56 km-es szupermaraton Homokhátságon éremmel, pólóval, gulyással és fürdőzéssel A hagyományos őszi utcai futóversenyeként ezúttal szupermaratont rendez a Napraforgó Futóklub Mórahalom Város önkormányzatával és a Mórahalmi Tömegsport Egyesülettel közösen szeptember 27.-én délelőtt, a Dél Alföldön első ízben. A Mórahalom Zákányszék Bordány Üllés Ruzsa Zákányszék Mórahalom közötti 56 km-es versenytávot egyéniben és váltóban teljesíthetik a futók, de számítanak kerékpáros és görkorcsolyás résztvevőkre is. Utóbbiak akár váltót is alakíthatnak. A távot teljesítők többek között bizton számíthatnak az egyedi befutóéremre, emblémázott pólóra és egy tál finom gulyásra, valamint az Erzsébet fürdő ingyenes használatára is. A rendezők kedvezményes nevezést biztosítanak az általános és középiskolás, valamint a rendészeti szervek váltói részére. Akiket kissé megrémít a versenytáv hossza, azok 1km-es és 6,8 km-es távokon állhatnak rajthoz, igaz ehhez kissé korán kell kelniük a futóknak, de utána várja őket ingyenes belépéssel az Erzsébet fürdő. Részleteket és versenykiírást a www.nafuklu.hu oldalon találhatják, de (szeptember 14.-dikétől kezdődően) a 30/255-3526 telefonszámon is adnak információt, segítséget adnak az alkalmi váltók összeállításához, sőt akár kedvezményes szálláslehetőséget is ajánlanak.
HOMOKHÁTI SZUPERMARATON VERSENYKIÍRÁS (2008. szeptember 27.) A verseny célja: testedzési, sportolási, versenyzési lehetőség biztosítása a futás iránt érdeklődőknek kortól és nemtől függetlenül. Figyelem felhívása a mozgás fontosságára, az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésére, a sportkapcsolatok, sportbarátságok kialakítására és ápolására kiemelten a Homokháti kistérség, a kistérség településeinek határon túli testvér településire és a határ menti térségekre tekintettel. Felkészülési lehetőség biztosítása az év végi hazai hosszú távú futóversenyekre, kiemelten a PLUS és a Balaton maratonra, valamint a Bécs Pozsony Budapest szupermaratonra Túra jelleggel lehetőség biztosítása a versenytáv görkorcsolyával és kerékpárral történő teljesítésére. A verseny fővédnöke: Nógrádi Zoltán Úr, Mórahalom város polgármestere A verseny védnökei: Homokhát kistérség településeinek polgármesterei A verseny rendezője: Mórahalom város Önkormányzata Mórahalmi Tömegsport Egyesület Napraforgó Futóklub, Szeged-Gyálarét A versenytáv hossza: 56 km A verseny útvonala: Mórahalom Zákányszék Bordány Üllés Ruzsa Zákányszék Mórahalom. Váltóhelyek, szakaszok hossza: Mórahalom Zákányszék: 7,7 km Zákányszék Üllés: 13 km Üllés Ruzsa: 12,3 km. Ruzsa Zákányszék: 15,3 km Zákányszék Mórahalom 7,7 km Versenyszámok: egyéni váltó (5 fő) kerékpár túra görkorcsolya túra (egyéni és váltó) A verseny ideje: 2008. szeptember 27. 09.30. A verseny helyszíne, versenyközpont: Mórahalom, Sportcsarnok (Barmos György tér 2.)
Nevezési feltételek: A versenyen részt vehetnek mindazok, akik elfogadják a versenykiírásban foglaltakat és az abban meghatározott időpontig jelzik részvételi szándékukat és befizetik a nevezési díjat. Nevezés a versenykiírás végén található - fénymásolható - nevezési lap adatainak pontos és olvasható kitöltésével történhet. Előnevezés: 2008. szeptember 24-ig a Napraforgó Futóklub címére (6757 Szeged, Napraforgó u. 31./b) küldött levélben, vagy napraforgoklub@fremail.hu címre küldött e- mail-ben. Személyes nevezésre előzetes egyeztetés alapján van lehetőség. (Az előnevezés csak és kizárólag abban az esetben kerül elfogadottá, amennyiben a nevezési díj ezen időpontig megfizetésre kerül.) A nevezési díj befizethető postán rózsaszín csekken - a Napraforgó Futóklub címére, vagy átutalással az ERSTE Banknál vezetett 11998006-06428428-10000001 számú számlára. Helyszíni nevezés: a versenyközpontban a verseny napján 07. 30. és 09. 00. között. A nevezéseket és a regisztrációt az adott verseny rajtja előtt 30 perccel véglegesen lezárjuk. Nevezési díjak: Előnevezéssel : Egyéni: 3000 Ft/fő Váltó: 2500 Ft/fő Kerékpár túra: 1500 Ft/fő Görkorcsolya túra: 1500 Ft/fő (egyéni és váltó egyaránt) A nevezési díj 2008. augusztus 31.-ig történő befizetésével 15 % - kal, szeptember 10.-ig történő befizetésével 10 % -kal kevesebb, helyszínei nevezés esetén ( szeptember 26.-án és 27.-én) 10% -kal több. Egyéb nevezési díjkedvezmények csak előnevezés esetén, a mindenkori nevezési díjból: SPURI futókártya matrica felragasztása esetén: 20 % Homokhátsági települések lakosainak: 50 % 14 éven aluliaknak és 60 éven felülieknek: 20 % Napraforgó Futóklub tagjainak: 50 % CSAK ELŐNEVEZÉS ESETÉN: Homokhátsági települések általános iskolai váltóinak nevezési díja 100 Ft/fő Más települések általános iskolai váltóinak 250 Ft/fő (Az általános iskolai váltók létszáma maximum 15 fő lehet, a távot vegyes, azaz futó és görkorcsolyás tagokkal is lehet teljesíteni!) Középiskolai váltók (5 fő) nevezési díja: 1000 Ft/fő Rendészeti szerveket képviselő váltók részére 50 % nevezési díjkedvezmény Külföldi versenyzők (futó, kerékpáros, görkorcsolyás) részére 25% nevezési díjkedvezmény A nevezési díjért nyújtott szolgáltatások: A szupermaratont egyéniben és váltóban teljesítők részére: Díjazás, frissítés táv közben 3-5 km-enként és a váltóhelyeken, valamint a célban, rajtcsomag (támogatóink ajándékaival) egyedi érem, befutócsomag (emblémázott póló, sör vagy üdítő, gyümölcs, csoki), gulyás party. A versenyre kapott rajtszám belépőként szolgál az Erzsébet fürdőbe.
Kerékpáros és görkörcsolyás egyéni teljesítők részére: Frissítés táv közben a futókhoz hasonlóan és a célban. Minden célba érkezőnek befutóérem, emblémázott sapka, gulyás party. A versenyre kapott rajtszám belépőként szolgál az Erzsébet fürdőbe. Általános iskolai futó- és görkorcsolyás váltók részére: Frissítés táv közben és a célban. Minden célba érkező emblémázott sapkát kap ajándékba. A versenyre kapott rajtszám belépőként szolgál az Erzsébet fürdőbe. Jelentkezés, regisztráció: Helye: Mórahalom, Sportcsarnok (Barmos György tér 2.) Ideje: 2008. szeptember 26.-án 16. 00 és 20. 00 között 2008. szeptember 27.-én 07. 30 és 09. 00 között Díjazás: Szupermaraton egyéni: női és férfi 1.-3. helyezett serleg és tárgyjutalom (minimum 5 5 fő induló esetén, egyéb esetben csak a győztesnek, 2. és 3 helyezettnek emlékplakett) Szupermaraton váltó: női és férfi 1. 3. helyezett részére1+5 serleg (minimum 5 5 váltó induló esetén, egyéb esetben csak a győztes váltónak, a 2. és 3 helyezett váltó tagjainak serleg és emlékplakett) Általános iskolai váltó: 1.-3. helyezett részére serleg (minimum 5 5 váltó induló esetén, egyéb esetben csak a győztes váltónak, a 2. és 3 helyezett váltó tagjainak serleg és emlékplakett) Minden benevezett, célba érkező futó, kerékpáros és görkorcsolyás részére egyedi érem kerül átadásra. A verseny rendezői különdíjak kiadásáról a későbbiekben, a nevezések ismeretében - döntenek. (Díjazni tervezzük: a legjobb középiskolai, a legfiatalabb és a legidősebb összéletkorú női és férfi, a legjobb rendészeti szerv váltóját, valamint valamennyi egyéni célba érkező futót.) A versennyel kapcsolatos egyéb információk: Esetleges szállásigényeket kérjük előre jelezni KEDVEZMÉNY -, vagy megtekinthetők és önállóan intézhetők a www.morahalom.hu oldalon A versenyen mindenki saját felelősségére, egészségi és edzettségi állapotának ismeretében vehet részt. A versenyen a rendezők orvosi jelenlétről gondoskodnak. A befizetett nevezési díjat a rendezőknek nem áll módjukban visszafizetni. A váltóhelyekre történő kijutást a váltóknak - lehetőleg - önállóan kell megszervezni. A vegyes összetételű (férfi-női) váltók értékelése a férfiak kategóriájában történik.
Az 5 főnél kisebb létszámú váltó esetén egy futó két vagy több szakaszt is futhat, azonban váltás csak a váltóhelyen történhet. A csapattal nem rendelkező futóknak rendezők előzetes jelzés, kérés alapján a rendezők segítséget nyújtanak a váltók összeállításában. A váltók tagjait kérjük, hogy az utolsó 100 métert együtt tegyék meg a célig. A versenyközpontban a rendezők öltözési, tisztálkodási lehetőséget biztosítanak. A versenyszámok közúton zajlanak, a KRESZ szabályok betartása mindenki számára kötelező. A verseny rendőrségi felvezetéssel és kerékpáros zárással történik. A váltócsapatok kerékpárral kísérhetők, ezt azonban a nevezéskor jelezni kell. A kerékpáros kísérők részére érem és gulyás party jegy igényelhető a nevezéssel együtt 800 Ft/fő áron. Gulyás party jegyek a verseny rajtjáig igényelhetők 500 Ft/fő áron. A versenytávot rajtszám nélkül teljesítők nem részesülnek semminemű elismerésben. A verseny eredményhirdetésére a Sportcsarnokban kerül sor 17 óra 30 perckor. A verseny eredményei és az ott készült fényképek 2008. szeptember 29.-től megtekinthetők a www.nafuklu.hu és a www.morahalom.hu honlapon. (A versenyzők kísérői kedvezményes belépőjeggyel vehetik igénybe az Erzsébet fürdő szolgáltatásait, amely a verseny rajtjáig a Sportcsarnokban vásárolható meg) További információ a www.nafuklu.hu oldalon vagy napraforgoklub@freemail.hu e-mail címen, illetve a 30/255-3526 telefonszámon. Mórhalmi Tömegsport Egyesület Napraforgó Futóklub Mórahalom Város Önkormányzata
EGYÉNI NEVEZÉSI LAP (HOMOKHÁTI SZUPERMARATON) Név: Lakcím:... Telefon:. Versenyszám: futás kerékpár görkorcsolya (Kérjük aláhúzni) Kerékpáros kísérő neve:. e-mail cím:... Az alábbi nevezési díjkedvezményt veszem igénybe:. A versenykiírásban foglaltakat tudomásul vettem, azokat magamra nézve elfogadom. (Értékeléskor csak a hiánytalanul és olvashatóan kitöltött nevezési lapokat tudjuk figyelembe venni) Dátum: Aláírás: EGYÉNI NEVEZÉSI LAP (HOMOKHÁTI SZUPERMARATON 2008) Név: Lakcím:... Telefon:. e-mail cím:... Versenyszám: futás kerékpár görkorcsolya (Kérjük aláhúzni) Kerékpáros kísérő neve:. Az alábbi nevezési díjkedvezményt veszem igénybe:. A versenykiírásban foglaltakat tudomásul vettem, azokat magamra nézve elfogadom. (Értékeléskor csak a hiánytalanul és olvashatóan kitöltött nevezési lapokat tudjuk figyelembe venni) Dátum: Aláírás:
VÁLTÓ NEVEZÉSI LAP (HOMOKHÁTI SZUPERMARATON 2008) Váltócsapat neve: Váltócsapat vezető neve, elérhetősége:.. e-mail cím:... A váltó tagjai: 1, Név: 2, Név: 3, Név: 4, Név:.. 5, Név: Kerékpáros kísérő neve:. Versenyszám: futás görkorcsolya (Kérjük aláhúzni) Az alábbi nevezési díjkedvezményt vesszük igénybe:. A versenykiírásban foglaltakat tudomásul vettük, azokat magunkra nézve elfogadjuk. (Értékeléskor csak a hiánytalanul és olvashatóan kitöltött nevezési lapokat tudjuk figyelembe venni) Dátum: Aláírás: csapatvezető
ÁLTALÁNOS ISKOLAI VÁLTÓ NEVEZÉSI LAP (HOMOKHÁTI SZUPERMARATON 2008) Váltócsapat neve:.. Csapatvezető neve, elérhetősége: A váltó tagjai: 1,Név: 2,Név: 3,Név: 4,Név: 5,Név: 6,Név: 7,Név: 8,Név: 9,Név: 10,Név: 11,Név: 12,Név: 13,Név: 14,Név: 15,Név:...... Kerékpáros kísérő neve:. Versenyszám: futás futás és görkorcsolya görkorcsolya (Kérjük aláhúzni) A versenykiírásban foglaltakat tudomásul vettük, azokat magunkra nézve elfogadjuk. (Értékeléskor csak a hiánytalanul és olvashatóan kitöltött nevezési lapokat tudjuk figyelembe venni) Dátum: Aláírás: csapatvezető
HOMOKHÁTI SZUPERMARATON betétversenyei 2008.szeptember 27 A együttfutás (kb. 1 km) A rajt ideje: 2008. szeptember 17.-én 09.00. A rajt helye: Mórahalom, Barmos György tér ÚTVONAL: Barmos György tér át a kerékpárútra kerékpárút vége FORDÍTÓ vissza kerékpárúton át Barmos György térre Nevezés: Csak a helyszínen, Mórahalom, Sportcsarnok (Barmos György tér 2.) 07.00. és 08.45. között. A versenyszámra semmilyen kedvezmény nem érvényesíthető. Nevezési díj: 300 Ft A nevezési díjért járó szolgáltatások: díjazás, frissítés a célban Díjazás: Az abszolút verseny női és férfi 1. 3. helyezett részére érem Eredményhirdetés: 17 óra 30 perckor a Sportcsarnokban a HOMOKHÁTI SZUPERMARATON többi versenyszámával együtt A versenyközpontban kedvezményes fürdőbelépő vásárolható a futóknak és a kísérőknek a verseny rajtjáig. Gulyás party jegyek 500 Ft-os áron vásárolhatók a versenyközpontban 09.00. ig. (A gulyás party ideje, helye: 16.00.-17.30. között a versenyközpontban)
B ZÁKÁNYSZÉKTŐL - MÓRAHALOMIG (6,8 km) A rajt ideje: 2008. szeptember 27.-én 09 óra 00 perc A rajt helye: Zákányszék tábla A rajt helyére a mórahalmi versenyközpontból (Barmos György tér) autóbusz szállítja ki a versenyzőket a rajt helyére 08 óra 45 perckor. (FIGYELEM! Az autóbusz pontosan indul.) Útvonal: végig az úton Mórahalom irányába Mórahalom, Barmos György tér Nevezés: Csak a helyszínen, Mórahalom, Sportcsarnok (Barmos György tér 2.) 07.00. és 08.30. között. A versenyszámra semmilyen kedvezmény nem érvényesíthető. Nevezési díj: 1300 Ft A nevezési díjért járó szolgáltatások: díjazás, frissítés a táv felénél és a célban, fürdőbelépő Díjazás: Az abszolút verseny női és férfi győztesnek serleg, 1. 3. helyezett részére érem A korosztályok (nőknél 18 év alatt és 35 évtől, férfiaknál 18 év alatti és 40 évtől 5 évenként) győztesei részére érem Eredményhirdetés: 17 óra 30 perckor a Sportcsarnokban a HOMOKHÁTI SZUPERMARATON többi versenyszámával együtt A versenyközpontban kedvezményes fürdőbelépő vásárolható a futók kísérőinek a verseny rajtjáig. Gulyás party jegyek 500 Ft-os áron vásárolhatók a versenyközpontban 09.00. ig. (A gulyás party ideje, helye: 16.00.-17.30. között a versenyközpontban)