A "Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért" Alapítvány MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA.



Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT. P r e a m b u l u m

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat Módosítása

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

ALBERT FLÓRIÁN SPORTALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA A MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

TÁMASZ ALAPITVÁNY Pécs ALAPITÓ OKIRAT

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

alapító okirat (egységes szerkezetben)

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Egységes szerkezetbe foglalt módosított Alapító Okirat

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

A L A P Í T Ó O K I R A T

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

3.2 Az oktatás, tájékoztatás eszközrendszerének felhasználásával bemutatni:

DEBRECEN HATÁROK NÉLKÜL

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetbe foglalva

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító okirat 2017.

ZSEBOROSZLÁN VAS MEGYEI KORASZÜLÖTTEKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

E l ő t e r j e s z t é s

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

Szervezeti és Működési Szabályzat

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

E L Ő T E R J E S Z T É S. Alcsútdoboz Település Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-i ülésére

Szeged Biztonságpolitikai Központ Közalapítvány Alapító okirata

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Alapító Okirat. A jelen Alapító Okirat 1. pontjában megnevezett Alapító

Bankszámlaszám:

A L A P Í T Ó O K I R A T

Ferencvárosi Környezetvédelmi Közalapítvány

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Átírás:

A "Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért" Alapítvány MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA Preambulum Az alapítók attól a céltól vezérelve, hogy elsősorban a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (továbbiakban: MKKSZ), valamint az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár (a továbbiakban: Nyugdíjpénztár) tagjait segítse és támogassa olyan váratlan élethelyzetekben, amelynek következményei súlyosan érintik a munkavállalót vagy családját, valamint segítséget nyújtson az életmentő műtétek, egyéb gyógykezelések költségeinek viseléséhez, támogassa a kiemelkedő fontosságú külföldi tanulmányokat, tudományos tevékenységet, kulturális- és sport rendezvényeket, kifejezik azon szándékukat, hogy ezen célok érdekében Magyarország egész területén működő országos alapítványt hozzanak létre. Az alapítvány közhasznú szolgáltatásaiból azok a közalkalmazottak, köztisztviselők, kormánytisztviselők és a Mt. hatálya alá tartozó munkavállalók (együtt: közszférában dolgozók) sincsenek kizárva, akik nem tagjai az MKKSZ-nek vagy a Nyugdíjpénztárnak. Az alapítvány politikamentes társadalmi-közösségi kezdeményezés, céljai és feladatai teljesítése érdekében együttműködik minden szervezettel, közösséggel és személlyel, amely, illetőleg aki a közös célok elérésén munkálkodik. Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, az alapítvány és szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az alapítvány az 1997. évi CLVI. törvény alapján jött létre közhasznú szervezetként, és a hatályos 2011. évi CLXXV. törvény alapján működik civil szervezetként közhasznú jogállással. 1. Az alapítvány alapítói: I. AZ ALAPÍTÓK Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete Székhely: 1146 Budapest, Abonyi utca 31. Képviselő: Boros Péterné főtitkár

2 Első Magyar Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár, melynek megszűnése után jogutódja az AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár. 2. Az alapítvány nyitott, ahhoz bármely magyar és külföldi természetes vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet csatlakozhat, amennyiben az Alapítvány célját elfogadja, és azt anyagi vagy más eszközzel támogatja, ideértve a személyes munkát is. 3. Az alapítók a kuratóriumon keresztül az alapítvány létrehozását, céljait és az általa nyújtott támogatásokat, azok igénylésének módját közzéteszi az MKKSZ honlapján. Az alapítók ekkor hozzák nyilvánosságra, hogy hogyan és mi módon lehet az alapítványhoz csatlakozni, illetőleg a pénzbeli adományokat az alapítvány mely bankszámlájára lehet befizetni. II. AZ ALAPÍTVÁNY ELNEVEZÉSE, SZÉKHELYE ÉS JOGÁLLÁSA 1. Az alapítók a jelen alapító okirat preambulumában elhatározott célnak megfelelően az alapítványt néven alapítják. "Közalkalmazottak és Köztisztviselők Egymásért" Alapítvány 2. Az alapítvány székhelye: 1146 Budapest, Abonyi utca 31. 3. Az alapítvány jogi személy. 1. Az alapítvány induló vagyona: III. AZ ALAPÍTVÁNY VAGYONA Az alapítvány céljára rendelt alapítói vagyon induló mértéke összesen 1.000.000 Ft, azaz Egymillió forint, amelyet az alapítók a következő megoszlásban bocsátanak az alapítvány rendelkezésére. Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete: AEGON Magyarország Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár: 500.000 Ft 500.000 Ft Az alapítók az alapítvány induló vagyonát az alapító okirat aláírását követő három napon belül az OTP Banknál megnyitott, elkülönített letéti számlára helyezik el. A letéti számláról az alapítvány induló készpénz vagyona az alapítvány nyilvántartásba vételét követően kerül át az alapítvány részére megnyitott bankszámlára. Az alapítvány céljaira az alapítvány céljára rendelt vagyont meghaladó minden vagyon felhasználható. 2. Az alapítvány bevételei:

3 a) alapítóktól kapott befizetés, valamint az alapítók által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon; b) az alaptőke és a szabad pénzeszközök tartós lekötéséből származó kamatok, befektetési tevékenységből származó bevétel c) az államháztartás alrendszerétől (önkormányzatoktól) származó bevételek, d) a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; e) a magánszemélyek jövedelem adójának egy százalékából származó támogatás, f) pályázatok útján elnyert Európai unió alapjaiból származó, a költségvetésből illetve juttatott támogatás. g) magánszemélyektől, szervezetektől, intézményektől, gazdálkodó szervezetektől elnyert támogatások. h) más szervezetektől, magán személyektől kapott adomány, i) a gazdálkodási- vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel; 3. Az alapítvány költsége: a) az alapcél szerinti (közhasznú) tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó költségek; b) a közhasznú tevékenység érdekében felmerült költségek, ráfordítások (ide értve az adminisztráció költségeit és az egyéb felmerült közvetlen költségeket pályázati díj, ösztöndíj, különböző támogatások), valamint a tevékenységhez használt immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása, c) az alapítvány működésével kapcsolatos közvetett költségek (járulékok, köztartozások). d) a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetlen költségek (ráfordítások, kiadások); e) a közhasznú és egyéb vállalkozási tevékenység érdekében felmerült közvetett költségek (ráfordítások, kiadások), amelyeket bevételarányosan kell megosztani. 4. Az alapítvány vállalkozásban való részvétele Az alapítvány másodlagos jelleggel, közhasznú céljainak megvalósítása érdekében olyan gazdasági tevékenységet folytathat, amely céljait nem veszélyezteti. Az alapítvány részt vehet olyan vállalkozásokban, amelyek a következő tevékenységeket végzik: 22.11 Könyvkiadás, 22.13 Időszaki kiadvány kiadása, 22.15 Egyéb kiadás, 73.20 Társadalomtudományi, humán kutatásfejlesztés, 67.20 Biztosítási és nyugdíjalap kezelő kiegészítő szolgáltatás, (tagszervezés) 80.42 Felnőtt- és egyéb oktatás, 91.33 Máshova nem sorolt egyéb közösségi társadalmi tevékenység, 92.72 Máshova nem sorolható egyéb szabadidős tevékenység. Az alapítvány kizárólag olyan a felsorolt tevékenységeket végző vállalkozásokban vehet részt, amelyek törvényes működése biztosított és amelyekben az alapítvány által bevitt vagyon erejéig terjed az alapítvány felelőssége. 5. Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapító okiratában meghatározott tevékenységére kell fordítania. 6. Az alapítvány váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki.

4 7. Az alapítvány: a) vállalkozásának fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel; b) az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. 8. Az alapítvány cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. Az alapítvány nyilvántartásaira egyebekben az alapítványokra irányadó könyvvezetési szabályokat kell alkalmazni. 9. Az alapítvány az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készít. A közhasznúsági jelentés elfogadása a kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. A közhasznúsági jelentés a külön jogszabály szerint az alábbiakat tartalmazza a) közhasznú szervezet azonosító adatait, b) tárgyévben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatását, c) a közhasznú tevékenység bemutatását, a közhasznú tevékenység megnevezését, d) közhasznú tevékenység érdekében felhasznált vagyon kimutatását, e) a cél szerinti juttatások kimutatását; f) vezető tisztségviselőknek nyújtott juttatást, g) közhasznú jogállás megállapításához szükséges mutatók 10. Az alapítvány irataiba a kuratórium engedélyével, az éves közhasznúsági jelentésébe pedig engedély nélkül bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. 11. Az éves beszámolót és a közhasznúsági jelentést letétbe kell helyezni és a MKKSZ honlapon kell közzétenni. A közzététel részletes szabályait a kuratórium ügyrendje határozza meg. 1. Az alapítvány kezelője IV. AZ ALAPÍTVÁNY KEZELŐJE ÉS FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGA A kuratórium Az alapítók az alapítvány kezelésére kuratóriumot hoznak létre. 2. A kuratórium Az alapítvány legfőbb döntést hozó, illetve képviselő szerve a kuratórium. A kuratórium felelőssége az alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, így feladata mindent megtenni annak érdekében, hogy az alapítvány vagyonát a jogszabályoknak és a törvényes gazdasági lehetőségeknek megfelelően gyarapítsa.

