Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság 2010. május 10.-i üléséről



Hasonló dokumentumok
A támogatás célja. Haas Galéria Kft. Szin György emlékkiállítás Ft Budapest

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása

Határozati javaslatok

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatá s összege (Ft) Budapest Belvárosi Főplébánia táboroztatás Budapest, V. ker.

A támogatás célja. Dávid Viktória "Ave Maria" előadóest 2011 adventjén Ft Budapest

A megvalósítás helye A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány. A támogatás célja. Magyar Cserkészkürt Alapítvány Nyári tábor Ft Boldogkőváralja

Kulturális támogatás. A Pingvin diákújság kiadása. Latinovits Diákszínpad előadása. Szent Mihály Akadémia c. előadássorozat rendezése

Határozat kivonat a Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság április 12.-i üléséről

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

2012. évi támogatások

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. az Oktatási Bizottság december 1-jei üléséről

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft)

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

Támogatási szerződések

Ft Kulturális programok megrendezése Ft Brahms, Mendelssohn hgv. A BMN-n az A10-ben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

A támogatás célja A megvalósítás Összeg. Stressz c. kiállítás és kiadvány. táborok támogatása Egyetemi tandíj kiegészítés.

KIVONAT. az Oktatási Bizottság szeptember 7-i üléséről. 42/2015 (IX. 7.) OB. hat.

Atlétikai Felmérő Verseny április 26. Békéscsaba. Jegyzőkönyv

16.30 Hild tér A 100 éves szobrászmûvész, Szôke Lajos Rikkancs szobrának felavatása (Rogán Antal polgármester úr közremûködésével)

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

Támogatási program megvalósítási helye Belvárosi Cigányzenekar Kht. Működési támogatás Budapest

Határozati javaslatok

IV. futam kategóriánkénti eredménylista

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

IV. Kodály Zoltán Zongoraverseny I. korcsoport

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

Szerződésben, megállapodásban vállalt évi kötelezettségek

Észak-Budapesti Döntő eredménylista

Monor város évi I. féléves programtervezete

Levelező Matematika Verseny. 7. évfolyam eredménye

HATÁROZAT KIVONAT május 14-ei rendes képviselő-testületi ülés nyílt jegyzőkönyvéből

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére

Zeneiskolai szolfézscsoportok beosztása. 1. csoport EK1 Helyszín: Reguly Iskola F. épület. Tanulók: Főtárgy: Főtárgy tanár:

Monor város évi programtervezete

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

2.óra 3.óra 4.óra. Német, Kádár-Lénárt Veronika Terem: 73. Angol, Gerjákné Cs. Éva Terem: 256. Matematika, Békési Zoltán Terem: 104

Az ókori világ csodái pályázati füzet eredményei

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Október óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

02 Közgazdasági szak

FÔUTCA LIPÓT NAPOK. Programfüzet november ÚMFT infovonal:

OM azonosító: Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

I n t é z m é n y i m u n k a t e r v

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Consort Zenei Alapítvány közhasznúsági jelentése

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Tájékoztató. Hatvan Város Önkormányzata által alapítványok, egyesületek, civil szervezetek szakmai programjaihoz nyújtot évi támogatásairól

3. II. kcs. 50m fiú gyorsúszás. 4. II. kcs. 50m lány gyorsúszás. 5. I. kcs. 50m fiú hátúszás

2010. évi Közhasznúsági jelentés

Versenyeredmények 2018/19. Verseny Időpont Név Helyezés Felkészítő tanár

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

1. versenyszám: 33 m gyorslábtempó (2011, ) Fiúk (2011) Lányok (2011) Fiúk ( ) Lányok ( )

Mezei diákolimpia megyei döntő

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság június 28.-i ülésére

24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ES TANÉV

Az V. Ábrahám Örzse Emlékverseny döntőjébe bejutott tanulók

Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete

PEST MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

Magyarországi Németek Általános 2004 Művelődési Központ 2. Mátyus Eszter 2002 Bibó István Gimnázium Általános Iskola

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Különös közzétételi lista. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLÁK TRIOLA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA tanév

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. ker. Önkormányzat Képviselő-testületének Emberi jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottsága HATÁROZAT KIVONAT

Csata István szakmai önéletrajz

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS J E G Y Z Ő K Ö N Y V

EGYÉNI VÉGEREDMÉNY. Héraklész 2016, Téli Kupa 2.ford. - Ifi 'A' leány. Bp.-Székesfehérvár / HUN MÖSZ-Volán Fehérvár

4. évfolyam: Hely Tanuló neve Iskola neve Pontszám Város Felkészítő tanár

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

2015. évi rendezvénytervezet


E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület május 21-ei ülésére

Katolikus Iskolák Vívó Bajnoksága I-II. korcsoport Párbajtõr Fiú és Leány Egyéni Pécs, 2018' március 3. szombat

FTC Atlétikai Szakosztály fedettpályás éves gyermek versenye FTC futófolyosó, Budapest, március 20.

Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Helyezettek. 1. évfolyam

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Átírás:

38/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság mai ülésének napirendi pontjai és azok sorrendje a következő: 1. A Jövő Városáért Díj adományozása (zárt ülés) 2. Virágh András támogatási kérelme 3. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége támogatási kérelme 4. A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság által a Kulturális Alap terhére 2010-2011. tanévre kiírt Belvárosi Művészeti Ösztöndíj pályázatok elbírálása (zárt ülés) 5. A 2010. évi kulturális programok megvalósítására érkezett pályázatok elbírálása (zárt ülés) 39/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy 2010. évben Jövő Városa díjban részesítse a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesületet. 40/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forráshiány miatt nem támogatja Virágh András vatikáni utazásra vonatkozó támogatási kérelmét. 41/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság nem támogatja a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Trianon emlékmenetre vonatkozó támogatási kérelmét. A Bizottság a határozatot 3 igen szavazattal és 5 tartózkodással nem fogadta el. 42/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forráshiány miatt nem támogatja a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Trianon emlékmenetre vonatkozó támogatási kérelmét. A Bizottság a határozatot 6 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadta.

43/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben szeptembertőljúniusig 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Aczél Zoé Dominikát. 44/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Ali Jiant. 45/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben szeptembertőljúniusig 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Bálint Kata Boglárkát. 46/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben szeptembertőljúniusig 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Bánhegyi Dorottyát. 47/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben szeptembertőljúniusig 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Bencsik Réka Annát.

48/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben szeptembertőljúniusig 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Bíró Emesét. 49/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Bóni Katalint. 50/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Bundzik Sándort. 51/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Danó Norbertet. 52/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Fodor Esztert.

53/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Galambos Áront. 54/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Hoffman Lucát. 55/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Józsa Somát. 56/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Krasznár Dalmát. 57/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Mohácsi Barnabást.

58/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Nagy Zétényt. 59/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Ónodi Lászlót. 60/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Raffay Borókát. 61/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Raffay Kamillát. 62/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Süli Orsolyát.

63/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Szombathy Annát. 64/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Újlaki Katalint. 65/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Váradi Gyulát. 66/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 20.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Vitárius Orsolyát. 67/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 10 hónapon keresztül a 2010. évi Kulturális Alap terhére havi 10.000.- Ft összegű Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban részesíti Zdroba Dánielt. 68/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Bundzik Rolandot.

69/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Galambos Benjámint. 70/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Gerőfi Annát. 71/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Herman Zsófia Edinát. 72/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Józsa Kevét. 73/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Koroknai Noémit.

74/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Mohácsi Dorinát. 75/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Sárközi Gellért Györgyöt.. 76/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a 2010-2011-es tanévben nem részesíti Belvárosi Művészeti Ösztöndíjban Voksán Lucát. 77/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság a Belvárosi Művészeti Ösztöndíj díjátadó ünnepségének megrendezésére 301.000.- forintot biztosít a Kulturális Alap terhére. Az ünnepség megszervezésével a Hivatalt bízza meg. 78/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Haas Galéria Kft. részére, Szin György festőművész emlékkiállítás rendezéséhez. 79/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Nyugdíjasok Belvárosi Egyesülete részére, kulturális programok rendezéséhez.

80/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 450.000.- Ft támogatást biztosít a Budapesti Városvédő Egyesület részére, reneszánsz kódexlapok készítéséhez. 81/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Ház a Réten Kulturális Egyesület részére, nemzetközi filmworkshop rendezéséhez. 82/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 400.000.- Ft támogatást biztosítson az Erdély Művészetéért Alapítvány részére, kiállítások rendezéséhez 83/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 60.000.- Ft támogatást biztosít a Budapesti Ward Mária Általános Iskola részére, kulturális programok rendezéséhez. 84/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Zöld Anikó részére, kiállítás rendezéséhez és katalógus készítéséhez.

85/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 75.000.- Ft támogatást biztosítson a Hogy az idegen nyelv ne legyen idegen Alapítvány részére, programsorozathoz és színházi előadás rendezéséhez. 86/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 350.000.- Ft támogatást biztosít a Hivatásos vers-, Prózamondók és Verséneklők Előadóművész Köre részére, rendhagyó irodalomóra sorozat rendezéséhez. 87/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 190.000.- Ft támogatást biztosít a Belvárosi Vegyeskar Művészeti és Kulturális Egyesület részére, koncertek rendezéséhez. 88/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Kováts Albert részére, katalógus készítéséhez. 89/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Szak Cecília részére, reneszánsz hangversenyek rendezéséhez.

90/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 50.000.- Ft támogatást biztosítson az Alapítvány a Koncertmuzsika Zenekarért részére, Erkel emlékhangverseny rendezéséhez. 91/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 75.000.- Ft támogatást biztosít a Szabolcsi Bence Zeneiskola részére, zongoraiskola - kottakiadáshoz. 92/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Liszt Ferenc Kórus Egyházzenei Alapítvány részére, koncertek rendezéséhez. 93/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 80.000.- Ft támogatást biztosít a Victoria Kamarakórus Egyesület részére, két koncert rendezéséhez. 94/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Pro Minor Egyesület a Gyermekekért részére, óvodai fejlesztő foglalkozáshoz.

95/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Belvárosi Zenei Alapítvány részére, belvárosi oratórikus esték rendezéséhez. 96/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Belvárosi Zenei Alapítvány részére, belvárosi Lisztiada hangversenysorozat rendezéséhez. 97/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Belvárosi Zenei Alapítvány a részére, nyári orgonahangversenyek rendezéséhez. 98/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Bátorító Oktatási Alapítvány részére, kulturális programok rendezéséhez. 99/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 50.000.- Ft támogatást biztosítson a Karton képregény és Karikatúra Múzeum Alapítvány részére, Mühlbeck Károly emlékkiállítás rendezéséhez.

100/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 50.000.- Ft támogatást biztosítson a Karton képregény és Karikatúra Múzeum Alapítvány részére, Mühlbeck Fritz Zoltán és Lanczinger Mátyás kiállításához. 101/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a HUN-GUIDE Bt. részére, kulturális programok rendezéséhez. 102/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 200.000.- Ft támogatást biztosít a Belvárosi Ferences Templomigazgatóság részére, zenei programok rendezéséhez. 103/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 50.000.- Ft támogatást biztosít az Akropolisz Belvárosi Kulturális Egyesület részére, lakáskoncertek és fotókiállítás rendezéséhez. 104/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Dávid Viktória részére, zenei előadóest rendezéséhez.

105/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 150.000.- Ft támogatást biztosít a Hókirálynő Közhasznú Egyesület részére, mesejáték rendezéséhez. 106/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Deák téri Evangélikus Gimnázium részére, projekthónap rendezvényeire. 107/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít az Utas és Holdvilág Közhasznú Kulturális Alapítvány részére, kiállítások, koncertek irodalmi estek rendezéséhez. 108/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít az R&D Art Bt. részére, Pilinszky verses-mesés hangoskönyv megjelentetéséhez. 109/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Belváros-Lipótvárosi Mozgássérültek Egyesülete részére, előadássorozat rendezéséhez.

110/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Közösség Ifjúsági Alapítvány részére, az Egyetemi templom Don Bosco Ifjúsági ének és Zenekarának koncertjeihez. 111/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Hild József Általános Iskola részére, rendhagyó ének- és irodalomórák rendezéséhez. 112/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Kéri Imre részére, képek alkotásához és kiállítás rendezéséhez. 113/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Decsi Ilona részére, katalógus készítéséhez. 114/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 150.000.- Ft támogatást biztosít a Bel Canto Operatársulat Közhasznú Egyesület részére, zenei világnapi koncert rendezéséhez.

115/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Cimbora Alapítvány az Egészséges és Kulturált Gyermekekért részére, kulturális-ismeretterjesztő játszóház rendezéséhez. 116/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Rivalda Kft. részére, kiállítás rendezéséhez. 117/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 800.000.- Ft támogatást biztosít a Belvárosi Művészek Társasága részére, kiállítások rendezéséhez. 118/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 150.000.- Ft támogatást biztosít a Petőfi Irodalmi Múzeum részére, Déry Tibor levelezéseinek kiadásához. 119/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Váci Utcai Ének-Zenei Általános Iskola részére, rendhagyó irodalomórák rendezéséhez.

120/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Petőfi Irodalmi Múzeum részére, centenáriumi emlékünnepségek rendezéséhez. 121/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 200.000.- Ft támogatást biztosít az Aranytíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére, az Aranytíz Musica Ludens Kórusának koncertjeihez, CD felvételéhez és fellépő ruhához. 122/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 200.000.- Ft támogatást biztosítson a Balaton Óvoda Alapítvány részére színházi előadások rendezéséhez. 123/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 150.000.- Ft támogatást biztosít a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület részére, előadássorozat rendezéséhez. 124/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár V/2 számú Belvárosi Könyvtára részére, Lipót napi ingyenes beiratkozáshoz.

125/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Magyar Írók Egyesülete részére, Lyukasóra rendezvények rendezéséhez. 126/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 150.000.- Ft támogatást biztosít az Aranytíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére, a Belvárosi Vonóstrió négy hangversenyéhez. 127/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít az Aranytíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére, népzenei filmklubhoz, néprajzi előadások rendezéséhez. 128/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít az Aranytíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. részére, az örökifjak Nyugdíjas Klub programjaihoz. 129/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Magyarországi Roma Galéria Egyesület részére, kiállítás rendezéséhez.

130/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 100.000.- Ft támogatást biztosítson a Nem Adom Fel Alapítvány részére, utcai zenéléshez. 131/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít Dr. Havas Judit részére, előadások, rendhagyó irodalomórák rendezéséhez. 132/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít az Erdélyi Magyarok Egyesülete részére, előadások, zenei estek, kiállítások rendezéséhez. 133/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 50.000.- Ft támogatást biztosít a HIRDEN Kft. részére, centenáriumi megemlékezés rendezéséhez. 134/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 50.000.- Ft támogatást biztosít a Tabulatúra Régizene Egyesület részére, táncklub rendezéséhez.

135/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 2010. évi Kulturális Alap terhére 200.000.- Ft támogatást biztosítson a Lutheránia Egyházzenei Alapítvány részére, kantátazenés istentiszteletek rendezéséhez. 136/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 100.000.- Ft támogatást biztosít a Grazioso Kamarazenekar a Nemzeti Filharmonikusok Kamarazenekara Egyesület részére, hangversenyek rendezéséhez. 137/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat 200.000.- Ft támogatást biztosít a Belvárosi Szent Mihály Templomigazgatóság részére, V. Budapesti Barokk Fesztivál rendezéséhez. 138/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Dovin Galéria Crosstalk fesztiválját. 139/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Magyar Napló Kiadó Kft. kötetének megjelentetését. 140/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Budapesti Városvédő Egyesület kultúrtörténeti kalauzának megjelentetését.

141/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Aranytíz Kft. Musical Stúdióját. 142/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Zeneszalon Alapítvány koncertjeit. 143/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a POFOSZ programjait. 144/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Magyar Egészségügyi Társaság világtalálkozóját. 145/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Országos Idegennyelvű könyvtár programjait.. 146/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Holnap Után Kortárs Művészeti Alapítvány színházi előadásait.

147/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Magyar Műveltség Szolgálat kulturális programjait. 148/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Hereditas Kulturális Egyesület kiállítását. 149/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja Kiss Zoltán katalógusának elkészítését.. 150/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Kincses Belváros Egyesület Belvárosi kalendárium II. kötetének elkészítését. 151/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Magyar Cserkészkürt Alapítvány programjait. 152/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum programjait..

153/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Romák Európáért Közhasznú Alapítvány roma kultúrát bemutató fesztiválját. 154/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Integrált Játékpedagógiai Alapítvány kulturális és szabadidős programjait. 155/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Nagycsaládosok Országos Egyesületének jótékonysági árverését és rajzpályázatát. 156/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja Lencsés Ida kiállítását és kiadvány készítését. 157/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Chabad- Lubavitch Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány programját. 158/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Zöld Városért Alapítvány kiállításait és előadásait.

159/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Fóti Boglárka Alapítvány előadásait. 160/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a V-A-T Kft. kulturális rendezvényeit. 161/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja Klacsmann Péter kiállításait. 162/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Anahita Kulturális Egyesület kulturális programjait. 163/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Aranytíz Kft. Illés és Beat Klub koncertjeit. 164/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Aranytíz Kft. gyermekszínházi előadását.

165/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Aranytíz Kft. helytörténeti klubjának előadásait. 166/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Budapesti Unitárius Egyházközség hangversenyeit és kiállításait. 167/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Musica Aeterna Művészeti Alapítvány hangversenysorozatát. 168/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az Artopolis Művészeti és Kulturális Közhasznú Egyesület programsorozatát. 169/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja az ADHD Magyarország Alapítvány zenei foglalkozásait. 170/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Magyar Zongora Akadémia Kft. hangversenyét.

171/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület kiállításait. 172/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság forrás hiányában nem támogatja a Tevékeny Szeretet Alapítvány kulturális programjait. 173/2010. (V. 10.) Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Biz. határozat A Kulturális, Emberi jogi és Kisebbségi Bizottság az általános tartalék terhére 30.000.- forintot - a 18/2010 (03. 08.) sz. határozatának módosításával - átcsoportosít az általános pályázati támogatásra (2010. ősz-2011. tavasz). Palotás Imre a Bizottság elnöke