Magyar Labdarúgó Szövetség
|
|
- Lili Nagy
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2014 (02.12.) számú Hivatalos Értesítő
2 Tartalom Jogi Bizottsági határozatok Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 11. oldal 2
3 Jogi Bizottsági határozatok 1/2014. (02.06.) számú határozat A kérelmező által törvényességi felülvizsgálati kérelemmel támadott MLSZ Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága 2013/14 F-186. számú és az ezt helyben hagyó Fellebbviteli Bizottság /1. számú határozatait nem változtatja meg, nem helyezi hatályon kívül, azt hatályában fenntartja, mert az eljárás során az eljáró bizottságok a szabálynak megfelelő döntést hoztak. 2/2014. (02.06.) számú határozat A kérelmező által benyújtott törvényességi felülvizsgálati kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, a kérelemmel támadott határozatokat hatályában fenntartja. 3/2014. (02.06.) számú határozat A kérelmező által benyújtott felülvizsgálati kérelemnek helyet ad, mert a hatályos Versenyszabályzat 64. (9) bekezdés alapján megállapítható, hogy az eljáró I. fokú bizottság a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott. A Fellebbviteli Bizottság az I. fokú döntést megváltoztató határozata nem felel meg az MLSZ szabályainak. Ezért a Fellebbviteli Bizottság jogerős döntését hatályon kívül helyezi és a Fellebbviteli Bizottságot új eljárásra utasítja. 3
4 Versenybizottsági határozatok 009/2014 (01.28.) számú határozat A Versenybizottság hozzájárul, hogy Damásdi Alex labdarúgó (azonosító száma: ) részére a bajnoki év hátralévő részére I jelű versenyengedély kiállításra kerüljön. N-092/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-17 labdarúgó bajnokság tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta Leány U-17, tavaszi szezon DAC UNIÓ FC KFT. VIKTÓRIA FC ZTE FC ZRT. MTK HUNGÁRIA FC FC. FEMINA 93. SE XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE SFAC UTE PROFISPORT KFT SZEGEDI AK ASTRA HFC KFT UTE PROFISPORT KFT. SZEGEDI AK XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE SFAC MTK HUNGÁRIA FC 1. FC. FEMINA 93. SE VIKTÓRIA FC ZTE FC ZRT FTC ZRT. DAC UNIÓ FC KFT ZTE FC ZRT. FTC ZRT FC. FEMINA 93. SE VIKTÓRIA FC SFAC MTK HUNGÁRIA FC SZEGEDI AK XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE ASTRA HFC KFT. UTE PROFISPORT KFT XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE ASTRA HFC KFT MTK HUNGÁRIA FC SZEGEDI AK VIKTÓRIA FC SFAC FTC ZRT. 1. FC. FEMINA 93. SE DAC UNIÓ FC KFT. ZTE FC ZRT SFAC FTC ZRT SZEGEDI AK VIKTÓRIA FC ASTRA HFC KFT. MTK HUNGÁRIA FC UTE PROFISPORT KFT. XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE FC. FEMINA 93. SE DAC UNIÓ FC KFT MTK HUNGÁRIA FC UTE PROFISPORT KFT VIKTÓRIA FC ASTRA HFC KFT FTC ZRT. SZEGEDI AK DAC UNIÓ FC KFT. SFAC ZTE FC ZRT. 1. FC. FEMINA 93. SE ASTRA HFC KFT. FTC ZRT UTE PROFISPORT KFT. VIKTÓRIA FC XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE MTK HUNGÁRIA FC SFAC ZTE FC ZRT. 4
5 SZEGEDI AK DAC UNIÓ FC KFT VIKTÓRIA FC XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE FTC ZRT. UTE PROFISPORT KFT DAC UNIÓ FC KFT. ASTRA HFC KFT ZTE FC ZRT. SZEGEDI AK FC. FEMINA 93. SE SFAC XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE FTC ZRT MTK HUNGÁRIA FC VIKTÓRIA FC SZEGEDI AK 1. FC. FEMINA 93. SE ASTRA HFC KFT. ZTE FC ZRT UTE PROFISPORT KFT. DAC UNIÓ FC KFT FTC ZRT. MTK HUNGÁRIA FC DAC UNIÓ FC KFT. XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE ZTE FC ZRT. UTE PROFISPORT KFT FC. FEMINA 93. SE ASTRA HFC KFT SFAC SZEGEDI AK VIKTÓRIA FC FTC ZRT ASTRA HFC KFT. SFAC UTE PROFISPORT KFT. 1. FC. FEMINA 93. SE XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE ZTE FC ZRT MTK HUNGÁRIA FC DAC UNIÓ FC KFT. N-093/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-15 labdarúgó bajnokság Nyugati csoport tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta: Leány U-15 Nyugati csoport VIKTÓRIA FC VIKTÓRIA FC H TESKÁND KSE GYIRMÓT SE SFAC DAC UNIÓ FC KFT GYIRMÓT SE SFAC VIKTÓRIA FC H TESKÁND KSE GYŐRI ETO FC KFT. VIKTÓRIA FC TESKÁND KSE GYŐRI ETO FC KFT SFAC VIKTÓRIA FC H DAC UNIÓ FC KFT. GYIRMÓT SE VIKTÓRIA FC H DAC UNIÓ FC KFT GYŐRI ETO FC KFT. SFAC VIKTÓRIA FC TESKÁND KSE DAC UNIÓ FC KFT. GYŐRI ETO FC KFT GYIRMÓT SE VIKTÓRIA FC H SFAC VIKTÓRIA FC GYŐRI ETO FC KFT. GYIRMÓT SE VIKTÓRIA FC DAC UNIÓ FC KFT. 5
6 TESKÁND KSE SFAC VIKTÓRIA FC H GYŐRI ETO FC KFT DAC UNIÓ FC KFT. TESKÁND KSE GYIRMÓT SE VIKTÓRIA FC N-094/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-15 labdarúgó bajnokság Déli csoport tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta: Leány U-15 Déli csoport SZIGETVÁRI VASAS PM SZIGETVÁRI VASAS KAPOSVÁRI RÁKÓCZI PAKS ASE BFLA PÉCSI VASUTAS SK NTE 1866 MÁV KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA PÉCSI VASUTAS SK SZIGETVÁRI VASAS PAKS ASE NTE 1866 MÁV SZIGETVÁRI VASAS PM PÉCSI VASUTAS SK SZIGETVÁRI VASAS KAPOSVÁRI RÁKÓCZI NTE 1866 MÁV BFLA PAKS ASE SZIGETVÁRI VASAS PM KAPOSVÁRI RÁKÓCZI SZIGETVÁRI VASAS PM BFLA SZIGETVÁRI VASAS NTE 1866 MÁV PAKS ASE PÉCSI VASUTAS SK KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA SZIGETVÁRI VASAS NTE 1866 MÁV PAKS ASE PÉCSI VASUTAS SK SZIGETVÁRI VASAS PM N-095/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-15 labdarúgó bajnokság KÖZÉP csoport tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta: Leány U-15 Közép csoport FEHÉRVÁR FC KFT. DOROGI DIÓFA SE VFC SPORT KFT FELCSÚT SE PÁPAI ELC FORTUNA SE FELCSÚT SE PÁPAI ELC DOROGI DIÓFA SE VFC SPORT KFT FORTUNA SE FEHÉRVÁR FC KFT PÁPAI ELC DOROGI DIÓFA SE FORTUNA SE FELCSÚT SE VFC SPORT KFT FEHÉRVÁR FC KFT FEHÉRVÁR FC KFT. FELCSÚT SE DOROGI DIÓFA SE FORTUNA SE 6
7 VFC SPORT KFT PÁPAI ELC FELCSÚT SE DOROGI DIÓFA SE FORTUNA SE VFC SPORT KFT PÁPAI ELC FEHÉRVÁR FC KFT. N-096/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-15 labdarúgó bajnokság KELETI csoport tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta: Leány U-15 Keleti csoport MISKOLCI VÉNUSZ NFSE SZEGEDI AK MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE BÉKÉSCSABAI NLSC DEBRECENI LA KFT. KECSKEMÉTI NLE BÉKÉSCSABAI NLSC DEBRECENI LA KFT SZEGEDI AK MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE KECSKEMÉTI NLE MISKOLCI VÉNUSZ NFSE DEBRECENI LA KFT. SZEGEDI AK KECSKEMÉTI NLE BÉKÉSCSABAI NLSC MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE MISKOLCI VÉNUSZ NFSE MISKOLCI VÉNUSZ NFSE BÉKÉSCSABAI NLSC SZEGEDI AK KECSKEMÉTI NLE MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE DEBRECENI LA KFT BÉKÉSCSABAI NLSC SZEGEDI AK KECSKEMÉTI NLE MEZŐKÖVESDI ZSÓRY SE DEBRECENI LA KFT. MISKOLCI VÉNUSZ NFSE N-097/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-15 labdarúgó bajnokság Budapest A csoport tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta: Leány U-15 Budapest A csoport MTK HUNGÁRIA FC GÖDÖLLŐI SK FC. FEMINA 93. SE FTC ZRT. JH CSEPEL FC SE SZT. PÁL AKADÉMIA FC FTC ZRT. JH CSEPEL FC SE GÖDÖLLŐI SK 1. FC. FEMINA 93. SE SZT. PÁL AKADÉMIA FC MTK HUNGÁRIA FC CSEPEL FC SE GÖDÖLLŐI SK SZT. PÁL AKADÉMIA FC FTC ZRT. JH FC. FEMINA 93. SE MTK HUNGÁRIA FC MTK HUNGÁRIA FC FTC ZRT. JH GÖDÖLLŐI SK SZT. PÁL AKADÉMIA FC FC. FEMINA 93. SE CSEPEL FC SE FTC ZRT. JH GÖDÖLLŐI SK 7
8 SZT. PÁL AKADÉMIA FC 1. FC. FEMINA 93. SE CSEPEL FC SE MTK HUNGÁRIA FC N-098/ (02.04.) számú határozat eljárás során a évi leány U-15 labdarúgó bajnokság Budapest B csoport tavaszi idényének sorsolásáról az alábbi határozatot hozta: Leány U-15 Budapest B csoport ÚJPESTI TE UTE PROFISPORT KFT XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE H SE FTC ZRT. ASTRA HFC KFT XII.KER. ÖNK. HEGYVIDÉK FTC ZRT. SE H UTE PROFISPORT KFT. XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE ASTRA HFC KFT. ÚJPESTI TE FTC ZRT. UTE PROFISPORT KFT ASTRA HFC KFT. XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE H XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK ÚJPESTI TE SE ÚJPESTI TE XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE H UTE PROFISPORT KFT. ASTRA HFC KFT XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK FTC ZRT. SE XII.KER. ÖNK. HEGYVIDÉK UTE PROFISPORT KFT. SE H ASTRA HFC KFT. XII. KER. ÖNK. HEGYVIDÉK SE FTC ZRT. ÚJPESTI TE F-295/ ( ) számú határozat A Versenybizottság a rendelkezésére álló dokumentumok (versenyjegyzőkönyvek) alapján megállapította, a november 24-re kiírt BME Futsal Club Szent Pál Akadémia és az 1988 Déli FC BME Futsal Club fiú futsal U17 Közép csoport mini-torna mérkőzések elmaradtak, mert a BME Futsal Club sportszervezet fiú U17 korosztályú futsal csapata a mérkőzések helyszínén csak 3 fővel jelent meg, és igazolásaikat sem hozták magukkal, ezért a bizottság a fentiek szerint határozott. F-296/ ( ) számú határozat A Versenybizottság a november 24-re kiírt Hidegkút SC Rubeola FC és a Szent Pál Akadémia Hidegkút SC fiú futsal U17 Közép csoport mini-torna mérkőzések elmaradásában megállapítja a Hidegkút SC sportszervezet versenyügyi felelősségét, ezért a mérkőzéseken szerezhető 3 pontot 3-0 gólkülönbséggel a vétlen Rubeola FC és Szent Pál Akadémia sportszervezetek csapatainak javára igazolja. A Versenybizottság megállapította, hogy a Hidegkút SC fiú futsal U17 korosztályú csapata első alkalommal nem állt ki bajnoki mini-torna mérkőzésre, ezért írásbeli megrovásban részesíti. F-297/ ( ) számú határozat A évi fiú futsal U19 bajnokság Déli csoport 9. fordulójának időpontjai a következőek: Fiú futsal U19 Déli csoport forduló dátum nap idő hazai vendég vasárnap 10:00 RUBEOLA FC MÉHKERÉKI SE 8
9 vasárnap 10:50 ÚJSZEGEDI TC PÉCSI VASUTAS SK vasárnap 11:40 MÉHKERÉKI SE ÚJSZEGEDI TC vasárnap 12:30 PÉCSI VASUTAS SK RUBEOLA FC vasárnap 13:20 MÉHKERÉKI SE PÉCSI VASUTAS SK vasárnap 14:10 RUBEOLA FC ÚJSZEGEDI TC F-298/ ( ) számú határozat A Versenybizottság megállapította, hogy a február 2-ra kiírt Hajdúböszörményi TE Tolna- Mözsi SN Kft. női Futsal Magyar Kupa mérkőzés elmaradásában egyik csapat sem hibás, ezért a mérkőzés új időpontját a két érdekelt csapat javaslata alapján állapítja meg. A mérkőzés új időpontja: február 9. (vasárnap) 19:00 óra F-299/ ( ) számú határozat A Versenybizottság az ELTE SE és a Tolna-Mözsi SN Kft. női futsal NB I sportszervezetek írásbeli kérelmére hozzájárul a február 8-án 20:20 órára kiírt ELTE SE Tolna-Mözsi SN Kft. női futsal NB I bajnoki mérkőzés új időpontban történő megrendezéséhez. A mérkőzés új időpontja: február 20. (csütörtök), 19:50 óra F-300/ ( ) számú határozat A Versenybizottság a február 2-ra kiírt Cső-Montage BFC Euro Global Financing Kft. fiú futsal U19 Közép csoport mérkőzés elmaradásában megállapítja az Euro Global Financing Kft. sportszervezet versenyügyi felelősségét, ezért a mérkőzéseken szerezhető 3 pontot 3-0 gólkülönbséggel a vétlen Cső-Montage BFC sportszervezetek csapatának javára igazolja. A Versenybizottság megállapította, hogy az Euro Global Financing Kft. fiú futsal U19 korosztályú csapata első alkalommal nem állt ki bajnoki mérkőzésre. F-301/ ( ) számú határozat A ra kiírt BME Futsal Club Szombathelyi Egyetemi SE és az ETO Futsal Club BME Futsal Club leány futsal U15 Nyugati csoport bajnoki mérkőzések újrajátszását rendeli el. A BME Futsal Club Szombathelyi Egyetemi SE mérkőzés új időpontja: február 23. (vasárnap) 16:15 óra A mérkőzés helyszíne: Gabányi László Spcs., 1117 Budapest, Hauszmann A. u. 5. Az ETO Futsal Club BME Futsal Club mérkőzés új időpontja: április 13. (vasárnap) 19:30 óra A mérkőzés helyszíne: Magvassy M. Spcs., 9027 Győr, Kiskút liget 1. F-302/ ( ) számú határozat A Versenybizottság a december 16-án 20:00 órára kiírt Méhkeréki SE Salgótarjáni VSE férfi futsal NB II Keleti csoport mérkőzés elmaradásában megállapítja a Salgótarjáni VSE sportszervezet versenyügyi felelősségét, ezért a mérkőzéseken szerezhető 3 pontot 3-0 gólkülönbséggel a vétlen Méhkeréki SE sportszervezetek csapatának javára igazolja. F-303/ ( ) számú határozat A évi női futsal NB II fordulóinak időpontjai a következőek: Női Futsal NB II forduló dátum nap idő hazai vendég szombat 14:00 MVFC BERETTYÓÚJFALU ÚJBAROK SE vasárnap 13:30 GYULA ÉS KÖRNYÉKE GYSC KÖZTERÜLETFENNTARTÓ VSE vasárnap 14:00 ELTE SE TOLNA-MÖZSI NONPROFIT KFT szombat 13:00 ÚJBAROK SE ELTE SE szombat 15:00 SKORPIÓ SE KECSKEMÉTI NLE vasárnap 14:45 TOLNA-MÖZSI NONPROFIT KFT GYULA ÉS KÖRNYÉKE GYSC vasárnap 19:00 HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE OBSITOS SE 9
10 F-304/ ( ) számú határozat A évi leány futsal U15 Nyugati csoport 8. és 10. fordulóinak időpontjai a következőek: Leány futsal U15 Nyugati csoport forduló dátum nap idő hazai vendég vasárnap 10:15 BME FUTSAL CLUB SZOESE vasárnap 11:15 UNIVERZUM SPORT CLUB ETO FUTSAL CLUB vasárnap 12:15 BME FUTSAL CLUB UNIVERZUM SPORT CLUB vasárnap 13:15 SZOESE UNIVERZUM SPORT CLUB vasárnap 14:15 ETO FUTSAL CLUB BME FUTSAL CLUB vasárnap 15:15 SZOESE ETO FUTSAL CLUB vasárnap 14:30 ETO FUTSAL CLUB FTC ZRT vasárnap 15:20 BME FUTSAL CLUB SZOESE vasárnap 16:10 FTC ZRT. BME FUTSAL CLUB vasárnap 17:00 SZOESE ETO FUTSAL CLUB vasárnap 17:50 FTC ZRT. SZOESE vasárnap 18:40 ETO FUTSAL CLUB BME FUTSAL CLUB F-305/ ( ) számú határozat A Versenybizottság megvizsgálta a február 1-re kiírt ETO Futsal Club - FTC Zrt., a FTC Zrt. Szombathelyi Egyetemi SE, és az Univerzum SC FTC Zrt. leány futsal U15 Nyugati csoport bajnoki mini-torna mérkőzések elmaradásában megállapítja az FTC Zrt. sportszervezet versenyügyi felelősségét, ezért a mérkőzéseken szerezhető 3 pontot 3-0 gólkülönbséggel a vétlen ETO Futsal Club, Szombathelyi Egyetemi SE és Univerzum SC sportszervezetek csapatainak javára igazolja. A Versenybizottság megállapította, hogy az FTC Zrt. leány U15 korosztályú futsal csapata első alkalommal nem állt ki bajnoki mérkőzésre. F-306/ ( ) számú határozat A VB január 28. napján az F-295/ ügyiratszám alatt hozott és kiadmányozott határozatát saját hatáskörben eljárva az alábbiak szerint kijavítja: A határozat rendelkező részének második bekezdését: a következőre javítja: U17 korosztályú csapata második alkalommal nem állt ki bajnoki mini-torna mérkőzésre, ezért 3 büntetőpont levonását rendeli el. F-307/ ( ) számú határozat A Versenybizottság a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub Kft. és az Újpesti Futsal Club férfi futsal NB II sportszervezetek írásbeli kérelmére hozzájárul a február 7-én 21:00 órára kiírt Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub Kft. Újpesti Futsal Club férfi futsal NB II Közép csoport bajnoki mérkőzés új időpontban történő megrendezéséhez. A mérkőzés új időpontja: február 17. (hétfő), 21:00 óra F-308/ ( ) számú határozat A Versenybizottság október 6-ra-ra kiírt ELTE SE Ferihegy Sportakadémia Vecsés Kft. fiú futsal U17 Déli csoport bajnoki mérkőzés újrajátszását rendeli el. A mérkőzés új időpontja: február 15. (szombat) 14:50 óra A mérkőzés helyszíne: BEAC Sportcsarnok, 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u
11 Fegyelmi Bizottsági határozatok III-223/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapítja, hogy az Egri FC Kft. sportszervezet elkövette a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 7. (4) bekezdés j) pontjában meghatározott fegyelmi vétséget, ezért az FSZ 10. (4) bekezdés o) és az FSZ 14. (2) bekezdése alapján sportszervezetet, mint visszaesőt ,- Ft, azaz Százötvenezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. III-224/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapítja, hogy az Egri FC Kft. sportszervezet elkövette a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 92. szerinti fegyelmi vétséget, ezért a sportszervezetet az FSZ. 92. a) és b) pontja alapján az igazolási és átigazolási jogból kizárja mindaddig, ameddig az ID-21/ számú fegyelmi eljárásban szereplő nettó ,- Ft, azaz Négyszáznegyvenezer forint összegű tartozását Varga Máté (azonosító száma: ) labdarúgó részére nem fizeti meg, továbbá a labdarúgó szabadon átigazolható a határozat jogerőre emelkedés napjától, mivel a sportszervezet nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét. A pénzügyi teljesítés megtörténtét felek kölcsönös nyilatkozata alapján kell a FEB előtt igazolni! V- 175/ (01.30.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Jenei Ottó labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 82. (2) Ezért a FSZ 82. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 4 (négy) soron következő férfi futsal Magyar Kupa mérkőzésen való részvételtől eltiltja. V- 176/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Kinde Csaba labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő férfi V- 177/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Tyukász Péter labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő férfi V- 178/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Horváth Bence labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő férfi V- 179/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Carvalho Adilson labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésen való részvételtől eltiltja. V- 180/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Szabó Tamás labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő férfi V- 181/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Lázár Zoltán labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 77. -ában meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 77. a) pontja és az FSZ 14. (2) bekezdése alapján a labdarúgót, mint visszaesőt 2 (kettő) soron következő férfi 11
12 V- 182/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Csatlós Csaba labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő férfi V- 183/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Rigó László labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő férfi V- 184/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Mészáros Balázs labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 3 (három) soron következő férfi V- 185/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Závodszky György labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) bekezdésében meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő férfi felnőtt futsal bajnoki mérkőzésen való részvételtől eltiltja. V- 186/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Tóth Zoltán labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő férfi V- 187/ (02.04.) számú határozat Az FB megállapította, hogy Németh Péter labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) bekezdésében meghatározott fegyelmi vétségeket elkövette. Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja és az FSZ 14. (2) bekezdése alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő férfi VI-67/ (01.21.) számú határozat Az FB megállapította, hogy Eperjesi Gábor labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. (1) Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja és az FSZ 13. -ában foglaltak alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő VI-68/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Csurka Zoltán sportszakember a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 7. (3) bekezdés a) pontjában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 10. (3) bekezdés c) pontja sportszakembert a kispadtól és az öltözőtől 1 (kettő) soron következő barátságos, felkészülési mérkőzésre eltiltja. VI-69/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Pantovic Nikola labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 76. -ában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 76. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 3 (három) soron következő VI-70/ (02.04.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Pozsár Gábor labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 82. (2) Ezért a FSZ 82. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 3 (három) soron következő 12
13 VI-71/ (02.06.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Job Iyock Thomas Herve labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) ában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 76. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 3 (három) soron következő nemzetközi VI-72/ (02.06.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Majoros Árpád labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő VI-73/ (02.06.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Berdó Péter labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő nemzetközi VI-74/ (02.07.) számú határozat Az FB megállapította, hogy Ulysse Diallo labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő nemzetközi VI-75/ (02.07.) számú határozat Az FB megállapította, hogy Tóth Balázs labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. (1) Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő nemzetközi VI-76/ (02.11.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Máj Gábor labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 75. -ában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 75. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 2 (kettő) soron következő VI-77/ (02.11.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Quintero Batioja Augusto Alexi labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő nemzetközi VI-78/ (02.11.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Rózsa Pál sportszakember a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 7. (3) bekezdés a) pontjában meghatározott fegyelmi vétséget elkövette. Ezért a FSZ 10. (3) bekezdés c) pontja alapján a sportszakembert a kispadtól 2 (kettő) soron következő nemzetközi VI-79/ (02.11.) számú határozat Az FT megállapította, hogy Martinez Leandro Antonio labdarúgó a Fegyelmi Szabályzat (FSZ) 72. (1) Ezért a FSZ 72. (2) bekezdés a) pontja alapján a labdarúgót 1 (egy) soron következő nemzetközi Budapest, február 12. Dr. Vági Márton sk. főtitkár 13
Magyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 03/2014 (01.27.) számú Hivatalos Értesítő 2014.01.27. Tartalom Jogi Bizottsági határozatok Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 9.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 25/2013 (11.13.) számú Hivatalos Értesítő 2013.11.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 459/2013 (11.06.) számú határozat A 2013.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2014 (02.24.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2014 (04.14.) számú Hivatalos Értesítő 2014.04.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 04/2015 (02.16.) számú Hivatalos Értesítő 2015.02.16. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 04/2014 (02.04.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.04. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 1/2014. (01.21.) Sportigazgató felmentése 2/2014. (01.21.) U21 Utánpótlás kapitány
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2013 (01.14.) számú Hivatalos Értesítő 2013.01.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 428/2012 (12.05.) számú határozat A 2012. december
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2013 (04.18.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.18. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 089/2013 (04.11.) számú határozat Nem járul
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2014 (02.28.) számú Hivatalos Értesítő 2014.02.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok 3. oldal 6. oldal 8.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2016 (01.19.) számú Hivatalos Értesítő 2016.01.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2013 (04.04.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 064/2013 (03.27.) számú határozat A 2013. március
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 3/2016 (02.15.) számú Hivatalos Értesítő 2016.02.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2012 (05.30.) számú Hivatalos Értesítő 2012.05.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 109/2012 (05.11.) számú határozat A Kecskeméti
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2011 (11.30.) számú Hivatalos Értesítő 2011.11.30. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Közlemény: megválasztott küldöttközgyűlési küldött... 6 2 Versenybizottsági
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 32/2014 (09.11.) számú Hivatalos Értesítő 2014.09.11. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat Igazolási- és Vitarendezési
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2013 (03.27.) számú Hivatalos Értesítő 2013.03.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 047/2013 (03.15.) számú határozat A 2012-2013.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 09/2014 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 11. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 38/2014 (11.05.) számú Hivatalos Értesítő 2014.11.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozat 3.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 02/2015 (01.21.) számú Hivatalos Értesítő 2015.01.21. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Bizottsági határozat 3. oldal 13. oldal
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 22/2013 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2013.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 383/2013 (09.12.) számú határozat A 2013.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2012 (01.17.) számú Hivatalos Értesítő 2012.01.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok MK-039/2011-2012. (12.08.) számú határozat 2011-2012.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2014 (03.31.) számú Hivatalos Értesítő 2014.03.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok 3. oldal 10. oldal 15.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2011 (09.19.) számú Hivatalos Értesítő 2011.09.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 325/2011. (08.31) számú határozat A 2011. szeptember
RészletesebbenDr. Kenyeres Attila sk. Fellebbviteli Bizottság elnöke. Fegyelmi Bizottság határozatai
24. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. október 29. Iktatószám: /2009 Fellebbviteli Bizottság határozata: 017/2009. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága 2009. október 22. napján megtartott
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2014 (08.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 4. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2011 (08.29.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.31. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 293/2011. (08.18) számú határozat A 2011. augusztus
RészletesebbenAz MLSZ Elnökségének október 30.-i határozatai
21. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008. november 21. Iktatószám: /2008 Az MLSZ Elnökségének 2008. október 30.-i határozatai 214/2008. számú határozat Az MLSZ Elnöksége az Utánpótlás válogatottakat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 13/2013 (05.17.) számú Hivatalos Értesítő 2013.05.17. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Elsőfokú Licencadó Bizottsági határozatok... 7 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 25/2016 (11.14.) számú Hivatalos Értesítő 2016.11.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 7. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenA Fegyelmi Bizottság határozatai
11. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ A Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. június 10. Iktatószám: /2009 I-180/2008-09. Az FB Bogunovic Milant a Diósgyőri FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8.
RészletesebbenHIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének február 27.-i határozatai
4. szám Budapest, 2010. március 1. Iktatószám: /2010 HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2010. február 27.-i határozatai 38/2010. számú határozat Az MLSZ Elnöksége elfogadta a Magyar Labdarúgó Szövetség
RészletesebbenFELLEBBVITELI BIZOTTSÁG HATÁROZATA
16. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ FELLEBBVITELI BIZOTTSÁG HATÁROZATA, 2008. szeptember 19. Iktatószám: /2008 13/2008. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 2008. augusztus
RészletesebbenFegyelmi Bizottság határozatai
5. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Fegyelmi Bizottság határozatai Budapest, 2009. március 30. Iktatószám: /2009 I-121/2008-09. Az FB Simek Pétert az Újpest FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 8. (1) bekezdés
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 17/2011 (08.23.) számú Hivatalos Értesítő 2011.08.23. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 Hirdetmény... 12 2 Versenybizottsági határozatok 286/2011. (08.03) számú határozat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 18/2014 (05.07.) számú Hivatalos Értesítő 2014.05.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Elsőfokú Licencadó Bizottsági határozatok 3. oldal
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 07/2015 (03.26.) számú Hivatalos Értesítő 2015.03.26. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok 3. oldal 8. oldal 18
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2012 (12.06.) számú Hivatalos Értesítő 2012.12.06. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 KÖZLEMÉNY... 6 2 Versenybizottsági határozatok 422/2012 (11.28.) számú határozat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2014 (03.13.) számú Hivatalos Értesítő 2014.03.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 5. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2012 (09.18.) számú Hivatalos Értesítő 2012.09.18. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 175/2012 (09.06.) számú határozat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 37/2014 (10.21.) számú Hivatalos Értesítő 2014.10.21. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 17. oldal 30.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 2/2017 (02.03.) számú Hivatalos Értesítő 2017.02.03. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-109/2016 (12.22.) ELN-110/2016 (12.22.) MLSZ Életmű Díjasa Döntés MOB Fair Play Életmű
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2012 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2012.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 25/2012 (02.20.) számú határozat A 2012. február
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 7/2017 (04.12.) számú Hivatalos Értesítő 2017.04.12. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 7. oldal 14. oldal
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2011 (09.26.) számú Hivatalos Értesítő 2011.09.26. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 346/2011. (09.21) számú határozat A 2011. október
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 40/2014 (12.03.) számú Hivatalos Értesítő 2014.12.03. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 17. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2016 (07.05.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.05. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2016 (06.30.) OTP Bank Liga vagyoni értékű jogainak értékesítéséből származó bevételek
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 23/2015 (08.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.08.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 12. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenBudapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai
6. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Elsőfokú Licencadó Testület határozatai Budapest, 2009. április 6. Iktatószám: /2009 001/2009. (04.09) számú határozat Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete a BFC Siófok FC Kft.
RészletesebbenAz MLSZ Elnökségének augusztus 27-i határozatai
20. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. szeptember 10. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. augusztus 27-i határozatai 149/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége úgy határozott, hogy a Fegyelmi
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 22/2016 (09.28.) számú Hivatalos Értesítő 2016.09.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 6. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2013 (08.28.) számú Hivatalos Értesítő 2013.08.28. Tartalom Versenybizottsági határozatok 3. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 325/2013 (08.14.) számú határozat A 2013-2014.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 30/2015 (11.18.) számú Hivatalos Értesítő 2015.11.18. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 36/2014 (10.09.) számú Hivatalos Értesítő 2014.10.09. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 23/2012 (10.24.) számú Hivatalos Értesítő 2012.10.24. Tartalom Versenybizottsági határozatok... 3 2 Versenybizottsági határozatok 358/2012 (09.21.) számú határozat A Magyar Labdarúgó
RészletesebbenHIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata. Fegyelmi Bizottság határozatai
1. számú Budapest, 2008. január 18. Iktatószám: 205 /2008. 025/2007. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az Elsőfokú Licencadó Testület határozata Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete Budapesten 2008. január 4. napján
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2012 (06.25.) számú Hivatalos Értesítő 2012.06.25. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozatok 119/2012 (2012.06.13) számú
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 05/2015 (03.05.) számú Hivatalos Értesítő 2015.03.05. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 16. oldal 20.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2015 (06.18.) számú Hivatalos Értesítő 2015.06.18. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 11. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 4/2019 (04.04.) számú Hivatalos Értesítő 2019.04.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 5. oldal 14. oldal
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 08/2015 (04.13.) számú Hivatalos Értesítő 2015.04.13. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 17. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 7/2019 (05.23.) számú Hivatalos Értesítő 2019.05.23. Tartalom Küldöttközgyűlési határozatok KGY-1/2019 (05.10.) 2018. évi szakmai beszámoló elfogadása KGY-2/2019 (05.10.) Könyvvizsgálói
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 01/2017 (01.03.) számú Hivatalos Értesítő 2017.01.03. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-97/2016 (12.13.) ELN-98/2016 (12.13.) ELN-99/2016 (12.13.) ELN-100/2016 (12.13.) ELN-101/2016
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 6/2017 (04.03.) számú Hivatalos Értesítő 2017.04.03. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-58/2017 (03.21.) Megyei társadalmi elnökségek beszámolóinak elfogadása ELN-59-60/2017
RészletesebbenHivatalos Értesítő Tartalom
Budapest, 2011.05.12. Iktatószám: Ki-1620/2011 9/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Elnökségi határozatok... 2 Versenybizottsági határozatok... 3 Elnökségi határozatok 43/2011. (04.12.) számú határozat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 27/2013 (12.09.) számú Hivatalos Értesítő 2013.12.09. Tartalom Versenybizottsági határozatok Közlemény 3. oldal 7. oldal 2 Versenybizottsági határozatok 492/2013 (11. 28.) számú
RészletesebbenHivatalos Értesítő Tartalom
Budapest, 2011.04.05. Iktatószám: 1392/ 2011 8/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Versenybizottsági határozatok... 2 Versenybizottsági határozatok 074/2011. (03.17.) A 2011. március 26-án (szombat)
RészletesebbenI-23/ Az FB Kiss Zoltánt a Nyíregyháza SFC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 10. (1) bekezdés B/a.
18. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. augusztus 27. Iktatószám: /2009 Fegyelmi Bizottság határozatai I-21/2009-10. Az FB Stevanovic Sasát a Győri ETO FC Kft. sportszervezet labdarúgóját az FSZ 86.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 24/2016 (11.03.) számú Hivatalos Értesítő 2016.11.03. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 15. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenHivatalos Értesítő. Versenybizottsági határozatok
Budapest, 2011.03.16. Iktatószám: 1069 / 2011 6/2011. szám Hivatalos Értesítő Versenybizottsági határozatok 44/2011. (03.02.) A 2010-2011. évi II. osztályú Férfi Ifjúsági U-19 és U-17 korosztályú nagypályás
RészletesebbenHivatalos Értesítő. Tartalom
Budapest, 2011.05.30. Iktatószám: Ki-2237/2011 11/2011. szám Hivatalos Értesítő Tartalom Elnökségi határozatok... 2 Fellebbviteli Bizottság határozata... 3 Fellebbviteli Licencadó Testületi határozata...
