Tárgy: Civil szervezetek támogatása Sorszám: IV/2. Döntéshozatal módja: Előkészítette: Kálmán Tibor sportreferens Egyszerű szótöbbség Véleményező Tárgyalás módja: bizottság: Valamennyi Bizottság Nyilvános ülés Tisztelt Képviselő-testület! Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. március 29-i ülésére A Civil Tanács delegáltjai a 2012. március 19-i ülésükön megtették javaslataikat a civil szervezetek támogatására. A mellékelt önkormányzati támogatási javaslat a Civil Tanács javaslatainak alapján készült. Szempontként szerepelt a javaslat megfogalmazásánál a pályázati cél, a Civil Szervezetek Házának és a Nyugdíjas Háznak az ingyenes használata, a taglétszám, az adott szervezet aktivitása, a város közösségi életében való szerepvállalása. Az idei évben egy pályázónak javasol nulla forint támogatást a Tanács: Körös-menti Szabadidős Lovassport : még nincs egy éves a szervezet, mivel bírósági bejegyzésüknek a jogerőre emelkedése április hónapra esik. A mellékelt táblázatban bemutatottak szerint 3.940.000,- Ft került elkülönítésre a civil szervezetek támogatására. A melléklet szerint megtett javaslat 115 ezer forint tartalékot tartalmaz, amit javaslunk az év közben felmerülő civil kezdeményezések támogatására fenntartani. A 2010. április 29-i képviselő-testületi ülésen meghozott 166/2010. (IV. 29.) határozatával a Képviselő-testület támogatta a Szilágyi László t 1.000.000,- forinttal. Az összegből az a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba járó középiskolás fiataloknak nyújtott ösztöndíjszerű támogatást. Az idei évben szeretnénk ezt a kezdeményezést tovább folytatni, melyre a pénzügyi fedezetet a költségvetésben szereplő civil szervezetek működési támogatása keret terhére lehet biztosítani. A közpénzekből nyújtott támogatások fokozatosabb átláthatóságának megteremtése céljából, az Országgyűlés megalkotta a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényt, mely alapján Békés Város Önkormányzata az általa nyújtott támogatásokkal kapcsolatos adatok közzétételét a jogszabályban meghatározott feltételek mellett teljesíti az Belügyminisztérium felé, a Polgármesteri Hivatal útján. Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: Civil törvény) 53. (1) bekezdése alapján az államháztartás alrendszereitől támogatási szerződés alapján költségvetési támogatási jogviszony jön létre. A támogatásban részesíteni kívánt szervezetekkel írásbeli szerződést kell kötni, azzal a feltétellel, hogy 2012. december 31-ig kötelesek írásos tájékoztató megküldésével elszámolni a támogatás felhasználásáról. Ennek elmaradása esetén az Önkormányzat minden további támogatást felfüggeszt. A Civil törvény 75. (1) bekezdése alapján 2012. január 1. napját követően csak olyan civil szervezet kaphat költségvetési támogatást, amely a 30. (1) bekezdés szerint, a jóváhagyásra jogosult testület által elfogadott beszámolóját az adott üzleti év mérlegforduló-napját követő ötödik hónap utolsó napjáig letétbe helyezte, közzétette.
Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzati vagyon szabályozásáról szóló 46/2006. (XII.15.) rendelet 14. (3) bekezdése alapján az önkormányzati költségvetésből finanszírozott vagy támogatott szervezetek, illetve magánszemélyek számára számadási kötelezettséget ír elő a céljelleggel juttatott összegek rendeltetésszerű felhasználásáról. Amennyiben a finanszírozott vagy támogatott szervezet vagy magánszemély előírt számadási kötelezettségének 2012. december 31-ig nem tesz eleget, ezen kötelezettség teljesítéséig a finanszírozást, támogatást a továbbiakban fel kell függeszteni. Kérem a T. Képviselő-testülettől az alábbi határozati javaslatok elfogadását: Határozati javaslat: 1./ Békés Város Képviselő-testülete a határozat mellékletében foglalt táblázat szerinti összegekkel Békés Város Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendeltében megállapított civil szervezetek működési támogatása keret terhére támogatja a városban működő civil szervezeteket. 2./ Békés Város Képviselő-testülete az önkormányzati vagyon szabályozásáról szóló 46/2006. (XII. 15.) önkormányzati rendelete 14. (1) és (2) bekezdése alapján 1.000.000,- Ft, azaz egymillió forint támogatást nyújt a Szilágyi László részére célzott pénzügyi támogatásként azzal, hogy az köteles azt az alapító okiratában foglaltakkal összhangban Békésen lakó, tehetséges, jól tanuló szegény, hátrányos helyzetű családból származó, a Szegedi Kis István Református Gimnáziumba járó középiskolás diákok ösztöndíj-rendszerű támogatására fordítani. Az kuratóriuma a kapott támogatásból az általa kiválasztott, a fenti kritériumoknak megfelelő tanulók részére az általa meghatározott összegű havi ösztöndíjat köteles fizetni. A képviselő-testület az általa nyújtott 1.000.000,- Ft összegű támogatást a civil szervezetek működési támogatása keret terhére biztosítja. 3./ Békés Város Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza polgármesterét arra, hogy a fentiek szerint támogatásban részesített szervezetekkel szerződést kössön a támogatások felhasználásáról azzal, hogy a támogatottaknak 2012. december 31-ig kell írásos tájékoztató megküldésével elszámolnia, melynek elmaradása esetén annak pótlásáig az Önkormányzat minden további támogatást felfüggeszt. A támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a támogatott szervezetet visszafizetési kötelezettség terheli. 4./ A támogatás folyósításának feltétele a 2011. évi CLXXV. törvény 30. (1) bekezdése szerint letétbe helyezett beszámoló meglétének igazolása. Határidő: Felelős: értelem szerint Izsó Gábor polgármester Békés, 2012. március 20.... Jogi ellenjegyző Izsó Gábor polgármester... Pénzügyi ellenjegyző
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Név Bölcsődei, óvodai alapítványok Békés Város Bölcsödéinek Apróságaiért Békési Gyermekmosoly (Végvári óvoda) Ótemető úti Óvoda Gyermekeiért Közhasznú Epreskerti Óvoda Gyermekeiért Jantyik utcai Óvoda Gyermekeiért Játékos, Tevékeny, Gazdag Óvodai Életért (Baky u.) Korona úti Óvoda Gyermekeiért Teleki úti Óvoda Gyermekeiért Újvárosi Tagóvoda Mosolygó Gyermekeiért Hunyadi téri Óvoda Gyermekeiért Iskolai alapítványok és ifjúsági szervezetek Civil szervezetek támogatása Támogatás 2012-re 11 Békési Nebulók a 30 000 Ft 12 13 Diáksportjáért Gyerekeiért Támogatási cél 22 000 Ft gyermeknap 15 000 Ft mozgásfejlesztő játékokra 20 000 Ft táboroztatásra 34 000 Ft játék és szakmai anyag 27 000 Ft gáztűzhely (lekvár, befőtt készítés) 41 000 Ft kiállítás megvalósítása - vitrin 16 000 Ft Szegedi Vadasparkba kirándulás 20 000 Ft közlekedési nap - futóbicikli 20 000 Ft ütés csillapító gumilap 15 000 Ft varrógép 20 000 Ft 40 000 Ft Nagyszalonta-Arad tanulmányi kirándulás turisztikai, sport táboroztatás, sportszerek biztosítása tanulmányi versenyek, kirándulás, jutalom 14 informatikai versenyek, népmese Informatikai és Könyvtári Fejlesztéséért 20 000 Ft napja - könyvek 15 Hazáért és Ifjúságért 20 000 Ft saját rendezvényekre 16 Diákönkormányzatok Békési Szövetsége 40 000 Ft diákvezető képző tábor 17 Kállai Jenő 30 000 Ft Kossuth 4-re ping-pong asztal, felszerelés