2016 PEARL NAILS
2015 A MEGÚJULÁS ÉVE! Célunk továbbra is az, hogy mindennapi munkádban támogassunk, valamint szakmai céljaid elérésében segítsünk. Ehhez igyekszünk minél rugalmasabb és egyszerűbb kiszolgálást nyújtani, több képzést biztosítani mind mind kezdő, mind haladó körmöseink számára, illetve jelenlétünket tovább erősíteni a hazai és külföldi piacokon. Termékeinket azoknak a mindennapi hősöknek ajánljuk, akik kimeríthetetlen ihlettel és lendülettel állnak neki a folyamatosan érkező kéréseknek és, minden kívánságnak igyekeznek eleget tenni szalon munkájuk során. Ez az év a fejlesztések éve is: a piacon egyedülállóként az idén a legtöbb újdonságot a Pearl Nails hozta el Nektek tartósan kedvező áron. A versenyzőink és oktatóink tapasztalatai, illetve a Ti véleményetek alapján folyamatosan bővítjük a kínálatunkat, és igyekszünk továbbra is ösztönözni és inspirálni kreativitásokat, hogy a szalonokban minél szebb és tartósabb körmök készülhessenek. Tarts velünk továbbra is, iratkozz fel hírlevelünkre bármelyik weboldalunkon, valamint kövess minket Facebook-on illetve Pinterest-en, és rendszeresen újabb, hasznos ötletekkel és kedvezményekkel segítjük munkádat. Üdvözlettel : A Pearl Nails csapata www.pearlnails.hu www.facebook.com/pearlnails www.szepsegdepo.hu
ELéRHETőSéGEINK, TÖRZSvÁSÁRLÓI PROGRAM Hivatalos forgalmazó: COLOR B.K. 2001 Kft. (kis- és nagyker) 2310 Szigetszentmiklós, Bajcsy-Zsilinszky út 37/A Telefon / Fax: Sales, marketing 06 24 441 531 Üzlet, megrendelések 06 24 446 556 06 30 568 8242 Email: Információ info@pearlnails.hu Marketing marketing@szepsegdepo.hu Rendelés rendeles@szepsegdepo.hu Web: Webáruház: viszonteladóink: www.pearlnails.hu www.facebook.com/pearlnails www.pinterest.com/pearlnails www.szepsegdepo.hu www.pearlnails.hu/viszonteladok A katalógusban található árak forintban értendők, és tartalmazzák az ÁFA-t. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A Te pontgyűjtő kártyád PEARL NAILS TÖRZSvÁSÁRLÓI PROGRAM Gyűjtsd össze a pontokat és használd ki az állandó kedvezményeket! FIX 5% KEDvEZMéNY MINDEN vásárlásból KIEMELT TÖRZSvÁSÁRLÓI AKCIÓK Itt vágd ki! 3
TÖRZSvÁSÁRLÓI CARD DE FIDELITATE PROGRAM Gyűjtsd a Pearl-Pontokat és légy Te is törzsvásárlónk! 8 összegyűjtött pont után juttasd el hozzánk a betelt kártyát, és egy törzsvásárlói plasztikkártyát kapsz tőlünk AJÁNDéK Pearl Nails pólóval! A törzsvásárlói programban résztvevő partnereink listáját keresd a www.pearlnails.hu oldalon. *Az elköltött összeg KUPA termékekre nem vonatkozik, csak a katalógusban megtalálható Pearl Nails termékekre és kiegészítőkre. További információ: info@pearlnails.hu 06 24 441 531 Minden elköltött 10 000 Ft után* egy pontot kapsz, amelyeket a fenti kártyán gyűjthetsz. 4
TARTALOMJEGYZéK Újdonságok 8-12 építő zselék - Átlátszó 13-16 Special gels 17-18 építő zselék - Rózsaszín 19-20 építő zselék - Szálerősített 21-23 Fehér zselék 24-27 Körömágy hosszabbítók 28-30 Fényzselék 31-33 Effekt zselék 34-35 Uv Painting gel 36-38 Színes zselék 200-as széria - Matte 40-41 Színes zselék 300-as széria Basic I. 42-43 Színes zselék 400-as széria Basic II. 44 Színes zselék 500-as széria 3D Gels 45 Színes zselék 560-as széria - Candy 46 Színes zselék 600-as széria - Pearly 47 Színes zselék 700-as széria - Special 48-49 Színes zselék 900-as széria Brilliant 50 Színes zselék 1200-as széria - Twilight 51 Színes zselék 1230-as széria - Neon 51 Színes zselék 1260-as széria Hot&Cold 51 Színes zselék 1300-as széria Premium Finish 53-56 PearLac Classic 57-60 PearLac Party Collection 61-62 PearLac One Step Color 63-64 Körömlakkok 65-66 Fedőlakkok 67-68 Porcelán rendszer 69-73 Színes porcelánporok 74-76 Előkészítők 77-78 Porcelán ecsetek 80 Zselé ecsetek 81 Díszítő ecsetek 82 Ecsetkészletek 83 Reszelők, bufferek 84-86 Tipek 87-88 Sablonok 89 Pearl Spa 90-93 Köröm- és bőrvágó eszközök 94-96 Karbidok, csiszológyűrűk 97-98 Elektromos berendezések 100 Uv lámpák, kiegészítők 101 Kiegészítők 102-104 Táskák, bőröndök 105 Nail Art 106-112 5
A PEARL NAILS PROFI CSAPATA Bakos Erika Olimpiai Aranyérmes, 2010 London Szabolcs Kupa I. hely, 2010 Kovács Zsuzsa Teodóra Pearl Nails szakoktató 6-szoros magyar díszítő bajnok World Cup München I. hely, 2013 NailPro Orlando 3D tipbox profi Iv. hely, 2015 NailPro Pasadena 3D tipbox profi Iv. hely, 2015 Matula Gabriella Pearl Nails szakoktató Mezőtúri Körömdíszítő verseny I. hely, 2011 Nemzetközi Tiszavirág Fesztivál I. hely, 2010 Szépítész Díszítőverseny III. hely, 2009 Országos tipbox versenyek II. és III. hely, 2009 Majsa Ágnes Pearl Nails technikai tréner Jánosi Anetta Szilárd Nóra Pearl Nails szakoktató Nail Design Magyar Kupa kezdő épített II. hely, 2014 Beauty Forum Kolozsvár profi porcelán épített I. hely, 2015 Beauty Forum Kolozsvár Nemzetközi profi porcelán épített I. hely, 2015 6 Pearl Nails pedikűr szaktanácsadó
A PEARL NAILS RACING CSAPATA Tamás Melinda Gécziné Borbély Tímea Kézműves Kupa díszítő II. hely, 2015 NailPro Orlando 3D tipbox kezdő Iv. hely, 2015 NailPro Pasadena 3D tipbox kezdő v. hely, 2015 Mészáros Erika Szabolcs Kupa épített porcelán I. hely, 2015 Kézműves Kupa profi épített porcelán I. hely, 2015 Körmös Oscar profi épített porcelán I. hely, 2015 MOSZI szalon műköröm építő I. hely, 2015 Beauty Forum Kolozsvár épített porcelán II. hely, 2015 Beauty Forum Kolozsvár épített tip I. hely, 2015 Körmös Oscar profi gél-lakkozás II. hely, 2015 MOSZI szalon műköröm építő II. hely, 2015 Kézműves Kupa profi épített porcelán III. hely, 2015 Lehoczkainé Horváth Krisztina Körmös Oscar média-mix tipbox III. hely, 2015 Illés Fanni Körmös Oscar média-mix tipbox I. hely, 2015 Kovács Tímea vivien Nail Design Magyar Kupa kezdő tip Iv. hely, 2014 Haller Melinda Szabolcs Kupa zselé épített I. hely, 2015 Kézműves Kupa profi zselé épített II. hely, 2015 7
