Nagy tervek kora Börtönépítészet a 18. és 19. században

Átírás

1 B Ö R TÖ N M Ú LT Nagy tervek kora Börtönépítészet a 18. és 19. században A század a büntetés-végrehajtásban kettős forradalmat hozott. Gyökeres változás állt be a büntetési elméletek és a börtönügy kapcsolatában és új törekvések jelentek meg a börtönépítészetben. Az utóbbi lényege az úgynevezett panoptikus felfogás bevitele az intézetépítésbe. Az így épített intézetek alapelve, hogy valamennyi zárka az épület középpontjában elhelyezett megfigyelési pontból tökéletesen áttekinthető. Ez a börtönügyben Jererny Bentham nevéhez fűződő újítás az építészetben korábban sem volt ismeretlen. Miként arra Midiéi Foucault felhívta a figyelmet, Bentham tereit - jóllehet ő erre sohasem hivatkozott - több hasonló építkezés előzte meg. így példának okáért XIV. Lajos udvarában az állatsereglet otthona. A királyi állatkert középpontjában egy nyolcszögletű pavilon állt, ez volt a király szalonja, amelyből minden irányba ablakok nyíltak az elkerített, trapéz alakú udvarra, ahol különféle állatokat helyeztek el. A menazséria centrumából tehát valamennyi állatot szemügyre lehetett venni. Ugyanilyen szellemben kórházat is terveztek. Ezzel elérkeztünk az egyetemes intézmények kérdéséhez. A rendkívüli hasonlóság, az azonos funkcionális feladatok, a komplex ellátás, a belső szabályok kötelező érvényű rendszere kifejezetten egységesítette, általánosította a berendezkedés és építkezés elveit. Jererny Bentham 1787-ben megjelent terve (Panopticon or the Inspection House) ugyancsak általános ajánlást tartalmazott: egyaránt alkalmasnak vélte börtönnek, tébolydának, koldus- és szegényháznak. Az emeletenként körben elhelyezett huszonnégyhuszonnégy zárka építészetileg legfontosabb vonása volt az átláthatóság és az ellenőrizhetőség. Körforma Bentham panoptikonját hazájában soha nem építették föl ugyan, de Amerikában (1797) és Hollandiában (19. sz.) több kör alaprajzú börtön is épült, amelyek még napjainkban is használatosak. E szisztéma egyik elterjedt modellje volt az ún. rotunda rendszer, melyet leginkább egy cirkuszhoz lehet hasonlítani. A magánzárkák hatalmas ívben futnak körbe több emelet magasban, a cellákat függőfolyosó köti össze. A zárkák által behatárolt óriási körterület közepén áll a sze-

2 R Ö VID E N Arnhem börtöne mélyzet ellenőrzési pontja, valamint az oltár. Az épületet óriási kupola borítja. E- gészségügyi szempontból a levegőzés megfelelő, a cellák, mivel külső falra nyílnak, világosak. E világosság és fény az őrszemélyzetnek teljes betekintést nyújt a rab cellájába. Mintegy átvilágítja azt, a szűrt háttérfényben a rab teljes mozgása nyomon követhető. Ez a megoldás feloldja a magánzárkák és a közös ceremóniák problémáját, mert a fókuszban elhelyezett oltárnál úgy lehetett misét celebrálni, hogy egyetlen elítéltnek sem kellett elhagynia a cellát. Ugyanez vonatkozik az oktatásra is. Legfőbb gyengéje viszont a drága építkezés és az óriási, kihasználatlan térség. De az intézkedéshez szükséges gyorsaság is akadályt szenved, hiszen a középpontból a cellákat nem lehet közvetlenül megközelíteni, csupán körben, a lépcsőházakon és a függőfolyosókon át. Hogy a megoldás nemcsak Bentham ötlete volt, ezt bizonyítja több hasonló é- pítkezés is, példának okáért a Bécsben 1784-ben emelt Narrenturm, vagy a szintén azonos elveket valló liverpooli városi börtön. X-épület A szögletes és körforma összeegyeztetésére tett kísérletek eredményeként bukkant föl az X-épület megoldása. A keresztezett folyosók építészeti elgondolása a panoptikon fókuszos elrendezését egyesítette a zárkasoros épületblokkok tömbjeivel. Jellemző módon ismét az általános intézmény irányából közelítettek az építészek. Az 1808-ban megjelent angol elmebetegtörvény követelményei szerint a szellemileg zavarodottak elhelyezésénél ugyanúgy az emberiességi szempontokat kellett érvényesíteni, mint a börtönügyi reformoknál. Ekkortájt épült föl

3 R Ö VID E N Glasgowban W. Stark irányítása mellett egy háromemeletes, négyágú csillag ben tette közzé Bevans hatszárnyas, 150 férőhelyes zárkarendszerű tébolyda-tervezetét, melyet a londoni elmebetegeknek szánt. A zárkasoros, fókuszban összefutó két, egymástól elzárt szárnyat a központi épület fogta össze. Ez a meg-

4 R Ö V ID E N oldás a korábbiakhoz hasonlóan lehetővé tette a jó áttekintést. Bevans tervezete nagy hatással volt az 1823-ban épített philadelphiai Eastern Penitentiary építészeti megoldásaira. Csillagrendszer Az ún. csillagrendszer a panoptikus megoldás rotunda rendszerű architekturális fogyatékosságaira keresett orvoslást. A csillagrendszer a panoptikus elgondolás és a külső zárkarendszer elegyítéséből született. Lényege a fókuszban elhelyezett megfigyelőpontba becsatlakozó szárnyak csillagszerű együttese. Ezekben kétoldalt futottak a zárkák és a középső folyosó összeköttetésében állt az őrszemélyzet szolgálati helye. E csillagszámyak a felépült intézetek tapasztalatai szerint lehettek emeletesek, párhuzamos falúak vagy enyhén szélesedők. Könnyen csatlakozhat így akár 7 szárny is egymáshoz. (Cubitt, a taposómalom feltalálója egyenesen 14 szárnyas csillagot tervezett, 400 elítélt elhelyezésére.) A világ börtönépítészetében ez a csillagrendszer aratta a legnagyobb sikert. Azokat a csillagszerű fegyintézeteket, amelyek a teljes magánrendszer szellemében épültek, kis, ugyancsak csillagszerű sétálóudvarok szinesítik. E megoldás megakadályozza, hogy séta közben a fegyencek találkozzanak egymással. Az ún. vegyes rendszerű börtönökben is szívesen alkalmazták a csillagrendszert. Ilyen esetekben az egyik szárnyba a magánzárkák, a másikba pedig hálótermek, megint máshová a munkatermek kerültek. A különféle kísérletek idővel kialakították a legelőnyösebb építési modellek paramétereit, amelyekből lassan összeállt a börtönépítkezéssel szemben támasztott (építészeti) követelmények katalógusa. Az újonnan létesülő büntetés-végrehajtási intézetek számára a szakirodalom a legkedvezőbbnek egy közepes nagyságú város közellétét találta, amely például a munkáltatás kihelyezett feltételeit, a kereskedelmi és beszerzési lehetőségeket biztosítja lehetőleg úgy, hogy az intézet valamely vasútvonal mellett feküdjön. Másfelől fontos az egészséges környezet, a tiszta ivóvíz, a jó széljárás. Maga az intézet - ez az egyöntetűen kialakított álláspont a 19. század második felére - férfi fegyház esetében 200 és 500 fő közötti, nőknél 100 fősnél nem lehet nagyobb. A külső megjelenésre vonatkozóan elfogadottá vált az az elgondolás, hogy legyen egyszerű, biztonságos, hivalkodásmentes. Korábban ugyanis a börtönök és h fegyintézetek meglehetősen drágán épültek, jelentős részévé váltak kömyezetük- Wnek, így a tervezők is szerették volna emlékezetessé tenni tevékenységüket. Különféle stílusban tervezett és épített, cicomázott fegyintézeteket hagytak az utó- II korra. Krohne elrettentő példaként idézi Pittsburgh és Lancas intézetét, melyek f i gótikus stílusban épültek, New Yorkban pedig egyiptomi építészeti hatások érvéin nyesültek. E tervek azt is bizonyítják, hogy alapelv lett a börtönök építésénél az

5 R Ö VID E N Pentonville Prison intézet külső hasonítása más középületekhez. A durva büntetés-végrehajtási tartalom így ékes főépület mögé rejtőzött. A bv. intézetek külső kialakításának elvei szerint a legcélszerűbbnek a háromszárnyas magánzárkarendszer látszott, hiszen így a zárkákba elegendő levegő és fény jut. Emellett követelményként fogalmazták meg a kor építészei, hogy a három szárnyat csatlakoztató hivatali épületnek északnyugatra vagy délkeletre kell néznie szintén a napfény igénye miatt. Törekedtek arra, hogy a szárnyak mindegyikét egységes, belátható tér kösse össze a központi teremmel (a megfigyelőponttal). Az emeletek nem lehettek egymástól elzárva, hanem lehetőleg a padlótól a tetőig nyitott, egységes teret alkottak, így a földszinti cellák a folyosóról, a többiek (az emeletiek) a függőfolyosóról nyíltak. Természetesen minden szárnyból folyosó vezet az őrség helyiségéig. A földszinti folyosó (tehát a szemben lévő cellák közötti távolság) ideális esetben 4-4,5 méter, a függőfolyosóké 90 centiméter. A folyosókon elhelyezhető cellák száma egy-egy oldalon nem kevesebb 18-nál, és nem több 22-nél, így egy-egy szint celláinak száma 36 és 42 között mozog.

6 RÖ VID EN A zárkákra megállapított szakmai méretek a következők: éjjel-nappali elzárásnál szükséges a közel 25 m3-es légtér, legalább 2,2 méter széles, 3,8 méter hosszú és középen 3 méter magas zárka. A csak éjszakai használatú cellánál elegendőnek látszik (de egyben szükséges is) 16 m3.a zárkaablak legalább egy négyzetméternyi, az ajtónyílás optimális mérete 1,90x0,75 méter. Berendezési kívánalom, hogy legyen az egyik belső sarokban ámyékszék, asztalka, amelyen a fogoly könyvei, élelme, evőeszköze kényelmesen elfér. Legyen lehajtható vagy állandó fekhely, esetleg szék. Gondoskodni kell központi fűtésről (víz vagy gőzrendszerű, esetleg meleg légbefúvó szisztéma szerint). Ez utóbbit azért kedvelték jobban, mert nem volt hozzá szükség a rabok kommunikációját megkönnyítő vascsőrendszerre. Eszme és architektúra Ez az ideális kép persze korántsem jelentette, hogy mindenütt ilyen vagy akár csak hasonló körülményeket teremtettek. Ez csupán a büntetés-végrehajtási tudományosság tapasztalatokon érlelt eszmei modellje, amelyet leginkább az ún. mintabörtönökben valósítottak meg. A 19. század első kétharmada a büntetőjogi tudományosságban egyfajta eszményi büntetés-végrehajtási rendszer keresésével telt el, nem maradt el tehát ennek architekturális következménye sem. A szakemberek hitték, hogy létezik optimális rezsim és létezik ennek megfelelő építészeti megoldás, van valamiféle megváltó elv vagy eszme, amelyre a börtönök rendjét építeni lehet. A kísérletezések startlövését a büntetési elméletek kibontakozása adta meg. A javítás gondolatának felerősítése a büntetőjogban döntő lökést adott a végrehajtási szakembereknek. A kialakított rendszerek nem voltak újak, csak következetesek és összehangoltak. A börtönügy múltjában és a vallásos gondolkodásban gyökerező első szisztémák kiépítésénél erősebb volt az elmélet, mint a gyakorlat befolyása. Erősebb és közvetlenebb hatás a philadelphiai rendszernél volt tapasztalható, ahol a bűnbánat magányos elmélkedések útján történő elérése inspirálta a teljes magány megvalósítását, a totális elszigetelés szisztémáját. Ennek elvi és építészeti előzményeit jelentette a karthauzi rend szerzetessége, a kvékermozgalom megvilágosodás-keresése, puritanizmusa, valamint San Filippo börtönének megoldásai. A vele párhuzamosan kibontakozó aubumi rezsim a fizikai magány helyébe a pszichikai magányt állította. A csupán éjszakára elkülönített rabok egymás közötti kommunikációját napközben munkakényszerrel és kemény testi fegyelmezéssel akadályozták meg. A rendszer elvei szerint napközben javító munkáltatás folyt. Ennek a modellnek előzménye az 1735-ben megnyílt római San Michele, a gandi és cellei fog

7 R Ö V ID E N házak rendszere. Mindkét szisztéma a feudális carcer tagadásából született. Míg a philadelphiai megoldás formailag és tartalmilag is következetesen tagadta a történelmi börtönt, az auburni a tartalomra koncentrálva a formát kevésbé érintette. A túlzottan eszmei indíttatású rendszerek hamarosan megfeneklettek a gyakorlat problémáin. A philadelphiai kísérlet még a 18. és 19. század fordulóján zátonyra futott: már a philadelphiai mintabörtönök sem a tiszta magánrendszer (vagyis magányszisztéma) jegyében épültek. Az auburni elgondolás pedig terjedésével a legfontosabb megkülönböztető sajátosságát veszítette el, a hallgatás kötelezettségét. így a kísérletező Európa már a gyakorlat által módosított rendszereket honosította meg, amelyeket tökéletesíteni igyekezett. Dr. Mezey Barna