ISKOLAI HÍREK január. Alapítványi bál
|
|
- Gyula Orbán
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ISKOLAI HÍREK január Téli sportok Az elmúlt évek enyhe telei után idén végre befagyott a Balaton. Hosszasan készülődtünk és reménykedtünk abban, hogy sokáig marad a hideg idő, és végre a Balaton jegén is biztonságosan lehet sportolni. A súri általános iskolásokkal közösen szervezve január 11-én Balatonfüredre mentünk, ahol korcsolyáztunk, jéghokiztunk és fakutyáztunk is. Iskolánkból 42 felsős tanuló és 3 kísérő tanár vett részt a nem mindennapi kiránduláson. Nemcsak kék-zöld foltokkal, de élményekkel gazdagon tértünk haza. Alapítványi bál január 21-én rendeztük meg iskolai alapítványunk hagyományos rendezvényét, a farsangi bált. A tavaly vásárolt új függönyök szépen dekorálták a rendezvény helyszínét, a sportcsarnokot, az asztalokon elhelyezett virágdíszek (Kuti Gáborné alkotásai) finoman illeszkedtek a terítéshez. A zenét most is a Syncron együttes szolgáltatta, a jó italokról Vuts Norberték büféje gondoskodott, a finom vacsorát Szabó Árpádék főzték, a süteményt Vaderna Szilvia készítette. Az iskola és az önkormányzat dolgozói, valamint tanulóink sokat tettek, dolgoztak azért, hogy az este minden tekintetben rendkívül színvonalas legyen. A bál bevétele jótékony célokat szolgál, segítséget nyújt az iskola tárgyi feltételeinek javításához, illetve különböző szabadidős programok megvalósításához. Csak néhány kiragadott példa az eddigi támogatások közül: belföldi és határon túli iskolai kirándulások, színházlátogatások, néptáncruhák vásárlása, cipősszekrények, kerékpártároló készítése. Terveink most is vannak, ugyanis szeretnénk az iskola udvarára kültéri játékokat vásárolni. A bált most is 8. osztályosaink keringője nyitotta meg. Táncukat Turi Enese tanította be.
2 Szépek és ügyesek voltak, méltán lehettünk büszkék rájuk. A sikeres bálért köszönettel tartozunk: Szabó Árpád vállalkozónak a vacsorához tett felajánlásáért, a konyha dolgozóinak a finom ízekért Vuts Norbertnek és Lunk Renátának a büfé megszervezéséért Fehér Dezső Tibornak a zeneszolgáltatás terén tett felajánlásáért Brukker Antalnak, Brukker Imrének a videofelvételért és a fényképezésért Molnár Istvánnak és az önkormányzat dolgozóinak a szállításért, a teremrendezésért az iskola minden dolgozójának és a tanulóknak a műsorért, a díszítésért, a terítésért, a takarításért a helyi polgárőrségnek a helyszín biztosításáért a fiataloknak, Czeglédi Laurának, Bencsik Alexandrának, Tukora Milánnal, Kovács Kincsőnek, Kovács Dórának, Varga Sándornak, Vig Dominiknak, Vig Dorinának, Ligeti Kingának a kiszolgálásért, a tombolaárusításért szülőknek, szponzoroknak az anyagi támogatásért és a tombolatárgyakért: Andrási Tibor Aradi László Bakonyváriné Sekk Ibolya Bódai Julianna Éva Bognár István (Petőfi utca) Bognár Károly Bognár Tímea Bónyai Szandra Bikali István Czeglédi Pál Csikár Imre Fazekas Imre (Árpád utca) Farkas Róbert Fehér Tibor Flekács Márta Garai Imre Gál István Gellér Kálmánné Gubucz Lajosné Gurumlai Miklós Halomi Péter Homoki Péterné
3 ifj. Horváth Antal Horváth Antalné Horváth István Járfás Zoltán Janóné Kucserka Mária Kadlecsik Tibor Kopócs Ferencné Kovács Csaba(Ácsteszér) Kovács Tibor (Csatka) Kiss Imre (Bakonybánk) Kolonics Gábor Kolonics István Kuti Gáborné László Péter Lunk György Mente Zsolt Mészáros János (Kisbér) Molnár István Molnár Tamás Óvoda, Bakonyszombathely Panák János Pethőné Polgár Petra Pintér Lajos Rózsa Gyula Sinigla Anita Szabóné László Gizella Szarvas Jánosné Szeleczki Ferenc Szeleczki Zoltán Szvák Viktor Tóth Lajos Vaderna Szilvia Vancsai József Varga Balázs Varga Ildikó Vida Zoltán Vig Sándor Volf István Félévzárás A es tanév első félévét január 20-án zártuk. Az elért eredményekről szóló értesítőket január 27-én kapták kézhez a gyerekek. Január 30-án tantestületünk félévi értekezletén értékelte az elmúlt időszakot, valamint felvázoltuk a következő félév feladatait. Másnap, január 31-én szülői értekezletet tartottunk. ÖKOISKOLAI HÍREK Örökös Ökoiskola lévén intézményünk kiemelten fontos területként kezeli a természet-és környezetvédelem, a fenntarthatóság, a környezettudatosság