141. (4) bekezdés a) pontja alapján a megváltozott szám szerint automatikusan módosul.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "141. (4) bekezdés a) pontja alapján a megváltozott szám szerint automatikusan módosul."

Átírás

1 4. melléklet a 44/205. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hivatalos név:nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. Postai cím: Váci út 45/B épület Város: 34 Budapest Postai irányítószám:34 II. szakasz: Tárgy II.) Meghatározás II..) A közbeszerzés tárgya: Megbízási szerződés az alábbi tárgyban: A Nemzeti tengelysúly-, és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása című projekt keretében megvalósuló TSM Hálózat kialakítása során műszaki, informatikai, elektronikus információbiztonsági igazgatási szakértői, termék, és folyamat minőségbiztosítási feladatkörbe tartozó feladatok végrehajtása és szolgáltatások nyújtása, illeszkedve a TSM rendszer megvalósításának szakaszaihoz és mérföldköveihez.a szerződés keretében 89 fix mérőhely, UD rendszer továbbfejlesztése, NKH 9 szakrendszerének továbbfejlesztése, 40 mobil ellenőrző egység és a TSM hatósági informatikai rendszer vonatkozásában kell tevékenységet kifejteni. Ajánlatkérő tájékoztatja jelentkezőket, hogy a mérőhelyek és ellenőrző egységek száma változhat, ebben az esetben a szerződés a Kbt. 4. (4) bekezdés a) pontja alapján a megváltozott szám szerint automatikusan módosul. II.2) A közbeszerzés mennyisége II.2.) A közbeszerzés mennyisége: Megbízási szerződés az alábbi tárgyban: A Nemzeti tengelysúly-, és kapcsolódó ellenőrzéseket támogató hálózat kialakítása című projekt keretében megvalósuló TSM Hálózat kialakítása során műszaki, informatikai, elektronikus információbiztonsági igazgatási szakértői, termék, és folyamat minőségbiztosítási feladatkörbe tartozó feladatok végrehajtása és szolgáltatások nyújtása, illeszkedve a TSM rendszer megvalósításának szakaszaihoz és mérföldköveihez.a szerződés keretében 89 fix mérőhely, UD rendszer továbbfejlesztése, NKH 9 szakrendszerének továbbfejlesztése, 40 mobil ellenőrző egység és a TSM hatósági informatikai rendszer vonatkozásában kell tevékenységet kifejteni. Ajánlatkérő tájékoztatja jelentkezőket, hogy a mérőhelyek és ellenőrző egységek száma változhat, ebben az esetben a szerződés a Kbt. 4. (4) bekezdés a) pontja alapján a megváltozott szám szerint automatikusan módosul. IV. szakasz: Eljárás IV.) Meghatározás IV..) A Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárás került alkalmazásra: Második Rész XV. fejezet IV..2) Az eljárás fajtája:gyorsított meghívásos eljárás IV..3) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: IV.2) Adminisztratív információk IV.2.) Az adott eljárásra vonatkozó közzététel 2 A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: 206/S A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 93/206 (KÉ-szám/évszám) IV.2.2) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja: 2 (éééé/hh/nn) IV.2.3) Az előzetes piaci konzultációk eredményének ismertetése érdekében tett intézkedések ismertetése: 2

2 V. szakasz: Az eljárás eredménye A szerződés száma: [ ] Rész száma: 2 [ ] Elnevezés: Az eljárás eredményes volt X igen nem V. Eredménytelen eljárással kapcsolatos információ 2 V..) A befejezetlen eljárás oka A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették. Az eredménytelenség indoka: A szerződés megkötését megtagadták V..2) A befejezetlen eljárást követően indul-e új eljárás igen nem V..3) Az érvényes ajánlatot tevők 2 Ajánlattevők neve és címe alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): V..4) Az érvénytelen ajánlatot tevők 2 Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka: V.2 Az eljárás eredménye 2 V.2.) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: 3 (három) V.2.2) Az érvényes ajánlatot tevők Ajánlattevők neve és címe alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve Ajánlattevő címe értékelésre kerülő ajánlati elemek egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezésre állás (óra) késedelmi kötbér (%) BME INNOTECH Kft. Kürt Zrt. DPS Distribution Palette System Kft. UNIVERSITAS-Győr Nonprofit Kft. I-Track Consulting Kft. Budapest, Műegyetem rakpart 7-9. R. ép. 2. em. 8 Budapest Rétköz u Budapest Eötvös utca 20. fszt Győr, Egyetem tér Dunavarsány, Halász Lajosné utca , ,2 V.2.3) Az ajánlatok értékelése 2 (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) ld mellékletként V.2.4) Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: ld. mellékletként 2 V.2.5) Az ajánlatok értékelése során módszernek (módszereknek) az ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadta az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során a ponthatárok közötti pontszámot: ld. mellékletként 2 V.2.6) A nyertes ajánlattevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve Ajánlattevő címe értékelésre kerülő ajánlati elemek

3 egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezésre állás (óra) késedelmi kötbér (%) DPS Distribution Palette System Kft. UNIVERSITAS-Győr Nonprofit Kft. I-Track Consulting Kft. 067 Budapest Eötvös utca 20. fszt Győr, Egyetem tér Dunavarsány, Halász Lajosné utca ,2 V.2.7) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve, címe, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: 2 V.2.8) Alvállalkozó(k) igénybe vétele 2 igen nem nem ismert A nyertes ajánlattevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában a közbeszerzésnek az(ok) a része(i), amely(ek)nek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni: 2 V.2.9) Alvállalkozó(k) megnevezése: nem ismert 2 V.2.0) Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetek: nincs 2 Az erőforrást nyújtó szervezet(ek) és az alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet(ek)re (is) támaszkodik a nyertes ajánlattevő ajánlatában: Az erőforrást nyújtó szervezet(ek) és az alkalmassági követelmény(ek) megjelölése, amely(ek) igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet(ek)re (is) támaszkodik a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlatában: V.2.) Az érvénytelen ajánlatot tevők 2 Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka: Ajánlattevő neve Ajánlattevő címe értékelésre kerülő ajánlati elemek egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezésre állás (óra) késedelmi kötbér (%) HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Kft. Metró Közlekedésfejlesztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft. Perfektum Projekt Kft. 024 Budapest Lövőház u emelet Budapest, Kerepesi út 29/C 036 Budapest, Perc utca ,2 Közös ajánlattevők által határidőre benyújtott kiegészítő indoklás nem megfelelő az alábbi indokokra tekintettel: / Ajánlatkérő a kiegészítő indokláskérésben elrendelte, hogy közös ajánlattevők mutassák be, hogy az indoklás. oldalán szereplő táblázatban megjelölt mely szakemberekkel fogja teljesíteni a szerződéstervezet 4.7 pont a) és 4.7 pont b) pontja valamint 4.8 pont szerinti rendelkezésre állási kötelezettséget, figyelembe véve a közös ajánlattevők által vállalt 2 órás rendelkezésre állást is (Felolvasólap 2. értékelési részszempont) Közös ajánlattevők a kiegészítő indoklásban úgy nyilatkoztak, hogy 2 fő 8 órás munkavégzésével biztosítja a rendelkezésre állást, mely

4 nyilatkozat nem felel meg a szerződéstervezet 4.8 pontja a) és b) pontja szerinti előírásnak, mely 2 fő egyidejű rendelkezésre állását írja elő - Ajánlattevő vállalása szerinti - teljes 2 órás rendelkezésre állási időintervallumban. 2/ Ajánlatkérő az indokláskérésben és kiegészítő indoklás kérésben elrendelte, hogy ajánlattevő mutassa be közös ajánlattevők mindegyikénél külön-külön jelentkező központi adminisztrációs költségeket. Közös ajánlattevők kizárólag a Perfektum Projekt Kft. esetében jelenítettek meg központi adminisztrációs költséget mind az indoklásban mind pedig a kiegészít indoklásban. Így ajánlatkérő nem tudott meggyőződni arról, hogy közös ajánlattevők ajánlati ára tartalmazza-e a közös ajánlattevők mindegyikénél felmerülő központi adminisztrációs költségeket, vagyis az ajánlati ár megalapozott-e ebben a kérdésben. 3./ Közös ajánlattevők a kiegészítő indoklásban két új költséggel egészítették ki a teljes során felmerülő költségeket tartalmazó táblázatot az alábbiak szerint: Ajánlatkérő a kiegészítő indokláskérésben elrendelte, hogy közös ajánlattevők mutassák be, hogy a teljesítési időszak meghosszabbodása (szerződéstervezet 4.2 pont) esetére milyen költségekkel és rendelkezésre állással kalkuláltak. A kiegészítő indoklásban adott válasz szerint a teljesítési időszak meghosszabbodása esetére az indoklásban bemutatott nyereség elvonása nyújt fedezetet. Ajánlatkérő a kiegészítő indokláskérésben elrendelte, hogy a közös ajánlattevők mutassák be, hogy az árindoklásában miért nem kalkulált a Rehabilitációs hozzájárulás költségével (20. évi CXCI. Törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról). A kiegészítő indoklásban közös ajánlattevők a rehabilitációs hozzájárulás költségével kiegészítették az összesített költségkalkulációt. A kiegészítő indoklásban megjelenített két új költség (szerződés időtartamának meghosszabbodására és a rehabilitációs hozzájárulásra betervezett költség) meghaladja az indoklásban bemutatott haszon összegét, így ajánlatkérő az ajánlati ár megalapozottságát nem tudta megállapítani. A fentiekre tekintettel a bírálóbizottság véleménye szerint ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. (2) bekezdése alapján a fenti indokokra tekintettel. VI. szakasz: Kiegészítő információk VI.) További információk: 2 VI..) A szerződéskötési moratórium Kezdete: (206/2/22) / Lejárata: (207/0/02) VI..2) Az összegezés elkészítésének időpontja: 206. december 2. VI..3) Az összegezés megküldésének időpontja: 206. december 2. VI..4) Az összegezés módosításának indoka: 2 VI..5) Az összegezés módosításának időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..6) A módosított összegezés megküldésének időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..7) Az összegezés javításának indoka: 2 VI..8) Az összegezés javításának időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..9) A javított összegezés megküldésének időpontja: 2 (éééé/hh/nn) VI..0) További információk: 2 szükség szerinti számban ismételje meg 2 adott esetben

5

6 Részszempont Súlyszám pontszám módszer. egyösszegű nettó ajánlati ár A legjobb tartalmi elem 00 pontot kap. A többi ajánlat esetén a pontszámok meghatározása a Közbeszerzési Hatóság útmutatója - az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztása esetén alkalmazható módszerekről és az ajánlatok elbírálásáról - ( ) szerint történik. (KÉ évi 6. szám útmutatójának (a továbbiakban: Útmutató) Az ajánlatkérő az. részszempont esetében az útmutató III. fejezet A../b. pont ba) alpontnál (fordított arányosítás) megadott számítási képletet alkalmazza, 2. Napi rendelkezésre állás -00 A legjobb tartalmi elem 00 pontot kap. A többi ajánlat esetén a tartalmi elemekre adható pontszámok meghatározása az Útmutató III. fejezet A../b. pont bb) alpontnál (egyenes arányosítás) megadott számítási képlettel történik. Az ajánlatot egész órában kell megadni, lépték óra. 5 Kbt. 77. () bekezdés szerinti előírások: Ajánlatkérő meghatározza azt az elvárást, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: 8 óra Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad ajánlatkérő: 2 óra Nyertes ajánlattevő naponta minimum 8 óra

7 3. késedelmi kötbér -00 rendelkezésre állással tartozik a szerződésben meghatározottak szerint (a rendelkezésre állás reggel 8.00 órakor kezdődik) A rendelkezésre állás minden naptári napra vonatkozik. A legjobb tartalmi elem 00 pontot kap. A többi ajánlat esetén a tartalmi elemekre adható pontszámok meghatározása az Útmutató III. fejezet A../b. pont bb) alpontnál (egyenes arányosítás) megadott számítási képlet alkalmazásával történik. 5 A Kbt. 77. () bekezdés szerinti előírások: Ajánlatkérő meghatározza azt az elvárást, amelynél kedvezőtlenebb az ajánlati elem nem lehet: a kötbéralap 0, %-a/nap. Ajánlatkérő a 0, %-nál kisebb megajánlásokat tartalmazó ajánlatokat érvénytelenné nyilvánítja. A kötbéralap az egyösszegű nettó ajánlati ár 50%-a. Az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintéje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad ajánlatkérő: 0,2 %/nap lépésköz: 0,0 (ez alapján vállalható %- ok: 0,; 0,; 0;2; 0,3; 0,4; 0,5; 0,6; 0,7; 0,8; 0,9; 0,2 %)

8 értékelésre kerülő ajánlati elemek pontszámok súlyszámok súlyszám*pontszám Ajánlattevő neve BME INNOTECH Kft. / Kürt Zrt. DPS Distribution Palette System Kft. / UNIVERSITAS- Győr Nonprofit Kft. / I-Track Consulting Kft. HunGal Mérnöki és Vezetői Tanácsadó Kft. / Metró Közlekedésfejle sztési, Beruházási és Mérnöki Szolgáltató Kft. / Perfektum Projekt Kft. Ajánlat egyösszegű nettó ajánlati ár (nettó Ft) rendelkezés re állás (óra) késedel mi kötbér (%) Érvényes ,5 Érvényes ,2 Érvénytel en ,2 egyössze gű nettó ajánlati ár rendelkezés re állás késedel mi kötbér 65,79 83,50 75,25 69,30 83,50 00,00 00,00 00,00 00,00 egyössze gű nettó ajánlati ár rendelkezés re állás kés ede lmi köt bér nap i mér ték e egyösszegű nettó ajánlati ár , , ,00 rendelkezés re állás késedel mi kötbér 252,50 376,25 252,50 500,00 összpontszá m 6 89, ,69 500,00 500,00 - helyez és 2 -

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. részére villanyszerelési anyagok, eszközök és berendezések

A Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. részére villanyszerelési anyagok, eszközök és berendezések 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 1 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: kérő I.1) Név és címek1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Oktatási Hivatal Postai

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. II. szakasz: Tárgy. I. szakasz: Ajánlatkérő. IV. szakasz: Eljárás

Oktatási Hivatal. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. II. szakasz: Tárgy. I. szakasz: Ajánlatkérő. IV. szakasz: Eljárás Oktatási Hivatal 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Postacím: 1363 Budapest, Pf. 19. Telefon: (+36-1) 374-2160 Telefax: (+36-1) 374-2477 Honlap: www.oktatas.hu E-mail: info@oh.gov.hu Összegezés az ajánlatok

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.) Név és címek Hivatalos név: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Postai cím: Üllői út 43. II. em.. Város: Budapest Postai irányítószám:

Részletesebben

IV.1.2) Az eljárás fajtája: Kbt szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás fajtája: Kbt szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

II.2) A közbeszerzés mennyisége

II.2) A közbeszerzés mennyisége Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Zalaegerszegi Törvényszék Postai cím: Várkör 2.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Hivatalos név: HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.

Hivatalos név: HM Zrínyi Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Részletesebben

A teljes mennyiséggel kapcsolatos tájékoztatást a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás tartalmazza..

A teljes mennyiséggel kapcsolatos tájékoztatást a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás tartalmazza.. 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: kérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: kérő I.) Név és címek Hivatalos név: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Postai cím: Üllői út 43. II. em.. Város: Budapest Postai irányítószám: 8

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

IV.1.2) Az eljárás fajtája: nemzeti értékhatárt meghaladó keretmegállapodásos eljárás

IV.1.2) Az eljárás fajtája: nemzeti értékhatárt meghaladó keretmegállapodásos eljárás 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

II.1) Meghatározás II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Repülési akadályok bemérése és adatbázisba rendezése Kecskemét körzetében

II.1) Meghatározás II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Repülési akadályok bemérése és adatbázisba rendezése Kecskemét körzetében 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

IV.1.3) Tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése:

IV.1.3) Tárgyalásos eljárás vagy versenypárbeszéd esetén az eljárás alkalmazását megalapozó körülmények ismertetése: 14. melléklet a 44/015. (XI..) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FŐKÉTÜSZ Fővárosi

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. ) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/201. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Dél-budai Egészségügyi

Részletesebben

Oldal 1 / 6. V.1.4) Az érvénytelen ajánlatot tevők Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka:

Oldal 1 / 6. V.1.4) Az érvénytelen ajánlatot tevők Az érvénytelen ajánlatot tevők neve, címe és az érvénytelenség indoka: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL

ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Hivatalos név: Oktatási Hivatal Postai cím: Szalay u. 10-14. Város: Budapest

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Meggyeskovácsi

Részletesebben

Microsoft terméktámogatás 2 éves időtartamra, három részfeladatban 1.rész: Microsoft Premier szolgáltatás Premier Extra alapcsomag

Microsoft terméktámogatás 2 éves időtartamra, három részfeladatban 1.rész: Microsoft Premier szolgáltatás Premier Extra alapcsomag 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

Ajánlatkérő a teljesítés során a mennyiségtől maximum +20 %-kal eltérhet a szerződés időtartama alatt mindhárom rész tekintetében.

Ajánlatkérő a teljesítés során a mennyiségtől maximum +20 %-kal eltérhet a szerződés időtartama alatt mindhárom rész tekintetében. 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 29 KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.) Név és címek Hivatalos név: Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Postai cím: Üllői út 43. II. em.. Város: Budapest Postai irányítószám:

Részletesebben

Mennyiségi adatok: Ajánlatkérő a szerződés teljes időtartamára (2017. december 31-ig ) nettó Ft összegben kíván keretszerződést kötni.

Mennyiségi adatok: Ajánlatkérő a szerződés teljes időtartamára (2017. december 31-ig ) nettó Ft összegben kíván keretszerződést kötni. 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Budapest I.

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Magyar Táncművészeti

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. I. szakasz: Ajánlatkérő. II. szakasz: Tárgy

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. I. szakasz: Ajánlatkérő. II. szakasz: Tárgy Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Hivatalos név: Hírös Sport Nonprofit Kft. Postai cím: Olimpia u. 1/A. Város: Kecskemét Postai irányítószám: 6000 II. szakasz:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: RÁBA-VAD Feldolgozó, Kereskedelmi és Szolgáltató

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hivatalos név: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum Postai cím: Fő u. 10. Város: Kaposvár Postai irányítószám: 7400

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: kérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Mány Község

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Részletesebben

V.2 Az eljárás eredménye. Oldal 1 / 7

V.2 Az eljárás eredménye. Oldal 1 / 7 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I. szakasz: Ajánlatkérő KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

A feladatok részletezése az egyidejűleg megküldött ajánlattételi dokumentációban található. IV. szakasz: Eljárás IV.

A feladatok részletezése az egyidejűleg megküldött ajánlattételi dokumentációban található. IV. szakasz: Eljárás IV. 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Óbudai Parkolási

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ok elbírálásáról I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes kérőt) Hivatalos

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Hivatalos név: e-mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. Postai cím: Montevideo utca 2/c. Város: Budapest Postai irányítószám:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 113. Nyílt eljárás - Eredménytelen közbeszerzési eljárás Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budapesti Távhőszolgáltató Zrt Városliget középületeinek hűtési energiával

Részletesebben

Oldal 1 / 5. II.2) A közbeszerzés mennyisége II.2.1) A közbeszerzés mennyisége:

Oldal 1 / 5. II.2) A közbeszerzés mennyisége II.2.1) A közbeszerzés mennyisége: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI DTBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: jánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Gróf Tisza István Kórház Postai cím: Orbán Balázs

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI DTBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: jánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. I. szakasz: Ajánlatkérő

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS. Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. I. szakasz: Ajánlatkérő KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Hajdú-Bihar

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Országgyűlés

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. I. szakasz: Ajánlatkérő. II. szakasz: Tárgy

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. I. szakasz: Ajánlatkérő. II. szakasz: Tárgy 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Sűrített földgáz üzemű IVECO tehergépjármű alapgépek típusai tájékoztató jelleggel: o IVECO 2Y3C o IVECO EUROCARGO MLC 110EL20

Sűrített földgáz üzemű IVECO tehergépjármű alapgépek típusai tájékoztató jelleggel: o IVECO 2Y3C o IVECO EUROCARGO MLC 110EL20 Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: jánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek II. szakasz: Tárgy II.1) Meghatározás II.1.1) A közbeszerzés tárgya:

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek II. szakasz: Tárgy II.1) Meghatározás II.1.1) A közbeszerzés tárgya: Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

IV.1.2) Az eljárás fajtája: Kbt szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos

IV.1.2) Az eljárás fajtája: Kbt szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és cím(ek) 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: MTA Természettudományi

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Ajánlatkérő az alábbi munkák megrendelését opcionálisan írja elő:

Ajánlatkérő az alábbi munkák megrendelését opcionálisan írja elő: 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Budapest I.

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Nemzeti, Kbt. 113. Nyílt eljárás - E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: Budapesti Távhőszolgáltató Zrt Városliget középületeinek hűtése

Részletesebben

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név:

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS

KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS 14. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I. szakasz: Ajánlatkérő Összegezés az ajánlatok elbírálásáról I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: FKF Nonprofit Zrt. Postai cím: Alföldi u. 7. Város:

Részletesebben

Uniós, Nyílt eljárás - EKR Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz EKR

Uniós, Nyílt eljárás - EKR Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz EKR ELJÁRÁS AZONOSÍTÓ ADATAI Uniós, Nyílt eljárás - EKR000024592018 E60 - Szerződéskötési-, teljesítési szakasz Ajánlatkérő neve: Közbeszerzés tárgya: BKÜ Budapesti Közlekedési Ügyfélkapcsolatok Zártkörűen

Részletesebben