A Szóra Késztető Alapítvány - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt - ALAPÍTÓ OKIRATA



Hasonló dokumentumok
3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

E l ő t e r j e s z t é s

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

E l ő t e r j e s z t é s

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Bankszámlaszám:

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

Alapító okirat 2017.

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Hajrá Peti! Alapítvány a Baleseti Oxigénhiányos Gyerekek Gyógyulásáért ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Alapító Okirat Módosítása

Gyógyító Energia Alapítvány Egységes Szerkezetbe Foglalt Alapító Okirata

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat 2012.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Biztonságos Városunkért Közalapítvány Alapító Okirata

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

NETPUBILCA ALAPÍTVÁNY

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítók március 7-ei, május 8-ai módosításával egységes szerkezetbe foglalva.(a változások dőlt betűvel jelölve.

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat. alapítványt

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)


Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A Magyar Coach Egyesület alapszabálya

A FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. módosított alapító okirata

TÓTH ANTAL ALAPÍTVÁNY A HALLÁSSÉRÜLT GYERMEKEKÉRT EGYSÉGES SZERKEZETŰ ALAPÍTÓ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY AZ ALLERGIA MENTES ÉLETÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

Átírás:

A Szóra Késztető Alapítvány - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt - ALAPÍTÓ OKIRATA Alulírott Gazda Yvonne (anyja neve: Kósa Ilona, születési hely és idő: Marosvásárhely 1952.05.12., lakcím: 1115 Budapest, Kelenföldi út 20-28. fszt.7.) alapító, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959 évi. IV. törvény 74/A F. -ai alapján az alábbi alapítvány létrehozását határoztam el: 1. Az Alapítvány neve: Szóra Késztető Alapítvány 2. Az Alapítvány székhelye: 1117 Budapest, Erőmű utca 4. 3. Az Alapítvány induló vagyona : 100.000 Ft, azaz százezer forint. 4. A szervezet hatóköre: helyi. 5. Az Alapítvány önálló jogi személy. 6. Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 7. Az Alapítvány típusa: Az Alapítvány nyílt, ahhoz ha a törvény eltérően nem rendelkezik bárki feltétel nélkül csatlakozhat, amennyiben magáénak vallja az Alapítvány céljait és működési szabályait. Támogatással, juttatással a támogató nem válik alapítóvá. 8. Az Alapítvány vagyona Az Alapítvány céljaira rendelt vagyon 100.000,- Ft, azaz egyszázezer forint, melyet Alapító egy összegben az Alapítvány nevére nyitott és elkülönített számlára az Alapító Okirat aláírásával egyidejűleg befizetett. Az Alapítvány teljes vagyona a célokban megfogalmazott tevékenységek megvalósítására pályázat, egyéni kérelem alapján egyszeri támogatás nyújtására, tárgyi eszköz biztosítására és az Alapítvány működésével kapcsolatosan felmerülő költségekre használható fel. Az Alapítvány tartós közérdekű céljai: II. Az Alapítvány céljai és feladatai Az Alapítvány célja hogy a hátrányos helyzetben lévő beszédhibások és részképesség zavaros gyermekek és családjaik társadalmi integrációjának elősegítéséhez, mindennapjaik megkönnyítéséhez célirányos tevékenységével hozzájáruljon, valamint részükre különféle egyszeri támogatást nyújtson, továbbá a foglalkozásokhoz szükséges tárgyi eszközök fejlesztéséhez, új oktatási anyagok, szemléltető eszközök létrehozásához hozzájáruljon. Az Alapítvány tevékenysége ezért elsődlegesen arra irányul, hogy a szemléletváltás szükségességét mind szélesebb körben elfogadtassa és kampánytevékenységével a szemléletváltást elősegítse. Törekvése, hogy egy türelmesebb, elfogadóbb és előítélet-mentes hozzáállásra épülő szemlélet előtérbe állításával megkönnyítse a segítségre szorulók és a megfelelő támogatók egymásra találását. Ennek keretében az Alapítvány az alábbi feladatokat látja el:

Részképesség zavarban (dyslexia, dysgraphia, dyscalculia) szenvedő gyermekek rehabilitációs célú ellátásának elősegítése érdekében rehabilitációs foglalkozások szervezése. Sajátos nevelési igényű, beszédfogyatékos óvodások, iskolások, tanulási nehézséggel, beilleszkedési zavarral küzdő tanulók megsegítése oly módon, hogy részükre habilitációs, rehabilitációs foglalkozásokat, nyári táborokat szervez. A foglalkozásokhoz szükséges tárgyi feltételek jobbításának, bővítésének, a berendezés korszerűsítésének és beruházások finanszírozásának támogatása. Speciális gyermekközösségek kialakítása. Beszédhibás hátrányos helyzetű gyermekek családjának segítése, esélyegyenlőségének elősegítése, oly módon, hogy számukra a foglalkozásokhoz szükséges tárgyi eszközöket biztosítja, pályázat, vagy egyéni kérelem útján. Új korszerű pedagógiai programok átvétele, kidolgozása, megismertetése és alkalmazása és az ehhez szükséges oktató anyag létrehozásának támogatása. Bel- és külföldi cserekapcsolatok, tapasztalatszerző tanulmányutak, továbbképzések finanszírozása. Az alapítványi célok mind hatékonyabb megvalósítása érdekében az Alapítvány fő-, és mellékállású alkalmazottat is foglalkoztathat. 1. A Kuratórium III. Az Alapítvány szervezete 1.1. Az Alapítvány működését 3 tagú kuratórium irányítja. Az Alapítvány kuratóriumának tagjai: 1.Név: Tamás Eszter - a kuratórium elnöke Lakcím: 1116 Budapest, Sztregova u.22-28. 2.Név: Barák Henriett Lakcím: 1111 Budapest, Prielle Kornélia u.19/a. 3.Név: Jankó István Lakcím:1112 Budapest, Ördögorom u.12. A kuratóriumi tagokat az alapító határozatlan időre kéri fel. A kuratóriumi tag visszahívására kizárólag a Ptk. 74/C. -ának (6) bekezdésében meghatározott esetben kerülhet sor, a visszahívásra az alapító jogosult. A kuratóriumi tagság megszűnése esetén az alapítónak haladéktalanul intézkednie kell a kuratórium megfelelő kiegészítéséről, az új kuratóriumi tag kijelöléséről. A kuratórium dönt a pénz és más, az Alapítvány tulajdonában lévő eszközök alapítványi célnak megfelelő felhasználásáról. Jogköre továbbá saját működési rendjének megállapítása. Nem jelölhető ki, illetve nem hozható létre olyan kezelő szervezet, amelyben az alapító közvetlenül vagy közvetve - az Alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorol.

1.2. A kuratóriumi tag munkáját elláthatja önkéntes munkában vagy a kuratórium által megállapított tiszteletdíj ellenében. Amennyiben a kuratóriumot segítő titkár külső személy, lehet önkéntes, megbízási díjas vagy a kuratórium alkalmazásában álló főfoglalkozású személy is. 1.3. A kuratórium legalább félévente, illetve szükség szerint gyakrabban ülésezik. Dönt a támogatandó tevékenységekről, egyéni kérelmekről, pályázatokról, ösztöndíjakról, a támogatás formájáról, illetve mértékéről. Megalkotja és elfogadja az Alapítvány éves munka-, és költségvetési tervét valamint az éves beszámolót is. 1.4. A kuratórium ülését az elnök hívja össze írásban a hely, az időpont, a javasolt napirend megjelölésével, 10 nappal az ülés előtt. A napirend az ülésen kiegészíthető, módosítható, azt a kuratórium szavazással fogadja el. A kuratóriumi ülés nyilvános, azon külön meghívás nélkül is bárki részt vehet tanácskozási és szavazati jog nélkül. A tanácskozási jogot a kuratórium a külön meghívottak számára megszavazhatja. Az ülés nyilvánossága érdekében a kuratóriumi ülésről szóló tájékoztatást a www.logopedia11.hu honlap útján közzé kell tenni. A kuratóriumi ülésről szóló tájékoztatást az érintettekkel ajánlott levél útján kell közölni. A kuratórium ülése akkor határozatképes, ha azon mindhárom kuratóriumi tag jelen van. 1.5. A kuratórium határozatait egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással hozza. 1.6. Az Alapítványt hatóságok előtt és harmadik személyekkel szemben a kuratórium elnöke képviseli. 1.7. Az Alapítvány bankszámlája feletti önálló rendelkezés joga a kuratórium elnökét illeti meg. 2. A testületi határozathozatal 2.1. A kuratórium üléseiről részletes jegyzőkönyvet kell vezetni. 2.2. A kuratórium jegyzőkönyveinek tartalmazniuk kell különösen: - a megjelent szavazóképes tagok számát, nevét, - a határozatképességet, - a véglegesített napirendet, - a hozott határozatok szó szerinti közlését, beleértve hatályukat is, - a döntéseket támogatók, ellenzők és tartózkodók számát, nevét. 2.3. A jegyzőkönyveket hitelesítik: a jegyzőkönyv-vezető és az elnök. 2.4. A kuratórium határozatairól külön nyilvántartást kell vezetni, amely tartalmazza: - a határozat véglegesített szövegét, - a határozathozatal időpontját, - annak érvényességi körét, hatályát, - a döntéseket támogatók, ellenzők és tartózkodók számát, nevét. 2.5. A testület döntéseit az azt követő 15 napon belül írásban, ajánlott levél útján közölni kell az érintettekkel, valamint évente ki kell adni a "Hatályos Alapítványi Határozatok" c. kiadványban, amelyet a határozatokban érintetteknek ajánlott küldemény formájában meg kell

kapniuk. A testületi döntések nyilvánosságának biztosítása érdekében azokat a www.logopedia11.hu honlap útján is közzé kell tenni. 3. Összeférhetetlenségi szabályok 3.1. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. 3.2. A kuratóriumi tagok megfelelnek a Ptk. 74/C (3) bekezdésében foglaltaknak, továbbá nem állnak közeli hozzátartozói viszonyban az alapítóval és a kuratóriumi tagok egymással sem, továbbá nincsenek alkalmazotti, illetve egyéb érdekeltségi viszonyban az alapítóval a kuratóriumi tagok és az elnök. IV. Az Alapítvány gazdálkodása 4.1. Az Alapítvány vagyonát gyarapítják az azt támogatni kívánó magánszemélyek, gazdálkodó szervezetek pénzbeli és nem pénzbeli juttatásai, ideértve a pályázatokon elnyert és a jótékonysági rendezvényekből befolyt összegeket is. 4.2. Az Alapítvány vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve, másodlagosan végez. Az Alapítvány vagyonát gyarapítja a saját vállalkozásából származó nettó nyereség. Gazdálkodása során elért eredményét az alapítványi célokban megfogalmazott tevékenységekre használja fel. Az alapítványi vagyon hozadéka is az Alapítvány vagyonát növeli. 4.3. Az Alapítvány gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, hanem az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységre fordítja. A vagyon hozadéka és az alapítványi felajánlások, hozzájárulások is az Alapítvány vagyonát növelik. 4.4.Az alapítványi vagyon ideértve az Alapítvány céljára rendelt vagyont is felhasználásáról a Kuratórium határoz és gondoskodik, az Alapítvány céljainak figyelembevételével. 4.5. Az Alapítvány - a II.) pontban meghatározott tevékenységek támogatása érdekében a cél szerinti feladatok megvalósítására pályázatokat ír ki, illetve egyéni kérelem alapján a hozzá segítségért fordulóknak a Kuratórium egyedi döntések alapján támogatást nyújt, valamint - természetbeni támogatásként - tárgyi eszközt biztosít. Az Alapítványnak a pályázati felhívást a www.logopedia11.hu honlap útján közzé kell tennie, melyben meg kell határoznia a pályázat célját, a pályázaton történő eredményes részvétel feltételeit, jelentkezés módját, határidejét és az elnyerhető támogatást. A benyújtott pályázatok elbírálását a kuratórium végzi, melynek során kiválasztja azokat a pályázatokat, melyek leginkább megfelelnek a pályázati kiírás során meghatározott konkrét céloknak.

A pályázat elbírálása az alapító okirat II. pontjában meghatározott célok szem előtt tartásával történik. A kuratórium ülésén egyszerű szótöbbséggel, nyílt szavazással választja ki azokat a pályázatokat, melyek az Alapítvány támogatásában részesülnek. Az elbírálás eredményéről a pályázók személyes értesítést kapnak, valamint a támogatásban részesülők névsora a www.logopedia11. hu honlap útján is közzétételre kerül. 4.6. Az Alapítvány szolgáltatásaiból, tevékenysége eredményeiből bárki részesülhet a szolgáltatások fajtái szerint a kuratórium által esetenként meghatározott módon. 4.7. Az Alapítvány megszűnésére a Polgári Törvénykönyv 74/E. -ában foglalt rendelkezések az irányadóak. Az Alapítvány esetleges megszűnése esetén az Alapítvány vagyona a hitelezők kielégítése után hozzájárulása mértékéig az alapítót illeti meg, a további fennmaradó vagyont az Alapítvány céljaihoz hasonló célra kell fordítani és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni kell. V. Az Alapítvány működésének nyilvánossága 5.1. Az Alapítványnak a kuratóriumi ülésről szóló tájékoztatást az ülés időpontja előtt legalább 10 nappal az érintettek részére ajánlott levél útján meg kell küldeni, legalább 5 nappal előtte pedig a www.logopedia11.hu honlap útján közzé kell tenni. 5.2. A határozatokban érintettek számára azokat ajánlott levél útján kell megküldeni, szintén ajánlott küldeményben minden évben meg kell küldeni részükre a "Hatályos Alapítványi Határozatok" c. kiadványt. A határozatok nyilvánosságának biztosítása érdekében azokat a www.logopedia11.hu honlap útján is közzé kell tenni. 5.3. Az Alapítvány jogi személy. Jelen Alapítvány a Fővárosi Törvényszék nyilvántartásba vételével jön létre. Az Alapítvány tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló végzés jogerőre emelkedésének napján kezdheti meg. VI. Záró rendelkezés Az Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és az alapítvány tevékenységére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók. Dátum: Budapest, 2013. április 13. Gazda Yvonne Alapító Szerkesztette és ellenjegyzi: