ZALA HÉT CSODÁJA. Zala megye. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kiadványa a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás támogatásával

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ZALA HÉT CSODÁJA. Zala megye. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kiadványa a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás támogatásával"

Átírás

1 ZALA HÉT CSODÁJA Zala megye A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kiadványa a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás támogatásával

2 Ajánlás Mint az olvasók előtt is ismert, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kezdeményezésével, a Zalai Hírlap szerkesztősége, a Zala Megyei Önkormányzat, a Kanizsa Televízió és más városi televíziók stúdióinak támogatásával zajlott le az a nemes versengés, mely a megye 7-7 természeti és épített csodáját kereste. nemes versengés zajlott, mely rámutatott arra, hogy milyen csodálatos környezetben élünk. A megye büszkeségeiről van szó, amelyekre érdemes minden lehetséges módon felhívni a figyelmet. Ezért is választottuk a 14 csoda bemutatására a megye első központjában felépített Millenniumi Emlékművet. A 15 hónapos kampány során olyan Zala megye Külön köszönöm a verseny lebonyolítóinak munkáját, a szavazók aktivitását, hogy egy valóban széleskörű támogatottsággal rendelkező eredmény születhetett. Az ajánlásokkal, a szavazásokkal nagyon sokan sok értékre mutattak rá. A megye, s ezen belül Keszthely és környéke különös gazdagságát is feltárta a megye csodáit kereső program. Olyan kiállítással gazdagodott megyénk, mely tovább erősíti hagyományaink továbbélését, megyei identitásunkat. Remélhetőleg minél többen felfedezik maguknak e gazdag kincsestárat tovább erősítve ezzel is megyénk országosan élen járó turisztikai potenciálját. Bízom benne, hogy e kiadvány, de még inkább a képek által is elmesélt történetek és pillanatok minél több embert arra ösztönöznek, hogy felkeressék és megismerjék a megyénkben rejlő varázslatot Manninger Jenő Vilmos a Zala Megyei Közgyűlés elnöke 2

3 Zala megye 7-7 csodájának kiválasztása Zala megye, tudjuk jól, csaknem 3800 négyzetkilométer kiterjedésű ékszerdoboz, tele ezernyi titokkal, kinccsel, a természet és az ember gyönyörű alkotásaival. Sok közülük jó ismerősünk, de akadnak olyanok is, amelyeken rendre átsiklik a tekintet. Éppen ezért a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület, a Zala Megyei Önkormányzat, a Kanizsa TV, a Zalai Hírlap és a kezdeményezést támogató rádiók televíziók, újságok, önkormányzatok és kistérségek nevében arra buzdítottuk a zalaiakat, s mindazokat, akiknek kedves ez a megye, hogy készítsünk közösen leltárt a kincseinkről, s találjuk meg együtt közöttük Zala megye 7 csodáját. Kerestük - a 7 ember alkotta csodát (kiemelkedő értéket képviselő építészeti, tájépítészeti, művészeti alkotást, ipari létesítményt), és a 7 természeti csodát (kiemelkedő ökológiai értéket képviselő tájat, növénytársulást, növényt, állatot). November 21-én, szombaton pedig elkezdődött a szavazás, melyet két körben bonyolítottuk le november 21-től december 14. hétfő délig ugyanezen az oldalon az összes beküldött javaslatra voksolhattak. A szavazatok összesítése után azonban szűkítettük a kört, s ennek eredményeképpen december 15-én délben új szavazást indítottunk: egészen január 15. péntek délig adhatták le szavazataikat a döntőbe jutott 25 természeti és 25 ember alkotta csodára. A szavazás eredményeit Zala megye napján, a Zala Megyei Önkormányzat ünnepségén jelentettük be. Íme, ahogy a szavazók látták: Zala megye 7 ember alkotta csodája: 1. Becsehely-Pola műemlék templom 2 Az egervári várkastély 3. Festetics kastély, Keszthely 4. Szent Anna körtemplom, Kallósd 5. Göcseji Falumúzeum, Zalaegerszeg 6. Nemesnépi szoknyás harangláb 7. Zalaszántói Béke Sztúpa Zala megye 7 természeti csodája: 1. Bödei energiadomb 2. Keszthelyi öböl 3. Cserszegtomaji kútbarlang 4. Hévízi gyógytó 5. Kovácsi-hegy bazaltfolyosója 6. Kis-Balaton 7. Zalaegerszegi Azáleás-völgy Manninger Jenő Lengyák Istvánnak gratulál Zala megye Pantheonjában A nevezéseket a Zalai Hírlap internetes oldalán tettük közzé. A szavazás menetéről (avagy miként választottuk ki a csodákat) A október elsején közzétett felhívásunkra több mint 300 különböző ajánlat érkezett a Zalai Hírlap szerkesztőségébe. Mint kiderült, nemcsak a Zalában élők ismerik Magyarország eme nyugati megyéjét, hiszen hazánk több pontjáról is kaptunk nevezéseket, melyeket november 20. péntek éjfélig fogadtunk a természeti és épített környezet kategóriákban. 3