kérdésköreit. Kiemelt szerepet kap ennek közvetítésében az iskolánkban működő Természetbarát Szakkör. Az eddigiek során az alábbi kiemelten fontos területeket közvetítettük tanulóink felé: 1. Az ózonpajzs megőrzésének világnapja- szeptember hónap a montreali jegyzőkönyv tartalmának ismerete az ózonlyuk, az üvegházhatás az UV-B sugárzás hatása az emberre és az élőlényekre káros anyagok 2. Csatlakoztunk A Világ Legnagyobb Tanórája projekthez A 17 globális cél megismerése 3. Autómentes Világnap gyalogtúra: 10 ill. 35 km-es távon való részvétel 4. Papír- és elektromos hulladékgyűjtés október hónapban 5. Az állak világnapja az állatok védelme állat és ember közötti kötelék fontossága 6. Földünkért Világnap a természet törvényeinek megismerése és tiszteletben tartása
4 Madarak karácsonya Iskolánkban működő természetvédelmi szakkörös diákjaink, az idei télen is gondoskodtak madarainkról, akik itthon vészelik át a hideg időt. A szakkör keretében megismerkedtünk azon madarakkal, akik látogatói lehetnek az udvarra, a gyerekek által, nagy lelkesedéssel kihelyezett eleségeknek. Néhány madárfajta, akik látogatóink lehetnek: Kék cinege Búbos cinege Csuszka Meggyvágó Őszapó Zöldike Az év második felében az alábbi területekkel foglalkozunk, és osztják meg szakköröseink tudásukat, ismereteiket diáktársaikkal: A vizes élőhelyek világnapja A vadvilág napja Nemzetközi fókavadászat ellenes nap Erdők nemzetközi napja A víz világnapja Az úrhajózás világnapja Közlekedés hete A Föld napja A kísérleti állatok védelmének napja Méhek napja Magyarországon Madarak és fák napja Környezetvédelmi világnap Óceánok világnapja
5 A gyerekek rendszeresen vesznek részt levelezős versenyeken, készülünk a Kistérségi természetismereti vetélkedőre, kapcsolódunk idén is a Fenntarthatóságés környezettudatosság témahetéhez, illetve az országos takarítási akcióhoz is a TeSzedd programhoz. Napi tevékenységünkké vált a szelektív hulladékgyűjtés és az elemek gyűjtése is rendszeres. Néhány, a gyerekek által kedvelt és kiválasztott idézettel kívánok mindannyiunknak szebb és tisztább holnapot: A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz. Okosabban kellene bánni az embereknek a természettel. úgy, hogy minden élőlény meglelje benne a maga nyugodalmas élőhelyét. Ezért aztán az ember léte attól függ, milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel. Farsang Budáné Deák Anita január 27-én rendeztük meg farsangi karneválunkat. A szülők és a gyerekek sok-sok munkával készültek erre a napra. Hagyományainkhoz híven a farsangot a 8. osztályosok közül megválasztott farsang hercegnője és hercege, Vuts Viktória és Bakos Arnold nyitották meg. Majd a nyolcadikosok keringője után indult a jelmezes felvonulás. Legnagyobb örömünkre 44 sorszámot osztottunk ki. Nagyon ötletes jelmezeket láthattunk, virágcserepet, kalózt boszorkányt. Felsős tanulóink csoportos produkciókat mutattak be. Hattagú zsűri értékelte a gyerekeket. Az alsós versenyzők közt: 7. helyen végzett a varázsló (Majoros Hanna 3. osztály) 6. helyezett: Polip, (Mente Koppány 1.o.) 5. helyezett: Egy csík portré a fotóalbumból (Horváth Sára 2. o.) 4. helyezett: Minecraft (Zsargó Roland 3. osztály) Mexikói (Halomi Vivien 4. o) Pattogatott kukorica (Andrási Milán 1. o.) 3. helyezett: Gombamanó (Vuts Ádám 3. osztály 2. helyezett: Meggybefőtt (Kovács Luca 3. osztály) 1. helyezett: Pilóta (Farkas Panna 1. osztály) Három kiscsoportos jelmezes produkciót is láthattunk. 3. helyezett: Ham Kho Ham (Pádár Tamás, Nyári Norbert és Róbert)
6 2. helyezett: Űrlénylányok (Németh Maja Georgina és Vancsai Júlia Zselyke 3. osztály) 1. helyezett: Léghajó: (Maszlavér Lilien Hanna és Andrási József 3. osztály) 4. osztályosaink is a felsősökhöz hasonlóan csoportos produkcióval készültek. 3. helyezett: Csokivonat (4. osztály) 2. helyezett: Péntek este (7. osztály) a 6. osztály farsangi műsora 1. helyezett: Bohócok (5. osztály) A közönség díját a 6. osztály nyerte el. Csokivonat 4. oszt. Bohócok 5. oszt. Űrlénylányok dobókocka 6. osztályosok műsora Léghajósok Nagy sikere volt a tombolasorsolásnak is. A büfében finom sütemények és szendvics várta a kedves vendégeket.
