ALAPÍTÓ OKIRAT. 1.2. Székhelye: 6044. Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202.



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Bankszámlaszám:

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

E l ő t e r j e s z t é s

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

Alapító okirat 2017.

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

A LOGOS-HUNGARY Alapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetben a december 8. napján és március 5. napján elfogadott módosításokkal)

Alapító Okirat Módosítása

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

Alapító Okirat 2012.

2. oldal A KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁS MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEI, VALAMINT A KÖZHASZNÚ SZERVEZETEKET MEGILLETŐ KEDVEZMÉNYEK A közhasznú jogállás megszerzésének

E l ő t e r j e s z t é s

EMBER A KÓRHÁZBAN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

A L A P Í T Ó O K I R A T

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

DEMOKRATIKUS JOGOK FEJLESZTÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben május

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)


Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

NETPUBILCA ALAPÍTVÁNY

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 26-i nyilvános ülésére

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

Alapító Okirat. alapítványt

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT a VACKOR VÁR ALAPÍTVÁNYRÓL, (a továbbiakban: Alapítvány) amelynek alaprendelkezéseit, szervezeti és működési rendjét a jelen okirat 2. pontjában megjelölt Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló - többszörösen módosított - 1959. évi IV. törvény 74/A - 74/F. -aiban, továbbá a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényben szabályozottak szerint - határozatlan időre - az alábbiak szerint állapítja meg: 1. AZ ALAPÍTVÁNY 1.1. Az Alapítvány neve: VACKOR VÁR ALAPÍTVÁNY 1.2. Székhelye: 6044. Kecskemét-Hetényegyháza, Belsőnyír 202. 1.3 Időtartama: határozatlan időre szól. 1.4. Az Alapítvány célja - Olyan gyermekek támogatása, akik anyagi lehetőségeik híján nem juthatnak el a Vackor Vár Erdei Iskola által szervezett programokra; - Az erdei iskoláztatás tárgyi felszereltségének javítása, a tevékenységek technikai hátterének korszerűsítése; - A folyamatos működéshez szükséges anyagi eszközök tekintetében támogatás nyújtása; - A legeredményesebb csoportok tevékenységének elismerése, jutalmazása. 1.5. Az Alapítvány a fenti céljai elősegítése érdekében, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény előírásainak megfelelően közhasznú tevékenységet folytat, amely a törvény 26 -ában meghatározott alábbi tevékenységet jelenti: - (1.) egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység; - (4.) nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés; - (8.) természetvédelem, állatvédelem; - (9.) környezetvédelem; - (14.) sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével, 1.6. Az Alapítvány céljait szolgáló jövedelmező vállalkozásokban részt vehet, ilyen vállalkozáshoz csatlakozhat, de vállalkozási tevékenységet csak és kizárólag közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve folytathat úgy, hogy a gazdálkodási-vállalkozási tevékenység nem lehet működésében meghatározó. A vállalkozás révén elért eredményt a Kuratórium kizárólag a 1.4. és 4.1. pontokban írt tevékenységekre fordíthatja, az semmilyen módon nem osztható fel. Alapító Okirat

1.7. Az Alapítvány politikai pártoktól és szervezetektől független, azoktól támogatást nem fogad el, azoknak semmilyen támogatást nem nyújt, országgyűlési képviselőjelölteket az országgyűlési választásokon, illetőleg helyi és megyei önkormányzati képviselőjelölteket, kisebbségi önkormányzati képviselő-jelöltet és polgármesterjelöltet a helyi és megyei önkormányzati választásokon nem állít és nem támogat, továbbá a politikai életben semmilyen szerepet nem vállal, semminemű politikai vagy politikai jellegű tevékenységben nem vesz részt. 1.8. Az Alapítvány jogi személy, e minőségét a bírósági nyilvántartásba vétellel nyeri el. Jogképessége mindazon tevékenységekre kiterjed, amit jogszabály nem tilt. 2. AZ ALAPÍTÓ ÉS AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJÁRA RENDELT VAGYON 2.1. Az Alapítvány Alapítója: Gombkötő Márk 2.2. Az Alapító tudomásul veszi, hogy az alapítványt a nyilvántartásba vételt követően nem vonhatja vissza. 2.3. Az Alapítvány céljára rendelt alapítói vagyonként az Alapító 50.000-Ft. azaz Ötvenezer forint összegű készpénzt bocsát az alapításkor az Alapítvány rendelkezésére. 3. CSATLAKOZÁS AZ ALAPÍTVÁNYHOZ 3.1. Az Alapítvány nyitott, ahhoz bármely - magyar és külföldi - természetes és jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, illetőleg bármilyen más vagyonrendeléssel csatlakozhat (csatlakozó). 3.2. A befizetett hozzájárulás, valamint a teljesített szolgáltatás az Alapítvány vagyonát növeli. A hozzájárulás nem vonható vissza, arra vagy azzal szemben követelés nem alapozható. 4. AZ ALAPÍTVÁNY VAGYONÁNAK FELHASZNÁLÁSA 4.1. Az Alapítvány a 1. pontban foglalt céljai elérése érdekében a rendelkezésre álló anyagi források segítségével - nyilvános pályázatok útján támogatja a megfogalmazott célokért dolgozó természetes személyeket, közösségeket; - nyilvános pályázatok útján támogatja a Vackor Vár Erdei Iskola által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő rászorultakat; - maga által szervezett tevékenységek révén közvetlen módon is törekszik céljai megvalósítására; - támogatja a Vackor Vár Erdei Iskola működését, tárgyi felszereltségének javítását. 4.2. Az alapítványi vagyon az Alapítvány működése során növekedhet a jelen okirat 3. pontjában meghatározott feltételek szerint csatlakozók hozzájárulásaival (pénzbeni és dologi adománnyal, vagyonrendeléssel, stb.), egyéb támogatásokkal, az Alapítvány számlájára történő befizetésekkel, valamint a kezelő szervezet gazdálkodásának eredményével. Alapító Okirat 2

4.3. Az Alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt létesítő okiratában meghatározott tevékenységére kell fordítania. Az Alapítvány az államháztartás alrendszereitől - a normatív támogatás kivételével - csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Ezen pontban írtak szerint igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit a sajtó útján nyilvánosságra kell hozni. Az Alapítvány által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. Az Alapítvány a Kuratórium tagjait, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. 4.4. Támogatásban csak azok a személyek részesülhetnek, akik az Alapítvány céljai megvalósulása érdekében végzett tevékenységet fejtenek ki, illetőleg az alapítványi célok megvalósítása során a Kuratórium által mindenki számára egyenlő módon meghatározott feltételeknek megfelelnek. 4.5. Az adománygyűjtés részletes szabályairól a Belső Szabályzat rendelkezik. 5. AZ ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMA 5.1. Az Alapítvány legfőbb döntéshozó, kezelő és képviselő szerve a Kuratórium, amely három főből áll, elnöke és tagjai határozatlan időre látják el a kurátori tisztet. 5.2. A Kuratórium elnöke és tagjai a következő személyek: A KURATÓRIUM ELNÖKE VAJDA RUDOLF A KURATÓRIUM TAGJAI MIHÓCZA ZSOLT MÁK KORNÉL 5.3. A Kuratórium tagja csak büntetlen előéletű, 18. évét betöltött, cselekvőképességében nem korlátozott magyar állampolgár, továbbá letelepedési, bevándorlási vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár lehet, ha a közügyek gyakorlásától nincs eltiltva. Egyidejűleg nem lehetnek a Kuratórium tagjai, akik egymásnak hozzátartozói [ a Ptk. 685. b.) pontban foglaltak szerint ], vagy élettársai; illetőleg nem lehet a Kuratórium tagja az a személy aki olyan időközben megszűnt közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt a szervezet megszűntét megelőző két évben legalább egy évig, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Ez a kizáró ok a közhasznú szervezet megszűnését követő két évig akadályozza a személyt a kuratóriumi tagságban. Alapító Okirat 3

5.4. Nem lehet a Kuratórium tagja, aki az Alapítvánnyal a kurátori megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll. Továbbá nem lehet a Kuratórium tagja az sem, aki az Alapítvány cél szerinti juttatásából részesül, kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az Alapítvány által bárkinek nyújtott, jelen okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást. 5.5. A Kuratórium üléseit szükség szerint de évente legalább 1 alkalommal tartja. A Kuratórium ülését az elnök hívja össze az azt megelőző 8 napos határidővel, a napirendi javaslat írásbeli megküldésével. Az ettől eltérő módon összehívott ülés csak akkor határozatképes, ha az ülésen minden tag jelen van, s a megtartáshoz, a javasolt napirend megtárgyalásához minden kurátor hozzájárult. A Kuratórium elnöke az ülés tartásáról a székhelyen lévő hirdetőtáblán közleményt tesz közzé. Az elnök a Kuratóriumot akkor is köteles összehívni, ha azt a Kuratórium bármely tagja - a megtárgyalni javasolt napirend megjelölésével - írásban kéri. Ebben az esetben az elnök a kérés kézhezvételétől számított 30 napon belüli időpontra köteles a Kuratóriumot összehívni, figyelemmel az ezen pontban írt 8 napos határidőre. 5.6. A Kuratórium ülései nyilvánosak, azon a Kuratórium tagjain kívül bármely érdeklődő személy hallgatóként - tanácskozási jog nélkül - részt vehet. Zárt ülést akkor lehet tartani, ha jogszabály lehetővé teszi, illetve akkor kell tartani, ha jogszabály azt előírja. 5.7. A Kuratórium akkor határozatképes, ha azon a tagjainak több mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést 8 napon belül - változatlan napirenddel - újra össze kell hívni. A Kuratórium ülését az elnök - távolléte esetén Mihócza Zsolt tag - vezeti. 5.8. A Kuratórium határozatait - a jogszabályokban és a jelen Alapító Okiratban, valamint a Belső Szabályzatban külön szabályozott esetek kivételével - nyílt szavazással és szótöbbséggel hozza. 5.9. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. b) pont], élettársa a határozat alapján - kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy - bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. 5.10. Az Alapítvány éves beszámolóját a Kuratórium elnöke - a számvitelről szóló és egyéb hatályos jogszabályokban előírt tartalommal és időben - köteles a Kuratórium elé terjeszteni. A beszámoló tervezetét írásban és oly időpontban kell elkészíteni, hogy azt a Kuratórium bármely tagja - illetőleg bármely érdeklődő - a Kuratóriumi ülés előtt 8 nappal megtekinthesse. Érdeklődő személyek a beszámoló tervezetéről jegyzeteket készíthetnek, az éves beszámoló tervezetének megtekintési lehetőségéről az elnök az Alapítvány székhelyén elhelyezett hirdető táblán tájékoztatja. 5.11. A Kuratórium működésének egyéb szabályait a Belső Szabályzat tartalmazza. A Belső Szabályzatban többek között rendelkezni kell: Alapító Okirat 4

- a nyilvántartás vezetésének, az ügyiratkezelésnek jelen okiratban nem szabályozott kérdéseiről; - az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjéről, valamint; - az Alapítvány működésének, szolgáltatási igénybevétele módjának, beszámolói közlésének jelen okiratban nem szabályozott kérdéseiről; 6. AZ ALAPÍTVÁNY KÉPVISELETE 6.1. Az Alapítvány s a Kuratórium képviselője a Kuratórium elnöke: VAJDA RUDOLF 6.2. Az Alapítványt más jogi - és nem jogi - személyekkel, harmadik személyekkel szemben, továbbá a bíróságok és más hatóságok előtt a Kuratórium elnöke képviseli. A képviselő a Kuratórium határozatai szerint jár el. 6.3. A képviselő a feladatai ellátása során az Alapítványt és annak Kuratóriumát minden korlátozás nélkül, önállóan - egyedül - képviseli, őt önálló aláírási jog illeti meg. Az Alapítvány jegyzése akként történik, hogy a képviselő az Alapítvány géppel illetve kézzel előírt, előnyomott vagy nyomtatott neve alá önállóan - egyedül - írja alá a teljes nevét, úgy és olyan formában, ahogy azt a közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányon teljesítette. A bankszámla feletti rendelkezési jogot illetően a jogszabályi és banki előírások - a számlavezető pénzintézettel kötött szerződés rendelkezései - az irányadóak, a bankszámla feletti rendelkezéshez a Kuratórium elnökének és egy kuratóriumi tagnak az aláírása szükséges, ezért az Alapító a bankszámla feletti rendelkezés tekintetében a Kuratórium tagjait képviseleti joggal felruházza. A számviteli nyilvántartások vezetésére a jogszabályi előírások az irányadók. 7. AZ ALAPÍTVÁNY MEGSZŰNÉSE 7.1. Az Alapítvány megszüntetésére sem az Alapító, sem a Kuratórium nem jogosult. Az Alapítvány a hatályos jogszabályokban meghatározott okból a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg, arról a bíróság dönt. 7.2. Az Alapítvány megszűnése esetén az Alapítvány megmaradt vagyonát a jelen Alapító Okiratban meghatározottakhoz hasonló közcélokra kell fordítani. 7.3. Az Alapítvány megszűnik, ha a bíróság a nyilvántartásból törli. A bíróság akkor törli az Alapítványt a nyilvántartásból - ha az Alapító Okiratban meghatározott cél megvalósult; - ha a bíróság az alapítványt megszünteti - ha más alapítvánnyal való egyesítését rendeli el. 7.4. A bíróság az ügyész keresete alapján az Alapítványt megszünteti, ha céljának megvalósítása lehetetlenné vált, illetőleg ha jogszabály-változás folytán a bejegyzést meg kellene tagadnia. A bíróság az Alapító kérelme alapján az alapítványt megszünteti, ha az alapítvány céljainak megvalósítása lehetetlenné vált. 7.5. A bíróság az Alapítványt akkor is megszünteti, ha megfelelő határidő tűzésével a Kuratóriumot felhívta, hogy a jogszabálynak megfelelő működést állítsa helyre, s a határidő eredménytelenül telt el. Alapító Okirat 5

7.6. A bíróság az Alapítványt megszüntetheti, ha a Kuratórium tevékenységével az Alapítvány célját veszélyezteti és az Alapító - a bíróság felhívása ellenére a Kuratórium összetételét nem változtatja meg, más kurátorokat nem jelöl ki. 7.7. A bíróság az érdekelt Alapítók közös kérelmére - új Alapítvány létrehozása vagy más Alapítványhoz való csatlakozás céljából - elrendelheti az Alapítványok egyesítését, ha ez az érintett Alapítványok céljainak megvalósításával összhangban áll. Az Alapítványok egyesítésére irányuló kérelemhez az új, illetőleg a megfelelően módosított - a megszűnt Alapítvány jogutódlásáról is rendelkező - Alapító Okiratot is csatolni kell, egyebekben a bíróság eljárására az Alapítvány nyilvántartásba vételére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. 8. VEGYES RENDELKEZÉSEK 8.1. Az Alapítvány működése felett az ügyészség a reá irányadó szabályok szerint törvényességi felügyeletet gyakorol. Ha a működés törvényessége másképpen nem biztosítható, az ügyész a bírósághoz fordulhat. 8.2. Az Alapítványt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság veszi nyilvántartásba. Az Alapítvány a nyilvántartásba vétellel jön létre, tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedésének napján kezdheti meg. 8.3. Az Alapító az Alapító Okiratot indokolt esetben - az alapítvány nevének, céljának és vagyonának sérelme nélkül - módosíthatja. Ha a bíróság által nyilvántartott adatokban változás áll be, vagy az Alapító Okirat módosul, azt a bíróságnak be kell jelenteni. 8.4. Ha az Alapítvány éves bevétele meghaladja az ötmillió forintot, a Kuratóriumtól elkülönült Felügyelő Bizottságot kell létrehozni. 8.5. Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvnek az alapítványokra vonatkozó rendelkezései, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvényben és az egyéb jogszabályokban meghatározottak az irányadók. Kecskemét-Hetényegyháza, 2004. november hó 5. nap Alapító Okirat 6