Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4.
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. Köszöntő Győrnek 4 évvel ezelőtt, 2000-ben nyílt lehetősége először arra, hogy a Magyar Sebész Társaság Kongresszusát megrendezhesse. Fiatalon, lelkesen, illúziókkal telve szerveztük a három napos programot. Nem volt olyan rég, hogy ne emlékeznénk rá szívesen. Az eltelt idő azonban elég volt ahhoz, hogy az illúziók nagy része elszálljon. Hiába követeltük öntudatosan az orvosokat megillető jogos helyet; sem az anyagi, sem a társadalmi megbecsülést nem kaptuk meg, azóta sem. Elkeserítő, hogy a fiatal sebészgeneráció jelentős része ma már csak a külföldi munkavállalásban látja az egyetlen perspektívát. Pénz, motiváció és elismertség híján pedig a tudományban betöltött szerepünk is folyamatosan csökken, a nyugati országokhoz viszonyított lemaradásunk még tovább nőtt. Mégis vagy talán éppen ezért hinnünk kell abban, hogy a magyar sebészet tudományos élete csak átmeneti nehézségekkel küzd. Hinnünk kell abban, hogy van értelme a lelkesedésnek, az ambíciónak, a kongresszusi részvételeknek, a publikációknak Az internet korában, amikor a legújabb tudományos információk is azonnal elérhetők, talán kevesebb létjogosultsága van a továbbképző jellegű, akadémikus előadásoknak. Szeretnénk viszont számos lehetőséget teremteni a vitára, a kölcsönös eszmecserére, az együttgondolkodásra. Ha tetszik: a további együttműködés, összefogás megalapozására. Amire most hatalmas szükség van Ezeknek a gondolatoknak a jegyében köszöntünk mindenkit nagy szeretettel 204-ben Győrben! A szervezőbizottság nevében Oláh Attila 2
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam A kongresszus védnökei: Borkai Zsolt Győr megyei jogú város polgármestere Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Tudományos bizottság: Acsády György Altorjay Áron Bátorfi József Bende Sándor Bezsilla János Boros Mihály Bursics Attila Damjanovich László Dzsinich Csaba Entz László Furák József Gulyás Gusztáv Harsányi László Horváth Örs Péter István Gábor Jakab Ferenc Kalmár Nagy Károly Kecskés László Kelemen Dezső Keleti György Kincses Zsolt Kóbori László Kollár Lajos Kupcsulik Péter Langer Róbert Lázár György Lestár Béla Márkus Béla Menyhei Gábor Mikó Irén Mohos Elemér Molnár F. Tamás Nagy Attila Oláh Attila Oláh Tibor Ondrejka Pál Ottlakán Aurél Paszt Attila Petri András Rényi Vámos Ferenc Sándor József Szentkereszty Zsolt Szijártó Attila Svébis Mihály Tihanyi Tibor Tóth László Vadász Pál Vattay Péter Vereczkei András 3
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. Tudományos információ: Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sebészet Levelezési cím: H-9023 Győr, Vasvári Pál u. 2-4. Telefon: (+36-96) 503-320 E-mail: drolaha@gmail.com Szervező bizottság: Oláh Attila (elnök) Nagy Rozália Benedek-Tóth Zoltán Drozgyik András Issekutz Ákos Molnár F. Tamás Pohárnok Zsolt Varga Márk Zsoldos Péter Kongresszusi információ: SZERVEZÉS, KIÁLLÍTÁS Bagdi Károly ügyvezető igazgató Convention Budapest Kft. Levelezési cím: H-46 Budapest, Pf:. Telefon: (+36-) 299-084, -85, -86 mellék, Fax: (+36-) 299-087 E-mail: kbagdi@convention.hu REGISZTRÁCIÓ Bokker Tamás Telefon: (+36-) 299-084, -85, -86 /07-es mellék, Fax: (+36-) 299-087 E-mail: tbokker@convention.hu www.mst204.hu, www.convention.hu A kongresszus helyszíne ETO Park Hotel**** Győr Cím: H-9027 Győr, Nagysándor J. u. 3. Tel: (+36-96) 85-98, Fax: (+36-96) 85-982 4
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam Regisztráció: Regisztráció a kongresszus helyszínén szerdán, 204. június -én 6.00 8.00 óra, csütörtökön 204. június 2-én, pénteken, 204. június 3-án 07.00-9.00 óra között, szombaton, 204. június 4-én 07.30 0.00 óra között lehetséges. A kongresszuson napijegy nincs. A tudományos program a regisztrációban kapott névkitűzővel látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük! A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: tudományos programon való részvételt, kiállítás látogatását, programfüzetet, táskát, nyitó fogadáson történő részvételt. Kísérők regisztrációs díja tartalmazza: nyitó fogadáson való részvételt és győri városnézést idegenvezetővel (városnéző túra: 204. június 3. csütörtök 0.00 óra). Kísérő programok: 204. JÚNIUS. SZERDA MST VEZETŐSÉGI ÜLÉS PANNONHALMÁN Az Apátság és borospincéinek meglátogatása. Orgonakoncert. Vezetőségi vacsora a Viator Étteremben 204. JÚNIUS 2. CSÜTÖRTÖK NYITÓ FOGADÁS Helyszín: Győri Nemzeti Színház, 204. június 3. Program: Győri Balett La vien en rose c. előadása részleteinek megtekintése, majd állófogadás a színház épületében VÁROSNÉZÉS GYŐRBEN Időpont: 0 óra (Az idegenvezető a Rába Hotel főbejáratánál várja a résztvevőket. A Rába Szálló megközelítése egyénileg történik.) 204. JÚNIUS 3. PÉNTEK ÜLTETETT BANKETT VACSORA LOVASBEMUTATÓVAL A BÁBOLNAI MÉNESBIRTOKON Helyszín: Bábolnai Ménesbirtok, Bábolna 5
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. Fő szponzorok: Szponzor: Kiállítók, támogatók: Allegro Kft. Anamed Kft. Aspen Europe GmbH magyarországi Fióktelepe B. Braun Medical Kft. Baxter Hungary Kft. Biomedica Hungaria Kft. Bíró Antal Orvosi Műszer Kft. CPP Budapest Kft. Ethicon / Johnson & Johnson Hollister Kft. HUN-MED Kft. Karl Storz Magyarországi Jehova Tanúi Egyház MEDICOR Kéziműszer Zrt. Merck Kft. Mölnlycke Health Care Kft. Replant Cardo Kft. Sanofi Servier Hungária Kft. Köszönjük a cégek támogatását. 6
