KISS FERENC ALAPÍTVÁNY AZ ERDÉSZETI OKTATÁSÉRT. Alapító okirat



Hasonló dokumentumok
3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

E L Ő T E R J E S Z T É S

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat 2017.

E l ő t e r j e s z t é s

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Egyesületi alapszabály

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

Alapító Okirat 2012.

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat Módosítása

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA


Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

E l ő t e r j e s z t é s

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

"JÖVŐNKÉRT" ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT. /a módosításokkal egységes szerkezetben/

A L A P S Z A B Á L Y. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

SZENTGOTTHÁRD VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Átírás:

KISS FERENC ALAPÍTVÁNY AZ ERDÉSZETI OKTATÁSÉRT Alapító okirat változásokkal egységes szerkezetben Készült: Szegeden, 2014. február 26. napján

2 Alulírott alapító attól a szándéktól vezérelve, hogy a régi Alma Mater jó hírét öregbítsem és abban a korszerű, eredményes oktatás lehetőségét kiszélesítsem az alábbi Alapítvány létrehozására határoztam el magam: I. Az alapítvány mint jogi személy: Az alapítvány neve: Az alapítvány székhelye: Az alapítvány típusa: KISS FERENC ALAPÍTVÁNY AZ ERDÉSZETI OKTATÁSÉRT Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola Szeged, József Attila sgt. 26. magánalapítvány - közhasznú Az alapítvány céljára rendelt vagyon: 600.000.-Ft, amely 300.000.-Ft törzsvagyon, és 300.000.-Ft szabadon felhasználható vagyon. II. Az alapító törvényes örököse: Dr. Osztrogonácz Judit Baja, 1976.02.29., an.: Koleszár Sára, 5000 Szolnok, Baross G. u. 18/B III/9. szám alatti lakos. III. Az alapítvány jellege, csatlakozás 1. / Az alapítvány nyitott, tevékenysége során épít a támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. 2. / Az alapítvány nyitott, minden befolyástól mentes, ahhoz bármely belföldi és külföldi természetes személy, jogi személy csatlakozhat, amennyiben egyetért az alapítvány céljaival, és azt támogatni kívánja. IV. Az alapítvány célja és tevékenysége 1. / A közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményt nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott célok és közhasznú tevékenységek céljára fordítja. 2. / Vállalkozási tevékenységet az alapítvány csak a közhasznú céljainak elérése érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 3. / Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 4. / Az alapítvány szolgáltatásait pályázat, kérelem vagy saját kezdeményezés útján nyújtja. Az alapítványtól bárki támogatást igényelhet. A kuratórium dönt a pályázatok elbírálásáról, és támogatásáról. A kuratórium döntését köteles a későbbiekben meghatározott módon nyilvánosságra hozni. A pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre

3 meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. Az Alapítvány közhasznú tevékenysége során a. ) Támogatja az oktatás anyagi, technikai és személyi feltételeinek javítását, a szükséges műszaki berendezések és eszközök beszerzése mellett. b. ) Elősegíti az idegen nyelvek elsajátítását az iskola diákjai részére, külföldi cserekapcsolatok kiépítését. Hozzájárul a tanulók külföldre utazásához, a külföldi diákok fogadásához. c. ) Támogatást nyújt szakmai és tanulmányi versenyek szervezéséhez és lebonyolításához, a versenyeken eredményesen szereplő diákok díjazásához. d. ) Feladata az iskola által szervezett rendezvények, programok (sportversenyek, tanulmányiés osztálykirándulások) anyagi és informatív támogatása. e. ) Támogatja a természet,- és környezetvédelmet. Az Alapítvány fenti közhasznú tevékenysége közvetve, illetve közvetlenül a következő közfeladat teljesítését szolgálja: Állami, önkormányzati feladat a fejlesztő nevelés, fejlesztő nevelés-oktatás, valamint a szakiskolai nevelés-oktatás (A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. (1) bekezdés i.) és p.) pontjai) Továbbá az állam feladata különösen a környezet igénybevételének, megóvásának, károsodása megelőzésének, veszélyeztetése megszüntetésének, helyreállításának, illetve állapota fokozatos javításának irányítása (A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi Lili. törvény 38. b.) pont). A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladat különösen a helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás (Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 11. pont). Ezen tevékenységek meghatározásánál az alábbi megvalósítását kívánom elősegíteni: CÉLOK az Alapítvány céljára rendelt vagyon biztosítása a tanulók kimagasló eredményeinek anyagi és erkölcsi elismerését, járuljon hozzá a nevelőtestület azon tagjainak elismeréséhez, akik magas színvonalú oktató-nevelő munkájukkal biztosítják az erdészeti ágazat megfelelő szakember-utánpótlását. gazdálkodó tevékenységével az Alapítvány segítse elő a korszerű és hatékony oktatónevelő munkát, segítse elő az erdőgazdasági szakemberképzést és továbbképzést tekintettel mind a nagyüzemek, mint a magángazdaságok szaktudásbeli kívánalmaira, támogassa az erdőgazdaság területén megvalósítandó vállalkozásokat hitelnyújtással részleges, vagy teljes visszaszolgáltatási kötelezettség mellett, - természetvédelmi és környezetvédelmi programok, és rendezvények szervezése, és lebonyolítása.

4 Az Alapítvány működése nyilvános, tevékenységének adatait évente nyilvánosságra hozza honlapján és a székhelyén lévő hirdetőtáblán, tagjain, valamint a sajtón keresztül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja a külső szervek számára az adatokhoz való hozzáférést. Az adatszolgáltatás biztosítására akadálymentes lehetőséget nyújt a Civil Információs Portál honlapja. V. Tagokra vonatkozó rendelkezések 1. / Az Alapítvány 2 tagjának írásbeli ajánlásával bárki a szervezet tagjává válhat. 2. / A tagsági viszonyon alapuló szervezeti jogok és személyes közreműködéssel összefüggő jogok a vagyoni szolgáltatás mértékétől függetlenül egyenlőek. 3. / Az Alapítvány tagja: - részt vehet az Alapítvány tevékenységében és rendezvényein, ott felszólalhat, javaslatot, indítványt tehet és a határozathozatalban részt vehet; - betekinthet az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba; - a tagnak joga van arra, hogy a tisztségviselőktől felvilágosítást kérjen az Alapítványt érintő bármely kérdésről, az általa tapasztalt hibákat, hiányosságokat az érintettek tudomására hozza; - törvénysértő alapítványi határozatot - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja. 4. / A tag kötelessége, hogy: - rendszeresen részt vegyen a kuratóriumi üléseken, az alapító okirat rendelkezéseit és a kuratórium határozatait tartsa be; - az Alapítvány eredményes működését személyes tevékenységgel, a tőle elvárható módon segítse; - nem veszélyeztetheti az Alapítvány céljának megvalósítását. VI. Az alapítvány szervezete és működése 1./ Az alapítvány vagyonának kezelője és legfőbb döntést hozó szerve a kuratórium. A kuratórium tagjai: 1. Sere Ferenc (Mélykút, 1954.09.08., an.: Kovács Margit) 6760 Kistelek, Bocskai u. 24/B. szám alatti lakos, mint a kuratórium elnöke, 2. Horváth László (Kiskunmajsa, 1959.08.20., an.: Gyetvai Julianna) 8500 Pápa, Második u. 25. szám alatti lakos, 3. Hajnal Imre (Törökszentmiklós, 1955.06.18., an.: Jakab Katalin Cecília) 5000 Szolnok, Balázs B. u. 34. szám alatti lakos, 4. Dr. Osztrogonácz Judit (Baja, 1976.02.29., an.: Koleszár Sára ) 5000 Szolnok, Baross G. u. 18/B III/9. szám alatti lakos, és 5. Dr. Magyarossv József (Szeged, 1952.10.14., an.: Kozakova Irén) 6720 Szeged, Jókai u. 6. szám alatti lakos.

