Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására
|
|
- Klaudia Jázmin Sipos
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP VEKOP/15) projekt keretében ösztöndíjpályázatot hirdet június 1. és szeptember 30. között megvalósítható rövid tanulmányutak támogatására felsőoktatási hallgatók számára. A pályázat célja A pályázat célja, hogy a hallgató az itthoni tanulmányaihoz szorosan kötődő rövid tanulmányúton vegyen részt, mely biztosítja a nemzetközi hallgatói tudományos életbe történő bekapcsolódást, megjelenést, kutatási tevékenységet, szakmai és interkulturális tapasztalatszerzést, mely hazai képzésébe beépül, és a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben előnyt biztosít. A hallgatók tudományos diákkonferenciákon, intenzív programokon, rövid távú képzéseken (szakmai nyári/téli egyetemeken) vagy közös tanulmányi vagy kutatási projektben vehetnek részt. Emellett lehetőség nyílik kifejezetten szakdolgozat, doktoranduszok esetén a disszertáció megírásához szükséges tanulmányút megvalósítására, illetve nemzetközi tudományos konferencián előadás megtartására. A külföldi rövid tanulmányút minimális időtartama 2 nap az utazási napokon kívül, legfeljebb pedig 90 nap lehet. A fogadó egyetem/szervezet/rendezvény kiválasztása Bármely olyan külföldi intézménybe (akkreditált felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.) vagy rendezvényre (pl. konferencia), szakmai versenyre lehetséges a kiutazás, melyet a hallgató küldő intézménye, intézete/tanszéke jóváhagyott. Nem nyújtható be pályázat a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségekbe: A pályázat benyújtására jogosultak köre Bármely Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény magyarországi képzési helyén tanuló hallgatója nyújthat be pályázatot, aki: alapképzés esetében legalább 3 lezárt félévvel rendelkezik (mester- és doktori szinten legalább 1 lezárt félév az előfeltétel); a pályázott tevékenység megvalósításakor aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (doktorjelöltekre ez nem vonatkozik); a munkanyelvből megfelelő (legalább B2 szintű, komplex) nyelvtudással rendelkezik; vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében, illetve biztosítja elérhetőségét. Oldal: 1 / 7
2 Nem pályázhatnak olyan külföldi állampolgárságú (ideértve a kettős állampolgárságú) hallgatók, akik magyar állami ösztöndíjjal folytatnak magyarországi tanulmányokat 1. Az elnyerhető támogatás összege A rövid tanulmányútra elnyerhető ösztöndíj összege a fogadó ország megélhetési rátáitól és a tanulmányi program napjainak számától függően kerül megállapításra: Célország 2 5 napig 6 10 napig napig 31 naptól Alacsonyabb megélhetési költségű európai országok: Bulgária, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Málta, Románia, Szlovákia Közepes megélhetési költségű európai országok: Belgium, Ciprus, Csehország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Luxemburg, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Törökország Magas megélhetési költségű európai országok: Ausztria, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Írország, Liechtenstein, Norvégia, Olaszország, Svédország és Egyéb országok Az ösztöndíjas időszak időtartamába 1+1 napot számítunk be az utazási napokra. (Az ösztöndíj utalása: 2 hetes tartózkodási idő alatt egy összegben, efelett vagy Ft feletti támogatási összeg esetén két részletben történik.) Kiegészítő pályázati lehetőség: Útiköltség-támogatás: 1000 km távolságon túl utazó hallgatók útiköltség-támogatásra pályázhatnak a pályázati felületen. Az útiköltség-támogatás összege az itthoni képzési helyszín és a rövid tanulmányút helyszínének távolsága alapján, a Distance calculator 2 adatai szerint kerül meghatározásra. Az útiköltség-támogatás összegével tételesen elszámolni nem kell. 1 Például Stipendium Hungaricum, vagy más államközi szerződés, vagy egyéb hazai állami finanszírozású program 2 Oldal: 2 / 7
3 Távolság Utazási átalány összege km Ft km Ft km Ft km Ft km Ft km felett Ft A pályázat benyújtása Pályázatot a oldalon elérhető on-line pályázati űrlap kitöltésével és a szükséges mellékletek csatolásával lehet beadni. Csatolandó mellékletek: Szaktanári/témavezetői ajánlás és intézményi jóváhagyás (szakvezető/témavezető vagy tanszékvezető/intézetvezető és a nemzetközi kapcsolatokért felelős szervezeti egység jóváhagyása) (minta); A fogadó fél által aláírt fogadólevél (minta) vagy igazolás a konferenciára történt regisztrációról ha a pályázat beadásának határidejéig nem áll rendelkezésre, akkor később pótolható, de ennek megérkezéséig nem kaphat a pályázó ösztöndíjas státuszt (várólistára kerül); A kitöltött és aláírt motivációs levél és tanulmányi terv / munkaterv; Tanulmányi Osztály által kiadott Törzslap a hallgató tanulmányainak féléves adatairól, melyen szerepel az összesített korrigált kreditindex 3 ; A munkanyelv megfelelő ismeretét igazoló dokumentum: legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvvizsga-bizonyítvány vagy más hitelt érdemlő igazolás a legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvtudás meglétéről (amennyiben a fogadó fél ettől eltérő nyelvi követelményeket támaszt a kiutazó hallgatókkal szemben, akkor az az irányadó!); OTDK, TDK 1-3. helyezés vagy különdíj esetén igazolás; tudományos munka vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás (szakmailag elismert kiadványban publikációs tevékenység, tudományos cikk) elérhetősége (linkje), nemzetközi szintű versenyen elért helyezés vagy különdíj igazolása, vagy nemzetközi szakmai konferencián előadás megtartására vonatkozó oklevél vagy igazolás; 3 Összesített korrigált kreditindex számítása: Összesített korrigált kreditindex = Σ (teljesített kurzus kreditértéke teljesített kurzusra kapott érdemjegy) aktív félévek száma 30 Σ teljesített kredit Σ felvett kredit Oldal: 3 / 7
4 A jelenlegi tanulmányokhoz kapcsolódó egyéb kiemelkedő tudományos, művészeti és sporttevékenység igazolása; Egyéb közéleti tevékenység igazolása (pl. külföldi hallgatók mentorálása, mobilitási órán történő előadás, HÖK, ESN, egyéb nemzetközi hallgatói szervezetben betöltött tagság, stb.); Egyéb (pl. konferencia, szakmai rendezvény esetén a program, előadás megtartása esetén az elfogadott abstract); Egyéb, a pályázat szempontjából fontosnak tartott dokumentumok. Pályázat véglegesítésének határideje: tavaszi forduló: április 10. (vasárnap) 23:00 óra, őszi forduló: október 20. (csütörtök) 23:00 óra. A pályázatok bírálata, döntés Az értékelés menete: A benyújtott pályázatok formai és tartalmi bírálatát a Tempus Közalapítvány végzi. A formai hibás pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek. A tartalmi bírálat az előre meghatározott bírálati szempontrendszer alapján történik (1. sz. melléklet). Kutatási tevékenység esetén a szakmai bírálatot független szakértők végzik. Az elektronikus pályázati rendszerben az elért pontok rögzítésre kerülnek. Az elért pontszámok alapján összesített rangsor készül. A Tempus Közalapítvány kuratóriuma a rendelkezésre álló keretösszeg figyelembevételével dönt az ösztöndíjasok létszámáról és az egyéni ösztöndíjak összegéről. A döntés várható időpontja a pályázat beadási határidejétől számított legfeljebb 2 hónap. A döntést követően a pályázati rendszerben a Tempus Közalapítvány beállítja a pályázat státuszát (támogatott/várólistás/elutasított). Az ösztöndíjas hallgatók a pályázati rendszerből tudják majd letölteni a Tempus Közalapítvánnyal megkötendő Campus Mundi egyéni támogatási szerződést. (A várólistás hallgatók ösztöndíjas hallgatók visszalépése esetén kaphatnak támogatott státuszt; ezt a pályázati rendszerben jelezzük majd.) A Tempus Közalapítvány kuratóriumának döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség. A pályázatot benyújtók pályázatuk benyújtásával tudomásul veszik, hogy a szerződéskötés elmaradása, a pályázati felhívás visszavonása, módosítása, új pályázati felhívás közzététele, valamint a meghirdetett pályázati tevékenység elmaradása miatt kártérítési vagy egyéb megtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem léphetnek fel sem a küldő intézménnyel, sem a Tempus Közalapítvánnyal szemben. Az ösztöndíj más, a Tempus Közalapítvány által kezelt mobilitási ösztöndíjjal, EU-s anyagi támogatással nem vonható össze, és semmilyen más olyan pályázattal, támogatással, mely ugyanarra a tevékenységre, illetve időtartamra nyújt finanszírozást. Amennyiben rendelkezik, vagy rendelkezni fog ilyen ösztöndíjjal, és a jelen kiírásra benyújtott pályázatáról pozitív támogatói döntés születik, a pályázónak nyilatkoznia kell, melyiket veszi igénybe. Nyertes pályázat esetén az ösztöndíjszerződés aláírásával az ösztöndíjas vállalja a fentiek maradéktalan betartását. Oldal: 4 / 7
5 Kiegészítő információk: Nem magyar állampolgárok vagy kettős állampolgárságú hallgatók az állampolgárságot adó ország irányába nem nyújthatnak be pályázatot. Nem nyújthat be pályázatot, illetve nem kaphat Campus Mundi ösztöndíjat: o akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor, vagy ezt követően a pályázat elbírálása során bármikor; o aki a pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésében foglaltakat nem vagy csak részben teljesítette; o aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó, a évi CLXXXI.tv. 6. és 8. -a értelmében; o akinek a részvételből való kizártságának tényét a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló évi CLXXXI. törvény 13. -a alapján az erre vonatkozó hivatalos honlapon ( közzétették. A pályázati határidő lejárta után hiánypótlásra nincs lehetőség, kivéve a fogadó szervezet által kitöltött és aláírt fogadólevelet, ha ez a pályázat beadásának időpontjában még nem állt rendelkezésre. Egy pályázati fordulóban a hallgatók ösztöndíj-típusonként egy-egy pályázatot nyújthatnak be. Amennyiben egyszerre több ösztöndíjtípusra pályázik, a pályázott tevékenységek és a megvalósítás időszakai nem eshetnek egybe. Campus Mundi rövid tanulmányútra a program teljes futamideje alatt ( ) egy hallgató legfeljebb ötször nyerhet támogatást. A pályázati határidő előtt már megkezdett tevékenységre visszamenőleges támogatás nem igényelhető. A pályázat beadásával a pályázó egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat megvalósításával kapcsolatos valamennyi adatát küldő intézménye és a Tempus Közalapítvány kezelje. Bővebb információ és a pályázat benyújtásával kapcsolatos Gyakran Ismételt Kérdésekre adott válaszok a honlapon megtalálhatók. További kérdések esetén a campusmundi@tpf.hu e- mail címen vagy a telefonszámon érdeklődhet január 27. Oldal: 5 / 7
6 Szempontrendszer a pályázatok szakmai bírálatához 1. számú melléklet Szempont Pontszámok elvi alapja Pontszám Összesített korrigált kreditindex 0 5 pont: szakátlag alatt, pontonként sávosan max. 30 pont és a szakátlag viszonya meghatározva 6 pont: összesített korrigált kreditindex = szakátlag 7 30 pont: a szakátlag felett, pontonként sávosan meghatározva Motiváció és munkaterv minősége és tartalma 0 pont: a motiváció nem tartalmaz konkrétumokat, nincsenek szakmai célok meghatározva; 5 pont: átlagosan megfogalmazott, kevés konkrétumot és szakmai célt (teljesítendő képzés, kurzusok, modulok, tanegységek, kutatási terv, konferencia előadás, stb.) tartalmazó munkaterv; 10 pont: átlagosan megfogalmazott, céljaiban általános, de a munkaterv tartalmaz konkrétumot (teljesítendő képzés, kurzusok, modulok, tanegységek, kutatási terv, konferencia előadás, stb. és ezek beszámítása), összességében ígéretes elképzelés; 20 pont: átgondolt, tartalmas motiváció és munkaterv, megfogalmazásában és a szakmai célok (teljesítendő képzés, kurzusok, modulok, tanegységek, kutatási terv, konferencia előadás, stb. és ezek beszámítása) meghatározásában igényes, konkrétumokat tartalmazó munkaterv; 25 pont: átgondolt, tartalmas motiváció, konkrét szakmai célok meghatározása a munkatervben; a szakdolgozat vagy disszertáció megírásához vagy nemzetközi tudományos konferencián történő előadáshoz szükséges a kiutazás, illetve a pályázati tevékenység konkrét kutatási eredménnyel, publikációval jár; 30 pont: átgondolt, tartalmas motiváció, konkrét szakmai célok meghatározása a munkatervben; a munkaterv olyan kutatási tevékenységet (is) tartalmaz, mely nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős: - a kutatási téma különösen újszerű megközelítése vagy módszertana; - korábban nem kutatott, nagy jelentőségű eredménnyel kecsegtető kutatási téma; - a kutatás jelentősen hozzájárul a fogadó intézmény vagy szervezeti egység tudományos eredményeihez, elismertségéhez. max. 30 pont Oldal: 6 / 7
7 Szempont Pontszámok elvi alapja Pontszám A szakos tanulmányokhoz kapcsolódó, kiemelkedő 0 pont: nincs ilyen aktivitás; 10 pont: tudományos (vagy művészeti/sport-) aktivitás, max. 20 pont tudományos munka vagy igazolás a tudományos munkáról, kutatási művészeti/sporttevékenység tevékenységről vagy művészeti/sporttevékenységről; 20 pont: TDK vagy OTDK helyezett (1-3.), TDK vagy OTDK különdíj, nemzetközi szakmai konferencián előadás, szakmailag elismert kiadványban publikációs tevékenység, nemzetközi szintű versenyen elért helyezés vagy különdíj Nyelvvizsgák 3 pont: C1-C2 szintű (felsőfokú) komplex nyelvvizsga a max. 3 pont tanulmányok/munka nyelvéből Közéleti, önkéntes tevékenység 5 pont: külföldi hallgatók mentorálása, mobilitási órán max. 5 pont történő előadás, HÖK, ESN, egyéb nemzetközi hallgatói szervezetben betöltött tagság Promóciós tevékenység 2 pont: a hallgató vállalja, hogy aktív szerepet vállal a max. 2 pont mobilitási programok hazai népszerűsítésében, promóciójában Korábbi mobilitás 10 pont: ha a pályázó nem vett rész korábban Campus Mundi rövid tanulmányúton max. 10 pont Oldal: 7 / 7
Campus Mundi. Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására
Campus Mundi Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési
Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
Campus Mundi. Bírálati felkészítő külső szakértőknek. Szikszai Anna Tempus Közalapítvány december 6.
Campus Mundi Bírálati felkészítő külső szakértőknek Szikszai Anna Tempus Közalapítvány 2016. december 6. Kinyílik a világ! Mi az a Campus Mundi? felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001)
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15)
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások
CAMPUS MUNDI TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK
TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK 2016. május 30. PROJEKT Campus Mundi: Kinyílik a világ! PROJEKT Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói mobilitás: Részképzés Szakmai
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására a 2019/2020. tanévre
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi rövid tanulmányút megvalósítására a 2019/2020. tanévre A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési
Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
Campus Mundi ösztöndíjprogram
Campus Mundi ösztöndíjprogram Székely Ágnes Felsőoktatási egység, egységvezető-helyettes agnes.szekely@tpf.hu Erasmus koordinátori bevezető képzés 2018. május 11. Campus Mundi felsőoktatási mobilitási
Campus Mundi. A pályázat célja. A szakmai gyakorlat helyszíne
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási
Campus Hungary. Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási
Campus Mundi. Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra
Campus Mundi Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15-2015-00001)
CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZEPTEMBER 2.
CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2016. SZEPTEMBER 2. Mi történt eddig? 2015. december: Campus Mundi projekt megvalósíthatósági tanulmánya EMMIbe 2016. január 1.: TKA Felsőoktatási csoporton belül Campus
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra, 2018/2019. tanévre
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra, 2018/2019. tanévre A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási
Campus Mundi. A tavaszi pályázati fordulóban június 1. és szeptember 30. között megvalósuló részképzésre lehet pályázni.
Campus Mundi Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási
Campus Mundi. Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre 2017/2018. tanév
Campus Mundi Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre 2017/2018. tanév A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program
Campus Mundi. A tavaszi pályázati fordulóban június 1. és szeptember 30. között megvalósuló szakmai gyakorlatra lehet pályázni.
Campus Mundi Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók
Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára
Campus Hungary Programigazgatóság Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1 és TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra Stipendium Hungaricum partnerek irányába
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra Stipendium Hungaricum partnerek irányába A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra, 2019/2020. tanévre
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra, 2019/2020. tanévre A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre, 2018/2019. tanévre
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre, 2018/2019. tanévre A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15-2015-00001)
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra, 2019/2020. tanévre
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi szakmai gyakorlatra, 2019/2020. tanévre A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására
Campus Hungary Pályázati Felhívás. Ki pályázhat? CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG
CAMPUS HUNGARY PROGRAMIGAZGATÓSÁG Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/1-11/1, TAMOP4.2.4B/2-11/1 Campus Hungary Pályázati Felhívás hallgatók számára A a Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K+F projektekhez
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2019/2020-as tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre, 2019/2020. tanévre
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre, 2019/2020. tanévre A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15-2015-00001)
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi
Campus Hungary Pályázati Felhívás konvergencia régióban tanuló hallgatók számára. Ki pályázhat?
Campus Hungary Programigazgatóság Projektazonosító: TAMOP4.2.4B/2-11/1-2012-0001 Campus Hungary Pályázati Felhívás konvergencia régióban tanuló hallgatók számára A Balassi Intézet a Nemzeti Kiválóság Program
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ a 2017/2018. tanévre 0 KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pályázatot ír ki a 2018/19. tanévi Erasmus+ képzési célú munkatársi mobilitási programban való részvételre, oktatóknak és kutatóknak A pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE 1. Az Erasmus+ programról Az Erasmus+ az Európai Unió hallgatók és oktatók cseréjét, valamint hallgatói
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Külföldi részképzési ösztöndíj II. 2017/18. Külföldi részképzési ösztöndíj. 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás
Külföldi részképzési ösztöndíj 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás 1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására
A Kar partnerintézményei, ahol oktatási tevékenység folytatható:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. október 03. ERASMUS PLUS PROGRAM Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések), új elemként az ifjúsági
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:
Külföldi részképzési ösztöndíj
Külföldi részképzési ösztöndíj 2018/2019/1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására szolgál a 2018/2019/1.
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari
Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program /2019. tanév
Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program - 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképz? és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2017 /2018-as TANÉV TANULMÁNYOK A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére tanulmányi ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem
RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2018-2019 tavaszi és 2019 2020 tanév tavaszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot
Campus Mundi ösztöndíjprogram. Információs nap Intézményi kapcsolattartók részére szeptember 2.
Campus Mundi ösztöndíjprogram Információs nap Intézményi kapcsolattartók részére 2016. szeptember 2. 2016. Tavaszi pályázati forduló Tervezett létszámok SMS: 390 fő KA103: 232 fő KA107: 58 fő SH, államközi
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:
ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
ORSZÁGOS PÓTPÁLYÁZAT RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Figyelem! Jelen pótpályázati felhívás nem azonos a TÁMOP4.2.4B/2 projekt által, kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeinek hallgatói
Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal
Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Székely Ágnes, Tempus Közalapítvány Budapest, 2017. április 5. Tempus Közalapítvány
CAMPUS MUNDI PÁLYÁZATOK
CAMPUS MUNDI PÁLYÁZATOK Jász Zsófia Jasz.zsofia@ke.hu Dula Eszter Dula.eszter@ke.hu A Campus Mundi program célja: - a felsőoktatás minőségének javítása - a végzett hallgatók foglalkoztathatóságának elősegítése
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Művészeti Kar. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem a pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: A gyakorlat egy másik
HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A szakmai gyakorlat kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául
A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon beszámításra kerülnek, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében beszámíthatók a hallgató tanulmányaiba.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2017/2018. tanévben Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az Erasmus+
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL... 1 OKTATÓK, KUTATÓK EGYÉNI PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI... 2. Rövid tanulmányút felsőoktatási munkatársaknak... 2
PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL 201 4. május 8. 58. s zám Köszöntő A hírlevél célja, hogy szakmai információkat biztosítson a pályázni kívánó kollégáink számára, tájékoztasson az aktuális pályázati lehetőségekről és
A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek
A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek Erasmus+, CEEPUS, Campus Mundi és Államközi ösztöndíjak Budapest, 2019. június 17. Winkler-Antal Krisztina
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,
HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
HALLGATÓI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A rövid tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szeptember 01-től induló kiegészítő ösztöndíjak. PhD hallgatók számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00009 Az orvos-, egészségtudományi- és gyógyszerészképzés tudományos műhelyeinek fejlesztése forrásból támogatott 2018.szeptember 01-től induló kiegészítő ösztöndíjak
Állam- és Jogtudományi Kar
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: március 20.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kara pályázatot ír ki a 2015/2016-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre. Pályázati határidő: 2015.
ERASMUS+ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2017/2018/1 FÉLÉV
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG ERASMUS+ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2017/2018/1 FÉLÉV Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: ELTE) Egyetemi
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2016. július 15. A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban SZTE)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG azonosítószámú SZTE KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA
A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott SZTE TEHETSÉGPONT KIVÁLÓSÁGI tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TEHETSÉG 02-2015-001
Campus Mundi. 1. A pályázat célja. 2. Megpályázható tevékenység
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára államközi egyezmények keretében megvalósuló külföldi részképzésre, Stipendium Hungaricum partnerek irányába A Tempus Közalapítvány (TKA)
1. Az Erasmus+ programról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2019/2020. TANÉV 1. és 2. FÉLÉVÉRE, TOVÁBBÁ AZ ERASMUS+ PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ BGE MOBILITÁS KIEGÉSZÍTŐ ÖSZTÖNDÍJRA (MOKIÖ)
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2016/2017-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat
AZ ERASMUS+ PROGRAM KERETÉBEN KÜLFÖLDÖN TELJESÍTŐ HALLGATÓK:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanév második félévére Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre A PÁLYÁZAT
A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak. Add tovább! mobilitási élménybeszámoló
A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Add tovább! mobilitási élménybeszámoló Miről lesz szó? Erasmus+ mobilitások Nyári egyetemek Erasmus Mundus közös mesterképzések
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj
Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván
RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ
RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat típusa:
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n. Pótpályázat április
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények Pótpályázat 2019. április Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal
A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre
A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n július 15.
Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei az SZTE-n 1. Előzmények 2017. július 15. Az MNB a Társadalmi Felelősségvállalási Stratégiája alapján aktív szerepet vállal a közgazdasági
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP forrásból támogatott től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EFOP 3.6.1-16-2016-00008 forrásból támogatott 2019.01.01.-től induló tudományos ösztöndíjak SZTE hallgatói számára Az SZTE Szoftverfejlesztés Tanszék tudományos ösztöndíjpályázatot hirdet
A tanulmányi pályázatot a Modulo rendszeren keresztül lehet beadni az űrlap kitöltésével.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉV 2. FÉLÉVÉRE, TOVÁBBÁ AZ ERASMUS+ PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ BGE MOBILITÁS KIEGÉSZÍTŐ ÖSZTÖNDÍJRA (MOKIÖ) Tisztelt
KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére
BGE Biztos jövő ösztöndíj pályázati felhívás 2018/2019. tanév 1. félévére A pályázat célja A Biztos jövő ösztöndíj támogatás célja, hogy az Egyetem kiemelkedő tanulmányi eredményt elért tehetséges, szakmailag
SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat