Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
|
|
- Diána Bakos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének november 29-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes László polgármester, Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő, Határné Bottyán Erika képviselő, Lukács Istvánné alpolgármester, Puskásné Halál Ágnes képviselő, Tóth Péter képviselő, Dr. Molnár Henriett képviselő. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül: Berkeczné Csák Andrea igazgatási osztályvezető, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Mihályné Kovács Márta gazdálkodási ov.h., Csurka Zoltánné óvodavezető, Pöszmet Zsolt intézményvezető, Vighné Németh Ildikó intézményvezető h., Gyömbér Ferenc ügyvezető, Magyar Zita Puszta Ötös Egyesület titkára, Lahota Gyula Wash-Kings Kft képviselője. Gémes László polgármester üdvözölte a megjelenteket. Megállapította, hogy a képviselőtestület határozatképes. Jegyzőkönyv vezetésre felkérte Szarka Ferencnét. A jegyzőkönyv hitelesítésére Lukács Istvánné és Dr. Molnár Henriett képviselőket javasolta. Kérte, hogy aki a jegyzőkönyv-hitelesítők személyével egyetért, kézfeltartással jelezze. 120/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítők kijelölése Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen ülés jegyzőkönyvének hitelesítésével Lukács Istvánné és Dr. Molnár Henriett képviselőket bízta meg.
2 2 Gémes László polgármester ismertette a meghívó szerinti napirendi pontokat (1. sz. melléklet). Kérte, aki egyetért a napirendi pontokkal, kézfeltartással jelezze. 121/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Napirend elfogadása. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadta el: NAPIRENDI PONTOK: 1./ évi belső ellenőrzési terv elfogadása 2./ Megbízási szerződés jóváhagyása a évi belső ellenőrzési feladatok ellátására 3./ A szolgáltatási és egyéb díjak felülvizsgálata 4./ Beszámoló a Puszta Ötös Egyesület tevékenységéről 5./ Bérleti szerződés autómosó létesítésére 6./ Intézményvezetői pályázat véleményezése 1. NAPIRENDI PONT ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV ELFOGADÁSA Gémes László polgármester megkérdezte a képviselőket, hogy kérdésük, véleményük van-e az előterjesztéssel kapcsolatban? (2. sz. melléklet) Megkérdezte a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság elnökét a bizottság döntéséről. Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy a bizottság egyhangúlag támogatja a évi belső ellenőrzési terv elfogadását. Gémes László polgármester megkérte a képviselőket, ha elfogadják a évi belső ellenőrzési tervet, kézfeltartással jelezzék. 122/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: évi belső ellenőrzési terv elfogadása
3 3 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete Szegvár Nagyközségi Önkormányzat évi belső ellenőrzési tervét megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 119. (5) bekezdése és a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 32. (4) bekezdése alapján Szegvár Nagyközségi Önkormányzat évi ellenőrzési tervét - jelen határozat mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. Felelős: Határidő: Berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott ig. oszt. vez. azonnal A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott ig. oszt. vez., Márton Rozália, gazdálkodási osztályvezető, Gajdán Lejla egyéni vállalkozó, okleveles pénzügyi revizor (6763 Szatymaz, Kossuth u. 79/B) 2. NAPIRENDI PONT MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS JÓVÁHAGYÁSA A ÉVI BELSŐ ELLENŐRZÉSI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA Gémes László polgármester megkérdezte a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság véleményét az előterjesztéssel kapcsolatban. (3. sz. melléklet) Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy hosszú évek óta dolgozik a szolgáltató az önkormányzatnak, a bizottság továbbra is bizalmat szavaz neki. Gémes László polgármester kérte a képviselőket, ha egyetértenek a megbízási szerződés jóváhagyásával a évi belső ellenőrzési feladatok ellátására, kézfeltartással jelezzék. 123/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Megbízási szerződés jóváhagyása a évi belső ellenőrzési feladatok ellátására Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a évi belső ellenőrzési feladatok ellátására vonatkozó mellékelt megbízási szerződést és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. A Képviselő-testület felkéri a jegyzőt, hogy az önkormányzat évi költségvetésében a szükséges forrás biztosításáról gondoskodjon!
