J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés november 23-i üléséről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés november 23-i üléséről."

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Készült: a november 23-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre, Piroska Miklós, Rózsa Lajos, Sebestyén Ferenc, Sebestyén László, Szórád Róbert Mihály, Balogh Béla Tibor, Dr. Jernei Zoltán, Rózsa Endre, Serfőző István, Tokajiné Demecs Katalin, Soós Antalné Molnár Erzsébet, Soós Antal, Szecsei Attila és Szathmári Norbert a Közgyűlés tagjai. Dr. Csoór György, a Közgyűlés társadalmi megbízatású alelnöke, Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző, Dr. Kállai Mária kormánymegbízott, Tóth Tibor tű.ezredes, Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Varga Béla tű.alezredes, Mező Ferenc az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgató-helyettese, Varga Béla, az Észak- Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség csoportvezetője, Buzás László regionális igazgató, Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft Észak-Alföldi Régió, Kovács Károly igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt., Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos, Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, Horváth Béla, a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettes, a Megyei Önkormányzati Hivatal irodavezetői, közigazgatási szervek megyei vezetői, a sajtó képviselői, meghívottak. Kovács Sándor köszönti a Megyei Közgyűlés tagjait, a meghívott szervezetek képviselőit, a Közgyűlés valamennyi résztvevőjét. Köszönti Dr. Kállai Mária kormánymegbízott asszonyt, és egyben felkéri, hogy adjon tájékoztatást a járási hivatalok kialakításának aktuális helyzetéről. Dr. Kállai Mária szeretettel köszönti a Közgyűlés tagjait. Elmondja, hogy másfél hónapos munkája során nagyon sok szervezettel, munkatárssal, településsel dolgozott együtt. Mindenféleképpen szeretné megbecsülni az előző kormánymegbízott, Dr. Lengyel Györgyi által elvégzett munkát. A megyében mind a 78 településsel megállapodást kötöttek, amelyben pontosan rögzítésre kerültek azon szakemberek, akik a járási hivatalokban fognak tevékenykedni január 1-jétől. Valamint rögzítésre kerültek azok az infrastrukturális épületek, informatikai eszközök, amelyek biztosítékai lehetnek annak, hogy a településeken valóban még közelebb kerül az államigazgatási ügyintézés az állampolgárokhoz. A településvezetők segítségét megköszöni. A járások kialakítása egy fontos állomás a majdani egyablakos ügyintézéshez. Azzal, hogy 2013 végére kb hatáskört tud intézni az állampolgár úgy, hogy egy ügyintézővel kerül kapcsolatba. Ez óriási minőségi változást jelent. 9 járási hivatal működik 2013-tól, a megyében 15 kirendeltség fog felállni, 19 településen pedig ügysegéd. 35 településen minden héten a polgármesteri hivatalokban ügyfélfogadási időben államigazgatási ügyintézésre lesz lehetőség. Az elmúlt másfél hónapban 20 településen járt, illetve tájékoztatót tartott a megyei települések polgármestereinek, jegyzőinek. További jó munkát kíván a Közgyűlésnek, a Hivatalnak. Kovács Sándor megköszöni kormánymegbízott asszony tájékoztatóját, Közgyűlésen való részvételét. Úgy látja, hogy a Megyei Kormányhivatalnak és a Megyei Önkormányzatnak zökkenőmentes az együttműködése, ez a humánus és jó hozzáállásnak köszönhető.

2 2 A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a Megyei Közgyűlés tagjai határozatképes számban jelen vannak. A munka törvényes feltételei biztosítottak, a Közgyűlés ülését megnyitja. Kovács Sándor indítványozza, hogy a Közgyűlés vegye fel második napirendi pontként a Ferencz Sped Kft Vegyeskereskedés és Tüzép létesítése tárgyú támogatási szerződésről szóló előterjesztést, mely a Közgyűlési tagoknak megküldésre került. Továbbá javasolja, hogy 11. napirendként tárgyalja meg a Közgyűlés az ülés előtt kiosztott megyei főjegyző helyettesítési tevékenységéhez történő hozzájárulásról szóló előterjesztést. A Közgyűlés a módosított napirendi javaslatot 20 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja. A napirendi pontok tárgyalását megelőzően: Szecsei Attila tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottságok megalakultak, ezen bizottságok javaslatai alapján kerülnek kormányrendeletben meghatározásra a fenntartók számára a képzési irányok, a kapcsolódó beiskolázási arányok, illetve a megye szakképzési koncepciójának elkészítése is a feladatuk. Két ülés már lezajlott, az elkövetkezendőkben írásban fogja tájékoztatni a Közgyűlést a bizottság munkájáról. A kétpói hulladéklerakó helyzetével kapcsolatban több állampolgári bejelentést kapott, amelyben felhívták a figyelmét az egyik tároló sérülésére, szivárgására. Információik alapján ez a hiba még nem került kijavításra. Lehetőség szerint kéri, hogy a Közgyűlés vizsgálja ki az ügyet. Kovács Sándor örömét fejezi ki, hogy a Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság munkájáról a Közgyűlés a későbbiekben írásos tájékoztatót kap. A kétpói hulladéklerakó ügyében az érintett hatóságoktól a következő Közgyűlésre írásos beszámolót fog kérni. Az ülés napirendje a következő: 1. Előterjesztés a hazai decentralizált forrásokkal kapcsolatos támogatási szerződések lezárásáról Előadó: Fodor András ügyvezető, Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, Debrecen 2. Előterjesztés a Ferencz Sped Kft Vegyeskereskedés és Tüzép létesítése tárgyú TTFC/EA/ /2003 sz. szerződésére Előadó: Fodor András ügyvezető, Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség, Debrecen 3. Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évi tevékenységéről, a katasztrófavédelmi rendszer átalakulásáról Előadó: Tóth Tibor, tű. ezredes, igazgató Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 4. Tájékoztató a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról Előadó: Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve

3 3 5. Tájékoztató a megye területén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság irányításával futó Európai Uniós projektek állásáról Előadó: Lovas Attila, a Közép-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 6. Tájékoztató a megye állami közúthálózatának állapotáról és fejlesztési lehetőségeiről Előadó: Kovács Károly igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 7. Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Jász-Nagykun-Szolnok megyei tevékenységéről Előadó: Buzás László regionális igazgató, Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft Észak-Alföldi Régió 8. Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 9. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2012. (II.20.) ÖR sz. rendelet módosítására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 10. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat évi költségvetésének I-III. negyedéves teljesítéséről Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 11. Előterjesztés a megyei főjegyző helyettesítési tevékenységéhez történő hozzájárulásról Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 12. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és a megye városai közötti, a as Európai Uniós fejlesztési ciklus megalapozására irányuló együttműködési megállapodás kezdeményezésére Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 13. Szolnok Megyei Jogú Város településrendezési eszközeinek - egyes MÁV területekre történő - módosításáról Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 14. Jászfényszaru város településrendezési eszközeinek három új ipari, gazdasági terület kijelölése érdekében történő - módosításáról Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 15. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Koncepció helyzetfeltáró része további tervezés alapjául történő elfogadására Előadó: Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke

4 4 1./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a hazai decentralizált forrásokkal kapcsolatos támogatási szerződések lezárásáról Előadó: Fodor András, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője Kovács Sándor köszönti Mező Ferenc urat, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgató-helyettesét és Varga Béla urat, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség csoportvezetőjét. Elmondja, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum a november 14-i ülésén hozott 17/2012. számú határozatával az előterjesztést a közgyűlésnek elfogadásra javasolja. Dobos László ismerteti, hogy a Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Kovács Sándor ügyrendi javaslatként indítványozza, hogy a hazai decentralizált forrásokkal kapcsolatos támogatási szerződések lezárásáról szóló 16 határozati javaslatról ne külön-külön, hanem egy szavazással döntsön a Közgyűlés. A Közgyűlés az ügyrendi indítványt 20 igen szavazattal elfogadja, ennek megfelelően a határozatok elfogadásáról egy szavazással dönt. Ezt követően a Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatokat hozza: 260/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszasas Községi Önkormányzat "Útfelújítás és záróréteg készítés Tiszasas, Alpári út, Szabadság út, Bethlen G. út" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Útfelújítás és záróréteg készítés Tiszasas, Alpári út, Szabadság út, Bethlen G. út" tárgyban Tiszasas Községi Önkormányzattal kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

5 5 261/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszakürt Község Önkormányzata "Tiszakürt, Álmos és Tabán utca szilárd burkolat építése" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Tiszakürt, Álmos és Tabán utca szilárd burkolat építése" tárgyban Tiszakürt Község Önkormányzatával kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 262/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszaföldvár Város Önkormányzata "Tavaszmező út szilárd burkolattal történő kiépítése" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Tavaszmező út szilárd burkolattal történő kiépítése" tárgyban Tiszaföldvár Város Önkormányzatával kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

6 6 263/2012.(XI.23.) számú határozata Mezőhék Község Önkormányzata "Belterületi utak felújítása Mezőhéken" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Belterületi utak felújítása Mezőhéken" tárgyban Mezőhék Község Önkormányzatával kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 264/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszaigar Község Önkormányzata "Útépítés (Feszty Á, Rózsa F, Kossuth L. utak)" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Útépítés (Feszty Á, Rózsa F, Kossuth L. utak)" tárgyban Tiszaigar Község Önkormányzatával kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a én megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

7 7 265/2012.(XI.23.) számú határozata Nagyiván Község Önkormányzata "Nagyiván, Rákóczi F. és Móricz Zs. utak felújítása" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Nagyiván, Rákóczi F. és Móricz Zs. utak felújítása" tárgyban Nagyiván Község Önkormányzatával kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a én megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 266/2012.(XI.23) számú határozata Kunszentmárton Város Önkormányzata "Szennyvízelvezető csatorna építés" tárgyú, TTFC/EA/ /2003 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Térség- és településfelzárkóztatási célelőirányzat (TTFC) keretéből támogatott "Szennyvízelvezető csatorna építés" tárgyban Kunszentmárton Város Önkormányzatával kötött TTFC/EA/ /2003 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 10 év fenntartási, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget a hatályos 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (10) bekezdése 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

8 8 267/2012.(XI.23.) számú határozata Kunhegyes Város Önkormányzata "Folyékony hulladékszállító jármű beszerzése a Kunhegyesi Mikrotérség települései részére" tárgyú, H támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi települési hulladék közszolgáltatás-fejlesztés előirányzat (TEHU) keretéből támogatott "Folyékony hulladékszállító jármű beszerzése a Kunhegyesi Mikrotérség települései részére" tárgyban Kunhegyes Város Önkormányzatával kötött H számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1.sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a én megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 268/2012.(XI.23.) határozata az Agrothermal Kft. "Energiaernyő építése m2-es fóliaházban" tárgyú, TRFC/EA/t/ /2006 támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) évi keretéből támogatott "Energiaernyő építése m2-es fóliaházban" tárgyban az Agrothermal Kft.-vel kötött TRFC/EA/t/ /2006 számú támogatási szerződés lezárásához, miután a án megtartásra került záróellenőrzés megállapította, hogy a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt 5 éves 8 fős többletfoglalkoztatási kötelezettséget 303%-ban, továbbá 5 éves működtetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítette. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

9 9 269/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszaszentimre Község Önkormányzata "GALUCHO G-C 8000 vontatott tartályos szippantó beszerzése" tárgyú, H támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi települési hulladék közszolgáltatás-fejlesztés előirányzat (TEHU) keretéből támogatott "GALUCHO G-C 8000 vontatott tartályos szippantó beszerzése" tárgyban Tiszaszentimre Község Önkormányzatával kötött H számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződés 1. sz. mellékletében vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a én megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 270/2012.(XI.23.) számú határozata Nagyiván Község Önkormányzata "Kismező út burkolat felújítása" tárgyú, L támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI) keretéből támogatott "Kismező út burkolat felújítása" tárgyban Nagyiván Község Önkormányzatával kötött L számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a én megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

10 10 271/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszaörs Község Önkormányzata "Sárgarigó Napköziotthonos Óvoda felújítása" tárgyú, L támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI) keretéből támogatott "Sárgarigó Napköziotthonos Óvoda felújítása"tárgyban Tiszaörs Község Önkormányzatával kötött L számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a én megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 272/2012.(XI.23.) számú határozata Tiszaszentimre Község Önkormányzata "Meglévő szilárd útburkolat felújítása" tárgyú, L támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI) keretéből támogatott "Meglévő szilárd útburkolat felújítása" tárgyban Tiszaszentimre Község Önkormányzatával kötött L számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

11 11 273/2012.(XI.23.) számú határozata Tomajmonostora Község Önkormányzata "Önkormányzati óvoda belső rekonstrukciója" tárgyú, L támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása (LEKI) keretéből támogatott "Önkormányzati óvoda belső rekonstrukciója" tárgyban Tomajmonostora Község Önkormányzatával kötött L számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 274/2012.(XI.23.) számú határozata Berekfürdő Községi Önkormányzat "Fürdő u. és Névtelen u. (Köz) útburkolat felújítása" tárgyú, U támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Települési Önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat-felújítása (TEUT) keretéből támogatott "Fürdő u. és Névtelen u. (Köz) útburkolat felújítása" tárgyban Berekfürdő Községi Önkormányzatával kötött U számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett

12 12 275/2012.(XI.23.) számú határozata Csépa Község Önkormányzata "Közterületek gondozásához szükséges kistraktor és munkaeszközök beszerzése" tárgyú, K támogatási szerződésszámú pályázatáról A Közgyűlés hozzájárul a évi Területi kiegyenlítést szolgáló önkormányzati fejlesztések támogatására (HÖF TEKI) keretéből támogatott "Közterületek gondozásához szükséges kistraktor és munkaeszközök beszerzése" tárgyban Csépa Község Önkormányzatával kötött K számú támogatási szerződés lezárásához, miután a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeket a hatályos 85/2009. (IV.10.) Kormányrendelet 34. (4) bekezdése 10 évről 5 évre csökkentette, így a án megtartásra került ellenőrzés záróellenőrzésnek minősül, és a vállalt kötelezettség teljesült. 4. Magyar Államkincstár 5. Kedvezményezett 2./ NAPIRENDI PONT: Előterjesztés a Ferencz Sped Kft Vegyeskereskedés és Tüzép létesítése tárgyú TTFC/EA/ /2003 sz. szerződésére Előadó: Fodor András, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője Molnár Imre elmondja, hogy az előterjesztést Varga Béla csoportvezető úr szóbeli kiegészítésével az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta és támogatta. Kovács Sándor: rövid tájékoztatót kér Varga Béla úrtól az előterjesztéssel kapcsolatosan. Varga Béla: szerint bonyolult előterjesztésről van szó évi vissza nem térítendő támogatású volt ez a pályázat. Két forrásból nyert a Kft. támogatást, 7.5 millió forintot az ÉARFÜ-től a térség- és település felzárkóztatási célelőirányzatból, illetve a Megyei Területfejlesztési Tanácstól is 7,5 millió forintot munkahelyteremtés vállalásához. A projekt megvalósult. Az öt éves fenntartási időszak végén készült záró jegyzőkönyv megállapította, hogy az 5 év átlagában 104%-ban teljesített a cég, azonban az 5. évben csak 25%-ban teljesült a vállalt létszámkövetelmény. A Megyei Területfejlesztési Tanács elfogadta a teljesítést. A regionális fejlesztési tanács minisztériumi állásfoglalások alapján kamatokkal történő visszafizetés mellett döntött. A cég ellen felszámolás indult, fizetésképtelenné vált, végrehajtási eljárás alá került. A dologi biztosítékot jelentő magánszemély tulajdonát képező ingatlannal kapcsolatban idáig két eredménytelen árverezés történt. A végrehajtási eljáráson kívül vételi ajánlat érkezett az ingatlanra, ez indokolja a soron kívüli tárgyalását az ügynek. A korábbi, vállalkozások által vállalt létszám-, eredménykövetelményeket tartalmazó

13 13 támogatásoknál a jogszabályi feltételek megváltoztak, a korábbi visszavonásokat újraértékelheti a döntéshozó. Ennek a feltételei teljesülnek. Jelen előterjesztés beterjesztését a Magyar Államkincstár kezdeményezte. Ezzel az eljárási lépéssel egy feltételes visszavonása történik a visszavonó határozatnak, ennek feltétele hogy a támogatottnak meg kell térítenie a Magyar Államkincstárnál felmerült követeléskezeléssel kapcsolatos költségeket, a végrehajtónál a végrehajtás kapcsán eddig keletkezett költségeket. A Közgyűlés az írásos előterjesztés alapján 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 276/2012.(XI.23.) számú határozata a Ferencz Sped Kft. Vegyeskereskedés és Tüzép létesítése tárgyú TTFC/EA/ /2003 sz. támogatási szerződéséről A (a továbbiakban: Közgyűlés) - mint az Észak- Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (a továbbiakban: Tanács) jogutódja - a Tanács által, a Ferencz Sped Kft-vel (a továbbiakban: Támogatott) a Térség- és településfelzárkóztatási (TTFC) célelőirányzat évi keretéből, a Vegyeskereskedés és Tüzép létesítése tárgyú fejlesztés megvalósítására, TTFC/EA/ /2003 számon megkötött támogatási szerződés ügyében a Magyar Államkincstár felhívására hozzájárul ahhoz, hogy a Tanács 1347/2009. (IX.10.) ÉARFT sz. határozata alapján a Támogatottal szemben fennálló összesen Ft tartozás, melyből - a tőke Ft, - a kamat Ft, a lentebb részletezett feltétel teljesítése esetén törlésre kerüljön, hivatkozással a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet 39. (13) bekezdésében foglalt rendelkezésekre. A tartozás törlésének feltétele, a támogatási döntést hozó szerv nem peres eljárásból adódó költségeinek: - regisztrációs díj Ft, - igazgatási díj Ft, megtérítése a Magyar Államkincstár bankszámlájára, a Támogatott által, valamint - a végrehajtás ügyében (ügyszám: 0037.V.272/2011/42) eljáró Bevíz István önálló bírósági végrehajtó (5000 Szolnok, Baross Gábor út 2. I/6.) által kiadott igazolás bemutatása arról, hogy nem áll fenn tartozás. A Támogatottnak a támogatási döntést hozó szerv nem peres eljárásból adódó költségeinek megtérítésére január 23-ig van lehetősége. A Közgyűlés a Tanács 1347/2009. (IX.10.) ÉARFT sz. határozatát hatályon kívül helyezi azzal a felfüggesztő feltétellel, hogy a támogatási döntést hozó szerv nem peres eljárásból adódó költségeit a Támogatott a fenti bankszámlára történő teljesítéssel megtéríti, valamint a fentebb körülírt tartalommal a tartozásmentességről az önálló bírósági végrehajtó által kiállított igazolást a Magyar Államkincstár részére bemutatja. Erre tekintettel megállapítja a Közgyűlés, hogy a Tanács 1347/2009. (IX. 10.) ÉARFT számú határozata hatályát veszti, amint a támogatási döntést hozó szerv nem peres eljárásból adódó, fentebb részletezett költségei maradéktalanul jóváírásra kerülnek a fenti bankszámlán, a

14 14 Támogatott által, valamint a fentebb körülírt tartalommal a tartozásmentességről az önálló bírósági végrehajtó által kiállított igazolás a Magyar Államkincstár részére bemutatásra kerül. Felelős: Fodor András, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője Határidő: azonnal 4. Ferencz Sped Kft, székhelyén 5. Magyar Államkincstár 3./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság évi tevékenységéről, a katasztrófavédelmi rendszer átalakulásáról Előadó: Tóth Tibor tű. ezredes, igazgató Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, illetve Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor köszönti Tóth Tibor tű. ezredes, igazgató urat. Tóth Tibor elmondja, hogy a szervezeti átalakítás kapcsán a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok vagyon átadás-átvétele a megyében zökkenőmentesen zajlott, ezt a folyamatot az önkormányzatok példamutatóan támogatták, segítették. Köszönetét fejezi ki ezért. Jász-Nagykun-Szolnok megyére vonatkozóan ismerteti, hogy 4 katasztrófavédelmi kirendeltség jött létre: Szolnokon, Jászberényben, Karcagon és Mezőtúron január 1- jétől a karcagi katasztrófavédelmi kirendeltséghez 3, a szolnoki, a jászberényi, valamint a mezőtúri kirendeltségekhez 2-2 járási terület fog tartozni. Ismeretei szerint a járási rendszerben elvárás, hogy valamennyi járási központban a katasztrófavédelemnek valamely szervezeti egysége jelen legyen. Egyelőre Törökszentmiklóson, Jászapátiban és Kunhegyesen ez nem biztosított, mivel Jászapátiban egy önkéntes tűzoltó egyesület, Törökszentmiklóson és Kunhegyesen önkormányzati tűzoltóság működik. A fent említett településekre katasztrófavédelmi tiszt delegálása szükséges. A tájékoztató alapján friss számadatokat említ a megyében történt eseményekre, balesetben elhunytakra, műszaki mentésekre vonatkozóan. Egységes bevetés-irányítás került kialakításra, a 105-ös hívások már Szolnokra, a műveletirányítási központba futnak be. Folyamatban van a 112-es központ kialakítása. Elmondja, hogy a szándékosan megtévesztő jelzések száma csökken. Megköszöni az eddigi munkájához kapott támogatást, bejelenti, hogy december 1-jétől a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetésével bízták meg. Bemutatja utódját, Varga Béla tű. alezredest. Molnár Imre ismerteti, hogy a tájékoztatót az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta és egyhangúlag támogatta.