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. JÚNIUS. SZERDA Időpont A terem B terem C terem 5.00 MST vezetőségi ülés 7.00 Orgonakoncert. Vezetőségi vacsora (Pannonhalmi Apátság és Viator Étterem) 09.00 0.30 0.30.00 Nyelőcső és tüdősebészet határterületi kérdései Surgicare szimpózium Az elektrosebészet evolúciója 204. JÚNIUS 2. CSÜTÖRTÖK Epesebészet Kávészünet Kísérletes sebészet.00 2.30 Új evidenciák az emlőrák kezelésében Pancreas sebészet Érsebészet 2.30 3.30 3.30 5.00 Covidien szimpózium Anamed szimpózium Májmetastasisok multimodális kezelése (Interaktív esetbemutatások) Ebédszünet Poszter szekciók. Pancreas 2. Gastrointestinalis sebészet Érsérülések diagnosztikája és kezelése 5.00 5.30 Kávészünet, a kiállítások megtekintése 5.30 7.00 Acut pancreatitis kezelése a 203-as guideline tükrében Poszter szekciók 3. Varia 4. Érsebészet 5. Kísérletes sebészet Emlősebészet I. 6.00 7.00 Endocrin sebészet Varia I. 9.00 Megnyitó (Győri Nemzeti Színház) 204. JÚNIUS 3. PÉNTEK 09.00 0.30 Epeúti sérülések kezelési stratégiája Mellkassebészet Coloproctológia 0.30.00 Kávészünet, a kiállítók köszöntése.00 2.30 A sebészet, a média és a jog 2.30 3.30 3.30 5.00 Littmann Sebészeti Műtéttan könyvbemutató Baxter szimpózium Sebészet és onkológia. Az onkoteam működése a gyakorlatban Ebédszünet Poszter szekciók 6. Májsebészet 7. Coloproctológia Varia II. 5.00 5.30 Kávészünet, a kiállítások megtekintése 5.30 7.00 Közép-európai sebészet Szimpózium Mellkassebészet 204. Hol állunk, hová tartunk? 9.00 Bankett (Bábolna) 204. JÚNIUS 4. SZOMBAT Poszter szekciók 8. Emlősebészet 9. Mellkassebészet 0. Szakdolgozói szekció Műtősnői szekció Szakdolgozói szekció 09.00 0.30 Nyelőcső-gyomor sebészet Májsebészet Minimál invazív sebészet 0.30.00 Kávészünet.00 2.30 Az IBD sebészetének aktualitásai Plasztikai sebészet Emlősebészet II. 2.30 3.30 A kongresszus zárása. Ebéd 7
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. 204. június. szerda 5.00 MST vezetőségi ülés 7.00 Orgonakoncert (Pannonhalmi Apátság) Vezetőségi vacsora (Viator Étterem) A buszok Pannonhalmára 6.5-kor indulnak az ETO Park Hotel bejáratától. 204. június 2. csütörtök 09.00 0.30 A terem: Nyelőcső és mellkassebészet határterületeinek kérdései Moderátor: Horváth Örs Péter Nyelőcső sérüléseinek mellkassebészeti vonatkozásai Papp András, Pécs Oesophago-trachealis fistulák kezelése Trachea felől Molnár F. Tamás, Győr Oesophago-trachealis fistulák kezelése Nyelőcső felől Altorjay Áron, Székesfehérvár Rekeszruptura és rekeszsérvek feltárása; has vs mellkas Vörös Attila, Budapest Chylothorax aetiológiája és kezelése Vörös Attila, Budapest Nyelőcső anasztomózis elégtelenség mellkassebészeti vonatkozásai Altorjay Áron, Székesfehérvár Nyelőcső és mellkassebészeti határterületi kérdések: enterogén és bronchogén mediastinalis cysták Géczi Tibor, Furák József, Pécsy Balázs, Lázár György, Szeged 09.00 0.30 B terem: Epesebészet Üléselnökök: Bálint András, Szíjártó Attila Indokolt-e az intraoperatív cholangiographia laparoscopos cholecystectomia során? Tóth Illés, Ábrahám Szabolcs, Simonka Zsolt, Paszt Attila, Ottlakán Aurél, Pieler József, Libor László, Andrási László, Tajti János, Kassai Miklós Jr., Kollár Hajnalka, Szepes Zoltán 2, Czakó László 2, Takács Tamás 2, Lázár György SZTE Sebészeti Klinika, Szeged; 2 SZTE. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged Epeúti sérülések gyakorisága, kórismézése és kezelési stratégiája a laparoscopos cholecystectomia korában Lukász Péter, Kári Dániel, Kiss Tamás, Ecsedy Gábor, Szabó József, Kovács János Balázs Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Budapest 8
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam A közös epevezeték sérülései laparoscopos cholecystectomia során egy budapesti egyetemi oktatókórház eseteinek áttekintése Bálint András, Rózsa Balázs, Brenner Barnabás, Máté Miklós Szent Imre Egyetemi Oktatókórház, Általános Sebészet, Budapest Epeúti sérülések előfordulása és megoldása laparoscopos cholecystectomia során Kathy Sándor, Szegedi Zoltán, Tóth Dezső, Bokor László, Drahos Diana, Kincses Zsolt Kenézy Kórház és Rendelőintézet, Általános Sebészeti Osztály, Debrecen Epeút anasztomózisok műtéttechnikai kérdései epeúti sérülések Márkus Béla, Jáger László, Zarka Gyula Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános- és Érsebészeti Osztály, Szombathely Endoscopos retrograd cholangiopancreatographia során keletkező perforatiok kezelése Németh Dávid, Issekutz Ákos, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr Benignus epeúti szűkületek, insufficienciák perkután kezelése Doros Attila, Görög Dénes, Gerlei Zsuzsa, Fehérvári Imre, Kozma Veronika, Suchita Tuladhar, Fazakas János, Kóbori László Semmelweis Egyetem, Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest Pancreatogen biliaris strictura újszerű kezelése percutan transhepaticus módszerrel Huszár Orsolya, Szijártó Attila, Tihanyi Tibor, Harsányi László, Szücs Ákos Semmelweis Egyetem, I.sz. Sebészeti Klinika, Budapest 09.00 0.30 C terem: Kísérletes sebészet Üléselnökök: Boros Mihály, Wéber György Az emelkedett vérlemezkeszám jelentősége rosszindulatú vastag- és végbélbél daganatos betegeknél Tihanyi Balázs, Baranyai Zsolt 2, Marcin Krzystanek 3, Jósa Valéria 4, Aron Charles Eklund 3, Moldvay Judit 5, Maria Cecilia Reyes 6, Árpád Szállási 6, Zoltán Szállási 7, Harsányi László Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika, Budapest; 2 Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Tumorgenetika Human Biospecimen Collection and Research Company, Budapest; 3 Department of Systems Biology, Technical University of Denmark, Dánia; 4 Department of Systems Biology, Technical University of Denmark, Dánia, Flór Ferenc Kórház, Fül-Orr-Gégészet, Fej-nyak Sebészeti Osztály, Budapest; 5 Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika, Budapest; 6 Department of Pathology, Saint Barnabas Medical Center, Barnabas Health, Livingston, New Jersey, Egyesült Államok; 7 Informatics Program, Children s Hospital Boston, Harvard Medical School, Boston, Egyesült Államok Trombin generáció vizsgálata hipertermiás intraperitoneális kemoterápia mellett végzett citoreduktív sebészeti beavatkozás során Tóth Lajos Barna, Nevelős Judit 2, Ajzner Éva 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház - Sebészeti osztály, Nyíregyháza; 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház - Központi Laboratórium, Nyíregyháza GST genetikai polimorfizmus kapcsolata koszorúér műtéten, illetve koszorúér intervención átesett betegek oxidatív stressz paramétereinek változásával, és a klinikai szövődmények gyakoriságával Pintér Örs, Kovács Viktória 2, Lénárd László, Szabados Sándor, Jancsó Gábor 2, Hardi Péter 2, Nagy Tibor 2 PTE Szívgyógyászati Klinika, Pécs; 2 PTE Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs 9
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. Széndioxiddal készített pneumoperitoneum okozta káros hatások vizsgálata és csökkentésének lehetősége Klinikai vizsgálat Veres Gyöngyvér Tünde, Nagy Tibor, Sárvári Katalin, Petrovics Laura, Hardi Péter, Kovács Viktória, Takács Ildikó, Lantos János, Kondor Ariella 2, Baracs József 2, Mathé Ervin 3, Wéber György 4, Jancsó Gábor, Vereczkei András 2 PTE-ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs; 2 Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ, Sebészeti Klinika, Pécs; 3 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Sebészeti Osztály, Kaposvár; 4 Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet, Budapest 0.30.00 Kávészünet Biomimetikus mátrixból készült sérvháló Wéber György, Molnár Kristóf 2, Fónyad László 3, Szabó Györgyi, Fehér Daniella, Seres Leila, Dankó Titanilla, Ferencz Andrea, Csukás Domokos, Bata Orsolya, Hajdú Angéla 2, Zrínyi Miklós 2 Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest; 2 Nanokémiai Kutatócsoport, Biofizikai és Sugárbiológia Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest; 3 I. Pathologiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest A posztkondicionálás képes a vékonybél keringésének javítására végtagi kirekesztést követően Turóczi Zsolt, Fülöp András, Czigány Zoltán, Varga Gabriella 2, Rosero Oliver, Tőkés Tünde 2, Kaszaki József 2, Lotz Gábor 3, Harsányi László, Szijártó Attila Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Budapest; 2 Szegedi Tudományegyetem, Sebészeti Műtéttani Intézet, Szeged; 3 Semmelweis Egyetem, II. sz. Patológiai Intézet, Budapest Tüdőcontusio állatkísérletes modelljével végzett vizsgálataink első eredményei Rendeki Szilárd, Szalai Gábor 2, Loibl Csaba, Tamás Andrea 3, Kovács Krisztina 4, Smuk Gábor 5, Lantos János 6, Reglődi Dóra 3, Szántó Zalán 2, Vereczkei András 2 PTE KK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Pécs; 2 PTE KK Sebészeti Klinika, Pécs; 3 PTE ÁOK Anatómiai Intézet, PTE-MTA Lendület PACAP Munkacsoport, Pécs; 4 PTE ÁOK Biokémiai Intézet, Pécs; 5 PTE ÁOK Pathológiai Intézet, Pécs; 6 PTE ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs Egyedülálló sertésmodell a gyógyszerhordozó nanorészecskék kiváltotta mellékhatások vizsgálatában Csukás Domokos, Urbanics Rudolf 2, Szebeni János 3, Ferencz Andrea, Szabó Györgyi, Seres Leila, Fehér Daniella, Sándor József, Wéber György Semmelweis Egyetem Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet, Budapest; 2 Seroscience Kft., Budapest; 3 Semmelweis Egyetem, Nanomedicina Oktatási és Kutatási Központ, Budapest Elektrosebészeti eszközök egyes tulajdonságainak összehasonlító vizsgálata állatkísérleti modellben Pap-Szekeres József, Nagy Enikő, Dunay Miklós 2, Solymosi Norbert 2, Németh Tibor 2, Svébis Mihály Bács-Kiskun Megyei Kórház, Általános Sebészeti Osztály, Kecskemét; 2 SZIE ÁOTK Sebészeti Klinka, Budapest 0.30.00 Surgicare szimpózium Az elektrosebészet evolúciója 0
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam.00 2.30 A terem: Új evidenciák az emlőrák kezelésében Moderátor: Lázár György Emlő MRI szerepe a diagnosztikában, szűrésben és a terápia tervezésében 204-ben Forrai Gábor, Budapest Őrszem nyirokcsomó biopszia szerepe az emlőrák kezelésében 204 Lázár György, Szeged Neoadjuváns kezelés az új eredmények tükrében Kahán Zsuzsanna, Szeged A sebészi kezelés a neoadjuváns terápiát követően Paszt Attila, Szeged A neoadjuváns kezelés patológiai vonatkozásai Kulka Janina, Budapest Onkoplasztikus versus hagyományos emlőmegtartó sebészet. 60 eset összehasonlító kliniko-patológiai, kozmetikai és életminőség vizsgálata Mátrai Zoltán, Budapest.00 2.30 B terem: Pancreas sebészet Üléselnökök: Tihanyi Tibor, Kelemen Dezső Súlyos akut pancreatitis kezelési eredményei Szentkereszty Zsolt, Csiszkó Adrienn, Balázs Lídia 2, Hajas Sándor 2, Balog Klaudia, Damjanovich László DE OEC KK, Sebészeti Intézet, Debrecen; 2 DE OEC ÁOK, Debrecen Osztályunk tapasztalatai az acut pancreatitis kezelésében az új IAP/APA guideline alapján Pörneczi Balázs, Mester Gábor, Láng István, Tóth Gyöngyi 2, Szabó Zsuzsanna 2, Bursics Attila Uzsoki Utcai Kórház, Sebészeti-Onkosebészeti Osztály, 2 Intenzív Terápiás Osztály, Budapest Krónikus pancreatitis miatt végzett dekompressziós műtétek korai eredményei Szentkereszty Zsolt, Csiszkó Adrienn, Damjanovich László DE OEC KK, Sebészeti Intézet, Debrecen Pancreas resectio 75 évnél idősebb betegeken Drozgyik András, Issekutz Ákos, Kollár Dániel, Varga Márk, Pohárnok Zsolt, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr Duct to mucosalis pancreato-jejunostomiaval készített Whipple műtét során szerzett kezdeti tapasztalataink Farkas Gyula Jr, Leindler László, Lázár György SZTE Sebészeti Klinika, Szeged Pancreatojejunostomia dohányzacskóöltéssel Kelemen Dezső, Papp Róbert, Kaszás Bálint, Vereczkei András Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Sebészeti Klinika, Pécs
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. Pancreas fej reszekciót követő izolált pancreatico-jejunalis anasztomózissal végzett rekonstrukció osztályunk anyagában Mezei Péter, Szűcs Géza, Hanyik János, Palágyi István, Tóth Imre Miskolci Semmelweis Egészségügyi Központ, Miskolc Epeúti fertőzések következtében kialakult szövődmények pancreatoduodenectomiát követően Kollár Dániel, Issekutz Ákos, Drozgyik András, Pohárnok Zsolt, Varga Márk, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr Mucinosus pancreas tumorok sebészi kezelése Hevér Timea, Belágyi Tibor, Issekutz Ákos, Pardavi Gábor, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr.00 2.30 C terem: Érsebészet Üléselnökök: Szeberin Zoltán, Vallus Gábor Egy érsebészeti osztály újjá éledése és eredményei Gyurkovics Endre, Nagy Zoltán, Kaliszky Péter, Regáli László, Sarkadi László, Juhász Viktória, Bányász Zsolt Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest Vascularis betegek korszerű ellátásának lehetőségei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nagy Sándor, Szabó Géza, Kozlovszky Bertalan, Lakatos József, Sztankó Éva Jósa András Kórház, Nyíregyháza Akut mesenterialis keringészavar kezelésével kapcsolatos tapasztalataink Kaliszky Péter, Gyurkovics Endre, Nagy Zoltán, Regáli László, Juhász Viktória, Bányász Zsolt Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet Sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Osztály, Budapest A mesenterialis keringészavar kezelése hasi aorta aneurysma műtétek során Boros Péter, Olvasztó Sándor, Martis Gábor, Litauszky Krisztina, Fónagy Gergely, Galajda Zoltán, Damjanovich László Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Intézet Érsebészeti Tanszék, Debrecen Lézeres visszérműtét. Az első 000 eset tapasztalatai Bihari Imre, Ayoub George, Bihari András Á+B Klinika, Budapest Traumás eredetű mellkasi aorta sérülések endovascularis ellátása Benkő László, Kasza Gábor, Fazekas Gábor, Füzi Árpád, Kollár Lajos, Menyhei Gábor Pécsi Tudományegyetem, Klinikai Központ, Érsebészeti Tanszék, Pécs Intravaszkuláris idegentestek sebészi eltávolításáról 5 eset kapcsán Hódi Zoltán, Takács Tibor, Mihalovits Gábor, Palásthy Zsolt, Sipka Róbert SZTE Sebészeti KLinika, Szeged Iatrogén érsérülések előfordulása a Kenézy Kórházban Varga Petra, Szűcs István, Szendrői Tibor, Kincses Zsolt Kenézy Kórház, Debrecen Az arteria mesenterica superior sérülésének kezelése stentgraft beültetéssel Mészáros Gy., Szentpétery L., Vallus G., Dzsinich Cs., Barta L., Berek P. MH Egészségügyi Központ, Intervenciós Radiológiai Labor, Budapest 2