4 4 Felelős: Gémes László polgármester Határidő: december 31. A határozatot kapja: Gémes László polgármester,berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott ig.oszt.vez, Márton Rozália, gazdálkodási osztályvezető, Gajdán Lejla egyéni vállalkozó, okleveles pénzügyi revizor (6763 Szatymaz, Kossuth u. 79/B) 3. NAPIRENDI PONT SZOLGÁLTATÁSI ÉS EGYÉB DÍJAK FELÜLVIZSGÁLATA Gémes László polgármester megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése, véleménye az előterjesztéssel kapcsolatban? (4, sz. melléklet) Mivel a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság tárgyalta, megkérte a bizottság elnökökét, mondja el döntésüket. Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, a bizottság támogatja, hogy január 1- től változatlanok maradjanak a szolgáltatási és egyéb díjak. Gémes László polgármester kérte a képviselőket, ha egyetértenek a bizottság véleményével, kézfeltartással jelezzék. 124/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Szolgáltatási és egyéb díjak felülvizsgálata Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete dönt arról, hogy az alábbi díjak január 1-től változatlanok maradnak: - az önkormányzat tulajdonában lévő termőföldek, egyéb ingatlanok haszonbérleti, bérleti díja, - a művelődési ház terembérleti és kölcsönzési díja, - temetési helyek használati díja, - lakásbérleti díjak, - közterület-használati díjak, - a vásári és a piaci helyhasználatra vonatkozó díjak. Felelős: Gémes László polgármester Határidő: azonnal A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott ig.oszt.vez,. Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Pöszmet Zsolt intézményvezető SZEKMI, Gyömbér Ferenc ügyvezető (Szegvári Falufejlesztő NKft.), Fenyő Csaba ügyvezető (SZE-PA SZOLG Kft.)
5 5 Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy a bizottság egyet értett a Kurca-parti Óvoda munkahelyi vendéglátás, vendégebéd térítési díjainak enyhe fokú emelésével. Gémes László polgármester kérte a képviselőket, ha elfogadják a bizottság döntését, kézfeltartással jelezzék. 125/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: A Kurca-parti Óvoda munkahelyi vendéglátás, vendégebéd térítési díjai Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Kurca-parti Óvoda munkahelyi vendéglátás és vendégebéd térítési díjainak megállapítására vonatkozó előterjesztést és az alábbiak szerint döntött. Munkahelyi vendéglátás: Kurca-parti Óvodánál étkezők közalkalmazottak, köztisztviselők, az önkormányzat intézményeiből és a Polgármesteri Hivatalból nyugdíjba vonult közalkalmazottak és köztisztviselők, gyes-en lévők esetében ebéd (ebéd nyersanyag ára: ÁFA rezsiköltség (ÁFA-val) tízórai (óvoda) uzsonna (óvoda) Vendégétkezés: ebéd (ebéd nyersanyag ára: ÁFA rezsiköltség (ÁFA-val) 670,- Ft 343,- Ft 92,- Ft 235- Ft 90,- Ft 75,- Ft 780, - Ft 343,- Ft 92,- Ft 345,- Ft A Képviselő-testület felhatalmazta az óvoda vezetőjét, hogy a megállapított térítési díjakat január 1-től biztosított étkeztetésre alkalmazza. Felelős: Csurka Zoltánné óvodavezető A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Csurka Zoltánné óvodavezető, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető. Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy a Kurca-parti Óvoda szociális étkeztetés nyersanyag normáját 555,- forint bruttó áron a képviselő-testületnek elfogadásra javasolja. Gémes László polgármester kérte, aki ezzel egyetért, kézfeltartással jelezze.
6 6 126/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: A Kurca-parti Óvoda szociális étkeztetés nyersanyag normája Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Kurca-parti Óvodánál a szociális érkezőknek biztosított reggeli és ebéd nyersanyag normáját január 1. napjától az alábbiak szerint határozza meg: Bruttó ÁFA Nettó Reggeli Ebéd Teljes ellátás A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Csurka Zoltánné óvodavezető, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető. Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy a SZE-PA-SZOLG Kft-vel január 1-től, december 31-i kötendő iskolai étkeztetésre vonatkozó szerződés megkötését javasolják. A szerződésben szerepel a 30 napos felmondási határidő, ezért, ha az óvodai konyha elkészül, fel tudják mondani a szerződést. Gémes László polgármester kérte aki egyet ért az iskolai étkeztetés biztosítására vonatkozó szolgáltatási szerződés megkötésével, kézfeltartással jelezze. 127/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Az iskolai étkeztetés biztosítására vonatkozó szolgáltatási szerződés megkötése Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak étkeztetésére vonatkozó - a január 1-től december 31-ig terjedő időszakra szóló, a Sze-Pa Szolg Kft-vel (Várpalota, Erdődy P. T. u. 25.) megkötésre kerülő szolgáltatási szerződést jóváhagyja. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a szolgáltatási szerződés aláírására. Felelős: Gémes László polgármester Határidő: azonnal
7 7 A határozatot kapják: Gémes László polgármester, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Fenyő Csaba ügyvezető (SZE-PA SZOLG Kft.) Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy a bizottság szintén elfogadásra javasolta a gyermekjóléti alapellátásokról, a gyermekek pénzbeli és természetbeni juttatásairól szóló önkormányzati rendelet módosítását. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő megjegyezte, hogy a szolgáltatási szerződés 8. pontjában a dátum nem január 1., hanem január 1. Továbbá a rendelet 1. sz. melléklet 2. pontjánál összeadási hiba van, 386,- forint helyett 410, - forint. Gémes László polgármestere megköszönte az észrevételt, megkérte a képviselőket, ha egyetértenek a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság javaslatával, az észrevétel figyelembe vételével, kézfeltartással jelezzék. A képviselő-testület 7 igen szavazattal a következőket rendelte el. Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 14./2018. (XI.30.) önkormányzati rendelete a gyermekjóléti alapellátásokról, a gyermekek pénzbeli és természetbeni juttatásairól szóló 26/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelet módosításáról 4. NAPIRENDI PONT BESZÁMOLÓ A PUSZTA ÖTÖS EGYESÜLET TEVÉKENYSÉGÉRŐL Gémes László polgármester üdvözölte Magyar Zitát, az egyesület titkárát. Megkérdezte, van-e szóbeli kiegészítése az írott anyaghoz? (5. sz. melléklet) Magyar Zita a Puszta Ötös Egyesület titkára elmondta, hogy nincs kiegészíteni valója, a kérdésekre szívesen válaszol. Gémes László polgármester megkérdezte van-e valakinek kérdése? Mivel nem volt, kérte a képviselőket, ha elfogadják a beszámolót, kézfeltartással jelezzék. 128/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Beszámoló a Puszta Ötös Egyesület tevékenységéről
8 8 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadta a Puszta Ötös Egyesület beszámolóját, és megköszönte a munkájukat. 5. NAPIRENDI PONT BÉRLETI SZERZŐDÉS AUTÓMOSÓ LÉTSÍTÉSÉRE Gémes László polgármester elmondta, hogy két éve próbálkozik a vállalkozó a létesítmény megvalósításával. (6. sz. melléklet) Minden engedélyt beszereztek, de úgy gondolták, hogy nem valósítják meg a tervüket. Viszont van egy másik vállalkozás, aki átvenné az elkezdett beruházást. A régi vállalkozóval fel kell mondania, az új vállalkozóval megkell kötnie az önkormányzatnak a bérleti szerződést. A régi kondíciókkal, annyi változtatással, hogy határidő lesz kitűzve az autómosó megvalósítására. Hiszen az önkormányzat nem szeretne újabb két-három évet várni, hogy elinduljon valami. Az új cég jelezte, hogy minél hamarabb meg akarják valósítani a beruházást. Szóba került a augusztus 31-i időpont, és legkésőbb szeptember 1-el beindulna az autómosó. Ha a testület úgy dönt, hogy a bérleti szerződést megköti, a fenti határidő bele fog kerül. A cég képviseletében megjelent Lehota Gyula. Kérte, hogy néhány szóban mondja el a terveiket. Lehota Gyula üdvözölte a jelenlevőket. Elmondta, hogy családi vállalkozásban már üzemeltetnek autómosót Kiskunhalason. Ez a működő autómosó az ő referenciájuk. Ismerik a múltját a szegvári autómosó létesítésének. Nem áll szándékukban tovább késlekedni a mosó megvalósításában. Ha bizalmat szavaz nekik a testület, igyekeznek minél hamarabb tető alá hozni a beruházást. A kérdésekre szívesen válaszol. Gémes László polgármester megköszönte a tájékoztatást, felkérte a képviselőket tegyék fel kérdéseiket. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő megkérdezte hány állásos lesz az autómosó? Továbbá nagy gépjárművek mosására is lesz lehetőség? Lehota Gyula tájékoztatta, hogy két állásos lesz a mosó és nagy járművek mosására is alkalmas. Tóth Péter képviselő megkérdezte, hova épül konkrétan a mosó? Mivel vannak olyan feltételezések, hogy a szélmalom el lesz takarva, ha felépül. Gémes László polgármester elmondta, hogy nem a szélmalom elé fog épülni az autómosó. Az engedélyeket kiadó hatóság tisztában van az előírásokkal, hogy milyen távolságra épülhet műemléktől. A Kontra utcához közelebbi részre fog épülni, nem lesznek nagy épületek. A szélmalmot nem fogja eltakarni. A közművek le vannak kötve, úgy mint áram, gáz. A víz és szennyvíz bekötéssel nem lesz probléma, hiszen a telek sarkánál van mindkettő. Az augusztus 20-i ünnepség parkolási lehetősége csökkeni fog, de meg fogják oldani. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő megjegyezte, hogy a bérleti szerződés 2. pontjában november 30. napjától helyett november 30. a helyes. Továbbá a 8. pontban Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet szerepel, helyesen 3 A Takarékszövetkezet. Gémes László polgármester elmondta, hogy bizottsági ülésen ezeket megemlítették. Javításra fognak kerülni a téves adatok.
9 9 Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő elmondta, hogy bérleti szerződésen a tanúknak az aláírását is szerepeltetni kell. Gémes László polgármester megkérdezte a Pénzügyi, Gazdasági Bizottság véleményét. Puskásné Halál Ágnes bizottsági elnök elmondta, hogy az említett módosításokkal javasolják a bérleti szerződés elfogadását. Gémes László polgármester kérte a képviselőket, ha egyetértenek azzal, hogy az előző beruházóval kötött bérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntessék, kézfeltartással jelezzék. 129/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Bérleti szerződés megszüntetése Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a július 6. napján Szegvár Nagyközségi Önkormányzat és Concrete Building Kft. (1089 Budapest, Visi Imre u. 12., képviselő: Szabó Adám) között autómosó létesítésére a szegvári belterület 100 hrsz. alatt nyilvántartott, kivett közterület megnevezésű m2 területű ingatlanból 450 m2 nagyságú terület bérbevételére létrejött bérleti szerződés Concrete Building Kft. hozzájáruló nyilatkozatában foglaltak alapján november 29. napján közös megegyezéssel megszűnjön. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott igazgatási osztályvezető, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Concrete Building Kft Budapest, Visi Imre u. 12. Gémes László polgármester kérte, aki elfogadja, a bizottság javaslatát és egyetért azzal, hogy autómosó létesítése céljából a Wash Kings Kft-nek a szegvári 100 hrsz. alatti nyilvántartott kivett közterület megnevezésű m2 területű ingatlanból 450 m2 nagyságú területet bérbe adnak, valamint a polgármestert felhatalmazzák a bérleti szerződés aláírásával, az kézfeltartással jelezze. 130/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Bérleti szerződés autómosó létesítésére
10 10 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a szegvári 100 hrsz. alatti nyilvántartott kivett közterület megnevezésű m2 területű ingatlanból 450 m2 nagyságú területet bérbe adja a Wash-Kings Kft-nek (székhely: 6724 Szeged, Holló u. 10. fsz. 2., cégjegyzékszám: , képviseli Lehota Miklós ügyvezető) autómosó létesítése céljából a mellékelt bérleti szerződés aláírásával. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a bérleti szerződés aláírásával. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott igazgatási osztályvezető, Márton Rozália gazdálkodási osztályvezető, Wash-Kings Kft Szeged, Csaba u. 13. III. em NAPIRENDI PONT INTÉZMÉNYVEZETŐI PÁLYÁZAT VÉLEMÉNYEZÉSE Gémes László polgármester elmondta, hogy a képviselők ben megkapták a pályázatot. Kérte, akinek kérdése, illetve véleménye van, mondja el. Lukács Istvánné alpolgármester elmondta, hogy a vezetőváltás két hónapja történt. A jelenleg megbízott igazgató Vighné Németh Ildikó adta be pályázatát. Vezető helyettesi gyakorlata alkalmassá teszi az intézményvezetői feladatok ellátására. Fontosnak tartja, hogy a nevelőtestület egy csapatként dolgozzon. Személy szerint alkalmasnak tartja a feladatra. A két hónap alatt sok programot szerveztek, amelyeken gyerek, szülő és pedagógus együttesen vett részt. Gémes László polgármester elmondta, nagyon örül, hogy 10 év után helyi pedagógus pályázott. Megjegyezte, hogy az elmúlt másfél hónapban többet beszéltek az iskola ügyeiről, mint az utóbbi nyolc évben. Elmondta, hogy a központi iskola udvarán az aszfaltos focipályát felújítják. Az Új Iskolánál kézilabda pálya fog épülni, várhatóan még az idei évben. Úgy gondolja, hogy jó lesz, ha helyi vezető irányítja az iskolát. Az utóbbi időben a szülőktől sem hallott panaszt. Határné Bottyán Erika képviselő örül annak, hogy Vighné Németh Ildikó először is elvállalta a megbízott intézményvezetői posztot, továbbá, hogy beadta a pályázatát. Mivel védőnőként dolgozik, sok emberrel kapcsolatban van és tudja, hogy a szülők is örülnek a változásnak. Azt tapasztalta, hogy újra jó az iskolába bemenni. Gémes László polgármester rámutatott, hogy a szegvári problémákat egy szegvári sokkal jobban átlátja és megérti, mint egy külsős. Ez minden intézmény esetében így van. Támogatja Vighné Németh Ildikó pályázatát.
11 11 Vighné Németh Ildikó megbízott intézményvezető megköszönte a bizalmat. Elmondta, hogy igazgatói széket két év múlva mindenképpen megpályázta volna. Helyettesként is fontos volt számára, hogy helyben tartsák a gyerekeket. 51 tanítási napon vannak túl és körülbelül 58 program volt az iskolában. A társintézményekkel a kapcsolatuk folyamatos, rugalmas és gördülékeny. Megköszönte a polgármesternek, hogy bármit kért azt megkapta, ugyan ezt mondta el a hódmezővásárhelyi tankerültről is. Lukács Istvánné alpolgármester elmondta, hogy a szülők kifejezetten kérték, hogy Vighné Németh Ildikó legyen az igazgató. Gémes László polgármester megjegyezte, hogy kis településeknek ez a varázsa, helyben ismerjük egymást napi szinten. Megkérte a képviselőket, ha támogatják az intézményvezetői pályázatot, kézfeltartással jelezzék. 131/2018. (XI.29.) KT. Tárgy: Intézményvezetői pályázat véleményezése A köznevelésről szóló évi CXC. törvény 83. (4) bekezdése h.) pontja alapján a Szegvári Forray Máté Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetői (magasabb vezetői) beosztással kapcsolatosan alábbi döntését hozta meg. A képviselő-testület támogatja Vighné Németh Ildikó intézményvezetői kinevezését, az intézményvezetői megbízására tesz javaslatot. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről tájékoztassa a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ Igazgatóját. A határozatot kapja: Gémes László polgármester, Balázs József tankerületi igazgató Gémes László polgármester megkérdezte, van-e valakinek egyéb előterjesztése? Tóth Péter képviselő megkérdezte, hogy az utakat, amelyek az utóbbi időben épültek ki tervezte? A Tiszához vezető út nagyon szép, tükör sima, csak nagyon keskeny. Két személyautó nem fér el egymás mellett. Földdel van feltöltve a széle, esős időben felhordják a sarat az útra. Gémes László polgármester tájékoztatta, hogy a Tiszára vezető út a Közútkezelőé. Nem keskenyebb, mint a régi. Két szakaszra osztható az út, az egyik a Kastélytól a Deák tanyáig, a másik a Deák tanyától a gátig. Az első szakasz régen is aszfaltos volt, a második szakasz kővel volt felszórva. Régen is füves padka volt az út mellett. Az útalap adott volt. A mostani padka be fog füvesedni. A Réti-telepen lakók jelezték, hogy eltűnt a járda, ami a hídra vezetett. A Közutasok szerint ez egy szabálytalanul elhelyezett járda volt, mivel a híd nem gyaloghíd. A
12 12 járdával együtt készült el a híd. A többi út, amit építettek, úgy, mint Rozmaring, Hunyadi és az Újfaluban épült utak, mind önkormányzati tulajdonban vannak. Ezeknél nagy probléma nincs. A Jaksa és Damjanich utcákban az út tökéletes. Úgy néz ki, hogy lesz lehetőség a belterületi utak felújítására a Magyar Falu program keretében. A főutca felújítása jövő tavasszal kezdődik. Döbrőssyné dr. Seres Ilona képviselő megkérdezte, hogy a posta mellett kivágott fák helyére lesz-e ültetve valami? Gémes László polgármester szeretné, ha parkolók lennének kialakítva a posta mellett. A jövő évi közmunkaprogramban szerepelni fog az óvodával szemben a túloldalon parkolók kialakítása, a vasútállomásra vezető járda felújítása. Megnézik, hogy a posta melletti terület rendbetétele belefér-e? Puskásné Halál Ágnes képviselő szeretné, ha a lakosságot tájékoztatnák arról, hogy az egészségházzal és a katolikus körrel kapcsolatban mik a jövőbeli tervek. Gémes László polgármester az orvosi rendelővel kapcsolatban elmondta, hogy a Magyar Falu program keretében fognak pályázni a felújítására. Az egyik orvosi lakás felújítására pályázatot adtak be. A katolikus kör nyert pályázatot, felújítása folyamatban van. A templombelső rekonstrukciójára a plébánia fog pályázni, valamint a plébániai hivatal felújítására is. Ha nyer a pályázatuk, a Kft. segíteni fog a megvalósításban. A bérlakások felújítása, remélhetőleg a Magyar Falu program keretében meg fog valósulni. Megkérdezte, van-e még valakinek kérdése? Mivel nem volt, zárt ülést rendelt el. Kmf. Gémes László polgármester Berkeczné Csák Andrea jegyzői feladatok ellátásával megbízott igazgatási osztályvezető Lukács Istvánné Dr. Molnár Henriett képviselő, jkv. hitelesítő
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 25-én 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. november 23-án 13.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2016. január 6-án du. 17.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14-én 15.30 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes
Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 12-én de órakor tartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 12-én de. 10.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor Katalin képviselő
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. október 10-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 26-án 14:00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2015. november 26-án du. 16.30 órakor tartott nyílt üléséről.
19. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 163-19/2012. 19. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2012.11.12-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. június 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Jegyzőkönyv. Ajtainé Kondor Katalin képviselő Mihály Mária képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 28-án de. 10 00 órakor tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Ajtainé Kondor
Jegyzőkönyv. Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 9-én tartott üléséről. Jelen vannak: Varga Ferenc elnök Berta Sándor képviselő A jelenléti íven feltüntetett
Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.
Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 2-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Takács Attila alpolgármester
Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) Balogh Sándor, Szőke Zoltán képviselők.
JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 16-án Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendkívüli, nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. szeptember 20-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. február 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat
Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Nagyecseden, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, 2016. november 4-én az önkormányzati képviselő-testület r e n d k í v ü l i nyilvános üléséről Jelen voltak: Kovács Lajos,
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-27/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. május 25-én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2013. november 25-én (hétfő 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt
Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.
Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 373-1/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2014. január 30-án /csütörtökön/ 18.30 órai kezdettel megtartott
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK
TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS ÉS HUMÁN BIZOTTSÁGÁNAK 2015. AUGUSZTUS 18-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK a.) jegyzőkönyve b.) napirendje c) határozatai: 58-62. N
JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke
K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.
Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 7 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. 190/2012. (XII. 13.) KT. Tárgy: Jegyzőkönyv-hitelesítők kijelölése.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2012. december 13-án tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. október 29-én (szerda) 13:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről
Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. január 28-án 17,00 órai kezdettel
10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA
JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott
Jegyzőkönyv. Kérte, aki a jegyzőkönyv-hitelesítők személyével, valamint a tárgyalandó napirendi ponttal egyetért, kézfeltartással jelezze.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. május 31-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő
8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV
Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. november 25 -én (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati
PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK
Ikt.szám: 32-25/2016. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 486, 487, 488, 489, 490/2016. (XII. 5.) RENDELET SZÁM:
A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e
A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. augusztus 19-én (kedd) 8:30 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.
Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,
INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv Képviselő-testületi ülésről 2016. 06. 08. Jegyzőkönyvet készítette: Marosi Magdolna jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 338-21/2016. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi
JEGYZŐKÖNYV. Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 14-én 7.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozóterem
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. szeptember 13-án megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 106/2018.(IX.13.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs Száma: 271-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 9-én (hétfőn) 18 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ./565-23/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről
SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó
8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.
J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:
Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v
Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott
Jegyzőkönyv. Magyar Csilla polgármester napirendi pontokat az alábbiak szerint javasolta elfogadásra:
Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. július 30-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla polgármester
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.
Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen
11. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének
11. számú Jegyzőkönyv ének 2015. június 25-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2015. június 25-én megtartott üléséről Jelen vannak: Nagy Attila polgármester
JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.
Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének február 11-én órakor tartott ülésén.
TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-2/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2015. február 11-én 17.00 órakor tartott ülésén. Jelen vannak:, Patyi
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor
Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.
Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28. napján 17,00 órakor tartott
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 35/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül:
1 Jegyzőkönyv Készült A Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. február 15-én 14.00 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen voltak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének
13/2015. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. november 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kéményseprő-ipari közszolgáltatás
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről
NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. március 4 én megtartott ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. március
J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA
VII. Iktatószám: 278-4/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2018. február 28-án megtartott, nyílt,soros üléséről
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2015. június 9-én, de. 7.15 órakor tartott nyílt üléséről. Jelen
Jegyzőkönyv. A jelenléti íven feltüntetett meghívottak közül megjelent:
1 Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének, a Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében 2015. december 17-én du. 16.30 órakor tartott nyílt üléséről.
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 23. napján 17,00 órakor
Decs Nagyközség Képviselő-testülete
Decs Nagyközség Képviselő-testülete Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-18/2016. Készítette: Nemesné Boronkai
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének
JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.
JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. augusztus 22. napján 14:00 órai kezdettel az Ügyrendi Bizottság nyilvános ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető jegyzőkönyvvezető
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. július 10-én a Városháza emeleti ovális termében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli
JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com
BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 26/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
J e g y z ő k ö n y v
Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-8/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 29. napján 14,00 órakor
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/
Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2015. október 28 -án (szerda) 15:00 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati