ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)



Hasonló dokumentumok
SÁSDI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

ELŐTERJESZTÉS. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 29-ei ülésére. Tárgy: A Többcélú Társulási Megállapodás módosítása

Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Gyermekjóléti Szolgálat és Szociális Intézménye ALAPÍTÓ OKIRATA

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző

JAVASLAT. alapító okiratok módosítására

Alapító okirat. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége.

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata


szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

/ egységes szerkezetben/

A l a p í t ó o k i r a t

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-én (csütörtök) h kezdettel

Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata

A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okiratot módosító okirat

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

Alapító Okiratot módosító okirat 2

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

J A V A S L A T. Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására. Ó z d, március 5. Polgármester. Előterjesztő:

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér /2008. Tárgy: jkv-i kivonat

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Benedek Elek Óvoda

Tisztelt Képviselő-testület!

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetű)

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Alapító okirat. Mezőzombor Község Önkormányzat. Mezőzombor, Árpád u.11

(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2013.(III.5.) határozata módosítására. Ó z d, március 19.

E L Ő T E R J E S Z T É S

POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS

a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére

Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. 5. bekezdése, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 4. alapján a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Szakmai Munkaszervezete alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. A költségvetési szer neve: Győri Többcélú Kistérségi Társulás Szakmai Munkaszervezete 2. Székhelye: 9024 Győr, Baross G. u. 61-63. 3. Létrehozásáról rendelkező határozat: A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Munkaszervezet létrehozását a Társulási Tanács a 29/2006/XII.18. számú határozatával rendelte el. 4. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1. alapján a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Munkaszervezete részt vesz a kistérség területének öszszehangolt fejlesztésében, fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítésében, megvalósításában, a településfejlesztés összehangolásában, vállalja kistérségi közszolgáltatások biztosítását, fejlesztését és szervezését, valamint intézmények fenntartását. Feladata a társult települések összehangolt fejlesztése, közös területfejlesztési programok kialakítása és a fejlesztések megvalósítása, valamint önkormányzati feladatok közös ellátása, a közszolgáltatások biztosításához kapcsolódó és térségi együttműködést igénylő közoktatási, gyermekjóléti, egészségügyi, szociális, belső ellenőrzési, és kistérségi ügyintézés korszerűsítési feladatok és hatáskörök ellátásának magasabb szakmai színvonalon történő, illetve hatékonyabb megszervezése. 1

5. Alaptevékenysége: Szakágazati rend szerint: 84116 Önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó kisegítő szolgálata Szakfeladat rend szerint: 2009. december 31-ig hatályos: 74991-4 Máshová nem sorolt gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás 75115-3 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 75124-1 Statisztikai adatgyűjtés és feldolgozás 75174-6 Munkaügyi szolgáltatás 75175-7 Önkormányzati valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó kisegítő szolgálatai 75177-9 Szakmai tevékenységet irányító és kisegítő szolgáltatás 75188-9 Gazdasági és területfejlesztési feladatok 75192-2 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások elszámolásai 75196-6 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások feladatra nem tervezhető elszámolása 80111-5 Óvodai nevelés 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat, logopédia, gyógytestnevelés, nevelési tanácsadás 80541-0 Pedagógiai szakmai szolgáltatás 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 85121-9 Háziorvosi szolgálat 85323-3 Házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 85324-4 Családsegítés 85326-6 Nappali szociális ellátás, fogyatékosok nappali ellátása 85328-8 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás 2

92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység 92404-7 Sportcélok és feladatok 92601-8 Máshová nem sorolt kulturális tevékenység Kiegészítő tevékenysége: 74991-4 Máshová nem sorolt gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás, pályázat írás 2010. január 1-től hatályos alaptevékenységei: 829000 Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység 841126 Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 841172 Általános gazdasági társadalmi, tervezési tevékenységek helyi, területi szinten. 841173 Statisztikai tevékenység 841143 A költségvetés végrehajtása, a kifizetések ellenőrzése területi szinten 841191 Nemzeti ünnepek programjai 841192 Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények 841221 Egészségügy területi igazgatása és szabályozása 841222 Oktatás területi igazgatása és szabályozása 841223 Kultúra területi igazgatása és szabályozása 841224 Sport, rekreáció területi igazgatása és szabályozása 841225 Környezetvédelem és természetvédelem területi igazgatása és szabályozása 841226 Vízügy területi igazgatása és szabályozása 841227 Lakáspolitika területi igazgatása és szabályozása 841228 Szociális szolgáltatások területi igazgatása és szabályozása 841229 Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, kisebbségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok területi igazgatása és szabályozása 841325 Építésügy, területpolitika területi igazgatása és szabályozása 841326 Közlekedés területi igazgatása és szabályozása 841328 Turizmus területi igazgatása és szabályozása 3

841401 Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai 851011 Óvodai nevelés, ellátás 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása, logopédia. 852000 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam), logopédia 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam), logopédia 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók tanulószobai nevelése 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység, logopédia, gyógy-testnevelés, nevelési tanácsadás 856020 Pedagógiai szalmai szolgáltatás 862101 Háziorvosi alapellátás 862102 Háziorvosi ügyeleti ellátás 862301 Fogorvosi alapellátás 862302 Fogorvosi ügyelet 889201 Gyermekjóléti szolgáltatás 889922 Házi segítségnyújtás 889923 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 881011 Idősek nappali ellátása 881013 Fogyatékossággal élők nappali ellátása 889924 Családsegítés 889966 Jóléti, sport- és kultúratámogatások 4

890216 Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatásuk 890301 Civil szervezetek működési támogatása 890302 Civil szervezetek program és egyéb támogatása 890441 Közcélú foglalkoztatás 890442 Közhasznú foglalkoztatás 890443 Közmunka 890509 Egyéb m.n.s. közösségi, társadalmi tevékenységek támogatása 910121 Könyvári állomány gyarapítása, nyilvántartása. 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme. 910123 Könyvtári szolgáltatások 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Kiegészítő tevékenysége: 829000 Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység, pályázat írás 6. Kisegítő és vállalkozási tevékenysége és ezek arányainak határa a szerv kiadásaiban: A szervezet kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 7. Illetékességi területe: A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. Törvény mellékletében meghatározott győri kistérséghez tartozó települési önkormányzatok közigazgatási területe. 8. Alapítói jogokkal felruházott irányító szerve neve, székhelye: Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 9021 Győr, Városház tér 1. 9. Típus szerinti besorolása 5

A tevékenység jellege alapján: közhatalmi Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó 10. Vezetőjének kinevezési rendje: A költségvetési szerv vezetője a munkaszervezet vezető. A munkaszervezet vezetőt a Társulási Tanács nevezi ki határozatlan időre a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései alapján. 11. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya munkavállaló, akikre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény rendelkezései az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény megbízási jogviszony- az irányadó. 12. Gazdálkodásának belső ellenőrzése A belső ellenőrzési feladat keretén belül a Társulás szervező tevékenységével segíti, hogy a kistérség területén a belső ellenőrzési feladatok ellátásra kerüljenek. A Társulás a feladat ellátásáról külső erőforrás bevonásával gondoskodik. A pénzügyi bizottság feladata a társulás gazdálkodásának figyelemmel kísérése, az éves költségvetési beszámoló értékelése, a gazdálkodás szabályszerűségének és célszerűségének ellenőrzése. Az alapító okirat módosítását és az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot 2009. július 1-i hatállyal a Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 2009. május 29-ei ülésén a 35/2009. (V. 29.) számú határozattal elfogadta. Győr, 2009. május 29. PH. Borkai Zsolt Elnök 6