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 2.30 3.30 Ebédszünet 2.30 3.00 Covidien szimpózium Technológia és szakma együttműködése a laparoszkópia fejlődésében: a coelioscoptól a Sonicision-ig Lukovich Péter, Pintér Tamás 2 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, I. sz. Sebészeti Klinika, Budapest; 2 Covidien ECE s.r.o. Magyarországi Fióktelepe 3.00 3.30 Anamed szimpózium 2.30 3.30 Poszter szekciók. Pancreas sebészet Üléselnökök: Farkas Gyula jr, Szentkereszty Zsolt P00 P002 P003 P004 P005 P006 P007 P008 Az acut pancreatitis menedzselésének gyakorlata a Szent Borbála Kórházban a 203-as irányelvek viszonylatában Francis Samer, Bánky Balázs, Káfony András, Járay Géza Szent Borbála Kórház, Tatabánya A pancreatitis acuta kezelési stratégiája és eredményei a gyöngyösi Bugát Pál Kórházban Makai Gábor, Budai László Bugát Pál Kórház, Gyöngyös Pancreas nekrózis minimálisan invazív kezelése esetismertetés Bezsilla János, Sipos Zsófia, Kiss Edina, Sikorszki László, Bende Sándor B-A-Z Megyei Kórház, Miskolc Intrathoracalis fertőzött akut peripancreatikus folyadékgyülem kezelése thoracotomiával és endoszkópos sphincterotomiával: esetismertetés Balog Klaudia DEKK Sebészeti Intézet, Debrecen Bevérzett pancreas pseudocysta szemi-invazív és invazív kezelési lehetőségei Csulak E., Somodi K., Farkas N., Horváth Gy. 2, Szepes A. 3, Oláh T. Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Általános-, Mellkas- és Érsebészeti Osztály, 2 Radiológiai Osztály, Kaposvár; 3 Bács-Kiskun Megyei Kórház, Gasztroenterológiai Osztály, Kecskemét Pancreas solid pseudopapillaris tumorának sebészi vonatkozásai Haulik László, Hevér Timea, Hajdú Nóra, Kránicz Noémi, Gyűrűs Péter, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Pathológiai Osztály, Győr Teljes pathológiai remissio onkológiai kezelést követően pancreasfej carcinoma inoperábilis esetében Huszár Tamás, Gyűrűs Péter, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Pathológiai Osztály, Győr Rendellenes eredésű artéria hepatica communis thrombosis pancreasfej resectio műtétjét követően Pacadzisz Diána-Róza, Soós Péter, Geller Csaba, Ottlakán Aurél BMPKK Általános Sebészeti Osztály, Gyula 3
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. P009 P00 P0 Elhúzódó gyomorürülés pancreatoduodenectomiát követően. Retrográd vagy anterográd gea? Pohárnok Zsolt, Belágyi Tibor, Issekutz Ákos, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr Total pancreatoduodenectomiák eredményei Varga Márk, Issekutz Ákos, Drozgyik András, Kollár Dániel, Pohárnok Zsolt, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr Recidív tumor miatt végzett pancreatectomia pancreatoduodenectomia után Belágyi Tibor, Pohárnok Zsolt, Issekutz Ákos, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr 2. Gastrointestinalis sebészet Üléselnök: Papp András, Szentléleki Károly P02 P03 P04 P05 P06 P07 P08 P09 P020 Nyakcsigolyatöréssel összefüggő a nyelőcső nyaki perforáció -jának komplex kezelése tetraplégia mellett Szatmári G., Balogh G., Oláh T., Vörös A. 2, Helfferich F. 3, Nagy M. 4, Pavlovics G., Szentágotai A., Horváth Gy. Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Kaposvár Általános-, Mellkas- és Érsebészeti Osztály, Kaposvár; MH EK Honvéd Kórház 2 Sebészeti Osztály, 3 Fül-Orr-Gégészeti Osztály, 4 Központi Anaesthesiológiai és Intenzív Betegellátó Osztály Idegsebészet, Budapest Gyomor-antrum lipoma laparoscopos eltávolítása, egy esetünk kapcsán Geller Csaba, Bartóki Attila, Szalai László 2, Poczik Sándor 3, Pacadzisz Diána-Róza, Ottlakán Aurél Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Általános Sebészeti Osztály, 2 III. sz. Belgyógyászati osztály, 3 Patológiai Osztály, Gyula Három testüreg lipomája. Több műtét sem látszik elegendőnek... Kas József, Gál Sándor 2, Pénzes István, Rozgonyi Zsolt, Heiler Zoltán, Soltész Ibolya, Vadász Pál Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest; 2 Szent Lázár Kórház, Salgótarján A vékonybél rosszindulatú daganatainak sebészi kezelése Barabás Loránd, Ráth Zoltán, Novák András, István Gábor Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinika, Budapest Ritkán előforduló akut hasi kórképek elemzése Madari Adrián, Pelsőczi Gergely, Ecsedy Gábor, Kovács János Balázs Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház - Sebészeti Osztály, Budapest Tompa hasi traumát követő gasztrointesztinális vérzés ritka esete Sebók Pál, Farkas József, Pakucs Mónika, Banai Zoltán Toldy Ferenc Kórház - Rendelőintézet, Cegléd Gastrointestinális vérzés ritka formája Andrási Mónika, Kanyári Zsolt, Kacska Sándor 2, Damjanovich László Debreceni Egyetem Klinikai Központ Sebészeti Intézet, 2 Belgyógyászati Intézet, Debrecen Alsó GI vérzések ellátása Osztályunkon Gyerkó Márton Mihály, Papp Zoltán, Molnár Gábor Dr. Bugyi István Kórház Sebészeti Osztály, Szentes Enteroatmoszférikus sipoly kezelése vákum-asszisztált szívókezeléssel esetismertetés Csiszkó Adrienn, Kovács Dávid Ágoston, Tanyi Miklós, Damjanovich László, Szentkereszty Zsolt DEKK Sebészeti Intézet, Debrecen 4
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 3. Varia Üléselnökök: Benedek György, Vattay Péter P02 P022 P023 P024 P025 P026 P027 P028 P029 P030 Az áthatoló hasi sérülésekről három eset bemutatása kapcsán Alzubi Ali, Zöllei István, Szelényi Zoltán 2, Borzsák Barna Orosházi Kórház, Sebészeti Osztály, 2 Traumatológiai Osztály, Orosháza Több testüreget érintő áthatoló sérülés ellátása osztályunkon Horváth Sándor, Lóderer Zoltán Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház, Veszprém Laparoscopos splenectomia Gold Standard? Kanyári Zsolt, Orosz László DE Klinikai Központ, Debrecen Lépmegtartó műtét léptályog esetén esetbemutatás Berényi Beáta, Dinka Tibor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet, Szolnok Echinococcosis ritka lokalizációjú esete Novák András, Bognár Gábor, Schöller Andrea, Barabás Loránd, István Gábor Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinika, Budapest Pyogen granuloma, mint a vékonybél eredetű occult vérzés ritka oka Novák András, Barabás Loránd, Schöller Andrea, Bognár Gábor, István Gábor Semmelweis Egyetem II. sz. Sebészeti Klinika, Budapest Dermatofibrosarcoma protuberans (DFSP) komplikált esete Rózsa Árpád, Fierpasz Ferenc, Bassam Ali 2, Ócsai Henriette 3, Ottlakán Aurél Pándy Kálmán Kórház, Általános Sebészeti Osztály, 2 Onkológiai Osztály, 3 Dermatoonkológiai Szakrendelés, Gyula Bőrdaganatok, localis bőrpótlások osztályunkon Barbat-Lőrincz Mihály, Pálfi Attila, Monostori László Dr. Réthy Pál Kórház, Békéscsaba Esztétikai lézer a klinikai gyakorlatban (CO2 lézer határterületi alkalmazása) Gyetván János, Novoth Béla 2, Szalai Zsuzsanna 3 Sziluett Plasztika LézerCentrum, Gödöllő, Magyarország; 2 Art Medic, Budapest; 3 Heim Pál Gyermekkórház, Bőrgyógyászat, Budapest Feszülés mentes kettőzött autolog irhalebeny alkalmazása a recidiv nagyméretű hasfali sérvek ellátásában Martis Gábor, Nagy Péter, Ötvös Csaba, Boros Péter Debreceni Egyetemi Klinikai Központ, Sebészeti Intézet, Debrecen 4. Érsebészet Üléselnökök: Dzsinich Csaba, Kollár Lajos P03 P032 Intervenciós beavatkozásaink az elmúlt egy évben Nagy Zoltán, Pajor Péter, Major László, Gyurkovics Endre, Kaliszky Péter, Regáli László, Sarkadi László, Hollós Gábor, Juhász Viktória, Bányász Zsolt Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Budapest Vena saphena magna kryosclerosisával szerzett korai tapasztalataink Bálint István Bence, Vizsy L., Vargovics E. 2, Farics Á., Parti K., Székely I. Kanizsai Dorottya Kórház Általános Sebészeti Osztály, 2 Radiológiai Osztály, Nagykanizsa 5
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. P033 Fedett aorta aneurizma ruptúra miatt kialakult hasi kompartment szindróma nyitott kezelése Mihály Zsuzsanna, Perczel Kristóf 2, Csikós Gergely 2, Szeberin Zoltán Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszék, Budapest; 2 Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, Budapest P034 Intraaorticus ballonpumpa beszakadását követő alsó végtagi akut ischaemia ellátása tanulságok Vallus Gábor, Vaszily M., Nagy G., Dzsinich Cs., Barta L., Tóth L., Berek P., Darabos G. MH Egészségügyi Központ, Szív-, Ér-, Mellkassebészeti Osztály, Intervenciós Radiológiai Labor, Budapest P035 P036 P037 P038 P039 P040 P04 P042 Csípőprotézis beültetés késői vascularis szövődménye Váradi Rita, Palásthy Zsolt, Hódi Zoltán, Sipka Róbert, Lázár György SZTE Sebészeti Klinika, Szeged Radiológiai intervenció szövődményei, többször operált esete (adiposus nőbetegnél lágyéki punckóval végzett carotis stent PTA után feszülő, pulzáló haematoma) Ifj. Balogh Gábor, Gergely Mihály, Halmos Ferenc, Pintér Kitti Somogy megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Általános-, Mellkas- és Érsebészeti Osztály, Kaposvár Nil nocere! Mikola József Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár Közlekedési balesetben elszenvedett súlyos kézsérülés Csordás József, Szalai Zoltán, Kádasi János, Szőke Jenő Zala Megyei Kórház, Általános és Érsebészeti Osztály, Zalaegerszeg Tompa trauma következtében létrejövő arteria brachialis occlusio retrograd endovascularis recanalizációja Juhász Viktória, Gyurkovics Endre, Pajor Péter 2, Regáli László, Bányász Zsolt Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Budapest; 2 Szent Borbála Megyei Kórház, Tatabánya Térdtáji traumákat követően kialakult érsérülések ellátásának taktikája 4 esetünk kapcsán Nagy István, Al-Aamri Khalil, Szilágyi Zoltán 2 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Általános és Érsebészeti Osztály, 2 Balesetsebészeti Osztály, Szombathely Arteria brachialis szakításos traumás sérülésének ellátása Teknős Dániel, Barta László, Bán László, Vallus Gábor, Zsíros Lajos, Dzsinich Csaba MH Egészségügyi Központ, Szív-, Ér-, Mellkassebészeti Osztály, Intervenciós Radiológiai Labor, Budapest Iatrogén érsérülések Tóth Gyula Péterfy Sándor utcai Kórház Rendelő Intézet és Baleseti Központ, Érsebészet, Budapest 6
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 5. Kísérletes sebészet Üléselnökök: Jancsó Gábor, Németh Norbert P043 P044 P045 P046 P047 P048 P049 Vena portae ligatúra indukálta májregeneráció során bekövetkező metabolikus változások vizsgálat PET/MRI segítségével Fülöp András, Budai András, Lotz Gábor 2, Horváth Ildikó 3, Kovács Noémi 4, Máthé Domokos 4, Szigeti Krisztián 3, Harsányi LászlóV, Szijártó Attila I. sz. Sebészeti Klinika, Semmelweis Egyetem, Budapest; 2 II. sz. Patológiai Intézet, Semmelweis Egytem, Budapest; 3 Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet, Semmelweis Egyetem, Budapest; 4 CROmed Translational Research Centers, Budapest Maradék lépszövet kimutatása spect-ct vizsgálattal állatkísérletes modellben, különböző típusú lépmegtartó műtéteket követően Mikó Irén, Pető Katalin, Furka Andrea 2, Németh Norbert, Kiss Ferenc, Kalóczkai Gergely, Nagy Tamás 3, Galuska László 3, Varga József 3 Debreceni Egyetem ÁOK, Sebészeti Intézet, Sebészeti Műtéttani Tanszék, Debrecen; 2 Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Onkológiai Intézet, Sugárterápia Tanszék, Debrecen; 3 Debreceni Egyetem, Klinikai Központ, Nukleáris Medicina Intézet, Debrecen A Glutathion S-transzferáz gátló etakrinsav hatása acut myocardiális iszkémia/reperfúziós folyamatokra Kovács Viktória, Nagy Tibor, Veres Gyöngyvér Tünde, Hardi Péter, Lantos János, Jancsó Gábor, Gasz Balázs 2 PTE-ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs; 2 Zala Megyei Kórház Szívsebészeti Osztály, Zalaegerszeg A prekondicionálás és postkondicionálás szerepének összehasonlítása a pneumoperitoneum okozta káros oxidatív hatások kivédésében Sárvári Katalin, Petrovics Laura, Nagy Tibor, Kovács Viktória, Hardi Péter, Máthé Ervin 2, Jancsó Gábor, Wéber György 3, Vereczkei András 4, Veres Gyöngyvér Tünde