ÚJDONSÁGOK Forming Gel Clear Legújabb fejlesztésű építő zselénket kifejezetten a tökéletes hajlítások elkészítéséhez fejlesztettük ki. Rendkívül stabil, sűrű állagú, jól eldolgozható és teljesen tiszta építő zselé, amely kötés után kifejezetten kemény, és ezzel együtt tartós felületet képez. Összetevőinek köszönhetően tökéletesen jól hajlítható, nem rúg vissza, hibátlanul tartja a kívánt formát. Hagyományos Uv és LED fény alatt is köt. Kötésidő: 2 perc Részletek a 16. oldalon Matte Finish Gel Közepesen sűrű, matt Uv fedőzselé. Állagának köszönhetően tökéletesen terül, könnyen eldolgozható. Kötés után fixálandó. Hagyományos Uv és LED fény alatt is köt. Kötésidő: 2 perc Részletek a 31. oldalon ÚJDONSÁG A MÁR MEGSZOKOTT ÁRAKON! 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 50 ml 6 690 Ft 15 ml 2 990 Ft TERMéSZETES és TRENDI MATT HATÁS! Competition Nail Tips versenytipbox Részletek a 87. oldalon 100 db-os 1 690 Ft Félhold zebra reszelő 240/240 330 Ft Competition Buffer 400/4000 490 Ft Új, tartós igénybevételnek is tökéletesen ellenálló buffer versenycélokra is. Részletek a 84. oldalon Részletek a 86. oldalon 8
ÚJDONSÁGOK Chrome 2 Top Gel A Chrome 2 Top Gel a már jól ismert Chrome Top Gel sűrűbb, továbbfejlesztett változata. Ellentétben a Chrome Top Gel-lel, kötés után rugalmasabb, de hasonlóan ellenálló felületet képez. Fixálásmentes Magas fényű finish Ellenáll az oldószereknek Részletek a 33. oldalon Kötésidő: LED fényben 1 perc / normál Uv: 2 perc 15 ml 2 990 Ft Új effekt zselék FLIP-FLOP Különböző szögből, különböző fényviszonyok mellett más-más színhatású zselék 5 g 2 190 Ft Megújult, LED-es asztali lámpák ZED ZED-Black FLIP-FLOP I. FLIP-FLOP II. FLIP-FLOP III. Részletek a 101. oldalon 3D Gels Megújult összetétel, tökéletes fedés, kiemelkedő tartás Részletek a 35. oldalon Részletek a 45. oldalon Extra energiatakarékos, szemkímélő Mostantól még kedvezőbb áron! 5 g 1 890 Ft ZED-F 10 500 Ft 501 Fehér 502 Fekete 503 Piros 506 Zöld 509 Sárga 9
ÚJDONSÁGOK Salon II. sablon Legfrissebb trendek és szakmai tapasztalatok alapján fejlesztve Alumínium alapanyag Erős tartás, rugalmasság Kiváló tapadás 30 db 350 Ft Részletek a 89. oldalon Uv Sterilizáló Kozmetikai és fodrászati eszközök fertőtlenítésére. A sterilizálandó eszköz lehet műanyag vagy fém, a berendezés nem károsítja. Nagy tárolókapacitással, kivehető fiókkal. Használata semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár. Űrtartalma kb. 2,5-3 liter. 100 db 890 Ft 500 db 3 690 Ft 15 500 Ft Tip gyűrű Tip színpaletta II. 25 db/ csomag 690 Ft 24 db-os 790 Ft Részletek a 102. oldalon Részletek a 103. oldalon Hegyes, hajlított csipesz Hegyes, egyenes csipesz 490 Ft 490 Ft Részletek a 96. oldalon Premium Finish színes zselék 21 ÚJ, ÖSSZESEN MÁR 68 SZÍN! 1348 1349 1350 1351 1352 1353 1354 Részletek az 53-55. oldalon 1355 1356 1357 1358 1359 1360 1361 5 ml 1 890 Ft 1362 1363 1364 1365 1366 1367 1368 10
ÚJDONSÁGOK 27 trendi PearLac szín 7 ml 1 790 Ft 15 új színes porcelán árnyalat 3,5 g 790 Ft Racing Nail Art ecsetek Racing A0 - díszítő hegyes #0-ás díszítő ecset 406 407 408 411 412 420 421 422 403 404 405 413 414 415 416 423 424 425 401 402 403 404 405 409 410 1 990 Ft Részletek a 82. oldalon 426 400 401 402 409 410 Megújult ThermoLac sorozatunk 417 418 406 407 408 411 412 413 414 415 419 Részletek az 58-59. oldalon Részletek a 75. oldalon Részletek a 61. oldalon Racing AQ00 - akvarell hegyes #00-ás méretű, akvarell díszítő ecset 1 990 Ft 7 ml 1 790 Ft ÚJ Racing AQ2 - akvarell hegyes #2-es méretű, akvarell díszítő ecset 1 990 Ft TL4 TL12 TL25 TL34 TL47 11
ÚJDONSÁGOK Cuticle oil Bőrápoló olaj már citrom illatban is! ÚJ! Részletek a 68. oldalon Díszkövek 16 árnyalatban Részletek a 108. oldalon 001 202 203 206 Citrom 208 209 213 214 15 ml 790 Ft 20 db 190 Ft 215 223 236 263 283 292 362 502 Glitter White és Glitter Black A korábban bemutatott fehér és pink krokodilmintás termékek mellé megérkeztek a fehér illetve fekete alapon díszkövek ezreivel díszített látványos, táskák és gurulós bőröndök! Részletek a 105. oldalon TÁSKA 19 900 Ft GURULÓS BőRÖND 44 900 Ft 14 új trendi színnel bővül MATTE szériánk Candy sorozat cukorka hatású színes zselék Csak NÁLUNK 15 színben! 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 550 555 556 551 552 553 554 557 5 ml 1 890 Ft 5 ml 1 890 Ft Részletek a 40. oldalon Részletek a 46. oldalon 558 559 560 561 562 563 564 12
építő ZSELéK ÁTLÁTSZÓ Builder Clear Gel 2.0 Kezdőknek is ajánljuk! A Builder Clear egy közepes sűrűségű egyfázisú építő zselé, amely tökéletesen tapad a természetes körömhöz és erős, magas fényű felületként köt. Ez az önterülő zselé tipes technika esetén is ideális. A köröm előkészítéséhez használj Pearl Nail Prep köröm előkészítőt, majd a tökéletes tapadás érdekében a Pearl Primert vagy a savmentes Pearl Ultrabondot. Kötésidő: 3 perc Magasfényű, színtelen építő zselé 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft 13
építő ZSELéK ÁTLÁTSZÓ 15 ml 2 790 Ft 50 ml 6 690 Ft Átlátszó építő zselé Hard Clear Gel Ez a széleskörűen használható, egyfázisú építő zselé kiváló önterülő képességű, és olyan szuper-kemény, fényes felületűre szárad, akár egy porcelán köröm. Kiválóan alkalmas azoknak a szakembereknek, akik porcelánról zselére váltanak. Nagyon jól hajlítható, vékony rétegben is keményre köt, így az alapréteg is kiválóan reszelhető. Fő jellemzői: fokozott tartósság és extra erő. Kötésidő: 2-3 perc Builder Gel Ice Blue Kezdőknek is ajánljuk! Az Ice Blue egyfázisú építő zselét a természetes körömhöz való tökéletes tapadás, magas fokú erő és ellenállóság, valamint fényes, tökéletesen áttetsző felület jellemzi. Egy nagyon sűrű, kékesen átlátszó építő zselé, amely tökéletesen használható kezdő körömépítők által is. Remekül élénkíti a fehér zselé színét. Sűrűsége miatt hosszú, és extrém formájú körmök építéséhez is ideális, nem folyik el. Fixálás után matt a felülete. A köröm előkészítéséhez használj Pearl Nail Prep köröm előkészítőt, majd a tökéletes tapadás érdekében a Pearl Primert vagy a savmentes Pearl Ultrabondot. Kötésidő: 3 perc Extra sűrű, átlátszó építő zselé 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft 14
1. STEP BY STEP - MATULA GABRIELLA 2. 3. A természetes körömlemez előkészítése, bőrfeltolás-kaparás után mattítom a körömlemez felületét, és felkenem az előkészítő folyadékokat (Nail Prep, Primer, Ultrabond), majd felhelyezem a Salon II. sablont orosz mandula formának megfelelően. 4. Clear porcelán porból megépítem az alapot, ezt követően meghajlítom. Az alapréteget megreszelem 100/180-as zebra reszelővel. 5. Cover Pink I. Gel körömágy hosszabbítóval kialakítom a mosolyvonalat, illetve 1333 Premium Finish színes zselével alapot készítek a francia végnek. 6. Hard Clear zselével borítom a felületet. 7. Formára reszelem orosz mandula formának megfelelően. Portalanítás után 101-es fehér és 201-es fekete akril festékekből szürke színt keverek, és a Racing A3-as díszítő ecsettel színátmenetet készítek a mosolyvonalra. Chrome 2 Top Gel-lel fényzselézem a felületet. 8. A fényzselé köttetése után az 1301-es fehér Premium Finish színes zselével meghúzom a mosolyvonalat, és függőleges vonalakat festek rá. 15
építő ZSELéK ÁTLÁTSZÓ AQUA Technic Gel Clear Közepesen sűrű, mégis könnyű szerkezetű, kékeszöld árnyalatú, színélénkítő hatású építő zselé. Különlegessége, hogy a többi színélénkítő zselénkhez viszonyítva könnyebb, hígabb állagú, de optimális összetételének köszönhetően a körömre felvitt anyag mégis lassan, és egyenletesen terül, miközben nagyon jól tapad. Színes zselén használva a színek még teltebbek, még élénkebbek. Egyáltalán nem torzítja a színeket, a fehéreket nem sárgítja. Tökéletesen hajlítható, nem rúg vissza. Hosszú körmök építéséhez is jól használható, nem törik, nem reped! Fixálás után nagyon fényes felületűre köt. Kékeszöld, csúcsminőségű technikai zselé 5 ml 1 950 Ft 15 ml 3 490 Ft 50 ml 7 950 Ft Kötésidő: 2-3 perc Forming Gel Clear OP2 - Optimal Power Gel Csúcsminőségű, sűrű építő zselé. Tökéletesen tiszta, remek tapadási tulajdonságokkal rendelkező építő zselé, amelyet kiváló formázhatóság, rendkívüli erő és optimális tartósság jellemez. Kiemelkedően sűrű állagának köszönhetően remekül eldolgozható, nem levegősödik, és tökéletes tapadást biztosít. Kötés után opálos felületet képez. Az OP2 optimálisan válogatott összetevőinek köszönhetően a reszelési idő minimálisra csökken, kötés után csak minimális fixálást igényel. ÚJDONSÁG A MÁR MEGSZOKOTT ÁRAKON! Legújabb fejlesztésű építő zselénket kifejezetten a tökéletes hajlítások elkészítéséhez fejlesztettük ki. Rendkívül stabil, sűrű állagú, jól eldolgozható és teljesen tiszta építő zselé, amely kötés után kifejezetten kemény, és ezzel együtt tartós felületet képez. Összetevőinek köszönhetően tökéletesen jól hajlítható, nem rúg vissza, hibátlanul tartja a kívánt formát. Hagyományos Uv és LED fény alatt is köt. Kötési idő: 2 perc 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 50 ml 6 690 Ft Tipp: Mivel az OP2 kötés után extra-rugalmas felületet képez, fényzseléként EO Top Gel használata javasolt, akár 2 rétegben is! Az EO Top Gel szuperfényes felületűre köt, de rugalmasságának köszönhetően követi az épített köröm mozgását, így nem repedezik meg a felülete. Kötésidő: 2 perc Sűrű, alacsony hőjű, prémium építőzselé 5 ml 1 950 Ft 15 ml 3 490 Ft 50 ml 7 950 Ft 16
SPECIAL GELS FLEX GEL EASY TOUCH GEL 17
SPECIAL GELS 4 g 2 250 Ft 14 g 3 990 Ft Az olimpiai bajnok anyag a Pearl-től! Flex Gel A Flex Gel egy sűrű, kiválóan terülő, egyfázisú zselé. Kötés után a természetes körömhöz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, és egyedi tulajdonságai kivételesen magas szintű kényelmet biztosítanak: abszolút rugalmas és hajlékony, extrém igénybevétel esetén sem törik vagy hasad! A speciális formula kiváló tulajdonságokat biztosít és garantálja az optimális tapadást a természetes körömhöz. Remekül reszelhető, gyorsan kötő alapanyag. Használatát (extrém) rövid körmökhöz is ajánljuk. Kötés után opálos felületű. A köröm előkészítéséhez használj Pearl Nail Prep köröm előkészítőt, majd a tökéletes tapadás érdekében a Pearl Primert vagy a savmentes Pearl Ultrabondot. Tipp: Mivel a Flex Gel kötés után extra-rugalmas felületet képez, fényzseléként EO Top Gel használata javasolt! Az EO Top Gel szuperfényes felületűre köt, de rugalmasságának köszönhetően követi az épített köröm mozgását, így nem repedezik meg a felülete. Kötésidő: 2 perc Easy Touch Special Peel-Off Gel Egyedülálló zselé, amely oldószer vagy reszelés nélkül is eltávolítható a körömlemez sérülése nélkül! Önterülő, ultra-rugalmas, egyfázisú zselé, amely fixálás után gyönyörű magas fényű marad. Kiemelkedően gyors munkát tesz lehetővé, tökéletes végeredménnyel. A körülményektől függően akár 10-14 napig tart, majd ezután a zselé bármikor, akár a viselője által is eltávolítható anélkül, hogy kárt okoznánk a természetes körömben vagy oldószert használnánk. A lakkozott körömre felvitt zselé eltávolításkor a teljes lakkréteggel eltávolítható, lakklemosó vagy bármilyen oldószer használata nélkül. Az Easy Touch zselét az előre megtisztított körömre kell felvinni, 2 rétegben. Tehát bőrfeltolás és kaparás után Sanisollal áttöröljük a nem megreszelt körmöt, és erre egyből felvihetjük az Easy Touch-ot. Tökéletesen önterülő, kötés után egyáltalán nem igényel reszelést, csak fixálást. Kötésidő: 2-3 perc Oldószer használata nélkül eltávolítható! 4 g 1 990 Ft 14 g 3 990 Ft 18
építő ZSELéK RÓZSASZÍN Builder Pink Gel 2.0 A nagysikerű Builder Clear 2.0 rózsaszín változata. Közepes sűrűségű egyfázisú építő zselé, amely tökéletesen tapad a természetes körömhöz és erős, magas fényű felületként szárad. Tégelyben rózsaszín, kötés után teljesen átlátszó. A köröm előkészítéséhez használj Pearl Nail Prep köröm előkészítőt, majd a tökéletes tapadás érdekében a Pearl Primert vagy a savmentes Pearl Ultrabondot. Kötésidő: 3 perc Magasfényű, rózsaszín építő zselé 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft 19
építő ZSELéK RÓZSASZÍN 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft Opálos, nem áttetsző rózsaszín Builder Pink A Builder Pink egy közepes sűrűségű, egyfázisú építő zselé, amellyel természetes, natúr színhatású körmöket építhetünk. Erős, magas fényű felületként szárad. Kiválóan alkalmas építéshez, francia köröm készítéshez és tipes fedéshez. A köröm előkészítéséhez használj Pearl Nail Prep köröm előkészítőt, majd a tökéletes tapadás érdekében a Pearl Primert vagy a savmentes Pearl Ultrabondot. Ajánlott első lépcsőként felvinni egy réteg bármilyen átlátszó építő zselét, majd második lépcsőként használd a Builder Pinket. Kötésidő: 3 perc Hard Pink Gel Ez a széleskörűen használható, egyfázisú építő zselé, kiváló önterülő képességű, és olyan szuperkemény, fényes felületűre szárad, akár egy porcelán köröm. Kiválóan alkalmas azoknak a szakembereknek, akik porcelánról zselére váltanak. Fő jellemzői: ragyogó szín, fokozott tartósság és extra erő. Üveghatású rózsaszín Kötésidő: 2-3 perc 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft 20
