VI. Történettudományi Találkozó előadásaira



Hasonló dokumentumok
VII. Történettudományi Találkozó előadásaira

szervezésében, Bokorné Nagy Katalin régész, nyugalmazott múzeumigazgatóhelyettes,

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

szervezésében, Bessenyei Ferenc Művelődési Központ Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.

szervezésében, Helyszín: Szathmáry Kollégium, 6800, Hódmezővásárhely, Klauzál utca 1-3.

III. Történettudományi Találkozó elıadásaira

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: információk/pályázatok


MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Magyarország sorsfordító esztendői:

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

Pollack Mihály Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskola Összesített órarend a 2009/2010. tanév 1.b 2.a. 2.b

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

SZLOVÉNIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Helyszín: Főemelet 11.

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

Név Iskola Felkészítő tanár össz. 2. Bolla Róbert Pápai Református Kollégium Gimnáziuma Fekete Pál Péter

MEGHÍVÓ Június 29. Scleroderma Világnap

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

XXVII. Kandó Kálmán Nyári Egyetem július Székesfehérvár

Az Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft Védőnői Szolgálata által ellátott iskolák

TESTNEVELÉS GYAKORLAT

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák!

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

BOD PÉTER HÁROMSZÁZ ÉVE KONFERENCIA NAGYENYEDEN ÉS MAGYARIGENBEN

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

Ez úgy igaz, ahogy hiszitek

minden édenek neve vad poklokat büvöl. A Magyarországi Tanácsköztársaság

MEGHÍVÓ. VII. Gödöllői Halászati-Horgászati Szakember Találkozó. Időpont: február 2-3., csütörtök-péntek

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

OM azon. név vezeto helység megye utca hsz irsz Általános Iskola Csokona Ilona Csányoszró Baranya Szabadság u

Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Javaslat a Doktori Tanács, a Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottság és a Tudományetikai Bizottság tagjaira a Jelölőbizottság állásfoglalása alapján, 2017

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

OKTATÓK ELÉRHETŐSÉGEI 2014/2015. tanév tavaszi félév. Gazdálkodás és Menedzsment Tanszék

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

MUNKATERV. a 2011-es évre

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa október Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

MH EK Honvédkórház Szakambulanciák orvosi beosztása KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030 KA 031 KA 006 KA 029 KA 030

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

ViVin. Esküvıi Szolgáltatók. Tel./Fax: + 36 (62) Mobil: + 36 (70) info@vivin.hu

Helyezések-B kategória

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

1. oldal, összesen: 6

Felsős nyílt órák időpontjai

ÓE Kollégium, Kollégiumi Tanács Vezetőképző Tábor Zamárdi 2013.

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKOLIMPIA. ÚSZÁS V-VI. Kcs HÓDMEZŐVÁSÁRHELY VÁROSI SPORTUSZODA január 19.

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

Késő-Római Kikötőerőd Alapítvány beszámolója a es évekről Dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Kiállítás

I N T É Z M É N Y I T E L E F O N K Ö N Y V B u d a p e s t F ő v á r o s X I X. k e r. B ö l c s ő d é k

Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet

ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK. Hotel Flamingó. Balatonfüred, Széchenyi u április 4-6. PROGRAM

megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács megyei tanács elnöke megyei tanács megyei tanács megyei tanács

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-i ülésére

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

Diákolimpia - Úszás Csongrád Megyei Döntő

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Átírás:

MEGHÍVÓ Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait, ismerőseit a Vásárhelyi Történelmi Kör szervezésében, a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium támogatásával megrendezésre kerülő VI. Történettudományi Találkozó előadásaira Hódmezővásárhely, 2013. július 6 július 14. Minden nap: 9.00 18.00 óráig Helyszíne: Bethlen Gábor Református Gimnázium (könyvtár, előadóterem) 6800 Hódmezővásárhely Szőnyi út 2.

Védnökök: A rendezvény fővédnöke: Prof. Dr. habil. Olajos Terézia professor emerita, egyetemi tanár (SZTE-BTK). Védnökök: Bokorné Nagy Katalin régész, nyugalmazott múzeumigazgatóhelyettes, dr. Kádár Péter PhD. teológus, tanár, a Bethlen Gábor Református Gimnázium igazgatója, Vig Áron, a Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium igazgatója, dr. Kacziba Ágnes PhD. nyelvész, egyetemi docens (SZTE-BTK, Szláv Intézet), dr. Szabó Pál történész, jogász, tudományos segédmunkatárs (SZTE-BTK, Történeti Intézet), a Magyar Írószövetség tagja. A Vásárhelyi Történelmi Kör 2007. november 5-én alakult meg. Célja a magyar történelem kutatása, tanítása és a tudományos ismeretterjesztés. Emellett helyet kívánunk adni minden tudományos igényű irányzatnak a magyar és az egyetemes történelem kutatása terén. Hagyományteremtő céllal indítottuk el e rendezvényünket, amely mellett, havonta meghívott előadók részvételével, éves előadássorozatot is tartunk. A találkozó ajánlott témáiból: 50 éve volt a Kádár-féle amnesztia, 70 éve történt a kurszki csata, 70 éve kiáltották ki a japánok Burma függetlenségét, 70 éve volt a nagyhatalmak casablancai és teheráni konferenciája, 70 éve rendezték meg a szárszói konferenciát, 100 éves magyar hadirepülés, 100 éve vívták az első balkáni háborút, 100 éve született Benda Kálmán és Kosáry Domokos történész, 110 éve repültek a Wright-testvérek, 140 éve egyesült Buda, Pest és Óbuda, 160 éve tört ki a krími háború, 200 éve született Rózsa Sándor, 200 éve vívták a népek csatáját (lipcsei csata), 240 éve volt a bostoni teadélután, 250 éve fejezték be a hétéves háborút, 330 éve történt Kara Musztafa veresége Bécs alatt és Párkánynál, 390 éve harcolt Bethlen Gábor a Felvidéken, 400 éve választották Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé, 420 éve kezdődött a tizenötéves háború, 470 éve esett el Székesfehérvár (Tarih-i Üngürüsz), 490 éve verte meg Szávaszentdemeternél a törököt Tomori Pál kalocsai érsek, 500 évvel ezelőtt a római pápaválasztáson alulmaradt Bakócz Tamás esztergomi érsek, 550 éve Hunyadi Mátyás király elfoglalta a töröktől Jajca várát, miután 555 éve trónra lépett, 570 éves Hunyadi János téli hadjárata, 790 éve győztek a mongolok a Kalka-folyónál, 800 éve történt a Bánk bán-féle összeesküvés, 950 évvel ezelőtt halt meg Béla, az első magyar lovagkirály, 1040 éve a quedlinburgi gyűlésen Géza fejedelem képviseltette magát, 1050 éve térített Zacheus püspök magyar földön, 1200 éve Krum bolgár nagykán legyőzte I. Mihály bizánci császárt és Konstantinápolyt ostromolta. 2

Program 2013. július 6. szombat 9 00-9 50 Ünnepélyes megnyitó KENÉZ ÉVA: (Ady Endre: Az eltévedt lovas) BERECZ JÁNOS igazgató helyettes (Bethlen Gábor Ref. Gimnázium) megnyitója a helyt adó intézmény nevében. PROF. DR. OLAJOS TERÉZIA szakmai megnyitója DR. SZABÓ PÁL: A Vásárhelyi Történelmi Kör Történettudományi Találkozóinak öt éve. In memoriam: Prof. Dr. Belényi Gyula Elnök: DR. SZABÓ PÁL 12 10-12 50 DR. HOFFMANN ZSUZSANNA: Az emberi méltóság kérdése és értelmezése az ókorban, különös tekintettel Cicero munkáira DR. TÓTHNÉ DR. HORVÁTH ÁGNES: Augustus foruma Rómában DR. TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ: A kabar rejtély Kerekasztal Elnök: DANI DÁNIEL PÁL DAI SI-FU MÁDAY NORBERT: Történelmi fegyverek bemutatója DR. OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: Hun-mongol nyelvi kapcsolatok magyar vonatkozásai DR. CZEGLÉDI KATALIN: Nyelvünk és őstörténetünk 3

2013. július 7. vasárnap 9 00 9 10 Diószegi Szabó Pál: Pufajkás Madonna (vers) Elnök: DR. SZABÓ PÁL 9 10-9 50 12 10-12 50 DÉNES JÁNOS: Az 1963-as amnesztia visszásságai V. PINTÉR ISTVÁN: Az angol felelősség az tengeri hadviselés eldurvulásában az I. világháború folyamán BORSI ISTVÁN: Akit háromszor ítéltek halálra. GÁSPÁR FERENC: Fikció és valóság, avagy írói módszerem a történelmi regényeimben Kerekasztal Elnök: DANI DÁNIEL PÁL DR. BINNYEI GÉZA: A rendszerváltás és a privatizáció jogtörténetének fontosabb jogszabályai ZÁHONYI ANDRÁS: Módszertani problémák az íráskutatásban DR. OLÁH ZOLTÁN: Ötzi öcsi genetikai és kulturális beágyazódása a BADEN-Péceli kultúrába. 4

2013. július 8. hétfő 9 00 9 10 Orovecz Borbála Dianna (török ének) Elnök: DR. GALÁNTAI ERZSÉBET 9 10-9 50 OROVECZ BORBÁLA DIANNA: Keresztény rabok sorsa az Oszmán Birodalomban a 15-17. században 10 00-10 40 DR. TÓTH SÁNDOR LÁSZLÓ: A tizenötéves háború kitörése DR. SZABÓ PÁL: Hunyadi Mátyás ismeretlen győzelme Nándorfehérvárnál. Zsarnó ostroma 1463 TÖRTEI RENÁTA: Egy spanyol pápai legátus tevékenysége a középkori Magyarországon - Don Juan de Carvajal bíboros életútja, szerepe és tevékenysége a magyar történelem viharos éveiben 12 10-12 50 Kerekasztal EBÉDSZÜNET Elnök: MÓROCZ GÁBOR HALMÁGYI MIKLÓS: Személyes hangvétel és önéletrajzkezdemények a korai magyar történetírásban DR.ÁRPÁS KÁROLY: A magyar államiság kezdetei FORRÓ LAJOS: Magyarkanizsa község partizán iratai 5

2013. július 9. kedd 9 00 9 10 Kenéz Éva: Gyulai Pál: Pókainé (vers) Elnök: DANI DÁNIEL PÁL 9 10-9 50 12 10-12 50 EGEDI ORSOLYA: Kinizsi Pál Élete és tevékenysége G. TÓTH PÉTER: Csanád egyházi mezőváros topográfiai rekonstrukciójának kísérlete. Újabb lehetőségek a késő-középkorban egyházi javadalomszerzést eredményező kapcsolatrendszerek csoportosítására, a csanádi székeskáptalanba való bejutás példái alapján DR. SZABÓ PÁL: I. Bayezid szultán Magyarország elleni hadjárata(i) DR. ZOMBORI ISTVÁN: A Mohács előtti Magyarország utolsó nemzetközi fellépése: a Bécsújhelyi-pozsonyi találkozó 1523 Kerekasztal Elnök: DR. SZABÓ PÁL V. SIKLÓSI ANDRÁS: 200 éve született Rózsa Sándor, a leghíresebb betyár MÉSZÁROS TAMÁS: Projektmenedzsment az időszaki kiállítások létrehozásában DANI ATTILA: Felhőlovagok, vadászharcok a II. világháborúban 6

2013. július 10. szerda 10 40-12 10 Berecz János: Fizika szertár bemutató és fizikai kísérletek Helyszín: A Bethlen Gábor Református Gimnázium fizika szertára 15 00-16 00 LELE JÁNOS: A magyar agár jelentősége hagyományőrző szemmel (előadás és bemutató) Helyszín: A Bethlen Gábor Református Gimnázium udvara. 16 30-19 00 A Bethlen Gábor Református Gimnázium udvara: LÁZÁR MIHÁLY vezetésével a HUNYADIAK ÖRÖKÉBEN TÖRTÉNELMI HAGYOMÁNYŐRZŐK bemutatója. 19 00 - Vacsora: Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium udvarán Házigazda: SZALKAI LÁSZLÓ Jelentkezés: MOLNÁR LÁSZLÓNÉnál 20 00 - Népdalok: PINTÉRNÉ SZUROVECZ IRÉN Megemlékezés MÉNESI SÁNDOR citeraművészre 7

2013. július 11. csütörtök 9 00 9 10 Mórocz Gábor (vers) Elnök: DR. KACZIBA ÁGNES 9 10-9 50 VINCZE GÁBOR: Volksbundisták két magyar városban: Vásárhelyen és Szegeden ZEMAN FERENC: Nemzetgyűlési képviselő-választások Vásárhelyen 1920 júniusában DR. SIPOS JÓZSEF: Az új szakasz politikájának értékelése az új szintézisekben DR. KÁDÁR PÉTER: Teológiai értekezések 12 10-12XK 50 Kerekasztal Elnök: V. PINTÉR ISTVÁN PALOTÁS GYÖRGY: Nászdalverseny Szapolyai János és Jagelló Izabella 1539-es krakkói esküvőjén TÓTH ERNŐ: Lakitelek VESZTERGÁM MIKLÓS: Első lépcsőfok a Szent Korona tanhoz 8

2013. július 12. péntek 9 00 9 10 Diószegi Szabó Pál: Hetvennégy sor saját lelkemhez (vers) Elnök: DR. SZABÓ PÁL 9 10-9 50 12 10-12 50 DR. LÉNÁRT ANDRÁS: Egy másik szeptember 11. A chilei katonai puccs 40. évfordulója PROF. DR. OLAJOS TERÉZIA: Kérdések és válaszok a késő avarok története és IX. századi továbbélése kapcsán DR. SZONDI ILDIKÓ: Magyarok Amerikában DR. HEKA LÁSZLÓ: Húsz éves a Hágai Nemzetközi Büntetőtörvényszék Kerekasztal Elnök: DR. KACZIBA ÁGNES SZABÓ LAJOS: Ismertetés a Bácsországról DR. SZIKORA ISTVÁN: Egy első világháborúban résztvevő magyar katona naplója: hadifogságba esése, fogságának leírása, szabadulása MÉSZÁROS PIROSKA: A szabadkai városháza egy építészmérnök szemével 9

2013. július 13. szombat 9 00 9 10 Diószegi Szabó Pál: (P)ár(t)atlan ének (vers) Elnök: V. PINTÉR ISTVÁN 9 10-9 50 12 10-12 50 TÓTH LÁSZLÓ: Változó tendenciák a köztársaságkori Róma katonai büntetőpilitikájában MIHÁLY ÁRPÁD: Hódmezővásárhely utolsó Kossuth-huszára DR. SZABÓ PÁL: Nándorfehérvár nulladik ostromának lehetősége V. VAD LÁSZLÓ: Nyugati türk kulturális elemek a székelység körében Kerekasztal Elnök: DR. SZABÓ PÁL MÓROCZ GÁBOR: Péterfy Jenő Széchenyi-képe: Péterfy és a romantikus individuum SANZ KLÁRA LUJZA: Megemlékezés gróf Széchenyi István néhány nemzetmentő tevékenységéről PAPP ÉVA: "Az ember mindég azon munkálódik, hogy sorsát jobbítsa": Hogyan vélekedett gróf Széchenyi István a lovakrul, a selyemrül és a pályinkárul? 10

2013. július 14. vasárnap 9 00 9 10 Kenéz Éva (vers) Elnök: DR. KACZIBA ÁGNES 9 10-9 50 12 10-12 50 V. NAGY GYÖNGYI: Tárkány Szűcs István, a kuláknak bélyegezett tragikus sorsú vásárhelyi mintagazda esete V. KOVÁCS FERENC: A Szent Jobb Hódmezővásárhelyen DÉNES JÁNOS: Megkésett mementó. Megemlékezés a hódmezővásárhelyi Rácz Sándorról, a Nagy Budapesti Munkástanács társelnökéről BENKŐ LÁSZLÓ: Beszámoló a Szeremley Társaság tevékenységéről V. SZEKERES JÁNOS: Vers, II. világháborús visszaemlékezések Elnök: V. PINTÉR ISTVÁN JUHÁSZ KRISZTINA: Bocskai István országgyűlései MÓROCZ GÁBOR: John Ruskin és Asbóth János ideológiájának közös mozzanatai SANZ KLÁRA LUJZA: Válogatás Hézső Ferenc festőművész 70-es években készült képeiből 17 15-17 55 A Találkozó kiértékelése 11

INFORMÁCIÓ Az esetleges műsorváltozást a hirdetőtáblán jelezzük. Étkezés hétköznap (hétfőtől péntekig) Fekete Sas Étterem (Kossuth tér 5.) Menü: 750 Ft-tól 900 Ft-ig. Hétvégén: Fekete Sas Kávézó Reggeli és vacsora egyénileg Szállás: Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium, 6800 Hódmezővásárhely Oldalkosár u. 1. Tel.: (62) 245-233 2300 Ft/fő/éj (idegenforgalmi adóval együtt), 1-3 ágyas szobák a Cseresnyés Kollégiumban (6800 Hódmezővásárhely, Oldalkosár u. 1.) A szállásért a kollégiumban kell fizetni érkezéskor. Egyéb szálláslehetőség: Strandkemping, 2-4 ágyas faházakban, strandhasználattal együtt 4100, ill 2300 Ft/fő/éj. A rendezvénnyel kapcsolatos további információk: Vásárhelyi Történelmi Kör: Dani Dániel Pál: 06-30-550-9897 e-mail: attilahun7@mailbox.hu. Dr. Szabó Pál: 06-30-360-4512 e-mail: szbpl@citromail.hu. Molnár Lászlóné:06-30-587-8973 Somogyi Rózsa: 06-20-567-6979 (Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, www. bfmk.hu) 12