A Miskolci Tankerületi Központ részére átadásra kerülő, működtetési feladatokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek

Hasonló dokumentumok
A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Az iskola-egészségügyi körzetek ellátási területéről

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A Projektben beszerzett eszközök, és érintett intézmények

Tárgy: A nevelési-oktatási intézményekben indítható osztályok és csoportok, valamint alkalmazotti létszámok meghatározása

Alapító okirat. 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye. A Közgyűlés IV-38/ /2016. sz. határozatának melléklete

FIT-jelentés :: KLIK Miskolci Tankerülete 3525 Miskolc, Városház tér 13. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

Kegyes Jenő

SZERZŐDÉSEK NYILVÁNTARTÁSA

SZERZŐDÉSEK NYILVÁNTARTÁSA

Módosító Okirat. 1. Az Alapító okirat bevezető rendelkezése helyébe a következő rendelkezés lép:

J a v a s l a t a közoktatási intézményhálózat átszervezésére. Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály

Szállítói szerződések 5 millió Ft alatt

HALMOZOTT TÁMOGATÁS ENERGIATAKARÉKOS FELÚJÍTÁSOK PÁLYÁZATI ADATOK sz. melléklet. Teljes felújítási költség. Önkorm.

Középiskolások fogászati ellátási helye MISKOLC Körzet Fogorvos neve, Szám Rendelő címe

Tankerületi Központ működtetési felelősségébe kerülő feladatellátási helyek, melyekre az adatszolgáltatást teljesíteni szükséges

Szállítói szerződések 5 millió Ft alatt

Intézmény neve Intézményvezető neve Telefonszám Fax szám

FIT-jelentés :: 2013 Fenntartói jelentés 10. évfolyam KLIK Miskolci Tankerülete

Beszámoló

D jelű pályázat nyertesei

FIT-jelentés :: KLIK Budapesti XIV. Tankerülete 1145 Budapest XIV. kerüle, Pétervárad utca 2. Fenntartói azonosító:

Hetedhét Határ Legjobb Kis Matematikusa május 22. döntő A DÖNTŐBE AZ ALÁBBI 116 ÁLTALÁNOS ISKOLA 259 TANULÓJA KERÜLT:

SZERVEZETI ÉSMŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95

Aht. 15/B -a alapján közzétett szerződések

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

0151-es kód (fodrász) ideiglenes felvételi jegyzéke

ŐSZI PEDAGÓGIAI NAPOK 2018 Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ október 9. Óvodai Program

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS FOGÁSZATI ELLÁTÁSA

Határozott időtartamú szerződés hatályossága (év/hó/nap) Szerződés határozott/ határozatlan

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

Dr.Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok Főosztály. Dr.Oszkó Mariann főosztályvezető Közigazgatási és Jogi Főosztály

SZERZŐDÉSNYÍLVÁNTARTÁS ÉV FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSEK OTTHONA / BUDAPEST HALOM u. 31. /

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL.

SZERZŐDÉSNYÍLVÁNTARTÁS ÉV FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSEK OTTHONA / BUDAPEST HALOM u. 31. /

2018. április 17. Kommunikációs nap Komlóstetőn verseny eredményei MAGYAR

8.1. Település teljes közigazgatási területére vonatkozó felvételi körzetek Ősi Általános Iskola 8161 Ősi, Ságvári Endre u. 10.

MOB Sportiskolai Program évi forrás

A felvételt nyert tanulók oktatási azonosítója Jeligéje

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

Értesítés karbantartás miatti szolgáltatás-kiesésről

5 Millió Ft alatti szerződések

2015/2016. TANÉVI ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORTOS MEGYEI DÖNTŐ ban születettek

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2017. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete

4. melléklet a 39/2009. (XII. 2.) önkormányzati rendelethez

Javaslat a középfokú nevelési-oktatási intézmények Alapító Okiratainak módosítására

Statisztikák a 2014-es HÓDításról

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

A társasággal szerződést kötő fél neve. Budapest Lízing Zrt. CIB Lízing Zrt.

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/148

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

Okos létesítmények vs. Okos tárgyak avagy a tárgyak internete

Szerződés értéke a. Szerződés megnevezése (típusa) kötő fél neve. Szerződés időtartama. alatt. Üzemanyagok közforgalmú üzemanyagkútnál történő

Támogatási szerződések

Kereset-kiegészítés fedezete 106

PÁLYÁZATOT HIRDET ÖNKORMÁNYZATI HELYISÉGEK határozatlan, illetve határozott időre szóló BÉRBEADÁSÁRA. Belvárosi helyiségek

A társasággal szerződést kötő fél neve. Budapest Lízing Zrt. CIB Lízing Zrt.

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

SULIMIX december Millenáris. Intézmények elhelyezése a kiállításon

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E

A kiszervezett tevékenységek köre és a kiszervezett tevékenységet végzők jegyzéke

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 8.

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

Baloghné Illés Orsolya Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos tanár, Ayres, TSMT I. terapeuta

Kimutatás a évi CXII. törvényben foglalt értékhatárt - egyedileg, vagy összeszámítás alapján - elérő szerződésekről szerződő felenként

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló feladatok

Szerződés megnevezése (típusa)

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról


Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Az alábbi táblázatban összehasonlíthatja a jelenlegi és január 1-jétől a csökkentett ÁFÁval fizetendő bruttó (fogyasztói) árakat.

Miskolc MJV házhozmenő szelektívhulladék gyűjtési időpontok utcanév szerint 2016

Tisztelt Előfizetőink!

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

Határidő: augusztus 31.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kolléguim. V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium. Neumann János Gimnázium, Szakgimn.

