KÖZLEMÉNY Szakok érettségi vizsgatárgyak, többletpontok a 2009-es felsőoktatási felvételi eljárás során A felsőoktatási felvételi eljárás során a hatályos felsőoktatási törvény a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 269/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet előírásai alapján alapképzben felvételi vizsgát lehet tartani, a jelentkezők érettségi pontjait a művzeti a művzetközvetítő terület kivételével kötelező módon két érettségi vizsgatárgy százalékos eredménye alapján kell meghatározni. A 2008-ban választható vagy előírt vizsgatárgyak jegyzékét az Oktatási Kulturális Minisztérium már korábban nyilvánosságra hozta. A választható vagy kötelező érettségi vizsgatárgyak jelentkezi feltételként középszintű érettségi vizsgát jelentenek, azt külön tartalmazza a táblázat, ha emelt szintű érettségi szükséges a jelentkezhez. Továbbra is csak a bölcszettudományi képzi területen előírás az emelt szintű érettségi három alapképzi szakon. Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani az adott képzi területen, ott a táblázat tartalmazza azt is, ha az adott képzi ágon, alapképzi szakon van kötelező érettségi vizsgatárgy. Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani az adott alapképzi szakon, ott a választás joga a jelentkezőé. A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet előírásai alapján a felsőoktatási intézmények képzi terültek szerint meghatározták azt, hogy az adott területen az adható többletpontokból melyikért jár többlet Agrár képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: biológia vagy fizika vagy idegen nyelv (angol, német) vagy informatika vagy kémia vagy matematika vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen minden szakmai előkzítő tantárgy választható. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot
Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak agrár műszaki földmérő földrendező mérnök mezőgazdasági élelmiszeripari gépzmérnöki tájrendező kertépítő mérnöki állatorvostudományi állatorvosi (osztatlan) biológia kémia (mindkét tárgy kötelező, szakmai előkzítő tárgy választható) erdőmérnöki erdőmérnöki matematika kötelező a következő tárgyak közül még egy: biológia vagy fizika vagy kémia vagy szakmai előkzítő tárgy gazdasági, vidékfejleszti gazdasági informatikus agrármérnöki vidékfejleszti agrármérnöki informatikus szakigazgatási agrármérnöki élelmiszer- élelmiszer-mérnöki kertzmérnöki kertzmérnöki környezetgazdálkodási környezetgazdálkodási termzetvédelmi mérnöki agrármérnöki termzetvédelmi mérnöki vadgazda mérnöki mezőgazdasági állattenyztő mérnöki mezőgazdasági mérnöki mezőgazdasági szakoktató növénytermesztő mérnöki 2
Bölcszettudományi képzi terület tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak magyar magyar (pl.: magyar drámapedagógia, eszperantó, zt, finn, angol vagy dráma vagy francia vagy latin vagy német finnugor, folklorisztika, vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy történelem irodalomtudomány, művelődtudomány, neolatin, nyelvmentor, nyelvtechnológia, színháztörténet, ügyvitel történelem modern filológia történelem (pl.: történelem, levéltár, muzeológia, régzet néprajz anglisztika (pl.: angol, amerikanisztika germanisztika (pl.: német, német zetiségi, néderlandisztika, skandinavisztika történelem angol vagy francia vagy latin vagy magyar vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol magyar történelem angol (emelt szintű) francia vagy latin vagy magyar vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy történelem német (emelt szintű) vagy német zetiségi nyelv (emelt szintű) vagy német zetiségi nyelv irodalom (emelt szintű) vagy angol (emelt szintű) * angol vagy francia vagy latin vagy magyar vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy történelem (egy nyelv csak egyszer választható) 3
