* FELNŐTT SZAKMAI PROGRAM 2008 * Készítette Mérei László MASZ Megtárgyalta a MASZ Edzőbizottsága, elfogadta a MASZ Elnöksége 2007. november 21.-én 1, Gondolatok a 2007 es évről: 2007-ben felnőtt és utánpótlás szinten 17 nemzetközi eseményen vettek részt a magyar atléták, ezek közül 12 volt a felnőtt korcsoportot érintő versenyek száma. A kontinentális bajnokságokat tekintve a rajthoz állt atlétáink 21 %-a ért el döntős helyezést. Nemzetközi eredményesség 2007-ben / induló - döntős hely %: - felnőtt VB : 11 induló / két döntős helyezés 18 %: kettő 5. hely - u23 EB / itthon: 40 induló / kilenc döntős 22,5 %: egy 2., kettő 3., kettő 5., kettő 6., kettő 7. hely - jun EB : 24 induló / hét helyezés 29 %: egy 4., egy 5., egy 6., kettő 7., kettő 8. hely - ifi VB: 39 ind. (16 MASZ-, 23 szponzor szintes)/ öt helyezés 13 %: egy 2., egy 5., egy 6., egy 7. egy 8. hely Atlétikánkat 11 versenyző képviselte az oszakai Világbajnokságon. A kis létszámú csapatból a várakozásnak és az idei teljesítményeknek megfelelően élvonalbeli dobóink szerepeltek jól. Pars Krisztián jól küzdve ( 80,93-hatodikra) kalapácsvetésben ötödik helyezést ért el; a döntőben hozva idei tudásszintjét Máté Gábor szintén a rangos ötödik helyezést érte el diszkoszvetésben (64,71); nehéz egy évet maga mögött tudva Kővágó Zoltán ismét világverseny döntőbe került (63,04/9.). Zsivoczky Attila műtét és tavaszi sérülés után a helyszínen is kezelt sarok érzékenységgel versenyezve elérte az olimpiai A szintet (10 pr:8017p/12.). Idei legjobbját teljesítve Petráhn Barbara az előnytelen kilences pályáról továbbjutva elődöntőt futott (400: 51,86ef / olimpiai B szint) Győrffy Dóra, Vári Edit a várhatót hozta. A két fiatal ( Kürthy Lajos és Olteán Csongor ) elmaradt a várttól, hasonlóan a két tapasztal atléta: Czukor Zoltán és Divos Katalin is. A magyar atlétika a VB-n elért két ötödik helyével a nemzetek pontversenyében a 41.(-47.) helyen végzett 8 ponttal (1-8 / olimpiai : 4 p.). Ez a részt vett 200 országot tekintve az első negyedet jelenti. Elutazáskor 3 4 döntős hely (- 8/12) és optimális esetben egy érem került elvárásként meghatározásra. Helyezésben a teljesítés megközelítően realizálódott, a dobogós reményeket a már említett ritka erős verseny meghiúsította ( ffi kalapács). Az IAAF versenykiírása alapján 21 nevezhető atlétánk volt a nevezési határidőkor ( 11 állt rajthoz!) Nem sokkal többen alkotják a magyar atlétika felnőtt világversenyen (olimpián) indítható versenyzői körét. Ez létszámot jelent, de döntőre jegyzett, teljesítő képes atlétáink száma ennek kb. a negyede. Ez a sor kedvező esetben egy-két atlétával bővülhet, azonban nem szabad elfelejteni, hogy olimpiai mércével ( számunkra hátrányosan) az első hat helyezettet jegyzik igazán. Ide még nehezebb a bejutás. Két évvel ezelőtt, olimpiai tervezéskor biztatóbbnak tűnt a kép. Világbajnokságon elért eredményesség a fentiek figyelembe vételével és az adott csapat ismeretében elfogadhatónak minősíthető, de szükséges megjegyezni: a csapat kialakításának körülményei és a minőségi eredményekre szakmai és személyi összetevők alapján képes versenyzők alacsony száma a távlatokra tekintve továbbra is komoly gondokat vetít előre. Visszatérő tapasztalat, de a csapdába mindig besétálunk, hogy egy szintes eredmény ( néhány esetben tét nélküli, egyszerű versenyen elérve) semmi biztosítékot nem ad, hogy a világversenyen egyáltalán a közelébe kerüljön a versenyző. Csak megismételt, stabil tudásszint ad esélyt a tisztességes szereplésre. Egy jó eredmény ma nem egyszer heuréka perspektívákat nyit a versenyző és környezete szemléletében ( ezt a NOC/MOB szint = kvóta szisztémája is generálja) és ideológiákat gyártva egy megnyugvás ( megvan a szint! ) leülteti a felkészülés elvárt minőségét. 1
Az oszakai tapasztalatok alapján (gondolva a most 12-ben végzettekre).jelenleg négy olyan atlétánk van (esetleg egy két, most nem indult atlétával bővülve), akik világversenyen a nyolcas döntő esélyével vehetik fel a küzdelmet Az év más jelentős eseményei közül kiemelést érdemel a fedett EB-n jól szerepelt két fiatal teljesítménye (Bene Barna 86-5./ 1500 és Takács Dávid 86-6./800 m). Az Európa Kupa I.osztályában elért ffi-női 5.hely ( 14 újonccal!), a női összetett EK csapat feljutása az I. osztályba ( a Zsivoczky Attila nélkül kiálló férfi csapat viszont a Szuper Liga 8. helyén végezve kiesett az I. osztályba). A hazai rendezésű u23 EB-n jól szerepeltek fiataljaink ( háron dobogós hely: 2.Németh Kristóf 87 / kalapács 3. Bene Barna 86 / 1500 m és szintén 3.Ott Balázs 85 / 3000 ak; és további hat döntős hely volt a kedvező mérleg). Az elmúlt évek tapasztalatai alapján eddig a szintig eredményesen tudunk szerepelni. A további minőségi fejlődés külső és belső okok miatt nem oldható meg kellően. Az Universiadén részt vett 14 atlétánk az előző főiskolás VB-khez mérten gyengén szerepelt. Hazai OB-k: - felnőtt OB : az elmúlt időszakokkal összevetve gyenge színvonalú egyéni bajnokság volt az idei; - utánpótlás OB-k: az alsó korcsoportokban is már jelentkező, de felfelé érzékelhetően csökkenő létszámok és minőség, a női versenyzőknél fokozottabban; Az idei felnőtt pontversenyt ( szept. 30. állapot) a nemzetközi mércével hagyományosan kiválóan teljesítő Dobó SE vezeti, a VEDAC és a Honvéd előtt ( 89 pontszerző / 06: 93). Az utánpótlásnál ( 82 szo./ 06: 82) Békéscsaba, KSI, VEDAC a sorrend; serdülőben KSI, GEAC, Békéscsaba jelenti az élvonalat (69 szo. / 06: 73). A Heraklész program és abban dolgózó kollégák folyamatos tehetség keresése és a gondozásukra fordított energia ebben az életkorban még bíztathat későbbi eredményességgel, a Csillag program támogatása jelentős segítség, megoldandó a korcsoportra fordítható összegek valós, szakmai fejlődést biztosító felhasználása. A magyar atlétikát a nemzetközi és a kiemelt hazai versenyek( OB-k) minősítik. Kirakatban a mindenkori felnőtt világverseny áll, az ezeken való szereplés meghatározza a sportágról alkotott véleményeket. A 2007-es nemzetközi felnőtt és up. eseményeken részt vett versenyzők ötöde ért el döntős helyezést. Kérdés: a mai magyar atlétikában kevés ez vagy sok A ráfordítás ismeretében (azaz a sportág összköltségvetése / szövetségi-szakosztályi alapján néhány más nemzet ismert adataihoz viszonyítva) elfogadható, de az egészséges igényesség alapján nem megnyugtató. Gond a felnőtt VB alacsony indulói létszáma és a kevés döntős helyezés. (A sérültek rendbe jöttével ez a kép javulhat. ) Az OB-k minőségi színvonala, az egyes versenyszámok létszáma és az általuk elért eredmények nem bíztatnak növekvő eredményes létszámmal az elkövetkezendő világversenyekre. A versenyzők teljesítményei mellett egyre nagyobb gond az ezzel összefüggő szakember helyzet, ennek minőségi és mennyiségi problémái, ezek összetevői és okai, melyek a távlatokat is behatároló tényezők. Elismerés és köszönet illeti mindazokat ( versenyzők, vezetők, edzők, támogatók, versenybírók, szimpatizánsok) akik a 2007 es atlétikai év működtetésében, szervezésében és eredményeiben aktívan részt vettek. Ami sürgető feladat: a megújulás. Ahhoz, hogy a magyar atlétika ne süllyedjen el az egyébként fontos, de a 21. század nagy kíhívásaira kevésbé választ adó helyi megelégedettségekben, szakítani kell jó néhány, évek alatt megszokott, de mára már öncélúvá vált szakmai és szervezési megoldásokkal. A sportág nemzetközi szinten is a folyamatos megújulásokat keresi, hogy versenyben maradjon a kor követelményeivel és fent tartsa az atlétika iránti érdeklődést. 2, A 2008. évi versenyeztetési korcsoportok Felnőtt 1988 - ban, vagy korábban születettek U23/utánpótlás 1986-1987 1988 Junior 1989-1990 Ifjúsági 1991-1992 Serdülő 1993 1994-1995 Gyermek 1996 1997 1998 2
3, A 2008 as év jelentősebb versenyei /2007. nov. 22.-i helyzet 2008 január 29. kedd Vienna Classic Bécs 31. csütörtök Nemzetközi fedett Pozsony 2008. február 2. szombat MASZ fedett nemzetközi verseny Syma Csarnok 3. vasárnap OB fedett serdülő Syma Csarnok 9. szombat OB fedett összetett és egyéni Syma Csarnok 10. vasárnap OB fedett összetett és egyéni Syma Csarnok 16. szombat Bp.és Pest megye fedett Syma Csarnok 17. vasárnap Bp.és Pest megye fedett Syma Csarnok 23. szombat OB fedett Syma Csarnok 24. vasárnap OB fedett Syma Csarnok 2008.március 1. szombat OB Téli dobó (gerely: márc.8.) Bp. 1. szombat OB fedett junior és ifjúsági Syma Csarnok 2. vasárnap OB fedett junior és ifjúsági Syma Csarnok 7. péntek IAAF fedett VB Valencia / ESP 8. szombat IAAF fedett VB Valencia / ESP 9. vasárnap IAAF fedett VB Valencia / ESP 8.szombat OB Téli dobó junior és ifjúsági Bp. 15. szombat EAA EK Téli dobó Split 16. vasárnap EAA EK Téli dobó Split 16. vasárnap Bp. és Pest megye mezei Bp. Pólus 29. szombat OB 50 km és női 20 km gyaloglás Dudince / SVK 30. vasárnap IAAF mezei VB Edinburgh/GBR 2008. április 5. szombat EAA EK 10000 m Isztambul / TUR 12. szombat CZE-BLR-ESP-SWE-DEN-HUN-ITA-LTU-SUI feln. és up.vál. gyal Podebrady / CZE 12. szombat OB mezei Nadap 27. vasárnap OB ffi 20 km gyaloglás Békéscsaba 2008. május 4. vasárnap OB Félmaraton Sajószentpéter 10. szombat IAAF Gyalogló VK Csebokszari / RUS 11. vasárnap IAAF Gyalogló VK Csebokszari / RUS 17. szombat OB 10000 m Győr 24.szombat Főiskolás OB? 25.vasárnap Főiskolás OB? 3
2008. június 7. szombat OB 7 próba Zalaegerszeg 8. vasárnap Vidék OB és OB 7 próba Zalaegerszeg 10. kedd HUN CZE CRO - SLO u20 vál.viad Zalaegerszeg 14. szombat Bp. és Pest M.bajnokság Bp. 15. vasárnap Bp. és Pest M.bajnokság Bp. 21. szombat EAA EK egyéni I. o. Isztanbul / TUR 22. vasárnap EAA EK egyéni I. o. Isztanbul / TUR 21.szombat Bp. junior és ifjúsági bajnokság Bp. 22.vasárnap Bp. junior és ifjúsági bajnokság Bp. 28. szombat OB u23 20 km gyaloglás Szeged 28. szombat MASZ / Honvéd nemzetközi Bp. 29. vasárnap Ugrógála Somoskő 2008. július 2. szerda HUN CZE SVK u 18 vál. Viad Győr 2. szerda OB serdülő összetett Bp. 3. csütörtök OB serdülő összetett Bp. 5. szombat EAA EK összetett I.o. Jyvaskyla / FIN 6. vasárnap EAA EK összetett I.o. Jyvaskyla / FIN 5.szombat OB u23 és Balaton bajnokság Veszprém 6. vasárnap OB u23 és balaton bajnokság Veszprém 8.ke - 13. vas IAAF junior VB Bydgoszcz / POL 12. szombat Verseny? 19. szombat 113. OB Bp. 20. vasárnap 113. OB Bp. 26. szombat OB junior és ifjúsági Bp. 27. vasárnap OB junior és ifjúsági Bp. 2008. augusztus 3. vasárnap verseny? 15. pén - 24. vas Olimpia / atlétika Peking / CHN 2008.szeptember 6. szombat Serdülő minősítő és nyílt verseny/u23 Bp. 7. vasárnap OB u23 35 km gyaloglás Békés 13. szombat u20 viadal Sarajevo / BSH 13. szombat OB váltó Bp. 20. szombat CZE HUN SLO u23 válogatott viadal./ CZE 20. szombat OB serdülő egyéni Tatabánya 21. vasárnap OB serdülő egyéni Tatabánya 27. szombat CRO SLO HUN u16 vál. Viad. / CRO 27. szombat OB 10 pr (és verseny?) Bp. 28. vasárnap OB 10 pr Bp. 2008. október 4. szombat ÜCSB serd. és junior Bp. 5. vasárnap ÜCSB serd. és junior Bp. 5. vasárnap OB Maraton Bp. 5. vasárnap IAAF utcai futó VB Rio de Janeiro / BRA 17. szombat OB Kismaraton Székesfehérvár 2008. december 14. vasárnap EAA mezei EB Oostende / BEL 4
4, Nemzetközi események: IAAF 12. Fedett Világbajnokság 2008.március 7 9. Valencia/ESP Cél: - a magyar atlétika képviselete; - nemzetközi rutinszerzés; - motiváció a jobb eredményt elérő atlétáknak Indulási feltételek: - szintteljesítés esetén versenyszámonként 2 fő; - a 2008-as fedett idényben elért eredmény; - megbízható forma; - dopping ellenőrzés a téli felkészülési és verseny idény alatt A csapatba kerülés szintjei: MASZ / IAAF szint (*= MASZ szint) ffi 60 *6,65 / 6,70 u23 400 47,10 800 1:48,50 1500 3:43,00 3000 7:54,00 60g 7,75 M 230 R 570 T 810 H 17,00 S 20,05 7pr mh. 4x400 3:08,00 /x47,00 női 60 7,37 400 53,00 800 2:04,00 1500 4:16,00 3000 9:05,00 60g 8,20 M 192 R 440 T 665 H 14,05 S 17,50 5pr mh. 4x400 3:33,00 /x53,25 Tisztázatlan válogatási helyzet esetén döntés az OB eredményei alapján. A válogatás lezárása: 2008. február 24. 5
EAA 8. Téli dobó Európa Kupa 2008.március 15 16. Split/CRO Cél: - a nemzetközi élvonalba tartozó atléták indulása; - nemzetközi rutinszerzés u23 Versenyszámok: Részvétel: S, D, K, G a szakmai tervek egyeztetése és megfelelő forma alapján az európai élvonalba tartozó versenyzők indulása tervezhető (feln, eurl. 1-12; u23 1-8) egyeztetés 2008. jan. 31.-ig. Csapathírdetés: 2008. március 3. IAAF 12. Mezeifutó Világbajnoksg 2008. március 30. Edinburgh / GBR Versenyszámok: férfi felnőtt 12 km női felnőtt 8 km Férfi junior 8 km női junior 6 km Nem tervezzük részvételünket. EAA 12. 10000 m Európa Kupa 2008.április 12. Istanbul /GRE Cél: - olimpiai szintteljesítés Versenyszámok: ffi és női 10000 m egyéni és hármas csapat Részvétel: olimpiai szint elérésére esélyes versenyzők indulása szakmai egyeztetés és megfelelő forma ismeretében tervezhető. Egyeztetés: 2008. jan. 31.-ig. 6
Gyalogló válogatott viadal Podebrady / CZE CZE-BLR-DEN-ESP-HUN-ITA-LTU-SWE-SUI feln-jun 2008. április 12. Cél: Versenyszámok: versenyalkalom a gyalogló élvonal részére az olimpiai szintteljesítésre kijelölt versenyen (?) férfi / női 20 km 2 + 1 fő Válogatás az eseményre - tájékoztató a 2008. évi. felmérés ( febr. 9.); - válogató verseny: 2008. március 29. Dudince / 50 km OB 20 km; - olimpiai szint esélyesek előnyt élvezhetnek; - a versenyprogram sürüsége miatt ( 03.29.Dudince, 04.12. Podebrady, 04.27.Békéscsaba) indokolt esetben válogatás külön egyeztetés alapján Csapathírdetés: a dudincei verseny után IAAF 23. Gyalogló Világkupa 2008.május 10-11. Csebokszari/RUS Cél: - helyezésre esélyes csapat indítása ; - olimpiai szint elérésére esélyes versenyző indítása; Versenyszámok/ felnőtt: ffi 20 km 3 + 1 csapat 50 km 3 + 1 csapat női 20 km 3 + 1 csapat Részvételi feltételek/ HUN Csapat indítása tervezhető, ha a 2008. évben három fő az alábbi átlagot eléri: ffi 20 km MASZ költségen x 1;25:00 önköltségen x 1;27:00 ffi 50 km MASZ költségen x 4;15:00 önköltségen x 4;20:00 női 20 km MASZ költségen x 1;38:00 önköltségen x 1;42:00 A MASZ-költség átlageredményét elérő olimpiai szintre esélyes versenyzőt egyeztetés után a MASZ saját teherviseléssel benevezi. Egyeztetés: 2007. december 15.-ig Csapathírdetés: 2008. április 28. 7
EAA Európa Kupa egyéni I.o. 2008.június 21-22. Istanbul/TUR Cél: - megőrizni helyünket az első osztályban. Versenyszámok ffi/női: 100, 200, 400, 800, 1500, 3000, 5000, 110g, 400g, 3000ak, 4x100, 4x400, M, R, T, H, S, D, K, G Versenyszámonként egy fő indulhat. Négy kisérlet tehető: T, H, S, D, K, G Csapatok: ffi/ CRO HUN ROM SLO - SWE - SUI UKR -TUR női/ CRO HUN ROM SLO SWE - GRE - BUL - TUR Részvétel: - a csapatba kerülés feltételei: - egyeztetés a csapattagságra esélyes versenyzők edzőivel; - megfelelő forma; - folyamatos doppingellenörzés; - a 4x100 as váltó tagok kijelölése a fedett idény után.történik - tájékoztató időszak: fedett pályás idény, téli dobó idény - válogatási időszak: szabadtéri idényben május 10. június 15. - csapathírdetés: 2008. június 16. EAA Európa Kupa összetett I.o. Jyvaskyla/FIN 2008.június 28 29. Cél: - optimális összeállítás esetén a férfiak feljutása a Szuper Ligába; - a női csapat bent maradása az I. osztályban Csapatok / ffi 10 pr.- 3+1: CZE ITA HUN SWE NOR UKR GBR FIN / női 7 pr: - 3+1: CZE ITA HUN SWE LTU BLR EST FIN Részvétel: - a csapatba kerülés feltételei: - egyeztetés az összetett versenyzésre készülő ill, az ebben a versenyszámban is rajthoz állítható versenyzőkkel, edzőikkel; - a fedett szezon után a keretek felülvizsgálata, a csapatokért felelős edzők felkérése; - megbízható forma, folyamatos dopping ellenörzés. - tájékoztató időszak: fedett szezon, szabadtéri egyéni versenyek; - válogató versenyek: a nemzetközi naptárban (Calendar 2008 / Málta ) található összetett versenyek; idehaza: OB Főiskolás 2008. május 24.-25. OB 7 próba 2008. június 7.-8. - csapathírdetés: 2006. június 16. Keret/ ffi: Zsivoczky Attila, Szabó Attila, Skoumal Péter, Kovács Norbert, Polonyi Tamás, Papp Attila / női: Óvári Zita, Vörös Orsolya Skoumal Réka Babos Rita, Farkas Györgyi,, Adamik Anna,?/ Lukács Erika 8
NOC 29. Nyári Olimpiai Játékok Atlétika: 2008. augusztus 15 24. Peking / CHN Cél: - teljesítőképes csapat; - 1 érem és 2-3- helyezés; 8 10 pont/1-6 és 10-13 pont/1-8 hellyel. a, A csapatba kerülés szintjei ( IAAF/NOC ): Ffi A szint (max. 3 fő) B szint ( 1 fő) Versenyszám A szint ( max. 3 fő) B szint ( 1 fő) 10,21 10,28 100 m 11,32 11,42 20,59 20,75 200 m 23,00 23,20 45,55 45,95 400 m 51,55 52,35 1:46,00 1:47,00 800 m 2:00,00 2:01,30 3:36,60 3:39,00 1500 m 4:07,00 4:08,00 13:21,50 13:28,00 5000 m 15:09,00 15:24,00 27:50,00 28:10,00 10000 m 31:45,00 32:20,00 2;15:00 2;18,00 Maraton 2;37:00 2;42:00 8:24,60 8:32,00 3000 ak 9:46,00 9:55,00 13,55 13,72 110/100 gát 12,96 13,11 49,20 49,50 400 gát 55,60 56,50 1;23:00 1;24:30 20 km gyal 1;33:30 1;38:00 4;00:00 4;07:00 50 km gyal lj.16 csapat 4x100 lj.16 csapat lj.16 csapat 4x400 lj.16 csapat 8000 7700 Tízpróba 6000 5800 230 227 Magas 195 191 570 555 Rúd 445 430 820 805 Távol 672 660 17,10 16,80 Hármas 14,20 14,00 20,30 19,80 Súly 18,35 17,20 64,50 62,50 Diszkosz 61,00 59,00 78,50 74,00 Kalapács 69,50 67,00 81,80 77,80 Gerely 60,50 56,00 Női Megjegyzések: - az IAAF kiírása alapján váltóban a két legjobb eredmény átlaga alapján kerül meghívásra a 16 legjobb csapat ( időszak: 2007. január 1.-2008. július 16.); - egyéni versenyszámokban az IAAF szintteljesítési periódus 2007. január 1.- én kezdődött és 2008. július 23.-ig tart; maratonfutásban, gyaloglásban és az összetett versenyzésben 2006. szeptember 1. a kezdő dátum. - maratonban és gyaloglásban csak az előre meghatározott versenyeken és pályákon lehet szintet elérni, lásd: www.iaaf.org/statistics/standards/xml=beijing_2008/index.html ( ezen az oldalon a teljes olimpiai tudnivaló olvasható!) - szabad- és fedett pályán egyaránt elérhetőek a szintek. 9
Indulási lehetőség: a Szakmai Programban meghatározott feltételek teljesítése esetén: A szinttel max. három fő; B szinttel max. 1 fő indítható. (Ha van A szintes, akkor B szinttel indulni nem lehet.) Tisztázatlan válogatási esetekben a végső döntésre az OB (2004.július 19-20.) eredményei alapján kerül sor. (Lásd. később.) A csapatba kerülés kritériumai: a,- a 2007. évi VB-n 12 be került versenyzők előzetesen csapattagságot kapnak ( Pars Krisztián, Máté Gábor, Kővágó Zoltán, Zsivoczky Attila), elvárás az A szint körüli átlag teljesítmény, a felkészülést nem akadályozó egészségi állapot; b,- pálya versenyszámokban már A szintet elértek számára: versenyszámukban, vagy rokon számokban megfelelő átlagteljesítmény, B szintnél jobb eredmény, a felkészülést nem akadályozó egészségi állapot.; c,- indíthatónál több szintes versenyző esetén, amennyiben tisztázatlan válogatási szituáció áll elő (nem stabil átlagok, keresztbe verések, stb.), döntés a magyar bajnokságon elért egymás elleni eredmény alapján történik. A válogató és az arra kötelezettek nevének meghírdetése: július 13.-ig; d,- a még szinttel nem rendelkezők számára alapfeltétel a szint teljesítése, továbbiakban a fent leírtak az irányadók (b, c); e,- azokban a versenyszámokba, ahol nincs A szintes, de több a B szintes, szintén a fentiek az irányadóak (c ); f,- a már B szinttel rendelkező versenyzőktől elvárás min. a B szint ismételt elérése, a megfelelő egészségi állapot. Végső csapatba kerülési helyzetük a versenyszámban található további szintesek teljesítményének, ill. a fent leírt esetleges válogatási szituációk kimenetelének függvénye is (c); g,- országúti versenyszámoknál (maraton, gyaloglás) 2007-ben elért A szinteseknél lásd.a b, pontban leírtakat; az ennél korábban (2006) "A" szintet elért versenyzőknek 2008-ban az "A" szintet el kell érni (kiv. Maraton, 50 km gyal.= erős B szint). B szintesek esetében a 2008-ban elért B szint, vagy jobb eredmény kerül hangsúlyos figyelembe vételre a csapathírdetéskor. Indíthatónál több szintes versenyzök esetében, tisztázatlan válogatási helyzetkor egyeztetett válogató verseny kiírására kerül sor; h,- a válogatási szituációk, és megoldásuk a versenyzők edzőivel és az Edző bizottság tagjaival (dokumentálva) egyeztetésre kerülnek. Az OB után is tisztázatlan válogatási helyzetek a csapathírdetéssel kerülnek lezárásra: július 22.; i,- a csapatba kerülésért elért eredmények dopping ellenörzéssel fogadhatók el. A jelöltek folyamatos ( versenyen és versenyen kívűli) ellenörzésen esnek át. 10
Szűkített olimpiai "A" keret a 2007. évi versenyidény befejezése után Név sz. szo. verssz/eredmény 07 szint Edző A 1. "A" szint; VB/EB döntő 2006/07; döntő esély 2008 1. KŐVÁGÓ Zoltán 79 Honvéd Diszkosz / 66,42 A Bakai József 2. PARS Krisztián 82 Dobó SE Kalapács / 81,40 A Németh Pál 3. ZSIVOCZKY Attila 77 DSC 10pr / 8017 p. A Dömötör Balázs 4. MÁTÉ Gábor 79 CSASE Diszkosz / 66,45 A Fejér Géza A 2. szint ill. feln. EB döntő, jelentős nemzetközi eredm. 06 / 07 5. KÁLOVICS Anikó 77 ZAC Maraton / 2;29:24 A Zsódér Zsolt 6. RAKONCZAI Bea 77 NYVSC Maraton / 2;30:17 A Győrgy Rolland 7. KISS Dániel 77 Ikarus 110 g / 13,60 B ifj.tomhauser István 8. PAPP Krisztina 82 UTE 5000 / 10000 - Csoma Ferenc 9. BENE Barna 86 NYVSC 1500 / 5000 (3:39,87) - György Rolland A 3. "B" szintesek; kiemelt versenyeken jobb helyezés;* szintes eredmény bemutató versenyen 10. CZUKOR Zoltán 62 KBSK 50 km gy./ 4;03:37 B Sátor László 11. KÜRTHY Lajos 86 MTE Súly / 19,83 B Edzőt vált, 07. 10.-ig Varga Sánd 12. OLTEÁN Csongor 84 ASE Gerely / 78,15 B Széles Lajos 13. PETRÁHN Barbara 78 Sz.MÁV 400 / 51,86 B Papp Emese / USA 14. VÁRI Edit 75 BEAC 100 g / 13,06 B Németh Gyula 15. MOLNÁR Krisztina 76 UTE Rúd / 435 B Szabó Dezső 16. DIVOS Katalin 74 Dobó E Kalapács / 67,09 B Németh Pál 17. TAKÁCS Dávid 86 VEDAC 800 / 1:48,18 f - T.Stupián Anikó B 1. B keret /* jelenleg nem nevezhető "B" szintesek; 2007 - ben sérülés, ill formaproblémák; 2006/2007 up világverseny dobogósok ** szintes eredmény bemutató versenyen 1. *TEVELI Petra 79 UTE Maraton / 2;40:31 B Csoma Ferenc 2. *ANNUS Adrián 73 Sz.Halad. Kalapács/75,21 (77,18) B Vida József 3. STAICU Simona 71 MISI SC Maraton / 2;38:34nQ nq B Juhász András 4. GYŐRFFY Dóra 77 DSC Magas / (**193/B)189 Skoumal P./Deutsch P. 5. TÓTH Lívia 78 VEDAC 3000 ak / sérült Koós Hutás László 6. SZABÓ Nikolett 82 FTC Gerely / formaprob. Széles Lajos 7. ORBÁN Éva 84 VEDAC Kalapács / 66,98 Dan Lange 8. TÖLGYESI Péter 82 DVSC Hármas / sérült Németh Gyula 9, NÉMETH Kristóf 87 Dobó SE Kalapács / 73,50 Németh Pál 10, OTT Balázs 85 PFK 3000 ak / 8:35,04 Fogarasi Sándor 11. FAZEKAS Róbert 75 Sz.Haladás Diszkosz / 58,32 Vida József?/12. VASZI Tünde 72 Postás SE Távol Bagyula István 11
B 2. Név sz. szo. verssz/eredmény 07 szint Edző Szintesély / *up.kor 13. NÉMETH Roland 74 FTC 100 m / 10,34 Németh Gyula 14. SZEBENY Miklós 87* Vasas SC 200 m / 20,98 Bajzáné Marton Lívia 15. KAZI Tamás 85* TFSE 800 m / 1:48,30 dr.gyimes Zsolt 16. TÓTH László 87* PFK 5000 m / 3000 ak Fogarasi Sándor 17. BODOR Olivér 80 PVSK 10000 m / 28:44,71? 18. MINCZÉR Albert 86* VEDAC 3000 ak / 8:53,86 Tóthné Stupián Anikó 19. VÉGH Tibor 84 ARAK 3000 ak / 8:49,10 Hirth Károly 20. MOLNÁR Balázs 86* ARAK 400 gát / 51,50 Molnár Ferenc 21. DUDÁS Gyula 66 MISI SC 20 gyal./ 1;25:33 Szűcs József 22. BOROS László 82 DSC Magas / 220 Skoumal Péter 23. HARSÁNYI Olivér 87* DSC Magas / 210 Skoumal Péter 24. MARGL Tamás 76 TSC Távol / 770 Németh Gyula 25. ECSEKI Dániel 89* Sz.MÁV Távol / 762 Ecseki Tibor 26. BÍBER Zsolt 76 Sz.MÁV Súly / 19,56 Kóczián Jenő 27. SZABÓ Attila 84 DSC 10pr / 7545 Skoumal Péter 28. AJKLER Zita 75 Vasas SC Távol / Hármas / sérült Kasperkiewicz Gábor 29. NICKL Vanda 85* Dobó SE Kalapács / 66,71 Németh Pál 30. FRAJKA Xénia 82 SI SE Gerely / 55,08 Boros Sándor 31. FÜSTI Edina 82 TSC 20 km gyal./ 1;39:04 Kiss Antal 32. BABOS Rita 80 Gy.Dózsa Magas / 186 Farkas Roland 33. ÓVÁRI Zita 84 Sz.MÁV 7pr./ 5652 Ecseki Tibor A keretek nyitottak, az elért eredmények alapján a besorolás változhat és a létszám folyamatosan bővülhet A keretek kategorizálása támogatási szinteket jelent ( "A" keret támogatott - B keret az anyagi lehetőségek függvényében) Hazai és külföldi edzőtábor - tervek Az olimpiára készülő keretek szintjének megfelelően és a rendelkezésre álló anyagi eszközök ismeretében kerülnek tervezésre a táborok. Külföldi tábor szövetségi teherviseléssel elsődlegesen az A1 keret számára, kivitelezhetőség esetén a további A kerettagok számára is megvalósításra kerülhet. Alapelvek / edzőtábor tervezett támogatás: A 1 keret / 3 hét melegtábor, 6 x 2 hét Tata A 2 keret / 5 x 2 hét Tata A 3 keret / 4 x 2 hét Tata B 1 keret / 3 x 2 hét Tata ( B 2 keret / lehetőség szerint szakosztályi ill. NUPI program költséggel) Az egyeztetett edzőtáborok az éves felkészülési programban kerülnek véglegesítésre. A kiemelt kerettagok egyéni edzőtábori elképzelései megvalósíthatóság esetén támogathatók. Tekintettel az egyes szakágak eltérő igényeire, segítené a felkészülési táborok hatékonyságát, hogy adott és indokolt esetben a tatai költségeket más edzőtábor helyszíneken is fel lehessen használni ( ez egyeztetést igényel a MOB-al). Közös csapat edzőtáborok időszakonkénti megvalósítása szükséges és ajánlott. Tervek: 2007. november-december 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1, keretből 2008. január 3 hét melegtábor A 1 2 hét Tata A 2, A 3, B 1 március 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 3 hét melegtábor A 1 április május 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 május 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 július-augusztus 2 hét Tata A 1, A 2, A 3, B 1 12
A támogatások (edzőtábor eü., tápl.kieg.) az alábbi elvek alapján működnek: - a táplálék kiegészítő támogatás a keretorvossal egyeztetett szerekre vonatkoztatva, nyolc hónap időtartamra, min. két részletben tervezhető; - az edzőtábor támogatás amely pénzben nem váltható meg a MOB által finanszírozott táborokra és eü. szolgáltatásokra (gyúrás, stb.) használható fel. A felkészülési tervben meghatározott táborok a MASZ-al és az egyesülettel történt szakmai egyeztetés után - a MASZ ill. szakosztályi/műhely támogatás költségvetésből ütemezetten használhatók fel; - sérülés, hosszabb betegség, nem kontrolált edzés munka és indokolatlanul rossz felkészültségi állapot esetén a támogatás folyósítása felülvizsgálatra kerül. - a támogatási formák nagysága, szintjei, az abban részesülők lehetőségei és a kivitelezés december közepéig meghatározásra kerülnek. A keretek felülvizsgálatára két lépcsőben kerül sor: 1, a 2008. évi fedett pályás idény után; 2, a szabadtéri idény kezdetétől, folyamatosan. Szintteljesítésre elfogadható kontinentális bajnokságok, jelentős nemzetközi és hazai versenyek: a, Nemzetközi események: 08.március 7 9. fedett VB Valencia/ESP (kb. 8 fő vers.) 15 16. Téli dobó EK Split /CRO (kb. 10 fő vers.) április 12. 10000 m EK Istanbul /GRE (kb. 3 fő vers.) május 10-11. Gyalogló VK Csebokszari/RUS(kb.12 fő v) június 21-22. Európa Kupa egyéni I.o. Isztanbul/TUR (kb.55 fő vers) 28 29. Európa Kupa össz. I.o. Jyvaskyla/FIN (kb. 8 fő vers.) Valamint minden további IAAF, EAA engedéllyel, jóváhagyással rendelkező, a 2008. évi EAA versenynaptárban ( a máltai naptár konferencián rögzített) egyéni verseny. b, Hazai jelentősebb események: február 2. MASZ nemzetközi fedett Bp, Syma csarnok 9-10. OB fedett össz. és egyéni Bp. Syma csarnok 23.-24. OB fedett Bp. Syma csarnok Március 1. OB Téli dobó Bp. 29. OB 50 km, női 20 km gyaloglás Dudince/SVK április 27. OB ffi 20 km gyaloglás Békéscsaba május 17. OB 10000 Győr 24 25. OB Főiskolás tbd. június 7.-8. OB 7 próba Zalaegerszeg 8. Vidék OB Zalaegerszeg 14 15. Bp. bajnokság Bp. 28. MASZ / Honvéd Nemzetközi Bp. 29. Ugrógála Somoskő július 5 6. OB u23 és Balaton bajnokság Veszprém 12. Verseny? július 19 20. 113. OB Bp. Csapathírdetés: 2008. Július 22. kedd 13
u 23 viadal CZE HUN SLO../ CZE 2008. szeptember 20. Versenyszámok / ffi-női: 100, 200, 400, 800, 1500, 5000/3000 női, 110g, 400g, 3000ak ffi,, M, R, T, H, S, D, K, G, 4x100, 4x400 Versenyszámonként kettő fő indulhat. Részvétel: - a csapatba kerülés feltételei. - 22 éves vagy fiatalabb versenyzők szabadtéri idényben mutatott teljesítményei alapján; - megfelelő átlagforma, folyamatos dopping ellenörzés; - az u23 OB és a Junior/ ifjúsági OB eredményei alapján előzetes keret kerül kijelölésre - forma ellenőrző verseny: 2008. szeptember 6. elsődlegesen 20-21-22 évesek kerülnek válogatásra, nem kellő színvonalú eredmények esetén fiatalabbak is, egyeztetve az up. szövetségi kapitánnyal; - csapathírdetés: 2008. szeptember 13. hétfő IAAF 3. Utcaifutó Világbajnokság 2008. október 12. Rio de Janeiro /BRA Várható jó teljesítmény, ill. kivitelezhetőség esetén tervezésre kerülhet. Döntés szeptember 5.-ig EAA 15. Mezeifutó Európa Bajnokság 2008. december 14. Oostende / BEL - a nyári szezon alapján kerül tervezésre indulásunk. 14
5, A sportág 2008-ra tervezett doppingellenes tevékenysége. A szövetség elhatározott az előző évek doppingellenes tevékenységének folytatására. A 2006/2007 év telén lebonyolított más szövetségek és versenyzők által is látogatott felvilágosító, alternatív megoldásokat bemutató előadássorozat folytatására, a megrendezés anyagi eszközeinek ismerete után a szövetség szintén nyitott. A folyamatos, jelentős kört felölelő versenyen kívüli és versenyen történő ellenőrzéseket továbbra is támogatja és indítványozza a MASZ. Olimpiai szint csak dopping ellenőrzéssel kerül elfogadásra; Élversenyzőink ellenőrzése több csatornás: 1, IAAF/WADA által negyedéves hollét bejelentésre kötelezettek/ 07.IV.negyedévi helyzet Annus Adrián Fazekas Róbert Kővágó Zoltán Máté Gábor Pars Krisztián Zsivoczky Attila 2, MOB havi hollét bejelentésre kötelezett A keret tagok, 3, MACS kezdeményezés keretében történő versenyen kívüli, ill. versenyen történő ellenőrzések 4, MASZ kezdeményezésű ellenőrzések versenyen kívül, ill. versenyen (pl. 2008-ban a 4.b pontban meghatározott (és további) versenyeken ) A költségviselés / megosztás oldala egyeztetést igényel. 