A PHILADELPHIAI MAGYAR IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A PHILADELPHIAI MAGYAR IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS"

Átírás

1 A PHILADELPHIAI MAGYAR IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ÍRTA FARAGÓ ÖDÖN gy nagy nemzetközi kiállítással ünneplik meg az Amerikai Egyesült Államok 150 éves szabadságukat, amelyért való harc tudvalévően Philadelphiából indult ki, melyre az összes nemzetek részvétele volt kilátásba helyezve, A kiállítás, dacára a jelentkező ellenkező véleményeknek, a polgármester hatalmi szavával és ténykedésével, állítólag nem egészen bussiness" nélküli alapon, egy eddig használhatatlan ingoványos területen, a Delaware folyó mellett, loo.ooo.ooodollárköltséggellétesült.olcsóbb és szebb helyet kaptak volna a kiállítás felépítésére a város közelében fekvő Fairmountparkban, mely oly nagy területet foglal el, mint New-York városának belső területe s nagyszerűen ápolt útjaival, régi fákkal övezett folyóival és tavaival, kitűnően kiépített közlekedési eszközeivel, olcsóbb, szebb és egészségesebb, tehát alkalmasabb helyet adott volna, mint a most feltöltött és szabaddá tett egészségtelen, nedves terület, tűrhetetlen légy és szúnyog (moszkitó) milliárdjaival és hiányos közlekedési hálózatával. Azonban a kiállítás után felszabadul egy egész új városrészre elégséges terület s városrendezési szempontból a jövőt tekintve valószínűleg a Sesqui" jelenlegi intézőembereinek volt igazuk. A kiállítás óriási területet foglal el, de hiányzik belőle a mindent irányító és összefoglaló nagy elme irányítása és megnyilatkozása. Eltekintve a szabadságot jelző óriási méretű Liberty bell"( harang")-tól, amely világítva igen jól hat, a kiállításnak nincs Clou"-ja s európai szemmel nézve és a változatos értékeket tekintve, sem koncepcióban, sem architektúrában nem adja a kiállítás azt, amit viszonylagosan a hozott áldozatokkal szemben jogosan elvárhatnánk, sőt megkövetelhetnénk. Állandó szép emlék csak a Stádium" marad, hatalmas, embert befogadó, impo- Philadelphia, 1926 július hó. nálóan hatalmas épületével. Az európai nemzetek közül hivatalosan nem vesz részt Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Ausztria, Belgium, Csehszlovákia és Románia. Amit privát vállalkozók hoztak a kiállításra, túlnyomóan bazárszerűen felállítva, egységes rendszer és iparművészeti érzék nélkül vannak elhelyezve a nagy csarnokban, ahol minden össze van hordva. Mindez örvendetesnek nem mondható és szigorúan vett iparművészeti kiállításon nem is volna helyük, hanem csak bazárokban vagy országos vásáron. Japán teljesen elsőrangúan, kormánybiztossal képviselve jelenik meg s kitűnő szervezőképességgel nagyszerűen képviseli iparművészetét és iparát. Dánia porcellánjaival és fayenceivel (kevés, de jó ezüst) méltóan képviseli a világpiacon elfoglalt jó hírnevét. Most építik Perzsia, Csehszlovákia és Spanyolország hivatalos pavillonjait, hol valószínűleg ezen országok iparművészetének nagyobb szerep jut a bemutatásra. Az Egyesült Államok iparművészetéről még nem látok annyit, hogy véleményt mondhatnék annak jelentőségéről a kiállításon. Mindenesetre többet reméltem láthatni Amerika iparművészeti termeléséből, mint azt eddig várni lehet. Nehezen állapítható meg annak előnye, vagy hátránya, hogy a nagy európai nemzetek teljes versenye nélkül jelentünk meg a philadelphiai kiállításon. Április 14-én kaptam az Iparművészeti Társulat és keresk. minisztérium együttes bizalmából azt a megtisztelő feladatot, hogy a kiállítás szervezési munkáiban résztvegyek és a kiállítást a helyszínen felépítsem s itt a magyar iparművészeti csoportot igazgassam. Kötelességtudó, komoly és lelkes munkához szokott embernek a legszebb és leghálásabb, de egyben felelősségteljes megbízatás. Egy cél lebegett szemem előtt: a rendelkezési összeg nagysága és betartása mellett az elérhető legnagyobb komoly siker és minden méltányos igénynek igaz-

2 ságos képviselete és kiszolgálása. Az anyag összegyűjtését és elküldését az Iparművészeti Társulat fáradhatatlanul lelkes igazgatója, Györgyi Kálmán vezetése mellett működő szorgalmas és megbízható s önfeláldozó munkatársai kétheti időtartam alatt hibátlanul végezték. Megérkezve sorban az árú minősége, ízlése, ara es kívánatos volta adja el önönmagát s csak azután játszik szerepet a hely és az eladó. Ha lesz elégséges vevőnk a későbbi három hónapban, úgy véleményem szerint a tagadhatatlanul nagy erkölcsi sikerünk mellett kiállítóink egy része jó üzletet is Philadelphiába, rögtön láttam a nehézségeket. fog csinálni. Ma még sok kívánnivalót A kiállítás munkái elképzelhetet- lenül hátra voltak és teljesen idegen városban, ismerősök nélkül lévén, sehol nem hagy hátra a kiállítás látogatottsága. Ennek legnagyobb oka, hogy a kiállítás még nem kész és a rendkívüli hőség miatt hiányzó kaphattam megbízható felvilágosítást vagy idegenforgalom. Hisz Philadelphia a több útbaigazítást. Sikerült részünkre az előbb mint kétmillió lakosa mellett oly gazdag kijelölt eldugott hely meg- centrumban fekszik, hol változtatásával a lehető leg' 40, ember kevesebb előnyösebb területet kapnom ; az addig beépített szerűen kiépített vasútháló- mint 24 óra alatt a nagy- ablakrész lebontásával és zat mellett, könnyen látogathatja a kiállítást. Ezt újbóli felépítésével egyedül nekünk sikerült a főbejárat reméljük és várjuk mindnyájan. mellett a főútra néző, kirakatszerű óriási négy ablakot Csoportunk kiállítási kapnunk, mely immár anyaga a legjobb. A leg- reklámnak nagyon jó s külső, szigorúbb kritika mellett felette imponáló, négy- lehetne csak selejtezni ott, szeres Hungary" feliratával alig lehet sejteni, hogy goltatott és nem a Társulat hol az üzleti szellem csoma- kiállításunk csak 1500 ellenőrző szeme őrködött a lábterület foglal el. kiküldött anyag felett, de E szerencsés megoldás tette lehetővé, minden praktikus szempont szemmeltartásával csoportunk oly artisztikus kiképzését, mely szigorú felépítésével, tisztán áttekinthető nagyvonalú elosztásával és fegyelmezett színadásával megfelelő befogadó keretet adjon sokoldalú iparművészeti termékeink gazdag rajzú, színes gyűjteményének. A megszakítás nélküli hosszú bejáró vonal impozáns hatású és megkönnyíti a nagy tömegre számított közlekedést oly módon, hogy minden kiállító jó helyhez jutott és az eladási érdekek összeütközése nélkül lehetett csoportosítani az elrendezést. A keményfából készített szekrények és tárlók megrajzolásánál is ezt az elvet óhajtottam megvalósítani, természetesen mindent egyben alárendelve az egységes hatásnak. Lehetetlen oly kiállítási csoportot rendezni, hol minden kiállító egyformán meg legyen elégedve s hol 40 ember érzékenysége és jogos vagy jogosult igénye egyformán nyerjen kielégítést. A színházban sem ülhetünk mindnyájan az első sorban, mégis mindnyájan jól mulathatunk. Első- 95U5PETER KONtt/E Haranghy Jenő: Ex libris. ezen itt segítettem. Egészében e válogatott magyar csoport lényegben az iparművészetileg értékesre törekszik s úgy anyagban, mint formában és színben mintaszerűt kíván adni. Az elfogulatlan és hozzáértő szemlélő örömmel igazolhatja, hogy van életképes iparművészetünk, mely akár a nemzeti dekoratív érzés ösvényén jár s így teljesen eredetit ad, akár ha bekapcsolódik a nemzetközi ízlésbe, értékes, adva leleményes alkalmazkodóképességével kiállja a versenyt. Nekünk csak a szegénységünk a bajunk. Magyarország a talentumok hazája, hol azonban az élet" iskolája rontja el nem egyszer a jobb sorsra érdemes és alapjában nagy értékeket képviselő fiatalokat s lehetetlenné teszi azok fejlődését és megerősödését. Ezért boldogul annyi magyar talentum a világ minden részében és vész el hazája részére. Messze vinne, ha kiállításunk 40 résztvevőjét egyenként méltatnám, hisz mindegyik valóban a legjobbat küldte, ami felett rendelkezett. Egyenként és összesen elismerést és dicséretet érde

3 melnek s a nemzetközi zsűri feladata lesz az érdemek és kitüntetések fokát megállapítani. Ha a kiállításon eddig még is keveset látni Amerika iparművészetéből, tévedés volna, ha valaki azt mondaná: ez nincs 1 Elég, ha Wanamaker árúházába megyünk, hol a legjobb minőségű, ízléses lakásberendezési tárgyak és iparművészeti becsű holmik láthatók. Az amerikai lakásviszonyok mások, mint Európában egyformán épített, a legnagyobb gonddal berendezett házat láthatunk egysorban, hol egyéni ízlést miután egyforma kiképzésűek nem találunk, de viszont ízléstelenséget sem. Oly praktikus, higiénikus berendezésű kellemes otthonok ezek, hogy mindenki megtalálhatja itt az élet szépségének, az egészségnek és megelégedettségnek alapfeltételeit. Ezen fog felépülni később a legszélesebb rétegekben az otthon kiképzésének és díszítésének az a szeretete, mely nálunk az iparművészet fogalmát jobban fedi. Hol annyi pénz, fejlődési lehetőségek, jó iiskolák és benszülött vagy bevándorolt talentum van, mint Amerikában, ott van a jövő s ezért itt is lesz iparművészet. Tehát ne ítélkezzünk gyorsan s felületes szemlélet után, ne tagadjuk meg annak lehetőségét, melynek magva termékeny földbe van vetve és bizonyára ki is fog kelni. A philadelphiai nemzetközi kiállítás magyar iparművészeti csoportjában a következő kiállítók vesznek részt. Elisabetha kerámiai műhely, Exquisit kézimunkaműhely, Faragó Ödön (iparművészeti tervek, installáció tervezése), Ferenczy Valér (rézkarcok), Fodor (ötvösmunkák), Graboviecky Leon (gyermekjátékok festett fából), Greco gobelinműhely, Herendi porcellángyár, Hódmezővásárhelyi agyagipari műhely, Holló Mihály (kerámiai munkák), Izabella háziipari egyesület, Kiss Ferenc (ötvösmunkák), Kövesházi Kalmár Elza (bronzszobor), Keresztényi Dániel (ötvösmunkák), Keresztényi Pál (elefántcsont-faragások), Keramos" agyagipari gyár (Nógrádverőce), Krausz testvérek (ékszerek és ötvösmunkák), Lux Elek (bronzszobrok), D.-né László Irén (hímzések és csipkék), Ligeti Miklós (kerámiai tárgyak), Molczer János (gobelin). Molnár István és József (mezőkövesdi hímzések). Művészeti műhely (könyvkötések és bőrmunkák), Oppel Magda (bőrdíszművek), Our Shop (kézimunkák). Országos Háziipari Szövetség (hímzett munkák és csipkék), Porcellán, kőedény és kályhagyár (Pestszentlőrinc), Preisz L. György (rézkarcok), Radványi István (fa-, bőr-, bronz- és cseréptárgyak). Reményi Mihály (hegedű), Schönteil Irén és Margit (bőrdíszmunkák), Seenger Béla r.-t. márványárúgyár, Stricker Éva (kerámia), Stróbl (Kisfaludi) Zsigmond (bronzszobrok), Szántó Gergely (plakettek), Szabó Olga (ékszerek), Szentgyörgyi István (bronzszobrok), Tessánszky János (gobelinek), Zilzer Hajnalka (kerámia), Zsolnay gyár (Pécs) kerámia. lop Haranghy Jenő: Ex libris.

4 3 í U L i m * Pásztormunkák, i. Álló tükör. Zalamegye. 2, 3, 4. Szaru-sótartók maratással és spanyolozással díszítve, faragott, részben spanyolozott fafedéllel. Somogy- és Zalamegye. Ungarische Volkskunst. Spiegelrahmen, Holzschnitzerei, SalzbehSlter aus Horn und gravjerten Holz. Art paysan hongrois. Cadre de glace, Sculpture en bois. Saliere en corne et en bois gravé. 2

5 114 Dunántúli típusú faragott székhátak. Veszprém-megye. Ungarische Volkskunst. Geschnitze Stuhllehnen. Art paysan hongrois. Dossiers sculptés.

6 Dunántúli vésett mángorlófák. Erdélyi vésett és színezett bivalyjárom. Ungarische Volkskunst. Gravierte Mangelhölzer. Büffeljoch Art paysan hongrois. Calandres gravées. Joug de buffle. 115

7 Jászsági hímzett szűr és suba. Ungarische Volkskunst. Gestickter Filz- und lederner Pelzmantel. Art paysan hongrois. Manteaux brodés en feutre et en cuir fourré.

8 Jászsági suba vállhímzéssel. Ungarische VoJkskunst. Gestickter Schulterteil des vorstehenden Pelzmantels. Art paysan hongrois. Épaulifcre brodée de manteau. 117

9 .v.v.,.-.y^/f.'.-. Jászsági szűrhímzések. Ungarische Volkskunst. Gestickte Details des vorstehenden Filzmantels. Art paysan hongrois. Détails brodés du manteau en fourrure.

10 Békési női kisbundahímzések. Hímzett lepedőszél. Mezőkövesd, Borsod-megye. Ungarische Volkskunst. Stickereien von Frauenpelzmantel und eines Bettüberwurfs. Art paysan hongrois. Broderies. Manteau pour femme et couverture de Üt.

11 t.xin ' Ili Ilin r l*. 120 Tiszántúli típusú régi párnavéghímzések. Nagykúnság. Ungarische Volkskunst. PolsterUberzugstickerelen. Art paysan hongrois. Broderies sur une couverture d'un coussin.

A három Mária. Aranyozott faszobor

A három Mária. Aranyozott faszobor E 94.77.1 A három Mária. Aranyozott faszobor K 94.56.1 A Sasfiók mellszobra. Márkus Emília ajándéka Gobbi Hildának. Edmond Rostand: A sasfiók Nemzeti Színház, 1942. február 21. Ferenc, reichstadti herceg:

Részletesebben

57/1. Forain, Jean-Louis (1852-1931) 3.200 Ft 6.500 Ft 57/9. Olgyai Viktor (1870-1929) 13.000 Ft 13.000 Ft 57/10. Berkes Antal (1874-1938)

57/1. Forain, Jean-Louis (1852-1931) 3.200 Ft 6.500 Ft 57/9. Olgyai Viktor (1870-1929) 13.000 Ft 13.000 Ft 57/10. Berkes Antal (1874-1938) 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 57/1. Forain, Jean-Louis (1852-1931) Téli

Részletesebben

KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december

KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató: Szemes

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 77/2. Batthyány Gyula ( ) Fogat technika: litográfia méretek: 17,5 x 24,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 24.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 77/2. Batthyány Gyula ( ) Fogat technika: litográfia méretek: 17,5 x 24,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 24. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 77/2. Batthyány Gyula (1887-1959) Fogat

Részletesebben

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig Nemzeti Fejlesztési Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai 2014. június 06-2015. május 20-ig A táblázatban szereplő tételek csak az elszámolt és lezárt utakat tartalmazzák. Utazás Napidíj költsége

Részletesebben

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA Veszprém, 2007. július Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2007 Igazgató: Szemes Mária Tájékoztatási

Részletesebben

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január - december

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január - december Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA 2007. január - december Veszprém, 2008. február Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatóság, 2008 Igazgató:

Részletesebben

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA DEMOGRÁFIA megoszlás férfi 46% nő 54% megoszlás 20 év alatt 7% 20-29 között 40% 30-39 között 20% 40-49 között 14% 50-59

Részletesebben

leütési ár: Ft leütési ár: Ft

leütési ár: Ft leütési ár: Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 46/2. Illustration 4 száma, az 1930-as

Részletesebben

23/1. Képkeret belsõ méret: 46 x 61 technika: fa méretek: 61 x 77 cm kikiáltási ár: 10.000 Ft leütési ár: 10.000 Ft

23/1. Képkeret belsõ méret: 46 x 61 technika: fa méretek: 61 x 77 cm kikiáltási ár: 10.000 Ft leütési ár: 10.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 23/1. Képkeret belsõ méret: 46 x 61 technika:

Részletesebben

72/9. Olvashatatlan szignó Nõi portré technika: papír, akvarell méretek: 19 x 15 cm kikiáltási ár: 3.500 Ft leütési ár: 7.500 Ft

72/9. Olvashatatlan szignó Nõi portré technika: papír, akvarell méretek: 19 x 15 cm kikiáltási ár: 3.500 Ft leütési ár: 7.500 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 72/2. Csendet! Kíméljük egymást! plakát

Részletesebben

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja

Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja 1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!