5 3. A kuratórium öt tagból áll, amelynek tagjait az alapítók együttesen kérik fel a kuratóriumi tagságra. A kuratóriumi tagság határozott legfeljebb négy éves időtartamra szól, de az alapítók fenntartják a jogot arra, hogy azt a kurátort, aki a rábízott feladatot nem látja el, vagy nem megfelelően látja el, ezen időn belül bármikor visszahívják. A kuratórium elnökét és tagjait az alapító bízza meg legfeljebb négy éves időtartamra. 4. A kuratóriumi tagság a meghatározott idő lejártával, lemondással, visszahívással vagy a kurátor halálával szűnik meg. A kurátori tisztség bármely oknál fogva történő megüresedése esetén az alapítók a megüresedéstől számított 30 napon belül új tagot jelölnek. A határozott időre szóló kijelölés esetén ha a kuratórium tagjai közül a tagok valamelyikének tagsága annak lejártát megelőzően megszűnik, az újonnan kijelölt tag tisztsége az eredetileg megválasztott tag idejének hátralévő időtartamára szól. 5. A kuratórium elnöke: Fehér József Anyja születési neve: Ficsor Erzsébet Lakcím: 3905 Monok, Bem József út 36. A kuratórium tagjai: Dr. Marosi János Anyja születési neve: Török Éva Lakcím: 1065 Budapest, Weiner Leo u. 11. Millián György Anyja, születési neve: Tóth Julianna Lakcím: 1151 Budapest, Kossuth u. 21., Rusin József Anyja születési neve: Ferkó Mária Lakcím: 4400 Nyíregyháza, Szíjártó u. 65. Szemánné Bredács Anna, Anyja születési neve: Melher Erzsébet Lakcím: 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 7. 1/1. A kuratórium tagjai feladatuk ellátásáért tiszteletdíjban részesülhetnek. Az alapítvány ügyeiben végzett tevékenységükkel összefüggésben felmerült költségeiket utólag megfelelő igazolás mellett meg kell téríteni. 6. A kuratórium az alapítvány kezelő szervezeteként döntéshozó, ügyintéző és képviselői feladatokat lát el. 7. Az alapítványt kezelő kuratórium nevében a kuratórium elnöke, Fehér József önállóan jogosult eljárni. A kuratórium elnöke jogosult a kuratórium döntéseit harmadik személyekkel szemben képviselni és érvényes jognyilatkozatokat tenni. Intézkedéseit a kuratórium döntésének megfelelően kell megtennie, döntés hiányában pedig az alapítvány érdekeivel összhangban.

6 Az Alapítvány bankszámlája feletti rendelkezési jogot a kuratórium elnöke, továbbá a kuratórium tagjai közül dr. Marosi János és Millián György kurátorok együttesen gyakorolhatják. A kuratórium elnökét akadályoztatása esetén az általa kijelölt kuratóriumi tag helyettesíti. 8. A kuratórium szükség szerint, de évente legalább kétszer tartja üléseit. Az ülés összehívására a kuratórium elnöke jogosult. Az ülést össze kell hívni, ha az alapítók napirendi javaslattétele mellett kezdeményezik, ha a felügyelő bizottság kéri, vagy az alapítvány vagyona az alapítói vagyon felére csökken. 9. Az ülés összehívásáról szóló írásbeli meghívót a javasolt napirend közlése mellett, az ülés napját megelőzően legalább 8 nappal kell kézhez kapniuk a kuratórium tagjainak és az ülésre meghívottaknak. A meghívó elektronikus módon is kézbesíthető. Ha az alapítvány alapítói vagyona csökken, illetve az ülés összehívását az alapítók vagy a felügyelő bizottság kéri, az ülést a vagyon csökkenésének az elnök tudomására jutásától, illetve a kuratórium legalább 2 tagja vagy a felügyelő bizottság a kezdeményezésétől számított 30 napon belüli időpontra kell összehívni. 10. A kuratórium akkor határozatképes, ha azon a kuratórium tagjainak többsége jelen van. A kuratórium döntéseit többségi szavazással hozza. Nem vehet részt a kuratórium döntésében a kuratóriumnak az a tagja, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa (az alapító okirat alkalmazásában együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 11. A kuratórium ülései nyilvánosak. Ennek érdekében a kuratóriumi ülésről szóló tájékoztatót az MKKSZ honlapján meg kell jelentetni. 12. A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell felvenni, amelyben fel kell tüntetni az ülés pontos helyét és időpontját, a megjelent tagokat. A jegyzőkönyvben röviden meg kell jelölni az ülés napirendjét és a napirenddel összefüggésben elhangzott hozzászólásokat. 13. A kuratórium határozatairól nyilvántartást kell vezetni, amelyben fel kell tüntetni a határozat meghozatalának helyét és idejét, a határozat számát és a meghozott határozat pontos tartalmát, a határozat hatályát, valamint azt, hogy a kuratórium mely tagjai támogatták és mely tagjai ellenezték a határozatot. 14. A kuratórium döntéseiről a kuratórium elnöke a kuratórium határozatait tartalmazó jegyzőkönyv-kivonattal tájékoztatni köteles az alapítókat. 15. A kuratórium a működését az alapító okiratban nem szabályozott kérdések tekintetében saját maga, ügyrendben határozza meg. Az ügyrendben kell meghatározni a kuratórium döntései nyilvánosságra hozatalának módját, valamint, hogy azokat hogyan kell az érintettekkel közölni. A kuratórium az ügyrendjét az alakuló ülésen fogadja el. 16. A kuratórium munkájának segítésére, ügyviteli feladatainak ellátására az alapítvány munkavállalókat foglalkoztathat. A munkavállalók díjazását a kuratórium elnöke állapítja meg.

7 17. A kuratórium évente egy alkalommal, a tárgyévet követő év március 31-éig köteles az alapítóknak beszámolni az alapítvány működéséről, gazdálkodási tevékenységéről, az alapítvány vagyonának helyzetéről. 18. A kuratórium köteles évente egy alkalommal az alapítvány támogatóit tájékoztatni a támogatás felhasználásáról. A felügyelő bizottság 19. Az alapítvány, illetve a kuratórium működését és gazdálkodását a felügyelő bizottság ellenőrzi. A felügyelő bizottság tagjainak száma három fő. A felügyelő bizottság elnökét és tagjait az alapítók jelölik ki. A Felügyelő Bizottság elnöke: Csatári Béla Anyja születési neve: Bertók Róza Lakcím: 4024 Debrecen, Wesselényi u. 23. I. emelet 3. A felügyelő bizottság tagjai: Nagyné László Erzsébet Anyja születési neve: Nagy Erzsébet Magdolna Lakcím: 5300 Karcag, Széchenyi I. sugárút 19. Tiba József Anyja születési neve: Vermes Izabella Lakcím: 3300 Eger, Sólyom utca 20. 20. Nem lehet a felügyelő bizottság elnöke vagy tagja az a személy, aki a) a kuratórium elnöke vagy tagja; b) az alapítvánnyal megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésére irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik; c) az alapítvány cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást; illetve d) az a), b) és c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg az alapítványnál betölt. (Az alapító okirat alkalmazásában vezető tisztségviselő: a kuratórium elnöke és tagjai, a felügyelő bizottság elnöke és tagjai.) 21. A felügyelő bizottság ügyrendjét maga állapítja meg. 22. A felügyelő bizottság az alapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzése során a kuratóriumtól és a kuratórium elnökétől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig

8 tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá az alapítvány könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. 23. A felügyelő bizottság tagja a kuratórium ülésén tanácskozási joggal részt vehet. 24. A felügyelő bizottság köteles a kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a) a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a kuratórium döntését teszi szükségessé; b) a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. 25. A kuratóriumot a felügyelő bizottság indítványára - annak megtételétől számított 30 napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a kuratórium összehívására a felügyelő bizottság is jogosult. 26. Ha a kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó szervet. A könyvvizsgáló 27. Az alapítvány könyvvizsgálója: Correct Office Pénzügyi, Adózási, Tanácsadó és Könyvelési Szolgáltató Kft. Cím: 1051 Budapest Szent István tér 11/B Kamarai ig. szám: 001465 28. A könyvvizsgáló összeférhetetlenségére a 20. pontban foglaltakat kell értelemszerűen alkalmazni. V. AZ ALAPÍTVÁNY TÁMOGATÁSAI 1. Az alapítók a jelen alapítványt a preambulumban kifejezett közhasznú célok megvalósítása érdekében hozzák létre. Az alapítvány a cél szerinti tevékenysége keretében nyújtott pénzbeli vagy nem pénzbeli szolgáltatás útján segíti és támogatja: a) a közszférában dolgozó munkavállalókat olyan váratlan élethelyzetekben, amelyek időlegesen vagy véglegesen úgy változtatják meg életkörülményeiket, amelyek megoldására önállóan nem, vagy csak igen nehezen képesek; b) az olyan családokat, ahol legalább egy fő veszíti el - önhibáján kívül a közszférához kapcsolódó jogviszonyát, ideértve a gyermekét egyedül nevelő szülőt is [az a) és b) pontban foglaltak együtt: szociális tevékenység]; c) a közszférában dolgozó munkavállaló tudományos és kutató tevékenységét, az e célokat szolgáló külföldi tanulmányokat; d) a közszférában dolgozó munkavállalókat érintő életmentő műtétet, illetőleg az ezt követő rehabilitációt; e) a pénztár tagjai részére egyszeri, egyösszegű, visszatérítendő támogatást nyújthat, maximum 3 (három) évi időtartamra.

9 2. Az alapítvány évente egy alkalommal támogathatja az Országos Közszolgálati Sportnapot. 3. Az alapítvány részt vehet az egészséges életmód népszerűsítésében és támogatásában, a közszférában dolgozó munkavállalók nyugdíjazásuk utáni anyagi biztonságának elősegítésében. Mindezen célok elérése érdekében, az alapítvány kiadványokat jelentethet meg vagy kiadványok megjelentetését támogathatja. 4. A közhasznú szervezet által nyújtott cél szerinti juttatások bárki által megismerhetők. 5. Az alapítvány a felelős személyt, a támogatót, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti. (Az alapító okirat alkalmazásában felelős személy: a kuratórium elnöke és tagjai, a felügyelő bizottság elnöke és tagjai.) 6. Az alapítványból évente kiírható pályázat útján részesülhet az olyan időskorúak részére fenntartott intézmény vagy civil szervezet is, amely tevékenységével a közszféra nyugdíjasai életfeltételeinek jobbítását, szabadidejük hasznos eltöltését szolgálja 7. Az alapítvány cél szerinti juttatását a krízistámogatást és azt átmeneti segélyt kivéve pályázathoz kötheti. A pályázat nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből az eset összes körülményeinek mérlegelésével megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van. Az alapítványi pályázatot a kuratórium írja ki, és gondoskodik arról, hogy a pályázat a legszélesebb körben nyilvánosságra kerüljön. A pályázatokat a kuratórium bírálja el. A pályázatok kiírásának és elbírálásának, nyilvánosságra hozatalának részletes szabályait a kuratórium ügyrendje határozza meg. 8. Az alapítványból való részesedés formái elsősorban: a) egyszeri krízistámogatás; b) átmeneti segély; c) gyógykezelési költségekhez hozzájárulás; d) ösztöndíj; e) bel- és külföldi tanulmányok, kutatások, konferenciák részvételi támogatása; f) kulturális- és sportrendezvények támogatása, g) a munkahelyét elvesztett munkavállalók átképzésének segítése. 9. Az alapítványból való részesedéssel kapcsolatos döntési hatásköröket az ügyrend tartalmazza. VI. AZ ALAPÍTVÁNY MEGSZŰNÉSE Az alapítvány a törvényben meghatározott esetekben szűnik meg. Ha a bíróság rendelkezik az alapítvány megszüntetéséről, úgy az alapítványban megmaradt vagyon az alapítók által nyújtott vagyoni hozzájárulás erejéig az alapítókat illeti. Az ez után még esetlegesen fennmaradó vagyon sorsának rendezéséről az alapítók elfogadják a bíróság döntését.

10 VII. AZ ALAPÍTVÁNY NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELE Az alapítók tudomásul veszik, hogy az alapítvány érvényességéhez a jelen alapító okirat bírósági nyilvántartásba vétele szükséges. Az alapítók kifejezik, hogy a jelen alapító okirattal tett alapítványra vonatkozó szabályozás a saját akaratukat tartalmazza, és tudomásul veszik, hogy az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. Az alapítók kifejezik, hogy a jelen alapító okirattal tett alapítványra vonatkozó szabályozás a saját akaratukat tartalmazza, és tudomásul veszik, hogy az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. és a 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, annak keretei között a kezelő szervezet bármely kérdésben határozatot hozhat. A jelen alapító okirat módosítás a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete alapító Országos Választmányának 6/2012.(XI.17.) OV. számú határozatán alapul. Budapest, 2012. november 19. Boros Péterné sk. alapítványt tevő nevében A módosított alapító okiratot a Fővárosi Törvényszék 12/Pk.60.506/1998/22. számú végzésével 2013. január 30. napján bejegyezte.