KISS FERENC ALAPÍTVÁNY AZ ERDÉSZETI OKTATÁSÉRT Alapító okirat változásokkal egységes szerkezetben Készült: Szegeden, 2014. február 26. napján

2 Alulírott alapító attól a szándéktól vezérelve, hogy a régi Alma Mater jó hírét öregbítsem és abban a korszerű, eredményes oktatás lehetőségét kiszélesítsem az alábbi Alapítvány létrehozására határoztam el magam: I. Az alapítvány mint jogi személy: Az alapítvány neve: Az alapítvány székhelye: Az alapítv ány típusa: KISS FERENC ALAPÍTVÁNY AZ ERDÉSZETI OKTATÁSÉRT Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola Szeged, József Attila sgt. 26. magánalapítvány - közhasznú Az alapítvány céljára rendelt vagyon: 600.000.-Ft, amely 300.000.-Ft törzsvagyon, és 300.000.-Ft szabadon felhasználható vagyon. II. Az alapító törvényes örököse: Dr. Osztrogonácz Judit Baja, 1976.02.29., an.: Koleszár Sára, 5000 Szolnok, Baross G. u. 18/B III/9. szám alatti lakos. III. Az alapítvány jellege, csatlakozás 1. / Az alapítvány nyitott, tevékenysége során épít a támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. 2. / Az alapítvány nyitott, minden befolyástól mentes, ahhoz bármely belföldi és külföldi természetes személy, jogi személy csatlakozhat, amennyiben egyetért az alapítvány céljaival, és azt támogatni kívánja. IV. Az alapítvány célja és tevékenysége 1. / A közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményt nem osztja fel, azt az alapító okiratban meghatározott célok és közhasznú tevékenységek céljára fordítja. 2. / Vállalkozási tevékenységet az alapítvány csak a közhasznú céljainak elérése érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 3. / Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 4. / Az alapítvány szolgáltatásait pályázat, kérelem vagy saját kezdeményezés útján nyújtja. Az alapítványtól bárki támogatást igényelhet. A kuratórium dönt a pályázatok elbírálásáról, és támogatásáról. A kuratórium döntését köteles a későbbiekben meghatározott módon nyilvánosságra hozni. A pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből - az eset összes körülményeinek mérlegelésével - megállapítható, hogy a pályázatnak előre

3 meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. Az Alapítvány közhasznú tevékenysége során a. ) Támogatja az oktatás anyagi, technikai és személyi feltételeinek javítását, a szükséges műszaki berendezések és eszközök beszerzése mellett. b. ) Elősegíti az idegen nyelvek elsajátítását az iskola diákjai részére, külföldi cserekapcsolatok kiépítését. Hozzájárul a tanulók külföldre utazásához, a külföldi diákok fogadásához. c. ) Támogatást nyújt szakmai és tanulmányi versenyek szervezéséhez és lebonyolításához, a versenyeken eredményesen szereplő diákok díjazásához. d. ) Feladata az iskola által szervezett rendezvények, programok (sportversenyek, tanulmányiés osztálykirándulások) anyagi és informatív támogatása. e. ) Támogatja a természet,- és környezetvédelmet. Az Alapítvány fenti közhasznú tevékenysége közvetve, illetve közvetlenül a következő közfeladat teljesítését szolgálja: Állami, önkormányzati feladat a fejlesztő nevelés, fejlesztő nevelés-oktatás, valamint a szakiskolai nevelés-oktatás (A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. (1) bekezdés i.) és p.) pontjai) Továbbá az állam feladata különösen a környezet igénybevételének, megóvásának, károsodása megelőzésének, veszélyeztetése megszüntetésének, helyreállításának, illetve állapota fokozatos javításának irányítása (A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi Lili. törvény 38. b.) pont). A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladat különösen a helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás (Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 11. pont). Ezen tevékenységek meghatározásánál az alábbi megvalósítását kívánom elősegíteni: CÉLOK az Alapítvány céljára rendelt vagyon biztosítása a tanulók kimagasló eredményeinek anyagi és erkölcsi elismerését, járuljon hozzá a nevelőtestület azon tagjainak elismeréséhez, akik magas színvonalú oktató-nevelő munkájukkal biztosítják az erdészeti ágazat megfelelő szakember-utánpótlását. gazdálkodó tevékenységével az Alapítvány segítse elő a korszerű és hatékony oktatónevelő munkát, segítse elő az erdőgazdasági szakemberképzést és továbbképzést tekintettel mind a nagyüzemek, mint a magángazdaságok szaktudásbeli kívánalmaira, támogassa az erdőgazdaság területén megvalósítandó vállalkozásokat hitelnyújtással részleges, vagy teljes visszaszolgáltatási kötelezettség mellett, - természetvédelmi és környezetvédelmi programok, és rendezvények szervezése, és lebonyolítása.

