Szervezeti és Működési Szabályzat



Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Óvodai SZMSZ 2. oldal A szervezeti és működési szabályzat készítésének jogszabályi alapja

/ egységes szerkezetben/

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

A L A P Í T Ó O K I R A T

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

TÁRGY: A Szálkai Óvoda szervezeti és működési szabályzata

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító:


BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben!)

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó OKIRAT

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Esztergom Város Polgármestere

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

A szabályzat a fenntartó jóváhagyásával lép hatályba és határozatlan időre szól. A Városi Sportlétesítmény Gondnokság Intézményének meghatározása:

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

Derkovits Gyula Általános Iskola

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

KÖZGYŰJTEMÉNYI ELLÁTÓ SZERVEZET ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. (Segédanyag) PEST MEGYEI KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZET 1052 BUDAPEST, VÁROSHÁZ U. 7. TEL./FAX: ,

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Művelődési Ház és Községi-Iskolai Könyvtár

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

A Szülői Közösség Szervezeti és Működési Szabályzata

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Alapító okiratot módosító okirat

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ MEGHÍVÓ

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

Az iskolaszék szervezeti és működési szabályzata

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Tisztelt Képviselő-testület!

BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-i -i testületi ülésére

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

OKTATÁSI, KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat az I.sz. Összevont Óvoda intézményvezetői pályázatának kiírására

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)

Tisztelt Képviselő-testület!

Átírás:

Szerencsi Általános Művelődési Központ Szerencs Szervezeti és Működési Szabályzat Szerencs, 2011. augusztus 01. Csider Andor igazgató 1

TARTALOMJEGYZÉK I. Bevezetés, általános rendelkezések... 9 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, feladata, jogszabályi alapja... 9 2. A Szervezeti és Működési Szabályzat jogszabályi alapjául szolgáló törvények és rendeletek... 9 2.1. Általános jogszabályok... 9 2.2. Közoktatási tevékenységekre vonatkozó jogszabályok... 9 2.3. Közművelődési és könyvtári tevékenységre vonatkozó szabályok... 10 2.4. Egyéb jogszabályok... 10 3. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, jóváhagyása, hatálya... 10 4. A Szervezeti és Működési Szabályzat és az intézményi alapdokumentumok nyilvánossága... 10 II. A Szerencsi Általános Művelődési Központ általános jellemzői... 11 1. Az intézmény adatai... 11 2. Az intézmény szabályszerű működését meghatározó alapdokumentumok és belső szabályzatok... 12 3. Az intézmény alapítása, fenntartása, irányítása... 12 4. Az intézmény működési körzete... 12 5. Az intézmény típusa... 12 6. Az intézmény feladata és alaptevékenysége... 13 7. Az intézmény jogállása és besorolása... 14 8. Az intézmény képviselete... 14 8.1. Képviseleti jogosultság... 14 8.2. Aláírási, bélyegzőhasználati jog az intézmény képviseletekor... 15 8.3. Az intézmény által használt bélyegzők... 15 9. Gazdálkodási jogköre... 15 9.1. A feladatok forrásai... 15 9.2. A szervezeti egységek engedélyezett létszáma... 15 10. A költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos előírások, feltételek... 15 11. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség... 16 III. Az intézmény szervezeti felépítése... 16 1. Az igazgató... 17 2

1.1. Hatáskörök átruházása... 18 1.2. Az igazgató általános helyettese... 19 2. Kollégiumvezető... 19 3. Közművelődési intézményegység-vezető... 20 4. Könyvtár intézményegység-vezető... 20 5. Az intézményegység-vezetők közötti feladatmegosztás... 21 6. Helyettesítési rend a vezetők akadályoztatása esetén... 21 7. Az igazgatótanács... 21 8. A Vezetői Tanács (Vezetői Szakértői Testület)... 23 9. A szakalkalmazotti értekezlet... 23 10. Az alkalmazotti közösség összalkalmazotti értekezlete... 24 11. Az intézmény intézményegységeinek közösségei... 25 11.1. Középiskolai Kollégium... 25 11.1.1. Nevelőtestület... 25 11.1.2. A középiskolai kollégium alkalmazotti közössége... 25 11.1.3. Szakmai munkaközösség... 25 11.1.4. A diákönkormányzat... 26 11.1.5. Szülői szervezet... 27 11.2. Közművelődési intézményegység... 28 11.2.1. A szakalkalmazotti közösség értekezlete... 28 11.3. Könyvtári intézményegység... 28 11.3.1. A szakalkalmazotti közösség értekezlete... 28 11.4. Az ÁMK üzemeltetés munkaértekezlete... 28 12. pedagógiai munkát közvetlenül segítő munkatárs... 28 12.1. Gazdasági vezető... 28 13. Pedagógusmunka mellett ellátandó feladatok felelőse... 29 13.1. Szakmai munkaközösség-vezető... 29 13.2. A Diákönkormányzatot segítő tanár... 30 3

13.3. Minőségirányítási csoportvezető... 30 2.3. Üzemeltetési, karbantartási csoportvezető... 30 IV. Az intézményi szervezeti egységek feladatai... 31 1. Intézményegységek feladatai... 31 1.1. Az intézmény alaptevékenységét ellátó Középiskolai Kollégium munkaköri feladatai... 31 1.1.1.A kollégiumvezető feladatköre... 31 1.1.2. A munkaközösség-vezető feladatai... 32 1.1.3. A nevelőtestület tagjainak feladatköre... 32 1.1.4. A nevelőtanár feladatai... 32 1.1.5. Csoportvezető tanár feladatai... 33 1.1.6. A kollégiumi titkár feladatai... 33 1.1.7. A portások feladatai... 33 1.1.8. Az átruházott feladatok ellátásával megbízottak beszámoltatási rendje... 34 1.2. Az intézmény alaptevékenységét ellátó közművelődési intézményegység munkaköri feladatai 34 1.2.1. Közművelődési intézményegység-vezető feladatköre... 34 1.2.2. Művelődésszervező munkatársakra vonatkozó általános feladatok... 35 1.3. Az intézmény alaptevékenységét ellátó könyvtári intézményegység munkaköri feladatai... 35 1.3.1. Könyvtári intézményegység-vezető feladatköre... 35 1.3.2. Könyvtárosokra vonatkozó általános feladatok... 35 2. Szervezeti egységek feladatai... 36 2.1. ÁMK üzemeltetés munkaköri feladatai... 36 2.1.1. A gazdasági vezető feladatai... 36 2.2. Minőségirányítási csoport munkaköri feladatai... 36 V. Az intézmény működési rendje... 37 1. Az intézmény munkarendje... 37 1.1. Az intézmény vezetőinek benntartózkodási rendje... 37 1.2. A közalkalmazottak munkarendje... 37 1.3. A pedagógusok munkarendje... 37 4

1.4. A nem pedagógus munkakörűek munkarendje... 38 1.5. A tanulók munkarendje... 38 2. Az intézmény létesítményeire vonatkozó rendszabályok... 38 3. Biztonsági rendszabályok... 38 4. Az intézmény intézményegységeinek működési rendje... 38 4.1. Középiskolai Kollégium működési rendje... 38 4.1.1. A kollégium helyiségeinek használati rendje... 38 4.1.2. Nyitva tartás... 39 4.1.3. A kollégium napi működésének rendje... 40 4.1.4. A kötelező foglalkozások rendje... 40 4.1.5. Nem kötelező foglalkozások rendje... 41 4.1.6. Kulturális intézmények látogatásának rendje... 41 4.1.7. Egyéb rendezvények szabályai... 41 4.1.8. A kollégium működésével összefüggő egyéb szabályok... 41 4.1.9. A belépés és benntartózkodás rendje... 42 4.2. A könyvtár működési rendje... 42 4.2.1. A könyvtár feladatai... 42 4.2.3. A könyvtár szolgáltatásainak igénybevevői... 43 4.2.4. Könyvtár használatának rendje... 43 4.3. A közművelődési intézményegység működési rendje... 43 4.3.1. A Közművelődési helyiségek használati rendje... 43 4.3.2. A szaktermek használati rendje... 43 4.3.3. A berendezések használati rendje... 43 4.3.4. Nyitva tartás... 44 4.3.5. Belépés és benntartózkodás rendje... 44 4.3.6. Az intézmény létesítményeinek bérbeadási rendje... 44 4.3.7. Karbantartás és kártérítés rendje... 44 5

VI. Az intézményegységek és szervezeti egységek közti együttműködés, a vezetőkkel való kapcsolattartás rendje... 45 1. Az együttműködés elvei... 45 2. A szervezeti egységek együttműködésének színterei... 45 2.1. A vezetők kapcsolattartásának rendszeresített formája... 45 VII. A szakmai munka belső ellenőrzésének rendje... 46 1. Az igazgató ellenőrzési tevékenysége... 46 2. A pedagógiai munka belső ellenőrzésének rendje... 46 2.1. A középiskolai kollégium intézményegységben... 46 2.1.1. A belső ellenőrzés céljai, feladatai... 46 2.1.2. A belső ellenőrzés területei és tartalma... 46 2.1.3. A belső ellenőrzés tervezése, elrendelése... 46 2.1.4. A belső ellenőrzés végrehajtásának kérdései... 46 2.1.5. A belső ellenőrzés formái, módszerei... 47 2.1.6. Az ellenőrzésre jogosult személyek... 47 2.2. A szakmai munka ellenőrzése a közművelődési intézményegységben... 47 2.3. A szakmai munka ellenőrzése a könyvtári intézményegységben... 47 3. Az ellenőrzés tapasztalatainak hasznosítása... 48 VIII. A vezetők és a szülői szervezet közötti kapcsolattartás... 48 1. Az kollégiumi szülői közösséggel való kapcsolattartás... 48 1.1. A szülők szóbeli tájékoztatási rendje... 48 1.1.1 A szülői értekezletek rendje... 48 1.1.2. A szülői fogadóórák rendje... 48 1.2. A szülők írásbeli tájékoztatási rendje... 49 IX. Az intézmény külső kapcsolatainak rendszere... 49 1. A külső kapcsolatok célja, formája és módja... 49 1.1. Intézményi szinten kezelt kapcsolatok... 49 1.2. A kapcsolattartás formái és módjai... 49 1.3. Rendszeres külső kapcsolatok... 49 6

1.4. Az intézményegységek kapcsolatai... 49 X. Ünnepélyek, megemlékezések rendje, a hagyományok ápolásával kapcsolatos feladatok... 50 1. A hagyományápolás célja és tartalmi vonatkozásai... 50 1.1. Nemzeti és helyi ünnepek... 50 1.3. Saját rendezvények... 50 1.3.1. A középiskolai kollégium rendezvényei... 50 1.3.2. A közművelődési intézmény-egység hagyományos rendezvényei... 50 1.3.3. A könyvtári intézmény-egység hagyományos rendezvényei... 51 4. A hagyományápolással kapcsolatos feladatok... 51 XI. Az intézményi védő, óvó előírások... 51 1. A gyermek és ifjúságvédelmi feladatok ellátásának rendje... 51 2. A gyermek- és ifjúságvédelmi felelős feladata... 51 3. Az intézmény vezetőinek, pedagógusainak, más alkalmazottainak feladatai a tanuló-és gyermekbalesetek megelőzésében... 52 3.1. Intézkedések a veszély fennállása esetén... 52 3.2. Intézkedések baleset esetén... 52 4. A rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendje... 53 XII. Rendkívüli esemény esetén szükséges teendők... 53 1. Rendkívüli esemény... 53 2. A rendkívüli eseményt észlelő közalkalmazott feladata... 53 3. A vezetők feladatai... 53 4. Az épület elhagyása... 53 5. Bombariadó... 54 6. Katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi tevékenység szervezeti és végrehajtási rendje... 54 6.1. Az igazgató általános feladat-és hatásköre... 54 6.2. A közművelődési intézményegység vezető konkrét irányítási feladatai a katasztrófa,- tűz-és polgári védelmi tevékenység területén... 54 XIII. Reklámtevékenység... 55 XIV. Egyéb rendelkezések... 56 1. A nemdohányzók védelmére vonatkozó előírások... 56 7

2. Internethasználat... 56 3. Dokumentumok kiadásának szabályai... 56 4. A kiemelt munkavégzésért járó kereset kiegészítés feltételei... 56 XV. Záró rendelkezések... 56 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása... 56 2. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása és jóváhagyása... 57 3. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálybalépése... 57 8

I. Bevezetés, általános rendelkezések A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Szerencsi Általános Művelődési Központ, 3900 Szerencs, Huszárvár út 11. (a továbbiakban: Intézmény) belső és külső kapcsolataira vonatkozó rendelkezéseket jelen Szervezeti és Működési Szabályzat határozza meg. 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, feladata, jogszabályi alapja A szabályzat célja az intézmény szervezeti felépítésének meghatározása. A pedagógiaiművelődési programban rögzített cél-és feladatrendszer hatékony megvalósításához az intézmény működésének, belső rendjének kialakítása, a belső és külső kapcsolatok szabályozása és azoknak a rendelkezéseknek a megfogalmazása, amelyeket a jogszabályok nem utalnak más hatáskörbe. A Szervezeti és Működési Szabályzat a magasabb szintű jogszabályok rendelkezésein túl elveiben és tartalmában illeszkedik az intézmény más belső szabályaihoz, alapdokumentumaihoz. 2. A Szervezeti és Működési Szabályzat jogszabályi alapjául szolgáló törvények és rendeletek 2.1. Általános jogszabályok Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény. A Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. Törvény. A közalkalmazottak jogállásáról szóló, többszörösen módosított 1992. évi XXXIII. törvény. A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény. Az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet. A költségvetési szerv szervezeti felépítését, feladatait és működési folyamatait e rendeletben és más jogszabályokban foglaltak figyelembevételével a szervezeti és működési szabályzat határozza meg. A feladatok irányítására és ellátására a tevékenységre vonatkozó ágazati jogszabályokat kell alkalmazni, amelyek közül kiemeljük a következőket: 2.2. Közoktatási tevékenységekre vonatkozó jogszabályok A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.). A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM-rendelet (a továbbiakban: R.). A közoktatási törvény végrehajtásáról szóló 20/1997. (II. 13.) kormányrendelet (a továbbiakban: Vhr.). A tanév rendjéről szóló mindenkori miniszteri rendelet. A közoktatás minőségbiztosításáról és minőségfejlesztéséről szóló, módosított 3/2002. (II. 15.) OM-rendelet. A pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint a képzésben részt vevők juttatásairól szóló 277/1997. (XII. 22.) kormányrendelet. Az kollégium-egészségügyi ellátásról szóló 26/1997. (XII. 3.) NM-rendelet. A katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 37/2001. (X. 12.) OM-rendelet. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény, A Gyvt. végrehajtásáról szóló 149/1997.(IX.10.)sz. Kormányrendelet. 9

2.3. Közművelődési és könyvtári tevékenységre vonatkozó szabályok A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény. A közművelődési munkakörök betöltéséhez szükséges képesítési és egyéb feltételekről szóló 2/1993. (I. 30.) MKM-rendelet. A közművelődési feladatellátás szakfelügyeletéről szóló 23/2005. (VIII. 9.) NKÖMrendelet. A kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM-rendelet. 2.4. Egyéb jogszabályok A nem közoktatási ágazatba tartozó jogszabályok alkalmazása a Kt. 33. -ának (12) bekezdése szerint azzal az eltéréssel történik, hogy a nem közoktatási intézményegységek tekintetében is alkalmazni kell a Kt.-nek: az intézményvezető megbízásáról rendelkező 18. -ának (7) (8) bekezdésében, a működés általános szabályait és rendjét megállapító 37 38. -ában, 40. -ának (1) (3) bekezdésében, az intézmény vezetőjének feladatairól szóló 54. -ában, fenntartói döntést megelőző vélemények beszerzéséről rendelkező 102. -ának (3) bekezdésében foglaltakat. A különböző típusú intézményegységben foglalkoztatottakra a közalkalmazotti törvény következő végrehajtási rendeleteit kell alkalmazni: 150/1992. (XI. 20.) kormányrendelet: közművelődési és könyvtári intézményegység 3. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadása, jóváhagyása, hatálya Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának törzsdokumentumát az intézmény vezetőjének előterjesztése után a szakalkalmazotti értekezlet fogadja el. Az elfogadás során a jogszabályban meghatározottak szerint a diákönkormányzat és a szülői szervezet egyetértési/véleményezési jogot gyakorol. Az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata mellékleteivel együtt az intézmény fenntartójának, Szerencs Város Önkormányzata jóváhagyásával lép hatályba, és határozatlan időre szól. Hatálybalépésével az intézményegységeknél ezt megelőző Szervezeti és Működési Szabályzat hatályát veszti. A Szervezeti és Működési Szabályzat, valamint a mellékleteit képező egyéb belső szabályzatok betartása az intézmény minden tanulójára, alkalmazottjára és szerződéses jogviszonyban álló munkatársára kötelező érvényű. 4. A Szervezeti és Működési Szabályzat és az intézményi alapdokumentumok nyilvánossága Az Intézmény alapdokumentumait (Szervezeti és Működési Szabályzatot, Pedagógiai- Művelődési Programot, Házirendet, IMIP-et) az intézmény valamennyi alkalmazottja, szerződéses munkatársa, tanulója, valamint azok szülei megtekinthetik az intézmény könyvtárában, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt, illetve az intézmény hivatalos honlapján, a www.szamk.hu címen. A Szervezeti és Működési Szabályzat egy példánya a többi intézményegységben is elhelyezésre kerül. A kollégiumvezető minden évben az elsős tanulók szüleit szóban tájékoztatja a kollégiumban folyó nevelő-oktató munkáról, a működés rendjéről. 10

Az intézmény házirendje az intézmény portaszolgálatánál, minden intézményegységnél megtalálható. A házirendet minden munkatársnak, minden kollégiumba beiratkozott növendék szülőjének és minden - az intézménnyel jogi kapcsolatba kerülő - jogi vagy természetes személynek át kell adni. Információ az alapdokumentumokról az intézményigazgatótól, az intézményegységvezetőktől kérhető. Az intézmény egy nevelési évre, tanévre szóló munkaterve a feladatok megvalósításának konkrét tevékenységeit és munkafolyamatai tartalmazza az időpontok és a határidők kitűzésével, valamint a felelősök megjelölésével. A munkatervet a nevelőtestület és a szakalkalmazotti értekezlet a tanév kezdetén véglegesíti, majd a szülők, és az intézménnyel kapcsolatban álló helyi közösség és civil szervezetek számára egy rövidített eseménynaptárt ad közre. II. A Szerencsi Általános Művelődési Központ általános jellemzői 1. Az intézmény adatai Az intézmény neve: Az intézmény rövid neve: Az intézmény székhelye: Az intézmény telephelyei: Alapító okirata: OM azonosító jele: Törzskönyvi azonosító száma: 793478 Számlaszáma: Telefonszámok: 3900 Szerencs, Huszárvár út 11. (Rákóczi-vár) (közművelődési és könyvtári feladatellátás, ifjúsági diákszálló) 3900 Szerencs, Kossuth út 19. (középiskolai kollégium) 3900 Szerencs, Hegy út 5. (középiskolai diákszálló) 3881 Sima, Fő út. 6-7. Simai Ifjúsági Tábor 3881 Sima, Fő út 31. - Szerencsi Általános Művelődési Központ Szerencsi ÁMK 3900 Szerencs, Huszárvár út 11. (Rákóczi-vár) (közművelődési és könyvtári feladatellátás, ifjúsági diákszálló) 3900 Szerencs, Kossuth út 19. (középiskolai kollégium) 3900 Szerencs, Hegy út 5. (középiskolai kollégium) 3881 Sima, Fő út. 6-7. Simai Ifjúsági Tábor 3881 Sima, Fő út 31. Simai Ifjúsági Tábor, konyha 3900 Szerencs, Nagyvárad u. 2/b. (Világörökségi Kapuzat) 3900 Szerencs, Gyár u. 1. (Cukorgyűjtemény Múzeum) 123/2011. (V. 31.) öt. határozattal jóváhagyta Szerencs Város Képviselő-testülete, melynek kelte: 2011. május 31. Az intézmény pénzügyi-gazdasági feladatait Szerencs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. 47/362-121 47/362-254 47/361-258 47/560-088 - - 11

Simai Ifjúsági Tábor, konyha 3900 Szerencs, Nagyvárad u. 2/b. (Világörökségi Kapuzat) 3900 Szerencs, Gyár u. 1. (Cukorgyűjtemény Múzeum) Internet címe: E-mail címek: 47/777-072 - kollegium@szerencs.hu 2. Az intézmény szabályszerű működését meghatározó alapdokumentumok és belső szabályzatok alapító okirat Pedagógiai-művelődési Program Szervezeti és Működési Szabályzat és mellékletei intézményi minőségirányítási program házirend éves munkaterv 3. Az intézmény alapítása, fenntartása, irányítása Az intézmény alapításának ideje: 2011. augusztus 1. Az intézményt Szerencs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 123/2011. (V. 31.) öt. határozatával hozta létre (3900 Szerencs, Huszárvár út 11. székhellyel) Az intézmény irányító szerve: Szerencs Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, jogkörét a Polgármesteri Hivatal útján gyakorolja. Az intézmény irányító szervének székhelye: 3900 Szerencs, Rákóczi út 89. Az intézmény működése felett törvényességi felügyeletet gyakorol: Szerencs Város Önkormányzatának Jegyzője. 4. Az intézmény működési körzete Az intézmény nevelési-oktatási intézmény, a közművelődés egyik helyi alapintézménye, amelynek hatóköre elsősorban a Szerencs közigazgatási területe, de közművelődési szervező tevékenysége a Szerencsi Kistérség egész területére kiterjed. A kollégium országos beiskolázási körzettel működik, férőhelye mértékéig biztosít kollégiumi ellátást. A szabad férőhelyek betöltéséről a Kt.-ben meghatározott keretek között a Pedagógiaiművelődési Programban rögzítetteknek megfelelően az intézményegység vezetője dönt. A kihasználatlan férőhelyeket értékesíteni kell a turizmusfejlesztés céljából, amely elősegíti a költséghatékony működést. 5. Az intézmény típusa Az intézmény költségvetési szerv, mely nevelési-közoktatási, közművelődési, közgyűjteményi szolgáltatást nyújt. 12

Az intézmény típusa többcélú intézmény, ezen belül a közoktatásról szóló törvény 33. (5) bekezdésében meghatározott általános művelődési központ (középiskolai kollégium, művelődési központ, könyvtár). 6. Az intézmény feladata és alaptevékenysége Alaptevékenységi szakágazat: TEÁOR száma: 853100 Általános középfokú oktatás 852010 Alapfokú oktatás 855900 M.n.s. egyéb oktatás 910100 Könyvtári, levéltári tevékenység 932900 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 559000 Egyéb szálláshely szolgáltatás 8531 Általános középfokú oktatás 8520 Alapfokú oktatás 8559 M.n.s. egyéb oktatás 9101 Könyvtári, levéltári tevékenység 9329 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 5590 Egyéb szálláshely szolgáltatás Szakfeladatok: 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) 4 évfolyamos gimnázium 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) Fogyatékosság típusa: A) érzékszervi: a megismerési funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége B) a megismerési funkció vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége Beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása 931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 13

855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 910121 910123 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások 900400 932919 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése M.n.s. egyéb szórakoztatási tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 562920 Egyéb vendéglátás 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 100000 M.n.s egyéb élelmiszer gyártása 472400 Kenyér, pékáru, édesség kiskereskedelme 472500 Ital-kiskereskedelem 472600 Dohányáru-kiskereskedelem 476100 Könyv-kiskereskedelme 476200 Újság-, papíráru-kiskereskedelem 477800 Egyéb m.n.s. új áru kiskereskedelme 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás 562100 Rendezvényi étkeztetés 563000 Italszolgáltatás 890441 Rövid időtartamú közfoglalkoztatás 890442 Bérpótló juttatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása 890443 Egyéb közfoglalkoztatás 7. Az intézmény jogállása és besorolása A Szerencsi ÁMK önállójogi személy, besorolása a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató közszolgáltató szerv fajtája szerint: közintézmény feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója szerint: önállóan működő 8. Az intézmény képviselete 8.1. Képviseleti jogosultság Az ÁMK igazgató önálló képviseleti jogosultsággal rendelkezik valamennyi ügy tekintetében. Ennek alapján jogosult az intézményt bármely hatóság, hivatalos szerv előtt és harmadik személyekkel szemben képviselni. Az ÁMK igazgató az ügyek meghatározott körében eseti vagy állandó meghatalmazással képviseleti jogosultságát átruházhatja az intézmény általa meghatározott dolgozójára. 14

8.2. Aláírási, bélyegzőhasználati jog az intézmény képviseletekor Az intézmény, mint jogi személy nevében főszabály szerint aláírásra egy személyben a képviselője, az ÁMK igazgató jogosult. A részletszabályokat a hatáskörök rendezik. 8.3. Az intézmény által használt bélyegzők Az intézmény kör- és fejbélyegzőt használ. Szakmai feladatok ellátásához az intézményegységek az alábbi bélyegzőket használják Középiskolai Kollégium: A bélyegzők használatára jogosultak: igazgató, intézményegység-vezetők, pénzügyi előadó, kollégiumi titkár. 9. Gazdálkodási jogköre A feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója szerint: önállóan működő költségvetési szerv. A mindenkori éves költségvetési rendelet szabályai szerint a bér és bérjellegű előirányzatai felett teljes jogkörrel, egyéb előirányzatai felett részjogkörrel rendelkezik. Az intézmény pénzügyi-gazdasági feladatait Szerencs Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. 9.1. A feladatok forrásai önkormányzati támogatás az intézmény saját bevételei 9.2. A szervezeti egységek engedélyezett létszáma A kollégiumi intézményegység engedélyezett alkalmazotti létszáma: 17 álláshely A közművelődési intézményegység engedélyezett alkalmazotti létszáma: 7 álláshely, A könyvtári intézményegység engedélyezett alkalmazotti létszáma: 6 álláshely 10. A költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos előírások, feltételek az intézmény gazdálkodásában, a szakmai hatékonyság és a költséghatékonyság követelményeinek kell érvényesülniük; összhangot kell kialakítani a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek között, intézményegységek gazdasági munkájának koordinálásában; gondoskodni kell az intézmény vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon igénybevételének rendeltetésszerű használatáról, a leltározásról és a selejtezésről; gondoskodni kell a költséghelyek vezetőivel tartott kapcsolatot rendszerességéről, a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről és annak hitelességéről, az intézmény szakszerű és törvényes működéséről, számviteli rendjéről, a takarékos gazdálkodásról, az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben és a 292/2009. (XII. 19.) kormányrendeletben részletezett - feladatok jogszabály szerinti követelményeknek megfelelő ellátásáról; meg kell szervezni az intézmény biztonságos működésével kapcsolatos gazdasági és pénzügyi feladatokat, az intézmény külső szerveknél történő képviseletét gazdasági és pénzügyi kérdésekben, az intézményhez befolyt pályázati pénzekkel kapcsolatos ügyintézést; 15

11. Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvény 3. (1) bekezdésének c) pontja alapján az intézményben foglalkoztatott, bankszámla feletti rendelkezési jogot gyakorló közalkalmazottnak kétévente vagyonnyilatkozatot kell tennie. Vagyonnyilatkozat-tételre köteles beosztás és munkakör: az intézményigazgató (ÁMK igazgató) Az igazgató vagyonnyilatkozatának őrzése a fenntartó feladata. III. Az intézmény szervezeti felépítése A szervezeti egységek és a vezetői szintek meghatározásánál azt az alapelvet érvényesítjük, hogy az intézmény feladatait a jogszabályi előírásoknak és a tartalmi követelményeknek megfelelően magas színvonalon láthassa el. Az intézményvezetés a jogszabályok alapján a racionális, hatékony, eredményes működtetés érdekében, valamint a helyi adottságok, körülmények és igények figyelembevételével alakította ki a szervezeti egységeket. 16

1. Az igazgató Az intézmény egyéni felelősségű irányítása, a szakszerű és törvényes működés, a helyi igényeknek megfelelő, színvonalas munka, az ésszerű és takarékos gazdálkodás biztosítása. Felel: az intézmény vagyonkezelésébe, használatába adott vagyon rendeltetésszerű igénybevételéért; az alapító okiratban előírt tevékenységek jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő ellátásáért; az intézmény gazdálkodásában, a szakmai hatékonyság és a gazdaságosság követelményeinek érvényesítéséért; a tervezési, beszámolási, információszolgáltatási kötelezettség teljesítéséért, annak hitelességéért; a gazdálkodási lehetőségek és a kötelezettségek összhangjáért; az intézményi számviteli rendért; a folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés, valamint a belső ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működéséért; az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, a takarékos gazdálkodásért; a pedagógiai, oktató-nevelői, közművelődési, közgyűjteményi munkáért; a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok megszervezéséért és ellátásáért; az intézmény ellenőrzési, mérési, értékelési és minőségfejlesztési rendszerének működtetéséért; a nevelő és oktató, továbbá a közművelődési és közgyűjteményi munka egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséért; a gyermek- és tanulóbalesetek megelőzéséhez szükséges feltételek biztosításáért, a feladatellátás ellenőrzéséért; a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálata megszervezésének ellenőrzéséért; a pedagógus, közművelődési és közgyűjteményi középtávú továbbképzési terv, valamint az éves beiskolázási terv elkészítéséért, a szakalkalmazottak továbbképzésének megszervezéséért; a közoktatási, közművelődési intézményegységek információs tájékoztató rendszeréhez kapcsolódó közérdekű információszolgáltatásért, a statisztikai adatszolgáltatásért; a közalkalmazotti alapnyilvántartás rendszerének működtetéséért, az adatvédelmi szabályok megtartásáért, a vagyonnyilatkozatok őrzéséért; az intézmény által rendezett nemzeti, társadalmi ünnepek megszervezéséért, amelyben felhasználja a közművelődési intézményegység munkáját; a jogszabály szerinti más vezetői feladatok ellátásáért. Feladata: a szakalkalmazotti értekezlet, az alkalmazotti közösség értekezlete, az igazgatótanács, a szakmai, tanácsadó, döntés-előkészítő fórumok üléseinek előkészítése, vezetése, a szakmai fórum vezetése, a döntések (állásfoglalások) végrehajtásának megszervezése és ellenőrzése; szakmai együttműködés irányítása és szervezése az intézményegységek között, az intézmény Pedagógiai-művelődési Programja megvalósításának irányítása és szervezése; a nevelő, oktató, közművelődési és közgyűjteményi munka a könyvtári intézményegység irányítása és ellenőrzése az intézményegység-vezetőkön keresztül, 17

az intézményegységek tevékenységének koordinálása; az intézmény mentálhigiénés tevékenységének és környezetvédelmi munkájának irányítása; az intézmény gazdasági működésének irányítása, belső ellenőrzésének megszervezése, az üzemelés folyamatosságának, gazdaságosságának figyelemmel kísérése; a rendelkezésre álló költségvetés alapján az intézmény működéséhez, a Pedagógiaiművelődési Program megvalósításához szükséges személyi, tárgyi és módszertani feltételek biztosítása; a munkavállalói érdek-képviseleti szervekkel, a közalkalmazotti tanáccsal való együttműködés, a diákönkormányzattal, illetve a szülői szervezetekkel való együttműködés az intézményegység-vezetők bevonásával; gyakorolja a kötelezettségvállalási jogkört, kizárólagos jogkörébe tartozik a megrendelésre, kivitelezésre, szállítási szerződésre vonatkozó kötelezettségvállalás; gyakorolja a munkáltatói jogokat, a szakalkalmazotti munkakörre benyújtott pályázat elbírálását az intézményegység-vezetők egyetértésével végzi; ellátja a pályáztatói feladatokat az intézményegység-vezetői beosztások tekintetében; eleget tesz a jogszabályban előírt egyeztetési kötelezettségének a közalkalmazottak foglalkoztatására, élet- és munkakörülményeire vonatkozó kérdésekben; kiadja az intézményen belüli különböző szabályzatokat; megküldi a fenntartónak az intézményi minőségirányítási program évenkénti értékelését, és gondoskodik az értékelés nyilvánosságra hozataláról; kialakítja és működteti az intézményen belül azokat a folyamatokat, amelyek biztosítják a rendelkezésre álló források szabályszerű, szabályozott, gazdaságos, hatékony és eredményes felhasználását; dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, közalkalmazotti szabályzat, egyéb belső szabályzat nem utal más hatáskörébe, dönt az intézményen belüli hatásköri és egyéb vitákban, kivizsgálja a bejelentéseket és panaszokat; ellátja a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséghez kapcsolódóan a munkáltatói jogkör gyakorlójához utalt feladatokat: tájékoztatást ad a kötelezettség fennállásáról és esedékességéről, gondoskodik a vagyonnyilatkozat őrzéséről, szükség esetén ellenőrzési eljárást kezdeményez; gondoskodik a katasztrófa-, tűz- és polgári védelmi, valamint a munkavédelmi feladatok ellátásáról (részletes feladatait a munkavédelmi szabályzat és a tűzvédelmi szabályzat tartalmazza); teljes körűen képviseli az intézményt külső szervek előtt, de a képviseletre meghatározott ügyekben eseti vagy állandó megbízást adhat; ellátja továbbá a jogszabályok által a vezető hatáskörébe utalt és át nem ruházott feladatokat. 1.1. Hatáskörök átruházása Az intézmény igazgatója egyszemélyi felelősségének érvényesülése mellett a következő hatásköröket ruházza át: A képviseleti jogosultság köréből az intézményegységek szakmai képviseletét a kollégiumvezetőre és az intézményegységek vezetőire, az intézmény közművelődési ügyekben való eseti képviseletét a közművelődési intézményegység-vezetőre; 18

az intézmény gazdasági-pénzügyi kérdésekben való képviseletét - az igazgató irányításával és ellenőrzésével - a gazdasági ügyintézőre, A bérgazdálkodási jogköréből az intézményegységek részére biztosított jutalmazási keret felhasználását az intézményegységek vezetőire, a jutalmazási összegek egyeztetési kötelezettségével. A munkáltatói jogköréből a kiemelt jogkörök kivételével a munkáltatói jogkörbe tartozó egyéb intézkedéseket - általános jogkör (az alkalmazás kivételével), közvetlenül gyakorolható jogkör - az intézményegység-vezetőkre A munka- és tűzvédelmi tevékenység felelősének irányítását és ellenőrzését a közművelődési intézményegység-vezetőre. 1.2. Az igazgató általános helyettese Az intézmény igazgatójának általános szakmai helyettese a kollégiumvezető. A helyettesítést a következők szerint látja el: az intézmény igazgatójának akadályoztatása esetén gyakorolja annak feladat- és hatáskörét, kivéve azokat, amelyeket az igazgató saját hatáskörében tart fenn; az igazgató tartós távolléte esetén a fenntartott ügyekben a helyettesítést az igazgató rendelkezése szerint látja el. Feladat- és hatásköre az általános helyettesítésen kívül: o javaslatot tesz az éves munkaterv megállapítására, szervezi az állásfoglalások megvalósítását; o irányítja és összefogja az intézmény belső továbbképzését; o irányítja és összefogja az intézményi minőségirányítási programját. 2. Kollégiumvezető 2.1. Jogállása Vezetői megbízásáról és a megbízás visszavonásáról az intézmény igazgatója dönt. Megbízást az intézmény határozatlan időre alkalmazott pedagógusa kaphat. Magasabb vezetői megbízása határozott időre szól. 2.2. Feladat- és hatásköre Irányítja, szervezi és ellenőrzi a vezetése alatt álló intézményegységet, és azt szakmai ügyekben képviseli. Dönt az intézményegység működésével kapcsolatos minden olyan kérdésben, amelyek egyeztetése nem tartozik az intézmény központi szerveihez, illetőleg amelyekben a döntés nem tartozik az intézményegység más közösségének hatáskörébe. A nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítése során a tervezetet egyezteti az intézmény igazgatójával - kivéve a tanulókkal kapcsolatos ügyeket. Vezetői munkáját egyéni felelősséggel, az intézmény további intézményegységei vezetőivel együttműködve és mellérendeltségi viszonyban végzi. 2.3.Felelős intézményegysége pedagógiai munkájáért, az intézményegység mérési, értékelési és minőségfejlesztési rendszerének működéséért, a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, a nevelő és oktató munka biztonságos feltételeinek megteremtésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésével kapcsolatos feladatok végrehajtásáért, az adatkezelési és adatvédelmi szabályok érvényesítéséért, 19

az országos statisztikai adatgyűjtéssel kapcsolatos intézményi feladatokért, a KIR-hez kapcsolódó információszolgáltatásért, a pedagógusazonosítási számmal, a kollégiumban tanuló azonosító számával kapcsolatos feladatokért, a tanügy-igazgatási munkáért, valamint a rájuk vonatkozó jogszabályok szerint a vezetőhöz utalt feladatok megszervezéséért és végrehajtásáért. 1.2.4. Feladata továbbá az intézményegységekben folyó gyermekvédelmi munka összefogása, segítése, mentálhigiénés programok szorgalmazása, hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekek felmérése, tanácsadás tanulónak, szülőnek, pedagógusnak, szociális rászorultság számbavétele, ellátások figyelemmel kísérése az kollégiumban, együttműködés pedagógusokkal, diákönkormányzattal, szülőkkel, 3. Közművelődési intézményegység-vezető 1.3.1. Jogállása Vezetői megbízásáról és a megbízás visszavonásáról az intézmény igazgatója dönt. A munkáltatói jogokat az intézményigazgató gyakorolja felette. Közvetlen szakmai irányítását az intézményigazgató látja el. Magasabb vezetői megbízása határozott időre szól. 1.3.2. Kizárólagos jogköre az intézményigazgató hatásköréből átruházott jogkörök gyakorlása, szakmai képviselet, jutalmazási keret felhasználása, ellátja az intézmény munka- és tűzvédelmi felelősi beosztásához kapcsolódó feladatokat. 1.3.3. Főbb feladatai A rendelkezésre álló költségvetési keret alapján az intézményegység működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása, a statisztikai jelentések teljesítése, szervezi az intézmény közművelődési munkáját, koordinálja az intézményegységek közötti közművelődési tevékenységet, munkája során integrálja a nevelési-oktatási és közművelődési feladatokat; gondoskodik a szerencsi művelődés alapszintű szervezéséről, továbbá az alaptevékenységbe nem tartozó kulturális és egyéb szolgáltatások szervezéséről; irányítja, szervezi és ellenőrzi a közművelődési egység munkáját; akadályoztatásakor eseti kijelöléssel gondoskodik helyettesítéséről, közművelődési intézményegységvezető-helyettesi minőségben. Tartós távolléte esetén a helyettesítés ellátásáról az intézményigazgató rendelkezik. 4. Könyvtár intézményegység-vezető 1.4.1. Jogállása Vezetői megbízásáról és a megbízás visszavonásáról az intézmény igazgatója dönt. Felette a munkáltatói jogokat az intézményigazgató gyakorolja, közvetlen szakmai irányítását az intézményigazgató látja el. 1.4.2. Kizárólagos jogköre Az intézményigazgató hatásköréből átruházott jogkörök gyakorlása, szakmai képviselet, jutalmazási keret felhasználása, ellátja az intézmény belső ellenőrzési feladatait. 20

1.4.3. Főbb feladatai A könyvtár szakmai munkájának meghatározása, irányítása, gondoskodik annak zavartalan működéséről. Biztosítja a nyitva tartást, a kölcsönzések zavartalanságát. Intézi az állomány beszerzését, az intézményi költségvetés által biztosított keretek közt annak feldolgozását, karbantartását. Elkészíti a könyvtárral kapcsolatos költségvetési terveket, munkaterveket, beszámolókat. Irányítja a könyvtári személyzet tevékenységét. Felelős a könyvtár gazdálkodásáért, a könyvállomány és a könyvtárban elhelyezett értékek megőrzéséért, védelméért, a tűz és munkavédelmi előírások betartásáért, betartatásáért. A rendelkezésre álló költségvetési keret alapján az intézményegység működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása. A statisztikai jelentések teljesítése. 5. Az intézményegység-vezetők közötti feladatmegosztás Az intézményegység-vezetők az intézmény igazgatója által átruházott hatáskörben és ott meghatározott terjedelemben gyakorolják az átruházott jogköröket. A közalkalmazotti munkakörre benyújtott pályázatok elbírálásánál egyetértési joguk van. A korlátozott személyi és dologi bérgazdálkodói jogkör gyakorlása a következők szerint történik: Az intézményegység-vezetők vezetése alatt álló intézményegységek működéséhez szükséges költségvetési ezen belül a bérgazdálkodási kereteket évente, a változtatás jogának fenntartásával, a gazdasági ügyintéző javaslatának figyelembevételével az igazgató állapítja meg. A megállapított költségvetési keretek felhasználását érintő intézkedéseiket az egységvezetők kötelesek egyeztetni az igazgatóval. A költségvetési keretekkel való gazdálkodás részletes szabályait a számviteli és pénzügyi szabályzat tartalmazza. Döntési területeik azon részében, amelyekben a Szervezeti és Működési Szabályzat szerinti szervek előzetesen intézményi szinten már véleményeztek és állást foglaltak, az állásfoglalást figyelembe veszik. Végzik a gazdálkodás területén a vezetők részére kötelezően előírt ellenőrzéseket. Az eredményes gazdálkodás segítése érdekében az éves költségvetés időszakában felmérik, és az igazgatóhoz, valamint a gazdasági ügyintézőhöz eljuttatják az intézményegység következő évi személyi és dologi jellegű igényeit. Felelősségük feladataik ellátásáért és az általuk vezetett egység munkájáért áll fenn. 6. Helyettesítési rend a vezetők akadályoztatása esetén Az intézményt az igazgató képviseli. Távollétében helyettesíti a kollégiumvezető, akadályoztatása esetén könyvtári intézményegységvezető, közművelődési intézményegység-vezető (a felsorolás sorrendjében). Az intézményegység-vezetők az intézményegység ügyeiben képviselik az intézményegységet. Távollétükben helyettesítik: Az intézményegység-vezetők akadályoztatása esetén az igazgató illetve az intézményegységekben az intézményegység-vezető által megbízott pedagógus vagy szakalkalmazott. 7. Az igazgatótanács 7.1. Az igazgatótanács összetétele és választása Vezetője: az intézményigazgató. 21

Tagjai: a kollégiumvezető a könyvtári intézményegység-vezető közművelődési intézményegység-vezető a gazdasági vezető a közalkalmazotti tanács részéről egy fő. Az igazgatótanács nem vezető beosztású tagjait intézményegységenként 1-1 főt az intézményegységek szakalkalmazotti értekezlete jelölés után, titkos szavazással, egyszerű többséggel választja meg. A képviselettel rendelkező munkahelyi szervezet maga dönt a delegálás módjáról. 7.2. Jogköre Dönt: az intézményegység-vezetői pályázat kiírásáról és a pályázat feltételeiről, az intézményegység-vezetői megbízásról az előírt vélemények megtárgyalása után, az intézményegység-vezetői megbízás visszavonásáról. Állást foglal: az intézményegységek feladatainak összehangolásáról, az intézmény egészének működését befolyásoló személyi és tárgyi feltételeket érintő javaslatokról, mindarról, amiben a vezetői tanács vagy az intézményigazgató állásfoglalást kér. Véleményezi: a közalkalmazottak erkölcsi és anyagi elismerését jelentő ügyeket (címek adományozása, kitüntetési javaslat, intézményi szintű jutalmazások), az intézmény éves költségvetési tervének javaslatát, a fejlesztési, beruházási és felújítási terveket, javaslattevő jogköre kiterjed az intézmény működésével kapcsolatos minden további kérdésre. 7.3. Feladata Feladata az alkalmazotti közösség értekezletének előkészítésében: dönt az összalkalmazotti értekezlet összehívásának időpontjáról, napirendjéről, véleményezi az előterjesztéseket, állásfoglalását az értekezleten ismertetni kell. Az igazgatótanács készíti elő az összalkalmazotti értekezletet akkor is, ha annak összehívását a fenntartó kezdeményezi, kivéve az intézményigazgatói megbízás tárgyában, amelyet az intézményegységek testületei, illetve szakalkalmazotti értekezlete által delegált tagokból álló előkészítő bizottság végez. 7.4. Működése Az igazgatótanácsot az általa elfogadott munkaterv szerint félévenként az intézményigazgató hívja össze. Rendkívüli igazgatótanácsi értekezlet összehívására kerül sor, ha azt a tagok egyharmada az okok megjelölésével indítványozza, illetve ha azt a vezetői tanács vagy az intézményigazgató szükségesnek ítéli meg. Az igazgatótanács akkor határozatképes, ha a tagjainak legalább kétharmada jelen van. Döntéseit nyílt szavazással és egyszerű szótöbbséggel hozza. Az intézményegység-vezetői megbízáshoz és a megbízás visszavonásához az igazgatótanács teljes létszámának legalább kétharmada titkos szavazás keretében adott igenlő szavazata szükséges. A döntéssel érintett személy a szavazásban nem vehet részt. Az igazgatótanács működtetésének ügyrendi szabályait maga határozza meg. 22

8. A Vezetői Tanács (Vezetői Szakértői Testület) Az intézmény vezetését közvetlenül segítő, operatív szerv. A vezetők közötti információátadás egyik színtere. 8.1. A Vezetői Tanács összetétele Vezetője: az intézmény igazgatója. Tagjai: kollégiumvezető, könyvtári intézményegység-vezető, közművelődési intézményegység-vezető, gazdasági vezető 8.2. Feladat- és hatásköre Véleményezi a szakalkalmazotti értekezlet és az igazgatótanács elé kerülő előterjesztéseket, az intézmény különböző intézményegységeit érintő kutatások, kísérletek indítását és értékelését, az intézmény éves munkatervét, a kibocsátásra kerülő belső szabályzatokat és igazgatói utasításokat a közalkalmazotti tanács véleményének megkérése előtt, a kitüntetési javaslatok felterjesztési tervet, az intézmény szakmai pályázatainak kiírását, az intézményvezetői és intézményegység-vezetői pályázatra benyújtott vezetői programot, A Vezetői Tanács működtetésének ügyrendi szabályait maga határozza meg. 9. A szakalkalmazotti értekezlet Az intézmény legfontosabb tanácskozó és határozatot hozó szerve. 9.1. A szakalkalmazotti értekezlet összetétele Vezetője: az intézmény igazgatója. Tagjai: az intézmény alapfeladatának ellátásával összefüggő munkakörben, a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő, felsőfokú végzettséget igénylő, kollégiumi munkakörben foglalkoztatott főfoglalkozású közalkalmazottak. A szakalkalmazotti értekezleten az óraadók tanácskozási joggal vehetnek részt. 9.2. Az intézmény alapfeladatának ellátásával összefüggő munkakörök Szakalkalmazotti munkakörök: kollégiumi nevelő közművelődési szakalkalmazott, könyvtáros Döntési jogkörébe tartozik: az intézmény Pedagógiai-művelődési Programjának elfogadása; az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának és módosításának elfogadása, a jóváhagyást megtagadó döntés elleni felülvizsgálati kérelem benyújtása; az intézmény éves munka- és feladattervének elfogadása; az intézmény munkáját összefoglaló elemzések, értékelések, beszámolók elfogadása; a szakalkalmazotti értekezlet képviseletében eljáró pedagógusok megválasztása; az intézményvezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény kialakítása, a munkaközösségek véleményének megtárgyalását követően; az intézményi szintű házirend elfogadása; 23

az intézményi minőségirányítási program elfogadása; az intézményi minőségirányítási program végrehajtásának évenkénti értékelése. 9.3. Véleménynyilvánítás és javaslattétel A szakalkalmazotti értekezlet véleményt nyilváníthat, vagy javaslatot tehet az intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ha a szakalkalmazotti értekezlet az intézmény működését érintő bármely, azonnal meg nem válaszolható kérdésben véleményt nyilvánított, vagy javaslatot tett, az intézmény igazgatója köteles azt megvizsgálni, és arra 30 napon belül indokolt írásbeli választ adni, amelynek megfelelő közzétételéről az intézményegység-vezetők gondoskodnak. 9.4. Működése A szakalkalmazotti értekezlet a feladatkörébe tartozó ügyek előkészítésére vagy eldöntésére a közoktatási törvényben meghatározott kivétellel, meghatározott időre vagy alkalmilag bizottságot hozhat létre. A szakalkalmazotti értekezletet általában évente egyszer, a tanév indításakor kell összehívni. Össze kell hívni akkor is, ha azt a napirend megjelölésével az intézmény más vezető testülete vagy a szakalkalmazottak egyharmada írásban kéri az intézményigazgatótól. A szakalkalmazotti értekezlet akkor határozatképes, ha tagjainak több mint 50 százaléka jelen van. Döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. Az intézményvezetői pályázathoz készített vezetői programmal kapcsolatos rendkívüli szakalkalmazotti értekezlet határozatképességéhez a tagok legalább kétharmadának jelenléte szükséges. Az intézmény vezetésére vonatkozó program és a fejlesztési elképzelések támogatásáról vagy elutasításáról a szakalkalmazotti értekezlet titkos szavazással határoz. A döntésben érintett személy a szavazásban nem vesz részt. 10. Az alkalmazotti közösség összalkalmazotti értekezlete 10.1. Az alkalmazotti közösség összetétele Vezetője: az intézményigazgató. Tagjai: az alkalmazotti közösséget az intézményben foglalkoztatott valamennyi közalkalmazott alkotja. 10.2. Jogköre Az alkalmazotti közösséget véleményezési jog illeti meg az intézmény átszervezésével (megszüntetésével), feladatának megváltoztatásával, nevének megállapításával, költségvetésének meghatározásával és módosításával, az intézményvezető megbízásával és a megbízás visszavonásával összefüggő döntésekben, amelyet összalkalmazotti értekezleten gyakorol. 10.3. Működése Évente egyszer, a tanév indításakor az ÁMK igazgatója tájékoztatást ad az összalkalmazotti értekezleten az intézmény feladatainak ellátásáról és működéséről, valamint a minőségirányítási program előző évi végrehajtásáról. Össze kell hívni az összalkalmazotti értekezletet a véleményezési jogkörébe tartozó fenntartói döntések meghozatala előtt, valamint akkor is, ha azt az igazgatótanács valamely kérdés megtárgyalására elhatározza, vagy összehívását az alkalmazottak egyharmada a napirend megjelölésével kezdeményezi. Az összalkalmazotti értekezleten a dolgozók legalább kétharmadának jelenléte szükséges. Az összalkalmazotti értekezlet maga határozza meg, hogy milyen módon alakítja ki véleményét. 24

11. Az intézmény intézményegységeinek közösségei 11.1. Középiskolai Kollégium 11.1.1. Nevelőtestület A nevelőtestület vezetője a kollégiumvezető. Tagja: a kollégiumvezető, a kollégium valamennyi pedagógus-munkakört betöltő alkalmazottja, továbbá az igazgató. A nevelőtestület dönt: az intézményi Pedagógiai-művelődési Program részét képező kollégiumi pedagógiai program módosításának elfogadásában, a kollégium működéséhez kapcsolódó belső szabályzat és módosításának elfogadásában (a Szervezeti és Működési Szabályzat intézményi szintű, azt a szakalkalmazotti értekezlet fogadja el), az kollégium éves munkatervének elkészítésében, az kollégium munkáját átfogó elemzések, értékelések, beszámolók elfogadásában, a nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztásában, a házirend elfogadásában, a kollégiumvezetői pályázathoz készített vezetési programmal összefüggő szakmai vélemény kialakításában, jogszabályban meghatározott más ügyekben. A nevelőtestület véleményt nyilváníthat, vagy javaslatot tehet az kollégium működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. Ki kell kérni a véleményét: az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztása során, az kollégiumi felvételi követelmények meghatározásánál, külön jogszabályban meghatározott ügyekben. A nevelőtestület összehívása évente háromszor tanévnyitó, félévi és évzáró nevelőtestületi értekezlet, céljából történik. 11.1.2. A középiskolai kollégium alkalmazotti közössége A középiskolai kollégium intézményegység alkalmazotti közösségének tagjai: a nevelőtestület, az kollégiumtitkár, a kisegítő munkakörben dolgozók. Véleményt nyilvánít az intézményegység-vezető megbízása előtt. Elfogadja az kollégium minőségirányítási programját, teljesítését évente értékeli. 11.1.3. Szakmai munkaközösség A kollégiumban dolgozó pedagógusok munkájuk szakmai minősége és módszertani fejlesztésére, annak tervezésére, szervezésére és ellenőrzésére szakmai munkaközösséget hozhatnak létre. A munkaközösség szakmai, módszertani kérdésekben segítséget ad az intézményben folyó nevelő és oktató munka tervezéséhez, szervezéséhez, ellenőrzéséhez és értékeléséhez. A szakmai munkaközösség tagjai a munkaközösség saját tevékenységének irányítására, koordinálására munkaközösség-vezetőt választanak, akit az intézményegység-vezetője bíz meg a feladatok ellátásával. 25