6, Sportegészségügy A szövetség egy mellékállású orvost alkalmaz (dr.illyés Árpád), aki a kiemelt válogatottakat látja el. Az utánpótlás kereteknél alkalmi szerződésekkel, felkérésre dolgoznak még orvosok. A gyúrás versenyekre szerződve kerül megoldásra. Hetey Péter a felnőtt válogatott mellett működik ebben a szisztémában. Az olimpiai előtti időszakban ezt a ténykedést mind létszámban, mind időben ki kell szélesíteni, amire az elképzelések körvonalazódnak. Az előírt központi vizsgálatokon a kiemelt kerettagok megjelenése kötelező. A szövetség kapcsolatot épített ki a Dávid gerinckoncepció alapján kezeléseket, állapotfelméréseket végző céggel, előzetes egyeztetéssel az olimpiai kerettagok igénybe vehetik. A sportorvosi és gyúrói létszámot ill. működést, valamint a kiegészítő, megelőző és rehabilitációs lehetőségeket a biztonságos olimpiai felkészülés érdekében bővíteni kell. 15
7, Felkészülési programok A Szakmai program jóváhagyása után az olimpiai keretekben (A és B1) szereplő versenyzők felkészülési programját az alábbi fő fejezetek kidolgozásával 2007. december 10.-ig kérjük a MASZ-ba eljuttatni: FELKÉSZÜLÉSI TERV TEMATIKA - 2008 A 1. NÉV 2. SZÜL.IDŐ 3. HELY 4. ANYJA NEVE 5. LAKCÍM 6. LEVELEZÉSI CÍM 7. TELEFON MOBIL i. VONALAS ii. E-MAIL CÍM 8. EDZŐ NEVE 9. LAKCÍME 10. TELEFON MOBIL i. VONALAS ii. E-MAIL CÍM 11. SZAKOSZTÁLY 12. SZAKOSZTÁLY VEZETŐ 13. TELEFON 14. E-MAIL CÍM B 1. RÖVID ÁLTALÁNOS JELLEMZÉS / SZAKMAI, EMBERI 2. VERSENYSZÁM 3. EGYÉNI CSÚCSOK / EREDM, IDŐP,HELY 4. EDDIGI LEGJOBB NEMZETKŐZI TELJESÍTMÉNYEK 5. 2007. NEMZETKÖZI EREDMÉNYEK 6. 2007. HAZAI EREDMÉNYEK 7. PROBLÉMÁK 2007-BEN C 1. 2008-AS KIEMELT TERV VERSENY, EREDMÉNY, HELY 2. 2008-AS EREDMÉNYTERVEK 3. A FELKÉSZÜLÉSI ÉS VERSENY IDŐSZAK FELADATAINAK ÁLTALÁNOS LEÍRÁSA 4. A FELKÉSZÜLÉS CIKLUSAI A CIKLUSOK FELADATAI, EREDMÉNYTERVEK A CIKLUSBAN Fizikai képességek fejlesztése Technikai tudásszint emelése Mentális tulajdonságok fejlesztése Motiváció, akarati tényezők 5. VERSENYPROGRAM TÉLI, NYÁRI 6. EDZŐTÁBORI TERVEK 7. EGÉSZSÉGÜGYI HELYZET, TERVEK 8. KÖLTSÉGVETÉSI TERV 9. EGYÉB KÉRÉS, TERV, PROBLÉMA 16
8, Folyamatos feladatok: - a megfelelő költségvetés biztosítása, hatékony felhasználása - oda vissza működő kapcsolattartás, kölcsönös bizalom, őszinteség - távlatokra kiható u23-as Csillag program keret kijelölése és szakmailag megfelelő, költségvetésileg hatékony működtetése - megbízható egészségügyi háttér: aktív részvétel a szűrővizsgálatokon, a teljesítmény élettani teszt vizsgálatok igénybe vétele, élettani, labor paraméterek rendszeres ellenőrzése, korszerű táplálkozási tanácsadás, ellenőrzés, a regeneráció, rehabilitáció kiterjesztése, tudatosítása, kapcsolattartás a létező szakosztályi, klub orvosokkal, dopping felvilágosítás, ellenőrzés, TUE tudatosság, fegyelmezettség, 9, Kiemelt válogatott keretek - kiemelt felnőtt / lásd. olimpiai keretek - kiemelt u23 ( a támogatottak száma és a támogatás mértéke a NUPI költségvetés alapján később kerül meghatározásra) 2008. évi u23 és Csillag program keret 1988 1987 1986 1985 u23 u23 u23 Csillag pr. + "A" keret Szemeti Péter Szebeny Miklós Takács Dávid Miklós Péter Csillag pr. Bartha László Molnár Balázs Kazi Tamás Tóth László Bene Barna Ott Balázs Németh Kristóf Minczér Albert Kürthy Lajos Kácser Krisztina Erdélyi Zsófia Németh Noémi Rózsa Zsófia Nagy Xénia Nickl Vanda "B" keret Kujbus György Harsányi Olivér Resán Gergely Jeleni Csaba Antalóczy Csaba Páli Viktor Licsák András Bodó Levente Armuth Gábor Török Krisztián Wagner Gábor Fejős Bence Oláh Gábor Tábor Miklós Ungvári Péter Szekeres Zsolt Patkó Dániel Kovács Péter Papp Bence Mozsdényi Dávid Magyari Zoltán Rácz Sándor Papp Attila Demeter Claudia Kaptur Éva Pölöskei Zsófia Bolyki Andrea Kácser Zita Somogyvári Mónika Erős Enikő Farkas Györgyi Varga Bianka Kernács Krisztina Madarász Viktória Badis Anissa Varró Katalin Nemere Dóra Császár Katalin?/ Lukács Erika Bartha Zsóka 2007. november 21. Mérei László MASZ 17