4 Az Alapítvány működése nyilvános, tevékenységének adatait évente nyilvánosságra hozza honlapján és a székhelyén lévő hirdetőtáblán, tagjain, valamint a sajtón keresztül, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően biztosítja a külső szervek számára az adatokhoz való hozzáférést. Az adatszolgáltatás biztosítására akadálymentes lehetőséget nyújt a Civil Információs Portál honlapja. V. Tagokra vonatkozó rendelkezések 1. / Az Alapítvány 2 tagjának írásbeli ajánlásával bárki a szervezet tagjává válhat. 2. / A tagsági viszonyon alapuló szervezeti jogok és személyes közreműködéssel összefüggő jogok a vagyoni szolgáltatás mértékétől függetlenül egyenlőek. 3. / Az Alapítvány tagja: - részt vehet az Alapítvány tevékenységében és rendezvényein, ott felszólalhat, javaslatot, indítványt tehet és a határozathozatalban részt vehet; - betekinthet az Alapítvány működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba; - a tagnak joga van arra, hogy a tisztségviselőktől felvilágosítást kérjen az Alapítványt érintő bármely kérdésről, az általa tapasztalt hibákat, hiányosságokat az érintettek tudomására hozza; - törvénysértő alapítványi határozatot - a tudomására jutástól számított 30 napon belül - a bíróság előtt megtámadhatja. 4. / A tag kötelessége, hogy: - rendszeresen részt vegyen a kuratóriumi üléseken, az alapító okirat rendelkezéseit és a kuratórium határozatait tartsa be; - az Alapítvány eredményes működését személyes tevékenységgel, a tőle elvárható módon segítse; - nem veszélyeztetheti az Alapítvány céljának megvalósítását. VI. Az alapítvány szervezete és működése 1./ Az alapítvány vagyonának kezelője és legfőbb döntést hozó szerve a kuratórium. A kuratórium tagjai: 1. Sere Ferenc (Mélykút, 1954.09.08., an.: Kovács Margit) 6760 Kistelek, Bocskai u. 24/B. szám alatti lakos, mint a kuratórium elnöke, 2. Horváth László (Kiskunmajsa, 1959.08.20., an.: Gyetvai Julianna) 8500 Pápa, Második u. 25. szám alatti lakos, 3. Hajnal Imre (Törökszentmiklós, 1955.06.18., an.: Jakab Katalin Cecília) 5000 Szolnok, Balázs B. u. 34. szám alatti lakos, 4. Dr. Osztrogonácz Judit (Baja, 1976.02.29., an.: Koleszár Sára ) 5000 Szolnok, Baross G. u. 18/B III/9. szám alatti lakos, és 5. Dr. Magyarossy József (Szeged, 1952.10.14., an.: Kozakova Irén) 6720 Szeged, Jókai u. 6. szám alatti lakos.

5 2. / A kuratóriumi tagság határozatlan időre szól. 3. / A kuratórium évente legalább két alkalommal tart ülést, az egyiket minden év június 30. napjáig, a másikat november 30. napjáig. Amennyiben a kuratórium elnöke jelen kötelességének határidőben nem tesz eleget, úgy bármelyik kuratóriumi tag jogosult az ülés összehívására. 4. / A kuratórium elnöke köteles minimum 15 nappal - napirendi pontok megjelölésével ajánlott levélben - a meghívót megküldeni a kuratórium tagjainak, a kuratórium ülését megelőzően. 5. / A kuratórium ülései nyilvánosak, azt csak jogszabályban meghatározott esetekben lehet korlátozni. 6. / A kuratórium határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni, azonban ha ismételt szavazategyenlőség állna fenn, úgy a kérdést elvetettnek kell tekinteni. A határozatokat a kuratórium nyilvános szavazással, kézfeltartással szavazza meg. Titkos szavazás csak írásban történhet abban az esetben, ha a kuratórium tagjai e kérdésben a szavazást megelőzően határozatot hoznak és többségi határozattal a titkos szavazást rendelik el. 7. / A kuratórium határozat képességéhez legalább három kuratóriumi tag részvétele szükséges. Határozatképtelenség esetén a kuratóriumot az azt követő 15. napra ismételten össze kell hívni. Ebben az esetben a tagoknak újabb meghívót kell küldeni, mely tartalmazza a megváltozott határozatképességű szabályokra vonatkozó figyelemfelhívást. A megismételt ülés azonban az eredeti napirendbe felvett kérdésekben a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes. Az a kuratóriumi tag nem vehet részt a szavazásban, akit maga a határozat közvetlenül érint, vagy akinek hozzátartozója kérdésében dönt a kuratórium. A kuratórium elnöke a határozatot az érintettel a határozat meghozatalát követő 15 napon belül írásban köteles közölni. A közlés vagy ajánlott levélben történik, vagy az érintett aláírásával történő átvétellel. 8. / A kuratórium egy tagja köteles a kuratórium üléséről jegyzőkönyvet vezetni, azt a jegyzőkönyvvezetővel és egy taggal hitelesíteni, és ezeket nyilvántartás szerint vezetni. A kuratóriumi ülés jegyzőkönyvéből ki kell tűnni, hogy kik szavaztak a határozat mellett, ellen, és ki tartózkodott. A hozott határozatokat sorszámozni kell, minden évben egyes sorszámmal kezdődően. A Közgyűlés határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk.685. b) pont), élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Egyesület - mint közhasznú szervezet - cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem

6 pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. A határozatokról külön nyilvántartást kell vezetni. A határozatok nyilvántartásában fel kell tüntetni a döntés tartalmát, időpontját, hatályát, a döntés mellett és ellen szavazók nevét is számlálják. 9. /A kuratórium döntéseit székhelyén és honlapján keresztül hozza nyilvánosságra. 10. /Az iratokba való betekintést - a hivatali titkot kivéve - a kuratórium elnöke a kuratórium székhelye szerint, a hivatali félfogadás rendjének megfelelően, munkanapokon de. 10-12h-ig, du. 14-16h között biztosítja. Az alapítvány működéséről, szolgáltatásai igénybevételének módjáról és beszámolóiról a székhely szerint lévő nyilvános hirdető tábláján és a helyi sajtón keresztül tájékoztatja a nyilvánosságot. 11. / Az alapítvány működéséről, szolgáltatásai igénybe vételének módjáról és beszámolóiról a székhely szerint lévő nyilvános hirdető tábláján és a honlapján keresztül tájékoztatja a nyilvánosságot. 12. /A kuratórium elnöke minden tárgyévet követő február 28-ig köteles az éves beszámolóját elkészíteni, ezt a kuratórium elé terjeszteni jóváhagyás céljából. A kuratórium tagjai egyszerű szótöbbséggel döntenek a beszámoló elfogadásának kérdésében. A kuratórium elnöke köteles a tagok részére írásban legalább 8 nappal az ülést megelőzően a beszámolót megküldeni. 13. / Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szabályai szerint a civil szervezet köteles a beszámolójával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet is készíteni. A közhasznúsági mellékletben be kell mutatni: - a szervezet által végzett közhasznú tevékenységeket; - ezen tevékenységek fő célcsoportjait és eredményeit; - a közhasznú jogállás megállapításához szükséges adatokat, mutatókat. A közhasznúsági melléklet tartalmazza: a. ) a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; b. ) a közhasznú célszerinti juttatások kimutatását; c. ) a vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatások összegét, valamint; d. ) a juttatásban részesülő vezető tisztségek felsorolását. A civil szervezet köteles a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolóját, valamint közhasznúsági mellékletét az adott üzleti év mérleg fordulónapját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezni és közzétenni. 14. / A kuratórium hatásköre: a./ gondoskodik az alapítványi célok megvalósításáról,

7 b. / gondoskodik az alapítvány rendelkezésére álló eszközök kezeléséről, illetve minden olyan műveletet jogosult és köteles elvégezni, amely az alapítványi vagyon használatát, hasznosítását, megőrzését és gyarapítását szolgálja, c. / dönt az alapítványi vagyon felhasználásának módjáról és sorrendjéről, d. / dönt az alapítványhoz történő csatlakozás elfogadásáról vagy elutasításáról az alapító okiratban foglaltak figyelembe vételével, e. / meghatározza az alapítvány éves tervét és költségvetésének összegét, f. / tájékoztatja az alapítókat az éves beszámolóról és vagyonmérlegről, g. / javaslatot tesz az alapítóknak az alapító okirat módosítására, az alapítvány megszüntetésére, h. / javaslatot tesz az alapítóknak a kuratórium kiegészítésére, a kuratórium visszahívására, i. / közhasznúsági jelentés elfogadása, melyet a kuratórium elnökének legkésőbb minden év június 30. napjáig nyilvánosságra kell hoznia. A kuratóriumi tagok a megbízatásukat díjazás nélkül végzik. 15. / Az alapítvány jogosult bármilyen hazai vagy külföldi pályázaton részt venni. Jogosult maga is pályázatot kiírni, azzal, hogy a pályázatot köteles legalább egy országos napilapban is meghirdetni, azzal, hogy a pályázati határidő legalább kettő hónap. Köteles annak feltételeit a közzétételben és a díjazást közzétenni. A pályázat elbírálása a kuratórium által létrehozott bizottság kötelessége, amely három tagnál kevesebb nem lehet. 16. / A kurátor megbízása megszűnik: a. / a kurátor halálával, b. / a kuratórium visszahívásával (Ptk.74/C ( 6 ). bek.) c. / lemondással A megbízásról való lemondást a kurátor köteles a kuratóriummal 30 nappal korábban írásban közölni. A kuratórium a lemondásról az alapítókat értesíti. A lemondást nem kell indokolni. VII. AZ ALAPÍTVÁNY KÉPVISELETE 1. / Az alapítványt a kuratórium elnöke képviseli. 2. / A bankszámla felett a kuratórium elnöke önállóan, akadályoztatása esetén az általa a kuratórium tagjai közül meghatalmazott két személy együttesen rendelkezik. VIII. Az A l a p ít v á n y m e g s z ű n é s e 1. / Az alapítvány határozatlan időre jött létre. Az alapítvány a nyilvántartásból való törléssel szűnik meg. 2. / Az alapítvány megszűnik: ha a bíróság vele szemben megszüntető határozatot hoz megszűnik akkor is, ha a célját elérte, illetőleg ha a továbbiakban nem képes céljainak megvalósítására

8 3./ Az alapítvány megszűnése esetén vagyonából a vállalt kötelezettségeket teljesíteni kell. Az alapítvány megszűnése esetén fennmaradt vagyon a Kiss Ferenc Erdészeti Szakközépiskola (Szeged, József Attila sgt. 26.) részére kerüljön kifizetésre tanulmányi célok finanszírozására. IX. V egyes r endelk ezések Az alapító tudomásul veszi, hogy az Alapítvány érvényes létrejöttéhez és a jogi személyiség elnyeréséhez annak törvényszéki nyilvántartásba vétele szükséges. Az alapító az alapítványt a törvényszéki nyilvántartásba vételt követően nem vonhatja vissza. Az alapító az Alapító okiratot - név, cél és vagyon sérelme nélkül - indokolt esetben módosíthatja. A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., valamint az alapítványokra irányadó más jogszabályok és a 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. Az egységes szerkezetű okiratban a változásokat félkövér betűtípussal jelölöm. Mely Alapító okirat módosítást, mint akaratunkkal mindenben egyezőt helybenhagyólag azzal írtunk alá, hogy mást az okiratba foglalni nem kívántunk. Szeged, 2014. február 26. alapítói jogok gyakorlója Igazolom, hogy a létesítő okirat az egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítő okirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Szerkesztettem és ellenjegyzem: Szegeden, 2014. február 26. napján Dr. Faragó M. judit ügyvéd DR. FARAGÓ M. JUDIT etivéni ii.üuxvdr^g' / (>721 Szeged. Szent Mihály tt* \ ifszt/1. Telefon/fax: 62 65N-45N^ AIiroda: 6764 1,1 lés. Dorozsmaion 36. Telefon/fax: 62/282-1II Adószám: 58045488-1-26