Részletesebben

Két úrasztalkendő restaurálása Csenger helytörténeti gyűjteményéből. Készítette: Tóth Ilona Csilla 2015.

Két úrasztalkendő restaurálása Csenger helytörténeti gyűjteményéből. Készítette: Tóth Ilona Csilla 2015. Két úrasztalkendő restaurálása Csenger helytörténeti gyűjteményéből Készítette: Tóth Ilona Csilla 2015. 1 I.A TÁRGYAK ÁLLAPOTFELMÉRÉSE, RESTAURÁLÁSI TERV A két úrasztalkendő a csengeri helytörténeti múzeum

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 30/1. Lombik - kávéfõzõ, igen hiányos technika: fém, fa, üveg méretek: 23 cm kikiáltási ár: 2.600 Ft leütési ár: 2.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 30/1. Lombik - kávéfõzõ, igen hiányos technika: fém, fa, üveg méretek: 23 cm kikiáltási ár: 2.600 Ft leütési ár: 2. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 30/1. Lombik - kávéfõzõ, igen hiányos

Részletesebben

132/1. Aknay János (1949) Angyal, 2006 technika: comp.print, 47/200, jjl méretek: 30 x 21 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 17.

132/1. Aknay János (1949) Angyal, 2006 technika: comp.print, 47/200, jjl méretek: 30 x 21 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 17. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 132/1. Aknay János (1949) Angyal, 2006 technika: comp.print,

Részletesebben

Toll, ecset, karctű A sokszínű Gara Arnold

Toll, ecset, karctű A sokszínű Gara Arnold 2012/10/15-2013/03/09 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1] Lehetetlen meghatódás nélkül gondolni Gara Arnold sokoldalúságára. Minden, ami körülveszi művészetet áraszt magából. Fest, rézkarcot

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

Erasmus. Látogatóink véleménye az iskolánkról, városunkról, hazánkról:

Erasmus. Látogatóink véleménye az iskolánkról, városunkról, hazánkról: Erasmus 2018. január 14-től 20- ig került megrendezésre az első szakmai továbbképzés, melynek a Kardos István Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium biztosított helyszínt. A házi gazdán kívül három

Részletesebben

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek

Részletesebben

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola

Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Jaschik Álmos Művészeti Szakközépiskola Ha ebbe az épületbe lépsz, immár százéves szándék megvalósulásának mozaikjait láthatod a falaink között, és örömmel látunk mindenkit itt, akik e bennünk élő szépnek

Részletesebben

65/2. Ismeretlen alkotó Városkép technika: karton, olaj méretek: 33 x 36 cm kikiáltási ár: 7.000 Ft leütési ár: 7.000 Ft

65/2. Ismeretlen alkotó Városkép technika: karton, olaj méretek: 33 x 36 cm kikiáltási ár: 7.000 Ft leütési ár: 7.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 65/1. Mérõ István (1873-1938) Tengerparti

Részletesebben

MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015. Interrail

MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015. Interrail MÁV-START / ÉKSZ - 07/002/2015 Interrail Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat kívánunk!

Részletesebben

Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát

Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát bemutatja Kovács Tamás Vilmos festőművész kamaratárlatát Budapest Néhány mondat a kiállítás születéséről... Az itt bemutatott képek Kovács Tamás Vilmos festőművész ezidáig műtermében lévő tájfestészetét

Részletesebben

70/21. Váza, retró technika: kerámia méretek: 15,5 x 10 x 23 cm kikiáltási ár: 1.500 Ft leütési ár: 3.600 Ft

70/21. Váza, retró technika: kerámia méretek: 15,5 x 10 x 23 cm kikiáltási ár: 1.500 Ft leütési ár: 3.600 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 70/3. Olvashatatlan szignó Nógrádverõce,

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

78. OMÉK Budapest, szeptember

78. OMÉK Budapest, szeptember 78. OMÉK Budapest, 2017. szeptember 20-24. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség hagyományosan Szent Mihály nap táján adja át tenyésztési és tenyésztésszervezési díjait azoknak a juhtenyésztőknek,

Részletesebben

Az NKA Igazgatósága számára. Tárgy: A Craft és Design kiállítás anyagából az Iparművészeti Múzeum kortárs gyűjteményének gyarapítása pályázat

Az NKA Igazgatósága számára. Tárgy: A Craft és Design kiállítás anyagából az Iparművészeti Múzeum kortárs gyűjteményének gyarapítása pályázat Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1085 Budapest, Gyulai Pál utca 13. SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az NKA Igazgatósága számára Tárgy: A Craft és Design kiállítás anyagából az Iparművészeti Múzeum kortárs gyűjteményének

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 84/1. Baranszky Emil László ( )

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 84/1. Baranszky Emil László ( ) 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 84/1. Baranszky Emil László (1877 1941)

Részletesebben

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1.

Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Dr. Mezős Tamás, Elnök Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 1. Tárgy: Roma Parlament (VIII. Tavaszmező u.6.) és Műteremház és Művészkert (VIII. József u. 37.) műemlékvédelmi

Részletesebben

49/1. Fotó, 1930 körül Családi díszebéd technika: fotó, kasírozva méretek: 22,5 x 33,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 3.

49/1. Fotó, 1930 körül Családi díszebéd technika: fotó, kasírozva méretek: 22,5 x 33,5 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 3. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 49/1. Fotó, 1930 körül Családi díszebéd

Részletesebben

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 7. évfolyam félévi vizsga 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid 1.) Szóbeli felelet: Jónás-Dr. Kovács-Dr. Mészáros-Vízvári:

Részletesebben

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév

Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola T A P O L C A BESZÁMOLÓ 2017/2018. tanév Rohály János igazgató 1 Bevezető gondolatok Iskolánk az elmúlt években nagy küzdelmeken, nagy formálódáson esett

Részletesebben

IMIAGY AI~ INIIÉIP' II IIIP>AI~IMI ÚVIÉSIIET

IMIAGY AI~ INIIÉIP' II IIIP>AI~IMI ÚVIÉSIIET IMIAGY AI~ INIIÉIP' II IIIP>AI~IMI ÚVIÉSIIET SZíNES DIAPOZITíVEK Készíttette: a Ill. Anyanyelvi Konferencia Védnöksége és. a Népi Iparművészeti Tanács Magyar Diafilmgyártó Vállalat Budapest 1977. Magyarországon

Részletesebben

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám)

InterRail. MÁVDIREKT: 06 (40) (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) InterRail MÁVDIREKT: 06 (40) 49 49 49 (00:00-24:00 óráig helyi tarifával hívható kék szám) küldföldről: +36 (1) 444 44 99 E-MAIL: informaciókérés: informacio@mav-start.hu egy, különvonat, Diák-Charter,

Részletesebben

ICOLIM 2014. Budapest

ICOLIM 2014. Budapest ICOLIM 2014 Budapest A konferenciáról ICOLIM Témák Célok A konferenciáról Történelmi áttekintés 1992 Keszthely, Magyarország 1994 Mulhouse, Franciaország 1996 Velence, Olaszország 1998 Lisszabon, Portugália

Részletesebben

Monitoring DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2015. 09. 28. (1,3. OLDAL)

Monitoring DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2015. 09. 28. (1,3. OLDAL) DUNÁNTÚLI NAPLÓ - 2015. 09. 28. (1,3. OLDAL) Mi lesz veled, Pécsi Napok? Gűth Ervin Pécs A város egyik legrégibb rendezvénye az elmúlt években több koncepcióváltáson is átesett, az is előfordult, hogy

Részletesebben

28/1. Koronás magyar címer technika: hímzés, gyöngy méretek: 40 x 30,5 cm kikiáltási ár: 1.800 Ft leütési ár: 6.500 Ft

28/1. Koronás magyar címer technika: hímzés, gyöngy méretek: 40 x 30,5 cm kikiáltási ár: 1.800 Ft leütési ár: 6.500 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 28/1. Koronás magyar címer technika: hímzés,

Részletesebben

Székely Tanintézet Tevelen

Székely Tanintézet Tevelen Mentoromnak, Földi Istvánnak emlékére Fábián Margit Székely Tanintézet Tevelen A Teveli Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézet története Földi István leveleinek tükrében Előszó 2007-ben Erdős Borbála,

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 56/4. Fraenkel szignóval Csipkebogyók technika: papír, akvarell méretek: 26,8 x 36,8 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 4.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 56/4. Fraenkel szignóval Csipkebogyók technika: papír, akvarell méretek: 26,8 x 36,8 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: 4. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 56/1. Herman Lipót (1884-1972) Fürdõzõk

Részletesebben

119/4. BL jelzéssel Soproni vasötnöde technika: bronz, jelzett méretek: 7,2 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: Ft

119/4. BL jelzéssel Soproni vasötnöde technika: bronz, jelzett méretek: 7,2 cm kikiáltási ár: Ft leütési ár: Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 8. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00 119/4. BL jelzéssel Soproni vasötnöde méretek: 7,2 cm leütési

Részletesebben

TÜKÖR NYEOMSZSZ. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége

TÜKÖR NYEOMSZSZ. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége NYEOMSZSZ TÜKÖR 2019 Anglia Ausztria Csehország Dánia Észtország Finnország Franciaország Hollandia Lengyelország Lettország Litvánia Németország Norvégia Portugália Svájc Svédország NYEOMSZSZ Nyugat-Európai

Részletesebben

Nõi portré, 1927 technika: papír, akvarell méretek: 37 x 24,5 cm kikiáltási ár: 8.000 Ft leütési ár: 8.000 Ft

Nõi portré, 1927 technika: papír, akvarell méretek: 37 x 24,5 cm kikiáltási ár: 8.000 Ft leütési ár: 8.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 31/1. Csabai Ékes Lajos (1896-1944) Folyópart

Részletesebben

Európai ünnepnapok 2012

Európai ünnepnapok 2012 Európai ünnepnapok 2012 Ausztria október 26. december 8. Úrnapja Az örökös semlegesség ünnepe napja Szeplőtelen fogantatás ünnepe Belgium július 21. november 2. november 11. december 6. Nemzeti ünnep napja

Részletesebben

78/3. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/18. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/21. Aggházy Gyula ( )

78/3. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/18. Rau Tibor ( ) Ft Ft 78/21. Aggházy Gyula ( ) 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 78/3. Rau Tibor (1934-2000) Ledér lányok,

Részletesebben

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( )

PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK ( ) PÁRTÁLLAM ÉS NEMZETISÉGEK (1950-1973) Összeállította, jegyzetekkel ellátta és a bevezető tanulmányt írta: Tóth Ágnes Kecskemét, 2003 TARTALOM Bevezető. 1. Budapest, 1950. március 21. A Vallás- és Közoktatási

