Őrségi Nemzeti Park Nemzeti parki programok és termékek 2014.
Kedves Látogató! Szeretettel köszöntjük az Őrállók földjén, ebben a csodálatos őrségi, rábavidéki tájban, melynek természeti, táji, településszerkezeti értékei 2002 óta nemzeti parki oltalom alatt állnak. Ott, ahol megmerülni jó: az Árpád-kori templomok, haranglábak hangulatában, a színpompás réteken fodrozó szellő simogatásában. Ott, ahol szerről szerre barangolva völgytalpból a dombhátra hágva a felfedezés öröme által üzen a táj. Ahol a szónak még súlya és íze, a régi neveknek csengése, a megőrzött tárgyaknak és tájba simuló épületeknek üzenete van. Ahová illenek Kányádi Sándor Erdélyország által ihletett sorai: tavaszak nyarak őszeim maradékaim s őseim vannak vidékek viselem akár a bőrt a testemen meggyötörten is gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül (Kányádi Sándor: Előhang) E sorok mezsgyéjén invitáljuk, fedezze fel e tájban megbúvó ezernyi csodát és önmagát! BEVEZETŐ Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve Őrség. Az Őrség hazánk egyetlen olyan tájegysége, ahol a lakosság a honfoglalás óta folyamatosan egy helyben él. Az évszázadok során az itt élők a természettel harmóniában élve alakították ki a táj arculatát, kisparcellás gazdálkodásukkal, tájba simuló épületeikkel megteremtve annak hosszútávon fenntartható sokszínűségét. A térség legnagyobb vízfolyása a Rába folyó. A Sárvárig terjedő szakasza Magyarország egyik legtermészetesebb állapotban megmaradt folyóvize. Különleges értékeinek megőrzése érdekében 2006. szeptember 29-én felkerült a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére alapított Ramsari egyezmény listájára. E csodálatos táj természeti, kultúrtörténeti, néprajzi értékeinek megóvására az Őrségi Nemzeti Park ügyel, melyet 2002. március 1-jén hoztak létre hazánk tizedik nemzeti parkjaként. Őrségi Nemzeti Park 3
Nemzeti Parkunkról... Nedves rétek élővilága Száraz rétek A dombok közti völgytalpakat átszelő hidegvízű patakok mentén dúsfüvű nedves láprétek alakultak ki. E láprétek sok védett növénynek köztük számos jégkorszak utáni, úgynevezett reliktumfajnak adnak otthont. Áprilisban kockásliliomra bukkanhatunk, májusban a zergeboglár tojássárgája nagyságú és színű virágai tűnnek elénk, vagy a kecses szibériai nőszirom alkot lila tengert. Máshol sárga sásliliom díszlik vagy a gyapjúsás fehér pamacsait borzolja a szél. Találkozhatunk a magashegységekből lehúzódó fajokkal is, pl. a rózsaszín virágú kígyógyökerű keserűfűvel, a réti palástfűvel. A nedves rétek májusi orchideája a széleslevelű ujjaskosbor, melyet bordó-barna foltos leveleiről könnyen felismerhetünk. Júniusban ugyanezeken a réteken egy másik orchidea, a fehér színű kétlevelű sarkvirág virít. A nyár derekán a kenyérbélcickafark virágai alkotnak fehér szőnyeget, ekkor bontja fehér virágait a fehér zászpa is. A nyár végén a kornistárnicsok enciánkékbe öltözetik a nedves réteket, megtarkítva azokat az őszi vérfű jellegzetes bordó bugáival. Az üde réteket szeptemberben az őszi kikerics halványlila virágai színesítik. A száraz domboldalak rétjein a legkülönbözőbb színek keverednek, tarka virágszőnyeget alkotva. A réti kakukkszegfű rózsaszínje, a harangvirágok halvány lilája vegyül a bakszakáll és a boglárkák sárgájával, a fehér margaréta fejecskékkel. Ezeken a száraz réteken május közepétől tömegesen fordul elő az agárkosbor, amit itt kakukkvirágnak is neveznek, kicsit később pedig egy másik orchidea bontogatja szirmait, a sömörös kosbor. A nyár kakukkfű - és széna illattal, pacsirtaszóval, tücsök muzsikával tölti meg a száraz réteket. Júniusban főként a Rábavidéken találkozhatunk a látványos rablópillével, ami gyors, mozgásával, élénk citromsárga színével hívja fel magára a figyelmet. Ősszel virágzik orchideáink közül az őszi füzértekercs, mely könnyen felismerhető jellegzetes fehér csavarodott virágzatáról. Szintén ezen évszak virága a szúrós virágzatú szártalan bábakalács. A Rábavidék kaszálórétjeinek értékes fajai az alpesi régióból lehúzódó, többnyire élénk színű, apró nedű-és csigagombák. Ezeknek, a magashegységek havasi rétjeire jellemző gombafajoknak a megtelepedését a rendszeres kaszálás és szénalehordás tette lehetővé. 4 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 5
