SOMOGY MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: jako.gergely@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/150/2015. ELŐTERJESZTÉS a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség által kezelt decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási ek módosítási kérelmeiről I. Döntés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács döntési hatáskörébe utalt előirányzatok keretén belül vissza nem térítendő támogatásban részesített beruházások vonatkozásában a támogatási ben vállalt kötelezettségek teljesítéséről, és a 85/2009 (IV.10), valamint a 148/2008 (V.26) Korm. rendeletben foglaltak alapján pályázatok lezárásáról. Az egyes területfejlesztési és önkormányzati fejlesztési célokat szolgáló hazai támogatási előirányzatokról szóló kormányrendeletek módosításáról szóló 35/2012. (III.9) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) a helyi önkormányzati fejlesztési források (TEKI, CÉDE, LEKI, TEUT, TEHU), valamint a területfejlesztési források (TRFC, TTFC) vonatkozásában rendelkezett a kötelezettségvállalás időtartamának csökkentéséről. A Rendelettel módosított 2008. évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 148/2008. (V. 26.) Korm. rendelet 39. (10) bekezdése kimondja, hogy a területfejlesztési előirányzatok esetében, ahol kizárólag fenntartási, üzemeltetési, szolgáltatási és karbantartási kötelezettséget vállalt a támogatott, ezen kötelezettségek időtartama a projekt befejezését követő hónaptól számított 5 év. Továbbá a Rendelet 9. értelmében amennyiben a támogatott a területfejlesztési előirányzatok vonatkozásában a fenntartási kötelezettség mellett adózás előtti eredmény növelését, vagy foglalkoztatási kötelezettséget vállalt, a fenntartási kötelezettség időtartama megegyezik az adózás előtti eredmény növelésének, vagy a foglalkoztatási kötelezettségnek az időtartamával. A Rendelettel módosított egyes 2009. évi decentralizált önkormányzati fejlesztési és területfejlesztési célú, valamint egyes 2009. évi központi előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól szóló 85/2009. (IV.10.) Korm. rendelet 34.. (4) bekezdése kimondja, hogy a helyi önkormányzati fejlesztési források esetén a fenntartási, üzemeltetési, szolgáltatási és karbantartási kötelezettség időtartama a projekt befejezését követő hónaptól számított 5 év. Az 1. számú melléklet szerinti tábla tartalmazza azon pályázatokat, melyek esetében a fenti jogszabály alapján a kötelezettségvállalás időtartama lecsökkent, a ből eredő kötelezettségvállalási időszak lejárt, így a támogatási lezárható. A pályázatok lezárása során alkalmazandó eljárásrendre vonatkozóan a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatást adott ki, melynek megfelelően a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség saját hatáskörben, illetve a Magyar Államkincstárral közösen folyamatosan végzi a pályázatok ellenőrzését.
2 A kötelezettségvállalás időtartamának csökkentéséről támogatási módosítás nem készül, azonban a Közgyűlés határozatával lezárt pályázatok esetében egyoldalú támogatói nyilatkozat készül, melyet a Közgyűlés elnöke ír alá. II. Döntés a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által a decentralizált célelőirányzatok terhére kötött támogatási ek módosítási kérelmeiről 1. Döntés Marcali Többcélú Kistérségi Társulás 2009. évi CÉDE előirányzatból támogatott Marcali Polgármesteri Hivatal udvari épületében kistérségi irodák című pályázata keretében felújított ingatlan működtetési kötelezettségének felfüggesztéséről, a kötelezettségvállalás időtartamának módosításáról A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2009. november 25-i ülésén 2.537.923,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A támogatási száma: 140014209D. A pályázat benyújtásával a támogatott vállalta, hogy a helyi önkormányzati feladatellátás színvonalának javítását eredményező fejlesztés keretében a Polgármesteri Hivatal udvarában lévő ingatlant felújítja. Az épület fenntartását, a felmerülő javítási-, karbantartási költségeket vállalja, a fejlesztés eredményeképp létrejövő épület folyamatos működése és kihasználtsága biztosított lesz. Az ingatlan tulajdonosa Marcali Város, azonban a pályázat benyújtása során a bérleti már beadásra került, amelyben az ingatlan hasznosítására vonatkozóan megállapodást kötött a két szervezet. A fejlesztés a támogatási 1. számú melléklete (a projekt támogatott költségei) szerint valósult meg, azonban a kedvezményezett kezdeményezte a támogatási módosítását, mivel a beruházás műszaki tartalma néhány tételében megváltozott. A kérelmet a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 168-36/2010. (XI.11.) DDRFT határozatával jóváhagyta. A támogatási módosítás hatályba lépését követően lefolytatott soron kívüli helyszíni ellenőrzés során megállapításra került, hogy a fejlesztéssel érintett ingatlant ideiglenesen 2013. január 1-2014. december 31. közötti időszakban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ használja. A kedvezményezett tájékoztatása a helyszínen megtörtént, amely során felhívták az ellenőrök a támogatott figyelmét, hogy a vonatkozó felhasználási rendelet értelmében használatba adás esetén a Somogy Megyei Önkormányzat, mint döntéshozó hozzájárulása szükséges. A vonatkozó 85/2009 (IV.10) Korm. rendelet 20. (1) bekezdése értelmében a támogatott beruházással létrehozott vagyon a kötelezettségvállalás időpontjáig csak a támogatási döntést hozó jóváhagyásával idegeníthető el, adható bérbe, illetve használatba. A kedvezményezett által a támogatási döntést hozó szerv részére küldött, jóváhagyást kérő kezdeményezésnek tartalmaznia kell annak ismertetését, hogy a kedvezményezett vagy más személy a támogatási ben foglalt fenntartási, működtetési, karbantartási, a fejlesztéshez kapcsolódó szolgáltatási kötelezettségeit milyen módon fogja a támogatással létrehozott vagyon elidegenítését, bérbe vagy használatba adását követően teljesíteni. A támogatási döntést hozó szerv az elidegenítéshez, bérbe vagy használatba adáshoz utólag is hozzájárulhat, ha a hozzájárulás jogszabályban előírt egyéb feltételei teljesülnek. Támogatott azzal a kéréssel fordult a Somogy Megyei Önkormányzathoz, hogy járuljon hozzá a támogatási ben rögzített kötelezettségek felfüggesztéséhez 2013. január 1. és 2014. december 31. közötti időszakra vonatkozóan. Kedvezményezett kérelméhez mellékelte a
3 Klebelsberg Intézményfenntartó Központ használati ét és vállalta a támogatási kötelezettségvállalási időszakának meghosszabbítását melynek lejárata 2018. január 2. A pályázat célja a jogszabályban megfogalmazottak figyelembevételével nem sérül, így a kérelem támogatható. Az egyes 2009. évi központi előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól szóló 85/2009 (VI.10.) Korm. rendelet 16/A (1)-(3) bekezdése (továbbiakban: Rendelet) alapján lehetőség van a támogatási ben vállalt kötelezettségek felfüggesztésére, melynek időtartama nem lehet hosszabb 24 hónapnál. A működtetési kötelezettség felfüggesztésének záró időpontját követően a Magyar Államkincstár és a DDRFÜ helyszíni ellenőrzést folytat le, tekintettel arra, hogy a rendelet 16/A. (5) bekezdése értelmében a kedvezményezett köteles a kötelezettségeit a támogatási ben vállalt feltételek szerint teljesíteni. 2. Döntés Zákányfalu 2009. évi CÉDE előirányzatból támogatott Zrínyi Miklós Iskola Kastély terasz felújítási munkái című pályázata megvalósulási helyének változásáról A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2009. augusztus 10-i ülésén 461.520,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A támogatási száma: 140007509D. A pályázat benyújtásával a támogatott vállalta, hogy a közoktatáshoz kapcsolódó iskolai terasz felújítását megvalósítja, és a balesetveszélyt elhárítja. Az épület fenntartását, a felmerülő javítási-, karbantartási költségeket vállalja, a fejlesztés eredményeképp létrejövő épület folyamatos működése és kihasználtsága biztosított lesz. A Támogatott 2012. június 25 én küldött levelében tájékoztatta az Ügynökséget, hogy az Önkormányzat nehéz anyagi helyzetére való tekintettel a fenntartó tagiskoláját megszűntette, helyette az intézmény oktatási nevelési funkcióját meghagyva iskolai előkészítőt segítő logopédiai foglakozásokat tart és könyvtárat működtet. Az iskola az átszervezést követően kérelmet adott be funkcióváltozásra vonatkozóan, melyet a Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 50-3.4/2012. (IX.28.) KGY határozataival jóváhagyta. A Támogatott 2014. december 1-jén küldött levelében tájékoztatta az Ügynökséget, hogy a fejlesztés megvalósulási helye szerinti 96 helyrajzi számú ingatlan községelcsatolásból eredő átszámozás következtében 108 helyrajzi számra változott. Tekintettel arra, hogy a támogatási 1.3. pontja tartalmazza a megvalósítás helyét, ezért a módosítása szükséges, amelyre a vonatkozó jogszabály lehetőséget ad. A 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 12. (5) bekezdése értelmében a támogatással megvalósult fejlesztések, kapacitások fenntartását, üzemeltetését, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtását, továbbá a veszélyelhárítást szolgáló védművek karbantartását a kedvezményezett a projekt befejezését követően 5 éven keresztül folyamatosan biztosítani köteles. Fentieket figyelembe véve Támogatott kérte a támogatási ben szereplő fejlesztés megvalósulási helyének 96 helyrajzi számról 108 helyrajzi számra történő módosítását. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 8853 Zákányfalu Szabadság u. 90. (108 hrsz.)
4 3. Döntés Zákányfalu 2009. évi TEKI előirányzatból támogatott Hősök emlékművének című pályázata megvalósulási helyének változásáról A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2009. augusztus 10-i ülésén 826.738,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A támogatási száma: 140005509K. A Támogatott 2014. december 1-jén küldött levelében tájékoztatta az Ügynökséget, hogy a fejlesztés megvalósulási helye szerinti 495 helyrajzi számú ingatlan községelcsatolásból eredő átszámozás következtében 271 helyrajzi számra változott. Tekintettel arra, hogy a támogatási 1.3. pontja tartalmazza a megvalósítás helyét, ezért a módosítása szükséges, amelyre a vonatkozó jogszabály lehetőséget ad. A 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 12. (5) bekezdése értelmében a támogatással megvalósult fejlesztések, kapacitások fenntartását, üzemeltetését, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtását, továbbá a veszélyelhárítást szolgáló védművek karbantartását a kedvezményezett a projekt befejezését követően 5 éven keresztül folyamatosan biztosítani köteles. Fentieket figyelembe véve Támogatott kérte a támogatási ben szereplő fejlesztés megvalósulási helyének 495 helyrajzi számról 271 helyrajzi számra történő módosítását. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 8853 Zákányfalu Szabadság u. (271 hrsz.) 4. Döntés Háromfa 2009. évi CÉDE előirányzatból támogatott Szolgálati lakás belső, tetőhéjazatának cseréje című pályázata megvalósulási helyének változásáról és a támogatási lezárásáról A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2009. augusztus 10-i ülésén 1.350.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A támogatási száma: 140004809D. A helyszíni ellenőrzés során megállapításra került, hogy a fejlesztés megvalósulási helye szerinti 209 helyrajzi számú ingatlan telekalakítás következtében a beruházás a 209/2 helyrajzi számra változott. Tekintettel arra, hogy a támogatási 1.3. pontja tartalmazza a megvalósítás helyét, ezért a módosítása szükséges, amelyre a vonatkozó jogszabály lehetőséget ad. A 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 12. (5) bekezdése értelmében a támogatással megvalósult fejlesztések, kapacitások fenntartását, üzemeltetését, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtását, továbbá a veszélyelhárítást szolgáló védművek karbantartását a kedvezményezett a projekt befejezését követően 5 éven keresztül folyamatosan biztosítani köteles. Fentieket figyelembe véve Támogatott kérte a támogatási ben szereplő fejlesztés megvalósulási helyének 209 helyrajzi számról 209/2 helyrajzi számra történő módosítását és a támogatási lezárását. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 7585 Háromfa, Kossuth u. 187/A-B. (209/2 hrsz.)