7 Ezúton szeretném megköszönni a szülők támogatását, a sok tombolatárgyat, süteményeket, az anyagi támogatásukat és segítségüket a rendezvény lebonyolításában. Köszönettel tartozunk Brukker Antaléknak a videó készítéséért, Fehér Tibornak és lányának a hangosításért és a zenéért. Panákné Miszlai Margit A planetárium és az iskola A csillagos égbolt látványa mindig is lenyűgözte az embereket. De miket is látunk valójában? Mit tudunk ezekről az égitestekről? Hogyan keletkeztek? Milyen messze vannak? Ezekre és még sok más érdekes kérdésre keressük a választ a planetáriumban. Sajnos az iskolában kevés szó esik a minket körülvevő világegyetemről, és a magyarországi planetáriumok a településektől távol vannak. A Partiscum Mobil Planetárium segítségével január 30-án délelőtt csillagászati és űrkutatási ismereteket kaptak a tanulóink, betekintve ezáltal az Univerzum lenyűgöző világába. Február 2-án délután iskolánk adott otthont a hagyományos téli bajnokságnak. Ezen az alkalmon Réde, Súr és Bakonyszombathely felsős csapatai mérkőztek egymással. Az 5-6. osztályosok korcsoportjában iskolánk az első helyet szerezte meg, a 7-8. osztályosok a harmadik helyen végeztek. Egy hét múlva kerül sor az alsósok mérkőzéseire. Kiskörzeti teremlabdarúgó bajnokság A résztvevőknek gratulálunk! MEGHÍVÓ A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben Felbecsülhetetlen szerepe van a mesének, mert fejleszt, gyógyít és felkészít az életre február 13-án, hétfőn este 6 órakor Téli esték sorozatunk újabb előadását tartjuk az általános iskolában. Vendégünk: dr. Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt! Pintérné Ballabás Márta ig.
Iskolai hírek január. Alapítványi bál
Iskolai hírek 2019. január Alapítványi bál 2019. január 19-én rendeztük meg iskolai alapítványunk hagyományos rendezvényét, a farsangi bált. Örömünkre szolgált, hogy sok ismerős arcot, törzsvendéget köszönthettünk,
Iskolai hírek január. Alapítványi bál
Iskolai hírek 2018.január Alapítványi bál Iskolai alapítványunk hagyományos rendezvénye az évente megrendezésre kerülő alapítványi bál, melyre az idei évben január 13- án, szombaton került sor. Szervezetünk
Iskolai hírek 2014/2015. január
Ünnepek A téli szünet elıtti hét iskolánkban is a karácsony, az ünnep várásának, arra való készülıdésnek a jegyében telt. Ennek kiemelkedı eseménye volt a december 18-án megrendezett karácsonyi énekverseny,
MEGHÍVÓ ÖNKORMÁNYZATI HÍREK ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI PROGRAMTERV
2017. JANUÁR-FEBRUÁR XXVI. ÉVFOLYAM 1-2. SZÁM - ÁRA: 150 FT 2 HÍRMONDÓ 2017. JANUÁR-FEBRUÁR ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Bakonyszombathely Község Polgármesterétől Bakonyszombathely MEGHÍVÓ Az önkormányzatokról
ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV. -Dr.Füredi Árpádné Társadalomtudományi és nevelési munkaközösség vezető
Az ÖKO Munkaközösség tagjai: -Németh Gábor Intézményvezető ÖKO - MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2017/2018. TANÉV ÖKO munkaközösség vezető Szakos Ibolya Természettudományi munkaközösségi tag -Dr.Füredi Árpádné
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013/2014 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2017/2018 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető. Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes
ÖKOISKOLAI MUNKATERV Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Mucsi Ágnes Intézményvezető Adamcsik Norbert Intézményvezető-helyettes Sugár Kinga (munkacsoportvezető) Károlyi Csilla Makkos Eszter Tóth Éva (DÖK)
Iskolai hírek 2017.március Aranyeső március elején
Iskolai hírek 2017.március Aranyeső március elején Nagyszerű eredményekről számolhatunk be a Kisbéren március 6-án megrendezett népdaléneklési-verseny területi kiválasztójáról. A 2. osztályos Tulipán kisegyüttes
b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda
TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.
Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!
Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV
MOSONMAGYARÓVÁRI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014/2015 Ökoiskolai munkacsoport tagjai: Dr. Makk Zoltán intézményvezető Földesné Hadarits Eszter intézményvezető helyettes Besszerné
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,
Öko Munkacsoport Munkaterve
DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor
ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014
ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,
ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.
Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember
Öko Munkacsoport Munkaterve
DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor
Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés
Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve
ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016-2017. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 05-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László, Frák Erika 09.01 Felhívás
Domokos Pál Péter Általános Iskola. Ökoiskolai munkaterv 2017/2018.
Domokos Pál Péter Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Öko munkaközösség Mátay Györgyi magyar, öko munkaközösség-vezető, Kovácsné Tapolcsányi Valéria igazgató, tanító Burkali Mónika Dreiszigerné
Munkaterv Környezetvédelmi munkaközösség 2016/2017. tanév
Munkaterv Környezetvédelmi munkaközösség 2016/2017. tanév Cegléd,2016. szeptember 7. Helyzetelemzés: A munkaközösség tagjai: a környezetvédelmi irányultságú osztályok osztályfőnökei és a napközis párjaik:
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2016/2017. tanév munkarendje
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2016/2017. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2016. szeptember 1. (csütörtök) 8 óra Endrefalva 2016. augusztus 31. (szerda) Homoki
TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014.
TEREMÉSZETBERÁT SZAKKÖR ÉVES MUNKATERVE 2013-2014. Heti óraszám: 1 óra Éves óraszám: 36 óra Készítette: 2013. szeptember 1. ------------------------------------- Dr. Halász Mátyásné Ellenőrizte:.. munkaközösség-vezető
BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA
BUDAI KÖZÉPISKOLA BUDAI KÖZÉPISKOLA ELŐDISKOLÁINK FÉNYES TÁNCSICS SZIGETI KOSSUTH A Budai Középiskola születése 2004 Táncsics Mihály Angol Kéttannyelvű Gimnázium Kossuth Lajos Közgazdasági Szakközépiskola
Öko Munkacsoport Munkaterve
DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi
Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv tanév
Corvina Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája Ökoiskola munkaterv 2013-2014. tanév 2012-ben iskolánk elnyerte az Ökoiskola címet. Oktató nevelő munkánk során arra törekszünk, hogy tanulóink figyelme
Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY
CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli
A tanév helyi rendje
A tanév helyi rendje 2016/2017 Megnevezés Időpont Felelős/program Tanév kezdő napja 2016. szeptember 1. Tanévzáró napja Szorgalmi idő 2016. szeptember 1. Az első félév vége 2017. január 20. Értesítés az
A 2018/2019. tanév rendje
A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV
PÉCSI APÁCZAI CSERE JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, KOLLÉGIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA POGÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKO-ISKOLAI MUNKATERV 2018-2019 Pogány, 2018.09.10. Öko-iskolai koordinátor Iktatási
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport
Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!
Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése
dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000
Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt
Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi
ÖKOISKOLAI MUNKATERV
ÖKOISKOLAI MUNKATERV Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2014-2015-ös tanév Hónap Központi téma Kirándulások, feladatok, megfigyelési szempontok Felelős pedagógus Osztály Augusztus 1. munkaközösségi megbeszélés
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve
Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény
A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre
A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR
2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR 3. évfolyam NÉV ISKOLA HELYEZÉS EREDMÉNY Sári Nándor Kiss Ágnes Szopkó Hanna Kiss Fruzsina Kiss Boglárka Sára Diósgyőri Református
Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola. 2018/2019-es tanév. Eseménynaptár
1 Eötvös József és Liszt Ferenc Általános Iskola 2018/2019-es tanév Eseménynaptár Tanítás nélküli munkanap Időpontja Felelőse Diákönkormányzati nap 2018. december 1. szombat diákönkormányzat Szakmai nap
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2017/2018. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok,
!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D
$ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<
HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE. 2015/2016. tanév
HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLA MUNKATERVE 2015/2016. tanév Készítette: biolológia-földrajz szakos tanár tanító Debrecen,2015. szeptember 2 ÖKO MUNKACSOPORT TAGJAI tanár Munkacsoport vezető tanító
s tanév versenyeredményei
2013-2014 - s tanév versenyeredményei Alsós munkaközösség eredményei Olvasás verseny (tankerületi): Sándor Viktória 3.b Vinkler Gréta 3. a Rozsnyai Luca 4.a Matematika verseny Nyírbátor: Szabó Anikó 4.b
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős
ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos
Ökoiskola munkaterv 2017/2018.
Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv
Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár
Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.
ÖKOISKOLAI MUNKATERVE
A ZELEMÉRY LÁSZLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A 2016/2017. TANÉVRE Az Öko munkacsoport tagjai: Varga Edit Ungvári Ferencné Juhászné Papp Magdolna Buzás Andrea Juhászné Ficzek Erika Kathi Imréné
JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.
100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály
Rendezvényterv tanév
Rendezvényterv 2011-2012 tanév SZEPTEMBER - Tanmenetek átdolgozás, munkatervek, foglalkozási tervek összeállítása Felelős: Kun Gáborné Kovácsné Adorján Ildikó - Szept. 29.: hulladékgyűjtés Felelős: Pusztai
A 2017/2018. tanév rendje
A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!
Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:
II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY
CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012. Báthory István Általános Iskola Veszprém
ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2011/2012 Báthory István Általános Iskola Veszprém Időpont Program, esemény Résztvevők Felelős Megjegyzés SZEPTEMBER Szept. 15. Az iskola alapdokumentumainak átformálása a iskolavezetés
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015 tanév Hely. Cím Csapatnév 1 Győr Apor Vilmos Római Kat. Óvoda, Ált. Isk., AMI, Gimn. és Koll. 37,750 36,500 37,500 111,750 2 XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk.
15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49
15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola. A 2017/2018. tanév munkarendje
Endrefalvai Móra Ferenc Általános Iskola A 2017/2018. tanév munkarendje 1. Ünnepélyek: Felelősök: Ünnepélyes tanévnyitó 2017. szeptember 1. (péntek) 8 óra Endrefalva 2017. augusztus 31. (csütörtök) Szécsényfelfalu
XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista
Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km
AUGUSZTUS SZEPTEMBER
2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER
Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a
Az Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnáziumban ezen a pénteki napon került megrendezésre a Gyerek-Faktor. Az előző években elkezdett Csillag Születik vetélkedőt folytattam, csak a nevét
PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve
A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus
Ökoiskola munkaterv 2018/2019.
Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása
Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények
Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh
Munkaterv Környezetvédelmi munkaközösség 2017/2018. tanév
Munkaterv Környezetvédelmi munkaközösség 2017/2018. tanév Cegléd,2017. szeptember 1. Helyzetelemzés: A munkaközösség tagjai: a környezetvédelmi irányultságú osztályok osztályfőnökei: - 1.e. Bíró Éva -
Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.
A választók névjegyzéke
A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.
1. Farkas Lilla 4/2 Fehér Jázmin 4/2. 2. Jurás Dávid 1/2 Lászlő Boglárka 1/2. 2. Farkas Laura 3/2 Varga Luca 3/2
Megyei országismereti verseny/csapatverseny/ Megyei karácsonyi verseny két tanítási nyelvű iskolák számára/csapatverseny/ Országos London Országismereti verseny /csapatverseny/ 1. Farkas Lilla 4/2 Fehér
III. S.Pártai Félmaraton
45-49 éves 1 21211 TAKÁCS László 1968 01:20:35 01:20:31 6 6 3:50 min/km +00:00:00 2 21260 KISS Attila 1969 01:26:55 01:26:52 15 16 4:08 min/km +00:06:21 3 21346 KELEMEN Attila 1971 01:34:44 01:34:35 26
A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE
A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre
Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2016/2017. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA
RENDEZVÉNYTERV ISKOLA UTCA KÉSZÍTETTE: KOVÁCS JUDIT 2017/2018 FEKETE ISTVÁN - VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM AJKA SZEPTEMBER Tanévnyitó ünnepély augusztus 31. Némethné Horváth Andrea Némethné
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda
Szabadidős Munkacsoport éves programterve a 2018/2019. nevelési évre Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Százhalombattai Kipp-Kopp Óvoda Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok,
ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019
A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ÖKO munkacsoport munkaterve 2018/2019 ÖKO munkacsoport vezetője: Paulcsikné Budás Gabriella Természettudományi munkaközösség II. vezetője:
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA
MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence
Szeptemberi októberi programok
Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben
Ökoiskola munkaterv 2011/2012.
Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának
Ökoiskola munkaterv 2010/2011.
Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Tiszavasvári Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv
Tiszavasvári Általános Iskola Ökoiskolai munkaterv 2018 2019. tanév HELYZETELEMZÉS A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz. (Albert Schweitzer) Iskolánk pedagógiai programjában kiemelt
Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája
Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola Kertvárosi Általános Iskolája 2017/2018-ös tanév ÖKOISKOLA M U N K A T E R V E 2 2015-ben másodszor is elnyertük az Öko-iskola címet. Oktató nevelő munkánk során
Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -
1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.
Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban
Fenntarthatósági Témahét a Kalocsai Szent István Gimnáziumban 2018. április 23-27. Korunk egyik legfontosabb kérdése, a globális felmelegedés több tudományág szakembereit foglalkoztatja. Nem lehet elég
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás
Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport
I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny
1/11 Délelőtti végeredmény Versenyszám Futam Sáv Egyesület Név szül nev. Idő vers. idő helyezés 1 25 m fiú gyors 3 Győri Vízisport SE Török Donát vk 2004 9:99,9 0:22,3-1 25 m fiú gyors 4 Győri Vízisport
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.
Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács
ÁLTALÁNOS ISKOLA SZEPTEMBER
EBÉDBEFIZETÉS PROGRAM FELELŐS 1. Szo 2. V 3. H Évnyitó, Veni Sancte Tyukászné K. P. 4. K 5. SZ DÍJBEKÉRŐ KIKÜLDÉSE focibajnokság 2. évf. Széll Marcell 6. CS Átutalásos befizetés focibajnokság 3-4.évf.
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni
Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy
Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve
Szerepi Kelemen János Általános Iskola Szerep Felsős munkaközösség 2016/2017. évi munkaterve Egri Zsuzsanna munkaközösség-vezető A munkaközösség tagja: Osztályfőnökök: 5. osztály: Kucska Erika 6. osztály:
2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő
2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07
VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó
Név Idő Különbség Női 7km 14-19 éves korig 1 Pelle Zsófia 31:15 0:00 2 Fodor Eszter 42:04 +10:49 3 Szabó Sára 44:52 +13:37 4 Szabó Zsófia 45:53 +14:38 Női 7km 20-39 éves korig 1 Kovács Edit Ernesztin 31:30
Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Eseménynaptár os tanév. Szeptember
1. 6-12-ig 7. 8. 15. Szeptember Első tanítási nap Szülői ért. összevont is az 1. évf.-on Szülői ért. összevont is az 5. évf.-on Német erdei iskola 3.-4. oszt. Szülői értekezletek a 2. évfolyamnak Szülői
TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most
2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot
Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE
Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE Programfelelős: Tóth Erzsébet tanító Célcsoport: Tiszadobi Széchenyi
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva
Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%
Tanév rendje 2017/18 tanév
Tanév rendje 2017/18 tanév Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános OM 033966 (Kaposvár, Fő u. 40-44.) Kaposvár, 2017. szeptember 12. Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna főigazgató 1. A tanév helyi rendje
Ökoiskola munkaterv 2012/2013.
Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének
Időpont Feladat Felelős
Balatonkenesei Pilinszky János Általános iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ökoiskola Munkaterve 2016/2017 Időpont Feladat Felelős 2016. szeptember első hete Munkaközösségek munkaterveinek elkészítése
Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember
Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.
Ökoiskolai munkaterv Intézmény: Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8.
Ökoiskolai munkaterv 2016-17 Intézmény: Gregus Máté Szakképző 6800 Hódmezővásárhely, Árpád utca 8. Az Ökoiskola célja, feladatai: Környezeti nevelési folyamat megvalósítására történő törekvés Felismerése,