Biblia-tanulmányok. Lázadás és reformáció Királyok és Krónika könyve. Bibliaiskolák Közössége 2002. III. negyedév. Szerző: Stramszki István

Biblia-tanulmányok Lázadás és reformáció Királyok és Krónika könyve Bibliaiskolák Közössége 2002. III. negyedév Szerző: Stramszki István Kiadja a Bibliaiskolák Közössége, 1121 Budapest, Remete út 16/A Felelôs kiadó: Egervári Oszkár Felelôs szerkesztô: Czinkota András Szöveggondozás: Magosné Környei Éva Szedte: Ráczné Ócsai Ella Tördelőszerkesztő: Kőműves László Készült a Reménység Alapítvány nyomdájában, Nágocson Felelős vezető: Kökéndy Zoltán

Tartalom Bevezetés 5 2002. július 6. I. Nehéz kezdet 7 Július 13. II. Salamon bölcsessége 22 Július 20. III. Salamon emelkedése és hanyatlása 32 Július 27. IV. Isten népének kettészakadása 44 Augusztus 3. V. Asa uralkodása 55 Augusztus 10. VI. Hitehagyás az északi országrészben 63 Augusztus 17. VII. A júdabeli Josafát király erényei és hibái 74

Augusztus 24. VIII. Júda királysága Jórám királytól Uzziásig 83 Augusztus 31. IX. Ezékiás uralma Júdában 92 Szeptember 7. X. Elizeus próféta 103 Szeptember 14. XI. Az északi királyság végnapjai 111 Szeptember 21. XII. Manassé és Jósiás uralkodása 117 Szeptember 28. XIII. A déli királyság végnapjai 131 Bevezetés Az előttünk álló negyedévben Királyok és Krónika könyvét tanulmányozzuk. Ezek a bibliai iratok Izrael történetének azzal a kb. 400 éves időszakával foglalkoznak, amelyben királyok kormányozták az országot (Salamontól, Izrael sorrendben 3. uralkodójától a babiloni fogságig).

Ezek az iratok feltehetően a Biblia ritkábban olvasott könyvei közé tartoznak, mert többnyire tárgyszerűen, krónika jelleggel ismertetik az eseményeket, mondanivalójuk pedig nemegyszer kifejezetten nyomasztó: a bálványimádás, a pusztítás ijesztő méreteiről, királygyilkosságokról számolnak be. Mégis tanulmányoznunk kell ezeket a könyveket, több okból is: a) Mindezek pedig példaképpen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett olvassuk Pál apostol levelében (I. Kor. 10:11). Ez nyilván az egész Szentírásra, így Királyok és Krónika könyvére is érvényes. b) Éppen az Izraelben uralkodó gyászos állapotok bemutatása bizonyítja, hogy nem szokványos nemzeti történetírást tart kezében a Biblia-olvasó, hanem Istentől ihletett, szent iratot. Hiszen melyik nemzet tárta volna fel ilyen őszintén, kendőzetlenül bukásának és szégyenének pontos krónikáját? Egyedülálló összefoglalás ez, mert pártatlan, tárgyilagos kiértékelésben, mintegy a menny értékítéletének birtokában szemlélhetjük az emberi történelemnek ezt a kis szeletét. c) Azért is szükségünk van ezeknek a bibliai könyveknek a megismerésére, mert segítségükkel a korabeli történeti háttér és állapotok ismeretében jobban, mélyebben értjük az ebben a korszakban született prófétai könyvek mondanivalóját, lelki üzenetét és összefüggéseit. Királyok könyvét Jeremiás prófétának tulajdonítják, feltehetően az i. e. VII. sz. végén, vagy az i. e. VI. sz. elején született. Salamon királytól a babiloni fogságig tekinti át az északi és a déli országrész (Izrael és Júda) királyainak történetét. Krónika könyvének szerzője Ezsdrás, kb. az i. e. V. sz. második felében. Ugyanazzal az időszakkal foglalkozik, mint Királyok könyve, azzal a különbséggel, hogy Dávid király uralkodásának eseményei is helyet kapnak benne, ugyanakkor csak a déli országrész, Júda uralkodóházának tagjairól szól.

Ebből is látható, hogy a két irat olvasása nem helyettesítheti egymást: noha az azonos témából fakadóan sok az átfedés, a párhuzam közöttük, mégis tartalmaznak kiegészítéseket egymáshoz képest (pl. Manassé király megtéréséről csak Krónika könyvében olvashatunk). Ebből a szempontból a két könyv egymáshoz való viszonya leginkább az evangéliumokéhoz hasonlítható. Egyetlen negyedéves tanulmány természetesen nem tudja teljes részletességgel áttekinteni ezt a hatalmas időszakot. Csupán a legfőbb események, az azokhoz kapcsolódó tanulságok kiemelése lehet a célunk. Néhány életút tárgyalására, amelyeket a Biblia is részletesebben örökít meg, több időt szánunk. Amennyire lehetséges, törekedjünk a tanulmány átvétele mellett a személyes Biblia-olvasás során is ezeknek a könyveknek az alapos tanulmányozására, miközben két célt tűzzünk magunk elé: a) Jegyezzük meg, hogy milyen új, személyes életünkre is vonatkoztatható tanulságokat ismertünk fel korábbi olvasási tapasztalatainkhoz képest. b) Törekedjünk áttekintést kapni a korszakról, hogy jobban el tudjuk helyezni az egyes történeteket (melyik király idejében történt egy-egy ismertebb esemény, mikor élt valamelyik ismert próféta stb.). Ha ezeket a célokat az otthoni készülés során figyelembe veszszük, az nem csupán a saját javunkat szolgálja, hanem a tanulmány közös átvételét is hasznosabbá, eredményesebbé teszi. I. Július 6. Nehéz kezdet

1 Szerepelt-e Isten tervei között, hogy a választott nép fölött királyok uralkodjanak? Mikor és kinek az igényére jelent meg a királyság intézménye Izraelben? Bír. 8:22 23 És mondának az Izrael férfiai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a midiániták kezéből. És monda nékik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik tifelettetek! I. Sám. 8:4 5 Összegyűlének azért Izraelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába. És mondának néki: Ímé, te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útjaidon; most azért válassz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás. I. Sám. 12:12 azt mondátok nékem: Semmiképpen nem, hanem király uralkodjék felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok. A választott népnek már itt, ezen a földön abban a kiváltságban volt része, amely az üdvözülendőknek csak Isten országában jut majd osztályrészül: közvetlenül az Úr, szerető Teremtőjük fennhatósága alatt élhettek. Ő volt a királyuk, törvényadójuk, aki bírákat állított az élükre, hogy igazságot szolgáltassanak az Ő félelmében és törvényei alapján. Isten népe azonban nem becsülte ezt a rendkívüli előjogot. Már Gedeon idejében megfogalmazódott az igény, hogy királyként uralkodjon felettük. Ebben nyilván szerepet játszott az a nagyarányú győzelem, amelyet azt megelőzően az ő vezetésével, de Isten erejére támaszkodva vívtak ki. Hiába

csökkentette tehát Isten 300 főnyire a sereget, hogy ne legyen sok, azaz ne jelentsen kísértést utóbb az elbizakodottságra, a győzelem után mégis a láthatóra, az emberi tényezőre tekintettek. Nem ismerünk-e magunkra a korabeli Izrael magatartásában: az előttünk álló nehézségeket nagynak, nyomasztónak, megoldhatatlannak látjuk, mihelyt azonban Isten segítségével túljutunk rajtuk, azonnal veszítenek jelentőségükből, és szinte ösztönösen máris a következő előttünk álló akadály miatt kezdünk szorongani. Gedeon még elutasította a felkérést, törvénytelen fia, Abimélek azonban már erőszakkal ragadta magához a hatalmat (Bír. 9. fejezete). Halálát követően helyreállt ugyan az eredeti rend, de csak Sámuel próféta szolgálatának végéig. Ekkor ismét határozott igénnyel állt elő a nép: Amikor királyt kértek,»mint minden népnél szokás«, azt az állásfoglalásukat juttatták kifejezésre, hogy nem kívánnak Isten különleges, szent népe lenni Miközben Isten szolgája az elhívásuknak megfelelő lelki magaslatra és kiváltságos feladatuk betöltésére igyekezett felkészíteni őket, beérlelődött bennük a többi néphez való hasonulás vágya. Éppolyan szembeszegülés volt ez Isten kegyelmes tervével, illetve az Istennel való szövetségnek éppolyan megvetése, mint lázongásaik Mózes idején, vagy a hitbeli harc feladása Kánaán teljes birtokbavétele érdekében, a bírák korában Sámuel látta, hogy a tulajdonképpeni ok a gőg és az egymás közötti viszálykodás, és hogy ezt az alkalmat csak rég elhatározott szándékuk megvalósítására használják fel»úgy, mint a többi népeknél szokás.«az izraeliták nem látták be, hogy különös kiváltság, megkülönböztetett áldás volt rájuk nézve, hogy nem kellett úgy élniük, mint a pogányoknak. Isten azért különítette el őket minden néptől, hogy tulajdonává tegye őket. Ők azonban semmibe vették ezt a magas kitüntetést, és

királyt akartak, amint más nemzeteknél volt (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 636., 640., 645. o.) 2 Miért nem szerepelt Isten elképzelésében a királyság intézménye? Miért járult hozzá mégis, hogy bevezetésre kerüljön a választott nép körében? Ésa. 46:9 10 Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten, és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget Jer. 29:11 Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok, azt mondja az Úr: békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek. I. Sám. 8:11 19 És monda: A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekérvezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak. Ezredesekké teendi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velük szántatja meg barázdáit, és velük végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harci szekereihez az eszközöket. Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnéknak és sütőknek. Elveszi legjobb szántóföldjeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kertjeiteket, és szolgáinak adja. Veteményeiteket és szőlőiteket megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja. Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat, szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal. Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki. És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem

fog meghallgatni akkor titeket. A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! Hanem király legyen felettünk. I. Sám. 8:7 És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked, mert nem téged utáltak meg, hanem engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük. Mindama cselekedetek szerint, amelyeket véghezvittek attól a naptól kezdve, amelyen kihoztam őket Egyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is aszerint cselekesznek. Isten mindent előre ismer. Tökéletesen látja a jövendőt, jobban, mint mi a jelent. Így azt is előre látta, milyen veszélyeket rejt majd magában a királyság Izraelre nézve: hatalmas kísértés lesz a leendő királyok számára a hatalom, a népet pedig az kísérti majd, hogy emberi tekintélyt kövessen, s eközben az istenit szem elől tévessze, amikor királyaik személyisége eltorzul, nem csupán anyagilag zsákmányolják ki az országot, hanem rossz példaadásukkal lelkileg is romlásba döntik alattvalóikat. Ezért Isten, aki jót akart Izraelnek, azt szerette volna, ha ezeket a buktatókat és szenvedéseket elkerülik. Mivel azonban a nép ragaszkodott a kívánságához, tiszteletben tartotta választásukat. Ez a bibliai történet az egyik legnyilvánvalóbb bizonyítéka annak, hogy Isten semmit sem erőltet, inkább enged az önző emberi természet kívánságának, ha megmakacsoljuk magunkat, még akkor is, ha tudja, látja, hogy amit akarunk, az a kárunkra van. Ugyanakkor sohasem hagy magunkra tévedéseink következményeiben: a lehetőségekhez képest próbálja csökkenteni a rossz következményeit. Ezért szabályozta például a rabszolgatartás körülményeit, az

elválás módját és a királyság intézményét is az ószövetségi nép körében, noha egyikkel sem értett egyet. 3 Milyen feltételeket szabott Isten Izrael mindenkori királyával kapcsolatban? Mennyiben volt ez eltérő a más népeknél szokásostól? V. Móz. 17:14 20 Mikor bemégy arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ád néked, és bírod azt, és lakozol abban, s ezt mondod: Királyt teszek magam fölé, miképpen egyéb népek, amelyek körültem vannak: Azt emeld magad fölé királyul, akit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia. Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Egyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton! Sok feleséget se tartson, hogy a szíve el ne hajoljon; se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa. És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita papokéból. És legyen az őnála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvény minden igéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje. Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő atyjafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen az ő országában ő, és az ő fiai Izraelben. Isten előrelátását bizonyítja, hogy már 350 évvel az igénybejelentést megelőzően, még Mózes idejében rendelkezett arról, milyen legyen Izraelben a királyság, ha egyszer majd a nép ezzel a kéréssel előáll.

Az Izraelben létesített királyság más népek szokásától különböző sajátosságait a következőkben foglalhatjuk össze: Isten választja az uralkodót, nem a nép, és a királyság nem is öröklődhet a mindenkori elsőszülöttre. Nem lehet idegen származású (ennek jelentőségét később az edomita Heródes kegyetlensége mutatja a betlehemi gyermekek lemészárlásakor). Ne legyen sok felesége, aranya, ezüstje, lova. A király nem független uralkodó, aki önkénye szerint kormányozhat, hanem Izrael igazi királyának, a menny Istenének képviselője, az Ő vezetését és akaratát kell közvetítenie és megvalósítania. Nemcsak a nép gazdasági, politikai életét és harcait vezeti, hanem lelki, vallási vezető is. Olajjal kenték fel szolgálatára, mint a papokat és a prófétákat, kifejezve ezzel, hogy szent tisztsége, lelki megbízatása van, amelyet csak a Szentlélek segítségével tölthet be, éppúgy, mint a papok és a próféták. Ne erőszakkal uralkodjék a népen, hanem példaadása és annak bizonysága által, hogy Isten vele van, nyerjék meg a nép szívét számára. A nép hitből, önként, meggyőződésből és szeretetből engedelmeskedjen neki. Uralkodása legalább bizonyos mértékben legyen hasonló Isten egész világmindenség feletti uralmához, amelyben nem a kormányzás és a hatalom az engedelmesség alapja és az összetartó erő, hanem a meggyőződés Isten igaz jelleméről és bölcsességéről, az iránta való szeretet és csodálat. (Lásd: Jel. 5:11 12; 15:2 4.) Ezután Sámuel a nép elé tárta a király jogait, ismertette a szabályokat, amelyek alapján a kormányzat megalakul. Ezek szerint Izrael királya nem korlátlan uralkodó, hanem mindenkor függ a Magasságostól. Mindezeket beírták egy könyvbe, amelyben a fejedelmek jogai és a nép kiváltságai voltak bejegyezve. Mert annak ellenére, hogy a nemzet nem hallgatott Sámuelre, hanem kényszerítette őt,

hogy számukra királyt válasszon, Isten igyekezett, amennyire csak lehetett, megőrizni a nép függetlenségét (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 636 640., 645. o.) Sajnos már legelső királyuk, Saul révén megtapasztalhatták, milyen a többi nép élete, ahol olyan ember az uralkodó, akin nem érvényesül Isten befolyása. Annak a népnek, amely Sámuel istenfélő, békét és fejlődést biztosító vezetése idején királyt kért, meg kellett ismernie, hová vezet a saját maga választotta út, az Isten szövetségével szembeni lázadás. Sámuel és a prófétaiskolák nevelő munkája révén kialakulóban volt már egy igazán hívő réteg Izraelben, de a nép egésze még éretlen volt arra, hogy szívesen elfogadja és megbecsülje az Isten szíve szerint való királyt (I. Sám. 13:14). Ezért engedte meg Isten, hogy a hatalomféltésbe beleőrült Saul körülbelül egy évtizeden át üldözze Dávidot, és ezalatt az ország szenvedjen, a veszedelem és végromlás szélére jusson. 4 Kinek a személye hozott fordulatot a Saul okozta romlás után? I. Sám. 13:14 Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, akit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, amit az Úr parancsolt néked. II. Sám. 5:4, 10 Harmincesztendős volt Dávid, mikor uralkodni kezdett, és negyven esztendeig uralkodék Dávid pedig folytonosan emelkedék és növekedék, mert az Úr, a Seregek Istene volt ővele. I. Kir. 14:8

Te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megőrizte az én parancsolataimat, és aki engem követett teljes szívéből, csak azt cselekedvén, ami kedves az én szemeim előtt. I. Kir. 15:5 Mert Dávid azt cselekedte, ami kedves volt az Úr szemei előtt, és el nem távozott azoktól, amelyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát. Dávid az Isten szíve szerint való király volt. Azokat az értékeket hordozta magában, amelyek Isten szemében becsesek, és amelyek elengedhetetlenül szükségesek az igazságos, eredményes kormányzáshoz. Ennek áldásait népe minden vonatkozásban érezhette, és elődje, Saul tevékenységéhez mérhette, aki uralkodása utolsó éveiben már elhanyagolta az ország védelmét és zsarnokként uralkodott fölöttük. Dávid kiterjesztette az ország határait, az istenfélelem jó példájával járt elöl, és a nemzet lelki és gazdasági jólétének megalapozója volt. Ennek gyümölcsei részben majd fia, Salamon uralkodása idején értek be. Noha kirívó bűne házasságtörése, emberöléssel tetézve árnyékot vetett életére, azonban maga Isten igazolta töredelmes bűnbánatának őszinteségét. Imádsága, amelyet az 51. zsoltárban olvashatunk, meghallgatásra talált, és Isten igaznak nyilvánította. Így élete és tevékenysége az uralkodás mérőzsinórjává vált: az elkövetkezendő évszázadok folyamán Izrael királyait Isten őhozzá mérte: hogy uralkodásuk olyan volt-e, mint Dávidé, vagy nem. Mégis, I. Kir. 15:5-ben utalást találunk Dávid Uriás elleni bűnére, csakúgy, mint Jézus nemzetségtáblázatának egy különös megfogalmazásában: Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől. (Mt. 1:6 noha Bethsabé néven is hivatkozhatna rá, mint az előző versben Ráháb és Rúth esetében.) Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lett volna teljes Isten bocsánata, vagy a már elrendezett bűnöket

is újra felhánytorgatná. Bizonyára a későbbi nemzedékek érdekében, a rend kedvéért tesz említést róla, hogy hangsúlyozza, a bűn akkor is bűn volt, ha egy ilyen kiváló ember követte el, és a cselekmény súlyát az sem csökkenti, ha a vétkes az őszinte bűnbánat nyomán bocsánatot nyert. 5 Kit jelölt ki Isten Dávid élete alkonyán, hogy kövesse a trónon? Mit fejezett ki ez a választás Dávid és Bethsabé számára? II. Sám. 12:24 És megvigasztalá Dávid az ő feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És ő szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt. I. Krón. 22:9 10 Ímé fiad lészen néked, akinek csendessége lesz, mert nyugodalmat adok néki minden körüle való ellenségeitől; azért neveztetik Salamonnak, mert békességet és nyugodalmat adok Izraelnek az ő idejében. Ő csinál az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izrael felett mindörökké. Isten döntésében nyilván népe érdekei, az arra alkalmas személy kiválasztása játszották a legfontosabb szerepet. A döntés azonban személyes üzenetet is hordozott Dávid és felesége, Bethsabé számára. Ő ugyanis eredetileg Uriás felesége volt, amikor Dáviddal bűnbe esett. Maga az asszony is felelős lehetett, hiszen József hasonló helyzetben ellenállt úrnője követelésének. Első gyermekük, aki a tiltott viszonyban fogant, meghalt. Isten választása Dávid gyermekei közül Salamonra esett, akit másodikként szült Bethsabé, és ezzel egyúttal azt is igazolta

számukra és minden ember előtt, hogy bocsánata teljes, maradéktalan. A gyermek az Ő rendelkezésére kapta a Salamon, azaz békességes nevet (II. Sám. 12:25). Isten igazságosságát, méltányosságát bizonyítja, hogy Salamon, aki nem tehetett szülei bűnéről, nem szenvedett hátrányt szülei előélete miatt. Isten mindenkit a saját élete, tettei, alkalmassága szerint ítél meg és bíz meg feladattal. Amely lélek vétkezik, annak kell meghalni; a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon az ő gonoszsága. (Ezék.18:20) Felvetődik ugyanakkor a kérdés: Minden esetben tapasztalhatjuk-e Isten bocsánatának látványos tanújelét? Egyáltalán vonhatnak-e maguk után következményeket a megbocsátott bűnök? A választ részben Dávid életútja jelenti, aki egyszerre élte át Isten kegyelmének bizonyságát Salamon kiválasztásában, miközben négy fiát veszítette el, a saját maga által kimondott ítéletnek megfelelően (II. Sám. 12:5 6). A Biblia más helyein is találunk példát mindkét esetre: I. Móz. 47:9 Monda pedig Jákób a Fáraónak: Az én bujdosásom esztendeinek napjai százharmincz esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek napjai Jákób hosszú, de szenvedésteljes életére valóban a bujdosás a legalkalmasabb, legkifejezőbb szó. Noha hitben győzni tudott ügyeskedő természete fölött, és Isten bocsánatát s ennek következtében az áldást is elnyerte, életét mégis maradandóan olyan mederbe terelte, amelynek következtében nagyon sok keserűséget, szenvedést aratott.

Mt. 9:5 6 Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj! Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza. A bélpokloshoz hasonlóan ez a gutaütött is teljesen elveszítette a reményt a gyógyulásra. Betegsége bűnös életének következménye volt, szenvedését még a lelkiismeret-furdalás is súlyosbította Barátai bátorították: higgye, hogy ő is meggyógyulhat, ha Jézushoz viszik. Ám reménysége lelohadt, amikor eszébe jutott, hogyan kezdődött betegsége Ó, Krisztus csodálatos szeretete, amely lehajol, hogy meggyógyítsa a bűnöst, a beteget! (Ellen G. White: Jézus élete, 214 215., 217. o.) Nem tudjuk megmondani, min múlik, hogy kinek az életében kíséri a bűnök bocsánatát azok következményeinek elhárítása is. Minden bizonnyal függ a bűn és kihatásai mibenlététől, valamint attól is, hogy Isten mit lát jónak az adott személy élete és a jövő ismeretében. 6 Elhárult-e minden akadály az útból, miután Isten nyilatkozott az utód személyéről? Milyen veszély fenyegette Salamont és Bethsabét? I. Kir. 1:5 7 Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat. Kit az ő atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt Haggit szülte volt Dávidnak Absolon után. És

tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak. I. Kir. 1:11 Szóla akkor Nátán Bethsabénak, Salamon anyjának, mondván: Nem hallottad-é, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk, Dávid nem tud róla semmit? Jövel azért, hadd adjak néked tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét. Dávid atyai engedékenységének rossz hatása újból megmutatkozott. Adónia tört most a trónra, aki külsőleg»igen szép férfi«volt, de elvek nélküli és féktelen. Ifjúsága idején alig korlátozták, mert»az ő atyja soha meg nem szomorította, ezt mondván: miért cselekszel így? «. Ez a férfiú most fellázadt Isten tekintélye ellen, aki Salamont jelölte a trónra. Salamon a természetes adottságokat és az istenfélő jellemet illetően egyaránt alkalmasabb volt idősebb bátyjánál arra, hogy Izrael uralkodója legyen; és bár Isten világosan kifejezte választását, mégsem hiányoztak Adónia mellől a támogatók. Joáb sok bűnben volt már vétkes, mégis mindeddig hű maradt a trónhoz, most azonban a Salamon elleni összeesküvéshez csatlakozott, ahogyan Abjátár pap is. (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 827 828. o.) Nem ez volt az első összeesküvés Dávid életében. Korábban éppen Adónia bátyja, Absolon lázadt fel ellene. Milyen elgondolkodtató, hogy Dávid nem mert kezet emelni Saulra, mert Isten felkentjét látta benne. Barátja, Jonathán pedig noha Saul elsőszülöttje volt elismerte és tisztelte Dávidban az Istentől választott királyt. Dávid fiai ezzel szemben legyőzték a vérségi kötelékből származó természetes gátlást is, és fellázadtak Isten felkentje, Dávid, majd Salamon ellen. Adónia számára kísértést jelenthetett, hogy idősebb volt, mint Salamon; Dávid Bethsabéval kötött házasságát pedig az önző emberi természet talán kevésbé hitelesnek tekintette, hogy az abból született utód jogát elvitathassa.

Ezeket a kísértéseket azonban annak a ténynek kellett volna féken tartania a lelkében, hogy Isten már döntött és nyilatkozott az utódlás kérdésében. Adóniát azonban az engedékeny nevelés nem szoktatta hozzá, hogy le kell mondania dédelgetett terveiről. Önmaga fölött aratandó győzelmét pedig még jobban megnehezíthette, hogy támogatókra talált, méghozzá Izrael érett, tekintélyes lelki és katonai vezetői személyében. Ennek hiányában talán elszigetelődött és belátásra jutott volna. Így azonban maga is elhitte, hogy igénye megalapozott, követelése jogos. Roppant felelősség terhelte tehát Joábot és Abjátárt. Isten sohasem állította, hogy tervei zavartalanul, küzdelmektől mentesen valósulnak meg. Elég, ha a megváltás művére, azon belül Megváltónk földi szolgálatára gondolunk. Ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy ha Isten terveinek előrevitelén fáradozunk, akkor minden akadály magától elhárul az utunkból. Szükség van az értelmes emberi együttműködésre, együttmunkálkodásra. Ennek a példáját láthatjuk a történet folytatásában. 7 Milyen tanácsot és példákat találunk a Bibliában az igaz ügy helyes, megfontolt képviseletére, a mondandó alkalmas megfogalmazásának fontosságára? Mt. 10:16 Legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok. a) I. Kir. 1:13 26 Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt néki: Uram király, nemde nem esküdtél-é meg a te szolgálóleányodnak ilyenképpen: Salamon, a te fiad uralkodik énutánam, és ő ül az én királyi székembe! Miért uralkodik hát Adónia? És ímé, mialatt még te ott a királlyal beszélsz, én is bemegyek utánad, és kiegészítem a te

beszédidet. És ímé, mikor még a királlyal szólana, Nátán próféta megérkezék. És bejelenték a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király eleibe, meghajtá magát a király előtt, arccal a földre leborulván. És monda Nátán: Uram király, te mondottad-é: Adónia legyen énutánam a király, és ő üljön az én királyi székembe? Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a király minden fiait és a sereg hadnagyait és Abjátár papot: és ímé ők esznek és isznak őelőtte, és immár azt kiáltották: Éljen Adónia király! Engem pedig, aki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg. b) Eszter 7:3 6 És felele Eszter királyné, és monda: Ha kegyet találtam szemeid előtt, oh király, és ha a királynak tetszik, add meg nékem életemet kívánságomra, és nemzetségemet kérésemre. Mert eladattunk, én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket; ha csak szolgákul, vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért. És szóla Ahasvérus király, és monda Eszternek, a királynénak: Ki az és hol van az, akit az ő szíve erre vitt, hogy azt cselekedné? És monda Eszter: Az ellenség és gyűlölő, ez a gonosz Hámán! Akkor Hámán megrettene a király és királyné előtt. c) II. Sám. 15:31 34; 16:20, 23; 17:5 7, 14 Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, ó Uram, hiúsítsd meg az Akhitófel tanácsát. És amint feljuta Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, ímé eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, ki ruháját megszaggatá és földet hinte fejére. És monda néki Dávid: Ha eljössz velem, terhemre leszel nékem, de ha a városba

visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, óh király; ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek; megronthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát. És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt. Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk? És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is. És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá. Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, amelyet Akhitófel ez egyszer adott És monda Absolon és Izraelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra. A tapasztalat azt mutatja, hogy a hívő élet legnehezebb feladatai közé tartozik a szelídség és okosság közötti egyensúly megtalálása. Bizonyára ennek is köszönhető, hogy korunk kereszténységét sokkal inkább jellemzi a kígyó szelídsége és a galamb okossága. Nátán próféta talán az Isten akarata elleni lázadás tényének a súlyát, az utódlás hivatalos megerősítésének a sürgősségét kívánta hangsúlyozni az idősödő és megfáradt Dávid előtt. Személyes érkezésével akarta bizonyítani, hogy pusztán nem egy aggódó, elfogult anya képviseli fiának ügyét a király előtt, hanem Isten akaratának megvalósulása forog kockán. Figyeljük meg, hogy nem Bethsabé kezdeményezte a beszélgetést és a király meglátogatásának gondolatát, hanem maga a próféta!

Eszter királynő történetének egyik legfontosabb tanulsága az, ahogyan kivárta, míg az isteni gondviselés megteremti a kellő alkalmat, hogy a király elé tárhassa mondandóját. Ekkor sem kapkodott azonban, pedig már hatalmas bizonyságát nyerték Isten támogatásának. Átgondoltan cselekedett: ragaszkodott hozzá, hogy a királlyal együtt mit sem sejtő Hámán is jelen legyen a vacsorán, így a király azonnal ítélhetett, és nem fenyegetett az a veszély, hogy a kegyence iránti haragja elpárolog, mire azt előkerítik. Majd amikor mondandóját szavakba öntötte, a végére hagyta a felelős megnevezését. Ezzel elkerülte, hogy a királyban a név hallatán előítélet ébredjen és magát a tényállást már meg se hallja. A Kúsai-féle történet arra tanít bennünket, hogy miközben Isten beavatkozását kérjük, nekünk is lehetnek feladataink. Dávid Istentől kérte, hogy hiúsítsa meg legbölcsebb tanácsadójának szándékait (Akhitófel Bethsabé nagybátyja volt, és nem tudta megbocsátani Dávidnak azt, amit unokahúga ellen elkövetett). Eközben azonban látszólag emberileg is igyekezett tenni valamit, és Kúsait elküldte Absolonhoz. Az idézet utolsó mondata segít megértenünk, hogy ez nem hitetlenséget takart: barátja segítségével félrevezető tanácsot adott a lázadó Absolonnak, de Istenen múlt, hogy Absolon ne Akhitófel tanácsát válassza. Fontos tehát, hogy Isten ügyét minden körülmények között bölcs, értelmes módon képviseljük. Ugyanakkor nem kevés bölcsességet igényel annak az érzékeny határvonalnak a megtalálása, hogy ebbe ne keveredjen semmi emberi szándék és érdek, semmi félrevezetés, mások akaratának a manipulálása. II. Július 13. Salamon bölcsessége

1 Milyen képességével tűnt ki Salamon saját kora, sőt minden idők uralkodói közül? Honnan származott ez a képesség, kinek volt köszönhető? I. Kir. 3:12 Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy, hogy hozzád hasonló nem volt teelőtted, és utánad sem támad olyan, mint te. I. Kir. 4:29 És az Isten adott bölcsességet Salamonnak, és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a föveny, mely a tenger partján van. Úgyhogy a Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsessége és Egyiptomnak egész bölcsessége. Salamon nevéhez a mai napig elválaszthatatlanul kapcsolódik a bölcs jelző. Még Bibliát nem ismerő emberek is, a hétköznapi beszédben is salamoni -nak nevezik a bölcsességet, amely helyes ítéletet, döntést tud hozni nehéz helyzetekben. Salamont különösen érdekelte a természetrajz, de kutatásai nem korlátozódtak egyetlen tudományágra. Minden teremtett dolog élő és élettelen szorgalmas tanulmányozásával világos fogalmat kapott a Teremtőről. A természeti erőkben, az ásvány- és állatvilágban, minden fában és virágban Isten bölcsessége tárulkozott fel előtte. Miközben mindig többet igyekezett tudni, egyre jobban megismerte és megszerette Istent. (Ellen G. White: Próféták és királyok, 22. o.) A Bibliát olvasó ember azonban azt is tudhatja, mi volt a titka ennek a rendkívüli képességnek. Salamonnak nem veleszületett tulajdonsága volt a bölcsesség, ami ismertté tette, hanem annak az alázatnak az eredménye volt, amelyet lelkében ápolt. Ez segítette, hogy Isten kérdésére a helyes kérést

fogalmazza meg, és erre tekintettel részesíthette Isten ebben a különleges adományban. 2 Milyen történet segít fogalmat alkotnunk arról, hogy Salamon valóban különleges bölcsességet kapott a feladatai, legfőként az igazságszolgáltatás ellátásához? I. Kir. 3:16 27 Abban az időben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla őelőtte. És monda az egyik asszony: Kérlek, uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem őnála abban a házban. És harmadnappal az én szülésem után ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban. És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia, mert ráfeküdt. És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az ő meghalt fiát énmellém fektette. Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, akit én szültem. Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, aki él, a te fiad pedig az, aki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él. És ekképpen versengettek a király előtt. Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképpen nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él. És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor odahozák a kardot a király elé, monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor monda az az asszony, akié vala az élő gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén:

Kérlek, uram, adjátok néki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala: Se enyim, se tied ne legyen, vágjátok ketté. Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja. Egyetlen történettel érzékelteti a Biblia azt a mélyreható bölcsességet, amely Salamont jellemezte, és amelyre olyan nagy szükség van az életben. A választott nép az életét igazgató törvényeket egyenesen Istentől nyerte, nem pedig valamilyen emberi testülettől: Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?! (V. Móz. 4:7 8) Nekik csak egy teendőjük volt: az Istentől kapott elvek, törvények és szabályok alkalmazása. Ugyanakkor éppen a szóban forgó történet bizonyítja, mennyire összetett az élet, mennyire nagy feladatot jelenthet maga az alkalmazás is. Látnunk kell azonban, hogy nem csak törvényhozók kerülhetnek nehéz helyzetbe. Az élet mindnyájunkat döntések elé állít, naponta kényszerülünk állásfoglalásra. Elengedhetetlen, hogy elevenen éljenek lelkünkben, gondolatainkban azok az isteni elvek, amelyeket Izraellel együtt a kinyilatkoztatásban nyertünk. De ugyanilyen elengedhetetlen, hogy ne csak a Bibliából származzon, amit mondunk, hanem minden esetben megtaláljuk a helyén mondott igét (Péld. 25:11), ami kifejezetten az adott helyzetre jelent megoldást. Salamonhoz hasonlóan mi is kérhetjük, sőt kérnünk kell Isten támogatását, hogy el tudjunk igazodni, melyik élethelyzetben melyik elvet és hogyan kell alkalmaznunk. Az igazság ismerete olyan kísértést jelent, amely mások számára talán ismeretlen: megelégedve, hogy önmagában igaz, amit mondunk, nagyobb magabiztossággal képviseljük, mintegy ráolvassuk az adott helyzetre

vagy emberre anélkül, hogy kijelentésünket felelős helyzetértékelés előzte volna meg, s meghagynánk annak a lehetőségét, hogy nem ismert előttünk minden szempont, körülmény, összefüggés. Jób egyébként igaz és hívő barátai pontosan ezt a hibát követték el. 3Milyen hatást tett a népre ez a tapasztalat? I. Kir. 3:28 És mikor hallotta az egész Izrael ezt az ítéletet, amelyet tett a király, félék a király orcáját, mert látták, hogy Isten bölcsessége van az ő szívében az ítélettételre. Péld. 16:12 Igazsággal erősíttetik meg a királyi szék. Sokan sokféleképpen ítélik meg, hogy mi szükséges a hatalom megszerzéséhez és megtartásához. Voltak és vannak katonai erőre épülő rendszerek, s van, ahol a gazdasági erő, a magasabb életszínvonal nyújt megelégedést és ezáltal belső stabilitást a társadalomnak. A Biblia szerint azonban az igazi erőt minden uralkodónak és minden rendszernek az igazság és igazságosság kölcsönzi. Ez minden ember belső igénye, ami a jólétnél is fontosabb, még ha nem is fogalmazódik meg bennünk ekként. Ez teremt kiszámítható életfeltételeket, és ezek nyomán nyugalmat, biztonságérzetet és boldogságot. Hogy mennyire becsülik ezt az emberek, mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy nekünk is volt egy királyunk, akire fél évezred után is úgy emlékezünk, hogy meghalt Mátyás király, oda az igazság. Még értékesebbé teszi az igazságossága

nyomán személye iránt ébredt megbecsülést, ha tudjuk, hogy az egyik legnagyobb adóztató is volt, mégis megbocsátotta neki a nép, mert igazságossága többet nyomott a latban. Dávid szeretettel, de nyomatékosan kérlelte Salamont, hogy legyen határozott és nemes lelkű, tanúsítson irgalmat és szeretetet alattvalói iránt, dicsőítse meg Isten nevét a föld népeivel való minden eljárásában, és mutassa meg, milyen szép a szent élet. A sok próba és nagyszerű tapasztalat, amelyet Dávid átélt, megtanította értékelni a nemesebb erényeket, és kimondatta vele Salamonhoz intézett utolsó felhívásában:»aki igazságosan uralkodik az emberek felett, aki Isten félelmével uralkodik, olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljön; mint a felhőtlen reggel: napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből.«(ii. Sám. 23:3 4) (Ellen G. White: Próféták és királyok, 17. o.) 4 Hova jutott el még a híre Salamon bölcsességének és országlásának? Milyen tanulságokkal szolgál az erről szóló részletes leírás? I. Kir. 4:34 És jőnek vala minden népek közül, hogy hallgassák a Salamon bölcsességét, a földnek minden királyaitól, akik hallották vala az ő bölcsességét. I. Kir. 10:1 9 A Séba királyné asszonya pedig hallván Salamon hírét és az Úr nevét, eljöve, hogy megkísértgesse őt nehéz kérdésekkel. És bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek hoznak vala fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket, és Salamonhoz méne, és szóla vele mindenekről, amelyek szívén voltak. És Salamon megfelelt néki mindenre, semmi sem volt a király előtt elrejtve,

amire ne tudott volna néki felelni. És amikor látta Séba királyné asszonya Salamon minden bölcsességét, és a házat, amelyet épített vala, és az ő asztalának étkeit, és szolgáinak lakásait, és szolgái udvarlásának módját, és azok öltözeteit, és pohárszékeit, és az ő áldozatját, amellyel az Úr házában áldozott: a lélegzete is elállott; és monda a királynak: Mind igaz, amit az én földemben hallottam volt a te dolgaid felől és a te bölcsességedről. De én hinni sem akartam azokat a beszédeket, míg én magam el nem jöttem, és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el: te meghaladtad bölcsességgel és jósággal a hírt, amelyet hallottam felőled. Boldogok a te embereid, boldogok ezek a te szolgáid, akik udvarlanak néked mindenkor, és hallhatják a te bölcsességedet. Legyen az Úr, a te Istened áldott, aki kedvelt téged, hogy az Izrael királyi székibe ültetett, mert szerette az Úr az Izraelt mindörökké, és királlyá tett téged, hogy ítéletet és igazságot szolgáltass. Maga az a tény, hogy a királynő vállalkozott a korabeli viszonyok között hosszú és fáradságos utazásra, beszédesen tanúskodik arról, micsoda híre lehetett Salamonnak a maga korában. A leírásból az is kiderül, hogy királynő érdeklődését nem annyira Salamon gazdagsága, hanem sokkal inkább a bölcsessége ébresztette fel, amelynek nyilván az ott átutazók vitték hírét. Tiszteletre méltó alapossággal járt el a királynő, amikor nem elégedett meg azzal, hogy Salamon egyedülálló gazdagságát és pompáját szemlélte, hanem mintegy a színfalak mögé is betekintett, a szolgák lakásai is érdekelték. Ennek köszönhetően mi is megtudhatjuk, hogy Salamon mennyire más volt, mint az ókori Kelet, sőt az újabb kor legtöbb uralkodója: ő nem népe szenvedése árán tett szert dicsőségre és pompára, hanem egy egész nemzetet emelt fel önmagával egyetemben.

A királynő szavai, amelyekkel tapasztalatát összegzi, azt bizonyítják, hogy ebben a korban megvalósult Isten eredeti elképzelése: népének élete és példaadása az Ő ismeretét közvetítse és jó bizonyságul szolgáljon a többi népnek. Figyeljük meg, hogy kiket mond boldog -nak és kit mond áldott -nak! Nem Salamon a boldog, hogy ilyen gazdag és bölcs, hanem a népe, hogy ilyen királya lehet és ennek áldásait élvezheti. Nem Salamon az áldott, hanem az Isten, aki szerette Izraelt, hogy ilyen királyt adott nekik. Elképzelhető-e ennél nagyobb dicséret egy uralkodóra nézve? Különösen azt figyelembe véve, hogy ezt egy másik uralkodó állapítja meg róla! A Salamonnak feltett kérdések nyilván nem találós kérdések voltak, hanem a királynő az élet lényegi kérdéseit fogalmazta meg, amelyek foglalkoztatták. Mi is ismerjük azt a tapasztalatot, hogy választ szeretnénk kapni valamire, és amikor meghalljuk, azonnal felismerjük, hogy csak ez lehet az igazi megoldás. Hasonló tapasztalatot élhetett át a királynő is. Ennek nyomán összegezte úgy látogatása tapasztalatát, hogy mind igaz, amit az én földemben hallottam volt a te dolgaid felől és a te bölcsességedről ímé nékem a felét sem beszélték el: te meghaladtad bölcsességgel és jósággal a hírt, amelyet hallottam felőled. Bölcsesség és jóság micsoda párosítása ez a nemes tulajdonságoknak! Milyen különleges személyiség lehetett maga a királynő is, hogy éppen ezek ragadták meg, erre figyelt! Nem túlzás kimondani, hogy két igazán értékes ember, két kiváló uralkodó találkozott egymással, és az, akinek eddig csupán a lelkiismeretén munkálkodott Isten, mély benyomást nyert a másiktól, aki a kinyilatkoztatást is ismerte és személyes közösséget ápolt a királyok Királyával. A történetet olvasva joggal feltételezhetjük, hogy a királynő népe is elégedett lehetett uralkodójával. Elgondolkodtató ugyanakkor, milyen sok múlik azon, hogy alkalmas, rátermett ember viseli-e egy nép igazgatásának felelősségét.

Embertömegek sorsa, boldogsága függ ettől, nem csoda hát, hogy Isten magának kívánta fenntartani a királyválasztás jogát! A történetből azt is megértjük, hogy Salamon bölcsessége kiterjedt az államszervezés, sőt a hétköznapi élet megannyi területére is, a szolgák udvarlásának módját, azaz a királyi udvar, az abban követendő magatartásformát is beleértve. Salamon hosszú évekig Istennek szentelte az életét. Becsületesség, elvhűség és az Isten parancsolatai iránti szigorú engedelmesség jellemezte. Ő maga irányított minden fontos vállalkozást, és bölcsen intézte a birodalom hivatalos ügyeit. Gazdagsága és bölcsessége, az uralkodása első éveiben épített paloták és középületek, szóban és tettben megmutatkozó határozottsága, kegyessége, méltányossága és nagylelkűsége kiváltotta alattvalói hűségét, valamint sok ország uralkodóinak csodálatát és tiszteletét. (Ellen G. White: Próféták és királyok, 21. o.) Isten? 5 Miben rejlett Salamon alkalmasságának a titka, miért éppen őt választotta I. Kir. 3:7 9 És most, óh én Uram Istenem, Te tetted a te szolgádat királlyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni. És a Te szolgád a Te néped között van, amelyet magadnak választottál, nagy nép ez, amely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt. Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a Te nagy népedet?

Salamon szavai alázatosságról tanúskodtak, amikor Istenhez imádkozott az ősi gibeoni oltár előtt. Azt is kifejezték, hogy nagyon vágyik megdicsőíteni Istent. Ráeszmélt, hogy mennyei segítség nélkül éppolyan képtelen eleget tenni kötelezettségének, akárcsak egy kisgyermek. Tudta, hogy nincs jó ítélőképessége. Nagy hiányérzete késztette arra, hogy bölcsességet kérjen Istentől. Nem önző célból vágyott olyan tudásra, amely mások fölé emeli. Szeretett volna hűségesen eleget tenni a reá háruló feladatoknak, és azt a képességet választotta, amelynek segítségével uralkodása megdicsőítheti Istent. Salamon soha nem volt olyan gazdag, bölcs és igazán nagy, mint amikor megvallotta:»kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.«(ellen G. White: Próféták és királyok, 20. o.) Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek. (Mt. 6:33) Isten országának keresése nem csupán annyit jelent, hogy fordítsunk több figyelmet a saját üdvösségünkre, miközben földi szükségleteink betöltését bízzuk Istenre! Isten országa több, mint egyszerűen mi magunk! Milyen ritka és mennyire tiszteletre méltó az a felelősségérzet, ahogyan Salamon az Istentől kapott nagy feladathoz közeledett! Milyen sokan közelítették volna meg a hatalom, a felfuvalkodás, vagy legjobb esetben is a magabiztosság oldaláról! Mennyire más volt az ő magatartása, mint Izrael tömegeié, akik a szövetségkötéskor magabiztosan azt mondták: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. (II. Móz. 24:3) Isten szavának megértésén, annak belátásán és az ennek következtében önmagunkról alkotott képen múlik, hogy eljutunk-e erre az alázatra, vagy vakok és magabiztosak maradunk. Pál apostol átélte ezt a tapasztalatot: mint farizeus úgy ítélte meg, hogy feddhetetlen, majd megtérve és magába szállva rádöbbent, hogy a bűnök miatt a halál törvényének hatálya alá tartozik.

végén? 6 Milyen végső felismerés tette teljessé Salamon bölcsességét az élete Préd. 7:23 Mindezeket megpróbáltam az én bölcsességem által. Mikor azt gondolám, hogy bölcs vagyok, éntőlem a bölcsesség távol vala. Préd. 12:15 A dolognak summája, mindezeket hallván, ez: az Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga! Jób 28:28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcsesség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás. Jak. 1:5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki. A mindezeket megpróbáltam kifejezés Prédikátor könyve első tizenegy fejezetére utal. Salamon ebben a szakaszban őszintén elmondja a jó kezdet után bekövetkezett eltévelyedésének történetét. Megtudhatjuk, mi mindenben kereste az élet értelmét és a boldogságot és hogy mindabban nem találta. Mindaz szerepel ebben a felsorolásban, amiben mi emberek keresni szoktuk, sőt megtalálni véljük a boldogságot és a megelégedést: gazdagság, hírnév, érzéki örömök, szórakozás stb.

Azt is látnunk kell, hogy nem közönséges ember nyilatkozik itt: az írás ihletettségébe vetett hittel még csak barátkozónak is el kell ismernie, hogy olyan valaki szól hozzánk ezeken a sorokon keresztül, akinek a bölcsessége az egész világon évezredek óta közismert, sőt közmondásos. Olyan uralkodó, aki a gazdagságánál fogva mindent megengedhetett magának, és meg is engedett. Tapasztalatból szól tehát, és von az életéből egyenleget, aminek lényege, hogy a dolognak summája, azaz az élet értelme, az élettapasztalatok összegzésének eredménye, hogy az Istent féljed, és az Ő parancsolatait megtartsad; mert ez az embernek fődolga!. Fokozottan igaz ez azokra, akiknek az életétől, tevékenységétől nem egy-egy család, szűkebb emberi kör boldogsága függ, hanem szélesebb körű felelősséget hordoznak a társadalom különböző területein, így eljárásaik következményei szükségképpen messzire hatnak. Nem könnyű annak az embernek az útja, akit vezetéssel bíztak meg. De tekintsen minden nehézséget imára történő felszólításnak! Sohase mulasszon el tanácsot kérni a bölcsesség csodálatos forrásától! A Mestertől kapott erővel és értelemmel képes lesz ellenállni a szentségtelen befolyásnak, külön tudja választani a jót a rossztól. Helyesli azt, amit Isten helyesel, és komolyan küzd, nehogy helytelen elvek honosodjanak meg Isten művében. (Ellen G. White: Próféták és királyok, 21. o.) III. Július 20. Salamon emelkedése és hanyatlása

1Mi indokolta Salamon kezdeti kemény uralkodását? a) I. Kir. 2:12 25 Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székébe, és megerősödék az ő királyi birodalma felette igen. De Adónia, a Haggit fia beméne Bethsabéhoz, Salamon anyjához, és monda: Te tudod, hogy az ország az enyém vala, és az egész Izrael reám néz vala, hogy én uralkodjam; de elvéteték az ország tőlem, és lőn az én atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték néki Beszélj, kérlek Salamon királlyal, mert ő a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nékem a Súnemből való Abiságot feleségül. És beméne Bethsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében És monda Bethsabé: Egy kis kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orcámat Adassék a Súnemből való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségül. Akkor felele Salamon király, és monda az ő anyjának: De miért kéred te a súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az országot is; mert ő az én bátyám, és vele egyetért Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia. És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete ellen szólotta ezt a beszédet! Ma Adóniának meg kell halnia! Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, aki levágá őt, és meghala. b) I. Kir. 2:26 Abjátár papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Isten ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál. És kiűzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úr papja, hogy beteljesedjék az Úr beszéde, amelyet szólott az Éli háza felől Silóban. c) I. Kir. 2:28