ókori keleti filológia pedagógia pszichológia szabad bölcszet romanisztika (pl.: francia, olasz, portugál, román, román/zetiségi, spanyol romológia szlavisztika (pl.: orosz, bolgár, cseh, lengyel, horvát/zetiségi, szerb/zetiségi, szlovák/zetiségi, szlovén/zetiségi, ukrán/zetiségi szakirányok) ókori nyelvek kultúrák [asszirológia, egyiptológia, klasszika filológia (latin, ógörög) szakirányok] keleti nyelvek kultúrák (pl.: altajisztika, arab, indológia, iranisztika, tibeti, mongol, hebraisztika, japán, kínai, koreai, török, újgörög szakirányok) andragógia (művelődszervező, személyügyi szervező, felnőttképzi szervező, munkavállalási tanácsadó szakirányok) pedagógia pszichológia szabad bölcszet (pl.: filozófia, esztétika, etika, vallástudomány, filmelmélet filmtörténet, kommunikáció, a szakiránynak megfelelően francia (emelt szintű) vagy olasz (emelt szintű) vagy spanyol (emelt szintű) vagy román angol vagy francia vagy latin vagy olasz vagy magyar vagy német vagy orosz vagy portugál vagy román vagy spanyol vagy történelem (egy nyelv csak egyszer választható) portugál szakirányon a választható vizsgatárgyak: angol vagy francia vagy latin vagy magyar vagy német vagy olasz vagy orosz vagy portugál vagy román vagy spanyol vagy történelem. Két érettségi vizsgatárgyat kell választani. magyar vagy történelem angol vagy beás nyelv vagy lovári nyelv vagy francia vagy latin vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol magyar vagy történelem angol vagy bolgár vagy francia vagy horvát vagy latin vagy lengyel vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy szerb vagy szlovák vagy szlovén vagy portugál vagy román vagy ukrán magyar vagy történelem angol vagy francia vagy latin vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy újgörög magyar vagy történelem angol vagy arab vagy francia vagy japán vagy latin vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol vagy újgörög angol vagy biológia vagy francia vagy magyar vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (a nyelvek közül csak egy válaszható) angol vagy biológia vagy francia vagy magyar vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (a nyelvek közül csak egy válaszható) angol vagy biológia vagy francia vagy magyar vagy matematika vagy német vagy orosz vagy történelem (a nyelvek közül csak egy válaszható) magyar vagy történelem angol vagy filozófia vagy francia vagy latin vagy mozgóképkultúra médiaismeret vagy művzettörténet vagy német vagy olasz vagy orosz vagy spanyol 4
médiatudomány művzettörténet szakirányok) *angol (emelt szintű, a néderlandisztika a skandinavisztika szakirányra történő jelentkez esetén) Informatika képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: matematika kötelező biológia vagy fizika vagy informatika vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: elektronikai alapismeretek, informatikai alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak informatikai gazdaságinformatikus matematika kötelező biológia vagy fizika vagy informatika vagy történelem mérnökinformatikus programtervező informatikus 5
Jogi igazgatási képzi terület 1. Jogtudományi képzi ágban Kötelező érettségi vizsgatárgyak: magyar történelem 2. Igazgatási képzi ágban Választható érettségi vizsgatárgyak: magyar vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgy: ügyviteli alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak jogtudomány jogász (osztatlan) igazgatási bűnügyi igazgatási (bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi belügyi rendzeti ismeretek vagy magyar vagy matematika vagy történelem vagy rendzeti alapismeretek nyomozó, pénzügyi nyomozó igazgatásszervező igazságügyi igazgatási munkaügyi társadalombiztosítási igazgatási zetközi igazgatási rendzeti igazgatási (biztonsági, büntetbelügyi rendzeti ismeretek vagy magyar vagy történelem vagy rendzeti alapismeretek 6
végrehajtási, határrendzeti, igazgatásrendzeti, katasztrófavédelmi, közlekedrendzeti, közrendvédelmi, vám jövedéki igazgatási Gazdaságtudományi képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: gazdasági ismeretek vagy egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy matematika vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: közgazdasági alapismeretek, közgazdaságimarketing alapismeretek, vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak közgazdasági alkalmazott közgazdaságtan gazdaságelemz közszolgálati üzleti gazdálkodási menedzsment kereskedelem marketing emberi erőforrások zetközi gazdálkodás 7
