5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai (Kivonat az iskola házirendjéből IV. 4.) a) A nyitva tartás rendje Iskolánk 7 órától 19 óráig tart nyitva. Tanórák, tanórán kívüli foglakozások rendje - Az ügyeletet kérőknek 7.00 órától biztosítunk az épületben tanári ügyeletet. - A tanulók az iskola épületébe 7.30 órától és 7.50 óráig érkezhetnek. - Az alsósok a tantermekben vagy az osztály számára kijelölt ruhatárban, a felsősök a saját szekrényükben, vagy ha ez nincs- az aula és a karzat ruhatáraiban helyezhetik el a kabátjukat. A kabátokban hagyott értékekért az iskola nem vállal felelősséget. - A ruhatárak és a szekrények csak a tanulók öltözékének, felszerelésének tárolására használhatók. A szekrények épségéért a használójuk anyagi felelősséggel tartozik. - A tanulók a tanítás megkezdése előtt a tantermekben gyülekezzenek. A tantermek ajtaját az alsósoknál az ügyeletes tanár, a felsősöknél pedig az érintett szaktanár nyitja legkésőbb 7.50-kor. - A szülők a gyermekeiket a kapuig kísérhetik, és ott várják a tanítás illetve a foglalkozás végén. Az elsősöket október 1-jéig a szülők bekísérhetik a tanterembe, és bemehetnek értük. - A tanórák rendje a következő: 1. óra 8.00 órától..8.45 óráig 2. óra 9.00 órától..9.45 óráig 3. óra 10.00 órától 10.45 óráig 4. óra 11.00 órától 11.45 óráig 5. óra 12.00 órától 12.45 óráig 6. óra 12.55 órától 13.40 óráig 7. óra 14.00 órától 14.45 óráig 8. óra 14.55 órától 15.40 óráig - A tantermeket minden óra, foglalkozás után be kell zárni. A székeket az utolsó óra végén a padra kell helyezni. - A napközi a tanítási óra befejezésétől 16.00 óráig tart, 16.00-17.00-ig a napközis tanulók klubfoglalkozásokon vehetnek részt, vagy gyűjtő csoportban felügyeletet biztosítunk számukra. A napközis csoportok napiés heti rend szerint működnek. A napköziből a következő időpontokban mehetnek haza a szülő előzetes írásbeli kérésére: Ebéd után 14.00 órakor, a tanulási idő kezdete előtt 15.00 órakor, a tanulási idő után 15.30 órakor
A Playschool osztály tanulói 1-3. évfolyamon hétfőtől péntekig azokon a napokon, amikor a playscool foglalkozásuk van, csak a foglalkozás után mehetnek haza. - Aki nem napközis, vagy nem igényel délutáni felügyeletet és nem vesz részt az iskolai étkeztetésben, tanítás után el kell hagynia az iskola épületét, illetve az iskola előtti területet, hiszen tanári felügyelet nélkül az iskola területén tanuló nem tartózkodhat. - Tanórán kívüli foglalkozásokat a tanítási órák befejezésétől 19.00 óráig tanévre szóló beosztás szerint tartunk. A délutáni foglalkozások (differenciált képességfejlesztés, szakkör, verseny, közösségi programok) rendje iskolánk honlapján és a könyvtárban tekinthető meg. - Aki szüleire, vagy délutáni foglalkozásra vár annak az erre kijelölt teremben lehet tartózkodnia, ahol tanulhat, olvashat tanári felügyelet mellett. - A szülők is a porta előtt várhatják a tanulókat. Hivatalos ügyintézés rendje - Az iskola hivatalos helyiségeit - titkárság, pénztár - a tanulók csak hivatalos ügyek intézésekor kereshetik fel tanítási időben 7.30 és 15.30 óra között. - Az iskola épületébe minden látogató csak a portán keresztül érkezhet, és azon keresztül távozhat. - Szülők és látogatók hivatalos ügyeket ugyanebben az időpontban intézhetnek, fogadóórára pedig előzetes bejelentés után érkezhetnek. Őket a portás segíti abban, hogy a hivatalos helyiségeket felkereshessék vagy a keresett nevelővel beszélni tudjanak. - Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva, mely az iskola hirdetőtábláján látható.
C) A 2016/2017-es tanév rendezvényei Szeptember Nap Program megnevezése Felelős Határidő 1 2 3 4 5 Munkaértekezlet Igazgató 6 7 8 Olvasás világnapja Savanya Ildikó 9 10 11 12 13 Felmentések összegyűjtése a felsőben 14 Búvár derby:évfolyamép. (5.évf.) 15 Inside Out (1-2. évf.) Felmentések összegyűjtése, összesítése 15 testnevelésből 16 Őszi nyitókép kézműves tevékenység 16 Számháború 6. évf. 16 1. osztályosok felmérése az iskolapszichológus által Dr. Baloghné Konkoly Marianna Varga Tamás Árpád, Hajdú Erika, Ragályné Kispéter Gyöngyi Anikó Ifkovicsné Karasz Ildikó Szabóné Módra Andrea Popovicsné Molnár Andrea,Pádár Timea, Vassné Gémes Zsuzsanna 17 Vadasparki túra:8.b Doba Mihály 18 20 Program meghirdetése iskolagyűlésen Kosik Lászlóné Urbán Péter 2016. 09.15 szeptember vége 20 Görbe tükör címmel mese- és novellaíró és rajz pályázat Ragályné Kispéter Gyöngyi 20 A tanév leghumorosabb osztálya verseny meghirdetése"aranyköpések" a 2016-17-es tanévben címmel. Zsebik Anikó 20 Tréfás feladványok - internetes verseny 6 fordulóban. Bereczki Jánosné
20 Teamek megalakítása: Havi tudósítók csapata Savanya Ildikó 20 22 Hihetetlen pedig igaz információs tábla az állatvilágról 23 DÖK nap Kissné Gera Ágnes Urbán Péter Ifkovicsné Karasz Ildikó 23 Testvérosztályok kötélhúzó versenye Urbán Péter 23 24 25 Pick utcai futóverseny 26 Dr. Baloghné Konkoly Marianna,Béltekiné Kántor Tünde 27 Hallatlanul:mini jelnyelv óra a siketek világnapján Reményfyné Kiss Edit 28 Inside Out (1-2. évf.) 29 Népmese napja -mesés fogl. Savanya Ildikó 30 Kutatók éjszakája 30 Vadaspark 2.osztályosok (téma: Az erdő lakói) 30 Törzslapok elkészítése 30 Magyar Diáksport napja 30 Betűtervezők-kiállítás az aulában Zsengellérné Heim Gabriella Vezérné Szalma Márta, osztályfőnökök Alsós osztályfőnökök, 5. osztályfőnök Dr. Baloghné Konkoly Marianna,Béltekiné Kántor Tünde Szabóné Váradi Piroska
Október Nap Program megnevezése Felelős Határidő Vezérné Szalma 1 Deszki gyalogló az alsósoknak Márta 2 3 Zenei Világnap-hangverseny Popovicsné Molnár Andrea 3 Munkaértekezlet Igazgató Ki tud többet a természetről? Vetélkedő az Állatok 4 világnapján 4 Ez állati! Játékos vetélkedő 5-8. évfolyam számára Holló Szabó Gyöngyike Vassné Gémes Zsuzsa 5 Állatmesék a könyvtárban Savanya Ildikó 5 Mosoly világnapja DÖK Az érintett óvodák vezetőinek meghívása, a tervezett Igazgató, programok vázlatos Ifkovicsné 5 ismertetése. Karasz Ildikó 6 Aradi vértanúk emlékérerádiós Popovicsné Molnár Andrea 6 Médiakalandor -VTV Savanya Ildikó Reményffyné Kiss Edit, 1. osztályos 7 DIFER mérések eredményei osztályfőnökök Bereczki Jánosné Hatala 8 Irány Szarvas! Kirándul a 7. Edit Raffai Erika 8 Pilisi kirándulás: 8.évf. Ilosvay Gábor 9 10 11 12 13 14 Zootropolis (3-4. évf.) A nagycsoportosok számának felmérése, a programtervezet eljuttatása az óvodákba. Ifkovicsné Karasz Ildikó, Igazgató 14 Könyvtári éjszaka Savanya Ildikó 15 Munkanap 16 17 18 19 Táplálkozási és fogápolási előadás és vetélkedő (1. és 2. osztályosok számára) Továbbtanulási szülői értekezlet 19 Mesemondó verseny 9. óra Simonné Zádori Judit, Szekeres Éva (védőnő) 2016. október 17-18. Dobosné Beleki Márta 1-2.o. Nagy Judit, Vass 17.00 óra
20 Mesemondó verseny Hihetetlen pedig igaz információs tábla a 20 történelemről A 3. a,c és d osztályosok látogatása a Vadasparkban (Cserjék rejtekén, Vízpart 21 elővilága) Imréné 3-4.o.Lajkóné Ágoston Diana, Ribáné Kamarás Zsuzsanna Doba Mihály Vezérné Szalma Márta, osztályfőnökök 21 56-os forrad.emlékére Urbán Péter 22 23 MOL suliváltó utcai futóverseny 24 Mosolyogjunk együtt 5-8évf. Parasportok kipróbálása Dr. Baloghné Konkoly Marianna, Béltekiné Kántor Tünde Urbán Péter 2016. október 2. és 3. hete 25 26 26 27 Halloween - újragondolva jelmezes felvonulás újrahasznosított anyagokból készült jelmezekben Vetélked Mit jelent neked a tolerancia? címmel plakát és kitűzőpályázat és fotó meghirdetése a felsősöknek Zootropolis (3-4. évf.) 28 4. évfolyam váltóverseny 29 30 31 Petőfi nyomában kirándulás:5.évf. Hatala Edit Szabóné Váradi Piroska Dr. Baloghné Konkkoly Marianna Hajdú Erika,Varga Tamás, Ragályné Kispéter Gyöngy
November Nap Program megnevezése Felelős Határidő Kirándulás a Csodák Zsengellérné 1 palotájába Heim Gabriella 2 3 4 5 6 7 Munkaértekezlet Igazgató A Playschool-ra jelentkező gyermekek szüleinek 8 tájékoztatása Igazgató 17 óra 8 Nagy séta - Belvárosi kalandor Doba Mihály György, Savanya Ildikó 9 Kodály-vetélkedő Popovicsné Molnár Andrea, Savanya Ildikó Playschool bemutató 10 foglalkozás szülőknek igazgató de. 9 óra 10 Mesevetélkedő 2. évf. Savanya Ildikó 1. osztályos tanulók negyedéves értékelése 11 írásban 1. osztályos osztályfőnökök 2016. november 7-11. 12 13 14 Alsós szülői és fogadó óra 15 Felsős szülői és fogadó óra Plakát és kitűző és fotó pályázat kiállítás megnyitása, 16 díjátadás 16 The Lorax (5-6. évf.) Fogd a kezem játékos sportvetélkedő 4-8. 17 évfolyamnak Jelentkezés az angol nyelvű 18 foglalkozásokra (Playschool) 19 20 Nevelési értekezlet: A 21 gondolkodás fejlesztése Hihetetlen pedig igaz információs tábla a sport 21 világából Játékos angol nyelvű 21 foglalkozások indulása osztályfőnökök nevelőtestület osztályfőnökök nevelőtestület Reményfyné Kiss Edit Varga Tamás Igazgató Igazgató Urbán Péter angol szakos tanárok. 17 óra 22 Könyvtárfoglalkozás az Savanya Ildikó de. 10 óra
óvodásoknak 23 Dr. Baloghné 5. évfoly. kapitánylabda Konkoly 24 bajnokság Marianna Gombfoci- és Urbán Péter, 24 csocsóbajnokság Savanya Ildikó Vetélkedő Arany Jánosról a 7- Kosik Lászlóné 24 8. évfolyam számára Savanya Ildikó Rád mosolyog a szerencse - 24 valószínűségi vetélkedő Bereczki Jánosné Fun Facts USA vetélkedő a 7-8. 25 évfolyam számára Makra Péter 25 26 27 28 29 30 30 Idősek napja: Idősek köszöntése műsorral és ajándékkal az Idősek otthonában Popovicsné Molnár Andrea Játékos angol nyelvű foglalkozás Szivárvány angol tanárok 17 óra Erdei iskola - előadás Óvodásoknak The Lorax (5-6. évf.) 4.o. osztályfőnökök de. 10:30 óra
December Nap Program megnevezése Felelős Határidő Ajándékgyűjtés az egyházzal közösen a 1 rászorulóknak Kissné Gera Ágnes december 12. 1 Arany Fórum Savanya Ildikó 2 3 4 5 Munkaértekezlet Igazgató Játékos angol nyelvű foglalkozás Angol 5 játékok angol tanárok 17 óra 1.o.:Kovács Zsoltné, 2.o.:Lajkóné Ágoston Diana,3.o.:Holló Szabó 5 Mikulásváltó Gyöngyike, 4.o.: Urbán Péter 2016. december 5-7. 5 Helyesírási verseny Kecskeméti Gabriella Kosik Lászlóné Popovicsné Molnár Andrea Ragályné Kispéter Gyöngyi 14 óra 6 Advent a testvérosztállyal osztályfönökök 2016.dec.6-20. Mikulás sor és 7 váltóverseny Varga Tamás A Pál utcai fiúk - vetélkedő 8 az 5. évfolyam számára Savanya Ildikó 8 Karácsonyi rajzverseny Szabóné Váradi Piroska. december 8. 9 10 11 Játékos angol nyelvű 12 foglalkozás Játékország angol tanárok 17 óra Énekkar az óvodában 13 mini hangverseny Popovicsné Molnár Andrea december 1-16. 14 Oscar (7-8. évf.) 6. évfolyam labdarugó 15 házibajnokság Urbán Péter 15 Lipsinc Contest (Tátika) Mészáros Erika 15 16 17 18 19 Karácsonyi műsor az Idősek otthonában Popovicsné Molnár Andrea Lass-Bárány Erika 19 Testvérosztályok Urbán Péter
19 kötélhúzó versenye Karácsonyi műsor a fogyatékkal élőknél Popovicsné Molnár Andrea Lass-Bárány Erika 19 Karácsonyi népszokások Savanya Ildikó Testvérosztályok 20 karácsonyi vására Popoicsné Molnár Andrea 21 Karácsonyi műsor Lass-Bárány Erika 22 Téli szünet 23 24 25 26 27 28 29 30 31
Nap 1 2 3 Január Program megnevezése Felelős Határidő Hihetetlen pedig igaz információs tábla a Föld világából 4 Az év madara 5 6 7 8 Arany heti városi versenyek meghirdetése Nyemcsok-Nagymihály Bernadett Vasné Gémes Zsuzsanna Kovács Zsoltné, Nagy Judit, Savanya Ildikó, Szabóné Váradi Piroska, Urbán Péter 9 Munkaértekezlet Igazgató Játékos angol nyelvű foglalkozás Séta a 9 farmon angol tanárok 17 óra Iskolánk bemutatása az óvodai szülői 9 értekezleteken. Tanítók Óvodai szülői értekezletek időpontjában (folyamatosan). 2017. januárfebruár 10 11 11 12 13 14 15 16 17 Playschool nyílt órák az 1-2. évfolyamon. (szülőknek) angol tanárok 9 óra Oscar (7-8. évf.) Mese akadályverseny az 1. évfolyam számára Savanya Ildikó 6. Játékos angol nyelvű foglalkozás Számország angol tanárok 17. óra 18 Alsós osztályozó 19 értekezlet 7. évfolyam labdarugó 19 házibajnokság 60 perc alatt a Föld 19 körül Felsős osztályozó 20 értekezlet 21 22 Igazgatóhelyettes II: Urbán Péter Doba Mihály, Savanya Ildikó igazgató
Játékos angol nyelvű 23 foglalkozás angol tanárok 17 óra Elsős szülők 24 tájékoztatása igazgató 17 óra 25 Finding Nemo (1-2. évf.) Fogd a kezem játékos sportvetélkedő 1-5. 26 évfpolyamnak Varga Tamás Médiakalandor - látogatás a 26 bábművészeknél Savanya Ildikó 27 Félévi értesítő kiadása osztályfönökök 28 29 30 Félévi értekezlet Igazgató 30 30 31 Záró játékos angol nyelvű foglalkozás Nyílt foglalkozás szülőknek angol tanárok 17 óra Alsós szülői értekezletek osztályfőnökök
Február Nap Program megnevezése Felelős Határidő Hihetetlen pedig igaz információs tábla a 1 művészetek világából Savanya Ildikó 2 3 4 5 6 Aranyos Nap iskolahívogató Igazgató helyettes II. 9 óra Itt a farsang, áll a bál-farsangi népszokások Savanya Ildikó 7 Felsős szülői értekezletek osztályfönökök 8 Finding Nemo (1-2. évf.) Vezérné Szalma Márta, 9 Szépírásverseny 1. évfolyam Simonné Zádori Judit 10 Farsang a kicsiknek Ribáné Kamarás Zsuzsa 11 12 Iskola előkészítő 13 foglalkozások A városi szavalóversenyre készülve helyi fordulók 14 megrendezése. (1-2. osztály) igazgató 1-2. o.: Vezérné Szalma Márta, Simonné Zádori Judit 14 Robin Hood darts verseny Mészáros Erika 15 16. Sportágbemutató alsósoknak 16 Iskolai olvasás, és szépkiejtési verseny 2-3-4. évfolyam 16 Játékklub Felsős farsang: Vidám 17 rajzfilmkavalkád Bendegúz nyelvész versenyvárosi 17 18 19 Dr. Baloghné Konkoly Marianna 2.o. : Arató Andrea, Volfordné Nagy Emőke 3.o. : Lajkóné Ágoston Diana, Pécsi Ildikó 4.o. : Dömösi Szilvia, Kovács Zsoltné Reményfyné Kiss Edit, Savanya Ildikó Urbán Péter Popovicsné Molnár Andrea 20 Munkaértekezlet Igazgató Iskola előkészítő 20 foglalkozások Ifkovicsné Karasz Ildikó 8. évfolyam labdarugó 21 házibajnokság Urbán Péter A szülők számára nyílt nap szervezése a leendő elsős 4. osztályos 22 tanítók óráira (4.o - ban) osztályfőnökök 22 kiírás alapján 2017. február 22.-23. 9-11 óráig
Tangled (3-4. évf.) 2.o.: Volforné Nagy Emőke 3.o.: Simonné Zádori Judit 4.o.: Vass Imréné Iskolai nyelvtan verseny 2-3-4. 23 évfolyam Médiakalandor - látogatás a 23 DM nyomdájában Savanya Ildikó Megemlékezés a kommunizmus és egyéb diktatúrák áldozatairól 24 5-8. évfolyam 25 26 27 Koszorúzás a Nemzeti emlékcsarnokban osztályfönökök, Doba Mihály Zsengellérné Heim Gabriella Bukniczné Pálinkó Katalin A háromezer éves tündér 27 napja az alsósoknak Fogasné Szabó Zsuzsa 28 Városi szavalóverseny Kovács Zsoltné Rajzverseny Szabóné Váradi 28 eredményhirdetése Piroska 28 Rókusi-rugdosó Urbán Péter 28 Irodalmi kávéház Doba Mihály, Savanya Ildikó
