D É L- P E S T M E G YE w w w. d p m s z. h u 2017. augusztus 21., XXVIII/34. HALLOTTAD? 100M INTERNET, TÉVÉ ÉS TELEFON EGYÜTT, HŰSÉGIDŐ NÉLKÜL! HAVI 4 990 FORINTÉRT Új lakossági ügyfelek részére érvényes, e-számlával, 2017. augusztus 21-től, D3 és FTTH területen. Garantált letöltési sebesség D3 területen: 13 Mbit/s, FTTH területen: 50 Mbit/s. A lakcímeden elérhető akciós ajánlatainkról, a pontos lefedettségről és díjakról érdeklődj a www.invitel.hu oldalon, a 1288-as számon vagy az Invitel Pontokban. Invitel Pont: Cegléd, Kút u. 1. Tel.: (06 53) 889 111
2 2017. augusztus 21. ÖZBAS SZOFI VB BRONZÉRMET SZERZETT A Chilében zajló Ifjúsági Judo Világbajnokságon Özbas Szofi bronzérmet szerzett. Az utánpótlássport.hu tudósítása: Az 52 kg-osok között az Európa-bajnok és szintén EYOF-bronzérmes Özbas Szofi újra kitett magáért. A Ceglédi VSE versenyzője három ippongyőzelemmel robogott át a csoportján, a brazil Nicole Franzoi, a német Annika Wurfel és a japán Kobajasi Mina is kapitulált ellene. Az elődöntőben a PÉTER ALADÁR HARMADIK! Péter Aladár harmadik lett a Nemzetközi Senior Asztalitenisz Versenyen. A rekord létszámmal megrendezett versenyen 229 induló vett részt, ahol a versenyzők fele külföldi - túlnyomó részt szlovák, német, horvát nemzetiségű volt. A versenyzőknek nemcsak egymással, hanem a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük. A közel 40-45 fokos hőmérsékletben többen is feladták még a fiatalabb korosztályban is. A Szuperinfó-CVSE játékosa Péter Aladár 3 magyar, 1 német és egy 1 cseh versenyző legyőzése után az elődöntőbe került, ahol 3:1-es vereséget szenvedett a CTV MŰSORA 2017.08.21. 08.25. 18.00 Híradó - Friss hírek 18.25 Háttér - Hírek háttere 18.45 Magazin műsor - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/317-255, 53/316-555 Adásismétlés hétköznap 9.00 és 20.00 órától VÉRADÁS Lovas Baráti Találkozó és XXI. Amatőr Fogathajtó Verseny Helyszín: Tápiószőlős, Sportpálya Időpont: 2017. augusztus 26. Programok: 9.00 Megnyitó 9.15 Pályabejárás 10.00 Egyes, kettes, négyes, pónifogatok és C kategória kettes (pontgyűjtés). C kategória pónifogatok (pontgyűjtés) hibaidős akadályhajtása délelőtt és délután is! 13.00 Ebéd francia Fazia Mokdar ellen hosszabbításba torkollt a küzdelem, amit aztán a bírák döntöttek el. A ráadás második percében Szofi megkapta a harmadik figyelmeztetését, azzal ellenfele jutott a fináléba. Szofi azonban nem az a típusú versenyző, akit könnyű megtörni, így a bronzmérkőzésre természetesen felszívta magát. A vigaszágról érkező, többek között Kármán Andreát is legyőző észak-koreai Szonghi Mun ellen egészen az utolsó pillanatra hagyta a döntést, de földharc végén ipponnal győzött, így a harmadik nyári világversenyén is dobogóra állhatott. cegledisport.hu későbbi győztestől, aki szintén Csehországból érkezett. Elmondása szerint 1:1 után esély volt a 3. szett megnyerésére, de két ziccert kihagyott, az ellenfél önbizalmat kapott és végül nyert. A harmadik hely így is nagyszerű eredmény. Thermal Open Nemzetközi Senior Asztalitenisz Verseny Harkány 2017.08.05-06. Eredmény: 65-70 éves korosztály: 3. Péter Aladár cegled.hu fotó: cegledinfo.hu Augusztus 23. szerda 14.00-16.00 Dózsa György Művelődési Ház Ceglédbercel, Pesti út 96. Augusztus 30. szerda 12.30-15.00 Clarion Hungary Kft Nagykáta, Jászberényi út 116. Augusztus 30. szerda 15.30-17.00 Művelődési Ház Tápióbicske Rákóczi út 61. RÉG IDŐK TÁRHÁZA Cím: 2700 Cegléd, Kazinczy utca 1. Telefon: 06-30/586-1147 E-mail:regidokalapitvany@gmail.com Nyitva tartás: Hétfő zárva Szerda 15.00 17.00 EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK Csoportok fogadása előzetes bejelentkezés alapján! Minden kedves érdeklődőt szeretettel vár a Rég Idők Tárháza! Ügyeletes gyógyszertárak: 08.21. Szent Imre Gyógyszertár Szent Imre herceg u. 22. 08.22. Kígyó Patika Reggel u. 2. 08.23. Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a. 08.24. Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út 11. 08.25. Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér 9. 08.26. Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út 7. 08.27. Pingvin Patika Múzeum u. 2-4. 08.28. Schulek Gyógyszertár Kőrösi út 51. 08.29. PatikaPlusz Gyógyszertár Malomtó szél 30. Tesco 08.30. Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út 51-53. Orvosi ügyelet: A budapesti irányító központ telefonszáma: 0613016969. Hétvégén és ünnepnap (tárgynapon) a gyermekorvosi ügyelet reggel 8 órától este 20 óráig működik. Tel: 0613016969; Cegléd, Kárpáti Aurél u. 9. A folyamatos, sürgősségi ellátás érdekében, ha nincs gyermekorvosi ügyelet, akkor továbbra is a felnőtt háziorvosi ügyelet végzi a betegellátási feladatokat: Tel: 0613016969; Cegléd, Kossuth F. u. 17. LOVAS BARÁTI TALÁLKOZÓ ÉS XXI. AMATŐR FOGATHAJTÓ VERSENY 14.00 Egyes, kettes, négyes, pónifogatok és C kategória kettes (pontgyűjtés). C kategória pónifogatok (pontgyűjtés) hibaidős akadályhajtása délelőtt és délután is! 17.30 Eredményhirdetés 18.00 Malac fogó verseny, melyre délután 16.00 óráig lehet jelentkezni 12 éves korig Egyéb programok: Főzőverseny: a zsűriben Vér János és a szabadtűzi lovagrend tagjai. 8.00 nevezés, 9.00 kezdés Falu tortája: a tortákat 13.00-ig kérjük leadni a főzősátorba 13.00 zsűrizés kezdete, 14.00 eredményhirdetés A nap folyamán solymász és csikós bemutató, sétakocsikázás, pónilovagoltatás, ugrálóvár, arcfestés és csillámtetoválás várja vendégeinket. A műsor változás jogát a szervezők fenntartjuk! Mindenkit szerettel várnak a szervezők! Patkós Irma terem 08.21. 08.30. hétfő szerda 15:45 A mogyoró-meló 2. magyarul beszélő, kanadai-amerikai-délkoreai családi animációs film Rendező: Callan Brunker 08.21. 08.23. hétfő szerda 17:45 08.26. - 08.27. szombat - vasárnap 13.45 3D Az Emoji-film amerikai, családi animációs film Rendező: Anthony Leondis 08.21. 08.23. hétfő szerda 20:00 Pappa pia magyar romantikus vígjáték Rendező: Csupó Gábor Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró, Stohl András 08.24. 08.30. csütörtök szerda 17:30 Sokkal több mint testőr magyarul beszélő, amerikai akció-vígjáték Rendező: Patrick Hughes Szereplők: Ryan Reynolds, Samuel L. Jackson 08.24. 08.30. csütörtök szerda 20:00 Annabelle 2. - A teremtés magyarul beszélő, amerikai horror Rendező: David F. Sandberg Szereplők: Miranda Otto, Stephanie Sigman Huszárik Zoltán terem 08.21. 08.23. hétfő szerda 16:00 Egy kupac kufli magyar családi animációs film Rendező: Jurik Kristóf, Pálfi Szabolcs 08.21. 08.23. hétfő szerda 17:30 K.O magyarul beszélő, francia thriller Tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott Rendező: Fabrice Gobert Szereplők: Laurent Lafitte, Chiara Mastroianni 08.21. 08.23. hétfő szerda 19:45 RAID - A törvény nevében belga-francia, akcióvígjáték Rendező: Danny Boon Szereplők: Yvan Attal, Michel Blanc 08.24. 08.30. csütörtök szerda 15:30 Az ígéret magyarul beszélő, spanyol-amerikai történelmi film Rendező: Terry George Szereplők: Christian Bale, Charlotte Le Bon 08.24. 08.30. csütörtök szerda 18:00 Fiú a vonaton feliratos, magyar-amerikai dráma Rendező: Roger Deutsch Szereplők: Tóth Barnabás, James Eckhouse 08.24. 08.30. csütörtök szerda 19:45 Logan Lucky - A tuti balhé amerikai vígjáték Rendező: Steven Soderbergh Szereplők: Daniel Craig, Katherine Waterston 08.26. 08.27. szombat vasárnap 13:45 Bébibumm magyarul beszélő, francia vígjáték Rendező: Noémie Saglio Szereplők: Juliette Binoche, Camille Cottin Bővebb információ és jegyfoglalás: mozicegled.hu; Cegléd, Batthyány u. 1., 53/310 950
www. dpmsz. hu 3 MEGSZEREZTE ELSŐ GYŐZELMÉT A CVSE 08.21. 08.23. hétfő szerda 15.00 és 08.25. péntek 19.00 #sohavégetnemérős magyar zenés vígjáték, Wellhello slágereivel Rendező: Tiszeker Dániel Szereplők: Karácsony Tamás Fluor, Csöndör László (Diaz), Ötvös András Trecskó Zsófia 08.21. hétfő 17.00; 08.27. - 08.28. vasárnap - hétfő 19.00 Minden, minden amerikai romantikus dráma, Rendezte: Stella Meghie Sz.: Amandla Stenberg, Nick Robinson 08.21. hétfő 19.00 08.22. - 23. kedd - szerda 17.00 Az ígéret magyarul beszélő, spanyol-amerikai történelmi film Rendezte: Terry George Szereplők: Charlotte Le Bon, Christian Bale, Oscar Isaac 08.24. - 08.29. csütörtök - kedd 17.00 Dzsungel-mentőakció magyarul beszélő, francia családi animációs film Rendezte: David Alaux 08.17. 08.23. csütörtök szerda 19.00 és 08.27. vasárnap 19.00 Pappa pia magyar romantikus vígjáték Rendező: Csupó Gábor Szereplők: Szabó Kimmel Tamás, Nagy Feró, Stohl András 08.24. 08.25. csütörtök péntek 17.00 A setét torony Szinkronizált, amerikai sci-fi kalandfilm Rendező: Nikolaj Arcel Szereplők: Matthew McConaughey, Idris Elba, Abbey Lee, Jackie Earle Haley 08.26. 08.27. szombat vasárnap 17.00 Gru 3. színes, magyarul beszélő, animációs film rendezte: Pierre Coffin, Kyle Balda Nagykőrös, Szabadság tér 7. https://www.korosikultura.hu/ Labdarúgás: vasárnap (08.13.) késő délután hazai pályán fogadtuk a Sopron alakulatát. A hűség városának csapatához friss és szép emlékek kötődnek, hiszen az ő 1:0 arányú legyőzésükkel tudtuk megőrizni NB II-es tagságunkat a tavalyi szezon utolsó fordulójában. Hasonló sikerekben reménykedtünk ezelőtt a mérkőzés előtt is, hiszen két forduló után 0 ponttal álltunk a tabella legvégén. Ennek ellenére nem kezdtük jól a mérkőzést, sebességben és erőszakosságban a Sopron jobban állt az első félidőben, Klausz László vezetőedző több alkalommal is mérgelődött e miatt a kispadnál. A 11. percben azonban Damásdi remek szabadrúgására többen is érkeztek a kapu előtti területre, végül Asztalos kotorta a hálóba a labdát, így 1:0-ra megszereztük a vezetést. A gól után többet volt a labda a Sopronnál, de helyzetig nem igen tudtak eljutni, sőt a 21. percben ismét pontrúgásból tudtunk veszélyeztetni, amikor Törtei nagyszerűen rúgta el a labdát a sorfal mellett, de sajnos a bal kapufát is elkerülte pár centivel. Innentől kezdve viszont csak Mursitsnak volt dolga, illetve egy alkalommal Preklet mentett nagyot. A 42. percben viszont Farkas hátba rúgása után jött a piros lap a vendégek játékosának. Ebben a félidőben már más érdemleges nem történt, így egy gólos vezetéssel mehettünk a szünetre. Félidőben a mérkőzést lázasan vállaló Nánási helyére Peres érkezett, illetve egy sokkal jobb és harcosabb Cegléd is. Az első percekben még mindkét oldalon voltak lehetőségek, de folyamatosan vettük át az irányítást és helyeztünk nyomást a Sopron csapatára. Játékosaink közül kiemelkedett a fiatal Damásdi Alex, akinek több jó beadása, kapufája is volt, ezekben a percekben. Majd jött a gól is, egy szép elfutás után gurított a hálóba a kapus lábai között a 68. percben. A kétgólos hátrányban játszó Sopron próbált volna helyzeteket kialakítani, illetve szépíteni, de Mursits és a védelem is jól állt a lábán. Az ellentámadásokból pedig veszélyes támadásokat ÁLLATORVOSI ÜGYELET Augusztus 26-27. Magánügyelet (Házhozmenő állatorvosi ügyelet): Dr. Cservény Antal Cegléd, Malomtószél 13. Tel: 0653312294 Dr. Baksai Ferenc Nagykőrös, Mintakert u. 32. Tel: 06209141333 Rendelői ügyelet: Dr. Baksai Ferenc Nagykőrös, Mintakert u. 32. Tel: 06209141333 Ügyeleti időben a szolgáltatási díjak magasabbak a hétköznapokon megszokottaknál! vezettünk, amelyekből több gólt is szerezhettünk volna még, de sajnos nem jött össze. Így végül kétgólos győzelmet arattunk a Soproni VSE ellen, ezzel megvannak az első pontjaink az idei bajnokságban. Klausz László vezetőedző: - Elég sok helyzete volt az ellenfélnek, de Mursits nagyon jól védett. Több jó teljesítmény is volt, de inkább a második félidőben vettük át az irányítást. Nagyon fontos volt most ez a három pont. Ceglédi VSE: Mursits - Valkovszki, Nánási, Preklet, Törtei - G. Bíró, Albert - Damásdi, Asztalos, Farkas A. - Szabó. Edző: Klausz László Cserék: Nánási helyén Peres ( 46) Szabó helyén Fehér ( 72) Bíró helyén Majoros ( 90) Kőházi Ádám cegled.hu JELENTKEZZ TE IS JUDÓSNAK! Téged is hív Ungvári Miklós a legeredményesebb magyar cselgáncsozó, a riói Olimpia 5. helyezettje, a londoni Olimpia ezüstérmese. A KÖZGÉP-CVSE Judo Szakosztálya felvételt hirdet, keresi az új bajnokokat! 6-9 éves fiúk, lányok: Edzések időpontja: hétfő 17.30-18.30, csütörtök 17.00-18.00 Tanfolyamvezetők: Bíró Norbert III. DAN-os judo mester és szakedző (06-30/629-6725), Mester Dániel I. DAN edző (06-70/341-0217) 10-14 éves fiúk, lányok: Edzések időpontja: hétfő, szerda 16.00-18.00, péntek 18.00-19.30 Edzők: Bíró Tamás VII. DAN mesterdező (06-20/933-4038), Mester Dániel I. DAN edző (06-70/341-0217) Helyszín: Ceglédi Judo Központ - Cegléd, Malomtó szél 35. Ha szeretnél az olimpiai ezüstérmes Ungvári Mikivel vagy a Paralimpiai bronzérmes, Európa Bajnok Bíró Norberttel, Ungvári Attilával edzeni, várunk!
4 ÚTRAVALÓ 2017. augusztus 21. BOGARAS HÉTVÉGE CEGLÉDEN Cegléd egyre népszerűbb, mint rendezvény helyszín. Ebben az évben először itt rendezték meg az Országos Ügyész Sport Napokat, a Tour de Hongrie másodszorra érkezett ide és rajtolt tovább, és itt zajlott le az LB27 Reggae Camp 5 napos nagy rendezvénye. Ceglédi Volkswagen Feszt Szabadidő Központ és belváros 2017. augusztus 25-26-27. A fotósok figyelmébe: lassítás a Széchenyi úton, majd fotózkodási lehetőség a Szabadság téren. Ezen, hogy Ceglédet választották tulajdonképpen nem lehetne csodálkozni, mert minden olyan létesítmény és program lehetőséggel rendelkezik, amely ilyen nagy eseményt emlékezetessé tehet. Nagyon jó a fekvése, majdnem az ország közepe. A belvárostól nem messze, mégis távol a város zajától található a Szabadidő Központ, fürdő, wellness, aqua park, kalandpark, csónakázó tó, stb. És még meg se említettük a környéken lévő kiváló pincészeteket, borászatokat, ahova el lehet látogatni, borozgatni, s jókat beszélgetni. Szombat délután változatosabbnál változatosabb programok szórakoztatják a vendégeket, résztvevőket, lesz "macsó verseny", fellép Selecta Áfonya (talán az egyik legismertebb, legszínesebb reggae zenész), Veszprémből Czeglédi Nagy Zsófia és Kolos Imre Kéri (jazz), és egy meglepetés zenekar. 20 órától Tom White & the Mad Circus, a legőrültebb rockabilly cirkusz pezsdíti fel a hangulatot. Az estén még színre lép Peters and Friends, a magyar underground rock egyik klasszikus zenekara. Augusztus utolsó hétvégéjén ismét egy látványos rendezvénynek ad otthont városunk, a Ceglédi Volkswagen Fesztnek. A fesztiválra több száz résztvevőt várnak, ezért igazán különlegesnek ígérkezik a 2. napra szervezett felvonulás, amely a Szabadidő Központból indul. A felvonulás előzetes útvonal: Camping - Pesti út- Felszegi út - Széchenyi út - Alszegi út - Déli út - Kőrösi út - Kossuth tér -Arizóna előtt bevonulás a Szabadság térre. Szeretettel várnak mindenkit a szervezők! cegled.hu Bővebb információ a programról Facebookon: Ceglédi Volkswagen feszt. Ha felkeltette a rendezvényajánló az érdeklődésed és szeretnél időben tájékozódni Cegléd és térség programjairól, akkor like-old és kövesd a Tourinform Cegléd facebook oldalát!
www. dpmsz. hu 5
6 2017. augusztus 21. I N G A T L A N ZÖLDHALOMBAN 3 szobás összkomfortos ház eladó. Érdeklõdni: 06-70/646-00-39 TELEKI utca 9/b, Avantgarde Villában garázs eladó. Iá: 2,2 mft 06-30/629-2962 ELADÓ jó állapotú 8.emeleti két szobás panellakás azonnali beköltözéssel Cegléd, Köztársaság utcában. Irányár 8,25 mft. Érdeklõdni: 06-30/279-2365 CEGLÉDEN félkomfortos kertes ház eladó. Iá.: 4,5 mft. 06-20/966-6694 CEGLÉD Öregszõlõben 21 nm-es alápincézett ház 200 nm telken eladó. Gáz bevezetve. Érdeklõdni 16.00 után: 53/378-045 JÁSZBERÉNY Újerdõn 31-es fõút közelében (volt szõlõ gazdaság területén) komfortos tanya 250 m2-es széna tárolóval, istállóval, akácossal, 26 db õs diófával szép környezetben 3,5 ha területen eladó. Telefon: 06-30/9452-002 CEGLÉDEN 80 nm-es kertes családi ház eladó. Azonnal beköltözhetõ. Hagyaték nincs! Albérletbe nem kiadó. 06-20/479-56-11 TÖRTELEN 75 nm-es összkomfortos családi ház eladó. Érd.: 06-30/911-0244 CEGLÉDI állomásnál felújított, kétszobás, gázfûtéses, erkélyes lakás eladó. Kertes csere érdekel. 06-20/580-84-87 ABONYBAN eladó 2,5 szobás családi ház 400 nm kerttel. Érdeklõdni: 06-30/384-63-08 ELADÓ 55 nm-es elsõ emeleti téglalakás Cegléden, Jászberényi úton. 06-30/481-13-25 KÉT szobás, erkélyes, felújított, városközponti panellakás eladó. 30-364-6285 CEGLÉD központjában, bejáratott szolárium stúdió eladó. Irányár: 5,5 mft. Telefon: 06-70/511-75-35 CSEMÕBEN 100 nm 2+ étkezõs családi ház 1700 nm telken eladó 8.9 mft 06-70/336-88-99 CSEMÕBEN 20 nm kis tanya 5000 nm telken eladó 1.3 mft 06-70/336-88-99 CEGLÉDEN 100 nm 2.5 szobás családi ház 800 nm telken eladó 14.9 mft 06-70/336-88-99 CEGLÉD külterületén 60 nm 1,5 szobás kis tanya 7000 nm telken eladó 4.9 mft 06-70/336-88-99 TÖRTELEN 25 nm kisház 2700 nm telken eladó 2.2 mft 06-70/411-8406 GÕZ dûlõ környékén 1630 nmes telken, 36 nm-es, 1,5 szoba, konyhás, fürdõszobás kis ház (gazdasági épület) eladó 2.8 mft. 0620/547-2312 CEGLÉD Újvároson 60 nm +1szobás lakrésszel eladó 4.9 mft 06-70/411-8406 CEGLÉDBERCELEN, 1000 nmes telken, 120 nm-es 3 szobás nagypolgári ház eladó 8.9 mft. 06-20/547-2312 CEGLÉDEN igényes 120 nm 2 szintes 4+ nappalis családi ház eladó 25.9 mft 06-70/411-8406 TÁPIÓSZENTMÁRTONBAN igényes 160 nm 2 család részére is alkalmas családi ház 800 nm telken eladó 13.9 mft 06-70/411-8406 CEGLÉDEN, Törteli úton, 542 nmes telken, 75 nm-es 2 szobás ház eladó 7.9 mft 06-20/547-2312 NAGYKÕRÖS központjában, Patay utcában, 500 nm-es telken, 120 nm-es 2 fürdõszobás részben felújítandó ház eladó 7.9 mft. 06-20/547-2312 ELADÓ másfél szobás összkomfortos lakóház, nagy kerttel, hátsó épületekkel, Cegléden, az Összekötõ utcában. Irányár: 13 millió Ft. Megtekintéséhez idõpont egyeztetés szükséges. Érdeklõdni lehet a +36302057576, a +36308690417 telefonszámokon CEGLÉD Halász utcában 970 nm telken felújítandó családi ház eladó. 06-20/51-908-04 I N G A T L A N V É T E L ELADÓ ingatlanokat keresünk ügyfeleink számára. Újszerû megoldások, ingyenes konzultáció! Cegléd Ingatlan, Rákóczi út 1. 30/364-6285 CEGLÉDEN keresek jó állapotú családi házat 10 M Ft-ig. 06-20/547-2312 K I A D Ó GARÁZS Cegléd központjában autó, motor, bútor tárolására kiadó. 06-20/934-3520 CEGLÉDEN 3 szobás panellakásban egy nagyszoba kiadó. 06-70/218-1074 TISZAKÉCSKÉN 2 szintes nyaraló kiváló helyen eladó vagy kiadó!. Tel.:06-20/928-9349 KÉTSZOBÁS, 3. emeleti, bútorozott, 54 nm-es, világos panel lakás, pályaudvar mellett, de belvároshoz közel (Kossuth Ferenc utca 48.) 65.000 Ft/hó áron kiadó. Érdeklõdni: 06-30/523-4473 ALBERTIRSA, Vasút út 3. szám alatt üzlethelyiség és irodák kiadók.06-20/971-0576 CEGLÉDEN 2 szobás, központifûtéses, kertes családi ház kiadó. 06-20/296-4329 CEGLÉDEN garázs kiadó. 06-20/456-8120 KIADÓ élelmiszerboltként üzemelõ 220 nm-es helyiség, teljes berendezéssel Cegléd, Mizsei út 34. szám alatt. Megtekinteni, érdeklõdni: Szegedi Károly 20/932-5215 A D Á S - V É T E L RÉGISÉGEKET, festményeket, porcelánokat, bronz tárgyakat és egyéb antik dolgokat vásárolok, magas áron. 06-70/324-3961 JUHÁSZKAMPÓKAT, birkacsengõket, lócsengõket, marhakolompokat, pitykéket, tanyaberendezéshez régiséget, hagyatékokat vásárolok. Érdeklõdni: 06-30/979-9529 BETONKEVERÕ és 630-as légpuska eladó Cegléden. 06-20/264-2405 NÉGY, hét hl-es mûanyag szüretelõ kád, leesésgátlós gyerekágy eladó. 06-53/320-886 ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyûjteményt, képeslapokat, papír-régiséget, militáris tárgyakat. Kecskemét, Ceglédi út 74. 06-20/573-2599 www. krozus.gportal.hu HOMOKTÖVISLÉ vegyszermentes termesztésbõl, daganatos és egyéb betegségek megelõzésére, gyógyítására. 06-20/944-9652 3 égõs gáztûzhely, 140 literes hûtõszekrény, régebbi szobabútor jó állapotban eladó. 06-20/351-0227 ELADÓ 1 db 2 lépcsõs bajai 380 voltos vizszivattyú, 1 db szekrényes, motoros 220 voltos Naumann varrógép, 3 db 11 kg-os PB gázpalack. 06-30/430-1400 RÉGI vagy rossz mikrohullámú sütõjét megvásárolom! Tel.: 06-30-689-4965 VEGYESTÜZELÉSÛ kazán eladó. 06-20/235-8302 H.RAEHSE jó állapotú, páncéltõkés pianino eladó. Érdeklõdni: 06-30/968-5824 HAGYATÉKOT, régiséget, elhasználódott háztartási gépeket, disznóvágó asztalt, fateknõt, sámlit, asztalokat, spalettákat, rossz számítógépeket vásárolok 06-70/323-0779 ELADÓ Lauberger and Gloss bécsi mechanikás, páncéltõkés 4747-s sorszámmal jelzett zongora. 06-20/223-0600 ÉTKEZÉSI alma vásár Nyáregyházán a 405-ös út dánszentmiklósi bejárójánál található raktárban. Akane, Gála, késõbb: Jonathán, Jonagold, Idared, Red Rome, Golden, Sarden, Mutsu, Starking fajták. Ugyanott cefre szilva, cefre körte, cefre alma kapható. Nyitva: minden nap 7-16 óráig. Érdeklõdni: tel: 06-70/3951-586, FB: Bagoly Almalé, bagoly01@ gmail.com KISBÁLÁS és körbálás szalma eladó. Tel.:06-20/941-5540 V E G Y E S VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllõt, CO hegesztõt, mûszerészesztergát, marógépet, kompresszort, invertert, kis gépeket. 0670/624-5475 TÛZIFA vastag akác 3450 Ft/100 kg, vékony akác 3000 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. 06-30/576-7261 SZÁRAZ kenyér, kifli, zsemle kapható. 70 Ft/kg. 06-30/313-6680 SZÕLÕ értékesítés augusztus 25- tõl. Gondosan mûvelt ceglédberceli szõlõ ültetvényeimrõl 1. osztályú borszõlõ értékesítését megkezdem. Fajták: Cserszegi fûszeres, Chardonnay, Rajnai rizling, Hárslevelû, Tramini, Zöld veltelini, Kékfrankos. 06-20/362-6729 HÁROM hektár föld kiadó. 540 bála széna eladó (takarmányt beszámítok). 06-30/290-1239 DOBOS Tûzifa Kft. Csemõ eladó akác tûzifa. 06-20/332-8909 MALACKRUPLI eladó 30 Ft/kg, nagyobb rendelés esetén akár házhoz szállítással is. 06-30/984-4044 VASTAG akác 3400 Ft/100 kg, vékony akác 2900 Ft/100 kg, tölgy és bükk 3000 Ft/100 kg, vegyes tûzifa 2400 Ft/100 kg, nyár tûzifa 2000 Ft/100 kg. H a s í t á s : 1 5 0 F t / 1 0 0 k g. 06-30/307-0147 MEGVESZEM régi disznóvágó asztalát 8000 Ft/db, régi zománcozott gyerekkád tartóval 2500 Ft/ db, régi ablakspalettát, egy ablakra való 3000 Ft, fateknõ jó állapotú 1500 Ft, lemezteknõ 1000 Ft, szódás üveg, rekesszel együtt 1500 Ft, szódás üveg 50 Ft, 50 literes demizson 1000 Ft, gyalupad 8000 Ft, régi ruhásszekrény, konyhaszekrény 5000 Ft, boros hordó 2000 Ft, ugyanitt régi bútorokat, komplett hagyatékot felvásárolok. 06-20/331-5370 ELADÓ bükk, nyár és akác tûzifa. 06-30/635-7472 OLCSÓ kõmûvest keresek ablak és ajtó betevésére rövid határidõvel. 06-70/245-7581. CEGLÉDEN a Batthyány utca 30 szám alatt epercefre eladó. FELVÁSÁROLOK elromlott háztartási gépeket: 500 Ft/db, komplett számítógépet: 1.000 Ft/db, akkumulátort: 1.000 Ft/db, rossz villanymotort: 50 Ft/kg, gumis rézkábelt: 200 Ft/kg. Ugyanitt ócskavas és színesfém felvásárlás a napi árfolyamon. 06-20/331-5370 NYÁRFA és nyárfaszél, vékony-, vastag akác tüzifa eladó. 06-70/578-3717 FÁRÓL szedett Stanley érett szílva, lekvárminõségû eladó. 06-30/488-91-82 Marosi Faiskola Csemõ XIV: dûlõ 7 KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Telefon: 06-30/998-8941 ÁZÁSMENTES kisbálás réti fûszéna, kisbálás búzaszalma eladó. Házhozszállítással is. 06-30/998-8941
www. dpmsz. hu 7 Hirdetését a Dél-Pest Megyei Szuperinfóba feladhatja az alábbi helyeken: SZERKESZTŐSÉGÜNK: CEGLÉD, Múzeum u. 3., Tel./fax: 06-53/317-422 FELVEVŐHELYEINK: A B O N Y, P A P Í R M A D Á R P A P Í R B O L T S Z I L Á G Y I E R Z S É B E T U T C A I Ü Z L E T S O R H - P : 7 : 3 0-1 7 : 0 0 S Z O M. 8 : 0 0-1 2 : 0 0 ALBERTIRSA, Szipa Nyomda, Vinnyica u. 8., Centrum Lakópark, Tel.: 06-53/571-040 Nyitva: H-P 8.00-17.00 CEGLÉDBERCEL Dózsa György Művelődési Központ Könyvtára, Pesti út 96., Nyitva: H, K,Cs,P: 12.30-20.00, Szo: 8.00-12.00 PILIS Papír-Írószer-Játék, Rákóczi út 2., Darázsi Lászlóné, Tel.: 06-29/499-116 NAGYKŐRÖS Country Tours, Széchenyi tér 2., Tel.: 06-53/350-794 TÁPIÓSZELE Mobil Shop, Kossuth L. u. 9., Tel.: 06-30/325-0824 TÁPIÓSZENTMÁRTON, Balaska Tiborné, Katona J. u. 62., Tel.: 06-29/423-614 Németh Jánosné, Patika mellett, Kossuth L. u. 20., Tel.: 06-29/423-257 ÚJSZILVÁS Faluháza és Községi Könyvtár Szent István u. 4. Tel.: 06-53/387-001/17 TÁPIÓSZŐLŐS, Iparcikk- és Gazdabolt, Kossuth L. u. 80., Tel.: 06-53/385-200 TÁPIÓGYÖRGYE, Ruházati Bolt (Hédinél), Táncsics M. u. 8. TÖRTEL, Trafik Ajándék Bolt, Szent István tér 1. TÖRTEL, Molnárné Rátóti Szilvia Telepolc, Irka-firka Törtel, Dózsa György út 13. 06-53/336-143 Nyitva: H-P 8-12, 14-17. Sz 8-11. KOSARAS emelõk és önjáró állványok bérbeadása kezelõvel vagy kezelõ nélkül. Orosz Ádám 06-70/242-7014 BONTOTT kettõs méretû tégla kb: 400 db, és 1000 db 1 kapcsos cserép eladó Cegléden. 06-20/231-8012, 06-53/315-155 G É P - S Z E R S Z Á M KERTI gépeket, rotációskapát kis traktort pótkocsit alternálókaszát láncfûrészt fûkaszát stb. keresek alkatrésznek hibás mûködésképtelent is. Érd.: 06-30/184-6220 J Á R M Û LINEA nagytestû robogó, újszerû állapotban eladó. 06-20/594-9801 SIMSON-t, MZ-t, ETZ-t vásárolok bármilyen állapotban újtól az üzemképtelenig. Tel.: 06-20/459-5066 1993-as 1,6-os Lada Niva friss mûszakival eladó. Érdeklõdni: 0630/205-8367 MINDENFÉLE autót megvásárolok! 25 Ft/kg. Forgalomból kivonatom. Házhoz megyek! 06-20/257-6572 S Z O L G Á L T A T Á S KÖLTÖZTETÉST, bútorszállitást, lomtalanítást vállalunk 3,5 t, ponyvás teherautóval. 06-20/9-390-096 REDÕNY szerviz! Leszakadt, nem mûködõ redõnyök teljeskörû javítása, gurtnik cseréje. 06-70/265-6065, 06-30/919-0446 KÚTTISZTÍTÁST, kútmélyítést, fertõtlenítést, ásást és fakivágást vállalok. Pl.: fenyõ/dió. 06-30/951-0378. AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is. Telefonszám: 06-20/401-9363 K Ö L T Ö Z T E T É S, f u v a r v á l l a l á s országosan ponyvás, zárt, platós t e h e r a u t ó k k a l, m e g b í z h a t ó r a k o d ó k k a l. 0 6-3 0 / 2 4 0-4 5 8 1. Kedvezõ árak! WHIRLPOOL automata mosógép, garanciával eladó, szállítás lehetséges. Ár: 25.000, 06-20/375-9910 MESTERBOSZORKÁNY jövendõmondó, rontáslevétel, szerelmi energiák, halottlátás, isteni gyógyító erõvel. 06-70/434-2178 ÁCS, tetõfedõ, kõmûves, bádogos és malterba kúpozás. Telefon: 06-20/512-9068 T E T Õ F E L Ú J Í T Á S T, k õ m û v e s m u n k á t, k ü l s õ s z i g e t e l é s i munkákat vállalok. 06-70/420-2951 BURKOLÁST, fürdõszoba felújítást, festést, mázolást, falszigetelést lemezzel, injektálással vállalok. 06-30/488-1353 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújitást vállalok referenciákkal, garancivál. 06-30/230-6148 DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24-ig, zsírtalanítás géppel, hétvégén is, garanciával. 06-70/233-0673. DUGULÁSELHÁRÍTÁS olcsón bontás nélkül, garanciával hétvégén és ünnepnap is 0-24 óráig! Tel.:06-30/906-5547 R E D Õ N Y K É S Z Í T É S, t e l j e s k ö r û j a v í t á s, g u r t n i c s e r e. P r e c í z munka, kedvezõ ár. 06-20/624-1272 VIZES falak utólagos szigetelése acéllemezzel, mérsékelt áron, garanciával. 06-30/557-7192 DUGULÁSELHÁRÍTÁST és vízvezeték szerelést vállalok a hét minden napján! 06-30/593-2282 KÁRPITOS! Antik, stil, modern és retro bútorok áthúzása, javítása, felújítása. 06-20/961-9874, 06-30/310-9105 D U G U L Á S e l h á r í t á s S O S - b e n, l e f o l y ó r e n d s z e r e k t i s z t í t á s a. 06-30/292-5644 FUVAROZÁST, lomtalanítást, udvar takarítást, sittszállítást vállalok. Érd.: 06-70/363-9149 MÛANYAG redõny, faredõny javítás készítés gyors precíz áron! 06-70/227-6273, 06-30/735-074 KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvezõ áron. 06-20/320-1397 KUTYAKIKÉPZÉS! Szakképzett oktató vállalja kutyája professzionális képzését az Ön és kutyája igénye szerint. Hívd Fannit! 06-20/579-0147 PALATETÕ, lapostetõ szigetelése korszerû anyagokkal, garanciával, referenciákkal. Csatornázás! 06/20/949-1867 PALATETÕ bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Ingyenes árajánlatkészítés. Akció -10%. 06-30/229-2206, www. palatetofelujitasjavitas.hu CSERÉP-, pala, lapostetõ felújítások akár napelemmel együtt. 06-70/275-9175 gemerkoronahu@ gmail.com +36-70/275-9176 KERTÉPÍTÉST, kertrendezést (sövény és fûnyírást, gyepszellõztetést vállalok) 06-20/421-8723 (szakember). M Û A N Y A G n y í l á s z á r o k é s redõnyök beépítése, akár egyedi m é r e t b e n i s. F e l á r n é l k ü l. Beépítési határidõ 3 héten belül. É r d e k l õ d n i : 1 6. 3 0 u t á n a 06-20/260 5450 telefonon. FRISSÍTÕ és gyógymasszázst vállalok Cegléden és környékén. Telefon: 06-30/830-6158 KERTÉPÍTÉST, kert kialakítást, automata öntözõrendszer telepítését vállalom. Érdeklõdni: 06-70/324-3961 ÉPÜLETEK bontását, eltakarítását vállaljuk. Érdeklõdni: 06-70/324-3961 LAKÁSSZERVÍZ Redõnyök, reluxák javítása, készítése, festés-mázolás, tetõk, kõmûvesmunkák. Tel.:06-30/358-2881 REDÕNYÖK, szúnyoghálók javítása, újak készítése. Gurtnik cseréje 06-30/734-6255 FÛNYÍRÁST és kerti munkát vállalok. 06-70/643-3231 KÁDFELÚJÍTÁS hõkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés! Telefon: 06-70/510-8127 LAKI kályhakerámikus kályhás mester új cserépkályhák, átrakások, javítás. Mobil kemencék, hordozhatók. 06-30/984-9209 T E T Õ K j a v í t á s a, k é s z í t é s e, veszélyes fák lebontása. Molnár G á b o r. 0 6-3 0 / 3 2 4-8 3 7 3, 06-70/366-6518 OTTHON megtermelt gyümölcsébõl, elkészítjük saját gyümölcslevét (Dánszentmiklóson). Bejelentkezés telefonon. 0620/536-2898 CSALÁDI ház építése teljeskörû ügyintézéssel. CSOK felhasználása, valamint hitelügyintézése lehetséges. Érdeklõdni: 06-70/443-3898 Köszönetet mondunk mindazoknak, akik CZIKORA LAJOSNÉ szül:. Szebeni Ilona temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönet a ceglédi Baleseti Sebészet orvosainak, nővéreinek fáradhatatlan munkájukért. Asztalos József és családja Á L L A T N A P O S é s e l õ n e v e l t c s i r k e kapható! Tel.: 06-20/941-5540 TETRA SL tojóhibrid jérce kapható. Tel.:06-20/941-5540 JÉRCÉK (tojnak), kakasok eladók. Cegléd, Vadász utca 3/a. 06-70/776-6206 TOJÓTYÚK szép tollas, kiválóan tojó ingyenes szállítással 549 Ft/ db. 06-70/240-1331 1 db fejõs tehén és 2 db vemhes üszõ eladó. 06-20/290-0485 NAPOS és elõnevelt csibe augusztus, szeptember hónapra megrendelhetõ. Fehér és színes húshibridek. Tojó fajták barna, cirmos és kendermagos. Minõségi intenzív baromfitápok kedvezõ áron. Gali Baromfikeltetõ Albertirsa 06-30/350-5487; 06-53/370-047 www.galikelteto.hu T Á R S K E R E S É S KÁROS szenvedélyektõl mentes 50 éves sportos fiatalember keresi hasonló adottságokkal rendelkezõ 48-53 év közötti hölgy társát. 06-30/748-1345 60 éves nõ társat keres. 06-20/544-5795 61 éves férfi társat keres olyan hölgy személyében, aki csinos fiatalos 55 éves korig. 06-70/306-0844 NYUGDÍJAS úriember hölgy társaságát keresi 60-65 korig ismerkedés céljából. 06-20/362-8849 I M P R E S S Z U M Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 37.000 példányban. Lapzárta: péntek 12.00 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/317-422 www.dpmsz.hu info@dpmsz.hu Nyomda: Lapcom Zrt., 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyáregyháza, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!
8 2017. augusztus 21. Á L L Á S T K Í N Á L MEGBÍZHATÓ, jó fizikumú férfi munkatársakat keresünk ceglédi üzemünkbe présgép mellé. Bérezés: nettó 1000.- Ft/óra Érd.: 0620/412-4880 ÚJSZILVÁSI péküzembe keresünk szak- és betanított pék munkást. 06-30/183-4321, 06-70/619-3333 ASZTALOST és villanyszerelõt keresünk azonnali kezdéssel, kiemelt bérezéssel abonyi telephelyünkre. Telefon: 06-30/229-4478 GYÁLI kontaktlencse- gyárba betanított dolgozókat keresünk 12 órás munkarendbe! Bruttó 810-900 Ft órabér + 40% mûszakpótlék + 15.000 Ft cafetéria. Ingyenes dolgozói buszjárat: Abony, Albertirsa, Cegléd, Ceglédbercel, Nagykõrös, Tápiószentmárton, Pilis, Törtel, Tápióbicske, Tápiószele, Tápiószõlõs. Jelentkezzen a: 06-30/338-2005. CEGLÉDI presszóba alkalmazottat felveszek. Érdeklõdni: 06-20/290-3301 SZOLNOKI pékségbe azonnali kezdéssel péket keresünk! Érd.: 8-16-ig 56/342-382, 20/373-0449 A BARTOS Szeretetotthon szakképzett szociális ápoló, gondozó, szakács és kertész munkakör betöltésére keres alkalmazottat. Érdeklõdni: 2730 Albertirsa, Köztársaság u. 135. 06-53/571-225 BUDAPESTI édesipari cég keres nõi- férfi munkaerõt napi hazajárással, jó kereseti lehetõséggel. Érdeklõdni: 06-30/468-0422. AZONNALI kezdéssel keresünk nõi és férfi munkaerõt a budapesti csokigyárba 8 órás mûszakra. Fizetés kéthetente. Bejárás biztosított. Érdeklõdni: 06-70/32-32-462 FIATALOS, határozott fellépésû munkatársat keresünk portaszolgálati-, éjjeliõri feladatok ellátására 24/48 órás váltott mûszakban, Újszilvásra. Jelentkezés H-P.: 8-16-ig 06-20/269-9119 KÕMÛVES, burkoló, festõ, térburkoló szakmunkást vagy segédmunkást felveszek Tel.: 06-30/2068-869 HEGESZTÕT, hegeszteni tudó lakatost felvennénk. 06-70/423-0606 CEGLÉDI családi gyártó cég területi képviselõt keres slepptúrás munkavégzésre, heti 3 éjszakás távolléttel. Elvárások: B kategóriás jogosítvány, érettségi, üzleties megjelenés, jó kommunikációs készség, megbízhatóság, lojalitás. Kínálunk: versenyképes fix jövedelem (nem jutalékos rendszer), fõállású, hosszú távú, biztos munkaviszony, céges mobíltelefon, céges autó (Ford Tranzit). Önéletrajzokat az info@ galco.hu e-mail címre várjuk. NÉMETORSZÁGI betonelem gyártáshoz németül beszélõ mûvezetõt keresünk. Azonnali belépés, szállást, utazást biztosítunk. Német nyelvismeret, jogosítvány szükséges 06-70/703-4545 CEGLÉDI telephelyû cégünk keres takarító és udvaros munkakörbe megváltozott munkaképességû munkavállalókat. Igazolás szükséges. Érdeklõdni hétköznap 8 és 16 óra között az alábbi telefonszámon: 53/500-179. ALKALMAZOTTAT felvesz ingatlaniroda fõ vagy másodállásban (alapbér +jutalék). 06-30/650-6088 JÁSZBERÉNYI összeszerelõi munkára keresünk munkavállalókat. Munkába járás biztosított. 06/30/6530-369 Munkanapokon 9-12 óráig NÉMETORSZÁGI munkára épületasztalosokat keresünk ablakok, ajtók, belsõ faburkolatok készítésére, beépítésére. Azonnali belépés, szállást, utazást biztosítunk. Német nyelvismeret, jogosítvány elõny 06-70/70-34-545 SZÓRÓLAPTERJESZTÕT keresek Cegléd területére. Telefon: 06-30/503-8747 AZ albertirsai Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon szociális ápoló, gondozó munkakörbe keres munkatársat. Érdeklõdni: 06-20/778-9714, önéletrajz: kovacs. gyorgyi@lutheran.hu JÁSZÁROKSZÁLLÁSI munkahelyre keresünk szakmunkásokat. Tel: 06-30/653-0369 hétköznap 9-12 óráig PÁLYÁZAT intézményvezetõi állásra. Az Alberti Evangélikus Egyházközség pályázatot hirdet a Káldy Zoltán Evangélikus Szeretetotthon (2730 Albertirsa, Dózsa Gy. u. 7.) intézményvezetõi állásra. Bõvebb információ a www.albertievangelikus. hu oldalon megtekinthetõ, illetve az albertielh@lutheran. hu email címen kérhetõ. ÁRMOZGATÓ és gépkocsi rakodó munkatársat keresünk kiemelt bérezéssel! Jel. H-P: 8-16-ig 06-20/239-9441; személyesen:2768 Újszilvás Rózsa utca 10. MOSONMAGYARÓVÁRI munkahelyre nõi, férfi munkaerõt és párokat is keresünk összeszerelési munkára. Szállás ingyenes, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/494-1044 SOFÕRT keresünk C kategóriás jogosítvánnyal! Belföldi munkavégzésre hétfõtõl péntekig otthon alvással. A munka 3,5 tonnás hosszú szerelvénnyel hõszigetelõ anyagok szállítása. Meglévõ GKI és Tachográf kártya elõny, de nem meglét esetén annak kiváltását támogatjuk. Azok jelentkezését is várjuk, akik a munkát csak heti 2-3 alkalommal tudnák végezni. Jelentkezni a 06-70/616-6600 telefonszámon vagy önéletrajzzal a thermotradingkft@ gmail.com email címen lehet. BETANÍTOTT dolgozókat keresünk kiemelt bérezéssel gyõri, sopronkövesdi, ajkai és mosonmagyaróvári munkahelyünkre. Szállást, cafetériát, utazást biztosítunk. 06-70/354-9321 FÉRI munkatársat keresünk raktáros munkakörbe azonnali kezdéssel. Jel.: H-P: 8-16-ig, 06-20/239-94-41 LOCSOLÓ teherautóra sofõrt hosszú távra keresünk. 44-es útra azonnali kezdéssel, 67- es útra szeptember közepi kezdéssel. Hazajárás hétvégente. Tel.: 06-30/208-6311 KECSKEMÉTI könnyûipari cég egymûszakos munkarendbe szabászt keres Bejárás támogatott. 06-20/263-8598 RÁCKEVEI üzlet õrzésére vagyonõröket keresünk. Kiemelt órabérezés! Feltétel: érvényes vagyonõri igazolvány. Érdeklõdni: 06-30/964-6404 ALSÓNÉMEDIBEN üzemelõ hûtõraktárba keresek címkézésben jártas dolgozókat ill. Üllõre kiemelt bérezéssel raktárba áruösszekészítõket. Szállítás megoldott. Érd: 06/20-559-6700 H-Pig 8.00-.17.00.-ig. METAL Work Quality Kft. keres Hollandiába csõszerelõket, AWI hegesztõket és elektródás hegesztõket nettó 12-13 eurós óradíj. Tel.: 06-20/361-1369 SOFÕRT keresek, minimum 2 éves B kategóriás jogosítvánnyal állandó munkára. 06-30/872-85- 00 MUNKAERÕKET keresek üllõi raktárba áruössze-készítõket. Érd: 06-20/800-1607. KAMIONRA sofõrt felveszek. 06-20/210-3880, 06-70/317-4285 ÚJONNAN nyílt üzletünkbe (Cegléd, Mozdony utca 2) mûszakvezetõt keresek. Jelentkezni: 06-30/425-9768 FÉRFI betanított-, vagy szakmunkást keresünk redõny gyártásra. Jelentkezés: H-P: 8-16-ig; 06-20-239-94-41 LOVAK mellé jó karban lévõ, józanéletû, akár nyugdíjast, lehetõleg nem egyedülállót felveszek Balaton mellé. Lakás megoldott. 06-70/431-6766 KÖNNYÛ fizikai, hosszútávú munkára operátorokat keresünk Szentlõrinckátára, autóalkatrész gyártására. Három mûszak, bejárás biztosított. 06-20/928-8324 TERVEZHETÕ munkarend, a térség kiemelten magas juttatásaival, hölgyek és urak számára egyaránt! Havi nettó 130-170.000 Forintos fizetés! Fizetett betanulási idõszak, több mûszakos munkarend, ingyenes munkába járás! Könnyebb gépkezelõi és minõségellenõr pozíció, kifejezetten tiszta környezetben! Azonnali kezdési lehetõséggel, határozatlan idejû szerzõdéssel! Jelentkezni: +3620/229-1038. Ny.sz. 37961/2001-0100 MÛSZAKI beállítottságú értékesítõt keresek építõipari szegmensbe. Feladat: árajánlat készítés, ügyfelek kiszolgálása. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal: cegledallasok@gmail.com VARRÓNÕKET felveszünk ceglédi kulturált, modern üzemünkbe. Egy mûszakos munkarendbe, folyamatos munka, bejelentett állás. Kereseti lehetõség: 127.500 Ft-tól. Jelentkezéseket a 06-20/771-4869-es telefonszámon várjuk. KECSKEMÉTI áruszállító cég nemzetközi gyakorlattal, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkezõ sofõrt keres EU-ban történõ munkavégzésre, furgonra. Jelentkezni a 06-70/377-1825-ös telefonszámon, illetve a bito@ bitointertrans.hu e-mail címen lehet. KÕMÛVEST, festõt, búrkolót magas kereseti lehetõséggel azonnal felveszek. 06-20/432-0003 JÓZAN életû festõt keresek hoszszú távra, azonnali kezdéssel. 06-20/972-4989 Csomagolókat, gépkezelőket keresünk 2 műszakos (12 órás) munkarendbe, Prologis ipari parkba. Céges busszal a bejárás Nagykátáról, Szentmártonkátáról, Tápiószecsőről, Tápióbicskéről, Tápiószentmártonról, Sülysápról, Mendéről ingyenesen megoldott. Felvételi interjú: 2017. 08. 30. szerda, 13.00 óra, Tápiószentmárton Művelődési Ház, Kossuth Lajos u. 11. érdeklődni: 06 70 342 1653
www. dpmsz. hu 9 SOFÕR kollégát keresek C kategóriás jogosítvánnyal! Belföldi munkavégzésre, hétfõtõl péntekig, otthon alvással és útiköltség térítéssel. Telephely: Cegléd mellett. 06-20/260-7720 VIRÁGKÖTÕT keresek ceglédi munkahelyre részmunkaidõben. Elvárások: szakmai tapasztalat, önálló munkavégzés, megbízhatóság, precizitás, kreativitás. Érdeklõdni: 06-70/452-2763 MÛANYAG nyílászáró gyártó üzemünkbe férfi szak-, ill. betanított munkást keresünk Ceglédi munkahelyre. Jel.: H-P: 8-16-ig, 06-20/260-7740 ALBERTIRSAI telephellyel rendelkezõ cég Élelmezésvezetõ munkakörbe szakképzett munkatársat keres. Elvárás a szakképzettséget igazoló végzettség megléte, továbbá elõny a területen szerzett gyakorlat. Önéletrajzokat a munkavegzesalbertirsa@ gmail.com email címre várjuk. A HÍRÖS Hulladékgazdálkodási Kft. hulladékszortírozó munkatársat keres heti 40 órában történõ munkavégzésre, kiemelt bérezéssel. Elvárás: - csoportmunka vállalása, - nagy munkabírás, - megbízhatóság, - büntetlen elõélet. Munkavégzés helye: Cegléd, hulladék válogatómû. Jelentkezés fényképes önéletrajzzal személyesen telephelyünkön (Cegléd, Külsõ- Kátai út 1622/8 hrsz., állatmenhely mellett) vagy a cegled@ hiroshulladek.hu e-mail címen. CEGLÉDI könyvelõiroda középfokú végzettségû kezdõ könyvelõt keres. Jelentkezni a cegtan15@ gmail.com címen lehet. ALBERTIRSAI gumis mûhely keres hosszú távra munkatársat. Amit nyújtunk: rugalmas munkaidõ, versenyképes bérezés, bejárás támogatása és szakmai fejlõdés. Elvárás min. 8 általános iskolai végzettség. Jelentkezni: simogumi@t-online.hu, 06-70/325-5684 GYAKORLATTAL rendelkezõ bolti eladót kersünk törteli élelmiszer üzletbe. 06-30/476-6768, 06-70/773-2732 VARRÓNÕKET és bolti eladókat keresünk felvételre. Jelentkezni lehet: 06-30/260-8384, 06-20/226-2821 O K T A T Á S DAJKA és pedagógiai asszisztens tanfolyam indul Cegléden részletfizetéssel.tel.: 06-30/637-4083, 06-20/423-7877, 06-70/245-3620 Eng.sz.: E-000452/2014 AKADJ RÁNK! A BOSAL Hungary Magyarország és Bács-Kiskun megye egyik legdinamikusabb, legstabilabb autóipari nagyvállalata. A világ neves autógyárainak (Porsche, VW, TESLA, VOLVO, BMW, Mercedes) vonóhorgokat és más alkatrészeket, berendezéseket szállító vállalat kecskeméti üzeme most új, elkötelezett munkatársakat keres hosszú távra, több műszakos beosztásban: BETANÍTOTT HEGESZTŐROBOT KEZELŐ RAKTÁRI ANYAGMOZGATÓ CNC GÉPKEZELŐ BETANÍTOTT CSOMAGOLÓ ÉS ÖSSZESZERELŐ NE MARADJ LE TE SEM A LEHETŐSÉGRŐL: 13. havi fizetés 50%-os éjszakai műszakpótlék béren felüli cafeteria és bónusz ingyenes céges képzések, átképzések bejelentett munkaviszony ingyenes, bővülő buszjárat JELENTKEZZ, E-MAILBEN: Job.hungary@bosal.com VAGY LEVÉLBEN: Bosal Hungary Kft. HR Osztály Kecskemét-Kadafalva, Heliport Ipari Park Hrsz:11751/43 6000 MINDIG LENDÜLETBEN, MINDIG BIZTONSÁGBAN!
10 K ARRIER 2017. augusztus 21. KÖNNYŰ hölgy munkaerőt keresünk Vecsésre. - Három műszakos munkarendbe - Kereseti lehetőség: bruttó 220-300 ezer - hosszú távú munka - ingyenes bejárás céges buszokkal - 8000 Ft/hó cafetéria Céges busz: Tápiószentmárton, Cegléd, Ceglédbercel, Albertirsa irányából. Jelentkezés: 06-70/610-03-12 Email: munka@humilitas.hu Péter Raktári munkatárs HOGYAN TUDUNK FOLYAMATOSAN KIMAGASLÓ LOGISZTIKAI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTANI? Feladatok: + Bejövő áru fogadása, + beraktározása a raktárba, + kivételezés a raktárból, + gyártósor kiszolgálása (targoncával+vontatóval), + mobilterminálon történő könyvelés, + egyéb anyagmozgatási feladatok, + áruátvétel. Elvárásaink: + Minimum befejezett általános iskolai végzettség, + targoncavezetői engedély (OKJ+3324+3312+3313), + pontos és precíz munkavégzés, + több műszakos munkarend vállalása, + csapatjátékos, ügyfélközpontú hozzáállás. Tudjon meg többet! www.kuehne-nagel.hu Raktáros Kecskemét A pozíció A logisztikai iparban elengedhetetlen a folyamatos tanulás, a nyugodt munkakörnyezet és a profeszszionális munkakörülmények. Mi tudjuk, hogy kimagaslót nyújtani csak megfelelő körülmények között lehet. Amit ajánlunk: + Érdekes, sokszínű feladatok egy dinamikus és motivált csapatban, + biztos munkahely és barátságos munkahelyi légkör, + alapbér + cafeteria + műszakpótlék, év végi rendkívüli bónusz, munkaruha, bejárás támogatása (céges buszok a környező településekről), + busz/vonatbérlet támogatása, saját gépkocsihasználat támogatása. Lehetőséget biztosítunk targoncavezetői engedély megszerzésére, vagy már meglévő engedély frissítésére! Jelentkezés e-mailben vagy telefonon: allas.kecskemet@kuehne-nagel.com Jelige: Kecskemét Ingyenesen hívható zöld számunk: 06-80-888-555 A világ 100 országában, 1300 helyszínen, több mint 70 000 alkalmazottjával a Kühne + Nagel a világ egyik vezető logisztikai vállalata.
www. dpmsz. hu 11 CSOPORTVEZETŐ, HÁZTARTÁSI VILLAMOS KÉSZÜLÉKSZERELŐ, SORFELTÖLTŐ, TARGONCAVEZETŐ Munkavégzés helye: JÁSZBERÉNY, PORSZÍVÓGYÁR Jelentkezési határidő: 2017. 09. 13. LÉGY TE IS RÉSZESE AZ ELECTROLUX NEMZETKÖZI SIKEREINEK! CSOPORTVEZETŐ FELADATA: 10-20 fős csoport vezetése Napi termelési terv végrehajtatása Minőségi munkavégzés megkövetelése Technológiai fegyelem betartatása ELVÁRÁSAINK: Középszintű végzettség Jó kommunikációs készség Határozottság Terhelhetőség Stressz-tűrő képesség Több műszakos munkarend vállalása SORFELTÖLTŐ FELADATA: Az üzembe beérkező alkatrészek beazonosítása, folyamatos feltöltése a gyártósorokra a gyártási sorrendnek megfelelően. ELVÁRÁSAINK: Középfokú végzettség Több műszakos munkarend vállalása Megbízható, lelkiismeretes munkavégzés Logisztikai tapasztalat előnyt jelent Elkötelezettek vagyunk munkavállalóink felé, aktívan részt veszünk a közösségi életben, célunk, hogy hosszú távú, stabil munkahelyet biztosítsunk munkavállalóinknak. HÁZTARTÁSI VILLAMOS KÉSZÜLÉKSZERELŐ FELADATA: Porszívók alkatrészekből történő összeszerelése ELVÁRÁSAINK: Minimum 8. általános iskolai végzettség Több műszakos munkarend vállalása Megbízható, lelkiismeretes munkavégzés TARGONCAVEZETŐ FELADATA: A raktárba beérkező alapanyagok targoncával történő beés kitárolása, mozgatása, regisztrálása, raktár gazdálkodási feladatok ellátása. ELVÁRÁSAINK: Új típusú targoncavezetői engedély (3324) Több műszakos munkarend vállalása Targoncavezetésben szerzett legalább 1 éves gyakorlat JÖVŐBENI MUNKATÁRSAINKNAK KÍNÁLJUK: Komplex bónusz rendszer: teljesítményhez és jelenléthez kötötten. Hosszú távú munkalehetőség, korszerű munkakörnyezetben. Munkakörhöz és teljesítményhez igazodó bérezés. 15% délutános, 45% éjszakás műszakpótlék fizetése Munkába járás 100%-os költség térítése. Étkezési hozzájárulás biztosítása. Dolgozói, önszerveződő közösségi programok támogatása Széleskörű szociális juttatások. Munkavállalóink javaslatait figyelembe vesszük és jutalmazzuk. Jelentkezés és további információ: Fekete-Lékó Andrea HR specialista Telefon: 06-57/416-324, E-mail: karrier.hu@electrolux.com
12 2017. augusztus 21. Hétköznapokon délelőttre, illetve alkalmanként esti elfoglaltság esetén, rugalmas, megbízható, leinformálható, tapasztalt BÉBISZITTERT keresünk hosszú távra Albertirsára. ELŐNY: angol nyelvismeret. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal az anita.benedek@tsgastro.hu email címen lehet. Kedves Olvasóink! Augusztusban ismét játszhatnak újságunkkal értékes ajándékokért. Ebben a hónapban a Brill Ceglédi Ékszerház (Cegléd, Pesti út 1.) ajánlja fel a szerencsés megfejtők nyereményeit. Küldjenek minél több héten megfejtést szerkesztõségünk címére: a Dél-Pest Megyei Szuperinfó, 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. címre vagy az info@dpmsz.hu e-mail címre. A helyes megfejtés beérkezési határideje: 2017. szeptember 7. VÍZSZINTES 1. Megfejtés 1. rész 10. Ló név vagy feladatot kiszab 11. Kiérdemel, átvesz 12. Íz, zamat 13. Gyermeke férje 14. Polónium vagy olasz folyó neve eredeti nyelvén 15. Juttat 16. Megfejtés 2. rész 18. Vízi állat 20. Szöveg bevezető! 22. Odatesz egyneműi! 24. Kopasz 25. Azonos mássalhangzók 26. Mértani alakzat 29. Páratlan sisakos! 31. Kettős, páros 32. Erő rejlik benne 34. Horvát tengerparti rész 37. Az egyik égtájon FÜGGŐLEGES 1. Menyasszony 2. Rendház, kolostor 3. Metro saját márkája 4. E urópai főváros 5. A másik 6. L egfőbb személyes adata 7. Első lesz keverve! 8. Ausztria és Kambodzsa autójele 9. Az este is ez 15. Megfejtés 3. rész 17. Kondér, vasfazék 19. Összerakós játék 21. Vezér kori férfinév 23. Húnyd le szemed! 27. Német foci válogatott tagja (Mesut) 28. Ülőmosdó 29. Kellemes látvány 30. Tejtermék márka 33. Sport dressz 35. -ra rag párja 36. Lakórész! 38. Nikkel 1 2 3 4 10 5 13 15 16 18 19 25 16 8 9 15 14 17 23 A T 20 21 24 26 27 28 31 34 7 11 12 22 6 32 35 36 37 29 30 33 33 38 T Szerencsés nyerteseink névsorát 2017. szeptember 11-i számunkban olvashatják.