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁSI ADATKIVONAT

NYILVÁNTARTÁSI ADATKIVONAT Műtárgy-nyilvántartási azonosító: 327083 művész: Kovács Margit (Győr, 1902 Budapest, 1976) Kerámia falikép, 1959 1959 KELETKEZÉS HELYE: terrakotta mázas; festett MÉRET: magasság: 301,20 cm, szélesség:

Részletesebben

AZ ERZSÉBET-EMLÉKMŰ-PÁLYÁZAT MÉG NÉHÁNY TANULSÁGA A KRITIKÁRÓL ÉS EGYEBEKRŐL

AZ ERZSÉBET-EMLÉKMŰ-PÁLYÁZAT MÉG NÉHÁNY TANULSÁGA A KRITIKÁRÓL ÉS EGYEBEKRŐL AZ ERZSÉBET- EMLÉKMŰ- PÁLYÁZAT MÉG NÉHÁNY TANULSÁGA 2 7 4-1 -itti m m a m I rrm urm ~ifi urim nr ' r i n n iirn 'ittt> arm imp ht a nir«i - r uri m m m m um m «i m m m mi m m u m i AZ ERZSÉBET-EMLÉKMŰ-PÁLYÁZAT

Részletesebben

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/007/2017

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/007/2017 Interrail 2017 MÁV-START / ÜFM - 07/007/2017 Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ 1 A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely egy olyan független alternatív színház, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek. A létrejövő előadásokon

Részletesebben

Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3.

Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3. Határtalan adózás ott fizetsz ahol keresel? IX. Elektronikus Kereskedelem Konferencia 2012. május 3. E-kereskedelem: hol kell adóznom, kell adóznom? E-kereskedelmi tevékenység adózása komplex terület,

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1238 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lucca Magnificent luxus villa eladó Lucca LEIRÁS Csak

Részletesebben

POGÁNY MÓRIC jeles építőművészünket a napokban

POGÁNY MÓRIC jeles építőművészünket a napokban K R Ó N I K A POGÁNY MÓRIC jeles építőművészünket a napokban e lapok szerkesztője meglátogatta s ez alkalommal betekinthetett egy nemsokára külföldön Skizzen eines Baumeisters" címmel megjelenő albumnak

Részletesebben

Divane Japonais technika: litográfia méretek: 25 x 19,5 cm kikiáltási ár: 12.000 Ft leütési ár: 14.000 Ft

Divane Japonais technika: litográfia méretek: 25 x 19,5 cm kikiáltási ár: 12.000 Ft leütési ár: 14.000 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 62/5. Henri de Toulouse-Lautrec (1864

Részletesebben

Bevezetés (Az ember élete)

Bevezetés (Az ember élete) Tartalom A mű második felét adó 'Az ember élete' könyv bevezetése: miért van rá szükség, miről szól, mik a legfontosabb jellemzői. Miért nehéz az embernek a modern világban megtalálnia, hogy hogyan éljen?

Részletesebben

Helyszín: Főemelet 11.

Helyszín: Főemelet 11. NYUGAT-EURÓPAI SZERVEZETEK REGIONÁLIS ÜLÉSE Elnök: Bihari Szabolcs KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság munkatársai: Brendus Réka, Tóth László Helyszín: Főemelet 11. 1. Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek

Részletesebben

az ötödik legnagyobb lélekszámú város az els magyar egyetem, napjainkban 30000 diák egyházi és kulturális centrum, kultúrák ötvözdése

az ötödik legnagyobb lélekszámú város az els magyar egyetem, napjainkban 30000 diák egyházi és kulturális centrum, kultúrák ötvözdése PÉCS AZ EURÓPAI UNIÓBAN A VÁROS V BEMUTATÁSA az ötödik legnagyobb lélekszámú város az els magyar egyetem, napjainkban 30000 diák egyházi és kulturális centrum, kultúrák ötvözdése színházak, múzeumok, fesztiválok,

Részletesebben

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány A tájegység földrajzi jellemzői Északon: a Zala-folyó és a Balaton Nyugaton: az Alpokalja Keleten: a Sió és a Duna Délen : az országhatár határolja Területe: 11

Részletesebben

akril, pasztel, homok, vászon

akril, pasztel, homok, vászon portfolio2016 a r t i s t i. h u Vak Bottyán 14. akril, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2014 POSZT 2008 - Festők versenye II. díj Lorena olaj, pasztel, homok, vászon 100x100 cm 2008 EZÜSTGERELY 2016

Részletesebben

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ

KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ KIS ISKOLÁK ATLÉTIKA CSAPATVERSENYE FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola Óvoda és AMI Bíró Benett 340 34,65 70 p 296 p Gunyecz Péter 9,60 372 39,78 85 p 102 p 322 p

Részletesebben

Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza

Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Tervezet (1944) A Margitszigeti Úttörővasút pályájának körülbelüli tervrajza Állomások és megállóhelyek: 1. Úttörő stadion (fejállomás) és fűtőház 2. Úttörő placc (VÁ, és 2 db tárolóvágány) 3. Nagy rét

Részletesebben

CSEHORSZÁG A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.