pénzügy számvitel turizmus-vendéglátás üzleti szakoktató Műszaki képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: matematika kötelező biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: elektronikai alapismeretek, informatikai alapismeretek, gépzeti alapismeretek, építzeti építi alapismeretek, könnyűipari alapismeretek, környezetvédelmi- vízgazdálkodási alapismeretek, faipari alapismeretek, nyomdaipari alapismeretek, közlekedi alapismeretek, vegyipari alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak anyag-, fa- könnyűipari anyagmérnöki mérnöki faipari mérnöki könnyűipari mérnöki bio-, környezet biomérnöki vegyzmérnöki molekuláris bionika környezetmérnöki vegyzmérnöki építőmérnöki műszaki építőmérnöki földtudományi műszaki földtudományi építzmérnök, ipari termék építz (osztatlan) matematika (kötelező) fizika vagy építzeti építi alapismeretek 8
formatervező mérnöki építzmérnöki matematika (kötelező) fizika vagy építzeti építi alapismeretek ipari termék- formatervező mérnöki gépz-, közleked-, gépzmérnöki mechatronikai mérnöki közlekedmérnöki mechatronikai mérnöki had- biztonságtechnikai mérnöki had- biztonságtechnikai a katonai alapismeretek is választható mérnöki villamos- energetikai energetikai mérnöki mérnöki villamosmérnöki műszaki menedzser, műszaki szakoktató műszaki menedzser műszaki szakoktató i tárgyakon kívül a gazdasági ismeretek vagy a közgazdasági alapismeretek vagy a közgazdasági-marketing alapismeretek vagy történelem is választható Művzet képzi terület tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Vizsgatárgy: gyakorlati Képzi ág építőművzet iparművzet Szakok építőművzet építőművz (osztatlan) kerámiatervez üvegtervez fémművesség formatervez textiltervez (szövő, kötő, nyomó, ruha, öltözék-kiegzít tervezőgrafika fotográfia 9
alkalmazott látványtervez design- művzetelmélet képzőművzet festőművz (osztatlan) szobrászművz (osztatlan) grafikusművz (osztatlan) restaurátorművz (osztatlan) intermédia-művz (osztatlan) képzőművzet elmélet színházművzet színművz (osztatlan) (báb zen színz színházrendező (osztatlan) (zen színházrendező szakiránnyal) színházi koreográfus (osztatlan) színházi dramaturg (osztatlan) film- videoművzet mozgókép (adásrendező, adásrendező-szerkesztő, vágó, hangmester kameraman televíziós műsorkzítő animáció gyártásszervező filmdramaturg (osztatlan) zeűvzet előadóművzet (klasszikus hangszer, jazzhangszer, klasszikus ének, jazzének, zenekar- kórusvezet, egyházzene, népzene alkotóművzet muzikológia (zeneszerz, jazz-zeneszerz, muzikológia, zeneelmélet, zeneismeret táncművzet multimédia táncművz (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, kortárstánc, színházi tánc táncos próbavezető (klasszikus balett, néptánc, moderntánc, társastánc, kortárstánc, divattánc, színházi tánc koreográfus média design multimédia programszerkesztő Művzetközvetít tárgyért, amennyiben az érettségi pontot 10
Vizsgatárgy: gyakorlati Képzi ág zenekultúra vizuáliskultúra drámakultúra mozgóképkultúra Szakok ének-zene (népzene, egyházzene kézműves környezetkultúra plasztikai ábrázolás képi ábrázolás elektronikus ábrázolás drámainstruktor mozgóképkultúra médiaismeret Nemzetvédelmi katonai képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: belügyi rendzeti ismeretek vagy katonai alapismeretek vagy magyar vagy matematika vagy történelem. A katonai gazdálkodási alapszakon választható szakmai előkzítő tantárgyak: közgazdasági alapismeretek, közgazdasági-marketing alapismeretek, vendéglátó-idegenforgalmi alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak védelmi biztonság- védelempolitikai büntet-végrehajtási nevelő határrendzeti - védelmi vezetői zetbiztonsági védelmi igazgatási 11
katonai katonai gazdálkodási matematika kötelező angol vagy belügyi rendzeti ismeretek vagy gazdasági ismeretek vagy francia vagy katonai alapismeretek vagy magyar vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy katonai vezetői Orvos egzségtudományi képzi terület 1. Orvostudományi képzi ágban Választható érettségi vizsgatárgyak: biológia kötelező fizika vagy kémia tárgyért, amennyiben az érettségi pontot 2. Egzségtudományi képzi ágban Választható érettségi vizsgatárgyak: biológia vagy fizika vagy informatika vagy kémia vagy magyar vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: egzségügyi alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, szociális alapismeretek, ügyviteli alapismeretek. 12
tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak orvostudományi általános orvos (osztatlan) fogorvos (osztatlan) gyógyszerz (osztatlan) egzségtudományi ápolás betegellátás (pl.: ápoló, dietetikus, gyógytornász, mentőtiszt, szülznő egzségügyi gondozás prevenció (pl.: népegzségügyi ellenőr védőnő egzségügyi szervező (pl.: egzségbiztosítás, egzségügyi ügyvitelszervező, egzségturizmusszervező orvosi laboratóriumi képalkotó diagnosztikai analitikus (pl.: orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, képalkotó diagnosztika, orvosi kutatólaboratóriumi analitikus, optometria 13
Pedagógusképz Választható érettségi vizsgatárgyak: magyar vagy a szakiránynak megfelelő zetiségi nyelv ( irodalom) biológia vagy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy matematika vagy történelem vagy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: oktatási alapismeretek, művelődi kommunikációs alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak óvodapedagógus, tanító óvodapedagógus (zetiségi, zetiségi szakirány választása esetén a zetiségi nyelv is választható gyógypedagógia tanító (zetiségi konduktor (óvodapedagógus, tanító gyógypedagógia (értelmileg akadályozottak pedagógiája, tanulásban akadályozottak pedagógiája, hallássérültek pedagógiája, logopédia, látássérültek, pedagógiája, szomatopedagógia, pszichopedagógia, zetiségi szakirány választása esetén a zetiségi nyelv is választható magyar nyelv irodalom egy idegen nyelv (angol, francia, német, orosz, szlovák, román, szerb) vagy biológia 14
Sporttudomány képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: testnevel kötelező biológia vagy történelem. Rzidős képzben a választható érettségi vizsgatárgyak: testnevel vagy egy idegen nyelv (angol, német, francia, olasz, orosz, spanyol) vagy biológia vagy magyar vagy történelem. Két érettségi vizsgatárgyat kell választania a jelentkezőnek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak sport testnevelő-edző testkultúra sportszervező testnevel történelem rekreációszervez egzségfejleszt humánkineziológia testnevel biológia 15
Társadalomtudományi képzi terület 1. Politikatudomány képzi ágban Választható érettségi vizsgatárgyak: egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol) vagy magyar vagy matematika vagy társadalomismeret vagy történelem. 2. Szociális társadalomismeret képzi ágban Választható érettségi vizsgatárgyak: egy idegen nyelv (angol, francia, német, olasz, orosz, spanyol), magyar, matematika, társadalomismeret, történelem, szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: művelődi kommunikációs alapismeretek, szociális alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak politikatudomány zetközi tanulmányok politológia szociális szociális munka szociálpedagógia társadalomismeret informatikus könyvtáros, informatikai alapismeretek is választható kommunikáció médiatudomány kulturális antropológia földrajz vagy magyar vagy társadalomismeret vagy történelem szociológia társadalmi tanulmányok, szakmai előkzítő tárgy választható 16
Termzettudomány képzi terület Választható érettségi vizsgatárgyak: biológia vagy fizika vagy földrajz vagy informatika vagy kémia vagy matematika vagy termzettudomány vagy egy szakmai előkzítő tárgy. A képzi területen választható szakmai előkzítő tantárgyak: elektronikai alapismeretek, informatikai alapismeretek, gépzeti alapismeretek, élelmiszer-ipari alapismeretek, közgazdasági alapismeretek, vegyipari alapismeretek, környezetvédelmi-vízgazdálkodási alapismeretek. tárgyért, amennyiben az érettségi pontot Képzi ág Alapszakok Érettségi vizsgatárgyak élő termzettudomány biológia élettelen fizika termzettudomány kémia föld- földrajztudományi földrajz, történelem is választható földtudományi környezettudomány környezettan (pl. technika szakirány) matematikatudomány matematika matematika a választható tárgyak közül egy, szakmai előkzítő tárgy választható termzetismeret termzetismeret Oktatási Kulturális Minisztérium 17