ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Középfokú nevelés - oktatás 2.1. Az intézmény típusa: összetett iskola

Hasonló dokumentumok
1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1. FELNŐTT ÁPOLÁS ÉS GONDOZÁS SZAKMACSOPORT

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

SZAKMACSOPORTOK ÉS SZAKKÉPESÍTÉSEK

EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPESÍTÉSEK

2326- Aszepszis-antiszepszis, munkavédelem, környezetvédelem Első ellátás-elsősegélynyújtás Egészségnevelés-egészségfejlesztés

Szakmai kritérium rendszer az érvényben lévő OKJ-k szerint

A nemzeti erőforrás miniszter.../2010. (. ) NEFMI rendelete

2013. EK. 19. szám EMMI közlemény

Új Országos Képzési Jegyzék

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv: Debrecen Megyei Jogú Város Idősek Háza

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

Tájékoztató az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet által akkreditált egészségügyi továbbképzésekről. Képzési kínálatunk

ALAPÍTÓ okirat (Egységes szerkezetben)

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva


A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Budapest Budapest (Főváros) Ápolási asszisztens iskolarendszeren kívüli január

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA AZ ÁLTALÁNOS ÁPOLÓ, EGÉSZSÉGÜGYI ASSZISZTENS, M

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet Hatályos: /2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól

84/2013. (III. 21.) Korm. rendelet. egyes szakképzési tárgyú kormányrendeletek módosításáról. 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet módosítása

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

Javaslat a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítására Melléklet: 1 db

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

(2) A továbbképzési időszak teljesítéséhez az egészségügyi szakdolgozónak e rendelet szerinti

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Egészségügyi szakképzés keretében kiadott bizonyítványok száma 2010-ben - teljes lista április 21-ei állapot szerint. iskolarendszeren kívüli

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

63/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelet. az egészségügyi szakdolgozók továbbképzésének szabályairól. 1. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:

EMBERI EROFORRAsoK MINlSZTERIUMA EGESZSEGUGYI AGAZATI HUMANEROFORRAs-STRATEGIAI FOOSZTALY. Az Emberi Eroforrasok Miniszterenek KOZLEMENYE

Derkovits Gyula Általános Iskola

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A l a p í t ó O k i r a t

MAGYAR KÖZLÖNY MAGYARORSZÁG H I VATALOS LAPJA

A L A P Í T Ó O K I R A T

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

Átírás:

Sorszám: B/67. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola Dienes László Grammar-School and Vocational School for Health Workers 1.1. Székhelye: 4027 Debrecen, Thomas Mann utca 16. 1.2. Telephelye: - 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Középfokú nevelés - oktatás 2.1. Az intézmény típusa: összetett iskola 2.2. 2.2.1. 2.2.2. Tagozat megnevezése: 2.3. Évfolyamok száma: 2.3.1. Gimnáziumi évfolyamok: 4 és 5 2.3.2. Szakiskolai évfolyamok: 2 2.3.3. Szakképzési évfolyamok: 1 vagy 2 vagy 3 (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola) Angol-magyar két tanítási nyelvű képzés Felnőttoktatás esti és levelező oktatás munkarendje szerint 2.4. Felvehető maximális tanulólétszám: 2.4.1. Gimnáziumi évfolyamokon: 455 fő 2.4.2. Szakiskolai évfolyamokon: 70 fő 2.4.3. Szakképzési évfolyamokon: 315 fő 2.4.4. Felnőttoktatási (szakképzési) évfolyamokon 525 fő 3. Alapító szerv neve és székhelye: Debrecen Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Debrecen, Vörös Hadsereg útja 20. 3.1. Alapításról rendelkező határozat száma: - 3.2. Közvetlen jogelőd megnevezése, székhelye: - 4. Fenntartó neve és székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 4024 Debrecen, Piac utca 20. 5. Irányító szerv neve és székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac utca 20. 6. A költségvetési szerv működési köre: Debrecen Megyei Jogú Város és Hajdú-Bihar megye közigazgatási területe 7. Ellátandó alaptevékenysége:

KSH által kiadott gazdasági TEÁOR 2008 ban meghatározott besorolás: 85.31 Általános középfokú oktatás 85.32 Szakmai középfokú oktatás Szakágazat száma 853100 Általános középfokú oktatás 853200 Szakmai középfokú oktatás A költségvetési szerv szakfeladatai: 7.1. 853000 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 7.2. 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás 9-12/13.évfolyam - nyelvi előkészítő oktatás - magyar-angol két tanítási nyelvű képzés 7.3. 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása 9-12/13.évfolyam (Mozgás-, látás-, hallássérült és a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása) 7.4. 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai, elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása) 7.5. 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai, elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon (A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása) 7.6. 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai, elméleti felnőttoktatás 7.7. 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása) 7.8. 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon (Mozgás-, látás-, hallássérült és a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető vagy vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő tanulók; beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók nevelése, oktatása) 7.9. 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 7.10. 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 7.11. 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon 7.12. 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés A 7.4.-7.12. szakfeladatokon az Egészségügy és a Szociális szolgáltatások szakmacsoportba tartozó oktatható szakmák: - 54 723 01 1000 00 00 Ápoló - 54 723 01 0001 54 01 Diabetológiai szakápoló - 54 723 01 0001 54 02 Epidemiológiai szakápoló

- 54 723 01 0001 54 03 Felnőtt anaeszteziológiai és intenzív szakápoló - 54 723 01 0001 54 04 Foglalkozásegészségügyi szakápoló - 54 723 01 0001 54 05 Geriátriai szakápoló - 54 723 01 0001 54 06 Hospice szakápoló - 54 723 01 0001 54 07 Körzeti közösségi szakápoló - 54 723 01 0001 54 08 Légzőszervi szakápoló - 54 723 01 0001 54 09 Nefrológiai szakápoló - 54 723 01 0001 54 10 Onkológiai szakápoló - 54 723 01 0001 54 11 Pszichiátriai szakápoló - 54 723 01 0001 54 12 Sürgősségi szakápoló - 54 723 01 0100 52 01 Gyakorló ápoló - 33 723 01 1000 00 00 Ápolási asszisztens - 54 723 02 1000 00 00 Csecsemő- és gyermekápoló - 54 723 02 0001 54 01 Gyermek aneszteziológiai és intenzív szakápoló - 55 725 01 0000 00 00 Diagnosztikai technológus - 55 725 01 0010 55 01 Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens - 55 725 01 0010 55 02 Orvosdiagnosztikai laboratóriumi technológus - 52 720 01 Egészségügyi asszisztens - 52 720 01 0010 52 01 Általános asszisztens - 52 720 01 0010 52 02 Fogászati asszisztens - 52 720 01 0010 52 03 Gyógyszertári asszisztens - 52 720 01 0001 54 01 Audiológiai szakasszisztens - 52 720 01 0001 54 02 EEG szakasszisztens - 52 720 01 0001 54 03 Egészségügyi operátor - 52 720 01 0001 54 04 Fizioterápiás szakasszisztens - 52 720 01 0001 54 05 Gyógyszerkiadó szakasszisztens - 52 720 01 0001 54 06 Hallásakusztikus - 52 720 01 0001 54 07 Kardiológiai és angiológiai szakasszisztens - 52 720 01 0001 54 08 Klinikai fogászati higiénikus - 52 720 01 0001 54 09 Szemészeti szakasszisztens - 54 146 01 0000 00 00 Egészségügyi gyakorlatvezető - 31 853 02 Egészségügyi kártevőirtő- fertőtlenítő - 31 853 02 0010 31 01 Egészségőr-fertőtlenítő - 31 853 02 0010 31 02 Egészségügyi kártevőírtó szakmunkás - 31 853 02 0010 31 03 Fertőtlenítő, sterilező - 31 853 02 0001 52 01 Egészségügyi gázmester - 54 345 01 0000 00 00 Egészségügyi menedzser - 54 724 01 0000 00 00 Fogtechnikus és fülilleszték készítő - 54 724 01 0100 52 01 Fülilleszték-készítő - 54 789 01 0000 00 00 Gyógyászati segédeszköz-forgalmazó - 54 725 02 Korszövettani, szövettani szakasszisztens - 54 725 02 0010 54 01 Citológiai szakasszisztens - 54 725 02 0010 54 02 Elektronmikroszkópos szakasszisztens - 54 725 02 0010 54 03 Hisztokémiai, immunhisztokémiai szakasszisztens - 52 726 01 Masszőr - 52 726 01 0010 52 01 Gyógymasszőr - 52 726 01 0010 52 02 Sportmasszőr - 52 723 01 0000 00 00 Mentőápoló - 52 723 01 0100 33 01 Betegkísérő - 52 725 02 Műtéti asszisztens - 52 725 02 0100 33 01 Gipszmester - 52 725 02 0100 33 02 Műtőssegéd - 52 725 02 0010 52 01 Boncmester - 52 725 02 0010 52 02 Műtőtechnikus - 52 725 02 0001 54 01 Endoszkópos szakasszisztens - 52 725 02 0001 54 02 Műtéti szakasszisztens - 51 542 01 Ortopédiai eszközkészítő

- 51 542 01 0010 51 01 Ortopédiai kötszerész és fűzőkészítő - 51 542 01 0010 51 02 Ortopédiai műszerész - 54 725 03 1000 00 00 Orvosi laboratóriumi technikai asszisztens - 54 725 03 0100 31 01 Egészségügyi laboráns - 54 725 03 0001 54 01 Hematológiai, transzfuziológiai szakasszisztens - 54 725 03 0001 54 02 Humángenetikai szakasszisztens - 54 725 03 0001 54 03 Kémiai laboratóriumi szakasszisztens - 54 725 03 0001 54 04 Mikrobiológiai szakasszisztens - 52 725 04 1000 00 00 Radiográfus - 52 725 04 0001 54 01 CT, MRI szakasszisztens - 52 725 04 0001 54 02 Intervenciós szakasszisztens - 52 725 04 0001 54 03 Nukleáris medicin szakasszisztens - 52 725 04 0001 54 04 Sugárterápiás szakasszisztens - 52 725 04 0001 54 05 Szonográfus szakasszisztens - 54 726 01 1000 00 00 Rehabilitációs tevékenység terapeuta - 54 726 01 0100 51 01 Gyógyfoglalkoztató - 54 726 01 0001 54 01 Gyógyúszás foglalkoztató - 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelő-gondozó - 54 761 02 Gyermekgondozó-nevelő - 54 761 02 0100 33 01 Gyermek- és ifjúsági felügyelő - 54 761 02 0100 31 01 Házi időszakos gyermekgondozó - 54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens - 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó, nevelő - 52 223 01 0000 00 00 Jelnyelvi tolmács - 52 223 01 0100 31 01 Relé jelnyelvi tolmács - 52 223 01 0100 31 02 Társalgási jelnyelvi tolmács - 33 761 01 0000 00 00 Nevelőszülő - 33 762 01 Szociális gondozó - 33 762 01 0010 33 01 Fogyatékosok gondozója - 33 762 01 0010 33 02 Szociális gondozó és ápoló - 54 762 01 Szociális segítő - 54 762 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő - 54 762 01 0010 54 02 Szociális asszisztens - 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúság-védelmi ügyintéző - 54 762 01 0001 54 01 Foglalkoztatás-szervező - 54 762 01 0001 54 02 Mentálhigiénés asszisztens - 54 762 01 0001 54 03 Szociokulturális animátor - 54 762 02 Szociális szakgondozó - 54 762 02 0010 54 01 Gerontológiai gondozó - 54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó - 54 762 02 0010 54 03 Szenvedélybeteg-gondozó - 54 762 02 0010 54 04 Szociális gondozó, szervező A 2011/2012. tanévtől: - 54 723 01 0010 54 01 Ápoló - 54 723 01 0010 54 02 Csecsemő- és gyermekápoló - 54 724 01 1000 00 00 Fogtechnikus - 52 723 01 1000 00 00 Mentőápoló - 52 725 02 1000 00 00 Műtőtechnikus 7.13. 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység (vizsgáztatás) 7.14. 856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatások 7.15. 842152 Nemzetközi oktatási együttműködés 7.16. 856000 Oktatást kiegészítő tevékenységek komplex támogatása

7.17. 856092 Munkaerőpiaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások 7.18. 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 7.19. 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 7.20. 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 7.21. 931205 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 7.22. 562913 Iskolai intézményi étkezés 7.23. 562917 Munkahelyi étkezés 7.24. 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 7.25. 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 8. Ellátandó vállalkozási tevékenysége: Nem folytat vállalkozási tevékenységet. 9. Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: A magasabb vezető megbízásáról nyilvános pályázat alapján a Közgyűlés dönt. A megbízás határozott időre, 5 évre adható. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése: Közalkalmazotti jogviszony a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján. 11. A költségvetési szerv besorolása gazdálkodási jogköre alapján: Önállóan működő költségvetési szerv, személyi juttatások, munkaadót terhelő járulékok és szakmai tevékenységgel összefüggő speciális kiadások előirányzatai felett jogosult rendelkezni. A pénzügyi-gazdasági feladatokat a Tóth Árpád Gimnázium látja el. A munkamegosztás és a felelősségvállalás rendjét, valamint az előirányzat feletti jogkör gyakorlásának rendjét munkamegosztási megállapodás rögzíti. 12. A feladatellátást szolgáló ingatlanvagyon: 12.1. 21358 hrsz.-ú Debrecen, Thomas Mann utca 16. sz. alatti 1ha 531 m 2 területű ingatlan, kivéve a felülépítmény közétkeztetési feladat ellátását szolgáló 68,61 m 2 nagyságú ingatlanrésze 13. A vagyon feletti rendelkezési jog: Az intézmény rendelkezési jogosultsága kiterjed a kezelésében lévő ingatlan és ingó vagyon rendeltetésszerű használatára, üzemeltetésére, továbbá helyiségeinek és eszközeinek tartós és eseti bérbeadására. Tulajdonosi jogok és kötelezettségek (elidegenítés, megterhelés) tekintetében a mindenkor hatályos közgyűlési rendelet szerint kell eljárni. Debrecen, 2011. július 8. P.H.

irányító szerv vezetőjének aláírása Záradék: Az alapító okiratot Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a 184/2011. (VI. 30.) önkormányzati határozattal, a 191/2010. (VII. 8.) Ö.h.-val, a 256/2009. (XI. 26.) Ö.h.-val, a 211/2009. (IX. 24.) Ö.h.-val, a 95/2009. (V. 28.) Ö.h.-val, a 45/2009. (III. 31.) Ö.h.-val, a 173/2008. (VI. 26.) Ö.h.-val és a 192/2005. (VI. 30.) Kh. határozatával módosított 90/2004. (IV. 22.) Kh. határozatával elfogadta.