CSEHORSZÁG A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA CSEHORSZÁG KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. CSEHORSZÁG Területe: 78 866 km 2 Lakosainak száma: 1,2 millió

Részletesebben

apró-bútorok írta: NÁDAI PÁL

apró-bútorok írta: NÁDAI PÁL apró-bútorok írta: NÁDAI PÁL z apró-bútorokat nem a mi korunk találta ki. Csak a mi korunk növelte meg a becsét. Az apró-bútor logikai következménye a mai életmódnak. Könnyű, tiszta, kényelmes, egyszerre

Részletesebben

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről Mucsi András Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről Nehéz szólni egy olyan fiatal művészről, aki nemrégen még az élők sorába tartozott. Ami benne emberi érték volt, személyes

Részletesebben

Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig

Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai június május 20-ig Nemzetgazdasági Minisztérium állami vezetőinek hivatalos utazásai 2014. június 06-2015. május 20-ig A táblázatban szereplő tételek csak az elszámolt és lezárt utakat tartalmazzák. díj Összesen KK14-00527

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Kulturális Javak Bizottsága 2012. július 4-i ülés Az ülés napirendje 1) Ismeretlen osztrák (?) festő, 19. század: Erzsébet királyné (vászon, olaj, 142x108 cm, jelzés nélkül) címen nyilvántartott képzőművészeti

Részletesebben

A legújabb generáció. Piacvezető fogászati kezelőegység

A legújabb generáció. Piacvezető fogászati kezelőegység A legújabb generáció Piacvezető fogászati kezelőegység A Belmont abszolút piacvezető a fogászati kezelőegységek legújabb generációjával Szék 1. Állítható pozíció Különösen széles skálán mozgó határértékeinek

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017

Interrail MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017 Interrail 2017 MÁV-START / ÜFM - 07/028/2017 Örömmel üdvözöljük Önt az Interrail tel utazók széles táborában! Reméljük, utazásai során sok nagyszerű élményben lesz része. Jó időt, kellemes útitársakat

Részletesebben

Az AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. NEMZETI KÖZÖSSÉGI STANDJÁRA AZ INTERNATIONALE GRÜNE WOCHE VÁSÁRON BERLIN, JANUÁR

Az AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. NEMZETI KÖZÖSSÉGI STANDJÁRA AZ INTERNATIONALE GRÜNE WOCHE VÁSÁRON BERLIN, JANUÁR RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Az AGRÁRMARKETING CENTRUM NONPROFIT KFT. NEMZETI KÖZÖSSÉGI STANDJÁRA AZ INTERNATIONALE GRÜNE WOCHE VÁSÁRON BERLIN, 2017. JANUÁR 20-29. Magyarország Partnerország Áttekintés 2016. évi

Részletesebben

Ferenczy Béni ( ) emlékkiállítása Sorszám Fotó Cím Évszám Technika Méret Tulajdonos Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fővárosi

Ferenczy Béni ( ) emlékkiállítása Sorszám Fotó Cím Évszám Technika Méret Tulajdonos Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fővárosi Ferenczy Béni (1890 1967) emlékkiállítása Sorszám Fotó Cím Évszám Technika Méret Tulajdonos Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fővárosi 1. Zsuzsanna 1940 bronz M: 35,5 cm BTM Kiscelli Múzeum,

Részletesebben

KOLLER. International Business Consulting B E V E Z E T Ő A J Á N L A T A I N K

KOLLER. International Business Consulting B E V E Z E T Ő A J Á N L A T A I N K B E V E Z E T Ő Tisztelt Olvasónk! Már kezdetét vette Advent ünnepe. A karácsonyi és év végi ajándékozások izgalma már ott van a családokban, a barátok között és a munkahelyeken is. Reméljük, mindenki

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

TEli TARlAT KÉPZŐ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS

TEli TARlAT KÉPZŐ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS l' l' TEli TARlAT KÉPZŐ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS TÉli TÁRIIT KÉPZÖ ÉS IPARMŰVÉSZETI KIÁLLíTÁS A MŰHELY MŰVÉSZETI EGYESÜLET KIÁLLíTÁSA A. VARGA IMRA Téli kert 1. ~Ox 70 cm, vegyestechnika AMBRUS LAJOS

Részletesebben

Több mint 25 év tapasztalattal rendelkezünk.

Több mint 25 év tapasztalattal rendelkezünk. Határozottan úgy gondoljuk, hogy manapság az audiovizuális dömpingben nem elég ha csak egy népszerű dizájnnal rendelkezik. Egy olyan látványtervre van szüksége, ami tökéletes összhangban van az ötlettel,

Részletesebben

ÉPÍTÉSZEK MARATONIJA HORVÁTH ILDIKÓ

ÉPÍTÉSZEK MARATONIJA HORVÁTH ILDIKÓ HORVÁTH ILDIKÓ ÉPÍTÉSZEK MARATONIJA Az 1968-as mexikói napokon, amikor az olimpiai stadion pályáin naponta születtek az új csúcsok, és egymást követő ünnepélyes díjkiosztások váltották aranyra és ezüstre

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Kérjük, válasszon nyelvet

Kérjük, válasszon nyelvet Page 1 sur 10 Kérjük, válasszon nyelvet Hungarian A BESZERZÉSI LÁNC KEZDEMÉNYEZÉS MEGFELELÉSI FELMÉRÉSE - 2016 Üdvözöljük a Dedicated cég online felmérési honlapján. A webalapú eljárás garantálja a vállalat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása

JEGYZŐKÖNYV. 3.) Hajdúhadházi Városi Sportegyesület részére 2011. évben non-profit szervezetek támogatása keretében - nyújtott támogatás elszámolása JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. február 21-én du. 15.30 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

Küldöttség létszáma 1 (fő) Elszámolt napok száma. Időpont (tól-ig) 2006. január 2006.01.14. 7:05:00-

Küldöttség létszáma 1 (fő) Elszámolt napok száma. Időpont (tól-ig) 2006. január 2006.01.14. 7:05:00- . sz. táblázat Állami vezetők és más munkavállalók külföldi kiküldetéseinek elszámolt költsége és témája Tárca, szerv neve: Oktatási és Kulturális Minisztérium (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma)

Részletesebben

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/

Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Magyar Kajak-Kenu Szövetség Közgyűlése Tájékoztató a magyar kajak-kenu válogatott olimpiai felkészüléséről /vázlat/ Budapest, 2012. április 4. Készítette: Storcz Botond szövetségi kapitány Helyzetelemzés

Részletesebben

SAJTÓREGGELI 2008. július 23.

SAJTÓREGGELI 2008. július 23. SAJTÓREGGELI 2008. július 23. EURÓPAI DISZTRIBÚCIÓS RIPORT 2008 Európai Disztribúciós Riport 2008 Három közép-kelet európai ország a Top Five -ban 2 Kereslet - Európa Növekedés Nagyobb bérleménynagyság

Részletesebben

- 1 - A 2011-es tanévnyitó ünnepélyen elismerésben részesülők, oklevelek díjak átadása

- 1 - A 2011-es tanévnyitó ünnepélyen elismerésben részesülők, oklevelek díjak átadása - 1 - A 2011-es tanévnyitó ünnepélyen elismerésben részesülők, oklevelek díjak átadása Tisztelt jelenlévők, szeretném megragadni az alkalmat, hogy néhány kiemelkedő tanulónkat és dolgozónkat ebben a felemelő

Részletesebben

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04

A Harlekin mesés bábjai beköltöztek a Bóbitába. Írta: Major Zoltán január 17. csütörtök, 20:04 Új kiállításban gyönyörködhetnek a Bóbita Bábmúzeum látogatói: az egri Harlekin Bábszínház néhány előadásának míves és nagyméretű bábjai és díszletei köszöntik az ide betérőt. A Harlekin Bábszínház - ahol

Részletesebben

ÁCS LIPÓT: A NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI OSZTÁLYA ÉS MŰVÉSZETI KULTÚRÁNK.

ÁCS LIPÓT: A NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI OSZTÁLYA ÉS MŰVÉSZETI KULTÚRÁNK. ÁCS LIPÓT: A NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI OSZTÁLYA ÉS MŰVÉSZETI KULTÚRÁNK. XIX. század művészetén végigtekintve, a különböző törekvések egész sorát látjuk. De különösen a mult század 80-as évei óta kerültek

Részletesebben

A 2012-es szezon értékelése

A 2012-es szezon értékelése A 2012-es szezon értékelése Kecskés Gábor ELNÖK Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács Burgonya Ágazati Fórum Keszthely 2013.január 17. Európai helyzetkép Rekord alacsony burgonya termés az idei esztendőben

Részletesebben

L u c a D i F u l v i o ALMOʍ ʍANDAʎA

L u c a D i F u l v i o ALMOʍ ʍANDAʎA Luca Di Fulvio ALMO ANDA A Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen:

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany

Zsűri jegyzőkönyv Vizuális művészetek Arany Arany Fődíj: Bali Bettina és Badics Renáta Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, Dunaújváros 1. Sopronyi Anna Eszter Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg 2. Horváth Kitti

Részletesebben

STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011

STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011 STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011 Készült: 2011. november 24. Készítette: Héra Éva, Ádám Krisztina www.cioff.hu cioff@mail.datanet.hu Szervezet neve Város Rendezett fesztivál neve Fesztiválminısítési eredmény

Részletesebben

Porta Orientis KALÁSZ MÁRTON. Két kiállítás Bécsben PORTA ORIENTIS

Porta Orientis KALÁSZ MÁRTON. Két kiállítás Bécsben PORTA ORIENTIS KALÁSZ MÁRTON Porta Orientis Két kiállítás Bécsben Bécs Hugo von Hofmannstahl meghatározása szerint mindenkor: Porta Orientis. Hofmannstahl e véleményét gesztusnak szánja szülővárosa iránt; amint mások,

Részletesebben

Sokáig voltam távol?

Sokáig voltam távol? Sokáig voltam távol? Az olasz lakosság utazási szokásai Kiss Kornélia kutatási igazgató Magyar Turizmus Zrt. Európa hatodik legnépesebb országa Olaszország területe: 301 230 km 2 Lakosainak száma: 58,1

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM Hímzés Faművesség

TEHETSÉGPROGRAM Hímzés Faművesség TEHETSÉGPROGRAM A Békés Megyei Népművészeti Egyesület megalakulásától fontos feladatának tartja a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozást. Arra törekszünk, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje a népi

Részletesebben

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 25/7. P.Molnár József (1939) Szõlõs csendélet technika: karton, olaj méretek: 26 x 24 cm kikiáltási ár: 6.000 Ft leütési ár: 8.

MŰGYŰJTŐK HÁZA. 25/7. P.Molnár József (1939) Szõlõs csendélet technika: karton, olaj méretek: 26 x 24 cm kikiáltási ár: 6.000 Ft leütési ár: 8. 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 25/1. Keret, faragott, fa betéttel technika:

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 5-12 /2012. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

174/2014. (VI. 19.) XI.ÖK határozat melléklete

174/2014. (VI. 19.) XI.ÖK határozat melléklete 174/2014. (VI. 19.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. II. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Szeptember 18. A 2014. évi költségvetési rendelet II.

Részletesebben

leütési ár: 1.400 Ft leütési ár: 4.000 Ft leütési ár: 3.200 Ft leütési ár: 2.800 Ft

leütési ár: 1.400 Ft leütési ár: 4.000 Ft leütési ár: 3.200 Ft leütési ár: 2.800 Ft 1023 BUDAPEST, ZSIGMOND TÉR 13. MŰGYŰJTŐK HÁZA TEL.: +36 1 800 8123, +36 30 270 5021 EMAIL: INFO@MUGYUJTOKHAZA.HU NYITVATARTÁS: H-P: 11.00-19.00, SZO.: 9.00-14.00 39/2. Grafikai kiállítási katalógusok,

Részletesebben