KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!"

Átírás

1

2 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra, hogy az iskolai keretek közötti sportolást és versengés évről-évre ilyen szép számú tanuló választja szabadidejében. A Magyar Diáksport Szövetség célkitűzései közt szerepel, hogy a Diákolimpia népszerűségét megőrizze, sőt még több tanuló számára tegye vonzóvá az iskolai sportot, valamint a jó hangulatú versenyeket. Hiszünk abban, hogy a sport olyan alapértékeket közvetít, ami az iskolákból kikerülve a felnőtt életben is mindenkinek csak hasznára válik. A Diákolimpia lehetőséget biztosít a diákoknak arra, hogy egy- vagy akár több sportágban is bizonyítsák felkészültségüket és akár országos szintű sikert érjenek el, de remek alkalmat teremt ezen felül arra is, hogy a település, a megye, vagy az ország különböző iskoláiból érkező tanulók új barátságokat köthessenek. A legjobbak számára pedig az ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) szervezésében a világbajnokságokon való részvétel is lehet kitűzött cél. Az elmúlt évekhez hasonlóan a Diákolimpia országos döntőin dobogós helyezést elért tanulók 10 többletponttal számolhatnak majd a felsőfokú felvételi eljárásuk során, ami szintén fontos hozadéka lehet egy-egy sikeres szereplésnek. Az amatőr labdajátékok közül elsőként az Amatőr Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjére kerül sor Kecskeméten, ahol izgalmas és kiélezett mérkőzésekre számíthatnak a kilátogató nézők, szurkolók. A fiúknál és a leányoknál is a legjobb 16 csapat vehet részt a versenyen, akik április első hétvégéjén mérhetik össze tudásukat egymással. Az idei tanév diákolimpiai versenyein a fair play szellemében kívánok sok sikert minden résztvevőnek, illetve ezúton is szeretném megköszönöm a felkészítő pedagógusok lelkiismeretes munkáját! Balogh Gábor Magyar Diáksport Szövetség elnök

3 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI Dr. Szabó Tünde Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárság államtitkár Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök Szalay Ferenc Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnök Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét Megyei Jogú Város polgármester Rideg László Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnök Zsámboki Anna Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület elnök Béres Tímea Kecskeméti Sportiskola sportszakmai igazgató

4 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, megerősítése. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének elmélyítése. A tanév nemenkénti Magyarország Kosárlabda Diákolimpia Amatőr V-VI. korcsoportos Bajnoka címének, valamint a további helyezések eldöntése. A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 423/2012. (XII.29.) Korm. rendelet 21. -a alapján a felvételi eljárás során Diákolimpia országos döntőn elért legalább 3. helyezetteknek járó többlet 10 pont jogosultjainak meghatározása. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a. 3. Az országos döntő időpontja: április (péntek szombat vasárnap) április 01. péntek Csoportmérkőzések április 02. szombat Csoportmérkőzések, Keresztjáték április 03. vasárnap Helyosztók 4. Az országos döntő helyszínei: Leányok: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium (6000 Kecskemét, Irinyi utca 49.) parketta borítás Kecskemét, Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája (6000 Kecskemét, Forradalom utca 1.) parketta borítás Fiúk: Kecskemét, Kecskeméti Református Gimnázium (6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.) parketta borítás Kecskemét, Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola (6000 Kecskemét, Dózsa György út 22.) parketta borítás 5. Szervezőbizottság: Vezetője: Galamb Istvánné, Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület elnökségi tagja Titkár: Dóka András, Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület titkára Tagok: Béres Tímea, Kecskeméti Sportiskola sportszakmai igazgatója Lovas Zoltán, Kecskemét Megyei Jogú Város sportreferense 6. Verseny- és Igazoló Bizottság: Elnök: Szaniszló Sándor, MDSZ Diákolimpia Bizottság Kosárlabda Albizottság vezetője Elnökhelyettes: Hersics László MDSZ Diákolimpia Bizottság Kosárlabda Albizottság tagja Titkárok: Ábel József (Bolyai), Gerebenné Bresák Zita (ÉZI), Nagyné Adamik Csilla (Móra), Tóth Imre (Református) 7. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: - Csapatversenyben nemenként az V-VI. korcsoportba tartozó, ben született tanulók.

5 Felversenyzés: - Az V-VI. korcsoportos (összevont) labdajátékban a 2001-ben született középiskolás tanulók felversenyezhetnek, és visszaversenyezhetnek saját korcsoportjukba is. Korlátozás: - A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik kosárlabda sportágban: augusztus 1. óta az MKOSZ illetve a megyei/budapesti Kosárlabda Szövetség, vagy bármely ország szakszövetsége által kiadott játék- és versenyengedéllyel nem rendelkeznek, - ha a megyei/budapesti Kosárlabda Szövetség nem ad ki játék- és versenyengedélyt, úgy a megyei/budapesti Kosárlabda Szövetség szervezésében, rendezésében bajnoki-, vagy kupamérkőzésen augusztus 1. óta nem vettek részt; - ez vonatkozik a magyar és a nem magyar állampolgárságú tanulókra egyaránt. - Amennyiben a tanuló nemzetisége szerinti ország sportági szakszövetsége nem ad ki játék-, vagy versenyengedélyt, úgy a tanuló az adott ország sportági szakszövetsége által szervezett, rendezett bajnoki-, vagy kupamérkőzésén augusztus 1. óta nem vett részt. - Az 1996-os születésű, VI. korcsoportos tanuló diákolimpiai versenyeken csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanév félévzárásakor is az iskola tanulója volt, és a 2015/2016-os tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit a köznevelési intézmény igazgatójának igazolnia kell. - Ugyanazon köznevelési intézmény nemenként csak 1 csapatot nevezhet a megyei/budapesti és az országos döntőre (lásd még Általános szabályok 10/e. pont). Résztvevők: - Országos döntő: - Az országos döntőbe a megyei/budapesti bajnokság I. helyezett csapata kerülhet, maximum 20 leány- és 20 fiúcsapat. 8. Meghívás: Lásd az Általános szabályok 6. pontja szerint. Országos döntő: Amennyiben nem jelentkezik valamennyi megyei/budapesti I. helyezett, vagy kizárás, visszalépés történik, és emiatt a lebonyolítási rendszer csapatszáma a kiegészítést indokolttá teszi, úgy lehetőség van a megyei/budapesti II. helyezettek meghívására akkor, ha a meghívási kérelem - az ellenőrzött elektronikus nevezési lappal egyetemben - a nevezési határidőig írásban megérkezik az MDSZ Országos Központba. Az MDSZ és az MDSZ Diákolimpia Bizottság Kosárlabda Albizottsága a meghívást kérők közül rangsorol, mely rangsorolás a megyei/budapesti bajnokságban szereplő csapatok száma alapján történik. Amennyiben a megyei/budapesti bajnokságot nyert csapat jogosulatlan játékos szerepeltetésével szerezte meg az első helyet, úgy nem vehet részt az országos döntőn. Helyére a megyei/budapesti II. helyezett kerülhet meghívásra. Amennyiben a megyei/budapesti II. helyezett csapatban is előfordul jogosulatlanul szereplő játékos, úgy abból a megyéből/budapestről nem vehet részt csapat az országos döntőn. 9. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott, csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Az V., VI. korcsoportban személyi azonosító igazolvány, vagy útlevél megléte kötelező (amennyiben a tanuló nem NEK-es (új típusú) diákigazolvánnyal rendelkezik). Iskola vagy iskolák átszervezése, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn. A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt - tartsák maguknál a TAJ-kártyájukat, vagy annak másolatát.

6 A Diákolimpia versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. A fenti feltételeknek megfelelő kísérő hiányában a csapat az adott versenyen nem jogosult részt venni A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az igazoló bizottság feladata és kötelessége. Megfelelő igazolás(ok) hiányában a Versenybizottság jogosult és köteles dönteni a versenyző/csapat részvételéről. A Versenybizottság az Igazoló Bizottság jelentése alapján a döntést írásban rögzíti és közli az érintette(kke)l, valamint megküldi az MDSZ országos központjának. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 11. Csapatlétszám: 12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Játékosok szerepeltetése: csapatonként 12 fő játékos szerepeltethető, az a 12 fő, akiket az országos döntő első mérkőzése előtt leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben (kevesebb beírt játékos esetén a jegyzőkönyvben később pótlást eszközölni nem lehet). Vezető helyett versenyző nem jöhet és versenyző helyett vezetőt sem lehet hozni. 12. Az országos döntő lebonyolítása: Leányok és fiúk. A csapat 4x4-es csoportba került a március 09-én, az MDSZ hivatalos helyiségében lebonyolított sorsolás alapján. A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses formában döntik el a csoportbeli helyezést. Ez alapján kerülnek besorolásra az I. és II. helyezettek csoportjába, ahol keresztjátékkal szombaton 1 többletmérkőzést vívnak döntőbe kerülésért (lebonyolítást l. később) és a III., és a IV. helyezettek csoportjába, ahol az A-C, B-D csoportok azonos helyezettjei mérkőznek egymással, ahol ezt követően az azonos szinten végző vesztesek és győztesek mérkőzéséből alakul ki a végső sorrend. Ezt követően az azonos szinten végző vesztesek és győztesek mérkőzéséből alakul ki a végső sorrend. Helyezések eldöntése a csoportmérkőzések után: azonos pontszámú csapatok között a helyezési sorrendet a nemzetközi kosárlabda szabályok előírásai alapján kell eldönteni. Két csapat holtversenye esetén az egymás ellen elért eredmény dönt. 13. Program: A csapatok érkezése: április 01. (péntek) A szálláshelyeket április 01-én, pénteken órától lehet elfoglalni. Igazoltatás: Kérjük a csapatokat, hogy április 01-én (péntek) a megadott helyszínen, az első mérkőzésük kezdete előtt legalább egy órával jelenjenek meg az igazolás zavartalan lebonyolítása érdekében. Az igazoláskor a csapattagok személyes jelenléte szükséges! Ugyancsak személyes igazolást tartunk a második és a harmadik napi mérkőzések előtt is. Ünnepélyes megnyitó: április 1. (péntek) óra Helyszín: Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok (6000. Kecskemét, Olimpia u. 1/a.) Kérjük, hogy a megnyitón a csapatok sportfelszerelésben jelenjenek meg. Technikai értekezlet: április 1. (péntek) óra Helyszín: Kecskeméti SZC Széchenyi István Szakközépiskola (6000. Kecskemét, Nyíri út 32.) Fogadás csapatvezetők részére: április 1. (péntek), órakor Helyszín: Kecskeméti SZC Széchenyi István Szakközépiskola (6000. Kecskemét, Nyíri út 32.)

7 14. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok érem-díjazásban részesülnek. Az I-VIII helyezett csapat oklevelet vehet át. Az egyéb különdíjak a technikai értekezleten kerülnek ismertetésre. Az országos döntő bajnokcsapatai egy évig őrzik a Magyar Diáksport Szövetség által alapított Vándorserleget. 2014/2015. tanévi bajnokok: Leányok: Budapest, Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Fiúk: Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma 15. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint a csapatlétszámnak megfelelő szállásköltséget (12 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő + 1 fő gépkocsivezető 2 éjszakai szállása) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 16. Szállás, étkezés: Szállásbeosztás a mellékelt dokumentum szerint (1. sz. melléklet) A szállásra és étkezésre vonatkozó igényeket március 25-ig (péntek), óráig kérjük a mellékelt megrendelő megküldésével jelezni. A hivatalos létszámon felüli megrendeléseket is vezessék fel a lapra, azt a helyszínen készpénzben kell kifizetni. A szállás elfoglalása: április 01. (péntek), órától. A szobák elhagyása: április 03. (vasárnap),10.00 óráig. A megrendelők beérkezését követően a szállás és étkezés megrendelést visszaigazoljuk Étkezés: Étkezés: /a Kollégiumi étkezőkben mindenkinek a saját szálláshelyén/ április 01. (péntek) - - V április 02. (szombat) R E V április 03. (vasárnap) R HCS - Étkezési díjak: Reggeli: 550 Ft/fő Ebéd: 1100 Ft/fő Vacsora: 850 Ft/fő Hideg csomag (csak vasárnap): 1100 Ft/fő Fizetés módja: - utalással (A Bács-Kiskun Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület által utólag kiállított számla alapján), vagy - az első étkezést megelőzően készpénzben a helyszínen. Étkezési időpontok: Reggeli: ig Ebéd: ig Vacsora: ig PARKOLÁS: Pénteki napon a Református Gimnázium környékén a parkolás fizetős. A többi helyszínen illetve hétvégén ingyenesen lehet parkolni. 17. Sportági és egyéb rendelkezések: Játékidő: A negyedek játékideje 8 perc. Minden negyed első 6 perce futó órával, az utolsó két perce állított órával, és a teljes mérkőzésen 24 másodperces időméréssel történik. - Az I-II. és a III-IV. negyed között 1 perc szünet. - A II. és a III. negyed közötti szünet 3 perc. Döntetlen esetén 4 perc hosszabbítás (2 perc futó óra + 2 perc állított óra). Időkérés: csapatonként a mérkőzés időtartama alatt (beleértve az esetleges hosszabbítást is) összesen 2 alkalommal kérhető idő, bármilyen elosztásban. Ideje: 30 mp/alkalom. Futó óra esetén a 30 másodperc letelte után az órát meg kell állítani az időhúzás elkerülése érdekében. Pálya: az országos döntő mérkőzéseit 26x14m vagy ennél nagyobb, szabályos (28x15 m) játékterű teremben lehet játszani. Labda: a leányoknál 6-os, a fiúknál 7-es méretű labda (Molten, Spalding, vagy Star).

8 Labdáról minden csapat maga gondoskodik. A mérkőzéslabdát az elöl álló csapat biztosítja. Ennek hiányában a második helyen álló csapatnak kell biztosítania a mérkőzéslabdát. Ha egyik csapat sem gondoskodik mérkőzéslabdáról, úgy a mérkőzés kettős vereséggel zárul. A mérkőzések lebonyolítása során jegyzőkönyvről, elektromos időmérő, támadóidő mérő (amelynek a szeptemberétől bevezetendő szabályoknak megfelelően kell működnie) és eredményjelző berendezésről (ennek hiányában 2 db állítható stopperóráról és kézi eredményjelzőről), egyéni személyi hibát jelző táblákról, csapathiba számlálóról, 4 csapatszemélyi hibát jelző zászlókról, váltakozó labdabirtoklást jelző szerkezetről (pl. nyíl) a versenyt rendező köteles gondoskodni. A diákolimpiai versenyeken kívánatos az A/4-es formátumú, négy negyedes jegyzőkönyv használata! Helyezések eldöntése: Nemzetközi kosárlabda játékszabályok és hivatalos szabálymagyarázatok 2014 D.1 Eljárás pontja (Szabálykönyv 98. oldal): D.1.3 " Ha 2 vagy több csapatnak van azonos számú győzelme és veresége, akkor helyezésük sorrendjét az egymás ellen játszott mérkőzés(ek) eredménye(i) döntik el. Ha 2 vagy több csapat egymás ellen játszott mérkőzései alapján is azonos a győzelmeik és vereségeik száma, akkor a következő szempontok alapján kell dönteni az itt meghatározott sorrendben: - Az egymás között lejátszott mérkőzésekből számított nagyobb kosárkülönbség - az egymás között játszott mérkőzéseken a több dobott kosár - A csoporton belüli összes mérkőzést figyelembe véve számított nagyobb kosárkülönbség - A csoporton belül összes mérkőzést figyelembe véve több dobott kosár Ha ezek alapján sem lehet dönteni, akkor sorshúzással kell eldönteni a sorrendet. D.1.4. Ha a fenti szempontrendszer alapján egy vagy több csapat helyezése megállapítható, a D.1.3 pontban leírt eljárást a többi csapatra ismételten alkalmazni kell az elejétől, amíg azok helyezése is megállapítható nem lesz." Felszerelés: A Diákolimpia versenyein az adott sportágnak megfelelő sportöltözékben jelenhetnek meg a tanulók. Sportfelszerelésükön reklámfelirat viselése megengedett. Nemzeti válogatott és sportegyesületi öltözék viselése nem engedélyezett! Amennyiben az országos döntőn a csapat mezén egyesületi név szerepel, a mérkőzéseket csak a rendező által biztosított jelzőmezben játszhatja! A mérkőzést csak számozott mezben szabad játszani. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 2 db, a kiírásnak megfelelő labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. A mérkőzéseken az elöl álló csapat világos színű, míg a második helyen álló csapat sötét színű mezt viseljen. Kiállítás: az országos döntő mérkőzésein kiállított játékos ügyében a helyi Versenybizottság hoz határozatot, mely határozat ellen fellebbezni nem lehet. A határozatban foglaltak kizárólag az adott diákolimpiai eseményre vonatkoznak. Óvás: óvás esetén a csapatkapitány köteles a jegyzőkönyvet óvási szándékkal az első játékvezető aláírása a jegyzőkönyv végleges lezárása előtt aláírni. Az óvással kapcsolatos további eljárási szabályok az Általános szabályok 12/h. pontjánál megtalálhatók. Az adott eseményen szabályosan benyújtott óvást a helyben működő versenybizottság köteles legkésőbb az adott csapat következő mérkőzését megelőző 1 óráig megtárgyalni és határozatot hozni. A határozat ellen fellebbezni nem lehet. Amennyiben - akár utólag is - a Magyar Diáksport Szövetség Elnökségének tudomására jut, hogy az országos döntőn jogosulatlan szereplés történt, az adott iskolacsapat eredménye törlésre kerül, egyben a köznevelési intézmény csapata automatikusan kizárja magát a 2016/2017. tanévi amatőr kosárlabda diákolimpiai versenyekről. A Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat a Diákolimpiai Bizottság kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Legkésőbb 1 héttel a rendezvény kezdése előtt indokolt esetben az érintett csapat, vagy egyéni versenyző az MDSZ Országos Központhoz bejelentheti visszalépési szándékát, en vagy faxon, hátrányos jogkövetkezmény nélkül. Helyére az MDSZ, a sportági albizottságok javaslata alapján meghívhat csapatot. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé! Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás- és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal.

9 A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezési helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. Az országos döntőn a csapatvezetők, ill. a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között a csapataik szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ felé. A nézők, szurkolók, szülők mérkőzés előtti, alatti és mérkőzés utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság és a játékvezetők segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes VB elnök köteles a vétkes személyt szankcionálni figyelmeztetéssel, ennek eredménytelensége esetén köteles kiutasítani az esemény helyszínéről. Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan eset fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot, stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ-t, továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ fenntartja. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai, a hatályos magyar Kosárlabdázás verseny- és játékszabályai, ill. a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) által elfogadott Nemzetközi Kosárlabda Játékszabályok érvényesek. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Galamb Istvánné: Dóka András: dookaan@gmail.com, vagy gbkord@bacskiskun.hu

10 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola Település Testnevelő neve 1 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája Kecskemét Tóth Viktor 2 Békés Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Orosháza Marton Richard 3 Békés II. Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium Gyula Hajdu Zoltán János 4 Borsod-A-Z Diósgyőri Gimnázium Miskolc Petre Márton 5 Borsod-A-Z II. Földes Ferenc Gimnázium Miskolc Letek László 6 Budapest Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Budapest Tomasevic Nemanja 7 Csongrád* Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged Láng Imre 8 Hajdú-Bihar Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen Kecskeméti János 9 Jász-Nk-Sz Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Karcag Örlős Zoltán 10 Pest Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Dunakeszi Povázsay György 11 Pest II. Budakeszi Nagy Sándor József Gimnázium Budakeszi Breimann Erzsébet, Karskó Jánsos 12 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakközépiskolája Nyíregyháza Lakatos István 13 Tolna Garay János Gimnázium Szekszárd Lukácsi László 14 Vas Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely Kollerics Barnabás 15 Veszprém Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Ajka Liska Bálint 16 Zala Keszthelyi Vajda János Gimnázium Keszthely Rónaky Attila *A Csongrád megyei I. helyezett visszalépett az országos döntőn való szerepléstől és helyette a Bács-Kiskun megyei II. helyezett kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda kapott meghívást! Meghívási kérelem érkezett Bács-Kiskun II., Békés II., Borsod-A-Z II., Pest II. megyéktől, amelyek közül a nevezési létszámok szerinti rangsor alapján kerültek meghívásra a csapatok: 1. Borsod-A-Z megye 10 csapat 2. Pest megye 7 csapat 3. Békés megye 5 csapat 4. Bács-Kiskun megye 3 csapat Nem nevezett csapatot: 1. Baranya 2. Fejér 3. Győr-M-S 4. Heves 5. Komárom-E 6. Nógrád 7. Somogy

11 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április FIÚK Ssz. Megye Iskola Település Testnevelő neve 1 Bács-Kiskun Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét Szabó László 2 Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba Pap Csaba 3 Borsod-A-Z Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc Tóth Gyula, Egerer Attila 4 Budapest Nikola Tesla Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Budapest Tomasevic Nemanja 5 Csongrád* Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged Wirth István 6 Győr-M-S Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium Pannonhalma Erdőssy István 7 Hajdú-Bihar Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Debrecen Asztalos József 8 Heves Egri Dobó István Gimnázium Eger Molnár Erika 9 Jász-Nk-Sz Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola Karcag Örlős Zoltán 10 Pest Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakközépiskolája és Gimnáziuma Vác Nagy Péter 11 Somogy Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Karácsonyi Tamás 12 Szabolcs-Sz-B Nyíregyházi SZC Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi- Vízügyi Szakközépiskolája Nyíregyháza Boczkó Ádám 13 Tolna Garay János Gimnázium Szekszárd Lukácsi László 14 Vas Szombathelyi Műszaki SZC Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskolája Szombathely Szalai János 15 Veszprém Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Veszprém Palotai Nándor 16 Zala Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg Szekér Gábor *A Csongrád megyei I. helyezett visszalépett az országos döntőn való szerepléstől és helyette a Bács-Kiskun megyei II. helyezett bajai Szent László Általános Művelődési Központkapott meghívást! Nem nevezett iskolacsapatot: 1. Baranya 2. Fejér 3. Komárom-E 4. Nógrád

12 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, március 09. (szerda), óra Fiúk Leányok A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay E/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László E/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés E/3 Ajka, Bródy A/4 Nyíregyháza, Vásárhelyi E/4 Debrecen, Fazekas Fiúk Leányok B csoport B csoport B/1 Karcag, Református F/1 Budapest, Nikola Tesla B/2 Szombathely, Gépipari F/2 Miskolc, Földes B/3 Veszprém, Medgyaszay F/3 Miskolc, Diósgyőri B/4 Kaposvár, Táncsics F/4 Kecskemét, Piarista Fiúk Leányok C csoport C csoport C/1 Vác, Boronkay G/1 Dunakeszi, Radnóti C/2 Békéscsaba, Andrássy G/2 Szekszárd, Garay C/3 Kecskemét, Bányai G/3 Szombathely, Bolyai C/4 Debrecen, Kossuth G/4 Karcag, Református Fiúk Leányok D csoport D csoport D/1 Miskolc, Fényi H/1 Keszthely, Vajda D/2 Eger, Dobó H/2 Budakeszi, Nagy Sándor D/3 Budapest, Nikola Tesla H/3 Kecskemét, Szent-Györgyi D/4 Zalaegerszeg, Zrínyi H/4 Nyíregyháza, Vásárhelyi

13 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április VERSENYPROGRAM Az első versenynap programja április 01. (péntek) 1. pálya Református Gimnázium Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény Fiú B1-B4 Karcag, Református Kaposvár, Táncsics Fiú B2-B3 Szombathely, Gépipari Veszprém, Medgyaszay Fiú D1-D4 Miskolc, Fényi Zalaegerszeg, Zrínyi Fiú D2-D3 Eger, Dobó Budapest, Nikola Tesla Fiú B3-B1 Veszprém, Medgyaszay Karcag, Református Fiú B2-B4 Szombathely, Gépipari Kaposvár, Táncsics Fiú D3-D1 Budapest, Nikola Tesla Miskolc, Fényi Fiú D2-D4 Eger, Dobó Zalaegerszeg, Zrínyi 2. pálya Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény Fiú C1-C4 Vác, Boronkay Debrecen, Kossuth Fiú C2-C3 Békéscsaba, Andrássy Kecskemét, Bányai Fiú A1-A4 Szekszárd, Garay Nyíregyháza, Vásárhelyi Fiú A2-A3 Baja, Szent László Pannonhalma, Bencés Fiú C3-C1 Kecskemét, Bányai Vác, Boronkay Fiú C2-C4 Békéscsaba, Andrássy Debrecen, Kossuth Fiú A3-A1 Pannonhalma, Bencés Szekszárd, Garay Fiú A2-A4 Baja, Szent László Nyíregyháza, Vásárhelyi 3. pálya Bolyai János Gimnázium Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény Leány G1-G4 Dunakeszi, Radnóti Karcag, Református Leány G2-G3 Szekszárd, Garay Szombathely, Bolyai Leány E1-E2 Orosháza, Táncsics Gyula, Erkel Leány E4-E3 Debrecen, Fazekas Ajka, Bródy Leány G3-G1 Szombathely, Bolyai Dunakeszi, Radnóti Leány G2-G4 Szekszárd, Garay Karcag, Református Leány E1-E4 Orosháza, Táncsics Debrecen, Fazekas Leány E2-E3 Gyula, Erkel Ajka, Bródy

14 4. pálya Móra Ferenc Általános Iskola Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény Leány F1-F4 Budapest, Nikola Tesla Kecskemét, Piarista Leány F2-F3 Miskolc, Földes Miskolc, Diósgyőri Leány H1-H4 Keszthely, Vajda Nyíregyháza, Vásárhelyi Leány H2-H3 Budakeszi, Nagy Sándor Kecskemét, Szent-Györgyi Leány F3-F1 Miskolc, Diósgyőri Budapest, Nikola Tesla Leány F2-F4 Miskolc, Földes Kecskemét, Piarista Leány H3-H1 Kecskemét, Szent-Györgyi Keszthely, Vajda Leány H2-H4 Budakeszi, Nagy Sándor Nyíregyháza, Vásárhelyi 1. pálya Kecskeméti Református Gimnázium A második versenynap programja április 02. (szombat) Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Fiú B1-B2 Karcag, Református Szombathely, Gépipari 9.00 Fiú B4-B3 Kaposvár, Táncsics Veszprém, Medgyaszay Fiú D1-D2 Miskolc, Fényi Eger, Dobó Fiú D4-D3 Zalaegerszeg, Zrínyi Budapest, Nikola Tesla Ebédszünet Fiú B IV. - D IV Fiú B III. - D III Fiú B I. D II. (o) Fiú B II. - D I. (p) Fiú o vesztese p vesztese (T) Fiú o győztese p győztese (U) 2. pálya Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Fiú C1-C2 Vác, Boronkay Békéscsaba, Andrássy 8.50 Fiú C4-C3 Debrecen, Kossuth Kecskemét, Bányai 9.40 Fiú A1-A2 Szekszárd, Garay Baja, Szent László Fiú A4-A3 Nyíregyháza, Vásárhelyi Pannonhalma, Bencés Ebédszünet Fiú A IV. C IV Fiú A III. C. III Fiú A I. C II. (m) Fiú A II. - C I. (n) Fiú m vesztese n vesztese (R) Fiú m győztese n győztese (S)

15 3. pálya Bolyai János Gimnázium Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Leány G1-G2 Dunakeszi, Radnóti Szekszárd, Garay 9.00 Leány G4-G3 Karcag, Református Szombathely, Bolyai Leány E3-E1 Ajka, Bródy Orosháza, Táncsics Leány E2-E4 Gyula, Erkel Debrecen, Fazekas Ebédszünet Leány E IV. G. IV Leány E III. G III Leány E I. G II. (i) Leány E II. - G I. (j) Leány i vesztese j vesztese (X) Leány i győztese j győztese (Y) 4. pálya Móra Ferenc Általános Iskola Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Leány F1-F2 Budapest, Nikola Tesla Miskolc, Földes 8.50 Leány F4-F3 Kecskemét, Piarista Miskolc, Diósgyőri 9.40 Leány H1-H2 Keszthely, Vajda Budakeszi, Nagy Sándor Leány H4-H3 Nyíregyháza, Vásárhelyi Kecskemét, Szent-Györgyi Ebédszünet Leány F IV. H IV Leány F III. H III Leány F I. - H II. (k) Leány F II. H I. (l) Leány k vesztese l vesztese (Z) Leány k győztese l győztese (V)

16 FIÚ A CSOPORT KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Gy V A/1 Szekszárd, Garay A/2 Baja, Szent László A/3 Pannonhalma, Bencés A/4 Nyíregyháza, Vásárhelyi Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely FIÚ B CSOPORT KECSKEMÉTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM A csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V B/1 Karcag, Református B/2 Szombathely, Gépipari B/3 Veszprém, Medgyaszay B/4 Kaposvár, Táncsics Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely FIÚ C CSOPORT KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA A csoport C/1 C/2 C/3 C/4 Gy V C/1 Vác, Boronkay C/2 Békéscsaba, Andrássy C/3 Kecskemét, Bányai C/4 Debrecen, Kossuth Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely FIÚ D CSOPORT KECSKEMÉTI REFORMÁTUS GIMNÁZIUM A csoport D/1 D/2 D/3 D/4 Gy V D/1 Miskolc, Fényi D/2 Eger, Dobó D/3 Budapest, Nikola Tesla D/4 Zalaegerszeg, Zrínyi Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely

17 LEÁNY E CSOPORT BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM A csoport A/1 A/2 A/3 A/4 Gy V E/1 Orosháza, Táncsics E/2 Gyula, Erkel E/3 Ajka, Bródy E/4 Debrecen, Fazekas Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely LEÁNY F CSOPORT MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA A csoport B/1 B/2 B/3 B/4 Gy V F/1 Budapest, Nikola Tesla F/2 Miskolc, Földes F/3 Miskolc, Diósgyőri F/4 Kecskemét, Piarista Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely LEÁNY G CSOPORT BOLYAI JÁNOS GIMNÁZIUM A csoport C/1 C/2 C/3 C/4 Gy V G/1 Dunakeszi, Radnóti G/2 Szekszárd, Garay G/3 Szombathely, Bolyai G/4 Karcag, Református Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely LEÁNY H CSOPORT MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA A csoport D/1 D/2 D/3 D/4 Gy V H/1 Keszthely, Vajda H/2 Budakeszi, Nagy Sándor H/3 Kecskemét, Szent- Györgyi H/4 Nyíregyháza, Vásárhelyi Adott / Kapott Kosárkülönbség Pont Hely

18 A harmadik versenynap programja április 03. (vasárnap) Fiú helyosztók a helyért Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Fiú 9.00 Fiú Fiú Fiú helyért: (AIV-CIV)veszt. (BIV-DIV)veszt , helyért (AIV-CIV)győzt. (BIV-DIV)győzt helyért (AIII-CIII)veszt. (BIII-DIII)veszt helyért (AIII-CIII)győzt. (BIII-DIII)győzt. Leány helyosztók a helyért Móra Ferenc Általános Iskola Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Leány 9.00 Leány Leány Leány helyért (EIV-GIV)veszt. FIV-HIV)veszt , helyért (EIV-GIV)győzt. FIV-HIV)győzt helyért (EIII-GIII)veszt. FIII-HIII)veszt helyért (EIII-GIII)győzt. FIII-HIII)győzt. Leány és Fiú helyosztók az 5-6, 7-8. helyért Bolyai János Gimnázium Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 8.00 Leány 7-8. helyért X veszt. - Z. veszt Fiú 7-8. helyért R veszt. T veszt Leány 5-6. helyért X győzt. Z győzt Fiú 5-6. helyért R győzt. - T győzt. Leány és Fiú helyosztók az 1-2, 3-4. helyért Kecskeméti Főiskola, GAMF, Tőrös Olga Sportcsarnok Idő Nem Csoport Csapat Csapat Eredmény 9.00 Leány 3-4. helyért Y veszt. V veszt Fiú 3-4. helyért S veszt. U veszt Leány 1-2. helyért Y győzt. V győzt Fiú 1-2. helyért S győzt. U győzt. Eredményhirdetés: 13:50 Kecskeméti Főiskola, GAMF, Tőrös Olga Sportcsarnok

19 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Hely Iskola neve Település Testnevelő neve Különdíjasok - LEÁNYOK: All Star csapat: Legjobb pontdobó: Legeredményesebb testnevelő: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:

20 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április VÉGEREDMÉNY Hely Iskola neve Település Testnevelő neve FIÚK Különdíjasok - FIÚK: All Star csapat: Legjobb pontdobó: Legeredményesebb testnevelő: A Magyar Diáksport Szövetség által felajánlott Vándorkupát egy évig védi:

21 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április JÁTÉKOS NÉVSOR FIÚ / LEÁNY Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Ssz. Játékos neve Mezszáma (I.) mezszín: Mezszáma (II.) mezszín: Kelt:, március hó. nap PH. testnevelő aláírása

22 2015/2016. TANÉVI AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április S Z Á L L Á S É T K E Z É S M E G R E N D E L Ő (beosztás az 1. sz. mellékletben) március 29. (kedd) óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést az alábbi címen: dookaan@gmail.com Iskola neve:... Pontos címe:... címe:... Csapatvezető neve:... Csapatvezető mobilszáma:... Csapatvezető címe:... Számlázási név, cím:... Érkezés: Saját autóbusszal Vonattal Távolsági busszal Személygépkocsikkal A köznevelési intézmény V-VI. korcsoportos Amatőr Kosárlabda csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a kecskeméti országos döntő idejére az alábbiak szerint április 01. péntek Étkezés: Vacsora:... Fő április 02. szombat Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő április 03. vasárnap Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő (hideg csomag) Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Vendég:... férfi:... nő Szállás: Sportoló:... fiú... leány Kísérő:... férfi... nő Vendég:... férfi:... nő Összes étkezés:... Ft Az étkezés költsége és étkezési időpontok: Reggeli: Ft/fő óráig Ebéd: Ft/fő óráig Vacsora: Ft/fő óráig Hideg csomag: Ft/fő Étkezési és egyéb szállásdíjak befizetési módja: Fizetési módja: /kérjük aláhúzással jelőlje melyik módon szeretne fizetni/ - a helyszínen készpénzben, számlát azonnal kiállítjuk (A Táncsics és a Szent-Györgyi kollégiumban a nem hivatalos vendégek részére a szállást a helyszínen kell fizetni, az ÁFEOSZban pedig Dóka Andrásnál vagy Galamb Istvánnénál) - átutalással, a Bács-Kiskun Megyei DSE által utólagosan kiállított számla alapján /Kérjük a pontos nevet és címet a számla kiállításhoz hozza magával!/. OTP: (átutalásban kérjük feltüntetni az iskola nevét is) az átutalásokat legkésőbb március 30-ig várjuk. (az átutalásos bizonylatokat kérjük hozzák, az alapján állítjuk ki a számlát) A megrendelt étkezést minden esetben ki kell fizetni! Kelt: március hó.nap P.H.... i g a z g a t ó

23 2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április Menü: április 01. vacsora Sült csirkecomb, tört burgonya, befőtt április 02. reggeli Tea, kakaó, vaj, zsemle, Botond sonka felvágott, paprika április 02. ebéd Gyümölcsleves, rántott csirkemell, rizibizi, savanyúság április 02. vacsora Bakonyi sertésragu, tészta, savanyúság április 03. reggeli Tea, virsli, kenyér, ketchup, mustár április 03. ebéd, hideg csomag 0,2 l rostos üdítő, 2 db szalámis szendvics, 1 db sajtos rúd, 1 db gyümölcs

24 T É R K É P (fiú pályák és szállások, megnyitó, technikai értekezlet, döntők)

25 T É R K É P (leány pályák és szállások, technikai értekezlet)

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Iskolák termei, kijelölt termek 2017. január hónaptól www.bpdiaksport.hu 1. A verseny célja: Kosárlabda sportágban versenylehetőséget biztosítani azon középfokú köznevelési

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. TANÉVI XIV. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ Zsíros Tibor Emlékverseny V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola Település Testnevelő neve 1 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Szent-Györgyi Albert Szakközépiskolája Kecskemét Tóth Viktor 2 Békés Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY. Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont:

2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY. Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont: BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT LEÁNY Helyszín: Kecskemét, Bolyai János Gimnázium Időpont: 2016.01.06. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Kecskemét 2015. április 09.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Kecskemét 2015. április 09. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. április 09. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT - LEÁNY. SZOMBATHELY május 21.

2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT - LEÁNY. SZOMBATHELY május 21. 2012/2013. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT - LEÁNY SZOMBATHELY 2013. május 21. Kedves Diákok, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. április 13.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. április 13. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. április 13. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Kosárlabda Diákolimpia V. korcsoportos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK

V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK V-VI.korcsoport B kategória LÁNYOK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - FIÚ Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma 2015. január 7. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

Országos Elődöntő. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Országos Elődöntő. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Országos Elődöntő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kosárlabda

Részletesebben

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK

V-VI.korcsoport B kategória FIÚK V-VI.korcsoport B kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Baja május 14.

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Baja május 14. BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ Baja 2015. május 14. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/201 TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/201 TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA III., IV., V., VI. KORCSOPORTOS "A" KATEGÓRIÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY. Székesfehérvár 2015. április 30.

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY. Székesfehérvár 2015. április 30. FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY Székesfehérvár 2015. április 30. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 09.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 09. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 09. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola május 11. Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest, Újbudai Grosics Gyula Sport Általános Iskola 2015. május 11. hétfő 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők!

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - LEÁNY. Pécs, január 08. Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi Úti Sportcsarnoka

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - LEÁNY. Pécs, január 08. Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi Úti Sportcsarnoka BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT - LEÁNY Pécs, Pécsi Tudományegyetem Jakabhegyi Úti Sportcsarnoka 2015. január 08. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK

V-VI.korcsoport A kategória FIÚK V-VI.korcsoport A kategória FIÚK A verseny célja: Versenyzési lehetőségek biztosítása mellett eldönteni a megyei bajnoki címet. Verseny rendezője: a Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Nevezés: Az MDSZ

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, 2015. április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél

Részletesebben

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi Országos Döntő V-VI. korcsoport 1 K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY. Zalaegerszeg 2015. május 18.

ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY. Zalaegerszeg 2015. május 18. ZALA MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT - LEÁNY Zalaegerszeg 2015. május 18. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT. Leány

2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT. Leány 2015/2016. TANÉVI KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT Leány 1. Az országos elődöntő célja: A kosárlabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. TATABÁNYA 2015. május 26.

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. TATABÁNYA 2015. május 26. Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY TATABÁNYA 2015. május 26. 1 Kedves Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Tisztelt Vendégeink!

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola április 10. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

Kosárlabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Kosárlabda. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg. III. KORCSOPORT III. KORCSOPORT Kosárlabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével (MKOSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A kosárlabda sportág

Részletesebben