emelkedés előtt nyílhat meg technikailag a tér, ez esetben 307-nél találjuk az első jelentősebb ellenállási szintet. Az 50 napos mozgóátlagig esett az euró-dollár árfolyama, ahol egyelőre támaszra lelt. Amennyiben nem kerül letörésre a következő napokban, pozitív korrekció indulhat, azonban 1,33 felett már erős ellenállási szint húzódik. Az árfolyam kilépett egy csökkenő trendvonal alól, azonban a es tartománynál elakadt az emelkedés. Jöhet a trendvonal visszatesztelése, majd ismét emelkedés indulhat. Amennyiben áttörésre kerül az említett ellenállás, 232-ig szökhet fel a jegyzés. Jelentősen megnőtt a volatilitás a nyersolaj piacán, a következő napok mozgása is elsősorban a szíriai eseményektől függ. 104 dollárnál fontos támasz húzódik, egy korábbi háromszög alakzat alsó szára, míg meghatározó ellenállási szint 109 dollárnál. Folytatódhat a negatív korrekció, az dolláros tartományban ismét érdemes lehet majd a vásárláson gondolkodni, hiszen ott húzódik egy meghatározó emelkedő trendvonal. Elliott-ciklus szerint mozog a jegyzés, most járunk a ciklus 3-4 hullámában. -3-

4 A héten ismét összeülnek a G20-ak A G20-ak csütörtöki kezdéssel két napos csúcstalálkozót tartanak Szentpéterváron, hogy megvitassák a szíriai konfliktushelyzetet, a világgazdaság növekedésének esetleges további támogatását és visszaszorítsák az országhatárokon átnyúló adóelkerüléseket. Hazai és régiós adatok Augusztusban 49 pontról 51,7 pontra ugrott a hazai beszerzési index a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) ma reggeli jelentése szerint. A mutató 50 pont feletti értéke jelzi, hogy bővülni tudott a magyar feldolgozóipar, ami a várható gazdasági teljesítményre nézve mindenképpen pozitív. Az eurozóna feldolgozóiparának 2 éve nem látott élénkülése a közép-európai régiónak mindenképpen kedvez. A hazai feldolgozóipar teljesítménye augusztusban felülmúlta az elmúlt három év átlagát (50,8 pontos értéket), de még alatta van a hosszú távú átlagnak (az 52,1 pontos értéknek). Határozott trendet továbbra sem mutat a feldolgozóipar, inkább ingadozó a teljesítmény az MLBKT szerint. Az augusztusi hónap minden évben jól szokott sikerülni, így különösebb meglepetést nem okozott az index. A termelés csökkent júliushoz képest, az elmúlt 17 évben egyszer volt alacsonyabb ez a részindex. Örömteli, hogy az új megrendelések növekedtek, a mostani szint a 11. legmagasabbnak számít 1995 óta. Augusztusban hosszabb lett a szállítási átfutási idő, de a trendet nézve alacsonynak számít. A vásárolt készletek növekedésnek indultak, az elmúlt 14 évet tekintve a mostani részadat átlag feletti és egyben a 3. legmagasabbnak számít. A foglalkoztatottság az idei év elejétől áprilisig növekedett, május-júliusban viszont csökkent, augusztusban pedig megtorpant, de még nem tudni, jön-e innét fordulat. A beszerzési árak enyhe növekedése folytatódott augusztusban, de a jelenlegi ütem még így is 1995 óta a legalacsonyabbnak számít. A késztermékek szintje átlag felett bővült, 1995 óta a 6. legmagasabb adatot regisztrálták. Az import nőtt júliushoz képest, de tendenciájában véve inkább csökken. Az exportindex csökkent júliushoz képest, de még 50 pont felett maradt és összességében kedvezőnek mondható a tendencia. Júniusban a magyar export volumene 2,9%-kal esett vissza, az importé viszont 1,1%-kal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Az év első felében az export 2, az import több mint 3%-kal bővült. A külkereskedelmi mérleg júniusban mégis 581 millió eurós többlettel zárt, ami csupán háromnegyede az egy évvel korábbi többletnek. Euróban mérve a kivitel éves szinten 3,2%-kal zuhant, míg az import csak 0,8%-kal. A külkereskedelmi aktívum apadása annak is köszönhető, hogy a belső kereslet bővült, nőtt az importigény. A magyar gazdaság a KSH előzetes adatai szerint 0,5%-kal nőtt éves szinten a várt 0,6% helyett. Az első negyedévben még 0,9%-os gazdasági visszaesést regisztráltak. Az előző negyedévhez képest 0,1%-kal nőtt a GDP. Utóbbi jócskán elmarad az első negyedévben mért 0,6%-os ütemtől, de technikai-statisztikai értelemben véve elmondhatjuk, hogy maga mögött hagyhatja lassan a recessziót a gazdaság. A részletes második negyedéves GDP-statisztika szerdán reggel érkezik, de nagy valószínűséggel a mezőgazdaság jelenthette az egyik húzóerőt, a másik pedig az építőipar lehetett. Az ipari termelés kisebb mértékben javíthatta csak a statisztikát. A felhasználási oldalon az export már nagyobb növekedést mutathatott, bár a júniusi kiviteli adatok kevésbé voltak meggyőzőek. A fogyasztás élénkülésével kapcsolatosan sok a kérdőjel, hiszen a belső kereslet a lakosság eladósodottsága, a relatíve magas munkanélküliség és az alacsony bérdinamika következtében inkább gyengének mondható, ugyanakkor összességében pozitívan járulhatott hozzá a gazdasági teljesítményhez. A beruházások esetében főleg az állami beruházásoknál és az autóiparban láthattunk kedvező trendet, a többi ágazat esetében inkább kedvezőtlen a helyzetkép. Pénteken a júliusi ipari termelési adatokra is érdemes figyelni. A felülvizsgálat megerősítheti az ipari teljesítmény 1,7%-os éves növekedését, amelyet elsősorban a gépjármű-gyártás és a belföldi megrendelések támogathattak. Kedden reggel teszik közzé a második negyedéves cseh GDP felülvizsgálatát, majd pénteken az ipari termelés júliusi alakulásáról kapunk híreket. Szerdán délután tartja kamatdöntő ülését a lengyel jegybank (NBP). Nem számítunk az alapkamat módosítására, így az 2,50%-on maradhat. A lengyel zloty a feltörekvő piaci devizák között kiemelkedő teljesítményt mutatott, így nem kell elsietnie a jegybanknak a kamatemelést. A gazdaság 4 éves mélypontról kezdett ismét élénkülni, az infláció továbbra is a jegybanki célérték alatt mozog, a folyó fizetési mérleg többletet mutat, ezért nincs miért aggódnia a lengyel monetáris tanácsnak. Jövő júniusra a piac már 25 bázispontos kamatemelést áraz. A lengyel export 51%-át felvevő eurozóna gazdasága lassan kezd kilábalni a hosszú recesszióból, a lengyel ipari termelés 18 hónapja nem látott ütemben nőtt júliusban, a kiskereskedelmi fogalom pedig 2012 augusztusa óta nem látott mértékben bővült. Júliusban 1,1%-os inflációt mértek, amely jóval alulmúlja a jegybank 2,5%-os célértékét. A lengyel kormány gazdaságélénkítő lépéseket harangozott be nemrég, amelyek mind javítják a kilátásokat, így célszerű várakozó álláspontra helyezkednie a jegybank stábjának. -4-

5 Egyesült Államok Az Egyesült Államokban a befektetők figyelme elsősorban az átfogó amerikai munkaerőpiaci jelentésre irányul, hiszen ez vihet közelebb bennünket annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy vajon várhatjuk-e a Fed szeptember i ülésén a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási program szűkítését, vagy sem. A munkanélküliség feltehetően 7,4%-on, négyéves mélyponton maradt, miközben a foglalkoztatottság a júliusi 162 ezer fős ütem után 180 ezer fővel nőhetett. Szerdán az ADP is közzé teszi statisztikáját, amely a foglalkoztatottak számának 185 ezer fős emelkedését jelzi előre a júliusi 200 ezer fő után. A foglalkoztatottság elsősorban a kis- és középvállalkozások körében bővült, s továbbra is javuló tendenciát mutathat. Szerda délután érkezik a tengerentúlról a júliusi külkereskedelmi statisztika. A hiány 3,5 éves mélypontra csökkent júniusban és a nettó export javította a második negyedéves GDP-statisztikát is. Ezúttal a deficit kisebb emelkedését mutathatják ki (-38,8 milliárd dollár). Szerda este ismerhetjük meg a Fed részletes jelentését a gazdaság állapotáról, az ún. bézs könyvet. Nem várunk különösebb meglepetést e téren, vagyis az adatok megerősíthetik, hogy a gazdaság mérsékelten növekszik és a legtöbb ipari körzetből kedvező adatok érkeznek. A heti friss munkanélküliek száma közel 5 éves mélyponton mozoghatott az előző héten is, azaz 330 ezer friss segélykérelem érkezhetett. Amerika feldolgozóipari teljesítménye feltehetően gyengülhetett augusztusban a júliusi 2 éve nem látott növekedést követően. Kedden délután teszi közzé friss adatait az ISM a feldolgozóiparra vonatkozóan, mely szerint a beszerzési index 55,4 pontról 54 pontra ereszkedhetett. A gépjárművek iránti stabil kereslet és a lakáspiac élénkülése egyaránt támogatta a feldolgozóipart júliusban. Az új megrendelések részindexe 2011 áprilisa, a termelésé pedig 2004 májusa óta nem látott szintet ért el, de ami még fontosabb, a foglalkoztatottak számának alakulását jelző mutató 2012 júniusa óta nem vett fel olyan magas értéket, mint az év hetedik hónapjában. Amerika szolgáltatóipara jelentősen élénkült júliusban. Az ISM országos mutatója 52,2 pontról 56 pontra ugrott. Az augusztusi friss mutatót csütörtökön délután ismertetik. -5-

6 Eurozóna Az eurozónában a befektetők figyelme az EKB csütörtöki 13:45-kor ismertetett kamatdöntése után Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatójára irányul. Nem mutatott új irányt az EKB az augusztus 1-jei kamatdöntő ülésén. Maradt az irányadó ráta 0,50%-os történelmi mélyponton, a kormányzótanács pedig egyöntetűen megerősítette, hogy az alapkamat tartósan alacsony vagy ennél is alacsonyabb lehet az előttünk álló hónapokban, de nem döntöttek arról, hogy pontosan mennyi időre szól ez az iránymutatás, annyi biztos, hogy a jelenlegi fél százalékos kamatszint nem az alsó határ. Az augusztusi kamatdöntési közlemény szerint a gazdasági pályában számos kockázatot lát a kormányzótanács, mint például a belső, vagy a külső kereslet esetleges visszaesését. A munkaerő- és hitelpiac továbbra is gyenge, ám annyi látszik, hogy megindult némi stabilizálódás a gazdasági teljesítményben, amely jó eséllyel az év második felében folytatódhat. Deflációról nem beszélhetünk, de az infláció átmenetileg csillapodhat, a stáb becslései szerint 2% alatt maradhat. Mindez alkalmazkodó jegybanki politikát követel meg. A pénzpiac töredezettségének csökkentése lényeges, a likviditás pedig bőséges marad, ameddig csak szükséges. Az EKB elnöke megalapozatlannak tartja a kamatemeléssel kapcsolatos bármiféle spekulációt. Kansasben kiderült, hogy az EKB tagjai körében továbbra is erős a megosztottság a további kamatvágást illetőleg. Érthető módon a periféria-országok jegybankárjai további monetáris lazítást szorgalmaznak, míg a stabilabb centrum nem tartja szükségesnek azt a konjunktúra várható és jelenleg megtapasztalt élénkülése miatt. A legtöbb európai jegybankár abban egyetért, hogy a kamatemeléstől még messze vagyunk. Amennyiben Draghi a kockázatokat emelné ki, mint például a hozamok esetleges emelkedését és a növekedés bizonytalanságát, az nagymértékben kihúzná a talajt az euró alól. Az eurozóna második negyedéves felülvizsgált GDP adatait szerdán délelőtt publikálják. Az eurozóna gazdasága a vártnál gyorsabb ütemben növekvő Németország és Franciaország vezetésével, kikerült a rekordhosszúságú recesszióból a második negyedévben. -6-

7 Svájc Csalódást keltett a svájci feldolgozóipar augusztusban, ugyanis a beszerzési index váratlanul 57,4 pontról 54,6 pontra zuhant vissza, jóllehet augusztusig robusztus növekedést mutatott és már sorjában 5 hónapja jelzi így is a svájci ipar kiemelkedő teljesítményét. A foglalkoztatottság, az új megrendelések és a termelés is csökkenést mutattak augusztusban, miközben nőtt a szállítások időtartama. Kedden reggel kiderül, milyen ütemben bővült az alpesi gazdaság az idei második negyedévben. A várakozások vegyesek, hiszen az első negyedévhez képest 0,6%-ról 0,3%-ra lassulhatott a gazdasági tempó, ám éves szinten 1,2%-ról 1,7%-ra pöröghetett fel. Pénteken reggel augusztusi inflációs adatokat közöl a statisztikai hivatal. A várakozások szerint stagnálhattak az árak a júliusban tapasztalt 0,4%-os csökkenés után, de éves szinten sem várnak különösebb változást. Az idei első negyedévben - sokak meglepetésére - növekedni tudott Svájc gazdasága, miközben a fő exportpiac, az eurozóna még javában a recesszióval küszködött. Mióta a jegybank (2011 szeptembere) felállította az euróval szembeni 1,20-as árfolyamgátat, csak egyetlen negyedév volt, amikor visszaeső GDP-ről tudósítottak. A növekedést támogatta a vállalatok rugalmassága, valamint a stabil belső kereslet egyaránt. A munkanélküliség negyede az eurozóna átlagának. Az első negyedévben az euró 0,9%-kal tudott erősödni a svájci frankkal szemben, amely ajándék volt a svájci exportőröknek, hiszen ők az 1,20-as árfolyamra rendezkedtek be. Jelenleg 2,5%-kal vagyunk a küszöb felett, így az export oldaláról megkaphatta a támogatást a gazdaság a második negyedévben is, de mivel a fogyasztásnak van nagyobb súlya a növekedésben, ezért végeredményben lassulhatott a növekedés üteme. Svédország Csütörtökön 9:30-kor döntenek a kamatról a svédek (Riksbank). Nem számítunk az alapkamat jelenlegi 1,00%-os szintjének módosítására. A svéd korona gyengülni kezdett az elmúlt hónapokban a legtöbb devizával szemben, amely ha tartóssá válik, közelebb hozhatja az inflációs célt. Kamatemelésre a monetáris tanács szerint legkorábban a jövő év második felében kerülhet sor. Addig is az alacsony kamatszint támogathatja a gazdaságot, amely növekvő pályára állt, ugyanakkor további kamatvágástól vonakodik a döntéshozó testület, mivel támogathatja a lakosság eladósodottságát és így veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. -7-