Március Nap Program megnevezése Felelős Határidő Fele sem igaz vetélkedő az Nyemcsók Nagymihály 1 5-8. évfolyam számára Beradett, Savanya Ildikó A humor napja: Aranyköpések bamutatása 2 és díjazása Zsebik Anikó A humor napja: A mosolygó Arany: Színjátszóink bemutatója Kecskeméti Gabi Doba 2 alsósoknak és felsősöknek Mihály Arany-hét záró alsósoknak: 3 3 4 5 Mosolyország tündérei Arany-hét zárónap: Aranyos időutazás a felsősöknek Fogasné Szabó Zsuzsa Kosik Lászlóné, Savanya Ildikó 6 Munkaértekezlet Igazgató Iskola előkészítő 6 foglalkozások Ikovicsné Karasz Ildikó A Playschool-ra való 6 jelentkezés határideje. Titkárság Terematlétika Dr. Baloghné Konkoly 8 házibajnokság Marianna 8 Tangled (3-4. évf.) Természetes könyvajánló a 8 mosoly jegyében Savanya Ildikó Dr. Baloghné Konkoly Marianna, Béltekiné 9 1-2. évfolyam váltóverseny Szavalóverseny a 3. és 4. 9 osztályosoknak A pénz nem a fán terempénzügyi vetélkedő a 7. 9 évf. számára Kántor Tünde Volfordné Nagy Emőke, Arató Andrea Nyemcsok- Nagymihály Bernadett Savanya Ildikó 9-10 Játszóház Igazgató Játékklub Monopoly, Reményfyné Kiss Edit, 10 Gazdálkodj okosan! Savanya Ildikó 11 12 13 13 Iskola előkészítő foglalkozások Iskolai matematika verseny 2-3-4. évfolyam Ifkovicsné Karasz Ildikó 2.o.: Nagy Judit 3.o.: Vezérné Szalma Márta 4. o.: Vighné Abordán Szilvia 13-14 Játszóház Igazgató St. Patrik napi vetélkedő 6-14 7. évfolyam számára Mészáros Erika 14 Ünnepélyes Pádár Timea,Holló-Szabó 11. óra és 12
15 16 megemlékezés: Március 15. Nevelési értekezlet: Tanulási stílusok 17 Regenerációs szünet 18 19 20 21 22 Fogd a kezem játékos sportvetélkedő 3-7. évfolyamnak Horton hears a Who! (5-6. évf) Gyöngyike Igazgató Varga Tamás 23 Popovicsné Molnár 24 Megyei nyelvész verseny Andrea 25 26 27 28 Húsvéti népszokások Savanya Ildikó 29 30 31 Húsvéti készülődés az Őszidő Otthon lakóival Raffai Erzsébet, Elekné Vékony Etelka, Burcsár Ildikó óra kiírás szerint
Április Nap Program megnevezése Felelős Határidő 1 Árkád futóverseny Dr. Baloghné Konkoly Marianna, Béltekiné Kántor Tünde 1 Médiakalandor - Korda Stúdió, Etyek Savanya Ildikó és a 8. évfolyam osztályfőnökei 2 3 Munkaértekezlet igazgató 3 Bolondozás hete a napköziben Raffai Erzsébet április 3-7 Társasjáték délután a 3 testvérosztályoknak osztályfőnökök április3-30. Digitális Világ-Informatika cégek 4 bemutatása Igazgató 5 Számítástechnika verseny Zsebik Anikó 6 Együttfutás a gáton Szeretet installáció a szeretet 7 világnapján Dr. Baloghné Konkoly Marianna Reményfyné Kiss Edit 8 Megyei balladamondó verseny Savanya Ildikó 9 10 Alsós szülői értekezlet és fogadó óra 11 Felsős szülői értekezlet és fogadó óra 11 Irodalmi flashmob osztályfőnökök, szaktanárok osztályfőnökök, szaktanárok Kecskeméti Gabriella 11 Mesevetélkedő a 3. évfolyam számára Savanya Ildikó Doba Mihály 12 Megemlékezés a Holocaust áldozatairól Savanya Ildikó 6.-os 12 Kerékpár túra:maty-ér; 6.évf. osztályfönökök 13 Tavaszi szünet 14 15 16 17 18 19 19 Horton hears a Who! (5-6. évf) 20 Nagy séta - Alsóvárosi kalandor 21 4. osztályosok látogatása a Vadasparkba (Téma: Vízpart élővilága) Doba Mihály György, Savanya Ildikó Vezérné Szalma Márta, osztályfőnökök 21 Iskolai környezet szépítése Bereczki Jánosné
22 Kirándulás a makói lombkorona sétányon az 5. évfolyam számára 22 Arany-torna kupa 23 24 Kvízpercek a tanítási órák közti szünetekben Urbán Péter osztályfőnökök Béltekiné Kántor Tünde Bukniczné Pálinkó Katalin. (alsó) Makra Péter (felső) 24 24 25 25 Föld napja: Sokkoló adatok Földünk Állapotáról című kiállítás megnyitása Earth Day vetélkedő a környezetvédelem jegyében Interaktív foglalkozás:életvitel és környezetvédelem a 7. évfolyam számára Bűnös vagy áldozat? Interaktív foglalkozás:életvitel és környezetvédelem a 3.b és c osztály számára Egy kólásdoboz története 26 ÖKO délután az alsósoknak 27 28 29 30 Egyetlen Földünk van -slide show bemutató a pályázatra beadott anyagokból. Természeti értékeink - A Fehér-tó élővilága Kirándulás az 5. 6. évfolyam számára Kissné Gera Ágnes Bereczki Jánosné Hatala Edit Kissné Gera Ágnes Dömösi Szilvia Vass Imréné Lajkóné Ágoston Dia Béltekiné Kántor Tünde Vassné Gémes Zsuzsa Varga Tamás Vassné Gémes Zsuzsa
Május Nap Program megnevezése Felelős Határidő 1 2 3 4 5 6 7 Hihetetlen pedig igaz információs tábla a tudomány világából világából Groundhog Day (7-8. évf.) Guruljunk együtt boldogan! /kerékpár, görkori, roller, / Zsengellérné Heim Gabriella Urbán Péter 8 Munkaértekezlet Igazgató 9 Projektek bemutatása Savanya Ildikó Madarak és fák napja: Tan-ösvény Játékos környezetismereti vetélkedő a 6. évfolyam Kissné Gera 10 számára Ágnes 11 12 13 14 15 Dr Martin György Nemzetközi néprajzi vetélkedő Szülői értekezlet a leendő első osztályosok szüleinek. 16 Idegen nyelvi mérés 6. és 17 8. évfolyamon Groundhog Day (7-8. 17 évf.) 18 19 20 21 1. osztály (Ébredő természet) és 3. b (Emlősök a földön és a fán) osztályosok látogatása a Vadasparkba Pádár Timea Leendő elsős osztályfőnökök Dobosné Beleki Márta osztályfőnökök 22 Munkaértekezlet Igazgató 23 24 OKM mérések és 5., 7. évfolyam matematika, Dobosné Beleki Márta, 17 óra 2017. május 2. és 3. hete
szövegértés mérés Bereczki Jánosné, Kecskeméti Gabriella 25 Médiakalandor- Rádió88 Savanya Ildikó 26 27 Családi nap 10-20 óra Abilitypark a Családi Reményfyné 27 napon Kiss Edit Fotókiállítás Az év vidám Szabóné 27 pillanatai címmel Váradi Piroska Testvérosztályok bemutatói a Családi 27 napon osztályfönökök 28 29 30 31 Home
Június Nap Program megnevezése Felelős Határidő 1 2 Nemzeti összetart. napja Doba Mihály 3 4 5 6 Erdei Iskola 5. évfolyam június 6-10 Volford 7 Home Zsuzsanna 8 9 Év végi felmérők évfolyamszinten Alsós osztályfőnökök 10 Erdei iskola 6.évfolyam osztályfönökök 11 12 13 Alsós osztályozó értekezlet 14 Home igazgatóhelyettes II. 15 Felsős osztályozó értekezlet igazgató 16 17 Ballagás 18 19 20 21 22 Évzáró 23 24 Dr. Baloghné Konkoly Marianna Ragályné Kispéter Gyöngyi Anikó 2017.jún.10-14. 9. óra 17. óra 27 28 Tanévzáró értekezlet Igazgató 29 30