Az iskola növendékei voltak

Hasonló dokumentumok
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Salgótarjáni Pedagógiai Oktatási Központ Salgótarján, Ruhagyári út 9. Tel./Fax: (+36-32) Honlap: (+36-32)

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

OSZTÁLYOK OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

Csatlós Csaba Úszó Emlékverseny 2014/2015. tanév I. forduló. I. korcsoport 25 m fiú gyors

Descendants of Urbanus Benedek

Eredménylista Erdővidék

Descendants of Urbanus Benedek

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

CSOPORTOS JÁTÉKENGEDÉLY 2014/2015. Salgótarjáni KI

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

1999-ben végzett 12. a Gépjárműtechnikai szerelő-autószerelő. Igazgató: Alföldi Ferenc Osztályfőnök: Ilyés Gábor

Eredménylista. Megye: Szilágy. Körzet: Zilah. Osztály: 2. osztály Sorszám

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Ötpróba Rióba - Margitsziget

A Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet 2013/2014. tanévi tanulmányi és művészeti versenyein helyezést elért tanulók

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Descendants of Urbanus Benedek

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Hatvan félmaraton Km abszolút eredmények

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Közép-Magyarországi régió pályázatainak miniszteri döntése

A választók névjegyzéke

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Balatongyörök.... a megálmodott valóság!

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Eredménylista Megye: Kovászna Körzet: Kovászna Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Fugaru Szocs Blanka

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EREDMÉNYLAP ***TELJES*** Turul Koppány Íjászai HE, Hunvér Kft.

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

9. Győr-Lipót Futóverseny

Nógrád Megyei Kormányhivatal Címe: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36. Telefon: 06 (32) Fax: 06 (32)

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

ANGOL 1. kategória Max: 78 pont, Min: 47 pont A zölddel jelölt versenyzők jutottak a döntőbe.

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Szám Név Beérkezés Szintidő 101 Böjte Annamária

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi. Hely Rsz Név Szév Nettó idő 1. kör 2. kör 3. kör 4. kör

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

Úszás Diákolimpia városi forduló Hajdúböszörmény, november 28.

B U D A P E S T I Ü G Y V É D I K A M A R A V Á L A S Z T Á S S Z A V A Z A T S Z Á M L Á L Ó B I Z O T T S Á G

8. Győr-Lipót futóverseny

II. S.Pártai Félmarathon

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019

HUNFOGLALÁS Kaposmérőn

Eredménylista. Megye: Hargita Körzet: Gyergyótekerőpatak. Osztály: 1.

Dél-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :00

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

2012. augusztus Szakiskola

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

VIKING TIMING CHIPES IDŐMÉRÉS 2016

TAGOZAT KÓD: 01. (8 évfolyamos gimnáziumi képzés)

Sorszám Név Születési idő Utolsó bejegyzés Megjegyzés 1. Ágoston Terézia Ajtai Mária

1975-ben végzett IV. a Autószerelő Igazgató: Nagy László Osztályfőnökök: Kerényi László Vascsur Ernő Derzsi László

Felkészítő pedagógus

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

2018. évi Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Úszóbajnokság Mezőtúr,

III. S.Pártai Félmaraton

KEDVEZMÉNY TÁBLA 2012 BALATONMAN FÜRED 2013 BALATONMAN FÜRED 2014 BM FÜRED 2014 BM KENESE 2015 BM FÜRED 2015 BM KENESE TELJESÍTÉSEK

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

Eredménylista. Megye:_Hargita Körzet: Székelyudvarhely Osztály: 1. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

9. Győr-Lipót Futóverseny

Úszás Diákolimpia Városi döntő Hajdúböszörmény, december 09. EREDMÉNYLISTA

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

FELNŐTT ORSZÁGOS BAJNOKOK

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

Jelentkező neve Épület neve Épület címe

- eredmények - 5. osztály

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

KÖRZETI SZAKASZ 5-8. OSZTÁLY

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

VIII. Villamosenergia-ipari Futótalálkozó

Átírás:

1966/67. tanévben érettségizettek IV.a of.: Jónás József Bálint Ilona, Bartus Mária Petronella, Bóth István Gyula, Czibilka Teréz, Ferkó Julianna, Gyetvai Piroska, Hímes Piroska, Jávori András, Kakuk Márta, Kálmán Edit Mária, Kazinczi Erszébet, Maczák Zsuzsa, Maruzs Ferenc, Moós András, Mravcsik Mária, Nagy Ilona, Sági Gyula, Sándor Ottó, Sirkó Béla Károly, Szabó Ilona, Szõke Gábor, Vincze Éva, Viszkok Katalin. IV. b of.: Palik Ferenc Agárdi Károly, Bacskai István, Bódi Erzsébet, Czecze Mária, Csörge Ilona, Gyetvai Ilona, Kazinczi Kis Mária, Kazinczi P. Mária, Kissimon Magdolna, Kormos Erzsébet, Matula Katalin, Nyitrai Margit, Ozsvárt Katalin, Pánczél Ferenc, Simon Bálint, Surányi Erzsébet, Tátrai Irén, Torják József. IV. c of.: Dr. Jármay Pálné Bacskai Katalin, Bali Mária, Bodor Ágota, Bodor Teréz, Börcsök Rozália, Czúder Mária, Csuka Mária, Elek Jolán, Fajd Dorottya, Gyurkó Jolán, Karács Gabriella, Kerényi Daniella, Kilvádi Mária, Lódi Mária, Magyarfy Éva, Medve Ágnes, Miklós Ilona, Oravecz Éva, Pancsovai Eszter, Póczos Mária, Puffa Éva, Sándor Ispán Piroska, Szûcs Márta, Tamási Franciska, Új Mária, Varga Mária Magdolna, Vén Emõke, Vörös Edit. IV. d of.: Jakab Margit Angyal Istán, Angyal János, Balogh Márta, Csarba Erzsébet Irén, Csemniczky Mária Ágnes, Deák Ibolya, Éliás Edit, Gál Julianna, Gáspár Margit, Gyergyói László István, Kelló Adrienn Judit, Kibédi Katalin, Kiss Mária, Komka Magdolna, Kõházi Erzsébet, Lipták Erzsébet, Molnár Anna Ilona, Simonyi Edit, Szelepcsényi Erzsébet, Széplaki Borbála, Szigetfalvi Melinda, Tamási Judit, Tarjáni Etelka, Varga Anna, Varga Mária, Vasas Jolán, Zsidai Erzsébet. 1967/68. tanévben érettségizettek IV. a of.: Bajoczky Jánosné Barna Péter, Berta Ágnes, Deák Éva, Deák András, Földi Zoltán, Földi Sándor, Gajdár László István, Gajnok Marianna, Gulyás János, Hadik József, Kilvády Hedvig, Kormos Márta, Lengyel Mária, Licskó Zsuzsanna, Oláh Zsuzsanna, Racskó Éva, Richveisz Margit, Sándor Mária, Stein Katalin, Szabó Mária, Szabó Zoltán, Takács Erzsébet, Takács József, Telek Ibolya, Telek Sándor, Tóth Klára, Tóth László, Vén Emese. IV. b of.: Palik Ferenc Andó Magdolna, Berczelly Béla, Berkes Piroska, Bocsó Julianna, Domos Mária, Fajd Erzsébet, Fekete Magdolna, Földi Mária, Gordos István, Gyurcsik Vera, Isdinszki Hedvig, Jakab Pál, Kadlót Sándor, Kazinczi P. Mária, Kovács Andrea, Kotroczó Borbála, Maróti Éva, Mártonka Mária, Molnár Lajos, Nádasdi Judit, Oravecz Margit, Povolny Anna, Sándor Éva, Simkó Rezsõ, Susán Margit, Szorcsik Melitta, Vasas Éva, Znak Éva. IV. c of.: Fegyveres Zsigmond Bencsik Géza, Bodor Irén, Csernák Margit, Csomós István László, Endrey Angéla, Forgács Ilona, Földi Zsuzsanna Ágnes, Földi Éva, Földi József, Hegedûs Mária, Godó Margit, Kelemen Ildikó, Kirner Alice, Kiss Piroska, Kranszberger Anna, Lazsán Erzsébet, Márkus Ilona, Ondrék András, Papp Éva, Papp Katalin, Pintér Erzsébet, Reményi Zsuzsanna, Serfõzõ András István, Sirkó Erzsébet, Susán Mária, Szabados András, Szabó Vincze Kálmán, Szendrey Rudolf, Vadászi Gizella, Varga Éva, Végbali Csaba, Zorga Zsuzsanna. 1968/69. tanévben érettségizettek IV. a of.: Szabó Ferencné Adorján Erika, Bakos Pál, Bazsalya Éva, Bozó Katalin, Bozó Mária, Csernák Katalin, Csernák Mária, Fehér Marietta, Frink Ferenc, Gyura Tibor, Gyürky Mária, Horváth Klára, Kosár Ibolya, Kõházi Gyula, Lipták Ibolya Edit, Lõwy Éva Eszter, Mencelesz Magdolna, Morró Anna Mária, Pásztor Magdolna, Porzsik Jolán, Reha Margit Zsuzsanna, Répás Erzsébet, Rozgonyi László, Telek Rozália, Tóth Borbála, Végh András, Viszkok József. IV. b of.: Palik Ferenc Angyal Mária, Balogh Éva, Bálint Gyula, Bulyovszky Dezsõ, Deme Éva, Dinka Borbála, Darnyik József, Hankó Ágnes, Híves Anna Magdolna, Kiss László, Kulhavi Gábor, Klajban Mária, Loós István, Marczell Mária, Maróti Mária, Mózes Mária, Nagy Béla, Nagy Erzsébet, Orosz Mihály, Paulina László, Preisler Ferenc, Réti Katalin, Simon Erzsébet, Simonffy Jenõ, Tóth István, Tõzsér Imre, Tõzsér Zoltán. IV. c of.: Béres Irén Angyal György, Baranyi Magdolna, Baranyi Mária, Benkó János, Berente Tibor, Bize Gyula, Bõvíz Ágnes Éva, Csurda Ildikó, Deák Károly, Füssy Ágota, Gerbecz László, Görgényi Miklós, Gyüre Ottó, Harmat Melinda, Kadlót András, Király László, Laurencsik Ilona, Lécz Rozália, Longauer Mária, Mihalik Adrien, Sirkó Ilona, Szánthó Zoltán, Szorcsik Irén, Tóth Szõllõs Erzsébet, Varga Ferenc, Vas Péter, Vertich Zsuzsanna. IV. d of.: Szász János Angyal Katalin, Barta Erzsébet, Bucsok Vince, Fodor Anna, Gál Erzsébet, Janák Mária Cecília, Kadlót Mária, Kis-Simon Katalin, Kis-Simon Margit, Kotrócz Irén, Kovács Klára, Kuhl Antal, Laczkó Erzsébet, László Erzsébet, Lupták Mária, Mátyus Ágnes, Pál József, Réti Éva, Simon b. Éva, Sótér Mária, Szabó István, Szabó Mária, Szõllõs Vilmos, Takács Gyula, Varga Nándor, Rozgonyi László, Szorcsik Melitta. 1969/70. tanévben érettségizettek IV. a of.: Károlyi Katalin Bakos Klára, Bácsfalusi Mária, Géczi Anikó, Gordos Mária Valéria, Halász Éva, Ipolyi Julianna, Kerekes Mária, Képesi István, Kojnok Gabriella, Lipták József, Mezõ Gizella, Molnár József, Parek Ibolya, Pócs Ágnes, Radics József, Romhányi József, Sándor Erzsébet, Selymeczi Mária, Szelei István, Szvircsek Edit, Telek Ervin, Teplán Károly, Tóth Erzsébet, Turiczki Jolán, Unger Mária, Végvári Attila. 53

IV. b of.: Jakab Margit Csõke Erzsébet, Fülöp Katalin, Gordos Sándor, Gulácsy György, Hlavacska Gyula, Hudák Katalin, Kemény Katalin, Molnár Ágnes, Molnár Erzsébet, Molnár József, Murányi Magdolna, Novák Olga, Ondrék Mária, Oravecz Gábor, Palatitz László, Schreier Melánia, Szabó Julianna, Tóth Szõllõs Mária, Tõzsér Éva, Vincze Éva, Vízvári Margit, Vlacsil Ildikó, Vonsik Mária. IV.c of.: Kapás Józsefné Bencsok Viktória, Chikán Adrienne, Czinke Gizella, Csomány István, Csürke Magdolna, Gergely Zsolt, Hegyi Attila, Kaszás János, Kertész Klára, Kigyósi László, Királyhegyi Hajnalka, Kovács Gizella, Kovács Mária, Michna István, Molnár Tibor, Németh Judit, Ozsvárt Melinda, Szász Endre, Szlatincsán Edit, Szöllõs Ildikó, Tóth Julianna, Tóth Mária, Tóth Mária Valéria, Vadászi Gabriella, Várszegi Mária, Veréb László, Viczián Katalin, Vratni Melinda, Zsámbok Géza, Zsélyi Zoltán. 1970/71. tanévben érettségizettek IV. a of.: Fabulya Lászlóné Boros Erzsébet, Bozó Béla, Csatlós József, Csomány Mária Terézia, Fabulya László, Ferke György, Fényes Magdolna, Gáspár Vilmos, Gyürky Zoltán, Hoffmann Ágnes, Kibédi Tibor, Kiss Róbert, Komolai Hedvig, Král Péter, Molnár Ilona Ildikó, Molnár László, Morvai Judit, Ormós Erzsébet, Petróczy Mária, Szadai Sándor, Szládik Mária, Tarjáni Margit, Tományi Katalin, Zagyvai Katalin. IV. b of.: Herold Lászlóné Bérczesi Zsolt, Bejczi Emõ, Bodor László, Bóné Éva, Domonkos Vilmos, Ferencz Hedvig Mária, Gazdahegyi Éva, Hangrát Katalin, Komlósi Erika Ibolya, Kovács Erika Mária, Krajcsi Péter, Lakatos István, Mácsai Ferenc, Margittay Zoltán, Molnár Julianna, Mózes Magdolna, Nyerges Péter, Pusztai Adél, Rátki Judit, Simonffy Éva, Szabó Györgyi, Szabó Tibor, Szádoczki Anna, Szász Zoltán, Szerémi Margit, Verebélyi Zsuzsanna, Zsédely Sándor. IV. c of.: Bácskay János Ács Anna, Bibók Péter, Csorba Erzsébet, Dávid Georgina, Domonkos Erszébet, Gregor Mária, Hajdú Tibor, Hegedûs Éva, Hlavacska Edit, Hunyadi Katalin, Joó Mária, Keszler Árpád, Kondacs Ildikó, Lukovszki Edit, Miklós Mária, Nemesvári Anna, Olaj Mária, Pintér István, Schuyer Mária, Soproni Jolán, Szabó Ibolya, Szabó Mária, Szilveszter István, Tolnai Károly, Tóth Éva, Varga Zsuzsanna, Vasas Erzsébet, Venczel Mária, Vilcsek Sándor. IV. d of.: Bojoczky Jánosné Balázs Aranka, Bazsalya Judit, Birkás Margit, Fodor Zsuzsanna, Forstinger Judit, Gajdár Erzsébet, Janák Lídia, Karcag Mária, Kemp Beáta, Killyéni Andrea, Kislovász Gizella, Mlinarik Mária, Murányi Márta, Pintér Mária, Rák Ilona, Sándor Zsuzsa, Telek Katalin, Tóbi Erzsébet, Tõzsér Erzsébet, Zsidai Magdolna, Vlacsil Ildikó. 1971/72. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Tuba Gáborné Bácskay Julianna, Bara Katalin, Barthó István, Bazsalya Edit, Bujtás József, Dévényi Tamás, Farkas Gábor, Gazsó László, Godó Éva, Hukics Imre, Illés Mária, Kádasi Judit, Kúti Márta, László Valéria, Medve Ferenc, Pintér Sándor, Pirk Tünde, Szabó Endre, Szabó Rudolf József, Szele Imre, Vajvoda Sándor, Végh Mária, Vén Ildikó, Weisz Tamás. IV. b of.: Dr. Dobány Irén Bakos Gábor, Breznai Sándor, Czégény Ágnes, Demeter Sándor, Eppich Erika, Filep Miklós, Gordos Zsuzsanna, Hegedûs Imre, Juhász Márta, Kojnok József, Kolaj Ágnes, Kolláth Bálint, Molnár Erika, Mudriczki Katalin, Nagy László, Pálmai Gyula, Sándor Tibor, Surányi Margit, Szabó Erzsébet, Tajti Imre, Tari János, Torák Mária, Tóth Katalin, Wollner Ákos. IV. c of.: Szabó Ferencné Andó T. Zsuzsanna, Balogh Zsuzsanna, Bata János, Berta Márta, Csanaky György, Csorba Edit, Gáspár Ferenc, Ivák Magdolna, Jessze Judit, Kacsúr László, Liptay Eszter, Lõrincze Zsuszanna, Medved Ilona, Molnár Terézia, Moravszki András, Papp Zita, Sajgó Éva, Sándor Mária, Susán József, Szabó László, Szabó Tamás, Szabó Viola, Teplán Klára, Tóth Erzsébet, Tõkés Tamás, Várhelyi Béla, Villányi Judit, Vincze Ilona. IV. d of.: Nádasi Erzsébet Angyal Judit, Asztalos Mária, Balogh Klára, Bertók Bertalan, Bertók Zsuzsanna, Dembrovszki Erzsébet, Domonkos Mária, Effinger Éva, Enreiter István, Fodor Erzsébet, Fodor Valéria, Gergely Valér, Hajas Anna, Handó Irma, Havasi Erzsébet, Kakuk Jolán, Kulhavi Eszter, Maróthy Tibor, Nyitrai Katalin, Orcskai Erika, Rozgonyi József, Salgó Éva, Sarkadi Nagy Ágnes, Sorproni Marianna, Sulyok Zoltán, Szabó László, Szabó László, Takács Mária, Tihanyi István, Tóth Hedvig, Tõzsér Magdolna. IV. e of. : Dr. Jármay Pálné Bagyinszky Ágnes, Balázs Erzsébet, Berczelly Éva, Békési Zsolt, Bogdán Beatrix, Cseh Katalin, Csizmadia Gizella, Csõke Klára, Fülöp Klára, Harangozó Éva, Horváth Edit, Kasza László, Kibédi Ádám, Kicsiny Julianna, Krenács Magdolna, Losonczy Ildikó, Miklós Valéria, Nagy Mária, Nótás Zsuzsanna, Regõs Márta, Sarkadi Edit, Schlagetter Katalin, Skuta Éva, Szenes Márta, Tóth Magdolna, Vanó Julianna, Villányi Mária, Tóbi Erzsébet. 1972/73. tanévben érettségezettek IV. a of.: Boródi Ferencné Baksa Ibolya, Balázsy László, Berki Judit, Boros Anna, Bukovinszky Róbert, Czene burja Gyõzõ, Csincsik András Gyula, Csóri Miklós, Daku Lajos, Géczy Gyula, Horváth György, Keill József, Kelemen József, Kenderesi Géza, Klonka Katalin, Lakatos József, Lantos Anna, Lilinger László, Molnár László, Nagy Adrienne, Pápista Zsuzsanna, Ponyi Melinda, Schablik László, Szûcs Borbála, Tõzsér Lajos, Urbán Tibor, Várhelyi László, Vaspál Vilmos. 54

IV b of.: Palik Ferenc Bakos Erika, Bakos Valéria, Bali Péter, Bõvíz Zsuzsanna, Buga László, Ecseri Éva, Homoki Beatrix, Kormos Zsuzsanna, Kováts Sándor, Ladóczki Éva, Lantos Katalin, Longauer Márta, Márton Edit, Molnár Erzsébet, Molnár István, Murár Gyula, Ormós Zsuzsanna, Sándor Csaba, Selymeczi Gusztáv, Sótér Erzsébet, Susán Tibor, Szabó Éva, Szabó Zsolt, Tímár Klára, Tóth Edit, Ürmössy Ákos. IV. c of.: Puskás Istvánné Baráth András, Bazsalya Lívia, Benkõ Mihály, Bozó Ágnes, Deák Dorottya, Derekas Magdolna, Fischer György, Godó Anna, Hajósi Annamária, Halász Árpád, Jármay Magdolna, Kadlecsik Kornél, Király Ilona, Koós Gyöngyi, Köröskényi Péter, Laczkó Sándor, Lakos György, Márton Erzsébet, Nádházi Erzsébet, Pilinyi Ágnes, Princz Marianna, Regõs Hilda, Roszjár Erzsébet, Róth Szilvia, Sinka Ibolya, Szlatincsán Edit, Takács Erika, Takács Mária, Takács Zsuzsanna, Tományi Ottilia, Várnai Judit, Zánki Judit. IV. d of.: Kiss József Anti Tamás, Balavaider Ágnes, Balázs Zsuzsanna, Békés Erika, Bulejka Éva, Domonkos Rozália, Eötvös Mihály, Fábián Ágnes Erzsébet, Gáspár Attila Endre, Handó Attila, Hatala Mária Gabriella, Herczeg Anna Györgyi, Huszár Judit, Kára Ferenc, Kazári Jolán, Kónya Ágnes Mária, Kovács Julianna, Kovács bata Mária, Laczkó Erika, Magyar Éva, Marcinkovics Gabriella, Mihalik Tibor, Millitz Zsuzsanna, Parditka Lajos, Sulyok János, Susán Borbála, Szandai Magdolna. 1973/74. tanévben érettségizettek IV. a of.: Horváth Ilona Alexi József, Antal Gábor, Bodócs István, Bolyós Ildikó, Boródi Ferenc, Bozó László, Csanádi Ibolya, Csonka Csaba, Csurda Zsolt, Dévényi László, Ferencz Ildikó, Földi Attila, Géczy Attila, Gubán Ákos, Gubán Miklós, Hartl Zoltán, Horváth Margit, Juhász László, Kovács István, Lefler Gábor, Lipták Ervin, Marcsó Zoltán, Nagy Anna, Péter Pál, Pintér Éva, Pintér Friderika, Prakfalvi Endre, Szabados László, Szarvas György, Tavaszi Jolán. IV. b of.: Dr. Antal Elemérné Berecz Ervin, Bodnár Béla, Borbás Mária, Csík Ágnes, Csõke Ágnes, Csürke Mária, Gecse Zsuzsanna, Gordos Béla, Gritz Attila, Gyarmathy Ágnes, Halácsy Sándor, Ignácz Beáta Ágnes, Kocsis Erzsébet, Kosztelny Lajos Valter, Lipták Valéria, Pál Melinda, Pesenyánszki László, Rezes Olga, Sándor Júlia Zsuzsanna, Szalvai Erzsébet, Szolnoki Ildikó Mária, Sztanek Olga Éva, Trestyánszky Lídia, Váraljai Katalin, Veres Erzsébet. IV. c of.: Jakab Margit Ádám Éva, Béres Zoltán, Csábi Mihály, Csekúti Gábor, Falusi Sarolta, Fodor Margit, Galgócz Deák Éva, Gotyár Mária, Hidvári János, Hunvári Erzsébet, Kaszás József, Kocsis Árpád, Kozma Ágnes, Lantos Julianna, Lantos Zsuzsanna, Mihály Erika, Miliczki Anna, Molnár György, Molnár Katalin, Mráz Éva, Oroszi Klára, Paskó Erzsébet, Pazonyi Péter, Pintér Gizella, Pokrivács Márta, Rozgonyi Nándor, Ruskó Zsuzsanna, Sarkadi Nagy Endre, Sándor Zsolt, Szlivka László, Tóth Olga, Vida Zsolt, Vidor László. IV. d of.: Szász János Baár Judit, Bejczi Csilla, Bokor Tamás, Csaba Péter, Dénes Katalin, Détván Anna, Érdi Katalin, Fodor Mária, Fülöp Valéria, Hegdûs Tibor, Kis Márta, Kiss Beatrix, Krekács Miklós, Molnár Aranka, Molnár Dénes, Nádasdi Erika, Nagy Erika, Nagy Ildikó, Németh István, Nyúl Andrea, Preisler Éva, Sági Magdolna, Skuta Miklós, Soltész Ákos, Szabó Éva, Szõllõs Márta, Tanner Miklós, Ternóczky Ágnes, Varga Ibolya, Varga László, Varga Zoltán, Zeke Ágnes, Zsédely Péter. 1974/75. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Fabulya Lászlóné Andó Jenõ, Balogh Ottó, Bócsó Gyula, Bózvári József, Bózsár Ildikó, Butkai István, Fabriczius Rezsõ, Gonda István, Gordos Gábor, Gordos József, Hajczinger György, Halápi József, Kaposi Ida, Kovács Magdolna, Kukely Márton, Lakatos Tamás, Menczel Judit, Moskát Csaba, Nagy Árpád, Nagyfejeõ István, Nóvé Zoltán, Nyerges Csaba, Racs Ernõ, Rátkai Andor, Szabó Gábor, Szetei Tibor, Széky Miklós, Szõcs Gyula, Szunyog Zoltán, Tordai György, Tóth Zoltán, Varga Ferenc, Vincze Edit, Zimonyi Tünde. IV. b of.: Antal Gáborné Balogh Katalin, Balogh Marianne Klára, Boldogh Irén, Borók Sándor, Dolnegó Pál, Fancsik Mária, Garamszegi Piroska, Gál Gabriella, Gembiczki Mária, Herczeg Mónika, Herold Gábor, Keresztényi Kinga, Kiss Klára, Kovács Erika, Lécz Erzsébet, Mankher Zsuzsanna, Marosi Erika, Michna Ilona, Radnai Zsuzsanna, Reiner Ilona, Susán Katalin, Sült Judit, Szabó Anna, Szabó Sándor, Szabó Zsuzsanna, Szegõ György, Tóth Éva, Tóth István, Tóth Judit, Vincze Éva, Wilwerger Józsa Júlia. IV. c of.: Herold Lászlóné Aranyi Zsuzsanna, Asbóth László, Barabás György, Belvári Marianna, Fenyvesi Györgyi, Földesi László, Gellérthegyi Péter, Géczy Mária, Gordos Éva, Gyenge Erzsébet, Hajék Katalin, Hollandi István, Janovicz Irén, Juhász Zsuzsanna, Ladóczki Tibor, Magyara Zsuzsanna, Mákos Ildikó, Mákos Klára, Nagy Gábor, Nándori Ferenc, Oláh István, Orosz Julianna, Szabó Ildikó, Szamkó Katalin, Sziklavári Éva, Szilágyi Sándor Ferenc, Tárkányi Zsuzsanna, Verebélyi Edit, Zeke János, Zsidai Erzsébet. IV. d of.: Janák Józsefné Babó Katalin, Bartkó György, Balcza Beatrix, Bodor Judit, Deák Katalin, Fodor Zoltán, Gaál Gabriella, Gál Erzsébet, Géczy Erzsébet, Gibicsár István, Gordos Mária, Herczeg Éva, Hives Éva, Jandala Attila, Kosáry Katalin, Majercsik Irén, Merényi Judit, Molnár Ildikó, Molnár Márta, Molnár Zsuzsanna, Nagy Zsuzsanna, Nádasi László, Nyíri Ferenc, Rusz László, Sári Judit, Szalai Mária, Szentpéteri Katalin, Torák Julianna, Tóth Csaba, Tõzsér Mária, Türei Beatrix. 55

1975/76. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Jármay Pálné Almási István, Benkõ László, Cserkúti Edit, Elek Tibor, Fazekas Emília, Fülöp Ágnes, Hajdara Aranka, Ilkó Györgyi, Ispán László, Juhász Lujza, Kárpáti János, Klagyivik János, Kovács István, Lóránt Miklós, Lõrik Tibor, Márton Károly, Medve Elza, Molnár Ilona, Nagy Károly, Nagy Tibor, Nagyfalusi Edit, Prakfalvi Péter, Sándor Tibor, Sebó Katalin, Somoskõi János, Szabó Aladár, Szappan Kálmán, Szarvas Imre, Szuchacsev Vladimir, Tímár József, Vadkerti Mária, Valuska Ildikó, Végh Gyula, Vojtek Szilveszter, Zsivera Zsolt. IV. b of.: Dr. Peák Istvánné Angyal Zsuzsanna, Béres Margit, Cserháti Alíz, Fabulya Katalin, Gajzágó Adrienne, Holtai Márta, Horváth Irén, Huczka Valéria, Jenei Gabriella, Józsa Klára, Koszta Magdolna, Kovács Zsuzsanna, Krätschmer Anita, Kuris Tünde, Lipták Mária, Lipták Zsuzsanna, Molnár Judit, Molnár László, Molnár Zsuzsanna, Németh László, Papanitz Erika, Petykó Csaba, Pokrivács Ildikó, Scholcz Erika, Szabó Ágota, Szabó Terézia Györgyi, Szíjgyártó Julianna, Sztrémi Melinda, Végh Mária, Volek Zsuzsanna, Urbán Ildikó. IV. c of.: Dr. Dobány Irén Ábrahám Irén, Bányik Mihály, Bárkai Erzsébet, Bencze Melinda, Breznai Elvira, Czégény Ágnes, Deák Kornélia, Dóra Anikó, Gálfi Éva, Gordos Éva, Illés Csaba, Imre Anna, Kerékgyártó Hajnalka, Krajnák Tibor, Kupai Ágnes, Nagy Erzsébet, Németh Margit, Ozsvár Lívia, Pajer György, Palaticzky Edit, Pálfalvai Erika, Pelyhe Zsuzsanna, Pongó Erik, Rusznyák Anna, Salamon Éva, Somoskõi Judit, Szûcs Erika, Szûrszabó József, Tóth Judit, Urbán Gabriella. IV. d of.: Kertai Józsefné Berta Piroska, Bibók Miklós, Busch Györgyike, Chikány Judit, Czégény Sándor, Csatlós Zsuzsanna, Cseh Gyöngyvér, Ferkó Attila, György Erzsébet, Jászberényi Zsuzsanna, Kaszás Gábor, Kazinczi Ilona, Kovács Nelli, Krenács Erzsébet, Lászlók Mária, Márton Zsuzsanna, Molnár Katalin, Nagy János, Noszky Ágnes, Novák Judit, Olaj Edit, Pál Ildikó, Páll Lajos, Sándor István, Susán László, Szõke Szabolcs, Tajti Béla, Tarjáni Györgyi, Ujlaky István, Varga Katalin, Varga Margit. 1976/77. tanévben érettségizettek IV. a of.: Antal Gábor Bablena Róbert, Balogh István, Balogh Katalin, Bencze Péter, Dedák János, Farkas Hilda, Fülöp Zsolt, Gál István, Gordos László, Gordos Mátyás, Homolya Éva, Horváth Sándor, Jármay Paula, Kéri Gabriella, Komoly László, Mészáros Ottó, Mikes László, Nagy Olivér, Nagy Sándor, Nagy Viktor, B.Nagy Zoltán, Ozsvár Zsuzsanna, Sándor Csaba, Szabó Viktor, Viszóczky Zsuzsanna, Wiszoczky Ferenc, Zámbó Györgyi, Závorszky István. IV. b of.: Árpád Sándor Angyal Zsuzsanna, Bodnár Zoltán, Dallos Tamás, Dembrovszky Zsuzsanna, Domszky Zoltán, Ferencz Melinda, Gambár Mária, Gál Anna, Godó Péter, Hangonyi Melinda, Honti Gabriella, Jászfalvi Walter, Juhász Katalin, Kanyó Zsuzsanna, Kovács Erzsébet, Mayer Marianna, Mester György, Micsutka Mária, Németh Györgyi, Oláh Sándor, Pattogató Zsuzsanna, Párosi Éva, Puskás Katalin, Sári Márta, Szekeres Mária, Szelei Rita, Szenes Márta, Telek Györgyi, Tóth Éva, Tóth Ildikó, Tóth Judit, Varga Erzsébet, Virág Rozália. IV. c of.: Dr. Tuba Gáborné Andó Beáta, Antóni Zsuzsanna, Belinyák Tünde, Bencsik Imre, Deák Györgyi, Domonkos Éva, Gastanek Márta, György Anna, Havran Erzsébet, Herczeg Aranka, Kaszás Sándor, Kárpáti Hajnalka, Kis Simon Róbert, Koczka Mária, Kovács Viktor, Krajer Mária, Ocskai János, Oláh Ferenc, Ozsvárt Oszkár, Pál Erzsébet, Pethõ Pál, Sándor Adél, Sándor Eszter, Sótér Irén, Susán Julianna, Szabó Attila, Szabó Ágnes, Szabó Mária, Szabó Péter, Tajti Tünde, Torák Mária, Tõzsér Zsuzsanna, Urbán Magdolna, Válóczy Péter, Vári Edit. IV. d of.: Boródi Ferencné Adorján Katalin, Balás Gyula, Barna Alfréd, Bártfai Katalin. Bátonyi Gábor, Benga Judit, Cseminczky Emese, Fekete László, Frajna Marianna, Godó Gábor, Gubola Gabriella, Kalocsai Edit, Klement Katalin, Kovács Zsuzsanna, Nagy Attila, Nagy Oszkár, Oláh Sándor, Oravecz Péter, Palicza Irén, Pápai Csaba, Princz Ildikó, Salamon Béla, Schneider Andrea, Simon István, Sótér József, Sörös Erika, Steib Péter, Szabó Zsuzsanna, Széky Gábor, Takács Valéria, Tóbik Károly, Zincz Anna. 1977/78. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Antal Elemérné Agócs Zoltán Pál, Barta Emil, Bartkó Mária, Bartus Mária, Bohács Anikó, Borszukovszky Zoltán, Czudar Péter László, Dianovszky Gyula, Gambár Margit, Gérecz Mária, Gyenes Marianna, Hunvári György, Keresztényi Csaba, Kéri János, Kormos Lajos, Kun András, Lukácsy Beáta, Madar Gyula, Mester Mária, Niedermüller Gábor, Noszky Zoltán Tamás, Osztermajer Jenõ Sándor, Pál Csaba Sándor, Pintér László, Szalai Erzsébet Erika, Tácsik Gábor, Tajti Melinda, Tóth György, Tóth Viktória, Varga Gábor, Viskárdi Judit Tünde, Zentai László, Zsélyi Ferenc. IV. b of.: Jakab Margit Angyal Mária, Bakos Gabriella, Bazsó Gabriella, Bejczy Zita, Birkás Erzsébet, Dudás Péter, Hajdú Julianna, Herczeg Vince, Kalmár Melinda, Kárpáti Éva Marianna, Kerekes Edit, Klein Anna, Kobán László, Kostyál István, Laczkó Ibolya, Lengyel Ildikó Ilona, Marton Edit, Nagy Enikõ Éva, Pirkner Ferenc, Polyánszky Szilvia, Puszta Miklós, Seben András Csaba, Szabó Terézia, Szántai Éva, Tóth Attila, Tóth Beatrix, Tóth Gabriella, Tóth Katalin, Tóth Tünde Ibolya, Törteli Terézia Katalin, Ujlaky Ágnes Éva, Varga Mária, Zsidai Hilda Julianna. 56

IV. c of.: Tolnai Gábor Baksa Nándor, Barják Ildikó, Etesi Zsuzsanna, Félegyházi Márta, Földi Ildikó, Gordos Kálmán, Halápi Ágota, Jancsó Tamás, Juhász Marietta, Kerékgyártó Ildikó, Komlós Zsolt, Kovács Margit, Lonsták Zoltán, Nagy Sándor, Novák Gyula, Pádár Katalin, Reibel Marianna, Sólyomi Zoltán, Szabó Ferenc, Szalay András, Szerémi Katalin, Szilágyi Tihamér, Szita Péter, Tamás Ágnes, Teplán Ágnes, Tolnai Nándor, Tóth István, Varga Edit, Varga Gabriella. IV. d of.: Boronyainé Nagy Ágnes Agócs Zsófia, Bablena Rita, Bagoly Julianna, Benyus Gábor, Czakó Anna, Dénes Vilmos, Dula Hajnalka, Halász Tamás, Híves Márta, Horváth Márta, Ildzsa Béla, Katona Dóra, Kertész Katalin, Kiss Éva, Kiss Tibor, Kovács Ágnes, Magyara Rezsõ, Pál Zsuzsanna, Péter Csaba, Prokai Endre, Sirkó Mária, Sirkó Zsuzsanna, Szaniszló Gabriella, Szilasi Ágota, Szpisák Ilona, Tavaszi Zsuzsanna. 1978/79. tanévben érettségizettek IV. a of.: Bory Tiborné Bartus Tamás, Bodócs Péter, Czitor Éva, Csirke Zsolt, Csontos Katalin, Dániel László, Détár Zsuzsanna, Doman Erika, Gyebnár Mária, Hulitka Julianna, Ispán Judit, Kakuk Klára, Katona Ildikó, Kecskés Anna, Király Ildikó, Kovács Márta, Krenács Zsuzsanna, Lovász Beáta, Mákos József, Miklós Mária, Nádasdi Csilla, Nyúl Judit, Pozsik Andrea, Saxinger Csaba, Solymosi Imre, Stork Marianna, Sümegi Zsuzsanna, Szabó Zsuzsanna, Tavaszi Beatrix, Tóth Nándor, Zsidai Erzsébet, Zsidai Marianna. IV. b of.: Dr. Fabulya Lászlóné, Bedõ Éva Balogh Tamás, Barna Terézia, Bátfai Péter, Batta Mária, Boldvai László Róbert, Bozó Zsuzsanna, Dancsok Zsolt, Hajnal Márta Csilla, Józsa Eszter, Kadlót Erzsébet, Kicsiny Mária, Körmendy Norbert István, Krakóczki Gyula, Krechnyák Ágnes, Kuris Ferenc, Lavaj Márta, Lenkó Péter Attila, Maglódi Magdolna Mária, Molnár János, Nyul Zsuzsanna, Oravecz Csaba Péter, Pádár Éva, Pirkner Zsuzsanna Ágnes, Rácz Katalin, Sándor Erzsébet, Sisa Tibor, Somoskõi Miklós, Szabó Gyula, Szeles János, Szever Ágnes, Szomszéd László, Vilim Beáta. IV. c of. : Antal Gáborné Balázs Mária, Balogh Zoltán, Bogdán Mária, Bokros Ferenc, Czikora Zsolt, Csanádi Andrea, Csõke Rita Katalin, Devcsics Annamária, Dobrocsi Margit, Farók Péter, Ferencz Nándor Lajos, Holes Károly Vince, Hován Zsuzsanna, Jánosi Melinda, Józsa András, Karnis Zsolt, Kazár Tibor, Kádár Irén Zsuzsanna, Kiss Katalin, Kiss Mária, Kovács Éva Erzsébet, Maczkó József, Nagy Piroska Mária, Racskó Andrea, Rózsa Ferenc, Rácz Mária, Sári Zsolt Béla, Seben Márta, Sagyibó Ilona Rozália, Skultéti Rita, Szijgyártó Judit, Szilágyi Péter, Szõke Gabriella, Váraljai László Gábor. IV. d of.: Herold Lászlóné, Kertai Józsefné Alexi László, Antal Matild, Babják Andrea, Balázs Péter, Chmel Krisztina, Czene Csilla I., Czene Csilla II., Deák Györgyi, Dudás Zsuzsanna, Farkas Mária, Gesztes Beáta, Gyóni Beatrix, Havran Ilona, Horváth Gizella, Kaposvári Pál, Kiss Attila, Kovács Éva, Köblõ Zsuzsanna, Magyara Éva, Menczel Erika, Mender Róbert, Ötvös Nándor, Pigler Éva, Pilinyi László, Póczos Beatrix, Révai Zsuzsanna, Ruskó Sándor, Sándor Zsuzsanna, Szabó Magdolna, Szatmáry Zsolt, Trestyánszki Judit, Vajvoda Zsuzsanna, Varga Endre, Varsi Zsuzsanna. 1979/80. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Jármay Pálné Alapi István, Barnucz Albert, Bocskor Éva, Bohati Zsuzsanna, Boros Judit, Burgundi István, Csákó Sándor, Földi Judit, Gergely Olivér, Járinka Magdolna, Johanovits Lívia, Juhász Zsuzsanna, Kaposvári Katalin, Kotrócz Márta, Lantos Zsuzsanna. Madar Mónika, Máté Imre, Mede Erzsébet, Oláh Zsuzsanna, Ottmár György, Sótér Katalin, Sótér Margit, Sulyok Zsuzsanna, Szabó Gábor, Szoó Mária, Szûcs Tibor, Tóth Károly, Tõzsér Ágnes, Vajda Éva, Verebélyi Ferenc, Vincze Angéla. IV. b of.: Dr. Dobány Irén Bakallár Zsuzsanna, Birkás Éva, Doba Miklós, Dudás Tünde, Fancsik Zsuzsanna, Farkas Zoltán, Fenes Judit Erzsébet, Fóris Myrtill Mónika, Gantner Péter, Gáspár Tünde, Gombos Éva Csilla, Gordos Angéla, Hoffer István, Isdinszki Emma, Kacsur Annamária, Kalocsai Attila János, Kiss Béla, Kocsis Péter, Kotlár Róbert, Lengyel József, Mester Anna, Monostori György, Pálfalvai Zoltán, Riczák Ferenc, Sándor Katalin, Surányi Tibor, Szabó Gábor Béla, Szíjj Nándor, Várszegi Mónika, Zoltán Zsuzsanna Ágnes, Zsámberger Csaba. IV. c of.: Dr. Peák Istvánné Bakos Sándor, Baksa Ágota, Balázs Csaba, Endrész Valéria Anna, Gál Róbert, Gáspár Róbert, Gérecz István Zoltán, Gordos Szilárd, Janák Jenõ József, Jámbor Gyöngyi, Körei Katalin, Lonsták László, Lõrik Judit, Manga János, Markó István, Márton Mária, Marschalkó Zsolt, Megyes László, Miklós Andrea Mária, Molnár Aranka, Molnár Balázs, Moravszki Ágnes, Nagy Eleonóra, Nyitrai Zsuzsa, Pásztor Katalin, Smelkó István, Somoskõi Dénes, Szabó Ildikó, Szatmári Béla, Turay Éva, Zeke Judit, Zsély Martina Mária, Zsuffa Ibolya Zsuzsanna. IV. d of.: Szalai Dénesné Angyal László, Barna Attila, Czinege Éva Zsuzsanna, Füzesi Zsuzsanna Katalin, Gaál Zoltán, Godó Gabriella, Gyöngyösi Éva, Holtai Gábor, Izsó Anna Katalin, Kollár Éva, Kovács Márta, Molnár Katalin Mária, Pancsovai Edit Margit, Ponyi Mária, Szabó Helga, Szûcs László, Takács Anna, Tomka Béla, Várszegi Ilona, Visnyai Beáta Izabella, Virág Beáta. 57

1980/81. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Kocsis Józsefné Bencsik Mária, Buzási Attila, Csépe Aranka, Dániel Tamás, Dér Zsuzsanna, Egyed András, Fáklya Beáta, Gajder Melinda, Hajczinger Marianna, Hunyás László Gábor, Izsó Csilla, Konti Csilla, Köblõ Gabriella, Krizsanyik Róbert, László Erika, Makkai Klára, Matúz Judit, Medve Judit, Molnár Ágnes, Molnár Judit, Nagy Magdolna, Oláh Zoltán, Ravasz Csilla, Sándor Mónika, Serfõzõ Zoltán, Simonyi Tünde, Sulyok Györgyi, Szigetvári Mária, Szõke Zsuzsanna, Torák Kornélia, Verebélyi János József, Végh Zsuzsanna. IV. b of.: Básti Istvánné Bíró Csilla, Bognár Beáta, Bozó János, Eged Gabriella, Farkas Péter, Gergely Henrietta, Kaiszter Ilona Katalin, Kakuk Zsolt, Kaszás Judit, Kárpáti Zoltán, Kelemen György, Kovács Erzsébet, Laczkó Gábor, Margittai Andrea, Mátyási Gizella, Miklós László Attila, Molnár Klára, Nagyfalusi László, Patai Edit, Puszta Teodóra, Szabó Ágnes, Szabó Erika, Szabó Judit, Tácsik Csilla, Tordai Péter, Vágó Péter, Várkonyi Gábor, Vincze Judit. IV. c of.: Kiss Ernõné, Dr. Jármay Pálné Antal Katalin, Botka Judit, Déri Éva, Fekécs Edit, Fodor Erika, Forgács Zsolt, Godó Katalin, Gordos Judit, Gulyás Mária, Kajzinger Attila, Kovács Zsuzsanna, Marek Judit, Maretta Judit, Miheller Tibor, Mlinárcsek Mónika, Molnár Mária, Orosz Gyula, Pál Gábor, Petrovics Erika, Pigler Katalin, Rácz Zsolt, Ragó Mónika, Stréli Ágnes, Sütõ Gellért, Szabó Albin, Szabó Bálint, Szaszkó Tünde, Tari Zoltán, Török Mária, Varga József, Verpeléti Zsolt, Vincze Melinda, Závorszky Péter. IV. d of.: Dr. Tuba Gáborné Angyal Ildikó, Balogh Mária, Baranyi Katalin, Bata Tibor, Bencsik Hajnalka, Bocsi Beáta, Cserényi Katalin, Csontos László, Dudás Zsuzsanna, Földi József, Gál Valéria, Híves Ildikó, Horvát Gaudi Andrea, Juhász Csilla, Koncz Ildikó, Kürti Anikó, Mag-Guber Györgyi, Miczki Ilona, Mocsnik Marianna, Molnár Erzsébet, Nívelt Ágota, Oravecz László, Papp Mária, Pesti Erzsébet, Pinczés Rudolf, Sági Simon, Szabó Katalin, Scholtz Katalin, Tamás Pál, Tóth Judit, Új Katalin. 1981/82. tanévben érettségizettek IV. a of.: Boródi Ferencné Balázs Ágnes, Básti Katalin, Csík Péter, Földi Gabriella, Füzesi Zsolt, Gambár Katalin, Gégény István, Gyarmati Csaba, Harencsár Beatrix, Kazinczi Zsuzsanna, Kozma Hilda, Lenkó Csaba, Lõrincz Katalin, Maruzs Erik, Mátrai István, Nagy Anasztázia, Nagy Hedvig, Nemecz Emese, Ocsovay Gábor, Perényi László, Petrovics Zsuzsa, Puszta Viktória, Ravasz Mónika, Schreng Csaba, Singlár János, Szabó Klára, Teplán Mária, Tóth Ildikó, Varga Éva Emese, Végh Zsuzsa, Zemplényi Gyula. IV. b of.: Árpád Sándor Bencze Sándor, Buday László, Fekete Andrea, Géczy Gabriella, Gembiczki Zsolt, Godó Márta, Gressai Gábor, Kardos Judit, Kaszás Erika, Keresztes Imre, Kocsy Anikó, Kojnok Nándor, Maruzs Anna, Máté Csaba, Molnár László, Nagy Helga, Nyul Erika, Pilisi Zsuzsanna, Polaneczki Ottó, Sirkó Éva, Szilágyi Katalin, Telek Gyula, Tóth István, Varga Mária. IV.c of.: Szabó István Agócs László, Antal Klára, Batovszki Katalin, Dományházi Edit, Fenyvesi Ágnes, Filkor Erika, György Zsolt, Halász Szabolcs, Herczeg Zsuzsanna, Istvanovszki Kálmán, Jaloveczki Tünde, Kajzinger Katalin, Kazinczi Gabriella, Kecskés László, Kiss Judit, Komáromi Eleonóra, Kovács László, Kovacsics Ildikó, Lóránt Lujza, Marschalkó Péter, Mészáros Zsolt, Nagy Ágnes, Nagybalázs Ildikó, Odler Anna, Pál Róbert, Palócz Krisztina, Romasz Attila, Szabó Csilla, Szabó László, Szeberényi Judit, Urbán Csaba. IV. d of.: Tolnai Gáborné,Molnár Györgyné Bagdán Valéria, Balga Judit, Bihary Zoltán, Bodor Tünde, Bóka Henrietta, Boros Lenke, Bozsik Éva, Cene Csilla, Csakajda Ildikó, Deák Ferenc, Eczet János, Egyed Pál, Ferenc Tamás, Fricska Norbert, Gregor Irén, Hegyes Katalin, Hives Attila, Kollár Fekete Ilona, Maruzs Beáta, Miskolczi Mária, Mocsári Zoltán, Molnár Éva, Olaj Ildikó, Papp Ildikó, Schmindt Márta, Szabó Arnold, Szabó Katalin, Takács Erika, Tolmácsi Zsombor, Tóth Mária, Vincze Hedvig. 1982/83. tanévben érettségizettek IV. a of.: Boronyainé Nagy Ágnes Bolla Erzsébet, Csizmadia Gábor, Ferik Ibolya, Gajdár Marianna, Géczi Zsuzsanna, Gyenge Ildikó, Kelemen Gábor, Kiss Erika, Kukucska Csilla, Kun Zsuzsanna, Lefler Tamás, Lengyel Júlia, Nyerges Csilla, Pál Annamária, Patkó Mónika, Peák Ildikó, Simon Katalin, Szikora Ilona, Szilágyi Zsuzsanna, Szoboszlai Olimpia, Tátrai Emese, Tordai György, Usztupszki Ildikó, Venesz Ágnes. IV. b of.: Bory Tiborné, Jakab Margit Árgyelán Ágnes, Bakos Henriette, Becskereki Erzsébet, Bodnár Éva, Braun Attila, Csirke Csilla, Dömsödy Éva, Fodor Magdolna, Földi Erika, Gemza Péter, Janák Zsolt, Kanalics Gábor, Kirner Ildikó, Kiss Katalin, Kuris Anna, Mangó Éva, Marosszéky Gábor, Molnár Éva, Nagy Péter, Ozsvárt Mónika, Paróczai Csaba, Rozgonyi Zsuzsanna, Sándor Klára, Szendrõdi András, Szepesi Csaba, Tamáskovics Nándor, Turai Márta. IV. c of.: Dr. Antal Elemérné Bencsik Ildikó, Borbényi László, Bucsánszki Zsuzsanna, Dénes Annamária, Dudás Csilla, Fazekas Irina, Gácsi Alice, Gordos Sylvia, Herold Judit, Imrich Géza, Ispán Andor, Kiss Klára, Klement Éva, Longauer Adél, Lovas Erika, Márkus László, Mede Beáta, Mikula Andor, Orosz Béla, Plajer Marianna, Sági László, Sándor Györgyi, Somoskeõy Szabolcs, Szabó Zsolt, Szõllõs Ágnes, Szöllõs Árpád, Tóth György, Tóth Mónika, Végh Judit, Zemplényi Kornél Ede. 58

IV. d of.: Antal Gáborné Angyal Mária, Bakos Gyula, Balya Anna, Barta Erika, Cene Éva, Danók Péter, Erdõs Erika, Fodor Péter, Gordos Katalin, Gregor István, Havas Ildikó, Holecz Gyöngyi, Horváth Magdolna, Karnis Rita, Kiss Ildikó, Kovács Anita, Márton Péter, Nagy Magdolna, Pintér László, Scholtz Mária, Somoskõi Gábor, Szakács Tamás, Szekér Enikõ, Sztrémi Zsolt, Tari Zsuzsanna, Telek Géza, Tóth Eszter, Walter József, Zsidai Zsuzsanna. 1983/84. tanévben érettségizettek IV. a of.: Kertai Józsefné Agócs Attila, Baksa Krisztina, Balázs Attila, Benke Erika, Czebe Judit, Danyi Andrea, Herczeg Gábor, Horváth Erzsébet, Ivitz Katalin, Jancsó Zsuzsanna, Johann Gabriella, Kis Éva, Kun Attila, Lavaj Zsuzsanna, Levenda Zsuzsanna, Markolt Gusztáv, Menkó Mária, Molnár Judit, Nagy Márta, Percze Magdolna, Pipicz Andrea, Popovics Enikõ, Sarecz Anikó, Somoskõi Lívia, Szabó Éva, Szojka Andrea, Tamás Mária, Váradi Judit, Virág Ágota, Viszoczki Mária, Viszoczky Gabriella. IV. b of.: Földi Sándorné Bácskai Katalin, Besze Judit, Bogár Ágnes, Csiha Gábor, Deák Beatrix, Dudás Zsuzsanna, Filkor Márta, Földi Judit, Géczy Dóra, Ipacs Ildikó, Jakus Ivetta, Kókai Monika Gabriella, Kolonics Anita Mária, Kun Csilla, Kuzselka Zita, Lekeny György, Leukó Zsófia, Nagy Dóra, Oláh Iván, Pintér Anikó, Pintér Mária Terézia, Szabó Erika, Szabó Katlin, Szabó Péter, Tolnai László Szilveszter, Tuza Márta, Vanya László, Varga Tamás. IV. c of.: Szalai Dénesné, Kalocsainé Varga Éva Bolla Katalin, Földi Péter, Hegyi Julianna, Horváth Ervin, Juhász Károly, Kazinczi Edina, Kazinczi Tünde, Kinka Csilla, Király Ida Mária, Kiss Éva, Lázár Zsuzsanna Edina, Mester Mónika, Mikes György, Molnár Anikó, Patai József Róbert, Sámson Enikõ, Sándor Ágnes, Sinka Andrea, Sirkó Nándor, Szentkuti János, Szilárcsik Katalin, Tarjáni Andrea, Tárkányi Lívia Szibilla, Torják Marianna, Tóth Mária, Tótok Emese Mária, Vehovszky Péter, Zsidai Tamás. IV. d of.: Dr. Dobány Irén Antal Gyula, Balogh Éva, Dénes Klára, Egyed Zsuzsanna, Fülöp Tibor, Galajda Judit, Gál László, Grósz Éva, Gyura Mónika Éva, Havrán Éva, Hegedûs István Csaba, Juhász Andrea, Kaári Sándor, Kapás Ágnes, Kiss Ildikó Katalin, Kovács Anna, Kovács Ibolya, Kovács Tamás, Lipták Kornélia, Miklós Szilárd, Menich Péter István, Orendi Éva, Pál Gyula, Pécsi Gabriella Ildikó, Racs Erika, Ruza Adél Júlia, Sári Adél Beáta, Skoda Róbert, Sólyom Zita, Sztaniszláv Dénes, Ujj Mária, Virág Dóra. 1984/85. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Jármay Pálné Brezniczki János, Erdei Tamás, Géczy Edit, Gecse István, Gordos György, Halama Szabolcs, Havas Ferenc, Kanyó Marianna, Kerek Beáta, Kobela András, Kuntz Orsolya, Lantos László, Mihály Mónika, Nagy Melinda, Nádas András, Nádhera Roland, Oláh József, Oravecz Gabriella, Penderik Tamás, Rigó Mónika, Rubint Annamária, Susán Andrea, Szutor Zoltán, Tóth Péter, Turcsányi Gábor Zoltán, Végh Anita, Zagyvai Márta. IV. b of.: Dr. Kocsis Józsefné Bakos Gábor, Balázs Ildikó, Batki Boldizsár, Bodon Orsolya, Borzák Zsolt, Chován Gabriella, Csépe Éva, Csonka Anita, Dóka Éva, Fekete Hedvig, Grajzel András, Gyebnár Zoltán, Hugyecz Zsuzsanna, Kiss Zsuzsanna, Lehóczki Beáta, Losonczi Beáta, Miklós Lilla, Ozsvárt Judit, Pál Katalin, Petre Ágota, Petró Edina, Pozsik Ágnes, Szabó Csaba Nándor, Szabó Noémi, Szabó Rita, Szakál Tünde, Szalai Melinda, Szalkai Mariann, Szappan Elvira, Tóth Dóra, Tóth László, Valasek Éva, Válóczi Éva, Vanó Pál Péter, Veres Orsolya, Zsidai Erika. IV. c of.: Dr. Tuba Gáborné Baksa Emõke, Bálint Erika, Básti Csilla, Csanaky Judit, Fehérvári Piroska, Fekécs Éva, Gál Györgyi, Hajas Beáta, Kadlót Péter, Keresztes Éva, Kun János, Kurinka László, Lakatos Péter, László Tamás, Lõrincz Anna, Németh Ildikó, Ozsvárt József Tamás, Pádár Zoltán, Princz Sándor, Szalai Erika, Szepesi Ágnes, Szerémi Gábor, Szõllõs Márta, Tajti László, Tar Krisztina, Telek Csaba Péter, Telek Erika, Tilger Beáta, Tóth Csaba, Tóth Gábor, Troján Borbála IV. d of. : Dr. Peák Istvánné Alberti Zsolt, Balatoni Tünde, Berbás Hajnalka, Dániel László, Deák Viktor, Foltán Zsuzsanna, Gordos Szabolcs, Hajdú László, Hegedûs Viktória, Híves Ildikó, Kapás Zsuzsanna, Kerényi Ákos, Kiss Andrea, Kopka Miklós, Kovács Jenõ, Kovács Rita, Kozma Ágota, Krajcsi Mónika, Lõcsei Ágota, Mátrai Zoltán, Matúz Gábor, Merlák Nóra, Nagy Attila, Novák Attila, Orosz Anna, Pataki Katalin, Perényi Dénes, Prauda Edina, Rózsa Erika, Szabados Katalin, Szõke Enikõ, Téglás Krisztina, Tuba Márta, Ujhelyi Eszter. 1985/86. tanévben érettségizettek IV. a of.: Boródi Ferencné, Boronyainé Nagy Ágnes Bagoly Péter, Bajnóczi Éva, Balogh Anikó, Bazsó József, Bódi Róbert, Buchinger Zsuzsanna, Gáspár Tamás, Gergely Sándor, Godó János, Gordos Hilda, Gyarmati Attila, Hidasi Béla, Hortobágyi Myrtill, Janák János Tamás, Juhász Róbert, Kiss Elvira, Kívés Tamás, Kollár Ildikó, Ludasi Tünde, Magyar Attila, Nagy Ágnes, Pacsmár Andrea, Persik Gábor, Polaneczki Csaba, Raffai Beatrix, Romhányi Tamás, Szabó Róbert, Szepessy Ervin, Szomszéd Tamás, Telek Eszter, Tóbik Viktória, Tóth Gábor, Varga Judit, Veres Ágnes, Vidéki Attila. 59

IV. b of.: Básti Istvánné Angyal Andrea, Angyal Vera, Bagoly Anita, Balázs Anna, Bokros Csaba, Chmel Rita, Csikós Anita Valéria, Csiky Zsuzsanna, Fodor Gyöngyvér, Janik Norbert, Juhász Tamás, Kerekes Andrea, Kiss Gábor, Kiss Hajnalka, Kis Katalin, Kmety Tünde, Kósi Attila, Lantos Ildikó, Makó Gyõzõ, Molnár Márta, Müller Tünde, Nagy Tamás, Papp Andrea, Pál Annabella, Radácsi László, Rózsenberszki Katalin, Sirkó Ágnes, Szabó Csilla, Tari Éva, Tóth Gábor, Varga Krisztina, Varga Tímea, Zatykó Zsuzsanna. IV. c of.: Herold Lászlóné Borbényi Györgyi, Borik Zsuzsanna, Czebe István, Deák Judit, Dicse Zsuzsanna, Fekete Judit, Gajdár Gabriella, Gajdár Hajnalka, Herczeg Lóránt, Hopka László, Huszkó Géza, Kiss Andrea, Longauer Orsolya, Márton László, Mocsári Tibor, Mocsnik Tamás, Nagyfalusi Zita, Óvári Anna, Pakodi Petronella, Rados Zsuzsanna, Somoskõi Andrea, Sótér Gyula, Susán Judit, Szabó Andrea, Szó Anikó, Tar Tímea, Toronyi Judit, Tóth-Szõllõs Béla, Tótok Katalin, Végh Gábor, Vincze Andrea, Zánki Zoltán. IV. d of.: Rozgonyi István Bánhegyi Gyöngyvér, Básti Mónika, Berényi József, Csákvári Krisztina, Deák Judit, Domonkos Dóra, Domokos Gabriella, Durányik László, Dvorák Judit, Elõd Beáta, Fodor Krisztina, Gál András, Gálfi Ildikó, Gyuris Tibor, Huszkó Rita, Katona Tünde, Kiss Zsolt, Kocsis Julianna, Kojnok Éva, Langa Márta, Lukács Ágnes, Makoldi Ágnes, Megyes Andrea, Nádas Gábor, Nádasdi Zoltán, Orosz Beatrix, Pilinyi Andrea, Sándor Zoltán, Szabó Miklós, Székely György, Tomka Veronika, Török Gábor. 1986/87. tanévben érettségizettek IV. a of.: Székyné Sztrémi Melinda Bagyinszki Boglárka, Bán Brigitta, Bóna Gyula, Géczy Rita, Gyüre Andrea, Hizsnyai Andrea, Janák Ágnes, Juhász Ádám, Juhász Tibor, Juhász Tímea, Kazinczy Tünde, Kecskeméti Judit, Kóka Erika, Mester Gabriella, Molnár Róbert, Novák Csilla, Novák Mária, Pakodi Beáta, Paragi Ildikó, Parditka Ágnes, Princz Andrea, Pusztai Tamás, Sütõ Enikõ, Szabó Zoltán, Szakács Andrea, Telek Erika, Vadasi Katalin, Vincze Éva. IV. b of.: Molnár Györgyné Barta Angéla, Bérczi Anna, Budai Andrea, Csányi Ágnes, Csernák Eleonóra, Dénes Bertold, Erdõsi Péter, Fazekas Zsolt, Földi Montika, Gál Orsolya, Godó Csaba, Gordos Gábor, Hegedûs Veronika, Király Lilla, Korponai Katalin, Kovács Gábor, Kovács Katalin, Langa Tünde, Manusek Karolina, Manyasz Róbert, Maruzs Viktória, Máté Nándor, Nagy Mónika, Pál Viktor, Rózsavölgyi Mónika, Simon Tibor, Szomszéd Eszter, Telek Borbála, Titton Dóra, Toldi Tímea, Tornyos Zsuzsanna, Varga Zsolt, Villányi István. IV. c of.: Bory Tiborné, Dr. Peák Istvánné Bakos Tünde, Bartus Zsuzsanna, Básti Attila, Béres Attila, Bujtár Róbert, Cziprok Andrea, Cseh Boglárka, Földi Veronika, Gál Éva, Kaári Zsolt, Kiss Judit, Kiss Klára, Kovács Eszter, Kovács Zsuzsanna, Marcsó Éva, Morvai Tamás, Nagy Mónika, Nagy Katalin, Oravecz Ágnes, Ökrös Péter, Pap Enikõ, Racs Péter, Reichard Éva, Robotka Zsolt, Ruszanov Márta, Sándor Andrea, Sulcz Zsolt, Szép Ildikó, Tóth Marianna, Vasas József, Végh Katalin, Vilimi Beáta, Virág László, Zsidai Hedvig. IV. d. of.: Szabó István Barta Beáta, Belsõ Réka, Bene Andrea, Berze Mónika, Bíró Ágnes, Godó Ivett, Hegedûs Enikõ, Heincz Ottó, Kaszás Erika, Kertai Zoltán, Laczkó Tamás, Matos Beáta, Megyeri Erzsébet, Menkó Andrea, Millner Mónika, Németh Krisztina, Pál Gabriella, Paróczai Veronika, Ponyi Eszter, Szabó Zoltán, Szalai László, Szántó Erika, Takács Myrtill, Tácsik Krisztina, Vágvölgyi Anikó, Váradi Ágnes, Vörös Ágnes. 1987/88. tanévben érettségizettek IV. a of.: Ványi Bálint, Árpádné Vincze Marietta Bajusz Edina, Balla András, Balogh Zsuzsanna, Brenda Zsolt, Csabai Tímea, Cseh Mária, Erdélyi Tímea, Farkas Andrea, Ferencz Anna, Fintor Anita, Fodor Edina, Gordos Bernadett, Jedlicska Andrea, Jedlicska Judit, Juhász Mariann Márta, Micsutka Zsuzsanna, Nádai Mónika, Ozsvárt Orsolya, Solymosi Zoltán, Szakál Gyöngyvér, Szatmári Gabriella, Széles Andrea, Sztrehárszki Ildikó, Ternóczky Andrea, Tóth Marietta Tünde, Török Andrea, Varga Zsuzsanna. IV. b of. : Árpád Sándor Babus Tamás, Balázs Ildikó, Balogh Edit, Barkó József, Barta Andrea, Béres Tamás, Boldvai Beáta, Buchinger Mónika, Etesi Gábor, Géczy Erzsébet, Gecse Tímea, Gubola Tamás, Hegedûs Rita, Juhász Katalin, Márton Judit, Mede Ágota, Miklós Csilla, Oravecz Szilvia, Ricler Zoltán, Ruzsinszki Iván, Szentkúti Gabriella, Torák Gyöngyi, Tóth Anita, Vajda Szilárd, Varga Tibor, Várhegyi Gabriella, Zöldesi Marianna. IV. c of.: Zsiveráné Fekete Borbála Argyellán Zsuzsanna, Balla Orsolya, Barta Márta, Barta Rita, Cserháti Gertrúd, Detre Judit, Dobrocsi Norbert, Gál Dorottya, Gubányi Gabriella, Gyenes Miklós, Horváth Ildikó, Hupcsik Andrea, Huszák Edit, Jeney Zsuzsanna, Kinka István, Kollár Péter, Kovács Gábor, Pipicz Annamária, Póczos Erzsébet, Póczos Tamás, Szabó Annamária, Szabó László, Szikora Ágnes, Szûcs Andrea, Tavaszi Gabriella, Torják Krisztina, Tóth Ágnes, Tóth Andrea, Tóth Szilvia, Verbovszki Mónika, Villányi Márta, Zsuffa Péter. 60

IV. d of.: Dr. Dobány Irén Ágfay Gabriella, Balogh Andrea, Bene Gabriella, Bolyky Melinda, Divéki Éva, Duda Edit, Fehérvári Ervin, Frárter Mónika, Halmos Péter, Karnis Marietta, Kiss Ágnes, Koncz Gábor Pál, Konkoly Thege Szabolcs, Kósy Nándor, Kovács Lóránt, Kõfalvi Andrea, Krisch Richard, Longauer Péter Gábor, Németh Petra, Pusztai Péter, Révay Sándor, Ruszanov Mairanna, Szamosi Krisztina, Soós Krisztina Mária, Tamási Zsolt, Tollár Andrea, Tuba Emese, Ujhelyi Dénes, Valiskó Ágnes, Vojtarek Vera Jadwiga. IV. e of.: Kiss Ernõné Andó Gertrúd, Bárdos Andrea, Botos Attila, Bõviz László, Csincsik Enikõ, Ferencz Csilla, Gyarmati Beáta, Juhász Andrea, Kálmán Andrea, Kalocsai Szabolcs, Kapás Tünde, Kirschner Kinga, Ledeczki Tünde, Nagy Tímea, Nagy Viktor, Ongai Judit, Orosz Orsolya, Pál Babette, Palcsó Csilla, Sebestyén Ágnes, Szalai Éva, Sótér Béla, Szerencsi Mária, Szilágyi József, Szõllõs Csilla, Tajti Endre, Végh Zoltán. 1988/89. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dembrovszky Zsuzsanna Bagó Bernadett, Barta Mónika, Batki Arnold, Bércesi Éva, Boda Andrea, Boros Tímea, Czene Andrea, Csizmadia Zsuzsanna, Fodor Tünde, Freistág Erzsébet, Gecse Judit, Halász Kornélia, Hársfai Anita, Hoffmann Katalin Horváth Péter, Kovács Anita, Kovács Krisztina, Nyerges Katalin, Õze Petra, Pribisán Mária, Rigó Adrien, Sallai Krisztina, Sarecz Emese, Sára Johanna, Szilágyi Tibor, Szõke Tímea, Tarjáni Viktor, Telek Beáta, Végh Gábor, Zagyi Tünde. IV. b of.: Kertai Józsefné Balázs Dénes, Dénes Mónika, Ferenczi Béla, Goldhauser Gabriella, Halaj Valter, Kecskeméti Zoltán, Kékesi Szilvia, Kiss Tünde, Konti Marianna, Kovács Katalin, Magócs Krisztina, Mester Ákos, Mihály Tamás, Molnár Annamária, Morgenstern Erika, Németh Mihály, Õzse Krisztina, Rácz Enikõ, Rigó Zsolt, Romasz Sándor, Simon Edina, Somoskõi Emese, Szabó Andrea, Szabó Rita, Szilágyi Gábor, Szirácsik Éva, Sztaniszláv Tímea, Tajti Judit, Tolnai Tünde, Tóth Zoltán, Varga Andrea, Varga Anita. IV. c of.: Bulyovszkyné Borók Edit, Vinkóné Kovács Mária Balatoni Judit, Balla Zsolt, Balogh Judit, Behan Gábor, Borzák Norbert, Cseh Andrea, Csiky János, Fehér József, Fényszarusi Zsuzsanna, Fodor Krisztina, Gordos Zita, Gyepes Péter, Hegedûs Annamária, Holecz Zsuzsanna, Horváth Márta, Kelemen Gábor, Kéri Katalin, Kertai Éva, Kertész Mónika, Kovács Annamária, Laczkó Yvett, Lukács Krisztina, Nagy János, Nagy Patrícia, Nagy Zoltán, Rados Sándor, Szabó Gábor, Szalai János, Szalontai Andrea, Sztrémi Anna, Tajti Tamás, Tóth Barbara, Végh György, Versegi Szabolcs, Zsély Krisztina. IV. d of.: Dr. Tuba Gáborné Bató Boglárka, Buda Annamária, Demeter Krisztina, Domokos Márta, Erdei László, Földi Andrea, Horváth Gábor, Jászfalusi Péter, Kaszás Mónika, Kovács László, Kovács Zsolt, Matkulcik Miklós, Megyeri Zsolt, Mester Raimund, Nagy Attila, Pál Viktória, Roszjár Attila, Sándor Ildikó, Susán Zoltán, Szalay Szabolcs, Szilasi Tamás, Szõke Tamás, Telek György, Torják Orsolya, Tóth Helén, Urbán Norbert, Varga Andrea, Vendel Zsolt, Závorszky Anna. 1989/90. tanévben érettségizettek IV. a of.: Dr. Kocsis Józsefné Antal Zsuzsanna, Bán Ilona, Bertók Andrea, Bogárdi Tünde, Fekete Anita, Gyetvai István, Kazareczki Gábor, Kis Anikó, Lipaty Éva, Maksi Nóra, Máté Marianna, Molnár Berandett, Nagy Andrea, Nagy Gabriella, Oláh Attila, Orosz Krisztina, Rigó Éva, Szántai Judit, Telek Gabriella, Tóth Erika, Vadas Zsuzsanna, Vaniga Zsuzsanna. IV. b of.:herold Lászlóné Agg Eszter, Angyal Ákos Csík Bernadett, Fráter Veronika, Galambosi Viktória, Gecse Iván, Görõcs Teréz, Hadik Péter, Huszár Norbert, Ivanics Péter, Józsa Attila, Kévési Erika, Kovács Ildikó, Krajcsi Gábor, Lakatos Edina, Lõcsei Mónika, Nagy László, Paluch Gabriella, Pampurik Péter, Répás Ildikó, Sándor Marianna, Simon Csaba, Simon Zita, Simonffy Réka, Skoda Csaba, Sulyok Krisztina, Szegedi Andrea, Szentkúti Zsolt, Takács Gyula, Tóth László, Török Tünde, Varga Beáta. IV. c of.: Pelle Attila, Dr. Dobány Irén Bocsó Attila, Czúder Szilvia, Deák Norbert, Dénes Attila, Erdész Anita, Godó Anita, Gyenes Erzsébet, Jónás Enikõ, Kakuk Csilla, Klimasz Nóra, Lind Bernadett, Manda Mihály, Márton Henrietta, Mede Noémi, Monostori Jelena, Németh Zoltán, Pál Péter, Pataki Gabriella, Rácz Szabolcs, Simon István, Sipos Csilla, Szarka Gabriella, Szilárcsik Mária, Tóth Andrea, Tuza Szabolcs, Vanya Edina, Virágos Zoltán, Zagyvai Marianna, Zsidai Zoltán. IV. d of.: Rozgonyi István Balázs Endre, Bodor Orsolya, Cserháti Szabolcs, Galló Eszter, Gál Anna, Gál Beáta, Graser Edina, Hantos Ákos, Herczeg Péter, Huszkó Zsolt, Illés Mónika, Kapás Balázs, Keszthelyi Szilvia, Kis Endre, Kiss Péter, Klagyivik Csaba, Kurucz Viktor, Lenkefi Andrea, Maász Krisztina, Melihercsik Szilvia, Nagy Tamás, Nagy Zsuzsanna, Noskó Ágota, Nyerges Éva, Obruszanszki Borbála, Puffa Zsófia, Sepsi István, Singlár Zsuzsanna, Sirkó Attila, Szabó László, Szarka Gabriella, Széphalmi László, Szoboszlai Krisztina, Tajti Norbert, Virág András. 1990/91. tanévben érettségizettek IV. a of.: Boronyainé Nagy Ágnes Barna Emese, Csépe Anett, Csernus Adrienn, Csizmadia Klára, Dudok Tímea, Fábián László, Fekete Krisztina, Fodor Erika, Fodor Zsuzsanna, Géczi Anita, Hajdara Viktória, Iselstöger Nóra, Kisbenedek, Zsolt, Kotrocz Bernadett, Lódi Viktória, Pádár Erika, Pusztai Erika, Ragó Anett, Sóspataki Tünde, Sütõ Ilona, Szabó Lídia, Telek Annamária, Tóth Noémi, Zachar Balázs. 61 IV. b of.: Földi Sándorné Adame Mónika, Andó Norbert, Bakos Krisztina, Bobák Anita, Engelberth István, Galcsik Andrea, Juhász Edit, Kerekes Kornélia, Kurcsik Erzsébet, Kurinka János, Lopatovszki Zsuzsanna, Matkulcik Enikõ, Nagy Edit, Nagy Gergely Milán, Nagy Réka, Nádai Mirtill, Simon Piroska, Sipos Adrienn, Toldi Beáta, Velenczei Róbert.

IV. c of.:juhász Zsuzsanna, Árpád Sándor Angyal Andrea, Antal József, Aradi Andrea, Bárdosi Éva, Boda Zoltán, Bodor Andrea, Bukovinszki Beáta, Csernus Edina, Géczy Éva, Gordos Beáta, Gordos Olga, Horváth Attila, Károlyi Nikoletta, Mester Dalma Krisztina, Nika Andrea, Novák István, Pethõ Hajnalka, Pócs Viktória, Racs Katalin, Saját Pál, Tóth Annamária, Tóth Gyula, Végbali Edina. IV. d of.:székyné Sztrémi Melinda Bagyinszky Ferenc, Balla Annamária, Balla Fruzsina, Balog Tamás, Bánhegyi Judit, Cseh Blanka, Halmos György Béla, Heinz Frigyes, Kmetyi Viktória, Kovács Krisztina, Majoros Beatrix, Molnár Adél, Olajos Nóra, Palánki Rita, Palik Zsuzsanna, Palkovics Viktória, Pál Andrea, Romhányi Katalin, Sajtos Szilvia, Sótér Krisztina, Surányi Zoltán, Susán Zoltán, Szabó Zoltán, Szedlák Beáta, Szepesi Zoltán Vilmos, Szõke Adrienn, Tarján Andrea, Tóth Zénó, Zalavári György. 1991/92. tanévben érettségizettek IV.a of: Molnár Györgyné Atovics Katalin, Bacsa Tivadar, Bakó Sándor, Balázs Éva, Bárány Mónika, Borsovicz Judit Éva, Czudor Szilvia, Csanaky Iván László, Fodor Noémi, Hegedûs Imre, Juhász Karolina, Jusztin Valéria, Kovács Judit, Kürtösi Konrád, Lovász Eszter, Máté Szabolcs Ferenc, Mester Andrea, Mester Viktória, Nagy Orsolya, Parádi Andrea, Pethõ Szabolcs, Tóth Péter, Varga Tünde, Virág Ágnes. IV. b of.: Dr. Peák Istvánné Bednár Szilvia, Benedek Norbert, Farkas Orsolya, Frink Szabolcs, Czégény Erzsébet, Gönczy Gabriella Márta, Gruber Dóra, Institórisz András, Kazinczi Eszter, Kiss-Simon Éva, Kovács Anikó, Lantos Ibolya, László Norbert, Máté Péter, Mecser Ágnes, Percze Anikó, Ravasz Roland Péter, Schablik Veronika, Solymosi Erzsébet, Somoskõi Lilla, Tuza Mária, Varga Péter. IV. c of.: Kmetyi Ferenc Bakos András, Balázs Gábor, Barta Adrienn, Bubnó Katalin, Csonka Mária, Fekete Gyula, Göröcs Andrea, Hegedûs Gyöngyvér, Kinka Péter, Kollár László, Mikula Mónika, Molnár Tímea, Németh Judit, Orosz Béla Endre, Pila Erika, Skrabák Péter, Szilágyi Mária, Zeke Ildikó. IV. d of.: Kiss Ernõné Barta Tünde, Borda Tímea Terézia, Bozó Judit Mónika, Csákvári Judit, Dénes Anita, Durányik Réka, Fekete Andrea, Hajós Péter László, Hegedûs Kinga, Hegedûs Mónika, Kabács Attila, Kazinczi Róbert, Mezõ Nikoletta, Morvai Csaba, Nagy Endre, Orosz Miklós, Parditka Orsolya Ágnes, Pálmai Márton, Ponyi Anita, Szõke Orsolya, Varga Ivett, Varga Judit. 1992/93. tanévben érettségizettek IV. a of.: Kertai Józsefné Antal Gabriella, Balla Eszter, Balogh Orsolya, Bocsok Esztella, Bozó Zsuzsanna, Egyed Orsolya, Ferencz Ágnes, Földi Adrien, Herczeg Péter, Józsa Edmond, Kiss Péter, Kovács Éva, Menczel Márta, Miklós Anett, Miskédi Bernadett, Nagy Éva, Pusztai Gábor, Sánta Adrienn, Schmidt Róbert, Spiegel Ákos, Szentkuti Judit, Szentgyörgyi Réka, Szívós Ágnes, Telek Balázs, Torják Zoltán, Tóth Tamás, Tóth Veronika, Varga Adrián, Varga Annamária, Vilimi Mária. IV. b of.: Demján Tamás, Árpádné Vincze Marietta, Cserkúti Edit Angyal Nikoletta, Angyal Tünde, Antal Ágnes, Ács Norbert, Bodor Andrea, Brunczel Balázs, Dankó Adrienn, Dénes Gabriella, Donkó Cintia, Garamszegi Nikoletta, Gömbicz Ildikó, Kaizler Ágnes, Kinka Hilda, Kojnok Péter, Kosján Andrea, Nagy Eleonóra, Nagy Vilmos, Nádasdi Enikõ, Õze Krisztina, Petrovics László, Romhányi Anikó, Sajtos Gábor, Szomszéd Ágnes, Török Krisztina, Vígh Ildikó. IV. c of.: Pálfalvai Zoltán Bagyinszki Anita, Berze Andrea, Berze Anita, Dudás Mária, Gombos Balázs, Havran Beáta, Hídvégi Éva Melinda, Jusztin Mónika, Kanyó Alíz, Kazareczki Ákos, Kinczel Gábor, Kiss Andrea, Kürtösi Emõke, Medgyes Angelika, Oroszlán Klára, Pál István, Patakfalvi Zsolt, Pásztor Éva, Puszta Szabolcs Imre, Ráduly Krisztina, Rozgonyi Katalin Ildikó, Somogyi Dóra, Strúbel Magdolna, Telek Anita, Végvári Tamás. IV.d of.:tolnai Gábor Bakay Boglárka, Balázs Bernát, Bálint Orsolya, Berecz Andrea, Bodor Judit, Bördõs Tamás, Czene István, Domos Mariann, Dudás Enikõ, Gáspár Adrienn, Gordos Tamás, Gyurcsák Kinga, Kiss Karolina, Leuko Ferenc, Libus Ágnes, Longauer Katalin, Oláh Kinga, Palik Eszter, Percze Mária, Pintér Zsuzsanna, Puskás Andrea, Radvánszky Edina, Susán László, Szarka Johanna, Szarvas Éva 1993/94. tanévben érettségizettek IV. a of.: Pelléné Czene Csilla Balogh Anikó, Bene Tünde, Bíró Szilvia, Csetneki Réka, Egri Anikó, Füssy József, Godó Anett, Kasza Zsuzsanna, Kaszás Zsuzsanna, Kurtán Róbert, Lõrincze Tímea, Máth Laura, Pál Erika, Pál Tímea, Pintér Gábor, Plenczner Judit, Siket Bernadett, Solymár Ildikó, Solymár Magdolna, Stoszek Krisztina, Szekeres Ildikó, Székely Ágnes, Tõzsér Ibolya, Varga Zoltán, Váradi Mária, Veress Anikó, Vikor Gabriella, Visnyár Gabriella. IV. b of.: Rozgonyi István Bagota László, Brunczel András, Erdõs Katalin, Fekete Krisztina, Földi Péter, Gyõri Norbert, Hankó Eszter, Karádi Tamás László, Kasza Éva Zsuzsanna, Kiss-Csitári Péter, Kiss János, Kiss Renáta, Kõfalvi Szilvia, Langmayer Edit, Máté Mária, Nagy Enikõ, Nagy Judit, Odler Rita, Orosz Csaba, Pintér Róbert, Podos Gábor, Rutkai Edit, Sirkó Anett, Szorcsik Gábor, Tõzsér Anett, Varga Boglárka, Varga Gábor Zoltán. 62