Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói"

Átírás

1 1/91 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Központi Statisztikai Hivatal által, a Központi Statisztikai Hivatal honlapján közzétett előző évi éves fogyasztói árindex (infláció) alapján, annak mértékével történő módosítás; (Számlavezetési Keretszerződés és ahhoz kapcsolódó banki szolgáltatások szerződései alapján felszámított díjakat, költségeket beleértve a fix díjakat, százalékos mértéket, a százalékos mértékben meghatározott díjak fix minimum és maximum értékét is), jogelőd KISKUN Takarékszövetkezet Csemete számla, és jogelőd Nemesnádudvar és Vidéke Takarékszövetkezet Lakossági, ifjúsági, Vállalkozói folyószámla kamatának módosítása. Közzététel: augusztus 01. Hatályba lépés: október 01. A módosítások a hirdetményben piros színnel, és dőlt betűtípussal kerültek jelölésre. A változásnak, vagy annak mértékének megállapítását a hatályon kívül került hirdetmények rendelkezésre bocsájtása segíti, amelyek megtalálhatók kirendeltségeinkben, valamint elérhetők honlapunkon, a hatályon kívüli hirdetmények között: Amennyiben a Számlatulajdonos a kondíció, kamat módosítását nem fogadja el, akkor jogosult a keretszerződését díj, költség, vagy egyéb fizetési kötelezettség mentesen, írásban felmondani, a módosítás hatályba lépése előtti napig. Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a kondíciók, kamat módosítását elfogadottnak tekintjük, amennyiben a változás javasolt hatálybalépése előtt a Takarékszövetkezetet nem tájékoztatják arról, hogy a módosítást nem fogadják el, illetve a szerződés felmondására a fenti határidőig nem kerül sor. Ebben az esetben úgy tekintjük, hogy a feltételek módosulását tudomásul vették, elfogadták. Ennek értelmében október 01-től a módosított kondíciók kerülnek alkalmazásra. A Számlatulajdonos a hirdetmény módosítását a javasolt hatálybalépés előtt is elfogadhatja, vagy elutasíthatja. Elfogadás esetén a módosítás a pénzforgalmi szolgáltató által javasolt időpontban lép hatályba. A módosítás elutasítása a keretszerződés azonnali hatályú felmondásának minősül. 23/2018. számú ülés nélküli Ügyvezető Testületi határozattal elfogadva, érvényes től

2 2/91 TARTALOM SEPA EGYSÉGES NEMZETKÖZI SZABVÁNYOK ÉS SZABÁLYOK ALKALMAZÁSÁNAK FELTÉTELEI... 4 Már nem igényelhető, de még élő lakossági forint számlák és számlacsomagok kondíciói 5 Már nem forgalmazott TakarékPont forint számlacsomagok kondíciói... 9 Már nem forgalmazott TakarékPont ifjúsági forint számlacsomagok kondíciói...17 Lakossági számlák látra szóló kamatai...21 Már nem forgalmazott lakossági forint betétek...21 Már nem igényelhető, de még élő vállalkozói forint számlák kondíciói...24 Már nem forgalmazott vállalkozói betétek...28 VOLT DUNAPATAJ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...29 VOLT SOLT ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...38 VOLT HARTAI TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...41 VOLT KISKUN TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...45 Takarék Kiváltó Hitelhez kapcsolódó forint számla...59 VOLT LAKITELEKI TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...62 HIRDETMÉNY a lakossági (fogyasztói) forint fizetési számla vezetés feltételeiről...62 HIRDETMÉNY Csemete számlához...63 Diákhitelhez kapcsolódó számla...63 H I R D E T M É N Y AZ INTERNETBANK SZOLGÁLTATÁSRÓL...63 Hirdetmény a vállalkozói forint pénzforgalmi számlavezetés díjairól és költségeiről:...64 LAKOSSÁGI ÉS VÁLLALKOZÓI BETÉTEK KAMATAI...65 VOLT NEMESNÁDUDVAR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...66 Hirdetmény a lakossági forint bankszámla díjairól, költségeiről...66 Hirdetmény lakossági forint bankszámla díjairól, költségeiről...69 Hirdetmény az ifjúsági forint bankszámla díjairól, költségeiről...72 GYÁMHATÓSÁGI SZÁMLA...75 Hirdetmény a vállalkozói forint pénzforgalmi bankszámla díjairól, költségeiről...76 Hirdetmény a vállalkozói forint pénzforgalmi bankszámla díjairól, költségeiről...79 Hirdetmény a Civil szervezetek részére vezetett forint pénzforgalmi bankszámla díjairól, költségeiről...82 BETÉTI KAMATOK...85 VOLT TOMPA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE...87 Lakossági számlák pénzügyi szolgáltatásai után fizetendő díjak, jutalékok, egyéb költségek (2015.július 07.-ig nyitott számlákra érvényes)...87

3 3/91 Lakossági fizetési számlák pénzügyi szolgáltatásai után fizetendő díjak, jutalékok, egyéb költségek (2015. július 08.-tól nyitott számlákra érvényes)...88 Pénzforgalmi számlák pénzügyi szolgáltatásai után fizetendő díjak, jutalékok, egyéb költségek...89 Deviza- és külföldet érintő forintforgalom kondíciói devizakülföldi/devizabelföldi nem természetes ill. természetes személyek részére forint fizetési számlához kapcsolódóan...90 Fix kamatozású Betét...91 VÁLTOZÓ BETÉTI KAMATOK...91

4 4/91 SEPA EGYSÉGES NEMZETKÖZI SZABVÁNYOK ÉS SZABÁLYOK ALKALMAZÁSÁNAK FELTÉTELEI A Fókusz Takarékszövetkezet a papíralapú deviza átutalási megbízásokat az Egységes Euró Fizetési Övezetre ( Single Euro Payments Area, továbbiakban: SEPA) vonatkozó egységes nemzetközi szabványok és szabályok alkalmazásával, úgynevezett SEPA SCT (SEPA Credit Transfer) átutalásként teljesíti, amennyiben a deviza átutalási megbízás - normál prioritású; - devizaneme: EUR; - kedvezményezett bankja EGT tagállamon belüli és SEPA átutalás fogadására alkalmas (SEPA tagsággal rendelkező pénzintézet); - tartalmazza a kedvezményezett helyes IBAN számát (nemzetközi bankszámlaszámát); - SWIFT másolat illetve SWIFT igazolás igényt nem tartalmaz (SEPA SCT típusú feldolgozás esetén SWIFT másolat illetve SWIFT igazolás nem igényelhető). A SEPA SCT átutalásként teljesített megbízások SHA költségviselés alkalmazásával kerülnek teljesítésre, ahol a megbízó fél fizeti a pénzforgalmi szolgáltatójánál felmerült költségeket, a többi bank költségét a kedvezményezett viseli. EGT tagállamai (SEPA tagországok): Az Európai Unió tagállamai (Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Cseh Köztársaság, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia), valamint Izland, Liechtenstein, Monaco, Norvégia, Svájc és San Marino. Amennyiben az Ügyfél által leadott deviza átutalási megbízás a fenti feltételeknek - megfelel, úgy a Takarékszövetkezet a megbízást automatikusan SEPA SCT eljárásrenddel kezeli; - nem felel meg, úgy a Takarékszövetkezet a megbízást automatikusan SWIFT elszámolási csatornán dolgozza fel, a nem SEPA deviza átutalási megbízás kondíciói és teljesítési feltételei mellett. A csatlakozott Takarékszövetkezetek (Volt Dunapataj és Vidéke, Solt és Vidéke, Hartai, Kiskun, Lakiteleki, Nemesnádudvar és Vidéke, Tompa és Vidéke Takarékszövetkezet) termékei esetében a SEPA SCT átutalásként teljesített megbízások díjai megegyeznek a nem SEPA típusú deviza átutalási megbízások kondícióival.

5 5/91 Már nem igényelhető, de még élő lakossági forint számlák és számlacsomagok kondíciói Díjak, jutalékok, költségek Egyszerű csomag Klasszik csomag Fókusz Next csomag Nyugdíjas csomag előtt értékesített lakossági folyószámlák kondíciói Számlavezetés éves diákok Számlanyitási díj 716.-Ft Csomag havi díja 256.-Ft 358.-Ft 92.-Ft 102.-Ft 204.-Ft *Ha MasterCard Standard bankkártyát igényel Ft Forint átutalások díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. Átutalások Deviza átutalások díjának esedékessége: a tranzakció teljesítésének napja, a jutaléktételek kiszámítása külkereskedelmi deviza közép árfolyamokon történik. Eseti átutalás papíron 0,22% ,34% min: Ft/tétel Bankon kívülre 0,34% min: 229.-Ft/tétel Ft/tétel +(0,3% forintban +(0,3% max: Ft) +(0,3% max: max: Ft) Ft) Bankon kívülre forintban külföldre Bankon kívülre devizában Bankon kívülre devizában SEPA átutalás Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás Beszedési megbízás utalása Internetbankból indított átutalás Bankon kívülre forintban 0,20% min: Ft max: Ft/tétel+(0,3% max: Ft) 0,38% min: 11 EUR+(0,3% max: Ft) 0,30% min: 11 EUR+(0,3% max: Ft) 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 0,33% min: 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) 0,30% min: 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) 0,33% min: 1,10 EUR 0,30% min: 1,10 EUR 114.-Ft/tétel 57.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 0,27% min: 57.-Ft/tétel +(0,3% max: Ft) 46.-Ft/tétel 0,27% min: 57.- Ft/tétel +(0,3% max: Ft)

6 Díjak, jutalékok, költségek Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon kívülre devizában Bankon kívülre devizában SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás Rendszeres átutalás Rendszeres átutalás bankon kívülre Rendszeres átutalás bankon belülre ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Csoportos beszedési megbízás Deviza átutalás fogadása bankon belül Deviza átutalás fogadása bankon belül SEPA átutalás Deviza klíring rendszeren keresztül fogadott deviza átutalás jóváírása Egyszerű csomag Klasszik csomag 6/91 Fókusz Next csomag 114.-Ft/tétel+(0,3% max: Ft) Nyugdíjas csomag 0,3% max: Ft előtt értékesített lakossági folyószámlák kondíciói 114.-Ft/tétel +(0,3% max: Ft) 114.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 0,26% min. 11 EUR+(0,3% max: Ft) 0,25% min. 11 EUR+(0,3% max: Ft) 0,26% min. 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) 0,25% min. 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) 0,34% min: 114.-Ft/tétel +(0,3% max: Ft) 0,26% min. 1,10 EUR 0,25% min. 1,10 EUR 57.-Ft/tétel 0,34% min: Ft/tétel +(0,3% max: Ft) 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 57.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 0,11% min: 5,50 EUR

7 Díjak, jutalékok, költségek Deviza klíring rendszeren keresztül fogadott deviza átutalás jóváírása SEPA átutalás VIBER utalás Postai jóváírás Készpénz tranzakciók Készpénz felvételi díj Készpénz befizetés Egyéb költségek, díjak Felszólítási, felmondási díj Keretszerződés felmondási díj Számlanyitástól számított 6 hónapon belül Számlanyitástól számított 6 hónapon túl Felhatalmazó levél befogadásának díja Fókusz Tksz javára történő felhatalmazó levél befogadása saját számlára Fedezetigazolás Egyéb igazolás SWIFT igazolás Külön kérésre kiállított kivonat Banki információ nyújtása Elhalálozás esetére szóló rendelkezés Egyszerű csomag Klasszik csomag 7/91 Fókusz Next csomag 0,07% min: 1,02 EUR Nyugdíjas csomag 0,51% min: Ft/tétel+(0,3% max: Ft) 0,34% min: 114.-Ft/tétel előtt értékesített lakossági folyószámlák kondíciói A készpénzt tranzakciók díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. 0,34% Ft +(0,6%) 0,34%+172.-Ft +(0,6%) 0,27%+84.- Ft +(0,6%) Az egyéb költségek, díjak esedékessége: felmerüléskor Ft Ft 226.-Ft/tétel 0,11% min: 572.-Ft/db 226.-Ft/db 6,60 EUR/oldal 0,34%+172.-Ft +(0,6%) 342.-Ft 342.-Ft 572.-Ft Ft Szerződésmódosítási díj Sorba állítási díj IG2-ben teljesített átutalási megbízás visszahívása (RECALL) Tétel irattárból visszakeresése 342.-Ft 226.-Ft/tétel Ft/tétel 1 évnél régebbi tétel Ft/tétel 5 évnél régebbi tétel Ft/tétel

8 8/91 Díjak, jutalékok, költségek Egyszerű csomag Klasszik csomag Fókusz Next csomag Nyugdíjas csomag előtt értékesített lakossági folyószámlák kondíciói Deviza átutalás sürgősségi felár Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség Fedezetlen zárlati tételek után felszámított késedelmi kamat mértéke Overdraft (kényszerhitel) kamata Nyomtatvány költségek 0,51% min: 30,71 EUR 11 EUR+a partnerbank által feszámított díj Mindenkori jegybanki alapkamat+6,00% 30% A nyomtatvány költségek esedékessége: felmerüléskor. Átutalási nyomtatvány 17.-Ft/db Ingyenes szolgáltatás --- Maestro bankkártya Maestro Ifjúsági bankkártya Maestro főés társkártya első éves díja --- Igénybe vehető egyéb szolgáltatás SMS szolgáltatás havi díj: 256.-Ft Bankszámla információ SMS üzenet díj: 34.-Ft/üzenet Internetbank belépésről, letiltásról tájékoztató, aláíró, és technikai SMS üzenet díj: 22.-Ft/üzenet Internetbank szolgáltatás havi díja: 102.-Ft

9 Bankkártya csak csomagban igényelhető. 9/91 Maestro bankkártya helyett MasterCard Standard főkártya havi*+170.-ft Maestro társkártya éves díja: Ft MasterCad Standard társkártya éves díja: Ft Visa Online főés tárkártya éves díja: Ft MasterCard Gold főkártya Ft/év MasterCard Gold társkártya Ft/év Maestro bankkártya helyett MasterCard bankkártya fő- és tárkártya éves díja: Ft Visa Online fő- és társkártya éves díja: Ft Maestro fő-és társkártya éves díj: Ft MasterCard Standard fő- és társkártya éves díja: Ft Visa Online fő- és társkártya éves díja: Ft MasterCard Gold főkártya Ft/év MasterCard Gold társkártya Ft/év A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. * Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknél a tulajdonos(ok) köre legalább részben azonos. Már nem forgalmazott TakarékPont forint számlacsomagok kondíciói Díjak, jutalékok, költségek Alap számla Haladás Célegyenes Lazítás Igénybe veheti 18 év felett bárki 18 év felett bárki 18 év felett bárki A számlacsomag havi díja Ingyenes szolgáltatás Bankkártya --- Egyéb szolgáltatás --- Bankkártyával történő készpénzfelvétel Átutalások 18 év feletti nyugdíjas igazolvánnyal rendelkezők 211.-Ft 359.-Ft 775.-Ft 243.-Ft Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás TakarékPont Haladás Maestro főkártya 1 Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás TakarékPont Célegyenes MasterCard Standard főkártya Internetbank és SMS szolgáltatás A ig szerződött, később a számlacsomagot nem módosító Ügyfeleink számára a havi első saját, vagy integrációs ATM-en végrehajtott készpénzfelvétel díjmentes. Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás TakarékPont Lazítás Maestro főkártya Internetbank, vagy SMS szolgáltatás --- A ig A ig szerződött, később szerződött, később a számlacsomagot a számlacsomagot A havi első saját nem módosító nem módosító vagy integrációs Ügyfeleink Ügyfeleink ATM-en számára a havi számára a havi végrehajtott első saját, vagy első saját, vagy készpénzfelvétel integrációs ATM-en integrációs ATM-en díjmentes. végrehajtott végrehajtott készpénzfelvétel készpénzfelvétel díjmentes. díjmentes. Forint átutalások díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. Deviza átutalások díjának esedékessége: a tranzakció teljesítésének napja, a jutaléktételek kiszámítása külkereskedelmi deviza közép árfolyamokon történik. 1 Akció: az akció időtartama alatt, amely augusztus 21-től visszavonásig tart, a Haladás számlacsomagba foglalt 1 db főkártya MasterCard Unembossed PayPass bankkártya.

10 Díjak, jutalékok, költségek Eseti átutalás papíron Bankon kívülre forintban 10/91 Alap számla Haladás Célegyenes Lazítás 0,34% min Ft/tétel+(0,3% max Ft) 0,22%+84.- Ft/tétel +(0,3% max Ft) Bankon kívülre forintban külföldre 0,20% min Ft max Ft/tétel+(0,3% max Ft) Bankon kívülre devizában 0,38% min. 11 EUR+(0,3% max: Ft) Bankon kívülre devizában SEPA 0,30% min. 11 EUR+(0,3% max: Ft) átutalás Bankon belülre forintban ügyfelek 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel között Bankon belülre devizában ügyfelek 0,33% min. 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között 0,30% min. 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái 0,33% min. 1,10 EUR között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái 0,30% min. 1,10 EUR között SEPA átutalás Beszedési megbízás utalása 114.-Ft/tétel 57.-Ft/tétel Internetbankból indított átutalás Bankon kívülre forintban 0,27% min. 57.-Ft/tétel+(0,3% max Ft) 46.-Ft/tétel Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között 114.-Ft/tétel+(0,3% max Ft) 22.-Ft/tétel +(0,3% max Ft) Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel között Bankon kívülre devizában 0,26% min. 11 EUR+(0,3% max: Ft) Bankon kívülre devizában SEPA 0,25% min. 11 EUR+(0,3% max: Ft) átutalás Bankon belülre devizában ügyfelek 0,26% min. 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között 0,25% min. 1,10 EUR+(0,3% max: Ft) SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái 0,26% min. 1,10 EUR között

11 11/91 Díjak, jutalékok, költségek Alap számla Haladás Célegyenes Lazítás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái 0,25% min. 1,10 EUR között SEPA átutalás Rendszeres átutalás Rendszeres átutalási megbízás bankon 0,34% min Ft/tétel+(0,3% max Ft) 57.-Ft/tétel kívülre Rendszeres átutalási megbízás bankon belülre ügyfelek 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel számlái között Rendszeres átutalási megbízás bankon belülre ügyfél saját* 114.-Ft/tétel 22.-Ft/tétel számlái között Csoportos beszedési megbízás 114.-Ft/tétel 57.-Ft/tétel Deviza átutalás fogadása bankon belül Deviza átutalás fogadása bankon belül SEPA átutalás Deviza klíring rendszeren fogadott deviza átutalás 0,11% min. 5,50 EUR jóváírása Deviza klíring rendszeren fogadott deviza átutalás 0,07% min. 1,02 EUR jóváírása SEPA átutalás Postai jóváírás költsége 0,34% min Ft/tétel VIBER utalás 0,51% min Ft/tétel+(0,3% max Ft) Készpénz tranzakciók A készpénzt tranzakciók díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. Készpénzfelvételi díj 0,34% Ft/tétel +(0,6%) 0,34% Ft/tétel +(0,6%) 0,34% Ft/tétel +(0,6%) 0,27%+84.- Ft/tétel +(0,6%) Készpénz befizetés Egyéb költségek, díjak Az egyéb költségek, díjak esedékessége: felmerüléskor. Keretszerződés felmondási díj Számlanyitástól számított 6 hónapon Ft belül Számlanyitástól számított 6 hónapon túl Felhatalmazó levél befogadásának díja 226.-Ft/tétel Fókusz Tksz javára történő felhatalmazó levél befogadása saját számlára Felszólítási, felmondási díj 660.-Ft Fedezet igazolás 0,11% min Ft/db

