VEGYÜK KÖNNYEDÉN A SULIKEZDÉST! ISKOLAI ESZKÖZÖK, SPORTSZEREK A-TÓL Z-IG KUPONHÉTVÉGE AUGUSZTUS 11 13.
BEKÖSZÖNŐ Kedves Látogatóink! Annak idején azzal vigasztaltak a szüleink és a tanáraink, hogy az iskola a nagybetűs életre készít fel bennünket, de ezt már gyerekfejjel is nehéz volt elfogadnunk. Ami akkor ésszerűtlennek tűnt, az az új helyesírási szabályokkal sem lett sokkal észszerűbb, ásványkincseink feltérképezésének végül mérsékelten vettük hasznát, a kovalens kötést meg a szögfüggvényeket pedig már akkor sem értettük. Hogy mégis a szüleinknek és a tanárainknak lett igazuk, arról az iskola csak közvetve tehet. Az osztálykiránduláson csattant el az első csók, az órák közötti szünetekben, házifeladat-másolás közben éreztünk rá a rögtönzés művészetére, és először a lyukasórák ki-ki meccsein tettük igazán próbára az akaraterőnket. Az iskolakezdésre ugyan még néhány hetet várnunk kell, de van egy jó hírünk. A KÖKI Terminálban már becsengettek: kezdődhetnek a nagybetűs kalandok! Ezekhez a kalandokhoz pedig a fidget spinner, a tablet és a márkás cuccok éppúgy hozzátartoznak, mint a tankönyvek, az írószerek vagy a sporteszközök. A találóan kézi búgócsigára keresztelt fidget spinner fejleszti a kézügyességet, a táblagépeken is azonnal elérhető sorozatok meghozzák a kedvet a nyelvtanuláshoz, a divatos ruhák pedig megkönnyítik a beilleszkedést. Augusztusi kuponhétvégénken ezúttal 48 üzletünkben vásárolhatnak kedvezményesen. Látogassanak el a KÖKI Terminálba augusztus 11. és 13. között is, és vegyük könnyedén az iskolakezdést! VÉRADÁS Adományozz egészséget. Aki vért ad, életet ad! www.veradas.hu https://www.facebook.com/onkentes.veradas Keresd applikációnkat a Google Play-en, az App Store-ban és a Windows Marketplace-en. Ilyenkor augusztusban a KÖKI Terminál olyan, mint egy tanárok és tanórák nélküli iskola. Nyüzsgő folyosóinkon bármikor ismerősökbe futhatnak, miközben büfé előtt kígyózó sorok helyett házias ízekre és grillezett fogásokra, kötelező olvasmányok helyett pedig a Nyitott könyvespolc izgalmas köteteire számíthatnak. A vérpezsdítő élményeket augusztus 11-ei véradó napunkon pihenhetik ki, a hajmeresztő hétköznapokat pedig a megújult Hair Shop teszi könnyebbé. A Terminál Filmklub kéthetente jelentkező ingyenes vetítésein augusztusban is magyar klasszikusokkal várjuk a filmek szerelmeseit. A trombitás keserédes története a Thököly-felkelést követő zűrzavarban is a zene szeretetére tanít, a Hét tonna dollár szereplői pedig számmisztikából és életművészetből vizsgáznak jelesre. A trombitást augusztus 16-án, a Hét tonna dollárt augusztus 30-án tűzzük műsorra. Hangolódjunk együtt a sulikezdésre, és hozzuk ki a legtöbbet a nyár hátralévő részéből! Találkozzunk augusztusban is a KÖKI Terminálban! KÖKI Terminál Bevásárlóközpont A véradásra hozd magaddal a személyi igazolványodat, TAJ- és lakcímkártyádat! Véradás helye: KÖKI Terminál, 2. szint, Rendezvényterem Véradás ideje: 2017. augusztus 11. (péntek) 12.00 19.00-ig szakmai partner: szervező: VEGYÜK KÖNNYEDÉN A SULIKEZDÉST! ST! ISKOLAI ESZKÖZÖK, SPORTSZEREK A-TÓL Z-IG KUPONHÉTVÉGE AUGUSZTUS 11 13. KUPONHÉTVÉGE AUGUSZTUS 11 13. Közel 50 üzlet kedvezményes ajánlatából válogathatnak kedves vásárlóink augusztus 11 13. között. Kuponfüzetünk megtalálható az Információs pultban vagy a KÖKI Terminál weboldalán! VÉRADÁS AUGUSZTUS 11. Várunk augusztus 11-én, pénteken, 12 és 19 óra között a bevásárlóközpont második emeletén, a Rendezvényteremben. Adj vért és ments meg három életet! FILMKLUB AUGUSZTUS 16. ÉS 30. Az ingyenes filmvetítés két alkalommal várja az érdeklődőket. Augusztus 16-án A trombitás, augusztus 30-án pedig a Hét tonna dollár című filmet láthatják a mozi szerelmesei a II. emeleti rendezvényteremben.
A kuponok érvényessége: 2017. augusztus 11 13. KEDVEZMÉNY 30% AJÁNDÉK 1. szint 116C 2. szint 257. 1. szint 101H 1. szint 162. 1. szint 167B 2. szint 252. 1. szint 174. 1. szint 170. 0. szint 012. 0. szint 022. 2. szint 203. 1. szint 121. INGYEN PALACSINTA 50% 1. szint 160. 2. szint FC205 2. szint 258. 2. szint 204B 0. szint 028-029 1. szint 101H 10 50% 20 50% 30-50% Kincseskuckó Ékszer 1. szint 139. 2. szint 218. 1. szint S4 1. szint 128B 0. szint S01 1. szint 176B 1. szint 175B
A kuponok érvényessége: 2017. augusztus 11 13. AJÁNDÉK 30% KEDVEZMÉNY 2800 Ft feletti vásárlás esetén süteményt adunk ajándékba. kedvezmény minden nem akciós termékre. A kedvezmény más akcióval A kedvezmény a kupon leadásakor érvényesíthető. kedvezmény minden termékre, kivéve akciós, ruházati és sajtótermékek. 30% kedvezmény valamennyi termékre. 5 alkalmas bérlet 5000 Ft helyett 4500 Ft, mozijegy 1200 Ft/fő helyett 900 Ft/fő. kedvezmény minden használt szoftverre. Más akcióval nem összevonható. A kupon egy vásárlás alkalmával használható fel. kedvezmény a megjelölt német Hans Kniebes női és férfi valódi bőrből készült manikűrkészletekre több színben, valamint az Otto Herder Solingen márkás rozsdamentes bőr- és körömvágó ollókra. A kedvezmény nem vonható össze más akcióval és a készlet erejéig érvényes. kedvezmény az üzletben megjelölt Philips, Babyliss és Remington termékre. A kedvezmény nem vonatkozik az egyéb akcióban résztvevő termékekre, illetve az időszakban érvényes szórólapban szereplő termékekre. A kedvezmény csak 2017. augusztus 11-12-13-án, az akciós készlet erejéig érvényes, a KÖKI Terminálban lévő Euronics Műszaki Szaküzletben. A kedvezmények nem halmozhatóak, készpénzre nem válthatóak. kedvezmény minden teljes árú termékre, amely más kedvezménnyel kedvezmény minden termékre, kivéve a már akciós termékek, illetve más akcióval nem összevonható. kedvezmény minden ékszerre és ruhára. A kedvezmény az ékszerkuckó termékeire is vonatkozik. kedvezmény a helyben készített italok árából. 50% INGYEN PALACSINTA Bano étrendkiegészítő termékek kedvezménnyel kaphatóak. kedvezmèny Schwarzkopf Professional termèkekre a kuponakció ideje alatt. kedvezményt adunk minden termékre. A kupon kizárólag a KÖKI Terminál Bevásárlóközpontban található Háda üzletben váltható be. Az akció más kedvezménnyel nem összevonható. 50% kedvezmény ingekre a kuponakció ideje alatt. Mással kedvezménnyel össze nem vonható. 500 Ft fölötti vásárlás esetén 1 db palacsintát adunk ajándékba. kedvezményt adunk minden Viktória Stúdió ruházati termékre. Akciónk pontos részleteiért kérjük érdeklődjön üzletünkben! A kedvezmény más akcióval nem vonható össze. 30-50% 20 50% 10 50% A kupon ellenében kedvezményt adunk a teljes árú termékekre, az akció más kedvezménnyel nem összevonható. A kedvezmény J.Press termékekre nem vonatkozik. 30-50% kedvezmény minden teljes árú termékre, kivéve Batz és Monte Bosco termékek. 20-50% kedvezmény a megjelölt termékekre, a kupon ellenében. kedvezmény minden ékszer árából. 3000 Ft feletti vásárlás esetén kedvezményt nyújtunk kedves vásárlóinknak. Az akció 2017. augusztus 11-13-ig érvényes, a kupon felmutatása ellenében. Az akció ajándékutalványokra nem érvényes. 10-50% kedvezmény a megjelölt termékekre, Thomas Sabo és Pandora termékekre nem érvényes. Más akcióval
A kuponok érvényessége: 2017. augusztus 11 13. 30-50% 30% Mistrall HORGÁSZBOLT 1. szint 115. 1. szint 156B 1. szint 172. 0. szint 024B 0. szint 008. 1. szint 117. 0. szint 007. 2. szint 221B 1. szint 152. 2. szint 233B 1. szint 123. 1. szint 153. 50% 25% TÁSKA SHOP 0. szint 033. 1. szint 101F 1. szint 168. 1. szint S7. 1. szint 129. 1. szint 124. 0. szint 024B 0. szint 0S01 1. szint 175A 1. szint 111. 1. szint 132A 1. szint 171.
A kuponok érvényessége: 2017. augusztus 11 13. 30% 30-50% A kuponakció időtartama alatt minden termékünkre kedvezményt biztosítunk a KÖKI Terminálban lévő Ofotért üzletünkben. Más kedvezménnyel További részletek az üzletben. 30% kedvezményt adunk a Polaroid napszemüvegekre. kedvezmény minden szolgáltatás árából, kivéve kereskedelmi tételek és csomagfeladás. 30-50% minden nyári termékre a kuponakció ideje alatt. Két termék vásárlása esetén kedvezményt adunk az árból!* *A kedvezmény leértékelt árura és ajándékutalvány vásárlására nem vonatkozik. Más kedvezményekkel, ajándékakciókkal kedvezmény minden könyvre, hangoskönyvre. A kedvezmény más akcióval vagy kedvezménnyel nem vonható össze. Egy vásárlásnál egy kupon érvényesíthető. A kupon nem érvényes online és antikvár üzleteinkben. A kupon csak a KÖKI Terminálban található Libri Könyvesboltban váltható be. kedvezmény minden termékre (kivéve Retro Gift Card), minimum 2 db termék egyidejű, egy blokkon történő vásárlása esetén. A kedvezmény a végösszegből kerül levonásra. A kedvezmény egyéb akcióval, promócióval nem vonható össze, készpénzre nem váltható. kedvezmény minden termékre a kupon ellenében. Az akció a leértékelt árukra is vonatkozik, más akcióval azonban nem vonható össze, és ajándékkártya vásárlására nem érvényes. kedvezmény a REGIO JÁTÉK teljes árú saját márkás termékeire. Egy alkalommal egy kupon váltható be. kedvezmény minden ruházati termékre. Az ajánlat más akcióval nem vonható össze, clubkártyás vásárlásra nem vonatkozik. kedvezményt adunk minden 3000 Ft feletti vásárlásból, kivéve a Hurom és a Kuvings présgépek. engedmény minden teljes árú termékből. Az akció a szolgáltatásokra nem vonatkozik. 25% 50% Férfi rövid ujjú ingekre, pólókra és rövidnadrágokra kedvezmény. Az akció a megjelölt termékekre érvényes. Más akcióval nem vonható össze! Szemüvegkészítés esetén a végösszegből 25% kedvezményt biztosítunk. A kedvezmény más akcióval Minden táska árából kedvezmény. kedvezmény minden termékre a kupon ellenében, kivéve az 50%-kal vagy annál jobban leárazott modellekre. Más kedvezménnyel és akcióval kedvezmény minden Stenders márkájú termékre, kivéve utalványokra. 2 db Uriage termék vásárlása esetén az olcsóbbik 50%-os kedvezménnyel kapható. Az összes óramárkára kedvezményt adunk. Az akció más kedvezménnyel kedvezmény tartozék vásárlására. A gyorsasági felárból kedvezményt adunk a kuponakció ideje alatt. A kupon ellenében kedvezményt adunk a teljes árú termékekre, az akció más kedvezménnyel nem összevonható. Minden termékünkre kedvezmény, kivéve Diamond Nails termékek. kedvezmény felsőruházat tisztítására, kivéve bőrtisztítás, festés, textilfestés.
