Szent Márton- Emlékév Gázbizottság alakult Új orvosok jöttek Focisuli és tudomány



Hasonló dokumentumok
1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

III. S.Pártai Félmaraton

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

III. Zalaegerszegi Fodrász és Kozmetikus Tanulóverseny Eredményei

304. terem (20) 305. terem (27)

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

BBU Föld alatti futás

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

A támogatás célja. Almási Zsolt Tankönyvek és taneszköz támogatása Ft Budapest

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Veszprém Megyei Kormányhivatal Ajkai Járási Hivatal

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei Baranya Íjásza sorozat eredményei 2014.

Történelem 3 földrészen

Járási tantárgyi vetélkedők

II. S.Pártai Félmarathon

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

KERÉKPÁROS ISKOLA KUPA TERÜLETI VERSENY. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

TANULMÁNYI VERSENYEK

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI MATEMATIKAVERSENY 2018/2019

Diákolimpia Úszás Városi-Megyei Döntő V. VI. korcsoport A B kategória Fiú, Leány Szombathely 2006

Budapest, április 21. Vendéglátás-idegenforgalom alapismeretek I. forduló április 4.

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Versenyek 2012 I. negyedév

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

A sportnap eredményei

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

OM azonosító: Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

"Rólad szól" 5-6. évfolyam tanulmányi verseny eredménye. Helyezés Tanuló Iskola 1 Sütő Lili Fodros Általános Iskola

A választók névjegyzéke

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

6./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 14-ei képviselő-testületi ülésre. Szavazatszámláló Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Megyei matematika verseny 2009.

3. Festetics Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Somogyfajsz

A Gubicza család találkozói, eseményei

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

Hely. Atléta Sz. év Egyesület Pálya Eredmény Rekord

Pátyi Terepfutás szeptember 01, vasárnap

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

60 m - Leány Döntő. Hajdú Édua 2008 Titán TC 9,19 I. Forrai Sára 2008 Arany János 9,8 II. Kovács Anna 2008 Hódiák 10,4 III.

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Győr Dudás Sándorné Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság, Kölcsey Ferenc Általános Iskola GYMTI Vitéz Háry László Általános Iskola

Vas Megyei Közgyűlés

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Intézmény neve Évfolyam Név Pont Mezőcsát Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. "9" 1 Bajtai Patrik 28 Ároktő Dr. Mészáros Kálmán Általános Iskola 1 Illés

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2017/2018-AS TANÉV

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT IGAZGATÓJA

Eredménylista Sarmaság

5.Mikulás Futás - eredménylista

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

Körzeti Diákolimpia Úszás :00 0. KORCSOPORT - FIÚ 0. KORCSOPORT - LÁNY

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete március 14-i rendkívüli ülésén a következő határozatot hozta:

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár Tel.: (88)

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K5-ÖS TEREM

Átírás:

Közéleti HETILAP III. ÉVFOLYAM 42. SZÁM 2015. november 7. Szent Márton- Emlékév Gázbizottság alakult Új orvosok jöttek Focisuli és tudomány

Önkormányzati hírek 2 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 FOGADÓÓRA»» ILLÉS KÁROLY alpolgármester, a 2. sz. választókerület önkormányzati képviselője november 9-én (hétfőn) 17-18 óráig a Városháza földszinti tanácskozótermében (Kossuth L. u. 1-3.) fogadóórát tart.»» ÁGH ERNŐ, a 12. sz. választókerület önkormányzati képviselője november 9-én (hétfőn) 15-16 óráig a Petőfi-telep Közösségi Házában (Szombathely, Halastó u. 37.) fogadóórát tart.»» RETTEGI ATTILA önkormányzati képviselő november 9-én (hétfőn) 15-16 óráig a Városháza földszinti tanácskozótermében (Kossuth L. u. 1-3.) fogadóórát tart. AKTÍV IDŐSKOR SZOMBATHELYEN Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Aktív időskor Szombathelyen elnevezésű programsorozata keretében Időskorúak Egészségműveltségi Programjára kerül sor november 18-án a Prevenciós Házban (Szombathely, Nádasdy F. u. 4.). Program: 8-15 óráig Nyitott kapuk ingyenes szűrővizsgálatok, tanácsadás (vércukorszint-, koleszterinszint-meghatározás, vérnyomásmérés, állapotfelmérés). 13-15 óráig hallásszűrés, látásszűrés.15-18 óráig előadások: 15.05-15.45 Időskorban boldogan, méltósággal; 15.50-16.30 Kneipp módszer bemutatása; 16.40-18.00 Egészséges táplálkozás irányelvei. Az önkormányzat várja azon hatvan év feletti nyugdíjas polgárok jelentkezését, akik szívesen részt vennének a programon. Az eseményen való részvétel térítésmentes. Egy jelentkező legfeljebb 2 fő részvételi szándékát jelezheti a következő adatok megadásával: név, lakcím, születési év és telefonszám. A programon öszszesen hetven fő részvételére nyílik lehetőség. Jelentkezni november 9-én 8 12 óráig és 13-16 óráig az alábbi telefonszámokon lehet: 520-270; 520-133; 520-151; 520-158; 520-149. Anyakönyvi hírek SZÜLETÉS: Maizner Tamás és Csipkés Alexandra Tamara fia: Zoltán, Lakner Adrián György és Simon Renáta leánya: Hanna Léna, Bereczki János és Tauker Márta leánya: Lili, Bozi Péter és Csóbor Henrietta leánya: Noémi, Kalmár Roland és Tóth Tímea fia: Zalán, Szeli Tibor és Érsek Orsolya fia: Máté, Szabó András és Tóth Barbara Mária leánya: Panka, Buús Gábor Norbert és Wittinger Mónika leánya: Lilla, Kálmán Gergely és Kumánovich Judit fia: Benedek, Berzsenyi Ferenc és Varga Krisztina fia: Flórián, Németh Zoltán István és Bernáth Ildikó Katalin fia: Kristóf, Lőrinczy Zoltán és Horváth Júlia leánya: Rebeka, Lendvai Gyula és Nagy Adrienn leánya: Tamara és fia: Marcell (ikrek), Horváth Attila és Fülöp Nikoletta leánya: Alexa Zoé, Hajba Gábor és Árvai Livia leánya: Natália, Varga Róbert és Magyar Annamária leánya: Zoé, Forintos Ferenc Róbert és Hadi Krisztina leánya: Zselyke, Soproni Dominik és Ille Ramóna leánya: Ajna Jázmin, Kelemen Imre és Szanyi Rita leánya: Eszter, Vida Gábor Ferenc és Virágh Bernadett leánya: Sarolta, Takács László és dr. Takács Dóra leánya: Luca, Nagy Gábor János és Komláti Szabina fia: Boldizsár, Szakály István és Kopfensteiner Andrea Mária fia: Zsombor István, Horvath Ödön Oszkár és Varga Zsanett Zsuzsanna leánya: Lili Elizabet, Pásztor Richárd Szilveszter és Csukás Zsuzsanna Szilvia leánya: Izabella, Milté- KÉMÉNYELLENŐRZÉS A KÜLVÁROSOKBAN A Vasi Füstfaragók Kft. értesíti ügyfeleit, hogy novemberben az alábbi utcákban végzi el a használatban lévő, valamint a tartalék égéstermék-elvezetők évente egyszer kötelező ellen őrzését, továbbá a január 1-jétől kötelező tüzelőberendezések öszszekötő elemeinek ellenőrzését, tisztítását, a nyílt égésterű gáz tüzelőberendezések műszaki biztonsági felülvizsgálatának meglétét, valamint annak PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában álló szombathelyi 2710/1 hrsz.-ú, Március 15. tér 5. szám alatti (AGORA Művelődési és Sportház) ingatlan földszintjén található 128 m 2 területű büfé liciteljárás útján történő kiadására. nyi Péter és Olasz Viktória leánya: Nóra, Kalocsai László és Kossuth Edina leánya: Vivien, Saly Csaba és Török Eszter fiai: Marcell és Mór (ikrek), Cserfalvi Szabolcs és Németh Zsófia fia: Márk, Mészáros Kornél és Szerdai Júlia fia: Miron, Gecse Ferenc és Homor Hajnalka Adrienn fia: Flórián, Náray Krisztián és Kovács Anita Piroska leánya: Lilien HÁZASSÁG: Nárai László és Koltai Krisztina HALÁLESET: Kovács Józsefné Hendler Hilda, Takács Endréné Liziczai Ildikó, Pars István, Kristóf József, Bagári Gyuláné Császár Rozália, Vajdaffy Aliz Fenik Aliz, Kapiller Mária, Horváth Imréné Sőre Erzsébet, Kövesdi Imre, Borosné Varga Éva Mária, Nagy Lászlóné Héra Magdolna Ilona, Hargitai Imréné Karcsai Zsuzsanna Mária, Czeglédi József, Szabó Jánosné Vozár Piroska, Hegyi Ferencné Stolcsits Mária, Boros Csaba Péterné Szabó Mária Gabriella, Péter Jenő, Kővári Ernőné Jakab Matild, Boros Jenőné Jákfalvi Irén, Kiss Ferenc István, Horváth Ferencné Németh Erzsébet, Sziberné Dankovics Erzsébet, Tatár Istvánné Vándori Rozália, Kiss László, Horváth Krisztián, Sallér Zoltán, Mánya Jánosné Kolláth Ilona, Légler Géza, Lődör Istvánné Hörcsöki Anna, Bálint Sándorné Szabó Lenke, Dóra Tibor, Sipos Ferencné Csapó Terézia, Iszak József László, Hányi Ernő, Somos Lászlóné Schaffer Veronika Mária, Némethné Kovács Laura Magdolna, Timár Gyuláné Humli Anna ellenőrzését, hogy a fenti tüzelőberendezéseknél a levegő-utánpótlás biztosított-e. A beütemezett társasházak: Szűrcsapó u. 8., Május 1. u. 24-54., Élmunkás utca 24.,Tulipán utca 1., Belsikátor 2-3., Két Rózsa köz 7/a,b,c, II. Boldog János Pál Pápa krt. 39-43. a,b,c,d, 45/a,b,c. A beütemezett városrészek: Zanat Szentkirály Gyöngyöshermán Újperint Petőfi telep. A PÁLYÁZATOK BEADÁSI HATÁRIDEJE: november 19. 16 óra. A részletes pályázati felhívás megtekinthető a Polgármesteri Hivatal (Kossuth L. u. 1-3.) hirdetőtábláján, valamint a www.szombathely.hu weboldalon. Tel.: 94/520-290 INGYENES KÖZÉLETI HETILAP MEGJELENIK 34.000 PÉLDÁNYBAN. Kiadja: SZOMBATHELYI MÉDIAKÖZPONT NONPROFIT KFT. Igazgató-főszerkesztő: LOVASS TIBOR Felelős szerkesztő: FERENCZY GYÖNGYI, HAITZMANN ÁGNES, KRIZSÁN ZSUZSANNA Lapszerkesztő: CSEH-EGYED BERNADETT Címlapfotó: CSEH GÁBOR Szerkesztőség: 9700 SZOMBATHELY, GÉFIN GYULA U. 22. TELEFON: +36 94/328-900, +36 20/507-3181, E-MAIL: UJSAG@SZTV.HU Honlap: WWW.SZOMBATHELYI7.HU Hirdetésszervezés: SHOW PLUS KFT. Hirdetési vezető: FARKAS ANIKÓ, TELEFON: +36 20/288-7449 Tördelés: DPIX KFT. Nyomda: PLT KFT. 8200 VESZPRÉM, HÁZGYÁRI U. 12. Terjeszti: DMH MAGYARORSZÁG KFT. AZ ÚJSÁGBAN MEGJELENŐ HIRDETÉSEK TARTALMÁÉRT A KIADÓ NEM VÁLLAL FELELŐSSÉGET. A KIADÓ A LAP BÁRMELY RÉSZÉNEK MÁSOLÁSÁVAL, TERJESZTÉSÉVEL, A BENNE MEGJELENT ADATOK ELEKTRONIKUS TÁROLÁSÁVAL KAPCSOLATOS MINDEN JOGOT FENNTART. ISSN 2064-1354

Publicisztika 3 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. AZ EMLÉKEZÉS NAPJA November 4-e az emlékezés napja, amikor fejet hajtunk a hősök előtt, akik akár életük árán is kiálltak a szabadság eszménye mellett hangzott el az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emléknapján Szombathelyen. Orbán Róbert A SZENT MÁRTONI JUSS Az áprilisi közgyűlés határozata értelmében adománygyűjtés kezdődött a kárpátaljai Kisdobrony javára. Az Ungvár szomszédságában lévő, 98 százalékban magyarok lakta település lélekszáma kétezer fő. A magas infláció, a háborús helyzet, a munkanélküliség és az alacsony fizetések miatt nehéz körülmények között, nélkülözésben élnek. A képviselők hárommillió forintot különítettek el Szombathely költségvetéséből Kisdobrony megsegítésére, és magánemberként is támogatták a települést legalább tíz-tízezer forinttal. Ezzel egy időben lakossági 1956. november 4-én hajnalban indult meg a szovjet hadsereg magyarországi inváziója, amelynek célja a forradalom leverése, a szocialista blokkból kilépni szándékozó, Nagy Imre vezette kormány megdöntése és a demokratikus rendszer felszámolása volt. A következő napokban a világ felháborodva, ám tétlenül figyelte, ahogy a szovjetek páncélosaikkal megszállják Magyarország városait, lefegyverzik hadseregét, és hatalomra juttatják Kádár János Munkás-Paraszt Forradalmi Kormányát. Miközben az éterben elhangzott a Szolnokon ellenkormányt alakító Kádár János beszéde, majd Nagy Imre azóta híressé vált közleménye, a Vörös Hadsereg lefegyverezte a laktanyákban állomásozó egységeket, a felvezényelt páncélos hadtestek pedig bevonultak a városokba. Nagy Imre és a kormány tagjai Bibó István kivételével, aki az utolsó pillanatig a Parlamentben maradt reggel 6 óra után a jugoszláv nagykövetségen kerestek menedéket, 8 órára pedig a szovjetek már a Kossuth tér és a legfőbb közhivatalok őrségét is megadásra kényszerítették. Az ezt követő évek a terrorról és a megtorlásról szóltak. Erre emlékeztek a forradalom leverésének évfordulóján, a Szentháromság-szobornál, ahol a tisztelegni kívánó szombathelyiek a szobortól fáklyákkal és mécsesekkel vonultak végig a városon a megemlékezés helyszínére, az evangélikus templomba. Ott egy rövid áhítat keretében hajtottak fejet,56 mártírjai előtt, majd Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja elevenítette fel a forradalom jelentőségét, kiemelve, hogy az 1989-es újratemetések azért bírtak nagy jelentőséggel, mert az előző rendszer bukását szimbolizálták, és kifejezték a szabadságot, amelyért az 56-os hősök az életüket adták.» bb KÖZEL 3,5 MILLIÓS ADOMÁNY KISDOBRONYNAK gyűjtés is indult, bankszámlára várták a pénzadományokat. Mindösszesen 3 millió 417 ezer forint gyűlt össze. Ezt a támogatást elküldtük a kisdobronyiaknak. Megfelelő célra fogják felhasználni és tételesen beszámolnak róla. Erre tett ígéretet Ember Balázs, aki a választások után is Kisdobrony polgármestere maradt, 62 százalékát kapta meg a szavazatoknak, úgyhogy innen is gratulálok neki mondta el Puskás Tivadar polgármester. A tervek szerint tavasszal Kisdobronyba látogat egy szombathelyi képviselőkből álló delegáció.» kzs Felkérem polgármester urat, hasson oda, hogy Szombathely zarándokváros, a Szent Márton-templom pedig zarándokközpont lehessen. A mondat egy városi képviselő szájából hangzott el. Nem mostanában, hanem közel nyolcvan évvel ezelőtt, 1937-ben. Az, hogy Mártonnak szerepe lehet Szombathely turizmusában, tehát nem újabb keletű felvetés. Nem mondhatjuk, hogy '937 után nem történt semmi. Újvári Ede polgármester (ő volt a felszólítás címzettje) odahatott, és két év múlva Márton-szobor állt a Szent Márton-templom előtt. A turizmus szervezését kiadták a néhány évvel korábban létrehozott Idegenforgalmi Hivatalnak. Hirdetések jelentek meg: Látogasson el Szombathelyre, Szent Márton városába! Nagy ívű elképzelések születtek, volt, aki az 1938-as Szent István Jubileumi Évben látott óriási lehetőségeket. A látogatók jövögettek, de Szombathely nem lett zarándokváros, nem lett a dunántúli Lourdes. Ami akkor elindult, azt mai kifejezéssel úgy mondanánk, kulturális turizmus. Az egykori vitáknak magától értetődően politikai háttere is volt. Elhangzott például az, hogy X ne szóljon bele a dolgokba, mert neki ahhoz nincsen jussa. Az egyik képviselő azért kérdőjelezte meg az Idegenforgalmi Hivatal vezetőjének alkalmasságát, mert egy nem a turizmushoz kapcsolódó vitában rosszul foglalt állást. Volt némi egyenetlenség Szent Márton ügyben a város és az egyház helyi vezetése között is. Az akkori súrlódásoknak és kicsinyes civódásoknak ma már nincs túl nagy jelentősége. A Márton-szobor ma is áll, napjainkban már a város egyik szimbólumának számít. A többi terv megvalósításához nagyobb kitartás és hosszabb idő kellett volna. Több évtizedes szünet után a város a kilencvenes évek közepén adott ki újra olyan turisztikai kiadványt, amely a Szent Mártonhoz kapcsolódó látnivalókra hívja fel a figyelmet. Tíz évvel ezelőtt létrejött a Szent Márton Kulturális Útvonal, rövidesen kezdődik a jubileumi Szent Márton-év. Az elképzelések ismét nagy ívűek, de nem szabadna csupán egyetlen kampányévre tervezni. Ahhoz, hogy Szombathely neve ismertté váljon a világban, stratégiai tervekre és apró munkára egyaránt szükség van. E sorok írója egy időben azzal betyárkodott, hogy a Wikipédián a Szent Márton életét ismertető szócikkekbe a lehető legtöbb nyelven kerüljön bele Szombathely neve is. Nem volt egyszerű dolog, mert minden nyelvhez külön-külön kellett szerkesztőként beregisztrálni, majd el kellett érni, hogy a kiegészítést el is fogadják.

Szent márton-emlékév 4 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 Horváth József A SZIKLAKEMÉNY JELLEM Hogy hazámat ne szeressem, a bitorlót meg ne vessem: Hatalom nem teheti! Írta Czuczor Gergely, a 19. században élt bencés szerzetes, költő és nyelvtudós. Márton püspök vonatkozásában csupán egyetlen szót kellene cserélni, a hazámat helyett egyházamat kell olvasni. Márton püspök nem hódolt be a hatalomnak. Sőt mi több, igen rossz véleménye volt a hatalmon lévő Maximus császárról, akinek az asztaltársaságától is távol tartotta magát, holott gyakran kapott meghívást. Tüntető távolmaradását azzal indokolta, hogy nem ülhet annak az asztalához, aki egy uralkodót az országától, egy másikat pedig az életétől fosztott meg. Márton a környezete hatására végül is elfogadta a meghívást a lakomára. Ebben viszont a császárnak nem volt öröme. A lakomának közel a felénél tartottak, amikor a szokásnak megfelelően az egyik szolga öblös kupát nyújtott a császárnak, ő azonban azt parancsolta, hogy adják inkább a szent életű püspöknek, arra várva és számítva, hogy majd annak a jobbjából kaphatja meg a kelyhet. Márton azonban, miután ivott belőle, a papjának adta tovább a kupát, mert senki mást nem tartott méltóbbnak arra, hogy őutána elsőnek igyék, nem látta ugyanis helyesnek, hogy egy papnál előbbre helyezze akár a császárt, akár a hozzá közel álló személyeket. Érdekes volt a császár és meghívottak reakciója ezen a tetten az uralkodó és minden jelenlevő úgy elcsodálkozott, hogy bár számukra megalázó volt, mégis helyeselték. Amikor a császár lakomájára, a világ különböző részeiről összegyűltek a püspökök, feltűnő volt, hogy az uralkodónak mindnyájan milyen csúnyán hízelegtek, és a császárral szemben a főpapi méltóságukat gyáva gyengeségből a szolgaság szintjére alacsonyították le. Egyedül Márton őrizte meg az apostoli tekintélyt. Ha valakiért a császárnál könyörögnie kellett, inkább parancsolt, mint kért. Victor Hugo francia író szerint az értelem, az erkölcs és a jellem bizonyos párhuzamban áll valamennyiünk egyéniségében, és töretlen folytonossággal fejlődik tovább, ha ugyan az élet nagy háborgásai nem térítik más irányba. Az élet, a történelem pedig tele van nagy háborgásokkal. Ezek a helyzetek, mint lakmuszpapír, felszínre hozzák a gyenge jellemeket. Márton püspök jellem volt, akit sem az érdekek, sem az érvényesülés lehetőségei nem befolyásoltak. Számára Isten és az ő egyházának ügye mindig elsőbbséget élvezett. Ezt is érdemes megtanulni tőle. MINDENKINEK LEGYEN EGY KOLDUSA Szent Márton ünnepe közeledvén valószínű, hogy azokban is felébred a segítőkészség és a jót tenni akarás, akik egész évben elfeledkeztek erről. Én is szegény vagyok, miből adakozzak? Beteg voltam, és senki nem nézett felém. Anyagi gondjaim voltak, és engem sem szánt meg senki. Majd ha megszűnik ez a problémám, akkor gyakran hallani ehhez hasonló kifogásokat. Lelkesen készülünk Szent Márton szülővárosában a 2016. évi jubileumi megemlékezésre. Rohamléptekben újul meg körülöttünk minden. De mi van belül, bennünk? Szent Márton katonaként az egyetlen vagyonát a kincstári köpenye felét terítette rá a didergő hajléktalan koldusra. Adunk-e az anyagi biztonságot meghaladó bankszámlánkról a nélkülözőnek, annak az igazságnak az ismeretében, hogy a gazdagok feleslegei a szegények szükségletei? Másét tartja meg, aki a feleslegét megtartja. Jót tenni azonban szegényen is lehet. Akinek nincs pénze, lehet vigasztaló, bátorító szava. Odafigyelhet a szomszéd, a munkatárs, a rokon, a beteg, a magányos és végtelen a sor gondjaira. Egymás terhein könnyítve, tapintattal, türelemmel, időt áldozva a mi terhünk is könnyebb lesz. Vannak, akik számára megmosolyogtató ez a megállapítás. De vannak, akik már megtapasztalták a (lelki) gazdagodás örömét. Ahol a szíved, ott a kincsed is. Heti egy órát van-e bátorságunk, akaratunk, időnk beáldozni a szeretetre?! Lelki köpenyt teríteni a didergőre?! Mindenkinek lehet(ne) egy koldusa. A carpe diem hazug bűvöletében áldozunk percnyi örömöknek, mintha ezen keresztül találnánk meg önmagunkat, életünk értelmét, célját. Vajon mit szól(na) Szent Márton, hogy reá hivatkozva libasültek falatozása közepette elfeledkezünk azokról, akiknek meleg étel, meleg fedél sem jut? Akik talán hamis illúzióktól, ígéretektől megbűvölve mezítláb vagy szakadt cipőben dagasztják a sarat, elcsigázva menetelnek, több száz(ezer) kilométert leküzdve, síró, fázó kicsikkel (több ezer keresztény és muszlim gyermekkel) a háború poklából, válogatott kínzások elől vagy az éhhalál elől menekülve. (Nem vitatható, hogy több rosszakaratú, ártó szándékú is lopakodik ebben a tömegben.) Tüzet gyújtanak ágakból, rongyokból a senki földjén, hogy ne fázzanak az egyre hidegebb éjszakában. Miközben a volt gyarmatosító nagyhatalmak kvótáznak, konferenciáznak terített asztaloknál, fűtött termekben, és osztoznak felettük. Minek jöttek, senki sem hívta őket, horkan fel a közvélemény. Az öreg kontinens nem veszi észre az idők jeleit A pénzistenséget imádó Európa hirtelen félteni kezdi a gyökereit, amiket megtagadott. Az önmagát kereszténynek vagy jóakaratúnak, humánusnak valló társadalmak lelkiismerete kómában. Még most is csak fél füllel hallják meg azt az igazságot, hogy a megsarcolt közösségek javaiból vissza kellene (kellett volna már eddig is) juttatni, hogy ők a saját hazájukban, saját szokásaik, normáik szerint élhessenek. A Ghánában elhangzott vezető magyar diplomata beszéde vajon értő fülekre talált-e? A szegénység és az éghajlatváltozás újabb népvándorlást indít el. A profithalmozó fegyver(halál)gyárak zajában vajon ki hallja, hallgatja meg az ukrán, a szentföldi, az arab térség, az afrikai áldozatok könyörgését? Ki segít békét teremteni a háborús övezetekben? Egyáltalán kinek áll érdekében a béke?! Vajon mit tenne helyünkben Szent Márton, aki fiatal császári katonaként kora társadalmi elvárásával ellentétben a szolgálatára rendelt (rab) szolgájával is felebarátként viselkedett, és irgalmas szívvel fordult az elesettek felé?» Asbóth Mária FOTÓ: CSEH GÁBOR

Szent márton-emlékév SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. 5 EGYÜTTÉRZÉS, BÉKESZERETET, CSALÁD Szent Márton a legfőbb értékekre tanít Közönségtalálkozót szervezett a Szombathelyi Egyházmegye a Magyar Katolikus Rádió kezdeményezésére. A Martineum Felnőttképző Akadémián szó esett Szent Márton szellemiségéről, a Szent Márton-terv keretében megvalósuló beruházásokról, továbbá a vatikáni családi szinóduson elhangzott eszmecseréről is. Akinek megadatott, hogy Szent Márton szülővárosában élhet, annak bizonyára sokat jelent az ő személye. Mindenekelőtt erkölcsi példa, a hívő emberek számára pedig mennyei pártfogó is Istennél. Szerte az országban sokan tisztelik Szent Mártont, számos templomot szenteltek neki, és több település viseli a nevét. Emellett sokféle néphagyomány is kötődik hozzá. Így joggal mondhatjuk: egy közismert szent, aki megérdemli, hogy születésének 1700. évfordulójáról méltó módon megemlékezzük mondta Veres András megyéspüspök. A savariai születésű, de Európa-szerte munkálkodó szent mintát ad a ma emberének is: mindenekelőtt a másikkal való együttérzésről. Ezt olyan elegánsan és hősies lélekkel tette, hogy már életében szentként tisztelték fogalmazott. SZENT MÁRTON ÜNNEPE Szent Márton évenként visszatérő ünnepei közül kiemelkedik az idei. Ez évi ünnepétől (november 11.) kezdődően egy éven át reá akarunk emlékezni, nemcsak Szombathelyen és a Szombathelyi Egyházmegyében, hanem szerte az országban, hiszen a 2016. évet mind a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, mind Magyarország Kormánya Szent Márton Évvé nyilvánította. Szent Márton születésének 1700. évfordulóján lehetőségünk nyílik arra, hogy minél több fórumon és minél szélesebb körben megismertessük az ő lelki hagyatékát. Ő hívőnek és nem hívőnek egyaránt ma is példát mutat emberségből és felebaráti szeretetből. Meggyőződésem, hogy sokat kell fejlődnünk ezen a téren mindnyájunknak, mert különben Veres András szerint Szent Márton békeszeretete is példaadó annak ellenére, hogy az evangelizációs tevékenységében harcias jellem volt, hisz ellenfeleit és saját társait is igyekezett megbékíteni. Szent Márton születésének tradícióját a róla elnevezett templom őrzi Szombathelyen mondta Schauermann János plébános. Cselekedeteinek emlékezete azonban nemcsak az itt élőkhöz, hanem minden emberhez szól. A legendás köpenymegosztás ábrázolásai azt tükrözik, hogy a biztonságot jelentő városkapu előtt didergő ruhátlan koldus kirekesztett volt, aki leprában szenvedett. Márton ehhez a kitaszított, megalázott emberhez odafordul; mer segíteni rajta, hiszen életideálja az irgalmasság emelte ki. ideges jelent és szomorú jövőt teremtünk a magunk és szeretteink számára. Senki sem sziget! Nem zárkózhatunk a magunk szűk világába. Az Isten által teremtett embernek nem jó egyedül lenni. Emberekre, társakra van szüksége ahhoz, hogy személyiségében egész(séges) lehessen. Önzővé deformálódott társadalmunkban bizony erre külön oda kell figyelnünk, nehogy korunk szellemének áldozatává váljunk magunk is. Ahogy Szent Márton mások felé forduló életet élt, úgy kell nekünk is kilépni önmagunkból, szűk családi és baráti környezetünkből, és tágasabbra nyitni kapcsolatainkat. Igaz, erre csak az válik képessé, aki kész házastársára, családtagjaira több figyelmet fordítani. Sokan nem is veszik észre, hogy családban A 2016-os Szent Márton-emlékévre nagyszabású programsorozattal készül Szombathely. A változatos témájú egyházi és világi rendezvényeken kívül a jubileum méltó megünneplésére látványos fejlesztések is megvalósultak, illetve kivitelezés alatt állnak. Nemrég adták át a felújított Madonna-kápolnát és felszentelték a kívül-belül megszépült Szent Márton-templomot is. Renoválják a Püspöki Palotát, és hamarosan elkészül a Székesegyház új bronzkapuja, valamint a tornyokat is megnyitják a látogatók előtt. A két torony átjárható lesz, és ezekben különböző funkciójú helyiségeket alakítottunk ki: kiállítóterek, kilátószobák várják az ide érkezőket emlékeztetett Andorka Miklós egyházmegyei főépítész. A beszélgetésen szó esett a Márton-naphoz kötődő hagyományokról, így az új bor ünnepéről, valamint a résztvevők megkóstolhatták a Márton-kiflit is, melyet két embernek kell megosztani egymással. Veres András megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszélt a nemrég véget ért vatikáni püspöki szinódusról is, amelynek a család volt a központi témája. Doktori disszertációm tárgyának is a családot mint közösséget választottam. Már akkor érződött, hogy egyre több lesz idehaza a válások száma, ami idővel aztán felerősödött. A dolgozatban megfogalmazottak sok muníciót adtak későbbi lelkipásztori munkámhoz, illetve tanítványaimnak is igyekeztem továbbadni, hogy a család az élet alapvető értéke, amit óvni kell. A szinódusra elkészített dokumentum megvitatását nagyon intenzív munka jellemezte. Teológiai vitáktól, nézetkülönbségektől ugyan nem volt mentes a tanácskozás, hisz a világ minden részéről, eltérő kultúrkörből érkeztünk, de a sajtóhírekben megjelent feszültséget egyáltalán nem tapasztaltam. Hozzászólásomban azt jeleztem, hogy lelkipásztori munkánkat leginkább úgy tudjuk megújítani, ha a lelki vívódással küzdő emberekhez más, megértőbb nyelvezettel szólunk hangsúlyozta Veres András. A Szombathelyi Televízió a teljes beszélgetést rögzítette, azt a hétvégén több alkalommal is műsorára tűzi.» Ferenczy Gyöngyi élő emberek, nagyon sokszor a gyermekek, menynyire magányosnak, feleslegesnek érzik magukat. Hány idős szülő panaszkodik arra, hogy gyermekei, unokái mintha elfeledkeztek volna róluk. Ha a családi kapcsolataink rendben vannak, akkor érdeklődésünk természetes módon nyiladozik mások felé is. Akkor nem fogunk úgy érezni, mint a költő: Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, / Mint egymástól itt a földi szívek! / A Sziriusz van tőlem távolabb / Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? / Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! Tanuljunk meg mindnyájan ebben az évben jobban odafigyelni szeretteinkre és a környezetünkben élőkre!» Veres András megyéspüspök

Közélet 6 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 MI LESZEK, HA NAGY LESZEK? Általános és középiskolásokat, valamint pályakorrekció előtt álló felnőtteket vártak a szervezők a 18. pályaválasztási és képzési kiállításra az Oladi iskolába. Több mint hétszáz négyzetméteren 38 intézmény mutatkozott be. Az iskolai és üzemi nyílt napok mellett ez a rendezvény segíthet a diákoknak a megfelelő iskola kiválasztásában. Hogyan működik a hibrid autó, miként készül egy portré, mi a finom mézeskalács titka? többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik ellátogattak a pályaválasztási és képzési kiállításra. A lányok kipróbálhatták azt is, milyen fodrásznak, sminkesnek vagy varrónőnek lenni, a fiúk pedig szívesen időztek a műszaki találmányok mellett. A tapasztalatok szerint a diákok többsége már konkrét tervekkel érkezik a kiállításra, és az érdeklődési körüknek megfelelően választanak iskolát. A hivatalos megnyitón Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója arról beszélt, hogy a vásár valódi találkozási pont, hiszen a diákok személyesen tehetik fel kérdéseiket az intézmények képviselőinek. Hozzátette: nagy ajándék, ha valakinek a hobbija egyben a munkája is. Ezért is érdemes alaposan tájékozódni a lehetőségekről. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: a végső döntés előtt tanácsos figyelembe venni azt is, hogy az adott gazdasági, piaci helyzetben milyen munkaerőre van szükség. Példának említette a gépészmérnökképzést, ami a helyi nagyvállalatok kezdeményezésére indult el ősszel a Savaria Egyetemi Központban. A kétnapos rendezvényre kitelepült a Foglalkozási Információs Tanácsadó is. A szakemberek kiscsoportos és egyéni foglalkozásokra várták azokat az érdeklődőket, akik még nem döntötték el, mik lesznek, ha nagyok lesznek.» eb AD HOC BIZOTTSÁG ALAKULT GÁZÜGYBEN Akár krízislakásról, pénzbeli támogatásról is dönthetnek A szombathelyi közgyűlés öttagú ad hoc bizottságot hozott létre azért, hogy a gáz csatlakozóvezetékek és berendezések műszaki felülvizsgálatával kapcsolatos problémákat áttekintse és intézkedési javaslatokat tegyen. A közgyűlés megbízta a polgármester az önkormányzat feladat- és hatáskörében járjon el ezekben az ügyekben, vagy ha erre nincs módja, akkor az illetékes bizottságnak, illetve a közgyűlésnek tesz indítványt az intézkedésre. A BIZOTTSÁG MEGHALLGATTA A GÁZSZOLGÁLTATÓ TÁJÉKOZTATÁSÁT A FELÜLVISZGÁLATOKRÓL Az 1981. január 1-je előtt vagy ismeretlen időpontban üzembe helyezett gáz csatlakozóvezetékek és berendezések esetében a tulajdonosonak 2014. december 31-ig kellett megrendelniük a rendszer első műszaki-biztonsági felülvizsgálatának elvégzését. Ez esetben a helyszíni vizsgálatnak legkésőbb 2015. december 31-éig meg kell történnie. A jogszabályok előírásai szerint a csatlakozóvezetékek és a felhasználói berendezés üzemképes és biztonságos állapotáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia, a rendszeres karbantartás, javítás költsége őt terheli. Ez a helyzet a mostani felülvizsgálatok során feltárt hiányosságok esetén. A társasházak és lakásszövetkezetek kezelői tájékoztatása szerint a gázfelülvizsgálatok kapcsán többféle, társasházanként sok esetben különböző problémák merülhetnek fel, ezért döntött a közgyűlés az ad hoc bizottság létrehozásáról. A testület elnöke Kántás Zoltán lett, aki a bizottság munkájáról, a beérkezett kérelmekről, valamint a konkrét javaslatokról folyamatosan tájékoztatja majd Puskás Tivadar polgármestert. A közgyűlés megbízta Szombathely első emberét, hogy az ad hoc bizottság javaslatai alapján az önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó esetekben tegye meg a szükséges intézkedéseket. A bizottsági ülésen az egyedi kérelmek megvizsgálása alapján olyan konkrét döntések is születhetnek, hogy krízislakások biztosítását javasoljuk a rászorulóknak, illetve ha azt a szociális rászorultság indokolja, akkor természetesen pénzbeli támogatásra is mód lehet fogalmazta meg Kántás Zoltán, az ad hoc bizottság elnöke. A SZOVA Zrt. rendelkezik olyan lakásokkal, amelyekben ideiglenes elhelyezést tud biztosítani a rászorulóknak. Potyondi Nikolett, a SZOVA Zrt. kommunikációs és PR-referense kérdésünkre elmondta, hogy a jogszabályi előírások értelmében elemi csapás és más méltánylást igénylő körülmény esetére legalább öt darab üres lakást kell biztosítani, amit az érintettek igénybe vehetnek. A méltánylást igénylő körülmények közé tartozik a gázszolgáltatásból kizárt állapot is. Szombathelyen ezek a lakások, eltérő méretben, illetve komfortfokozatban rendelkezésre állnak. Ezen túlmenően a SZOVA Zrt. A gázszolgáltatásból átmenetileg kizárt, önkormányzati bérlakásban élőket úgy is segíti, hogy igény esetén a fűtéshez, a főzéshez és a melegvízellátáshoz elektromos készülékeket biztosít. Az ad hoc bizottság csütörtökön megtartotta alakuló ülését, amelyen egyebek mellett meghallgatták a gázszolgáltató tájékoztatását a gázkészülékek felülvizsgálatával kapcsolatos jelenlegi helyzetről.» edz FOTÓ: CSEH GÁBOR

Egészségügy 7 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. ÚJ ORVOSOK A KÓRHÁZBAN A város bérlakással segíti a letelepedést Új orvosok és szakdolgozók kezdték meg a munkát nemrég a szombathelyi Markusovszky Kórházban. Egyikük, Lóderer Zoltán a sebészeti osztály vezetőjeként helyezkedett el, és a közelmúltban a Szombathelyi Televízió közéleti műsorának volt a vendége, ahol döntésének körülményeiről és a jövőbeni munkájáról beszélt. LÓDERER ZOLTÁN, AZ ÚJ OSZTÁLYVEZETŐ BÍZIK BENNE, HOGY CSAPATA TOVÁBB BŐVÜL Dinamikusan fejlődő, ugyanakkor élhető városnak ismerte meg a vasi megyeszékhelyet Lóderer Zoltán, a nemrég Szombathelyre érkezett fiatal orvos, aki október elsejével vette át a kórház sebészetének osztályvezetői teendőit. Komoly fejlődés látható a kórház egész területén, és ebbe jól integrálódik az a feladat, amelyet Nagy Lajos főigazgató az onkológiai sebészet további bővítésében határozott meg mondta első benyomásairól. Hogy sokakkal ellentétben miért nem külföldön helyezkedett el? Meg kell jegyezni, hogy a Nyugat-Európába távozó kollégák többnyire nem vezető intézmények magas pozícióiban találnak állást. Úgy vélem, ha valaki a szakmájában szeretne kiteljesedni, arra Magyarországon, kiváltképpen a Markusovszky Kórházban is jó lehetősége nyílik jegyezte meg. Az elmúlt hetekben a társszakmák képviselőivel is komoly egyeztetéseket folytatott Lóderer Zoltán, aki erről szólva pozitív tapasztalatokról számolt be. Alaposan felkészült és segítőkész kollégákkal találkoztam, és elmondhatom, hogy a szombathelyi kórház jó kereteket biztosít mindenki számára, aki dolgozni kíván, és képezni szeretné magát. Ami a jövőbeni munkát illeti, arról a frissen kinevezett sebészeti osztályvezető elmondta: vannak hagyományok, amelyeket ide érkezve tiszteletben tart, követ és épít rá. Ugyanakkor feladatul kapta az onkológiai sebészet bővítését, elsősorban a máj- és hasnyálmirigy-daganatos páciensek kezelésében. Egyre nagyobb teret hódít az orvostudományban az úgynevezett minimál-invazív sebészet, vagyis az a törekvés, hogy minél kisebb vágással járjon a beavatkozás. Lóderer Zoltán e területen jelentős előrelépést tervez, és ez a szándéka azoknak az orvosoknak is vonzó lehet, akik a szakmát szeretnék jól megtanulni. Az új osztályvezető egyik kiemelt szakterülete a plasztikai sebészet, amelynek két nagy ága van. Külön kell választani a rekonstrukciós és az esztétikai sebészetet, utóbbi manapság nagyon divatos szakma. A helyreállító sebészet azonban teljesen más: a műtétek sokszor nagyon komoly kihívások és nehéz feladatok elé állítják az orvost. Ezt egyébként korábban is országos hatókörrel végeztem, s ez a jövőben is így marad. A Markusovszky Kórházban a plasztikai sebészet mindkét ágát lehetőségem lesz gyakorolni. Lóderer Zoltán a szakmai gárdáról szólva elmondta, hogy amit elvállalnak, azt magas szakmai színvonalon el is tudják majd látni, de a jelenlegi létszám mellett ez nagy terhelést jelent számukra. Bízom benne, hogy a most kezdődő munka vonzó lesz más fiatal kollégák számára, és többen társulnak majd még hozzánk. Remélem, hogy bővülhet a létszám, erősödik a csapat.» há FOTÓ: CSEH GÁBOR JELENTŐS FEJLESZTÉSEK Az utóbbi néhány esztendő 14 milliárd forintos fejlesztése minden beteg és hozzátartozó számára érzékelhető javulást hozott a Markusovszky Kórház ellátási színvonalában mondta Kecskés László osztályvezető főorvos. Ezek közül is kiemelendő az új, európai színvonalú hotelszolgáltatást nyújtó belgyógyászati tömb megépítése, illetve az onkológia beruházása, amelynek keretében az ország legkorszerűbb sugárforrásainak egyike került Szombathelyre. Óriási előrelépések történtek a radiológia területén. Mindezzel az intézmény fő területeinek számító ágazatok a baleseti sebészet, az onkológia és a kardiológia időszerű és jelentős fejlesztésen estek át, és megfelelő körülményeket biztosítanak a betegeknek fogalmazott. Kecskés László úgy látja, a rendszerváltás körüli évek meghatározóak voltak Szombathely tekintetében. Az orvosoknak csábító volt a megnyíló határ közelsége, és sokan külföldre távoztak, később azonban helyreállt az egyensúly, és a fejlesztéseknek köszönhetően nőtt a kórház vonzereje. Azóta sok rezidens helyezkedett itt el, s ha mind szakmailag, mind anyagilag megbecsüli őket az intézmény, várhatóan szakvizsgáik után is maradni fognak mutatott rá. A megtartóerőt tovább növeli, hogy városunkban hamar szikét kapnak a kezükbe az egyetemről visszatérő, frissen diplomázott orvosok. A mindenkori vezetők feladata és egyben kötelessége is, hogy figyelemmel kísérjék a fiatalok fejlődését, és segítsék a kibontakozásukat. Hiszen nemcsak attól sztár egy orvos, hogy kiválóan végzi a dolgát, hanem attól is, hogy olyan szakemberek állnak mögötte, akik erősítik a pozícióját húzta alá Kecskés László. Az egyemberes show-knak lejárt az ideje, csapatban kell gondolkodni tette hozzá. CSÁBÍTÓ KÖRÜLMÉNYEK A Lóderer Zoltánnal együtt érkezett orvosgárda minden tagja bérlakáshoz jutott Szombathelyen az önkormányzat jóvoltából. A fiatal, munka- és lakóhelyet váltó szakemberek döntéseit a szakmai szempontok mellett nagyban befolyásolják a körülmények, amelyek közé érkeznek. Szombathely múltja és jelene, élénk szellemi és kulturális élete eleve vonzó hellyé teheti a várost, ugyanakkor nem mindegy, hogy a letelepedni szándékozók hol lakhatnak. Nemrég négy orvos és egy műtős jutott így bérlakáshoz a város különböző pontjain, akik számára nagy segítséget jelentett, hogy új munkahelyükön az első időszakot nem albérletkereséssel kellett tölteniük.