12 Díjak, jutalékok, költségek Egyéb igazolás SWIFT igazolás Külön kérésre kiállított kivonat Bankinformáció nyújtás Elhalálozás esetére szóló rendelkezés Szerződésmódosítási díj Sorba állítási díj (ügyfél rendelkezése alapján) IG2-ben teljesített átutalási megbízás visszavonása (RECALL) Tétel irattárból visszakeresése 12/91 Alap számla Haladás Célegyenes Lazítás 226.-Ft/db 6,60 EUR/oldal 342.-Ft/db 572.-Ft/db Ft 342.-Ft 226.-Ft/tétel Ft/tétel 1 évnél régebbi tétel Ft/tétel visszakeresése 5 évnél régebbi tétel Ft/tétel visszakeresése Deviza átutalás esetén sürgősségi 0,51% min. 30,71 EUR felár Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) 11 EUR+ a partnerbank által felszámított díj bankszámlaszám miatti költség Fedezetlen zárlati tételek után felszámított Mindenkori jegybanki alapkamat+6% késedelmi kamat mértéke Overdraft (kényszerhitel) 30% kamata Nyomtatvány A nyomtatvány költségek esedékessége: felmerüléskor. költségek Átutalási 17.-Ft/db nyomtatvány Igénybe vehető egyéb szolgáltatás SMS szolgáltatás havi díj Bankszámla információ SMS üzenet díj Internetbank belépésről, letiltásról tájékoztató, aláíró, és technikai SMS díj Internetbank szolgáltatás havi díj Főkártya igénylés esetén 307.-Ft 307.-Ft Maestro 990.-/év Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év Mastercard Standard kártya /év MasterCard Gold főkártya /év 256.-Ft ingyenes Internetbank esetén 256.-Ft ingyenes SMS szolgáltatás esetén A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel 34.-Ft/üzenet 22.-Ft/üzenet 256.-Ft Ft A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel

13 Díjak, jutalékok, költségek További főkártya, vagy társkártya igénylés esetén 13/91 Alap számla Haladás Célegyenes Lazítás Maestro 990.-/év Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év Mastercard Standard kártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év TakarékPont Haladás Maestro kártya Ft/év Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év TakarékPont Célegyenes Mastercard Standard kártya Ft/év Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év TakarékPont Lazítás Maestro kártya Ft/év Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. * Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknél a tulajdonos(ok) köre legalább részben azonos.

14 Igénybe veheti Díjak, jutalékok, költségek A számlacsomag havi díja Ingyenes szolgáltatás 14/91 Koktél számlacsomag 18 év felett új ügyfelek** 337.-Ft, amennyiben a tárgyhónapban minimum Ft összegű jóváírás érkezik a fizetési számlára, maximum két részletben, amelybe a saját számlák közötti átvezetés nem számít bele. Amennyiben a jóváírási feltétel nem teljesül, úgy Ft. Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás Csoportos beszedési megbízások További 2 db kötelezően választandó kedvezményes termék/szolgáltatás az alábbiakban felsoroltak közül: SMS szolgáltatás havi díja Internetbank szolgáltatás Értékpapír számlanyitás díja Főkártyával megegyező típusú társkártya, vagy bármely típusú 2. főkártya, kivéve MasterCard Gold, PayPass bankkártya 1db ingyenes MasterCard Unembossed PayPass Bankkártya főkártya Egyéb szolgáltatás --- A ig szerződött, később a számlacsomagot nem módosító Ügyfeleink Bankkártyával történő készpénzfelvétel számára a havi első saját, vagy integrációs ATM-en végrehajtott készpénzfelvétel díjmentes. Forint átutalások díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. Deviza átutalások díjának esedékessége: a Átutalások tranzakció teljesítésének napja, a jutaléktételek kiszámítása külkereskedelmi deviza közép árfolyamokon történik. Eseti átutalás papíron 0,38% min Ft/tétel Bankon kívülre forintban +(0,3% max Ft) 0,20% min Ft max Ft/tétel Bankon kívülre forintban külföldre +(0,3% max Ft) Bankon kívülre devizában 0,38% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) Bankon kívülre devizában SEPA átutalás Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás Internetbankból indított átutalás Bankon kívülre forintban Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon kívülre devizában Bankon kívülre devizában SEPA átutalás 0,30% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) 0,21% min Ft/tétel +(0,3% max Ft) 0,21% min Ft/tétel 0,33% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) 0,30% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) 0,33% min. 1,10 EUR 0,30% min. 1,10 EUR 0,33% min Ft/tétel +(0,3% max Ft) 0,21% min Ft/tétel +(0,3% max Ft) 0,11% min Ft/tétel 0,26% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) 0,25% min. 11 EUR+(0,3% max Ft)

15 15/91 Díjak, jutalékok, költségek Koktél számlacsomag Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között 0,26% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás 0,25% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között 0,26% min. 1,10 EUR Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás 0,25% min. 1,10 EUR Rendszeres átutalás Rendszeres átutalási megbízás bankon kívülre 0,38% min Ft/tétel +(0,3% max Ft) Rendszeres átutalási megbízás bankon belülre ügyfelek számlái között 0,21% min Ft/tétel +(0,3% max Ft) Rendszeres átutalási megbízás bankon belülre ügyfél saját* számlái között 0,21% min Ft/tétel Csoportos beszedési megbízás Deviza átutalás fogadása bankon belül Deviza átutalás fogadása bankon belül SEPA átutalás Deviza klíring rendszeren fogadott deviza átutalás jóváírása Deviza klíring rendszeren fogadott deviza átutalás jóváírása SEPA átutalás Postai jóváírás költsége VIBER utalás Készpénz tranzakciók Készpénzfelvételi díj Készpénz befizetés Egyéb költségek, díjak Keretszerződés felmondási díj Számlanyitástól számított 6 hónapon belül Számlanyitástól számított 6 hónapon túl Felhatalmazó levél befogadásának díja Fókusz Tksz javára történő felhatalmazó levél befogadása saját számlára Felszólítási, felmondási díj Fedezet igazolás Egyéb igazolás SWIFT igazolás Külön kérésre kiállított kivonat Bankinformáció nyújtás Elhalálozás esetére szóló rendelkezés Szerződésmódosítási díj Sorba állítási díj (ügyfél rendelkezése alapján) IG2-ben teljesített átutalási megbízás visszavonása (RECALL) Tétel irattárból visszakeresése 0,11% min. 5,50 EUR 0,07% min. 1,02 EUR 0,38% min Ft/tétel 0,51% min Ft/tétel +(0,3% max Ft) A készpénzt tranzakciók díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. 0,44%+176.-Ft/tétel +(0,6%) Az egyéb költségek, díjak esedékessége: felmerüléskor Ft 226.-Ft/tétel 660.-Ft 0,11% min Ft/db 226.-Ft/db 6,60 EUR/oldal 342.-Ft/db 572.-Ft/db Ft 342.-Ft 226.-Ft/tétel Ft/tétel 1 évnél régebbi tétel visszakeresése Ft/tétel 5 évnél régebbi tétel visszakeresése Ft/tétel Deviza átutalás esetén sürgősségi felár Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség Fedezetlen zárlati tételek után felszámított késedelmi kamat mértéke 0,51% min. 30,71 EUR 11 EUR+ a partnerbank által felszámított díj Mindenkori jegybanki alapkamat+6%

16 Díjak, jutalékok, költségek 16/91 Koktél számlacsomag Overdraft (kényszerhitel) kamata 30% Nyomtatvány költségek A nyomtatvány költségek esedékessége: felmerüléskor. Átutalási nyomtatvány 17.-Ft/db Igénybe vehető egyéb szolgáltatás SMS szolgáltatás havi díj Bankszámla információ SMS üzenet díj Internetbank belépésről, letiltásról tájékoztató, aláíró, és technikai SMS díj Internetbank szolgáltatás havi díj Főkártya igénylés esetén További főkártya, vagy társkártya igénylés esetén 256.-Ft 34.-Ft/üzenet 22.-Ft/üzenet 204.-Ft A számlacsomag árában 1 db MasterCard Unembossed PayPass főkártya szerepel. Maestro 990.-/év, Visa Online /év MasterCard Standard /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. * Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknél a tulajdonos(ok) köre legalább részben azonos. ** Új ügyfél: az a természetes magánszemély, aki még nem rendelkezik a TakarékPontban résztvevő Hitelintézeteknél lakossági bankszámlával.

17 17/91 Már nem forgalmazott TakarékPont ifjúsági forint számlacsomagok kondíciói Díjak, jutalékok, költségek Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra Igénybe veheti év év év év A számlacsomag havi díja 105.-Ft 637.-Ft 158.-Ft 690.-Ft Ingyenes szolgáltatás Bankkártya Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás TakarékPont Rajt Maestro kártya Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás TakarékPont Rajt Maestro kártya Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás MasterCard Unembossed PayPass bankkártya Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás MasterCard Unembossed PayPass bankkártya Egyéb szolgáltatás Internetbank Internetbank Bankkártyával A ig szerződött, később a számlacsomagot nem módosító Ügyfeleink történő számára a havi első saját, vagy integrációs ATM-en végrehajtott készpénzfelvétel készpénzfelvétel díjmentes. Forint átutalások díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. Átutalások Deviza átutalások díjának esedékessége: a tranzakció teljesítésének napja, a jutaléktételek kiszámítása külkereskedelmi deviza közép árfolyamokon történik. Eseti átutalás papíron Bankon kívülre forintban 0,34% min Ft/tétel+(0,3% max Ft) Bankon kívülre forintban külföldre 0,20% min Ft max Ft/tétel+(0,3% max Ft) Bankon kívülre devizában 0,38% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) Bankon kívülre devizában SEPA 0,30% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) átutalás Bankon belülre forintban ügyfelek 114.-Ft/tétel számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái 114.-Ft/tétel között Bankon belülre devizában ügyfelek 0,33% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között 0,30% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái 0,33% min. 1,10 EUR között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái 0,30% min. 1,10 EUR között SEPA átutalás Beszedési megbízás utalása 114.-Ft/tétel Internetbankból indított átutalás Bankon kívülre forintban 0,27% min. 57.-Ft/tétel+(0,3% max Ft) Bankon belülre forintban ügyfelek 114.-Ft/tétel+(0,3% max Ft) számlái között

18 Díjak, jutalékok, költségek Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon kívülre devizában Bankon kívülre devizában SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás Rendszeres átutalás Rendszeres átutalási megbízás bankon kívülre Rendszeres átutalási megbízás bankon belülre ügyfelek számlái között Rendszeres átutalási megbízás ügyfél saját* számlái között Csoportos beszedési megbízás Deviza átutalás fogadása bankon belül Deviza átutalás fogadása bankon belül SEPA átutalás Deviza klíring rendszeren fogadott deviza átutalás jóváírása Deviza klíring rendszeren fogadott deviza átutalás jóváírása SEPA átutalás Postai jóváírás költsége VIBER utalás Készpénz tranzakciók Készpénzfelvételi díj Készpénz befizetés 18/91 Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra 114.-Ft/tétel 0,26% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) 0,25% min. 11 EUR+(0,3% max Ft) 0,26% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) 0,25% min. 1,10 EUR+(0,3% max Ft) 0,26% min. 1,10 EUR 0,25% min. 1,10 EUR 0,34% min Ft/tétel+(0,3% max Ft) 114.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 114.-Ft/tétel 0,11% min. 5,50 EUR 0,07% min. 1,02 EUR 0,34% min Ft/tétel 0,51% min Ft/tétel+(0,3% max Ft) A készpénzt tranzakciók díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. 0,34%+172.-Ft/tétel+(0,6%)

19 19/91 Díjak, jutalékok, Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra költségek Egyéb költségek, Az egyéb költségek, díjak esedékessége: felmerüléskor. díjak Keretszerződés felmondási díj Számlanyitástól számított 6 hónapon Ft belül Számlanyitástól számított 6 hónapon túl Felhatalmazó levél 226.-Ft/tétel befogadásának díja Fókusz Tksz javára történő felhatalmazó levél befogadása saját számlára Felszólítási, 660.-Ft felmondási díj Fedezet igazolás Egyéb igazolás 0,11% min Ft/db 226.-/db SWIFT igazolás 6,60 EUR/oldal Külön kérésre 342.-Ft/db kiállított kivonat Bankinformáció 572.-Ft/db nyújtás Elhalálozás esetére Ft szóló rendelkezés Szerződésmódosítási 342.-Ft díj Sorba állítási díj (ügyfél rendelkezése 226.-Ft/tétel alapján) IG2-ben teljesített átutalási megbízás Ft/tétel visszahívása (RECALL) Tétel irattárból visszakeresése 1 évnél régebbi tétel Ft/tétel visszakeresése 5 évnél régebbi tétel Ft/tétel visszakeresése Deviza átutalás esetén sürgősségi 0,51% min. 30,71 EUR felár Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) 11 EUR + a partnerbank által felszámított díj bankszámlaszám miatti költség Fedezetlen zárlati tételek után felszámított Mindenkori jegybanki alapkamat+6% késedelmi kamat mértéke Overdraft (kényszerhitel) 30% kamata Nyomtatvány A nyomtatvány költségek esedékessége: felmerüléskor. költségek Átutalási 17.-Ft/db nyomtatvány Igénybe vehető egyéb szolgáltatás

20 20/91 Díjak, jutalékok, költségek SMS szolgáltatás havi díj Bankszámla információ SMS üzenet díj Internetbank belépésről, letiltásról tájékoztató, aláíró, és technikai SMS díj Internetbank szolgáltatás havi díj Főkártya igénylés esetén Társkártya igénylés esetén További főkártya, vagy társkártya igénylés esetén Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra 256.-Ft 34.-Ft/üzenet 22.-Ft/üzenet 102.-Ft 102.-Ft A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel További bankkártya igénylésre nincs lehetőség. A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel További bankkártya igénylésre nincs lehetőség. A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év A számlacsomag árában 1 főkártya szerepel Visa Online /év MasterCard Unembossed PayPass bankkártya /év MasterCard Gold főkártya /év MasterCard Gold társkártya Ft/év A Rajt Xtra, és Gyorsítás Xtra számlacsomagra vonatkozó szerződés két éves határozott időre szól, a két éves hűségidő lejártával minden alkalommal újabb két évre meghosszabbodik, amennyiben a számlatulajdonos legkésőbb a lejáratot megelőző 30 nappal másként nem rendelkezik. Amennyiben bármely szerződő fél kezdeményezésére a két éves határozott idő lejárta előtt a szerződés megszűnik, úgy a Számlavezető hely legkésőbb a szerződés megszűnésének napján a PayPass karóra aktuális Hirdetményben meghatározott kibocsátási díját a számlatulajdonos fizetési számláján elszámolja. A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. * Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknél a tulajdonos(ok) köre legalább részben azonos.

21 21/91 Lakossági számlák látra szóló kamatai Éves kamatláb % EBKM % Lakossági pénzforgalmi számla 0,01 0,01 Start számla Mindenkori jegybanki alapkamat-0,65% Jelenleg 0,25 0,25 Díjak, költségek Start számla Mindenkori jegybanki alapkamat-0,65% Kamat Jelenleg 0,25% A kamat jóváírása minden év december 31-én történik. EBKM 0,55% Számlanyitás Számlavezetés Bankszámla kivonat előállítás Bankszámlakivonat postázás Készpénz befizetés Készpénzfelvétel Csak számla megszűnéskor lehetséges Már nem forgalmazott lakossági forint betétek Lakáscélú betét Nem köthető től 5 éven túl Változó kamatozású konstrukció Korábban a Fáy András Takarékszövetkezet által gyűjtött lakáscélú betétek kamata től Takaréklevél betét Nem köthető Kamat % EBKM % 0,10% 0,10% 1 év után 0,05% 0,05% 2 év után 0,05% 0,05% 3 év után 0,05% 0,05% NET BETÉT Időtartama: május 10-től június 16-ig. Leköthető legkisebb összeg: Ft Napra lekötött, fix kamatozású kizárólag lakossági folyószámla mellett Internetbankban leköthető betét. Futamidő: 31 naptól 60 napig. Kamat % EBKM % Kamat: 0,05% 0,05% Időtartama: május 10-től június 16-ig. Leköthető legkisebb összeg: Ft Napra lekötött, fix kamatozású lakossági folyószámla mellett kizárólag Internetbankban leköthető betét. Futamidő: 61 naptól 90 napig. Kamat: 0,05% 0,05% Az akciós kamat a lekötés első periódusára garantált. Ismétlődő lekötés választása esetén, a betétre a fordulónapkor hatályos Hirdetmény szerinti NET betét kamatai érvényesek.

22 22/91 Lekötési idő lejárta előtt felvett összegre kamat nem jár (csökkentett kamat 0%). Ezen betéti konstrukció személyes ügyintézéssel, bankfiókban nem vehető igénybe. Éves kamatláb Takarék számlabetét % Minimálisan elhelyezhető összeg Ft EBKM % 3 hónap 0,05 0,05 6 hónap 0,10 0,10 1 év 0,15 0,15 Változó kamatozású konstrukció. Lekötési idő lejárta előtt felvett összegre a kamat 0%. Kamatozás a betételhelyezés napjától kezdődik és a kifizetést megelőző napig tart. A kamatjóváírás időpontja: minden év december 31. Alapító okirattal nem rendelkező kisebb közösségek is igénybe vehetik. Éves kamatláb Lakossági számla lekötések EBKM % % Minimálisan elhelyezhető összeg: Ft A betétlekötés feltétele lakossági folyószámla. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét 1 hónapra 0,05 0,05 2 hónapra 0,05 0,05 3 hónapra 0,05 0,05 6 hónapra 0,10 0,10 12 hónapra 0,10 0,10 Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét 30 naptól lekötött Ft 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0,05 60 naptól lekötött Ft 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0,05 90 naptól 179 napig lekötött Ft 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0,05 Változó kamatozású hónapra lekötött betét 1 hónapra Mindenkori jegybanki alapkamat-0,80% 2 hónapra Mindenkori jegybanki alapkamat-0,80% 7 hónapra Mindenkori jegybanki alapkamat-0,75% 0,10 0,10 0,10 0,10 0,15 0,15

23 23/91 Lakossági akciós betétek ÚJ NET BETÉT Időtartama: június 17-től április 15-ig. Leköthető legkisebb összeg: Ft Kamat % EBKM % Napra lekötött, változó kamatozású kizárólag lakossági folyószámla mellett Internetbankban leköthető betét. Futamidő: 31 naptól 90 napig. Kamat: jegybanki alapkamat-0,75%, jelenleg 0,15% 0,15% Az akciós kamat a lekötés első periódusára garantált. Ismétlődő lekötés választása esetén, a betétre a fordulónapkor hatályos Hirdetmény szerinti ÚJ NET betét kamatai érvényesek. Lekötési idő lejárata előtt felvett összegre nem áll módunkban kamatot fizetni (csökkentett kamat 0%). Ezen betéti konstrukció személyes ügyintézéssel, bankfiókban nem vehető igénybe. Nem akciós EBKM: Változó kamatozású 2 hónapra lekötött betét 0,10%. Változó kamatozású 3 hónapra lekötött betét 0,10%. KAPCSOLAT BETÉT Időtartama: június 17-től április 15-ig. Leköthető legkisebb összeg: Ft Kamat % EBKM % 3 hónapos, változó kamatozású, lakossági folyószámla mellett, egy periódusra leköthető betét, feltétellel*. Kamat: jegybanki alapkamat-0,75%, jelenleg: 0,15% 0,15% *Feltétel: Akciós kamatra jogosult azon ügyfél, aki az akció időtartama alatt: TakarékPont Alap számlával, vagy TakarékPont számlacsomaggal rendelkezik és az alábbi feltételek közül legalább kettőt teljesít: a számlájára érkező jóváírás összege havonta eléri a minimum Ft-ot rendelkezik legalább 3 db olyan érvényes csoportos felhatalmazással, ami alapján díjbeszedés történik a számlához kapcsolódó bankkártya használat havonta eléri a minimum Ft-ot. A feltételek nem teljesülése esetén a betét összege a mindenkor hatályos Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíció hirdetményben megtalálható változó kamatozású 3 hónapra lekötött betét kamata szerint kamatozik. A Takarékszövetkezet a feltételek teljesülését ellenőrzi, nem teljesülés esetén jogosult az akciós kondíciót módosítani. Lekötési idő lejárata előtt felvett összegre nem áll módunkban kamatot fizetni (csökkentett kamat 0%). Nem akciós EBKM: Változó kamatozású 3 hónapra lekötött betét 0,10%.

