XXIII. Végvári Vigasságok Ostrom augusztus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XXIII. Végvári Vigasságok Ostrom augusztus"

Átírás

1 Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Adatlap: A2018/N0507 Pályázati azonosító: /235 XXIII. Végvári Vigasságok Ostrom augusztus Szakmai beszámoló HAGYOMÁNY KULTUSZ CSATA DIADAL MULATSÁG 2018-ban immár huszonharmadik alkalommal került megrendezésre a Végvári Vigasságok az Egri várban. Mint minden évben, idén is számos színes programmal vártuk az ide látogatókat. Pénteken és szombaton számos szakmai tárlatvezetésen vehettek részt az érdeklődők a Vármúzeum kiállításaiban: megtudhatták, hogy a híres egri nők hol s hogyan hajtották végre hőstetteiket, fény derült az Egri csillagok című regény és a valóság közti összefüggésekre és különbségekre, valamint fáklyafényben fedezhettük fel az Egri vár Kazamatájának legsötétebb járatait. A Fegyvermustra című, újonnan megnyílt fegyverkiállításban történő tárlatvezetés során az érdeklődők a kiállítás kurátorának előadásában ismerhették meg a kora újkort megelőző középkori, majd a századi, és végül a Nagy Háborúban használt fegyverek, a harcászat és a háborús konfliktusok mindennapi életünkre gyakorolt hatását. Közel 50 éve, 1968 december 19-én mutatták be az Egri csillagok című filmet. Az emlékév tiszteletére a fesztivál meghívott vendége Kovács István színművész úr volt, aki Bornemissza Gergely karakterét keltette életre a filmvásznon. Egy közönségtalálkozó keretein belül forgatási élményeiről és kulisszatitkokról mesélt. A hagyományőrző csapatok táborában életképek és mesterségek bemutatói tették még gazdagabbá a fesztivál kulturális tartalmát. A keresztények táborában a tábori lelkész, a borbély, a csiszár, a füvesasszony és egy hadmérnök mutatta be a 16. századi emberek mindennapi tevékenységeit és a mesterségeiket, míg a török táborba tévedő gyanútlan látogató könnyen fosztogatás, adóztatás és leányszöktetés áldozatává válhatott.

2 A kulturális programok mellett a fesztivál három napja a középkori hadi tevékenységek közepette telt el. Fegyver bemutatók, bajvívás, viadal, virtuskodás, parádézás, felvonulás, díszlövés, zászlóforgatók bemutatója, gólyalábas vásári komédia, és minden, ami a hamisítatlan középkori hangulathoz kellett. KEREKES BAND koncert és régi-zene, táncházak, tűzzsonglőrök gondoskodtak a felejthetetlen szórakozásról. Tradicionális mesterségek kézművesei kínálták portékáikat és mutatták be a szakma mesterfogásait: hagyományőrző faművesek, népi fafaragó művész, kovács, fazekas és a szövés-fonás mesterei képviseltették magukat. És ha mindez nem lett volna elég, akkor jöttek a kísérő programok: népi játszótér, kézműves foglalkozások, vitézi próba, póni lovaglás, őshonos kisállat simogató és solymászbemutató. A fesztivál csúcspontjaként közel 230 vitéz katona elevenítette fel az 1552-es dicső OSTROM és a híres Egri csillagok című regény jeleneteit! MEGVALÓSULT PROGRAM augusztus 10. PÉNTEK ig EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS EGRI HŐSNŐK Tárlatvezetés RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés VITÉZEK - Jánváry Zoltán grafikusművész kiállításának megnyitója HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás EGRI HISTÓRIÁNAK SUMMÁJA bábjáték FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés SOLYMÁSZBEMUTATÓ EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés

3 15.45 A HADILOBOGÓ ÜNNEPÉLYES FELVONÁSA DÍSZLÖVÉS AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK felvonulása a belvárosban PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert BORDÓ SÁRKÁNY koncert TŰZFÉSZEK ZSONGLŐR TÁRSULAT bemutatója CANLAR koncert Folyamatos programjaink pénteken: PÓNILOVAGLÁS ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR TÓTH LÓRÁNT fafaragó művész kézműves foglalkozása KOCSY MÁRTON kovács bemutatója VÁSÁROSOK tól ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás augusztus 11. SZOMBAT HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója

4 10.30 TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobó-téren 11:00 A FESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA SEREGSZEMLE ÉS PUSKÁS KIKÉPZÉS EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN SZULTÁNI AUDIENCIA EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert EGRI CSILLAGOK 50 KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Kovács István színművésszel "A NYÚLLAL ÜTÖTT TÖRÖK" történelmi színjáték PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE TÖRÖK SEREG FELVONULÁSA EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert KEREKES BAND koncert TŰZIJÁTÉK az Egri csillagok című film 50 éves évfordulója alkalmából SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert Folyamatos programjaink szombaton: VÉRADÁS FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR

5 HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása KOCSY MÁRTON kovács bemutatója tól ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel VÁSÁROSOK ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás augusztus 12. VASÁRNAP HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ ÍJÁSZVERSENY KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN GÓLYALÁBAS GARABONCIÁSOK VÁSÁRI KOMÉDIÁJA EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert és táncház DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert "HISTORIA AGRIENSIS" történelmi színjáték

6 17.00 ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓLEVONÁS Folyamatos programjaink vasárnap: OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel PÓNILOVAGLÁS ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója KOCSY MÁRTON kovács bemutatója VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása tól ig óránként és kor FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS VÁSÁROSOK ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás Megvalósítás eredményességének elemzése Programelemek: péntek: 33 program, 19 kísérő program, szombat: 33 program, 20 kísérő program, vasárnap: 20 program, 18 kísérő program Látogatószám: Összes látogató: fő

7 Ebből fizetős: fő Nem fizetős: fő Külföldi látogatók aránya: 16% Fellépők: Összes fellépő - külföldi: 28 fő, belföldi: 330 fő Ebből együttesek / csoportok száma: - külföldi: 3, belföldi: 29 Egyéni előadók: - belföldi: 15 fő

8 FOTÓDOKUMENTÁCIÓ

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19 Látogatói kérdőív elemzése:

20

21

22 Pályázati beszámoló elérési útvonala: Nemzeti Kulturális Alap Kulturális Fesztiválok Kollégiuma Pályázati azonosító: /13109 SZAKMAI BESZÁMOLÓ BETÉTLAP A megvalósult rendezvény adatai: Pontos megnevezése: Ostrom 1552 XXIII. Végvári Vigasságok Időpontja: augusztus Helye(i): Látogatói létszáma: Közreműködői létszáma: Naprakész, saját online felületének címe: Eger, Vár köz 1., Dobó István Vármúzeum fő 358 fő A pályázati téma megvalósulásának körülményei, a megvalósult program leírása, eredményessége, szakmai hatásai:

23 Az idén 23. alkalommal megrendezésre került Végvári Vigasságok Ostrom 1552 címet viselő történelmi fesztivál az 1552-es várvédelmet, a hazafiságot, a hősies helytállást a végvári vitézek életén keresztül mutatta be. A fesztivált az Egri vár kultuszának erősítése, a múzeumi és a közművelődési szolgáltatások bővítése, a gyűjtemények, tudományos eredmények igényes, ugyanakkor közérthető, szórakoztató bemutatásának szándéka hozta létre. A fesztivál három napos volt, számos szakmai és kulturális programmal fűszerezve. A hagyományőrzés magyarországi fejlődése lehetővé tette, hogy ez a rendezvény ebben az évben is többet nyújtson, bemutatva Eger város leghíresebb korszakát, 1552-őt. Hagyományos programjaink mellett igyekeztünk a középkori végvári hangulatot fokozni egyrészt a hagyományőrzők által biztosított tábori életképek és katonai interpretációk színvonalának emelésével. A fesztivál szerkezetét leginkább a Vármúzeum sajátos műemléki helyzete, az Egri vár kultusza határozta meg. A Végvári Vigasságok hírneve, a dolgozók szakmai tudása és a történelmi és katonai hagyományőrző tevékenységben szerzett tapasztalat nagyszerű együttműködési formát szült. A Vigasságok leglátványosabb része az OSTROM 1552 című programelem, mely az egyre népszerűbb reenactment, azaz csata- vagy ostrom-újrajátszás mintáit követi. A re-enactment a történelmi interpretációk leglátványosabb formái közé tartozik. Általában eredeti helyszínen, történelmi tények, kutatások alapján, szakértők bevonásával és nagyszámú katonai hagyományőrző részvételével zajlik, felelevenítve, illetve rekonstruálva egy-egy történelmi eseményt. Mindamellett, hogy hatékony és könnyen befogadható módja a tudományos ismeretterjesztésnek, a látványnak és az élményszerűségnek köszönhetően kiemelkedő idegenforgalmi és kulturális vonzerővel is bír. A fesztivál egyediségét a történelmi környezet, a minden magyar ember számára ismert toposzok újrafogalmazása, a programok szakmai tartalma, múzeumi háttere, bázisa adta. (Az 1552-es ostrom csak itt és most játszható újra, Eger a végvári vitézi élet központja.) A Végvári Vigasságok amellett, hogy egyetemes üzeneteket közöl kizárólag Egerre jellemző, sehol másutt nem megrendezhető fesztivál. FESZTIVÁLPROGRAM HAGYOMÁNY KULTUSZ CSATA DIADAL MULATSÁG A Végvári Vigasságok történelmi fesztivál fontos alappillérei a szakmai programok, melyeket a Dobó István Vármúzeum tudományos munkatársainak közreműködésével bonyolítottunk le. Az idei fesztivál programkínálatában is szerepeltek a Vármúzeum különböző kiállításait bemutató rendhagyó tárlatvezetések, melyeket az adott kiállítások/témakörök kurátorai tartottak a

24 látogatóknak. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezek a tárlatvezetések mindig nagy közönségérdeklődésére tartanak számot. Megvalósult tárlatvezetések: - Egri hősnők Tárlatvezetés az egri nők tetteinek nyomán A tárlatvezetés során a résztvevő vendégek megtudhatták, hogy a híres egri nők hol s hogyan hajtották végre hőstetteiket az Egri vár falain belül. A vezetést Rákóczi Gergely, a Dobó István Vármúzeum régésze tartotta, a fesztivál során négy alkalommal. - Egri csillagok Legenda és valóság A tárlatvezetés az Egri csillagok című kiállítást mutatta be, annak tükrében, hogy a híres regény és a történelmi tények és a szakmai kutatások eredményei hol s hogyan kapcsolódnak össze vagy mondanak ellent egymásnak. A tárlatvezetés során fény derült az Egri csillagok című regény és a valóság közti összefüggésekre és különbségekre. A tényeket és a legendákat egy egri vitéz előadásában hallgathatták meg az érdeklődők, a fesztivál során hét alakommal. - Fegyvermustra Új, interaktív fegyverkiállításunk gyűjteménye időben és térben is nagyon széles skálán mozog: a középkortól az I. világháborúban használt fegyverekig, Európától Afrikán át Ázsiáig kalandozhat a látogató. A kollekció gerincét adó török kori és az ezzel párhuzamba állítható magyar fegyverek mellett a kiállítás igyekszik a harcászat átalakulásának lépéseit, a lőpor forradalmi hatását is áttekinteni. A tárlatvezetés során az érdeklődők a kiállítás kurátorának előadásában ismerhették meg a kora újkort megelőző középkori, majd a századi, és végül a Nagy Háborúban használt fegyverek, a harcászat és a háborús konfliktusok mindennapi életünkre gyakorolt hatását. A tárlatvezetők Mlakár Zsófia és Papné Fejér Ingrid muzeológusok voltak, a fesztivál során három alkalommal. - Vezetés a vitézek táborában Ez a programelem kifejezetten a Végvári Vigasságok sajátja. A török kori katonai hagyományőrző csapatok táboraikat a három nap során úgy építették fel, hogy azok történelmi életképek bemutatására alkalmasak legyenek. A fesztivál során a látogatók bármikor megtekinthették a hagyományőrző kézműves bemutatókat és a katonák felszereléseit, a meghirdetett tárlatvezetések időpontjában pedig szakmai bemutatókon vehettek részt.

25 A vezetéseket a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület, a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány és a Mathias Rex Egyesület tagjai tartották, összesen három alkalommal. - Fáklyás Kazamata vezetés A Vármúzeum legizgalmasabb részei közé tartozik a XVI. század végén épült, a közelmúltban teljesen felújított kazamata-rendszer. Legmélyebb szintjén találhatóak az egykori ostromokban fontos szerepet játszó aknafigyelő folyosók. E szűk járatokban őrködtek évszázadokkal ezelőtt a várvédő katonák az ellenség aknászai után kémlelve. A sötétbe burkolózó ódon folyosókat végvári vitézek kíséretében tekinthették meg a legbátrabbak, a fesztivál során összesen huszonkét alkalommal. Szintén a fesztivál szakmai programjai közé sorolandók a viselet és fegyverbemutatók, melyeket a résztvevő hagyományőrző csapatok tartottak különböző időpontokban. A bemutatók során az érdeklődők megismerkedhettek a középkori katonai és civil viseletekkel és a ruhadarabok funkcióival, valamint figyelemmel kísérhették, hogy töltötték meg és sütötték el a különböző tűzfegyvereket a katonák, miként bántak a szablyával vagy a pikával harc közben. A fesztivál során nyolc ilyen jellegű program volt: - Viselet és fegyver bemutató az Egri Históriással, Seregszemle és puskás kiképzés az összes, tűzfegyvert használó hagyományőrző csapat részvételével - Korok ruhái viseletek a 15. századtól a 17. századig a Vörös Oroszlán Lovagrend, a Bajvívó Magyarok, az Egri Vitézlő Oskola, a Tata Várának Seymenjei, a Mare Temporis és a Mathias Rex részvételével - Tüzérségi bemutató az Egri Vitézlő Oskola, a Mare Temporis, a Gyulaffy Bandérium, a Bornemissza János Hagyományőrség, a Falkonetta Kompánia és a Mathias Rex Egyesület közreműködésével. A családi- és gyermekprogramok is sok látogatót vonzottak a várba. A legnépszerűbb programelem a Zoknicsata volt, ahol a kis vitézeknek a várat ostromló török seregeket kellett feltartóztatniuk, a fesztivál során négy alkalommal. A csatát a Szent László Vitézei vezényelték le. Az izgalmas csata fáradalmait a gyerekek a népi játszótéren és a Várműhelyben pihenhették ki, majd az Apródiskolában pallérozhatták vitézi képességeiket.

26 A várban a Fabatka Porta fa körhintával, hordólovaglással, diótörővel, célba dobóval, különböző gólyalábakkal, ügyességi és logikai fajátékokkal, ördöglakatokkal bűvölte el a legkisebbeket. A Vármúzeum múzeumpedagógiai foglalkoztatójában, a Várműhelyben középkori kályhacsempék festésével, tűzzománc medál készítésével, kékfestéssel, pajzsfestéssel és Gárdonyi-kuckóval vártuk a látogatókat. Az Apródiskolában vitézi próbázhattak, a történelmi játszóházban különböző társasjátékokat játszhattak (kártyajáték, malomjáték, kockajáték, stratégiai játékok, ügyességi játékok). Élő történelem programunkon egy itáliai parfümárus mutatta be a török kori orvoslást, szépségápolást és házi praktikákat. A várból óránként csoportok indultak a Várműhelybe a Kazamata aknafigyelő folyosóján keresztül. A Palotaudvaron a különböző, korabeli népi kézműves bemutatóval vártuk az érdeklődőket. A Hagyományőrző Faművesek korabeli szerszámokkal mutatták be a fafeldolgozás már rég elfelejtett munkafolyamatait, Tóth Lóránt fafaragó művész népi fajátékokat készített a gyerekekkel. Csizmadia Katalin hagyományos formavilágú, népies stílusú kerámiákat készített. A vállalkozó kedvű látogatók értő segítsége mellett a korongozást is kipróbálhatták. Erdély Boglárka szövési technikákat mutatott be egy valódi rokkán és kézi orsón. A látogatók kedvence, Kocsy Márton kovács, aki hagyományőrző kovácstechnikával helyben készítette el gyönyörű kovácsoltvas munkáit. A kézműves foglalkozások mellett a legkisebbek póni lovagolhattak és háztáji kisállatokat simogathattak az alsó várudvaron. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőtt látogatók egyik kedvence a solymászbemutató, melynek során őshonos vadászmadarak röptében gyönyörködhettek, majd a fesztivál során közelebbről is megcsodálhatták a fenséges madarakat. Vasárnap a Langaléta Garabonciások érkeztek a várba gólyalábaikon, s ejtették ámulatba a kurtalábú publikumot. A gólyalábas alakoskodók játéka közben a közönség közé vegyültek és a kicsiket és nagyokat a játékokba, tréfás vetélkedőkbe bevonva teremtettek feledhetetlen hangulatot. A Vigasságokon a szakmai és családi programok mellett az ország régi-zenészei is képviseltették magukat, a színpadon egymás után csendültek fel a különböző középkori dallamok. A Hollóének Hungarica Régizene Együttes egy középkori zenét játszó magyar zenekar. Eredeti középkori dallamok mellett modern átdolgozásokat is előadtak népzenei, világzenei stílusban.