8 Egyesült Királyság A brit gazdaság helyzete egyre kedvezőbb, a jegybank (BoE) monetáris tanácsában már senki sem látja szükségét a pénznyomtatás folytatásának, az inflációs és a gazdasági pálya is felfelé ívelő, noha a jegybankárok többsége itt sem szeretné látni a hozamok és a hosszú lejáratú kamatlábak felfutását, verbálisan megpróbálják rövid pórázon tartani a hozamokat. Csütörtökön 13:00-kor dönt az alapkamatról és a 375 milliárdos kötvényvásárlási program sorsáról a brit monetáris tanács, de nem számítunk nagy meglepetésre e téren. Mark Carney múlt heti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy bár jobb színben van a gazdaság, 2016 végéig ne számoljanak a 0,50%-os kamatszint megemelésével és szeretné előbb 7% közelében látni a munkanélküliséget, mielőtt a kamatpolitika bármiféle szigorításáról döntenének. Carney nyugtatta a befektetőket, hogy a 7%-os munkanélküliségi ráta eléréséből még nem következik automatikusan kamatemelés. A BoE iránymutatása arról szól, hogy amennyiben szükség van rá, több támogatást kaphat a gazdaság a központi banktól. Carney nyomatékosította, hogy addig nem fog kamatot emelni a monetáris tanács, amíg a belső kereslet és a gazdaság nem bírja el a magasabb kamatszintet. Ausztrália Kedden hajnalban tartja kamatdöntő ülését az ausztrál jegybank (RBA). Nem számítunk az irányadó ráta módosítására a júliusi 25 bázispontos kamatvágás után, így az alapkamat 2,50%-on maradhat. Júliusban a jegybank a kamatvágással párhuzamosan semleges hangnemet használt, nem utalt egyértelműen arra, hogy a kamatvágási ciklus folytatódhat. Nem volt teljesen meggyőződve a jegybank elnöke arról, hogy tovább gyengülhet az ausztrál dollár és arról sem, hogy az infláció ad még teret egy újabb kamatvágásra az év végéig. A gazdaság növekedése továbbra is elmarad a potenciális trendtől, ezért a jegybank az elmúlt 22 hónapban összesen 225 bázisponttal csökkentette a kamatszintet, hogy ellensúlyozza a gazdaságban kialakult egyenlőtlenségeket. A munkanélküliség 2009 óta nem látott magas szintre emelkedett, a maginfláció pedig a jegybank 2-3%-os célsávjának alsó határát sem éri el. A beruházási statisztikák kedvezően alakultak, a kulcsfontosságú exportpiac, Kína gazdasága élénkülhet a friss adatok szerint, ezért célszerű várnia a monetáris tanácsnak az újabb kamatcsökkentéssel. A befektetők mindazonáltal arra számítanak, hogy az év végéig újabb 25 bázisponttal egészen 2,25%-ra süllyeszti a kamatot a monetáris tanács. -8-

9 A jegybanknak célszerű megvárnia a hétvégi parlamenti választásokat is, amelynek a legnagyobb esélyese a liberális-nemzeti párt. A hatalmon lévő munkáspárt politikai népszerűsége elégé megcsappant, így az új miniszterelnök vélhetően Tony Abbott lesz, aki beígérte a választóknak többek között a bányajáradék és a széntermelésre kivetett adók csökkentését. Az adócsökkentésekkel új lendületet vehet a gazdaság, így kevésbé igényli majd a jegybank támogatását. Szerdán hajnalban kiderül, milyen ütemben nőtt a kontinensnyi méretű ország gazdasága az idei második negyedévben. A várakozások szerint az első negyedévhez képest 0,6, a tavalyi év azonos időszakához mérten pedig 2,5% körül alakulhatott a GDP bővülési üteme. Kanada Szerdán délután 16:00-kor dönt a kamatszintről a kanadai jegybank. Itt sem számítunk az irányadó ráta módosítására, ám a lehangoló második negyedéves GDP-adatok és az elmúlt hónapok gyengébb munkaerőpiaci jelentései után nem lehet optimista a monetáris tanács és a kanadai dollár gyengülésére számítunk. A belső kereslet gyengült, az infláció több éves mélypont közelében maradt. Legutóbb arra utalt Stephen Poloz jegybankelnök, hogy a következő lépés a kamatemelés lehet, az infláció pedig 2015 közepére elérheti a jegybank 2%-os célértékét. A monetáris tanács kijelentette, hogy a jegybanki politika normalizálódhat, amint a gazdaságból eltűnnek a felesleges kapacitások és az infláció növekedésnek indul, csakhogy még koránt sem tartunk itt. A monetáris tanács nem zárta ki, hogy a gazdasági pálya változékonyan alakul, az infláció rövidtávon enyhül, de hosszabb távon már bizakodónak tűnt. Péntek délután Kanadából is érkezni fog az átfogó munkaerőpiaci jelentés. Júliusban váratlanul 7,1%-ról 7,2%-ra emelkedett a munkanélküliség, a bérdinamika 2011 óta nem látott alacsony ütemben nőtt, a foglalkoztatottak száma pedig több mint 39 ezer fővel apadt a közszférában eszközölt létszámleépítések miatt. Az év első felében átlagosan csupán 6 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság havonta, ami jócskán elmarad a tavalyi év második felében mért közel 28 ezer fős átlagtól. Augusztusban már a foglalkoztatottak számának ezer fős növekedésével számolnak, amely elsősorban a magánszektorból eredhet. A hét utolsó fontosabb adatközlése Kanadában az Ivey feldolgozóipari mutatója lesz. Júliusban váratlanul 50 pont alá, 48,4 pontra zuhant az index, ami az ipari teljesítmény komoly hanyatlására utal. Tavaly november óta most tapasztaltak először ilyet. A konszenzus szerint augusztusban 55 pont közelébe kúszhatott fel ismét a mutató. Japán Eggyel több oka van Abe Sindzó japán miniszterelnöknek arra, hogy habozás nélkül meglépje jövő tavasszal a tervezett 3%-os áfa-emelést, ugyanis a friss statisztikák szerint a beruházások visszaesése megtorpant az idei második negyedévben. A befektetők több mint 2%-os visszaesést vártak. Az előzetes kalkulációk szerint évesítve 2,6%-kal nőtt a japán gazdaság az idei második negyedévben, de elképzelhető, hogy ezt az adatot felfelé korrigálják majd. A héten kezdődő G20-as csúcstalálkozón hiteles költségvetési konszolidációs tervet fognak letenni az asztalra a japán vezetők a várakozások szerint, amelynek sarkalatos pontja lesz a tervezett áfa-emelés is. Október elején be is jelentheti a kormány az új költségvetési kiigazító lépéseket. Már sorjában a harmadik negyedéve bővül a japán gazdaság és az infláció a jegybank és a kormány közös erőfeszítéseinek köszönhetően 2008 óta nem látott ütemben nőtt idén júliusban. A kormány az év elején 10,3 ezer milliárd jennel (105 milliárd dollárral) élénkítette a gazdaságot, a jegybank pedig bejelentette, hogy évi ezer milliárd jennel növeli a pénzmennyiséget. Számítások szerint a kormány egy 5 ezer milliárd jenes élénkítéssel ellensúlyozhatná a várható adó-emelések negatív hatását. A szigetország jegybankja (BoJ) csütörtök hajnalban tartja kamatdöntő ülését, amelyet a mi időnk szerint 8:30-kor a jegybankelnök sajtótájékoztatója követ. Nem számítunk sem a nullához közeli (0,00-0,10%) kamatszint módosítására, sem pedig újabb eszközvásárlások bejelentésére. Legutóbb Kuroda elnök azt nyilatkozta, hogy országában már vannak pozitív hatásai a korlátlan pénznyomtatás beindításának. Példaként említette a részvényárak emelkedését, a növekvő fogyasztói és üzleti bizalmat és az erősödő inflációs várakozásokat, amelyek mind a program létjogosultságát igazolják. Továbbra is elsődleges a jegybank számára a 2%-os inflációs cél elérése és a gazdasági teljesítmény felpörgetése. A következő néhány évben a program folytatásával kordában lehet tartani a hosszú kamatlábak és hozamok emelkedését és alacsony szinten lehet tartani a reálkamatokat is. Kuroda leszögezte, nem célja a rendhagyó jegybanki politikának felborítani a globális pénzügyi egyensúlyt. A jen gyengülését nagyban támogatná, ha a monetáris tanács nyomatékosítaná, támogatja az adóemelést és ennek ellensúlyozására készen áll növelni a pénznyomtatást is, de nem biztos hogy tesznek bármiféle iránymutatást, hiszen legutóbb a jegybank alelnöke türelemre intette a befektetőket. -9-

10 Kína A hivatalos kínai feldolgozóipari index augusztusban a várt 50,6 pontnál is magasabbra, 50,3-ról 51 pontra, 16 havi csúcsra emelkedett. A HSBC hasonló indexe 50,1 pontra kúszott fel augusztusban a júliusban mért 47,7 pontos szintről. Ekkora emelkedésre 3 éve nem volt példa. Az elmúlt két negyedévben megtapasztalt lassulás után ismét élénkülhet a kínai gazdaság. Valamennyi feldolgozóipari index immár visszatért az 50 pontos határérték fölé. Az új megrendelések 2012 áprilisa óta nem látott szintre emelkedtek, az importárak pedig a februárban mért magas szintekre kapaszkodtak fel. Mind a belső, mind pedig a külső kereslet élénkülni tudott, amely biztató a kínai gazdasági pályára nézve. Előbbi nagymértékben emelkedhetett, mivel az importárak alakulását szorosan követi. Számos elemző ház 7,5-7,6%-ra felfelé módosította az idei harmadik és utolsó negyedévre vonatkozó GDPbecslését 7,0-7,4% közötti szintekről. Ha magára talál Kína az év második felében, akkor teljesülni fog a kormányzat 7,5%-os GDP-növekedési célja. A kínai kormány eddig nem látta szükségét egy nagy horderejű gazdaságélénkítésnek, ehelyett célzottan támogatta a gazdaság stratégiai fontosságú szegmenseit. Adót csökkentettek, fejlesztették az infrastruktúrát és többet költöttek a megújuló energiaprojektekre. Az új exportmegrendelések március óta először élénkültek, s ez utal arra is, hogy mind Amerika, mind pedig Európa jobban teljesít. A kínai kormány egyelőre sikeresen fékezte a spekulatív célú tőkeáramlásokat, hiszen 21 havi mélypontra zuhant az újhitelek állománya. A héten már kevés piacmozgató hír érkezik Kínából. Kedden hajnalban megismerhetjük majd a hivatalos szolgáltatóipari indexet, amely március óta először emelkedett és jelezte, hogy a gazdasági növekedés két negyedévnyi lassulást követően ismét emelkedhet. A kínai szolgáltatóiparban éves csúcsot ért el a vállalatok optimizmusa. A tercier szektorban az év első felében több mint 23%-kal nőttek a beruházások, míg a feldolgozóiparban csupán alig 16%-kal. A szolgáltatóipar most még a GDP-nek csak kb. 45%-áért felelős, de ha sikeresen végrehajtja a kormány a strukturális reformokat, akkor néhány éven belül már az éves bruttó hazai össztermék fele ebben a szegmensben termelődhet. Mexikó A mexikói jegybank is kamatdöntésre készül, közép-európai idő szerint pénteken 16 órakor. A várakozások szerint 4,00%-on maradhat az irányadó kamatláb. Agustin Carstens jegybankelnök szerint Latin-Amerika második legnagyobb gazdasága stabil gazdasági fundamentumokkal bír, s a pesó hektikussága önmagában nem jelent veszélyt az árstabilitásra nézve. Az infláció viszont begyorsult augusztusban, s év végére elérheti a 3,5%-ot, amely felette van a 3%-os jegybanki célértéknek. Egyelőre Carstens szerint a kamatszint megfelelő. -10-

11 Heti makrotábla, esemény- és részvénypiaci naptár Dátum Ország Időpont Esemény, makroadat Periódus Előző Várt Fontosság (H) /Aktuális - Ünnep Egyesült Államok, Kanada KR 01:00 Dél-Korea inflációja (CPI), év/év aug. 1,4% 1,5% (K) (Sze) JP 01:50 Japán beruházások, év/év Q2-3,9% -2,1% AU 02:30 Ausztrál inflációs várakozások (TD), hó/hó aug. 0,5% - CN 02:58 Kínai országos feldolgozóipari index (BMI) aug. 50,3 50,6 AU 03:30 Ausztrál építési engedélyek, hó/hó júl. -6,9% 4,0% AU 03:30 Ausztrál építési engedélyek, év/év júl. -13,0% 20,0% CN 03:45 HSBC kínai feldolgozóipari indexe (BMI) aug. 47,7 50,2 TH 05:30 Thaiföldi infláció (CPI), év/év aug. 2,0% 1,8% ID 06:00 Indonézia inflációja (CPI), év/év aug. 8,6% 9,0% SE 08:30 Svéd feldolgozóipari index (BMI) aug. 51,3 52,4 NO 09:00 Norvég feldolgozóipari index (BMI) aug. 47,5 49,5 HU 09:00 KSH külkereskedelmi mérleg, millió EUR jún. 582,8 - RO 09:00 Román kiskereskedelmi forgalom, év/év júl. -2,3% - HU 09:00 Magyar beszerzési index (BMI) aug. 49,0 - CH 09:30 Svájc feldolgozóipari indexe (BMI) aug. 57,4 56,0 FR 09:50 Francia feldolgozóipari index (BMI), felülvizsgált aug. 49,7 49,7 GE 09:55 Német feldolgozóipari index (BMI), felülvizsgált aug. 52,0 52,0 EU 10:00 Eurozóna feldolgozóipari indexe (BMI), felülvizsgált aug. 51,3 51,3 GB 10:30 Brit feldolgozóipari index (BMI) aug. 54,6 55,0 GB 10:30 A brit jegybank (BoE) FLS statisztikája HK 10:30 Hong Kong kiskereskedelmi forgalma, év/év júl. 14,70% - EU 13:20 Coeure EKB-tag beszédet tart Berlinben GB 13:30 Mark Carney BoE-elnök beszédet tart GB 01:00 Brit lakásárak alakulása, Halifax, hó/hó aug. 0,9% 0,8% JP 01:50 A japán pénzmennyiség (M0) növekedése, aug. 38% - év/év JP 01:50 Japán forgalomban lévő pénzmennyisége, aug. 173,3 - ezer milliárd JPY CN 03:00 Kína szolgáltatóipari indexe (BMI) aug. 54,1 - AU 03:30 Ausztrál folyó fizetési mérleg, milliárd AUD Q2-8,5-8,5 AU 03:30 Ausztrál kiskereskedelmi forgalom, hó/hó júl. 0,0% 0,4% AU 06:30 Ausztrál kamatdöntés (RBA) szept. 2,50% 2,50% CH 07:45 Svájc GDP-növekedése, n.év/n.év Q2 0,6% 0,3% CH 07:45 Svájc GDP-növekedése, év/év Q2 1,2% 1,7% CZ 09:00 Cseh GDP-növekedés, év/év, felülvizsgált Q2-1,2% - TR 09:00 Török infláció (CPI), év/év aug. 8,9% 8,1% GB 10:30 Brit építőipari beszerzési index (BMI) aug. 57,0 58,4 EU 11:00 Eurozóna termelői árak (PPI), hó/hó júl. 0,0% 0,1% EU 11:00 Eurozóna termelői árak (PPI), év/év júl. 0,3% 0,1% BR 14:00 Brazil ipari termelés, év/év júl. 3,1% 2,6% SG 15:30 Szingapúr beszerzési indexe (BMI) aug. 51,8 51,9 US 16:00 USA építőipari kiadások, hó/hó júl. -0,6% 0,3% USA országos feldolgozóipari indexe, ISM US 16:00 aug. 55,4 54,0 (BMI) Vállalati jelentők Európa Vállalati jelentők Egyesült Államok H&R Block Inc EPSbecslés EPSbecslés -0,37 USD -11-

12 AU 03:30 Ausztrál GDP-növekedés, n.év/n.év Q2 0,6% 0,6% (Cs) AU 03:30 Ausztrál GDP-növekedés, év/év Q2 2,5% 2,5% CN 03:45 HSBC kínai szolgáltatóipari indexe (BMI) aug. 51,3 - CZ 09:00 Cseh kiskereskedelmi forgalom, év/év júl. -2,7% 2,6% RO 09:00 Románia GDP-növekedése, év/év Q2 1,3% - HU 09:00 KSH GDP-növekedés, év/év, felülvizsgált Q2 0,5% - HU 09:00 KSH kiskereskedelmi forgalom, év/év júl. -0,4% - FR 09:50 Francia szolgáltatóipari index (BMI), aug. 47,7 47,7 felülvizsgált GE 09:55 Német szolgáltatóipari index (BMI), aug. 52,4 52,4 felülvizsgált EU 10:00 Eurozóna szolgáltatóipari index (BMI), aug. 51,0 51,0 felülvizsgált EU 10:00 Eurozóna összesített beszerzési indexe aug. 51,7 51,7 (BMI), felülvizsgált GB 10:30 Brit szolgáltatóipari index (BMI) aug. 60,2 59,7 EU 10:55 Asmussen és Dombret EKB-tagok beszédet tartanak EU 11:00 Eurozóna GDP-növekedése, n.év/n.év, Q2 0,3% 0,3% felülvizsgált EU 11:00 Eurozóna GDP-növekedése, év/év, Q2-0,7% -0,7% felülvizsgált EU 11:00 Eurozóna kiskereskedelmi forgalma, júl. -0,5% 0,2% hó/hó EU 11:00 Eurozóna kiskereskedelmi forgalma, év/év júl. -0,9% -0,3% PL 14:00 Lengyel kamatdöntés (NBP) szept. 2,50% 2,50% US 14:30 USA külkereskedelmi mérlege, milliárd júl. -34,2-38,8 USD CA 14:30 Kanada külkereskedelmi mérlege, milliárd júl. -0,5-0,4 CAD CA 16:00 Kanadai kamatdöntés (BoC) szept. 1,00% 1,00% US 18:30 Williams Fed-kormányzó beszédet tart GB 19:00 Haldane BoE-tag beszédet tart Bézs könyv, a Fed jelentése a gazdaság US 20: állapotáról Vállalati jelentők Európa Vállalati jelentők Egyesült Államok SAIC Inc Dollar General Corp EPSbecslés EPSbecslés 0,22 USD 0,74 USD A mai napon G20-as csúcstalálkozó G20 00:00 szept. - - kezdődik KR 01:00 Dél-Korea GDP-növekedése, n.év/n.év Q2 1,1% - KR 01:00 Dél-Korea GDP-növekedése, év/év Q2 2,3% - US 02:00 Kocherlakota Fed-kormányzó beszédet tart JP 02:00 Japán kamatdöntés (BoJ) szept. 0-0,10% 0-0,10% TW 02:30 Tajvan inflációja (CPI), év/év aug. 0,1% -0,2% AU 03:30 Ausztrál külkereskedelmi mérleg, millió AUD júl Haruhiko Kuroda BoJ-elnök JP 08: sajtótájékoztatót tart SE 09:30 Svéd kamatdöntés bejelentése (Riksbank) szept. 1,00% 1,00% Stefan Ingves svéd jegybankelnök SE 11: sajtótájékoztatót tart GE 12:00 Német ipari megremdelések, hó/hó júl. 3,6% -1,0% GE 12:00 Német ipari megrendelések, év/év júl. 4,3% 2,9% MY 12:00 Malajzia kamatdöntése szept. 3,00% 3,00% GB 13:00 Brit kamatdöntés (BoE) szept. 0,50% 0,50% EU 13:45 EKB kamatdöntés szept. 0,50% 0,50% US 14:15 USA ADP foglalkoztatottak számának aug növekedése, ezer fő EU 14:30 Mario Draghi EKB-elnök sajtótájékoztatót tart US 14:30 USA heti friss munkanélküliek száma, előző hét ezer fő US 15:00 Kocherlakota Fed-kormányzó beszédet tart US 16:00 USA ipari megrendelések, hó/hó júl. 1,5% -3,5% USA oszágos szolgáltatóipari index, ISM US 16:00 aug. 56,0 55,0 (BMI) -12-

13 EIA nyersolajkészletek alakulása, millió US 17:00 előző hét 3 - hordó US 19:30 Fisher Fed-kormányzó beszédet tart (P) G20 00:00 A G20-as csúcstalálkozó 2. napja szept (Szo) JP 07:00 A japán jegybank havi jelentése aug. - - Német külkereskedelmi mérleg, milliárd GE 08:00 júl. 16,9 16,5 EUR GE 08:00 Német exportnövekedés, hó/hó júl. 0,6% 0,7% GE 08:00 Német importnövekedés, hó/hó júl. -1,0% 0,7% FR 08:45 Francia fogyasztói bizalmi index aug HU 09:00 KSH külkereskedelmi mérleg, előzetes júl. - - HU 09:00 KSH ipari termelés, hó/hó, felülvizsgált júl. 1,2% - HU 09:00 KSH ipari termelés, év/év, felülvizsgált júl. 1,7% - CZ 09:00 Cseh ipari termelés, év/év júl. -5,3% 2,0% CH 09:00 Svájci devizatartalékok szintje, milliárd CHF aug. 434,3 433,2 CH 09:15 Svájci infláció (CPI), hó/hó aug. -0,4% 0,0% CH 09:15 Svájci infláció (CPI), év/év aug. 0,0% 0,0% NO 10:00 Norvég ipari termelés, hó/hó júl. 0,5% - NO 10:00 Norvég ipari termelés, év/év júl. -5,5% - GB 10:30 Brit ipari termelés, hó/hó júl. 1,1% 0,2% GB 10:30 Brit ipari termelés, év/év júl. 1,2% -1,7% GB 10:30 A BoE negyedéves inflációs felmérése GE 12:00 Német ipari termelés, hó/hó júl. 2,4% -0,5% GE 12:00 Német ipari termelés, év/év júl. 2,0% 0,9% BR 14:00 Brazil infláció (CPI), hó/hó aug. 0,0% 0,3% BR 14:00 Brazil infláció (CPI), év/év aug. 6,3% 6,1% US 14:00 Evans Fed-kormányzó beszédet tart Kanadai foglalkoztatottság növekedése, CA 14:30 aug. -39,4 20 ezer fő CA 14:30 Kanadai munkanélküliség aug. 7,2% 7,2% USA foglalkoztatottság növekedése (NFP), US 14:30 aug ezer fő US 14:30 USA munkanélküliségi ráta aug. 7,4% 7,4% CA 16:00 Kanadai beszerzési index, Yvey (BMI) aug. 48,4 55,1 MX 16:00 Mexikói kamatdöntés (BDM) szept. 4,00% 4,00% US 19:30 George Fed-kormányzó beszédet tart AU - Ausztrál parlamenti választások szept

14 Technikai elemzések DAX index Letörésre került a korábbi kereskedési sáv pont között, a hét első napján pozitív korrekció indult. Amennyiben sikerül a pontos szint felett zárni, visszakerülhet az árfolyam a korábbi sávba, a pontos tartományban azonban több fontos ellenállás található. S&P500 index Csökkenő trendben mozog az amerikai részvényindex, pontnál fontos ellenállás húzódik, amíg alatta mozog a mutató, nem számíthatunk érdemi emelkedésre. Alul pontnál találunk fontos támaszt, letörése esetén pontig eshet az árfolyam. -14-

15 BUX index Csökkenő ék alakzatból lép ki a hazai részvényindex, a következő ellenállás a 21 napos mozgóátlag, áttörése esetén a 200 napos mozgóátlagig emelkedhet az index, mely pontnál húzódik jelenleg. A technikai kép összességében felfelé mutat. OTP Nem esett el fontos támasz az OTP árfolyamában a múlt héten, a hétfői kereskedésben pedig egy csökkenő trendvonalat tört át, így technikailag további emelkedés várható, amennyiben sikerül áttörni a Ft-nál húzódó 21 napos mozgóátlagot, ez esetben a Ft-os szintet célozhatja meg hamarosan. -15-

16 MOL Nincs érdemi változás, az olajtársaság árfolyama tovább oldalazhat egy enyhén csökkenő trendcsatornán belül Ft-nál találunk fontosabb támaszt, míg felül a 21 napos mozgóátlag képezi az elsődleges ellenállási szintet rövid távon, mely Ft-nál húzódik. Richter A nagyobbik gyógyszerpapír árfolyamaa hamarosan elérheti a Ft Ft-os szintet, ahol ismét elakadhat az emelkedés, azonban a következő hetekben is az emelkedő trendcsatorna lehet az irányadó, az alsó trendvonal közelében érdemes a vételi lehetőséget keresni. -16-

17 EURHUF Továbbra is a 301-es szintet tesztelgeti az euró-forint árfolyama, amennyiben szignifikánsan áttörésre kerül, jelentős emelkedés előtt nyílhat meg technikailag a tér, ez esetben 307-nél találjuk az első jelentősebb ellenállási szintet. EURUSD Az 50 napos mozgóátlagig esett az euró-dollár árfolyama, ahol egyelőre támaszra lelt. Amennyiben nem kerül letörésre a következő napokban, pozitív korrekció indulhat, azonban 1,33 felett már erős ellenállási szint húzódik. -17-

18 USDHUF Az árfolyam kilépett egy csökkenő trendvonal alól, azonban a es tartománynál elakadt az emelkedés. Jöhet a trendvonal visszatesztelése, majd ismét emelkedés indulhat. Amennyiben áttörésre kerül az említett ellenállás, 232-ig szökhet fel a jegyzés. Nyersolaj (eqtrader: CLc1) Jelentősen megnőtt a volatilitás a nyersolaj piacán, a következő napok mozgása is elsősorban a szíriai eseményektől függ. 104 dollárnál fontos támasz húzódik, egy korábbi háromszög alakzat alsó szára, míg meghatározó ellenállási szint 109 dollárnál. -18-

19 Arany (eqtrader: XAUUSD) Folytatódhat a negatív korrekció, az dolláros tartományban ismét érdemes lehet majd a vásárláson gondolkodni, hiszen ott húzódik egy meghatározó emelkedő trendvonal. Elliott-ciklus szerint mozog a jegyzés, most járunk a ciklus 3-4 hullámában. Háda Bálint Vezető elemző tel: /2211 Balog-Béki Márta Elemző tel: /2204 Bánhalmi Gábor Elemző tel: /2241 Mester Péter Elemző tel: /7092 Varga Zoltán Elemző tel: / QUAESTOR pontok Az adatok forrása, ha másként nincs jelölve: Vállalati beszámolók, Reuters, Bloomberg, QUAESTOR számítások. Ez a kiadvány kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, következésképpen a QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1132 Budapest, Váci út 30.; cégjegyzékszám: Cg ; a céget nyilvántartó cégbíróság: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság) (a továbbiakban QUAESTOR Zrt.) semmilyen kötelezettsége nem keletkezik a kiadvánnyal vagy az abban foglaltakkal összefüggésben. A fenti információk illetve adatok általunk megbízhatónak tartott forrásokon alapulnak, de sem garanciát, sem felelősséget nem tudunk vállalni pontosságukért vagy teljességükért. Az árak és az egyéb piaci jellegű információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal megváltozhatnak. A kiadványt csak a QUAESTOR Zrt. előzetes engedélyével szabad sokszorosítani illetve terjeszteni. A kiadványban említett értékpapírok nem mindenki számára jelentenek megfelelő befektetést. A befektetőknek tájékozódniuk kell a befektetésekkel kapcsolatos esetleges problémákról, különös tekintettel a befektetések kockázatának nagyságára. A befektetőknek csak olyan értékpapírokat érdemes vásárolniuk, amelyek összhangban vannak kockázatvállalási képességükkel. A befektetőknek javasoljuk, hogy az értékpapír-tranzakciókkal kapcsolatos adóügyekben kérjék ki hivatásos adótanácsadó véleményét. A QUAESTOR Csoport bármely tagja, a társaságok bármely alkalmazottja, vezetője, illetve azok családtagjai (a jogszabályokban megszabott kereteken belül) szabadon vásárolhatják, illetve adhatják el a kiadványban szereplő értékpapírok bármelyikét illetve szabadon foglalhatnak el bármilyen pozíciót az értékpapír- és pénzpiacokon. Bármely itt közölt vélemény a szerző személyes megítélése és nem a QUAESTOR Értékpapír Nyrt. hivatalos álláspontja, amely nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem vonatkoznak rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalmak. -19-

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. június 10. Mi várható a héten? Ismét erőre kaphatnak a piacok Az előttünk álló héten kitarthat a kedvező hangulat a nemzetközi részvénypiacokon. A múlt pénteki átfogó

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2015. január 5. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Erősödhetnek a deflációs félelmek az eurózónában a héten A héten kiderül, hogy van-e

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 15. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Aki fontban utazik, leizzadhat a héten Van miért izgulni a héten, különösen azoknak,

Részletesebben

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2013. augusztus 5. Vezetői összefoglaló Vegyes amerikai makroadatok jelentek meg, a munkanélküliségi ráta ötéves mélypontján tartózkodik, ugyanakkor a foglalkoztatottság bővülése elmaradt az elemzői

Részletesebben

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 2. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 2. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék nyereséggel, az amerikai részvényindexek veszteséggel zártak tegnap. A forint erősödésének köszönhetően az EUR/HUF árfolyam

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 2.

Vezetői összefoglaló február 2. 2017. február 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében kis mértékben gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 7,7 milliárd forintos,

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. január 7. Reflektorfényben a vállalati eredmények Mi várható a héten? Az előttünk álló héten megkezdődik a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 14.

Vezetői összefoglaló december 14. 2017. december 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár ellenében is gyengült. A BUX 9,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,55

Részletesebben

QUAESTOR Pénzügyek február 19.

QUAESTOR Pénzügyek február 19. QUAESTOR Pénzügyek 2015. február 19. www.q25.hu Dow Jones Industrial Average index Egyesült Államok Támasz: 17 600, 17 678 (MA 50), 17 800 Ellenállás: 18 103 (ATH), 18 200 ATH: 18 103 (2014. december 26.)

Részletesebben

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló

hétfő, október 5. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 5. Vezetői összefoglaló Mind az európai, mind az amerikai indexek pozitív tartományban zártak pénteken a megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok hatására. A 312-es szint alá erősödött

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 9.

Vezetői összefoglaló február 9. 2017. február 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető deviza ellenében gyengült. A BUX 7,5 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,17 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. április 24. Vezetői összefoglaló Tegnap a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is negatív tartományban zártak a többségében kedvező makroadatok ellenére. Szerdán a forint

Részletesebben

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló

péntek, március 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 6. Vezetői összefoglaló Pluszban zártak a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek tegnap. Csütörtökön a 305-ös szint alját közelítette az euró/forint árfolyam. A BUX 0,4

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. december 10. Mi várható a héten? A Fed-re figyelnek a befektetők A Fed idei utolsó kamatdöntő ülését nagy várakozás előzi meg, de az amerikai költségvetési tárgyalásokkal

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló

hétfő, június 23. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. június 23. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai indexek vegyesen teljesítettek pénteken, az amerikai tőzsdék viszont pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Pénteken a kisebb

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 4.

Vezetői összefoglaló május 4. 2017. május 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, az euróhoz képest gyengült. A BUX 17,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 2.

Vezetői összefoglaló március 2. 2017. március 2. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben közel változatlan maradt, míg a dollárhoz képest gyengült. A BUX 11,9 milliárd forintos,

Részletesebben

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló

péntek, április 24. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. április 24. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai indexek, az Egyesült Államokban jó kereskedési hangulat uralkodott. A 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 15.

Vezetői összefoglaló június 15. 2017. június 15. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben kismértékben gyengült, a dollár ellenében enyhén erősödött. A BUX 21,5 milliárd forintos,

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 8.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. szeptember 8. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Csendes hét elé nézünk Kevés piacbefolyásoló makroadat várható ezen a héten. Szerdán

Részletesebben

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, augusztus 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. augusztus 3. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai indexek mínuszban zártak pénteken. A hazai fizetőeszköz erősödött a hétvége folyamán. A BUX alacsony

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 6.

Vezetői összefoglaló január 6. 2017. január 6. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama kis mértékben gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest, míg a svájci frankkal szemben stagnált. A BUX 13,2 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. november 27. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek vegyesen zártak, a tengerentúli börzék azonban pozitív tartományban fejezték be a kereskedést. Az euró/forint

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. november 26. Egyre közelebb a költségvetési szakadék Mi várható a héten? Az előttünk álló héten továbbra is az amerikai költségvetési tárgyalások, és az Európából érkező

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló szeptember 18. 2017. szeptember 18. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 15,5 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett 0,22 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 27.

Vezetői összefoglaló március 27. 2017. március 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 5,8 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 1.

Vezetői összefoglaló szeptember 1. 2017. szeptember 1. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 24. Vezetői összefoglaló Szerdán az európai részvényindexek növekedéssel zártak a megjelent euró zónás pozitív adatok hatására, míg az amerikai tőzsdék kismértékű negatív eredménnyel

Részletesebben

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló

csütörtök, július 3. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. július 3. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai indexek vegyes teljesítményt nyújtottak, Amerikában viszont a kedvező munkaerő-piaci adatnak köszönhetően kedvező befektetői hangulat uralkodott.

Részletesebben

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló

szerda, április 8. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 8. Vezetői összefoglaló A nyugat-európai részvényindexek pluszban, az amerikai börzék mínuszban zártak. Erősödni tudott a forint az euróval és a svájci frankkal szemben is. A BUX

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Vezetői összefoglaló május 15.

Vezetői összefoglaló május 15. 2017. május 15. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, a dollár viszonylatában erősödött. A BUX 17,7 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló

péntek, október 9. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 9. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek pozitív tartományban zártak, a Fed kamatszintet tartó döntése hatására. A forint jelentősen felértékelődött

Részletesebben

Vezetői összefoglaló április 6.

Vezetői összefoglaló április 6. 2017. április 6. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárhoz képest viszont erősödött. A BUX 17,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 27.

Vezetői összefoglaló november 27. 2017. november 27. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval szemben erősödött, a svájci frank és a dollár ellenében gyengült. A BUX 5,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. június 13. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárta a tegnapi kereskedést. Csütörtökön a forint tovább folytatta esését. A BUX 8,2 milliárd forintos

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 24.

Vezetői összefoglaló október 24. 2017. október 24. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz, a svájci frankhoz és a dollárhoz képest egyaránt gyengült. A BUX értéke 8,1 milliárd forintos átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 30.

Vezetői összefoglaló november 30. 2017. november 30. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben erősödött. A BUX 10,2 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 13. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, a Fed kamatemeléssel kapcsolatos nyilatkozatai hatására. Az euróval

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. december 3. Mi várható a héten? Hová tart a gazdaság? A figyelem középpontjába az EKB decemberi kamatdöntő ülése kerül a héten. November elején csúnyán elintézték az

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 12.

Vezetői összefoglaló június 12. 2017. június 12. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest kis mértékben gyengült, a svájci frankkal és a dollárral szemben pedig erősödött. A BUX 6,3 milliárd forintos,

Részletesebben

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 28. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 28. Vezetői összefoglaló Szerdán pozitív tartományban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. A hazai fizetőeszköz gyengülést mutatott a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 10.

Vezetői összefoglaló március 10. 2017. március 10. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben gyengült, a svájci frank és a dollár ellenében erősödött. A BUX 9,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 1. Vezetői összefoglaló A vezető tengerentúli és nyugat-európai részvényindexek kivétel nélkül mínuszban zárták a keddi kereskedést. Gyengült a forint a vezető devizákkal szemben,

Részletesebben

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló

kedd, május 26. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. május 26. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zárt a vezető nemzetközi részvényindexek többsége pénteken. Ma reggel az euró jegyzései 0,1 százalékos gyengülést követően 307 felett jártak.

