OROSZ ÉS SZOVJET SZÍNMŰVEK A MAGYAR SZÍNPADON



Hasonló dokumentumok
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás

Jegyzőkönyv Diákolimpia

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

Pont Hely

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

MSSZ Országos Bajnokság

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma

OROSZ ÉS SZOVJET SZÍNMÜVEK A MAGYAR SZÍNPADOKON

Pont Hely

A Belügyminisztérium vezető tisztségviselői november április

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Pont Hely

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

Hely. Cím Csapatnév Össz.

(közlekedésgépész szakmacsoportos nappali rendszerű alapozó oktatás)

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

Descendants of Urbanus Benedek

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Sportorvosi érvényesvége

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal

Pont Hely

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Alapító tagok. Alakuló ülésen ( október 13.) és azt megelőzően belépők. légvédelmi-repülő-és űrhajózási/ hadművészeti

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

PÜSPÖKLADÁNY település

Effi Korcsoport. Besorolás

Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám: vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Pont Hely

Pont Hely

I. Tanévnyitó Amatőr Úszóverseny

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Pest Megyei Tenisz Szövetség Férfi II. osztály NEVEZÉSI LAP

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Név Titulus Kollégium Választó elektori gyűlés

100 m fiú VI. kcs. 1. ief. 1.

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2011 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Köztársaság Kupa Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest "Nyílt" kategória V-VI. korcsoport HALADÓ fiú csapatbajnokság

A MAGYAR FILM OLVASÓKÖNYVE ( )

Futófesztivál Szombathely, 10 km-es utcai OB eredmények

Licencek és kategóriák

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

Kossuth Lajos Ált. Isk.

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)

KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa

TDVT2019 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

MVK 2014 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

9. évfolyam. 10. évfolyam

DUNAKANYAR TAGSZÖVETSÉG GYŰRŰKIOSZTÁS 2012 TAGSZÖVETSÉGI GYŰRŰK

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

verseny rendezője: Bihari Lövészklub, megnevezése: Kiemelt gyorspont verseny verseny ideje: (v2.)

VII. Fenyves Crossfutás április 1.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2005/2006 tanév Budapest, március 31-április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

XII. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny. III. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo. TATAMI CENTRUM Bányai dojo

Gyorspont Puskás LE. Helyszín: Dátum:

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Descendants of Urbanus Benedek

A választók névjegyzéke

Pont Hely

SCITEC RAW Felhúzás. Glossbrenn er. Best Deadlift. Name Age Div BWt (Kg) WtCls (Kg) Deadlift 1 Deadlift 2 Deadlift 3

Pont Hely

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

II. MAPEI Szigligeti félmaraton

Pont Hely

MJSZ U - 18 / U20 Válogatott Május Jégpalota

A Budapesti Ügyvédi Kamara évi választás. A Kamara elnökségének és tisztségviselőinek, továbbá bizottságai elnökeinek, valamint azok tagjainak

MATEMATIKA. Helyezés Név Osztály Pont

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

MUOE Elődöntő Összesített egyéni eredmények. Megkezdve: Befejezve:

III. PEST MEGYEI RÉZFÚVÓS VERSENY - DÍJAZOTTAK

Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

Fekete Sólyom-Acéllövedék gyorspont minősítő verseny

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Átírás:

34. szám. STAUD GÉZA OROSZ ÉS SZOVJET SZÍNMŰVEK A MAGYAR SZÍNPADON (ADATTÁR) Budapest, 1960. SZÍNHÁZTUDOMÁNYI INTÉZET Országos Színháztörténeti Múzeum

S Z Í N H Á Z T Ö R T É N E T I F Ü Z E T E K 34. szám. Staud Géza OROSZ ÉS SZOVJET SZÍNMÜVEK A MAGTAR SZÍNPADON /Adattár./ BUDAPEST, I960, SZÍNHÁZTUDOMÁNYI INTÉZET ORSZÁGOS SZÍNHÁZTÖRTÉNETI MÚZEUM

A szerkesztésért és kiadósért felelős : A Színháztudományi Intézet igazgatója Megrendelve: 1960. IV. 1. Példányszám: 300 Készült Rotaprint eljárással az MSZ 5601-54 A és MSZ 5602-55 À szabványok szerint 4,6 (A/5) ív terjedelemben - ábrával 60-894 - FELSŐOKTATÁSI JEGYZETELLÁTÓ VÁLLALAT, BUDAPEST

Ebben a füzetben a Uagyarországon szinre került orosz és szovjet színmüvek címjegyzékét állítottuk össze Gogol _A_ revizor clmü vígjátékának bemutatásától /1874. XII, 23./ kezdve 1959. XII.31-ig. összeállításunkba felvettük a drámai müveken kivtil az operákat, operetteket, táncjátékokat ás bábjátékokat is. A címfelvételben a színlapok eredeti helyesírását követtük, s ez az oka annak, hogy egyes drámaírók neve négy-öt változatban is szerepel. A szerzőn, a elmen, a felvoná ok számán és a fordítón kivül feltüntettük a darabok rendezőinek nevét is. Az anyagot kronológiai sorban rendeztük,jelezve, hogy bemutatóról vagy felújításról van szó. Teljességre törekedtünk, ennek azonban súlyos akadálya volt a vidéki szinlapanyag hiányossága. Különösen 1945 és 1949 között tudunk igen keveset a vidéki színházak műsoráról. Az 1949-ben bekövetkezett államosítás után azonban már a teljes vidéki műsor rendelkezésünkre állt. Az anyagban való tájékozódást t> füzet végére illesztett cim- és névmutatóval könnyítettük meg. Forrásművek t w Ardó Mária: A Magyar Tanácsköztársaság színházi élete a sajtó tükrében.bp.,1959. - Berezeli A. Károlyné: A Népszínház műsora. Bp., 1958. - Berezeli A. Károlyné: A Vigszinház műsora. Bp., 196o. - Hajdú A. László: A Nemzeti Színház loo éves műsora. Kefelevonat az OSzK-ban. - Kissné Földes Katalin: Az Állami Faluszinház műsora 1951-1958. Bp.,1958, -

Kiasné Földes Katalin: Az államosított vidéki színházak műsora 1949-1959. Bp., 1959. - Koch Lajos: A Király-szinház műsora. Bp., 1958. - Koch Lajos: A budapesti Magyar Színház műsora. Bp.l96o. - Kozocsa Sándor: Az orosz irodalom magyar bibliográfiája. Bp., 1947. - Kozocsa Sándor és Radó" György: A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 1945-1949. Bp., 195o. - Kozocsa Sándor és Radó György: A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 195o. Bp., 1952. - Kozocsa Sándor és Radó György': A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 1951. Bp., 1953. - Kozocsa Sándor és Radó György: A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 1952. Bp., 1954. - Kozocsa Sándor és Radó György: A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 1953. Bp., 1955.- Kozocsa Sándor és Radó György: A szovjet népek irodalmának magyar bibliográfiája 1954. Bp., 1957. - Magyar Színpad 1900-1944. - Óhidy Lehel: Az Állami Bábszínház tízéves műsora. Bp., 1959. - Pesti Műsor 1945-196o. - Az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Osztályának szinlapgyüjtemenye.- Az Országos Színháztörténeti Múzeum színlapgyűjteménye. - Staud Géza: A Magyar Tanácsköztársaság színházi műsora. Bp., 1959. - Staud Géza: A Budapesti Színházak műsora 1945-1949. Bp., 1958. - Staud Géza: Az államosított fővárosi színházak műsora. 1949-1959. Bp., 1959.

1«Gogoly«N.Y.t A REVISOR. V j. 5 f r. Oroszból ford.tszentkirályi Albert.Nemzeti Színház, 1874.dec.23. 2. Gogoly. N.V.t A REVISOR. Vj. 5 fv. Pord. x Szentkirályi Albert. Nemzeti Színház, 1877. aug.24. /0J bet./ 3. Csehov- Antalt A MEDVE. Vj. 1 fr. Pord.: I[vánfi] J[enő] Nemzeti Színház, 19ol. jan.ll. 4. Tolsztoj Leói A SÖTÉTSÉG HATALMA. Dr. 5 fr. Pord. i Szabó Endre. Makó Lajos társulata a Budai Színkörben, 19ol. szept.7. 5. Csajkovszkij t ANYEGIN.Lirai jelenetek 3 fv. Puskin után. Pord.: Várady Sándor. Operaház, 19o2.jan.3o. 6. Turgonyev Szergelevlcs Iván: KEGYELEMKENYÉR. Szm. 3 ÍV. Ford.:Barabás Ábel. Nemzeti Színház, 19o2.febr.2o. 7. Gorkij Maxim: ÉJJELI MENEDÉKHELY. Jelenetek a mélységből 4 felv., ford. : Kainok«Izidor. Krecsányl Ignác társulata a Budai Nyári Színházban, 19o3.Jul.4. 8 - Csehow Antal: LEÁNYKÉRÉS. Bo. 1 ÍV. Oroszból ford.» Pintér Ákos. Rend.: Péchy Kálmán, Vígszínház, 19o3. szept.24. 9* Gorkij.Maximt ÉJJELI MENEDÉKHELY vagy: Jelenetek a mélyaégből. Dr. 4 fv. Pord.: Abonyi Árpád. Szilágyi Dezső' színtársulata Brádon, 19o3. nor.27. 10. Cslrlkov JsnŐ: A ZSIDÓK. Szm.3 f v. Magyar színpadok számára átd. Hazai H.-Kreosányi Ignác színigazgató temesvári színtársulatának vendégjátéka a Városligeti Nyári Színházban, 19o5. jun.13. 11. Talrikoff Jenő: A ZSIDÓK. Szm. 3 f r. Ford.»Falk Richárd. A Népszínház személyzetének vendégjátéka a Fővárosi Nyári Színházban, 19o5. jun.15. 12. Gorkij. Maxim: ÉJJELI MENEDÉKHELY. Képek az élet mélységéből 4 fvy Rend.t Hevesi Sándor. A Thálla-Társaeág előadása a Polies Caprice-ban, 19o7. Jan.27. /UJ bet./ 13. Qorklj. Maxim: AZ ÉJJELI SZÁLLÁS. Jelenetek az élet mélységeiből. Ford.: Kélnoki Izor, Magyar Színház, 19o7. okt.18. /Oj bet./ 14. Tolsztoj Leó: AZ ÉLŐ HALOTT. Szm. 4 fv. 5 képben. Magyar színpadra átd. és rend.tvajda László. Magyar Színház, 1911* nov.4.

15. Csehów Antal: A SIRÁLY. Szm.4 fv. Ford.: Acél Pál. Rend.: Peld Irén. A Kamarájáték-Társulat a Várszínházban, 1912. jan.7. 16. Musszorgszki.i «Modeszt: GODUNOV BORISZ. Népies zenedráma j. rv, 7. képben. Puskin és Karamzin után. Hangszerelte Rimszki - Korszakov. Pord.: Hevesi Sándor. Rend.: Hevesi Sándor. Operaház, 1913.dec.lo. 17. Gogoly Miklós: A REVIZOR. Vj. 5 felv, Pord.: Hevesi Sándor. Rend.: Hevesi Sándor. Nemzeti Színház, 1915. dec.4. /Uj bet./ 18. Arcybasev: FÉLTÉKENYSÉG. Szm. 5 fv. Ford.: Biró Lajos. Rend.: Jób Dániel. Vígszínház, 1917. szept. 19. 19. Ave^senkot VASÚTI KOCSIBAN. Orosz jelenet. Ford.: Széki Andor. Belvárosi Színház, 1918. aug. 21. 20. Arctibasev: SZENVEDÉLY. Szm. 4 fv. Ford. és részben átd.: Bródy Sándor. Rend.: Jób Dániel. Vígszínház, 1918. nov.23. 21. Gorkij. Maxim: ÉJJELI MENEDÉKHELY. Jelenet az élet mélységeiből 4 felv. Ford.: Káinoki Izor. Rend.: Vajda László. Magyar Színház, 1919. ápr.19. /Uj bet./ 22. Csehov: A KÉRŐ. Vj.l fv. Ford.:Szenes Béla, Pintér Ákos. Bedgyaszay Szinház, 1919. máj.24. /Uj bet./ 23. Bvreinov. Nikoláj: OLYAN ASSZONY. Szm. 1 fv. Medgyaezay ""Színház, 1919. máj.24. 24. Andrejev. Leonid: AZ EMBER ÉLETE. Szm. 5 képben. Pord.: Szemere György. Rend.: Márkus László. Magyar Színház, 1919. jun.15. 25. Gogoly, Nikoláj: A REVIZOR. Vj. 5 felv. Ford.: Hevesi Sándor. Rend.: Hevesi Sándor. Nemzeti Szinház, 1919. jun.23. /Uj bet./ 26. Csehov: VANJA BÁCSI. Szm. 3 fv. előjátékkal. Ford.: Jób Dániel. Vígszínház, 192o. máj.8. /Bum./ 27. Gogoly Miklós: JÁTÉKOSOK. Vj. 1 fv. Ford.:Hevesi Sándor. Apollo Színpad, 1922. jan.4. 28. Bvre jnov. Nikolá.l : VIG HALÁL. Harlekin-történet 1 fv. Nem hosszú,de mulatságos prológussal és néhány befejező szóval a szerző - nevében. Oroszból ford,: Széki Andor és Mokronszov Jenő, Rend.: Baróti József, Belvárosi Szinház,^1922. szept.22.

29. Csehov: HÁROM NŐVÉR. Szm. 4 fv. Pord.xKoaztolányi Dezső. Send.: Jób Dániel. Vigszinház, 1922. okt.l5. 30. Andrejev Leonid: AKI A POFONOKAT KAPJA.Játék 4 fv.pord.: 1 Liptai Imre. Rend.:Csortos Gyula.Renaissance Szinthez, 1922. dec.7. /Bem. 31. Csajkovszkij : A DIADALMAS ASSZONY. Dalmű 3 felvonásban. Szöveg: Lunzer és Jenbach. Ford.: Harsányl Zsolt. Az Operaház vendégjátéka a Városi Színházban.1923. ápr.27. 32. Gogoly Miklóst A VŐLEGÉNY. Valószínűtlen házassági komédia 3 fv. Magyar színpadra átd.: Hevesi Sándor. Rend.: Hevesi Sándor. Nemzeti Szinház, 1923.sze,-t. 21. 33. Csehov: IVANOV. Szm. 4 fv. Ford.: Tóth Árpád. Rend.: 4'ób Bániéi. Vigszinház, 1923. szept.29. 34. Tolsztoj Leó: AZ ÉLŐ HOLTTEST. Dr. 3 fv. Ford.: Bálint Lajos és Tróosányi Zoltán. Rend.: Horváth Jenő. Nemzeti Színház, 1924. febr.29. /Uj bet./ 35. Urvancov Leó: VERA MIRCEVA. Dr. 3 fv. Ford.:Peterdi I s t ván. Rend.: Bérczy Ernő. Renaissance Szinház,1924. aug.29. 36. Csehov: A CSERESZNYÉSKERT. Szm. 4 fv. Ford.: Tóth Árpád. Rend.: Jób Dániel. Vígszínház, 1924. szept. 13. 37. Dümov. Oszló: NYU. Szm. 3 fv. lo képben. Ford.: Tóth Árpád. Rend.: Jób Dániel. Vigszinház, 1925. febr. 14. 38. Juskevics. Szemen: SZÓNKIN ÉS A FŐNYEREMÉNY. Tragiko. 3 fv. Ford.: Szini Gyula. Rend.: Ifj.Gaál Mózes. Renaissance Színház, 1925. szept.3o. 39. Stravlnszky. Igor: PETRUSKA.Burleszk jelenetek 4 képben. Szövegét irta: Benoist A. Operaház, 1926. dec. 11. /Bem,/ 40. Turgenyev: NATÁLIA VAGY: EGY HÓNAP FALUN. Egy szerelem története 5 fv. Ford.: Kelemen Dénes.[Rend.: Hevesi Sándor.] Nemzeti Színház, 1927. szept. 23. 41. Csaikoyszkl : A DIÓTÖRŐ. Táncos tündérjáték 2 fv.,4 képben. E.T.A. Hoffmann nyomán. Operaház, 1927.dec. 21.

42. Urvanoov. Lew: MARÜSJA. Egy kis cseléd története az élet három utján. Magyar színpadra alk. és rend.,: Egyed Zoltán. Uj Színház, 1928. máj.11. 43. stravinszki. Igor: OEDIPUS REX. Oratorio -opera 2 felv. Sophokles után irta Jean Cocteau. Operaház,1928. dec.14. 44. Dvmov. Oezio: SZOMORÚSÁGÁNAK ÉNEKE. Tragiko.3 fv. Pord.: Szabó Imre. A Kolozsvári Magyar Szinház vendégjátéka az Uj Színházban, 1929. márc. 17../ 45. Csehov: A SIRALX. Szinmü 4 fv. Ford.: Kelemen Dénes. [Atd. : Hevesi Sándor.] [Rend.: Hevesi Sándor.] Nemzeti Kamaraszínház, 193o. jan.22. /Uj bet./ 46. Musszorgszkit BORIS GODUNOV. Dalmű 4 fv. 8 képben. Szövegét írták Puskin és Karamzsin. Hangszerelte Rlmszki-Korszakov. Ford.: Hevesi Sándor. Operaház, 1930. máj.lo. /Uj bet./ 47. Gogoly Miklós: A REVIZOR. Vj. 5 fv. Ford.: Hevesi Sándor Rend,: Rádai Dénes. Nemzeti Szinház, 1931. szept. 11. /Uj bet./ 48. Csehov: LEÁNYKÉRÉS. Bo. 1 fv. Ford.:Várady Tibor. Rend.: Somlár Zsigmond. Uj Szinház, 1931.okt.l4./Uj bet./ 49. Katajev: A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE. Ko. 2 állomásban. Ford.: TSkó Pál. Rend.: Vajda Pál. Uj Szinház, 1931.okt. 14. 50. Glazunov: ÉVSZAKOK. Táncjáték 4 képben. Koreográfiáját készítette Cieplineki János. Operaház,1931.dec.22. 51. Turgenyev: NATÁLIA VAGY: EGY HÓNAP FALUN. Egy ezerelem "története 5 fv. Ford.: Kelemen Dénes. Rend.: Horváth Árpád. Nemzeti Szinház, 1933. máj,5, /Uj bet./ 52. Csehov: A MEDVE. Vj. 1 fv. Ford.: P. Ábrahám Ernő.Rend.: Horváth Árpád. Nemzeti Szinház, 1933. szept.29. /Uj bet./ 53. Turgenyev Iván: INGYENÉLŐ. [Kegyelemkenyér.] Szj. 2 fv. Perd.: Trocsányi Zoltán. Rend.: Horváth Árpád.Nemzeti Szinház, 1933. szept.29. /Uj bet./ 54. Vronkop Oszlp és Rourke Pavel: SZENTPÉTERVÁR. Szm. lo kéftben. Ford. :Hevesi SáncTor. Rend. : Hevesi Sándor. Magyar Szinház, 1935. márc.22.

55. Mussorgsky, Modest: HOVANSCSINA. Zenedr. 5 felv. 6 képben. Hangszerelte Rimski-Korzakoff. Ford.:Nádasdy Kálmán. Operaház. 1936. dec.29. 56. Bo rodln. Alexander: IGOR HERCEG. Opera 3 felv. előjátékkai.szövegét Irta Alexander Borodin. Ford.jNádasdy Kálmán. Operaház, 1938. jan.2o. 57. 11.1 In. K, Bugen: KÉT CÁRNŐ. Történelmi legenda 3 felv. 8 képben. Ford.: Barabás Pál. Rend.: Abonyi Tivadar. Nemzeti Szinház, 1938. okt.l. 58. Borodin: POLOVBCI TÁNCOK. Koreográfiáját irta és rend.: Harangozó Gyula. Operaház, 1939. márc.19. 59. Mussorgsky. Modest: HOVANSCSINA. Zenedr. 5 fv. 6 képben. Hangszerelte Rlmski-Korzakoff. Pord. Nádasdy Kálmán, Operaház, 194o. ápr.16. /Uj bet./ 60. Aroübagev. Petrovics Mihail: FÉLTÉKENYSÉG. Szm. 5 fv. Ford.: Horváth Árpád. Rend.: Horváth Árpád. Vigszinház, 1941. febr.15. /Uj bet./ 61. Osztrovszkij : AZ ÖRVÉNY. [Vihar.] Szm. 5 fv. Pord. : Trocsányi Zoltán. Nemzeti Szinház, 1941. ápr.26. 62. Csajkoyszky: ROMEO ÉS JULIA. Tánckölt. 1 fv. Szövegét Lamb Károly novellája nyomán irta, koreográfiáját szerezte Harangozó Gyula, Operaház, 1944. febr.9. /Bem,/ 63. Gorkij. Maxim: ÉJJELI MENEDÉKHELY. Négy kép az élet mélységéből. Rend.: Dr. Székely György. Pécsi Nemzeti Szinház, 1945. márc.22. 64. Csehov. Anton: A DOHÁNYZÁS ÁRTALMASSÁGÁRÓL. Magánjelenet Pord.: Sik Endre. Rend.:Apáthi Imre, Nemzeti Kamara Szinház, 1945. máj.5. 65. Csehov. Antoat A MEDVE. Tréfa 1 fv. Pord.: Sik Endre. Rend.: Apáthl Imre. Nemzeti Kamara Szinház, 1945. máj.5. /Uj bet./ 66. Gorkij, Maxim: ÉJJELI MENEDÉKHELY Szm. 4 fv. Ford.: Horváth Árpád. Rend.: Somló István. Vigszinház, 1945. «áj.3o. /UJ bet./ 67. Sosul^ia. Jefimi: AK ÉS AZ EMBEREK. Tragiko. 9 képben. RHhd.: Palásovszky Ödön. Madách Szinház, 1945.Jun. 9. /B**./

60. Raohmanov. Leonid: VIHAROS ALKONYAT. Szm. 3 fv. Pord.: Háy Gyula. Rend.: Gellért Endre. Nemzeti Kamara Színház, 1945. jun.28. 69. SzolQY.iovt A CSENDHÁBORÍTÓ. Ze. mesej. 4 fv. 9 képben. Pord.: Gellértné Jekatyerina Gutkina. A verseket ford.:illyés Gyula. Rend.: Both Béla. Magyar Szinház, 1945. okt.27. 70. Szlmonov. Konstantin: OROSZ EMBEREK. Szm. 3 fv«9 képben. Ford.: Háy Gyula. Rend.: Nagy Adorján. Nemzeti Szinház, 1945. nov.8. 71. Csa.1kovBzkl.1 : PIQUE DAME. Dalmű 3 felv. 8 képben. Szövegát -fuskin hasonló c. novellája után irta Csajkovszkij. Pord.:Lányi Viktor. Magyar Állami Operaház, 1945. nov.2o. 72. Csehov. Anton: LEÁNYKÉRÉS. Bo. 1 fv. Pord.: Sik Endre Kend.:"Tlorváth György. Szegedi Nemzeti Szinház, 1946. márc.5. 73. Katajey. Valentin: A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE. Ko.2 fv.pord.: Jakó Pál. Rend.: Horváth György. Szegedi Nemzeti Szinház. 1946. márc.5. 74. Csehov: HÁZTUZNÉZŐ. Vj. 1 fv. Pord.:- Sik Endre. Rend.: Abonyi Góza.Az Orsz. Magyar Szinmüv, Akad.előadása a Madách Színházban, 1946. ápr.4. 75. Csehov: JUBILEUM. Vj. 1 fv. Pord.: Sik Endre. Rend.: Abonyi Géza. Az Orsz. Magy. Szinmüv. Akad. előadása a Madách Színházban, 1946. ápr.4. 76. Csehov: LAKODALOM. Vj. 1 fv. Pord.: Honti Rezső. Rend.: Abonyi Géza. Az Orsz. Magy. Szinmüv. Akad. előadása a Magyar Színházban, 194-6. ápr.4. 77. Gogoly: A REVIZOR. Vj. 3 fv. 6 képben. Pord.: Hevesi Sándor. Rend.: Nagy Adorján. Nemzeti Szinház,1946. ápr.5. /Uj bet./ 78. Katajey: HAJRÁ! A munka himnusza fv. Színpadra irta Darvas Szilárd. Rend.:Szendrő Ferenc. Magyar Színház, 1946. máj.13. 79. Osztroyszkij: HOLLÓ A HOLLÓNAK. Vj. 4 fv. Ford.: Lajta Zoltán. Rend.: Jákó Pál. Madách Szinház, 1946.aug. 3o. 80. Stravlnszky Igor? PETRUSKA. Burleszk jelenetek 4 képben. Szövegét irta: Benoist A. Magyar Állami Operaház,; 1946. dec.21. /Uj bet./ - lo -

81. Gorkij. Maxim; JEGOR BULICSOV ÉS A TÖBBIEK. Szm. 3 fv. Pord.: Gábor Andor. Rend.: Major TamáB. Nemzeti Szinház, 1947. febr.7. 82. Gogoly. Miklós: A REVIZOR. Vj. 3 fv. 5 képben. Pord.: Dániel György és Péterfi László. Rend. :Hegedüs Tibor. Szegedi Állami Nemzeti Szinház, 1947.jun. 2. 83. Csehov: HÁROM NŐVÉR. Szm. 4 fv. Pord.:Kosztolányl Dezső. Bend.: Marton Endre. Vigszinház, 1947. ápr.3./üj bet./ 84. Gribojedov: AZ ÉSZ BAJJAL JÁR. Vj. 3 fv. Pord.: Páy B. Béla és Kardos László. Rend.: Both Béla. Nemzeti Szinház, 1947. máj.3o. 85. Musszorgszki.1 : BORIS GODÜNOV. Dalmű 4 fv. 8 képben. Saövegét Írták Puskin és Karamzin. Hangszerelte Rimszkij-Korszakov. Pord. Nádasdy Kálmán. Magyar Állami Operaház, 1947. Jul. 1. /Uj bet./ 86. Skvarkln: AZ IDEGEN GYERMEK.Vj«3 fv. Pord.t Lenkei Lajos es Alpári Pál. Rend.: Mihályi Ernő. Pesti Szinház, 1947. okt.3. 87. Szimonov. Konstantin: AZ OROSZ KÉRDÉS. Szj. 3 fv. 7 képben. Pord.: CJbor Andor. Rend.: Major Tamás. Nemzeti Szinház, 1947. okt.31. 88. Csehov: LAKODALOM. Vj. 1 fv. Pord.: Honti Rezső. Szegedi Állami Nemzeti Szinház, 1948. márc.2. 89. Afiaogenoy. A.: KISUNOKÁM. Vj, 3 fv. 7 képben. Pord.: Péohy Blanka. Rend.:Bálint György. Madách Szinház, 1948. márc.5. 90. Stravinszky. Igor: KÁRTYAJÁTÉK. Balett l_fv. Szövegét lrták Stravinszky és Malájeff.Koreográfiáját készítette Janine Charrat.Operaház, 1948.márc,22. 91. Skvarkln: AZ IDEGEN GYERMEK. Vj. 3 fv. Pord.: Lenkei La- Joe és Alpári Pál.Szegedi Állami Nemzeti Szinház, 1948, ápr.21. 92. Marsak. Samull:MESE A KIS BAKKECSKÉRŐL. [Bábjáték.] Pord.t Pöldesi Tamás. Rend.:Dr.Körmöczi László. Mesebarlang Bábszínház, 1948. máj.26. 93. Marsak. Samuil: TORNYOCSKA. [Bábjáték.] Pord.: Pöldesi Tamás.Rend.: Dr. KÖrmöczi László. Mesebarlang Bábszínház, 1948. V.26.

94. Csehov. Anton Paylovics: CSERESZNYÉSKERT. Szán. 4 fv. Pord.: Tóth Árpád. Rend.:Gellért Endre. A Nemzeti Szinház vendégjátéka a Madách Színházban, 1948. Jun.4. /Uj bet./ 95. Borodin. Aleiandri IGOR HERCEG. Opera 3 fv.előjátékkal. Szövegét irta Alexandr Borodin. Pord.: Nádasdy Kálmán, Magyar Állami Operaház, 1948. jun.6. /Uj bet./ 96. Gribojedov: AZ ÉSZ BAJJAL JÁR. Vj. 3 fv. Pord.: Pay E. Béla és Kardos László. Szegedi Állami Nemzeti Szinház, 1948. jun.17. 97. Petrov. Jevgényij: A BÉKE SZIGETE. Ko. 3 fv. 4 képben. Pord.: Lányi Sarolta. Rend.: Bálint György. Állami Madách Szinház, 1948. szept.24. 98. Ofi^troyszklj : ERDŐ. ko. 4 fv. Pord.: Szendrő József. Rend.: Pártos Géza. Nemzeti Szinház, 1948.nov.12» 99. Gogoly : LEÁNYNÉZŐK. Szm. 2 fv. Pord.: Honti Rezső. Szegedi Állami Nemzeti Szinház, 1948. 100. Gorkij. Maxim: KISPOLGÁROK. Dr. 4 fv. Pord.: Lajta Zoltán. Rend.: Barta Zsuzsa. Állami Madách Szinház, 1949. febr.12. 101. Marsak. Samuilt TIZENKÉT HÓNAP. Mesej. 3 fv. Pord.t Békés István. Rend,:Marton Endre, Vigszinház, 1949. márc,11. 102. Pagyejev. Altkazandr: AZ IPJU GÁRDA, Szm.4 fv. A regény nyomán azinpadra alk. P.Ohlopkova. Pord.: Szendrő József. Rend.:Major Tamásik Petőfi Ifjúsági Színház bemutató díszelőadása a Magyar Színházban, 1949. márc.15. 103. Marsak. Samuil: MACSKALAK, [BábjátékJ_ Pord.t Pöldesi Tamás. Rend.: Dr. Körmöczi László, Mesebarlang Bábszínház, 1949. ápr.7. 104. Gorkij. Maxim: VÁSSZA ZSELEZNOVA. Szm. 3 fv. Pord.t Gábor Andor. Rend.: Gellért Endre. Nemzeti Szinház, 1949. ápr.29. 105. Gorkij. Maxim: ELLENSÉGEK. Szm. 3 fv. Pord.t Raies 1stvan. Kend.: Egri István. Pesti Szinház 1949. máj.l.

ío6. Stravinszkli. Igor: PETRUSKA. Burleszk jelenetek 4 képben. Szövegét i r t a Benoist A, Magyar Állami Operaház, 1949. máj.19. /Uj bet./ 107. Szofronov. Anatoli: MOSZKVAI JELLEM; Vj. 3 fv.7 kápben. Pora.: Gábor Andor. Rend.: Simon Zsuzsa. Belvárosi Szinház, 1949. jun.3. 108. Soserbaosovt DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Op. 3fr. 5 képben. Szöveg: Adujev. Magyar színpadra alk. Lenkei Lajos és az Operett Studio munkaközössége. Rend.: Hont Ferenc és Major Tamás. Magyar Szinház, 1949«jun.9* 109. Raazkln. A. és SzlobodBzkii. M.; FILMCSILLAG. Zenés vj. 3 fv. Ö képben. Ford.:Takács Tilda. Rend.: Apáthi Imre. Vidám Szinház, 1949. szept.15. 110. Lenes. Leonyid: A HELYETTES. Vj. 1 fv. Rend.: Szendrő Ferenc. Miskolci Nemzeti Szinház, táj, 1949. szept.21. 111. Prlnoey. B. és Hoosinszkij. J.: CSODÁK ORSZÁGA. Mesei, 3 fv.elő- és utó játékkal. Pord. : Benedek András és Horval István. Rend.: Fábri Zoltánrés Horvai István. Úttörő Szinház, 1949. szept.24. 112. Szolov.ley. Leonid: CSENDHÁBORÍTÓ. Ze. mesej. 4 fv. Dramatizálta Vitkovics. Ford.: Jékely Zoltán. Rend.: Dr.Székely György. Keoskeméti Katona József Szinház, Szentes, 1949. okt.l. 113. Szofronov. Anatolij: MOSZKVAI JELLEM. Szm. 3 fv. Ford.: Gábor Andor. Rend.: Szendrő Ferenc. Miskolci Nemzeti Szinház, 1949. okt.7. 114. Marsak. Samuilt MACSKALAK. [Bábjáték.] Ford. : Földes! Tamás és Békés István. Rend,: Dr.Körmöci! László.Állami Bábszínház, 1949. okt.8. /Uj bet./ 115. Preobrazsenszkli. Sz. t TAVASZI VIRÁG. [Bábjáték.] Kinai 2meséből irta -, Ford.t-Zsombor János. Átdolg.t, r. Körmöozi László. Rend,: Dr. Körmöczi László. 11ami Bábszínház, 1949. okt.8. 116. Raazkln. A. és Szlobodszkij. M.: FILMCSILLAG. Ze. v j. 3 rr. Ford.:Takács Tilda. Rend.: Gáti Sándor és Gál István. Dunántúli Népszínház, Veszprém, 1949. okt.8. 117. Szimonov. Konstantint IDEGEN ÁRNYÉK. Sam. 4 fv. 6 képben. 1 FottUjLLányi Sarolta. Rend.t Várkonyi Zoltán. Magyar Szinház, 1949.okt.8.

118. Scserbacaov : DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Operett 3 fv. Szöveg: Adujev. Átdolg.:Lenkey Lajos. Rend.: Horváth Jenő. Debreceni Csokonai Szinház, 1949. okt.14. 119. Scserbacsov: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Operett 3 fv. Szöveg: Adujev. Pord. és átdolg.:lenkey Lajos.Rend.: Vass Károly. Miskolci Nemzeti Szinház, 1949.okt. x 21. 120. Szofronov. A.: MOSZKVAI JELLEM. Vj. 3 fv. 7 képben, Pord.: Gábor Andor. Rend.: Lendvai Ferenc. Szegedi Nemzeti Szinház, 1949. okt.21. 121. Raszkin. A. és Szlobodszki.1. M.: FILMCSILLAG. Ze. vj. 3 rv. Ford.:Takács Tilda. Rend.:Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Színház, Szentes, 1949. okt.22. 122. kúózkln. A. éa Szlobodszki.1. M.: FILMCSILLAG. Ze. vj. 3 rv. Ford.: Takács Tilda. Rend.: Váradi György. Pécsi Nemzeti Szinház, Kapoavár, 1949. okt.22. 123. Szofronov. A.: MOSZKVAI JELLEM. Vj. 3 fv. Ford.: Gábor " Andor. Rend.: Horváth Jenő. Debreceni Csokonai Szinház, 1949. okt.28. 124. Raszkin. A. és Szlo^od?^,1. M.t FILMCSILLAG. Ze. vj. 3 fv. Forí.V^Maos Tilda. Rend. : Rajz János.Szegedi Nemzeti Szinház, 1949. nov.5. 125. Ivanov, Vsz.ievolod: KOSZTYA BÁTYÁNK. /Orsai csomópont./ Partizán dr. 2 fv. Ford.: Lajta Zoltán. Rend.: Solti Bertalan. Dunántúli Népszínház, Győr, 1949. nov.7. r 126. Raszkin. A. és Szlobodszkl.1. M. : FILMCSILLAG. Ze. vj. i fv. Ford.: Takács Tilda. Rend.: Szendrő Ferenc. Miskolci Nemzeti Szinház, 1949. nov.9. 127. Szofronov. Anatoli: MOSZKVAI JELLEM. Vj. 4 fv. Ford.: Gábor Andor. Rend.: Máriás József. Dunántúli Népszínház, Győr, 1949. nov.17. I 28 «Szurov. A.: SZABAD A PÁLYA. Szm. 4 fv. 5 képben. Ford.: Gábor Andor. Rend.: Barta Zsuzsa és Pártos Géza, Madách Szinház, 1949. nov.25. 129. Csajkovszkij : DIADALMAS ASSZONY. Op. 3 fv. Szöveg: Priedmann és Jenbach. Átd.:Lendvai Ferenc. Rend.: Daniss Győző. Kecskeméti Katona József Szinház, 1949. nov.29.

130. Mlhalkov. SzergeJ : VIDÁM ÁLOM. Mesej. 3 fv.előjátékkal. Pord. és rend.:szendő József. Pécsi Nemzeti Szinház, 1949«deci. 131. Volkov. N.D. KARENINA ANNA. Jelenetek Tolsztoj Leó re gényéből 3 fv. 2o képben. Pord.: Szűcs László és Szendrő József. Rend.: Marton Endre. Magyar Színház, 1949. dec.l. 132. Gorkij. Maxim: ELLENSÉGEK. Szm. 3 fv. Pord.: Raies István. Rend.: Major Tamás. Nemzeti Szinház, 1949. dec.2. 133. Raszkin. A. és Szlobodszki.1. M.: FILMCSILLAG. Ze. v j. 3 rv. Ford.:Takács Tilda. Rend.: Komor István. Debreceni Csokonai Szinház, 1949. dec.2. 134. Csajkovszkij. Piotr: DIADALMAS ASSZONY. Op. 3 fv. Szöveg; Priedmann és Jenbach. Átd.: Lendvai Ferenc. Rend.: Solti Bertalan. Dunántúli Népszínház, táj, 1949. dec.3. 135. Gorkij : KISPOLGÁROK. Szm. 4 fv. Pord.: Lajta z oltán. Rend.: Horváth Jenő. Debreceni Csokonai Színház, 1949. dec.21. 136. Gorkij. Maxim: KISPOLGÁROK. Szm. 4 fv. Pord.:Lajta Zoltán. Rend.: Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, 1949. dec.21. 137. Pavlenko. P.: BOLDOGSÁG. Szm. 4 fv. előjátékkal. Ford.: Erdödi József. Rend.:Gellért Endre. Nemzeti Szinház, 1949. dec.21. 138. Rosál és Tazsibájev: DZSOMÁRT SZŐNYEGE. Mesej. 3 fv. Ford.: Örkény István. Rend.: Egri István, Ifjúsági Szinház, 1949. dec.21. 139. Szofronov. Anatolfc}: MOSZKVAI JELLEM. Vj. 3 fv. Pord.: Gábor Andor. Rend.: Szendrő József. Pécsi Nemzeti Szinház, 1949. dec*21. 140. Csoral.1 : PIROSKA ÉS, A PARKAS. [Bábjáték.] Átd.: Dr.Körmöozi László. Rend.: Dr. Körmöczl László. Állami Bábszínház, 1949. dec.23. 141. Muszorgszkij : A SZOROCSINCI VÁSÁR. Vigopera 3 fv. Szöveg Gogol után Muszorgszkij.Befejezte és hangszarelte Cserepin. Ford,:Raica István. Rend.: Abonyi Tivadar m.v. Magyar Állami Operaház, 1949.dac.25»

142. Scserbacsov Vlagyimirt DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Op.3 fv. Szöveg: Adujev. Rend.: Dr. Székely György Kecskeméti Katona József Szinház, 1949.deo.31. 143. Goldfeld. W. : A VILÁG LEGBOLDOGABB EMBERE. Vj. lfv. Albert Maitz novellája után. Pord.:Ladányi.Rend.: dr. Székely György.Kecskeméti Katona József Szinház, táj, 1949. d.n. 144. Nyikitin: A PALUSI TANÁCS TITKÁRA. Vj. 1 fv. Pord.:Vas- ^Eäg. Rend.:Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, táj, 1949. d.n. 145. Szuhodohazklj. Pjotr: ZÖLD ÁG. Vj. 1 fv. Pord.: Dévaványi Zoltán, Rend.:Majthényi Gabriella. Pécsi Nemzeti Szinház, táj, 1949-195o. d.n. 146. Nevikoy.Anatolij: A BRIGÁDOS HÁZASSÁGA. Vj.l fv. Pord.: N.N. Rend.: Majthényi Gabriella. Pécsi Nemzeti Szinház, táj, 1949-195o. d.n. 147. Gorkij. Maxim: ELLENSÉGEK. Szm. 3 fv. Pord.: Raies István. Rend.: Lendvai Perenc. Szegedi Nemzeti Színház, 195o. jan.5. 148. Csikarkov. Alexandr: NAPSUGÁRKÁK. Szm. l fv. Rend.: Danisa Győző. Kecskeméti Katona József Szinház, 195o. jan.7. 149. Scserbacsov: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Op. 3 fv. Szöveg: Adujev. Átd.:, Lenkei Lajos. Rend.:Váradi György. Pécsi Nemzeti Szinház, 195o. jan*8. 150. Szofronov. Anatoli.1 : MOSZKVAI JELLEM. Vj. 3 fv. 7 képben. Ford.:Gábor Andor, R$nd. : Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, 195o. jan.16. 151. Afinogenov. Aloxandr : KISUNOKÁM. Vj. 3 fv. 7 képben. Pord.: Pechy Blanka. Rend.: Várady György. Pécsi Nemzeti Szinház, 195o. febr.6. 152. Szurov: SZABAD A PÁLYA. Szm. 3 fv. Pord.: Gábor Andor. Rend.: Komor István. Debreceni Csokonai Szinház, 195o. febr.17. 153. Csajkovszkij : DIÓTÖRŐ. Mesebalett 3 fv. lo képben. Koreográfiáját irta és rendezte V.l. Vajnonnen. Magyar Állami Operaház, 195o. febr.19. /Uj bet./ 154. Szurov. Anatolij: SZABAD A PÁLYA. Szm. 3 fv. Pord.: Gábor Andor. Rend.: Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, 195o. febr.2o.

155. Raohmanov. Leonidi VIHAROS ALKONYAT. Szm. 3 fv. 4 képben. Pord.: Háy Gyula. Rend.: Gellért Endre. Magyar Színház, a Nemzeti Színház Kamaraszínháza, 195o. febr.22. /Uj bet./ 156. Tnr testvérek: VILLA A MELLÉKUTCÁBAN. Szm. 3 fv. lo képben. Pord.: Vajda Ferenc. Rend.: Pártos Géza. Madách Színház, 195o. febr.22. 157. Gorkij. Maxim: KISPOLGÁROK. Szm.4 fv. [FjWd. flajta Zoltán.] Rend.: Gál István. Dunántúli Népszínház,táj, 195o. febr.21. Győr, 195o. febr.25. 158. Gorkij. Maxim: KISPOLGÁROK. Dr. 4 fv. Ford.: Lajta Zoltán. Bányász Szinház, 195o. febr.28. 159. Szurov. A.: SZABAD A PÁLYA. Szm. 3 fv. Pord.: Gábor Andor. Rend.: Lendvai Perenc. Szegedi Nemzeti Szinház, 195o. febr.28. 160. Csajkovszkij : DIADALMAS ASSZONY. Op. 3 fv. Szöveg: Lunzer- Jenbaoh - Lendvai. Rend.: Papp István.Pécsi Nemzeti Szinház, 195o. márc5. 161. Fagyejev: AZ IFJÚ GÁRDA. Szm. 4 fv. Színpadra alk. P.Ohlopkova.Pord.: Szendrő József. Rend.: Szendrő Ferenc. Miskolci Nemzeti Szinház, I95o. márc.6. 162. Szurov. Anatoli: VADNYUGAT. Szatirikus bo. 3 fv. 6 képben, itt-ott zenével. Pord.t Békés István. Rend.: Apáthi Imre. Vidám Szinház, 195o. márc.24. 163. Kornej csuk: PLATON KR ECS IT. [A MAGI MŰTÉT.] Szm. 3 f r. 5 képben. Pord.: Gábor -Agde"*.~H*noT.: Négrádi Rabért f.h. A Szinház és Pilmmüv. Pőiak. vissgaelőadása a Magyar Színházban, 195o. máro.25. /Bam./ 164. Szlmonov: LEGÉNY A TALPÁN. Szm. 3 fv. 9 képben. Pord.t Gáspár Endre. Rend.: Bálint György és Márkus Éva. Ifjúsági Szinház, 195o. máro.25. l g 5. Osztroyszkl.1 : JÖVEDELMEZŐ ÁLLÁS. Vj. 3 fv. 5 képben. Förd.t Mészöly Dezső és Mészöly Pál. Rend.t Horvai István. Nemzeti Szinház, 195o. ápr.4. 166. Pavlenko. P y t BOLDOGSÁG. Szm. 4 fv. előjátékkal. Pord.t Braöai József. Rend.: Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, Szolnok. 195o, ápr. 4.

167. Tur testvérek; VILLA A MELLÉKUTCÁBAN. Szm. 3 fv. Pord.: Vajda Ferenc. Rend.: Vérady György. Pécsi Nemzeti Szinház, 195o. ápr.4. 168. Tur testvérek: VILLA A MELLÉKUTCÁBAN; Szm. 3 fv. Pord.: Vajda Ferenc. Rend.: Vass Károly. Miskolci Nemzeti Szinház, 195o. ápr.15. 169. Szurov: SZABAD A PÁLIA. Szm. 4 fv. Ford.: Gábor Andor. Rend.: Csinádi István. Dunántúli Népszínház,Győr, 195o. ápr.19. 170. Csukovszklj ; A HIU KISMACKÓ. [Bábjáték.] Ford.: Mészöly Miklós. Rend.: Dr. Körmöczi László. Állami Bábszínház, 195o. ápr.22. 171. Scserbacsov: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Op. 3 fv. Szöveg: N. Adujev. Rend.: Lendvai Ferenc. Szegedi Nemzeti Szinház, 195o. ápr.22. 172. Pavlenko: BOLDOGSÁG. Szm. 4 fv. előjátékkal. Ford.: Erdődi József. Rend.: Komor István. Debreceni Csokonai Szinház, 195o. ápr.24. 173. Fagyejev. Alexei : AZ IFJÚ GÁRDA. Szm.4 fv. Ford. Szendrő József. Rend. : Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, Szolnok, 195o.méj.l. 174. DunajeVBzkij. 1.0. : SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg: V.V. Vlnylfeov, V. K. Kracht, V.J. Tipot. Ford..Hámos György és Gáspár Endre. Rend.: Nádasdy Kálmán és Pártos Géza. Fővárosi Operett Szinház, 195o. máj. 6. 175. Dunajeyszkl.1 : SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. 7 képben. Szöveg: Vinnylkov. Ford.: Hámos György ós Gáspár Endre. Rend.:Vass Károly. Miksolci Nemzeti Szinház,195o. máj.2o. 176. Skvarkln: IDEGEN GYERMEK. Bo. 3 rv. Ford.:Alpári Pál és Lenkei Lajos. Rend.:Sármási Miklós. Miskolci Nemzeti Szinház, táj, 195o. máj.2o. 177. Aszafjev: PARIS LÁNGJAI. Balett 4 fv. Szöveg. N.B. Volkov és V.V. Dimitriev. Koreográfiáját' i r t a, rendezte és betanította Vaszilij Vajnonnen. Magyar Állami Operaház, 195o. jun.ll. 178. Virta. N.: KÁRHOZOTTAK ÖSSZEESKÜVÉSE. Szm. 3 fv, Ford.: Gergely Sándor. Rend.:Vadász Ilona. Nemzeti Szinház, 195o. jun.19. /Bem. Stúdió előadás./

179. Rachmanov. Leonid: VIHAROS ALKONYAT. Szm. 3 fv. Pord.: Hay Gyula. Rend.: Komor István. Debreceni Csokonai Szinház, 195o, szept.2o. 180. Duna.1 eyszkij : SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg: Vinyikov, Kracht és Tipot. Pord.: Hámos György és Gáspár Endre. Rend.: Várady György. Pécsi Nemzeti Színház. Kaposvár, 195o. szept.23. 181. Dunajevszkij. I.: SZABAD SZÉL. Op, 3 rv. Szöveg: Vinyikov, Kracht és Tipot. Pord.: Hámos György és Gáspár Endre. Rend.: Daniss Győző. Katona József Szinház, Szolnok, 195o, szept.24. 182. Nyikolaj ev: A MI KERTÜNK. Szm. 3 fv. Pord.: Gáspár Endre. kend.: Csinády István. Dunántúli Népszínház, Veszprém, 195o. szept.29. 183. Duna.1 eyszkij. I.: SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg: Vinnyikov, Kracht és Typot. Pord.: Hámos György. Rend.: Pálos Miklós. Dunántúli Népszínház, Győr, 195o. okt.4. 184. Lavrenyov. Borisz : AMERIKA HAFQJA. Szm. 3 fv. Ford. Reményi Ödön. Rend.: Sármássy Miklós. Miskolci Nemzeti Szinház, 195o. okt.6. 185. Duna.1 eyszkii : SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg: Vinyikov, Kracht és Tipot. Pord.: Hámos György. Rend.: E r dőd! Kálmán. Debreceni Csokonai Szinház, 195o. okt.8. 186. Tarahovszkáia: A CSUKA PARANCSÁRA. [Bábjáték.] Ford.:Szegő Iván. Rend.: Szegő Iván. Állami Bébszinház, 195o. okt.12. 187. Lavrenyov. Borisz: AMERIKA HANGJA. Szm. 4 fv. 6 képben. Pord.: Memányi Ödön. Rend.: Várkonyi Zoltán. Magyar Szinház, a Nemzeti Szinház Kamaraszínháza, 195o. okt.13. 188. Mlhalkoy. Szergej: HASA AKAROK MENNI. Szm. 3 fv. Ii képben. Pord.: Horváth Jenő. Rend.: Horváth Jenő. Úttörő Szinház, 195o. okt.22. 189. Kornejcsuk. A.: CSILLAGTÁRNA. Szm. 3 fv. Pord.: Háy Gyula. Rend.: Körmöczl László. Szegedi Nemzeti Szinház, 195o. okt.23. 190. Gorbatov. Borisz: AZ APÁK IFJÚSÁGA. Szm. 3 fv. Pord.: "Árkos Antal és Nikodémusz E l l i. Rend.: Hont Ferenc Ifjúsági Színház, 195o. okt.25.

191. Gyakonov. N.M.: HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL. Zenés v j. 3 fv. 6 képben. Pord.: Takács Tilda és Urban Ernő. Rend.: Bálint György. Vidám Szinház, 195o. nov.5. 192. Gorki.1. Maxim: ELLENSÉGEK. Szm. 3 fv. Pord.: Raies István. Rend.: Bozóky István. Miskolci Nemzeti Szinház, 195o. nov.7. 193. Landau: A NYUL MEG A KANDÚR. [Bábjáték.] Pord.: Mihályi ^"Tnna és Vidor Miklós. Rend.: Bod László és Szegő Iván. Állami Bábszínház, 195o. nov.lo. 194. Lavrenyov. Borisz i AMERIKA HANGJA. Szm. 3 fv. Pord. Reményi Ödön. Rend.: Várady György. Pécsi Nemzeti Szinház, 195o. nov.ll. 195. Gogoly: LEÁNYNÉZŐ. Kom. 3 fv. Pord.: Hevesi Sándor. Rend.: Vámos László. Debreceni Csokonai Szinház, 195o. nov.12. 196. Gyakonov: HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL. Ze. vj. 3 fv. Pord.: Takács Tilda és Urban Ernő. Rend.: Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Szinház, 195o. nov.24. 197. Gyakouov. Nyikolaj: HÁZASSÁG HOZMÁNNYAL. Zenés vj. 3 fv. 6 képben. Pord.: Takács Tilda és Urban Ernő. Rend.: Kertész Sándor. Miskolci Nemzeti Szinház, 195o. nov.24. 198. Lavrenyov: AMERIKA HANGJA. Szm. 3 fv. 6 képben. Pord.: Neményi Ödön. Rend.: Vámos László. Debreceni Csokonai Szinház, 195o. dec.3. 199. Kornejosuk. Alexandr; CSILLAGTÁRNA. Szm. 3 fv. Pord.: Háy Gyula. Rend.: Szendrő 11 József. Pécsi Nemzeti Szinház, 195o. deo.6. 200. Dunajeyszkij : SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg s Vinyikov, Kracht és Tipot. Pord.: Hámos György. Rend.: Gulyás Sándor. Szegedi Nemzeti Szinház, 195o.dec.8. 201. Kornej csuk. A.: CSILLAGTÁRNA. Szm. 3 fv. Pord.: Háy Gyula. Rend.: Vass Károly. Miskolci Nemzeti Szinház, 195o. dec.9. 202. Mihalkov. Szergei: ILJA GOLOVIN. Szm. 3 fv. Pord.: Neményi Odon. Rend.: Pártos Géza. Madách Szinház, 195o. dec.lo.

203. Gyakonov: HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL. Énekes, zenés, táncos vj. 3 fv. Ford.:Takáos Tilda és Urban Ernő.Rend.: Vámos László. Debreceni Csokonai Szinház, 195o. dec.2o. 204. Trenyov. K.A.: LJUBOV JAROVÁJA. Szm. 4 fv. Pord.: Lakai Imre. Rend. thorvai István. Nemzeti Szinház, 195o. dec.21. 205. Csehov: HÁZTÜZNÉZŐ. V j. 1 fv. Pord.: Sik Endre. Rend.: Csinády István. Dunántúli Népszínház, táj, 195o. d.n* 206. Csehov: HÁZTÜZNÉZŐ. Bo. 1 fv. Pord.: Sik Endre. Rend.: Kertész Sándor. Miskolci Nemzeti Színház,táj,195o d.n. 207. Csehov: JUBILEUM. Vj. 1 fv. Pord.: Sik Endre. Rend.: Kertész Sándor.Miskolci Nemzeti Szinház,táj,195o. d.n. 2 o 8 «Gogol: LEÁNYNÉZŐ. Ko. 3 fv. Pord.: Honti Rezső. Rend.: Daniss Győző. Kecskeméti Katona József Szinház, táj, 195o. d.n. 209. Kornejcsuk. Alexandr: CSILLAGTÁRNA. Szm.3 fv. Pord. :Háy Gyula. Rend.:Gál György.Dunántúli Népszínház,táj, 195o. d.n. 210. Ivanov. Vszjevolod: KOSZTYA BÁTYÁNK. /ORSAI CSOMÓPONT/ Partizándráma 2 fv. Pord.: ~L~ájta Zoltán. Rend.: Kertész Sándor.Miskolci Nemzeti Szinház,táj,195o. d.n. 211. Lavrenyov. BoriBZ : AMERIKA HANGJA. Szm. 3 fv. Pord. :Nemenyi Ödön. Rend.:Körmöczi László.Szegedi Nemzeti Szinház, 1951. jan.3. 212. Burjakoyszklj. Jurij : ÜZENET AZ ÉLŐKNEK. Szm. 4 fv. Ju- Ilus Puoslk naplójából. Pord.: Szekeres József. Rend.: Szendrő Ferenc. Belvárosi Szinház, 1951. jen.6". 213. Gyakonov. Nyikolaj : HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL. Ze. vj. 3 fv. Pord.VTakács Tilda és Urban Ernő. Rend.: Gulyás Sándor. Szegedi Nemzeti Szinház, 1951. jan.2o. 214. Gorkij: JEGOR BULICSOV ÉS A TÖBBIEK. Szm. 3 fv. Ford.: Gábor Andor. Rend.: Szendrő József. Pécsi Nemzeti Szinház, 1951. jan.21.

215. Bur.lakovBzki.1. Juri.1 : ÜZENET AZ ÉLŐKNEK. Szm. 4 fv. Julius Fucsik börtönnaplójából irta -. Átdolgozta Szekeres József. Rend.: Körmöczi László. Szegedi Nemzeti Szinház, 1951. febr.7. 216. Gyakonov. N.M.: HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL. Ze. vj. 3 fv. 6 képben. [Pord.:Takács Tilda és Urban Ernő.] Rend. Gaál György. Dunántúli Népszínház, Győr, 1951. I febr. 8. 217. Szurov: SÉRELEM. Szm. 4 fv. } képben. Pord.: Békés István, Rend.: Dr.Márkus Éva. Ifjúsági Szinház,1951. febr.9. 218. Gyakonov. N.M.: HÁZASSÁG HOZOMÁNNYAL. Ze. vj. 3 fv. 6 képben. Pord.: Takács Tilda és Urban Ernő. Rend.: Várady György. Pécsi Nemzeti Szinház, 1951. febr. 11. 219. Pavlenko: BOLDOGSÁG. Szm. 3 fv. előjátékkal. Pord.: Brdödi József. Rend.: Vass Károly. Miskolci Nemzeti Szinház, 1951. febr.l6. 22o^ Preobrazsenszki.1. Sz.: TAVASZI VIRÁG. [Bábjáték.] Pord. t taombor János. Átdolg. : Dr. KörmöcziT László és Mészöly Miklós. Rend.: Nagy Géza. Állami Bábszínház, 1951. márc.l. /Uj bet./ 221. Mlliutyin: SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG,] Op. 3 fv. 4 képben. Szöveg: Raszkov és Tippot. Pord.: Vajda István és Romhányi József, Rend.: Kertész Sándor. Miskolci Nemzeti Szinház, 1951. márc. 16. 222. Lavrenyov. B.: AMERIKA HANGJA. Szm. 3 fv. 4 képben. Pora.: Neményi Ödön. Rend.: Dr. Székely György. Kecskeméti Katona József Színház, Szolnok, 1951. márc.31. 223. Mihajlov. Vlagyimir és Szamojlov. Lev: TITKOS HÁBORÚ. Szm. 3 fv, Pord,': Makai ímre. Rend. :Várkonyi Zoltán. Magyar Szinház, 1951. ápr.2. 224. Szobko. Vagyim: A MÁSODIK PRONT MÖGÖTT. Szm.3 fv.pord.: Petho Miklós. A Honvéd Szinház vendégjátéka az Úttörő Színházban, 1951. ápr.2. 2 2 5. Dunajevszkij: SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg: V.V.Vinyikov, V.K. Kracht, V.l. Tippot. Pord.: Hámos György és Gáspár Endre. Rend.: Vass Károly. Miskolci Nemzeti Szinház, 1951. ápr.2o. /Uj bet./

226. Szobko, Vágyja A MÁSODIK FRONT MÖGÖTT. Szm.4 fv.ford.: Petho Miklós, Rend.: Téri Árpád. Debreceni Csokonai Szinház, 1951. máj.l. 227. Csajkovszkij : ANYEGIN.Lirai jelenetek 3 fv.puskin után. Ford.: Blum" Tamás ós Jakabfi István. Rend.: N.Sz. Dombrovszkij. Magyar ÁHami Operaház, 1951.máj.6. /Uj bet./ 22S. Kataiey, Valentin: AZ EZRED FIA, Szm, 3 fv. 7 képben. Ford.: Az Úttörő" Szinház dramaturgiai munkaközössége. Rend.: Horvai István és Seregi László. Úttörő Szinház, 1951. máj.6. 229. Vinyikov. Vaszilij: SZÉLES MEZŐ. Szm. 3 fv. Ford.:Gábor Andor. Rend.:Gulyás Sándor. Kecskeméti Katona József Szinház, 1951. máj.lo. 230. Vinyikov: SZÉLES MEZŐ. Sz&<3 fv. 9 képben. Ford.: Gábor Andor, Rend.:Gulyás Sándor. A Szegedi Állami Nemzeti Szinház vendégjátéka a Magyar Színházban. 1951. máj.lo. 231. Malrai evszkij: CSODAFAZÉK, Ford.: Szegő Iván és Mészöly Miklós. Rend.:Szegő Iván. Állami Bábszínház,1951. máj.12. 232. Gogoly: A REVIZOR. Vj. 5 fv. Ford.: Mészöly Dezső és Mészöly Pál. Rend.X Gellért Endre. Magyar Szinház, A Nemzeti Szinház Kamaraszínháza, 1951. máj. 18. /Uj bet./ 233. Korne.lcauk. A.: BODZALIGET. Vj, 4 fv. 5 képben. Ford.: PeTFcT Miklós és Hubay Miklós. Rend.: Horváth Jenő. Madách Szinház, 1951. máj.18. 234. Miljutvlnt HAVASI KÜRT. Op. 3 fv. Szöveg. V. Mássz és M. Cservinszkij. Ford.: Darvas Szilárd és Lenkei Lajos. Rend.t Apáthi Imre és Nádasdy Kálmán. Főv. Operett Szinház, 1951. máj.18. 235. Miljutyin: SZIBÉRIAI rlapszódia. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. Szöveg: Raszkov és Tipot. Ford.: Vajda István. Rend.: Danisa Győző, Kecskeméti Katona József Szinház, Szolnok, 1951.jun.5. 236. Borozina. A. és Davidson. A.: HARMADÉVESEK. Vj. 3 fv. 6 képben. Ford : Szendrő József. Rend. : Várkonyi Zoltán. Ifjúsági Szinház, 1951. Jun.16.

237. Csajkovszkij : A HATTYÚK TAVA. Balett 4 fv. Szöveg: Begicsev és Gelozer. Koreográfiáját terv. rend. és betanít.: Aszap Messerer. Magyar Állami Operaház. 1951. jun.24. 238. Szobko. Vagy im: A MÁSODIK PROMT MÖGÖTT. Szm. 3 fv. Pord.: Pető Miklós. Rend.: Dr. Székely György. Szolnoki Szigligeti Szinház. Békéscsaba, 1951. szept.7. 239. Dunajevszkij: SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. Szöveg: V.V. VInyikov, V.K. Kraoht és V.l. Tipot. Pord.: Hámos György. Rend.: Ormai Miklós éa Demján László. Állami Faluszinház, Alsószölnök, 1951. szept#15. 240. Szobko. Vagy im: A MÁSODIK PROMT MÖGÖTT. Szm. 3 fv. Pord.:Pető Miklós. Rend.: Békés András. Kecskemét i Katona József Szinház. 1951. szept.15. /Bea./ 241. Mihajlov és Szamojlov: TITKOS HÁBORÚ. Szm. 3 fv. 8 képben. Pord.: Makai Bare. Rend.: Szilágyi.Albert. Szegedi Nemzeti Szinház. 1$51. szept.22. 'Bem./ 242. Romasoy. B.: ÉGŐ HID. Szm. 4 fv. Pord.: Jakabfi István. Rend.: Pártos Géza. Madáoh Szinház, 1951. szept. 23. 243. Mjhailov. V. és Szamo.llov. L. : TITKOS HÁBORÚ. Szm. 3 rv. Pord.: Fäkal Imre. Rend.: Pálos Miklós. Győri Kisfaludy Szinház, Sopron, 1951«szept.27. 244. Mihajlov. Vlagyimir és Szamojlov. Lsw: TITKOS HÁBORÚ. Szm. 4 rv. 8 képben. Pord.: Makai Imre. Rend.:Bozóky István. Miskolol Nemzeti Szinház, 1951. szept.28. 245. MiHutyin: SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. 6 képben. Szöveg: Raszkov és Tippot. Ford.: Vajda István és Kertész Sándor. Rend.: Kertész Sándor. Pécsi Nemzeti Szinház, Kaposvár, 1951. szept.29. 246. Mlha.llov és Szamojlov: TITKOS HÁBORÚ. Szm. 3 rv. 8 képben. Pord.: Makai Imre. Rend.: Várady György. Pécsi Nemzeti Szinház, Kaposvár, 1951. okt.9. 247. Miliutyln: SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA.- [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. Szövegt Raszkov és Tippot. Pord.: Vajda István és Kertész Sándor. Rend.: Daniss Győző. Szolnoki Szigligeti Szinház, Békéscsaba, 1951. okt.12.

248. Rachmanov. Leonidt VIHAROS ALKONYAT. Szm. 3 fv. Pord. x Háy Gyula. Rend.t Komor látván. Szegedi Nemzeti Szinház, 1951. okt.27. 249. Górhatov. Borisz : APÁK IFJÚSÁGA. Szm. 3 ff. 8 képben. prológussal és epilógussal. Pord.t Árkos Antal és Nikodémusz Bili. Rend.t Bozóky István. Miskolci Nemzeti Szinház, 1951. nov.7. 250. Mlhalkov. Szerge.1t A VÖRÖS NYAKKENDŐ. Szm. 3 fv. Pord. x Kiss József. Rend.x Kende Márta. Úttörő Szinház, 1951. nov.7. 251. Osztroyszkij: FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK. Vj. 3 fv. 5 képben, Ford.: Makai Imre. Rend.t Hont Ferenc és Horvai István. Madách Szinház, 1951. nov.8, 252. Miljutylnt SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. Szövegt Raszkov és Tipot. Pord.t Vajda István. Rend.t Sugár Mihály és Hortobágyi Margit. Szegedi Nemzeti Szinház, 1951. nov.9. 253. Senvln. L.R.t VÉGZETES ÖRÖKSÉG. Vj. 3 fv. Pord.t Gábor Andor. Rend.t Gál István. Debreceni Csokonai Szinház, 1951. nov.16. 254. Trenvoy. K, t GIMNAZISTÁK. Szm. 4 fv. 9 képben. Pord.t Gáspár Endre és Cséri Jenőné. Rend. t Kalmár András. A Szinház- és Filmművészeti Főiskola vizsgaelőadása az Ifjúsági Színházban. 1951. nov.17. 255. Miljutylnt HAVASI KÜRT. Op. 3 fv. Szövegt Mássz és C S ervinszkij. Pord.t Darvas Szilárd, Lenkei Lajos és Fischer Sándor. Rend.t Luttor Mária és Danisé Győző. Szolnoki Szigligeti Szinház, Békéscsaba, 1951. nov.24. 256. Miljutyint SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. Szövegt Raszkov és Tipot. Pord.t,Vajda István. Rend.t Karádi Béla. Kecskeméti Katona József Szinház, 1951. deo.l. /Uj bet./ 257. Matveieyat CSODÁLATOS KALUCSNI. [Bábjáték.] Pord.t Szegő Iván. Rend.t Bod László. Állami Bábszínház, 1951. dec.5. 258. Miljutylnt SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. Szövegt Raszkov és Tippot. Pord.t Vajda István és Kertész Sándor. Rend.t Téri Árpád. Debreceni Csokonai Szinház, 1951. dec.21.

259. Miljutylnt SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. [NYUGTALAN BOLDOGSÁG.] Op. 3 fv. 7 képben* Szöveg* Raszkov és Tippot. Pord.: Vajda István és Kertész Sándor. Rend.t Pálos Miklós. Győri Kisfaludy Szinház, 1951.dec.21. 260. Gogolyt LEÁNYNÉZŐ. Kom. 3 fv. Pord.t Hevesi Sándor. Rend.t Seregi László. Magyar Néphadsereg Színháza, 1951. dec.25. 261. Lavrenyov. Borisz; AMERIKA HANGJA. Szm. 3 fv. Pord.tNemenyi Ödön. Rend.t Békés András. Kecskeméti Katona József Szinház, 1952. jan.12. /Uj bet./ 262. Mil.lutyin. Juri It HAVASI KÜRT. Op. 3 fv. 4 képben. Szövegt V. Mássz és M, Cservinszkij. Pord.t Darvas Szilárd és Lenkei Lajos. Rend.t Hortobágyi Margit. Szegedi Nemzeti Szinház, 1952.jan.27. 263. Koméi csuk. Alexandert UKRAJNA SZTYEPPÉIN. Ze. vj.3 fv. Pord.t Székely András. Rend.t Ádám Ottó f. h. Miskolci Nemzeti Szinház, 1952. febr.18. 264^ Brust e i n t PÁNYUSKA ISKOLÁJA. Szm. 3 f v. Pord.: Vas I s t ván. Rend.: Both Béla. Úttörő Szinház, 1952.febr. 2o. 265. Gogoly: LEÁNYNÉZŐ. Ko. 3 fv. Pord.: Hevesi Sándor. Rend.t Orosz György. Miskolci Nemzeti Szinház, táj, 1952. febr.2o. 266. Gogol: A REVIZOR. Szat. 5 fv. Pord.t Mészöly Dezső és Mészöly Pál. Rend.t Dr. Székely György. Szolnoki Szigligeti Szinház, 1952. márc.4. 267. Oslrszkovt GYŐZTESEK. Dr. 3 fv. 9 képben. Pord.tVajda jferenc. Rend.t Egri István. Magyar Néphadsereg Színháza, 1952. márc.7. 268. Boroz ina. A. és Davidson. A.: HARMADÉVESEK. Vj. 3 fv. 6 képben. Pord.: Szendrő József. Rend.: Gyököesy Zsolt m.v. Pécsi Nemzeti Szinház, 1952. márc. 19. 269. Vlsnyevszkij : PELBDHBTBTLEN 1919. Szm. 3 fv. 11 képben. " Pord.: Urban Ernő. Rend.: Barta Zsuzsa, Major Tamás, Marton Endre. Nemzeti Színház, 1952. ápr. 4. 270. Csehov: VÁNYA BÁCSI. Szm. 4 fv. Pord.: Háy Gyula.Rend.t Sellért Endre. Katona József Szinház, 1952.ápr.9. /Uj bet./

271. Szurov. A.t HAJNAL MOSZKVA FELETT. Vj. 3 rv. lo képben. Pord. : Szőllősi. Klára ée Gáspár Endre. Rend.: S i mon Zsuzsa. Madách Szinház, 1952. ápr.9. 272. Miliutyln. J.t NYUGTALAN BOLDOGSÁG. [SZIBÉRIAI RAPSZÓ DIA.] Op. 3 fv. Irta: Raszkov és Tippot. Pord.: Vajda István. Rend.:Karádi Béla és Ascher Oszkár. Állami Paluszinház, Felsőpaty, 1952.ápr.16. 273. Gabbe : MESTEREK VÁROS A. Me sej. 3 fv.pord. :Mészöly Dezső. Rend.: Both Béla és Kende Márta. Úttörő Szinház, 1952. ápr.24. 274. Aszafjev: A BAHCSISZERÁJI SZÖKŐKÚT. Koreográfiai költemeny. Meséjét Puskin költeménye nyomán irta N, Volkov, Koreográfiáját terv. és rend.: Rosztyiszlav_ Zaharov. A Magyar Állami Operaház előadása a Városi Színházban, 1952. ápr.29. 275. Qogol» KARÁCSONYÉJ. [Bábjáték.] Pord.tSzegő Iván.Rend.: Szegő Iván, Állami Bábszínház, 1952. máj. 14. /Bem,/ 276. Scserbacsov: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY; Op. 3 fv. Szöveg: Adujev. Átdolg.t Lenkey Lajos. Rend.: Gál István. Debreceni Csokonai Szinház, 1952. jun. 21./Uj bet./ 277. Szimonov. Konstantin: LEGÉNY A TALPÁN. Szm. 4 fv. 8 képben. Pord.t Gáspár Endre. Rend.: Seregi László. Magyar Néphadsereg Színháza, 1952. j u l. 2. /Bem,/ 278. Dunajevszkij: VIDÁM VÁSÁR. Op. 3 fv. Szovjet filmből dram,t Kőváry György. Rend.: Dr. Bánóczi Dezső, Állami Paluszinház, Siófok, 1952. szept.4. 279. Kornejcsuk. A.t CSILLAGTÁRNA. Sza. 3 fv. Pord.: Háy Gyula. Rendít Vass Károly. Állami Paluszinház, Szederkény, 1952. szept.5«280. Csehovt A VŐLEGÉNY MEG k PAPA. [HÁZTÜZNÉZŐ.] Tréfa 1 fv. Pord.t Sik Endre, Rend.t Bálint György. Szegedi Nemzeti Szinház, 1952. szept,7. /Bem,/ 281. Zolita. Elina: A NŐKET ILLETI A SZÓ. Ze. vj.3 fv.pord.t Achim András és Gál György Sándor. Rend.t Csinády Tstván. Győri Kisfaludy Szinház, táj, 1952.szept. 24.

282. Scserbacsov; DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Op. 3 fv. Szövegi Adujev. Átdolg.i Lenkey Lajos. Rend.: Gulyás Sándor. Győri Kisfaludy Szinház, Sopron, 1952.szept. 28. 283. Szofronov. Anatolii: MOSZKVAI JELLEM. Szm. 3 fv.pord.: Gábor Andor. Rend.:Szász Károly. Állami Paluszinház, Sztálinváros, 1952. okt.l. 284. Aliger, Margarita: ZÓJA. Dr. költ. 4 fv. Pord.: Gáspár Endre és Cseri Lili. Rend.: Szendrő Perenc. Ifjúsági Szinház, 1952. okt.17. 285. Miljutyin: HAVASI KÜRT. Op. 3 fv. 4 képben. Szöveg: Mássz és Cservinezkij. Pord.: Darvas Szilárd és Lenkei Lajos. Rend.: Téri Árpád, Széosi Lajos és Szedő Lajos. Debreoeni Csokonai Szinház, 1952» okt.19. 2 8 6 M**-Jtttylni HAVASI KÜRT. Op. 3 fv. Szöveg: V.Massz és M. Cservinszkij Pord.: Darvas Szilérd, Lenkey Lajos és Pischer Sándor. Rend.: Bozőky István. Miskolci Nemzeti Színház, 1952. okt.24. 287. Lavrenyov. Borisz: ÖSSZEOMLÁS. Szm. 4 fv. Pord.: Cséri L i l i és Gáspár Endre. Rend.: Komor István. Szegedi Nemzeti Színház, 1952. nov.7. 288. Mii jut vin: SZIBÉRIAI RAPSZÓDIA. Op. 3 fv. 7 képben. A "Szibériai rapszódia" c. film nyomán irta Vajda István. Rend.: Kertész Sándor. Pővárosi Vigszinház, 1952. nov.7. 289. Nyekraszov. Nikolaj : A PÉTERVÁRI UZSORÁS. Vj. 1 fv. Pord.; Határ Győző. Rend.: Vass Károly. Állami Paluszinház, Mátraháza, 1952. nov.9. 290. Nyekraszov. Nikolaj: ŐSZI ESTE. V j. 1 fv. Pord.: Bene- ' dek András. Rend.: Demján László. Állami Paluszinház, 1952. nov. 9. 291. Tur testvérek: VILLA A MELLÉKUTCÁBAN. Dr. 3 fv. Pord. : Vaj da Perenc. Rend.: Lendvai Perenc és Vámos László. Debreoeni Csokonai Szinház, 1952. nov.25. 292. Szobko. Vagy im: A MÁSODIK FRONT MÖGÖTT. Szm. 4 fv. " " Ford.: Pető Miklós. Rend.: Gáti György. Győri Kisfaludy Szinház, 1952. dec.5. 293. Szobko. Vagyim: A MÁSODIK FRONT MÖGÖTT. Szm. 3 fv. 4 képben. Pord. : Pető Miklós. Rend.: Orbók Endre. Pécsi Nemzeti Szinház, 1952. dec.7.

294. Bur.1akOTagkl.1j J.; ÜZENET AZ ÉLŐKNEK. Dr. 3 ff. Pord. és átdolg.: Szekeres József. Rend.:Mátrai József. Állami Paluszinház, Mezőkövesd, 1952. dec. 9. 295. Gaidar- Aygyeievt TIMUR ÉS CSAPATA. Szm. 3 fv. Pord.: Achim András Rend.:Kamarás Gyula. Ifjúsági Szinház Kamaraszínháza, 1952. dec.12. 296. Andrievica: MÁSENKA ÉS A MEDVE. [Bábjáték.] Rend.: Szegö Iván és Nagy Géza. Állami Bábszínház, 1952. dec.19. 297. Tolsztoj [Alekszej] : RÉPA. [Bábjáték.] Rend.:Szeg5 I- van" és Hagy Géza. Állami Bábszínház, 1952.dec.19. 298. Landau. G. J. : A NYUL MEG A RÓKA. [Bábjáték.] Rend.:Szegö Iván Állami Bábszinház, 1952. dec.19. 299. Kornejcsuk. A.: UKRAJNA MBZŐIN. Ze. vj. 3 fv. Pord.: Székely András. Rend.: Földeák Róbert. Szolnoki Szigligeti Szinház, 1952. dec.21. 300. Lukovszki.1, I.: KÉT KAPITÁNY. Ze. vj. 1 fv. Ford.; Ráko8 Edit. Rend,: Vass Károly. Állami Paluszinház, Mátraháza, 1952. dec»22. 301. Scserbacsov: DOHÁNYON VETT KAPITÁNY. Op. 3 fv. Szöveg: Adujev. Átdolg,: Lenkey Lajos. Rend.: Papp István és Szilágyi Albert. Pécsi Nemzeti Szinház, 1952. dec.24. /Uj bet./ 302. Korne.lcsuk: UKRAJNA MEZŐIN. Vj. 3 fv. 4 képben. Pord.: Németh László. Rend.: Major Tamás. Nemzeti Színház, 1953. Jan,6. 303. Kron. Alekszandrj HALOTT VÖLGY. Szm. 4 fv. Pord.: Alpári Pál és Lendvai Lajos. Rend.: Ádám Ottó. Madáoh Szinház, 1953. jan.14, 304. Krapiva. Konrád: DALOLNAK A PACSIRTÁK. Ze. vj. 1 fv. Ford.: Székely András. Átdolg.: Bárdos László és Brdódi János. Rend.: Szász Károly. Állami Paluszinház, Dünaszentgyörgy, 1953. jan,l6. 305. Lavrenyov; SZABADSÁG HAJNALA. [LESZÁMOLÁS.] Szm. 4 fv. Pord.: Vas István. Rend.; Békés András, Kecskeméti Katona József Szinház, 1953. jan.3o.

306. Korneiosuk. Alexandert UKRAJNA MEZŐIN. Ze. vj. 4 f t. Pord!: Németh László. Rend.t Szilágyi Albert. Pécsi Nemzeti Szinház, 1953. febr.6. 307. Kornélcsukt UKRAJNA MEZŐIN. Ze. v j. 3 fv. 4 képben. Pord.: Németh László. Rend.: Lendvai Perenc és Thuróozy György. Debreceni Csokonai Ssinhás.1953. febr.14. /Bem,/ 3ű8. Gabbe: MESTEREK VÁROSA. Meeej. 3 r v. Pord.: Mészöly Dezső. Rend.: Both Béla. Ifjúsági Szinház Kamaraszínháza, 1953. febr.18. 309. Osztrovazkl.1 : FARKASOK ÉS BÁRÁNYOK. VJ. 3 fv. 5 képben. Pord.: Makai Imre, Rend.: Hont Perenc és Horval István. Madách Színház, 1953. febr. 2o, /Uj bet,/ 310. Csehov: HÁZTÜZNÉZŐ. Vj. 1 fv. Pord.t Sik Endre. Rend.t örbók Endre. Pécsi Nemzeti Színház, 1953.febr.21. 311. CBQÜOV: A MEDVE. Vj. 1 fv. Pord.t Sik Endre. Rend.: Or- ^~*b*6k Endre. Pécsi Nemzeti Szinház, 1953. febr. 21, 312. Koméjcsuk: A NAGY MŰTÉT. /PLATON KRECSIT./ Szm.3 fv. Ford.: Gábor Andor. Rend.: Kovács Gedeon f.h. Miskolci Nemzeti Színház, 1953. raárc»6 /Bem,/ 313. Ljubimeva. Vera: HÓLABDA, Sztálin-díjas szm,3 fv.pord,: Achim András, Rend,:Kamarás Gyula. Ifjúsági Színház Kamaraszínháza, 1953. márclo. /Bem,/ 314. Turr-testyérek: VILLA A MELLÉKUTCÁBAN, Szm. 3 fv. lo képben. Ford.: Vajda Ferenc. Rend.: Pártos Géza. Madách Szinház, 1953. márc\.ll. /UJ bet,/ 315. Romasoy: MINDENKIVEL MEGTÖRTÉNIK. Vj. 3 fv. Pord.t Márkus Gyula. Rend.t Both Béla. Ifjúsági Színház, 1953. márc,12. 316. Gogolt A REVIZOR. Szat. 5 fv. Pord.: Mészöly Dezső és Mészöly Pál. Rend.: Dobál Vilmos. Kecskeméti Katona József Szinház, 1953. márc,13. 317. Iszaiey, K. és Galios. A.t NEM MAGÁNÜGY.Bo. 3 fv.pord.t Cséri L i l i és Kardos György. Rend.t Földes Gábor. Győri Kisfaludy Színház, 1953. márc.16. 3 1 8 * Kome.1 csuk: UKRAJNA MEZŐIN. Ze. v j. 4 fv. Pord.t Németh László. Rend.t Komor István. Szegedi Állami Nemzeti Szinház, 1953. máro.2o, /Bern«/

319. Gorkl.1t. SZOMOV ÉS A TÖBBIEK. Sem. 4 fv. Pord.t Benedek Árpád ée Mészöly Dezső, Rend,.:Benedek Árpád. Nemzeti Szinház, 1953. ápr.3. 320. Roszkov. NlkoIa.1t NAPFÉNYES MEZŐKÖN. Ze. v j. 3 fv. Átdolg.: Ladányi László. Rend.t Egri István, Állami Paluszinház, Vác, 1953. ápr.3. 321. Lavrenyov. Borisz: LESZÁMOLÁS. Szm. 3 rv. Ford.: Vas István. Rend.: A.V. Szokolov, Magyar Néphadsereg Szinháza, 1953. ápr.4. 322. Miliutyln. Jurij: HAVASI KÜRT. Op. 3 fv.szöveg: Mássz AS Cservínszklj.Ford.: Dar/as Szilárd, Lenkei Laos és Fischer Sándor. Rend.: Békés András és Íiszkal Tamás. Kecskeméti Katona József Szinház, 1953. ápr;4. 323. Osztroyszkij. Nikolai : VIHAR. Dr. 5 fv. Ford.: Mészöly Dezső és Mészöly Pál. Rend.: Kazlmlr Károly f.h. Állami Szigligeti Szinház, Szolnok, 1953. ápr.11. 324. Gorkij : KISPOLGÁROK. Szm. 3 fv. Ford.:Makai Imre.Rend.: Horvai István. A Szinház- és Filmművészeti Főiskola visagaelőadáoa az Ifjúsági Színházban, 1953. ápr.18. 325. Ivanov. Vszieyolou: KOSZTYA BÁTYÁNK. CORSAI CSOMÓPONT.] Szm, 1 fv. Rend,: Gál István. Állami Paluszinház, 1953* ápr.22. 326«Dunaievszkij, I.O.t SZABAD SZÉL. Op. 3 fv. 7 képben. Szövegt Vinyokov, Kracht és Tippot, Ford.: Hámos György és Gáspár Endre. Rend.: Gyökössy Zsolt. Miskolci Nemzeti Szinház, 1953. ápr.3o. /Üj bet./ 327. Korneiosuk: UKRAJNA MEZŐIN. Ze. vj. 4 fv. Pord.t Németh László. Rend.t Lendvai Ferenc. Kecskeméti Katona József Szinház, 1953. máj.15. 328. Iszajey. K. és Galios. A.: NEM MAGÁNÜGY. Ko. 3 fv. Ford.: Cséri 1*111 és Kardos György. Rend.: Lendvai Ferenc. Debreceni Csokonai Szinház, 1953.jun. 11. 329- Lavrenvov. Borisz: AMERIKA HANGJA. Szm. 3 fv. Ford.:Ne- 330. menyi Ödön, Rend.: Laczkó Tóth Péter. Állami Paluszinház, Sárszentmihály, 1953. szept.5. 331. Szlmukoy. A.: HURRÁ LÁNYOK! Ze. vj, 3 fv. Ford.: Szendrö'József. Rend.:Orbók Endre. Pécsi Nemzeti Szinház, 1953, szept.12.