XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny



Hasonló dokumentumok
ELŐZETES RAJTLISTA. III. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda június

ELŐZETES RAJTLISTA. III. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda június

II. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda november

VIII. Várfürdő Masters Gyula 2015 január Január Jegyzőkönyve 1/23

IX. CSONGRÁDI ORSZÁGOS SENIOR ÚSZÓVERSENY és ÉLETMÓDVÁLTÓ CSALÁDI NAP

II. Kecskeméti Úszónap Szenior korosztály úszóversenye

VII. V Á R F Ü R D Ő M A S T E R S J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐZETES RAJTLISTA. II. Fedett pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda november

VI. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

33 1/3 méter női pillangóúszás eredménylista

XIV. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 8.

Békés Megyei Sportszövetségek Szövetsége

A verseny főtámogatója a Gyulai VÁRFÜRDŐ KFT További támogatóink: Wesselényi Közalapítvány NCA Gyulai Polgármesteri Hivatal

2012-ben elért csúcseredmények:

1 Bozsó András Bácsvíz KVSC 00:28,33 2 Gyovai Balázs Csongrádi Senior 00:30,36

J E G Y Z İ K Ö N Y V

2011-ben elért rövidpályás csúcseredmények:

XX. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

IV. NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓVERSENY

Men's 400m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám)

Magyar szenior úszók TOP10-es helyezései a FINA és a LEN 2014-es ranglistája alapján ABC sorrendbe rendezve

XV. Országos Pedagógus Úszóverseny március 08. XV. ORSZÁGOS PEDAGÓGUS ÚSZÓVERSEN SZENTES, MÁRCIUS 8.

VII. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY SZARVAS

XVIII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

1 Bozsó András Bácsvíz KVSC 00:28,33 2 Gyovai Balázs Csongrádi Senior 00:30,36

XVII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

Men's 200m Breaststroke - férfi mellúszás Event 1 (1. versenyszám) Women's 200m Breaststroke - női mellúszás Event 2 (2.

Beszámoló a kranji XVI. szenior úszó EB magyar eredményeiről

50 m. fiú pillangóúszás 1. versenyszám

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Rövidpályás Szenior Nemzetközi Úszóverseny

V. Rövidpályás Szenior Úszó Országos Bajnokság Gyõr

XIX. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

II. NEMZETKÖZI RÖVIDPÁLYÁS SZENIOR ÚSZÓVERSENY SZARVAS október

Sziasztok Sporttársak!

VERSENY JEGYZİKÖNYV. Úszóverseny. Hódmezıvásárhely, november 7. Hódmezıvásárhely, Gyarmati Dezsı Sportuszoda. ideje: november 7..

1. Nagy Dominik Donát 2004 Békéscsaba Előre ÚK 6:09,56 287p 100m: 1:31, Károlyi Zsófia 2006 Békéscsaba Előre ÚK 0:47,42 125p

1 MELKUHN DEZSŐ Szentesi Delfin F :40 1:47,24. 1 ESZENYI LÁSZLÓ Csongrádi Senior F :55 1:57,89

III. Rövidpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság. Kecskemét április Jegyzőkönyv

Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdő

Jegyzőkönyv. XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda november

IX. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

50 m. női pillangóúszás 1. versenyszám

Rövidpályás országos szenior korosztályos csúcsok Budaörsön

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az Országos Szenior Úszóbajnokság. Dr. RegeleKároly Emlékverseny augusztus

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az Országos Szenior Úszóbajnokság. Dr. RegeleKároly Emlékverseny augusztus

XI. Ketskés K. Endre nemzetközi úszóverseny. 100ffivegyes

NYÍREGYHÁZA június

1947 Budapesti Senior Békéscsabai Senior

50 m férfi gyorsúszás

XI. Bitskey Aladár emlékverseny Eger,

Men's 200m Breaststroke - férfi mellúszás Event 1 (1. versenyszám)

2013. augusztus

Tavaszváró Nyílt Nemzetközi Úszóverseny február 28-március 1. Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda

IX. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 08.

2008-ban elért csúcseredmények:

A verseny helye: Szentes, Üdülőközpont 25 méteres 4 pályás medencéje Vízhőfok: 27,0 C 0 Időmérés: kézi

VI. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóverseny Támogatói

25-29 éves Férfiak ( ban születettek )

VII. Országos Pedagógus Úszóverseny Szentes, március 11.

I. ÉVINDITÓ NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Szentes,

JUBILEUMI V. CSONGRÁDI ORSZÁGOS SENIOR ÚSZÓVERSENY JEGYZŐKÖNYV május

XIV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

2007-ben elért csúcseredmények:

Munkalap1. Oldal 1. II. Korcsoport Paku Zoltán 1980 HSÚVC 36,09 Latorcai Gergő 1977 Békéscsabai Senior Úszó Egyesület 44,09

VIII. T ÓTKOMLÓSI TÓTKOMLÓS ÓTKOMLÓSI NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

25 női pillangó 1. futam idő helyezés 1. Molnár Jolán 2 Bp. Delfinek 0:19 15, Csiszár Anikó 3 Kaposvár 0:27 29, Gergelyfy Marietta 3

XXI. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 1 (1. versenyszám) Kategóriás csúcs: 2:14.42 (Bordás Péter évesek)

V. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

33 1/3m. férfi pillangóúszás

DR. REGELE KÁROLY EMLÉKVERSENY

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

VII. NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY

I. ÉVINDITÓ NEMZETKÖZI SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Szentes,

XIII. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

E G Y E S Ü L E T E K

V. Rövidpályás Szenior Úszó Országos Bajnokság Gyõr

E G Y E S Ü L E T E K

EREDMÉNYLISTA. Hajdúszoboszló. I. Jeney Tibor emlékverseny

1500 m. fiú gyorsúszás 1. versenyszám Országos csúcs: 14:29.58 (Kis Gergő )

TIME DATE NAME CLUB WHERE AGE GROUP TIME DATE NAME CLUB WHERE MEN (1) WOMEN 24,46

Külön köszönet Rózsa Norbert olimpiai bajnokunknak, és Dr. Török Enikőnek a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége elnökének segítségéért.

Munkalap1. Makó

11. korcsoport: év 1. Zsótér András 1930 Tempero 5/6 04:25, % 39 39

page / oldal 1 Data processed by Visual WEK, version , (C) EUROCONSULT Thomas Goepel -

Szentes Kecskemét 0:38,69 2. Tóth Attila 1966 Budapest 0:38,92 3. Tekulics György

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

VI. korcsoport 1. Gyepesi István :14,71 Újpesti Delfinek SE 2. Kabay Tibor :31,14 Tempo Tours, H.-szob.

XVI. Nemzetközi Szenior Úszóverseny

7. Nemzetközi Aquarius Szenior Úszóverseny Nyíregyháza Sóstógyógyfürdő február

50 m. férfi gyorsúszás évesek ( ) 1. Tóth Ramón 1985 FTC Gyula 00:26,4 2. Ambrus Gábor 1986 HSÚVC

Régiós Felmérő Verseny Kiemelt helyszín Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda

XV. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓBAJNOKSÁG Gyula, augusztus 31. szombaton 10 óra

100 m fiú gyorsúszás

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság. XV. Szenior Nemzetközi Úszóverseny JEGYZŐKÖNYV

MAGYAR SZENIOR ÚSZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

Átírás:

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny ELŐZETES 2014. november 08-09. Gyarmati Dezső Sportuszoda, Hódmezővásárhely Utolsó módosítás: 2014. november 7. 14:00

Men's 200m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 1 (1. versenyszám) 2. Gulyás Árpád 1948 HSÚVC 4:00,00 3. Longa Péter 1947 Vasas SC 3:44,00 4. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 3:35,00 5. Nagy Sándor 1973 Mezőtúri Senior 3:40,00 6. Pető László 1942 Békéscsabai Senior 3:50,00 7. Szántó Endre 1936 Debreceni Senior 5:39,00 1. Horányi Antal 1942 Vasas SC 3:30,00 2. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 3:20,00 3. Dr.Batta Gyula 1953 Debreceni Senior 3:09,00 4. Sárkány Ákos 1973 Debreceni Senior 3:05,00 5. Dr.Gyenes András 1951 Muréna Szeged 3:05,00 6. Tóth László 1954 HSÚVC 3:15,00 7. Reiner László 1942 Vasas SC 3:20,00 8. Szécsi Károly 1943 Vasas SC 3:35,00 1. Miklós Attila 1956 Debreceni Senior 3:00,00 2. Simon Levente 1969 Dombóvári Senior 2:50,00 3. Borbás Sándor 1981 Muréna Szeged 2:45,00 4. Bors Endre 1962 Egyéni / Individual 2:45,00 5. Kocsis Szabolcs 1982 PSNZRT 2:45,00 6. Dr.Gulyás Péter 1951 Budapesti Delfinek 2:50,00 7. Vas Balázs 1972 Muréna Szeged 2:50,00 8. Dr.Kecskés István 1951 Muréna Szeged 3:00,00 1. Bólyai István 1947 Csongrádi Senior 2:40,00 2. Vass Gyula 1961 Triton SE 2:39,90 3. Csipes Andor 1973 Mezőtúri Senior 2:35,00 4. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 2:28,00 5. Munkácsi Sándor 1964 Szentesi Delfin ESC 2:28,00 6. Nagy Gergő 1981 HSÚVC 2:38,00 7. Boros Tamás 1959 BÁCSVIZ-KVSC 2:40,00 8. Heverdle István 1952 Egri Senior ÚK 2:45,00 Heat 5 (5.futam) 1. Kómár Lajos 1965 Muréna Szeged 2:22,00 2. Tóth Csaba 1969 Törökbálinti Senior 2:20,00 3. Rékasi Sándor 1965 Budapesti Delfinek 2:19,00 4. Fülep Sándor 1975 Bohóchal Egyesület 2:14,00 5. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 2:18,00 6. Molnár Gergely 1980 Vasas SC 2:20,00 7. Hajdú László 1961 BÁCSVIZ-KVSC 2:21,00 8. Bocska Balázs 1978 Egyéni / Individual 2:25,00 1/19

Women's 200m Freestyle - női gyorsúszás Event 2 (2. versenyszám) 3. Dr.Tóth Ilona 1947 Dr. Regele ÚK 5:00,00 4. Miklós Éva 1946 Békéscsabai Senior 4:29,00 5. Bocskay Zsófia 1947 Szentesi Delfin ESC 4:30,00 6. Scriffert Józsefné 1938 Dr. Regele ÚK 5:20,00 2. Csjernyik Klára 1967 Tótkomlósi Rozmár 4:10,00 3. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 4:08,00 4. Dr.Kováts Ildikó 1961 Muréna Szeged 3:30,00 5. Bertényi Mária 1944 Szentesi Delfin ESC 4:05,00 6. Pelényi Márta 1950 Budapesti Delfinek 4:10,00 7. Hős Irén 1941 Spartak Szabadka 4:15,00 1. Havasi Henriette 1963 Törökbálinti Senior 3:15,00 2. Pengő Erzsébet 1965 Szentesi Delfin ESC 3:00,00 3. Gedó Andrea 1979 Muréna Szeged 2:50,00 4. Balla Mónika 1973 Budapesti Delfinek 2:35,00 5. Török Olga 1970 Muréna Szeged 2:40,00 6. Nagy Erzsébet Éva 1986 Debreceni Senior 2:55,00 7. Gombkötőné Tóth Ilona 1950 Budapesti Delfinek 3:12,00 8. Weidinger Piroska 1942 Budapesti Delfinek 3:18,00 Men's 50m Butterfly - férfi pillangóúszás Event 3 (3. versenyszám) 3. Jászó István 1948 Debreceni Senior 1:00,00 4. Pető László 1942 Békéscsabai Senior 0:55,00 5. Molnár Bence 1945 Törökbálinti Senior 0:58,00 6. Szántó Endre 1936 Debreceni Senior 1:16,00 2. Faragó Attila 1946 HSÚVC 0:52,00 3. Somlai Gábor 1944 Törökbálinti Senior 0:43,00 4. Tóth László 1954 HSÚVC 0:39,00 5. Nagy István 1969 Debreceni Senior 0:39,00 6. Eszenyi László 1942 Csongrádi Senior 0:52,00 7. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 0:55,00 2/19

Men's 50m Butterfly - férfi pillangóúszás Event 3 (3. versenyszám) 1. Nagysolymosi István 1952 BÁCSVIZ-KVSC 0:35,40 2. Erdélyi Ferenc 1952 Törökbálinti Senior 0:34,50 3. Dr.Lázár Máté 1969 Muréna Szeged 0:34,00 4. Pauer Csaba 1970 Egyéni / Individual 0:33,00 5. Simon Tamás 1971 Szentesi Delfin ESC 0:34,00 6. Csaba László 1948 Törökbálinti Senior 0:34,50 7. Szakács András 1968 Budapesti Delfinek 0:34,90 8. Zenke József 1950 HSÚVC 0:38,00 1. Fazekas Ákos 1979 Bohóchal Egyesület 0:33,00 2. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 0:32,50 3. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 0:32,00 4. Bohos Tamás 1975 Budapesti Delfinek 0:31,50 5. Papp Gábor 1972 Budapesti Delfinek 0:31,80 6. Csipes Andor 1973 Mezőtúri Senior 0:32,00 7. Vass Gyula 1961 Triton SE 0:32,90 8. Kárai Péter 1974 Vasas SC 0:33,00 Heat 5 (5.futam) 1. Kómár Lajos 1965 Muréna Szeged 0:30,50 2. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 0:29,50 3. Raffai Roland 1973 Szombathelyi VSC 0:28,30 4. Pap Csongor 1986 Budapesti Delfinek 0:28,00 5. Schönek András 1977 Vasas SC 0:28,00 6. Paku Zoltán 1980 HSÚVC 0:29,00 7. Rékasi Sándor 1965 Budapesti Delfinek 0:30,00 8. Fülep Sándor 1975 Bohóchal Egyesület 0:31,00 Women's 50m Butterfly - női pillangóúszás Event 4 (4. versenyszám) 1. Palásti Anna 1960 Csongrádi Senior 1:18,00 2. Csjernyik Klára 1967 Tótkomlósi Rozmár 1:05,00 3. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 0:55,00 4. Mrazova Erika 1948 SKP Kosice 0:48,00 5. Gabnai Lilla 1958 Vasas SC 0:52,00 6. Zempléniné Kertész Zsuzsa 1950 Budapesti Delfinek 0:56,00 7. Bocskay Zsófia 1947 Szentesi Delfin ESC 1:10,00 8. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 1:29,00 3/19

Women's 50m Butterfly - női pillangóúszás Event 4 (4. versenyszám) 1. Téli Éva 1956 Szentesi Delfin ESC 0:44,00 2. Bólyai Hajnal 1970 Csongrádi Senior 0:40,00 3. Balla Mónika 1973 Budapesti Delfinek 0:35,00 4. Sallai Ágnes 1989 HSÚVC 0:33,00 5. Molnár Jolán 1977 Budapesti Delfinek 0:34,00 6. Pászti Edit 1966 Szentesi Delfin ESC 0:37,00 7. Kalinkova Katarina 1968 SKP Kosice 0:42,00 8. Gál Ágnes 1963 Törökbálinti Senior 0:45,00 Men's 100m Backstroke - férfi hátúszás Event 5 (5. versenyszám) 3. Bánki-Horváth Béla 1920 Muréna Szeged 2:40,00 4. Gombos Imre 1963 Muréna Szeged 2:10,00 5. Lévai Géza 1944 Spartak Szabadka 2:15,00 6. Szántó Endre 1936 Debreceni Senior 3:21,00 1. Dr.Batta Gyula 1953 Debreceni Senior 1:58,00 2. Reiner László 1942 Vasas SC 1:55,00 3. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 1:50,00 4. Zajzon András 1942 Törökbálinti Senior 1:41,00 5. Tóth László 1954 HSÚVC 1:45,00 6. Krámli István 1947 HSÚVC 1:50,00 7. Molnár Bence 1945 Törökbálinti Senior 1:58,00 8. Dr.Kanyó Ádám 1941 Muréna Szeged 2:00,00 1. Sárkány Ákos 1973 Debreceni Senior 1:38,00 2. Tari László 1954 Csongrádi Senior 1:30,00 3. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 1:23,00 4. Szakács András 1968 Budapesti Delfinek 1:21,20 5. Simon Tamás 1971 Szentesi Delfin ESC 1:22,00 6. Balogh Zoltán 1959 HSÚVC 1:25,00 7. Nagy István 1969 Debreceni Senior 1:34,00 8. Sümeghy László 1945 Budapesti Delfinek 1:40,00 1. Csikány József 1943 Törökbálinti Senior 1:19,00 2. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 1:15,00 3. Nagy Gergő 1981 HSÚVC 1:09,00 4. Schönek András 1977 Vasas SC 1:06,00 5. Raffai Roland 1973 Szombathelyi VSC 1:08,90 6. Regőczi Márton 1986 MAPI 1:15,00 7. Hajdú László 1961 BÁCSVIZ-KVSC 1:16,00 8. Vaclav Valtr 1956 SK Spolchemie Usti 1:19,50 4/19

Women's 100m Backstroke - női hátúszás Event 6 (6. versenyszám) 1. Ferke Gáborné 1941 Szentesi Delfin ESC 3:50,00 2. Répási Ildikó 1944 Törökbálinti Senior 2:40,00 3. Lukátsy Katalin 1940 Szentesi Delfin ESC 2:39,00 4. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 2:19,00 5. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 2:39,00 6. Palásti Anna 1960 Csongrádi Senior 2:40,00 7. Nagy Ida 1954 Szarvasi Ú. 3:00,00 1. Somóczi Szilvia 1946 Vasas SC 2:15,00 2. Molnár Rita 1946 Törökbálinti Senior 1:52,00 3. Szerdahelyi Mária 1950 Törökbálinti Senior 1:45,00 4. Fehér Edit 1968 Dr. Regele ÚK 1:35,00 5. Debreczeni Beáta 1973 Szentesi Delfin ESC 1:45,00 6. Gabnai Lilla 1958 Vasas SC 1:50,00 7. Dana Benova 1956 SK Spolchemie Usti 2:09,40 8. Hős Irén 1941 Spartak Szabadka 2:15,00 1. Pászti Edit 1966 Szentesi Delfin ESC 1:24,00 2. Sáska Melinda 1982 Bohóchal Egyesület 1:22,00 3. Balla Mónika 1973 Budapesti Delfinek 1:21,00 4. Sallai Ágnes 1989 HSÚVC 1:15,00 5. Molnár Jolán 1977 Budapesti Delfinek 1:20,00 6. Nagy Enikő 1979 HSÚVC 1:21,00 7. Annus Szilvia 1971 Triton SE 1:23,90 8. Bólyai Hajnal 1970 Csongrádi Senior 1:28,00 Men's 50m Breaststroke - férfi mellúszás Event 7 (7. versenyszám) 2. Barna Mátyás 1942 Dr. Regele ÚK 1:01,00 3. Zsarkó Csaba 1976 HSÚVC 0:55,00 4. Fodor István 1951 HSÚVC 0:50,00 5. Tánczos Zoltán 1956 Szentesi Delfin ESC 0:55,00 6. László Sándor 1937 Muréna Szeged 1:00,00 1. Pető László 1942 Békéscsabai Senior 0:50,00 2. Bardócz László 1940 Törökbálinti Senior 0:47,00 3. Császár István 1944 HSÚVC 0:45,00 4. Nagy István 1969 Debreceni Senior 0:43,00 5. Dr.Gyenes András 1951 Muréna Szeged 0:43,00 6. Szentes Márton 1980 Bohóchal Egyesület 0:46,00 7. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 0:48,00 8. Nagy Sándor 1973 Mezőtúri Senior 0:50,00 5/19

