MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/1102-1/2012/I. Tárgy: Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának Üi.: dr. Dobó A. módosítása Melléklet: Módosító okirat Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tisztelt Képviselő-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 84. (5) bekezdés a) pontja alapján 2013. január 1. napjától a Polgármesteri Hivatal hivatalos elnevezése: Makói Polgármesteri Hivatal. A hivatalos elnevezés átvezetése szükséges az Alapító Okiraton. Továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján az alapító okiratban a közfeladat, valamint az alaptevékenység vonatkozásában jogszabályi hivatkozás, illetve a szakágazat és szakfeladat számokon és megnevezéseken felül a költségvetési szerv tevékenységeit szövegesen is meg kell fogalmazni, ezért az Alapító Okiratban szövegesen is megfogalmazásra kerültek a tevékenységek. Tisztelt Képviselő-testület! A fentiek alapján kérem az alábbi határozati javaslat elfogadását. HATÁROZATI JAVASLAT Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítását elfogadja. A Képviselő-testület felhatalmazza Makó Város Önkormányzatának polgármesterét, hogy képviseletében és nevében a jóváhagyott Módosító Okiratot és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot aláírja. Felhívja Makó Város Önkormányzat jegyzőjét, hogy a Polgármesteri Hivatal módosított Alapító Okiratát küldje meg a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés végett a külön jogszabályokban előírtaknak megfelelően az illetékes szervnek. Felelős: polgármester, jegyző Határidő: azonnal HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -1. old
Erről értes ítést kap: - Makó Város polgármestere -Makó Város jegyzője - Polgármesteri Hivatal Jegyzői Iroda - Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Osztály - Irattár Makó, 2012. december 11. Dr. Buzás Péter polgármester HUNGARY 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22. TEL.: +36-62-511-800 FAX: +36-62-511-801 E-MAIL: INFO@MAKO.HU -2. old
A Makó Város Önkormányzati Képviselő-testület Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának Módosító Okirata A 388/2009. (IX.30.) MÖKT határozattal elfogadott, és a 167/2012 (V.23.) MÖKT határozatával módosított egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja. A költségvetési szerv neve című pontja az alábbiakra módosul: A költségvetési szerv neve: Makói Polgármesteri Hivatal Illetékessége című pontja az alábbiakra módosul: Illetékessége: helyi: Makó város teljes közigazgatási területe körzeti: - a kiemelt építésügyi hatósági ügyekben eljáró hatóságok illetékességi területéről, a kijelölési eljárásról, valamint a szakmai feltételekről szóló 230/1997.(XII.5.) Korm.rendeletben - belső ellenőrzési feladat ellátásban a Makói Kistérséghez tartozó települési önkormányzatok illetékességi területe Jogszabályban meghatározott közfeladata című pontja az alábbiakra módosul: Jogszabályban meghatározott közfeladata: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben, valamint az ágazati jogszabályokban foglaltak szerint az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása Szakfeladatai 2012. március 01-től: című pontja az alábbiakra módosul: Szakfeladatai 2012. március 01-től: 841124 Területi általános végrehajtó igazgatás tevékenysége az önkormányzatok működésével összefüggő szabályozási, törvényességi felügyeleti és más központi feladatokkal, a hatósági feladatok területi szervezésével, irányításával 841126 Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége az önkormányzatok polgármesteri hivatala, a megyei önkormányzat hivatala, a közös képviselő-testület hivatala, a körjegyzőség, a hatósági igazgatási
társulás, valamint a társulás általános, ágazathoz nem köthető igazgatási tevékenységével 841112 Önkormányzati jogalkotás az önkormányzati képviselők, képviselőcsoportok, bizottságok és az önkormányzati tisztségviselők tevékenységének támogatásával, a jogszabályalkotás feltételeinek biztosításával, a képviselő-testület ülései, továbbá a bizottsági ülések előkészítésével és lefolytatásával, valamint a képviselő-testület folyamatos működésével, át nem ruházható hatáskörben végzett ügyeinek intézésével 841114 Országgyűlési képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek az országgyűlési képviselőválasztásokkal 841115 Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek az önkormányzati képviselőválasztásokkal 841116 Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek az országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati képviselőválasztásokkal 841117 Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek az európai parlamenti képviselőválasztásokkal kapcsolatos bevételek és kiadások 841118 Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó bevételek és kiadások 841358 Turizmusfejlesztési támogatások és fejlesztések a hazai és nemzetközi turisztikai infrastruktúra, szolgáltatások és programok fejlesztésének hazai és uniós, illetve egyéb nemzetközi forrásból történő támogatásokkal 841901 Önkormányzatok és társulások elszámolásai helyi önkormányzatokat, valamint a jogi személyiségű és a többcélú kistérségi társulásokat megillető költségvetési támogatási, valamint a feladatra nem tervezhető sajátos folyó, felhalmozási és tőke jellegű bevételek 882111 Aktív korúak ellátása a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű, aktív korú személyek és családjuk részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres szociális segéllyel, valamint a rendelkezésre állási támogatással kapcsolatos bevételek és kiadások 882112 Időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres járadékkal 882113 Lakásfenntartási támogatás normatív alapon a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával összefüggő rendszeres kiadásaik viseléséhez az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres támogatással 882114 Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával összefüggő rendszeres kiadásaik viseléséhez az önkormányzat rendeletében
meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott rendszeres támogatással 882115 Ápolási díj alanyi jogon a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén biztosított rendszeres anyagi hozzájárulással 882117 Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak számára folyósított pénzbeli ellátással 882119 Óvodáztatási támogatás az óvodáztatási támogatással 882122 Átmeneti segély a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére az önkormányzat rendeletében meghatározott átmeneti segéllyel 882123 Temetési segély az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint nyújtott temetési segéllyel 882124 Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás az önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint nyújtott rendkívüli gyermekvédelmi támogatással 882129 Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások önkormányzat által rendeletében meghatározott módon nyújtott, máshova nem sorolható egyéb eseti pénzellátásokkal kapcsolatos bevételek és kiadások 882201 Adósságkezelési szolgáltatás szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén nyújtott, adósságkezelési tanácsadást és adósságcsökkentési támogatást magában foglaló lakhatást segítő ellátással 882202 Közgyógyellátás a szociálisan rászorult személyek részére jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén az egészségi állapota megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentése érdekében biztosított hozzájárulással 882203 Köztemetés jogszabályban meghatározott feltételek szerint az elhunyt személynek az eltemettetésre köteles személy hiányában a haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat által történő eltemettetésével 889935 Otthonteremtési támogatás a Gyvt. alapján az átmeneti, illetve tartós neveltként nagykorúvá vált fiatal felnőttek számára megállapított otthonteremtési támogatással 889936 Gyermektartásdíj megelőlegezése a Gyvt. alapján megállapított gyermektartásdíj megelőlegezéssel 889943 Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások a költségvetési szerv által a dolgozójának (jellemzően a közszolgálati vagy más szabályzatban meghatározott módon és feltételekkel) nyújtott lakásépítési, lakásvásárlási, letelepedési támogatásokkal 889967 Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása
a súlyos mozgáskorlátozott - tömegközlekedési eszközt igénybe venni nem képes személyek gépkocsiszerzési és átalakítási támogatásával, továbbá a közlekedési hátrányok kompenzálását célzó évi egyszeri közlekedési támogatással 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás a bérpótló juttatásra jogosult személy 2-4 hónap időtartamra szóló, határozott idejű munkaviszony keretében, napi négy órás munkaidőben történő - külön kormányrendelet alapján szervezett - foglalkoztatásával 890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása a bérpótló juttatásra jogosult személy 2-12 hónap időtartamra szóló, határozott idejű munkaviszony keretében, napi 6-8 órás munkaidőben történő - külön kormányrendelet alapján szervezett foglalkoztatásával 890443 Egyéb közfoglalkoztatás a hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatása, vagy országos közfoglalkoztatási program támogatása keretében - külön kormányrendelet alapján - szervezett, a bérpótló juttatásra nem jogosultak legfeljebb 12 hónapig történő foglalkoztatásával kapcsolatos bevételek és kiadások Szervezeti tagozódása című pontja az alábbiakra módosul: Szervezeti tagozódása: Makói Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata szerint. Jogi személyiségű szervezeti egységgel nem rendelkezik. Az intézmény vezetője című pontja az alábbiakra módosul: Az intézmény vezetője: A Polgármesteri Hivatalt a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben foglalt képesítési előírásoknak megfelelő jegyző vezeti. Az intézményvezető kinevezési rendje című pontja az alábbiakra módosul: Az intézményvezető kinevezési rendje: A polgármester pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony című pontja az alábbiakra módosul: Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony: Köztisztviselői jogviszony, melyre a közszolgálati tisztviselők jogállásáról szóló törvény rendelkezései az irányadók. Közalkalmazotti jogviszony, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény rendelkezései az irányadók.
Munkaviszony, melyre a Munka Törvénykönyve rendelkezései az irányadók. Az Alapító Okirat nem módosított pontjai az eredeti szövegezéssel változatlanul hatályosak. Záradék: Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 388/2009. (IX.30.) MÖKT határozatával elfogadott és a 167/2012. (V.23.) MÖKT határozatával módosított Alapító Okiratának módosítását a./2012. (XII.) MÖKT határozatával hagyta jóvá. Az Alapító Okirat a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba vétel napjával lép hatályba. Dr. Bánfi Margit jegyző Dr. Buzás Péter polgármester