Alapterület m 2. Tevékenységi kör. 2 Ady E. u. 14. emeleti 182 üzlet,iroda Ft/hó+Áfa

1. melléklet az előterjesztéshez

ZNET Telekom Zrt. 4. sz melléklet. Díjak

Kazincbarcika, március 22. Szitka Péter. polgármester

Feladatellátási hely neve: Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Szakgimnáziuma 0051

FIT-jelentés :: KLIK Gödöllői Tankerülete 2100 Gödöllő, Dózsa György út 69/A Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sportiskolai támogatás a április augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: től

Csolnoky Ferenc Kórház A nettó 5 millió Ft-ot elérő, hatályos szerződések listája SZERZŐDÉSEK

FIT-jelentés :: KLIK Győri Tankerülete 9024 Győr, Nádor tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 10.

Közoktatási intézmények

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének. 4/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete

A határozat tárgya: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata szociális és gyermekvédelmi intézményrendszerének átalakítása.

Szerződésben, megállapodásban vállalt évi kötelezettségek

Intézmény neve Címe Fő időpont. Szakképző Iskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma

Átírás:

A II. határozati javaslat melléklete A Miskolci Tankerületi Központ részére átadásra kerülő, működtetési feladatokhoz kapcsolódó jogok és kötelezettségek Kimutatás a 2016. december 31-én hatályos, az egyes feladatellátási helyekre vonatkozó követelésekről KLIK Miskolci Tankerület részére No. Intézmény neve Feladatellátási hely címe Partner megnevezése Tárgy (utca, házszám) Követelés kezdő dátuma Követelés lejárata Garabonciás Művészeti 1. Bársony János Általános Iskola Bársony János utca 27/A oktatás 2015.09.01 2020.08.31 600 Ft/óra Iskola alapfokú Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási 2. Középszer utca 3. PRO HOMO EGYESÜLET művészetoktatási 2013.09.16 2018.08.31 3 000 Ft/óra Nyelvű Általános Iskola tevékenység HON Alapfokú Művészeti Iskola művészetoktatás 2013.09.01 2018.08.31 2 200 Ft/óra Szerződés szerinti összeg (bruttó, Ft) PUBLIMONT reklámtábla elhelyezése 2012.10.01 határozatlan 372 000 Ft/év+ÁFA Cserpák Józsefné lakhatás 2013.01.01 2016.12.31 38979/hó 3. Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Miskolctapolcai Tagiskolája Győri út 3. 4. Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Fazekas utca 6. 5. Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola alapfokú Vörösmarty Mihály utca Premier Alapfokú 1 500 Ft/óra, 1 900 művészetoktatási 2015.09.01 2020.08.31 76. Művészeti Iskola Ft/óra tevékenység Magyarországi Németek Ált. Műv. Központja oktatás 2012.08.01 2017.07.31 40 000 Ft/hó 6. Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Katowice utca 17. 7. Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc Tagiskolája Kassai utca 15. 8. Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Csele utca 14. 9. Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola Tóth Árpád utca 12. 10. Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Zoltán utca 5. 11. Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Miklós utca 13. Tagiskolája 12. Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Könyves Kálmán utca 2. Bodnár Zsoltné lakhatás 2014.01.01 2016.12.03 15000Ft/hó Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú 13. Művészeti Iskola Kaffka Margit Általános és Alapfokú Hunfalvy Pál utca 1. Művészeti Tagiskolája 14. Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola Szilágyi Dezső utca 53. AWK Budapest reklámtábla elhelyezése 1995.09.21 határozatlan 65 000 Ft/év Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola Görömbölyi 15. Kovács utca 1. Tagiskolája lakhatás 2013.07.15 2016.12.31 20000Ft/hó alapfokú Premier Alapfokú 16. Bulgárföldi Általános Iskola Fazola Henrik utca 2. művészetoktatási 2015.09.01 2020.08.31 1 500 Ft/óra Művészeti Iskola tevékenység alapfokú Premier Alapfokú 17. Bulgárföldi Általános Iskola Erenyői Tagiskolája Faller Jenő utca 9. művészetoktatási 2015.09.01 2020.08.31 1 500 Ft/óra Művészeti Iskola tevékenység alapfokú Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú 18. Gesztenyés utca 25. Symphonia Alapítvány művészetoktatási 2015.08.01 2020.07.31 306 Ft/óra Művészeti Iskola tevékenység Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú 19. Művészeti Iskola Munkácsy Mihály Általános és Szilvás utca 38. Alapfokú Művészeti Tagiskolája 20. Iskola 21. Iskola Széchenyi István Általános és Alapfokú Hajós Alfréd utca 5. Művészeti Tagiskolája 22. Szilágyi Dezső utca 53. Iskola Szilágyi Dezső utcai Telephelye 23. Áfonyás utca 18. Iskola Áfonyás utcai Telephelye 24. Nagyváthy János utca 5. Iskola Nagyváthy János utcai Telephelye alapfokú 25. Komlóstetői Általános Iskola Olvasztár utca 1. PRO HOMO EGYESÜLET művészetoktatási 2013.09.16 2018.08.31 3 000 Ft/óra tevékenység 26. Miskolci Herman Ottó Gimnázium Pattantyús Ábrahám Géza utca 2. Tizeshonvéd utca 21. Szajcz János gondnoki feladatok 27. Diósgyőri Gimnázium Kiss tábornok utca 42. Simon Ákos 2016.07.01 2017.06.30 49 052 Ft/hó ellátása

28. Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium Nagyváthy János utca 5. SATURNUS Nyelviskola nyelvvizsga 2012.09.01 határozatlan 1 600 Ft/óra/terem+1 781 Ft/óra túlóradíj 29. Avasi Gimnázium Klapka György utca 2. 30. Földes Ferenc Gimnázium Kelemen Didák utca 5. Kerényi Gábor gondnoki feladatok ellátása 2014.07.15 határozatlan 19 629 Ft/hó 31. Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és ÉFOÉSZ Értelmi Fogy. Élő Szeles utca 63-65. egyesületi fogadóóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Segítőik Egyesülete 2016.07.01 2017.06.30 25 000 Ft/hó Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és 32. Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Károly utca 10. Tüskevár Tagóvodája és Tagiskolája Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és 33. Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tüskevár Tagóvodája és Tagiskolája Gagarin utca 50. Gagarin utca 50. Telephelye 34. Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium Győri kapu 156. Csizmár Péter lakhatás 2016.07.01 2017.06.30 14 000 Ft/hó/fő Epamédia Hungary reklámtábla elhelyezése 2012.06.01 határozatlan 67 500 Ft/év GYTA Bt. italautomata 2009.01.14 határozatlan 8 000 Ft/hó állomás telepítés 2010.11.01 2015.11.01 600 000 Ft/év Varga Ágnes lakhatás 2011.07.01 2016.12.31 20000Ft/hó 35. Miskolci Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Bajcsy-Zsilinszky utca 33. TEPI-TÓRIA büfé üzemeltetése 2014.01.01 határozatlan 25 000 Ft/hó Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti KV-63 Kereskedelmi és 36. Palóczy László utca 4. italautomata 2012.12.01 határozatlan 5 000 Ft/hó Iskola Szolgáltató Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti KV-63 Kereskedelmi és 37. Kiss tábornok utca 57. italautomata 2012.12.01 határozatlan 5 000 Ft/hó Iskola Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskolája Szolgáltató Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti 38. Iskola Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskolája Katowice utca 17. Telephelye Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti 39. Középszer utca 3. Iskola Telephelye Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai 40. Kiss tábornok út 84. Szakszolgálat Miskolci Tagintézménye 41. Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Mátyás király utca 21. Telenor magyarország Kimutatás a 2016. december 31-én hatályos, az egyes feladatellátási helyekre vonatkozó kötelezettségvállalásokról KLIK Miskolci Tankerület részére Kötelezettségvállalás Kötelezettségvállalás dátuma vállalás lejárata Kötelezettség- Feladatellátási hely címe Partner megnevezése Megjegyzés Intézmény neve tárgya (utca, házszám) 6. 9. 14. 19. 20. 21. 25. 1. Bársony János Általános Iskola Bársony János utca 27/A Émász villamos energia 2008.11.03 Fire-Info 2013.05.31 Nyrt. 2006.10.18 MIHŐ hőszolgáltatás 2012.01.01 Bt. karbantartás 2009.01.01 TIGÁZ földgáz szolg 2013.01.02 Miskolc-lift lift karbantartás 2010.01.01 R-Copy Miskolc Fénymásoló karbantartás 2010.08.01 XERO Fénymásoló karbantartás 2005.01.27 ST-PJ Ker. és Szolg. Fénymásoló karbantartás 2008.02.01 Borsod-Tel Bt. telefon alközp. Karbantart. 2008.02.02 Festék 96 tisztítószer 2005.01.05 MIVÍZ Vízdíj 2013.01.03 MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Sector Hungary riasztó felügyelet 2014.11.05 rovar -és rágcs.írtás 2014.12.01 felvonók ellenőrzése 2015.03.31

rovar rágcsáló irtás 2014.12.01 ÉMI-TÜV SÜD bizt. Tech. Vizsgálatokra 2016.01.01 Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási 2. Középszer utca 3. Nyelvű Általános Iskola MIHŐ Távhő 2014.03.16 rovar -és rágcs.írtás 2014.12.01 felvonók ellenőrzése 2015.03.31 rovar és rágcsáló irtás 2014.12.01 biztosítás 2013.11.13 Nyrt. szolg. Szerződés feltételei 2012.11.20 Üzleti Ált.szerz. Nyrt. Feltételeinek 1.sz. 2013.11.01 melléklete MIHŐ közüzemi szerz. 2012.01.01 Bt. karbantartási 2004.07.01 ELMŰ áramszolgáltatás 2012.10.31 Fűtszervíz Épületgépész vállalkozói Szolg. És Szerviz Iroda 2005.12.01 Oláh Felvonó Bt. felvonók karbantartási, üzemeltetési szerz. 2013.01.01 Professzionál '93 karbantartási és Irodatechnikai és Ker. üzemeltetési 2013.02.15 Intermo Kis János Rovar és Rágcs.irtás Klima szerviz 2013.03.30 vállalkozói 2013.06.12 nem lakossági közüzemi MIVÍZ 2014.01.01 szolg. Szerz. felhaszn.kódja:074900 Marton Szakértő felvonó karbantartás 2014.06.11 Profi-Alarm i szolg. Szerződés felmond. 2014.11.02 vagyonvédelmi rendszerre vagyonbizt. Szerz. Évfordulóra tört. Értékköv. 2015.07.01 2016.04.01 Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási 3. Győri út 3. Nyelvű Általános Iskola Miskolctapolcai Tagiskolája rovar -és rágcs.írtás 2014.12.01 Vagyonvédelmi eszközök 2015.07.01 rovar és rágcsáló irtás 2014.12.01 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 vagyonbizt. Szerz. Évfordulóra tört. Értékköv. vagyonbizt. Szerz. Évfordulóra tört. Értékköv. 2015.04.01 2016.04.01 TIGÁZ elosztóhálózat 2013.05.22 /sz/13-54 TIGÁZ elosztóhálózat 2013.05.22 /sz/13-55

Fész 2002 kazánkarbantartás 2005.11.18 Professzionál '93 karbantartási és Irodatechnikai és Ker. üzemeltetési 2013.02.15 MIVÍZ Nem lakossági közüzemi 2013.01.03 Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti 4. Fazekas utca 6. Iskola i Profi-Alarm 2014.11.02 szolgáltatás MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Fire-Info tűzjelvédelmi eszk karb. Ell. 2013.05.31 felvonók ellenőrzése 2015.03.31 2015.06.29 1.sz. módosítás 2015.06.25 5. Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola Vörösmarty Mihály utca 76. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Fire-Info tűzjelvédelmi eszk karb. Ell. 2013.05.31 rovar -és rágcs.írtás 2014.12.01 rovar és rágcsáló irtás 2014.12.01 ÉMÁSZ villamos energia 2013.05.02 Corvus Telecom biztosítási kötvény 2013.10.25 előfizetői szerződés 2009.08.04 Nyrt.. 2007.04.13 Bt. Pannon GSM Távközlési karbantartási 2009.01.01 telefon alközp. Karbantart. 2008.11.07 TIGÁZ földgáz szolg 2013.01.02 MIVÍZ közüzemi 2013.01.11 felhaszn.kódja:082936 vagyonvédelmi Figyelő-Trend Bt. 2014.10.29 i szolg. Infraplus Bizt.technikai és Ker. karbantartási 2014.12.31 R-Copy Miskolc eszközök bérletére, üzemeltetésére 2014.10.17 2017.10.17 ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.01.01 2017.12.31 0,2 Ft/kWh 6. Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Katowice utca 17. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Fire-Info tűzjelvédelmi eszk karb. Ell. 2013.05.31 vagyonvédelmi rendszerre ÉMI-TÜV SÜD biztonság technikai berend. 2016.01.01 felvonó ellenőrzés 2015.03.31 Vagyonvédelmi eszközök 2015.07.01 UPC Magyarország számlázási név és cím 2013.01.29 kábel tv

ÉMÁSZ energiadíj emelkedés 2013.04.01 Groupama Garancia Garancia Kisvállalkozói Vagyonbiztosítás 2002.06.28 Corvus Telecom. 2009.06.29 Ritmus csomag Nyrt. 2005.05.03 igénybevételére MIHŐ hőszolgáltatás 2004.03.01 Bt. karbantartás 2004.04.01 TIGÁZ 2013.01.02 R-Copy Miskolc fénymásoló,nyomtató karb. 2010.09.22 sz/13-7 Mpa: 39N1111177661000Y39 N111246233000B Schindler Hungária Lift és Mozg.lépcső szervízszolgáltatás 2005.01.01 3C Telecom internet, telefon szolg 2012.04.01 Schindler Hungária Lift és Mozg.lépcső karbantartási díj 2014.01.21 lásd: 76/sz/16-0 multivédelem vállalkozói biztosításhoz 2014.06.01 MIVÍZ nem lakossági közüzemi 2013.01.03 felhaszn.kódja:081410 Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola Rónai Ferenc 7. Kassai utca 15. Tagiskolája Multi Alarm 2014.10.31 sz/14-8 vagyonbiztosítás 2015.06.01 éves bizt.technikai ÉMI-TÜV SÜD 2016.06.01 vizsgálatokra Fire-Info MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16. 2015.07.01 Schindler Hungária karbantartás, javítás 2016.01.01 felvonó berendezések karbantartása, javítása munkái TIGÁZ földgáz 2013.01.02 rovar és rágcsáló irtás 2013.03.25 lakossági közüzemi szolg. MIVÍZ 2013.01.03 Szerz. távfelügyelt vagyonvéd. Multi Alarm Rendszerre von. 2014.10.31 Megbízási vagyonvéd. Rendszerek 2011.04.27 H1 Telekom előfiz. Szerződés 2012.04.25 előfiz. Szerződés előfizetői 2011.04.27 MIHŐ vállalkozási 2012.01.01 TIGÁZ szolgáltatási 2013.01.02 Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú 8. Csele utca 14. Fire-Info Művészeti Iskola. 2013.05.31 rovar és rágcsáló irtás Lajkó Vilmos készénléti felügyelet 2014.12.01 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 vagyon biztosítás 2016.10.01 2017.10.01

. vagyonnyilvántartó prog 2013.11.07 2012.07.16 TIGÁZ karbantartási 2012.09.01 Call-box Kereskedelmi és Szolg. Bt. elosztóhálózat-használati 2013.10.18 Verzió 2001. átalánydíjas szolg. Szerz. 2012.09.01 R-Copy Miskolc 2013.07.12 bizt. Szerződések MIVÍZ 2014.10.28 módosításáról Viva Elektrik 2013.01.03 MIHŐ TÁVHŐ 2014.12.31 Sunpix fénymásoló bérlés 2015.01.01 ÉMÁSZ ÜVSZ díj mód. 2014.03.24 nyomtató,fénymásoló karb vagyonvédelem, 9. Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola Tóth Árpád utca 12. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Fire-Info UPC Magyarország internet, telefon szolg 2015.07.01 ÉMÁSZ villamos energia 2013.10.01 sz/13-91 Nyrt.. 2013.10.01 sz/13-92 vagyonnyilvántartó prog 2004.03.01 TIGÁZ földgáz szolg 20014.07.01. R-Copy Miskolc Safety Control Bt. TKJ Tűzoltó készülék Javító Bt. 2013.06.25 munkavédelem 2011.01.10 2013.06.25 XERO fénymásoló 2004.09.01 Allianz Hungária nyomtató, fénymásoló karb tüzoltó készülék karb vagyon biztosítás 1997.02.27 MIVÍZ közüzemidíj 2014.06.01 kötvény-indexálási értesítés Viva Elektrik vagyonvédelmi eszközök 2013.01.03 felhaszn. Kódja: 025556 Sector Hungary 1992 vagyonvédelem, 2014.12.31 ÉMÁSZ energiadíj csökk. 2016.01.01 2017.12.31 csökkentés 0,2 Ft/kWh Allianz Hungária Biztosítás 2016.04.01 2018.03.31 csökkentés 0,2 Ft/kWh MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit közhasznú bérleti szerz. 2014.05.31 10. Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Zoltán utca 5. Fire-Info vagyonvédelem, UPC Magyarország 2015.07.01 ÉMÁSZ áramszolgáltatás 2013.04.01 energiadíj emelkedés (0,87 Ft/kWh) UNIQA Biztosító biztosítás 2013.09.01 Corvus Telecom telefon alközp. Karbantart. 2013.09.01 Nyrt. 2009.07.17

vagyonnyilvántartó prog 2009.12.08 2017.12.31 TIGÁZ földgáz 2006.07.06 R-Copy Miskolc Fénymásoló karbantartás 2013.06.18 Safety Control Bt. Bon-Copy Irodatechnikai vagyonvédelem, 2010.09.14 megszűnés megállapítása 2013.06.28 DIFOK Bt. szervízszolgáltatás 2005.04.28 MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 MIHŐ TÁVHŐ 2013.01.03 outsourcing szerződés felhaszn. Kódja: 025562 felhaszn. Kódja: 082674 Multi Alarm riasztó felügyelet 2014.11.14 Osi Alarm Biztonságtechnikai szolg. És Ker. Bt. tűzjelző rendszer 2014.10.31 Fűtszervíz Épületgépész Szolg. És Szerviz Fűtési rendszer karb. 2014.12.31 UNIQA Biztosító kazánház karbantartás 2015.01.01 2015.06.29 Energiakereskedelmi 2015.11.26 ÉMÁSZ földgáz 2015.07.01 2016.10.01 UNIQA Biztosító energiadíj csökkentés 2016.04.01 2018.03.31 0,2 Ft/kWh Energiakereskedelmi földgáz 2016.09.01 2016.12.31 Miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri 11. Miklós utca 13. Fire-Info Kapui Tagiskolája Lajkó Vilmos Készenléti szolg UPC Magyarország internet, telefon szolg 2015.07.01 MIHŐ TÁVHŐ 2010.02.16 ikt.szám: sz/13-6 Energiakereskedelmi földgáz 2014.11.14 ÉMÁSZ villamos energia 2016.09.01 2016.12.31 elosztóhálózat-használati TIGÁZ 2008.10.15 szerz. Bon-Copy Irodatechnikai szervízszolgáltatás 2013.06.18 MIVÍZ nem lakossági közüzemi 2012.09.01 távfelügyelt Multi Alarm vagyonvédelmi 2013.01.03 rendszerre felhaszn.kódja: 025563 Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és 12. Könyves Kálmán utca 2. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Alapfokú Művészeti Iskola Fire-Info vagyonvédelem, felvonó ellenőrzés 2015.06.29 2015.06.25 Energiakereskedelmi ÉSZAKTEL 2000 Távközléstechnikai Javító risztó fel. és Szerelő földgáz 2015.11.26 ÉMÁSZ villamos energia 2007.05.01 UNIQA Biztosító vagyonbiztosítás 2013.06.18 2015.07.01 2016.10.01 2013.05.23

vagyonnyilvántaró 2006.07.01 TIGÁZ elosztóhálózat 2009.01.01 Ani-roll vegyszeradagoló bérlés 2013.06.18 Marton Szakértő felvonó ellenőrzés 2011.12.13 R-Copy Miskolc Fénymásoló karbantartás 2010.08.01 Safety Control Bt. váll. Szerződés hatálya megsz. Megállapítása 2013.07.31 Oláh Felvonó Bt. Felvonó karb. 2012.01.01 XERO szervízszolgáltatás 2010.05.11 Thyssen Krupp Lift rendszerkarbantartás 2011.10.10 MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 felhaszn.kódja: 025564 Thyssen Krupp Lift rendszerkarbantartás 2014.05.12 Alarm Sensor Miskolc karbantartási 2014.10.18 tűzjelző elektronikus rendszerre vonatkozó karb. Szerződés Miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola és 13. Alapfokú Művészeti Iskola Kaffka Margit Általános és Hunfalvy Pál utca 1. Fire-Info Alapfokú Művészeti Tagiskolája vagyonfe 2013.05.31 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 TIGÁZ elosztóhálózat 2013.06.18 MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató ÉSZAKTEL 2000 Távközléstechnikai Javító risztó fel. és Szerelő Távhő 2016.08.11 2007.05.01 14. Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola Szilágyi Dezső utca 53. Fire-Info MIHŐ TÁVHŐ 2014.11.14 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 Invitech Megoldások - Invitel Távközlési. 2016.07.01 Kurilla és Társa Bt. vagyonbiztosítás 2013.06.26 jogviszony megszűnése 2013.04.15 2004.09.16 vagyonnyilvántartás 2006.10.24 elosztóhálózat TIGÁZ 2013.06.18 haszn.szerz. R-Copy Miskolc Fénymásoló karbantartás 2010.08.01 rovar és rágcsáló irtás 2013.03.25 ÉMÁSZ villamos energia 2014.03.06 MIVÍZ közüzemi díj 2013.01.03 vagyonvédelmi Figyelő-Trend Bt. i szolg. 2014.10.29 Szerz. felmondása R-Copy Miskolc eszközök bérletére, üzemeltetésére vagyonbiztosítás 2016.04.01 2014.10.17 2017.10.17 felhszn.kódja:025596

ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.01.01 2017.12.31 0,2 Ft/kWh Energiakereskedelmi földgáz 2016.10.01 2017.10.01 MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit közhasznú bérleti szerz. 2014.05.31 15. Miskolci Szilágyi Dezső Általános Iskola Görömbölyi Tagiskolája Kovács utca 1. Fire-Info Lajkó Vilmos készénléti felügyelet 2013.05.31 készenléti tev. rovar és rágcsáló irtás 2015.07.01 MIHŐ TÁVHŐ 2013.03.25 Energiakereskedelmi földgáz 2014.11.14 ÉMÁSZ hálózatcsatlakozás 2015.07.01 2016.10.01 ÉMÁSZ hálózatcsatlakozás 2009.02.10 ÉMÁSZ villamos energia 2013.06.18 elosztóhálózat haszn. TIGÁZ 2013.10.01 Szerz. 2013.06.18 MIVÍZ víz és csatorna díj 2014.09.01 ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.09.01 ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.01.01 2017.12.31 0,2 Ft/kWh Invitech Megoldások - Invitel Távközlési. 2016.01.01 2017.12.31 0,2 Ft/kWh 16. Bulgárföldi Általános Iskola Fazola Henrik utca 2. MIHŐ Távhő 2014.03.16 Fire-Info készenléti tev. 2015.11.26 UPC Magyarország internet, telefon szolg 2011.05.09 ÉMÁSZ villamos energia 2013.01.01 ÉMÁSZ villamos energia, hálózathasználat 2013.06.01 biztosítás 2013.05.08 Nyrt. szolg. Szerződés 2000.11.15 MIHŐ TÁVHŐ 2006.10.01 vagyonnyilvántartási rendsz 2009.01.01 TIGÁZ egyetemes szolgáltatási 2013.01.04 R-Copy Miskolc fénymáoló 2010.08.01 T Mobile előfizetői szerz. 2006.06.13 Fűtszervíz Épületgépész Szolg. És Szerviz kazánkarbantartás 2013.10.18 KO-VA Tűzvédelmi és Ker. Megafile Bt. szolg. Szerződés 2004.09.01 karbantartási 2012.03.01 RITEL IT szolg. Szerződés 2012.02.01 ST-PJ Ker. és Szolg. szervízszolg. 2008.02.01 Komlóstetői Ált. Isk. étkezés 2012.09.01

MIVÍZ közüzemi szerződés 2013.01.03 felhaszn.kódja: 025569 ÉMÁSZ energiadíj csökk. 2016.04.01 2018.03.31 0,2 Ft/kWh vagyonvédelem, 17. Bulgárföldi Általános Iskola Erenyői Tagiskolája Faller Jenő utca 9. Lajkó Vilmos Készenléti szerz MIHŐ TÁVHŐ 2015.07.01 Energiakereskedelmi földgáz 2016.10.01 2017.10.01 ÉMÁSZ villamos energia 2013.01.01 MIVÍZ közüzemi díj 2014.07.01 Megafile Bt. Megafile Bt. karbantartási 2012.03.01 közüzemi 2012.03.01 távfelügylet tűzjelző Multi Alarm 2014.10.31 rendsz. Alarm Elektronika riasztó fel. 2014.10.10 ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.01.01 2017.12.31 0,2 Ft/kWh Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú 18. Gesztenyés utca 25. MIHŐ Távhő 2014.03.16 Művészeti Iskola Fire-Info tüzbiztonsági berend 2013.05.31 Lajkó Vilmos Készenléti szolg Felvonó ellenőrzés vagyonvédelem, 2015.07.01 Schindler Hungária karbantartás, javítás 2016.01.01 felvonó berendezések karbantartása, javítása munkái Invitech Megoldások - Invitel Távközlési. 2015.11.26 DIGI internet, telefon szolg 2011.01.19 Corvus Telecom biztosítás 2013.03.21 telefon szolg 2009.07.08 igazolás szolg. Szerz. 2002.12.10 R-Copy Miskolc karbantartási 2009.01.01 Fénymásoló karbantartás 2010.08.01 H1 Telekom előfizetői 2010.10.27 Borsod-Tel Bt. átalánydíjas szolg. Szerz. 2010.05.04 MIVÍZ közüzemi 2013.01.03 Felaxy 2000 biztonságtechn. Karbantart. 2014.12.31 vagyonvédelmi Multi Alarm 2014.10.23 sz/14-4 rendszerre TÜV Rheinland InterCert bizt.tech.vizsgálatokra 2016.01.27 Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú 19. Művészeti Iskola Munkácsy Mihály Általános és Szilvás utca 38. Fire-Info Tűzbiztonsági berendezés 2013.05.31 Alapfokú Művészeti Tagiskolája MIHŐ Távhő 2013.05.31 2014.03.16 készenléti tev. Invitech Megoldások - Invitel Távközlési. 2016.07.01

MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 felhaszn.kódja:081499 Qualitop Elektronika elektronikus bizt.technikai rendszer karbantartására 2014.10.24 UPC Magyarország internet, telefon szolg 2010.09.14 Invitel Távközlési. 2007.12.12 2016.06.30 biztosítás 2013.03.29 igazolás szolg. Szerződéséről 2002.12.10 MIHŐ egyedi közüzemi 2012.01.01 TIGÁZ 2013.01.02 ST-PJ Ker. és Szolg. szervízszolgáltatás 2008.02.01 Inter-tel szolgáltatási szerz. 20. Pattantyús Ábrahám Iskola Géza utca 2. MIHŐ TÁVHŐ 1997.10.01 Fire-Info tűzvédelmi berendezés 2014.03.16 készenléti tev. Vagyonvédelmi eszközök 2015.07.01 rovar és rágcsáló irtás 2013.03.25 Schindler Hungária karbantartás, javítás 2016.01.01 felvonó berendezések karbantartása, javítása munkái Marton Szakértő felvonó karbantartás 2016.01.01 2016.12.31 2014.11.06 vagyonbizt. Szerz. Évfordulóra történő értékkövetéséről MIVÍZ nem lakossági közüzemi 2013.01.03 Felaxy 2000 karbantartás 2014.12.31 Vagyonvill Miskolc Bt. vagyonvédelmi eszközök karbantartására von. Szerződés felmond. 2014.10.31 Sz2D karbantartási 2015.06.30 ért.értékkövetelésről 2016.01.01 MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit közhasznú bérleti szerz. 2014.05.31 21. Iskola Széchenyi István Általános és Alapfokú Hajós Alfréd utca 5. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Művészeti Tagiskolája Fire-Info tűzvédelmi berendezés 2014.03.16 2013.05.31 Energiakereskedelmi rovar és rágcsáló irtás 2015.07.01 2013.03.25 földgáz 2015.07.01 2016.10.01 UPC Magyarország internet, telefon szolg 2013.01.24 villamos energia, ÉMÁSZ 2013.01.01 hálózathasználat nyilvános érmés állomás kezelésére 2002.12.10 MIHŐ hőszolgáltatás 2004.05.01