PTE-ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs; 2 Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Sebészeti Osztály, Kaposvár; 3 Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet, Budapest; 4 Pécsi Tudományegyetem Klinikiai Központ, Sebészeti Klinika, Pécs Vékonybél iszkémia-reperfúzió talaján kialakuló bakteriális transzlokáció mérséklési lehetősége Rosero Olivér, Ónody Péter, Kovács Tibor, Molnár Dávid 2, Lotz Gábor 3, Tóth Szilárd 4, Garbaisz Dávid, Turóczi Zsolt, Fülöp András, Harsányi László, Szijártó Attila Semmelweis Egyetem, I. sz. Sebészeti Klinika, Budapest; 2 Semmelweis Egyetem, Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet, Budapest; 3 Semmelweis Egyetem, II. sz. Patológiai Intézet, Budapest; 4 Országos Epidemiológiai Központ, Budapest Vese iszkémiás károsodás csökkentése penthosan polysulfate natrium (PPSN) adásával állatkísérletes modellben Hardi Péter, Nagy Tibor, Veres Gyöngyvér Tünde, Kovács Viktória, Fazekas Gábor 2, Pintér Örs 3, Nagy Ágnes 4, Kovács Sándor 4, Szelechman Ildikó, Szekeres Eszter, Takács Veronika, Bognár Laura, Jancsó Gábor PTE AOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs; 2 PTE KK Érsebészeti Tanszék, Pécs; 3 PTE KK Szívgyógyászati Klinika, Pécs; 4 PTE TTK Biológiai Intézet, Pécs Az endogén antioxidáns glutation S-transzferáz gátló etakrinsav hatása az iszkémiareperfúziós károsodásokra alsó végtagi akut iszkémia patkánymodellen Nagy Tibor, Kovács Viktória, Hardi Péter, Veres Gyöngyvér Tünde, Kürthy Mária, Lantos János, Pintér Örs 2, Sínay László 3, Menyhei Gábor 3, Rőth Erzsébet, Jancsó Gábor, Arató Endre 3 PTE-ÁOK Sebészeti Oktató és Kutató Intézet, Pécs; 2 PTE-KK Szívgyógyászati Klinika, Pécs; 3 PTE-KK Érsebészeti Tanszék, Pécs 7
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. P050 NIM-8: új farmakológiai szer alsó végtagi érműtétek után fellépő szövődmények megelőzésére Garbaisz Dávid, Turóczi Zsolt, Arányi Péter, Fülöp András, Rosero Olivér, Ónody Péter, Hermesz Edit, Lotz Gábor 2, Harsányi László, Szijártó Attila Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika, Budapest; 2 Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet, Budapest 3.30 5.00 A terem: Májmetastasisok multimodális kezelése (Interaktív esetbemutatások) Moderátor: Oláh Attila, Győr Az eseteket prezentáló onkológusok: Bodoky György, Budapet Horváth Zsolt, Debrecen Landherr László, Budapest Láng István, Budapest Pintér Tamás, Győr Az eseteket értékelő sebészek: Bursics Attila, Budapest Damjanovich László, Debrecen Kalmár Nagy Károly, Pécs Kóbori László, Budapest Kupcsulik Péter, Budapest 3.30 5.00 B terem: Érsérülések diagnosztikája és kezelése Üléselnökök: Entz László, Menyhei Gábor A mellkasi aorta sérüléseinek endovascularis kezelése Szeberin Zoltán, Budapest Iatrogén érsérülések Tóth Gyula, Budapest Gyermekkori érsérülések Juhász György, Miskolc A mellkasi aorta tompa sérülése Dzsinich Csaba, Budapest Traumás thoracalis aorta ruptura endovascularis kezelésével szerzett tapasztalatok, klinikai eredmények Mátyás Lajos, Juhász György, Miskolc Nagyérsérülések csigolya műtétek kapcsán Entz László, Hidi László, Szeberin Zoltán, Nemes Balázs, Budapest Polytraumás betegek érsérülésének kezelése stentgrafttal Vallus Gábor, Budapest 8
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam Nagyérsérülések ellátása a Kenézy Kórházban Fábry György, Szendrői Tibor, Szűcs István, Varga Petra, Kincses Zsolt Kenézy Kórház és Rendelőintézet Általános Sebészeti Osztály, Debrecen A humerus gyermekkori supracondylaris törésének vascularis szövődménye Palásthy Zsolt, Sipka Róbert, Vizi András 2, Kovács Tamás 2, Lázár György SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, 2 Gyermekgyógyászati Klinika, Gyermeksebészeti Osztály, Szeged 3.30 5.00 C terem: Emlősebészet I. Üléselnökök: Márkus Béla, Paszt Attila Primer szisztémás kezelés hatékonysága az emlőtumorok molekuláris alcsoportjaiban Az okoteam dilemmája: műtét vagy neoadjuváns kemoterápia? Botos Ákos, Kiss Edina, Bezsilla János, Sikorszki László, Temesi Rita, Kovács Judit 2, Bende Sándor Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Általános Sebészeti Osztály, 2 Pathologiai Osztály, Miskolc A primer szisztemás therápia /PST/ helye az előrehaladott emlőrák kezelésében Ferencz Péter, Orosz Zsuzsanna 2, Torgyik László 2, Kovács István, Ifj. Budai László, Makai Gábor, Dank Magdolna 2, Budai László, Hevér Timea Bugát Pál Kórház Invaziv matrix Sebészeti egység, Gyöngyös; 2 SE I. Belgyógyászati Klinika Onkológiai részleg, Budapest A neoadjuváns kemoterápia okozta axilláris tumor regresszió sebészi konzekvenciái Kiss Edina, Botos Ákos, Bezsilla János, Sikorszki László, Temesi Rita, Kovács Judit 2, Bende Sándor B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, Általános Sebészet, 2 Patológiai Osztály, Miskolc Komplett pathologiai remissio HER2-pozitív emlődaganat soliter májáttéténél egy ülésben végzett emlő és máj műtétet követően Issekutz Ákos, Neuberger György, Oláh Attila Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Sebészeti Centrum, Győr A neoadjuváns kemoterápiás kezelés radiológia, sebészeti és onkológiai vonatkozásai. Az elmúlt 4 év tapasztalatai Maráz Róbert, Pap-Szekeres József, Boross Gábor, Svébis Mihály, Ambrózay Éva 2, Pajkos Gábor 3, Cserni Gábor 4 Megyei Kórház Kecskemét Általános Sebészet, Onkoradiológiai Központ, 2 MaMMa Klinika, 3 Onkoradiológiai Központ, 4 Patológiai Osztály, Kecskemét Az onkoplasztikai parciális emlőrekonstrukció onkológiai biztonságának vizsgálata 000 beteg kontrollált vizsgálata alapján Ifj. Romics László, James Mansell, Sheila Stallard 2, Eva Weiler-Mithoff 3 Victoria Infirmary Glasgow, Glasgow, Egyesült Királyság; 2 Glasgow Western Infirmary, Glasgow, Egyesült Királyság; 3 Glasgow Royal Infirmary, Glasgow, Egyesült Királyság Kozmetikai és funkcionális eredmények emlőmegtartó műtétek után (ClinicalTrials.gov Identifier: NCT049600) Pukancsik Dávid, Sávolt Á., Kunos Cs., Gulyás G., Gödény M. 2, Kovács E. 2, Udvarhelyi N. 3, Zaka Z. 4, Kásler M. 5, Mátrai Z. Emlő-, és Lágyrészsebészeti Osztály, Daganatsebészeti Központ, Országos Onkológiai Intézet, Budapest; 2 Radiológiai Diagnosztikai Osztály, Országos Onkológiai Intézet, Budapest; 3 Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Centrum, Budapest; 4 Sugárterápiás Központ, Országos Onkológia Intézet, Budapest; 5 Országos Onkológiai Intézet, Budapest 9