4 7 csoda Zala megye televízióiban Minden médiumnak, legyen az írott vagy elektronikus az egyik alapvető feladata az értékmegőrzés. A múlt emlékeinek felidézése, megörökítése mellett nemcsak a mának kell szólni, írni, hiszen a jövő kutatóinak, helytörténészeinek megkerülhetetlen dokumentumai lesznek a ma híradásai, tudósításai. A Kanizsa TV ezért, elkötelezett lokálpatrióta médiumként, Nagykanizsáról, környékéről, tágabb értelemben a zalaiakról a zalaiaknak készíti műsorait. A Kanizsa TV együttműködése a Zala megyében működő televíziókkal már másfél évtizedes múltra tekint vissza. Az értékek tisztelete és az együttműködésben rejlő lehetőség miatt nem is volt kérdés, hogy aktívan kívánunk részt venni a Zala megye 7 csodája szervezésében, lebonyolításában. A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület vezetői még nyár közepén vetették fel az ötletet, hogy a zalaiakkal itt élőkkel, elszármazottakkal együtt választassuk ki Zala megye 7 természeti és 7 ember alkotta csodáját. A szervezőkkel határozott szándékunk volt, hogy sem előre lehetséges csodák megjelölésével sem a szavazás közben, nem befolyásoljuk a véleményeket. Csak a lebonyolítás kereteit alkottuk meg, a többi a zalai embereken múlt. Művészettörténészt, környezetvédőt így akár meglepetés is érhetett, mely épületek, természeti értékek kerültek képbe. Ami pedig már a folyamat kezdetén látszódott, hogy az interneten szavazni egyénenként lehetett. Több településen alkalmi közösségek szerveződtek saját csodájuk propagálására. Biztos, ha szakmai zsűrit kérünk fel a döntésre, más csodák születnek de a végeredményt 35 ezer zalai szavazata alakította ki, a megye lakosságának közel egy hatoda. Ez pedig igazolja, hogy a médiumnak egy másik fontos feladata az interaktivitás. Nemcsak egyirányú kell legyen az információk áramlása, hanem a technika adta lehetőségeket felhasználva minél több olvasóval, nézővel, hallgatóval kell közvetlen, aktív kapcsolatot kialakítani. A Zala megye 7 csodáját keressük! akció ezt a szándékot is sikeresen igazolta. A Zala megye 7 csodáját keressük! akció nemcsak értéket mentett, a szavazással ráirányítva a figyelmet, több eddig nem becsült természeti szépségre, épületre, hanem értéket teremtett. Értéket, hiszen a szavazáson részt vevők számára fontossá értékké vált a voksolás. Értéket, hiszen a Zala megye 7 csodája cím rangot értéket jelent. Nagy Imre Kanizsa TV Nonprofit Kft. ügyvezetője A program indításának sajtótájékoztatója 2009-ben. 4

5 Zalavári Történelmi Emlékpark A Millenniumi Emlékmű Imre Kossuth és Ybl-díjas építész tervei alapján valósult meg a park ékköve a Millenniumi Emlékmű, mellyel Zalavár is felkerült az organikus építészet térképére. Az emléképület magját a megye településeit jelképező 9 méter magas életfa adja, melynek minden levele egy-egy települést jelenít meg. Az Életfa törzsén a megye alapításában szerepet játszó három személy: Bulcsú vezér, Szent István király és Kolon ispán faragott alakja látható. Az emlékmű csúcsán az ősi székely-magyar szimbólumok: a Nap és a Hold, valamint a keresztény gyökereket jelképező kereszt látható. Az épületben bemutatásra kerül a Zala megyei lakosság által megszavazott Zala megye 7 csodája is. Az életfa mint a megye kulturális mikrokozmosza - kivetíti maga köré a megye 7 természeti és 7 épített csodáját, hogy a látogatókat értékeink, megyénk feltérképezésére csábítsa. Az emlékmű a húsvéti ünnepektől október 23-ig látogatható, számos akár magán rendezvény helyszíneként hasznosítható az Árpád-kori alapokra épült Szent István kápolnával együtt. A Zala Megyei Önkormányzat, a megye települései és uniós támogatással megvalósított fejlesztés a Kis Balaton Ház szolgáltatásaival együtt élményteli kikapcsolódást kínál a családok számára. ( Hazánk egyik legvonzóbb természetvédelmi területének szívében találjuk a megye első központjának helyt adó Zalavárt, mely a mai község közelében lévő Várszigeten terül el. Az egykori megyeszékhely gazdag vallási és történelmi örökséget őriz. A látogatók a Kis-Balaton Ház kiállításával megismerhetik a környék állat- és növényvilágát, történelmét. A gyermekeket játszótér, míg az aktív kikapcsolódást kedvelőket kerékpárkölcsönző várja. Itt végzett hittérítő munkát Szent Cirill és Szent Metód, akiket II. János Pál pápa Szent Benedek mellett Európa védőszentjévé nyilvánított és itt emeltek templomokat a bencések a mindennapi ora et labora szellemében. Az egykori kolostor és vár hatásköre a török időkben Somogy megyére is kiterjedt, míg a Szűz Mária kápolna a középkori zarándokok kedvelt célpontja volt. A vár 1702-es felrobbantása után a bencések nem tértek vissza, új templomukat a szomszédos Zalaapátiban építették fel a régi templom romjaiból és a hiteleshely is itt folytatta munkáját továbbra is zalavári néven. Zala megye díszpolgára, Makovecz Az Életfa megáldása (Szi-Márton János plébános) Kövér László avató beszéde 5

6 A 25-ös döntő természeti csodái Balatongyörök Szépkilátó panorámája Keszthelyi fenyvesallé Mura-Dráva találkozása A valkonyai horhos. Keszthelyi-öböl Nagykanizsai Csónakázó-tó Bödei energiadomb Kis-Balaton Tátika ősbükkös Kockás liliom Budafai arborétum Zala folyó Cserszegtomaji kútbarlang Kovácsi-hegy bazaltfolyosója Azáleás-völgy, Zalaegerszeg Deák-túraútvonal, Kehidakustány. Zalaegerszegi Gébárti-tó Kőszikla szurdok, Nagybakónak Gímszarvas Lenti parkerdő Zalaegerszegi Platán sor 6 Hévízi Gyógytó Magyarország legnagyobb szilfája Kerkakutason Kabala ménes, Rádiháza

7 A 25-ös döntő épített csodái Az egervári várkastély Nagykanizsai Nagy Magyarország Emlékmű TV-torony, Zalaegerszeg Becsehely-Pola műemlék templom Nemesnépi fazsindelyes, szoknyás harangláb Városi Könyvtár, Letenye Biztosító Palota, Nagykanizsa Vasemberház, Nagykanizsa Novai templom Zala Megyei Bíróság épülete Bogenrieder-palota, Nagykanizsa Rezi várrom Zalalövői Salla romkert Bödei-Zalaszentmihályfai római katolikus templom Szécsiszigeti templom Festetics-kastély, Keszthely Szent Anna körtemplom, Kallósd Zalaszántói Béke Sztúpa Göcseji Falumúzeum, Zalaegerszeg Toronyóra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előtt Zalaszentgróti Hatamov-híd Kányavári szigetre vezető híd Türjei templom Zalavári történelmi park 7

8 Zala hét csodája - Díjazott természeti csodák A bödei energiadomb Ugyanez a szent erő található például Lourdes- ban, Medjugorje-ban, Fatimában, Tápiószentmártonban. Az erő hatással van minden élőlényre természetesen az emberre is. Így az embereknek lehetőségük van az erő segítségével mielőbb letudni betegségeiket, fájdalmaikat. A domb egyre kedveltebb, sokan látogatják. A szájról-szájra terjedő információknak köszönhetően egyre nagyobb látogatottságnak örvend. Mind többen keresik fel a közeli, de akár km-nél távolabbról vagy a nyugati államokból is a gyógyulásra várók. A településen megüresedő házak, ingatlanok hamar gazdára találnak. A csodás erdőkkel csendes, oxigéndús mikroklímájával rendelkező domb igazi kikapcsolódást nyújt a csodára váró-csodával gyógyulni akaróknak. Böde, a mindössze 300 lelket számláló kis észak-zalai település új érdekességgel büszkélkedhet. A Zalaegerszegtől észak-nyugatra km-re lévő bödei energiadomb festői környezetben található. Felfedezője Böde János szerint ezen a dombon is találkozhat az ember az erővel, mint a Földön több helyen is. A Keszthelyi-öböl A keszthelyi-öböl, mely szintén bekerült a hét zalai természeti csoda közé, nemcsak a nevét kölcsönző város szépségei miatt lehet érdekes a látogatók és az itt élők számára. A Balaton hazánk és Közép-Európa legnagyobb tava, melynek keszthelyi partszakasza 1978-ban került ismét Zala megyéhez. Az öböl Becétől Fenékpusztáig húzódik. A partszakaszokon máig fennmaradtak a természetes szegélyek, ezek közt kiemelkedő értékű a fenékpusztai. A Zala torkolatától északra fajgazdag, természetes nádasok díszlenek, ritka növényeknek, köztük védett orchideafajtáknak helyet adva. Gazdag a rovarvilág, a nádasok fészkelő helyei a madaraknak, melyeket a fenékpusztai madártáborban lehet tanulmányozni. A vízimadarakat a tavat körbeölelő bicikliútról is megcsodálhatjuk, a szabadstrandok benyúlnak a nádasok közé, a város látványosságai pedig az urbánus turistát hívogatják. 8

9 Zala hét csodája - Díjazott természeti csodák A cserszegtomaji kútbarlang A Hévízi Gyógytó A nemzeti kincsként számon tartott Hévízi Gyógytavat 2003 januárjában a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága felvette, mint posztvulkáni tevékenység eredményét, természeti kategóriában a Tapolcai-medence tanúhegyeivel és a Tihanyi félsziget természeti jelenségeivel a magyar Várományosi Listára. A Hévízi Gyógytó a világ legnagyobb biológiailag is aktív, természetes termáltava, amely páratlan környezetben, a Balatontól mindössze 6, Budapesttől 190, Bécstől 195 km-re található. A 4,4 ha vízfelületű tó gazdag ásványanyag tartalmú forrása 38 m mélyen A barlangot a Keszthely és Hévíz között elhelyezkedő Cserszegtomaj község temetőjében, 1930-ban kútásás során véletlenszerűen fedezték fel kútásók 50 méteres mélység elérésekor. Újabb feltáró kutatásokat tól az Alba Regia, majd az Acheron csoport végzett, a tevékenységhez később a cserszegtomaji illetőségű Labirint Barlangkutató Csoport csatlakozott, amely csoport már 20 éve (alapította Takács Ferdinánd festőművész ben) folyamatosan végez feltáró és tudományos kutatásokat a barlangban Labirint Karszt- és Barlangkutató Sport Egyesület néven. A feltárásoknak köszönhetően a barlang jelenlegi összhosszúsága 3320 m- re bővült. A barlang a pannon homokkő és triász dolomit között helyezkedik el. A barlang különleges formakincsei közé tartozik a nagy mennyiségben és változatos formában előforduló gipszkristály, a homokkő falakon felfedezhető tenyérnyi hematit kiválások (kék-vörös foltok), valamint a fedőben lévő pirites rétegek vegyi bomlása során keletkező sötétvörös limonit cseppkövek. A barlang termeit (átlagos méretük m átmérőjű és 2-3 m magas) kuszodák kötik össze. A barlang hőmérséklete egész évben állandó (12,8-13 C). található barlangban fakad, ahol több ezer éves meleg és hideg karsztvizek keverednek egymással. A tó vízhozama 410 l/mp, a víz három és fél naponta kicserélődik, hőmérséklete télen sem csökken C alá, nyáron viszont eléri a C is. A Hévízi Gyógytó vízének köszönhetően működik a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. intézménye, mely egy közel 59 hektáros természetvédelmi területen helyezkedik el, amelynek harmada véderdő, harmada parkerdő és harmada közpark. Az Egészség és harmónia gondolatok jellemzik a társaság komplex tevékenységét, a gyógyulni és pihenni vágyók igényeit szem előtt tartva. 9

10 Zala hét csodája - Díjazott természeti csodák A Kovácsi-hegy bazaltfolyosója A Kovácsi- hegycsoport a Keszthelyi- hegység része, annak legnyugatibb tagja. Helyzete a Keszthelyi- hegységben különálló, mert a hegység többi tagjaival ellentétben, vulkáni tevékenység révén jött létre. A Tanösvény a környék fiatalon elhunyt, lelkes, nagy tudású, természetvédő meteorológusáról kapta a nevét. A Kovácsi-hegy híres földtani természeti kincse, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett része, a nevezetes bazaltutca, bazaltfolyosó. A 200 m hosszú bazaltutca páratlan földtani képződmény, benne lakásokra emlékeztető barlangokkal, hasadékokkal. A vulkanikus kőzet a lazább altalaj süllyedése miatt, megrepedezett, és monumentális bazaltoszlopok, hasadékok keletkeztek. Kialakulásában az erős szélviharok is közrejátszottak, amelyek a bazaltot alátámasztó pannóniai rétegeket - így a könnyen lepusztuló homokot is - kifújták. A bazaltutcában számos üreg, nyílás, barlangszerű hasadék ismert, mint pl. a Vadlány-lik. Turistajelzések is keresztezik tanösvényt, fehér alapon fekete madár jelzéssel. Megállóhelyein (10 db) a térség földtani, növénytani, állattani értékeinek ismertetése mellett, négylábú vadak nyomolvasására is A Kis-Balaton A Keszthely-öböllel szerves biológiai kapcsolatban él a Kis-Balaton, a Balatontól délnyugatra fekvő, természeti és kulturális értékekben gazdag tájegység, amelynek jelentős része védettséget élvez. A terület a Zala folyó torkolatvidéke, amely mindig mocsaras, jelentősen ingadozó vízszintjéről nevezetes vidék volt. A 19. századig a Kis-Balaton tava egységet képezett a Balatonnal, a vízfelület komoly szerepet játszott abban, hogy a Zala lerakja hordalékát és szervesanyag-tartalmát, mielőtt a Balatonba ömlik. Az értékek őrzése a 70- es években erősödött fel, a területen védőgát és átemelőrendszer valósult meg. A Zala vize ma már a tervezett megtanítanak bennünket. Csodálatos, egyedi látnivalót kínálnak a Kovácsi-hegy nyugati peremén az egy kilométer hosszú bazaltfolyosó 5-15 méter magas oszlopai, a barlangok és különböző üregek érdekes morfológiai képződményei. Az 1999 májusában megnyílt természetvédelmi tanösvény érint minden fontos természeti értéket és bemutatja a térség növény- és állatvilágát. módon kanyarog. A Kis-Balaton olyan jelentős élővilággal rendelkezik, hogy a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, főként a vízimadarak élőhelyéről született ramsari egyezmény hatálya alatt áll. 10

11 Zala hét csodája - Díjazott természeti és épített csodák Azáleás völgy /Zalaegerszeg, Alsóerdő/ ból, mintegy 3000 db havasszépéből alakították ki a hangulatos völgyet. A táj itt május elején a legszebb, mert akkor virágzik legnagyobb tömegben ez a gyönyörű növény. A koraiak már áprilisban-, a legutolsók május végén, június elején bontják szirmaikat. A sárga Kaukázusi fajtából van a legtöbb- ez az illatos - de látható fehér, lila, valamint a pirosnak számtalan változata. Különösen a reggeli és esti órákban érezni illatukat. A völgy hangulatát kiemeli a szélén magasodó duglász, ezüst, mamut és jegenyefenyők zöld fala. Szigorúan védett növények is találhatóak a völgyben, mint a turbánliliom, a farkasboroszlán, a pirítógyökér, a kárpáti sáfrány, a ciklámen, a zalai bükköny vagy a farkasölő sisakvirág. Az Alsóerdei 220 ha-os parkerdő legszebb része az Azáleás völgy. A hűvös párás levegőjű, savanyú talajú 2 hektár területű völgybe, Rhododendron (havasszépe) cserjét telepítettek a Zalaerdő dolgozói, 1973-tól. 15 fajtá- Becsehely-Pola műemlék templom Az 1700-as évek első felében állították helyre, hajóját bővítették, régi tornyát elbontották. A század végén a barokk jegyében teljesítették ki, tornya is ebből az időből származik. Az 1960-as években sekrestyével toldották, ben restaurálták. Félköríves, csúcsos diadalívű, a hajónál keskenyebb és alacsonyabb szentélye kelet felé néz. Délről nyílik az eredeti, román stílusú kapu, homlokzati tornya két sisakkal fedett. Az utóbbi években a gyönyörű műemlék környezetében jelentős civil összefogást alakítottak ki a lelki, a természeti és az épített környezet gondozására. A 13. század második felében épült, román stílusban, első írásos említése ból való. A törökkel való viaskodások nem kímélték, megrongálódott, elhanyagolták. 11

12 Zala hét csodája - Díjazott épített csodák Az Egervári várkastély Egerváron, amely nevét a mocsaras területen növő égerfákról kaphatta, először a tatárjárás után épült vár, vélhetőleg fából, s az 1300-as évek első felében elpusztult. Ugyanitt 1476 után Egervári László emeltetett várat, ami a Nádasdyak építkezései nyomán ban nyerte el a mait idéző négy oldalról zárt, olasz rendszerű, négy sarokbástyás küllemét ben a török felgyújtotta, majd 1712 körül Széchenyi Zsigmond kastéllyá alakította át. Ekkor épült az árkádos folyosó, s valószínűleg a második szint is. Új tetőt az 1754-es tűzvész után kapott, ekkor kerültek a saroktornyokra az S, P, Q, R betűt formázó szélkakasok is. Majd sokáig csak a romlás vendégeskedett a vaskos falak között. Az első műemléki helyreállítás 1960 és 1965 között zajlott, külseje reneszánsz, árkádos udvara barokk jegyeket mutat. A legújabb időkben nyári színház lelt otthonra benne. Festetics-kastély, Keszthely és 1888 között, Festetics (II.) Tasziló idejében nyerte el. Parkja természetvédelmi terület. A kastélyparkban található a pálmaház és a hintókiállításnak helyet adó korábbi kocsiház, a park hátsó kijáratával szemben pedig a vadászati kiállítást és a történelmi modellvasút kiállítást befogadó új épület. A ma Helikon Kastélymúzeum néven, múzeumként és rendezvény-központként működő keszthelyi Festeticskastély Magyarország harmadik legnagyobb, ugyanakkor leglátogatottabb kastélya. Építését Festetics Kristóf kezdte el 1745-ben. Mai formáját 1883 A kastély legnagyobb értéke Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára. A kastélyban 18 termet magába foglaló enteriőr-kiállítás eredeti vagy korhűen rekonstruált belső terei a század főúri életformáját mutatják be. A hintókiállítás fő anyaga a főúri életformához kapcsolódó századi kocsi, hintó és lovas szán gyűjteménye. A vadászati kiállítás több mint 200 vadfaj trófeáinak ad helyet. Az épület tetőterében Európa egyik legnagyobb történelmi modellvasút kiállítása látható. A pálmaház egzotikus növényeivel a főúri életmód részét képező orangerie-k és trópusi növényházak hagyományát idézi. 12

13 Zala hét csodája - Díjazott épített csodák Kallósdi kerektemplom Őseink a vadregényes környezetben lévő kerektemplomot 1260 táján kezdték építeni. A gótikus részformákat tartalmazó, román stílusú körtemplom belsejében hat csúcsíves fülke található, falában keskeny lépcsőn lehet feljutni a fából készült karzatra. Kupolája harang alakú. A török időkben a körülötte lévő falu elnéptelenedett a templomot a pusztítástól az erdő megvédte. A török veszély után a falusiak kitisztították a környékét és újra használatba vették. A mai időkben templomként, esküvői helyszínként, koncertteremként is használják. A templom iránt az - eddig sem elhanyagolható - érdeklődés tovább fokozódott átvétele óta. Mind többen és többen jönnek egyedileg, csoportosan meglátogatni a falut, hosszabb, rövidebb időt töltve a településen. Szétnéznek, megpihennek, részt vesznek a kulturális rendezvényeken. Mindenkinek azonos véleménye van arról, hogy a Zala megye 7 épített csodája kezdeményezés felhívta megyénk ismert és kevésbé ismert nevezetességeire a figyelmet, ezen értékek megőrzése szempontjából nagyon hasznos kezdeményezésnek tartják. Göcseji Falumúzeum és Finnugor Néprajzi Park Az országban első, 1968-ban megnyílt szabadtéri néprajzi múzeum a Zala folyó holtága mellett álló Henczvízimalom köré települt. A göcseji népi építészet és lakókultúra emlékeit mutatja be, a század fordulóját tükröző enteriőrökkel és településképpel. Külön értéke az 1870-es években elpusztult zalacsébi fatemplom rekonstrukciója. A teljesen még el nem készült Finnugor Néprajzi Park a finnugor nyelvrokonságunkból egy-egy vogul, osztják és mari portát, valamint egy tradicionális finn cselédházat mutat be. Az együtteshez foglalkoztató ház tartozik, amely múzeumpedagógiai foglalkozások és egyéb rendezvények megtartására nyújt lehetőséget. A rendezvények a Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához kapcsolódó munkakezdet, a húsvét, a Szent György napi fazekasünnep, a búcsú, az új kenyér ünnepe, a szüret vagy éppen Szent Márton napi szokásokat mutatják be. 13

14 Zala hét csodája - Díjazott épített csodák A nemesnépi szoknyás harangláb község legfőbb nevezetessége a szoknyás harangláb mára szinte Göcsej néprajzi jelképévé vált, ábrázolása sok helyről köszön rá a hozzánk érkező idegenre. Az 1793-ban emelt nemesnépi fazsindelyes, szoknyás (református) harangláb azonban nem csak megyénk büszkesége, sokak szerint egész Nyugat-Magyarországon nem akad nagyobb és szebb. A népi építészet eme több mint kétszáz éves remeke 1937 óta áll országos műemléki védelem alatt, s az 1930-as években Zalaegerszegen is felépítették a másolatát. Nemesnép község Zala megye nyugati sarkában, az Őrség tájegység déli részén fekszik. A települést a Szentgyörgyvölgyi patak osztja ketté. A település határában római korból származó halomsírokat tártak fel. A A zalaszántói Béke Sztúpa A Bop Jon (Jin Soo Lee) dél-koreai buddhista szerzetes vallási lelkesültségének köszönhetően megépített Béke Sztúpa, Zalaszántó mellett, a 316 méter magas Kovácsi-hegyen áll, kilátással a Balatonra. Ez Európa legnagyobb sztúpája, 30 méter magas és 24 méter széles. Tibeti szerzetesek óriási segítséget és támogatást nyújtottak a megvalósításához. A Sztúpa (nem látogatható belső terében) Buddha tanításait és relikviáit tartalmazza. Az ugyancsak belül felállított élet fája 24 méter magas. A külső szoborfülkében látható, drágakővel ékesített, lángtrónon ülő Buddha szobrot Dél-Koreában készítették. A Sztúpa környezetét, az emberi jogok parkjának is nevezik. Tenzin Gyatso, Őszentsége, a 14. Dalai Láma, szentelte meg június 17-én. A napsütésben vakítóan fehér, európai szemnek szokatlan építmény a Balaton felvidék egyik leggyakrabban felkeresett látványossága. 14

15 A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A kerekasztalt 2005-ben hoztuk létre, a civil szféra, az önkormányzati és a forprofit szektor közti térségi együttműködések színtereként. Missziónknak tekintjük, hogy szociális területen magas színvonalú szolgáltatások nyújtásával járulunk hozzá a szegénység és társadalmi kirekesztés problémájának megoldásához. Jótékonysági rendezvényekkel, akciókkal segítjük a katasztrófák, vagy más okok miatt rászoruló emberek életét. Küldetésünknek valljuk a civil aktivitás és értékteremtés, valamint a szektor társadalmi szerepvállalásának fejlesztését. Ezt kívánjuk elérni a civil szektor folyamatos jelenlétének szervezésével, a társadalomfejlesztési projektek generálásával és azok végrehajtásával. A nonprofit szolgáltatási kötelezettségek ellátásán túl fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség elterjesztését, társadalmi elismertségének és elfogadottságának erősítését. Az említettekhez elkerülhetetlenül fontos a szektorok közti együttműködés kialakítása. - jótékonysági gyermektáborok létrehozása és működtetése,- a természeti katasztrófa sújtotta területen élők segítése (elsősorban hazánkban),- civil közösségi (pl. egyházi), épületek öszszefogással történő felújításának segítése,- természeti és épített értékeink (pl. muzeális értékű vasúti járművek) rehabilitálása, megóvása, fejlesztése,- környezetvédelmi és környezetépítő feladatok szervezése és megoldása,- forráshiányos civil szervezetek támogatása,- nonprofit, üzletviteli tanácsadás,- Önkéntes Pont működtetése,- foglalkoztatási, oktatási, felzárkóztatási programok menedzselése. Civil irodánk két tematikus hír, és nonprofit szolgáltató internetes portált működtet. 1. Online Dél-Zala - regionális nonprofit szolgáltató hírportál: portal.civiliroda.eu/ 2. Regionális ifjúsági és sport hír és szolgáltató portál: index.php Eddigi sikeres projektjeink voltak (a teljesség igénye nélkül): - A Látóhegyi kápolna közösségi összefogással történő rehabilitációja,- A nagykanizsai Vasúttörténeti Park rehabilitációja,- Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor,- Szeretem Kanizsát mozgalom,- Köszönet Napja,- Társadalmi Felelősségvállalási Konferencia,- Fogadd örökbe Nagykanizsa természeti értékeit mozgalom. Más civil közösségekkel szoros együttműködéssel megjelentetett eddigi kiadványaink: Szeretem Kanizsát,- Civil Szívvel Dél-Zalában,- Alig-Vár Jótékonysági Gyermektábor, Ifjú szívvel Dél-Zalában. Nagykanizsán nonprofit szolgáltató irodát működtetünk önerőből, 3 fővel, napi 8 órai nyitva tartással a Halis István Könyvtárban. Irodánk 2010-ben Önkéntes Pont státuszt kapott. Rendezvényeihez alkalmanként fő (vagy ennél is nagyobb számú) önkéntes csatlakozik, akik éves szinten 5-6 ezer munkaórát teljesítenek. A szolgáltatásainkkal, programjainkkal elért célcsoport létszáma ezer fő évente. A Nonprofit Szolgáltató Központunk tevékenységi körébe tartozik: - Karitatív kampányok, akciók szervezése, A Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület elnöksége (2012) 15

16 Kiadja: Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsa, Kálvin tér 5. Telefon: / Fax: / Web: Felelős kiadó: Budavölgyi Kálmán Példányszám: db Támogatja: Vidékfejlesztési Minisztérium, Zöld Forrás, pályázati azonosító: PTKF/1388/2012 A kiadványt fotóival segítette a Zalai Hírlap Archívuma Terjesztés a civil hálózatokon keresztül, ingyenesen.

AJÁNLÁS SZERETNI A RÉGIT ÉS AKARNI AZ ÚJAT

AJÁNLÁS SZERETNI A RÉGIT ÉS AKARNI AZ ÚJAT 1 Mint az olvasók elõtt is ismert, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület kezdeményezésével, a Zalai Hírlap AJÁNLÁS szerkesztõsége, a Zala Megyei Önkormányzat, a Kanizsa Televízió és más városi televíziók

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

Balaton-felvidéki Kultúrtáj - a világörökségi cím elérésének fenntartható lehetőségei

Balaton-felvidéki Kultúrtáj - a világörökségi cím elérésének fenntartható lehetőségei Balaton-felvidéki Kultúrtáj - a világörökségi cím elérésének fenntartható lehetőségei Sándor Péter A Balaton Világörökségéért Alapítvány Veszprém, 2018. november 13. Áttekintés A Világörökség fogalma,

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;

Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi

Részletesebben

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme Magyar Tájdíj: Eredmények és feladatok Az Európa Tanács Táj Díjára történő felterjesztésre kiírt nemzeti szintű pályázatok győztes programjainak bemutatása Viszló Levente, vezérigazgató, Pro Vértes Természetvédelmi

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.01.06 szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.01.06. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 605

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. Vásárosnamény Elhelyezkedése Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén,a Nyírség és a Bereg határán elhelyezkedő település a Kraszna tiszai torkolatánál található. A,,Bereg kapuja -ként ismert vendégszerető

Részletesebben

Világörökségek a föld mélyében

Világörökségek a föld mélyében Az Aggteleki-karszt barlangjainak bemutatása nemzetközi összehasonlításban avagy Világörökségek a föld mélyében Magyar Nemzeti Parkok Hete Bódvaszilas 2012.06.15 Egri Csaba VM A Világörökséggé nyilvánított

Részletesebben

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu) PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.

Részletesebben

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain

Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának 1906. évi képe Pörge Gergely rajzain A Bódva-parti Szalonna község református templomának mai szentélye eredetileg kerek templomocskaként épült, feltehetőleg

Részletesebben

"Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a

Wetland-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a VIZES ÉLŐHELYEK "Wetland"-nek, azaz vizes élőhelynek nevezzük azokat a területeket, ahol a természeti környezet és az ahhoz tartozó növény- és állatvilág számára a víz az elsődleges meghatározó tényező.

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Kockásliliom a művészetben

Kockásliliom a művészetben Kockásliliom a művészetben 2009 óta foglalkozok a kockásliliomokkal és élőhelyükkel. Megfogott a növény szépsége, eleganciája. valószínűleg nem csak velem történt meg ez, hiszen amióta világ a világ, az

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól

Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól Balaton-felvidéki Kultúrtáj világörökségi várományos helyszín aktuális feladatairól Sándor Péter A Balaton Világörökségéért Alapítvány Siófok, 2015. szeptember 18. Áttekintés Előzmények Világörökségi törvény

Részletesebben

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök

ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰEMLÉKVÉDELEM. Erdősmecske. Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök MŰEMLÉKVÉDELEM Erdősmecske Készítette: dr. Tihanyi Csaba Okleveles műemlékvédelmi szakmérnök 12 11 93/2 93/3 9 8 7 16 15 1 2 27 31 31/2 6 30 3 39 40 4 89 90 91 98 51 50 49 48 47 95 81 182 46 99 45 96 97

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra

Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA

TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA TÖMÖRD A CSEPREGI KISTÉRSÉG ÉKSZERDOBOZKÁJA Tartalomjegyzék Hol található Tömörd? 3. oldal Információk... 4. oldal Története 5. oldal Nevezetességek... 6. oldal Szent Ilona-templom. 7. oldal Charnel-kastély

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu

Részletesebben

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2002. ( VI. 17.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 Módosította: 11/2008. (XII.08.) ÖK rendelet. Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Kisbetyárok a Bakonyban

Kisbetyárok a Bakonyban Az erdő a világ egyetlen olyan könyvtára, mely akkor is tudáshoz juttat, ha csendben és nyitott szemmel sétálsz benne. /Madas László erdőmérnök/ 1. oldal (összes: 5) Az erdő rovaraival ismerkedünk Az erdei

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

2016. december hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye

2016. december hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye 1. 08.30-10.00 Zalaegerszeg, Zrínyi u. 97. 10.30-11.40 Sárhida, Kossuth u. 2. 13.15-14.45 Zalaegerszeg, Balatoni út 4. 15.05-16.45

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású

Részletesebben

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 2014/12. szám Kedves Klaszter Tagok! Továbbra is korlátozott a pályázati lehetőségek száma, de a friss lehetőségekről folyamatosan tájékoztatjuk Önöket. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy

Részletesebben

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:...

3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232. Versenyző iskola neve:.. ... Csapattagok:... Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el.

Makói útikalauz. és a város lógója. Makó város Csongrád megyében a Maros jobb partján, a román határ közelében helyezkedik el. Makói útikalauz Kora tavasszal vitt errefelé utunk. Én nagyon kíváncsi voltam, mert mindig azt hallottam a várossal kapcsolatban: makói hagyma. Így aztán utánanéztem jó előre a településnek, olvastam róla,

Részletesebben

A kezdeményezések régiója

A kezdeményezések régiója A kezdeményezések régiója 1 2 Köszöntő A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 12 éve látja el a hazai és uniós fejlesztésekhez, pályázatokhoz kapcsolódó feladatokat. Az elmúlt években tett erőfeszítéseink

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK

ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XV. 12. Zala megyei terület- és településrendezési tervek XX. század második fele Raktári egység száma, neve, terjedelme: 114 doboz =

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:

A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap: A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben

Részletesebben

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.

Részletesebben

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban

Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturizmus és zöld partnerség Magyarországon és a közép-dunántúli régióban Ökoturisztikai és természetvédelmi konferencia Magyar Nemzeti Parkok Hete, Tata, 2014. június 13. Ökoturizmus a Magyar Turizmus

Részletesebben

Éves Munkaterv 2014. HERNÁD-PUSZTAVACS ÁLTALÁNOS ISKOLA PUSZTAVACSI TAGINTÉZMÉNYE. Iskolai és Községi könyvtár. User

Éves Munkaterv 2014. HERNÁD-PUSZTAVACS ÁLTALÁNOS ISKOLA PUSZTAVACSI TAGINTÉZMÉNYE. Iskolai és Községi könyvtár. User HERNÁD-PUSZTAVACS ÁLTALÁNOS ISKOLA PUSZTAVACSI TAGINTÉZMÉNYE Éves Munkaterv Iskolai és Községi könyvtár User 2014. 2378 P U S Z T A V A C S B É K E T É R 5. Pusztavacs községi könyvtárának éves munkaterve

Részletesebben

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló Tartalomjegyzék: Technikai adatok 2 A program eredményessége, szakmai hatásai 3 Részletes Program 4-6 Fotóalbum 7-16 Sajtómegjelenések 17-22 Kreatív anyagok 23-24

Részletesebben

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV

UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Szám: 523-2/2016. UGOD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Települési Értéktár Bizottsága Ugod, Kossuth Lajos u. 32. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ugod Község Önkormányzatának Települési Értéktár Bizottsága 2016. december

Részletesebben

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a

1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához. Javaslat a 1. melléklet az Ugod Község Települési Értéktár Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzatához UGOD KÖZSÉG POLGÁRMESTERE RÉSZÉRE! Javaslat a Szárhegyi kilátó hely- és erdőismereti tanösvény [nemzeti

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18.

Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18. Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kis-Balaton Beszámoló Vízépítı Kör, 2010. március 18. 1 Tartalom: 1. Program 2. Kis-Balaton története 3. Hídvégi tó 4. Fenéki tó 5. Elért eredmények Ábrajegyzék,

Részletesebben

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy

Részletesebben

A Duna mente örökségi potenciálja

A Duna mente örökségi potenciálja A Duna mente örökségi potenciálja az EuroVelo 6 kerékpárút a Duna mentén (Rajka Budapest) régészeti szempontból Jövőkép a Duna mentén, Rajka Budapest workshop 2014. május 30. Újlaki Zsuzsánna főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0537 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze LUXUS INGATLAN ELADÓ FIRENZE KÖZELÉBEN

Részletesebben

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben?

3. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva melyik somogyi városba látogatott Bertók László költő 2014-ben? 4. forduló Kedves Gyerekek! Ebben a fordulóban megyénk közelmúltjából kaptok kérdéseket, melyeket Dr. Sipos Csaba, a megyei könyvtár helytörténeti kutatója állított össze. Böngésszetek az interneten, illetve

Részletesebben

(GK) (GK) (GK) (GK) (GK)

(GK) (GK) (GK) (GK) (GK) 2017. január hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye 08.30-10.00 Pacsa, Csányi út 41. (GK) 10.30-11.45 75-ös főút 16+680 kmsz (GK) 13.15-14.45 75-ös főút 29+600

Részletesebben

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik

Részletesebben

Moszkva látványosságai

Moszkva látványosságai Moszkva látványosságai Vörös Tér Kreml Vaszilij Blazsennij székesegyház Gum áruház Moszkvai metró Arbat Moszkvai Állami Egyetem Tretyakov Képtár/ Galéria Lenin Mauzóleum Kolomenszkoje Fegyvertár Állami

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 3. FELADAT TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TOTÓ. Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TOTÓ (PINCEHELY)

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 3. FELADAT TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TOTÓ. Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TOTÓ (PINCEHELY) KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 3. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely (PINCEHELY) PINCEHELY 1. Az alábbiak közül mely szimbólumok találhatók meg Pincehely címerében? A) szőlő, folyó

Részletesebben

A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a

A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2016. január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Bence-hegyi kilátóteraszt és környékét A döntés

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

Csopak épített környezetének értékkatasztere

Csopak épített környezetének értékkatasztere HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton

Részletesebben

Marosvásárhely Segesvár

Marosvásárhely Segesvár 1 MAROS MEGYE Maros megye Közép-Románia északi részén fekszik, felülete 6.696 km² (az ország összfelületének 2,8%-át teszi ki). Lakossága 584.089 fős, ebből 309.192 városokban él. A Kárpát-medencében elterülő

Részletesebben

TURISZTIKAI BESZÁMOLÓ HELIKON KASTÉLYMÚZEUM KESZTHELY

TURISZTIKAI BESZÁMOLÓ HELIKON KASTÉLYMÚZEUM KESZTHELY 10. sz. melléklet TURISZTIKAI BESZÁMOLÓ HELIKON KASTÉLYMÚZEUM KESZTHELY A Helikon Nonprofit Kft. a 2007-2013-as fejlesztési ciklusban 14 pályázat keretében összesen 2.774.461.942 Ft értékű fejlesztést

Részletesebben

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma

Lombkorona tanösvény - Pannonhalma 1. oldal (összes: 6) A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 2. oldal (összes: 6) saját kivitelezésében elkészült Lombkorona tanösvénye olyan hihetetlenül népszerű kirándulóhely lett, amire még a legmerészebb álmunkban

Részletesebben

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK

LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK LÉLEKEMELŐ KÖRNYEZET IMPOZÁNS KIÁLLÍTÁSOK Önt is várjuk a ciszterci szellemiség magyarországi központjába! Amennyiben lelkesedik a középkori szellemiséggel átitatott, megjelenésében mégis barokk művészettörténeti

Részletesebben

Magad uram, ha szolgád nincs

Magad uram, ha szolgád nincs Magad uram, ha szolgád nincs Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület 1998-2015 2015.02.05. Szigetvár és térsége 45 kistelepülés 1 város 26.000 lakos Halmozottan hátrányos helyzet Nincs bejegyzett művelődési

Részletesebben

Vadludak és vízimadarak Tatán

Vadludak és vízimadarak Tatán Tata kincsei Tata a Vizek Városa Tata, 2012. április 13. Vadludak és vízimadarak Tatán Musicz László, elnök Magyar Madártani Egyesület Komárom-Esztergom megyei Csoport Tatai Öreg-tó 1977-ben megyei jelentőségű

Részletesebben

A JAVASLATTEVŐ ADATAI:

A JAVASLATTEVŐ ADATAI: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI: 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény /szervezet/vállalkozás) neve: Alsóörs Helyi Értéktár Bizottság 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.05.12. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.05.12. 8.10 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os HUF oda 420 vissza pedig 235; Összesen: 655

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete Vidéki örökség megőrzése 138/2008. (X.18.) FVM rendelete A támogatás célja A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1143 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Valdinievole Luxusvilla Valdinievoleban LEIRÁS E csodás

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által 2015. évben nyújtott támogatások személy/szervezet célja 1 és Környéke Kistérségi Többcélú Társulás 82 638 Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, házisegítségnyújtás 2 Z.M.Rendőrfőkapitányság 800 3 4 Északnyugat Magyarországi Közlekedési

Részletesebben

Pályázati figyelő 2014. augusztus

Pályázati figyelő 2014. augusztus Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok kapcsolódó 1 ot Budapest Főváros Közgyűlése Műemléki Keret 2014 A főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukciójára. A pályázat keretében

Részletesebben

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke Előszállás 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke 1. fejezet Helyi területi védelem alatt álló területek elnevezése és lehatárolása

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 21046 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Pisa Pisai luxusvilla eladó LEIRÁS A csodás Pisa környéki

Részletesebben

Teljessé vált a Balaton története

Teljessé vált a Balaton története 2011 június 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az egykori fürdőruhadivattal, egy lángosos bódé és egy tipikus hétvégi ház kialakításával a balatoni fürdőkultúra,

Részletesebben

Dél-Toszkána június

Dél-Toszkána június Dél-Toszkána 2020. június Toszkána neve fogalommá vált az utazók körében. Legtöbbjük azonban a nyüzsgő északot ismeri, mely azonban nem hasonlítható a valódi toszkán életérzéshez. Ahol az idő megáll és

Részletesebben

Képeslapok a Dunáról

Képeslapok a Dunáról Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis

Részletesebben

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET 1. Húzz nyilakat a megfelelő helyre és a térkép mellett számmal jelöld az európai világörökség helyszínek nevét! Minden helyszínről találsz egy állítást, párosítsd össze! Olvasd le a helyszínek földrajzi

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1117 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Alessandria Csodás kastély eladó az olasz Alessandria

Részletesebben

Kedves Spiritusz Közösségek! Fogadjátok szerete el ezt a kis sta sz kai visszatekintőt a Spiritusz program média megjelenéseiről, visszhangjáról.

Kedves Spiritusz Közösségek! Fogadjátok szerete el ezt a kis sta sz kai visszatekintőt a Spiritusz program média megjelenéseiről, visszhangjáról. Kedves Spiritusz Közösségek! Fogadjátok szerete el ezt a kis sta sz kai visszatekintőt a Spiritusz program média megjelenéseiről, visszhangjáról. A Zala és Vas megyei online és nyomtato megyei lapoknak,

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. május 7-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-i ülésére Tárgy: Zirci Országzászló Alapítvány elvi támogatási kérelme a Zirc, I. András tér, 431 hrsz-ú ingatlanon a letűnt

Részletesebben

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020)

GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) GÁRDONY Város Települési Környezetvédelmi Programja (2015-2020) 1 TARTALOMJEGYZÉK 1 BEVEZETÉS... 5 1.1 A feladat meghatározása... 6 1.2 SZAKMAI ÉS MÓDSZERTANI KERETEK... 7 1.2.2. A környezeti problémákkal

Részletesebben

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok

2018. július 22. EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok PANNONIA REFORMATA MÚZEUM 2018. július 22. EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok BEMUTATKOZÁS A gyönyörű, késő barokk-copf stílusban épült,

Részletesebben

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE A BALATON ÉS KÖRNYÉKE A TÓ ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A Balaton elhelyezkedése A Balaton az őrbıl Lóczy Lajos, a magyar tenger legodaadóbb kutatója A Balaton általános jellemzıi A Balaton a múltban, a legnagyobb

Részletesebben

HÉT VEZÉR IFJÚSÁGI ÉS TURISTASZÁLLÓ GELSE

HÉT VEZÉR IFJÚSÁGI ÉS TURISTASZÁLLÓ GELSE HÉT VEZÉR IFJÚSÁGI ÉS TURISTASZÁLLÓ GELSE Gelse Zala megye egyik legszebb települése. A Nagykanizsa felől közeledő enyhén kanyargós úton - a Principális-csatornával párhuzamosan - érkezik abba a völgybe,

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0445 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána - Firenze KASTÉLY ELADÓ FIRENZÉBEN LEIRÁS A

Részletesebben

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye

2015. szeptember hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye szeptember hónapra tervezett sebességmérések Zala megye Mérés napja Mérés ideje Mérés helye 08.30-10.00 Pölöske, Petőfi út 177. 10.15-11.45 Pacsa, Rajki út 13. 13.15-14.45 Misefa, Ország út 11. 15.00-16.30

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Újfehértó Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Előadók: Gonda-Magyar Andrea és Labbancz András Újfehértó, 2017. június 6. Bevezető Lakókörnyezetünk színvonala

Részletesebben