15 15 Szecsei Attila érdeklődik, a kivonulók sérelmére elkövetett vagyonellenes bűncselekmények milyen számban fordulnak elő, valamint rövid tájékoztatást kér a katasztrófavédelmi dolgozók fegyveres kiképzéséről. Leel-Őssy György tájékoztatást kér a 112-es egységes segélyhívó rendszer kialakításáról, működéséről, marad-e párhuzamosan a 105-ös hívószám. Létszámprobléma kapcsán érdeklődik, hogy a nyugállományba vonultak közül tértek-e vissza az állományba. Tartalékos állomány kialakításával kapcsolatosan is érdeklődik, hogy megalakult-e már, kiképzésük megtörtént-e. Sajnálatát fejezi ki Tóth Tibor tű.ezredes megyéből távozása kapcsán, Varga Béla tű.alezredesnek jó munkát kíván. Tóth Tibor: ismerteti, hogy korábban voltak vagyonellenes esetek, a megyei és a városi rendőr-főkapitánysággal való szoros együttműködéssel sikerült az eseteket megakadályozni. Ebben az évben nem volt a tűzoltóság kárára elkövetett bűncselekmény től a tűzoltók egységes rendvédelmi alapkiképzést kapnak a rendőr szakközépiskolákban, melynek része a szolgálati ismeret, az alaki szabályzat, a lőkiképzés, a nyelvi képzés, a fizikai felkészítés. Az egységes segélyhívó bevezetése uniós kötelezettség márciusában a műveletirányítók ugyan a katasztrófavédelem állományában maradva, de már a rendőrkapitányságon kialakított segélyhívónál fogják a szolgálatot ellátni. Országosan Miskolcon és Szombathelyen jön létre két központ, ahová befutnak a hívások és azokat adják le az illetékes megyének. A 104, 105, 107 hívószámok nem kerülnek azonnal kivezetésre, hosszú átállás lesz. Létszám és finanszírozási gondokkal küzdenek, de maximálisan megoldják a feladatukat. Tájékoztatást ad arról, hogy a nyugdíjas állományból nem jelezte senki, hogy visszatérne az aktív állományba. Az önkéntes műveleti tartalékosokat a Magyar Honvédség képzi, a katasztrófavédelem az önkéntes és köteles polgárvédelmi szervezetekkel, illetve a Tisza Mentőcsoporttal működnek együtt tömegerő biztosításánál. Szathmári Norbert: szerint az elmúlt téli időszakban az időjárási viszonyokra tekintettel katasztrófavédelmi ügyeletet kellett tartani településenként, érdeklődik, hogy idén is várható-e ügyelet tartása vagy egyszeri alkalom volt. Tóth Tibor: elmondja, hogy februárban összehívásra került a Megyei Védelmi Bizottság operatív törzse, a várható hó helyzet, a közlekedés miatt. A közelmúltban a Megyei Védelmi Bizottság határozatban fogadta el, hogy kritikus időjárási helyzetekben a megye útjain a teherforgalom kényszervárakoztatása mely településeken, szakaszokon történjen, a határozatról a települések értesültek. A Közgyűlés az írásos tájékoztató alapján 20 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 277/2012. (XI.23.) számú határozata a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről szóló tájékoztatóról 1. A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységéről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadja. 2. A Közgyűlés megköszöni és elismeri a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kiemelkedő szakmai tevékenységét, eredményes munkáját.

16 16 1. Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke 2. Rentzné Dr. Bezdán Edit megyei főjegyző 3. Tóth Tibor tű. ezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója Kovács Sándor ajándéktárgy átadásával megköszöni Tóth Tibor tű.ezredes úrnak a tájékoztatást, eddigi munkáját. Rövid bemutatkozást kér Varga Béla tű.alezredestől. Varga Béla röviden bemutatkozik, ismerteti tanulmányait, eddigi szolgálati útját. Tudja, hogy nagy felelősséget vállalt, de bízik magában, akar dolgozni a Jász-Nagykun-Szolnok megyei emberek biztonságáért és ehhez segítséget kér. Tóth Tibor tű.ezredes munkáját sokra tartja, további jó munkát kíván számára. Kovács Sándor jó munkát, eredményes együttműködést kíván Varga Béla tű.alezredesnek. 4./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról Előadó: Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, illetve Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor köszönti Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos urat. Dr. Juhász Enikő ismerteti a Tervezési és Monitoring Bizottság véleményét, mely szerint a tájékoztató alapos, értékes. Elmondja, hogy a Közgyűlés korábbi ülésén döntött arról, hogy a megye települési képviselői minél szélesebb körben ismerjék meg az adott települések egészségügyi helyzetét. Javasolja, hogy ezt a tájékoztatót a megye települései ismerjék meg. Törökszentmiklós kapcsán elmondja, hogy a város esetkocsival gazdagodik. A Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag támogatta. Dr. Jernei Zoltán: a határozati javaslatot soványnak találja, érdeklődik, hogy a Megyei Közgyűlés vezetése miért nem vállal fel néhány olyan feladatot, kezdeményezést, ami a beszámolóból megismert problémákat, kihívásokat kezelhetné. Kovács Sándor: véleménye szerint a megyék átszervezésével a megyei közgyűlések is keresik a helyüket, amíg kórház, szociális intézmények fenntartója volt a Megyei Önkormányzat természetes volt ez a munka. Jelenleg területfejlesztéssel foglalkozik leginkább a Közgyűlés, de hangsúlyt kell fektetni és szükségesnek látja a megye lakosságának egészségi állapotával történő foglalkozást. Részt vett egy megbeszélésen a Miniszterelnöki Hivatalban, ahol olyan fontos témák felvetését kérték, amelye a megyei önkormányzatok feladata lehet. Az elindított sikeres egészségügyi szűrőprogramok a megyében folytatódni fognak.