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. A simplex mastectomia illetve a módosított radikális mastectomia sebének optimális ellátása (szívódrain visszahagyása vs. adaptáló varrattal történő sebüreg csökkentés) in situ illetve invazív emlőrákoknál. ClinicalTrials.gov Identifier: NCT050978 Mátrai Tamás, Sávolt Ákos 2, Kovács Eszter 3, Újhelyi Mihály 2, Udvarhelyi Nóra 4, Rényi-Vámos Ferenc 5, Mátrai Zoltán 2 Általános-, Mellkas- és Érsebészeti Osztály, Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház, Kaposvár; 2 Emlő és Lágyrészsebészeti Osztály, OOI, Budapest; 3 Radiológiai Diagnosztikus Osztály, OOI, Budapest; 4 Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Centrum, OOI, Budapest; 5 Daganatsebészeti Központ, Országos Onkológiai Intézet, Budapest D-vitamin és emlődaganat Pánczél Balázs Samu, Szendrényi Vilmos Bajai Szent Rókus Kórház, Baja 5.00 5.30 Kávészünet, a kiállítások megtekintése 5.30 7.00 A terem: Acut pancreatitis kezelése a 203-as guideline tükrében Moderátor: Oláh Attila Eminent International Guest Lecture Minimally invasive procedures in acute necrotizing pancreatitis John Neoptolemos, Liverpool, Nagy-Britannia Kerekasztal Résztvevők: Kelemen Dezső, Pécs Nehéz László, Budapest Oláh Attila, Győr Szentkereszty Zsolt, Debrecen 6.00 7.00 B terem: Endocrin sebészet Üléselnökök: Horányi János, Vörös Attila Korszerű technológia alkalmazása a pajzsmirigy sebészetben Svéda Szabolcs István, Illéssy Rudolf, Zemanek Péter, Bogdán Rajcs Sándor, Tóth Lajos Barna Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza A nagyméretű, retrosternális strumák műtéti megoldása fej-nyak sebész és mellkassebész sikeres együttműködése Lévay Bernadett Országos Onkológiai Intézet, Budapest Struma műtétek alkalmával véletlenszerűen igazolódott pajzsmirigy-carcinoma előfordulása és ellátása Bársony Anett, Furák József, Tiszlavicz László 2, Sajti Ilona 3, Lázár György SZTE Sebészeti Klinika, Szeged; 2 SZTE Pathológiai Intézet, Szeged; 3 SZTE I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged Sebészeti-onkológiai együttműködés a rosszindulatú pajzsmirigybetegségek kezelésében Ecsedy Gábor, Nagy István, Kiss Tamás, Lontai Péter, Vörös Attila, Kovács János Balázs Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház Sebészeti Osztály, Budapest 20
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam Gyerekkori pajzsmirigy carcinoma sebészi kezelése Győry Ferenc, Lukács Géza, Barna Sándor, Molnár Csaba, Juhász Ferenc Debreceni Egyetemi Klinikai Központ Sebészeti Intézet, Scanomed Kft, Pathológiai Intézet, Debrecen A mellékvese minimal invazív sebészete: a transzperitonealis, illetve retroperitonealis behatolásból végzett laparoscopos műtétek összehasonlítása Ottlakán Aurél SZTE Sebészeti Klinika, Szeged Alternatív minimál invazív technika transzperitonealis laparoszkópos adrenalectomia során (hals). előnyök és hátrányok Juhász Ferenc, Győry Ferenc, Fedor Roland, Andrási Mónika Debreceni Egyetemi Klinikai Központ Sebészeti Intézet, Debrecen 6.00 7.00 C terem: Varia I. Üléselnökök: Ottlakán Aurél, Sándor József Az onkoteam működése kórházunkban sebészeti vonatkozások Márkus Béla, Bajner Ágnes 2, Csejtei András 3, Firisz Borbála 4, Kovács Beáta 4, Lakner Lilla 5, Tóth Csaba 6 Markusovszky Egyetemi Oktatókórház, Általános- és Érsebészeti Osztály, 2 Nukleáris Medicina Osztály, 3 Onkoradiológiai Osztály, 4 Központi Radiológiai Osztály, 5 Gastroenterológiai és Belgyógyászati Osztály, 6 Pathológiai Osztály, Szombathely Onkoteam működése a DE KK Sebészeti Intézetben Fülöp Balázs, Damjanovich László DE KK Sebészeti Intézet, Debrecen Gondolatok a tápcsatornai multidisciplinaris team-k munkájával kacsolatban a sebész szemszögéből Szentpétery Félix, Besznyák István, Bursics Attila Uzsoki utcai Kórház Onkosebészeti Osztály, Budapest Sebészeti és nőgyógyászati onkoteamek együttműködése kórházunkban Zemanek Péter, Adorján Gusztáv 2 Jósa András Oktatókórház, Sebészeti Osztály, 2 Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Nyíregyháza Operáljunk-e, ha a beteg a vérkészítményt elutasítja? Bihari László, Fazakas János, Piros László, Kóbori László, Fehérvári Imre, Langer Róbert SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika, Budapest A fővárosi sebészeti ügyelet némely kérdése Weltner János, Horányi János, Szlávik Rezső, Kupcsulik Péter, Harsányi László Semmelweis Egyetem I. sz. Sebészeti Klinika, Budapest Elvárások és lehetőségek: tapasztalatok a rezidensképzés Sebészeti skill tréning tanfolyamának megvalósításában a debreceni képzőhelyen Németh Norbert, Mikó Irén, Pető Katalin, Lesznyák Tamás, Kiss Ferenc, Tóthmartinez Adrienn, Klárik Zoltán, Tóth Enikő, Ványolos Erzsébet, Furka István Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, Sebészeti Intézet, Sebészeti Műtéttani Tanszék, Debrecen 2
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. 9.00 Megnyitó Győri Nemzeti Színház Köszöntők Oláh Attila, a Kongresszus elnöke Lázár György, a Magyar Sebész Társaság elnöke Borkai Zsolt, Győr polgármestere Tamás László, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója Bursics Attila, a Magyar Sebész Társaság főtitkára A Magyar Sebészetért emlékérmek átadása Dobó István Farkas Gyula Mikó Irén Tihanyi Tibor Vincze Károly A Magyar Sebész Társaság új tiszteletbeli tagjainak köszöntése Henri Bismuth, Franciaország John Neoptolemos, Nagy-Britannia Ronan O Connell, Írország Ihász Mihály díj átadása Garbaisz Dávid Honorary Lecture Hazard and Necessity: How Liver Surgery entered into Liver Transplantation Henri Bismuth Verebély emlékelőadás Molnár F. Tamás A Győri Balett előadása Fogadás Az ETO Park Hotelben lakó vendégek számára 8.30-kor 2 db autóbuszt indítunk a Színházhoz. A buszok a fogadás végén várhatóan 22.30-kor visszafelé is közlekednek. 22
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 3. péntek 09.00 0.30 A terem: Epeúti sérülések kezelési stratégiája Moderátor: Harsányi László Az epeúti sérülések radiológiai diagnosztikája és besorolása Rudas Gábor, Budapest Az epeúti sérülések endoszkópos diagnosztikája és intervenciós kezelési lehetőségei Madácsy László, Székesfehérvár Az epeúti sérülések intervenciós radiológiai kezelési lehetőségei Doros Attila, Budapest Az epeúti sérülések sebészi kezelésének stratégiája Harsányi László, Budapest 09.00 0.30 B terem: Mellkassebészet Üléselnökök: Furák József, Kecskés László Honnan hová jutottunk a magyar szívsebészetben az elmúlt ötven évben Tomcsányi István MH Egészségügyi Központ, Budapest, Magyarország Thoraco-myoplastica műtéteink 3D spirál CT-vel történő modellezéséről és tervezéséről Balogh Gábor, Garbera István 2, Herke László, Puskás Attila, Tóth Tibor, Vincze Károly Kaposi Mór Oktató Kórház, Általános Sebészeti Ér- és Mellkassebészeti Osztály, 2 Radiológiai Osztály, Kaposvár Sternumból kiinduló malignus tumorok operált esetei Heiler Zoltán, Molnár Miklós, Kas József, Vágvölgyi Attila, Fehér Csaba, Vadász Pál, Agócs László 2, Kocsis Ákos 2 Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, SE Mellkassebészet, Budapest; 2 Országos Onkológiai Intézet, Mellkassebészet, Budapest A sebészi cytoredukció és a hyperterm intrathorakális kemoterápia (HITHOC) eddigi eredményeiről Sziklavári Zsolt, Michael Ried 2, Szőke Tamás, Hans-Stefan Hofmann 2 Klinik für Thoraxchirurgie, Krankenhaus Barmherzige Brüder Regensburg, Németország; 2 Klinik für Thoraxchirurgie, Universität Regensburg, Regensburg, Németország Minimálisan invazív mellkassebészeti palettánk fejlődése Füstös László, Kovács Károly, Boross Gábor, Oláh Csaba, Pap-Szekeres József Bács- Kiskun Megyei Kórház, Általános Sebészeti Osztály, Kecskemét, A video-thoracoscopia alkalmazása a mediastinum sebészetében Kas József, Agócs László 2, Csekeő Attila, Fehér Csaba, Heiler Zoltán, Kocsis Ákos 2, Molnár Miklós, Vágvölgyi Attila, Elek Jenő 2, Rozgonyi Zsolt, Zsikla Katalin, Vadász Pál Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet, Budapest; 2 Országos Onkológiai Intézet, Budapest 23
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam 204. június 2 4. A collaris mediastinoscopia szerepe a mediastinális térfoglalások diagnosztikájában: korszakváltás előtt? Gyáni Károly, Mezei Péter, Hanyik János, Szűcs Géza, Tóth Imre Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház Általános Sebészeti és Mellkassebészeti Osztály, Miskolc Az intrapleurális vákuumterápia 5 évéről; honnan indultunk, hol tartunk ma és merre haladunk? Sziklavári Zsolt, Szőke Tamás, Hans-Stefan Hofmann 2 Klinik für Thoraxchirurgie, Krankenhaus Barmherzige Brüder, Regensburg, Németország; 2 Klinik für Thoraxchirurgie, Universität Regensburg, Németország 09.00 0.30 C terem: Coloproctológia Üléselnökök: István Gábor, Lestár Béla Az Alvarado-score és a hagyományos klinikusi döntés összehasonlítása az akut appendicitis diagnózisában- prospektív, randomizált vizsgálat Mán Eszter, Varga Ákos, Rárosi Ferenc 2, Simonka Zsolt, Lázár György SZTE Sebészeti Klinika, Szeged, Magyarország; 2 SZTE Orvosi Informatikai Intézet, Bolyai Intézet, Szeged Az appendectomiák műtéti eredményeinek hosszú távú összehasonlítása Baracs József, Kovács Balázs, Vereczkei András PTE KK Sebészeti Klinika, Pécs Sebészeti beavatkozások jellege Crohn betegségben, a biológiakezelés korában Lestár Béla, Pop Gábor, Iványi Attila, Farkas Katalin, Csonka Sándor, Kovács Tünde, Pomizs István, Turu Dorottya, Ifj. Harmos Flórián Honvédkórház, II. Sebészete, Budapest Vastagbél diverticulitis kezelési stratégiája osztályunkon Somodi Krisztián, Csulak E., Farkas N., Oláh T. Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház; Általános-, Mellkas- és Érsebészeti Osztály, Kaposvár Clostridium difficile okozta súlyos pseudomembranosus colitis kezelésének tapasztalatai a sebész szemszögéből Ecsedy Gábor, Pelsőczi Gergely Dávid, Kovács János Balázs, Lovay Zoltán, Kári Dániel, Lukász Péter Jahn Ferenc Dél-pesti kórház, Budapest A familiáris adenomatosus polyposis szindróma sebészi kezelése a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikáján Ábrahám Szabolcs, Paszt Attila, Simonka Zsolt, Tajti János, Varga László, Molnár Tamás 2, Lázár György SZTE ÁOK Sebészeti Klinika, Szeged; 2 SZTE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika, Szeged Colorectalis carcinoma késői nyirokcsomó áttéteinek sebészi kezelése Sztipits Tamás, Dubóczki Zsolt, Mészáros Péter, Tóth László, Láng István 2, Hitre Erika 2, Rubovszky Gábor 2, Káposztás Zsolt, Rényi-Vámos Ferenc, Benkő Tamás Országos Onkológiai Intézet, Daganatsebészeti Központ, Budapest; 2 Országos Onkológiai Intézet, B-Belgyógyászati Osztály, Budapest 24
Magyar Sebész Társaság 62. Kongresszusa, Győr 204. június 2 4. Sebészeti Továbbképzô Tanfolyam A rectum tumorok preoperatív kezelésének hatása a végbél műtétekre. (Kecskeméti tapasztalatok közel 500 eset kapcsán) Markó László, Pajkos Gábor, Hajnal Lajos, Boross Gábor 2, Maráz Róbert 2, Svébis Mihály 2, Pap-Szekeres József 2, Gábor Gabriella Bács-Kisun Megyei Kórház, Onkoradiológiai Központ, 2 Sebészeti Osztály, Kecskemét Merre tovább abdominoperinealis exstirpatio? Levatoron innen és túl Dubóczki Zsolt, Mészáros Péter, Sztipits Tamá, Rényi-Vámos Ferenc, Benkő Tamás Országos Onkológiai Intézet, Daganatsebészeti Központ, Budapest 5.00 5.30 Kávészünet, a kiállítók köszöntése.00 2.30 A terem: A sebészet, a média és a jog Moderátorok: Damjanovich László, Debrecen Molnár F. Tamás, Győr Oláh Tibor, Kaposvár 2.30 3.30 Ebédszünet Vendégek: Bugovics Zoltán, médiaszociológus Csomós István, pszichológus, túsztárgyaló Salamonné Piltz Judit, bírónő Simon Tamás, ügyvéd 2.30 3.00 Littmann Sebészeti Műtéttan könyvbemutató 3.00 3.30 Baxter szimpózium 2.30 3.30 Poszter szekciók 6. Májsebészet Üléselnökök: Hahn Oszkár, Issekutz Ákos P05 P052 P053 P054 CRC-s májmetasztázisos betegeknél végzett rezekciók eredményeinek összevetése a rezekciós technika tükrében Dede Kristóf, Mersich Tamás, Besznyák István, Bursics Attila Uzsoki utcai Kórház, Sebészeti-Onkosebészeti Osztály, Budapest Malignus májdaganatok miatt végzett műtéteink az elmúlt 5 évben Hőhn József, Petri András, Pieler József, Tajti János, Lázár György Sebészeti Klinika, Szeged Indocyanin zöld clearance teszt a máj funkcionális kapacitásának vizsgálata Pósán János, Kósa Csaba, Szentkereszty Zsolt, Nemes Balázs, Damjanovich László Sebészeti Intézet, Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Debrecen Cetuximabbal kombinált neoadjuváns kemoterápia hatására eltűnő CRC májmetasztázisának sebészi kezelése. Indokolt a rezekciós műtét? Szabó Balázs Előd Uzsoki Utcai Kórház, Sebészeti-Onkosebészeti Osztály, Budapest 25