27 A Szelindek Együttes hagyományőrző és régi-zene dallamokat csalt elő hangszereiből. Reneszánsz, török, moldvai, régi magyar és középkori világzene szerepelt a repertoárjukban. A Héttorony Hangászok zenekar a XVI-XVII. századi, a török kori magyar muzsikát mutatta be. Hadizenével, énekelt költészettel és népzenével foglalkoznak. Hangásznak nevezték a gyalogcsapatokhoz beosztott kürtösöket, síposokat és dobosokat. Amint beesteledett, a mulatozás a tetőfokára hágott, a koncertek és a táncházak egymást érték, tűzzsonglőrök ejtették ámulatba a közönséget. A Bordó Sárkány Régizene Rend, saját meghatározása szerint középkori világzenét játszik. Fontos számukra az autentizmus, mégis, az eredeti dallamot és szöveget bátran ötvözik saját alkotói elképzeléseikkel. A zenekar saját szerzeményei mellett magyar táncokat és dalokat adott elő, illetve más népek világi és egyházi zenei világából merített (skót, ír, breton, német, szefárd zsidó, kasztíliai, francia, provanszál, katalán). A Bordó Sárkány koncert után a Tűzfészek tűzzsonglőrök többféle cirkuszi játékkal tarkított zenés bemutatója következett. Nagy tűzerejű eszközökkel, dinamikus koreográfiával, akrobatikával és látványos pirotechnikai hatásokkal bővelkedett előadásuk. Majd a tábortűz mellet csendültek fel a klasszikus török zene és török énekmondók versei a Canlar Együttes jóvoltából. Szombat este a Kerekes Band adott nagykoncertet. A banda egy magyar népzenei alapokat funk, dzsessz, rock és elektronikus műfaji elemekkel ötvöző zenekar, az ethno funk képviselői, egri gyökerekkel. A szombati és vasárnapi nap a hadi készülődéssel és középkori forgataggal telt el, zászlóforgató, táncos és zenei produkciókkal tarkítva: Hagyományőrzők felvonulása a belvárosban, seregszemle, tüzérségi bemutató, török martalócok portyázása, díszsortűz az 1552-es ostrom emlékére, íjászverseny, szultáni audiencia. Az emelkedett hangulatért a Pavane zászlóforgatók bemutatói feleltek. A 20. századot megelőző háborúk hadszínterein fontos szerepet töltöttek be a zászlók. Ezeket követték már a legiók, de jeleikre mozdultak a középkor vitézei is, a reneszánsz Itáliában pedig egészen kifinomult jelrendszer alakul ki. A Pavane tagjai igazi művészetté avatják a zászlóforgatást. A fesztivál fő programeleme az Ostrom 1552 címet viselő ostromjáték volt, melyet az Egri csillagok című regény kultikus jeleneteire építve, az események eredeti helyszínén játszottak újra

28 a fesztiválon részt vevő hagyományőrzők. A látványos összecsapásokkal tarkított bemutató volt a közönség kedvence. A XXIII. Végvári Vigasságokat különlegessé tette, hogy 2018-ban ünnepeljük a Várkonyi Zoltán rendezésben készült Egri csillagok című film bemutatásának 50. évfordulóját. Az emlékév alkalmából a fesztivál meghívott vendége Kovács István színművész úr volt, aki Bornemissza Gergely karakterét keltette életre a filmvásznon. A közönségtalálkozón forgatási élményeiről és kulisszatitkokról mesélt. A fesztivál karitatív jellegű programelemekkel is rendelkezik. A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság statikus fegyverzeti bemutatóval kísért katonai toborzást tartott a Kovácsok tornyánál. Szombaton a Magyar Vöröskereszt szervezésében véradásra került sor. A fesztivál programja A pályázat benyújtásakor csatolt (napra lebontott) műsorterv: PROGRAM TERV augusztus 10. PÉNTEK EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés az egri nők tetteinek nyomán. Indulás az Információs Ponttól VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ a Palota udvaron ANNO MUSICA koncert a Palota udvaron EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés az Egri csillagok kiállításban. HOLLÓÉNEK régi-zenei előadás a Palota udvaron ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS a Varkoch-kapunál SOLYMÁSZBEMUTATÓ a Palota udvaron DÍSZLÖVÉS AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE az Ágyúdombon PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Palota udvaron PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK az alsó várudvaron SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert az alsó várudvaron Megvalósult (napra lebontott) műsorterv: MEGVALÓSULT PROGRAM augusztus 10. PÉNTEK ig EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS EGRI HŐSNŐK Tárlatvezetés RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés

29 TÁRLATVEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN az Ágyúdombon HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert a Palota udvaron LOBBANÁSPONT ZSONGLŐR TÁRSULAT bemutatója a Palota udvaron SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert a Palota udvaron Folyamatos programjaink pénteken: FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR az alsó várudvaron FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS - Indulás az Információs Ponttól KOCSY MÁRTON kovács bemutatója a palota udvaron PÓNILOVAGLÁS az alsó várudvaron VÁSÁROSOK AZ 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA toborzás VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás, vitézi ötpróba és vitézavatási ceremónia gyerekeknek augusztus 11. SZOMBAT A HADILOBOGÓ ÜNNEPÉLYES FELVONÁSA az Ágyúdombon HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA a történelmi belvárosban PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Dobó-téren TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobótéren HOLLÓÉNEK koncert a Palota udvaron SEREGSZEMLE ÉS ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ a Palota udvaron TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ a Palota udvaron HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert a vitézek táborában az Ágyúdombon VITÉZEK - Jánváry Zoltán grafikusművész kiállításának megnyitója HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert VISELET ÉS FEGYVER BEMUTATÓ EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés RÉGÉSZETI HOMOKOZÓ múzeumpedagógiai foglalkozás EGRI HISTÓRIÁNAK SUMMÁJA bábjáték FEGYVERMUSTRA Tárlatvezetés SOLYMÁSZBEMUTATÓ EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés A HADILOBOGÓ ÜNNEPÉLYES FELVONÁSA DÍSZLÖVÉS AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK felvonulása a belvárosban PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert BORDÓ SÁRKÁNY koncert TŰZFÉSZEK ZSONGLŐR TÁRSULAT bemutatója CANLAR koncert

30 EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés az Egri csillagok kiállításban. ANNO MUSICA koncert a Palota udvaron TÁRLATVEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN az Ágyúdombon EGRI HŐSNŐK - Tárlatvezetés az egri nők tetteinek nyomán. Indulás az Információs Ponttól TÁNCOK A RENESZÁNSZ KORÁBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója a Palota udvaron PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK az alsó várudvaron ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS a Varkoch-kapunál DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig a Palota udvaron TÖRÖK SEREG FELVONULÁSA a belvárosban TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ a Palota udvaron EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Palota udvaron BORDÓ SÁRKÁNY koncert a Palota udvaron KEREKES BAND koncert a Palota udvaron SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert a Palota udvaron HOLLÓÉNEK koncert a Palota udvaron Folyamatos programjaink szombaton: FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR az alsó várudvaron FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS - Indulás az Információs Ponttól KOCSY MÁRTON kovács bemutatója a Palota udvaron PÓNILOVAGLÁS az alsó várudvaron Folyamatos programjaink pénteken: PÓNILOVAGLÁS ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR TÓTH LÓRÁNT fafaragó művész kézműves foglalkozása KOCSY MÁRTON kovács bemutatója VÁSÁROSOK tól ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás augusztus 11. SZOMBAT HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobó-téren

31 ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel VÁSÁROSOK VÉRADÁS a Dobó-bástya konferencia termében a Magyar Vöröskereszt szervezésében AZ 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA toborzás augusztus 12. VASÁRNAP HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA a történelmi belvárosban HOLLÓÉNEK koncert a Palota udvaron PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Dobó-téren TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS a Dobótéren TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ a Palota udvaron NEMZETEK CSATÁJA - Íjászverseny a Romkertben KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig a Palota udvaron SZULTÁNI AUDIENCIA a Palota udvaron TÁNCOK A RENESZÁNSZ KORÁBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója a Palota udvaron EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója a Palota udvaron DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS a Varkoch-kapunál HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert a Palota udvaron 11:00 A FESZTIVÁL ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA SEREGSZEMLE ÉS PUSKÁS KIKÉPZÉS EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG - Tárlatvezetés VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN SZULTÁNI AUDIENCIA EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert EGRI CSILLAGOK 50 KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ Kovács István színművésszel "A NYÚLLAL ÜTÖTT TÖRÖK" történelmi színjáték PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE TÖRÖK SEREG FELVONULÁSA EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert

32 SZÁLFEGYVERES GYAKORLATOZÁS ÉS PIKANÉR KIKÉPZÉS a Palota udvaron SIC ITUR AD ASTRA történelmi színjáték a Nánai Solymos Vitézekkel Folyamatos programjaink vasárnap: FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS - Indulás az Információs Ponttól! FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR az alsó várudvaron KOCSY MÁRTON kovács bemutatója a Palota udvaron PÓNILOVAGLÁS az alsó várudvaron ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, seborvos, fegyverek megtekintése OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel VÁSÁROSOK AZ 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA toborzás VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás, vitézi ötpróba és vitézavatási ceremónia gyerekeknek EGRI CSILLAGOK: LEGENDA ÉS VALÓSÁG Tárlatvezetés HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA HOLLÓÉNEK HUNGARICA koncert KEREKES BAND koncert TŰZIJÁTÉK az Egri csillagok című film 50 éves évfordulója alkalmából SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert Folyamatos programjaink szombaton: VÉRADÁS FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása KOCSY MÁRTON kovács bemutatója tól ig óránként FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS

33 OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel VÁSÁROSOK ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás augusztus 12. VASÁRNAP HAGYOMÁNYŐRZŐK FELVONULÁSA PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója TÖRÖK MAGYAR ÖSSZECSAPÁS EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert TÜZÉRSÉGI BEMUTATÓ ÍJÁSZVERSENY KOROK RUHÁI viseletek a 15. századtól a 17. századig PORTYÁZÓ TÖRÖK MARTALÓCOK

34 12.00 A KERESZTÉNY EURÓPA TÁNCAI A TÖRÖK KORBÓL a Pavane táncegyüttes bemutatója VEZETÉS A VITÉZEK TÁBORÁBAN GÓLYALÁBAS GARABONCIÁSOK VÁSÁRI KOMÉDIÁJA EGRI HISTÓRIÁSOK RÉGIZENE EGYÜTTES koncert PAVANE ZÁSZLÓFORGATÓK bemutatója EGER OSTROMA 1552 EMLÉKCSATA SZELINDEK RÉGI-VILÁGZENE FORGATAG koncert és táncház DÍSZSORTŰZ AZ 1552-ES OSTROM EMLÉKÉRE HÉTTORONY HANGÁSZOK koncert "HISTORIA AGRIENSIS" történelmi színjáték ZOKNICSATA ÉS APRÓDAVATÁS ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓLEVONÁS Folyamatos programjaink vasárnap: OSZMÁN FŐÚRI SÁTOR török kávéval és rózsavízzel PÓNILOVAGLÁS ŐSHONOS KISÁLLAT SIMOGATÓ FABATKA NÉPI JÁTSZÓTÉR HAGYOMÁNYŐRZŐ KÉZMŰVESEK bemutatója HAGYOMÁNYŐRZŐ FAMŰVESEK bemutatója

35 KOCSY MÁRTON kovács bemutatója VITÉZEK Jánváry Zoltán fotókiállítása tól ig óránként és kor FÁKLYÁS KAZAMATA VEZETÉS VÁSÁROSOK ÉLETKÉP A VITÉZEK TÁBORÁBAN hadmérnök, füvesasszony, patikárius, csiszár, paszományos, zsinór- és csipkekészítő, borbély, kézimunka, korhű tábori játékok, hadizenészek, fegyverek megtekintése VÁRMŰHELY Kézműves foglalkozások APRÓDISKOLA Végvári virtuskodás MH KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 5. KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKVÉDELMI IRODA statikus fegyverzeti bemutatója, katonai toborzás Amennyiben a pályázat benyújtásakor csatolt műsortervhez képest a megvalósult műsor változott, az eltérést indokolni kell: A fesztivál programja a beadott programtervhez képest kevés különbséggel valósult meg. A tervezett programhoz képest két fellépő nem vett részt a fesztiválon (Anno Musica régizene együttes és a Lobbanáspont Tűzzsonglőr egyesület). Viszont a megvalósult program olyan elemekkel bővült, mint a Hagyományőrző Faművesek, a népi kézműves bemutatók és gyermek foglalkozások, Kovács István színművésszel tartott közönségtalálkozó, valamint a szombat esti tűzijáték.

36

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet.

www.szigliget.hu Bővebb információ: SZIGLIGET Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. SZIGLIGET Bővebb információ: www.szigliget.hu Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Március 15-16. Tavaszváró Március

Részletesebben

2017. június 24. Dobó István Vármúzeum

2017. június 24. Dobó István Vármúzeum KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA Altéma kódszáma: 204107/281 Adatlap azonosító: A2016/N2658 Szakmai beszámoló 2017. június 24. Dobó István Vármúzeum A Dobó István Vármúzeum büszke arra, hogy első vidéki múzeumként

Részletesebben

VÉGVÁRI VIGASSÁGOK. TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL 2014.ÉVI MEGRENDEZÉSÉRE Szakmai beszámoló (Pályázati azonosító: 7707/00457)

VÉGVÁRI VIGASSÁGOK. TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL 2014.ÉVI MEGRENDEZÉSÉRE Szakmai beszámoló (Pályázati azonosító: 7707/00457) VÉGVÁRI VIGASSÁGOK TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL 2014.ÉVI MEGRENDEZÉSÉRE Szakmai beszámoló (Pályázati azonosító: 7707/00457) A pályázati téma megvalósulásának körülményei A Dobó István Vármúzeum az Egri Vár történelmi

Részletesebben

Az egri vár története Gárdonyi Géza Emlékház

Az egri vár története Gárdonyi Géza Emlékház A Dobó István Vármúzeum büszke arra, hogy első vidéki múzeumként csatlakozott a Múzeumok Éjszakája című rendezvénysorozathoz. 2003-ban a Néprajzi Múzeumban szerveztünk egy, a két múzeum baráti körének

Részletesebben

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070

EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 EGER VÁRA BARÁTAINAK KÖRE EGYESÜLET 3300 Eger, Vár 1. Alapítás éve: 1957 Adószám: 19923961-1-10 Számlaszám: OTP 11739009-20010070 Kedves Hagyományőrző! Fontos állomásához érkezett a Civil Csillagok, az

Részletesebben

Program. Színpadi programok. Június 7. szombat Haditorna bemutató Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ

Program. Színpadi programok. Június 7. szombat Haditorna bemutató Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ Program Színpadi programok Június 7. szombat 10.00 Haditorna bemutató 11.00 Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ 12.00 Néptáncegyüttes 14.00 Kõbéka Zenekar 15.00 Lovagi Játék

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti

Részletesebben

www.szigliget.hu Bővebb információ: Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. Kapcsolattartó: Harasztiné Páros Dóra

www.szigliget.hu Bővebb információ: Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. Kapcsolattartó: Harasztiné Páros Dóra Bővebb információ: www.szigliget.hu A szervezők a programok változtatási jogát fenntartják! Érdeklődni munkaidő alatt a +36 70/371 5346-os telefonszámon lehet. Kapcsolattartó: Harasztiné Páros Dóra Tavaszváró

Részletesebben

2013. Július 12-13-14.

2013. Július 12-13-14. 2013. Július 12-13-14. Középkori vásári forgatag szombat napkeltétől vasárnap napnyugtáig. Kézművesek vására. Talpas és lovas vitézek felvonulása, erőpróbája. Ifjú sihederek palánkvár foglalója, fehérnépnek

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099 Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099 I. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc Múzeum

Részletesebben

VÁRKAPUNYITÓ VÁRKAPUNYITÓ. április 1.

VÁRKAPUNYITÓ VÁRKAPUNYITÓ. április 1. VÁRKAPUNYITÓ március 31. 13:00 Szó és Kép Színpad A pápakovácsi színjátszók A székely asszony meg az ördög című produkciójukkal lépnek fel. 14:00 Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium A csobánci őrsége

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig

Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély

Részletesebben

VIII. DUDIK Fesztivál

VIII. DUDIK Fesztivál VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a

Részletesebben

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum

PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum Soproni Múzeum Múzeumok Éjszakája 2015-ben a Legendák nyomában: Soproni mesék, mítoszok címet viselte. A Kvintesszencia Régizene együttes koncertjével

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS

RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap

EMLÉKEZTETŐ Együtt Kállóért Közösségi Nap Pályázó neve: Kálló Község Önkormányzata Pályázó székhelye: 2175 Kálló, Kossuth utca 16. Pályázó MVH ügyfél - azonosító: 1003299571 Pályázat azonosító: 8569872872; Támogatási határozat iratazonosító: 1623167406

Részletesebben

Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja

Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja Az Egri Agria Játékok a Táncművészetért és a CONCERT EUROPE bemutatja EGRI CSILLAGOK musical Gárdonyi Géza regénye nyomán Szerzők: Várkonyi Mátyás Béres Attila Rendezte: Moravetz Levente 1 / 6 Agria Nyári

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

Záró beszámoló Múzeumok Éjszakája 2017 Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhely, Salgótarján

Záró beszámoló Múzeumok Éjszakája 2017 Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhely, Salgótarján Záró beszámoló Múzeumok Éjszakája 2017 Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhely, Salgótarján A Múzeumok Éjszakája programsorozatot 2003 óta rendezik meg Magyarországon, hagyományosan az év legrövidebb

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap M E G H Í V Ó a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap Az rendezvény helye: 6900 Makó - Fő tér, Deák Ferenc u. A rendezvény programja: 2013. SZEPTEMBER

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 3507/00097 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Hol terem a magyar vitéz? közművelődési programok megrendezése az Egri Vár Napján

Szakmai beszámoló a Hol terem a magyar vitéz? közművelődési programok megrendezése az Egri Vár Napján Szakmai beszámoló a Hol terem a magyar vitéz? közművelődési programok megrendezése az Egri Vár Napján Pályázati azonosító: 3607/01092 Az esemény helye: Dobó István Vármúzeum, Eszterházy Károly Főiskola

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001

Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Családi Nap 6. tematikája; Sárospatak, 2013. július 13. szombat Cím: Rákóczi asztala család kincsei a múzeumban Ajánlott korosztály: óvodástól idős korig mindenkinek Segédanyag: Iskolatörténeti Kiállítás

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. 01. 14. 9 12.00 Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése

Részletesebben

Családi Nap 3. tematikája

Családi Nap 3. tematikája Családi Nap 3. tematikája A Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei Múzeuma nyertes TÁMOP 3.2.8. B.-12/1. es pályázatának megismerése után Pocsainé Dr. Eperjesi Eszter múzeumigazgató asszony

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása

Maros Megye. Konferál: Onodiné Csécsi Katalin. 11:30-12:30 Bekecs Néptáncegyüttes folklór előadása PROGRAMFÜZET 1 2019. május 10. péntek Maros Megye Konferál: Onodiné Csécsi Katalin 10:30-11:30 Fesztivál Hivatalos Nyitóünnepsége- A Szépszivárvány Táncegyüttes és Kovács Imre és népi zenekara közreműködésével

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22.

VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22. VII. Patcai Várjátékok - Középkori Családi Fesztivál Szombati program - 2013-06-22. Bemutatók 10:30-11:00 Hajítógép lövés Fekete Hollók Rendje 11:00-11:30 Inkvizíció, boszorkányégetés Börzsöny Nehézgyalogság

Részletesebben

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális

Részletesebben

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a 2010-2011-es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás A Dunakeszi, Horányi-révnél lévő, feltárt kikötőerőd az egyetlen magántulajdonban lévő bemutatott

Részletesebben

Szakmai beszámoló. A NKA támogatását ezúton is tisztelettel köszönjük.

Szakmai beszámoló. A NKA támogatását ezúton is tisztelettel köszönjük. Szakmai beszámoló A Türr István Múzeum Csillagmesék címmel Baján, 2017. június 24-én, Szent Iván éjszakáján 5 helyszínen, 6 órán át, 26 féle kulturális, kulináris programmal várta látogatóit. A Nemzeti

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

11. TATAI SOKADALOM ORSZÁGGYŰLÉSTÉR 2010. június 18-19-20.

11. TATAI SOKADALOM ORSZÁGGYŰLÉSTÉR 2010. június 18-19-20. 11. TATAI SOKADALOM ORSZÁGGYŰLÉSTÉR 2010. június 18-19-20. Táska 150 db Poló 2 szin 100 db Az 1510-ben Tatán tartott országgyűlés 500. évfordulójának emlékére rendezett jubileumi gálaműsor 11. TATAI SOKADALOM

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok GYULAI VÁR

EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok GYULAI VÁR EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok GYULAI VÁR TÖRTÉNETE Az elhelyezkedés és az építőanyag ellenére a 16. század második felében Gyula

Részletesebben

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3.

A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN. Hungarikumszeminárium. (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. 2011 ((V.. ÉVFOLLYAM)) 8.. SZÁM www..ttmamk..hu A TARTALOMBÓL: AZ ALKOTÓ NÉPMŰVÉSZET JEGYÉBEN Hungarikumszeminárium (1. oldal) Tolna megye a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban (2-3. oldal) Berekai Éva

Részletesebben

Bogácsi programok 2013

Bogácsi programok 2013 Bogácsi programok 2013 II. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2013. február 02. Bükkalja Általános Iskola A II. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 26-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 26-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. október 26-i ülésére 6. Tárgy: A XXV. Lajosmizsei Napok programtervezetének és költségvetési tervének véleményezése Az előterjesztést

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban

B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban B E S Z Á M O L Ó A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban Gödöllőn évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítjuk meg. Tehát nemcsak

Részletesebben

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15.

Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban. 2009. október 1.- 2009. november 15. Múzeumok İszi Fesztiválja a Karacs Ferenc Múzeumban 2009. október 1.- 2009. november 15. Programjaink: Október 1. (csütörtök) 17 óra Múzeumok İszi Fesztiváljának megnyitója és a Zene világnapja alkalmából

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ Ügyiratszám: 2631/52/2014 Támogató: Marcali Város Önkormányzata Oktatási és Közművelődési Bizottság 8700 Marcali Rákóczi u. 11. Támogatott: Marcali Városi Kulturális Központ 8700 Marcali

Részletesebben

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai

Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai Nádorvárosi Népművészeti Egyesület 2018/2019 I. félév programjai 2018. szeptember 1. A Nádorvárosi Népművészeti Egyesület csatlakozott az Élő Forrás Alapfokú Művészeti Iskolához, aminek központja Devecser.

Részletesebben

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13.

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. Július 10. csütörtök Nap közben népzene, népdal és néptánc tanítás az Interaktív

Részletesebben

Eger, A Nemzet csillaga Egy éjszaka, amelyen megelevenedik a múlt és elkezdődik a jövő. Múzeumok Éjszakája

Eger, A Nemzet csillaga Egy éjszaka, amelyen megelevenedik a múlt és elkezdődik a jövő. Múzeumok Éjszakája NKA Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázat Pályázati azonosító: 3507/88 Múzeumok Éjszakája Fáklyafényben a múzeum Eger, A Nemzet csillaga Egy éjszaka, amelyen megelevenedik a múlt és elkezdődik a jövő Múzeumok

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Múzeumok Éjszakája Létavértes. -szakmai beszámoló-

Múzeumok Éjszakája Létavértes. -szakmai beszámoló- Múzeumok Éjszakája - 2016 - Létavértes -szakmai beszámoló- A Vértesi Református Egyházközség fenntartásában működő Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény és az Irinyi János Általános Iskola és Irinyi Kiállítóterem

Részletesebben

BESZÁMOLÓ LEADER 2014

BESZÁMOLÓ LEADER 2014 BESZÁMOLÓ LEADER 2014 Célterület megnevezése: rendezvények Életminőség javítása helyi és térségi szolgáltatások minőségi fejlesztésével, valamint civil szervezetek megerősítésével Pályázó neve: Községi

Részletesebben

Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér

Programok. szeptember 16. (vasárnap) óra Elégedetten az élettel Pál Ferenc atya előadása Helyszín: Sári Zarándok és Kulturális színtér Programok szeptember 14. (péntek) 18.00 óra MÚLTUNK, LAKÓHELYÜNK, FELSŐDABAS hely és ipartörténeti tárlatok megnyitása koncert a Pátria Énekegyüttes előadásában Helyszín: a volt felsődabasi iskola szeptember

Részletesebben

Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve

Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése Programok egyeztetése

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

A honismereti kör köszönetet mond az elmúlt évek támogatásaiért, valamint a februári színházi előadás megvalósulásának segítéséért.(február 4.

A honismereti kör köszönetet mond az elmúlt évek támogatásaiért, valamint a februári színházi előadás megvalósulásának segítéséért.(február 4. Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör Képviselő-testületének Kiszombor, Szegedi u. 13. Kiszombor, Nagyszentmiklósi út. 8. Tárgy: honismereti kör programjairól tájékoztató

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok

Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok Nemzetközi Képzőművészeti Filmszemle programok 2014. október 15 19. (szerda vasárnap) október 15. (szerda) 12.05 13.15 Versenyfilmek vetítése 13.30 15.00 Versenyfilmek vetítése 15.15 16.45 Versenyfilmek

Részletesebben

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház

A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház A Fonó novemberi programjai 2009-11-01-2009-11-30 minden nap Fonó Budai Zeneház Cím: Sztregova u. 3. Tel.: 206-5300 Fonó Budai Zeneház novemberi programja November 2. Hétfı November 3. Kedd November 4.

Részletesebben

Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés.

Éjszakai bátorságpróba-túra, csillagászati bemutató és megfigyelés. Egri programok 2013 Vásárok, fesztiválok forgataga, vidám diáksereg, kedves barátságos vendéglátó emberek, nemzetközi színvonalú szállodák, magánpanziók, háromszáznál több étterem, cukrászda, múzeumok,

Részletesebben

augusztus 2-9. közötti időszakra

augusztus 2-9. közötti időszakra Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa 1. évfolyam 9. szám A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA PROGRAMAJÁNLÓ: MAGYAR ÍZEK - MAGYAR SZÍNEK 6. GASZTRONÓMIAI ÉS GYÜMÖLCSFESZTIVÁL,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról

Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Szakmai beszámoló a 32. Régi Zenei Napokról Magyarország legrégebben alapított historikus zenei fesztiválja 32. alkalommal került megrendezésre Fertőd-Eszterházán, 2016. június 25. és július 2. között,

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/22/3/2018. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. március 28-i ülésére Tárgy: XVII. Eplényi Vigasságok előkészítése

Részletesebben

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze

Részletesebben

a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Kh. Alapítvány, a Város és a Megye vezetőinek közreműködésével

a Mezőgazdasági Gépmúzeumért Kh. Alapítvány, a Város és a Megye vezetőinek közreműködésével 2009. június 26 27-28. Mezőkövesd város napja Június 26., péntek A Mezőgazdasági Gépmúzeum területén megvalósuló rendezvények: 16.00: A Mezőgazdasági Gépmúzeum bővítésére szánt Hársfa út 30 szám. alatti

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról Pályázati azonosító: 204108/01422 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Csak tiszta forrásból : az Országos Könyvtári Napok megvalósulása Somogy megye könyvtáraiban című pályázatról (a beszámoló megtalálható a www.mvkkvar.hu

Részletesebben

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) 2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények) Január - Január 20. Szép magyar beszéd a Kazinczy verseny városi döntője a Városi Könyvtárban - Január 21. A Magyar Kultúra Napja

Részletesebben