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 13.

Vezetői összefoglaló február 13. 2017. február 13. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frankkal szemben pedig erősödött. A BUX 10,9 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 12.

Vezetői összefoglaló október 12. 2017. október 12. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 14,5 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló

kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló kedd, 2013. szeptember 24. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéi a hétfői napon is mínuszban zártak: Amerikában a Fed programjával és a költségvetéssel kapcsolatos aggodalmak, Európában a német kormánykoalíciós

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. március 3. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai és amerikai indexek tegnap. Hétfőn gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései 304,5-nél

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2017. október 27. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, míg a svájci frankhoz képest nem változott. A BUX 10,2 milliárd forintos, átlag feletti

Részletesebben

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló

csütörtök, május 14. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. május 14. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak a nemzetközi részvényindexek szerdán. Tegnap a 304,9-308-es szintek között ingadozott az euró/forint árfolyam, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. november 27. Vezetői összefoglaló Csütörtökön az európai tőzsdemutatók emelkedtek és háromhavi rekordot döntöttek. Az amerikai tőzsdék a hálaadás ünnepe miatt zárva tartottak. Péntek reggel

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2013. július 1. Mi várható a héten? Marad az iránykeresés a börzéken Az előttünk álló héten tovább folytatódhat az iránykeresés a nemzetközi részvénypiacokon, a Fed kötvényvásárlási

Részletesebben

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló szeptember 14.

Vezetői összefoglaló szeptember 14. 2017. szeptember 14. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró ellenében erősödött, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben gyengült. A BUX 7,9 milliárd forintos, átlag alatti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 17.

Vezetői összefoglaló október 17. 2016. október 17. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 4,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. október 13. Vezetői összefoglaló Hétfőn vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek, de jelentős elmozdulást egyik sem mutatott. A hazai fizetőeszköz mindhárom vezető devizával szemben

Részletesebben

Vezetői összefoglaló november 23.

Vezetői összefoglaló november 23. 2017. november 23. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró, a svájci frank és a dollár viszonylatában egyaránt gyengült. A BUX 15,4 milliárd forintos, jóval átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 16. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek negatív tartományban zártak, a tőzsdék heti szinten is érdemi árfolyamesést könyveltek el

Részletesebben

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. július 15. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zártak a vezető amerikai és nyugat-európai börzék. Ma reggel a 310-es szinten tartózkodott az euró/forint keresztárfolyam. A BUX 0,2 százalékot

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 27.

Vezetői összefoglaló október 27. 2016. október 27. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama valamennyi vezető devizával szemben gyengült. A BUX 8,9 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,46 százalékos erősödéssel

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

péntek, augusztus 14. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Csütörtökön vegyesen zártak a vezető nemzetközi részvényindexek. Mindhárom vezető devizával szemben erősödött a forint árfolyama. A BUX 1,3 százalékos emelkedéssel

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló

hétfő, szeptember 7. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. szeptember 7. Vezetői összefoglaló Jelentős eséssel zárták a múlt hetet a vezető nyugat-európai és az amerikai tőzsdék is, a megjelent csalódást keltő német ipari megrendelési adatok és az

Részletesebben

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. augusztus 18.

A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7. Piaci előretekintő. 2014. augusztus 18. A tudás egyetlen forrása a tapasztalat. (Albert Einstein) QUAESTOR 7 Piaci előretekintő M i v á r h a t ó a h é t e n? Ezen a héten Jackson Hole az Univerzum közepe A pénteki állítólagos ukrán támadás

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 1.

Vezetői összefoglaló június 1. 2017. június 1. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euró és a svájci frank ellenében erősödött, a dollárhoz képest pedig gyengült. A BUX 18,2 milliárd forintos, jóval az átlag

Részletesebben

Vezetői összefoglaló december 4.

Vezetői összefoglaló december 4. 2017. december 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankkal szemben erősödött. A BUX 9,2 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 28.

Vezetői összefoglaló február 28. 2017. február 28. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben egyaránt erősödött. A BUX 10,4 milliárd forintos, átlag feletti forgalom mellett

Részletesebben

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló

csütörtök, szeptember 10. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. szeptember 10. Vezetői összefoglaló Szerdán a vezető európai részvényindexek nyereséggel zártak a két Ázsiából érkező kedvező piaci hír hatására, míg az amerikai börzék 1,5 százalék körüli

Részletesebben

Vezetői összefoglaló augusztus 1.

Vezetői összefoglaló augusztus 1. 2017. augusztus 1. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, a svájci frank ellenében erősödött. A BUX 7,9 milliárd forintos átlag alatti forgalom

Részletesebben

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 26. Vezetői összefoglaló Csütörtökön és pénteken mind az amerikai, mind az európai részvényindexek növekedéssel zártak. Ma reggelre mindhárom vezető devizával szemben gyengült a hazai

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

Vezetői összefoglaló június 13.

Vezetői összefoglaló június 13. 2017. június 13. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama mindhárom vezető devizával szemben gyengült. A BUX 7,6 milliárd forintos, átlag alatti forgalom mellett 0,22 százalékos csökkenéssel

Részletesebben

Vezetői összefoglaló január 20.

Vezetői összefoglaló január 20. 2017. január 20. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval szemben kis mértékben gyengült, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest erősödött. A BUX 7,0 milliárd forintos, átlag

Részletesebben

Vezetői összefoglaló február 24.

Vezetői összefoglaló február 24. 2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 3.

Vezetői összefoglaló július 3. 2017. július 3. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült. A BUX 8,7 milliárd forintos, átlag alatti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló március 19.

Vezetői összefoglaló március 19. 2018. március 19. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróval és a dollárral szemben gyengült, a svájci frank ellenében pedig erősödött. A BUX 25 milliárd forintos, jóval átlag feletti

Részletesebben

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 3. Vezetői összefoglaló Nagyon jó hangulatban zajlott a kereskedés pénteken a vezető nemzetközi tőzsdéken, elsősorban a Bank of Japan bejelentésének köszönhetően. Pénteken erősödni

Részletesebben

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő

QUAESTOR 7 Piaci előretekintő QUAESTOR 7 Piaci előretekintő 2012. május 29. Mi várható a héten? Marad a kockázatkerülés Az előttünk álló héten továbbra is a menedékeszközök lehetnek népszerűek a befektetők körében, a görögországi választásokkal

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 25.

Vezetői összefoglaló október 25. 2016. október 25. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euró és a dollár viszonylatában kis mértékben gyengült, a svájci frank ellenében enyhén erősödött. A BUX 9,9 milliárd forintos,

Részletesebben

Vezetői összefoglaló október 2.

Vezetői összefoglaló október 2. 2017. október 2. Vezetői összefoglaló Hétfő reggelre a forint árfolyama az euróhoz képest erősödött, míg a svájci frankkal és a dollárral szemben gyengült. A BUX 11,8 milliárd forintos, átlag feletti forgalom

Részletesebben

Vezetői összefoglaló július 4.

Vezetői összefoglaló július 4. 2016. július 4. Vezetői összefoglaló Hétfő reggel vegyesen teljesített a forint a vezető devizákkal szemben. A BUX 9,08 milliárd forintos átlag alatti forgalom mellett minimális, 0,01 százalékos emelkedéssel

Részletesebben