LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE



Hasonló dokumentumok
A december 1-től ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A december 16-től január 29-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

A választók névjegyzéke

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

2012. augusztus Szakiskola

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

II. S.Pártai Félmarathon

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

2011-ben a park területén végzett munka (bozótírtás, kapálás, gyomlálás, levélszüret, tüzelés, kerítésjavítás stb.) ledolgozott.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA. Országos népszavazás október 02.

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

VI.Szigetköz Minimaraton

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR TANÉV

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

Ideiglenes felvételi jegyzék március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

AUTÓMENTES VILÁGNAP középiskolás mezei futóverseny szeptember 22.

IV. Farkasordító Úri Félmaraton és 10km Futóverseny

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Biharkeresztes választási eredményei október 13.

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság május 23.

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

2003-ban végzett 8/A osztály Osztályfőnök: Bencze Mihály

2016. június június 6.

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

H I R D E T M É N Y. Árváné Körmendi Judit Hartmann Attila Gönczy Mihály Czérna Gábor Balogh István Lázár Sándor

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Táv/Km tól

TORNA DIÁKOLIMPIA BUDAPESTI TERÜLETI DÖNTŐ 2006/2007 tanév Budapest, március V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként tanév

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

N y i l v á n t a r t á s az önkormányzat kitüntetettjeiről évtől

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

Név Lakóhely Szül.év Telj.sz.

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola

Pop Szilvia Bartus Ferenc Fazakas Csongor Tőtős Imre - Ádám Maruska Krisztina Magyar Viktória File Izabella Osztály: II. Szabó Nándor Lóránd

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Pedagógus szakvizsga Tanári mesterképzési szak. Dr. Hostyisószkiné Jászai Valéria Erika ének - zene tanár

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

Bálint Sándor Tagiskola

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

OM azonosító: Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő. Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor

1. Csapat: Pannonia Primera Összidő: 07:28: Csapat: GáborTeamII. Összidő: 07:50: Éger István Tamás :26:07

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

ÁMK AKT

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Ha valaki nem találja a nevét, hívja Gabit vagy Nórát!

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

I. Szigligeti félmaraton

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

Átírás:

A 2015. május 26-tól 2015. június 29-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE Bulcsú utca 11. 2. lh. 3. em. 15. szám alatti lakásra I. Czétényiné Bán Anna, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Horváth Attila, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Boris Zoltánné, költség alapú lakbér vállalása mellett Bulcsú utca 21/B földszint 1. szám alatti lakásra I. Sárkány Éva Ildikó, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Boldog Viktória Gabriella, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Kasnyóczki Gábor, szociális alapú lakbér vállalása mellett Kis Gömb utca 14-16. 1. lh. 3. em. 13. szám alatti lakásra I. Betfaldi István, piaci alapú lakbér vállalása mellett II. Balku-Kovács Beáta és Balku Tibor, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Pálmai Orsolya, költség alapú lakbér vállalása mellett Kresz Géza utca 24. 1. lh. 5. em. 2. szám alatti lakásra I. Balog Sándor és Németh Krisztina, piaci alapú lakbér vállalása mellett II. Kovács Szilvia, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Rajku Krisztina, költség alapú lakbér vállalása mellett Kresz Géza utca 26. 1. lh. 5. em. 1. szám alatti lakásra I. Sánta Béláné, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Matyi Tibor és Matyi Tiborné, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Nagy Lászlóné és Nagy László, szociális alapú lakbér vállalása mellett Lehel utca 52. félemelet 9. szám alatti lakásra I. Léderer Andrea, piaci alapú lakbér vállalása mellett II. Bodnár Csilla Éva, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Tárkányi Ildikó, költség alapú lakbér vállalása mellett Lőportár utca 3/b földszint 1. szám alatti lakásra I. Szecseiné Melis Klára, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Nagy Zoltán és Nagy Zoltánné és ifj.nagy Zoltán, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Jóni Ibolya, költség alapú lakbér vállalása mellett

Mohács utca 15. földszint 12. szám alatti lakásra I. Kiss Bianka, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Jóni Anita, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Kenézi István, költség alapú lakbér vállalása mellett Pannónia utca 33. földszint 2. szám alatti lakásra I. Fodorné Kozubál Krisztina és Fodor Csaba, szociális alapú lakbér vállalása mellett II. Bazsik Judit, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Rézműves Margit, szociális alapú lakbér vállalása mellett Petneházy utca 76/B földszint 9. szám alatti lakásra I. Laczkó Tímea, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Kristóf Krisztián, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Szabó Sarolta, költség alapú lakbér vállalása mellett Reitter Ferenc utca 77. földszint 5. szám alatti lakásra I. Berki Lajos Béláné, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Benedek Mária, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Lipták Mónika, költség alapú lakbér vállalása mellett Róbert Károly körút 102. 1. lh. 2. em. 31. szám alatti lakásra I. Denhof Angéla, szociális alapú lakbér vállalása mellett II. Kovács Kinga, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Csikós Andrásné, szociális alapú lakbér vállalása mellett Szent László út 56. földszint 2. szám alatti lakásra I. Parádi Attila, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Rékasi Károly, piaci alapú lakbér vállalása mellett III. Bakos Béláné, költség alapú lakbér vállalása mellett Szent László út 76. 1. em. 51. szám alatti lakásra I. Szögi Imre Tamásné, szociális alapú lakbér vállalása mellett II. Veszteg Tünde, szociális alapú lakbér vállalása mellett III. Hajas Brigitta, szociális alapú lakbér vállalása mellett Váci út 102. 1. lh. 1. em. 20. szám alatti lakásra I. Gergely Katalin, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Kiss Brigitta Ágnes, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Koszta Klára, költség alapú lakbér vállalása mellett Visegrádi utca 17. földszint 3. szám alatti lakásra I. Barát Gyuláné, költség alapú lakbér vállalása mellett II. Kiss Renáta, költség alapú lakbér vállalása mellett III. Berki Gábor Tamás, piaci alapú lakbér vállalása mellett

Zsinór utca 38-40. A. 3. em. 2. szám alatti lakásra I. Tóth Jánosné és Tóth János, piaci alapú lakbér vállalása mellett II. Csonka Ibolya, piaci alapú lakbér vállalása mellett III. Hiller Nóra Adrienn, költség alapú lakbér vállalása mellett

Pályázata érvénytelen: 1 Ahmedné Sárik Éva 2 Alapi Ágnes 3 Bábel István József 4 Báródi Éva 5 Bayer Sándor 6 Beke Katalin Erzsébet 7 Bertus Beatrix 8 Bóni Attila Dezső és Bóni Attila Dezsőné 9 Böhmné Garai Viktória 10 Buda Klaudia 11 Budai Gáborné 12 Czövek Róbert 13 Csetreki György 14 Dancs József 15 Dávid Vilma 16 Dián Anita 17 Dinó Sándor 18 Dodu Anett 19 Dodu Enikő 20 Dr. Dalmady György 21 Dudás Zsolt 22 Faltis Roberta 23 Farkas Tímea 24 Fata László 25 Fórizs Alexandra 26 Györe Brigitta 27 György Erika 28 Horváth Imréné 29 Horváth Istvánné 30 Horváth Margit 31 Horváth Tibor 32 Huber Péter 33 Kállai Richárd 34 Kálló Róbert 35 Kalucza Árpád 36 Karmanóczkiné Farkas Zsanett 37 Kebiche Nasser 38 Kerekes Dominika 39 Király Enikő 40 Király Hajnal 41 Kiss Gáborné 42 Kiss Nikolett 43 Konczné Supka Erika

44 Kovács György 45 Kovács Jennifer 46 Lakatos Imréné és Lakatos Imre 47 Lakatos Krisztina 48 Lángi Lászlóné 49 Majláth Brigitta 50 Mezei Józsefné 51 Miczura-Varga Szilvia 52 Mohácsi Norbert 53 Molnár Angéla 54 Molnár Máté 55 Murár Jánosné 56 Müller-Kocsis Adrienn 57 Nagy Csaba 58 Német Olga 59 Németh Józsefné 60 Oláh Alfonzné 61 Oláhné Danyi Anett 62 Pálmai Józsefné 63 Pánczél Zoltánné Tunkli Alexandra 64 Prochaska Alexandra 65 Puporka Brigitta 66 Rácz Antalné 67 Rácz Sándor József 68 Rigó Katalin 69 Rusznák Rita 70 Salasovics Márta Dóra 71 Schvarzkopf József 72 Sipos István 73 Szabó Ágota Krisztina 74 Szabó Béláné 75 Szatmári Irén 76 Széles Tamás 77 Szendrei Julianna 78 Tákyné Német Veronika Beáta 79 Tatárka Nikolett 80 Tímár Mónika 81 Tóth Imre István 82 Tüske Éva 83 Vajda Zsuzsanna 84 Wendl Viktória 85 Zsengellér Nikolett

Pályázata érvényes, de helyezést nem ért el: 1 Ábrahám Róbert Tibor 2 Ács János 3 Ajtai József 4 Ajtai Katalin 5 Altzemmer Krisztián 6 András Ágnes 7 Antal Péter Gergely 8 Aranyos Teofil Dezső 9 Árkossy Zsófia 10 Bacskai Károly 11 Bajka Tünde 12 Bakk Nikolett 13 Bakos Terézia 14 Balla Istvánné 15 Balog Eszter 16 Balog Mária 17 Balogh Éva 18 Balogh Ilona 19 Balogh Szabina Vanda 20 Balogh Terézia 21 Balogh Tünde Anasztázia 22 Balogh Zsigmond és Balogh Zsigmondné 23 Bancsok László 24 Bándi Diána Ildikó 25 Bandor Mária 26 Bánhegyi Ferencné 27 Bánkiné Pőcz Erika Flóra 28 Barabás Nikolett 29 Baranyi Nándor 30 Bárdosi Péter Tamás 31 Bardus Zsuzsanna 32 Barta Ágnes 33 Bartos Viviána 34 Batyi Gyuláné és Batyi Gyula 35 Batyi Helga 36 Benczi János 37 Benda Péterné 38 Benda Vivien 39 Benkovics Orsolya 40 Berec Barbara 41 Berki Árpád 42 Berki Károly 43 Berki Róbert 44 Bernáth László 45 Bíró László

46 Biró Renáta 47 Bobovszky Gyula 48 Bódizs Gyula 49 Bogdán Tamás 50 Bogdányi-Kiss István 51 Bognár Anikó 52 Bóni Mária 53 Bónyai Gabriella 54 Bori Pálné 55 Bornemissza Orsolya 56 Boros Mónika 57 Borsos Pál 58 Botos József 59 Botos Miklósné 60 Botos Mónika 61 Bradács Györgyné 62 Buda István 63 Budai Richárd 64 Budai Vivien 65 Budai-Farkas Erzsébet 66 Burai Ilona 67 Csécs Lajos és Csécs Lajosné 68 Csehi Mónika 69 Csenár-Akucs Judith 70 Csépány János Attila 71 Csercsa Anita 72 Csercsa Csaba és Horváth Mónika 73 Csercsa Julianna 74 Csercsa Károlyné 75 Cseri József 76 Cseri Nikolett 77 Cseri Viktória 78 Csermák Tamás 79 Csermely Márta 80 Csik Józsefné 81 Csinos Csilla 82 Csire Anita 83 Csóka László Csongrádi Tamás József és Csongrádi Tamás 84 Józsefné 85 Csonti István 86 Csorba Mariann 87 Dávid Marcell 88 Dér Zsuzsanna Éva 89 Derkács Lajos József 90 Dobai Andrea Gizella

91 Dobi Lajos 92 Dohnya Viola 93 Dósa Istvánné 94 dr. Morzsáné Bábel Sára Rebeka 95 Ecsedi Erzsébet 96 Eichmüller Attiláné 97 Elekné Balaskó Ildikó 98 Engi Dénesné 99 Erdélyi Krisztián 100 Fábián Zsolt 101 Farkas Dénes 102 Farkas Gizella 103 Farkas Jenőné 104 Farkas Katalin 105 Farkas Krisztina 106 Fazekas Ignácné 107 Fazekas Lajos 108 Fehér-Ioana Romina 109 Fekete Dalma 110 Fodor Erika 111 Gáspár Rozália Piroska 112 Glonczi Hajnalka Zsuzsanna 113 Góman Anna 114 Gombócz Judit 115 Gombos Melinda 116 Gombosné Kovács Éva 117 Gróf Krisztina Éva 118 Grolmusz Edit 119 Groszmann Szabolcs 120 Gulyás Sándor 121 Gulyás Tiborné és Gulyás Tibor 122 Gusztafik Zsolt 123 Gyócsi Dorottya 124 Gyurkó Ildikó 125 Haga Melinda 126 Hajas László Józsefné 127 Hajdrik Istvánné 128 Hajdu Anikó 129 Halász László 130 Halász Mária 131 Hallay Tibor 132 Hámori Iván Zoltánné 133 Hargitai Mária 134 Hary Rachel Csilla 135 Hauk János 136 Havelant Krisztina

137 Héczeiné Egyed Éva 138 Heider Csilla 139 Heitmár Lászlóné 140 Herda-Nagy Nikolett 141 Hódosi László 142 Horváth Béla 143 Horváth Gábor 144 Horváth Gabriella 145 Horváth József 146 Horváth Károly 147 Horváth Károlyné 148 Horváth Tibor, Bodor Zoltán és Bodor Zoltánné 149 Horváthné Ruszó Éva 150 Ihos Ilona Erzsébet 151 Illés Zoltánné 152 Iregi Zoltán 153 István Attila 154 Jakab Dániel 155 Jakab Sándor 156 Jelinek Alíz Magdolna 157 Jónásné Radics Hajnalka 158 Jóni Roland 159 Kabdebon Zsuzsanna 160 Kalina Katalin 161 Kálmánchei Erika 162 Kalmár Ivett Katalin 163 Kalucza Beáta 164 Kanálos Klaudia 165 Kapitány István 166 Kardos Tiborné 167 Kárpáti Katalin 168 Katona Zsuzsanna 169 Kerékgyártó Romélia 170 Kerényi Szabina 171 Keserűné Fehér Szilvia 172 Keszler Zoltán 173 Kis Beáta 174 Kiss Alexandra 175 Kiss Józsefné 176 Kiss Katalin 177 Kiss László 178 Kiss Szimonetta Bianka 179 Kiss Tímea 180 Kiss Tünde 181 Kiszely Szilvia 182 Kocsándi Gyöngyi

183 Kollár László 184 Komáromi Judit 185 Kónya Barnabásné 186 Korbely Zoltánné 187 Kóró Andrásné 188 Kótai Sándorné 189 Kovács Andrea 190 Kovács Ildikó 191 Kovács Lajos 192 Kovács Levente 193 Kovács Nikoletta 194 Kovácsné Kollár Melinda 195 Kozsák György 196 Kozsák Vanda 197 Kőhalmi Gábor 198 Krajczár Dezsőné 199 Krakovszkyné Tálas Julianna 200 Kulina Mihály 201 Kun Gyuláné 202 Kuru Diána 203 Kürti Éva Zsuzsanna 204 Lakatos József 205 Lakatos Karolina Julianna 206 Lakatos László 207 Lakatos Natasa 208 Lakatos Renáta 209 Lakatos Tünde 210 Lakatos Vince 211 Lázár Ibolya 212 Lebics Istvánné 213 Legnár István 214 Lénárt Péter József 215 Lendvai Edit 216 Lingenberger Marianna 217 Lippei Róbert 218 Lőrincz Ferenc 219 Lőrincz Péter 220 Lőrinczné Farkas Szilvia 221 Ludvig Miklós 222 Mahunka Miklós 223 Majer Roland Csaba 224 Makó Róbert 225 Mándli Melinda 226 Marinovszki Orsolya 227 Markovich Miklós 228 Márkus Györgyné

229 Máté Erika 230 Máté Renáta Hajnalka 231 Matyi Henrik 232 Mayer Zoltánné 233 Meggyesi Richárd 234 Méhes Lajos 235 Ménkü Gyöngyi 236 Mérei Erzsébet 237 Mészáros Balázs 238 Mészner Krisztián 239 Mezei Raymund 240 Mézes Viktória Vivien 241 Mező Szabolcs 242 Miklósné Danó Nikolett és Miklós Gábor János 243 Molnár Borbála 244 Molnárné Cserni Viktória 245 Monori Béláné 246 Morzsa Miklós 247 Müller Péterné 248 Nagy István 249 Nagy Istvánné 250 Nagy Mónika Krisztina 251 Nagy Róbert 252 Nagy Zsuzsanna Fruzsina 253 Nagy-Győri Éva 254 Nagyné Ekker Julianna 255 Német Rozália 256 Németh Gena 257 Nimat Adolfina 258 Nyári Istvánné 259 Nyári Károly Péter 260 Oláh Gábor 261 Oláhné Andorka Éva 262 Ónodi Erika 263 Orgona Ágnes 264 Orgován Elemérné 265 Orosz Szilvia 266 Orsós György 267 Osisneg Mónika Anna 268 Pál Edit 269 Palásti Tünde Margit 270 Palcsák János 271 Páli Edina 272 Páli Klaudia 273 Palkó István 274 Palotai Magdolna Teréz

275 Palotás Zoltán 276 Pásztor Lívia 277 Pásztorné Sztankó Krisztina 278 Patkó Anna Mária 279 Patkó Martina Viktória 280 Pencsev-Kolev Anett 281 Pesti Julianna 282 Petró Lajos 283 Petrovics János 284 Pintér Dániel 285 Plesóczky Tibor Jánosné 286 Puporka Szilvia 287 Pünkösd Ferencné 288 Rab Krisztina 289 Rácz Antal 290 Rácz István 291 Rácz József 292 Rácz Miklós László 293 Rácz Sándorné 294 Rádai René 295 Radics Józsefné 296 Rafael József 297 Rakács Anett 298 Rakita Gabriella 299 Rédai Richárd 300 Répási Angelika 301 Révész Ibolya 302 Rézműves Istvánné 303 Rézműves Jánosné 304 Roha Kornélia 305 Roha Mihályné 306 Rónavölgyi Zsolt 307 Rosenberger Ferenc Henrichné 308 Rostás Lajos 309 Rostás Tiborné 310 Rózsa Klaudia Ilona 311 Rusznák Richárd 312 Ruszó Attila Richárd 313 Ruszó Dina 314 Ruszó Vivien 315 Salasovics Imréné 316 Sándor József 317 Sánta Beáta 318 Sárga Enikő Irén 319 Sárközi József 320 Sárközi Tiborné

321 Sárosi Dorottya 322 Sasvári István 323 Schéda Ágnes Erzsébet 324 Schiller Árpád 325 Schneider Mária 326 Schulczné Véber Ágnes 327 Setét Szabina 328 Shehata Ossman Semir Mahmoud 329 Simon Gabriella 330 Simon Tamás 331 Sipos Szilvia 332 Sólyom Viktória 333 Somogyi József 334 Stefner Mihály 335 Sviatkó Richárd 336 Szabados Ferenc 337 Szabó Brigitta 338 Szabó Gáborné 339 Szabó István 340 Szabó Kinga 341 Szabó László 342 Szabó Sándorné 343 Szabó Tamásné 344 Szabó Tünde 345 Szabó Zoltán 346 Szabolcsi Éva 347 Szabóné Bukovszki Erika 348 Szakál Zoltán Sándor 349 Szalai Anita 350 Szalai Gizella Lídia 351 Szalma Lászlóné 352 Szász Gyöngyi 353 Szednák Eszter 354 Szegőné Sipos Erika 355 Szekeres Margit 356 Szente Noémi 357 Szepessy Szilvia 358 Szetényiné Ferencz Andrea 359 Szever Jánosné 360 Szívós Zsoltné 361 Szőke Andrea 362 Szőke Krisztina 363 Szöllősiné Szabó Brigitta 364 Szömök Sándorné 365 Szövérfi Miklósné 366 Szpiszár Jánosné

367 Sztán Mironné 368 Sztojka Borbála 369 Sztojka Zsanett 370 Szűcs Patrícia Anna 371 Szűcs Rita 372 Szűts-Péter Andrea 373 Takács Beatrix 374 Takács Éva 375 Takács Gabriella Klára 376 Takácsné Rózsa Anikó 377 Tamaskovics Judit Terézia 378 Tamaskovics Kitty Réka 379 Tapolcai Józsefné 380 Timár Tamás 381 Timkó Anikó 382 Tipity László 383 Tippel Marianna 384 Tordai Katalin 385 Tóth Anikó 386 Tóth Brigitta 387 Tóth Istvánné 388 Tóth Zoltán 389 Tóth Zsanett 390 Tóth Zsolt 391 Tóthné Papp Veronika 392 Tuncsik Angéla 393 Tyukodiné Keszthelyi Tímea 394 Ujj Valéria 395 Ujvári Mártonné 396 Urbán Ferencné 397 Váczi László Istvánné 398 Vadász Tiborné 399 Váradi Viktória 400 Varga Éva 401 Varga József 402 Varga Rudolf 403 Varga Tünde Éva 404 Vas Miklós Mihályné 405 Vass Mária 406 Veleczki Józsefné 407 Veres Margareta 408 Veres Petrica 409 Vincze Enikő 410 Vincze Regina 411 Vitáris László Istvánné 412 Völgyi Zoltán

Budapest, 2015. szeptember 14. 413 Zsákai László 414 Zsófi Claudia 415 Zsoldos János 416 Zsupek Krisztina