Men's 50m Breaststroke - férfi mellúszás Event 7 (7. versenyszám) 1. Simon Tamás 1971 Szentesi Delfin ESC 0:42,00 2. Biro Stefan 1957 SKP Kosice 0:42,00 3. Somlai Gábor 1944 Törökbálinti Senior 0:41,00 4. Bagdi Ferenc 1989 Dr. Regele ÚK 0:40,00 5. Vas Balázs 1972 Muréna Szeged 0:40,00 6. Behek Zoltán 1980 Egyéni / Individual 0:41,20 7. Sümeghy László 1945 Budapesti Delfinek 0:42,00 8. Molnár Ernő 1958 HSÚVC 0:42,00 1. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 0:40,00 2. Dr.Kecskés István 1951 Muréna Szeged 0:39,50 3. Bólyai István 1947 Csongrádi Senior 0:38,00 4. Fazekas Ákos 1979 Bohóchal Egyesület 0:38,00 5. Bors Endre 1962 Egyéni / Individual 0:38,00 6. Simon Levente 1969 Dombóvári Senior 0:39,00 7. Bohos Tamás 1975 Budapesti Delfinek 0:40,00 8. Bartók Márton 1954 Csongrádi Senior 0:40,00 Heat 5 (5.futam) 1. Andreas Schmid 1967 BÁCSVIZ-KVSC 0:37,40 2. Vass Gyula 1961 Triton SE 0:35,90 3. Földi Róbert 1982 Vasas SC 0:35,00 4. Pap Csongor 1986 Budapesti Delfinek 0:33,00 5. Paku Zoltán 1980 HSÚVC 0:33,50 6. Grigalek Gábor 1965 Budapesti Delfinek 0:35,34 7. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 0:36,00 8. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 0:37,50 Women's 50m Breaststroke - női mellúszás Event 8 (8. versenyszám) 1. Nagy Ida 1954 Szarvasi Ú. 1:25,00 2. Tóth Ilona 1945 Dr. Regele ÚK 1:14,00 3. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 1:13,00 4. Sárkány Lívia 1975 Debreceni Senior 1:00,00 5. Sallai Katalin 1952 Egyéni / Individual 1:10,00 6. Lukátsy Katalin 1940 Szentesi Delfin ESC 1:14,00 7. Bodnár Istvánné 1939 Szentesi Delfin ESC 1:20,00 8. Ferke Gáborné 1941 Szentesi Delfin ESC 1:50,00 6/19

Women's 50m Breaststroke - női mellúszás Event 8 (8. versenyszám) 1. Miklós Éva 1946 Békéscsabai Senior 0:59,00 2. Pelényi Márta 1950 Budapesti Delfinek 0:58,00 3. Brezova Ildiko 1948 SKP Kosice 0:52,00 4. Szilágyi Andrea 1972 Budapesti Delfinek 0:50,00 5. Dr.Kováts Ildikó 1961 Muréna Szeged 0:50,00 6. Horváth Bori 1977 Hód Úszó SE 0:55,00 7. Bertényi Mária 1944 Szentesi Delfin ESC 0:58,00 8. Vargáné Dezső Mária 1962 HSÚVC 1:00,00 1. Havasi Henriette 1963 Törökbálinti Senior 0:49,00 2. Korányi Csenge 1988 PSNZRT 0:48,00 3. Kalinkova Katarina 1968 SKP Kosice 0:48,00 4. Téli Éva 1956 Szentesi Delfin ESC 0:47,00 5. Grigalek Ildikó 1977 Budapesti Delfinek 0:47,39 6. Pengő Erzsébet 1965 Szentesi Delfin ESC 0:48,00 7. Szél Katalin 1952 Muréna Szeged 0:48,00 8. Csík Anita 1973 HSÚVC 0:49,00 1. Dr.Kézsmárki Éva 1977 Vasas SC 0:45,00 2. Wéber Wanda 1981 HSÚVC 0:44,00 3. Gedó Andrea 1979 Muréna Szeged 0:40,00 4. Nagy Enikő 1979 HSÚVC 0:39,00 5. Lőrincz Imola 1974 Budapesti Delfinek 0:40,00 6. Török Olga 1970 Muréna Szeged 0:43,00 7. Debreczeni Beáta 1973 Szentesi Delfin ESC 0:45,00 8. Mrazova Erika 1948 SKP Kosice 0:47,00 Men's 100m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 9 (9. versenyszám) 2. Szántó Endre 1936 Debreceni Senior 2:15,00 3. Faragó Attila 1946 HSÚVC 1:40,00 4. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 1:33,00 5. Reiner László 1942 Vasas SC 1:40,00 6. Barna Mátyás 1942 Dr. Regele ÚK 1:56,00 7/19

Men's 100m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 9 (9. versenyszám) 1. Horányi Antal 1942 Vasas SC 1:30,00 2. Szalai Mihály 1939 Vasas SC 1:28,00 3. Sárkány Ákos 1973 Debreceni Senior 1:24,00 4. Fenyvesi Szabolcs 1975 Hód Úszó SE 1:20,00 5. Zenke József 1950 HSÚVC 1:20,00 6. Dr.Batta Gyula 1953 Debreceni Senior 1:26,00 7. Zajzon András 1942 Törökbálinti Senior 1:28,00 8. Nagysolymosi István 1952 BÁCSVIZ-KVSC 1:31,00 1. Tari László 1954 Csongrádi Senior 1:15,00 2. Borbás Sándor 1981 Muréna Szeged 1:10,00 3. Csaba László 1948 Törökbálinti Senior 1:10,00 4. Erdélyi Ferenc 1952 Törökbálinti Senior 1:08,00 5. Dr.Gulyás Péter 1951 Budapesti Delfinek 1:10,00 6. Csikány József 1943 Törökbálinti Senior 1:10,00 7. Mészáros András 1980 Budapesti Delfinek 1:15,00 8. Miklós Attila 1956 Debreceni Senior 1:19,00 1. Bors Endre 1962 Egyéni / Individual 1:08,00 2. Kovács Attila 1965 Szentesi Delfin ESC 1:08,00 3. Bagdi Ferenc 1989 Dr. Regele ÚK 1:06,00 4. Pauer Csaba 1970 Egyéni / Individual 1:05,00 5. Csipes Andor 1973 Mezőtúri Senior 1:06,00 6. Munkácsi Sándor 1964 Szentesi Delfin ESC 1:07,00 7. Kárai Péter 1974 Vasas SC 1:08,00 8. Andreas Schmid 1967 BÁCSVIZ-KVSC 1:08,00 Heat 5 (5.futam) 1. Dr.Kiss Csaba 1972 Muréna Szeged 1:04,00 2. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 1:03,00 3. Papp Gábor 1972 Budapesti Delfinek 1:02,50 4. Schönek András 1977 Vasas SC 0:56,00 5. Fülep Sándor 1975 Bohóchal Egyesület 1:01,00 6. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 1:03,00 7. Hajdú László 1961 BÁCSVIZ-KVSC 1:03,00 8. Kómár Lajos 1965 Muréna Szeged 1:04,00 8/19

Women's 100m Freestyle - női gyorsúszás Event 10 (10. versenyszám) 3. Scriffert Józsefné 1938 Dr. Regele ÚK 2:20,00 4. Lukátsy Katalin 1940 Szentesi Delfin ESC 2:15,00 5. Bocskay Zsófia 1947 Szentesi Delfin ESC 2:20,00 6. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 2:35,00 1. Miklós Éva 1946 Békéscsabai Senior 2:05,00 2. Bertényi Mária 1944 Szentesi Delfin ESC 2:00,00 3. Csjernyik Klára 1967 Tótkomlósi Rozmár 1:46,00 4. Dr.Kováts Ildikó 1961 Muréna Szeged 1:30,00 5. Molnár Rita 1946 Törökbálinti Senior 1:32,00 6. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 1:47,00 7. Dana Benova 1956 SK Spolchemie Usti 2:00,30 1. Weidinger Piroska 1942 Budapesti Delfinek 1:29,00 2. Gombkötőné Tóth Ilona 1950 Budapesti Delfinek 1:24,00 3. Pászti Edit 1966 Szentesi Delfin ESC 1:14,00 4. Nagy Enikő 1979 HSÚVC 1:11,50 5. Török Olga 1970 Muréna Szeged 1:12,00 6. Cseszregi Henriett 1969 Budapesti Delfinek 1:17,00 7. Fehér Edit 1968 Dr. Regele ÚK 1:25,00 8. Csík Anita 1973 HSÚVC 1:30,00 Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 11 (11. versenyszám) 1. Szántó Endre 1936 Debreceni Senior 6:25,00 2. Gombos Imre 1963 Muréna Szeged 4:20,00 3. Szécsi Károly 1943 Vasas SC 4:15,00 4. Longa Péter 1947 Vasas SC 4:05,00 5. Pető László 1942 Békéscsabai Senior 4:10,00 6. Eszenyi László 1942 Csongrádi Senior 4:15,00 7. Molnár Bence 1945 Törökbálinti Senior 4:36,00 1. Dr.Lázár Máté 1969 Muréna Szeged 3:30,00 2. Molnár Ernő 1958 HSÚVC 3:25,00 3. Tóth László 1954 HSÚVC 3:20,00 4. Bors Endre 1962 Egyéni / Individual 3:15,00 5. Dr.Kecskés István 1951 Muréna Szeged 3:15,00 6. Csókay Miklós 1966 Hód Úszó SE 3:21,00 7. Somlai Gábor 1944 Törökbálinti Senior 3:30,00 8. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 3:55,00 9/19

Men's 200m Individual Medley - férfi vegyesúszás Event 11 (11. versenyszám) 1. Vaclav Valtr 1956 SK Spolchemie Usti 2:57,30 2. Fazekas Ákos 1979 Bohóchal Egyesület 2:55,00 3. Bohos Tamás 1975 Budapesti Delfinek 2:49,00 4. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 2:45,00 5. Dr.Kiss Csaba 1972 Muréna Szeged 2:48,20 6. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 2:50,00 7. Regőczi Márton 1986 MAPI 2:57,00 8. Boros Tamás 1959 BÁCSVIZ-KVSC 3:00,00 1. Fülep Sándor 1975 Bohóchal Egyesület 2:40,00 2. Bocska Balázs 1978 Egyéni / Individual 2:38,00 3. Földi Róbert 1982 Vasas SC 2:35,00 4. Nagy Gergő 1981 HSÚVC 2:32,00 5. Raffai Roland 1973 Szombathelyi VSC 2:32,10 6. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 2:37,00 7. Vass Gyula 1961 Triton SE 2:39,90 8. Molnár Gergely 1980 Vasas SC 2:40,00 Women's 200m Individual Medley - női vegyesúszás Event 12 (12. versenyszám) 2. Lukátsy Katalin 1940 Szentesi Delfin ESC 5:00,00 3. Molnár Rita 1946 Törökbálinti Senior 3:52,00 4. Havasi Henriette 1963 Törökbálinti Senior 3:48,00 5. Gabnai Lilla 1958 Vasas SC 3:50,00 6. Zempléniné Kertész Zsuzsa 1950 Budapesti Delfinek 4:06,00 7. Palásti Anna 1960 Csongrádi Senior 5:59,00 1. Gedó Andrea 1979 Muréna Szeged 3:10,00 2. Török Olga 1970 Muréna Szeged 3:08,00 3. Cerva Dóra 1974 Vasas SC 2:50,00 4. Balla Mónika 1973 Budapesti Delfinek 2:50,00 5. Sáska Melinda 1982 Bohóchal Egyesület 2:50,00 6. Annus Szilvia 1971 Triton SE 2:59,90 7. Pengő Erzsébet 1965 Szentesi Delfin ESC 3:10,00 8. Debreczeni Beáta 1973 Szentesi Delfin ESC 3:30,00 10/19

Men's 400m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 16 (16. versenyszám) 3. Gulyás Árpád 1948 HSÚVC 9:00,00 4. Herbály Kálmán 1949 Mezőtúri Senior 8:12,00 5. Crnogorac Nebojsa 1969 Spartak Szabadka 8:30,00 6. Lévai Géza 1944 Spartak Szabadka 10:00,00 2. Longa Péter 1947 Vasas SC 7:45,00 3. Horányi Antal 1942 Vasas SC 7:30,00 4. Dr.Gyenes András 1951 Muréna Szeged 6:55,00 5. Gombos Imre 1963 Muréna Szeged 7:00,00 6. Szécsi Károly 1943 Vasas SC 7:35,00 1. Dr.Batta Gyula 1953 Debreceni Senior 6:48,00 2. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 6:30,00 3. Dr.Kecskés István 1951 Muréna Szeged 6:20,00 4. Heverdle István 1952 Egri Senior ÚK 5:55,00 5. Borbás Sándor 1981 Muréna Szeged 6:00,00 6. Miklós Attila 1956 Debreceni Senior 6:25,00 7. Sárkány Ákos 1973 Debreceni Senior 6:30,00 8. Reiner László 1942 Vasas SC 6:55,00 1. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 5:40,00 2. Molnár Gergely 1980 Vasas SC 5:00,00 3. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 5:00,00 4. Hajdú László 1961 BÁCSVIZ-KVSC 4:54,00 5. Rékasi Sándor 1965 Budapesti Delfinek 4:59,00 6. Fülep Sándor 1975 Bohóchal Egyesület 5:00,00 7. Kómár Lajos 1965 Muréna Szeged 5:05,00 8. Boros Tamás 1959 BÁCSVIZ-KVSC 5:50,00 Women's 400m Freestyle - női gyorsúszás Event 17 (17. versenyszám) 1. Dr.Tóth Ilona 1947 Dr. Regele ÚK 10:30,00 2. Hős Irén 1941 Spartak Szabadka 10:00,00 3. Dana Benova 1956 SK Spolchemie Usti 8:47,00 4. Bertényi Mária 1944 Szentesi Delfin ESC 8:15,00 5. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 8:40,00 6. Bocskay Zsófia 1947 Szentesi Delfin ESC 9:30,00 7. Scriffert Józsefné 1938 Dr. Regele ÚK 10:30,00 8. Palásti Anna 1960 Csongrádi Senior 10:59,00 11/19

Women's 400m Freestyle - női gyorsúszás Event 17 (17. versenyszám) 1. Dr.Kováts Ildikó 1961 Muréna Szeged 7:30,00 2. Debreczeni Beáta 1973 Szentesi Delfin ESC 6:50,00 3. Sáska Melinda 1982 Bohóchal Egyesület 5:25,00 4. Cerva Dóra 1974 Vasas SC 5:05,00 5. Dr.Kézsmárki Éva 1977 Vasas SC 5:15,00 6. Gedó Andrea 1979 Muréna Szeged 6:15,00 7. Molnár Rita 1946 Törökbálinti Senior 7:00,00 8. Gabnai Lilla 1958 Vasas SC 7:40,00 Men's 100m Breaststroke - férfi mellúszás Event 18 (18. versenyszám) 4. Tánczos Zoltán 1956 Szentesi Delfin ESC 2:00,00 5. Bánfi Bálint 1973 Hód Úszó SE 2:00,00 6. László Sándor 1937 Muréna Szeged 2:20,00 8. Hetényi János 1965 Tótkomlósi Rozmár 2:06,00 2. Dr.Batta Gyula 1953 Debreceni Senior 1:55,00 3. Szentes Márton 1980 Bohóchal Egyesület 1:50,00 4. Miklós Attila 1956 Debreceni Senior 1:49,00 5. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 1:50,00 6. Szűcs Imre 1956 Mezőtúri Senior 1:55,00 1. Szalai Mihály 1939 Vasas SC 1:48,00 2. Jász Péter 1969 Egyéni / Individual 1:42,00 3. Biro Stefan 1957 SKP Kosice 1:38,00 4. Somlai Gábor 1944 Törökbálinti Senior 1:34,00 5. Nagy István 1969 Debreceni Senior 1:36,00 6. Ladóczki Csaba 1961 Spartak Szabadka 1:40,00 7. Sümeghy László 1945 Budapesti Delfinek 1:42,00 8. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 1:49,00 1. Behek Zoltán 1980 Egyéni / Individual 1:29,30 2. Bólyai István 1947 Csongrádi Senior 1:28,00 3. Vaclav Valtr 1956 SK Spolchemie Usti 1:27,30 4. Fazekas Ákos 1979 Bohóchal Egyesület 1:26,00 5. Dr.Gulyás Péter 1951 Budapesti Delfinek 1:27,00 6. Bartók Márton 1954 Csongrádi Senior 1:28,00 7. Dr.Kecskés István 1951 Muréna Szeged 1:29,00 8. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 1:32,00 12/19

Men's 100m Breaststroke - férfi mellúszás Event 18 (18. versenyszám) Heat 5 (5.futam) 1. Andreas Schmid 1967 BÁCSVIZ-KVSC 1:24,00 2. Grigalek Gábor 1965 Budapesti Delfinek 1:20,43 3. Vass Gyula 1961 Triton SE 1:19,90 4. Földi Róbert 1982 Vasas SC 1:15,00 5. Bocska Balázs 1978 Egyéni / Individual 1:16,00 6. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 1:20,00 7. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 1:24,00 8. Bagdi Ferenc 1989 Dr. Regele ÚK 1:25,00 Women's 100m Breaststroke - női mellúszás Event 19 (19. versenyszám) 3. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 2:39,00 4. Palásti Anna 1960 Csongrádi Senior 2:35,00 5. Tóth Ilona 1945 Dr. Regele ÚK 2:35,00 6. Sallai Katalin 1952 Egyéni / Individual 2:40,00 2. Bertényi Mária 1944 Szentesi Delfin ESC 2:15,00 3. Szilágyi Ernőné 1950 Mezőtúri Senior 2:14,00 4. Benyó Istvánné 1970 Tótkomlósi Rozmár 1:56,00 5. Gáll Jánosné 1966 Tótkomlósi Rozmár 1:56,00 6. Tóth Katalin 1954 Mezőtúri Senior 2:14,00 1. Sárkány Lívia 1975 Debreceni Senior 1:55,00 2. Havasi Henriette 1963 Törökbálinti Senior 1:50,00 3. Grigalek Ildikó 1977 Budapesti Delfinek 1:47,47 4. Mrazova Erika 1948 SKP Kosice 1:43,00 5. Pengő Erzsébet 1965 Szentesi Delfin ESC 1:45,00 6. Szilágyi Andrea 1972 Budapesti Delfinek 1:50,00 7. Brezova Ildiko 1948 SKP Kosice 1:55,00 8. Dr.Kováts Ildikó 1961 Muréna Szeged 1:55,00 1. Debreczeni Beáta 1973 Szentesi Delfin ESC 1:39,00 2. Cseszregi Henriett 1969 Budapesti Delfinek 1:35,00 3. Lőrincz Imola 1974 Budapesti Delfinek 1:29,50 4. Tölgyesi Veronika 1982 Budapesti Delfinek 1:25,00 5. Nagy Enikő 1979 HSÚVC 1:27,00 6. Török Olga 1970 Muréna Szeged 1:34,00 7. Erdős Ildikó 1970 Muréna Szeged 1:37,00 8. Fehér Edit 1968 Dr. Regele ÚK 1:40,00 13/19

Men's 50m Backstroke - férfi hátúszás Event 20 (20. versenyszám) 1. Bánki-Horváth Béla 1920 Muréna Szeged 1:10,00 2. Barna Mátyás 1942 Dr. Regele ÚK 1:05,00 3. Dr.Kanyó Ádám 1941 Muréna Szeged 0:53,00 4. Szűcs Imre 1956 Mezőtúri Senior 0:52,00 5. Molnár Bence 1945 Törökbálinti Senior 0:52,00 6. Lévai Géza 1944 Spartak Szabadka 0:55,00 7. Török István 1935 HSÚVC 1:10,00 8. Csipes Ferenc 1930 Mezőtúri Senior 1:15,00 1. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 0:48,00 2. Sárkány Ákos 1973 Debreceni Senior 0:45,00 3. Zajzon András 1942 Törökbálinti Senior 0:44,00 4. Sümeghy László 1945 Budapesti Delfinek 0:42,00 5. Bardócz László 1940 Törökbálinti Senior 0:42,00 6. Krámli István 1947 HSÚVC 0:44,00 7. Reiner László 1942 Vasas SC 0:46,00 8. Miklós Attila 1956 Debreceni Senior 0:48,00 1. Zenke József 1950 HSÚVC 0:40,00 2. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 0:40,00 3. Kovács Attila 1965 Szentesi Delfin ESC 0:38,00 4. Simon Tamás 1971 Szentesi Delfin ESC 0:37,00 5. Munkácsi Sándor 1964 Szentesi Delfin ESC 0:37,00 6. Erdélyi Ferenc 1952 Törökbálinti Senior 0:38,00 7. Tari László 1954 Csongrádi Senior 0:40,00 8. Nagy Zsolt 1964 Muréna Szeged 0:40,00 1. Balogh Zoltán 1959 HSÚVC 0:36,00 2. Csikány József 1943 Törökbálinti Senior 0:35,00 3. Hajdú László 1961 BÁCSVIZ-KVSC 0:34,00 4. Schönek András 1977 Vasas SC 0:31,00 5. Raffai Roland 1973 Szombathelyi VSC 0:31,43 6. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 0:35,00 7. Bohos Tamás 1975 Budapesti Delfinek 0:36,00 8. Szakács András 1968 Budapesti Delfinek 0:36,50 14/19

Women's 50m Backstroke - női hátúszás Event 21 (21. versenyszám) 3. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 1:13,00 4. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 1:09,00 5. Somóczi Szilvia 1946 Vasas SC 1:10,00 6. Répási Ildikó 1944 Törökbálinti Senior 1:20,00 1. Bagdán Ilona 1955 Mezőtúri Senior 1:05,00 2. Hős Irén 1941 Spartak Szabadka 1:00,00 3. Pelényi Márta 1950 Budapesti Delfinek 0:57,00 4. Molnár Rita 1946 Törökbálinti Senior 0:50,00 5. Csjernyik Klára 1967 Tótkomlósi Rozmár 0:56,00 6. Brezova Ildiko 1948 SKP Kosice 0:58,00 7. Horváth Józsefné 1952 Tótkomlósi Rozmár 1:05,00 1. Benyó Istvánné 1970 Tótkomlósi Rozmár 0:50,00 2. Szél Katalin 1952 Muréna Szeged 0:49,00 3. Fehér Edit 1968 Dr. Regele ÚK 0:44,00 4. Bólyai Hajnal 1970 Csongrádi Senior 0:40,00 5. Erdős Ildikó 1970 Muréna Szeged 0:41,00 6. Szerdahelyi Mária 1950 Törökbálinti Senior 0:45,00 7. Gabnai Lilla 1958 Vasas SC 0:50,00 8. Gáll Jánosné 1966 Tótkomlósi Rozmár 0:50,00 1. Pászti Edit 1966 Szentesi Delfin ESC 0:38,00 2. Molnár Jolán 1977 Budapesti Delfinek 0:36,50 3. Kurucz Anikó 1989 Szentesi Delfin ESC 0:36,00 4. Sallai Ágnes 1989 HSÚVC 0:34,00 5. Balla Mónika 1973 Budapesti Delfinek 0:36,00 6. Wéber Wanda 1981 HSÚVC 0:36,00 7. Nagy Enikő 1979 HSÚVC 0:36,50 8. Csík Anita 1973 HSÚVC 0:40,00 Men's 100m Butterfly - férfi pillangóúszás Event 22 (22. versenyszám) 3. Faragó Attila 1946 HSÚVC 2:05,00 4. Gombos Imre 1963 Muréna Szeged 2:00,00 5. Eszenyi László 1942 Csongrádi Senior 2:05,00 6. Longa Péter 1947 Vasas SC 2:10,00 15/19

Men's 100m Butterfly - férfi pillangóúszás Event 22 (22. versenyszám) 2. Crnogorac Nebojsa 1969 Spartak Szabadka 1:50,00 3. Somlai Gábor 1944 Törökbálinti Senior 1:44,00 4. Nagy István 1969 Debreceni Senior 1:39,00 5. Boros Tamás 1959 BÁCSVIZ-KVSC 1:40,00 6. Melkuhn Dezső 1938 Szentesi Delfin ESC 1:50,00 1. Nagy Zsolt 1964 Muréna Szeged 1:35,00 2. Csókay Miklós 1966 Hód Úszó SE 1:30,00 3. Csaba László 1948 Törökbálinti Senior 1:20,00 4. Dr.Legeza László 1958 Dr. Regele ÚK 1:15,00 5. Vass Gyula 1961 Triton SE 1:19,90 6. Simon Tamás 1971 Szentesi Delfin ESC 1:24,00 7. Nagysolymosi István 1952 BÁCSVIZ-KVSC 1:35,00 8. Dr.Batta Gyula 1953 Debreceni Senior 1:36,00 1. Molnár Gergely 1980 Vasas SC 1:12,00 2. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 1:11,00 3. Kómár Lajos 1965 Muréna Szeged 1:07,00 4. Pap Csongor 1986 Budapesti Delfinek 1:02,00 5. Raffai Roland 1973 Szombathelyi VSC 1:05,50 6. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 1:08,00 7. Ölyüs Roland 1978 Bohóchal Egyesület 1:12,00 8. Bocska Balázs 1978 Egyéni / Individual 1:13,00 Women's 100m Butterfly - női pillangóúszás Event 23 (23. versenyszám) 3. Bocskay Zsófia 1947 Szentesi Delfin ESC 2:30,00 4. Gál Ágnes 1963 Törökbálinti Senior 1:45,00 5. Zempléniné Kertész Zsuzsa 1950 Budapesti Delfinek 1:58,00 6. Palásti Anna 1960 Csongrádi Senior 2:50,00 2. Cseszregi Henriett 1969 Budapesti Delfinek 1:27,00 3. Cerva Dóra 1974 Vasas SC 1:15,00 4. Tölgyesi Veronika 1982 Budapesti Delfinek 1:15,00 5. Sáska Melinda 1982 Bohóchal Egyesület 1:15,00 6. Balla Mónika 1973 Budapesti Delfinek 1:20,00 7. Debreczeni Beáta 1973 Szentesi Delfin ESC 1:45,00 16/19

Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 24 (24. versenyszám) 3. Barna Mátyás 1942 Dr. Regele ÚK 0:50,00 4. Krámli István 1947 HSÚVC 0:39,00 5. Fodor István 1951 HSÚVC 0:45,00 6. Zsarkó Csaba 1976 HSÚVC 0:50,00 7. Csipes Ferenc 1930 Mezőtúri Senior 1:10,00 8. Hetényi János 1965 Tótkomlósi Rozmár 0:55,00 1. Szentes Márton 1980 Bohóchal Egyesület 0:38,00 2. Horányi Antal 1942 Vasas SC 0:38,00 3. Sárkány Ákos 1973 Debreceni Senior 0:37,00 4. Biro Stefan 1957 SKP Kosice 0:37,00 5. Szalai Mihály 1939 Vasas SC 0:37,00 6. Jász Péter 1969 Egyéni / Individual 0:38,00 7. Kancsó János 1941 Tótkomlósi Rozmár 0:38,00 8. Császár István 1944 HSÚVC 0:38,00 1. Bardócz László 1940 Törökbálinti Senior 0:36,00 2. Mészáros András 1980 Budapesti Delfinek 0:36,00 3. Nagysolymosi István 1952 BÁCSVIZ-KVSC 0:35,00 4. Tari László 1954 Csongrádi Senior 0:33,00 5. Zenke József 1950 HSÚVC 0:33,00 6. Dr.Kecskés István 1951 Muréna Szeged 0:35,00 7. Zajzon András 1942 Törökbálinti Senior 0:36,00 8. Dr.Gyenes András 1951 Muréna Szeged 0:36,00 1. Csikány József 1943 Törökbálinti Senior 0:32,00 2. Andreas Schmid 1967 BÁCSVIZ-KVSC 0:30,60 3. Grigalek Gábor 1965 Budapesti Delfinek 0:30,18 4. Bólyai István 1947 Csongrádi Senior 0:30,00 5. Borbás Sándor 1981 Muréna Szeged 0:30,00 6. Erdélyi Ferenc 1952 Törökbálinti Senior 0:30,50 7. Bohos Tamás 1975 Budapesti Delfinek 0:31,00 8. Nagy Zsolt 1964 Muréna Szeged 0:32,00 Heat 5 (5.futam) 1. Bagdi Ferenc 1989 Dr. Regele ÚK 0:30,00 2. Léránt László 1980 Bohóchal Egyesület 0:30,00 3. Vass Gyula 1961 Triton SE 0:29,90 4. Kovács Attila 1965 Szentesi Delfin ESC 0:29,50 5. Vaclav Valtr 1956 SK Spolchemie Usti 0:29,80 6. Dr.Gulyás Péter 1951 Budapesti Delfinek 0:30,00 7. Fazekas Ákos 1979 Bohóchal Egyesület 0:30,00 8. Ladóczki Csaba 1961 Spartak Szabadka 0:30,00 17/19

Men's 50m Freestyle - férfi gyorsúszás Event 24 (24. versenyszám) Heat 6 (6.futam) 1. Kómár Lajos 1965 Muréna Szeged 0:28,50 2. Fülep Sándor 1975 Bohóchal Egyesület 0:28,00 3. Rékasi Sándor 1965 Budapesti Delfinek 0:28,00 4. Schönek András 1977 Vasas SC 0:26,00 5. Dr.Kiss Csaba 1972 Muréna Szeged 0:27,90 6. Munkácsi Sándor 1964 Szentesi Delfin ESC 0:28,00 7. Horváth Gergő 1987 Egyéni / Individual 0:28,50 8. Tóth Csaba 1969 Törökbálinti Senior 0:29,00 Women's 50m Freestyle - női gyorsúszás Event 25 (25. versenyszám) 2. Kenderfi Zsuzsa 1936 Vasas SC 1:10,00 3. Bertényi Mária 1944 Szentesi Delfin ESC 0:55,00 4. Murnyák Zsuzsanna 1957 Dr. Regele ÚK 0:48,00 5. Dana Benova 1956 SK Spolchemie Usti 0:50,70 6. Bodnár Istvánné 1939 Szentesi Delfin ESC 1:10,00 7. Scriffert Józsefné 1938 Dr. Regele ÚK 1:10,00 1. Pelényi Márta 1950 Budapesti Delfinek 0:47,00 2. Benyó Istvánné 1970 Tótkomlósi Rozmár 0:45,00 3. Molnár Rita 1946 Törökbálinti Senior 0:42,00 4. Szerdahelyi Mária 1950 Törökbálinti Senior 0:40,00 5. Dr.Kováts Ildikó 1961 Muréna Szeged 0:40,00 6. Gáll Jánosné 1966 Tótkomlósi Rozmár 0:44,00 7. Csjernyik Klára 1967 Tótkomlósi Rozmár 0:46,00 8. Szél Katalin 1952 Muréna Szeged 0:47,00 1. Csík Anita 1973 HSÚVC 0:39,00 2. Weidinger Piroska 1942 Budapesti Delfinek 0:39,00 3. Gombkötőné Tóth Ilona 1950 Budapesti Delfinek 0:36,00 4. Gedó Andrea 1979 Muréna Szeged 0:35,00 5. Kalinkova Katarina 1968 SKP Kosice 0:36,00 6. Bólyai Hajnal 1970 Csongrádi Senior 0:36,00 7. Havasi Henriette 1963 Törökbálinti Senior 0:39,00 8. Mrazova Erika 1948 SKP Kosice 0:40,00 18/19

Women's 50m Freestyle - női gyorsúszás Event 25 (25. versenyszám) 1. Pászti Edit 1966 Szentesi Delfin ESC 0:33,00 2. Kurucz Anikó 1989 Szentesi Delfin ESC 0:32,00 3. Nagy Enikő 1979 HSÚVC 0:31,50 4. Tölgyesi Veronika 1982 Budapesti Delfinek 0:30,50 5. Cerva Dóra 1974 Vasas SC 0:31,00 6. Wéber Wanda 1981 HSÚVC 0:31,50 7. Török Olga 1970 Muréna Szeged 0:32,50 8. Pengő Erzsébet 1965 Szentesi Delfin ESC 0:35,00 19/19