17 17 A Közgyűlés az írásos tájékoztató alapján 20 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 278/2012.(XI.23.) számú határozata a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról 1) A Megyei Közgyűlés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által készített, a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról szóló tájékoztatót megtárgyalta és az abban foglaltakat tudomásul veszi. 2) A Megyei Közgyűlés köszönetét fejezi ki a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének a tájékoztató elkészítéséért. 1) Megyei közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 4) Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Kovács Sándor megköszöni Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos úrnak a tájékoztatást, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve dolgozóinak a munkáját. 5./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a megye területén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság irányításával futó Európai Uniós projektek állásáról Előadó: Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója, illetve Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor ismerteti, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum a november 14-i ülésén hozott 15/2012. számú határozatával a tájékoztatót a közgyűlésnek elfogadásra javasolja. A tájékoztatót megtárgyalta és támogatta a Tervezési és Monitoring Bizottság. Kovács Sándor köszönti Horváth Béla műszaki igazgató-helyettes urat. Horváth Béla elmondja, hogy a tájékoztató 17 milliárd forint költségű vízkár-elhárítással kapcsolatos fejlesztést tartalmaz. Ez az összeg a megyében a Vízügyi Igazgatóság által eredményesen megpályázott uniós támogatás volt. 9 belvízvédelmi övezet fejlesztése történt meg. Árvízvédelmi célú fejlesztéseik folyamatban vannak, kiemeli a Szolnokon zajló munkálatokat. Véleménye szerint a 17 milliárd forint jó célt szolgált, olyan eszközökkel

18 18 bővültek a védekezés lehetőségei, ami a hatékonyságot és az alapvető környezetbiztonsági igényt szolgálja. Szecsei Attila érdeklődik, hogy a fegyverneki elöregedett fővédvonal munkálatai milyen stádiumban vannak. Tokajiné Demecs Katalin: Szolnok árvízvédelmi fejlesztése, illetve a folyamatban lévő fejlesztések kapcsán kérdezi, hogy mely cégek a munkálatok kivitelezői. Horváth Béla válaszában elmondja, hogy a fegyverneki töltés megerősítése 2 hete befejeződött, a véd-képesség helyreállt. Kivitelezők kapcsán a vezető konzorciumi partner környezetünkből származó vállalkozás volt, pl.: a Kötiviép Bt., Vizépkör Kft, Kötiviép, Duna Aszfalt, Békés Drén szerepelnek konzorciumi partnerként, kivitelezőként. Borbás Zsolt: megköszöni a vízügyi szakemberek elmúlt években végzett munkáját. A beruházások is a hathatós munkájukat fogják segíteni. Kiemeli ben a belvízvédelmet, valamint az idei év aszályos időszakát, amikor is sokat kellett tenni, hogy biztosítani tudják Szolnok ivóvízellátását. Véleménye szerint a 17 milliárd Ft-os beruházás hathatós segítséget tudott nyújtani. Kovács Sándor: megköszöni a tájékoztatást, valamint a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak a munkáját, további sok sikert kíván munkájukhoz a jövőben is. A Közgyűlés az írásos tájékoztató alapján 20 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozza: 279/2012.(XI.23.) számú határozata a megye területén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság irányításával futó Európai Uniós projektek állásáról 1) A Megyei Közgyűlés a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által készített, a megye területén a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság irányításával futó Európai Uniós projektek állásáról szóló tájékoztatót megtárgyalta és az abban foglaltakat tudomásul veszi. 2) A Megyei Közgyűlés köszönetét fejezi ki a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak a tájékoztató elkészítéséért. 1) Megyei közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 4) Lovas Attila igazgató, Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

19 19 6./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a megye állami közúthálózatának állapotáról és fejlesztési lehetőségeiről Előadó: Kovács Károly igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága, illetve Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Kovács Sándor köszönti Kovács Károly igazgató urat. Kovács Károly szóbeli kiegészítésében néhány gondolatot kiemel a tájékoztatóból, a baleseti statisztika, a burkolatok évenként történő műszaki felülvizsgálatáról. Társaságuknak kiemelt feladata az országos közúthálózat védelme, a biztonságos közlekedés biztosítása. Mindent megtesznek a nagyobb beruházások (árvízi tározó, vasútvonal rekonstrukció) során okozott útkárok helyreállításáért. Nagy eredményként értékeli, hogy két hete elkezdődött a Fegyvernek- Tiszagyenda útszakasz helyreállítása, mely a tervek alapján december 15-ig elkészül. Borbás Zsolt érdeklődik, hogy a kisújszállási elkerülő szakasz átadásra került-e már, a Fegyvernek-Tiszagyenda út helyreállítását mely kivitelező cég végzi. Soós Antalné Molnár Erzsébet: a Tiszaföldvár-Mezőtúr útszakasszal kapcsolatban kérdezi, miért nem szerepel 2027-ig a fejlesztések témakörben, illetve hogy Sági István országgyűlési képviselővel történtek-e egyeztetések az útszakasz felújításával kapcsolatban. Dr. Jernei Zoltán: a ROP program keretében felújításra váró Jánoshida-Jászboldogháza, Jászapáti-Jászszentandrás utakról kérdez, mi az oka a csúszásnak és mikor kezdődnek meg a munkálatok. Borbás Zsolt alelnöktől érdeklődik, hogy a 31-es útszakasz felújításának kezdési időpontjáról vannak-e információi. Korábbi határozatában támogatta a Közgyűlés, hogy a 4 és 5 számjegyű utak felújítására hazai források is álljanak rendelkezésre, a következő években mennyiben nyílik erre lehetőség. Balogh Béla Tibor szerint egy évvel ezelőtt az útfelújítások megvalósulásának kapcsán Borbás Zsolt alelnök nagyon optimistán nyilatkozott. Kérdezi, hogy mi valósult meg ebből az optimizmusból és megmarad-e a jövőben is. Sebestyén Ferenc érdeklődik, hogy az útburkolati jelek felfestése az őszi időszakban mennyi költséggel járna. Tudja, hogy nem ez az elsődleges, de a biztonság szempontjából fontosnak tartja. Soós Antal kérdezi, hogy a Megyei Közgyűlés elnökétől kértek-e segítséget, lobbi tevékenységet a megye közúthálózatának javítása érdekében. A kellemetlen kérdések minden évben visszatérnek, mit lehet tenni, hogyan lehetne megfelelő mennyiségű pénzt szerezni az utak helyreállítására, vagy legalább a kátyúk kijavítására. Kovács Károly: válaszában elmondja, hogy a kisújszállási elkerülőnél tavaly megtörtént az ideiglenes forgalomba helyezés, az útkoronán belüli terület üzemeltetésre történő átvétele történt meg. A műszaki átadás-átvétel még nincs lezárva, a beruházó a NIF, az út építése uniós forrásból történt. Két év után a Fegyvernek-Tiszagyenda szakasz helyreállítása megkezdődött. A Tiszaföldvár-Mezőtúr útszakasz az előzetes ROP-os listában szerepelt, amely később majd le lett rövidítve és a Mezőtúr határában lévő legrosszabb szakasza maradt benne a programban. Sági István országgyűlési képviselővel történtek egyeztetések. Lobbiznak ők is, de abba, hogy

20 20 milyen forrás kerül a megyéhez, nagyon kevés beleszólása van a megyei igazgatóságnak. A Jászsági utakra vonatkozóan az eljárás bonyolultságára hivatkozik, jövő tavaszra várható az útszakaszok helyreállításának elkezdése. Továbbá elmondja, hogy a 31-es út a NIF Zrt.-hez tartozik, nem rendelkezik róla információval. A burkolatjelek festését ősszel is végzik a rendelkezésre álló források erejéig, kb. 3 éves ciklusban lehet felújítani a teljes burkolati jel mennyiséget. Borbás Zsolt: szerint az érintett útszakaszok kapcsán mindenütt meg volt a döntés. Mivel 2013-ban az uniós támogatási időszak lejár, úgy gondolták tavaszán, legkésőbb őszén elindulhatnak ezek a beruházások. Azonban az uniós támogatások felhasználásával kapcsolatban szigorítások történtek (külterületi buszmegálló öblözet kiépítése). Úgy gondolja, Jászapáti, Jászszentandrás, Jászboldogháza, Jánoshida kapcsán jövő év tavaszán mindenképp megkezdődnek a beruházások. A NIF területi vezetője azt a tájékoztatást adta számára, hogy a 31-es út előzetes közbeszerzési eljárása elindításra került. Optimista természetű ember, hittel teszi a dolgát, az útfelújítások kapcsán is, és továbbra is megőrzi optimizmusát. Tokajiné Demecs Katalin: a 2010, 2011, évi adatok összehasonlításra kerültek a tájékoztatóban, érdeklődik, hogy 2010-es évhez képest 2012-ben több vagy kevesebb pénzből gazdálkodtak. Soós Antal hozzászólásában kifejti, hogy szkeptikus, nem tetszését fejezi ki Borbás Zsolt utak állapotával kapcsolatos optimizmusával kapcsolatban. Kovács Sándor véleménye szerint nem kellene elmenni abba az irányba, hogy ki optimista, pesszimista. Dr. Jernei Zoltán: ismételten felteszi kérdését, hogy mennyire bővíthető a 4 és 5 számjegyű utak felújítására fordítható hazai források összege 2013-ban, illetve a következő évekre milyen összeg tervezett. Kovács Sándor: szerint a hazai források elég szűkösek, kevés esélyt lát arra, hogy rövidtávon nagy felújítások lehetnek, komoly gazdasági bővülésnek kell történnie az egész európai régióban. Az európai régió as költségvetési vitája alapján a kohéziós alapok is csökkenni fognak. Kovács Károly: elmondja, hogya hazai források az elmúlt években csökkentek szemben az uniós forrásokkal. A haza forrás növelésének lehetséges módja előkészítés alatt van, ez az elektronikus út díj rendszer, amely a tervek szerint jövő évben bevezetésre kerül ben kevesebb volt a felújításra szánt keretösszeg az előző évekhez képest, karbantartásra, kátyúzásra azonban rendelkezésre állt a forrás. Borbás Zsolt álláspontja alapján egy politikusnak optimistán kell tekintenie a jövőbe. Nincs olyan hét, hogy ne történnének egyeztetések az utak állapotának javításával, jobbításával kapcsolatban ig igazán nincs lehetőség utak felújítására, mert előzetesen pályáztatni kell és építési szakhatósági eljárás lefolytatása is szükséges. Dr. Juhász Enikő: véleménye szerint a megye közúthálózata tekintetében sok teendő van, a jó utak nem csak a könnyebb közlekedést, hanem a munkahelyteremtést is szolgálják. Törökszentmiklós vonatkozásában elmondja, hogy jelentős foglalkoztatás-bővítésbe fogna egy törökszentmiklósi talajtechnikai cég, amely jelentős mezőgazdasági gépgyártással foglalkozik.

21 21 Ha az M4-es gyorsforgalmi út megépülne, azon a szakaszon bekötő út építése válna szükségessé. 100 munkahely létesítése a mai világban igen fontos. A Tervezési és Monitoring Bizottság a tájékoztatót megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta. Balogh Béla Tibor: tudja, nem csak szakmai kérdés, hogy a közúti igazgatóság vezetése mit tud elérni, ezért kéri a megye vezetését, próbáljanak hatékonyabb fellépést elérni politikai lobbival, nagyobb beleszólása és nagyobb lehetősége legyen a megyéknek. Kovács Sándor: beszél a bonyolult szabályozásokról, tisztázó kérdésekről. Véleménye szerint a bürokratikus akadályok miatt nehezebb, bonyolultabb egy útszakasz megépítése (buszöblök kötelező kialakítása), gyorsítani, egyszerűsíteni kellene a folyamatokat. Borbás Zsolt felhívja a figyelmet a tájékoztatóból arra, hogy ban 84,5 km útszakaszt készülnek nagyfelületi beavatkozással megújítani 1,2 milliárd forint értékben. Véleménye szerint ilyen nagy léptékű beavatkozás az elmúlt időszakban nem történt a megye területén. Kovács Sándor: a turbó körforgalmat pozitívumként értékeli. Megköszöni a tájékoztatást Kovács Károly igazgató úrnak, további eredményes, jó munkát kíván. A Közgyűlés az írásos tájékoztató alapján 13 igen és 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza: 280/2012.(XI.23.) számú határozata a megye állami közúthálózatának állapotáról és fejlesztési lehetőségeiről 1) A Megyei Közgyűlés a Magyar Közút Nonprofit Zrt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága által készített, a megye állami közúthálózatának állapotáról és fejlesztési lehetőségeiről szóló tájékoztatót megtárgyalta és az abban foglaltakat tudomásul veszi. 2) A Megyei Közgyűlés köszönetét fejezi ki a Magyar Közút Nonprofit Zrt Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóságának a tájékoztató elkészítéséért. 1) Megyei közgyűlés tisztségviselői 2) Megyei főjegyző 3) Irodavezetők 4) Kovács Károly igazgató, Magyar Közút Nonprofit Zrt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága

22 22 7./ NAPIRENDI PONT: Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Jász-Nagykun-Szolnok megyei tevékenységéről Előadó: Buzás László regionális igazgató, Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft Észak-Alföldi Régió, illetve Kovács Sándor, a Megyei Közgyűlés elnöke Buzás László: kiegészítésül elmondja, hogy a tájékoztató elkészítése óta megjelent kormányrendelet következtében jelentős bővülés fog bekövetkezni a Széchenyi Programirodák feladatainak tekintetében: a területi tervezés koordinációja, a határ menti programok kapcsán. Tájékoztatja a Közgyűlést, hogy szakmai konferencia sorozat zajlik a megyében a programirodák hálózata szervezésében, valamint arról, hogy a megyében még egy iroda megnyitása várható. Kovács Sándor: ismerteti, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum a november 14-i ülésén hozott 16/2012. számú határozatával az előterjesztést a Közgyűlésnek elfogadásra javasolja. Dr. Juhász Enikő: tájékoztatja a Közgyűlést, hogy a Tervezési és Monitoring Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egyhangúlag támogatta. Tokajiné Demecs Katalin: idéz a tájékoztatóból, az abban szereplő számadatok valósága felől érdeklődik. Továbbá arról, hogy a végrehajtási szakaszban igényelt tanácsadások során közel 500 támogatási szerződéssel már rendelkező projekttel foglalkoznak, ez alatt mit értenek. Amennyiben igazak az adatok, és a tájékoztatóban az áll, hogy tervezés alatt áll, döntésre vár 332 db pályázat és itt még forint összegekről nem lehet beszélni, nem hogy forint milliárdokról és további 495 támogatási szerződéssel már akkor is rendelkezett, ha ezek akkor jelentkeztek, amikor már támogatott volt a pályázatuk és további 165 db fenntartási időszakban van, akkor hol van az a pályázat, amit a végén úgy jelenítenek meg, hogy mintegy 40 milliárd ft (támogatás összege) az amit időarányosan tekintve a tanácsadásukkal hozzásegítettek ahhoz, hogy támogatottak legyenek. Buzás László: szerint a programirodák tevékenysége összetett tevékenység. A kérdésben kétféle, egymással nem összefüggő információ összerakása miatt nem jöhettek ki az adatok. Az egyik az 1000 db tekintetében az, hogy milyen szakaszban lévő tevékenység az, amit végeztek. Ezekben a különféle szakaszokban a pályázatok a megye tekintetében hogyan állnak. Az általuk végzett tevékenység a megye projektjeinek tekintetében csak egy részét öleli fel, amelyekhez a kollégáiknak köze van. A 40 milliárd megítélt támogatás konkrét felhasználása Szolnok megyében történt, és a Széchenyi Programiroda tanácsadói tevékenységéhez közvetlenül köthető. Tokajiné Demecs Katalin: nagyra értékeli a programiroda tanácsadói tevékenységét, de egymással össze nem illő adatokat véleménye szerint nem lehet összehasonlítani. Buzás László ez az összeg a as időszak adatai. A programiroda másfél éves működésére vonatkozik, nem a teljes időszakra, hanem arra, hogy az egész időszakhoz képest mennyi az a forrás, amihez a programiroda tevékenységével hozzájárult. Egyetért azzal, hogy a as időszak nehezen összehasonlítható a másfél éves időszakkal.

XXII. évfolyam 6. szám november 26. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXII. évfolyam 6. szám november 26. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXII. évfolyam 6. szám 2012. november 26. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 28-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 28-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2012. szeptember 28-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár

Részletesebben

XXVI. évfolyam 6. szám december 15. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXVI. évfolyam 6. szám december 15. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXVI. évfolyam 6. szám 2016. december 15. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. április 19-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. április 19-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. április 19-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. június 18-án, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 26-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 26-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2014. szeptember 26-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár

Részletesebben

XXIII. évfolyam 9. szám 2013. december 21. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIII. évfolyam 9. szám 2013. december 21. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIII. évfolyam 9. szám 2013. december 21. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. március 21-én, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága szeptember 29-i üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2017. szeptember 29-i üléséről 29/2017. (IX.29.) ÜB. számú bizottsági határozat az Ügyrendi Bizottság 2017. szeptember

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL Iktatószám: III. 1959-10/2016. 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ÉVI MUNKATERVE február 8. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2019. ÉVI MUNKATERVE 2019. február 8. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2019. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak megállapítására

Részletesebben

XXIV. évfolyam 6. szám október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIV. évfolyam 6. szám október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIV. évfolyam 6. szám 2014. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. december 16-án, 8.30 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés állandó bizottságainak együttes üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2012. december 19-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2012. december 19-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2012. december 19-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács

Részletesebben

XXVI. évfolyam 2. szám május 4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXVI. évfolyam 2. szám május 4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXVI. évfolyam 2. szám 2016. május 4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. január 25-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. január 25-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. január 25-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre,

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 62-3/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2017. év II. félévi üléstervére és a 2018. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból: 58/2015. (V. 8.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2015. május 8-ai rendes ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Beszámoló Hajdú-Bihar megye közbiztonságának

Részletesebben

XXII. évfolyam 7. szám 2012. december 19. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXII. évfolyam 7. szám 2012. december 19. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXII. évfolyam 7. szám 2012. december 19. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés május 17-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés május 17-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. május 17-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár Imre,

Részletesebben

XXIII. évfolyam 6. szám június 26. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIII. évfolyam 6. szám június 26. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIII. évfolyam 6. szám 2013. június 26. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. SZEMÉLYI RÉSZ Z-3/2013. (VI.20.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. március 27-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés 2013. március 27-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. március 27-i közmeghallgatással egybekötött - üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor,

Részletesebben

19/2013. (III. 28.) Kgy. határozat. Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának, módosítási javaslatának véleményezése

19/2013. (III. 28.) Kgy. határozat. Az Országos Területrendezési Terv felülvizsgálatának, módosítási javaslatának véleményezése 16/2013. (III. 28.) Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXVII. évfolyam 6. szám november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXVII. évfolyam 6. szám 2017. november 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére 78-3/2015/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi üléstervére és a 2016. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 24-én, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme)

2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 2016. február 11. (Miskolc, Megyeháza Díszterme) 1. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közbiztonságáért Díj adományozására 2. Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért Díj adományozására 3.

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év II. félévi üléstervére és a év I. félévi ülésterv-tervezetére 84-3/2016/231 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2016. év II. félévi üléstervére és a 2017. év I. félévi ülésterv-tervezetére A Közgyűlés és Szervei Szervezeti

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés november 13-án, 10 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés november 13-án, 10 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a 2015. november 13-án, 10 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Megyeháza, Díszterem. Jelen vannak: Andrási András Pál, Baráth Zsolt György, Berec Zsolt Miklós, Borbás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzat által kezelt decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási szerződések módosítási kérelmeiről

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzat által kezelt decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási szerződések módosítási kérelmeiről SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/377-1/2016. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzat által

Részletesebben

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

XXIII. évfolyam 7. szám 2013. szeptember 23. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIII. évfolyam 7. szám 2013. szeptember 23. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIII. évfolyam 7. szám 2013. szeptember 23. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK

Részletesebben

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 35-8/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2015. január 20-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak: a bizottság tagjai (6 fő) a mellékelt

Részletesebben

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén)

2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 4/2015. (II.16.) önkormányzati rendelet módosítására (szükség esetén) Melléklet a 200/2015. (VI.26.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2015. év II. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2015. szeptember 25. NAPIREND 1. Elnöki jelentés 2. Javaslat a Heves Megyei

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 17-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés szeptember 17-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a 2013. szeptember 17-i üléséről. Az ülés helye: a Megyeháza Díszterme. Jelen vannak: Borbás Zsolt, Dobos László, Dr. Juhász Enikő, Kovács Sándor, Leel-Őssy György, Molnár

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére

Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi üléstervére és a év II. félévi ülésterv-tervezetére 62-5/2017/231 Heves Megyei Közgyűlés Valamennyi Bizottsága Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Bizottság! Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Közgyűlés 2018. év I. félévi üléstervére és a 2018.

Részletesebben

1/2013. (II. 14.) Kgy. határozat

1/2013. (II. 14.) Kgy. határozat 1/2013. (II. 14.) Kgy. határozat Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről A Baranya Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. április 18-án, 10.00 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága üléséről

Részletesebben

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve Melléklet a 78/2018. (XII. 14.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2019. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2019. január 25. 1. Tájékoztató Heves megye lakosságának egészségi állapotáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2018. május 24-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém, Óváros

Részletesebben

XXII. évfolyam 5. szám 2012. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXII. évfolyam 5. szám 2012. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXII. évfolyam 5. szám 2012. október 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. június 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 65/2014.(VI.05.) Kt. Hat. A napirendi pontra tett javaslatról 66/2014.(VI.05.)

Részletesebben

Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 31-60/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. november 18-ai soron következő ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay Terem). Jelen vannak:

Részletesebben

2014. évi. 24. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 24. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 24. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 10-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y ZŐ K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet

Részletesebben

XXIII. évfolyam 8. szám 2013. november 22. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIII. évfolyam 8. szám 2013. november 22. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIII. évfolyam 8. szám 2013. november 22. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.

Részletesebben

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2013. január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes,

Részletesebben

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Jegyzőkönyv. Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének Jegyzőkönyv Készült: 2009.április 21-én Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselőtestületének soron következő üléséről. Jelen vannak: Biró Ferenc polgármester Czabányi Attila Sándor képviselő Csatlós Csaba

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén

A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében augusztus 8-án a képviselőtestület órakor kezdődő rendkívüli ülésén Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Rábapatona 129-12/2013. Készült: J e g y z ő k ö n y v A rábapatonai Polgármesteri Hivatal nagytermében 2013. augusztus 8-án a képviselőtestület 10.00 órakor kezdődő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁROSSTRATÉGIAI ÉS VÁROSMARKETING BIZOTTSÁGA 2016. november 17-én 10,00 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről Az ülés helye: VMJV Polgármesteri Hivatalának (Veszprém,

Részletesebben

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 3. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 3. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TATÓ Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND

Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 24. NAPIREND Heves Megyei Közgyűlés 2017. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2017. február 24. NAPIREND 1. Elnöki jelentés Jogi és Szervezési Osztály vezetője 2. Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat 2016.

Részletesebben

Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26.

Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz. Heves Megyei Közgyűlés év I. félévi ülésterve. KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: február 26. 1. Elnöki jelentés Melléklet a 253/2015. (XII.11.) közgyűlési határozathoz Heves Megyei Közgyűlés 2016. év I. félévi ülésterve KÖZGYŰLÉS IDŐPONTJA: 2016. február 26. NAPIREND Jogi és Szervezési Osztály

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Jegyzőkönyv Készült: 2013. november 13-án, 9.00 órakor, Törökszentmiklós Polgármesteri Hivatala Dísztermében termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Tervezési és Monitoring Bizottsága

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága február 8-i üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága 2008. február 8-i üléséről. Helyszín: Megyeháza, Külső-Szolnok terem Jelen vannak: Molnár Imre, a Bizottság elnöke

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Rakamaz Város Önkormányzata Városgazdálkodási Bizottságának május 28. napján megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2008. május 28. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Héri Viktor a bizottság elnöke, Jakab Magdolna Palsics János Tóth István bizottsági tagok, Távolmaradt: Farkas Ernő polgármester

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI XII. JEGYZŐKÖNYVE 2009. november 30 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi munkaterve

A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének évi munkaterve 1. melléklet a 75/2018.(XII.7.) közgyűlési határozathoz A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2019. évi munkaterve A Somogy Megyei Közgyűlés figyelembe véve a jogszabályok és a közgyűlés döntései

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 16-án (hétfő) de.: 9.00 órára összehívott rendkívüli ülésén Jelen vannak: Hamza Gábor polgármester, Tóth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

XXIII. évfolyam 5. szám 2013. május 17. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIII. évfolyam 5. szám 2013. május 17. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIII. évfolyam 5. szám 2013. május 17. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. 40.145-21/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2008. október 8-ai I. rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Képviselők, jegyző, aljegyző és köztisztviselők a mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2015. június 16-án tartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV

Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 31-40/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2014. június 17-ei ülésén (Megyeháza, 3100 Salgótarján, I. em. Hadady-Hargitay termében) Jelen vannak: a bizottság tagjai

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

XXIII. évfolyam 1. szám január 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA

XXIII. évfolyam 1. szám január 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA XXIII. évfolyam 1. szám 2013. január 30. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal I. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozható fejlesztési lehetőségek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozható fejlesztési lehetőségek Jász-Nagykun-Szolnok megyében Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) finanszírozható fejlesztési lehetőségek Jász-Nagykun-Szolnok megyében Tervezési Szakmai Nap Szolnok, Megyeháza, 2014. május 15. Lakatos István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi

Részletesebben

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012.

Kóny és Győrsövényház Községek Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Önkormányzatai Képviselő-testületei 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-3/2012. K Szám: 2-3/2012. Gy J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Önkormányzat Képviselő-testületei 2012. február 27-én,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről. Rendeletek és Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. szeptember 26-án tartott üléséről Rendeletek és Határozatok mutatója 11/2013. (IX: 27.) önkormányzati rendelet A lakások és helyiségek bérletéről,

Részletesebben

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Tájékoztató. a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről Ikt. szám: 49-28/2015/222 Ügyintéző: Macz Orsolya Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Széchenyi Programiroda Szolgáltató és Tanácsadó Nonprofit Kft. Heves megyei tevékenységéről

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről. 1-7/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2017. június 14-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés helye: Bősárkányi Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 106/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vinár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 11-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT

Tornyospálca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 26-ai nyilvános ülésének TÁRGYSOROZAT Tornyospálca Községi Önkormányzat 2012. szeptember 26-ai nyilvános ülésének a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ i: 451-454/2012. d./ rendelete: -- TÁRGYSOROZAT Megnyitó és napirendi pontok tárgyalására

Részletesebben

Település Ingatlan címe Telefonszám Szervezeti egység Ügyfélfogadási idő. dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/ dr. Szlovencsák Imre út 2.

Település Ingatlan címe Telefonszám Szervezeti egység Ügyfélfogadási idő. dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/ dr. Szlovencsák Imre út 2. Település Ingatlan címe Telefonszám Szervezeti egység Ügyfélfogadási idő Jászapáti járás Vári-Nagy Judit Jászapáti dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/540-100 szerv: Jászapáti dr. Szlovencsák Imre út 2. 57/540-100

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Boldog István polgármester: javaslom, hogy a 2. napirendi pontot tárgyaljuk először a vendégünk miatt.

JEGYZŐKÖNYV. Boldog István polgármester: javaslom, hogy a 2. napirendi pontot tárgyaljuk először a vendégünk miatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 29-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron következő képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: Boldog

Részletesebben