Nyugdíjas szervezetek, alapítványok 18 Békés Városi Nyugdíjasok 20 éves évforduló, karácsonyi 65 000 Ft Érdekvédelmi e meglepetés, 19 Békési Idősekért 50 000 Ft élelmiszer segélycsomag - 180 főre 20 Békési Nyugdíjas Kosárfonók Klubja 30 000 Ft fórum, ebéddel egybekötve 21 Békési Nyugdíjasok e 25 000 Ft Madzagfalvi Billiárd Verseny 22 Tanügyi Dolgozók Nyugdíjas Klubja 15 000 Ft szakmai kirándulásra 23 Vasas Szövetség Békési Gépgyártó Városi Nyugdíjas Tagozata 30 000 Ft közgyűlés ebéddel, fenyő ünnepség Egészségügyi és szociális szervezetek, alapítványok 24 Együtt Könnyebb Közhasznú 40 000 Ft nyári tábor, vízi torna 25 Magyar Vöröskereszt Területi Szervezete, Békés 30 000 Ft ifjúsági versenyek, véradó ünnepség 26 "Más kép" 55 000 Ft 3 X Hét Krajcár, nyári tábor 27 Mentálhigiénés 50 000 Ft saját rendezvényekre
28 29 30 Mozgáskorlátozottak Békés Megyei ének Békési Helyi Csoportja Mozgáskorlátozottak Békés Városi e Napraforgók Rehabilitációs Közhasznú 25 000 Ft saját rendezvényekre 25 000 Ft gyógylovaglás, úszó tanfolyam, vízi torna 40 000 Ft klubnapok, kézműves foglalkozások 31 Szent Lázár 35 000 Ft kirándulás 50-60 főre 32 Mezőgazdasági szervezetek Békés és Környéke Biokultúra Közhasznú 55 000 Ft 33 Békési Kertbarát Kör 60 000 Ft szakmai kirándulás, kertjükben nyílt napok évnyitó rendezvény, közgyűlés, madzagfalvi kiállítás 34 Békési Kisgazdakör 155 000 Ft aratónap, szüreti mulatság Művészeti, kulturális szervezetek 35 a megújuló Tarhosért 50 000 Ft Szép Magyar Kurzus és Olvasás Konferenca 36 Békési Könyvtárért 45 000 Ft saját rendezvényekre 37 Békési Múzeumbarátok Köre 44 000 Ft Jantyik Mátyás portré, Szlovák Imádság könyv 38 Békési Muzsikáló Gyermekekért 50 000 Ft megyei fuvola verseny 39 Békési Öregdiákok e 35 000 Ft gyermek ösztöndíjra 40 Békési Szlovákok e 12 000 Ft partner kapcsolatok ápolássa, Országos szlovák napon részvétel 41 Békési Városvédő és Szépítő 170 000 Ft saját rendezvényekre 42 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Barátainak Köre Békési Csoportja 20 000 Ft Tisza parádé, gépmúzeumra 43 Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Sport és szabadidős szervezetek, alapítványok 134 000 Ft Nefelejcs Vigadalom, Tökmulatság, 44 Békési Szabadidős Íjászklub 80 000 Ft Íjász versenyek, Gyermeklovas Fesztivál, Megyei 45 Békési Szabaidős Lovasklub 80 000 Ft Díjugrató Bajnoki forduló 46 Cigány Szabadidős Sport Klub 30 000 Ft Teremlabdarúgó Tornára nevezés, versenyekre utaztatás 47 Békési Motoros Baráti Kör 30 000 Ft V. Dánfoki Motoros Találkozó 48 Fenntartható Térségért 30 000 Ft gyerekeknek 10 db kerékpár 49 Békési Kézilabdázásért 30 000 Ft rendezvény szervezés, lebonyolítás 50 Jóbarát Biliárd Klub 30 000 Ft Madzagfalvi Napokon billiárd verseny, versenyeztetés 50 51 Körös-menti Szabadidős Lovassport Egyéb szervezetek "Esély" Állat és Természetvédő Közhasznú 0 Ft versenyeztetés, saját programokra 40 000 Ft 52 Békési Civil Szervezetek e 90 000 Ft 53 Békési Ipartestület 80 000 Ft 54 55 56 Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Díszmadárkedvelők Békés Megyei e Magyar Nemzetőrök Országos Szövetsége Békés Megyei Közhasznú Szervezete rajzpályázatra díjak, eszköz vásárlás, rendezvényeken részvétel géppark szervizelése, szolgáltatáukra számítógépes rendszer: projektor, fax 150 000 Ft karitatív akciók, 20 000 Ft Madzagfalvi kiállítás 30 000 Ft alapszabályban kitűzött célokra
57 Politikai Foglyok Békés Városi Szövetsége 25 000 Ft működésre 58 V102. sz. Galambtenyésztő 50 000 Ft 50 éves jubileumi egyesületi kiállítás 59 Békési Ornitológiai 35 000 Ft Madzagfalvi napokon kiállításra 60 61 62 Békési Biodiverzitást Védő Közhasznú (volt Körösökért Kulturális, Környezet- és Állatvédő Közhasznú ) Kiemelt szervezetek Békési Polgárőrség Közhasznú Szervezet Dél-kelet magyarországi Különleges Mentőszolgálat Kiemelten Közhasznú Összesen: Tartalék: Mindösszesen: 20 000 Ft madáretetők kihelyezése, karbantartása, illegális kommunális hulladéklerakók felderítése, saját rendezvények 1 100 000 Ft működésre 100 000 Ft 3 825 000 Ft 115 000 Ft 3 940 000 Ft eszköz felújítás, karbantartás, bővítés