építő ZSELéK - SZÁLERőSÍTETT 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft Clear és Pink Fiber Gel Közepes sűrűségű, könnyen feldolgozható, sokoldalú zselék. A speciális rostokkal erősített Fiber Gel tökéletesen tapad még a problémás körmökhöz is. Ellenálló és egyszerűen felhasználható, építéshez, tipekhez, és akár pedikűrhöz is. Hajlíthatósága és rosterősített tulajdonsága miatt a legjobban használható alapozó zselé. A Pink változat tulajdonságai megegyeznek a Clear-rel, száradása után természetes hatású, halvány rózsaszín körmöt kapunk. Kötésidő: 3-4 perc 21
építő ZSELéK - SZÁLERőSÍTETT Fiber X Gel Clear és Pink Az új fejlesztésű Fiber X Gel család közepes sűrűségű építő zselékből áll, a korábbinál még több, összesen 10% speciális rosttartalommal,, amely kiemelt erőt és tartást kölcsönöz a körömnek. Kötésidő: 3-4 perc 15 ml 2 790 Ft 50 ml 6 690 Ft 22
1. STEP BY STEP - BAKOS ERIKA 6. A köröm előkészítése után Nail Prepet és Ultrabondot használok. A Salon II. sablon felhelyezésénél figyelek arra, hogy kocka formát készítek. 2. A végén strasszkövekkel díszítem. Hard Clear zselével alapréteget húzok, majd Builder Clear 2.0-val beborítom a körmöt. Fixálás után mattítom és formázom. 3. 058-as PearLac - One Step Color gél lakkal elkészítem az alapszínt. 4. A 1301 fehér, fixálásmentes Premium Finish színes zselével befedem a köröm egyik felét. 5. Köttetés után ebbe a fehér részbe pontozó tű segítségével a 1301-es színes zselével pöttyöket készítek, majd köttetem. Ha nagyobb pöttyöket szeretnék, akkor kötés után újra teszek rá fehér zselét, így nagyítom a mintát. 23
FEHÉR ZSELéK Extreme White Az Extreme White egy híg ecsetes fehér zselé, amely kiváló fedést biztosít. Ideális választás francia körmök esetén a tökéletes mosolyvonal elkészítéséhez, akár a kész köröm felületére is. Önterülő zselé, fixálásmentes változat. Szuperpontos díszítéshez is használhatjuk! Felhordása 2 vékony rétegben ajánlott. Kötésidő: 3-4 perc Extrém fehér ecsetes zselé 15 ml 2 790 Ft 24
FEHéR ZSELéK 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft FRANCIA FEHÉR French White A French White zselé egy híg, fokozottan színezett fehér zselé, melynek használata hófehér francia vég készítéséhez ajánlott. Ez a tartós fehér zselé egyszerűen felvihető, rugalmas, és kiváló önterülő tulajdonságokkal rendelkezik. vékony rétegben tökéletesen fed. Kötésidő: 3-4 perc Builder White A Builder White egy közepesen sűrű, kifejezetten erős, nagyon fehér zselé, amely teljes vastagságában átköt. Tökéletes a francia végek kialakításához. Lágy, krémes állaga, és önterülő tulajdonságai gondtalan felhasználást biztosítanak, akár építünk vele, akár tipen használjuk. Gyönyörű, kontúros mosolyvonal készíthető vele. Kötésidő: 3-4 perc Kezdőknek is ajánljuk! építő FEHÉR 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft 25
KÖRÖMFORMÁK 1. Kocka 2. Mandula 3. Pipe 4. Edge 7. Monroe 5. Bridget 6. Stiletto 8. Orosz mandula 26
1. STEP BY STEP - GUCZULY éva HAJNALKA 2. 3. Előkészítjük a természetes körmöket, eltávolítjuk a bőrt, majd a 100/180-as zebra reszelővel mattítjuk, portalanítjuk. Ezután felkenjük az előkészítő folyadékokat (Nail Prep, Fungicid, Primer, Ultrabond), és felhelyezzük a Salon I. sablont a kívánt formának megfelelően. 4. Felviszünk egy vékony réteget Fiber Clear zseléből. 5. Cover Pink I. körömágy hosszabbító zseléből kialakítjuk a körömágy hosszabbítást. 6. Felvisszük a 631-es illetve 619-es színes zseléket, és pontozó tűvel Flex Clear zseléből pöttyöket teszünk. Megköttetjük. Ezután Fiber Clear zselével borítjuk a körmöt. Kötés után fixáljuk, 100/180-as zebra reszelővel formázzuk, majd Chrome Top fényzselével adjuk vissza a köröm csillogását. 7. 1301-es Premium Finish színes zseléből rádíszítünk, lámpázás előtt beszórjuk fehér csillámporral és megköttetjük. 27
KÖRÖMÁGY HOSSZABBÍTÓK Cover Pink I. A Cover Pink egy egyedileg színezett, közepes sűrűségű építő zselé, melynek színárnyalata nagyon közel áll a természetes köröm színéhez. A körömhibák eltüntetésére vagy a körömágy meghosszabbítására használható. viszonylag vékony rétegben is tökéletes fedést biztosít, de optimális sűrűségének köszönhetően nem folyik el vastagabb rétegben sem. Kezdőknek is ajánljuk! Kötésidő: 3 perc 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 30 ml 4 490 Ft 50 ml 6 690 Ft 28
KÖRÖMÁGY HOSSZABBÍTÓK Cover Pink II. Közepes sűrűségű építő zselé, mely a Pink I. árnyalatánál halványabb finisht képez. Kötésidő: 3 perc 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft Cover Pink Soft A Pink I. és II. árnyalatokhoz képest rózsaszínűbb hatású, közepesen sűrű építő zselé. Kötésidő: 3 perc Cover Pink Peach A Pink I., II. és Soft variánsokhoz képest enyhén barackosabb színhatású, közepesen sűrű építő zselé. Kötésidő: 3 perc 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 5 ml 1 790 Ft 15 ml 2 790 Ft 29
STEP BY STEP - MAJSA ÁGI 1. 2. 3. A körmöket tökéletesen előkészítjük (Nail Prep, Fungicid, Ultrabond), majd felhelyezzük az új Salon II. sablont. 4. Két réteg Fiber Clear zselével alapot készítünk, majd hajlítjuk. 5. A körömágy felé elvékonyítva a teljes felületre felvisszük a Cover Pink I. Gelt. A borító réteget Builder Clear 2.0 építő zselével alakítjuk ki. 6. A körmöket formára reszeljük, majd bufferrel finomítjuk. A szabadszélre elnyújtva 1344-es barna színes zselét viszünk fel, amit kötés után lemattítunk. Ezután a körömágyi részt Chrome Top Gel-lel fedjük. A barna részt 1301-es színes zselével és Racing A0-ás ecsettel kontúrozzuk, majd köttetés előtt 301-es színes porcelánport szórunk rá. 7. Alapos portalanítás után A0-ás ecsettel és a 1301-es színes zselével berácsozzuk a bekerített területet. 8. A rácsok kötése után párhuzamos sávokban pöttyözünk, amiket szintén porcelánporral emelünk ki. A metszéspontokba zselével szórógyöngyöket rögzítünk. 30
Matte Finish Gel FéNY- ZSELéK Közepesen sűrű, matt Uv fedőzselé. Állagának köszönhetően tökéletesen terül, könnyen eldolgozható. Kötés után fixálandó. Hagyományos Uv és LED fény alatt is köt. Kötésidő: 2 perc TERMéSZETES és TRENDI MATT HATÁS! 15 ml 2 990 Ft 31
FéNY- ZSELéK Builder Clear 2.0 Kötési idő 2-3 perc Állaga közepesen sűrű Szín megkötve átlátszó Extrém formához Hajlíthatóság Alapréteg x Borító réteg x Fényzselé CH/CH2 Builder Gel - Ice Blue 3 perc nagyon sűrű átlátszó x - edge x CH/CH2 építő zselé átlátszó Hard Clear Forming Gel Clear 2-3 perc 2 perc közepesen sűrű sűrű átlátszó átlátszó x x x x x x x Chrome Top Chrome Top AQUA Technic Gel Clear 2-3 perc közepesen sűrű opálos csillámos x x x EO Top OP2 - Optimal Power Gel 2 perc sűrű opálos x x x x EO Top Speciális zselék Easy Touch Flex Gel 2-3 perc 2 perc közepesen sűrű sűrű opálos opálos x x x x x EO Top EO Top építő zselé rózsaszín Builder Pink 2.0 Builder Pink Hard Pink 3 perc 3 perc 2-3 perc közepesen sűrű közepesen sűrű közepesen sűrű átlátszó tejes rózsaszín üveges rózsaszín x x x x x x x CH/CH2 CH/CH2 Chrome Top Fiber Clear 2-3 perc közepesen sűrű átlátszó x x építő zselék szálerősített Fiber Pink Fiber X Clear 2-3 perc 2-3 perc közepesen sűrű közepesen sűrű halvány rózsaszín opálosan átlátszó x x x x Fiber X Pink 2-3 perc közepesen sűrű opálos rózsaszín x x Fehér zselék Builder White French White Extreme White 1-2 perc 2-3 perc 2-3 perc sűrű híg híg fehér fehér extrém fehér Cover Pink I. 3 perc közepesen sűrű bőrszínű Körömágy hosszabítók Cover Pink II. Cover Pink Soft 3 perc 3 perc közepesen sűrű közepesen sűrű halvány bőrszínű halvány rózsaszín Cover Pink Peach 3 perc közepesen sűrű barackos rózsaszín 32
FéNYZSELéK Chrome Top Gel A Chrome Top Gel egy híg, Uv-ra kötő finish zselé, melynek száradás után nincs tapadós maradéka, így fixálást sem igényel. Nem sárgul, ellenáll az oldószereknek és magas fényű felületet képez. A Chrome Top Gel csökkenti a zselés vagy porcelán rendszerű körmökön szükséges polírozási és tisztítási időt, valamint megelőzi a körömlakkok okozta elszíneződést. Minden műköröm rendszer és színes zselé esetén használható a lehető legfényesebb finish érdekében. vékony rétegben kell felvinni. Chrome 2 Top Gel A Chrome 2 Top Gel a már jól ismert Chrome Top Gel sűrűbb, továbbfejlesztett változata. Ellentétben a Chrome Top Gel-lel, kötés után rugalmasabb, de hasonlóan ellenálló felületet képez. - Fixálásmentes - Magas fényű finish - Ellenáll az oldószereknek Kötésidő: LED fényben 1 perc / normál Uv: 2 perc Kötésidő: 2-3 perc Magas fényű, átlátszó fényzselé Rugalmas, fixálásmentes fényzselé Kezdőknek is ajánljuk! 15 ml 2 990 Ft 15 ml 2 990 Ft EO Top Gel Az EO Top Gel egy nagyon fényes felületet adó és tartós fényzselé, amely minden zselés rendszer esetén kiválóan alkalmazható. Ez a híg zselé teljesen önterülő, gyenge illatú, nem éget, és kötés után kemény felület képez. Flex Gel és OP2 Optimal Power Gel használata esetén azok rugalmasságából adódóan mindenképpen az EO Top Gel használata javasolt! Felkenés után fixálandó! Tipp: 2-4 rétegben körömerősítésként is használható! A végeredmény rugalmas, de tartós körmöket eredményez, és akár lakkozás alá is felvihető! A tökéletesen fényes eredmény érdekében mindig használjon Pearl Cleanser fixáló folyadékot. Ne használjon körömlakk lemosót, mert az mattítja a végeredményt. Kötésidő: 2-3 perc 15 ml 2 990 Ft Magas fényű, rugalmas fényzselé 33
EFFEKT ZSELéK 5 g 2 190 Ft EFFECT GEL SERIES Mirage Legragyogóbb termékcsaládunk, az Effect sorozat tagjai, szikrázó ezüst, csillogó arany és káprázatos kékes színben pompázó felületet kölcsönöznek a körömnek. Magas viszkozitásuknak köszönhetően könnyen és pontosan eldolgozható zselék. Nem csak fedőzselé alá, de körömágy hosszabbítón és francia végeken is használhatjuk. Gyönyörű, finoman csillámos fényével teszi ragyogóvá a végeredményt! Tipp: Száradás előtt kb. fél percig hagyjuk pihenni. Fixálás nélkül használjunk két vékony réteg fényzselét a tökéletes végeredmény érdekében. Ha csak egy réteg fényzselét viszünk fel, mindenképpen fixáljuk előtte az effekt zseléket. Kötésidő: 2-3 perc 34
EFFEKT ZSELéK ÚJ EFFEKT ZSELéK FLIP-FLOP Különböző szögből, különböző fényviszonyok mellett más-más színhatású zselék 5 g 2 190 Ft FLIP-FLOP I. FLIP-FLOP II. FLIP-FLOP III. 35
Uv PAINTING GEL 36
Uv PAINTING GEL Uv FESTő ZSELé ÚJ Pearl Uv Painting gel Extravagáns színátmenetek, kidolgozott díszítések és finom vonalak Egyedi díszítéseket készíteni még sosem volt ilyen egyszerű! A fixálásmentes festőzselék magas pigment tartalmuknak köszönhetően már egy rétegben is tökéletesen fednek. Használjuk őket bátran márványozó technikához, egymozdulat minták, vékony kontúrvonalak vagy árnyékolás elkészítéséhez! Az akril festékekkel ellentétben, melyek nagyon gyorsan megszáradnak, a Pearl Nails Uv Painting Gel csak Uv vagy LED fény alatt köt meg, így korlátlan időt biztosítva a díszítések megfestéséhez. Kötési idő: hagyományos Uv fényben 60-90 másodperc, LED fény alatt 60 másodperc. 5 ml 1 890 Ft 801 802 803 804 805 806 807 808 809 810 811 812 813 814 815 816 817 818 819 820 821 822 823 824 825 37
STEP BY STEP - KOvÁCS ZSUZSA TEODÓRA 1. 2. 3. Bőrfeltolás és kaparás után a természetes körmöt 180/180-as zebra reszelővel mattítjuk, majd az előkészítő folyadékok használata (Nal Prep, Primer) után felhelyezzük a Salon II. sablont Monroe körömhöz. 4. Az alapréteget Fiber Gel Clear zseléből készítem, 25 másodperc kötés után hajlítom, majd megköttetem. Ezután bevonom az egész körmöt Cover Pink I. zselével, ezt szintén fél perc kötés után hajlítom, majd megköttetem. végül a C-ívet OP2 építő zselével készítem el, mely sűrű állaga miatt alkalmas a hosszú körmök építésére. Fixálás után formára reszelem a körmöt 150/150-es zebra reszelővel, majd 100/180-as habosított reszelővel finomított felületre 1330-as Premium Finish színes zselével francia szélt festek és teljesen megköttetem. 6. 5. 1314-es Premium Finish zselével antikolt hatást készítek a francia végre, ecset, majd szivacs segítségével, befejezésként lámpázom. 7. Festő zselével megfestem a motívumom alapjait 3D Kolinsky ecsettel, ehhez Uv Painting Gel 801, 808 és 811-es festőzselékből keverek egy barack színt. Lámpázom. Fehér festő zselével több rétegben vastagítom a mintát Racing A0 ecsettel, hogy térhatásúbb legyen a végeredmény. 8. Köttetés után 1314-es színnel picit tompítom a fehéret, úgy, hogy kis mennyiséget elmosok a minta felületén ecsettel, ezáltal régiesebbnek tűnik majd a minta. Gyöngyökkel egészítem ki, végül Chrome 2 fixálásmentes fényzselével visszaadom a köröm fényét. 38
39 SZÍNES ZSELéK
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft Soak-off rendszerű Color Gel családok! Optimális állaguknak és kiváló pigmentáltságuknak köszönhetően könnyed eldolgozhatóságot, és tökéletes fedést biztosítanak, és akár hosszabb állás után sem kell őket felkeverni. Kötésidő: 2-3 perc SZÍNES ZSELéK MATTE A legújabb trendeket képviselő matt színek válogatott gyűjteménye. 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 ÚJ! 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 40
TAMÁS MELINDA Alapréteg: Acrylic Powder Cover Pink Felhasznált szín: Color Gel 233 Díszítés: Akrilfestékek, szegecsek Fényzselé: EO Top Gel 41
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft Pearl Color Gel Kiváló minőségű, magas fényű zselék, melyek magas pigment tartalmuknak köszönhetően rendkívül jól fednek. Ezek a tartós, híg zselék könnyen használhatóak, önterülőek és rugalmasak. Kötésidő: 3 perc SZÍNES ZSELéK BASIC I. 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 327 328 329 42
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft SZÍNES ZSELéK BASIC I. 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 355 356 357 358 359 360 43
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft Pearl Color Gel Kiváló minőségű, magas fényű zselék, melyek magas pigment tartalmuknak köszönhetően rendkívül jól fednek. Ezek a tartós, híg zselék könnyen használhatóak, önterülőek és rugalmasak. Kötésidő: 3 perc SZÍNES ZSELéK BASIC II. 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 44
SZÍNES ZSELéK 5 g 1 890 Ft SZÍNES ZSELéK A valódi tér fogalma 3D Gels Kifejezetten 3D-s építéshez és a tökéletesen precíz díszítéshez kifejlesztett, nagyon sűrű zselék, professzionális körömépítőknek. Ezek a ragyogóan fedő, telt színek egyszerű és gyors díszítést tesznek lehetővé. Tipp: színes francia vég készítése esetén is felhasználhatók, mivel sűrűségük miatt kontrasztos mosolyvonalat kapunk. Kötésidő: 2-3 perc 3D GELS 501 Fehér 502 Fekete 503 Piros 506 Zöld 509 Sárga 45
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft CANDY Cukorka hatású színes zselék SZÍNES ZSELéK CANDY 550 551 552 553 554 555 556 557 558 559 560 561 562 563 564 Alapréteg: Hard Clear Gel Körömágy hosszabbító: Cover Pink I. Felhasznált szín: Color Gel 552 Borítás: OP2 Optimal Power Gel Díszítés: Akrilfestékek, jégfólia 9511, Swarovski kristályok Fényzselé: Chrome 2 Top Gel 46
SZÍNES ZSELéK SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft PEARLY Pearly Szemkápráztató, gyöngyházhatású színek a különleges variánsokra vágyóknak. Kötésidő: 3 perc ÚJ! 633 601 602 603 604 605 606 607 608 609 610 611 612 613 614 615 616 617 618 619 620 621 622 623 624 625 626 627 628 629 630 631 632 47
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft SPECIAL Különleges csillogású extra zselék a valódi specialitások híveinek. Kötésidő: 3 perc SZÍNES ZSELéK SPECIAL 701 702 703 704 705 706 707 708 709 710 711 712 713 714 715 716 717 718 719 720 722 723 724 725 726 727 730 731 732 733 734 735 736 737 738 739 740 741 742 743 48
1. STEP BY STEP - HALLER MELINDA 2. 3. A természetes körmöt előkészítem fém bőrfeltoló-kaparó segítségével, a körömlemezt mattítom, portalanítom. Előkészítő folyadéknak Nail Prepet és savas Primert használok, majd felhelyezem a Salon II. sablont. vékony alapréteget kenek Hard Clear zselével, majd 15 másodpercig köttetem Uv lámpában. Hajlító csipesszel hajlítom, és C-ív megtartó csipesszel együtt visszahelyezem az Uv lámpába a teljes kötésig. Ezután Cover Pink I. Gel segítségével a körömágy hosszabbítást kialakítom, amit 2 percig köttetek. 632-es lila színes zselé segítségével megfestem a színes véget, ezt 3 percig köttetem. OP2 zselével borítom, amit 15 másodperc után ismét hajlítok, és C-ív megtartó csipesszel helyezek vissza a lámpába teljes kötésig. végül fixálom. 4. 5. 6. Fixálás után formázom a körmöt 100/100-as zebra reszelővel, majd bufferral finomítom a felületet. Akril festékekkel és egymozdulat ecsettel díszítem. A virág színei több színből alakultak: lila, pink, fekete, sárga, fehér illetve a levél: zöld, sárga, fekete, fehér festékekkel. Az árnyékolt háló 101-es akril festékkel készült, amit csillámos zselével kiemelek. A végén először EO Top Gellel fedem, amit egy percig köttetek, majd Chrome 2 fényzselével zárom a körmöt, így téve szuper tartóssá az akril díszítést. 49
SZÍNES ZSELéK SZÍNES ZSELéK BRILLIANT Ragyogó, csillámos zselék a legjobb minőségű glitterek használatával. Kötésidő: 3 perc BRILLIANT 5 ml 1 890 Ft 901 902 903 904 905 906 907 908 909 910 911 912 913 914 915 916 917 918 919 920 921 922 923 924 925 926 927 928 929 930 931 50
SZÍNES ZSELéK SZÍNES ZSELéK Az alkonyat színei! TWILIGHT Series Különleges fekete zselék, extravagáns színes csillámokkal. Kötésidő: 3 perc 5 ml 1 890 Ft TWILIGHTSeries 1201 1202 1203 1204 1205 1206 1207 1208 SZÍNES ZSELéK NEON Már 10 káprázatos színben! NEONColor Gel NEON Color Gels Ezekkel a színekkel nem maradsz észrevétlen! Szabadban vagy Uv lámpa fényénél feltűnően világítanak. Rendkívül könnyen felvihető, közepes sűrűségű, jól fedő színek. Kötésidő: 2-3 perc 5 ml 1 890 Ft 1231 1232 1233 1234 1235 1236 1237 1238 1239 1240 SZÍNES ZSELéK Thermo Gels Színváltós zselék HOT&COLD HOT&COLD Thermo Gels változtasd körmeidet mesésen színjátszóvá az egyedi Pearl HOT&COLD színes zselékkel! Ezek a termokróm zselék a hőmérsékletváltozás függvényében változtatják a színüket. Amint a köröm felülete eléri a 30-31 C-os hőmérsékletet, színük más árnyalatúvá változik. Amint a hőmérséklet ismét ez alá az érték alá csökken, a színe az eredeti árnyalatúvá változik. Csak műköröm alapon használható! Nagyon egyedi hatást ad a körömnek, különösen a köröm teljes hosszán alkalmazva. Kötésidő: 2-3 perc 5 ml 2 190 Ft 1261 1262 1263 1264 1265 1266 1267 1268 1269 narancs-citrom vörös-lila magenta-fehér kék-világoskék lila-magenta sötétlila-pink világoszöld-oxidzöld antracit-fehér kék-türkiz 51
STEP BY STEP - MATULA GABRIELLA 1. 2. 3. A természetes körömlemez előkészítése (bőrfeltolás-kaparás) után mattítom a körömlemez felületét, és felkenem az előkészítő anyagokat (Nail Prep, Primer, Ultrabond). Felhelyezem a Salon II. sablont kocka formának megfelelően. 4. Clear porcelán porból megépítem az alapot, majd meghajlítom. Az alapréteget megreszelem 100/180-as zebra reszelővel. Cover Pink I. körömágy hosszabbító zselével kialakítjuk a mosolyvonalat. 002-es PearLac - One Step Color gél lakkal alapot készítek a neon színeknek, hogy sokkal intenzívebbek legyenek. 5. 1232 neon színes zselével széles vonalakat festek, amik keresztezik egymást, majd 1235-ös színnel ismét vastag vonalakat készítek úgy, hogy vékonyan fedje az előző vonalaimat. Ezek után 1238-as színes zseléből vastag vonalakat festek - így már kezd kialakulni a fedésekkel az összes színem. 6. vékony vonalakkal kiegészítem a mintát 1232, 1238, 1235 neon színes zselékből. 7. 8. Hard Clear zselével borítom a felületet, és megreszelem a felületet a kocka formának megfelelően. Chrome 2 Top Gel-lel fényzselézem. A fényzselé köttetése után 1301 Premium Finish színes zselével meghúzom a mosolyvonalat, és rácsokat készítek, majd pontozóval kiegészítem a mintát. 52
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft SZÍNES ZSELéK PREMIUM FINISH PREMIUM FINISH Color Gel Kiemelt pigmentáltság Tökéletes fedés 1 rétegben is Extra fényes felület (fényzselé nélkül!) Fixálásmentes Díszítéshez, festéshez is FEKETE/FEHéR Már 61 színben! 1301 1302 1326 SÁRGA / NARANCS 1303 1304 1305 1327 1328 1329 1330 ÚJ! 1354 1364 1365 vörös / BORDÓ 1306 1307 1308 1309 1310 1311 1331 ÚJ! 1348 1349 1350 1351 1359 1362 1366 53
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft SZÍNES ZSELéK PREMIUM FINISH PINK 1312 1313 1314 1315 1316 1317 1332 1333 ÚJ! 1352 1355 1356 1358 1368 LILA 1318 1319 1320 1321 1322 1334 1335 ÚJ! 1363 1367 54
SZÍNES ZSELéK 5 ml 1 890 Ft SZÍNES ZSELéK PREMIUM FINISH KéK 1323 1324 1325 1336 1337 1338 ÚJ! 1357 ZÖLD ÚJ! 1339 1340 1353 1360 1361 FéMES 1345 1346 1347 BARNA 1341 1342 1343 1344 55
STEP BY STEP - MAJSA ÁGI 1. 2. 3. A körmöket tökéletesen előkészítjük (Nail Prep, Fungicid, Ultrabond) majd felhelyezzük a Salon II. Sablont. 4. Két réteg Fiber Clear zselével alapot készítünk. A kész alapot óvatosan formára reszeljük, a pontosabb munka érdekében. Cover Pink I. Gellel körömágy hosszabbítást végzünk. A szabadszélre felvisszük a 351-es és 1342-es színes zseléket. 5. A felvitt színeket Racing A0 ecsettel márványszerűen összemossuk. 6. A körmöket OP2 építő zselével borítjuk. 7. Formára reszelés és mattítás után akril festékkel szőlőt és indákat festünk. 8. A festék száradása után Chrome 2 Top Gellel visszadjuk a körmök fényét és köttetjük, majd pár szőlőszemet Fiber Clear zselével kiemelünk, és kötés után fixáljuk. 56
PEARLAC 57
PEARLAC 7 ml 1 790 Ft PEARLAC CLASSIC PearLac 100 Base/ Top Gel Alap- és fedőrétegként is használható lakk-zselé A PearLac hibrid lakk-zselé család ötvözi a színes zselék tartósságát és a hagyományos körömlakkok egyszerű használatát. Saját körömre erősítő bevonatként, műkörömre pedig zseléként használható három egyszerű lépésben: PearLac alap/fedő zselé, PearLac szín, PearLac alap/fedő zselé. Használat után Pearl Acrylic Removerrel percek alatt leoldható. A legfényesebb finis érdekében fixáláshoz Pearl Cleansert használjon! - Sűrű, magas pigmenttartalmú zselék - Tartós, karc- és kopásmentes, magasfényű színek - Nincs többé repedés, törés vagy leválás - Nincs pigmentlerakódás az üvegben - Nincs száradási idő - Percek alatt leoldható A PearLac használata néhány egyszerű lépésben: 1. A köröm előkészítése után PearLac Base/Top Gelt (100) viszünk fel. 2. 4 9W-os Uv lámpában kb. 20 másodpercig köttetjük. 3. Színtől függően 1-2 vékony réteget viszünk fel, a rétegek közt kb. 1 percig köttetve őket. Ügyeljünk rá, hogy a köröméleket is teljesen bevonjuk. 4. Az utolsó színréteg után PearLac Base/Top Gellel (100) vonjunk be a felületet és 2 percig köttetjük Uv lámpában. 5. Cleanserrel átitatott szálmentes törlővel fixáljuk a kész körmöket. Fekete, fehér, szürke 100 101 102 119 Tipp: - Ha vékonynak érezzük a végeredményt, 2 vagy akár 3 alapréteget is húzhatunk, ezzel körömerősítést is beépítve a zselé-lakkozásba. - Soha ne használjunk fixáláshoz körömlakklemosót, mert megmarja, és ezzel mattítja a felületet. - Fedő rétegként használhatunk EO Top Gelt is. Rugalmassága alkalmassá teszi zselé-lakkon történő használatra is. Sárga, narancs 144 145 150 158 154 152 153 155 156 157 ÚJ! 406 407 408 411 412 420 421 422 Zöld 118 162 163 164 168 160 169 Kék 161 165 166 167 260 176 58
Metál Rózsaszín Piros ÚJ! ÚJ! ÚJ! Lila Barna CLASSIC CLASSIC CLASSIC PEARLAC 198 173 230 240 195 174 231 241 197 175 103 129 190 177 133 128 191 189 146 147 192 172 134 151 117 107 105 106 127 149 193 270 135 171 417 240 403 418 241 404 419 129 405 413 423 147 414 424 151 415 425 171 416 426 196 103 243 141 194 271 136 136 400 401 402 131 133 139 143 170 230 137 132 146 142 148 178 410 409 231 138 140 141 244 PEARLAC 59
STEP BY STEP - MéSZÁROS ERIKA 1. 2. 3. A természetes köröm előkészítése, bőrfeltolás-kaparás után a mattítás az új 240/240 zebra reszelővel történik. Alaposan portalanítom a felületet, majd SaniSol-lal áttörlöm. 4. Az ombre körmöt PearLac - One Step Color 224-es (narancs) és 068-as (kék) készítem el, Racing F6 zselé ecset segítségével. Belemártom az ecset egyik illetve másik felét a két színbe, majd a körömágytól kezdem középen a szabadszél felé festeni, utána haladok a bal illetve a jobb oldal felé. Ügyeljünk rá, hogy az éleket is mindig fessük le. Uv lámpában 2 percig köttetem. A második réteget ugyanúgy kenem fel, mint az elsőt, majd újabb 2 percig kötettem. A második réteg felvitele után már jól kivehető a színátmenet a körmön. 60
PEARLAC 7 ml 1 790 Ft Hőmérsékletváltozás hatására SZÍNVÁLTÓ lakk-zselék. TL1 TL4 TL7 TL8 TL10 TL12 TL16 TL19 TL23 TL25 ÚJ! TL34 TL47 61
PEARLAC 7 ml 1 790 Ft Alapréteg: Hard Clear Gel Felhasznált szín: ThermoLac TL34 Borítás: Hard Clear Gel Díszítés: Akrilfestékek Fényzselé: Chrome Top Gel Trendi NEON SZÍNEK már lakk-zselé változatban is FL1 FL2 FL3 FL4 FL5 FL6 FL7 FL8 FL9 FL10 FL11 FL12 Napfényen feltöltődve SÖTÉTBEN VILÁGÍTÓ színek. NL2 NL6 NL7 NL10 NL12 NL14 62
PEARLAC 7 ml 1 990 Ft PEARLAC ONE STEP COLOR PEARLAC ONE STEP COLOR LEOLDHATÓ EGYFÁZISÚ LAKK ZSELé CSALÁD. NINCS ALAP- és FEDőRéTEG. CSAK GYÖNYÖRŰ SZÍNEK. Nincs szükség alap- és fedőréteg használatára Árnyalattól függően akár 1 rétegben is fed Ultragyors kötés (LED lámpában 20-30 mp.) Szuperfényes felületűre köt Fixálásmentes Akár 3-4 hétig is tart Könnyen leoldható A piac legjobb ár-érték aránya MÁR 75 LéLEGZETELÁLLÍTÓ SZÍNBEN! 001 002 013 019 030 033 Felhasznált szín: PearLac One Step Color 161 és 723 Díszítés: Swarovski kristályok 040 042 043 046 049 051 058 064 065 068 079 088 092 102 112 114 119 120 121 202 204 206 217 220 63
PEARLAC PEARLAC ONE STEP COLOR 7 ml 1 990 Ft 224 241 261 266 267 ÚJ! 268 283 287 290 291 409 428 431 448 475 705 706 710 712 715 604 607 611 615 620 723 724 727 739 742 625 636 637 926 927 KAPCSOLÓDÓ TERMéKEK 842 843 851 PearLac Wrap & Go leoldó fólia A gél lakk rendszerek leoldásához használható minőségi áztató fólia. Méret: 9,5 6cm 100 db 1 990 Ft 853 854 928 954 PearLac gél lakk kaparó 957 963 964 Kifejezetten a gél lakk rendszerek áztatás utáni gyors eltávolításához készült. A hajlított, megfelelően éle-zett fejrész segíti a gyors és egyszerű eltávolítást. Rozsdamentes acél, tartós, ellenálló fekete bevonattal. 1 390 Ft 64
PEARL KÖRÖMLAKKOK 65
KÖRÖMLAKKOK Pearl körömlakkok Kiváló minőségű, tartós és gyorsan száradó körömlakk kollekció, mely már egy rétegben is maximális fedést biztosít. Teljesen csík- és foltmentesen szárad, jó terülési tulajdonsága pedig garantálja a tökéletes végeredményt. Jelenleg 22 gyönyörű színben kapható, melyek közt megtalálhatók a divatosan élénk, valamint a visszafogottabb, klasszikus színek is. Főbb jellemzőik: - kiváló tapadás - tartós, kopásálló felület - tökéletes színtartás - jó terülési tulajdonságok - gyors száradás - szuper fedés már egy rétegben is 15 ml 790 Ft 305 408 500 504 505 706 800 801 803 1011 1025 1043 1054 1055 1072 1082 1085 1092 1097 2001 2019 2021 Pearl Crack-It! repesztőlakkok 15 ml 990 Ft A Pearl repesztőlakkjának használatával tökéletes repedezett, összetört körömlakk-hatást érhetünk el. A Crack-It! repesztőlakkot egy már megszáradt, bármilyen színű normál körömlakk rétegre kell felvinni, amely a száradás során megrepedezik, felhasználástól függően változtatva a mintát. A lehető legtartósabb és hosszan tartó végeredmény érdekében használjon Pearl Top Coat színtelen fedőlakkot vagy Pearl Nail Sealer sárgulást gátló védőlakkot. Tipp: az akril festékre felkent Crack-It! repesztőlakkok ezen a felületen a más összetételű alap miatt apróbb mintájúra reped! érdemes kipróbálni! CT01 CT02 CT03 CT04 CT05 CT06 CT07 CT08 CT09 CT10 CT11 CT12 A felkenés irányát változtatva különböző mintákat kaphatsz az alábbi ötletek alapján SZIVACS 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 66
FEDőLAKKOK Top Coat Fedőlakk Gyorsan száradó, nem sárguló fedőlakk kiváló terülési tulajdonságokkal. Magas fényű, tartós felületet képez. Hardener Körömerősítő A Hardener használata erős és ellenálló körmöket eredményez. A kezelés felújítja és megfiatalítja a körmöket, melyek így kevésbé lesznek hajlamosak a szakadásra és repedésre. Száradási idő: 2-3 perc 15 ml 890 Ft 15 ml 790 Ft Matte Top Coat Matt fedőlakk Ez a matt védőfelületet képző fedőlakk a fényes körömszíneket modern, matt megjelenésűvé alakítja. Ha kedveled a matt körömlakkok megjelenését, de nem szeretnél literszámra matt színeket vásárolni, akkor ez a termék jelenti a megoldást számodra! Divatos, és egyre elterjedtebb felhasználási terület, hogy pl. francia körmök esetén a szabadszélt fényesen hagyjuk, miközben a körömlemez többi részét mattítjuk. Feltűnő, és trendi viselet, akár férfiak is használhatják! Használati utasítás Műkörömre: reszeld a körmöket a kívánt formára és hosszra. Bufferreld a körmöket és távolíts el minden port. vidd fel a Matte Top Coatot a köröm felületére és hagyd száradni 2 percig. Szükség esetén vigyél fel még egy réteget. Körömlakkra: vidd fel a körömre a kívánt körömlakkot, majd egy réteg Matte Top Coatot a megszáradt körömlakkra. Hagyd teljesen megszáradni, kb. 2 percig. A Matte Top Coat közvetlenül a természetes körömre is felvihető, hogy matt hatást érj el. Eltávolítás: használj körömlakklemosót az előírásoknak megfelelően. 15 ml 890 Ft Multi Coat Alap- és fedőlakk A Multi Coat formula titánium erősítést kapott annak érdekében, hogy a természetes körmöket még erősebbé tegye. Tökéletesen tapad a körömhöz és magas fényű felületet képez. A Multi Coat egy tökéletes 2-in-1 bevonat, mely bázis- és fedőlakként is használható. Száradási idő: 2-3 perc 15 ml 890 Ft Uv Top Coat Uv fedőlakk Uv lámpa alatt kötő, közepes sűrűségű, gyorsan száradó fedőlakk, amely magas fényű, nagyon tartós felületet képez. A tökéletes végeredmény érdekében: várjon, amíg a körömlakkzott felület félig megszárad, majd vigyen fel 1 réteg Pearl Uv Top Coatot. Hagyja 3 percig szikkadni a lakkon, majd tegye Uv lámpába 2-3 percig. Kötésidő: 1 perc 15 ml 990 Ft 67
KÖRÖMÁPOLÓK Nail Sealer Sárgulásgátló védőlakk A Nail Sealer speciális összetevőket tartalmazó védőlakk, mely szigetelő rétegként védi a körmöket az Uv fény okozta sárgulástól. Magas fényű, tartós felületet képez. Ridge Filler Töltő alapozó A köröm vagy műköröm felületén keletkezett barázdák kitöltésére szolgáló alapozó lakk, amely egyenletes, sima felületet képez, miközben eltünteti a körömhibákat és reszelésnyomokat. Tökéletesen sima felületet biztosít a minőségi és tartós lakkozáshoz. 15 ml 890 Ft 15 ml 790 Ft Cuticle Oils Bőrápoló olajok Ezek a körömágy ápolók kondicionáló kezelésként használhatók a száraz és sérült körömágy helyreállításában. Használatuk erős és rugalmas körmöket eredményez. Tápláló és hidratáló formulájuk felszívódás után helyreállítja a vegyi anyagok által okozott károsodást. Használhatóak továbbá porcelán körmök tisztítására, fényesítésére is. Ananász Barack Frézia Kókusz Mandula ÚJ! CITROM Körömlakklemosó Kókusz illatban Hatékony, mégis kímélő, acetonos körömlakklemosó. Minden körömlakkot rendkívül könnyen és gyorsan eltávolít. Kellemes kókusz illatban, mely használat után is érezhető marad a kezeken. 100 ml 270 Ft 1 liter 990 Ft MINőSéG SZUPER ÁRON! 15 ml 790 Ft 68
PORCELÁN RENDSZER 69
PORCELÁN RENDSZER PORCELÁN RENDSZER Közepes kötésidejű porcelán porok, használat közben kellemes, krémes konzisztenciával és könnyed formázhatósággal. Rugalmasak és nagyon jól tapadnak. Ezek a polimerek biztosítják a tökéletes sebességet a szalonban dolgozó szakembereknek. Clear Színtelen 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft X-White Extrém fehér 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft Angel White vakító fehér 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft 70
PORCELÁN RENDSZER PORCELÁN RENDSZER Light Pink A lágy színek kedvelőinek 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft Pink Opálos rózsaszín a tradicionális színeket kedvelőknek 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft D.D. Pink Üvegszerűen áttetsző, élénk rózsaszín 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft Cover Pink Körömágy hosszabbító fedő rózsaszín 7 g 1 190 Ft 17 g 1 790 Ft 40 g 3 690 Ft 71