5 5. Döntés Rinyaszentkirály 2009. évi CÉDE előirányzatból támogatott Játszótéri eszközök bővítése című pályázata megvalósulási helyének változásáról A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2009. augusztus 10-i ülésén 1.266.879,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A támogatási száma: 140000809D. A helyszíni ellenőrzés során megállapításra került, hogy a fejlesztés megvalósulási helye szerinti 203/2 helyrajzi számú ingatlan telekmegosztás következtében 203/3 helyrajzi számra változott. Tekintettel arra, hogy a támogatási 1.3. pontja tartalmazza a megvalósítás helyét, ezért a módosítása szükséges, amelyre a vonatkozó jogszabály lehetőséget ad. A 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 12. (5) bekezdése értelmében a támogatással megvalósult fejlesztések, kapacitások fenntartását, üzemeltetését, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtását, továbbá a veszélyelhárítást szolgáló védművek karbantartását a kedvezményezett a projekt befejezését követően 5 éven keresztül folyamatosan biztosítani köteles. Fentieket figyelembe véve Támogatott kérte a támogatási ben szereplő fejlesztés megvalósulási helyének 203/2 helyrajzi számról 203/3 helyrajzi számra történő módosítását. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 7513 Rinyaszentkirály, Fő u. 56. (203/3 hrsz.) 6. Döntés Szántód 2009. évi TEUT előirányzatból támogatott Napos utca burkolat című pályázata megvalósulási helyének változásáról és a támogatási lezárásáról A pályázatot a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2009. augusztus 10-i ülésén 2.928.629,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette. A támogatási száma: 140000809U. A helyszíni ellenőrzés során megállapításra került, hogy a fejlesztés megvalósulási helye szerinti 33/3, 35, 55 helyrajzi számú ingatlanok községátcsatolás eredő átszámozás következtében az 1238, 1239, 1266 helyrajzi számokra változott. Tekintettel arra, hogy a támogatási 1.3. pontja tartalmazza a megvalósítás helyét, ezért a módosítása szükséges, amelyre a vonatkozó jogszabály lehetőséget ad. A 85/2009 (IV.10.) Korm. rendelet 12. (5) bekezdése értelmében a támogatással megvalósult fejlesztések, kapacitások fenntartását, üzemeltetését, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtását, továbbá a veszélyelhárítást szolgáló védművek karbantartását a kedvezményezett a projekt befejezését követően 5 éven keresztül folyamatosan biztosítani köteles. Fentieket figyelembe véve Támogatott kérte a támogatási ben szereplő fejlesztés megvalósulási helyeinek 33/3, 35, 55. helyrajzi számokról 1238, 1239, 1266. helyrajzi számokra történő módosítását és a támogatási lezárását. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 8622 Szántód, Napos utca (hrsz.: 1238, 1239, 1266.) Határozati javaslat: 1. A Somogy Megyei Közgyűlés a jelen határozat mellékletében (1. számú melléklet) szereplő pályázatok vonatkozásában hozzájárul a támogatási ek lezárásához, valamint a biztosítékok törléséhez, tekintettel az egyes 2009. évi decentralizált önkormányzati fejlesztési és területfejlesztési célú, valamint egyes 2009. évi központi előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól szóló 85/2009. (IV.10.) Korm. rendelet, valamint a 2008. évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat
6 felhasználásának részletes szabályairól szóló 148/2008. (V. 26.) Kormányrendeletben foglaltakra. Felelős: Jakó Gergely, a közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 2. A Somogy Megyei Közgyűlés hozzájárul 2.1 Marcali Többcélú Kistérségi Társulás 2009. évi CÉDE előirányzatból 2.537.923,- Ft támogatásban részesített Marcali Polgármesteri Hivatal udvari épületében kistérségi irodák című, 140014209D számú támogatási vonatkozásában hozzájárul a támogatási ben rögzített kötelezettségek felfüggesztéséhez 24 hónapos időtartamra. Ennek figyelembevételével a kötelezettségvállalási időszak 2018. január 2-ig áll fenn. Felelős: Jakó Gergely, közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 2.2 Zákányfalu 2009. évi CÉDE előirányzatból 461.520,- Ft támogatásban részesített Zrínyi Miklós Iskola Kastély terasz felújítási munkái című, 140007509D számú támogatási megvalósulási helyének községelcsatolásból eredő átszámozás folytán a 96 helyrajzi számról a 108 helyrajzi számra történő változásához. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 8853 Zákányfalu Szabadság u. 90. (108 hrsz.) Felelős: Jakó Gergely, közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 2.3 Zákányfalu 2009. évi TEKI előirányzatból 826.738,- Ft támogatásban részesített Hősök emlékművének című, 140005509K számú támogatási megvalósulási helyének községelcsatolásból eredő átszámozás folytán a 495 helyrajzi számról a 271 helyrajzi számra történő változásához. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 8853 Zákányfalu Szabadság u. (271 hrsz.) Felelős: Jakó Gergely, közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 2.4 Háromfa 2009. évi CÉDE előirányzatból 1.350.000,- Ft támogatásban részesített Szolgálati lakás belső, tetőhéjazatának cseréje című, 140004809D számú támogatási megvalósulási helyének telekalakítás folytán a 209 helyrajzi számról a 209/2 helyrajzi számra történő változásához, valamint a támogatási lezárásához. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 7585 Háromfa, Kossuth u. 187/A-B. (209/2 hrsz.) Felelős: Jakó Gergely, közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 2.5 Rinyaszentkirály 2009. évi CÉDE előirányzatból 1.266.879,- Ft támogatásban részesített Játszótéri eszközök bővítése című, 140000809D számú támogatási megvalósulási helyének telekmegosztás folytán a 203/2 helyrajzi számról 203/3 helyrajzi számra történő változásához. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 7513 Rinyaszentkirály, Fő u. 56. (203/3 hrsz.) Felelős: Jakó Gergely, közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint
7 2.6 Szántód 2009. évi TEUT előirányzatból 2.928.629,- Ft támogatásban részesített Napos utca burkolat című, 140000809U számú támogatási megvalósulási helyének községátcsatolásból eredő átszámozás folytán a 33/3, 35, 55. helyrajzi számokról 1238, 1239, 1266. helyrajzi számokra történő változásához, valamint a támogatási lezárásához. A beruházás helyszíne a módosítást követően: 8622 Szántód, Napos utca (hrsz.: 1238, 1239, 1266.) Felelős: Jakó Gergely, közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 3. A közgyűlés elrendeli a határozatok megküldését a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség részére. Felelős: Jakó Gergely, a közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint 4. A közgyűlés felkéri a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, hogy a döntésről értesítse a Kedvezményezettet, valamint a Magyar Államkincstárt. Felelős: Jakó Gergely, a közgyűlés elnöke Határidő: értelem szerint Kaposvár, 2015. február 2. Jakó Gergely Az előterjesztést készítette: Sárdi Petra mb. hazai programvégrehajtási csoportvezető Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.
Határozat alszáma Támogatás éve Előirányzat száma Pályázó neve Beruházás megnevezése Működtetési kötelezettség kezdete Működtetési kötelezettség vége Záró ellenőrzési jegyzőkönyv, illetve záróellenőrzési jegyzőkönyvnek minősülő, kötelezettségvállalás teljesítés tényét megállapító jegyzőkönyv felvételének időpontja Megjegyzés 1 2008 TEKI 140014108K Kaposkeresztúr Dózsa György utcai járda 2009.11.01 2014.10.31 2014.12.10 2 2008 TEKI 140011908K Ordacsehi Nyilvános illemhely létrehozása 2009.08.01 2014.07.31 2014.10.22 3 2008 TEKI 140004908K Gadány Faluház tatarozás és villamos hálózat szerelés 2009.11.01 2014.10.31 2014.12.03
4 2008 LEKI 140001608L Pálmajor Térburkolási felújítási munkák 2009.07.01 2014.06.30 2014.09.10 5 2008 CÉDE 140010508D Szentbalázs Körjegyzőség épületének 2009.10.01 2014.09.30 2014.12.10 6 2008 CÉDE 140008508D Baté Vízbekötések cseréje 2009.11.01 2014.10.31 2014.12.10 7 2008 CÉDE 140003508D Gadány Művelődési Ház nyílászáróinak cseréje 2009.12.01 2014.11.30 2014.12.03 8 2008 TEUT 140004008U Kisbajom Zrínyi utca burkolat 2009.10.01 2014.09.30 2014.11.26
9 2009 CÉDE 140006909D Szőkedencs A szőkedencsi szabadidős célú területek rekreációs célú megújítása 2009.10.26 2014.10.25 2014.12.03 10 2009 CÉDE 140003509D Somogyszentpál Temetőkapuk Somogyszentpálon 2009.11.26 2014.11.25 2014.12.03 11 2009 CÉDE 140002509D Berzence Nagyközség Közcélú foglalkoztatáshoz eszközbeszerzés 2009.10.26 2014.10.25 2014.11.19 12 2009 CÉDE 140003109D Nagykorpád Közcélú foglalkoztatáshoz anyag- és eszközbeszerzés 2009.10.30 2014.10.29 2014.11.26 13 2009 CÉDE 140007409D Fonó Kossuth L. utca K-i oldali járda 2009.09.30 2014.09.29 2014.12.10
14 2009 CÉDE 140002409D Ordacsehi Kommunális kistarktor és eszközei 2009.10.19 2014.10.18 2014.10.22 15 2009 CÉDE 140003409D Gyugy Millenniumi park közvilágításának kialakítása 2009.10.13 2014.10.12 2015.01.07 16 2009 CÉDE 140004509D Taszár Taszár Ady Endre utcai járda 2009.10.16 2014.10.15 2014.12.10 17 2009 CÉDE 140004709D Bolhás Kultúrház fűtésfelújítás, korszerűsítés 2009.10.13 2014.10.12 2014.11.19 18 2009 CÉDE 140007609D Kaposkeresztúr Ravatalozó 2009.09.22 2014.09.21 2014.12.10
19 2009 CÉDE 140009209D Nagyatád Város Közcélú foglalkoztatáshoz eszközök beszerzése 2009.10.27 2014.10.26 2014.11.19 20 2009 CÉDE 140009509D Bakháza Kisgép beszerzése közcélú foglalkoztatáshoz 2009.09.25 2014.09.24 2014.11.19 21 2009 CÉDE 140002009D Kutas Közcélú foglalkoztatás anyag és eszközbeszerzése 2009.10.22 2014.10.21 2014.11.26 22 2009 CÉDE 140008509D Somogyszil Somogyszil Rákóczi utca járdafelújítás 2009.10.20 2014.10.19 2014.12.10 23 2009 CÉDE 140001309D Mosdós Kossuth utca déli oldala járdafelújítás II. szakasz 2009.10.02 2014.10.01 2014.12.10
24 2009 CÉDE 140007909D Balatonszentgyörg y Orvosi rendelő és szolgálati lakás tetőfelújítási munkái 2009.10.29 2014.10.28 2014.12.03 25 2009 CÉDE 140002909D Szegerdő A szegerdői pihenő park, sport és szabadidős célú területek rekreációs célú megújítása 2009.11.02 2014.11.01 2014.12.03 26 2009 CÉDE 140002209D Gadány Eszközbeszerzés közcélú munkák végzéséhez 2009.09.30 2014.09.29 2014.12.03 27 2009 CÉDE 140004909D Öreglak Orvosi rendelő 2009.12.04 2014.12.03 2015.01.07 28 2009 CÉDE 140004609D Baté Fő utca K-i oldalának 2009.10.01 2014.09.30 2014.12.10
29 2009 CÉDE 140004409D Kisberény Kisberény Petőfi S. utcai és Arany J. utcai vízelvezető árok 2010.01.04 2015.01.03 2015.01.07 30 2009 CÉDE 140003309D Gyugy Köztemető ravatalozójának átalakítása 2009.11.06 2014.11.05 2015.01.07 31 2009 CÉDE 140011609D Pusztakovácsi Orvosi rendelő vezetékes gázbekötése 2009.12.02 2014.12.01 2015.01.12 32 2009 TEKI 140004809K Somogyszentpál Ady Endre utcai járda Somogyszentpálon 2009.10.29 2014.10.28 2014.12.03 33 2009 TEKI 140006209K Szentgáloskér Nyugdíjas és Ifjúsági Klub kialakítása 2009.10.27 2014.10.26 2014.12.10
34 2009 TEKI 140004309K Somogycsicsó Térfigyelő kamerarendszer bővítése 2009.11.02 2014.11.01 2014.11.12 35 2009 TEKI 140001809K Kazsok Térfigyelő rendszer kiépítése 2009.10.19 2014.10.18 2014.12.10 36 2009 TEKI 140006109K Balatonszentgyörg y Berzsenyi utcai és a Csillagvár utcai járdák felújításának folytatása 2009.11.13 2014.11.12 2014.12.03 37 2009 TEKI 140002609K Buzsák Buzsák Önkormányzat Idősek Klubja és Polgármesteri Hivatal tető 2009.11.17 2014.11.16 2015.01.12 38 2009 LEKI 140001409L Öreglak Öreglak Fő utca 92. szám alatti óvoda vizesblokk 2009.12.08 2014.12.07 2015.01.07
39 2009 TEUT 140002909U Zselickisfalud Külső sor útburkolat 2009.10.13 2014.10.12 2014.12.10 40 2009 TEUT 140001609U Kaszó Kaszó, Darvaspusztai útfelújítás 2009.11.20 2014.11.19 2014.11.19 41 2009 TEUT 140002109U Kisasszond Útfelújítás Rákóczi utcában 2009.12.07 2014.12.06 2015.01.12 42 2009 CÉDE 140005109D Rinyabesenyő Kultúrház belső 2009.10.19 2014.10.18 2015.01.14 43 2009 CÉDE 140001609D Görgeteg Orvosi rendelő 2009.10.26 2014.10.25 2015.01.14
44 2009 CÉDE 140012409D Csokonyvisonta Polgármesteri Hivatal burkolatfelújítási munkái 2009.11.04 2014.11.03 2015.01.14 45 2009 CÉDE 140006009D Kálmáncsa Klubház épületének tetőfedés cseréje 2009.11.17 2014.11.16 2015.01.19 46 2009 CÉDE 140008609D Zimány Önkormányzati épület villamoshálózat szabványosítása 2009.11.13 2014.11.12 2015.01.21 47 2009 TEKI 140002709K Heresznye Petőfi S. utcai járda 26-54 számig 2009.11.24 2014.11.23 2015.01.14 48 2009 TEKI 140006609K Magyaratád Magyaratádi óvodatető 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.21
49 2009 TEKI 140004209K Komlósd Ravatalozó előtti terület térkövezése 2009.12.30 2014.12.29 2015.01.14 50 2009 TEKI 140005909K Péterhida Péterhida, Fő u. 52. járdaszakasz 2009.12.30 2014.12.29 2015.01.14 51 2009 TEKI 140009209K Gadány Művelődési ház mozgáskorlátozott feljáró építése 2010.01.07 2015.01.06 2015.01.12 52 2008 TEKI 140004308K Drávatamási Önkormányzati tulajdonban lévő ravatalozó épületének tetőcseréje és homlokzati 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.19 53 2008 TEKI 140005508K Nagyberki Nagyberki, Kossuth L. u. nyugati oldal járdaburkolat 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.21
54 2008 TEKI 140006908K Szabadi Szabadi, Faluház vizesblokk akadálymentesítése, 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.21 55 2008 TEKI 140004808K Csoma Csoma, Petőfi utca szervízút burkolat 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.21 56 2008 TEKI 140012008K Várda Főút mellett 2 db buszváró bontása, új buszvárók építése 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.28 57 2008 LEKI 140007308L Csurgónagymarton Petőfi utca járdafelújítás 2009.10.01 2014.09.30 2014.11.12 58 2008 LEKI 140005808L Csurgó Város Szabadság téri járda 2009.11.01 2014.10.31 2014.11.12
59 2008 CÉDE 140004508D Kercseliget Kercseliget, Faluház fűtéskorszerűsítés és tetőfelújítás 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.21 60 2008 CÉDE 140004408D Szabadi Szabadi község Faluház tetőfedés felújítás 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.21 61 2008 CÉDE 140007908D Nagyberki Nagyberki Önkormányzat intézményeinek vizesblokk 2010.01.01 2014.12.31 2015.01.21 62 2009 CÉDE 140003609D Gölle Gölle, Árpád u. 2-92. számig lévő járda 2010.01.04 2015.01.03 2015.01.26 63 2009 CÉDE 140010909D Nemesvid háza vizesblokkjának 2009.11.11 2014.11.10 2015.01.28
64 2009 CÉDE 140006609D Magyaregres Szolgálati lakás 2009.12.08 2014.12.07 2015.01.28 65 2009 CÉDE 140010509D Mesztegnyő Művelődési ház lapostető szigetelési munkálatai 2009.12.08 2014.12.07 2015.01.12 66 2009 CÉDE 140014709D Kercseliget Fő utca járdafelújítás 2010.01.04 2015.01.03 2015.01.21 67 2009 CÉDE 140006509D Kisbárapáti Könyvtár és közösségi épület tetőszerkezetének 2009.10.19 2014.10.18 2014.12.17 68 2009 CÉDE 140009309D Kelevíz Önkormányzati fejlesztésekhez kapcsolódó közcélú foglalkoztatás anyagés eszközbeszerzése - kistraktor beszerzés 2009.10.26 2014.10.25 2015.01.12
69 2009 CÉDE 140002809D Somogyaracs Aljnövényzet tisztító és tartozékai beszerzése 2009.11.02 2014.11.01 2015.01.14 70 2009 CÉDE 140001209D Komlósd Aljnövényzet tisztító beszerzése 2009.11.02 2014.11.01 2015.01.14 71 2009 CÉDE 140000409D Csoma Kossuth Lajos utca járdafelújítás 2009.12.18 2014.12.17 2015.01.21 72 2009 CÉDE 140011809D Szabadi háza homlokzat-felújítási munkái 2009.11.02 2014.11.01 2015.01.21 73 2009 TEKI 140001009K Bonnya Közösségi ház fűtésének korszerűsítése, nyílászáró cseréje 2010.01.04 2015.01.03 2015.01.26
74 2009 TEKI 140005809K Nemesdéd Térfigyelő kamerarendszer kiépítése 2009.12.21 2014.12.20 2015.01.28 75 2009 TEKI 140003309K Nemesvid Térfigyelő rendszer kiépítése 2010.01.07 2015.01.06 2015.01.28 76 2009 TEKI 140003409K Nagyszakácsi Térfigyelő rendszer kiépítése Nagyszakácsiban 2009.12.07 2014.12.06 2015.01.28 77 2009 LEKI 140003609L Istvándi Istvándi Kossuth Lajos utca járdafelújítás 2009.11.11 2014.11.10 2015.01.19 78 2009 LEKI 140003409L Péterhida Tájház tetőszerkezetének részleges 2009.12.18 2014.12.17 2015.01.14
79 2009 LEKI 140000309L Darány Központi gyalogközlekedési infrastrukturális színtér 2009.11.06 2014.11.05 2015.01.19 80 2009 TEUT 140001809U Pusztaszemes Pusztaszemes Bercsényi utcai felújítás 2009.12.15 2014.12.14 2014.12.17 81 2009 TEUT 140001909U Pusztaszemes Pusztaszemesi buszforduló 2009 2009.11.13 2014.11.12 2014.12.17 82 2009 TEUT 140000709U Kapoly Kapoly, Táncsics utca I. ütem 2009.10.21 2014.10.20 2014.12.17 83 2009 CÉDE 140002609D Somogycsicsó Fűnyíró traktor beszerzése 2009.10.02 2014.10.01 2014.11.12
84 2008 LEKI 140008208L Szőlősgyörök Orvosi rendelő kialakítása 2009.11.01 2014.10.31 2015.01.07 85 2009 TEKI 140007509K Szőlősgyörök Utcanévtáblák pótlása, cseréje, elhelyezése 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.07 86 2009 TEKI 140006409K Szőlősgyörök Szőlősgyörök, Iskola utcai gyalogjárda burkolat 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.07 87 2009 TEKI 140008309K Szőlősgyörök Szőlősgyörök, Szabadság utca 127. és 128/1. hrsz-ú ingatlanokon térfigyelő rendszer kiépítése 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.07 88 2009 TEUT 140002009U Szőlősgyörök Szőlősgyörök, Kossuth tér aszfaltburkolat, korszerűsítése 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.07
89 2009 LEKI 140001109L Szőlősgyörök Urnafal és urnasírkert építése 2009.12.01 2014.11.30 2015.01.07