24 24/91 Már nem igényelhető, de még élő vállalkozói forint számlák kondíciói Díjak, jutalékok, költségek Vállalkozói számlavezetés Alapítványok számlavezetése Egyéb szervezetek számlavezetése Számlavezetés Az összes terheléses forgalom után elszámolt költség, de minimum havi Ft Az összes terheléses forgalom után elszámolt költség Az összes terheléses forgalom után elszámolt költség Számlanyitási díj Ft Átutalások Eseti átutalás papíron Forint átutalások díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. Deviza átutalások díjának esedékessége: a tranzakció teljesítésének napja, a jutaléktételek kiszámítása külkereskedelmi deviza közép árfolyamokon történik. Bankon kívülre forintban Bankon kívülre forintban külföldre Bankon kívülre devizában Bankon kívülre devizában SEPA átutalás Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás Beszedési megbízás utalása Internetbankból indított átutalás Bankon kívülre forintban 0,34%+199.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,20% min: Ft max: Ft+(0,3% max: Ft) 0,38% min: 16,51 EUR+(0,3% max: Ft) 0,30% min: 11 EUR+(0,3% max: Ft) 0,34%+199.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,34%+199.-Ft 0,33% min: 3,29 EUR+(0,3% max: Ft) 0,30% min: 3,29 EUR+(0,3% max: Ft) 0,33% min: 3,29 EUR 0,30% min: 3,29 EUR 0,34%+199.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,27% min: 114.-Ft+(0,3% max: Ft)

25 25/91 Díjak, jutalékok, költségek Vállalkozói számlavezetés Alapítványok számlavezetése Egyéb szervezetek számlavezetése Bankon belülre forintban ügyfelek számlái között Bankon belülre forintban ügyfél saját* számlái között Bankon kívülre devizában Bankon kívülre devizában SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között Bankon belülre devizában ügyfelek számlái között SEPA átutalás Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között Bankon belülre devizában ügyfél saját* számlái között SEPA átutalás Rendszeres átutalás Rendszeres átutalás bankon kívülre Rendszeres átutalás bankon belülre ügyfelek számlái között Rendszeres átutalás bankon belülre ügyfél saját* számlái között Csoportos beszedési megbízás Deviza átutalás fogadása bankon belül Deviza átutalás fogadása bankon belül SEPA átutalás Deviza klíring rendszeren keresztül fogadott deviza átutalás jóváírása Deviza klíring rendszeren keresztül fogadott deviza átutalás jóváírása SEPA átutalás VIBER utalás Postai jóváírás Beszedési megbízás indításának díja 0,27% min: 114.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,27% min: 114.-Ft 0,26% min: 11 EUR+(0,3% max: Ft) 0,25% min: 11 EUR+(0,3% max: Ft) 0,26% min: 3,29 EUR+(0,3% max: Ft) 0,25% min: 3,29 EUR+(0,3% max: Ft) 0,26% min: 3,29 EUR 0,25% min: 3,29 EUR 0,34%+199.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,34%+199.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,34%+199.-Ft 0,34%+199.-Ft+(0,3% max: Ft) 0,11% min: 5,50 EUR 0,07% min: 1,02 EUR 0,51% min: Ft+(0,3% max: Ft) 0,34% min: 114.-Ft/tétel 0,27% min: Ft/tétel

26 26/91 Díjak, jutalékok, költségek Vállalkozói számlavezetés Alapítványok számlavezetése Egyéb szervezetek számlavezetése Készpénz tranzakciók Készpénz felvételi díj Készpénz befizetés Egyéb költségek, díjak Felszólítási, felmondási díj Zárlati díj visszatartott kivonat esetén Zárlati díj postázott kivonat esetén Keretszerződés felmondási díj Számlanyitástól számított 6 hónapon belül Számlanyitástól számított 6 hónapon túl Felhatalmazó levél befogadásának díja Fókusz Tksz javára történő felhatalmazó levél befogadása saját számlára A készpénz tranzakciók díjának esedékessége: tárgy hónap utolsó munkanapja. 0,34%+172.-Ft+(0,6%) Egyéb költségek, díjak esedékessége: felmerüléskor Ft 135.-Ft/db 337.-Ft/db Ft Ft Fedezetigazolás Egyéb igazolás SWIFT igazolás Külön kérésre kiállított kivonat Bankinformáció nyújtás Szerződésmódosítási díj Számla megszüntetési díj Sorba állítási díj IG2-ben teljesített átutalási megbízás visszahívása (RECALL) Tétel irattárból visszakeresése 0,11% min: 572.-Ft 226.-Ft/db 6,60 EUR/oldal 342.-Ft Ft Ft Ft 226.-Ft /tétel 1 évnél régebbi tétel Ft

27 27/91 Díjak, jutalékok, költségek Vállalkozói számlavezetés Alapítványok számlavezetése Egyéb szervezetek számlavezetése 5 évnél régebbi tétel Ft Deviza átutalás sürgősségi felár Tévesen megadott nemzetközi (IBAN) bankszámlaszám miatti költség 0,51% min: 30,71 EUR 11 EUR+a partnerbank által felszámított díj Fedezetlen zárlati tételek után felszámított késedelmi kamat mértéke Mindenkori jegybanki alapkamat+6,00% Overdraft (kényszerhitel) kamata 28% Nyomtatvány költségek A nyomtatvány költségek esedékessége: felmerüléskor. Átutalási nyomtatvány 17.-Ft/db Készpénzfelvételi utalvány tömb Igénybe vehető egyéb szolgáltatás Internetbank szolgáltatás havi díj SMS szolgáltatás havi díj Bankszámla információ SMS üzenet díj Internetbank belépésről, letiltásról tájékoztató, aláíró, és technikai SMS üzenet díj Electra Home Banking Havi üzemeltetési díj Regisztrációs díj (ügyfélprogram után) Telepítés 456.-Ft 102.-Ft 256.-Ft 34.-Ft/üzenet 22.-Ft/üzenet Ft Ft A vállalkozói bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. * Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknél a tulajdonos(ok) köre legalább részben azonos.

28 28/91 Már nem forgalmazott vállalkozói betétek Vállalkozói számlalekötések Éves kamatláb % EBKM % Minimálisan elhelyezhető összeg: Ft Internetbankból indított betétlekötés esetén Ft Változó küszöbös kamatozású napra lekötött betétek 31 naptól Ft alatt 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0,05 61 naptól Ft alatt 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0,05 91 naptól Ft alatt 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0, naptól Ft alatt 0,05 0, Ft 0,05 0, Ft felett 0,05 0,05 Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betétek 14 naptól 30 napig Ft alatt 0,02 0, Ft 0,02 0, Ft felett 0,02 0,02 31 naptól 60 napig Ft alatt 0,02 0, Ft 0,02 0, Ft felett 0,02 0,02 A lekötési idő lejárata előtt felvett betét összegére kamat nem jár.

29 29/91 VOLT DUNAPATAJ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNYE Lakossági és vállalkozói számlavezetés, Start számla I. Dunapataj Lakossági bankszámla 2 1. Kamatok Kamat Kamat jellege EBKM 0,01 % változtatható 0,01 % A betéttulajdonosok részére jóváírásra kerülő kamatok elszámolása havonta, jóváírása december 31-i forduló nappal utólag történik. A hónapok napjainak száma a tényleges napok számával egyezik meg. 2. Forgalmi jutalékok és költségek Megnevezés Megjegyzés Mértéke Esedékessége Havonta Havi Számlavezetési díj felszámítandó 217,- Ft/hó számlazáráskor minimum költség Indított átutalások bankon kívüli tételek Indított átutalások bankon belüli tételek VIBER utalás Kp felvétek költsége Előre megrendelt kp felvét meghiúsulása Rendkívüli jellege miatti kp felvét Eseti átutalások (deviza átutalások esetében is) Tartós megbízások Csoportos beszedések Eseti átutalások Tartós megbízások Csoportos beszedések Fizetési forgalom tárgynapi teljesítését teszi lehetővé Pénztári kifizetések ,- Ft/tétel 70,- Ft/tétel 59,- Ft/tétel Ingyenes 0,85 %, de minimum ,- Ft 0,84 %, de minimum 108,- Ft 0,1057 %, de minimum 2.163,- Ft 0,1057 %, de minimum 2.163,- Ft Havi számlazáráskor Felmerüléskor, számlaterheléssel Havi számlazáráskor Felmerüléskor, számlaterheléssel Felmerüléskor, számlaterheléssel Készpénz átutalási megbízások jóváírása Postai csekken érkező jóváírások után számítandó fel 0,54 %, de minimum 173,- Ft Felmerüléskor, számlaterheléssel 2.1 Gyámhatósági és Hagyatéki számlák forgalmi jutaléka és költsége Kp felvétek költsége Pénztári kifizetések 0,84 %, de minimum 108,- Ft Havi számlazáráskor Jutalékfizetési kötelezettség alól mentesek a következő bankműveletek: a takarékszövetkezet hibájából eredő téves könyvelések, és azok helyesbítése, a banktechnikai okokból felmerülő rendezések, 2 A Gyámhatósági és a Hagyatéki számlák forgalmi jutalékait és költségeit a I. Dunapataj lakossági bankszámla 2.1 tartalmazza

30 30/91 és az olyan bankszámlákra történő átvezetések, amelyekkel kapcsolatban a megkötött szerződés jutalékmentességet tartalmaz. 3. Egyéb díjak és költségek Megnevezés Megjegyzés Mértéke Esedékessége Felmerüléskor, bankszámla Bankszámla kivonat A számlatulajdonos 324,- Ft/db megterhelésével másolata külön kérésére vagy pénztári befizetéssel Haláleseti rendelkezés 649,- Ft/db Rendelkezés megadásakor, pénztári befizetéssel Számla SMS tétel díj 26,- Ft/tétel Havonta Információnyújtás Írásban 541,- Ft/eset Felmerüléskor, bankszámla megterhelésével vagy pénztári befizetéssel Felszólító levél díja Alkalmanként 541,- Ft Felmerüléskor, bankszámla megterhelésével 4. Internetbank szolgáltatás Díjak és költségek Megnevezés Megjegyzés Mértéke Esedékessége Havi díja 324,- Ft Havi számlazáráskor Indított átutalások Havi bankon kívüli 54,- Ft/tétel Internet Bank számlazáráskor tételek Indított átutalások bankon belüli tételek ingyenes - II. Dunapataj Komplex lakossági bankszámla 3 1. Kamatok 2. Forgalmi jutalékok és költségek Kamat Kamat jellege EBKM 0,01 % változtatható 0,01 % Megnevezés Megjegyzés Mértéke Esedékessége Számlavezetési díj 312.-Ft/hó Havi számlazáráskor Indított átutalások Eseti átutalások 0,52 %, de min. Havi bankon kívüli (deviza átutalások 260.-Ft/tétel számlazáráskor tételek esetében is) 3 A Gyámhatósági és a Hagyatéki számlák forgalmi jutalékait és költségeit a II. Dunapataj Komplex lakossági bankszámla 2.1 tartalmazza.

A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat mértékének csökkenése.

A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat mértékének csökkenése. 1/23 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat mértékének csökkenése. 56/2013.12.18. számú ülés nélküli

Részletesebben

A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat mértékének csökkenése.

A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat mértékének csökkenése. 1/13 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki alapkamat mértékének csökkenése. 1/2013.07.18. számú Eszköz - Forrás

Részletesebben

A hirdetmény módosításának oka: a postai díjszabás 2013-as változása.

A hirdetmény módosításának oka: a postai díjszabás 2013-as változása. 1/12 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a postai díjszabás 2013-as változása. 5/2013.01.24. számú ülés nélküli Eszköz

Részletesebben

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/11 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/2012.09.24. számú Eszköz - Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2012.10.01-től 2/11 Már nem igényelhető,

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/98 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Lakiteleki, a Nemesnádudvar és Vidéke, valamint a Tompa és Vidéke Takarékszövetkezettel

Részletesebben

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/11 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 5/2012.01.17. számú ülés nélküli Eszköz - Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2012.02.01-től 2/11

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/63 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Takarék Kiváltó Hitelhez kapcsolódó forint számla értékesítésének megszüntetése.

Részletesebben

* Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknek a tulajdonosa(i) ugyanazon a személy(ek).

* Saját számlának azon számlák számítanak, amelyeknek a tulajdonosa(i) ugyanazon a személy(ek). 1/13 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 46/2012.10.31. számú ülés nélküli Eszköz - Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2013.01.30-tól 2/13

Részletesebben

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza.

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. 1/24 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek, makrogazdasági környezet módosulása. Meghirdetve 2014.

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/2011.01.17. számú Eszköz - Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2011. 03.21-től Már nem igényelhető,

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/91 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: A pénzforgalmi jogszabályok módosulása okán 2018. január 13. napjától változtak

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/93 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: Elektronikus úton indított deviza átutalási megbízások teljesítése során alkalmazott

Részletesebben

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/12 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 37/2011.12.28. számú Eszköz - Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2012.01.01-től 2/12 Már nem igényelhető,

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/92 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény 2017.01.01-től hatályos

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/92 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek, makrogazdasági környezet módosulása. Közzétéve 2018. március

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 2/2010.09.16. számú Eszköz - Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010. november 30-tól Már nem igényelhető,

Részletesebben

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza.

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. 1/36 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek módosulása (a jegybanki alapkamat változása). Közzétéve

Részletesebben

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza.

A lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyéb díjakat a mindenkor hatályos Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói hirdetmény tartalmazza. 1/36 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek módosulása (a jegybanki alapkamat változása). Közzétéve

Részletesebben

2/39 Már nem igényelhető, de még élő lakossági forint számlák és számlacsomagok kondíciói Díjak, jutalékok, költségek Egyszerű csomag Klasszik csomag

2/39 Már nem igényelhető, de még élő lakossági forint számlák és számlacsomagok kondíciói Díjak, jutalékok, költségek Egyszerű csomag Klasszik csomag 1/39 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: Új PayPass Karórák kibocsátásának és pótlásának megszüntetése. A meghirdetett

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/96 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói Közzététel: 2018. december 28. Hatályos: 2019. január 01. napjától A Közzététel napjával meghirdetett módosítások:

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói 1/96 Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói forint számlavezetés és betétek kondíciói Közzététel: 2019. augusztus 30. Hatályos: 2019. szeptember 16. napjától A közzététel napjával meghirdetett módosítás:

Részletesebben

I. Számlacsomagok. Takarékpont számlacsomagok

I. Számlacsomagok. Takarékpont számlacsomagok Számlacsomagok 14-27-évig Feltétel I. Számlacsomagok Takarékpont ok Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra 14-18 év és 18-27 év és 14-18 év 2 éves hűség- 18-27 év 2 éves hűségszerződés szerződés Számlanyitási

Részletesebben

I. Számlacsomagok. Takarékpont számlacsomagok

I. Számlacsomagok. Takarékpont számlacsomagok Számlacsomagok 14-27-évig Feltétel I. Számlacsomagok Takarékpont ok Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra 14-18 év és 18-27 év és 14-18 év 2 éves hűség- 18-27 év 2 éves hűségszerződés szerződés Számlanyitási

Részletesebben

Vállalkozói forint számlavezetés kondíciói

Vállalkozói forint számlavezetés kondíciói 1/7 Hirdetmény Vállalkozói forint számlavezetés kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! Fókusz Takarékszövetkezet Vállalkozói számlavezetés kondíciói 1. Vállalkozói számlavezetés 2/7 Éves betét kamatláb % EBKM %

Részletesebben

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI SZÁMLAVEZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok

HIRDETMÉNY LAKOSSÁGI SZÁMLAVEZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok I. Takarékpont Számlacsomagok Számlacsomagok Nebuló Ugródeszka 14-27-évig Feltétel 14-18 év 18-27 év Számlanyitási díj Havi zárlati díj Számlavezetési díj Számlacsomag havi díja 105 Ft 205 Ft Számlakivonat

Részletesebben

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok I. Takarékpont Számlacsomagok Számlacsomagok Nebuló Ugródeszka 14-27-évig Feltétel 14-18 év 18-27 év Számlanyitási díj Havi zárlati díj Számlavezetési díj Számlacsomag havi díja 105 Ft 205 Ft Számlakivonat

Részletesebben

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS I. Takarékpont Számlacsomagok I. Takarékpont Számlacsomagok Számlacsomagok Nebuló Ugródeszka 14-27-évig Feltétel 14-18 év 18-27 év Számlanyitási díj Havi zárlati díj Számlavezetési díj Számlacsomag havi díja 105 Ft 205 Ft Számlakivonat

Részletesebben

H I R D E T M É N Y A

H I R D E T M É N Y A H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Központi Statisztikai Hivatal által, a Központi Statisztikai Hivatal honlapján

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: Deviza átutalási megbízások teljesítése során alkalmazott nemzetközi standard

Részletesebben

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS É l ő, de má r n e m n y i tható szá ml á k kondíciói. I. Számlacsomagok

HIRDETMÉNY L A KOSSÁGI SZÁ M L A V E ZETÉS É l ő, de má r n e m n y i tható szá ml á k kondíciói. I. Számlacsomagok Számlacsomagok 14-27-évig Feltétel I. Számlacsomagok Takarékpont ok Rajt Rajt Xtra Gyorsítás Gyorsítás Xtra 14-18 év és 18-27 év és 14-18 év 2 éves hűség- 18-27 év 2 éves hűségszerződés szerződés Számlanyitási

Részletesebben

Pillér Takarékszövetkezet

Pillér Takarékszövetkezet Hirdetmény szolgáltatás díjairól forgalmazott és már nem forgalmazott lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek

Részletesebben

3/21. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét. NET betét

3/21. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét. NET betét 1/21 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/2011.09.22. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

Vállalkozói számlavezetés kondíciói

Vállalkozói számlavezetés kondíciói 1/6 Hirdetmény Vállalkozói számlavezetés kondíciói A JÖVŐRE TERVEZVE! Fókusz Takarékszövetkezet Vállalkozói számlavezetés kondíciói 1. Vállalkozói számlavezetés 2/6 Éves betét kamatláb % EBKM % Vállalkozói

Részletesebben

3A Takarékszövetkezet

3A Takarékszövetkezet Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére 3A

Részletesebben

H I R D E T M É N Y A

H I R D E T M É N Y A H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást

Részletesebben

3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY

3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK által nyitható takarékbetétek, valamint bankszámla betétek, számlacsomagok

Részletesebben

3/22. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét. NET betét

3/22. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét. NET betét 1/22 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/2011.09.22. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

Pillér Takarékszövetkezet

Pillér Takarékszövetkezet Hirdetmény SEPA szolgáltatás díjairól a már nem nyitható lakossági és vállalkozói számlákra/számlacsomagokra vonatkozó devizakülföldi/devizabelföldi természetes- és nem természetes személyek részére Pillér

Részletesebben

H I R D E T M É N Y A

H I R D E T M É N Y A H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. Jelen hirdetménymódosítás kizárólag egységes szerkezetbe foglalást

Részletesebben

3/26. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét

3/26. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét 1/26 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/2012.06.20. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

3/26. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét

3/26. Évszakok lekötött betét Változó kamatozású hónapra lekötött betét. Fix küszöbös kamatozású napra lekötött betét 1/26 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 31/2012.07.11., 34/2012.07.27. és 37/2012.08.27.

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Lakossági bankszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról

H I R D E T M É N Y. Lakossági bankszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról H I R D E T M É N Y Lakossági bankszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról 1. KAMAT MÉRTÉKEK 1.1. Lakossági bankszámla kamata Megnevezés Éves kamatláb % EBKM % Látra szóló

Részletesebben

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói

Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói Már nem forgalmazott lakossági, vállalkozói deviza számlavezetés és deviza betétek kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a lakossági fizetési számlákról történő átutalások esetén az alapdíjat kiegészítő

Részletesebben

4/30. Eho fizetési kötelezettség az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. (Eho.) törvény értelmében.

4/30. Eho fizetési kötelezettség az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. (Eho.) törvény értelmében. 1/30 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a jegybanki

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/2/2015.

KONDÍCIÓS LISTA. Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/2/2015. KONDÍCIÓS LISTA Passzív üzletág kondíciói (Betétek) P/2/2015. Érvényben: 2015. április 1-től Változás: Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Dunakanyar Takarékszövetkezet 2015.04.01-től kedvezményes

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Pénzforgalmi forint számlavezetés kondícióiról. Hatályos: július 17.

HIRDETMÉNY. Pénzforgalmi forint számlavezetés kondícióiról. Hatályos: július 17. HIRDETMÉNY Pénzforgalmi forint vezetés kondícióiról Hatályos: 2017. július 17. Jelen Hirdetmény a Kisalföld Takarék Szövetkezet által vállalkozások, lakásszövetkezetek, társasházak, önkormányzatok, költségvetési

Részletesebben

ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE. Érvényes: január 31-ig megkötött szerződések esetében

ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE. Érvényes: január 31-ig megkötött szerződések esetében ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE Érvényes: 2019. január 31-ig megkötött szerződések esetében 2019. február 01. után új szerződés nem köthető! A hirdetményben található valamennyi

Részletesebben

Takarék Lakossági Bankszámla

Takarék Lakossági Bankszámla Jutalékok és díjak: HIRDETMÉNY Érvényes: 2015. 10. 19-től a Hartai Takarékszövetkezet számlavezetéssel összefüggő szolgáltatásaiért felszámítandó jutalékokról, külön díjakról, egyéb költségekről, valamint

Részletesebben

Számlanyitási díj Számlán tartandó minimum összeg Havi számlavezetési díj

Számlanyitási díj Számlán tartandó minimum összeg Havi számlavezetési díj Hatályos: 2013. október 07. napjától TakarékPont CSAK számla: 18 év feletti korosztály 50 255.- Ft 50 Bankkártya* bankkártya hirdetmény szerint 50/oldal 1.00 5 ezrelék, min. 15 VIBER 5 ezrelék, min. 20

Részletesebben

KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet SWIFT kódja: TAKBHUHB

KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet SWIFT kódja: TAKBHUHB H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk

Részletesebben

Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói

Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/17 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 12/2011.04.07. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE

ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE ZIRCI TAKARÉKSZÖVETKEZET DEVIZASZÁMLAVEZETÉS, DEVIZAÜGYLETEK H I R D E T M É N YE VÁLLALKOZÓK RÉSZÉRE 1/2014. Közzététel: 2013. december 20. Hatályos: 2014. január 5-től I. BETÉTI KAMATOK 1. Devizaszámlák

Részletesebben

3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY

3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY MAGÁNSZEMÉLYEK által nyitható takarékbetétek, valamint bankszámla betétek, számlacsomagok

Részletesebben

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye vállalkozások, önkormányzatok bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye vállalkozások, önkormányzatok bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye vállalkozások, önkormányzatok bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan Érvényes: 2013. november 27-től 1. Bankszámlára, megtakarításra vonatkozó általános

Részletesebben

295 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,30%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték. Start számla (babakötvény) 0 Ft/hó 0 Ft/hó

295 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,30%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték. Start számla (babakötvény) 0 Ft/hó 0 Ft/hó HIRDETMÉNY A BRB BUDA REGIONÁLIS BANK ZRT. ÁLTAL ALKALMAZOTT SZÁMLA, LEKÖTÖTT BETÉT, HAGYOMÁNYOS BETÉT KAMAT, JUTALÉK, DÍJ MÉRTÉKEKRŐL LAKOSSÁG Érvényes: 2015. 03. 01. napjától - a módosítás indoka a pénzpiaci

Részletesebben

295 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,30%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték. Start számla (babakötvény) 0 Ft/hó 0 Ft/hó

295 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,30%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték. Start számla (babakötvény) 0 Ft/hó 0 Ft/hó HIRDETMÉNY A BRB BUDA REGIONÁLIS BANK ZRT. ÁLTAL ALKALMAZOTT SZÁMLA, LEKÖTÖTT BETÉT, HAGYOMÁNYOS BETÉT KAMAT, JUTALÉK, DÍJ MÉRTÉKEKRŐL LAKOSSÁG Érvényes: 2015. 02. 18. napjától - a módosítás indoka a pénzpiaci

Részletesebben

3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY

3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY 3200 Gyöngyös, Magyar u. 1. 1.em.7., Tel: 37/505-220, Fax: 37/505-225, kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu HIRDETMÉNY Vállalkozók, szervezetek, alapítványok, társulatok, társaságok részére vezetett bankszámlák,

Részletesebben

KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet SWIFT kódja: TAKBHUHB

KORONA TAKARÉK Takarékszövetkezet SWIFT kódja: TAKBHUHB H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Pénzforgalmi forint számlavezetés kondícióiról. Hatályos: november 1-től

HIRDETMÉNY. Pénzforgalmi forint számlavezetés kondícióiról. Hatályos: november 1-től HIRDETMÉNY Pénzforgalmi forint vezetés kondícióiról Hatályos: 2017. november 1-től Jelen Hirdetmény a (névváltozás előtt 2017. október 31-ig Kisalföld Takarékszövetkezet)(továbbikaban:Takarékszövetkezet)

Részletesebben

ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE

ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE ALAPÍTVÁNYOK ÉS EGYÉB SZERVEZETEK SZÁMLÁINAK HIRDETMÉNYE A hirdetményben található valamennyi számlacsomagban elhelyezett összeg az OBA által 100 000 EURO-ig biztosítva van. Közzétéve 2018. március 9-én

Részletesebben

1/13 Hirdetmény Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói A hirdetmény módosításának oka: PayPass TaPassz termék értékesítésének megszüntetése. Hatályos 2015. február 02-től. Tájékoztatjuk Ügyfeleinket,

Részletesebben

I. Számlacsomagok. - 0,58 %, min. 275 Ft - takarékszövetkezeten belülre

I. Számlacsomagok. - 0,58 %, min. 275 Ft - takarékszövetkezeten belülre I. Számlacsomagok I./1. Üzleti Plusz számlacsomag jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára Számlacsomag tartalma MC Electronic Business bankkártya + Netbank + SMS Havi egyenlegértesítő díja

Részletesebben

HIRDETMÉNY V ÁLLALKOZÓ I SZÁ M L A V E ZE T É S KONDÍCIÓI

HIRDETMÉNY V ÁLLALKOZÓ I SZÁ M L A V E ZE T É S KONDÍCIÓI I. Számlacsomagok I./1. Üzleti Plusz számlacsomag jogi személyiséggel rendelkező vállalkozások számára Számlacsomag tartalma MC Electronic Business bankkártya + Netbank + SMS Havi egyenlegértesítő díja

Részletesebben

Hirdetmény Lakossági számlakezelési jutalékok és díjak

Hirdetmény Lakossági számlakezelési jutalékok és díjak 1/d.sz. melléklet Érvényes: 215. április 1. Hirdetmény Lakossági számlakezelési jutalékok és díjak Induló betét minimális összege Számlanyítási díj Meghatalmazott, kedvezményezett bejelentése törlése,

Részletesebben

GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY

GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1 em 7. Telefon: 37/505-220, Fax: 37/505-225 email: kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság: Egri Törvényszék

Részletesebben

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y

Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y -------------------------------------------------------------------- Dél-Zalai Egyesült Takarékszövetkezet H I R D E T M É N Y (Forintban végzett műveletek) FIZETÉSI SZÁMLA VEZETÉS KONDÍCIÓI Lakosság és

Részletesebben

Számlanyitási díj Számlán tartandó minimum összeg Havi számlavezetési díj

Számlanyitási díj Számlán tartandó minimum összeg Havi számlavezetési díj TakarékPont CSAK számla: 18 év feletti korosztály 50 255.- Ft 50 Bankkártya* bankkártya hirdetmény szerint 50/oldal 1.00 5 ezrelék, min. 15 5 ezrelék, min. 20 1 ezrelék, min. 20.00/tranzakció 8 ezrelék

Részletesebben

Hirdetmény ferbruár 01-től nem forgalmazott lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói

Hirdetmény ferbruár 01-től nem forgalmazott lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/28 Hirdetmény 2019. ferbruár 01-től nem forgalmazott lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói Jelen hirdetményben szereplő kondíciókkal új számla/számlacsomag

Részletesebben

Megnevezés BUDA I. számla BUDA II. számla. 295 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,20%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték

Megnevezés BUDA I. számla BUDA II. számla. 295 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,20%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték HIRDETMÉNY A BUDA TAKARÉK SZÖVETKEZETI HITELINTÉZET ÁLTAL ALKALMAZOTT SZÁMLA, LEKÖTÖTT BETÉT, HAGYOMÁNYOS BETÉT KAMAT,- JUTALÉK,- DÍJ MÉRTÉKEKRŐL L A K O S S Á G Érvényes: 2013.05.01-től Megnevezés BUDA

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére CHF EUR, GBP, és USD devizanemekben nyitható.

H I R D E T M É N Y. Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére CHF EUR, GBP, és USD devizanemekben nyitható. H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére vezetett devizaszámlák kamat-, jutalék- és költség kondíciói Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek,

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Lakossági bankszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról

H I R D E T M É N Y. Lakossági bankszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról H I R D E T M É N Y Lakossági bankszámlával kapcsolatban térített és felszámított kamatokról és díjakról 1. KAMAT MÉRTÉKEK 1.1. Lakossági bankszámla kamata Megnevezés Éves kamatláb % EBKM % Látra szóló

Részletesebben

"STANDARD" pénzforgalmi számlacsomag

STANDARD pénzforgalmi számlacsomag "STANDARD" pénzforgalmi számlacsomag 1201-0000 P10050 Új számla nyitásra nincs lehetőség. A hirdetmény a meglévő számlák kondícióit tartalmazza. Érvényes: Számlavezetési díj (minden megkezdett hónap után)

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Hatályos: től

H I R D E T M É N Y. Hatályos: től H I R D E T M É N Y Vállalkozók, kisvállalkozók és egyéb szervezetek részére vezetett bankszámlák kamat -, jutalék és költségkondícióiról, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos:

Részletesebben

Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói

Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói 1/13 Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 12/2011.04.07. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói

Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/16 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/2010.10.21. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

EU-2. számú ELNÖKI UTASÍTÁS. 3. számú Hirdetmény július 17. napján jóváhagyott Hirdetmény módosítása új számlacsomagok bevezetése miatt

EU-2. számú ELNÖKI UTASÍTÁS. 3. számú Hirdetmény július 17. napján jóváhagyott Hirdetmény módosítása új számlacsomagok bevezetése miatt BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET EU-2. számú ELNÖKI UTASÍTÁS 3. számú Hirdetmény Lakossági bankszámla, bankkártya és elektronikus banki szolgáltatások jutalék és költség kondícióiról valamint a os bankszámlák

Részletesebben

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye magánszemélyek bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan

A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye magánszemélyek bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye magánszemélyek bankszámláira, megtakarításira vonatkozóan Érvényes: 2015. május 27-től 1. Bankszámlára, megtakarításra vonatkozó általános díjtételek Díjtétel

Részletesebben

Megnevezés BUDA I. számla BUDA II. számla. 312 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,30%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték

Megnevezés BUDA I. számla BUDA II. számla. 312 Ft/hó+a terhelt díj, jutalék 0,30%-a max.6.000 Ft/tétel tr.illeték HIRDETMÉNY A BUDA REGIONÁLIS BANK ZRT. ÁLTAL ALKALMAZOTT SZÁMLA, LEKÖTÖTT BETÉT, HAGYOMÁNYOS BETÉT KAMAT, JUTALÉK, DÍJ MÉRTÉKEKRŐL LAKOSSÁG Érvényes: 2014.03.18. napjától A megemelt havi számlavezetési

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Hatályos: 2015.04.15 től. I. Kamatmértékek:

H I R D E T M É N Y. Hatályos: 2015.04.15 től. I. Kamatmértékek: H I R D E T M É N Y Vállalkozók, kisvállalkozók és egyéb szervezetek részére vezetett bankszámlák kamat -, jutalék és költségkondícióiról, valamint a vonatkozó betétbiztosítási feltételekről Hatályos:

Részletesebben

1/23. 42/2016. számú ülés nélküli Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes től.

1/23. 42/2016. számú ülés nélküli Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes től. 1/23 Hirdetmény Lakossági és vállalkozói bankkártyák kondíciói A hirdetmény módosításának oka: a Lakiteleki, a Nemesnádudvar és Vidéke, valamint a Tompa és Vidéke Takarékszövetkezettel történt egyesülés

Részletesebben

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY. Lakossági bankszámla, bankkártya és elektronikus banki szolgáltatások jutalék és költség kondícióiról

BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY. Lakossági bankszámla, bankkártya és elektronikus banki szolgáltatások jutalék és költség kondícióiról BORSOD TAKARÉK TAKARÉKSZÖVETKEZET HIRDETMÉNY Lakossági bankszámla, bankkártya és elektronikus banki szolgáltatások jutalék és költség kondícióiról valamint a os bankszámlák jutalék és költség kondícióiról

Részletesebben

HIRDETMÉNY. Főnix Takarékszövetkezet. kedvezményes TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ. Közzététel: december 30. Hatályos : január 01.

HIRDETMÉNY. Főnix Takarékszövetkezet. kedvezményes TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ. Közzététel: december 30. Hatályos : január 01. HIRDETMÉNY Főnix Takarékszövetkezet kedvezményes TAKARÉK GAZDA SZÁMLACSOMAGHOZ Közzététel: 2016. december 30. Hatályos : 2017. január 01. A módosítás oka: Akciós időszak meghosszabbítása A Takarék Gazda

Részletesebben

Hirdetmény Akciók kondíciói

Hirdetmény Akciók kondíciói Hirdetmény Akciók kondíciói NET BETÉT Időtartama: 2010. október 4-től visszavonásig. Leköthető legkisebb összeg: 1.000.-Ft 1 Lakossági akciós betétek Napra lekötött, fix kamatozású kizárólag lakossági

Részletesebben

BETÉT ÜZLETÁG HIRDETMÉNYE

BETÉT ÜZLETÁG HIRDETMÉNYE I. Lakossági betétek 1. Könyves betétek BETÉT ÜZLETÁG HIRDETMÉNYE ÉRVÉNYBEN: 2013. július 15. napjától Lekötési idő Kamat EBKM Látra szóló évi bruttó 0,5 % 0,5 % 1 évre lekötött évi bruttó 2,0 % 2,0 %

Részletesebben

Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói

Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói 1/12 Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés és kapcsolódó szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/2010.10.21. számú Eszköz Forrás Bizottsági határozattal

Részletesebben

GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY

GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet HIRDETMÉNY GYÖNGYÖS-MÁTRA Takarékszövetkezet 3200 Gyöngyös, Magyar út 1. 1 em 7. Telefon: 37/505-220, Fax: 37/505-225 email: kozpont@gyongyosmatra.tksz.hu, www.gyongyosmatratakarek.hu Nyilvántartó bíróság: Egri Törvényszék

Részletesebben

HIRDETMÉNY. I.1. Jogi személyiségű vállalkozások számlavezetése során felszámított jutalékok és díjak: Hatályos: 2012.

HIRDETMÉNY. I.1. Jogi személyiségű vállalkozások számlavezetése során felszámított jutalékok és díjak: Hatályos: 2012. HIRDETMÉNY I.1. Jogi személyiségű vállalkozások számlavezetése során felszámított jutalékok és díjak: A pénzforgalmi számla vezetéséért felszámításra kerülő tárgyhavi számlavezetési díj: Számlanyitási

Részletesebben

1/23. 25/2015.05.27. számú ülés nélküli Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2015.05.27-től.

1/23. 25/2015.05.27. számú ülés nélküli Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2015.05.27-től. 1/23 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek

Részletesebben

1/23. 25/2015.05.27. számú ülés nélküli Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2015.06.16-tól.

1/23. 25/2015.05.27. számú ülés nélküli Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2015.06.16-tól. 1/23 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek

Részletesebben

2/23 0,35 0,35 0,85 0,85 1,10 1,10 1,10 1,10 1,10 1,10

2/23 0,35 0,35 0,85 0,85 1,10 1,10 1,10 1,10 1,10 1,10 1/23 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek

Részletesebben

3/23. A látra szóló kamat havonta, a hónap utolsó napján, vagy a számla megszüntetésekor kerül elszámolásra.

3/23. A látra szóló kamat havonta, a hónap utolsó napján, vagy a számla megszüntetésekor kerül elszámolásra. 1/23 Hirdetmény Lakossági forint betétek, forint számlavezetés és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. A hirdetmény módosításának oka: a pénzpiaci feltételek

Részletesebben

H I R D E T M É N Y Ft Évi EBKM kamatláb %

H I R D E T M É N Y Ft Évi EBKM kamatláb % H I R D E T M É N Y Vállalkozások, kisvállalkozók, egyéb szervezetek, önkormányzatok részére vezetett bankszámlák kamat-, jutalék-, és költségkondíciói I. KAMATMÉRTÉKEK 1. Pénzforgalmi számla kamata: 0,25

Részletesebben

É r v é n y e s : 2 0 1 2. d e c e m b e r 1 5 - t ő l

É r v é n y e s : 2 0 1 2. d e c e m b e r 1 5 - t ő l H a t á l y o s : 2 0 1 2. d e c e m b e r 1 5 - t ő l É s z a k T o l n a M e g y e i T a k a r é k s z ö v e t k e z e t H i r d e t m é n y e F o r i n t f o l y ó s z á m l a, e l s z á m o l á s i

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. a lakosság részére vezetett betéti számlák kamat -, díj -, jutalék - és költségkondícióiról

H I R D E T M É N Y. a lakosság részére vezetett betéti számlák kamat -, díj -, jutalék - és költségkondícióiról H I R D E T M É N Y a lakosság részére vezetett betéti számlák kamat -, díj -, jutalék - és költségkondícióiról Hatályos: 2013.07.17-től A Hpt. 210.. 13. bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket,

Részletesebben

H I R D E T M É N Y A

H I R D E T M É N Y A H I R D E T M É N Y A által természetes és nem természetes személyek részére megnyitott élő, de nem forgalmazott bankszámlák kondíciói. SWIFT kódja: TAKBHUHB A Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk

Részletesebben

Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói

Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói 1/13 Hirdetmény Vállalkozói forint betétek, forint számlavezetés, bankkártya és egyéb szolgáltatások kondíciói A FÓKUSZ TAKARÉKSZÖVETKEZET SWIFT KÓDJA: TAKBHUHB. 1/2011.10.27. számú Eszköz Forrás Bizottsági

Részletesebben

HIRDETMÉNY A számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Hatályos: 2012. október 01.

HIRDETMÉNY A számlavezetéssel kapcsolatos jutalékról, külön díjakról és egyéb költségekről, valamint kamatokról Hatályos: 2012. október 01. BOSS alapszámla HIRDETMÉNY Hatályos: 2012. október 01. napjától 50 30 20 igényelhető* 50/oldal 1.00 3 ezrelék, min. 10 max. 9.90 Átutalási VIBER 3 ezrelék, min. 15 max. 15.00 1 ezrelék, min. 20.00/tranzakció,

Részletesebben

Forintban vezetett, MÁR NEM FORGALMAZOTT VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE

Forintban vezetett, MÁR NEM FORGALMAZOTT VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE Forintban vezetett, MÁR NEM FORGALMAZOTT VÁLLALKOZÓI SZÁMLÁK HIRDETMÉNYE A hirdetményben található valamennyi számlacsomagban elhelyezett összeg az OBA által 100 000 EURO-ig biztosítva van. Hatályos: 2018.

Részletesebben