AJÁNDÉK Ajándék Parfüm 204A-C Ajándék Pláza 259 Ásványvilág 122A Cserépváros 170 Hepi Otthon 026B Póló Terminal 110C Regio Játék 233B Thomas Breitling 150 Thomas Jeans 124 Triumph 175A Veracrúz S4A EGYÉB Candy Box 1S12 Díszállat Kutsera 012 Eurostar 022 Extrametál TM 121 Football Fanshop 159 Horgászbolt 008 Kiállítóterem 253 Kreatív Hobby Mesebolt (Libri üzletben) 211 BARKÁCS, LAKBERENDEZÉS Home Design 213A OBI DIVAT, KIEGÉSZÍTŐ Bijou Brigitte 135 Bőrkert 167B Brand & Trend 260 Önvédelmi Bolt 254B C&A 166 Posta automata 0PA Caremo 169 RetroToys, Lego 151 CCC 116A TM Virág 027 Charles Vögele 113 Top Shop Dormeo 155 Claire s 127 Cosmos City 220 EGÉSZSÉG, SZÉPSÉG Cyklon 173 Biotech USA 162 Deichmann 114 DM 163 DressBox 122B Fantasy Drogéria 210 Fashion Stop 160 Herbária 176A Goldenland 258 Marionnaud 156B H&M 145 Müller 147 Háda 204B Müller 235 Kik 217C-218 Parfümpult 0S01 Konkurencia Fehérnemű 156A Rossmann 005 La Gamba 176B Scitec Nutrition 024A Levis 175B Stenders 101F Like Fehérnemű 136 Yves Rocher 177 MárFer Fehérnemű 201 Mayo Chix 172 ÉLELMISZER New Yorker 119 Hubiz 128A New Yorker 215B Norbi Update 013A Orsay 132B Paleofarm 221B Pepco 137 Príma Pék 1S09 Players Room 152 Tesco 101A-B Promod 134 Reno 123 KÖNYV, HÍRLAP, PAPÍRÁRU Retro Jeans 153 Libri Kreatív Hobby, Sapka Shop 1S07 Mesebolt 211 115 Sebastiano 217A Libri 211 Tally Weijl 120 Pirex 216B Tamaris 168 Relay 014A Táska Shop pult 1S03 Relay 142 Táska Shop pult 1S11 MULTIMÉDIA, ELEKTRONIKA 576 kbyte 116C Connect Tel pult 1S06 Euronics 203 Konzolvilág 128B Planet GSM pult 1S02 Planet GSM 140 T-Pont 157 Telenor 116B Vodafone 132A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁS CIB Bank 014B Diákhitel Központ 242 Erste Bank 228 Exclusive Change 011 Exclusive Change 148 Exclusive Change 256A Generali Providencia 004 Groupama Biztosító 202A OTP Bank 206C Unicredit Bank 112 SPORT, SZABADIDŐ 5D Mozi 257 Hervis 001 Kackac 233A Keleti Andrea Tánciskola 237, 239 MEGAFitness 1B1 MEGAFitness 2B3 SZOLGÁLTATÁS BÁV 023 Bokor Gábor órásmester 1S05 Elvis Tattoo 109 FŐGÁZ 243 Gruber Travel 101E HairShop 028-029 KÖKI Nyomda 222 Lottózó 009-010 Nail Station pult 1S10 Ofotért 117 Optic World 007 Posta 206A Rendezvényterem 208 Terminál Optika 129-131 Terminal Patika 033 Tintapatron pult 1S01 Topclean Mister Minit 024B Trend Zóna 138-141 Varroda 111 ÓRA ÉKSZER Apacs Ékszer 101H Borkutime 254A Juta 139 Kincseskuckó Ékszer 1S08 Schmuck 025 Swarovski Boutique 125 Watchbox 171 VENDÉGLÁTÁS Belfrit FC202A Bubble Shop 1S8 Cafe Frei (Libri) 211 Chimichanga 252 Costa Coffee 174 Főzelékfaló FC205 Grill Land FC207A KFC FC209 Konyha 2 FC200 Kürtőskalács (külső) 0S1 Mandarina Shoarma FC202B Pizza Hut FC203 Rui Asia kínai gyorsétkezde FC204 Segafredo kávézó FC210 Szamos Marcipán 101G Terminál Café pult 1S04 Wok Bár FC207B Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.