Rövid Hírek 8 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 Közlekedésbiztonsági nyílt nap A Vas Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Közlekedési Osztálya a téli közlekedésre való felkészülés jegyében díjmentes közlekedésbiztonsági nyílt napot tart november 13-án, pénteken reggel 8 órától fél 2-ig Szombathelyen, a Sági u. 4. szám alatti vizsgaállomáson. Az akcióban a motorkerékpárokat, a személygépkocsikat, a tehergépkocsikat és a pótkocsikat (3500 kg össztömegig) vizsgálják. Megfelelő műszaki állapot esetén, kérelemre a vizsgadíj befizetése mellett a helyszínen műszaki vizsga azonnali lehetőségét biztosítják. A vizsgálaton való részvétel előzetes bejelentkezés alapján lehetséges a (94) 511-415 és 511-416 telefonszámokon (7.30 16.00 óráig; pénteken 12.00-ig), valamint a jarmu-vas@nkh. gov.hu e-mail címen. Rendeletek módosultak Tájékoztatom Szombathely Megyei Jogú Város polgárait, hogy 2015. október 28. napján kihirdetésre került az alábbi rendelet: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 29/2015. (X.28.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 34/2014.(XI.3.) önkormányzati rendelete módosításáról, továbbá 2015. október 29. napján kihirdetésre kerültek az alábbi rendeletek: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 25/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a helyi adókról szóló 38/2011.(XII.19.) önkormányzati rendelete módosításáról, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 26/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörhöz kapcsolódó talajterhelési díjról szóló 50/2004. (XII.20.) önkormányzati rendelete módosításáról, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 27/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete a lakáshoz jutás, a lakbérek és a lakbértámogatás, az önkormányzat által a lakásvásárláshoz és építéshez nyújtott támogatások szabályai megállapításáról szóló 36/2010. (XII.01.) rendelet módosításáról, Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 28/2015. (X.29.) önkormányzati rendelete a települési támogatás keretében nyújtott ellátások és a szociális szolgáltatások helyi szabályzásáról szóló 8/2015. (II. 27.) rendelet módosításáról, valamint 2015. október 28. napján kihirdetésre kerültek a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. október 22-ei Közgyűlésén hozott 372/2015.(X.22.) 413/2015.(X.22.) Kgy. számú normatív közgyűlési határozatok. A rendeletek és határozatok a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján kifüggesztésre kerültek, illetve elektronikus formában a rendeletek a http://www.szombathely.hu/kozgyules/rendeletek-valtozasmutatoja/ menüpont alatt, a határozatok pedig a http://www.szombathely. hu/kozgyules/e-kozgyules/kozgyulesi-hatarozatok/ menüpont alatt olvashatók. Előadás és fórum Magyarországról A Polgári Egyesület Szombathelyért szervezésében Merre tovább, Magyarország? címmel Bencze Izabella jogász tart előadást és fórumot november 13-án (pénteken) 17.30-tól a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Moderátor: Horváth Csaba egyesületi elnök. Partneriskolák lettek A Pécsi Tudományegyetem partnerintézménye lett a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola. A megtisztelő címet tanúsító táblát október 28-án a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatalának senátusi termében ünnepélyes keretek között vehette át Rápli Róbert igazgató Font Mártától, az egyetem Tanárképző Központjának főigazgatójától. Az intézményvezető elmondta: partneriskolaként feladatuk nemcsak az lesz, hogy szakmai gyakorlatra fogadják a hallgatókat, hanem az is, hogy tevékenyen részt vállaljanak az egyetem Tanárképző Központja által koordinált pedagógiai képzés fejlesztésében. A férfiak egészségéért Férfi egészségnap lesz november 14-én 9 és 14 óra között a Prevenciós Házban (Nádasdy F. u. 4.). Ezen a napon csak férfiaknak kínálnak széleskörű szűrési lehetőséget: állapotfelmérés (vérnyomás, testtömegindex, testzsírszázalék, testzsírtömeg, koleszterin, vércukor), PSA prosztata specifikus antigén-szűrés, illetve Rajnai Ildikó urológus szaktanácsadása 10-12 óra között. Félelemre semmi ok, csak egy vércsepp, ami sok minden elmond! Rendkívüli közgyűlést kért a baloldal Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte a baloldali frakció. Az ülést lapzártánk után, november 6-án, pénteken tartották a szombathelyi Városházán. A tervezett napirend szerint három témát tárgyaltak volna a képviselők nyilvánosan. Módosítani kívánták az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendeletet, szerették volna ugyanis, ha a jövőben minden hónap utolsó csütörtökén lennének az ülések, illetve szorgalmazták, hogy a dokumentum rögzítse a televíziós közvetítések visszaállítását. Változtatni akartak a települési támogatás keretében nyújtott ellátások és a szociális szolgáltatások helyi szabályozásáról szóló rendeleten, annak érdekében, hogy a gázfelülvizsgálat miatt nehéz helyzetben lévő szombathelyieknek kamatmentes kölcsönt lehessen adni egy elkülönített, húszmillió forintos keret terhére. Eszmét cseréltek volna a Falco Zrt. aktuális ügyeiről, köztük arról, miért kapott haladékot a gyár a mérőműszer beszerelésére. A napirend végül nem kapta meg a kellő szavazatot, így az ülés elmaradt.

emlékezés 9 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. FŐHAJTÁS ÉS GYERTYAGYÚJTÁS Megemlékezéseket tartottak halottak napja alkalmából Városszerte megemlékezéseket tartottak múlt hétvégén, halottak napja alkalmából. Herényben a Béke téren emelt turulmadaras emlékműnél gyűltek össze a környékbeliek. Az északi városrészen, a Béke téren az első és második világháborúban elesett negyvennégy hős nevét az obeliszk oldalán elhelyezett gránit tábla őrzi. A herényiek példás összefogását mutatja Hudetz József szombathelyi kőfaragó remekműve. Az itt élők országosan is az elsők közt voltak, amikor 1921-ben emléket állítottak az első világháborúban elesetteknek mondta Koczka Tibor alpolgármester, a választókerület képviselője. Az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából az obeliszket restaurálták, így idén a herényiek méltó módon tiszteleghettek őseik előtt. Szinte minden családban van egy elesett katona, aki az életét adta a hazáért, ezáltal értünk is. A herényiek pedig őrzik ezeknek az embereknek az emlékét mondta Szekér Tamás, a Herényi Kulturális és Sportegyesület elnöke. A megemlékezésen Kelbert Krisztina, a Savaria Múzeum kurátora is koszorút helyezett el. Molnár Szabolcs plébános megáldotta a felújított emlékművet, majd a herényi lakókkal közösen mécseseket helyeztek el, miközben felolvasták mind a negyvennégy hős nevét. A megemlékezések sora vasárnap folytatódott. Szombathely vezetői a város egykor élt nagyjai, a háborúban elesett hősök előtt rótták le kegyeletüket. Puskás Tivadar polgármester a Szent Márton úti temetőben Újváry Ede néhai polgármester sírjánál gyújtotta meg a megemlékezés mécsesét, majd Brutscher József, a szombathelyi önkéntes tűzoltó és mentőszolgálat megalapítója sírjánál is fejet hajtott tisztelete jeléül. A Szent Márton úti temetőben sok sírt már egyáltalán nem látogatnak, így a megemlékezés valóban meghitt volt. A lemenő nap fényében csak az utat vastagon beborító sárga levelek zöreje hallatszott, és egy-egy hozzátartozó halk hangja a szomszédos sírok felől. A Jászai Mari utcai roma holokauszt emlékműnél a nemzetiségi önkormányzat elnökével közösen helyeztek el koszorút. Később, mint minden évben, az első világháborúban elhunyt 83. gyalogezred hősei előtt is lerótta kegyeletét a városvezetés, a helyszín a Kálvária-domb alatti emlékmű volt. Ezután a Jáki úti temetőben folytatódott a csendes megemlékezés. A nagy tömeg ellenére mindenféle fennakadás nélkül polgárőrök és rendőrök segítségével könnyen lehetett parkolni és közlekedni. Erre az időre már sokan meggyújtották a gyertyákat szeretteik sírjánál, így a délutáni szikrázó napsütést este az apró lángok fénye váltotta fel. A képviselők a második világháború áldozatainak tiszteletére emelt emlékműveknél is mécseseket, sírdíszeket helyeztek el, ahogy a Kürtös szobornál, illetve Wagner András és Éhen Gyula egykori polgármesterek sírjánál. Délután öt órakor szép számmal gyűltek össze a ravatalozó előtt, hogy meghallgassák az emlékműsort és az ökumenikus imát.» nm FOTÓ: BENKŐ SÁNDOR A ROMA GYŰJTŐHELYNÉL EMLÉKEZTEK Bár a roma holokauszt világnapja 1972 óta hivatalosan augusztus 2-a, a Szombathelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat évről évre november 4-én is megemlékezést tart. Az ünnepség helyszíne ilyenkor szintén a Jászai Mari utcai emléktábla előtti terület, ahol egykor, 1944 őszén, ezekben a napokban a szombathelyi és Vas megyei romák összeterelése, öszszegyűjtése zajlott. Erre emlékeztek most szerdán is. A romák összeterelése öt napig tartott, november 9-én a számuk elérte a több százat is, de pontos adatok nem maradtak fenn. Ekkor indították útnak őket Komárom felé, majd onnan a haláltáborokba. Mivel nem tudták már vasúton szállítani a környékbeli romákat, gyalog voltak kénytelenek nekivágni a Komáromig vezető útnak. Tudni kell, hogy abban az évben rendkívüli hideg volt, így nagyon sokan már út közben halálra fagytak emlékeztetett Ferkovics József, a Szombathelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviselője. A halálmenetben haladók számára sem elég élelmet, sem vizet nem adtak, és Komáromba érve többeknek fedél sem jutott a feje fölé, őket az erőd udvarán szállásolták el a késő őszi hidegben. Embertelen viszonyok uralkodtak, a néhány túlélő utóbb nagyobb borzalmakkal jellemezte az itt töltött időt, mint a későbbi megsemmisítő táborbeli körülményeket. A hetvenegy évvel ezelőtt történtekről az utókornak is tudnia kell. Fontosnak tartjuk, hogy a mai fiatalságnak átadjuk az ismereteket erről az időszakról. Iskolában, roma közösségekben sokszor szóba kerül ez a téma, és gyakran maguk a gyermekek kérdeznek rá, hogy mi is történt 1944-ben, miért különböztették meg a romákat? mondta Vajda László Orfeusz, a Szombathelyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. A jelenlévők koszorút helyeztek el a Jászai Mari utcai emlékműnél, de az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központ tanulói közül is sokan eljöttek, és mécseseket gyújtottak az elhunyt romák előtt tisztelegve.» há

Közélet 10 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 MEGSZÉPÜLT INTÉZMÉNYEK A Szombathelyi Köznevelési GAMESZ munkatársai folyamatosan végzik a karbantartási, kárelhárítási munkálatokat a város oktatási intézményeiben. A bonyolultabb, nehezebb munkákat igyekszünk a szünetekre ütemezni mondta el érdeklődésünkre Soós Kálmán igazgatóhelyettes. Így az őszi szünetben megújult a Hétszínvirág Óvoda homokozója és rendbe tették az udvari padokat, a Zrínyi-iskolában tantermet és padot festettek, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban kicserélték a kosárlabdapalánkot, a Horváth Boldizsár Kollégiumban pedig a betegszobához tartozó vizesblokkot újították fel. Lendvai Ferenc, a Gazdasági és Városstratégiai Bizottság elnöke hozzátette: az idén több jutott hasonló feladatokra. Összesen százmillió forintot különítettek el iskolafelújításra és ötvenmillió forintot karbantartásra. A politikus bízik benne, hogy jövőre legalább ugyanekkora forrás áll majd rendelkezésükre erre a célra.» eb SZENT MÁRTON-FILMEK AZ EGYHÁZMEGYÉNEK A Szombathelyi Médiaközpont húsz darab, Vita Martini Szent Márton élete című dvd-t adományozott a Szombathelyi Egyházmegyének. A savariai születésű püspök életéről szóló film így oktatási intézményekhez, plébániákhoz jut el, hogy az alkotás révén jobban megismerjék Szent Márton korát, alakját, kultuszának európai emlékeit. A Szombathelyi Televízió stábja 2006-ban részt vett a Szent Márton-templom akkori plébánosa, Aigner Géza által szervezett zarándoklaton. Végigjárták a Szombathelytől Tours-ig vezető Szent Márton Európai Kulturális Útvonalat. Ez azokat a településeket köti a össze, amelyek kapcsolódnak Szent Mártonhoz, ahol őrzik kultuszát. Az útvonalon található emlékekről filmfelvételek készültek. Ezeket kiegészítve Szent Márton életének eseményeiről a televízió munkatársai jeleneteket forgattak, száz statiszta közreműködésével. Így összeállt egy közel egyórás film, részben játékfilmes, részben dokumentarista elemekkel, mely megpróbál képet adni Szent Márton életéről, koráról, lelkiségéről. A Szombathelyi Médiaközpont ennek a filmnek a kópiáit adományozta a Szombathelyi Egyházmegyének, hogy rajtuk keresztül szélesebb körben ismerjék meg a 2016- ban születésének 1700. évfordulóját ünneplő szent alakját.» bb KIVÁLÓ VÁROSI HONLAP LETT A SZOMBATHELY.HU A szombathelyi önkormányzat honlapja az idei efestival keretében elnyerte a Kiváló Városi Honlap címet. Az elismerést szerdán Balatonfüreden, az Infotér Konferencia nulladik napján vette át Keringer Zsolt, a szombathelyi polgármesteri hivatal osztályvezetője. Az efestival keretében különböző kategóriákban versenyeznek a honlapok tudtuk meg Keringer Zsolt osztályvezetőtől. Mi az önkormányzat turizmus témakörben voltunk érintettek. A díjátadón a zsűri elnöke tájékoztatta a résztvevőket az értékelésről, mely szerint felhasználói, informatikai és adattartalmi szempontból vizsgálták a honlapokat. A zsűri kiemelten foglalkozott a felhasználói oldalról fontos elvárásokkal, a tesztelés alapját az általuk felállított szempontrendszer képezte. Az egyik kiemelt szempont volt, hogy egy adott információhoz mennyi idő alatt lehet hozzájutni. Alapelvárás volt, hogy ennek maximum három kattintással meg kell történnie. A selejtezőt követően azok kerülhettek be a döntőbe, akik az értékelés során elérték a maximális pontszám 85 százalékát. A szombathelyi honlap bekerült a döntőbe, és nagy örömünkre a kiváló minősítést kapta. Ennek az értékét csak növeli, hogy a korábbi évek gyakorlatától eltérően ebben a kategóriában csak a szombathelyi honlap kapta meg a Kiváló Városi Honlap címet. Ebben az eredményben nagyon sok kolléga munkája van benne, tájékoztatta lapunkat Keringer Zsolt osztályvezető. A szakértők véleménye szerint a város honlapjáról egyértelműen elmondható, hogy letisztult, átlátható, továbbá a felületen könynyen és gyorsan elérhetők a keresett információk. Kedvezően fogadták, hogy a közigazgatás és az egyéb városi, turisztikai információk szétválasztása megtörtént, de a felhasználó mégis könnyedén hozzájuthat a számára fontos információhoz. Megállapították azt is, hogy nagyon jól sikerült az egyes témakörök rendszerezése. Keringer Zsolt osztályvezető elmondta: tisztában vannak azzal, hogy nagyon sok teendő van nap mint nap annak érdekében, hogy a honlap mindig aktuális és korszerű legyen, és ez a díj talán visszacsatolást ad az eddig elvégzett munkáról független szakértői szemmel. Tisztában vagyunk azzal, hogy még tökéletesebb lehet a rendszer, de pontosan ezen munkálkodunk, és reméljük, hogy a látogatók megelégedésére javulnak majd a szolgáltatások. NYÁR ÓTA MŰKÖDIK A MEGÚJÍTOTT HONLAP. A KEDVEZŐ SZAKMAI FOGADTATÁS EGYÉRTELMŰ, DE MI A FELHASZNÁ- LÓK VÉLEMÉNYE? Amikor az év közepén megcsináltuk a váltást, sokan attól tartottak, hogy csökken majd a látogatók száma. Szerencsére ez nem következett be, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a felhasználók megértették szándékainkat, és tudnak élni az új lehetőségekkel. Vannak kiemelkedő időszakok, amikor különösen sokan ellátogatnak a honlapunkra. Ilyen például a Savaria Karnevál vagy éppen az adóbevallási határidők közeledte. Közgyűlések előtt is többen kattintanak rá az arra vonatkozó menüpontra. A Szépítsük együtt Szombathelyt! bejelentési rendszer pedig nagyon kedvelt a lakosság körében, ugyanis közvetlenül tudnak egyedi bejelentéseket tenni felénk. EGY HONLAP SOHASEM LEHET KÉSZ, SZÜKSÉG VAN A FO- LYAMATOS FEJLESZTÉSEKRE. ÉRZIK EZT ÖNÖK IS? Valóban így van, a mi honlapunknak azonban talán az egyik erénye, hogy egy egységes adatbázisra épül, így ha bármilyen változás történik a felületen belül, akkor az az adott részeken automatikusan átvezetésre kerül a szombathely.hu, a szombathelypont.hu és a SzombathelyPont mobilalkalmazáson is. A folyamatos fejlesztés, karbantartás, naprakész vezetés pedig elengedhetetlen egy ilyen komplex rendszer esetén, ugyanis pillanatok alatt elavulhat, melynek hatásait azonnal megérezzük a lakossági bejelentések okán. Alapvető célunk, hogy egy folyamatosan jól működő rendszert üzemeltessünk, melyhez mindenkinek a segítségére és munkájára számítunk.» edz

Biztonság 11 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. SZOMBATHELY BIZTONSÁGOS VÁROS A térfigyelő kamerarendszer bővítéséről, a rendőrséggel és a polgárőrséggel való együttműködésről, valamint a testület húszéves jubileumáról is beszélt a Szombathelyi Televízió közéleti magazinműsorában Ágh Ernő, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke. A VÁCI ÉS A PARAGVÁRI UTCÁBA IS FELSZERELNEK TÉRFIGYELŐ KAMERÁKAT Kifejezetten jók a város bűnügyi mutatói, ezért nem hallani sokat a bizottság munkájáról, de persze a 16 fős testület folyamatosan dolgozik kezdte a beszélgetést Ágh Ernő. Minden közgyűlés előtt összeülnek, és megtárgyalják az éppen aktuális napirendi pontokat. Legutóbb októberben három téma került terítékre. Tiborcz János Vas megyei rendőrfőkapitány beszámolt a migránshelyzet itteni vetületeiről. Ez a téma foglalkoztatja most leginkább az embereket. Budapest és a déli határ mentén fekvő városok nagy nyomás alatt voltak, itt csak a szelét éreztük: Szombathelyen haladtak keresztül a migránsokat Hegyeshalomba és Szentgotthárdra szállító vonatok. Az állomáson nem volt gond, a rendőrség ügyelt a biztonságra foglalta össze az elnök. A rendőrség meghatározó a bizottság munkájában, a városi kapitány állandó vendég az üléseken. Ágh Ernő kiemelte: az önkormányzat finanszírozta a megyei rendőr-főkapitányság megújult épületére került homlokzati szobrok újraöntését. Beszámoltak elmúlt egyéves tevékenységükről a városi polgárőr szervezetek. Szombathelyen hat egyesület működik a Gyöngyöshermán-Szentkirályi, a Százhold, a Claudius, a Kálvária, a Szombathelyi Polgárőr Egyesület, valamint a Klapka György Lovas Polgárőr Egyesület összesen 155 fős tagsággal. Kiderült, hány órát járőröztek havonta önállóan és a rendőrséggel közösen, illetve milyen rendezvények helyszínét biztosították. A polgárőrséget az önkormányzat anyagilag is támogatja, az idei költségvetésben 2,2 millió forintot szántak e célra. A harmadik napirendi pontban az ebből még rendelkezésre álló több mint 700 ezer forint elosztásáról döntöttek. Idén új alapokra helyeztük a finanszírozást. Eddig létszám alapján részesültek támogatásban az egyesületek, most az elvégzett munka és a hatékonyság szerint osztjuk ki a pénzt. A polgárőrök tisztességesen, megbízhatóan végzik a munkájukat a város érdekében, önkéntesen. Jelen vannak a frekventált helyszíneken és eseményeken, a kiskertekben, a Csónakázó-tónál, és jelzik a rendőrségnek, ha szabálysértést, bűncselekményt tapasztalnak hangsúlyozta Ágh Ernő. Tovább bővül a térfigyelő kamerarendszer. Jelenleg 39 üzemel a város legforgalmasabb pontjain, továbbá még ebben a hónapban kamerát szerelnek a Váci Mihály utcai üzletházhoz és a Paragvári utcai szociális bérlakásokhoz, ugyanis a környéken lakók panaszkodtak a gyakori rendbontások miatt. Erre megvan a költségvetési fedezet. Jövőre a Csónakázó-tóhoz, a volt Szent-Györgyi-iskola környékére és az egyik oladi szórakozóhely közelébe is kerül egy-egy kamera. A rendszer jól működik, a kameráknak visszatartó ereje van. Számunkra az a legfontosabb, hogy a lakosság elégedett legyen. A biztonság olyan, mint a levegő. Észre sem veszszük, de ha hiányzik, azt megérezzük mondta az elnök. A bizottság idén jubilál: éppen húsz éve, 1995-ben alakult meg. Az akkori városvezetés is fontosnak tartotta a bűnmegelőzés és a biztonság kérdését erről is szó esett a beszélgetésben.» kzs FOTÓ: CSEH GÁBOR HÁZHOZ MEGYÜNK Házhoz megyünk címmel új bűnmegelőzési és vagyonvédelmi országos programot indított a rendőrség. Vas megyében három városban: Szombathelyen, Sárváron és Kőszegen állítanak fel információs pontokat, ahol a vagyonbiztonságot szolgáló, teljes körű felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya. Szombathelyen az MMIK aulájában lesz az egyik információs pont a megyében, ahol a rend őrség, a Személy-, Vagyonvédelmi és Ma gán nyomozói Szakmai Kamara, a közterület-felügyelet, a polgárőrség és az egyik biztosító cég szakemberei látják el az érdeklődőket jó tanácsokkal. A tapasztalat szerint bár javul a helyzet még mindig nem tesz meg mindent ingatlanjai és vagyontárgyai biztonságáért a lakosság. A program célja, hogy a tudatos magatartás megismertetésével, és a megfelelő vagyonvédelmi rendszerek alkalmazásával minél kevesebben válhassanak a vagyon elleni bűncselekmények áldozatává. Besurranásos lopás, betörés, gépkocsifeltörés, lopás mindezek ellen egy kis odafigyeléssel és némi anyagi ráfordítással sokat tehet a lakosság mondta a sajtótájékoztatón Bíró Barnabás, a bűnmegelőzési alosztály vezetője. Az információs pontokon a személyes tanácsadás mellett szórólapokkal is tájékoztatják az érdeklődőket. Az MMIK-ban minden hónap második hetében hétfőtől péntekig délután 2 és 6 óra között, Kőszegen a Jurisics-várban szintén a második héten, a sárvári okmányirodában pedig minden hónap első hetében 9 és 12 óra között várják a lakosságot. A program keretében igény esetén, előre egyeztetett időpontban az ingatlanok egyedi biztonsági vizsgálatát is elvégzik. A bűnmegelőzési programok sorát a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság jövőre családi, generációs vetélkedővel szeretné folytatni, amelyre várják a jelentkezőket.» np

12 képriport 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 MÁRTON-NAPI VÁSÁRFIÁK CSEH GÁBOR KÉPRIPORTJA Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik harsogták kórusban a gyerekek az Agora kézműves foglalkozásán. Ha Márton fehér lovon jön, lucskos karácsonyra, ha barna lovon, akkor hideg, fehér karácsonyra számíthatunk. A hagyomány szerint november 11-én Márton napján kóstolják

képriport SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. 13 meg az új bort. Ezekkel a népszokásokkal, hiedelmekkel egészen a jövő hét végéig ismerkedhetnek a kézműves foglalkozásáokra ellátogató gyerekek. Játékos formában egyre többet és többet tudhatnak meg a Savariában született, később püspökké szentelt Márton életéről, aki a legenda szerint egy koldussal osztozott köpenyén a nagy hidegben. Beszélgetés és játék közben az asztalkáknál ülve szorgos kis kezek Márton-napi vásárfiát készíthetnek: ablakra ragasztható libás pecsétet, posztóbáránykát vagy üveglámpást. Többen az itt elkészült, világító festékkel díszített lámpással érkeztek a pénteki felvonulásra is.» nm

Hitélet 14 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 FELSZENTELTÉK A MADONNA-KÁPOLNÁT November 1-jén mindenszentek alkalmából Veres András megyéspüspök ünnepi misét celebrált a Székesegyház felújított Madonna-kápolnájában. A templom északi részén elhelyezkedő kápolna az egyetlen olyan helyisége az épületnek, amely a 2. világháborús bombázáskor nem sérült meg. Így az itt található freskók a templom legrégibb alkotásai. A kupolán Winterhalder Utolsó ítélete látható, az oldalfalak egyikén pedig Jákob látomása, ahogy egy égig érő létrán angyalok sétálnak fel s le. Ez a jelenet nagyon közel áll a szívemhez, mert a templom és a kápolna valós értelmét ábrázolja. Ez az a hely, ahol ég és föld összeér mondta Veres András megyéspüspök. A közel egy évig lezárt területen, egy nyolcfős restaurátorcsapat dolgozott. Rövid történeti áttekintést követően az átadó ünnepségen ők is bepillantást engedtek munkájukba. Az elsődleges feladatunk az állagmegőrzés volt. Több helyen hagytunk kutatóablakot, ott látni, mennyire szennyezett, kormos volt a kápolna falfelülete. Most, hogy újra világos, egészen más hatást kelt. A kupola freskója nagyon különleges. Valóban olyan, mintha megnyílna a menny mondta Sári Gabriella, a Szociális Testvérek Társaságának tagja, a restaurátorok szakmai vezetője. Míg korábban a freskók motívumai a szennyeződésektől alig voltak láthatóak, most minden üde, világos. Mindemellett a kőműves munkák során a kápolna új padlóburkolatot, az asztalosmunkáknak köszönhetően pedig modern padsorokat kapott. A régi oltár menthető részének új otthont találtak, helyére egy letisztult márványoltár került. Ettől kezdve ismét a hétköznapi misék színtere lesz a kápolna, amit már nagyon vártak a szombathelyiek. 2016-tól, a Szent Márton jubileumi év kezdetétől folyamatos szentségimádásra is sor kerül a kápolnában. Az újonnan felkerült üvegajtók azt sugallják, a templom mindig, mindenki előtt nyitva áll.» nm A MÁSODIK EGYHÁZMEGYE-ALAPÍTÓ Kiváló szervező, műgyűjtő, sokoldalú közéleti személyiség volt gróf Mikes János püspök. Ez is kiderül abból a tanulmánykötetből, ami a napokban jelent meg a Szombathelyi Egyházmegye tizedik főpásztorának életéről, munkásságáról. A kiadványt a Brenner János Kollégiumban mutatták be. Mikes János 1876-ban született a háromszéki Zabolán, grófi családban. Az insbrucki szemináriumban tanult teológiát, 1899-ben szentelték pappá. Gyergyóújfalu, majd Székelyudvarhely plébánosa lett. 1911-ben István Vilmos püspök halála után Ferenc József nevezte ki a Szombathelyi Egyházmegye élére. Megalapította az Egyházmegyei Takarékpénztárat és napilappá fejlesztette a Szombathelyi Újságot. A háború alatt hadikórházat rendezett be a répceszentgyörgyi püspöki nyaralóban, személyesen is ellátogatott a fronton harcoló katonákhoz. Az őszirózsás forradalmat követően internálták, a Tanácsköztársaság kikiáltása után fogházba került, majd megszökött, bujkálni kényszerült. Később fontos szerepe volt IV. Károly visszatérési kísérletében, 1921-ben a szombathelyi Püspöki Palotában vendégül látta az uralkodót. Püspökségének egyik fő eseményeként 1927-ben egyházmegyei zsinatot szervezett. Modern életszemléletű, rendkívül művelt ember volt. Kiváló stratégiai érzékkel rendelkezett, amire az első világháború után szükség is volt. Második egyházmegye-alapítóként emlegetik: újjászervezte a plébániák hálózatát, új lelkészségeket hozott létre. Ő alapította a szombathelyi Szent Márton, Szent Kvirin és Szent Erzsébet plébániákat. A megyében az elsők között lett autója, és repülőgépen utazott el a pápához, ami akkoriban példa nélküli volt. Anyagilag támogatta Almásy László Afrika-kutató felfedező útjait. Hazahozatta Franciaországból Szent Márton ereklyéjét. Nagyvonalú mecénásként segítette a művészeket, szenvedélyes műgyűjtőként volt ismert. Politikai, közéleti szerepet is vállalt. Emberként a megértő jóság jellemezte, nem volt törtető, és nem szívesen korholta még megtévedt kispapjait sem. Mint mondta: A püspök méltóságánál fogva toronyban áll, neki nem kell lendülettel lehajítani a köveket, egy elejtett kő is sújt. 2011-ben Mikes János püspök kinevezésének századik évfordulója alkalmából emlékkonferenciát szervezett a Vas Megyei Önkormányzat és a Szombathelyi Egyházmegye. A most megjelent könyv az ott elhangzott nyolc előadás írott változatát tartalmazza. A kiadvány nemcsak adalék Mikes pályájának bemutatásához, hanem a katolikus vallás új reneszánszát, a pezsgő kulturális és hitéleti változásokat is bemutatja fogalmazott a Tanulmányok gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspökről című tanulmánykötet bemutatóján Pál Ferenc, a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltár igazgatója. 1945 után az egyházmegyei történetírás mellőzöttsége miatt Mikes János személye is háttérbe szorult. A szakma a rendszerváltást követően fért hozzá a kutatási anyagokhoz, a püspök életpályájáról Bakó Balázs szombathelyi történész írt több tanulmányt. Mikes püspök 1935-ben nyugdíjba ment, répceszentgyörgyi nyaralójába vonult vissza. A szovjet hadsereg bevonulásakor a lakosságot védte, amikor 1945. március 28-án összeesett és meghalt. A Székesegyházban helyezték örök nyugalomra.» kzs

közélet 15 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. ÖNKORMÁNYZATI SZEREPVÁLLALÁS AZ ISKOLAMŰKÖDTETÉSBEN Siklós önkormányzata nemrég döntött arról, hogy visszaveszi a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól (KLIK) a helyi iskola működtetését. Szombathelyen az önkormányzat már két éve aktív szerepet vállal az oktatási intézmények működtetésében, ezzel segítve az intézményfenntartó munkáját. 2013. január 1-jétől az iskolák fenntartása és a működtetése kettévált. Az állami és önkormányzati társulási intézmények esetében is a fenntartás a KLIK-hez került. A háromezernél nagyobb lélekszámú településeknél a működtetés ott maradt, míg a háromezernél kisebb lélekszámú települések esetében a működtetést az állam átvállalta, és a KLIK a működtető. Ezek alól azonban voltak kivételek tájékoztatott Fodor István. A KLIK szombathelyi tankerületi igazgatója hangsúlyozta, hogy Szombathely Megyei Jogú Város eddig is működtette és most is működteti a közoktatási intézményeket. Az önkormányzat nagyon komolyan hozzájárult az iskolák működéséhez, rengeteg felújítással, karbantartással, pályázati önrészek biztosításával sorolta a tankerületi vezető, aki ezért egyben köszönetét fejezte ki. Fodor Istvántól megtudtuk még, hogy a működtetési szerződések három évre szólnak, azokról így most van lehetőség dönteni, Siklós ez alapján határozott a működtetés átvállalásáról. A fenntartás azonban továbbra is az állami intézményfenntartó központhoz tartozik. Munkamegosztás van az állami iskolarendszerben: a szakmai részt, a pedagógusok bérét az állam finanszírozza, míg a körülmények biztosítását, a működtetést a KLIK vagy az önkormányzat vállalja. Szombathely utóbbit megtette emelte ki Rettegi Attila. Az Oktatási és Szociális Bizottság elnöke utalt arra, hogy Szombathely önkormányzata évről évre egyre több forrást különít el költségvetésében az oktatási intézmények felújítására, infrastrukturális fejlesztésére, működtetésére. Teszi ezt azért, hogy minél magasabb színvonalú legyen a városban a közoktatás minősége. FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ KONCERT SZOKATLAN APROPÓVAL Zsúfolásig megtelt kedden a Szent Norbert-zárdatemplom minden padsora, sőt a fal melletti székeken is sokan ültek. Halottak napi koncertre szólt a meghívó, ami szokatlan ugyan, de számos zenekedvelőt kíváncsivá tett, a közönség várakozásait azonban az első reakciókból ítélve felülmúlta az itt kapott élmény. Ritka személyes hangú bevezetővel köszöntötte az esti hangversenyre érkezett szombathelyieket Paulik Ákos, a Capella Cantorum karnagya. Mint mondta, halottak napján manapság nem szokás énekelni, de nem volt ez mindig így. A legnagyobb komponisták régen a városi temetőkben, a gyászolók vigasztalására gyakran furulyáztak, gyászszertartási zenéket írtak, és a szövegek nem annyira a keserűségről, mint inkább a mennyországbeli létről szóltak. Azok a kollégák, barátok, akikre ma ezzel a koncerttel nagy szeretettel és az örök élet reménységével emlékezünk, hiszem, hasonlóan gondolkodtak a zene mindennapjainkban, így a halál körüli emberi teendők kíséretében betöltött szerepéről. Fontos azonban tudatosítanunk: ezek az alkalmak nem róluk, a távozottakról és még inkább nem hozzájuk szólnak. Sokkal inkább kell, hogy elgondolkodtassanak minket aktuális földi és mennyei helyzetünkről, a mi eljövendő utunkról, reményeinkről vagy reménytelenségünkről szólt a közönséghez Paulik Ákos. A kórus a közelmúltban elhunyt barátok és kollégák emlékének ajánlotta fellépését. Sokan elszoruló torokkal énekelték a műsorra tűzött darabokat, köztük Jan Pieterszoon Sweelinck kettőskánonját, Johann Hermann Schein vigasztaló énekét, vagy Heinrich Schütz temetési szertartásokra íródott műveit, de Jacob van Eyck furulyára született művét és orgonamuzsikát is hallhattunk az egyórányi gyönyörű koncerten.» há ÉLŐBEN AZ ÜNNEPSÉGRŐL November 7-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi szentmise a Székesegyházban. A Bonum TV élőben közvetíti a Szent Márton-ünnepséget, szombaton délelőtt 9 órától, így a szentmisét is. Bejátszások, filmek, beszélgetések elevenítik fel az 1700 éve született Szent Márton alakját, lelkiségét, és mutatják be a Szombathelyi Egyházmegyét. Kísérjék figyelemmel az adást a Szombathelyi Egyházmegye és a Bonum TV weboldalán. A SZÍVGYENGESÉG TÜNETEIRŐL A Szombathelyi Szív a Szívért Egyesület szervezésében 2015. november 19-én csütörtökön 18.00 órakor a szívgyengeség tünetei címmel tart előadást Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház főigazgatója. AZ ELŐADÁS HELYSZÍNE: Bem J. u. 9/b. Humán Civil Ház.

Egy hét 1 műtárgy 16 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 SARLÓFÉNY A KŐKORBAN RÉGÉSZETI LELŐHELY: Sorkikápolna-Kavicsbánya KORSZAK: középső újkőkor, dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája MEGNEVEZÉS: sarlófényes, ragasztómaradványos (növényi szurok) kovapenge A termelő gazdálkodás hetedik hullámát elindító vonaldíszes kultúra, mely Magyarországon alakult ki, és később Közép-Európa nagy részére is elterjedt, a termékeny lösztalajú vidékeken folytatott korai élelemtermelést. Ennek kitűnő bizonyítéka ez a kő sarlóbetét, melyet fa, csont vagy agancsfoglalatba ragasztva használtak az aratáshoz. A felületére tapadt és szerencsésen megőrződött fekete anyag az a növényi kátrány, többnyire nyírfaszurok vagy fenyőgyanta, mely a foglalatba vésett vájatban tartotta a vágóélt adó kőpengék sorát. A bal él fényes felülete nyúlt ki a vájatból és érintkezett a learatandó növények száraival, melyek a tartós használat során kifényesítették a kova felületét. A kátrányos és fényes felületek határa mutatja, hogy ferdén állt a nyélben, a pengének csak a sarka állt ki belőle. Mikroszkópos vizsgálatokkal, és kísérleti régészeti módszerekkel megállapítható a használat időtartama, módja, a nyélbefoglalás részletei. A ragasztómaradvány vizsgálatával pontosan is meghatározható a kátrány eredete, felhasználása. Vas megye legidősebb régészeti emlékei így az őskori kőbetétes sarlólelet is az október 1-jén megnyílt új állandó kiállítás vitrinjei egyikében közelebbről tanulmányozhatók. A sarlókészítés és az aratás ősi technikáját pedig kísérleti régészeti bemutatóinkon, múzeumi rendezvényeinken lehet kipróbálni. A kitartóbbak hosszabb használat során akár a műtárgyon látható sarlófényt is létrehozhatják.» Nagy Gergely régész Mesebolt Bábszínház Szombathely, Ady tér 5. (I. emelet) Tel.: 94 / 501-728 www.meseboltbabszinhaz.hu NOVEMBER 8. 10.00 Pinokkió a Mesebolt Bábszínház és a Ziránó Színház közös produkciója. NymE Savaria Egyetemi Központ Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. www.sek.nyme.hu NOVEMBER 9. 17.15. Genius Savariensis Szabadegyetem Szombathely kultúrtörténete nevű kurzusa. Előadó: Katona Attila. NOVEMBER 10. 13.00 Kreatív Magyarország, mérnöki tudás múlt, jelen, jövő. kiállítás és mérnök konferencia a tudomány világnapján. Helyszín: C épület aula. Vitalitas Galéria Szombathely, 11-es Huszár út 19. NOVEMBER 13. 17.00 Horváth János festőművész Vázlatfüzeteimből című kiállításának megnyitója. Bernstein Béla Kulturális Központ Szombathely, Batthyány tér 9. I. emeleti nagyterem és földszinti imaterem NOVEMBER 12. 17.15 Őszi Zsidó Esték. Szekeres Kriszta szerkesztő-rendező Bis hundertzwanzig! egy film és háttere. Aréna Savaria Szombathely NOVEMBER 14. 10.00-18.00 A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXIV. Országos Találkozója. Vas Megyei TIT Szombathely, Kőszegi u. 2. II. em. Tel.: 94/509-500 vasitit@t-online.hu; www.vasitit.hu NOVEMBER 10. 9.15 Tóth István Baráti Köre. Tóth István szobrász műveinek fotóiból rendezett kiállítás megnyitója. A kiállítást megnyitja: Zsámbéky Monika művészettörténész. Helyszín: Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola galériája. NOVEMBER 11. 18.00 Ország-Világjárók Baráti Köre. Kerékpárral a világ körül kerékpáros élménybeszámoló a Vas Megyei Kerékpáros Szövetség szervezésében. Előadók: Zárug Zita és Harkányi Árpád. Helyszín: NymE-SEK D épület. NOVEMBER 12. Asztaltársaság. A sárvári erdészet létesítményeinek meglátogatása a Szombathelyi Erdészeti Zrt. támogatásával. NOVEMBER 13. 17.00 Előadás. Pozitív utak a stresszkezelésben: II. Boldogság és hála. Előadó: Nagy Beáta. AGORA Savaria Filmszínház Szombathely, Mártírok tere 1. Tel.: 94/312-280 Részletes moziműsor: www.savariamozi.hu NOVEMBER 7 8. ÉS NOVEMBER 10. 15.15; NO- VEMBER 9. 14.00 és 16.00; NOVEMBER 11. 13.00 A kis herceg (6) 108' francia animációs film NOVEMBER 7 8. ÉS NOVEMBER 10. 17.30 és 20.30; NOVEMBER 9. 20.00; NOVEMBER 11. 17.15 és 20.15 007 Spectre A Fantom visszatér (16) 148 amerikai angol akciófilm NOVEMBER 7 8. 13.30 Hotel Transylvania 2 Ahol még mindig szörnyen jó 3D (6) 89' amerikai animációs film NOVEMBER 5 11. 14.15 Pán (12) 111' amerikai családi kalandfilm NOVEMBER 5 11. 16.15 és 18.15 Anyám és más futóbolondok a családból (12) 108 NOVEMBER 5 11. 20.15 Sicario A bérgyilkos (16) 131' amerikai akció thriller IQOR FILMKLUB NOVEMBER 8. 11.00 Hotel Transylvania 2 Ahol még mindig szörnyen jó 3D (6) 89 NOVEMBER 9. 18.00 Bazi nagy francia lagzik (12) 121 EZÜSTKOR FILMKLUB NOVEMBER 11. 15.00 A kezdő (12) 121 Iseum Savariense Szombathely, II. Rákóczi Ferenc u. 6-8. Tel.: 94/501 709 iseumsavariense@gmail.com; www.iseumsavariense.hu NOVEMBER 12. 17.00 Germánok időszaki kiállítás megnyitója. A kiállítás egy közelmúltban feltárt korai népvándorlás kori temető leletein keresztül nyújt bepillantást a római kor végeztével beköszöntő mozgalmas időszakba. Bemutatja a női ékszerek szemkápráztató szépségét, a férfiak sokszínű támadó- és védőfegyverzetét, az itt élő né-

Egyszer volt 17 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. pesség viseletét és temetkezési szokásait, valamint mindazokat a tárgyakat, melyeket a túlvilági életre szánt útravalóként halottaik mellé helyeztek. Vasi Skanzen Szombathely, Árpád u. 30. Tel.: 94/311-004 NOVEMBER 7 8. 9.00-17.00 Szent Márton-napi Országos Nagyvásár. NOVEMBER 7. 10.00 Fújjad-fújjad! Németh Tamás és Mészáros Szabolcs előadása; 11.00 Peruska dalkör műsora; 11.45 Hagyományőrző bemutató Magor Íjász Egyesület; 12.00 Hagyományőrző bajvívás Nyugati Gyepűk Pajzsa Egyesület; 12.30 Boglya Népzenei Együttes műsora; 13.30 Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Ispiláng Néptáncegyüttes, Boglya Népzenei Együttes műsora; 14.15 Babszem Jankó Ziránó Bábszínház; 15.00 Szamárfül Nagy Bandó András műsora; 16.00 Cori and Air koncert. NOVEMBER 8. 10.00 Néptáncbemutató a Brenner János Óvoda műsora; 10.30 Hagyományőrző bajvívás Nyugati Gyepűk Pajzsa Egyesület; 10.45 Hagyományőrző bemutató Magor Íjász és Hagyományőrző Egyesület; 11.00 Szamárfül Nagy Bandó András műsora; 12.00 Bozsoki Dalárda műsora; 13.00 Tavaszi szél zenekar; 14.00 Vásártéri bábtáncoltatás, vásári bábjáték és bábforgatás három részben Kovács Géza műsora; 15.00 Koprive koncert; 16.00 Szökős Néptáncegyüttes, Reményik Sándor Evangélikus Ált. Isk. és a Boglya Népzenei Együttes műsora. Fő tér Szombathely NOVEMBER 7 17. Márton-napi kirakó. Szent Márton napjához kötődő, néphagyományokat megismertető játszóprogram óvodás és iskolás gyermekcsoportoknak, családoknak. AGORA Művelődési és Sportház Szombathely, Március 15. tér 5. Tel.: 94/312-666 www.agorasavaria.hu NOVEMBER 9. 9.00 és 15.00 Szent Márton-emlékek Szombathelyen ismeretterjesztő előadás. Előadó: Zsámbéky Monika művészettörténész. NOVEMBER 10. 14.30 Világjárók. Rovarok az ókori Egyiptom mindennapjaiban és hitvilágában. Előadó: Vig Károly. NOVEMBER 12. Csillagászat és űrkutatás. Kalandozás a külső Naprendszerben. Előadó: Péntek Kálmán, a GAE elnöke. NOVEMBER 14. 17.00 Alma Zenekar koncertje. NOVEMBER 15. 15.00 Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar 35 éves jubileumi hangversenye. Savaria Múzeum Szombathely, Kisfaludy S. út 9. www.savariamuseum.hu Tel: (94) 500-720, (94) 501-948 NOVEMBER 11. 15.00 Természettudós elődeinkre emlékezünk tudományos ülés. Vig Károly: Új eszmékkel új utakon Tisztelgés Chernel István előtt. Balogh Lajos: Kőszeg virányától a szombathelyi múzeumig 180 éve született Waisbecker Antal orvos és botanikus. Németh Gábor: A Kámoni Arborétum felvirágoztatója 150 éve született Saághy István. Heiter Róbert Gottfried: Aki az adatok mögött rejtező embert is látta... Pákay Arnold tanár, rendtárs, muzeológus. Tóth Gábor: Non sibi, sed gregi Horváth Ernő muzeológus. Smidt Múzeum Szombathely, Hollán Ernő u. 2. Tel.: 94/311-038 www.smidt-muzeum.hu NOVEMBER 15. 15.30 A hadisebesüléstől a gyógyulásig időszaki kiállítás megnyitója. A Smidt Múzeum kiállítása több ezer darabos háborús gyűjteményéből válogat. Az emléktárgyak a harcképtelenné válástól a hátországi, szombathelyi gyógyulásig kísérik végig az első világháborús sebesültek sorsát. NOVEMBER 15. 15.00 18.00 MűTárgyEset. A hónap műtárgya: Első világháborús kórházi karikatúra. 16.00 16.30 A kiállítás kurátora bemutatja az új időszaki tárlatot Keppel Csilla. 17.00 18.00 Orvoslás az első világháborúban Kótyuk Erzsébet előadása. 18.00 és 18.30 Újranyitjuk kapuinkat! Földszinttől a padlásig. Az épület történetét bemutató tematikus tárlatvezetés Tóth Tamás. 18.00 és 18.30 Így szépültek meg a tárgyak. A restaurátor műhely bemutatója Kiss E. Csaba, Gereben Zsófia. 16.00 19.00 Tárgyalkotó és tárgyközpontú foglalkozások, játékok Németh Gyula fafaragó művésszel. ŐrvidékHáz Szombathely, 11-es Huszár út 40. NOVEMBER 9. 17.00: A Szülőföld Kiadó gondozásában, a Magyarország kincsestára sorozatban megjelent, Szombathely című képeskönyv bemutatója. A könyvet méltatja Puskás Tivadar polgármester. NOVEMBER 11. 17.00: Kerekasztal-beszélgetés és könyvbemutató a Kőszegi krónika 1938-1952 című kötet kapcsán, amely Székely László apátplébános feljegyzéseit mutatja be a 20. századi magyar történelem legizgalmasabb időszakából Benczik Gyula levéltáros vezetésével. KALENDÁRIUM NOVEMBER 7. 1920.11.07. vasárnap (95 éve) megindult az ország első légipostajárata Szombathely és Budapest között 1955.11.07. hétfő (60 éve) a Gépipari Technikum felvette Latinka Sándor nevét NOVEMBER 8. 1910.11.08. kedd (105 éve) Németh Márton kertészmérnök, szőlész, ornitológus, mikológus, született: Nemesládony 1985.11.08. péntek (30 éve) megnyílt a 2. Észak-dunántúli Tárlat a képtárban NOVEMBER 9. 1905.11.09 12. csütörtök vasárnap (110 éve) Újházi Ede színművész Szombathelyen vendégszerepelt 1920.11.09. kedd (95 éve) megnyílt a munkásgimnázium 1920.11.09. kedd (95 éve) Szombathely díszpolgárává választották Rákosi Jenő publicistát, írót 1955.11.09. szerda (60 éve) római kori leletek kerültek elő a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat raktárának bővítésénél (Thököly u. 16.), megkezdődött az Iseum (névváltozat: Isis-szentély) feltárása NOVEMBER 10. 1890.11.10. hétfő (125 éve) ünnepséget tartottak a szombathelyi papnevelde megnyitásának 100. évfordulója alkalmából 1935.11.10. vasárnap (80 éve) bemutatták Werner Alajos Szent Márton miséjét 1940.11.10. vasárnap (75 éve) a Horváth Boldizsár Kereskedelmi Középiskola megünnepelte fennállásának 50. évfordulóját NOVEMBER 11. 1957.11.11. hétfő megkezdte működését az első tehertaxi NOVEMBER 12. 1905.11.12. vasárnap (110 éve) a Szombathelyi Nemzeti Szövetség Csokonai-ünnepélyt rendezett NOVEMBER 13. 1818.11.13. péntek Magyar László Afrika-kutató, született: Szombathely 1920.11.13. szombat (95 éve) Rákosi Jenő-ünnepélyt tartottak a kultúrházban az író 50 éves írói jubileuma alkalmából 1976.11.13. szombat felavatták a Haladás pálya melletti ülőtribünt, ill. az alatta lévő vívótermet, öltözőt s kiszolgálóhelyiségeket 1980.11.13. csütörtök (35 éve) Majthényi Károly Ünnepi menet című szoborkompozícióját felállították az Iseum előtti téren» forrás: www.vasidigitkonyvtar.hu, honderu.hu

18 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 DUÁLIS KÉPZÉSEKÉ A JÖVŐ A Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a Budapesti Gazdasági Főiskola vezetésével és a Pannon Fejlesztési Alapítvánnyal, valamint a KLIK Zalaegerszegi Tankerületével közös projektet valósít meg a TÁMOP Program keretében A Nyugat-Pannon térségi felsőoktatás társadalmi-gazdasági szerepének erősítése a duális képzések tapasztalataira építve elnevezéssel. A felsőoktatási intézmények duális képzéseiben részt vevő hallgatók tanulmányi idejük egyik felét az oktatási intézményekben, még a másik részét vállalatoknál töltik szakmai gyakorlaton. Ezzel az új képzési rendszerrel a felsőoktatási intézmények szeretnék elérni, hogy a hallgatók képzésük végére érdemi gyakorlatot szerezzenek vállalati környezetben, ami javítaná a friss munkaerő felkészültségét és alkalmasságát, valamint lerövidítené az integrációt az új munkahelyi környezetben. Ez az oktatási konstrukció mindemellett lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási intézmények és a vállalatok között szoros együttműködés alakuljon ki a kutatás-, fejlesztés és innováció területén. Az így létrejövő kapcsolat segítségével pedig a cégek aktívan részt vehetnek és alakíthatják a jövő szakembereit. A projektben a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal szorosan együttműködik a közelmúltban alakult Zalaegerszegi Szakképzési Centrum. A tanulni vágyó fiatalok számos képzés közül választhatnak, melyekről a www.zegszakkepzo.hu weboldalon bővebb információhoz juthatnak.aktuális információkért és nyereményjátékokért érdemes követni a Duális képzések a Nyugat-Dunántúlon című Facebook oldalt. Európai Szociális Alap Közösen tartjuk mozgásban a Világot hangzik a Schaeffler csoport mottója. Vállalatcsoportunkat három közismert márkanév, az LuK, az INA és az FAG fémjelzi. Cégünk, a szombathelyi LuK Savaria Kft. 1997-ben kezdte meg a termelést. Az azóta eltelt 18 évben 85 millió darab kuplungtárcsát, 75 millió darab kuplungot és 28 millió darab kéttömegű lendkereket gyártottunk. A világon minden tizenegyedik új autó az LuK Savaria által gyártott kuplunggal kerül felszerelésre. A 2015-ös évben újabb gyártó- és összeszerelő-sorokat helyezünk üzembe ezekben a gyáregységekben, valamint bővítjük a termékfejlesztési osztályunkat, beindítjuk az újonnan kialakított szerszámüzemünket. Ezek az új projektek további 300 kolléga felvételét teszik szükségessé, ezért a következő pozícióra várjuk a jelentkezőket: Anyagmozgató (Ref. kód: SZI) Akinek feladata lesz: A gyártás folyamatos alapanyag-ellátásának biztosítása 3 műszakos munkarendben Raktárrendezés, emelőgép-kezelés, leltározás, készletkezelés A gyártásban felmerülő problémák, úgymint alkatrészhiány, -többlet, göngyöleg, selejtezés, válogatás kezelésében segédkezik Targonca, targoncatöltő meghibásodása esetén az emelőgép-ügyintéző értesítése Elvárásaink: középfokú iskolai végzettség érvényes targoncavezetői engedély és/vagy ezt tanúsító OKJ bizonyítvány számítógép felhasználói szintű ismerete SAP ismeret előnyt jelent Új munkatársainknak versenyképes jövedelmet, szociális juttatás-csomagot (kedvezményes étkezés, Cafeteria juttatás, útiköltség-térítés, költözési támogatás) biztosítunk multinacionális környezetben. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, pályázati anyagát a következő címre várjuk: E-mail: karrier.luk.savaria@schaeffler.com LuK Savaria Kft. Személyügyi osztály 9700 Szombathely, Zanati út 31. Tel.: +36 94 588 100 Motivációs levelében, ill. önéletrajzában kérjük tüntesse fel a megpályázott munkakört a referenciakóddal együtt. autóház

közélet 19 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. IZSÁK ÉS ISMÁEL PÉLDÁJA A MÁNAK Egy budapesti rabbi a szombathelyi közönség előtt Karizmatikus vendége volt az Őszi Zsidó Esték rendezvénysorozat idei harmadik előadásának. Darvas István budapesti rabbi úgy ismertette Izsák megkötözésének történetét a hallgatósággal, hogy azon keresztül a világ aktuálpolitikai folyamataira is utalt. A TÉMA A LEGÓGYÁR TERVEZŐIT IS MEGIHLETTE MONDTA DARVAS ISTVÁN Hatodik éve rendezi meg a Szombathelyi Zsidó Hitközség a saját szabadegyetemét, amely minden érdeklődő számára nyitott. Legutóbb Darvas István rabbi volt a vendég, aki egy Tóra-beli történetet osztott meg hallgatóságával. Arról beszélt, hogy Isten a saját fia feláldozására kérte Ábrahámot, ám az Örökkévaló Angyala közbeszólt. Az apa végül egy kost áldozott fel a fia, Izsák helyett, majd viszszatért a városba. Izsákról azonban több szó nem esett. Hogy hová lett? erre kereste a választ az előadó. Több teória közül a legvalószínűbb, hogy féltestvéréhez, Ismáelhez ment. A rabbi ezzel támasztotta alá, hogy a zsidók és a muszlimok viszonya eredendően békés volt, a konfliktusok pedig viszonylag frissek, alig 120-130 évesek a két nép között. Darvas István beszélt a különböző ábrázolásokról: középkori festményekről, újkori szobrokról, filozófusok elemzéseiről, sőt játékokról, hiszen a téma még a legógyár tervezőit is megihlette. Elmondta azt is, hogy az utókor számára igencsak ellentmondásos források maradtak fenn ezekről a történetekről, de egy biztos: Isten szándéka az, hogy a népek szeretetben éljenek. Izsák volt az egyik ősapa. Az ő személyéből sokat tanulhatunk ma is, és a történet legfontosabb aktuális jelentését igyekeztem hangsúlyozni. Tőle megtanulható, hogy van remény rá: minden nehézség túlélhető, mindenhonnan fel lehet állni, és tudnunk kell meglátni a testvért a másik emberben, mert valamennyien Isten képmására vagyunk teremtve fogalmazott előadás utáni interjújában a rabbi. Darvas István szerint örömteli, hogy hatodik éve ébren tartja a kíváncsiság Szombathelyen ezt a nívós rendezvénysorozatot. Úgy látja, ez az érdeklődő odafigyelés minden békés, a másik megbecsülésén alapuló együttélésnek a kulcsmozzanata. Amíg ez a kíváncsiság megvan, addig optimizmusra van okunk jegyezte meg. Mint mondta, nehéz kérdés 2015-ben a zsidó identitásról beszélni, de rabbiként eleve az a feladata, hogy megszólítsa az embereket, és rávegye őket a közösségben való részvételre, hogy a zsinagógákban sokan legyenek. Próbálom azt hirdetni, hogy ha valaki zsidónak született, ezt a tényt tudni kell tartalommal megtölteni. Jó, ha megismeri a zsidó hagyományokat, és azok gyakorlati elemeit, mert ezekből az öröm és életszeretet sugárzik. A zsidó vallás ugyanis minden nehézség ellenére elsősorban erről szól. Így nem feltétlenül büntetésnek élik meg az emberek, ha zsidók, hanem éppen ellenkezőleg, tudják azt is mondani, hogy zsidónak lenni jó húzta alá a budapesti rabbi. Szerinte ezt megélve jobban érezheti magát az ember, és így könnyebben megtalálja a hangot másokkal is. Ez egy kedvező folyamat lehet, tette hozzá. Darvas István egyébként az egyik ötletgazdája annak a mozgó tárlatnak, amely egy berendezett lakókocsi segítségével próbálja megismertetni az érdeklődőkkel a zsidó kultúrát, gondolkodást. A lakókocsi november 12-éig látogatható a Zsidó Kultúra Háza udvarán, a Zrínyi u. 17. szám alatt.» há EGY ALJAS KOR TITKAI A kuláküldözést és a téeszesítést személyesen, családjuk által átélt kortanúk emlékeinek dokumentálására írt ki országos pályázatot a nagykőrösi önkormányzat középiskolásoknak. Egyre kevesebben élnek már azok közül, akik hitelesen tudnak beszélni a vészterhes kor megaláztatásairól, üldöztetéseiről, ezért fontos lenne, hogy a diákok közül minél többen megismerjék ezt a nem túl távoli időszakot. A pályázat keretében a középiskolásoknak lehetőségük van felkutatni a környezetükben nem is feltétlenül csak a lakókörnyezetükben azokat a személyeket, akiknek emlékeik, dokumentumaik vannak arról, milyen is volt az emberek, a családok számára kulákká válni, megbélyegzettként élni, és milyen eszközökkel kényszerítették őket egykor a téeszekbe. A cél az, hogy a gyerekek a történelemtanárok bevonásával egy igényes dolgozatot írjanak, megörökítsék, digitálisan rögzítsék az interjúalanyok által elmondottakat, és összegyűjtsék a tárgyi emlékeket, a fotókat, a leveleket és egyéb dokumentumokat, amelyek a szemléltetést segítik. Fontos szempont az is, hogy az így elkészült művek később korkutatók, tanárok és diákok számára elérhető legyen, feltárjon elhallgatott igazságokat, és tisztább képet adjon arról, milyen volt egykor a kuláküldözés, a téeszesítés. A pályázat tehát két témakörben: az 1950-es évek kuláküldözése, illetve az 1959-61 közötti kollektivizálás témájában nyújtható be, két korcsoportban: 9-10. évfolyamos és 11-12. évfolyamos kategóriában. Egy pályázó több különböző témájú pályaművet is benyújthat, akár témakörönként is. A felkutatott interjúalany saját kezű aláírásával ellátott hozzájáruló nyilatkozat szükséges a pályázathoz. Terjedelmi megkötés nincs, de formai követelmények vannak, amelyekről a www. nagykoros.hu/multfeltaras internetes oldalon lehet tájékozódni. Ugyanitt lehet informálódni a szakmai és tartalmi követelményekről, az értékelési szempontokról és a benyújtás módjáról. A Félremagyarázott és elhallgatott igazság! Egy aljas kor aljas titkai című pályázatot szakértőkből, történészekből álló zsűri értékeli, és a legjobbakat 150 ezer, 100 ezer és 50 ezer forintos díjjal jutalmazza. A pályázat fővédnöke Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. BEADÁSI HATÁRIDŐ: 2016. március 15.

Sport 20 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 H CSAPAT M P 1. 2. 3. 4. SWIETELSKY HALADÁS VSE DUNAFERR DF RENALPIN FC RÁBA ETO MVFC-BERETTYÓÚJFALU 6 6 5 6 15 13 12 11 A HALADÁS HÁTÁT NÉZI A MEZŐNY Az első helyen áll a vasi futsalcsapat Hat fordulót követően öt győzelemmel és egy vereséggel az első helyen áll a Swietelsky-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. A szombathelyiek minimális célja a dobogós helyezés megtartása. 5. 6. 7. GÖCSEJ SK FUTSAL CLUB VESZPRÉM NYÍRGYULAJ KSE 5 6 6 9 6 5 FOTÓ: CSEH GÁBOR 8. ARAMIS SE 6 5 9. RUBEOLA FOOTBALL CLUB 5 3 10. Déli Futsal 5 1 VIDÁK BALÁZS futsaljátékos, Swietelsky-Haladás VSE Nagyon jól alakult eddig számunkra ez a bajnokság. Külön öröm, hogy egy fantasztikus mérkőzésen már a Berettyóújfalu csapatát is sikerült legyőznünk az Aréna Savariában. A hazai mecscseinken rendre hat-nyolcszáz szurkoló buzdít bennünket. Nekik komoly szerepük van az eddigi menetelésünkben. Persze nem szabad megfeledkeznünk Marcos Angulo munkájáról sem. Ő a hazájában, Spanyolországban tanulta meg ennek a sportágnak a csínját-bínját, és most nekünk próbálja meg átadni a tudását. Mi valamennyien vevők vagyunk erre, és ez a teljesítményünkben is megmutatkozik. Úgy gondolom, hogy mind csapatként, mind pedig egyénileg nagyon sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban. Ezt bizonyítja az is, hogy több játékosunk meghívást kapott már a válogatottba. Úgy vélem, hogy a bajnokság végére akár a második helyre is befuthatunk, ami azt jelentené, hogy sikerülne felülmúlni az előző remek szezont. Ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a sérülések és az eltiltások elkerüljenek bennünket. Most remek formában vagyunk, jó lenne ezt minél tovább megtartani. Hullámvölgyek ugyan nálunk is lehetnek majd, de ez egyébként nem szükségszerű. A bajnokság előtt nem gondoltuk volna, hogy a hatodik fordulót követően az első helyen fogunk állni kezdte a beszélgetést Németh Péter, a Swietelsky-Haladás VSE futsalcsapatának örökifjú játékosa. Persze a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Győr kevesebb meccset játszott eddig, mint mi. De ettől függetlenül nagyszerű dolog lenne, ha ebben a pillanatban véget érne a pontvadászat. EZ A REMEKLÉS A VÉLETLEN MŰVE? Szerintem egyáltalán nem, mivel azért az előző szezonban is kifejezetten jól szerepeltünk. Ezt a mostani helyezésünk is alátámasztja, igazolja. Én úgy gondolom, hogy a minimális célnak a bronzérmet kell megjelölnünk. De ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne előbbre lépnünk. MI A SIKER TITKA? Természetesen több összetevője is van. Lényeges, hogy a csapatunk gerince együtt maradt. Sőt, Nagy Tamás személyében egy válogatott szintű játékos is érkezett. Azon az úton járunk továbbra is, melyet Marcos Angulo vezetőedző kijelöl nekünk. Szépen lépésről lépésre haladunk előre. Nagyon úgy fest, hogy ez a módszer hosszú távon kifejezetten célravezető lesz. MI AZ, AMIT MARCOS ANGULO JOBBAN TUD, MINT MOND- JUK A MAGYAR EDZŐK? Szinte mindennap valami újat tanulunk tőle. Én nagyon szeretem a módszereit, vakon hiszek benne. Fontos, hogy mindenkinek megtalálja a helyét a csapatban. Én például a koromból adódóan a védekezésben már nem tudok maradandót alkotni, az ellenfél kapuja előtt viszont nagyon hasznos tudok lenni. Éppen ezért engem leginkább támadásban használ az edzőnk. Én ezt gólokkal, gólpasszokkal igyekszem meghálálni. Egyébként, ha nem ő lenne az edzőnk, akkor én már abbahagytam volna az aktív játékot. MEKKORA SZEREPÜK VAN A SZURKOLÓKNAK A SIKEREK- BEN? Egyre nagyobb. Szerencsére szépen növekszik a szurkolótáborunk. Legutóbb például Zalaegerszegre is elkísért bennünket több száz drukkerünk. Ott összesen jó 1500 néző volt, ami egy futsalmecscsen hihetetlenül jónak mondható. Szerencsére győzelemmel tudtuk meghálálni a biztatást. MENNYIRE NŐTT MEG A CSAPAT JÁTÉKOSAINAK NÉPSZE- RŰSÉGE A SIKEREKNEK KÖSZÖNHETŐEN? Én ezt annyira nem tapasztalom. Nem mondhatnám azt, hogy az utcán lépten-nyomon megállítanának. Az viszont biztos, hogy a klubunkban futsalozó gyerekek között sokkal népszerűbbek lettünk. Ami talán azért is jó, mert így példaképet is találhatnak közülünk maguknak. Számomra ez az igazi elismerés. Annak pedig külön örülök, hogy az utánpótlásunkból egyre többen kerülnek fel a felnőtt csapat keretébe. EGY BAJNOKCSAPAT JÁTÉKOSAIÉRT VALÓSZÍNŰLEG MÉG JOBBAN RAJONGANÁNAK A GYEREKEK. Ez igaz, de ennek nincs realitása, mert a Győrrel jelenleg még nem tudunk versenyezni. Arra szerintem van esély, hogy a tavalyihoz képest egyet előrelépjünk, azaz a második helyen zárjunk. Akkor viszont nagyon csalódott lennék, ha leszorulnánk a dobogóról.» hz

FOCISULI TUDOMÁNYOS ALAPON Az Illés Akadémián haladnak a korral Nyár óta háromfős sporttudományos csoport dolgozik az Illés Béla Labdarúgó Akadémián. A Szarka Dorisz, Orbán Attila és Gusztafik Ádám alkotta trió a legmodernebb vívmányokat igyekszik integrálni a szombathelyi utánpótlásképző centrum munkájába. FOTÓ: CSEH GÁBOR Sport 21 SZOMBATHELYI 7 2015. november 7. A FÁK NEM NŐNEK AZ ÉGIG Elveszítette második mérkőzését a New FIBA Men s Club Competition névre elkeresztelt kupasorozatban a Falco-Trend Optika KC kosárlabdacsapata. A szombathelyiek a svéd Södertälje Kings idegenbeli legyőzése után az olasz Varese otthonában kaptak ki 94:71 arányban. Pedig remekül kezdett a sárga-fekete alakulat: Cameron Rundles pontjainak köszönhetően az első negyedet a vasiak nyerték 17:16-ra. Váradi Benedekék lendülete egészen a félidő hajrájáig ki is tartott, ám 33:31-es állás után enyhe túlzással élve már csak a talján gárda volt a pályán. A vereség ellenére azonban nincs miért szégyenkeznie a szombathelyi csapatnak, ugyanis ez a fiaskó előre borítékolható volt. A Varese minden kétséget kizáróan Európa egyik legismertebb együttese, mely jelenleg is klasszisok sorával rendelkezik. A Falcónak most az a legfontosabb feladata, hogy szombaton bajnoki mérkőzésen legyőzze a MAFC együttesét. A meccset a fővárosiak teremgondjai miatt Székesfehérváron rendezik majd meg. Azt követően pedig november 11-én jöhet a belga Oostende elleni derbi. Talán mondani sem kell, hogy ez az összecsapás is idegenben lesz majd. A mai, modern labdarúgásban már óriási szerepe van a tudománynak vágott rögtön a dolgok közepébe Gusztafik Ádám, az Illés Akadémián dolgozó sporttudományos csoport tagja. A mi triónk lényegében három alapkőre helyezi a munkáját. Kiemelten kezeljük a különböző méréseket, az úgynevezett motoros képességek fejlesztését, valamint a rehabilitációt. AZ ÖN MUNKÁJA ELSŐSORBAN A MÉRÉSEKKEL KAPCSO- LATOS. KONKRÉTAN MILYEN VIZSGÁLATOKRÓL VAN SZÓ? A gyorsasággal, az állóképességgel, az antropometriával kapcsolatos méréseket végzünk a különböző korosztályoknál. Akár azt is mondhatnám, hogy megpróbálunk mindent mérni. Az adatok felhasználásával, időközönkénti összehasonlításával kaphatunk igazán pontos képet a játékosokról, az ő fejlődésükről. Így könnyen megtudhatjuk, hogy a labdarúgóink, akár nemzetközi összevetésben is, hol tartanak. A tesztek standard tesztek, ami azt jelenti, hogy a világ számtalan részén ezeket használják. MI A GYAKORLATI HASZNA A TUDOMÁNYOS CSOPORT MUNKÁJÁNAK? Rengeteg haszna van, de hogy egy területet is megvilágítsak: például egy labdarúgónál egyáltalán nem mindegy, hogy egy sérülés miatt három hetet vagy három hónapot hagy ki. A felépülési folyamat hosszát a tudományos módszerek felhasználásával rendkívüli módon le lehet rövidíteni. Ez pedig, akárhogyan is nézzük, alapvetően meg tudja határozni egy csapat sikerességét. MENNYIRE NAPRAKÉSZ EZ A KIS CSOPORT A TUDOMÁ- NYOS ÚJDONSÁGOK TERÉN? A triónk vezetője, Orbán Attila gyakorlatilag havi rendszerességgel jár Németországba, többek között a Borussia Dortmund csapatához is azért, hogy tanulmányozza az ott folyó szakmai munkát. A német vonalról azt kell tudni, hogy Európában talán a legmodernebb. Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy a sporttudományos kutatások felhasználásában ők járnak az élen. Így pedig az Attila útjainak köszönhetően mi is naprakészek lehetünk. MEG LEHET TANÍTANI SPORTTUDOMÁNYOS ALAPON GYŐZNI AZ ILLÉS AKADÉMIÁN FOCIZÓ GYEREKEKET? Hogyne, és erre nekünk, magyaroknak tényleg egy picivel jobban oda kell figyelnünk. Nagyon sok esetben csúszott ki a győzelem a kezünkből az utolsó pillanatokban. Meg kell tanulniuk a gyerekeknek hosszú időn keresztül koncentrálni, motiváltnak kell lenniük, és a jó értelmében vett agresszivitással is rendelkezniük kell. Ezeken a részleteken múlhat sokszor a siker vagy a balsiker. MENNYIRE FONTOS AZ, HOGY A SPORTTUDOMÁNYOS MUNKA JÓ LÉGKÖRBEN FOLYJÉK? Nagyon fontos, mert az ilyen dolgok kisugároznak az egyik emberről a másikra. Például edzőről a tanítványára. Szerencsére nálunk, az Illés Akadémián remek a légkör. Baráti, családias a hangulat, és ez lehet a sikerek egyik záloga. Ahogy például a magas szintű sporttudományos munka is.» Horváth Zoltán JÖHETNEK A PÓTSELEJTEZŐK Az NB I-es labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában rangadót rendeztek a fővárosban, ahol a tabella harmadik helyén álló MTK fogadta a negyedik pozíciót elfoglaló Szombathelyi Swietelsky-Haladás együttesét. A mérkőzésen a szokásoknak megfelelően remekül működött a vasiak védekezése, ennek köszönhetően pedig ismét érintetlen maradt Király Gábor hálója. Mivel az újdonsült szombathelyi gólfelelős, Gaál Bálint újfent betalált, nyert a Haladás 1:0-ra. Az idei szezonban ez volt a vasiak hatodik ilyen arányú sikere. Mészöly Géza együttesének már 24 pontja van, amivel fel is jött a tabella harmadik helyére. Csupán a 40 ponttal rendelkező Ferencváros, valamint a 25 pontot magáénak tudó Paks előzi meg Halmosi Péteréket. Az élvonalbeli pontvadászat három hétig szünetel, mivel a magyar labdarúgó-válogatott készül az Európa-bajnoki pótselejtezőkre, melyeken Norvégia lesz majd a mieink ellenfele. Amennyiben Bernd Storck szövetségi kapitány is úgy gondolja, Király Gáborral állhat majd a kapuban. A Haladás hálóőre eddig 99 alkalommal öltötte magára a nemzeti csapat mezét, így szerencsés esetben az északiak ellen ünnepelhetné századik válogatottságát. Sőt akár beérhetné a csúcstartó Bozsik Józsefet is, aki 101 válogatottságot számlál.

22 2015. november 7. SZOMBATHELYI 7 TELJES KÖRŰ FOGORVOSI ELLÁTÁS! Tömésekre 10% kedvezmény december 20-ig! Törhetetlen fogsor készítés! Barátságos és családi környezet, személyre szabott ár! www.gradics.hu mihaly.istvan@gradics.hu Grádics Fogászat és fogtechnika Szombathely, Aranypatak utca 73. Tel./fax: (+36) 94/339-305 Mobil: (+36) 30/277-0457 Zöldgally, karácsonyfa eladó A Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél akciósan zöldgally eladó, karácsonyfa nagy tételben kijelölhető. Érdeklődni munkatársainknál az alábbi telefonszámokon lehet: Zöldgally Karácsonyfa Bejcgyertyános: y 30/226 02 99 Bejcgyertyános: ertyán yános: 30/226 602 999 Ezüstfenyő Rábahidvég: 30/226 02 40 Rábahidvég: 30/226 02 40 Acsád: 30/378 37 88 89 90 08 Sárvár-Bajti: á 30/378 89 24 Sárvár-Bajti: :3 30/378 89 24 Jegenyefenyő Rábahidvég: 30/226 26 02 40 Rábahidvég: 30/226 02 40 Csákánydoroszló: á 30/417 00 85 Csákánydoroszló: ánydo oszló 30/417 00 85 Sárvár-Bajti: 30/378 89 24 Lucfenyő Körmend: 30/226 26 02 40 Sárvár-Bajti: :30/378 89 24 Bejcgyertyános: ertyán 30/226 60 02 299 Bejcgyertyános: Bj ert yán 30/226 60 02 29 99 Duglászfenyő Sárvár-Bajti: 30/378 89 24 Sárvár-Bajti: :3 30/378 89 24 NYUGDÍJAS KEDD!!! Keddenként minden kedves nyugdíjas vendégünk 10% kedvezményben részesül! Érvényes: november 30-ig ReVital Fodrászszalon Szombathely Akacs Mihály u. 71/B (Derkovits lakótelep) Tel.: 30-353-4033 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK November 7. (szombat) 21.00 08.00 MARGARÉTA GYÓGYSZERTÁR Margaréta u. 3. Tel.: (94) 500-222 November 8. (vasárnap) 08.00 07.00 GONDVISELÉS GYÓGYSZERTÁR Nádasdy F. u. 43. Tel.: (94) 368-722 November 9. (hétfő) 21.00 07.00 BENU GYÓGYSZERTÁR (INTERSPAR) Újvilág u. 1. Tel.: (94) 313-300 November 10. (kedd) 21.00 07.00 PANACEA GYÓGYSZERTÁR Dolgozók u. 31. Tel.: (94) 324-500 November 11. (szerda) 21.00 07.00 PELIKÁN GYÓGYSZERTÁR Semmelweis u. 4 6. Tel.: (94) 500-440 November 12. (csütörtök) 21.00 07.00 RÓKUS GYÓGYSZERTÁR Gábor Áron u. 12. Tel.: (94) 510-312 November 13. (péntek) 21.00 07.00 STROMFELD GYÓGYSZERTÁR Stromfeld A. u. 15/A. Tel.: (94) 801-230 Beépíthető sütők, főzőlapok, páraelszívók széles választékban. 1992-től a szakkereskedő