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 03/2013 (02.12.) számú Hivatalos Értesítő 2013.02.12. Tartalom Elnökségi határozatok...3 Versenybizottsági határozatok...6 2 Elnökségi határozatok 1/2013 (02.04.) számú határozat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 29/2014 (08.27.) számú Hivatalos Értesítő 2014.08.27. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 7. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 15/2018 (09.20.) számú Hivatalos Értesítő 2018.09.20. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozat 3. oldal 7. oldal 11. oldal
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2017 (10.19.) számú Hivatalos Értesítő 2017.10.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Bizottsági határozat 3. oldal 8. oldal
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2017 (05.19.) számú Hivatalos Értesítő 2017.05.19. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 16.
RészletesebbenA Magyar Labdarúgó Szövetség i rendkívüli elnökségi ülésének határozatai
2. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.február 1. Iktatószám: /2008. A Magyar Labdarúgó Szövetség 2008. 01.22.-i rendkívüli elnökségi ülésének határozatai 1/2008. számú határozat: Az MLSZ Elnöksége
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2014 (04.04.) számú Hivatalos Értesítő 2014.04.04. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Bizottsági határozatok KÖZLEMÉNY 3.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 21/2017 (11.15.) számú Hivatalos Értesítő 2017.11.15. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 9. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2012 (05.10.) számú Hivatalos Értesítő 2012.05.10. Tartalom Elnökségi határozat... 3 Versenybizottsági határozatok... 4 2 Elnökségi határozat 99/2012 (05.10) számú határozat
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 20/2014 (05.21.) számú Hivatalos Értesítő 2014.05.21. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 87/2014 (05.07.) Alapszabály módosítására vonatkozó javaslatok elfogadása 88/2014
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 4/2017 (03.07.) számú Hivatalos Értesítő 2017.03.07. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Bizottsági határozatok 3. oldal 13.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 41/2014 (12.10.) számú Hivatalos Értesítő 2014.12.10. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Jogi Bizottsági határozatok Tájékoztatás 3. oldal
RészletesebbenAz MLSZ Elnökségének 2009. január 29-i határozatai
1. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2009. február 9. Iktatószám: /2009 Az MLSZ Elnökségének 2009. január 29-i határozatai 1/2009. számú határozat Az MLSZ Elnöksége a MLSZ 2009. évi költségvetését 2.727.827.000
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 33/2014 (09.22.) számú Hivatalos Értesítő 2014.09.22. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal ELN-166/2014 (09.18) ELN-167/2014 (09.18) Férfi felnőtt A válogatott Szövetségi
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 14/2015 (06.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.06.02. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Fellebbviteli Licencadó Bizottság határozatai 3.
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2013 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2013.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 Versenybizottsági határozatok... 8 2 Elnökségi határozatok 110/2013 (06.13.) számú határozat
Részletesebben5. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
5. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.április 2 Iktatószám: /2008. Fellebbviteli Bizottság határozata 5/2008. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága az MLSZ Versenybizottsága 57/2008
RészletesebbenFELLEBBVITELI BIZOTTSÁG HATÁROZATA
18. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ FELLEBBVITELI BIZOTTSÁG HATÁROZATA Budapest, 2008. október 6. Iktatószám: /2008 15/2008. A Magyar Labdarúgó Szövetség Fellebbviteli Bizottsága az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 2008.
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 45. szám FEGYELMI
Részletesebben6. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ
6. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.április 14. Iktatószám: /2008. Az MLSZ Elnökség 2008. április 3-i ülésének határozatai 50/2008. számú határozat Az elnökség dr. Ökrös András főtitkár tájékoztatását
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 10/2015 (04.30.) számú Hivatalos Értesítő 2015.04.30. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 27-28/2015 (04.14.) NB I-es Bizottság elnökének visszahívása, új elnök kinevezése
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2015 (05.12.) számú Hivatalos Értesítő 2015.05.12. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok 3. oldal 11. oldal 2 Versenybizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 28/2015 (10.14.) számú Hivatalos Értesítő 2015.10.14. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Igazolási és Vitarendezési Bizottsági határozatok
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 5/2019 (04.16.) számú Hivatalos Értesítő 2019.04.16. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-31-32/2019 (04.09.) ELN-33/2019 (04.09.) ELN-34/2019 (04.09.) ELN-35/2019 (04.09.) ELN-36/2019
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 38. szám FEGYELMI
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 12/2015 (05.20.) számú Hivatalos Értesítő 2015.05.20. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 64/2015 (05.13.) Amatőr Licenc Szabályzat módosítása 65/2015 (05.13.) Sportszervezetek
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 37. szám FEGYELMI
RészletesebbenMagyar Labdarúgó Szövetség
Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2016 (05.18.) számú Hivatalos Értesítő 2016.05.18. Tartalom Versenybizottsági határozatok Fegyelmi Bizottsági határozatok Elsőfokú Licencadó Bizottsági határozatok 3. oldal
RészletesebbenMAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG
MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-400 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 0. szám FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI
Részletesebben