TIGÁZ 2013.01.02 MIVÍZ nem lakossági közüzemi 2013.01.03 felhaszn.kódja:025595 Vagyonvill Miskolc Bt. vagyonvédelmi berendezésre vonatkozó karb.szerződés 2014.10.31 ért.értékkövetelésről 2016.01.01 22. Szilágyi Dezső utca 53. Fire-Info Iskola Szilágyi Dezső utcai Telephelye 23. Iskola Áfonyás utcai Telephelye Áfonyás utca 18. 24. Iskola Nagyváthy János utcai Telephelye Nagyváthy János utca 5. rovar és rágcsáló irtás 2013.03.25 25. Komlóstetői Általános Iskola Olvasztár utca 1. Fire-Info 2013.05.31 készenléti tev. Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 Corvus Telecom előfizetői szerz. 2013.01.01 Nyrt. kommunikácips szolg 2013.01.01 karbantartási 2011.05.01 TIGÁZ elosztóhálózat-használati 2013.08.08 Safety Control Bt. munkavédelem 2013.08.26 Enternet2001 előfizetői szerz. 2012.01.12 vagyon biztosítás 2014.04.07 ÉMÁSZ villamos energia 2014.04.01 nem lakossági szolg. MIVÍZ 2013.01.03 Szerz. Profi-Alarm 2014.11.02 Print-Server fénymásológép csere 2014.06.04 vagyonbiztosítás 2015.05.01 ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.04.01 2018.03.31 biztosítási díj 2016.05.01 2017.04.30 Energiakereskedelmi földgáz 2016.10.01 2017.10.01 26. Miskolci Herman Ottó Gimnázium Tizeshonvéd utca 21. Vagyonfelügyelet készenléti tev. 2015.07.01 ÉMÁSZ DIGI energiadíj emelkedés 2013.04.01 Nyrt. 2011.09.07 karbantartás 2009.01.01 Telenor Magyarország kommunikációs szolgáltatás 2012.07.23 TIGÁZ földgáz szerz. 2013.06.19 Netfone Telecom Távközlési és Szolg. 2013.01.01

Global-Union Miskolc Vagyonbiztosítás 2010.02.23 Kapu szerelő mester Bt. térelválasztó gyorsjavítás 2005.08.12 Nyrt. 2014.02.14 felhaszn. Kódja: 083673 ÉMÁSZ villamos energia 2014.08.14 MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 AEGON Magyarország Ált. Biztosító Biztosítás 2014.08.31 2014.09.30 Émász Nyrt. villamos energia 2015.11.06 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 ÉMÁSZ villamos energia 2016.04.01 2018.03.31 AEGON Magyarország Ált. Biztosító biztosítás 2016.08.31 Energiakereskedelmi földgáz 2016.10.01 2017..10.01. rovar és rágcsáló irtás 2014.12.01 27. Diósgyőri Gimnázium Kiss tábornok utca 42. Fire-Info tűzvédelmi berendezés 2013.05.21 Felvonó ellenőrzés 2015.11.26 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 Marton Szakértő felvonó karbantartás 2016.01.01 2016.12.31 28. Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium Nagyváthy János utca 5. felvonó karbantartás 201.10.01. Lajkó Vilmos készenléti szolg 2014.12.05 vagyonvédelem, 2015.07.01 0,2 Ft/KwH MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit közhasznú bérleti szerz. 2014.05.31 ÉMÁSZ villamos energia 2016.04.01 2018.03.31 Invitech Megoldások. 2016.07.01 Émász Nyrt. hálózatcsatlakozás 2015.11.06 igénybejelentés ISDN2 2014.09.04 ÉMÁSZ villamos energia 2014.08.14 MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 i szolg. G4S Távfelügyelet 2014.12.06 Szerződés felmond. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Invitel. 2012.02.15 2016.06.30 Uitz utca 1 szolg.lakás ÉMÁSZ villamos energia 2009.08.27 DIGI internet, telefon szolg 2010.02.22 biztosítás 2013.09.03 MIHŐ hőszolgáltatás 2003.11.01 TIGÁZ földgáz szolg 2013.01.02 Tűzbiztonsági Ker. és Szolg. tűzbizt.vizsgálat 2008.01.01 Business Telecom üzelti ADSL 2008.09.30 Global-Union Miskolc Vagyonbiztosítás 2004.06.30 Kapu szerelő mester Bt. karbantartás 2008.01.01 29. Avasi Gimnázium Klapka György utca 2. MIHŐ Távhő 2014.03.16

Fire-Info tűzvédelmi berendezés 2014.03.16 készenléti tev. vagyonvédelem, 2015.03.31 2015.06.29 Energiakereskedelmi 2015.11.26 UPC Magyarország internet, telefon szolg 2015.07.01 2016.10.01 Corvus Telecom számlázási név és cím mód. 2013.01.29 biztosítás 2013.05.08 2008.10.16 MIHŐ TÁVHŐ 2007.02.26 2012.01.01 TIGÁZ karbantartási 2009.01.01 V-Defender Vagyonvédelmi elosztóhálózat 2013.08.08 Thyssen Krupp Lift 2013.04.22 RITEL IT karbantartási 2009.11.13 MIVÍZ víz és csatorna díj 2014.08.14 TÜV Rheinland InterCert nem lakossági közüzemi 2014.01.01 MIHŐ nyilvántartási díj 2014.06.05 Felaxy 2000 díjtételének inflációkövető emelése 2014.06.01 távfelügyelt Multi Alarm vagyonvédelmi 2014.09.30 rendszerre von. Émász Nyrt. 2014.10.31 hálózathaszn.szerz., ÉMÁSZ 2015.11.06 üzemviteli megállapodás 30. Földes Ferenc Gimnázium Kelemen Didák utca 5. ÉMI-TÜV SÜD ÉMI-TÜV SÜD 2015.04.06 távfelügyelt vagyonvédelmi rendszerre von. 2016.01.01 2015.03.31 ÉMÁSZ villamos energia 2013.09.01 1998.09.01 TIGÁZ elosztóhálózat 2013.06.29 Schindler Hungária karbantartási díj vált. 2013.01.01 Montivíz Vízpalackozó és - forg. palackozott víz 2008.11.14 Tűzbiztonsági Ker. és Szolg. Tűzbiztonsági vizsg. 2007.01.02 XERO fénymásoló 1999.10.05 karbantartási 2014.01.01 Multi Alarm tűzjelző rendszer 2014.10.31 TIGÁZ 2014.01.31 biztosítás 2016.04.01 0,2 Ft/kWh ÉMÁSZ energiadíj csökk. 2016.01.01 2017.12.31 0,2 Ft/kWh ÉMÁSZ energiadíj csökk. 2016.01.02 2017.12.31 ÉMÁSZ energiadíj csökk. 2016.04.01 2018.03.31 ÉMI-TÜV SÜD bizt. Tech. Vizsgálatokra 2016.01.01 MIHŐ Miskolci Hőszolg. TÁVHŐ 2016.08.11

MVSI Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit közhasznú bérleti szerz. 2014.05.31 Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és 31. Szeles utca 63-65. Fire-Info Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 2013.05.31 ÉMI-TÜV SÜD készenléti tev. ÉMI-TÜV SÜD 2015.04.06 2015.03.31 2015.07.01 rovar és rágcsáló irtás 2014.12.01 Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 ÉMI-TÜV SÜD bizt. Tech. Vizsgálatokra 2016.01.01 H1 Telekom előfiz. Szerződés 2011.04.27 Corvus Telecom 2011.04.27 előfizetői 2009.09.03 TIGÁZ elosztóhálózat 2013.06.18 R-Copy Miskolc 2010.08.01 Avas Lift karbantartási 2008.10.01 H1 Telekom előfizetői 2012.04.25 fénymásoló karb. bizt.szerz. Értékkövetése MIVÍZ víz és csatorna díj 2014.01.01 2014.02.15 kódja:025579 2014.09.30 vagyonbiztosítás 2015.05.01 0,2 Ft/kWh Energiakereskedelmi földgáz 2015.07.01 2016.10.01 0,2 Ft/kWh bizt.díj értékkövetése Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és 32. Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Károly utca 10. Tüskevár Tagóvodája és Tagiskolája MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 2016.05.01 2017.04.30 ÉMI-TÜV SÜD készenléti tev. ÉMI-TÜV SÜD 2015.04.06 2016.01.01 2015.03.31 ÉMI-TÜV SÜD 2015.11.26 2016.01.01 MIHŐ előfiz. Szerződés 2011.04.27 TIGÁZ egyedi közüzemi 2012.01.01 Vicopy Kereskedelmi és Szolgáltató Fénymásoló karbantartás 2013.01.02 Avas-Lift Felvonószerelő, Karbant.és szolg. üzemeltetési és szerviz 2006.03.20 H1 Telekom karbantartási 2005.12.01 előfiz. Szerződés 2012.04.25 MIVÍZ víz és csatorna díj 2014.02.15 Multi Alarm nem lakossági, közüzemi 2013.01.03 távfelügyelt tűzjelző Figyelő-Trend Bt. 2014.10.31 rendszerre von.

vagyonvédelmi Alarm Elektronika 2014.10.29 i elektronikus tűzjelző rendszerre 2014.10.10 vagyonbiztosítás 2015.05.01 0,2 Ft/kWh ÉMÁSZ bizt.dí értékkövetése 2016.05.01 2017.04.30 2011.04.27 Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és 33. Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tüskevár Tagóvodája és Tagiskolája Gagarin utca 50. Gagarin utca 50. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 Telephelye 2015.06.25 bizt. Szerz.értékkövetésére 2015.11.26 2014.02.15 ÉMÁSZ villamos energia 2015.05.01 DIGI villamos energia 2013.09.09 TIGÁZ közüzemi 2012.01.01 TIGÁZ 2013.01.02 MIVÍZ víz és csatorna díj 2013.01.03 távfelügyelt tűzjelző Multi Alarm 2014.10.31 rendszerre tűzjelző karbantartására Alarm Elektronika 2014.10.10 von. bizt.díj értékkövetése 34. Karacs Teréz Középiskolai Leánykollégium Győri kapu 156. MIHŐ TÁVHŐ 2014.03.16 2016.05.01 2017.04.30 Fire-Info tűzvédelmi berendezés 2014.03.16 2013.05.31 ÉMI-TÜV SÜD kazán karbantartás 2015.04.06 Felvonó ellenőrzés 2016.01.01 2015.03.31 rovar és rágcsáló irtás 2013.03.25 ÉMI-TÜV SÜD bizt. Tech. Vizsgálatokra 2016.01.01 UPC Magyarország internet, telefon szolg 2012.09.14 (0,87 Ft/kWh) ÉMÁSZ villamos energia 2013.04.01 Miskolci Patyolat Szolg. mosatás 2013.05.27 UNIQA Biztosító Vagyonbiztosítás 2013.05.03 1999.09.03 MIHŐ hőszolgáltatás 2003.11.01 MIVÍZ víz és csatorna díj 1999.09.04 karbantartás 1999.03.10 TIGÁZ földgáz szerz. 2001.01.01 Safety Control Bt. Bon-Copy Irodatechnikai munkavédelem 2013.01.02 fénymásoló kar. 2013.06.25 rovar és rágcsáló irtás 2013.03.25 H1 Telekom egyedi előfizetői szerz. 2007.10.04 Miskolc-Lift vállalkozási szerz. Felmond. 2014.12.31 Avas-Lift felvonó karb. És jav. Szerz. Felmond. 2014.02.21 Multi Alarm karbantartás 2014.10.31 0,2 Ft/kWh ÉMÁSZ energiadíj csökkentés 2016.04.01 2018.03.31