Vizek, vízpartok A völgyekben futó kristálytiszta vizű patakocskák partját páfrányos égerligetek kísérik. A vízben apróbb-nagyobb rákokkal találkozhatunk, jellemző a fürge cselle, a sújtásos küsz és a ritka dunai ingola is. A vízparton különböző szitakötő fajokat figyelhetünk meg: kisasszonyszitakötőt, csermely szitakötőt, erdei szitakötőt, kétcsíkos hegyi szitakötőt. A szabályozatlan Rába völgyében lévő szakadó partok gyurgyalagok és partifecskék telepeinek adnak otthont. A zátonyokon billegető cankó és kis lile fészkel. Gyakran láthatunk itt táplálkozó szürke gémeket és jégmadarat. A Rába halfaunája rendkívül gazdag: megtalálható itt a kőfúró csík, a selymes durbincs, a küllők valamennyi faja; itt él a magyar- és német bucó hazai állományának jelentős része. A lefűződő holtágak vizében helyenként a sulyom alkot összefüggő szőnyeget. A folyót ártéri fűzligetek kísérik, ahol a hód és a fokozottan védett vidra jellegzetes nyomaival is találkozhatunk. Erdők Az Őrségi Nemzeti Park területének 63 %-át borítják erdők. A terület legjellemzőbb erdőtársulásai az elegyesvagy elegyetlen erdei fenyvesek, melyekben megtalálható valamennyi körtike fajunk. A háborítatlan fenyvesek mélyén az 1960-as évekig élt a siketfajd is. A fenyvesek mellett gyertyános-tölgyesek, bükkösök gazdagítják a tájképet. Ezeknek az üde erdőknek kora tavaszi színpompás növényei a kakasmandikó, a tavaszi tőzike, a hóvirág, a májvirág, a kék csillagvirág. Ősszel ugyanezen erdőket a sötétkék fecsketárnics és a lila erdei ciklámen tömegei díszítik. A Rábavidéken a magasabb régiókra jellemző lucfenyő, vörösfenyő, jegenyefenyő és havasi éger is megtalálható. A nyár és az ősz különféle gombákkal tölti meg az erdő alját a királyvargányától, a sárga rókagombáig. 6 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 7
Kultúra és hagyomány Az Őrségi Nemzeti Park népi építészeti és kultúrtörténeti emlékekben is gazdag. A települések szerkezete egyedi képet mutat. Az Őrség területén az úgynevezett szeres település a jellemző, a Rábavidéken a szórvány szerkezet figyelhető meg. A paraszti életben az emberek használati tárgyaik jelentős részét maguk készítették. A népi mesterségek közül talán a legjelentősebb a gerencsérek, fazekasok munkája. A fazekas mesterség mellett virágzott még a fafaragás, az asztalosság is. A fűzvesszőkből kosarat fontak, de rozsszalmából is készítettek különböző formájú- és méretű tárolóedényeket, úgynevezett kópicokat. A táj képét az itteni ember formálta, alakította, tartotta fenn az évszázadok során. A meredekebb domboldalak kaszálógyümölcsösöknek adnak otthont. A gyümölcsöket aszalták, lekvárt és pálinkát készítettek belőlük. A vidék lakói ma is hasonlóképpen dolgozzák fel a gyümölcsöket. Lápok A felszínig vizes völgytalpakban, lefolyástalan teknőkben jégkorszak végi, ún. reliktumfajokat őrző tőzegmohás lápok alakultak ki. Az Őrségben és a Rábavidéken a kedvező csapadék és talajviszonyoknak következtében számuk 40 fölötti. A hazai 20 tőzegmohafajból itt 16 megtalálható. Néhány lápon a sokféle tőzegmohafaj mellett a rovaremésztő kereklevelű harmatfű, a vidrafű, a gyapjúsás szép csoportjai is láthatók, de tőzegeperrel és ritka sás fajainkkal is találkozhatunk: pl. szürkés sással, töviskés sással, fekete sással. A lápokat gyakran szőrös nyír és fülesfűz bokrok keretezik. A lápok jellemzője, hogy a keletkezett szerves anyag egész évben a víz alatt marad, nem tud lebomlani, ezért felhalmozódik, tőzegesedik. A tőzegréteg vastagsága 20 cm-től 2 m-ig változik. A lápok savanyú kémhatású vize jól konzervál, növények, kisebb-nagyobb állatok maradványait épen megőrzi, így pl. a környezetéből behulló virágporszemeket, spórákat is. 8 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 9
Őrségi tájakon Szelíd lankák, jó levegő, kiépített túrautak, suttogó fenyvesek. Tájba simuló haranglábak, bájos történelmi hangulatot árasztó falusi templomok, középkori emlékek. Természet és hagyomány találkozása. A dödölle, a tökös-mákos rétes hamisítatlan íze. Vendégszeretet, a szerek, falusi porták szelíd bája. Tarka rétek, a lepkék pompás világa. Egy hely, mely elmerülésre, felfedezésre csábít 10 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 11
Természeti élmény Barangoljon tanösvényeinken, élvezze az erdők csendjét, a rétek, a tájba simuló szerek hangulatát! Tanösvények Tanösvényeink szabadon látogathatóak, de igény esetén szakmai idegenvezetés is igényelhető. Rezgőnyár tanösvény Kiindulópont és végpont: Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont épülete. 46 50 59,25438 16 24 36,41225 A tanösvény hossza: 300m. A tanösvény témája: Az erdei szukcesszió, cserje- és fafajok. Szala menti tanösvény Kiinduló pont: Szalafői focipálya. 46 51 51,3409 16 21 50,24205 Végpont: Őriszentpéter, Keserűszer. 46 50 42,81532 16 23 22,12975 A tanösvény hossza: 3,8 km. A tanösvény témája: A Szala patak élővilága. Felsőszeri tanösvény Kiinduló pont: Szalafő-felsőszeri buszforduló. 46 52 2,62534 16 21 2,85404 Végpont: Szalafő-Pityerszer. 46 51 53,00595 16 20 24,78579 A tanösvény hossza: 1,7 km. A tanösvény témája: Építészeti értékek, népi kultúra. Körtike tanösvény Kiinduló pont: Szalafő Csörgőszeri út (Tejüzem). 46 51 55,99194 16 21 44,38651 Végpont: Szalafő-Pityerszer. 46 51 53,00595 16 20 24,78579 A tanösvény hossza: 6,2 km. A tanösvény témája: Szalafő környékének jellemző élőhelyei, természeti értékei. Élet a kaszálógyümölcsösben Kiindulópont és végpont: Szalafő-Pityerszer Őrségi Népi Műemlékegyüttes 46 51 54,11 16 20 26,53 A tanösvény hossza: 300 m A tanösvény témája: a kaszálógyümölcsösök élővilágának és az őshonos gyümölcsfajták bemutatása. Szomoróczi tanösvény Kiinduló pont: Zöld szomoróczi tábla. 46 47 3,70497 16 19 49,89514 Végpont: Szomoróczi temető. 46 47 3,07037 16 18 41,52503 A tanösvény hossza: 3 km. A tanösvény témája: Kercaszomor kultúrtörténeti értékei, harangláb, sökfás temető. Fürge cselle tanösvény Kiinduló pont: Pusztatemető. 46 46 48,60719 16 20 4,95254 Végpont: magyar-szlovén államhatár. 46 47 3,07037 16 18 41,52503 A tanösvény hossza: 3,2km. A tanösvény témája: Kerca patak élővilága, mederrehabilitáció. 12 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 13
Bemutatóhelyek, múzeumok Őrségi Népi Műemlékegyüttes 9942 Szalafő, Pityerszer 12. Az Őrségi Népi Műemlékegyüttes három helyben megőrzött porta épületeit mutatja be, szemléletesen példázva lakóik hagyományos életmódját és kulturális örökségét. Nyitva tartás: április 1. november 2. hétfő vasárnap, 10:00 17:00 június 1. augusztus 31. hétfő vasárnap, 10:00 18:00 A múzeum területén szatócsbolt és pajtabüfé várja a vendégeket. További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel.: 0694/548-034, E-mail: tourinform.orseg@gmail.com Honlap: www.orseg.info Helytörténeti Gyűjtemény Bajánsenye, Rákóczi Ferenc u. 2. Tel.: 0630/848-2986 A gyűjtemény az Őrség múltját mutatja be, mely egész évben látogatható. Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény Őriszentpéter, Városszer 55. Tel.: 0694/428-022 Szikszay Edit helyi tanítónő 1961-től előbb iskolai gyűjteményt, majd falugyűjteményt hozott létre. Tehetséggel és jó érzékkel gyűjtötte a népi kultúra tárgyait, az Őrség szellemi értékeit. XX. század eleji Tájház és kovácsműhely Nagyrákos, Alsószer 18. Tel.: 0630/235-0895 Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Pankaszi harangláb és kovácsműhely Pankasz; Tel.: 0630/910-5106 Előzetes bejelentkezéssel látogatható. 14 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 15
Gasztronómia Kóstolta már az őrségi dödöllét, vagy a tökös-mákos rétest? Aki az Őrségbe látogat, annak nem csak a táj, de a helyi jellegzetes ételek páratlan íze is maradandó élményt nyújt. Pajta Büfé Szalafő, Pityerszer 12. Őrségi ízek hangulatos műemléki környezetben. Tel.: 0620/365-0564 Őrszem Fogadó Szalafő, Templomszer 22/C Ideális betérő a túrák szerelmeseinek, kalandozás a szalafői ízek világában. Tel.: 0620/964-4208 www.orszemfogado.hu Szakrális emlékek Szent Péter római katolikus templom és középkori téglaégető Őriszentpéter, Templomszer 17. A templom június 1. augusztus 31. között 9:00 17:00- ig belépődíj ellenében, az év többi részében szabadon látogatható. Haranglábak Bajánsenye, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Pankasz Hársfa Fogadó Őriszentpéter, Siskaszer 13/B Szolid árak, házias ízek egy igazi fogadó hangulatával. Tel.: 0630/2683-625 www.harsfa-fogado.hu Bognár Étterem és Zala Parti Betérő Őriszentpéter, Kovácsszer 96., Kovácsszer 2. Hagyományos magyar konyhaművészet, tájjellegű ételek, jó időben hangulatos teraszon elköltött vacsora. A Zala Parti Betérőben: fiatalos kihívás pizzák, spagettik, saláták, koktélok gazdag választéka. www.bognaretterem.hu 16 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 17
Pajta Bisztró Őriszentpéter, Templomszer 7. Tel.: 0670/416-3388 www.pajta.hu Ételkülönlegességek színes választéka a Szala rét panorámájával. Alsószeri Csárda Nagyrákos, Alsószer 50. Tel.: 0694/428-389 Korabeli bútorok, a régmúlt romantikája, hangulatos kerthelyiség, házias ízek. www.alsoszeri-csarda.extra.hu Vadkörte Fogadó Kondorfa, Alvég 7. Tel.: 0694/429-031 Rusztikus hangulatú fogadó, magyaros, tájjellegű ízekkel. www.vadkorte.hu Berek Halászkert Bajánsenye, Rákóczi u. 16. Tel.: 0694/544-014 Édesvizi és tengeri halak széles választéka, családias hangulat. www.berekhal.hu Határ Csárda Bajánsenye, Arany J. u. 6. Tel.: 0630/628-1499 Tájjellegű, hajdinás ételek házias ízekkel, bőséges adagokkal, családias hangulat. www.hatarcsarda.extra.hu Őrségi ízelítő Szalafői séta Múltidéző barangolás az Őrségi Népi Műemlékegyüttesnél, majd ismerkedés a kaszálógyümölcsösök élővilágával. Könnyed séta a Felsőszeri tanösvényen, közben látogatás egy tökmagolajütőbe. A Papszeri Múltidéző portán kemencés ételek kóstolója. Szekértúra az Őserdőbe Az őrségi erdők titokzatos világának szakértői bemutatása természet közelben. Utána tájjellegű étel elfogyasztása Pityerszeren a Pajta Büfében. További információ és programkínálat: Tourinform Őrség, Tel.: 0694/548-034 E-mail: tourinform.orseg@gmail.com Honlap: www.orseg.info 18 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 19
Belső-őrségi kalandozások Határon innen, a történelmi Őrségen túl. Fazekas falvak, hagyományos kézműves portékák. A gölöncsérek vidékén, Szentgyörgyvölgytől Magyarszombatfáig. Történelmi hangulatot árasztó templomok, tájba simuló haranglábak, büszke, árujukat kínáló fazekasmesterek. A múlt üzenetét magukból sugárzó veleméri freskók, a barangolásra csábító kék jelzés és a természeti, kulturális értékek felfedezésére sarkalló sárgaliliom tanösvény. Egyszóval a kalandozásra invitáló Belső-Őrség, mely kaput nyit a Muravidékre. 20 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 21
Bemutatóhelyek, múzeumok Őrségi Vadászati Kiállítás Magyarszombatfa, Fő út 9. Tel.: 0630/956-6231 Nyitva tartás: április 1.-október 31. kedd-vasárnap 10: 00-17:00, november 1.-március 31- ig. előzetes egyeztetés szükséges. Az Őrség élővilágát, a vadászat és a természet kapcsolatát mutatja be. Természeti élmény Tanösvények Sárgaliliom tanösvény Kiinduló pont: veleméri buszforduló 46 44 15,0692 16 22 35,33404 Végpont: Magyarszombatfa - Fazekasház 46 45 36,3648 16 20 37,13106 A tanösvény hossza: 6,2 km. A tanösvény témája: a Belső-Őrség természeti és kulturális értékei, kiemelten a Veleméri templom freskói, a Fazekasház és a kaszáló gyümölcsösök, nedves rétek élővilága. Erdei pihenőhely a szentgyörgyvölgyi szálalóerdőben GPS szélesség: 46.763046 GPS hosszúság: 16.414046 Fazekasház Magyarszombatfa, Fő út 52/A. Tel.: 0630/865-1550 Nyitva tartás: március 15.-október 31., 10:00-18:00, november 1. március 14-ig előzetes egyeztetés szükséges. A népi műemlék lakóház igényes bemutatása által az egykor itt lakó gölöncsér család mindennapjaiba enged bepillantást. Czugh János Emlékszoba Magyarszombatfa Fő út 28. Tel.: 0630/621-7533 Nyitva tartás: csütörtök-szombat: 15:00 18:00 óráig. Csoportokat csak előzetes bejelentkezéssel fogadnak. Veleméri Helytörténeti Kiállítás Velemér Fő út 26. Tel.: 0630/631-5022 Nyitva tartás: egész évben 09:00 17:00 óráig, szünnap: hétfő. 22 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 23
Szakrális emlékek Szentháromság Római Katolikus Templom Velemér, Fő u. 54. A kulcs Szabó Eleknénél (0630/448-9276) található. Nyitva tartás: húsvéttól november 1-ig, 9:00-17:00, november 1.-március 31. 11:00-13:00. Az Aquila János által 1377-ben festett freskók színvonalas bemutatás mellett egész évben megtekinthetőek. A templom más időpontban előzetes bejelentkezés alapján látogatható. Református templom Szentgyörgyvölgy, Petőfi u. 33. Egész évben hétfőtől vasárnapig 8:00-18:00 óráig szabadon látogatható. Magyarföldi fatemplom és fa harangláb Egész évben szabadon látogatható. Haranglábak: Felsőszenterzsébet, Gödörháza, Magyarföld Belső- Őrségi ízelítő Látogatás az Aquila freskóiról híres középkori veleméri templomhoz, séta a Sárgaliliom tanösvényen a veleméri tájház és a gödörházi harangláb érintésével. Magyarszombatfán korongozási lehetőség és a Fazekasház megtekintése. No meg közben egy kis nassolás a helyi cukrászdában! Persze a Czugh János Emlékszoba és az Őrségi Vadászati Kiállítás sem kihagyandó a programok sorából! További információ és programkínálat: Tourinform Őrség Tel.: 0694/548-034 E-mail: tourinform.orseg@gmail.com Honlap: www.orseg.info Kitekintés Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark Lenti, Táncsics M. u. 2/a Tel.: 0692/351-320 Márokföldi Kalandpark E-mail: kalandpark@marokfold.hu 24 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 25
A Vasi-Hegyhát tájain A Vasi-Hegyhát Őrségi Nemzeti Park területére eső része is számos felfedeznivalót kínál. A Vadása- tó a nyári fürdőzések, tóparti séták klasszikus helyszínét jelenti. A Szőcei tőzegmohás lápon lévő tanösvény és a mellette lévő Láp-tudásközpont egyedi természetismereti élménnyel bír. A gasztronómia kedvelői pedig az Őrség Vendégház éttermében hamisítatlan, igazi őrségi dödöllével csillapíthatják éhségüket. 26 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 27
Bemutatóhelyek, múzeumok Láp Tudásközpont Ady Endre u. 3/2 hrsz. Egyedülálló, interaktív élményt kínáló bemutatóhely a lápok titokzatos világáról. Júliustól látogatható. Látogatási rendről információ: Tourinform Őrség, Tel.: 0694/548-034, E-mail: tourinform.orseg@gmail.com Honlap: www.orseg.info Földvár-Őrimagyarósd Kettős várárokkal körülvett földvár a török időkből. Egész évben szabadon látogatható. Haranglábak: Csöde, Daraboshegy, Felsőjánosfa Horgászási, strandolási lehetőség: Vadása-tó Hegyhátszentjakab Himfai-tó Felsőmarác Borostyán-tó Zalalövő Természeti élmény Tőzegmohás láprét tanösvény Kiinduló pont: szőcei tőzegmohás láprét. 46 53 59,02629 16 34 22,82459 Végpont: Szőcei temető. 46 53 48,86303 16 34 25,09021 A tanösvény hossza: 900 m. A tanösvény témája: A láprét és környékének élővilága. Malomgát tanösvény Kiinduló pont: Őrimagyarósd Földvár. 46 53 7,67792 16 32 6,96251 Végpont: Vadása-tó. 46 52 36,26613 16 33 0,83837 A tanösvény hossza: 4 km. A tanösvény témája: A Magyarósdi-patak és a Vadása-tó környékének élővilága. 28 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 29
Gasztronómia Őrség Vendégház és Étterem Tel.: 0630/473-4317 Őrimagyarósd, Dózsa György utca 35. Eredeti tájjellegű ízek megtapasztalásának élménye! Nem csak a mesében, itt is kapható egy tál dödölle. www.orsegvendeghaz.hu Sabária Vadása Panzió és Étterem Hegyhátszentjakab, Vadása út 21. Tel.: 0630/558-5550 A tájjellegű ételek mellett frissensültek nagy választékát kínálják a nyári szezonban. www.vadasapanzio.hu Kitekintés Birkás pálinkaház és pálinkafőzde Győrvár, 435 hrsz. Tel.: 0630/373-3799; 0630/375-2267 Kiváló minőségű pálinkák kóstolója, üzemlátogatás, megrendelés esetén étkezés. www.birkaspalinka.hu/index.php Javasolt program Látogasson el Láp Tudásközpontunkba, mely élményszerű betekintést nyújt a tőzegmohás láprét csodálatos élővilágába! Hagyja, hogy a pallósoron sétálva elvarázsolják a színpompás virágok és védett növényritkaságok! Kóstolja meg a vidék jellegzetes ételét, a dödöllét, különböző szószokkal az Őrség Vendégházban! További információ és programkínálat: Tourinform Őrség, Tel.: 0694/548-034 E-mail: tourinform.orseg@gmail.com Honlap: www.orseg.info Kitekintés Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum 9900 Körmend, Vár Pf. 12. Tel.: 06 94/410-425 Nyitva tartás: április 1. - október 31., kedd-szombat: 10:00-17:00. november 1. - március 31., keddszombat 10:00-12.00 és 14:00-16.00. Belépőjegy ellenében látogatható. Oszkó, Szőlőhegy Molnár Antal u. 4. Tel.: 0694/573-166 Műemlék jellegű présházak, hagyományőrzés, szőlőkultúra bemutatása, helyi borok kóstolója. A szőlőhegy szabadon látogatható. 30 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 31
Varázslatos Rábavidék Mozaikos táj, szórványtelepülések a szlovén és osztrák határ mentén. Kirándulóutak, tanösvények, a helyi szlovén ajkú lakosság kulturális kincsei. 34 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 35
Természeti élmény Rábamenti tanösvény Kiinduló és végpont: alsószölnöki templom. 46 55 39,84295 16 12 11,10683 A tanösvény hossza: 5,2 km. A tanösvény témája: Rába mente élővilága. Rókagomba tanösvény Kiinduló pont: Faluközpont, buszmegálló. 46 53 40,42820 16 15 5,41551 Végpont: Orfalu kereszt (Piros jelzésen kiindulási ponthoz visszatérési lehetőség). 46 53 16,44215 16 15 55,49534 A tanösvény hossza: 3 km. A tanösvény témája: Apátistvánfalva környékének élővilága. Réti orchideák tanösvény Kiinduló és végpont: Kétvölgyi buszforduló. 46 53 1,56863 16 13 25,35237 A tanösvény hossza: 6 km. A tanösvény témája: Kétvölgy természeti, építészeti értékei. Hármashatár tanösvény Kiinduló pont: Felsőszölnök központja. 46 52 36,29522 16 9 58,41248 Végpont: Hármashatár-hegy. 46 52 9,02014 16 6 50,95809 A tanösvény hossza: 4,7 km. A tanösvény témája: a Hampó-völgy élővilága. Áfonyás tanösvény Kiinduló és végpont: Orfalu központ. 46 52 54,42451 16 16 1,55421 A tanösvény hossza: 5,1 km. A tanösvény témája: Orfalu környékének élővilága, kulturális értékei (harangláb). Nyugati Pont tanösvény Kiinduló pont: Szakonyfalu központ. 46 55 29,84400 16 13 39,09903 Végpont: Nyugati pont. 46 54 31,59093 16 13 29,16439 A tanösvény hossza: 2,2 km. A tanösvény témája: Szakonyfalu környékének élővilága. Hársas-tó tanösvény Kiinduló pont: Tó északi vége (Körtúra lehetőség). 46 56 20,28615 16 18 49,98691 A tanösvény hossza: 1 km. A tanösvény témája: Hársas-tó és környékének élővilága. 36 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 37
Bemutatóhelyek, múzeumok Határőr Emlékhely Apátistvánfalva, Fő u. 83. Elérhetőség: Merkli László, Tel.:0630/484-4347 A kiállítás a határőrélet mindennapjait mutatja be. Ökoturisztikai Információs Centrum Apátistvánfalva, Fő u.83./a. Kühár Emlékház Szlovén Tájház Felsőszölnök, Templom út 11. Elérhetőség: Neubauer Zoltánné Tel.: 0630/608-8695 Nyitva tartás: kedd, csütörtök 14:00-18:00, szombat 10:00-14:00 Egyháztörténeti és néprajzi kiállítás a régi paplakban. Pável Ágoston Múzeum Szentgotthárd, Hunyadi u. 6. Tel.: 94/380-099 Nyitva tartás: egész évben kedd szombat: 11:00-15:00 Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum. Füveskert és Teaház Orfalu, Fő út 52. Tel.: 0620/995-0098 Friss tea megfáradt vándoroknak. Szakrális emlékek Szent Imre római katolikus templom Rönök, Szentimrei tanya Tel.: 0694/440-351 Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Brenner János kápolna-zarándokhely Rábakethely és Zsida közötti festői szépségű tisztáson. Haranglábak Farkasfa, Kétvölgy, Máriaújfalu, Orfalu, Rátót, Rönök Nagyboldogasszony ciszterci templom Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 9. Tel.:0694/380-071 Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Harding Szent István római katolikus templom Apátistvánfalva, Fő u. Tel.:0694/436-024 Előzetes egyeztetés alapján látogatható. Horgászási, strandolási lehetőség Hársas-tó Máriaújfalu 38 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 39
Gasztronómia Apát Hotel és Étterem Apátistvánfalva, Fő u. 51. Tel.: 0630/577-8267 Egyedi élmény a természet ölelé-sében. Udvarias kiszolgálás, minőség és hagyomány találkozása. www.apathotel.hu Székely Tanya Rönök, Alkotmány u. 9. Tel.: 0694/538-013 Klasszikus csárda, magyaros ízek, tájjellegű ételspecialitások, válogatott minőségű borok, letűnt korok hangulata. www.szekelytanya.hu Ha városi hangulatra vágyik: www.szentgotthard.hu Javasolt program a RábaVidéken Egy orfalui séta alkalmával ismerje meg a gyógynövények jótékony hatásait, egy kaszáló gyümölcsös őshonos gyümölcsfajtáit a madár - és lepkebarát Vadvirág méhes- és füves kertben! Vegyen részt egy gyógy- és fűszernövény bemutatón, majd kóstoljon gyógynövényes és mézes ételeket! Pillantson bele a méhes kert bemutatóján a méhek titkos életébe! Bepillantást szeretne a hármashatár természeti és kulturális értékeibe? Csúcstúra a Hármashatár-hegyre a festői szépségű Hampó-völgyön át. Látogasson el a Kühár Emlékházhoz Felsőszölnökön! További információ és programkínálat: Tourinform Őrség, Tel.: 0694/548-034 E-mail: tourinform.orseg@gmail.com Honlap:www.orseg.info 40 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 41
Kitekintés a Hármashatárra Raab Naturpark-Ausztria Naturpark Büro (Tourinform Iroda) Jennersdorf, Kirchenstraße 4. Tel.: +43(0)3329-48453 www.naturpark-raab.at E-Bike Kölcsönző Állomások Rudersdorf, Königsdorf, Heiligenkreuz i.l., Mogersdorf, Jennersdorf, St. Martin an der Raab, Mühlgraben, Minihof-Liebau, Neuhaus an Klausenbach Látnivalók Ausztriában Schloss Tabor - Neuhaus, Jostmühle - Windisch-Minihof, Schlösslberg - Mogersdorf, Römermuseum - St. Martin an der Raab, Bauernmuseum- Jennersdorf, Straußenhof -Neuhaus am Klausenbach Goričko Tájvédelmi Park Információs Központ Grad 191, 9264 Grad Tel.: (031) 354 149 www.park-goricko.org/hu E-mail: park.goricko@siol.net Látnivalók Szlovéniában Ivanjševci - Mézeskalács Manufaktúra Grad - Gradi vár, Dobronak - Dobronaki tó és energiapark Moravske Toplice - Élményfürdő, Kapornak Tájház Élményösvény hálózat a Goričko Naturpark területén. 42 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 43
Kitekintés Tájvédelmi körzeteinkre A Kőszegi Tájvédelmi Körzet A Kőszegi-hegységet és a Kőszeghegyalja kis tájait magában foglaló tájvédelmi körzetben található az Írottkő Natúrpark. Széles skáláját kínálják a helyi termékeknek, többek között a bornak és a gesztenyének. A döntően erdővel borított hegyvidék természeti értékeire az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság ügyel. A szabadon látogatható tanösvények, a Chernel- kert botanikai ritkaságai és a Bechtold István látogatóközpont interaktív bemutatási egységei egyaránt az élmények gazdag tárházát kínálják. Elérhetőség: Kőszeg, Aradi vértanúk parkja Tel./fax: 0694/563-174 E-mail: koszegitk@t-online.hu Honlap: www.buboscinege.hu A Sághegyi Tájvédelmi Körzet A mintegy ötmillió éve keletkezett Sághegy a Balaton-felvidéki vulkánsor legnyugatibb tagja. A tanúhegy visszamaradt része különleges élményt nyújt a látogatóknak, hiszen a vulkán működésének láthatatlan részletei tárulnak szem elé. Jelentősek a hegy kultúrtörténeti értékei. A bányászat során nagy menynyiségű leletanyag került elő, mely a Nemzeti Múzeumban található. Jelentős a hegy borkultúrája. A szőlőművelés kezdete a római korba nyúlik vissza. A bazaltbánya egykori transzformátorházában felújított múzeumban a Sághegy, az idők tanúja interaktív kiállítás várja a látogatókat. Elérhetőség: Kőszeg, Aradi vértanúk parkja Tel./fax: 0694/563-174 E-mail: koszegitk@t-online.hu Honlap: www.buboscinege.hu 44 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 45
Óriások útja tanösvény Kiinduló pont: bozsoki Sibrik kastély. 47 19 44,26053 16 29 29,76750 Végpont: Kalapos-kő. 47 20 2,23707 16 28 2,54360 A tanösvény hossza: 7 km. A tanösvény témája: szikla alakzatok barlangok. Kitekintés Tájvédelmi körzeteinkre A Kőszegi Tájvédelemi Körzet területén lévő tanösvények Védett növényeket bemutató tanösvény Kiinduló és végpont: Chernel-kert. 47 23 10,55871 16 31 52,7888 A tanösvény hossza: 300 m. A tanösvény témája: Magyarország kipusztulással veszélyeztetett növényei. Csillaghúr tanösvény Kiinduló és végpont: Okmányos parkoló. 47 23 15,90074 16 30 44,63351 A tanösvény hossza: 3,5 km. A tanösvény témája: Kőszegi-hegység élővilága. Írottkő tanösvény Kiinduló pont: Hörmann-parkoló. 47 21 30,20983 16 27 48,39661 Végpont: Írottkő. 47 21 10,49689 16 26 3,17877 A tanösvény hossza: 2 km. A tanösvény témája: Írottkő Natúrpark települései, Kőszegi-hegység kiránduló helyei. Királyvölgyi természetvédelmi tanösvény Kiinduló pont: Kőszeg, Árpád-tér. 47 23 32,86667 16 32 14,23580 Végpont: Király-völgy vége. 47 23 32,12532 16 31 4,89880 A tanösvény hossza: 1,5 km. A tanösvény témája: A Kőszegi-hegység jellemző növény- és állatvilága. Ciklámen tanösvény Kiinduló pont: Szent Vid templom. 47 21 9,64302 16 28 24,82165 Végpont: Stájer házak. 47 22 13,67765 16 28 5,11883 A tanösvény hossza: 4,5km. A tanösvény témája: A Kőszegi-hegység erdőgazdálkodása. Élő erdő tanösvény Kiinduló pont: Szent Vid templom. 47 21 9,64302 16 28 24,82165 Végpont: Hörmann-parkoló. 47 21 30,20983 16 27 48,39661 A tanösvény hossza: 4,5km. A tanösvény témája: A Kőszegi-hegység erdőgazdálkodása. A Sághegyi Tájvédelemi Körzet területén lévő tanösvény Geológiai tanösvény Kiinduló pont: Kráter bejárata. 47 14 1,12258 17 6 57,66906 Végpont: Trianoni-kereszt melletti vulkáni salakkúp. 47 13 52,96451 17 7 1,81730 A tanösvény hossza: 600 m. A tanösvény témája: A hegy kialakulásának története, természeti kulturális értékek. 46 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 47
Kiemelt rendezvények a Nemzeti Parkban Pityerszeri húsvétváró április 19. (szombat) Rendezvény helyszíne: Szalafő-Pityerszer. Információ: Tourinform Őrség Tel.: 06/94 548-034 E-mail: orseg@tourinform.hu Honlap: www.orseg.info Hangulatos készülődés a húsvéti ünnepekre kicsiknek és nagyoknak 10:00-16:00-ig. Őrállók Napja május 31. - június 1. A rendezvény helyszíne: Szalafő. Információ: Őrállók Alapítvány E-mail: alapitvany@orallok.hu Honlap: www.orallok.hu A Virágzás Napjai "Emberi találkozó a művészetek fényénél" Június 6-9. A rendezvény helyszíne: Őriszentpéter és a környező települések. Információ: Őrségi TeleHáz, 9941 Őriszentpéter, Városszer 116. Tel./fax: 94/548-038; E-mail: orseg@telehaz.hu; Honlap: www.viragzasnapjai.hu Pünkösdölő Pityerszeren június 8. (vasárnap) Rendezvény helyszíne: Szalafő-Pityerszer. Autentikus őrségi tavaszi kikapcsolódás, színes programokkal. 10:00-17:00-ig. Nyári hagyományőrző ifjúsági táborok az Őrállók Alapítvány szervezésében Időpontok: 2014. július 16-20. 2014. július 28 - augusztus 1. 2014. július 29 - augusztus 2 2014. augusztus 11-15. Információ: Őrállók Alapítvány Tel.: 0670/426-7686 E-mail: alapitvany@orallok.hu Honlap: www.orallok.hu Fatemplom Fesztivál Magyarföld 2014. július 18-20. További információk: www.magyarfold-falu.hu www.kalaka.hu www.facebook.com/magyarfoldfalu Pajtaszínház és Galéria " Költészet a Tündérkertben" A Pajtaszínház és Galéria 2007-ben épült Szarvas József viszáki portáján. A rendezvény helyszíne: Viszák Április 26.: "Őrség a pajtában": Őrségi kézművesek közös kiállítása Július 14-20. "Kemence építő" kultúrális hét. Szeptember 14.: Magyar Dal Napja "Gyümölcs ünnep - Góbé fesztivál" További információ a Pajtaszínház és Galéria rendezvényeiről: www.kulturpajta.hu 48 Nemzeti parki programok és termékek 2014. Őrségi Nemzeti Park 49